Ezúttal a német cím (Der blinde Passagier) is ugyanazt jelenti, mint az eredeti, lássuk hát, kiről lehet szó. A fiatal Samuel beszélget Baines kapitánnyal a Charlotte Rhodes fedélzetén, az Onedin flotta zászlóshajója Dél-Amerikába készül és folyik a rakodás. Samuel ismét arról beszél, mennyire nem neki való a kereskedelem meg a vegyesbolt, tengerre vágyik, Baines csak hümmög. Később a srác James-szel is beszél, aki viszont csak akkor vinné el magával, ha a szülei beleegyeznek.

Robert azonban nem ér rá ezzel foglalkozni, most ért vissza New Yorkból (emlékszünk a balul sikerült becsajozási próbálkozására, ugye?) és tele van élménnyel. Az Államok alig tíz éven belül fel fog zárkózni Angliához, nagyon pörög a gazdaság és micsoda hatalmas áruházak vannak ott. 15 különféle áruosztály és csak egy pénztáros, aki a visszajáró pénzt kis kötélvasúton küldi vissza az adott osztályon vásárló ügyfélnek, csodálatos. Sarah tájékoztatja az itthoni fejleményekről: Macauley összeveszett Fogartyval és visszament Ausztráliába és megint fejjel lefelé járkálhat egész nap ott down under. Ezen kívül a Fogarty és James közti megállapodás következtében Robertnek a hajózási társaságban meglevő szavazati részvénycsomagja átkerült Jameshez. Robert fejlesztési láztól pörög, amihez pénzt kellene szerezni, de nem a banktól, hanem Jamestől, aki a szavazati jogon felül megvehetné tőle a hajózási cégben meglévő vagyoni részesesedését is, tehát Robert az áruház terve érdekében hagyná magát kivásárolni az Onedin Line-ból. Samuel kevéssé leplezett unalommal hallgatja apja lelkes szavait, amin a fater egy idő után bedühödik és leordítja a srác haját, anyuka csak pislog.

James és Letty párbeszédére váltunk, James reggelizne, Letty ajánlkozik, hogy máris hozza a sajtos omlettet, vajas pirítóst és a marmeládét, de a barkókirály szerint erre ott van Mrs. Gibson, a házvezetőnő. James amúgy játssza a sértettet, piszkálja a csőrét, amiért Letty birkázni küldte esküvő helyett, a nő átlátja a szitut és elmondja, ő nem azért utasított vissza Jamest, mert nem szereti. Onedin új rohamot indít, hangversenyre hívja Miss Gauntot, aki viszont maga helyett Charlotte-ot ajánlja, úgyis olyan kevés szórakozási lehetősége van szegény lánynak. De én maga iránt érzek, és el akarom venni, fakad ki James, akkor talán tisztességesen feleségül kellene kérned, fakadok ki én. Pont ekkor lép be Mrs. Gibson, és bejelenti Robert érkezését. Letty még odaszúrja, feltűnt neki, hogy James, akit eddig csak a hajózási hírek érdekeltek az újságból, mostanában az egész lapot végigolvassa, mit keres ilyen elmélyülten a sorok között? Ha a feleségem lenne, elmondanám, szúr vissza James. Belép Robert, ezért további szúrkapiszkára nincs mód, Letty magukra hagyja a testvéreket.

Robert rendkívül szívélyes köszönti öccsét, neki is az Amerikában látott újdonságokról kezd áradozni, de James leinti: Nagyon barátságos vagy, pénz kell? (Ej, ha Jamesnek ilyen érzéke lenne a nőkhöz is… Habár akkor nem lenne James.) Robert felvázolja a kivásárlási ötletet, aminek eredményeként függetlenek lennének egymástól, mindketten csinálhatnak, amit akarnak. James viszont nem kap az alkalmon, per pillanat nincs készpénze, beszéljenek a dologról a dél-amerikai fuvar után. Eközben a Charlotte Rhodes utolsó matrózának toborzása is befejeződik, a Harris nevű szeszkazánt éppen most támogatják fel a fedélzetre George, a szigorú fedélzetmester vasvilla pillantásától kísérve.

James végül a lányát is és Lettyt is elvitte a hangversenyre, másnap reggel tehát vidám hangulatban kerül sor a búcsúzásra. Letty kiküldi Charlotte-ot, keresse meg valahol a kesztyűjét, majd kettesben maradva arra kéri Jamest, ne nehezteljen rá, hiszen ő azért szereti. Csak azért szórakozott előző este is viszonylag harsányan, hogy leplezze James iránti érzelmeit. Csókold már meg, te naggyon hüjje!, ütögetem feldúltan a monitort, aztán felveszem a földről és visszahelyezem az asztalra, így látom, hogy James nem fogadta meg a tanácsomat.

Az ifjú William Fogartynak mutogatja saját készítésű tervrajzát a háromhengeres gőzgépről. Albert iratai között találta és az alapján továbbfejlesztette, Fogarty azonban nem lelkes, szerinte ez nem kivitelezhető, Albert sem jutott vele semmire. William bizonygatja, ennek oka az, hogy akkoriban még nem találták fel hozzá az acélt, de Fogarty otthagyja. Belép Elizabeth, ő is hárít, szerinte Albert ábrándokat kergetett, mire William keményen beszól neki: Nem hittél benne, ahogy bennem sem hiszel!

A Charlotte Rhodes már a nyílt tengeren jár, James felvázolja tervét Bainesnek. Az újságban azt olvasta, hogy Brazíliában megpuccsolták azt a kormányt, aminek képviseletében Vega ezredes az évadnyitóban kiebrudalta Onedint és lefoglalta az egész kikötőjét. Montevideóba érve majd tájékozódunk a legfrissebb helyzetről és hazafelé beugrunk a Baines-kikötőbe szétnézni, megpróbálom visszaszerezni, ami az enyém, mondja bizakodva. Az egyik matróz ekkor belép és jelenti, hogy potyautast találtak a rakodótérben, akiről kiderül, hogy nem más, mint Samuel úrfi! James dühös, amiért engedély és a szülei tudta nélkül elszökött otthonról, és befenyegeti, hogy átteszi az első szembejövő hajóra. De addig is hadd kóstoljak bele a tengerészéletbe, kéri Samuel, James bólint és rábízza a fiút a keménykezű fedélzetmesterre, hátha így elmegy a kedve a tengertől. Ennek a fiúnak otthon van a helye az üzletben, magyarázza Bainesnek.

Szívatás indul, a fedélzetmester parancsára Onedin juniornak egy puszta kődarabbal kell fehérre sikálnia a fedélzetet, minden visszadumáért büntetés jár, bokacsapkodás és ugráltatás hajókötéllel, fél adag kajamegvonás, ilyesmi, a többi szimpatikus arcú matróz is tevékenyen részt vesz ebben persze, hiszen annak idején ők is átestek ilyesmin. Nagybátyja felküldi a kötélzet tetejére, ahonnan majd akkor jöhet le, ha ő engedélyt ad rá. Kiadós szélvihar jön esővel, de James nyugodtan iszogat a kabinjában, Baines aggódó szavaira ügyet sem vet, edződjön csak a fiú. Egy idő után azért csak lehívatja és a kabinban némi brandyvel vigasztalja, majd közli vele, Lisszabonig eldönti, mi legyen Samuellel, magával viszi-e vagy hazaküldi, sürgönyözni viszont mindenképpen kell majd Lisszabonból az aggódó szülők megnyugtatására.

Odahaza Sarah és Robert természetesen magukon kívül vannak, a rendőrségnek is szóltak, de Samnek szemmi nyoma. William arról beszél Charlotte-nak, hogy unokatesójuk biztos elment az egyik hajóval, már hónapok óta készült erre. Letty lép be a szobába, William témát vált és neki is megmutatja a háromhengeres gép rajzait: előnye a teljesen gazdaságos üzemeltetés, kevesebb szenet kell így felhasználni és több hely marad a rakománynak. A kétségbeesett Sarah érkezik, neki William elárulja, hogy Samuel nem akar az üzletben dolgozni, ezért biztos elszökött, de azt nem tudja, melyik hajóval. Már hónapok óta sejtettem, hogy valamire készül, mondja az aggódó anya. Elizabeth a Tengerhajózási Hivatalnál érdeklődik és kiderül, hogy az elmúlt napokban csak két hajó futott ki, az egyik egy Frazer járat, de azon nincs a fiú, ezt megsürgönyözték Fogartynak a célállomás kikötőjéből, a másik meg a Charlotte Rhodes.

Letty arról beszél Charlotte-nak, hogy Sir Charles, a korábbi munkaadója 500 fontot küldött neki nászajándékba, és ugyan az esküvő elmaradt, mégsem kéri vissza, mert szeretné, ha Lettynek lenne saját vagyona, így meg tudja őrizni a függetlenségét. A szőke szépasszony Elizabeth és a nem szakállas Fogarty (továbbiakban Sz Sz és N Sz) közt William a téma, N Sz szerint a fiúnak meg kell tudnia, ki a valódi apja, elvégre maholnap felnő és át kell vennie a céget. Igen, de ha ez kiderül, minek fog tartani engem?, aggódik Sz Sz. Hát igen. William eközben a gyár műszaki vezetőjétől különböző alkatrészeket rendel, de mivel fizetni nem tud értük, kéri, hogy egyelőre írják fel a tartozását, majd rendezi. Az irodába Robert lép be és teázni hívja Williamet, közben beszélgethetnének, a téma természetesen Sammy. Szemmi kedvem hozzá, sok dolgom van, de úgysem tudnék olyat mondani róla, amit maguk ne tudnának, mondja a srác és lelép.

Sam egyre jobban belejön a matrózkodásba, a vitorlakötél-csomózás például már sokkal gyorsabban megy neki, mint a többieknek, ezért a szimpatikus arcú matrózok közül páran a megagyalására készülnek, csak úgy miheztartás végett. A szórakozást azonban James belépése megakadályozza, a matrózokat elhajtja és közli Sammel: Szemmel láthatóan megy neked a tengerészet, úgyhogy te döntsd el, mit akarsz, velünk jössz Dél-Amerikába vagy haza. A válasz nem kétséges, Samuel marad, és a döntésről Lisszabonból sürgönyileg értesíti a szüleit. Az atlanti átkelés sima, de az út vége előtt hatalmas vihar kapja el a hajót, dolgozik a szivattyú, mindenki sou’westerben, csak az überkemény James van megint hajadonfőtt, ha jól emlékszem, eddig csak Új-Fundlandon (indiánul Uff-Fundland) a téli zimankóban láttuk fejfedőben a 3x12-ben. (Ja, és ha már zárójel: ebből a részből tudtam meg, hogy a fedélzetmester angolul bo’sun, ami a boatswain rövidült alakja.) A vihar okozta károk miatt James kénytelen úgy dönteni, hogy nem hajóznak le Montevideóig, hanem megállnak a Baines-kikötőben Brazíliában.

Liverpoolban Elizabeth azon pörög, hogy William túl sokat és túl gyakran van együtt Charlotte-tal, Letty hiába nyugtatja, hogy unokatestvérek és jó barátok, Sz Sz hangulata olyan, hogy most minden nadrágban veszélyt szimatol… Letty ezért úgy dönt, megmutatja, hogy William igazi szenvedélye nem a lányok, hanem a végre elkészült háromhengeres dugattyú, amit a srác gyönyörködő arccal nézeget a műhelyben.

Fogarty belátja, hogy mégis van tehetség a fiúban, ezért felajánlja neki, hogy a Frazer Gyárban saját műhelyt bocsát a rendelkezésére, ahol tovább dolgozhat a dugattyún, ami szerinte amúgy is a cégé, mivel a felhasznált alkatrészek a gyárban készültek. William tiltakozik, dehogy is, ez saját fejlesztése, na, és ki fizette ki értük a 200 fontot, talán te?, gúnyolódik Fogarty. De N Sz ezúttal pofára esik, William tartozását ugyanis Letty fizette ki a hozományba kapott 500 fontból, hadd járja csak William a saját útját. Később még azt is mondja Charlotte-nak, hogy ha James hazaérkezik és egy ilyen remek találmányt talál a műhelyben, akkor talán őt sem fogja várakoztatni a templomi szertartással.

A Charlotte Rhodes lehorgonyoz a Baines-kikötőben, James távcsővel nézegeti régi házát a dombtetőn. Feltűnik a kikötői vontató, Baines javasolja, hogy gazdája álnéven mutatkozzon be, nehogy idejekorán lebukjon. James bólint: Mr. Gaunt lesz a nevem, viszont ha mégis magát tartóztatnák le, akkor majd én fogom kiszabadítani. A révkalauz a fedélzetre lép és egyből felismeri Onedint, akiről remek személyleírást kapott Vega ezredestől. Na tessék, ennyit az álnevek előnyéről. Kiderül, hogy az ellenpuccs nem volt hosszúéletű, és most újra Vega van hatalmon, ő lett az elnök. És szívesen vendégül látja a misztert, a révkalauz majd elkíséri hozzá. Ha 12 órán belül nem érek vissza, hajózzanak el a rakománnyal Montevideóba, búcsúzik James Bainestől.

Múlik az idő, a megadott határidőig már csak 10 perc van hátra, Baines parancsot ad az indulásra készüléshez. Ekkor érkezik vissza James és nyilván jó hírekkel, mert egyből felragad egy borosüveget és két pohárba önt belőle. Vega ezredes ugyanis rájött, milyen hibát követett el Onedinék kiebrudalásával, azóta ugyanis egyetlen kereskedelmi hajó sem érkezett ide. Ezért most visszahívta Jamest, kereskedjen itt újra, hátha ezzel a többiek is kedvet kapnak visszatérni. Ezen felül csinos kárpótlási összeget is felajánlott, ráadásul nem a cégnek, hanem személyesen Jamesnek. Ezek szerint visszatért a szerencséje, uram, emeli koccintásra a poharát a vén tengeri medve. Bizony, egy vihar sem tart örökké, Mr. Baines, válaszolja vigyorogva James, és a Charlotte Rhodes elindul, a kormánynál Samuel Onedinnel.