Vendégbloggerünk szakember, gyakorló pszichiáter, és más szemmel nézi a Terápiát, mint mi - ő a szakmát és a szakmaiságot is látja benne, nemcsak azt a drámát és történetet, amit az egyszeri néző. Minden héten hétfőn összefoglalja, milyen volt a sorozat a szakember szemével, és ha valaki kommentben kérdést is szeretne neki feltenni, simán megteheti.
Az első hét alapján úgy tűnik, András nem hazudtolja meg önmagát, vagyis hajlamos ugyanazokat a hibákat elkövetni a terápiák során, amiket korábban is megtett. Két, látszólag apró, de a valóságban mégis hihetetlenül fontos dolgot emelnék ki: a határok, keretek betartása és a terápiás szerződés.
A keretek közé tartozik többek között az is, hogy a páciens és a terapeuta között ne álljon fenn semmilyen más viszony a páciens-terapeuta viszonyon kívül, vagyis ne legyen a beteg a pszichológusának a rokona, ismerőse, utódja, boldog őse, telekszomszédja, vízvezetékszerelője, ügyvédje. András a második napon, Orsolyával való találkozása során bevallottan áthágja ezt a keretet (ezen különösebben nem lepődünk meg, hiszen már a múltkori évadban is áthágta, amikor Laurával kavart.) Elsőre talán ez is rugalmatlanságnak tűnik, ugyanakkor rengeteg nehézség adódhat belőle, ha semmibe vesszükezt a szabályt, és ezek többnyire a páciensnek okoznak nehézséget, magyarul nagy terhet ró a terapeuta a páciensére a szabály lazán kezelésével.
De most komolyan, miért ne hívhatnám fel a betegemet, aki amúgy vízvezetékszerelő, hogy csinálja meg nálam a fürdőszobát? Mi baj lehet abból? Például az, hogy elront valamit, elégedetlen leszek a munkájával, és utána úgy kell kezelnem őt, hogy közben titkon utálom, amiért egy vagon pénzért elcseszte a fürdőszobámat. De még ha minden jól is sül el, akkor is etikátlan a betegtől szolgáltatást kérni – a terápiás kapcsolatnak nagyon fontos sajátossága, hogy aszimmetrikus, vagyis kizárólag a páciens igényeit kielégítő kapcsolat. Az a terápiás kapcsolat, amelyet a terapeuta igényeinek kielégítésére is használnak, nem működőképes, az rossz terápia, legyen szó akár a terapeuta szexuális igényeiről vagy a vízvezetékéről.
Mentségére legyen szólva, András legalább nem folyamatban lévő terápia során kér jogi segítséget egy betegétől, hiszen Orsolya tizenhat évvel ezelőtt járt hozzá – de azt hiszem, nem kell sokat magyarázni, az epizódból pontosan érthető, hogy miért volt ez hibás döntés: Orsolya sosem fogja Andrásban az ügyfelet látni, ehelyett a terapeutáját fogja látni, és András hirtelen felbukkanása hatalmas érzelmi terhet ró rá. András meglehetősen álszentnek tűnik nekem, amikor többször is elmondja, hogy a szabályok, a pszichoterápiás etika nem engedné, hogy felkeresse Orsolyát, („elvileg nem találkozhatnánk, etikai kérdés”), mi több, ha az utcán találkoznának, maximum az időjárásról beszélgethetnének (mondjuk ez szerintem túlzás, a szabály karikírozása, én simán meg szoktam kérdezni a régi betegeimtől, hogy hogy vannak, pont nemrég mesélt az egyikük a villamoson az új munkahelyéről – ugyanakkor nem az ingatlanjogász páciensemet hívtam fel, amikor lakást vettünk). Az utcán meg sem kérdezné Orsolyától, hogy van, de közben van képe beszambázni az irodájába jogi tanácsért? Jaj, istenem, András.
Nem tartozik szorosan András keretszegéseinek sorozatába, de ha már Orsolyáról beszélünk, meg kell említeni a múltban történt elég durva húzását: hogy ugyanis Orsolya abortusza környékén András elküldte őt egy női terapeutához. Tette ezt azok után, hogy a nő évekig járt hozzá előzőleg, vagyis egy létező terápiás kapcsolatból „dobta ki”, mert egy tipikusan női problémával szembesült. A terápiás kapcsolat lényege, hogy a páciens mellett állunk nehéz élethelyzetekben és nehezen feldolgozható érzések közepette is, és ehhez egyáltalán nem szükséges hasonló élethelyzeten átesni. Vagyis az, hogy András nem tudott segíteni Orsolyának, mert férfi lévén nem érti a gyermekvállalás, terhesség, abortusz problematikáját, az egy baromság – számtalanszor segítünk olyan betegeknek, akinek épp meghalt az anyja, megcsalta a felesége, súlyos beteg a gyermeke, megerőszakolták, vagy kiskorában verte az apja, és nem küldjük el őket ilyen ürüggyel, hogy bocs, nem tudok segíteni rajtad, mert engem még sosem vert meg az apám, nem csalt meg a feleségem, nincs is gyerekem, egyszer se erőszakoltak meg és az anyám is él.
Az élet krízishelyzeteire adott reakcióink – szomorúság, düh, bűntudat és társai – univerzális érzések, András szempontjából nem volt túl profi megszakítani egy működő terápiás kapcsolatot azért, mert ezeket az érzéseket egy csak nőkre jellemző élethelyzeti krízis váltotta ki. Ha nagyon úgy érezte, hogy itt elakadt és ide kell egy nő is, bevonhatott volna ko-terapeutaként egy női terapeutát pluszban, vagy elküldhette volna Orsolyát az egyéni terápiájával párhuzamosan egy nők által vezetett vagy nőknek szóló önismereti csoportra, vagy elvihette volna az esetét szupervízióba egy nőhöz, a terápiás kapcsolat megszakítása nélkül.
A terápiás keretek hiánya a Misiről és idegesítő szüleiről szóló epizódban is feltűnő – nem tudni ugyanis, hogy itt most ki jár terápiára, hiszen a szereplők ki-be rohangálnak a terápiás térbe. Gyerekterápia folyik, ahol Misi a páciens? De akkor hogyhogy csak úgy bejönnek és leülnek a szülei, Misit meg kiküldik? Családterápia folyik? De családterápián illik ott lenni egyszerre az összes szereplőnek, és nem szokás kiküldeni egyiket vagy másikat, hogy a feje felett beszélhessenek róla. Talán később körvonalazódni fog, minek is kellene itt történnie, az első ülés kaotikussága mindenesetre szemlátomást nehezíti a gyerek részvételét a terápiában – ami nagy kár, mert András egyébként kiválóan kommunikál vele, amikor kettesben vannak.
A terápiás szerződés megkötését, illetve annak hiányát Ferenc esetén láthatjuk: a terápiás szerződés ugyanis azt jelenti, hogy a páciens és a terapeuta az első ülések valamelyikén megegyeznek abban, hogy itt mi fog történni, kinek mi lesz a dolga. Ferenc pánikbetegséggel jelentkezik Andráshoz, András pedig feltáró terápiát végez, vagyis a mögöttes, gyakran nem tudatos érzések, emlékek, gondolatok kibontása révén igyekszik megérteni a pánikbetegség okait. Ferenc elég pontosan artikulálja, hogy ő nem ilyet szeretne: „Nem akarok leásni”- mondja. – „Van egy problémám, azt szeretném megoldani”. A pánikrohamok kezelésére léteznek olyan technikák is, amelyek nem, vagy jóval kevésbé igénylik a „leásást” – ilyen az autogén tréning, relaxációs módszerek, légzőgyakorlatok, a kognitív viselkedésterápia, és igen, a gyógyszerek is. András szakterülete nem ez, ő analitikusan orientált pszichoterápiát végez, ami azzal jár, hogy vájkálunk, leásunk, nehéz dolgokat hozunk felszínre, azokat átdolgozzuk, és attól meggyógyulunk.
Ez mind rendben van, de a terápiás szövetség kialakítása végett ezekről a dolgokról tájékoztatni kell a pácienst. Vagyis hasonló esetben a terapeuta valami ilyesmit mondhatna: „Nézze, Ferenc. A pánikrohamokat különféle technikákkal lehet enyhíteni, akár feltáró terápia nélkül is. Ilyenek a kognitív terápia vagy a relaxációs módszerek, de vannak olyan, az idegrendszerre ható gyógyszerek, amelyek szintén hasznosak tudnak lenni pánikbetegségben. Én magam nem ezekkel a módszerekkel dolgozom, mivel úgy gondolom, nehezebb, de hatékonyabb feltárni a tünetek okait és átdolgozni azokat. Az én módszerem azzal is jár, hogy nehéz érzésekről beszélgetünk és igyekszünk jobban megérteni, milyen ki nem mondott félelmek vagy múltbeli traumák okozzák most Önnek a tüneteit. Ez nem könnyű, de érdemes végigcsinálni. De ha úgy érzi, hogy még nem áll készen erre, elirányíthatom olyan kollégához, aki önfeltárást nem igénylő módszert alkalmaz.” Ez talán apróságnak tűnik, de Ferenc legalább tudná, hogy itt mi vár rá, és András már az előző évadban is elkövette azt a hibát, hogy feltáró terápiába kezdett anélkül, hogy a pácienssel mindezt egyeztette volna. Ott baj lett belőle – el tudom képzelni, hogy itt is lesz belőle probléma.
A sorozatról a comment:com-on és az Indexen is írtunk:
Facebook kommentek