Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x67 - Zumba zenére maszatolnak Kokkizáék a zuhany alatt

2014. március 19. 19:00 - Chat Géza

vv1_3.jpg

Lilu, lezser elegante fakó rózsaszín naciban, magassarkúban és egy menő szürke ujjatlanban, leengedett, kivasalt aranyhajjal köszönt és darálja is a golgotává leminősített villa nulla izgalomfaktoros eseményeit. Egy szarrá visszhangeffektezett szépen szóló gitártémára ráfűzött drámával nyitunk, hogy Krisz kibútorozik a szaunába. Szar lesz, tudja, le fog borulni, mint a picsa, de sebaj. Ez persze KokkIzának oltári problem és már megy is megtartani a szent beszédet, hogy ne aludjon már külön, mert csak vele tud aludni. Vagy nem. Én ezt nem értem. Mondjuk nem is akarom. Iza azzal távozik angolosan, hogy gondolkodjon már el a hülye agyával az ember, hogy csak nagyon kevés embert ölel ám meg éjjelente. Ez Krisz agyáig kicsit késve jut el, így csak akkor csattog át a nyugiba a többiekhez, amikor már kiment a vér a lábából, elaludta a nyakát, stb, és már kínjában nyíg. Na meg persze hiányzott is neki a borsószem királylány.

vv3_3.jpg

Reggelre virradó Debilék kapnak egy büntit, mert az enbéegyes focista tegnap átlépett Zsótiék területére egy pufi dzsekiért. Ezzel persze az egész csapat szopni fog, még pedig úgy, hogy egy többfordulós játékban egyből egy győzelemmel nyit Vikipédia csapata. Elég nagy SUCK, de a napi elemózsia még nagyobb. Érkezik a löncshús konzerv Izáéknak, amit köretként a bóti baffőzelékkel lehet lefojtani. Konkrétan összefutott a nyál a számban, dikk. Ha még visu leves is lenne a csoda pakkban, zokszó nélkül habzsolnám míg el nem érne a dögrovás. Jó, egy kis banánt is bedobtak a majmoknak, nehogy éhen pusztuljanak menten. De a legjobb, ahogy Pink rácsodálkozik a póréhagymára.

„Ez olyan, mint az újhagyma, csak nagyon dagadtba?” /Pink/

vv2_4.jpg

Jön az első feladat, az egyik csapattársat kell kézben tartani. Krisz felkapja Pinkit, Zsóti meg Még 500 Sárlikot. Remegnek, szenvednek, nem bírják, de végül Krisz az izmosabb, aki tovább tartja a kistestű leánykát, hiába nevelkedett Zsóti a kispesti edzőtermekben és szívta magába az anyatejjel az étrendkiegészítő nővesztőszert. A második feladatban egy szétbontott kerékpárt, egy kormányra szerelt kereket kell a saját területükön tolni, a lényeg, hogy minél nagyobb távot bejárjanak. Tök világos. Igen, de Debil elfelejti a startkor leszabni a számlálóról a baszt, vagy csak simán nem indították el a gombot, amivel a cucc elkezdi számolni a megtett métereket, csak hogy ilyen szakszerűen vázoljam a helyzetet. Igen, Zsótiék nyerik ezt a rundót, mondjuk „csalással” , de ki nem szarja le. Zsóti ezt jól a többiek orra alá dörgöli, merthogy annyira átszellemültek ősemberekké, hogy már közük sincs egy digitális kijelzőhöz. A piszkálódás célpontja persze Pinki volt, mert ő már rég volt nyektetve. Sírjál gec! Így szóla Zsolt. De Pinki nem sír, úgyhogy ezt is megírom.

vv4_2.jpg

A bölcs és igazságos szerkesztők persze újrajátszatják ezt a kört, mert gyors elemzés után kiderült, hogy önhibájukon kívül nem indult el a számláló. Kis pihi, és már futnak is körbe-körbe, mint a bolondok. Megint Zsótiék nyernek. Leginkább senkit sem mozgat meg a dolog, ahogy az sem, hogy tipikus esküvői fotók diabemutatójának aláfestő zongoraszólamára éppen kibékül a két szerelmes. És már jön is a napi feladatért kapott nyeremény, egy Copa cabanát idéző parti, lufi pálmafák, szoli, koktélok, Csapatás, baszatás, YESoké!

- Mindenki tiszta barna lesz én meg tök fehér! - Iza

- Miért fáj jobban a szíved Izabella, he? A szoli miatt vagy énmiattam?

- Én téged választanálak – válaszol Iza boci szemekkel és pillarebegtetéssel nézve Krisz suta tekintetébe

vv5_1.jpg

Amikor Még 500 bemászik a szoliba, Krisztián a következőt mondja: Remélem odakozmálsz. Ezt követően a fergeteg hangulatú őrületes arconpörgés van hátra. Vikipédia dob is egy hatalmas hasast a nappaliban felállított gyerekmedencébe, így ő lesz a közröhej tárgya, de hálistennek Izáék tesznek az ügy érdekében, hogy inkább róluk menjen a pofázat a Coco Jumbo meg valami tipik Zumba-zene közötti szünetben, mivel kettecskén bevonultak tusolni, és kis szemmel pettingelés után máris nekálltak a masszív csőrözésnek.

 

Tegnapi termés

Elég idegesítő lehet, ha az eddigi non-stop hereverés helyett valami fizikailag is megerőltető dolgot kell csinálni, miközben egymás idegrendszerét is bőszen cincálják a lelki terror jegyében. Most a változatosság kedvéért Zsóti és Pinki feszülnek egymásnak. Az ok lényegtelen. Remélem valamelyik nap hősies pókfogdosós és csótányevős feladatat is felkerül a palettára. (Remélem ezt tartalomszolgáltató is olvassa!) Amúgy meg, ha bárkit is érdekel, a tegnap esti bezabálásom okán a Való Világgal álmodtam. Megjelent Hódos Hajnalka, azt mondta összekapart még hat embert és rám is szükség van, apelláta nincs. Az egyik sorstársam, egy Kathi Bélára erősen hajazó, 100% tesztoszteronból gyúrt faszi megfogott és bekúrt sminkszobába. A következő pillanatban pedig már hősiesen vonultunk a villa irányában és én csak azon gondolkoztam, hogy vajon, hogy fogok én két hónapig pöcsvillantás nélkül fürdeni, de leginkább az buzerálta az agyamat, hogy Sixx mit fog rólam írni. most, hogy így kívülről nézem és hogyvoltozom a VV-t bőszan, csak annyit mondanék, hogy köszi isten!

Címkék: vv6
337 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.03.19. 19:30:54

A tegnapi öfihez akartam írni, de nem tudtam ellenállni az új öfi kihívásának. Végülis mindegy. Szóval most este tudtam megnézni a tegnapi öfit és azóta azon töprengek - na, csak kb. 15 perce -, hogy miért nem tudnak emberek elegánsan nyerni és veszteni. Elegánsan nyerni. mert a mai győztes holnap még vesztes is lehet, másrészt mert elegánsan is lehet alázni az ellenfelet. És veszteségből jól is ki lehet jönni, ha pl. kabarénak, jó bulinak fogja fel az ember, nem sorsdöntő tragédiának. Aurélióék olyan frankón is megoldhatták volna, még a vagdalthúst is! Egyeseknek talán nem finom (nekem sem kedvencem, de nem dőlnék a kardomba, ha elém tolnák), de egyszer kibírható. Egyeseknek sajnos talán többször is.
Jellemző egyébként, hogy nem az unalmas - holott a jelek szerint csak kultúráltabb és empatikusabb csapatvezető - Charlotte szemétkedett, hanem Viki. Sosem szavaztam még egy játékban sem, de most komolyan gondolkodtam, applikálok. Aztán mérlegeltem: megér nekem ennyi időt és fáradtságot, hogy ne nyerjen? Nem. De roppantul igazságtalannak érezném.

Levtolsztoj 2014.03.19. 19:38:04

@mézescsók: Szerintem nem volt ez olyan durva szemétkedés, ezt úgy hívják sportolói körökben, hogy zrika, az hogy nem tudja valaki elviselni, hogy vesztett és emiatt ilyeneken felkapja a vizet, vagy nem tud "visszazrikálni", mert ideggyenge és rögtön ordít az az Ő baja... szerintem pl. a Teo-s dolog kifejezetten vicces volt, még Teo is nevetett Aun... vagy pl. mikor Zolti szivatta Zsófikát a cukkini otthagyásával...

LittlePurple 2014.03.19. 20:05:44

@Levtolsztoj: nálam a fogkefés eset volt a legdurvább, az eset után a vikkancsnak a wckefével kellett volna fogat mosni!
@mézescsók: valamilyen szinten egyet értek, hogy melyik csapat hogy élte meg a helyzetét. De azt gondolom, hogy Aurélió csapata jobban jön ki ebből, mert a pöttyösök aljas (vikkancs) gúnyos (zsóti) fölénnyel élik meg a győzelmükből adódó helyzetüket!

LittlePurple 2014.03.19. 20:08:17

@Levtolsztoj:
szerintem a Teós esetben elsősorban az volt Aurélió számára a legfontosabb, hogy a vikkancs még csak meg se érintse az ő matracát!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.19. 20:09:02

@mézescsók: " nem az unalmas - holott a jelek szerint csak kultúráltabb és empatikusabb csapatvezető - Charlotte szemétkedett,"

Miért szemétkedés, ha akarja borítani legnagyobb ellenfelét? Ráadásul a JÁTÉK keretein belül teszi, orra alá dörgöli az igencsak nagyképű, magáról elképesztően nagy véleménnyel bíró Debilnek, hogy mire jutott. Debil viszont külsejében sértegeti, durvul, ocsmányul beszél.
Debilke nevetségessé vált, hogy megint a súlyával szellemeskedett - volna - , hogy az is eltalálja, aki mellélő. Esse gyött be nékije.
Amúgy nemesen viselkedni csak nemessel lehet. Dehát Debil, nos, ő pór.
Félre ne értsd, nem akarlak Vikire "rábeszélni" :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.19. 20:16:10

@LittlePurple: wiki tutkó, h azt feladatba kapta, már ha tényleg megtörtént :-D

LittlePurple 2014.03.19. 20:19:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
én is örömmel néztem volna, ha vikkancs a wc kefével mos fogat! :)

mézescsók 2014.03.19. 20:32:28

@Levtolsztoj: Nem elsősorban az a problémám, hogy durva volt-e, Miért nem lehet összeröhögni, hogy 'így jártatok, oszt annyi'. A sportberkekben lévő szivatás más: más a tét, más a kör (nem egy játék, pár hetes alkalom, stb,)
@LittlePurple: Nem hiszem, hogy jobban jönnek ki, mert pont olyan gyökér Au, mint Viki. A nézők pedig megoszlanak. Arra gondoltam, hogy némi humorral és lazasággal, jól is kijöhettek volna. Nem biztos, hogy igazam van, de nagyon így érzem.
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Belátom. finnyás vagyok. Szeretek játszani, szoktam is. Igazad van abban, hogy egymás kiborítása e két csapat között kölcsönös és eléggé olcsó, meg is érdemlik egymást. Csak nem az én ízlésem szerint való. Az ízlésemet nem tartom etalonnak, ezért nem ütközöm senkivel, ha nem muszáj, de így látom az én egyszerű életszemléletemmel.
Kedvelem a hsz-eidet, de nincs ember, aki rá tudna beszélni Vikire. Nagyon messze van tőlem ez az embertípus - függetlenül a hét eseményeitől -, volt már ilyenhez szerencsém.

Krétagarbó 2014.03.19. 20:34:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem tudom, nálam a kettejük között folyó csatában Vikik sem jön ki győztesen. A mindenbe belepofázása, a másik leordítása, a folyamatos verbális támadása (ilyenkor a másikba teljesen belefojtja szót) borzasztóan irritál. Még akkor is, ha AU-nak nincs agya ahhoz, hogy a súlyán kívül bármi mással üssön vissza, ami valóban nem túl elegáns. Mégis úgy érzem, hogy előbb utóbb valaki pofon bassza bent, lehet egyébként, hogy erre játszik.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.19. 20:38:43

Géza, menj be és mosd a pöcsödet nyugodtan. Majd halkan röhögünk, hogy meg ne halld.

Krétagarbó 2014.03.19. 20:39:01

Szegény kis Pinki. Vitakultúrája megragadt a 4 éves toporzékolós szinten.

Krétagarbó 2014.03.19. 20:40:02

@én már a fény gyermeke vagyok: Szerintem Ádi cerkája után már nincsenek csodák:))

LittlePurple 2014.03.19. 20:42:25

@Krétagarbó: ahogy teljes mértékben erre játszott vikkancs simonsággal szemben, még akkor is, ha ez taktikai eleme ennek a taktikai játéknak, de azért az aljasságnak is van határa!

Mók_Ica 2014.03.19. 20:43:36

jó estét, jó kukkolást :)

szmoti 2014.03.19. 20:44:51

Sziasztok! Már tegnap láttam, hogy ismerős nekem ez a pöttyös mellény vagy mi a szösz, és most, hogy megnéztem ezt a videót, beugrott, pont ilyet hordott megboldogult dédikém is :) Lehet, hogy Manci néninek is van :)

Mók_Ica 2014.03.19. 20:47:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: szeva Dottyka :) ma nem helyettesítelek ;)
@LittlePurple: @Krétagarbó: szasztok lánykák :)

Krétagarbó 2014.03.19. 20:49:26

@LittlePurple: Igen, ez nyilván egy taktika. De egyrészt aljas, másrészt nem is célravezető. Azért a rtl hamar értésére adta, ha így akarja kiejteni a társait, mindig kapnak újakat. És ezzel nyerni sem fog, eléggé utálják kint pont az ilyen szemétkedései miatt. Más egy Attila típusú szervezkedős, gondolkodó taktikus játék, és megint más az, amikor valaki sorozatosan hozza ki a társai az állatot, majd ha egy kis szar visszafröccsen rá, akkor nyavalyog, hogy de ő nő, és szegényt miért bántják a súlyával, a nőiességével (nőietlenségével inkább) stb... Mindig is utáltam az olyan nagypofájúakat, akik másokat folyamatosan cseszegettek, de visszafelé nem állták a sarat.

Krétagarbó 2014.03.19. 20:51:53

@Mók_Ica: Szia Mókica!

Megyek, elteszem a gyermeket holnapra, jövök vissza öfire.

nosce 2014.03.19. 20:54:09

@én már a fény gyermeke vagyok:
"Géza, menj be és mosd a pöcsödet nyugodtan. Majd halkan röhögünk, hogy meg ne halld."

de előbb Gézának el kell döntenie h cerkafasz, hegyes cerkafasz vagy durung kategóriában indul :)

Mók_Ica 2014.03.19. 20:54:55

@nosce: azt nem mi fogjuk osztályozni? :)

Zsanuária 2014.03.19. 20:56:21

Azéezmáazé, na, valamiazé. :D

Zsanuária 2014.03.19. 20:57:05

Irigykedem, vagy mi ez az érzés? (Próbálok ám helyesen írni!!:D)

Zsanuária 2014.03.19. 21:03:06

Szerintem ettől a kis akciótól a péjntból pályán sem várhattunk mást, mint az eddig megszokott lakó-reakciókat. Valaki gondolta, hogy rengeteg sok pozitív személyiségjegy fog feltűnni? :D

Mók_Ica 2014.03.19. 21:09:49

@Zsanuária: na, neki legalább bejött :)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.19. 21:10:12

@nosce: Még jó hogy nem olvassa a bejegyzéseket, a kategóriáját már eldöntöttük, már csak a formáját kell megszavaznunk.

nosce 2014.03.19. 21:10:27

@Mók_Ica:
de, ha kicsi visszadobjuk :)

Mók_Ica 2014.03.19. 21:11:27

@nosce: a villába? viki elé vetjük?? :)

Zsanuária 2014.03.19. 21:13:06

Hát én rohadtul nem tudtam, hogy neki kommunikációs vezetői főállás végzettsége, meg fuvarszervező (ehem-ehem), meg naphegyi téerriksz tabata (wtf) végzettsége is van ennek az arany embernek, hát micsoda egy rohadt szar emberismerő vagyok én? :( Kikészültem vazz.

nosce 2014.03.19. 21:14:11

@Mók_Ica:
vikinek az arcába lógatjuk :)

LittlePurple 2014.03.19. 21:15:06

@Mók_Ica: szia :)
@Krétagarbó: kábé az ekg-nk egy vonalon van ;)
@nosce: ki az a géza?

LittlePurple 2014.03.19. 21:15:49

@nosce: csak aztán ne hogy mélytorok legyen :D

nosce 2014.03.19. 21:16:29

@Zsanuária:
ezt valahogy kamunak érzem, tipikus h a főállás mellett lehet mellékállásod no meg még belefér a tabata edzőség is szőlőcukor tablettával és persze 5 órát tanul angolul, ez megvan vagy napi harminc óra

Mók_Ica 2014.03.19. 21:16:29

@Zsanuária: nem volt ráírva :) ne ustorozd magad.... mosolyogj rajta és lépj tovább :) :)

@nosce: ha kicsi, akkor közel kell mennie vikihez :) :)

candyperfumegirl 2014.03.19. 21:16:50

"Remélem valamelyik nap hősies pókfogdosós és csótányevős feladatat is felkerül a palettára."

Én meg nagyon remélem, hogy NEM. Azt a műfajt sosem tartottam sem érdekesnek, sem szórakoztatónak, ellenben megalázó és már nagyon olyan típusú emberkísérlet irányba mutat, amit kifejezetten kényelmetlen nézni.
Akkor már ezerszer inkább iskolahét.

nosce 2014.03.19. 21:17:44

@Mók_Ica:
fürdés után kell megközelíteni akkor nem annyira büdös :)

Mók_Ica 2014.03.19. 21:18:11

@LittlePurple: szia Kicsi :)

@nosce: most ilyen kicsinységen kiakadol??? irigykedel erre az arany emberre? :) :)

Zsanuária 2014.03.19. 21:18:49

Megbántódnak a kedves komm.társak, ha azt mondom, hogy nagyon elszaporodtak a valójában nem igazán a vill-történések kommentelései, hanem inkább egymás zrikálása, szolid flörtölés és mórikálás folyik itt? Tudom, tudom, nem kell itt lenni...Ja.

Mók_Ica 2014.03.19. 21:19:28

@nosce: akkor figyelni kell melyik nap megy zuhizni és ugrásra ...ööööö...lógatásra készen kell várni :)

Mók_Ica 2014.03.19. 21:20:24

@Zsanuária: mivel ölég uncsi a villai történés folyama.... ez csak azért van :)

Krétagarbó 2014.03.19. 21:27:46

@Zsanuária: Jelzi a műsor milyenségét sajnos.

Krétagarbó 2014.03.19. 21:28:36

@LittlePurple: remélem nem egyenes az a vonal:)

Zsanuária 2014.03.19. 21:28:54

Szomorúság önti el szívem virágoskertjét.

Zsanuária 2014.03.19. 21:29:52

Süssek inkább brownie-t? BRÁUNI.

Krétagarbó 2014.03.19. 21:30:38

@Mók_Ica: Nálunk még szoktatás alatt van. De már elalszik magától, és ez öröm és boldogság:)

Mók_Ica 2014.03.19. 21:32:45

@Zsanuária: igen, az most kifejezetten improvizálna :)

@Krétagarbó: az enyém már kiskamasz, ennek minden előnyével és hátrányával :) :)

Krétagarbó 2014.03.19. 21:33:08

@Zsanuária: Most lesz majd valamikor áprilisban a bírósági tárgyalása. Lehet, hogy utána még több ideje lesz az angolra.

Krétagarbó 2014.03.19. 21:34:33

@Zsanuária: Halál unalom volt a paintball. Is. Tudom, már sokszor leírtuk, de ezt a castingot nagyon elszúrták anno.

Zsanuária 2014.03.19. 21:35:37

olrájt. Addig is: Lászikám, gád blessz ju, ven ju hev ö práblem vit jor lájf, plíz, koll dö csenöl RTL, it vill help ju, ájm sor. :D

Krétagarbó 2014.03.19. 21:35:56

@candyperfumegirl: Én sem szeretném a csótányevőset. Nézni sem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.03.19. 21:37:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel, h a bemártást valahogy nem mutatták.

Levtolsztoj 2014.03.19. 21:39:14

@LittlePurple: a fogkefés nem most volt, én a győzelem utáni szivatásra írtam, hogy bőven belefér...

Zsanuária 2014.03.19. 21:40:44

Lehet, hogy a kászting perszonál annyiban vétett, hogy minden jelenlegi lakó meséjét jól bekajálták. Aztán most meg néznek csak, hogy ezek az emberek mit adtak elő ott és a kisfilmjükben is. Most meg? Mindenki árnyéka önmagának, csak a -juj, majdnem kisebbségi, szóval OLAAAAAAAAAAAAASZ Aurél arca lett nagyobb, és Viktória szája, különben az összes kamuduma volt. Hm? Teo? Atyaúristen! Önmaga negatívja. :D A szerelmes leszbi, aki beleszeretett a hős lovagba. Fákk.

nosce 2014.03.19. 21:40:48

@Mók_Ica:
"akkor figyelni kell melyik nap megy zuhizni és ugrásra ...ööööö...lógatásra készen kell várni :)"

csak nehogy másik csaj is vele füröggyön mert akkor esetleg befeszül a péló :)

Levtolsztoj 2014.03.19. 21:40:55

@LittlePurple: de kb. erről szó sem volt, persze majd az összeizzadt helyére akar bárki is befeküdni, itt húzva volt végig és nagyon szarul reagálta le

nosce 2014.03.19. 21:42:12

@Zsanuária:
Háv meni fekvőtámasz doju ?

LittlePurple 2014.03.19. 21:42:37

@Levtolsztoj: tudom, hogy mikor volt, de a legaljasabb volt!

nosce 2014.03.19. 21:43:28

@Mók_Ica:
"most ilyen kicsinységen kiakadol??? irigykedel erre az arany emberre? :) :)"
jah, a kezében arannyá válik mindenki pénze :)

2014.03.19. 21:44:24

@Zsanuária: Nem is értem hiszen, Teo lezbi.

nosce 2014.03.19. 21:44:57

@LittlePurple:
"csak aztán ne hogy mélytorok legyen :D"

pici fasszal nem lehet mélytorok max szájpadlás :)

nosce 2014.03.19. 21:45:49

@szerivan:
szijja pufika, nem láttad a repcsit az égen ? :)

LittlePurple 2014.03.19. 21:47:16

@nosce: még lehet, mert nem tudhatod, hogy milyen huzata van a vikkancsnak a pippantásban! ;)

nosce 2014.03.19. 21:47:24

@Levtolsztoj:
mondjuk aki wikivel párbajozik megtehetné h wc kefét visz ki magával a párbajra (mint wiki a seprűt), az ütne

Zsanuária 2014.03.19. 21:49:24

Egyet sem, Churchill elvét követem: "Csak semmi sport". Je. Nem bírok a kísértéssel, leírom így is: Csörcsill. Borzalmas. :D
Teókát talán szintén balesetke érte, mint a hángérien szívtiprót ( Chany Schandor), és homóból heteró lett. Jaj, mielőtt megköveznétek érte, nem a vonzalom neme zavar rohadtul, hanem Teóka képmutija. Je.

Krétagarbó 2014.03.19. 21:51:24

@Zsanuária: Valószínűleg a kászting perszonál ertéles himi humikból állt, és nem olyanokból, akiknek az lenne a szakmája, hogy az álarc mögé is belássanak.

nosce 2014.03.19. 21:51:59

@LittlePurple:
lehet h wiki egy igazi vákumpumpa, :)

nosce 2014.03.19. 21:52:35

@szerivan:
tudod a maláj gép :)

Zsanuária 2014.03.19. 21:52:44

Dzsízösz gád, most megpillantottam József (nem az ács) fotóját fent, hát vazz agyrém, felpeckeli a vérnyomit nálam. :D Rendesen. :D Emlékszem, amikor beérkezett a ojjektumba, ledobta magár a székre, és előadta a hárem urát. Te szerencsétlen nyomorult, azt sem tudod, hogy mi mennyi a boltban, csak azt a k...va nagy fehérjés bödönt ismered és isteníted, te kis pöcs. :D És 18???? Még ez is. :D Gád, szavazni is fog? Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. :D

LittlePurple 2014.03.19. 21:54:29

@nosce: nagy slung, pumpa és wc kefe = még a vikkancs wc-s néni lesz a villalét után ;)

Zsanuária 2014.03.19. 21:55:20

Elnézést. :D Elragadtattam magam. :D Azért jó éjt! :D

nosce 2014.03.19. 21:56:20

@Krétagarbó:
sztem nem is volt kaszting összefogdosták az embereket az utcán, aki arra járt az bejutott

nosce 2014.03.19. 21:57:21

@LittlePurple:
sztem nagyon jól csinálná :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:02:40

@nosce: nem az uccán.... ÉNB, gyanú árnyékában, egyéb rtles saját gyártású cuccokra jelentkezők állományából csemegéztek....

Mók_Ica 2014.03.19. 22:03:20

na, kezdő-dikk :) :)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:03:29

Iza Traki saga. Ez is már uncsi.

Krétagarbó 2014.03.19. 22:06:10

Vikiék nagyon robbantani akarják a párost.

LittlePurple 2014.03.19. 22:06:20

trak fél az Aurélió bunkós botjától :D

LittlePurple 2014.03.19. 22:08:15

@Krétagarbó: izára akarja tenni vikkancs, aki meg majd kiviszi vikkancsot ;)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:09:24

traki izé románc kicsit alekosz-éva és kicsit attila-kinga
minden részben van egy ilyen idióta páros.....

Commodore 2014.03.19. 22:09:59

bármi baj van! BAJ! ? wtf

Mók_Ica 2014.03.19. 22:10:23

@LittlePurple: sztem iza nem viszi ki vikit

na, au bénázott, büntit kap a csapata, újabb konfliktus.... húúúúú

Commodore 2014.03.19. 22:11:20

mi baj, elfogyott a párizsi?

Mók_Ica 2014.03.19. 22:12:24

au miatt egy napi meccs eleve bukta... szééép :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:13:09

@Commodore: au bement a tiltott területre és büntit kapott az egész csapata

Krétagarbó 2014.03.19. 22:13:35

@LittlePurple: Zsóti és Viki szerintem arra játszik, hogy majd addigra Trakival jól összeveszik és őt viszi ki.Nekem ez azért kicsit csavaros logikának tűnik.

LittlePurple 2014.03.19. 22:14:35

@Mók_Ica: az öf.szerint nem volt véres :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:15:58

zsófika eddig hol élt??? nem ismeri a póréhagymát...... olyan mint az újhagyma, csak dagadtba :) hehehehehehe

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:16:09

Zsófika és a póréhagyma.... :))

LittlePurple 2014.03.19. 22:16:23

@Krétagarbó: trak tuti hogy nem az izát viszi és fordítva sem! attól többet éreznek egymás iránt!

Krétagarbó 2014.03.19. 22:16:43

Ilyen tábori élet volt a Dzsörzi-féle sorozatban is, nem? Akkor olvasgatta a konzerves dobozról, hogy mi az a páCSó???:))

Krétagarbó 2014.03.19. 22:17:39

@LittlePurple: Én is így gondolom, ezért nem értem.

csiberibe 2014.03.19. 22:18:02

zsófi banànt eszik uborkával és póréhagymával. agyrém ez a nő.

Krétagarbó 2014.03.19. 22:19:09

Feladat: Zsóti Sárlikot, Traki Pinkit tartja a kezében, ki bírja tovább. Zsótiéknál Sárlik a legkönnyebb:))

Mók_Ica 2014.03.19. 22:19:09

fiúk erőnléti összecsapása: traki zsófikát tartja, zsóóti csárlit tartja a karjaiban......ki bírja tovább?????

zsóti nagyon szenved.... traki is.... na ki lesz az erősebb????

Krétagarbó 2014.03.19. 22:20:09

@Mók_Ica: Persze Vikinek a legnagyobb a szája, megy a lelki hadviselés.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:20:19

Vikinek be nem áll a pofája!!! Wààutálom!!

Mók_Ica 2014.03.19. 22:20:32

zsóti liheg.... és leteszi csárlit :)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:21:31

@Admiral_General_Aladeen: És persze csak ő tud levelet olvasni is.

Mók_Ica 2014.03.19. 22:22:51

@Krétagarbó: mér nem ő állt ki versenyezni???

most az állás 1-1.
a következő verseny, ki tud hosszabb utat megtenni a saját területén egy egykerekű mérővel... gong az eleje gong a vége

Krétagarbó 2014.03.19. 22:23:17

Egykerekűvel kell futkorászniuk mindenkinek a saját területén váltóban.

Krétagarbó 2014.03.19. 22:24:23

@Mók_Ica: Hát Zsóti megszakadt volna.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:25:16

@Krétagarbó: Soha nem ütöttem meg nőt,de ha a villában lennék,akkor már kereshetnék az utódomat..

Krétagarbó 2014.03.19. 22:26:13

AU-ék számlálója nem műxik, most bekérték a két járgányt. Most azon vitatkoznak, hogy, áááá nem is tudom, ezek hüjjék...

Mók_Ica 2014.03.19. 22:26:19

zsóti és zsófika összeugatnak ... zsófiék mérője nem működött és lefújták a versenyt.....

csiberibe 2014.03.19. 22:27:02

azon háborognak, hogy a másik banda futott. Bezzeg az nem fog eszükbe jutni a folytatásnál, hogy a pöttyösek kifutották magukat :)

csiberibe 2014.03.19. 22:27:37

azon háborognak, hogy a másik banda futott. Bezzeg az nem fog eszükbe jutni a folytatásnál, hogy a pöttyösek kifutották magukat :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:29:13

@csiberibe: pöttyösék is háborogtak...pont azért, hogy ők még egyszer nem akarnak futni.....egyébként értelmetlenül ugattak össze

értelmes kérdést tettek fel ma is: lesz-e csere a villában? lesz-nem
traki izé saga folytatódik a reklám után :)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:29:33

Zsóti most azért hozta a Viki stílust. Egy az egyben lekoppintotta Pinkivel szemben azt, amit Viki szokott csinálni AU-val.

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:29:42

@Mók_Ica: Iza és Viki az,aki miatt önkènt távoznék a villából...miutàn képen vágtam őket egy lapáttal :) Zsófika olyan mint egy cuki kiskutya:nem tudok rá haragudni.

LittlePurple 2014.03.19. 22:30:28

BRÉKING!!!
iza- trak saga folyt.köv.
ÁÁÁÁ
:D

Ejoy 2014.03.19. 22:31:43

viki kiment a gyepre a tiltott zónába! debiléket megbüntették, vikiéket megbüntetik?

tena_lady 2014.03.19. 22:32:00

Nekem fájt, hogy Zsófika nem tudja megkülönböztetni az újhagymát (ami vöröshagyma) és a póréhagymát. Mit eszik ez?! Állítólag vegetáriánus. Ezen belül mit fogyaszt? 3 fajta zöldséget? És még él?!
Amúgy meg: www.youtube.com/watch?v=faQSs6UBDok

Mók_Ica 2014.03.19. 22:32:29

@Admiral_General_Aladeen: hmmm.... engem ő is idegesít amikor többet adnak belőle a kelleténél..... :)

LittlePurple 2014.03.19. 22:32:33

@Admiral_General_Aladeen: ezt a szívlapátos storyt már a vv5 idején évalkesz és alkeszkosz kapcsán is felvetettem!

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:34:43

@LittlePurple: Meg tudlak érteni!A szívlapát érzés, minden vv esetében helytàlló ;)

ő-szinte 2014.03.19. 22:34:49

mi vót eddig? ne nézem

tena_lady 2014.03.19. 22:35:56

@Krétagarbó: Lehet, de én mondjuk igazat adtam neki. Zsófika királykisasszonyt játszik. Máskor is, csak most egyértelmű volt.

LittlePurple 2014.03.19. 22:36:07

@Krétagarbó: és itt senkinek sem jutott eszébe, amikor zsóti bicskanyitogató stílusban osztotta zsófit, hogy odavágják a vikkancsnak, hogy most ki rugdalja a gyengébbet? (mert ugye ezt is Auréliónak mondta a csapatkiválasztáskor)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:36:07

Nem volt véresköpős fogkrémreklám,fel vagyok héberedve!

Krétagarbó 2014.03.19. 22:38:31

@LittlePurple: Teljesen jogos. Zsóti ellen nem védi Pinkit.

Krétagarbó 2014.03.19. 22:39:10

@tena_lady: Nem vagyunk most egy EKG hullámon ebben a kérdésben:)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:39:59

@ő-szinte: Olvass vissza, nagyjából leírtuk.
Most újra kellett futniuk a távot.

Mók_Ica 2014.03.19. 22:40:54

@ő-szinte: szeva :) folytatódik a traki izé saga és a verseny... au szabályt szegett és büntit kapott a csapata.... a napi első verseny: zsóti tartotta csárlit, traki zsófit, ki bírja tovább, traki nyert...
most pedig egykerekűt tolva kellett futni, ki teker le több egységet....
ismét a pöttyösök nyertek,maradnak a villában....
traki és izé pedig most hirtelen kibékülnek.... ááááááááááááááááá

Krétagarbó 2014.03.19. 22:41:00

Nem cseréltek helyet, ma is a pöttyösék nyertek.
Jájj, Iza Traki saga folyt.köv.

Lilith.Inanna 2014.03.19. 22:41:20

@ő-szinte: Szia. :)
Többiek közvetítik,én is azt olvasom.:)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:41:43

@Mók_Ica: Király vagy, vagy károly??:)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:42:47

izé cukin néz trakira és hirtelen megérzik, hogy szerelmesek egymásba .... mindezt romantikásan a cigizős kanapén... és besétálnak a naplemenetébe....jaaa... a nyugiba :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:43:25

@Krétagarbó: királylány :) a károlylány hüJén hangzik hihihihi

Krétagarbó 2014.03.19. 22:43:28

Mindkettőnek hiányzott a másik, már kéz a kézben sétálnak a nyugiba. Azért Trakin látszik, hogy hősszerelmes. Izán nem tudok eligazodni, lehet hogy ő is szerelmes?

Mók_Ica 2014.03.19. 22:44:27

ójajjj ... én már nem bírom ezt a romantikát :) de inkább rohadt irigy vagyok úgymond.... dikk

Krétagarbó 2014.03.19. 22:45:47

A nézői kérdésre, hogy lesz -e csere a csapatok között, a válasz: nem. 80% így gondolja. Most beachparty-t kapnak a pöttyösök, medence, szoli stb...

Krétagarbó 2014.03.19. 22:46:23

Teó keveri a koktélokat, aminek nagyon örül.

Mók_Ica 2014.03.19. 22:46:30

lilu nem hazudtolja meg önmagát.... nagyon bénán próbál jófej lenni és humoros....

bentiek (pöttyös csapat) bííícspartit kap, szoli, koktélok, haverok-buli-fanta
kintiek (csíkos csapat) kint szopórollerzik

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:47:23

"rohagggyakmeg,tőtökbelevizet"- mondja Viki a Zsófika méretű medence làttàn :)

Mók_Ica 2014.03.19. 22:47:53

izé buli irigy....és nyíg, nyíg és nyíg
viki befeküdt a szoliba :)

Krétagarbó 2014.03.19. 22:47:55

Traki sír egy labda után. Iza meg a buli után, meg a szoli után. Trakinál mi ez a labda utáni vágy? Focizik?

Krétagarbó 2014.03.19. 22:49:14

Sárlikban élményeket, emlékeket ébreszt a szoli... Mekkora hasa van, azta...

Mók_Ica 2014.03.19. 22:50:07

traki csárlira, aki a szoliba fekszik be: remélem odakozmálsz :) :)

csárli iiiiiiiiiimááááááááádja a szolizást..... és szokásos túlmozgásos mimikával adja ezt elő a riport szobában... utána csapatfényező beszédet mond és kezdődik a bíccsparti.... kopákábána... (mondjuk ez jó szám, imádom :) )

Krétagarbó 2014.03.19. 22:50:12

Mi ez a szám, ami most megy?

Ejoy 2014.03.19. 22:50:18

gyerekekà viki a verseny második fordulójánál átment a tiltott zónába! miért nem büntették meg?? debiléket emiatt megbüntették!

LittlePurple 2014.03.19. 22:50:22

sárlott: örülök, hogy így tökjól együtt tudunk működni -> a kiválasztásig :)

Admiral_General_Aladeen 2014.03.19. 22:51:22

Viki és a krokodil... Méérnemèlőő???

LittlePurple 2014.03.19. 22:51:47

vikkancs megnyomorította a szegény krokodilt.
egyébként nem rohad bele a feje az állandó sapkahordásba???

Krétagarbó 2014.03.19. 22:52:10

@Ejoy: Erről lemaradtam, így hogy írok is, nem mindig tudom követni a képet:) Csak kap büntit, nem? De nem nagyon reklamáltak bent emiatt.

Mók_Ica 2014.03.19. 22:52:18

bíccspartin kötelező felfújt kellékekkel táncolni.... viki + kroki, csáréli pálmafa

viki belevetette magát a felfújható gyerekmedencébe.... kicsit elesett, pofára... és nem volt vicces, de zsóti hanyatt fekve röhögött

traki és izé együtt fognak zuhanyozni

Krétagarbó 2014.03.19. 22:53:33

Trakiza zuhanyzik együtt. Smárparti, amit gyorsan lekevertek...

Ejoy 2014.03.19. 22:53:41

ez a zsolti egy igazi kisstílû paraszt. takarodjon már ki!

Mók_Ica 2014.03.19. 22:54:20

na a zuhanyozásnak lesz folytatása a holnapi öfiben....előzetes... egymáshoz fognak nyúlni.... mer nem bírják....

Krétagarbó 2014.03.19. 22:56:16

Az előzetes szerint Trakiza egyesül, és ezután már csak Trakiza lesz. Vagy rosszul láttam?

Lilith.Inanna 2014.03.19. 22:57:13

@Mók_Ica: Kicsit elesett.Hogy lehet kicsit elesni? :O :D

Ejoy 2014.03.19. 22:58:23

@Krétagarbó: amikor szóltak, hogy a számláló nem mûködik, elkezdett balhézni, kiment az udvar közepén, a tiltott zónában lévõ eszközhöz, és ott lesegette. nem lehet oda átmennie, de nem lett belõle semmi. a másik csapatot átlépés miatt megbüntették...

tena_lady 2014.03.19. 22:58:23

@LittlePurple: Én azért nem zárnám ki, hogy most majd összeszövetkeznek Vikiékkel Iza és/vagy Krisztián ellen. Bár én a helyükben Zsófira raknám a jelet. Nem ellenszenv miatt, hanem mert ő szinte bárki ellen kiesne.

Mók_Ica 2014.03.19. 22:58:56

@Lilith.Inanna: hát konkrétan beletoccsant a csöppnyi medencébe :) mint egy lamantin :) roppant elegáns és nőies volt :)

Lilith.Inanna 2014.03.19. 22:59:45

@Mók_Ica: @Krétagarbó: Köszönöm a közvetítést,jókat nevettem közben. :)

Mók_Ica 2014.03.19. 23:00:39

@Lilith.Inanna: nincs mit :) ma nem flegmultam be, mint tegnap :)

Lilith.Inanna 2014.03.19. 23:00:42

@Mók_Ica: Értem,kár hogy nem láttam. :D (de gonosz vagyok)

Krétagarbó 2014.03.19. 23:02:01

@Ejoy: Csókos, ha nem kap (illetve kapnak) büntit.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:02:10

@Lilith.Inanna: neeeeeeeeeeeeeeem vagy gonosz :) zsóti is fekve röhögött rajta :)

ő-szinte 2014.03.19. 23:04:17

@Mók_Ica: @Krétagarbó: mi a faszom az a saga? :-DDDDDDDDDDDDD :-O

@Lilith.Inanna: olo :-)

Mók_Ica 2014.03.19. 23:04:29

@Krétagarbó: szerintem ez nem ugyanaz, mint amit au csinált... ő gondolkodás nélkül végigsétált a szobán, be a hálóba a kabátjáért.... nem védeni akarom vikit, de ő ott csak kíváncsiskodva ellenőrizte, hogy valóban nem működött a számláló.

Krétagarbó 2014.03.19. 23:04:46

@Mók_Ica: Ezer köszi.

Milyen már a piros telefon a betelefonálónál:))

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.19. 23:06:36

nem irigylem szegény egybites csajt, nehéz lehet ezen a pasin őszintének tűnően nevetni.

Lilith.Inanna 2014.03.19. 23:07:20

@ő-szinte: Picit jobban vagy már?:)
@Mók_Ica: Zsolti bunkó. :)

Mók_Ica 2014.03.19. 23:08:33

@ő-szinte: hosszú regény.... forsyte saga mond neked valamit? egy család regény, amiből egy sorozatot csináltak, ami k hosszú lett.... nemrég újból feldolgozták és új sorozatot csináltak belőle, valamelyik adón ment is....
twilight saga - ez talán ismerősebb :)

egyébként a saga egy régi irodalmi műfaj

Ejoy 2014.03.19. 23:08:57

@Mók_Ica: átment és kész. a motiváció lényegtelen...

Krétagarbó 2014.03.19. 23:09:38

@Mók_Ica: Szerintem nincs kivétel, aki átmegy a tilosba (véletlenül, készakarva) annak, illetve a csapatának bünti jár. Viki lenne az első, aki ezt kikövetelné, ha nem éppen vele esett volna meg a történet.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:10:05

@Ejoy: igazad van, a következő nap kapjanak ők hátrányt!

candyperfumegirl 2014.03.19. 23:10:38

@Krétagarbó: én is azt figyeltem, Zsóti egyre inkább Viki2, ami valahol rémisztő.

Krétagarbó 2014.03.19. 23:11:14

@ミラ: Ma csak bolondok telefonálnak. Meg Zsóti fanok, lobogóval.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:12:05

adélka mit szed??? néha kellene belőle egy kicsi nekem is :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.19. 23:12:33

honnan veszi a kedves betelefonáló, egyem a szívét, hogy aurél "jó" focista? ismeri a falusi meccsekről?

Krétagarbó 2014.03.19. 23:12:59

@candyperfumegirl: Követi, mert azt hiszi, hogy az a nyerő, amit Viki csinál. Helyezkedik, már többször észrevehető volt. Nem önálló egyéniség.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:13:55

@ミラ: hát hallotta, mondta aurélió :)

@Krétagarbó: és most szabadon csinálhatja, nincs mellette durci.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:15:20

mit keres egy ekkora gyerek ilyenkor a tv előtt????

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.03.19. 23:15:26

@Mók_Ica: én kérek elnézést :D

@Krétagarbó: láttam, sírtam.

szegény adél próbálja a haját rendezni, de nem megy neki. paróka.

2014.03.19. 23:15:43

Menő Viki sskk nem létezett.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:17:14

@ミラ: elég szarul vágták le.... nekem nem teCCik, de én nem vagyok mérvadó :)

candyperfumegirl 2014.03.19. 23:20:09

@Krétagarbó: igen. Zsótival kapcsolatban azt nem értettem, hogy miért fúrja ő is a Krisz/Iza kapcsolatot, mert a féltékeny, ha nekik éppen jó, neki meg már nincs Dorkája, illetve a hiúságát sérti, hogy Iza letett róla okokat egyiket sem éreztem elég erősnek. De tényleg ez van, hogy helyezkedik, meg simul, és visszhangozza az általa erősnek tartott játékos faszságait. De megnézném, amikor Viki kiesik.

Mók_Ica 2014.03.19. 23:20:56

itt is traki-izé saga .... újból láthatjuk a kibékülést a romantikás cigikanapén... mingyá indulnak a naplementébe megint.... kézenfogva.... oszt zuhanyoznak és közben hallgatják a bíccsparti zenéjét és egymáséi lesznek a takaró alatt.... de ezt részletesen holnap este tekinthetjük majd meg.... :)

Mók_Ica 2014.03.19. 23:23:30

@candyperfumegirl: zsóti aurélióra is féltékeny, nem láttad a fejét, amikor au elmesélte neki, hogy teot megcsinálta? látszott, hogy a kerekek kattogtak a fejében, hogy "bezzeg nekem nem dorci nem engedte....")

betlefonáló azt se tudja mifasz van... ki hol van... de azért elmondja, hogy melyik csapatnak szurkol....

candyperfumegirl 2014.03.19. 23:26:58

@Mók_Ica: ezt amúgy nagyon bírtam, Vikiék fetrenghettek a felfújt krokodillal meg az úszógumikkal, ezek ketten meg belógtak zenére zuhanyozni meg smárolni, és valószínűleg az eddigi ottlétük legjobb éjszakáját töltötték el együtt utána.
Hasonló érzésem volt még a reggelinél, ami nem nézett ki rosszul napsütésben, és már nem kizárólag konzervekkel, vicces volt ott Vikiék fején színtiszta irigységet látni, ahogy a kis táborozók egy pillanatra abszolút nem ácsingóztak a benti "luxusvilágra."

Ejoy 2014.03.19. 23:27:29

viki és zsóti jelesre vizsgáznának egy Stanfordi börtönkísérlet õrségi csoportjában...

ő-szinte 2014.03.19. 23:28:12

@Krétagarbó: kezdek okosodni ;-)

@Lilith.Inanna: picit igen, köszi :-) de fáj a tüdőm :-/

@Mók_Ica: ohh :-O esztet nem tudtam, köszönöm :-)

Mók_Ica 2014.03.19. 23:29:50

@candyperfumegirl: igen, ez nekem is feltűnt és a reggelinél ott állt a pöttyös kiváltáságos csapat egy sorban és bámulta a hátrányos helyzetűeket ahogy reggeliztek..... aztán viki (vagy zsóti) észbe kapott és "eszek egy túrórudit" felkiálltással bevonult és mentek utána a többiek is

Mók_Ica 2014.03.19. 23:40:05

úgy látom itt beflegmulás esete forog fenn.... így én is beflegmulok az ágyikómba :)
jó éjszakát :)

tena_lady 2014.03.20. 00:25:20

Online. 3. napon végre nyertek a csíkosok.

pomac 2014.03.20. 00:25:20

helycsere van pötty kinn csik benn

pomac 2014.03.20. 00:26:59

mekis kaját kaptak ... traki mondja mekiböl küldhettek volna sört is .. iza a mekiben nincs is sör :D

pomac 2014.03.20. 00:29:45

levél és egyböl khf

Lilith.Inanna 2014.03.20. 00:32:48

Krisztián: Megpilledtem. Ezt sem tudod mit jelent?
Iza: Nem igazán.
Krisztián: Elfáradtam a sok kajától.

Lilith.Inanna 2014.03.20. 00:36:21

Iza arról beszél,hogy édesanyja biztos fogja a fejét,benti viselkedése miatt.

Betoncipos Joe De Miro 2014.03.20. 00:38:32

@ミラ: Pedig ő-szintének tűnően nevetni nagyon könnyű. Így kell:
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pomac 2014.03.20. 00:47:09

nem azért de már lassan unom hogy mindig iza-trakit mutatják nem elég hogy a 3/4 összefoglalokban ök vannak még online-ban is öket hallassam köszönöm nekemebböl elegem van

Lilith.Inanna 2014.03.20. 00:58:07

@pomac: Egyetértek.

Semmi érdemleges, Zsófi,Iza fürdik.
Jó éjt mindenkinek. :wave:

Bruno Salazar 2014.03.20. 02:29:40

Besokalltam Auláliától! Egy ideig szórakoztató volt a primitívsége de már kezd idegesíteni CsAdéli szinteken! Ez a gyerek nem, nagyképű, nagyszájú focista, hanem ami savat kapott az öltözőben, amikor a sarokban összehúzta magát, azt próbálja most másokra dobni!
Ez a gyerek az első Nicoflex-es tusolás után a sportpálya környékére nem merészkedett volna, s az valahol, csak a belépő szint! Ráadásul a mozgáskoordinációja is gyenge.. Milyen focista ez! ? Csinalhatna egy Bundesligaserót a fészek, helyett legyen benne valami ami focistára hajaz!

exelensz 2014.03.20. 02:54:32

Traki jobb kézzel megcekcuálta isaura csunyáját ,ez még rendben is lenne eddig.Talán még az is h utánna a kezét szagoltatja a lánnyal és megnézi h a lepedőn nem e maradt valami kis maradvány a némi izgalom hatása képpen .De azt viszont már nem értem h eme nemes cselekedetek közepette hogy nem áll fel a cerkája?? Talán fatökű?? :)

exelensz 2014.03.20. 02:59:01

Nahh majd holnap/ma/ kiderítik a tisztelt olvtársak mi is volt, vagy mi nem a tényállás.
Nyelvészek és fogalmazás felülbirálók kiméljenek! :)

exelensz 2014.03.20. 03:01:35

Jelenleg nincsen esemény csendes hálóterem /néha horkantás/ így jóccakát , a korán kelőknek meg szép napot!

Cave Nick 2014.03.20. 04:01:48

@ő-szinte: Saga foltos sonka, nem ismered?

Cave Nick 2014.03.20. 04:36:20

@exelensz: Debil meg meztelenül zuhanyzik a csajok mellett, nem tudom hogy csinálják.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.20. 05:18:42

@MolnarErik: szándékos a feszkókeltés, ha már nem történik semmi. :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.03.20. 05:33:49

@Admiral_General_Aladeen: megnézném, h zsóf. mikor vágja át vki torkát -képletesen-, az ilyen emberek kis alamuszik. :-)

XO 2014.03.20. 06:16:41

Azért érdekes, hogy amikor nem ér el wikkancs/Zsóti keze a TrakIza pároshoz, nincs feszkó közöttük!

dr. sziszi 2014.03.20. 06:23:00

elképesztő a zsófika butasága,dikk

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 07:08:41

Zsoltika és Vikike hulljon már ki a villából :integet

XO 2014.03.20. 07:52:18

Pinki meg fogja szívatni Zsótit...ERRE BEFIZETEK!!! :D

kontratenor 2014.03.20. 08:11:44

"Jó tudni, hogy ha nagy baj van, akkor hozzá tudok bújni."
Mert mi a büdös rossebb történhet vele?
Megfoltosodik az éj leple alatt a löncs?
Megtámadja őket egy emberevő törzs?
Megtámadja őket egy húsevő baktériumtörzs?
Megtámadja egy pók?
Debil beszámthatatlan lesz, mert megtámadja őt egy pók?
Rózsaszín hisztizik, hogy Debil beszámthatatlan, mert megtámadja őt egy pók?
Vagy mi?

0xFFFF 2014.03.20. 08:24:36

@kontratenor: Esetleg a vodka fog elfogyni. Ez a legvalószínűbb.

beacska 2014.03.20. 08:25:42

@candyperfumegirl: igen, én is ezen röhögtem: ahogy a pöttyösek sóvárogva nézik a csíkosokat :)...és hiába mondja el Viki kb. 100*, h mennyire irigykednek a kintiek, Au és Zsó kb. konkrétan aludt szerintem a nagy bídzsbuli alatt :))), a szerelmeseknek meg tökre mindegy volt

Zsófikának meg boldog a póréhagymával :)

Bell a Donna 2014.03.20. 08:28:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Elutazott a vágyak Kánaánjának óceánjára.

beacska 2014.03.20. 08:29:26

@pomac: egyébként ezt Vikinek köszönhetjük: ha nem izgulna rá ennyire az Iza-Krisz szerelem elrontására, már rég beleszürkültek volna, mint Zsótiék...de úgy néz ki: 1. hajlamosak a szappanoperákra, 2. mégiscsak van köztük vmi, ami erősebb, mint Viki

beacska 2014.03.20. 08:32:47

@kontratenor: Izának nagyon komoly rémálmai vannak. Az elején is volt róla szó többször: rettegve riad fel, van amikor kiabál is. Feltehetően ez ellen kapja az éjszakai teát. (jegyzem meg, ennek köze lehet a 2 éves nevelőotthonhoz-vagy előzmény, vagy maradvány). én egy kicsit (nem is kicsit) sajnálom emiatt

kontratenor 2014.03.20. 08:37:01

@beacska: áhá, köszi, nem tudtam

LittlePurple 2014.03.20. 08:43:34

hy :)
@candyperfumegirl:
ez nekem is feltűnt! :) valahogy nem igazán jött be a vikkancs terve, hogy a csíkosok majd irigykednek. Inkább pont az ellenkezője, eléggé nagyképűen éli meg a pöttyös csapat a napi győzelmet, tetézve aljas beszólogatásokkal (vikkancs, zsóti)
Nem tudom, hogy csak nekem tűnt fel, hogy Aurélió talán megbetegedhetett?! Eléggé náthás, mindig nagyon be van öltözve... szerintem jót tett neki a párbajgyőzelem után ez a hét: csapatversenynél is jól választott tagokat, már most is látszanak a hosszú távú taktika jelei (vikkancs, zsóti reakciói) és az, hogy veszítettek, annak is van előnye, mert nem tudott elszállni a párbajgyőzelmével. pedig a mindenkinélmindentjobbantudó vikkancs ezt is előre megmondta ;)

Szentpeter 2014.03.20. 09:14:55

@kontratenor: Ez most gáz... hogy nem tudom olvasni az összefoglalóidat... konkurencia lettél, és vezér guru.... ( attól szoktak félni )

ewfuns 2014.03.20. 09:17:21

Csak nekem unalmas ez az Iza/Krisz história? Valamelyiket ki kéne már zavarni, mert ez már rosszabb, mint egy brazil szappanopera.

Szentpeter 2014.03.20. 09:20:32

@ewfuns: Hogy a nézőt mi érdekli, azt könnyen le lehet vadászni a honlapról...
Baszás az első helyen, baszás a második helyen, Iza és traktoros maszatolása harmadik, és Aurelio 5 másodperces kúrása a negyedik...

Ebből következően, mint kell nyomni ?

beacska 2014.03.20. 09:21:36

@ewfuns: nekem nem az, én szeretem őket, és kezdem gyanítani, h Vikinek nem tesz jót ez az egész. érdekes esettanulmány...

Szentpeter 2014.03.20. 09:27:20

Két okból nézi az ember Izácskát...- mert utálja - mert szereti... 1% aki szereti, 99 % aki utálja mind a kettőt... ( röhögök )

exelensz 2014.03.20. 09:31:15

@Cave Nick: Az még talán érthető,hiszen az csak vizuális inger lehetne esetleg de amikor már simogatok egy nőt és uram bocsá,nyálat cserélünk , kézzel izgatom - ettől nálam semmi,nah ott már baj van . Több oka is lehet, esetleg közvetlen előtte már volt egy numera,potencia gondok,esetleg az éjjellátó kamerák vagy ámátőrség.

XO 2014.03.20. 09:36:20

@ewfuns: én bírom őket....wikkancsot annál inkább nem. Remélem kibukik majd, hogy mi az oka, hogy ennyire kavar ellenük...nem szimpla taktika ez, az már biztos!

XO 2014.03.20. 09:39:23

@candyperfumegirl: a legjobb jelenet volt, ahogy ott sóvárogtak a kinti piknik után libasorba....jajj a nagy luxus mi ahhoz az idillhez képest! :D

0xFFFF 2014.03.20. 09:40:02

@LittlePurple: "...csapatversenynél is jól választott tagokat, már most is látszanak a hosszú távú taktika jelei ..."

:D-ék! (700) Debílió meg a taktika!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.20. 09:40:25

@Szentpeter: Mit gondoltál, miért kellett tegnap a fiúknak biciklit tolni? Próbálnak a szerkik célozgatni, de ezek nem akarják venni a lapot. Mondjuk Zsótit megértem, a három pöttyöst bátorság próba boldoggá tenni. De Krisztián és Aurél vállalhatatlanul impotenci.

XO 2014.03.20. 09:40:49

Wikkancs dekázgat a nappaliban, közben azt nézi figyeli-e Traki, hogy mit csinál....hátha ezzel is idegesítheti!

0xFFFF 2014.03.20. 09:42:55

@beacska: ...no de miért is került oda?

beacska 2014.03.20. 09:44:45

@Szentpeter: hát erre én azért nem vennék mérget, de szabad ország Magyarország, mindenki azt hisz, amit akar ;)

beacska 2014.03.20. 09:45:50

@0xFFFF: hát azt nem tudom, nem voltam ott. ÁLLÍTÓLAG kábítószer-elvonón volt. olyan kis takaros, bentlakásos lányintézetben

0xFFFF 2014.03.20. 09:47:26

@beacska: Akkor miért is sajnálod? A szegedi csillagban sokkal borzasztóbb körülmények között ülnek évtizedeket gyilkosok....azokat is sajnálod?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.03.20. 09:47:41

Kimaradt a posztból, amikor Krisz a labdát választja Íz helyett. Pedig az öfi csúcspontja volt.

kacagó görlice 2014.03.20. 09:48:31

@ewfuns:
Én is szeretem őket. Szappanopera is, ahogy@beacska: utal rá, és van is köztük valami.

A szappanoperát szerintem Iza irányítja, mert különben - bármennyire megkedvelte Kriszt - nem nyelné le a bunkóságait.

Krisz nem azért bunkó, mert nem szereti Izát.

Így tovább eljuthatnak, mint a saga nélkül. És így Viki inkább fekete pontokat gyűjt, amikor ellenük áskálódik.

XO 2014.03.20. 09:49:54

@0xFFFF: Neked minden mindig úgy sikerült az életedben ahogy eltervezted?

candyperfumegirl 2014.03.20. 09:50:26

@LittlePurple: Igazából tökéletesen választott csapatot, még ha ez nem is volt a részéről tudatos. A szarkeverők most ki lettek így zárva az ő csapatából, Zsófikát is jó ötlet volt leválasztani Vikiről, Kriszéknek sem árt, ha fizikailag több időt töltenek távol Vikitől. Most kéne az alkalmat megragadni egy kis szövetkezésre, pl. Ha megbeszélnék, hogy a kiválasztáson egységesen megjelölik Vikit vagy akár Sárlikot, annak érdekes eredménye lenne.

egyemakisszíved 2014.03.20. 09:53:18

Jól tette Sárlott, hogy a csapatába Zsoltot is beválogatta, így az nagy valószínűség szerint új célpontot választ majd magának a jelrakáskor, leszakad Sárlottról. Zsófi hogy megsértődött, amikor Zsolti, a maga bunkó stílusában, de megmondta, hogy a viselkedése alapján minek látszik: ostobának. Azt hiszem, a butácska nők varázshatalma nem a fiatal férfiakra hat elsősorban. :) Kár, hogy az intenzív akarás csak akkor látszik rajta, amikor toporzékol, mikor azzal a kerékkel kellett volna rohanni, hogy meglegyen a kényelme, úgy tűnt, csak sétálgat.

Szentpeter 2014.03.20. 09:53:23

@0xFFFF: ( az előbb félrement )

Ez most gáz... hogy nem tudom olvasni az összefoglalóidat... konkurencia lettél, és vezér guru.... ( attól szoktak félni )

0xFFFF 2014.03.20. 09:56:05

@Szentpeter: Nem gáz, egyrészt nem írtam komoly összefoglalókat csak napi vitaindítókat, de ha itt az tilos, akkor tudomásul veszem. Én vagyok a vendég más szemétdombján. :) Az mindenesetre hízelgő, hogy tetszettek a firkálmányaim. :)

@XO: Legtöbbször. Azért, mert elterveztem. A terv nem az, hogy megfogalmazom a célt és gyia! Az traktoros terve.

Szentpeter 2014.03.20. 09:56:59

Viki jelenléte a villában inkább szórakoztató... még az aljasságai is...
Mert nem tud ellene senki védekezni, vagy legalább is inkább lenyelik, becsicskulnak ha Viki baszogatja őket.. esetünkben Aut, Izát, Trakit, Sárlottot....

Mert aki becsicskul, azt nem tudom sajnálni...

0xFFFF 2014.03.20. 09:58:23

@Szentpeter: Ezt én sem értem...mármint ha ádám parasztra úgy rá tudtak menni falkában, akkor a vízilovat miért nem merik megrendszabályozni. Én már tutira beleszartam volna az ágyába.

LittlePurple 2014.03.20. 09:58:47

@candyperfumegirl: egyet értek, de szerintem volt benne tudatosság, mikor azt mondta, hogy "elválasztja asterixet obelisktől" :) és utánozta hogy zsófi a vikkancs seggéből ki sem lát! elsőre senki sem gondolta volna, de jó lesz ez így! mert ahogy te is írtad, a szarkeverők, saját magukat és egymást húzzák minél lejjebb! :)

XO 2014.03.20. 10:02:23

Debil csapatában legalább nem a versengés megy, hogy ki a nagyobb műmájer! Persze, mint mindent, csinálhatnák ezt is jobban és ügyesebben, de akkor is élhetőbb a csíkos csapat!

XO 2014.03.20. 10:04:31

@LittlePurple: Au egész éjjel szarul volt....kapott valami injekciót is az este...

XO 2014.03.20. 10:06:53

@0xFFFF: Mákos vagy! A magam részéről senkit nem ítélek el az előzmények teljes körű ismerete nélkül...és talán még úgy sem! Senki sem hibátlan...de ettől még lehet szerethető!

ghater 2014.03.20. 10:29:49

Szerintem Petinek a következő szériában már tényleg a meleg pornót kéne nyomnia. Mert már minden el lett lőve és lapos. Meg a sok tufa zselékirály aki nézi is verhetné rá, bele képzelve magát a szituba.

É2I 2014.03.20. 10:42:44

Géza ez most gyóvót! Főleg az álmod :) Lassan Sixx leszel! Előre a Sixxi úton!
A szobor emelésről majd később intézkedick a központi bizoccság, de már elárulhatom az összes járási pártbizoccság előtt lesz páros szobrotok. Csak még nem jutottunk dűlőre kin lesz a szoknya és kinek lesz a kezében a sarló, kinek a kalapács.
;)

Cave Nick 2014.03.20. 10:43:29

@kontratenor: a felsoroltak közül a löncs megfoltosodása a legvalószínűbb és egyben a legfenyegetőbb esemény

0xFFFF 2014.03.20. 10:46:05

@XO: A szerencse a lottózókban keresendő...tettem érte és nam azt dúdolgattam sörtől ködös tekintettel, hogy: "balsors akit régen tép (nem tehetek róla) hozz reá víg esztendőt (valaki csináljon már valamit értem, mert én nem (értem))"

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.03.20. 10:54:07

@É2I: köszönöm.
Akkor itt válaszolnék az első kommentekben feltett kérdésekre, hogy én a vékony hegyes cerkafaszúak vagy a dorongpöcsűek táborát erősíteném-e abban az esetben, ha valamilyen reggeli sittes zuhanyra kényszerülnék a Villa tusolójában, a válaszom annyi, hogy szerényen csak az átlag magyar vérfaszúak díszes táborának lennék élharcosa ebben a dologban.

nemszázas 2014.03.20. 10:58:20

@candyperfumegirl: én is így gondolom, de azért azt is hozzá kell tenni, hogy egy ilyen játékban pszichológiailag a vesztes és jobban szívó csapat mindig jobban fog kijönni, mert övék lesz nézők szimpátiája. (Ezt műsorkészítés szempontjából is figyelembe vették, ha volt eszük. A csapatválasztás így nem tudom, hogy mennyire volt önálló, és mennyire szerkesztői ráhatás. Az, hogy Krisz és Iza egy csapatba kerüljön, szintén forgatókönyv ízű. Bár én is örülök, hogy így alakult, semmi bajom velük, sőt.)
Emellett a nyertes csapat sem fogja magát felhőtlenül jól érezni ilyen körülmények között, mert tudat alatt motoszkálni fog bennük, hogy valaki más rovására történik, és még ha pl. Vikit ez nem is zavarja, de az már igen, hogy a nézőknek ez esetleg hogy jöhet le.
Viki valóban rosszul jön ki a Krisz-Iza sztoriból, és szerintem ezt kezdi érezni. Nem tudom, észrevettétek-e, de Zsoltira elég jól rámozdult, lehet, hogy éppen emiattt. (Akit ez érdekes módon nem zavar...) Az elmúlt összefoglalókban (már a csíkos-pöttyös játék előtt is) szinte össze voltak nőve. Az egyik online-ban ál-szemforgatva meg is jegyezve, hogy azt mondta neki valaki, hogy olyanok már Zsoltival, mint egy pár, na de még ilyet! Nem tudom, hogy Viki részéről ez taktika vagy vonzódás, de ha utóbbi, szívás. Neki.

É2I 2014.03.20. 11:01:22

@Chat Géza: Nm.
Viszont én a cerkafaszt választanám a helyedben. Szerintem jobban járnál, bár tapasztalatom nincs ebben, csak úgy saccolok. Már ha a szerszám rossz oldalán kellene állnod ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.20. 11:35:55

Váá, kurvajóvolt a hogyvolt. :D

Azon meg teljesen le vagyok dermedve, hogy egy 20 éves lány, még sose látott póréhagymát. Ő, aki állítólag vega is. Még szerencse, hogy pl. a zsemlét ismeri, máskülönben jó eséllyel éhen halna. Főleg, ha az esős időjárás miatt rossz épp a mirelitpizzatermés földeken...
De most jut eszembe, hogy Pinki, az eddigi nyomorult életében étteremben is jó, ha kétszer járt... Hát hol élnek ezek?
És azt se értem, hogy tényleg ekkora fétis a "mai fiatalok" körében a szolárium? Sárlott is konkrétan elélvezett a riportszobában tőle.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 11:37:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:
Dehogyis.
Néznénk Zsófikát ahogy rácsodálkozik a világra :))))))

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 11:40:24

@Dr. Lilu:
Biza igaz, a néző mindig az elesettebbet támogatja, lásd Sárlotté párbaja, még én is rászavaztam, pedig utáltam a nőt, de az ellene indított hadjárat Dorkáék részéről az ő oldalára lökött :)
Viki féltékeny csak ez mozgatja, hogy mindig bekavarjon Izáéknak, nem a csóró traktorost félti.
Menten beszarok ha rámozdul a seggfej kispestire Viktórija :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.20. 11:43:58

@Chat Géza: Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a kis intim titkot. Kellett ez az információ, mint egy falás póréhagyma. :D

0xFFFF 2014.03.20. 11:47:45

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Barbinak minden nap hoz valami újat....pedig jobb lenne ha inkább ujjat hozna.

nemszázas 2014.03.20. 11:48:06

@Farmotorosgiliszta: kíváncsi vagyok, hogy Viki felismeri-e, hogy bár nagyon klassz a habzsidőzsi, de hosszú távon sokkal kedvezőbb lenne, ha NEM nyernének... vagy felismerte, de fontosabb neki, hogy meglegyen a napi fél disznó, ki tudja.

0xFFFF 2014.03.20. 11:48:15

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem mertem reflektálni erre, nehogy fényképes bizonyítékkal hozakodjon elő! :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 11:55:35

@Dr. Lilu:
Figyeld meg már a mai összefoglaló azzal indul,hogy a riportban Viki éppen ráeszmél mennyire meggyengíti őket ez az egész nyerési folyamat.
Láttad tegnap Zsolti mennyire be volt parázva, még Zsófival is neki állt veszekedni, mi lesz vele ha nem lesz meg neki a napi túrórudi ? :)
Lehet most Viki begyengül és inkább a belére hallgat :P

Mók_Ica 2014.03.20. 11:57:41

sziasztok :) csak hogy ti is tudjátok: mavan a boldogság nemzetközi napja :)
sok boldogságot nektek és persze magamnak is :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.20. 12:06:26

@Mók_Ica: hát, én spec. nem tudtam. Nekem még azt tanították, hogy ez a tavaszi napéjegyenlőség napja. :)
(a "dicsőséges 133" napot most ne firtassuk)

Mók_Ica 2014.03.20. 12:12:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az nem holnap lesz? :)
én tavaly hallottam először erről a boldogság napjáról, nekem improvizál :) de hogy mit kell csinálni azt nem tudom... mindenestre úgy döntöttem, jó kedvem lesz :)

@Farmotorosgiliszta: még akár az is lehet, hogy rámozdul, eléggé ki van éhezve és traki egyre távolabb kerül ilyen szempontból... :)

nemszázas 2014.03.20. 12:14:46

@Farmotorosgiliszta: Lehet:)
Szépen előjön, hogy kinek mi a gyenge pontja, hát van akinek a túró rudi:D
Zsolti egy csalódás. Az a típus, akinek mindig kell egy menő banda, akikhez csapódhat, de sosem lesz belőle bandavezér, csak kiváló második ember.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.03.20. 12:18:20

@Mók_Ica: baszki, ma nem 21-e van?? :D Akkor bocsi, én valami más időszámításban éltem egész héten. :D

özv. Baldóver Béláné 2014.03.20. 12:35:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős:

Mekkeresem, kedves doktornő.

Annyit még, hogy tennap nem tuttam megmagyarázkodni kiskegyednek, mer valóban bealudtam télleg. Asztán még ráaludtam, asztán újra elaludtam, átaludtam az egész napot, most ébrettem föl. Úgyhogy végre igazándiból kialudtam magam.

Üdvözletét küldi: Manci néni

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 12:49:40

@Mók_Ica:
Viki olyan pókhálót növeszt mint amilyenek az Indiana Jonesban voltak a barlangos résznél.
@Dr. Lilu:
Ezt jól látod, ő mindig második ember marad, hiába kutyázza le a másikat, agya nem sok van.
Még a döntőbe se várom a papucsost.

candyperfumegirl 2014.03.20. 12:52:37

@Dr. Lilu: igen, kicsit én is forgatókönyvnek éreztem, hogy egy csapatba rakták őket, mindenesetre jól jött ki. :) Viki aknamunkájától már én éreztem magam szarul magam helyette is, a szerkik helyében én is megléptem volna valami olyasmit, ami rákényszeríti Kriszt és Izát, hogy kommunikáljanak, és lehetőleg Viki nélkül.

XO 2014.03.20. 12:57:34

@candyperfumegirl: Ez így volt pont jó! :) Végre viki ármányai nélkül láthatjuk mire képesek!

candyperfumegirl 2014.03.20. 12:59:52

@LittlePurple: szerintem is beteg lehetett, mert el nem tudom képzelni, hogy hova tűnt az éjszakai események alatt. lehet, hogy orvosnál volt.

XO 2014.03.20. 13:00:21

B*szki a fejrázós feladatnál Sárlik alkalmazza a hátsó fejfogást....lehet benne tapasztalata? :D

É2I 2014.03.20. 13:10:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hát zsófikához képest egy faék maga bűvös kocka. Én nem tudom hol tenyésztették ezt a véglényt, de szerintem Einstein külön könyvet írt volna róla.
Nem is tudom, hogy a NASA miért nem vitette még el az 57-s körzetbe.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.03.20. 13:47:22

@É2I: az 57-es körzetben mit tartogat a NASA? Az még az 51-es körzetnél is titkosabb hely? :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 13:48:34

@É2I:
Ezért szeretjük ezt a drága teremtést :)
Lerágom a kis zokniját a lábáról olyan kis cukor :)))))
Én rajta sokat tudok derülni, a többi ártányon nem igen :legyint

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 13:49:59

@CsigaBiga:
:)))))
Az már annyira titkos, hogy még az 51-es körzeti megbízott se tud róla :)

csi21 2014.03.20. 14:49:29

@Farmotorosgiliszta: tegnap még a pink naciját akartad lerágni. Ez vagy az, válassz! Nem lehet minden rágnivaló a tiéd!

csiberibe 2014.03.20. 15:02:28

@0xFFFF: ujjat? MEgvolt a banán-uborka-póréhagyma szentháromság :P

csi21 2014.03.20. 15:11:16

@csiberibe: banánnal és uborkával lehet csinálni, de póréhagymával nem szabad, csípné a kis mindzsóját.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.03.20. 15:34:00

@csi21:
Mindenét lerágom, még a pofiját is :))

kvadrillio 2014.03.20. 15:53:57

"
Levélben búcsúzik élettársától Mick Jagger
Index
2014. 03. 20. 08:39
A Rolling Stones énekese a honlapján írt üzenetet a nemrég elhunyt L'Wren Scottnak.
"

...AJJJJJJ.....DE SAJNÁLOM....:(......HOGY AZ EGYÜTT SZIPPANTÓ HEROINOSOK, KOKAINOZÓK ÁLTALÁBAN ÍGY DÖGLENEK MEG........

0xFFFF 2014.03.20. 16:01:42

@beacska: Persze, ha nem lenne az, akkor nem lenne a villában....de hogy jön ez ide?

faszent 2014.03.20. 17:25:22

Iza és Krisztián édesek, jó nézni őket, tényleg a csapat izgalmasabb, eredetibb fele jött össze Aurélióval, a viki-zsóti-charli-teó csapat elég sótlan, erőlködőbb, és a másik csoport vérít szívják, nekik nincs elég "saját anyaguk" tartalékban, hogy érdekes legyen a játékuk, a többiek lelegeléséből élnek.

Izát is lehet érteni, hogy állandó hasadásban van a nézők miatt, és aggódik, hogy jön le amit csinál, mert egy lánynak kellemetlenebb ez a teljes kilátás és belátás... hosszú időre megsínylheti a civil életben..

Jót tett Izának és Krisztiánnak, hogy viki legalább egy hétre nem tud beleszólni túlságosan az életükbe, ha lenne eszük kidolgoznának egy hosszútávú stratégiát a belenyúlások, bekavarások ellen jelszóval, jelmondattal, de félek, ennyire egyikük se látja át a helyzetet, és ennél őszintébbek, spontánabbak.

zsolti már nyugodtan kieshetne, annyira legyengült, hogy viki árnyékába húzta meg magát, de a bentiek erősnek érzik, ezért nem hívják ki, teó szimpi, csak hát végtelenül sótlan, fád, egykedvű, tehát ő is mehet, charlott túlartikulásai a vallomásszobában nem tudják igazán kompenzálni egysíkúságát.

Ezen a ponton bárki nyeri a játékot Aurélió csapatából az nekem megfelelne, persze igazából e pillanatban erre egyedül Auréliónak van igazán esélye, remélem nem beteg.. mintha eltűnt volna a képből.

Minden vv-ben van egy beépített ember (a múltkoriban Peti volt), elég egyértelmű, hogy a mostaniban viki az, remélem jól megfizetik, valamivel kompenzálják, hogy ennyire kellemetlen kakikavaró képet ad magáról a többiek életében való tocsogásával, belenyúlkálásaival, mert a kinti élete hosszabb lesz, mint ez a pár hónap bent, tehát esetleg nehéz lesz ettől a méregkeverős imázstól megszabadulnia.

Avanivi 2014.03.20. 17:25:58

@kvadrillio: ", Scott és Jagger nem ittak, nem drogoztak, odavoltak egymásért, és egyáltalán nem tűntek szomorúnak sem. Senki sem érti, mi történhetett."
velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/03/17/ongyilkos_lett_mick_jagger_baratnoje/

csi21 2014.03.20. 18:46:16

@Farmotorosgiliszta: én csak egyet rá...gondolok, és mindjárt el is megyek...

Lilith.Inanna 2014.03.20. 19:05:03

@Mók_Ica: Neked is boldogot.:)
@ő-szinte: Tüdőd fáj még?:)

Mók_Ica 2014.03.20. 19:28:41

@Lilith.Inanna: annyira cuuuuuuuuuuuukkkkkkkkkkkkiiiiiiiiiiiiiiii vagy :) köszi-köszi :) :)
van új posztcsi :)

ő-szinte 2014.03.21. 01:44:24

@Lilith.Inanna: szerencsére most nem :-)
de azt hiszem elvesztettem az érdeklődésemet avv iránt... :-(((((((((
süti beállítások módosítása