Ez a survivor nem az a Survivor, nem szigeten nyomulunk, hanem tengeren hányódunk, valami mentőcsónakban két hajótörött hever aléltan. Semmi árnyék, semmi kaja, semmi innivaló, még nem zombik, de már majdnem: a fiatalabbik zavaros tekintettel közelít az idősebb felé, az öreg az evezővel igyekszik távol tartani magától, így egyelőre a nyíltszíni kannibalizmus elmarad. Kínába váltunk, az egyik kikötővárosban Onedinünk rakodik jófajta kínai teát, amivel három hónapon belül Liverpoolba kell érnie, mert utána már nem lehet jó haszonnal eladni. James az Osiris nevű klippert bérelte ki erre az útra és Bainesre bízta a parancsnokságot, ő csak megfigyelőként van jelen, na persze. Költséghatékonysági szempontból máris vétót emel Baines élelmiszerbeszerzési terve ellen: nem kell annyi friss kaja, mert az drága, feleúttól jó lesz a legénységnek majd a sózott hús is, különben is a sok kajától csak ellustulnak a matrózok. Eközben Anne a piacon néz szét és alig tudja elhárítani a sok kedvező ajánlatot: sorra kínálják neki a friss rákot, fonott kosarat, élő malacot, minden nagyon óccó itt.

Liverpoolban is pezseg az élet, legalábbis a Fox Varietében, mély dekoltázsú dizőz énekel a színpadon, közben édelgő pillantásokat vetve a közeli asztalnál üldögélő Albert Frazerre, aki alig tudja elrejteni elégedett vigyorgását. Váratlanul a szakállas Fogarty lép oda Frazerhez, Albert próbál terelni, de az éles szemű népi ülnök észreveszi a szemezést Mély Dekoltázs és Piperkőc Hajómérnök között. (Ha rosszmájú lennék, akkor azt mondanám, ezt csak Stevie Wonder nem vette volna észre.) Váltanak pár közhelyes szót, aztán Fogarty további jó mulatást kívánva odébbáll. A szünetben Mély Dekoltázs (polgári nevén Carrie Harris) odaül Alberthez és énekesnői terveiről kezd csacsogni. Londoni meghallgatásra készül, de ahhoz kéne valami csinos ruha meg cipő, 10 fontból kijönne az egész. Albert csak hápog: Az rengeteg, nekem nincs pénzem, te különben is olyan szép vagy, hogy nincs szükséged drága ruhákra. Hát nem tudom, én még ilyen dumával nem próbáltam becsajozni, Carrie sem tűnik felhőtlenül boldognak, mindenesetre Albert a nő kezébe csúsztat két fontot, ezzel a maga részéről letudva gavalléri kötelezettségét.

Az Osiris elindul hazafelé, az út meglehetősen eseménytelen, amikor is a dél-afrikai partok közelében megpillantják a kezdő képkockákon látott csónakot. A két hajótörött közül már csak az öregebb él, de ő is alig. A szerencsétlent Anne veszi gondjaiba, közben a Thomas nevű matróz is a kabinban tesz-vesz, takarít. Számos hajótörött történetet ismer, ezekkel szórakoztatja takarítás közben Anne-t, amikor is a beteg lázálmában váratlanul kiabálni kezd. Vérről, tengerről, halottakról beszél, klasszikus műveltségűek felismerhetik a Jelenésék könyvéből való idézeteket. James szerint a szerencsétlen csak félrebeszél, de a babonás Thomas másképp látja a dolgot, és siet elmondani a többi matróznak a baljóslatú szavakat.

A gondos ápolásnak köszönhetően a beteg hamarosan magához tér, és végre megtudjuk, mi történt vele. A neve John Hennessy, a Husk nevű vitorláson szolgált első tisztként, szenet szállítottak Newportból Mauritius szigetére. A Jóreménység fokánál viharba kerültek és a hajó elsüllyedt, csak ő és három társa menekült meg. Több napig hányódtak a mentőcsónakban, kettő közülük pár napon belül meghalt, harmadik társa meg lassanként kezdett megőrülni, ezért az öreg alig mert aludni, mert félt, hogy társa  megtámadja és megöli. Anne jóféle marhasülttel és krumplival kínálja, az öreg azonban kijelenti, hogy húst nem eszik és csak a krumplit kezdi nyammogni.

Eközben a szél teljesen megfordul, az Osiris alig halad, James persze dühös, mert így legalább három napot veszítenek. A matrózok között is kezdi felütni fejét az elégedetlenség, nem túl jó a kaja, bezzeg a hajótöröttnek marhasültet adnak, de az meg meg se kóstolja. A feszült hangulatot a feltámadó szél enyhíti, de aztán az idő viharossá válik, Baines kiadja a parancsot a fővitorla kurtítására. Az első tiszt Thomast és Bognert küldi fel a kötelekre, akik erősen küzdenek az elemekkel, és egy erősebb széllökés a végén le is löki Thomast a fedélzetre, aki ennek következtében felveszi a néhai nevet. A temetést Baines tartja, mint a hajó kapitánya, Onedin is feszülten néz maga elé, bár gyanítom, hogy ő inkább a késlekedés miatt ideges.

A matrózok között erősödnek a hajótörött elleni indulatok, lassacskán mindenért őt teszik felelőssé, mert amióta fedélzetre vették, egyik szerencsétlenség éri a másikat. Bogner és Hadley el is határozzák, hogy az éjszaka leple alatt elintézik és bedobják a tengerbe. Az öreg azonban felriad és rémülten ordibálni kezd, Baines a szomszéd kabinból máris rohan át. Később azt javasolja Jamesnek, hogy tegyék ki a legközelebbi kikötőben Hennessyt, akkor a legénység is lenyugodna és az öreg élete is biztonságban lenne. Ezen Onedin újra berág, nem akar még két napot veszíteni a kikötéssel. De a hajón én vagyok a kapitány, ön bízott meg vele, és így én döntöm el, mi a teendő, önérzeteskedik a vén tengeri medve. Viszont én vagyok a tulajdonos, úgyhogy továbbmegyünk, a legénységet meg hajtsa meg még jobban, akkor nem lesz idejük babonaságokkal foglalkozni, zárja le a vitát James.

Evezzünk látszólag nyugodtabb vizekre, Liverpoolban a kikupálódásra hajlamos Fogarty éppen belép egy könyvkereskedésbe és a kitűnő Dickens úr Közös barátunk c. könyve iránt érdeklődik. Szerencsére a kötet kapható és csak 800 oldal, szerintem jobban járna, ha inkább A kis bice-bócával kezdené a szépirodalommal való ismerkedést, de nem akarok beleszólni. A polcok között Elizabeth-tel találkozik, a szőke szépasszony pajkosan csipkelődve megjegyzi, hogy Fogarty bizonyára közös barátjuk, Emma Callon javaslatára kezdene Dickenst olvasni. Daniel nem boldog a feltételezéstől. Majd halk szóval a kis Williamről érdeklődik, Sz Sz szerint a fiú napról-napra egyre jobban hasonlít az édesapjára, mindazonáltal arra kéri Fogartyt, hogy ne látogassa meg őket.

Később Elizabeth Albertről kezd panaszkodni, aki alig van otthon, Fogarty szerint biztos a gőzhajó tervei foglalják le ennyire. (Hát nem tudom, Albert alsó hangon számolva is már legalább nyolc hónapja tervezgeti a gőzhajóját, ennyi idő alatt a fél Royal Navy-t meg lehetne építeni.) A szakállas elmondja, hogy nemrégiben találkozott Frazerrel, de férfiszolidaritásból azt nem árulja el, hogy hol. Persze Sz Sz addig faggatja, amíg végül bevallja, hogy az orfeumban találkozott a férjjel. Elizabeth egy pillanat alatt bepöccen: De hát nincs is pénze, mit csinált ott? Biztos üzleti megbeszélése volt valakivel, próbál újabb példát adni férfiszolidaritásból Daniel, de aztán jobbnak látja, ha a további kínos kérdések elől inkább lelép, magára hagyva nyomdafestéket nem tűrő gondolataival Elizabethet. A szép delnő keble úgy hullámzik, mint háborgó tenger, idézem pofátlanul magamat az 1x03 epizód hogyvótjából.

És újra látjuk a varietében ücsörgő Albertet, vele szemben a síró Carrie, akinek könnyei folyamatosan potyognak a mély dekoltázs völgyébe. Természetesen most derült ki, hogy terhes maradt Alberttől, Frazer olyan arccal hallgatja, mintha még nem olvasta volna a Gólya hozza? c. felvilágosító kiadványt. A gyerek megtartásáról persze szó sem lehet, sőt a dizőz mielőbb utazzon el jó messzire tőle. Carrie sírás közben is jól tud számolni és összeadja, hogy a gyerek elhajtására és londoni útiköltségre legalább 25 font kell neki, Frazer természetesen ezt sokallja. Itt van 10 font és tűnj el az életemből!, mondja a nőnek, aki még tesz egy próbát és Elizabeth-tel fenyegetőzik. Menj csak hozzá nyugodtan, tőle úgysem kapsz pénzt, legfeljebb két pofont, veti oda gálánsan Frazer és lelép.

Otthon azonban újabb menet várja Elizabeth-tel, aki feldúlt arccal lóbálja a sodrófát: Te varietébe jársz, és ha nem, mered-e tagadni? Pillanatok alatt kitör a házastársi veszekedés: Üzleti megbeszélés, na persze! – Azt teszek, amit akarok! – Más nőkkel, mi? – Mert az utóbbi időben hiába fordultam hozzád! Az utolsó mondat persze kicsapja a biztosítékot, valószínűleg ugyanis igaz és elevenén találja Elizabethet, aki szóbeli riposzt helyett csattanós pofonnal vág vissza Albertnek, aki úgy dönt, a hitvesi ágy helyett a kanapén alszik ma este.

Liverpoolban tehát nincs szélcsend, ellentétben a tengerrel, ahol az Osiris vitorlái petyhüdten lógnak, mint Albert cerkája a kanapén fekve. Anne és James a régi meghittséggel beszélgetnek és felidézik első közös hajóútjukat. Az öreg Hennessy is végre lábraáll, már sétálgatni is van ereje a kabinban. Újból elmeséli, hogy amikor már csak ketten maradtak a csónakban, akkor ők is hat napig voltak szélcsendben, a társa meg kezdett begolyózni, ezért neki folyamatosan figyelnie kellett, nehogy megtámadja őt. A legénységi szálláson Bogner tovább hergeli a matrózokat: Nem kapunk friss húst, pedig ott van az a pár malac a fedélzeten, csak le kéne szúrni az egyiket és lenne finom pecsenye. Hadleyvel el is határozzák, hogy aznap éjjel elkapják az egyik röfit. Így is lesz, Bogner éppen szúrja lefelé az egyik malacot, amikor a fedélzetre lépő Hennessy észreveszi őket. Bogner menekül, közben megsebzi az öreg fejét a késsel, Hennessy eszméletlenül terül el a fedélzeten. Újból ápolhatják tehát, és eközben a hajótörött váratlan vallomást tesz. Annyira félt a társától, hogy saját biztonsága érdekében egyik éjjel megfojtotta. Nem akartam úgy járni, mint másik két társunk, akiket megölt és kiszívta a vérüket, fejezi be a megrázó vallomást.

Back to Liverpool, Fogarty csak nem bírta megállni, hogy meglátogassa a fiát, természetesen akkor, amikor Albert nincs otthon. Éppen fürdésidőben érkezik (sajnos a gyerek fürdik, nem Elizabeth), a szakállas pár pillanat alatt vidám viháncolásba kezd Williammel, tengeri vihart, kalóztámadást játszanak a dézsában, igazi családi idill. A mi fiunk, mondja alig titkolt büszkeséggel a hangjában Fogarty. Majd kis lírázás következik, Elizabeth bevallja, hogy azért nem akart annak idején hozzámenni, mert nem akart tengerészfeleségként mindig az úton lévő férjére várni. És tessék, erre hozzámentem egy pöfékelő gőzhajóhoz, teszi hozzá keserűen. Fogarty is bevallja, hogy tévedésnek tartja eljegyzését Emma Callonnal, és pedzegetni kezd egy esetleges közös jövőt Elizabeth-tel. Nincs rá lehetőség, és jobb lenne, ha többé nem is jönne ide látogatóba, vágja el a ki sem mondott terveket Sz Sz.

Az utolsó percekre visszatérünk az Osirisra, a szabotőr Bogner és Hadley a hajófenékbe zárva ücsörög, miközben végre feltámad a szél és a hajó továbbindulhat. Bár pár napot már vesztettek, James mégis kikéri Baines véleményét a követendő irányról: a part melletti sekély és ezért veszélyesebb vizeken hajózzanak-e, vagy inkább a biztonságosabb kerülőt válasszák, ami újabb fél nap késedelmet jelentene. Baines a hajó biztonsága érdekében a kerülőút mellett dönt, James alig észrevehető félmosollyal bólint és csak annyit mond: Maga a parancsnok.