A múlt heti részben (A gyerekvadász) a fiúk a megszokottnál izgalmasabb sztorival jelentkeztek. Remélem erre a hétre is kitart a lelkesedésük. A rendőrörsön indulunk, aggódó Watson azzal támadja le Gregsont, hogy Holmes három órája nem válaszol az sms-ekre és a telefonját se veszi fel, csináljunk valamit, mert tuti, hogy épp belőve fekszik egy elhagyott lakás legkoszosabb szobájában. Hát ez kicsusszant, titoktartás ide vagy oda, Watson elárulta Gregsonnak, hogy Sherlock gyógyulófélben lévő junkie. Holmes nem lesz boldog, néhány résszel ezelőtt ilyesmiért már be akarta perelni a Watsont. Szerencsére nincs szó heroinról, Holmes-t egyszerűen elrabolták és megbilincselve szállítják valahova, gondolom nemsokára Watson kiszabadítja. (Most kéne aggódni érte, de nem tudom rávenni magam. Hollywood?)

Ugorgyunk vissza két napot az időben. Watson egy barátnőjével teázik a teraszon, amikor megérkezék a rosszfiú, Aaron. Ebben a sorozatban valamiért mindenki randit szervez Watsonnak, úgy látszik nem bíznak benne, hogy magától sikerül bepasiznia. Aaron az a fajta szőrös, bőrkabátos típus, aki Harley-val jár, reggelire dupla vodkát rendel és rendszerint összetöri a leányszíveket. (A róla kialakított képnek némileg ellentmond, hogy vaníliás tejeskávét rendel, amit inkább a nagymamám részére tudok elképzelni. Egy rosszfiú igya a kávét keserűn és tegye hozzá reszelős hangon: "mint az élet".) Természetesen az új pasi Watsont sem hagyja hidegen. A randi közben Watson és Holmes sms-eznek. Holmes saját, teljesen őrült rövidítéseket talált ki, amiket Watson csak félig ért meg. Pl.: KSZVSZ, vagyis "kevéssé szerény véleményem szerint". Szereti a rövidítéseket, mert így több ideje marad másra. Oké, a rövidítések tényleg jók, de csak akkor, ha a másik fél megérti őket.

Ideje lenne már az eheti hullának, de azt most nem kapunk, csak egy meghívást a Canon-Ebersole Vállalat igazgatótanácsának ülésére. Holmes most sok magyar néző részére válik szimpatikussá: utálja a gonosz, kizsákmányoló, luxusprofitra hajtó bankárokat, akik bohócruhába (öltönybe) bújva próbálják elrejteni, hogy igazából bűnözők. Sherlock koszosan, büdösen jelenik meg az igazgatótanács ülésén és zseniális dedukciós képességével könnyedén kikövetkeztet néhány kínos titkot a bohócruhásokról — melyik kettő lép félre egymással, melyikük a transzvesztita — és ezt a lehető legmegalázóbban közli is. Fowkes, az igazgató szívesen megadja a szokásos díj tizenkétszeresét, ha a további következtetésektől eltekint. A lényeg: eltűnt a cég második embere, a műveleti igazgató, bizonyos Peter Talbot és Holmest akarják felbérelni, hogy találja meg.

Watsonék a nyomozást Talbot irodájában kezdik. A fickó a polcra — a lakberendezési magazinok útmutatása szerint — elhelyezett három méter bőrkötésű könyvet, amiket sosem olvas el. Kivéve az egyiket, amelyikbe a luxusprostituáltak katalógusát rejtette el. Az ilyen katalógusokról Holmes mélyreható ismeretekkel rendelkezik, az előző részben már volt erről szó. Talbot már javarészt "végigette az étlapot", a költségeket pedig — várakozásommal ellentétben — nem céges, hanem magánszámlájáról fedezte. Sherlock azt is kideríti, hogy a magánszámlát egy könyvelő kezeli, akiből egy laza zsarolással azt is kiszedi, hogy az eltűnt pasas hol tartotta fent a lakást, ahol a prostik szolgáltatásait igénybe vette.

A lakásba nem nehéz bejutni: bár be is törhetne, ezúttal Holmes azt hazudja a házmesternek, hogy a New York-i rendőrség nyomozója és házkutatási parancsa van. Komolyan, az évad végén összesíteni fogom, hogy ez a pasas hányszor szegte meg a büntető törvénykönyvet. A nappaliban ott heverészik az eltűnt ürge, Peter Talbot, heroinos fecskendővel a karjában, holtan. Úgy tűnik, nem bírta tovább a Wall Street-i élettel járó stresszt és beadta magának az aranylövést. Vagy mégsem? Holmes szeme a drog láttán elkerekedik, legszívesebben ott helyben belőné magának a maradékot, de Gregson és a helyszínelők érkezése ezt most nem teszi lehetővé.

A forgatókönyv nem változott: a rendőrök szerint az ügy egyértelműen az, aminek látszik, túladagolás. Holmes szerint viszont ez baromság, egy hernyós nem tart fenn ilyen lakást (ő már csak tudja), azok patkánylyukakban laknak és tele vannak szúrásnyomokkal. Talboton nincs ilyen, sőt még a hűtőben is van kaja, ami a heroinistákra nem jellemző. Nem beszélve arról, hogy milliárdos cégek igazgatói általában másfajta drogokat használnak. Holmes szerint egyértelmű, hogy gyilkosság történt: a helyszínen talált salátát valaki megbuherálta és az abba rejtett heroinnal elkábította az áldozatot, így könnyen beadhatta neki a drogot.

Gregsonék kihallgatják Talbot özvegyét, akit Holmes a gyilkossággal gyanúsít. Indítéka volt rá, hiszen a férje rendszeresen kurvázott egy bérelt lakásban. A nőnek alibije van, de annyit elárul, hogy az előző pasas, aki a cégnél Talbot pozíciójában volt, egy éve belehalt a mogyoróallergiába egy kínai étteremben. Sherlocknak ez szöget üt a fejébe: a cégnél hullanak a műveleti igazgatók! Ez nem lehet véletlen. Könnyen kideríti, hogy valaki mogyoróolajat csempészett az ürge rendelésébe. Van tehát egy sorozatgyilkosunk, aki a Canon-Ebersole igazgatói közül szedi az áldozatait.

Holmes összehívja az igazgatótanácsot és közli velük, hogy tudomása szerint a cégnél öt, különböző városokban élő vezetőt öltek meg az utóbbi tíz évben, és mindegyiket balesetnek álcázták. Véleménye szerint a gyilkos a cégnél dolgozik és azért öl, hogy feljebb jusson a ranglétrán. A tettes pedig csak olyan személy lehet, aki a gyilkosságok időpontjában az adott városban dolgozott. Ilyen személy csak egy van: Fowkes, az igazgató, aki ezt el is ismeri, a gyilkosságok elkövetését viszont tagadja. Holmest meglepi ez a fordulat, de ha így van, akkor részéről az ügy lezárható. Azért a zsarukat még nem hívja.

Ezt jól teszi, mert Fowkes az első gyilkosság idején épp kórházban volt: zsírleszívást és ráncfelvarrást végeztetett. Az üzleti életben fontos a jó külső, a pocak és a toka vezérigazgatói szintig nem engedélyezett. Ráadásul megnevez egy újabb lehetséges gyanúsítottat, alárendeltje, Dan Cho ugyancsak a gyilkosságok időpontjában ugyancsak az adott városban dolgozott, bár az első alkalommal még nem volt a Canon-Ebersole alkalmazottja, de nyári gyakorlaton a cégnél volt. Unortodox Nyomozati Módszer: addig pattogtatjuk a kosárlabdát az iratokon, amíg fel nem tűnik valami érdekes. Bejött neki, Fowkes orvosi igazolásán a megjelölt kontaktszemély Donna, a titkárnője. Így már (számára) egyértelműen megoldható az ügy. Lássuk!

Holmes szembesíti Donnát a tényekkel: ő volt Fowkes titkárnője a legelső gyilkosság óta, a férfi előléptetéseivel pedig ő is jelentős anyagi haszonra tett szert. Ő a sorozatgyilkos. A nő nem tagad, már a jövőre koncentrál, és egy váratlan fordulattal elkábítja a mit sem sejtő Sherlockot egy elektromos sokkolóval, a kezét összebilincseli és elviszi Fowkes telkére, hogy az elkerülhetetlen véget követően sekély sírhant alá temesse a holttestét. Így amikor majd megtalálják Holmes hulláját, a gyanú Fowkes-ra terelődik, a ravasz titkárnő pedig megmenekül. Így kell ezt csinálni, kár, hogy nem lesz belőle semmi, mert úgyis életbe lép a Bond-szabály: a főgonosz addig dumál, míg a hőst ki nem szabadítják/ki nem szabadítja magát.

Watson komolyan veszi a munkáját, ha Holmes nem jelentkezik azonnal a hívására, sms-ekkel bombázza, amíg nem válaszol. A csipogás idegesíti a gyilkos személyi asszisztenst, ezért tökéletes angolsággal, szabatos mondatokban megírja neki Holmes telefonjáról, hogy minden rendben van, nemsokára jelentkezik. Most ugrunk vissza a rész elejére: Watson épp Gregsonnak meséli, hogy Holmes gyógyulófélben lévő szerhasználó és biztos épp belövi magát egy sötét sarokban. Watsonnak feltűnik valami: Sherlock sose írna olyat, hogy nemsokára találkozunk, biztos kitalálna valami hülye rövidítést. Ez átverés, Sherlockkal valami baj történt, mérjük be a telefont, vágódjunk be szirénázó rendőrautókba és hajtsunk a helyszínre. Épp időben, mert a titkárnő már Holmes lelövéséhez készülődött, így viszont elkapták és az ügyet lezárhatjuk, de ez a rész annyira bumburnyák volt, hogy már piálni sincs kedve senkinek, remélem a jövő heti epizód izgalmasabb lesz.