Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 2x07 - Borzalom

2013. január 21. 13:00 - nyauuuuu

Az idézet a Palackba zárt szellemből való, és az epizódhoz sok köze nincs, csak ha megnézzük az eredeti angol címét (The Bottle Imp). Az első két perc húsz másodpercet borítsa a feledés homálya, Nick csak álmodta, hogy Juliette egy csapásra mindenre emlékszik, de szerencsére nem is. Szép szőke kislány várakozik egy verandán, apa érkezik érte kisteherautóval. Monroe belép Rosalee fűszerüzletébe, és rögtön telefonál is egyet: a rókalány arra kéri, készítsen el egy bájitalt Leroy-nak, és adja oda neki a süketítővel együtt. Ez utóbbi egy elég érdekes fejre tevős cucc, abba kell beleönteni a gyógyszert. Rosalee diktálja a hozzávalókat, rögtön fekete macskacsurival kezdődik, Eddie ki is akad rajta. Apuci a kislánnyal egy benzinkútnál tankol, de nincs a kártyáján pénz. Apu rém ideges, kiabál a kutassal, de azért ad egy másik kártyát, közben bocsánatot kér a kislányától, amiért kiabált. Bemegy a kártyáért, de az sem jó, úgyhogy a kutas készpénzt kér, ami kinn van a kocsiban. Mikor apuci kifordul a boltból pénzért mentében, átváltozik, valami eddig nem látott állattá, majd megtudjuk, mi ez. A kutas közben felveszi a csörgő telefonját, a barátnője hívja, hogy átjönne egy kis olajcserére. Zajt hall a bolt másik részéből, odamegy, hogy megnézze – de már csak azt látjuk, hogy nekivágják az ablaknak. Főcím.

01.jpg

Nyomozóink helyszínelnek a benzinkútnál, rengeteg vér mindenütt, szegény kutas csúnyán végezte, rettenetes sebek vannak a hasán. Két kamera is van a kútnál, úgyhogy Wu intézkedik a felvételekről, és a Nick által kért bankkártya-olvasót is megnézeti. Apu megáll az út mellett, és még mindig nagyon feszült, hiába próbálja nyugtatni a kislánya, hogy minden rendben lesz (csak megjegyezni kívánom, hogy a pasinak gyönyörűséges pszichopata tekintete van, kár, hogy ide nem tehetek képet). Mivel a kocsit nagy valószínűséggel köröztetik a rendőrök, így váltaniuk kell – egy épp begördülő kisteherautó jó választásnak tűnik. Az átküldött képeken az látszik, ahogy apu szétveri a bolti kamerát, meg a kinti felvételeken jól felismerhető a kocsi rendszáma. A sikertelenül lehúzott hitelkártyák és a kocsi is William Robert Granger nevén vannak. A címükre be van jegyezve egy priusz is, Lili Ann Granger nevére, aki nyilván az anya lehet. Főrendőr (a hercig herceg) odaküldi a nyomozókat, mert ha a pasas a gyilkos, a nő is veszélyben lehet.

Apu nem nyírja ki a kisteherautós fazont, hanem szépen megkéri, hogy vigye el egy darabon, mert lerobbant a kocsija. A fickó először húzódozik, de a kislány is kérleli, úgyhogy meglágyul a szíve, és felveszi őket. Monroe épp kikeresi az utolsó összetevőt (a macskacsuri már benne van), amikor betámolyog a boltba szegény kis Leroy, aki egy fülgyulladással bajlódó egérke. Ilyenkor nincs semmi egyensúlyérzéke, úgyhogy nagyon gyorsan szeretné az orvosságát. Monroe boldog örömmel veszi le a polcról a kikeresett utolsó hozzávaló – helyett a mellette lévő üveget, belekeveri a löttybe, és odaadja az egérkének, a süketítővel együtt. Két kocsival szállnak ki a nyomozók apu házához, szokásos berongyolás-keresgélés-pisztollyal-hadonászás után a vérnyomokat követve megtalálják anyut – a fürdőszobában fekszik, alig-alig él, a lányát keresné, és átváltozik ő is ugyanolyan állattá, mint apu. Nick el is mondja gyorsan Hanknek, hogy anyu keveréklény, akkor nyilván a férje is az, mire Hank sommázza az esetet: agyba-főbe verte a feleségét.

02.jpg

Grangerné rossz állapotban van, a keze és a bordái is eltörtek, benyugtatózták, úgyhogy nincs kihallgatható állapotban. Grangerről annyi tudható, hogy korábban történelmet tanított és fociedzőként dolgozott, de valami nem mehetett jól, mert később építőmunkásnak állt, a főnöke ráadásul előző héten kirúgta, sokat hiányzott, labilis alkat volt, gyakran összekapott a többiekkel. Főrendőr szerint megválik a kocsitól, mert tudja, hogy keresik, és most már nincs vesztenivalója. Apu autózik az őket felvevő morcos sofőrrel meg a kislánnyal – mikor bemondják a rádióban, hogy körözik a kislányt. April azonnal rá is vágja, hogy bemondták a nevemet, nehogy a sofőr ne tudja már, hogy ők a keresett személyek, úgyhogy az idilli autókázásnak vége is szakad. A sofőr fenyegetőzne kicsit, hogy árokba hajt, de Granger átváltozik, és átveszi az irányítást.

03.jpg

Wu közben átkutatta apu lakását (a feleségétől külön élt), és megtalálta a laptopját, meg egy csomó számlát építési anyagokról. Az eszméletlen sofőrt apu behúzza az útszéli fák közé, és a rémült Aprilnek sem mondja meg, mit csinált vele. A laptop adatai alapján Granger fegyvereket, komposztvécét, terepszínű ruhát, még több fegyvert, és konténereket keresgetett a neten. Nick szerint valamitől nagyon félhet. Mielőtt Wu humora kiteljesedhetne, Juliette érkezik, épp a sarkon ebédelt, gondolta, benéz Nickhez, hátha attól beugranak az emlékek. Wura és Hankra persze gond nélkül emlékszik – és ekkor jő a herceg is. Juliska totál zavarba jön tőle, alig tud válaszolni a hogylétét firtató kérdésre, de bizony főrendőr kemény tekintete is erősen ellágyul a nőt szemlélve, fúj. Juliette zavartan jobbra el, Wu meg közben talált néhány képet a gépben, ami erdőben készült, csomó építőanyaggal. Megígéri, hogy megpróbálja kinyerni a gps koordinátákat, hogy megtudják, hol építkezik Granger.

04.jpg

Nick elhívja Hank-et, további információkat keresni, a lakókocsijába. Hank eleinte fanyalog, de aztán teljesen elvarázsolódik, főleg, hogy a könyvekben látja azokat a lényeket, amikről mi tudjuk, hogy a korábbi epizódokban Hank életét is megkeserítették. Főrendőrt Adalind hívja fel, az iránt érdeklődik, hogy ki ölte meg az anyját. Gyorsan megbeszélik, mennyire kitolt Nick-kel, de az exboszi szerint ez teljesen rendben van, Nick elvett valamit tőle, tehát neki is joga volt elvenni valamit Nicktől. A hírre, hogy Juliette már magához tért, egyből levágja, hogy csak a hercig herceg ébreszthette fel. Nem mondja meg, hogy mit adott be neki, nem mondja meg, hol van most, és személyesen megbeszélni sem akar semmit, hiába próbálkozik főrendőr ezerrel. Így hercegünk nagyon morcos, mikor Adalind rányomja a telefont, és még inkább bemorcul, mikor észreveszi, hogy a telefonálás alatt Juliette nevével írta tele az egész oldalt a gépén.

05.jpg

Hank találja meg a keresett lényt, Granger egy vadborz, ellenszenves, lobbanékony, dühkitörésekre hajlamos, veszély esetén földalatti üregekbe menekül. Ebből rögtön kitörpölik, hogy nyilván a hegyekbe vitte a konténereket, amiket üregekként használ, és April is ott kell legyen. Hank meglát az egyik rajzon egy számszeríjat, így Nick megmutatja neki a fegyverszekrényét. Hank kiszúrja a kőmorzsoló lelövésére alkalmatos puskát, és ennek kapcsán megtudja, hogy Monroe mentette meg akkor az életét, ahogy Nicket is sokszor. Közben kiderül, hogy apu nem kispályázott, nem egy konténert rendezett be, hanem sokat, amiket alagutak kötnek össze egymással. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, tökéletesen berendezett kis bunkert hozott össze, nem csodálom, hogy kimerült a hitelkerete. Ráadásul az egész cucc tökéletesen elrejtve, a föld alatt pihen. Nagyon kedvesen lefektetni a kislányát, miután éjjellátóval végignézte a környéket, hogy nincs-e ott valaki. Elmondja Aprilnek, hogy mivel nem tudta, hogy ilyen hamar ide kell jönniük, még kell egy-két dolog, úgyhogy reggel el fog menni bevásárolni, de gyorsan visszajön majd, utána pedig elmennek vadászni, mert kell a hús. April ennek örül, és szépen elmegy aludni.

06.jpg

A fűszerüzletben csörög a telefon, Rosalee érdeklődik Monroe-nál, hogy minden rendben van-e. A nagynéni nincs jól, de Monroe már legalább ezerdollárnyit árult. Rosalee rákérdez Leroy-ra, és Monroe-ban ekkor tudatosul, hogy valamit elszabott. A lány szerint, ha macskamentát tett volna a cuccba, az nagy baj lenne, tízes skálán tizenegyes méretű. Monroe úgy dönt, meglátogatja Leroy-t (figyeltétek közben, milyen zseniálisan rejtegeti Rosalee pocakját? Vagy csak félig látszik, vagy takarót hajtogat maga előtt). A morcos sofőr nem halt meg, ugyan összekötözött kézzel, és bekötött szájjal, de előbújik a fák közül. Apa szerint négy és fél óra, míg visszaért a soppingolásból, de April addig nézheti az órát, és apu megígéri, hogy visszajön, April meg addig marad, és nem mozdul. Granger alapfelszerelésként távcsöves puskát visz magával a bevásárláshoz. Nickhez befut a morcos sofőr vallomása a lopott kocsiról, Wu pedig megtalálta elég pontosan, hogy hol készült a fénykép. Kutyás keresés indul, mindenféle akciócsoportos zsarukkal is kiegészülve, úgyhogy gyorsan rálelnek a bunkerre, pontosabban a kutyuk megállnak felette, Nick meg a Grimm-tudással felvértezve kiszúrja a csapóajtót. Lemennek, megtalálják Aprilt, aki az őt nyugtatni igyekvő Nick nyakába veti magát. Apu közben visszaér, a fák közül figyeli, hogy betörnek a fáradságosan megalkotott menedékébe.

07.jpg

Monroe hang után is megtalálná Leroy lakását, szegény eléggé ki lehet akadva, mert dűt-borít, rombol mindent maga körül. Eddie-nek ott szakad el a cérna, mikor Leroy egy láncfűrésszel szétvagdal egy hatalmas állóórát. Egy ajtóval lecsapja a rátámadó egérkét, és a süketítőbe tölti az ellenszert. Probléma megoldva, hiszen az egyensúlyzavarok megszűntek. A két nyomozó közben Aprillel beszélget, igyekeznek megtudni tőle valamit a benzinkutas megöléséről vagy anyu bántalmazásáról, de April nem egy használható tanú, folyton csak anyát akarja látni. Megjönnek a gyerekvédelmisek, a kislány nevelőszülőkhöz kerül, amíg az anyukája meggyógyul. Hank közben csörög, Granger szomszédja hívja, hogy a férfi volt a háznál, és megtudta, hogy a felesége melyik kórházban van. Nickék is oda indulnak, de mi már azt látjuk, hogy a teljesen feldúlt vadborz berongyol anyuhoz a kórterembe.

08.jpg

Nick és Hank megérkeznek a kórházba, felrohannak – és látniuk kell, hogy apu gyengéden csókolgatja anyu kezét. Ettől függetlenül le akarják tartóztatni, mire a borz azt mondja, ők semmit sem értenek. Nick szerint mégis, de anyu elkezd beszélni. Nem a pasi a hunyó, ő semmit sem csinál. April kezdett el túl korán átváltozni, tizenhárom éves kora helyett kilenc évesen, és a szülők még nem álltak erre készen. Anyu is úgy sérült meg, hogy nem tudta megfékezni a kicsi lányt, és a kutast is ő gyilkolta meg. Nem szabad egy pillanatra sem szem elől téveszteni, nagyon veszélyes. Ennek fényében elég érdekes, hogy a gyermekvédelmis egy teljesen normális családhoz viszi Aprilt, ahol van egy kb. vele egyidős, undok fiúcska is. A szülők kedvesen fogadják, és hátraküldik a többi gyerekkel játszani a kertbe. April hintázna, de a fiúcska lelöki, mire a kislány őt löki le, és még le is barmozza. A nevelőapa erre meg szeretné büntetni, leültetni egy időre – de April igazságtalannak érzi a büntetést, hiszen nem ő kezdte a lökdösődést, tehát átváltozik, és marcangolni kezdi a pasi karját. Nyomozóink a sikoltozásra érkeznek a helyszínre, mentőt hívnak apához, a kislányt meg őrizetbe veszik.

09.jpg

Nick épp kávét tölt magának, mikor megérkezik a javítóintézetből a hölgy, aki Aprilért jött. A nő ismeri Monroe-t, és szerinte April nem tehet arról, hogy nála korábban kezdődött az átváltozás, mert egy csomó hormont raknak az ennivalóba. Még egy évig fennáll a veszély, hogy másokat is bánthat, de majd ő igyekszik odafigyelni rá. Nick hitetlenkedve kérdezi, hogy ő fogja-e korában tartani a kislányt, mire a hölgy gyorsan átalakul, ha jól látom, oroszlánná, és közli, hogy neki ez menni fog. Juliette gyertyafényes vacsit készít Nicknek, ami olyan jól sikerül, hogy utána még táncolni is kezdenek, pont, mint régen. A tánc egy szenvedélyes csókkal ér véget, mindaddig, míg Juliette fel nem néz – ugyanis Nick helyett a herceget látja maga előtt. A jogos kérdésre, hogy mi a baj, azt feleli, hogy én, majd elmenekül.

Címkék: grimm
169 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nautilus64 2013.01.21. 13:26:13

ezt a borzalmas magyar epizód címet! :D
jó volt az írás mint mindig! :)
annyira sajnálom szegény Nick-et, jobb nőt is megérdemelne, pláne, hogy Juliette épp ráhangolódik a főrendőrre... :D

Gabba 2013.01.21. 13:33:20

Főrendőr vigye el jó messzire Julist, tegye boldoggá naponta kétszer, Nicknek meg hozzanak valami dögös Grimmnét!

nyauuuuu 2013.01.21. 13:39:07

@Gabba: Hogy te ezért mit fogsz kapni biritől! :)
Én nem azért drukkolok, hogy a hercegé legyen (nem érdemli meg), hanem hogy egyszerűen tűnjön el a sorozatból, ellenszenves, irritáló szereplő, ráadásul a színésznő sem igazán képes a szakmája csúcsát nyújtani (igaz, eddig méltó párja volt a Nick-et megformáló színésznek, de ő villanásaiban már úgy tűnik, kezd felnőni a feladathoz).
@nautilus64: Köszönöm! Azért is említettem meg az eredeti címet, mert bár általában nagyon szöveghűek szoktak lenni a címek, ez itt most eléggé kivétel, talán a fordító nem tudott ellenállni az adódó szóviccnek.:)

2013.01.21. 14:07:11

Köszi a hogyvótot!! Jó lett ez is szokás szerint, ahogy a rész is egész jól sikerült.

Kíváncsi leszek mi lesz ebből a Julis-Főrendőr helyzetből?? (Szerintem Biri sírás lesz, az.)
Látom két FR képet is betettél menten. Ez kárpótlás a múltkori kihagyásért, vagy úgy gondoltad, osztozzunk meg a két képen Birivel? Mert akkor szólok, hogy mindkét kép (ahogy Főrendőr is) természetesen Birié (mielőtt én is kitépett gerinccel végzem :)

Ez a Monroe féle kavarodás a hozzávalókkal nagyon jópofa volt, vigyorogtam rendesen.
De legjobban az tetszett, hogy Nick megmondta Hanknek, hogy Monroe volt, aki még régebben megmentette. Lassan Hank-Monroe cimbi tengelyt kezdek vizionálni :)
Amúgy tök cukik voltak, ahogy a fegyverek meg a többi között örömködtek. Mint két gyerek. Nagyon pasisra sikeredett az a jelenet.

@Gabba: Dögös Grimmné oké, mínusz Julis oké, Főrendőr + Julis nem oké, mert abból baj lesz :)

Gabba 2013.01.21. 14:46:51

@nyauuuuu:
@Dogla: nekem lehet, mert birit már több főrendőrös képpel is elláttam a 13-as raktár posztjainál :)

nautilus64 2013.01.21. 15:53:59

@Dogla: én is pont erre gondoltam a jelenet közben, mintha két gyereket látnék, akik mutogatják egymásnak a játékaikat. :D
szerintem is kialakul egy jó baráti viszony, már az elmúlt epizódokból is kilátszódik, nem is baj, nagyon bírom Monroe-t, szerepeljen még többet :D

exboszitól jó kis kettős bosszú volt ez :D Nick-re nem emlékszik Julis, főrendőr meg épp nem tudja kiverni a fejéből. :) kezdem kedvelni a csajt :D

nyauuuuu 2013.01.21. 21:26:52

@Dogla: A múltkori kihagyás meg a nagy érdeklődés miatt :). Szívem szerint borzapu gyönyörű tekintetéből lett volna több, de hát ki vagyok én :). Azért csináltam arról is több képet, csak nem került be a posztba.

nautilus64 2013.01.21. 21:31:24

@nyauuuuu: nekem a színész arca olyan, mintha álmos lenne állandóan, olyan álmatag arca van. :) a Gyilkos elmékben szerepel még egyébként

Pácsó Ármándó 2013.01.21. 22:12:47

@nyauuuuu: Meg van határozva, hogy hány db képet rakhatsz be?

Pácsó Ármándó 2013.01.21. 22:13:47

@Dogla: Még az a macsek! :-) Jó lett!

2013.01.21. 22:39:27

@Pácsó Ármándó: Köszi. Küzdöttem egy kört, mire meglett :)

Pácsó Ármándó 2013.01.21. 23:23:13

Naszóval:
A cím: Tutira a szóvicc az oka.
Az első jelenet: Én elhittem és azon gondolkodtam, hogy Julis is beszállhat a családi-baráti vállalkozásba. Ettől függetlenül támogatom Gabba felvetését egy új és dögösebb Grimmnéről. Olyan tűzsárkányos fajta jó volna :-)
A folytatáshoz: Nekem úgy rémlik volt másik olyan Grimm rész, ahol eljátszották már ezt a "az lesz a hunyó, akire nem is gondolnátok" fordulatot. Asszem a denevéresnél a szerény csajszi, most meg a kislány.
Monroe a patikus: Úgy tudtam, hogy valamit el fog sz@bni! Szegény egér úr! ("Macskacsuri"=Katzenpissen! de jót mosolyogtam ezen :-D )
Borzék utáni nyomozás 1: Hank says: Egy másik jármű is be van jegyezve Granger lakcíméhez. Egy Prius, Lilly Anne Granger nevén. Szerintünk a felesége." Szóval egy Toyota Prius autója van az asszonynak és nem priusza (bűnügyi szempontból tekintett előélete). Nyugtass meg hogy te is az autóra gondoltál :-))
Julis a rendőr őrsön: Nickkel dumál, Wunak örül, Hanket megöleli. Az FR-es közjáték setét jövőt jósol! Mikor elmegy, Nicket egy könnyed tánclépéssel kikerüli :-) Szerintem itt jól érzékeltetik a dilemmáját a forg. könyv írók.
Fiúk a lakókocsinál: Egyetértek Dogla és nautilus64 törzsolvasók észrevételeivel! (Nekem is kéne ilyen lakókocsi, természetesen a cuccokkal együtt, meg még egy babakék Anutámnak, tetővilágítással és fűzöld plüsskanapéval, mert szüksége van rá:-)) Mondjuk nem értettem Nick miért nem mondhatná el Hanknek, hogy Monroe volt a megmentő, mikor már egy csapatban játszanak.
Eközben FR irodájában: Wow, visszatért Adalind! Hálistennek megint kavarja a kavarnivalót (talán mégis visszatér Rémcicus is?) Csak nem szabad elfelejtenie, hogy már sokkal sebezhetőbb, mivel a bosziszörnység skillje már nem van!
(folyt. köv. hamarosan ...)

nyauuuuu 2013.01.22. 00:33:13

@Pácsó Ármándó: Oké, ezt benéztem, ilyen az, ha bizonyos részeket nem nézel meg újra, csak emlékezetből írod :). A priusz az priusz, a toyota meg egy autó. Bocsi.
Van egyfajta formai követelmény a posztokról, de ahogy nézem, mások lazábban kezelik, mint én :). A második bekezdés után nem lehet kép, oda a tovább gombot kell elvileg rakni, ezért nem rakhattam oda képet, pedig igazán rendesen pszichopatán ott nézett a színész, amikor azt játszotta, hogy őt most szétveti az ideg.

Pácsó Ármándó 2013.01.22. 06:33:55

@nyauuuuu: No problem :-)
Köszi a Rosalee-s képet és a szörnypofikat is!

Gabba 2013.01.22. 08:19:04

@nyauuuuu: ha elfogadsz egy tapasztalati észrevételt: lehet több kép is a posztban, sixx toleràns főszerk, pl. én is gyakran túllépem a karakterszámot és még élek :)

nyauuuuu 2013.01.22. 08:27:42

@Gabba: Az a baj, hogy a karakterszámot minden egyes alkalommal túllépem, még egyszer sem fértem bele sem a bekezdés/sor, sem az összkarakter meghatározott értékébe, randa szószátyár vagyok, na. Minden egyes alkalommal el is csodálkozom, hogy ezt a betűtengert van, aki végigolvassa :). Szóval a képszámot már nem szeretném növelni, így is kilenc-tíz kép van mindig legalább.

Gabba 2013.01.22. 09:40:36

@nyauuuuu: sztem a több kép nem gáz, sőt megkönnyíti az olvasást, mert rövidebb bekezdést kell az olvasónak feldolgoznia.
igény meg lenne rá, láthatod a kommentekből :)

nyauuuuu 2013.01.22. 11:01:58

@Gabba: Megfontoljuk :). Egyébiránt azon gondolkoztam, hogy mennyit elmond a színészről, hogy azért még senki sem reklamált, hogy a konkrét főszereplő szökőévenként egyszer van közelről, ha van is, általában csak csoportképen főrendőrrel és Hankkel, esetleg Monroe-val. De akkor majd ha több kép lesz, esetleg neki is szorítunk helyet, valahányszor egy-egy, a szokásos bocinézéstől eltérő arckifejezést produkál :).

Pácsó Ármándó 2013.01.22. 18:13:42

Patika 2: Ahogy Monroe előadja Rozálkának, hogy lenne egy hipotetikus kérdése, az erősen gyanúra adna okot :-)
És itt szerepel a sorozat magyar címe is a válaszban: Az BORZALMAS lenne :-))
És hogy pont egy ingaórát vágattak szét az egéremberrel Monroe szeme láttára :-)
A nevelőszülős rész: Mondjuk befogadni egy vadidegen gyereket mindig ellenkezést szül a saját gyerekekből, de ha a szülő ott van és ezt kezeli akkor is időbe telik még befogadják az újat. Nemhogy menjetek hátra , azt játszatok magatokban. Az Oroszlánnő szimpi volt.
A Nick-Juliette-FR csókjelenet pedig ismételten "setét jövőt jósol!"

nautilus64 2013.01.22. 20:40:30

@nyauuuuu: köhém, én reklamáltam, csak le lettem csitítva, hogy úgy is egyféleképpen tud nézni, arról elég egy kép is. :D én szeressem a Grimm fiút is :)

Gabba 2013.01.22. 21:03:35

@Pácsó Ármándó: a félrekezelt egértől azért többet vártam, mondjuk puszta kézzel szétkapja Mr. Teufelt vagy ilyesmi, ehhez képest az állóóra leamortizálása enyhe csalódás :)

nautilus64 2013.01.22. 21:30:03

@Pácsó Ármándó: @Gabba: na már most Monroe-nak szerintem ugyanakkora csapás volt, ahogy az órát vágta szét, mintha egy embert szabdalt volna... :D egyébként jót röhögtem rajta, hogy épp egy állóórát vág szép, épp Monroe előtt...

nyauuuuu 2013.01.22. 21:49:06

@nautilus64: Oké, akkor lesz belőle több. Most már érdemesnek tartom rá lassacskán, tényleg nem csak mátrix-alkalmazást töltött le, hanem némi mimikája is támadt nekije. Javul a fiú, na. :)

nautilus64 2013.01.22. 22:35:16

@nyauuuuu: szejetlek :-)
igen, nekem is feltunt, hogy eltunt :-D

Pácsó Ármándó 2013.01.23. 06:34:39

@Gabba: @nautilus64: Ebben a kérdésben Némo kapitánnyal és 64 tagú legénységével értek egyet :-)

2013.01.23. 09:19:11

@nyauuuuu: Nekem is ez jár a fejemben, mióta megjelent a poszt. Remélem hamarosan jön.
Drága jó Biri, gyere beszélgetni!!! :)

nyauuuuu 2013.01.23. 16:19:45

@Dogla: Írtam neki levelet is, és most már kezdek aggódni. Megnéztem ui. közben az aktivitását, és azóta, hogy az előző grimmes poszthoz hozzászólt, nem volt újabb bejegyzése, pedig ő ennél aktívabb szokott lenni. Remélem, csak telel/nyaral, valami teljesen netmentes helyen :).

Pácsó Ármándó 2013.01.23. 17:10:05

@nyauuuuu: Majd jön, ha ráér. (Az Egyszervoltos topikba írkál)

Pácsó Ármándó 2013.01.23. 17:42:35

@nautilus64: "Borzalom!"

Lehet, hogy a párja letiltotta azok után, hogy egy önfeledt pillanatban a fülébe súgta: "Hívj Juliette-nek Szívem Hercege, Sasha!" :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 17:57:36

nyau, nagyon jó lett és szerintem is legyél bőkezűbb magaddal, ne mindig csak nekünk kedvezz a képekkel, tessen szíves saját örömére berakni pszicho képet is! ennyi jár, ha már ilyen sokat melózol nekünk! :)
nem tűntem el itt vagyok azóta is, olvastam is minden betűt! csak hát akkora ellendrukker táborom lett itt (szia Pácsó, meghalsz!), hogy direkt nem rondítottam ide.

nautilus64 2013.01.23. 18:02:26

@aggyistenbiri: nélküled semmi se a régi, hiányzol nekünk! ;)

Pácsó Ármándó 2013.01.23. 18:09:22

@aggyistenbiri: Eszem azt az érzékeny kis szívedet! Nem akarom, hogy miattam Nyauuuuu, Dogla és Nautilus64 hiányoljon, majd kihagyom az FR+J utalásokat a hozzászólásaimból (mer én ilyen jó vagyok), csak rondíts ide direkt!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 18:12:09

@nautilus64: köszi, imádlak, és itt mindenkit! kivéve azt a mexikói kalapos nagyszájú haramiavezért, akinek az órái meg vannak számlálva.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 18:21:05

@nyauuuuu: @nautilus64: és igen, itt az idő, hogy Nick is kaphasson önálló képet, kiérdemelte. a holnapi résztől előre félek. Bizonyos részeket úgy fogok majd nézni, mint a legbrutálisabb horrorfilmeket: paplan alá bújva, fél szemmel kikukucskálva. És akkor nem is gondolok bele a mexikói vitriolos kárörvendezésébe. Tuti elemében lesz majd az alatt a poszt alatt. @Pácsó Ármándó: magával nem tárgyalok. maga velejéig romlott.

nautilus64 2013.01.23. 18:21:25

@aggyistenbiri: ne törődj vele! csak a szája nagy :)

nautilus64 2013.01.23. 18:23:53

@aggyistenbiri: még is csak Nick a főszereplő! :D de egyébként lehet együtt mással is egy képen (csak ne Julissal),a legjobb lenne ha Julis eltűnne, de végleg :)

nautilus64 2013.01.23. 18:28:20

@Pácsó Ármándó: :) akkor javítok, a szíve is nagy, mindenki belefér :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 18:32:00

@nautilus64: csak éppen kőből van, nem is baj, ha nem vagyok benne :)

nautilus64 2013.01.23. 18:35:56

@aggyistenbiri: a kivétel erősíti a szabályt :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 21:12:01

@nautilus64: @Dogla: lányok, aki kapja... Szakítottam FR-rel. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.23. 23:46:42

@nyauuuuu: mostantól szigorúan kizárólag a poszttal kapcsolatban fogok majd jelentkezni. mindenkinek hatalmas puszi addig is :D (kivéve, aki kivétel) :D

2013.01.24. 09:38:08

@aggyistenbiri: Látom, tényleg szakítottál. Még az avatar is eltűnt. Hm. Azért arra nem vetemednék, hogy szemet vessek rá. Sose lehet tudni :))
De azért ne csak a poszttal kapcsolatban írjál, hanem bármiről. Jó ha itt vagy. Látod nyauuuu is hogy aggódott érted. Akkor mesélj a cicáidról egy napi sztorit, az is jó :)

nyauuuuu 2013.01.24. 11:59:11

@aggyistenbiri: Rettenetesen megvisel téged ez a Juliette-szál. Sajnos, nincs befolyásunk a történetre, de ha lehetne, akkor visszapörgetném az időt, úgy az első évad végére, ahol még nem volt Csipkerózsika-történet. Csak a te kedvedért :).
Nem tudom, mi következik (ezexerint te igen), de abban biztos vagyok, hogy nem lesz tartós, ha szövődik is valami. Szóval csak kitartás, ez mind Adalind gonosz bűbájának hatása, márpedig akkor nincs szegény herceg a belátási képessége birtokában, az meg enyhítő körülmény, sőt, akár korlátlanul enyhíthető is az ítélet :).

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 12:30:50

@nyauuuuu: egyáltalán nem így van, egyszerűen csak már unom magam ebben a témában :) és hajrá juliette!

nyauuuuu 2013.01.24. 16:13:09

@aggyistenbiri: Rendben! Ez azt is jelenti, hogy ezentúl kifejezhetem kezdettől meglévő ellenszenvemet a herceg irányába, anélkül, hogy a gerincem épségét veszélyeztetném? :)

2013.01.24. 17:43:20

@nyauuuuu: Szerintem várj még ezzel kicsit :))

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 18:02:24

@nyauuuuu: most, hogy kiraktam a szűrét, egész nyugodtan, eddig is megtehetted volna, nem sértődtem volna meg :) most.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 18:06:17

@Dogla: @nyauuuuu: ja, tényleg, azért nélkülem is maradt még elég rajongója gyönyörűséges őfenségének (mert persze még mindig az), szóval lehet hogy az ő érzéseiket bántanád meg :) a Ti gerinceitek biztonságban van, nyugi, amúgy sem vagyok egy agresszív természet, csak a szám járt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 18:10:54

bevallom, beleolvastam elkövetkezendő részek szinopszisába kutyafuttában, onnan vettem, hogy elég tartós ez a varázslat, és bűnös kíváncsiságomnak sajnos az lett az eredménye, hogy kihunyt a szerelem :) mármint bennem. sebaj, majd átpártolok Nickhez, vagy Wuhoz :D hacsak a törzsolvasó barinőknek nincs ellene kifogása, mert már esetleg valamelyikőjük kinézte egyiket másikat magának :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 18:12:55

@Dogla: nagyon aranyos az avatar jószágod :)

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 19:23:55

@aggyistenbiri: Ööö... , akkor írhatok én is szabadon FR+J ügyben a szokásos színes stílusomban? :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 19:27:10

@Pácsó Ármándó: magához meg ki szólt??? nem vagyunk beszélőviszonyban, sombrerós.
persze hogy írhatsz, sőt külön kérem, mert igénylem :)

Gabba 2013.01.24. 19:34:38

@aggyistenbiri: akkor majd Wu jó sok vicceset fog neked mondani :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 19:40:02

@Gabba: ezért imádom :)nagyon tudok hehegni a wu-féle poénokon.

2013.01.24. 19:51:53

@aggyistenbiri: Köszi, aranyos vagy! Jó hogy itt vagy.
A Te avatarod csak nem Adalind???
Látod, én ezért nem lövöm le előre a poént magamnak. Bár néha nagyon nehéz kibírni.
Este új rész, és azt csak holnap látom :( Megzöldülök holnapig :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 20:05:42

@Dogla: jaja, Adalind :) rájöttem, hogy sok közös van bennünk (a sok közül az egyik a Herceg)
itt vagyok, és maradok is, imádom a csapatot (kivéve, aki kivétel).
jó, ez nem komoly, a kivételt is kedvelem, kalapostól, beszólásostól, színes sziporkázásostól. de a gerincét féltse csak nyugodtan.

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 20:14:54

@aggyistenbiri: Adalindot várom vissza a ma esti részbe, hátha folytatódik az a szál is. Én már látom ma este is és bizonyára egyszeri és kihagyhatatlan élmény lesz :-)
Ja, és Rosalee-t vissza!
( Mindig így kezdődik... , először csak a gerincem kell, azután a csíkjaim, aztán a... , le sem merem írni :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 20:17:45

@Pácsó Ármándó: biztos a szívedet akartad írni, csak gépelés közben rájöttél: "ja, az nekem nincs is" :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 20:20:55

most én kérdezek! hol van Nyauuuuu és Némó kapitánylány a 64 fős legénységével?????

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 20:28:05

@aggyistenbiri: Biztos direkt nem írnak mert elkapták tőled a váratlan kedélyhullámzást :-)
Vagy dolguk van.

Nem azt akartam, de látom érdeklődsz. Mint már mondtam: tipikus :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 20:45:41

@Pácsó Ármándó: az nem báránybirihimlő, nem lehet elkapni, egyezzünk ki abban, hogy dolguk van.
Másrészről, Adalind azt üzeni neked, hogy ügyelj rá, mit eszel és mit iszol, mert
te sem vagy halhatatlan. Mondtam neki a gerinc dolgot, de elvetette, mert az gyors és könnyű halál, neked mást szán(na). Viselkedésfüggő. És kétlem, hogy esetedben lenne Hercegnő, aki új életre keltene.
Továbbá nem érdeklődtem, csak jeleztem egy axiómát: Pácsó =/ szív. két külön galaxis.

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 21:05:05

@aggyistenbiri: Már megint velünk lesz tele a topik és ránk szólnak. Tudom, hogy kedvelsz és ezt állandóan hangoztatod, de hagyjunk helyet másoknak is, hogy ki tudjanak teljesedni. Uff, én beszéltem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 21:12:58

@Pácsó Ármándó:@nyauuuuu: Nyau, hoztam neked egy gigamegalomán pácienst, nem tudom, gyógyítható-e még, vagy már menthetetlen. Te vagy a szakember, döntsd el. Ha engem kérdezel, lobotomia ÉS zártosztály ÉS kényszerzubbony ÉS szájpecek. veszélyes az emberiségre.

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 21:26:20

@aggyistenbiri: Furcsa vicceid vannak, mókás szavaid komolynak hatnak, hitemet újra el kéne nyerned, már nem merek bízni benned.
[:-)]

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 21:48:51

@Pácsó Ármándó: miért, eddig bíztál? :D na ugye hogy nem. nem szoktam emocionális jeleket használni, ezért nem vevők sokan a stílusomra :) pedig mindig viccelek, ezért nem tartom szükségesnek a szmájik használatát. nyers humorom van, na. de te sem vagy sokkal különb, nehogy azt hidd.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 22:14:12

@Pácsó Ármándó: zeneszöveggel szúrod ki a szemem??? egy 4f club opusznál? most kereshetem a zenei aláfestést a jubitubin. nem vagy Úriember. ez tudott.

2013.01.24. 22:22:28

Gyermekeim, mikor randiztok? Csak kérdem :)))

Pácsó Ármándó 2013.01.24. 22:25:51

@Dogla: Végre egy Dogla macseknak álcázva! Miért nem nézed meg ma este? Dolgozol/alszol?

2013.01.24. 22:28:33

@Pácsó Ármándó: Letöltöm a netről, mert úgy nincs benne reklám.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 22:30:34

@Dogla: a kalapossal? soha. ellenség. várj, rakok ilyet: :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.24. 23:03:28

@Dogla: én is úgy szoktam, nincs reklám csak a nettó műsor.

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 07:57:46

Megnéztem az új részt és szomorkodom, hogy nem lesz Rosalee-s képem :-(

nautilus64 2013.01.25. 09:52:26

itt vagyok! Nick-ről le lehet ám szállni biri! nem csapongunk itt ám! de megúszod, mert jó az új képed! :)

nautilus64 2013.01.25. 10:00:55

@Dogla: köhém, megveszed Sam bácsitól, vigyázz mit írsz :D

2013.01.25. 10:41:27

@nautilus64: Izé, felveszem videóra, és eltekerem a reklámokat. :))

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 10:49:40

@nautilus64: Ugye, hogy csapong?!

@Dogla: Én már láttam. Jó volt!

nautilus64 2013.01.25. 11:27:09

@Dogla: ugye, hogy ugye? :D én is felvettem videóra :) , délután majd megnézem. :)

@Pácsó Ármándó: nyugodtan szállhat virágról, virágra, csak Nick-et kerülje el messzire! :P Monroe már foglalt, úgyhogy marad Wu és Hank. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 11:35:09

@nautilus64: csak provokáltalak, nem veszem el tőled nicket, túl jófiú az ízlésemnek :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 11:39:24

@nautilus64: De most nem női vonalon nyomul? Kíváncsi természet:-)

Most valahogy a történet mellékszálainak bonyadalmai izgalmasabbak voltak mint a főnyomozás, legalábbis számomra.

nautilus64 2013.01.25. 12:29:37

@aggyistenbiri: sejthettem volna :)

@Pácsó Ármándó: vannak akik mindent ki szeretnek próbálni :)

2013.01.25. 13:09:20

Nemsokára az én videóm is le .... öööö.... játsza a tegnapi részt. Addig Ördögi színjátékot nézek épp DVD-ről. Látta valaki? Nagyon jó. Paul Bettany a főszereplő, középkorban játszódik. Valaki? Csak ajánlani tudom.

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 13:25:45

@Dogla: Én láttam, de már régen és nem sokra emlékszem. Én a Lincoln-t néztem tegnap, de a közepe felé beleszundítottam

2013.01.25. 15:06:28

@Pácsó Ármándó: Akkor ezek szerint annyira nem ajánlod :) Én ezt igen, láttam már párszor, eléggé bejött.

Most kezdtem el nézni a tegnapi Grimmet. Szerintem Biri ezt maximum fél szemmel nézte :(

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 15:19:05

@Dogla: nem látta még biri, majd holnap, mert ma más dolga akadt. de az tuti, hogy képről képre kikockázva kinagyítva kimerevítve fogja végignézni. mind_a_két_szemével.

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 15:29:24

@Dogla: Ha papos-középkori, akkor a Rózsa neve a legjobb. A Grimmben mint írtam, az FR-es részek szerintem izgibbek voltak, mint a gyilkosságok.

@aggyistenbiri: Nem akarok spoilerezni, de amikor FR felveszi a borotvát a fürdőszobában ...

2013.01.25. 16:00:23

@Pácsó Ármándó: Láttam, szerintem is zseniális.

@aggyistenbiri: Én sem spoilereznék, de FR annyira, de annyira jóképű benne (majd meglátod, melyik részre gondolok), és szerethető is szerintem, hogy lehet azonnal visszafogadod.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 18:17:29

@Dogla: és igen!!! nem bírtam ki, az volt az első, hogy hazaértem, mindent ledobáltam és már néztem is, és újra szerelmes vagyok, és mindent megbocsátottam neki :) és és és be se zártam a bejárati ajtót, ne kelljen vacakolnia a kulccsal, ha jönne hozzám éjszaka :) Ó!TE!JÓ!ÉG! ezidáig ez a rész volt a legeslegebb!!!
Adalind is jó kis firma volt benne, bírtam :)
Nyauukámat sajnáltam kicsit, nem volt benne neki való falat, aki pszichopata tekintetével elvarázsolta volna.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 18:19:46

@aggyistenbiri: és az avatárom újra, csak elkezdtem levetkőztetni :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 18:45:40

@nautilus64: annyit megengedsz nekem, anélkül hogy megveretnél a legénységeddel, hogy elismerjem, Nicknek milyen kedves-szép mosolya van? (tényleg, Monroe kié is?)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 18:54:42

Köszöntöm a nagyra becsült posztírót a 100. hozzászólás alkalmából! :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 19:05:46

@Pácsó Ármándó: ugye belehaltál volna, ha nem te írod a századikat te, te kalapos vadállat, te!

éljen a kishitű nyauuuu! dobáljuk fel! nélküle ez nem jöhetett volna létre :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 19:15:15

@aggyistenbiri: Úgy drukkoltam 96-nál, hogy érzelmeskedj már össze három hozzászólást egymás után ahogy szoktál, hogy én lehessek a 100. :-)
Éljen a Kishitű Nyauuuuu és az összes hozzászóló!

2013.01.25. 19:17:07

@aggyistenbiri: Tudtam Drága Biri, tudtam én!!! Amikor azt láttam, hogy hazaviszi Juliette-et, akkor írtam, hogy fél szemmel fogod nézni, de ahogy tovább haladt a történet, tudtam, hogy meglesz a visszafogadás! Látod, éreztem én, hogy korai kitagadni. Az üzletes jelenetekben el kell ismernem, iszonyú jóképű volt.
Ha este jön Hozzád, kérd meg, hogy hozza magával Jim Caviezel-t (remélem egy estére elengedi az asszony), és őt meg küldd hozzám, jó? :))
Ja, és persze szuper az avatarod!

2013.01.25. 19:18:19

Tényleg megvan a 100? Ilyen maximum az idióta valóságsókról szóló szuper írásoknál szokott lenni.
Jó kis társaság itt ez kérem szépen.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 21:06:25

@Dogla: minden mondatod igaz :) az az egyetlen dolog bosszant az egészben, hogy a 100.ra fel akartam tölteni egy baromi pöpec kis fotót, ahol hárman szuszognak a kimerítő forgatás közben/után, kanapén elterülve a színfalak mögött: Wu-FR-Nick, de a kalapos belerondított a tervembe. hogy egyem a zúzáját.

nautilus64 2013.01.25. 21:42:26

@aggyistenbiri: ennyit megengedek, de többet nem! :D
figyi, nyugodtan töltsd fel a képet, ünneplés gyanán, hogy túl vagyunk a 100-on :)

2013.01.25. 21:42:46

Lennél olyan jó, hogy a kedvünkért feltöltenéd jubileumi szám nélkül is? Nagyon érdekelne. Köszi!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 21:44:19

csak nektek elküldöm mailben, okés?

nautilus64 2013.01.25. 21:44:45

@aggyistenbiri: Monroe Rosalie-nak jár :)

affene, nekem nem volt ma időm megnézni, hétvégén sort kell kerítenem rá!

2013.01.25. 21:53:03

@aggyistenbiri: Jöhet! Ki tudod innen kukázni valahogy a mél címünket (én nem értek hozzá), vagy...?

nautilus64 2013.01.25. 21:58:29

@Dogla: biri nagyon ügyes ebben, hidd el nekem :D

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 22:01:06

@Dogla: Ráklikkelsz a másik nevére, bejön az adatlapja és jobb felül kék betűkkel ott van, hogy "Üzenetküldés", klikk és onnantól már egyértelmű.

@aggyistenbiri: Nekem csajos szuszogóst küldjél, ne fiúsat!(Jó lesz magadról is, ha nincs más:-)

2013.01.25. 22:06:51

@Pácsó Ármándó: Tényleg :) Akkor várom a képet. Remélem Te is kapsz egy csajosat.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 22:09:19

@Pácsó Ármándó: elnézést, ismerjük egymást? volt egy ilyen fejfedős ismerősöm valaha régen, de töröltem a memóriámból, miután csúnyán belerondított a tervembe. nem tudom, maga a rokona? vagy a sapkája rokona annak a másik kalapnak?

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 22:13:59

@aggyistenbiri: Csókolom a Birit tessék mán adni, ott lesz valahol a tévé körül, tecciktudni az a kis kajlafülű amelyik mindig szerelmes valakibe csak egy kicsit hakabóka olyankor!

nautilus64 2013.01.25. 22:18:09

hogy mennyire béna a avatar feltöltő, mit le nem kell szenvedni egy képpel :S

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 22:20:31

@Pácsó Ármándó: sajnálom, nem ismerek ilyet, se kajlafülűt, se hakabókát. téves hívás. viszonthallásra. bip-biiip-biiiiippp

2013.01.25. 22:22:55

@nautilus64: Ez igaz, én is tornáztam egy darabig, míg meglett a macsek. Pedig az előbb rá akartam kérdezni az új avatarodra :) Jó próbálkozást!

nautilus64 2013.01.25. 22:22:56

@aggyistenbiri: @Pácsó Ármándó: de jól elvagytok :D lassan rosszul érzem magam, hogy itt írogatok tök hülyeségeket :D

nautilus64 2013.01.25. 22:24:02

@Dogla: melyikre akartál kérdezni?

@aggyistenbiri: előbb még nem volt, most csekkolom újra

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 22:27:07

@nautilus64: jajj ne! itt ne hagyj engem kettesben ezzel a ... személlyel!

nautilus64 2013.01.25. 22:27:08

@aggyistenbiri: egy kicsit elfáradtak, mi? :D nagyon jó kép :)

nautilus64 2013.01.25. 22:27:59

@aggyistenbiri: itt vagyok, meg Dogla is (elméletileg), nyugi :)

2013.01.25. 22:28:55

@nautilus64: Azért akartam kérdezni, mert nem ismertem fel, mi van rajta :) Rendes kép volt, nem Garfield.

Ja, jól elvannak mi? Mint egy cuki szerelmespár, úgy cívódnak.

2013.01.25. 22:30:30

Én is kérem szépen a képet, légyszilégyszi :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 22:30:59

@nautilus64: Engem se hagyj itt vele, még a végén nem bír majd magával ez az illető.

@Dogla: Áá, én el vagyok felejtve :-)

nautilus64 2013.01.25. 22:31:48

@Dogla: ezt nem mertem volna írni, mert akkor az én gerincemnek is pápá :D

3 képet is próbáltam felrakni, egyiken nem látszódott, hogy mi van rajta, a másikról levágta a macskám fejét, a harmadik se volt valami szép :S

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 22:33:58

@Dogla: Én kérek elnézést helyette is. Olyan amilyen, de hát az ázott kismacskát is bevesszük az ablakból, ugye. :-)

2013.01.25. 22:34:22

@nautilus64: Nyugi, én már belóbáltam korábban, hogy mikor randiznak, és még élek :)
Garfield cuki szerintem.

nautilus64 2013.01.25. 22:34:40

@Pácsó Ármándó: még itt vagyunk Dogla-val :) lassan tényleg létre kell hozni valami oldalt nekünk, "szétoffoljuk" az egész blogot :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 22:58:32

@nautilus64: nem is offolunk,az első 50 hozzászólásban megbeszéljük az eseményeket, utána 1-2-7-t avatározunk, a többi a kalapos agymenése, amiből 70%ban engem aláz. csoda, ha ki nem állom? nem. köszönöm a megértést.

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 23:00:08

Haj, ha ezt Nyauuuuu majd visszaolvassa el fog fáradni :-)

@aggyistenbiri: Tóbiás ki volt?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 23:06:26

@Pácsó Ármándó: beugratós kérdésre nem válaszolok.

Nyau-sok-u nem olyan fáradékony, biztos a tegnapi rész megírásán agyal, meg a képeken :) szia, nyauuuu :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 23:17:07

@nyauuuuu: Ha szabad kérni még képet, mivel nem volt Rosalee, legyen Adalind is, mert egy kiváló és kedves ismerősömnek ő volt az avatarja egy darabig. Köszi!

2013.01.25. 23:21:38

@Pácsó Ármándó: Szerintem nyauuuu a haját fogja szaggatni a kívánságműsortól, amit itt rendezünk :)
Ennek ellenére én Főrendőrös képet kérnék, a boltból, abban a kafa szerelésben. Szerintem ezt Biri is támogatja. És Ármándó is, ugyeugyegye? :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 23:22:47

@Dogla: Mi macskafajták tartsunk össze, szóval NANÁ!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 23:30:50

@Dogla: igen! melletted állok! a Monroe-val folytatott beszélgetésénél szerettem újra vissza beléje :)
@Pácsó Ármándó: bár magát most látom először, az Adalind-kép igénylésével maximálisan egyetértek, jó ötletnek tartom.
@nyauuuuu: számodra most úgy tűnik, hogy a kisujjad helyet tövestől tépjük ki a karodat, mert annyi igény megfogalmazódott itt (a sapkáséval ne foglalkozz), de bízunk benne, hogy azért a szeretetünket érzed. mind feléd árad :)

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 23:41:05

@aggyistenbiri: Elnézést, összekevertem valakivel! Köszönöm Önnek Uram!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.25. 23:54:08

@Pácsó Ármándó: szóra sem érdemes, nem történt semmi. Hölgyem.

nautilus64 2013.01.25. 23:56:23

@aggyistenbiri:@Dogla: @Pácsó Ármándó: nekem mindegy milyen képet tesz be nyau, úgy is lesz valamilyen kép Nick-ről, FR-ről és a többiekről, és ez így jó :D

Pácsó Ármándó 2013.01.25. 23:56:47

@aggyistenbiri: Elálmosodtam, megyek is aludni. Jó éjt tündérkém!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.26. 00:05:25

@Pácsó Ármándó: Mi ez a bizalmaskodás?! 72 óra zárka. alulírott fent említett Mr. FR. pecsét, azonnal végrehajtandó.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.26. 00:15:45

@nautilus64: ó, kapitánylány, téged kihagytunk a képek megrendelésénél. legyen sok Nick is a posztban, lehetőleg a kedves mosolyával! :D
ne hari, de még meg kell szoknunk, hogy mennyit fejlődött színészileg. de ez tudod mit jelent? sok-sok vetélytársat, isten hozott a világomban, innentől örök harc lesz az életed :D (jó, nem komolyan)
(de! az lesz)

2013.01.26. 10:06:49

Helló Mindenki!

@Pácsó Ármándó: Ilyenekre hogy találsz rá? Reklámozzák?
Amúgy nem stílusom az ilyen film, de ha testületileg elmegyünk, megnézem :)

nyauuuuu 2013.01.26. 10:25:31

@aggyistenbiri: Nyauuuuu a Bükk egy csodás részén, négy csillagban "nyaral", és csak egészen kicsit gondol a Grimmre, mint feladatra :). Viszont nagyon cukik vagytok, majdnem kiestem a számon, úgy elcsodálkoztam a hozzászólások számán. Nem semmik vagytok, komolyan. Ennyi hozzászólást nem nagyon szoktam látni hogyvoltok alatt, csak ha candy vagy sixx írja őket. Igaz, ott kicsit több kommentelő van :). Köszönöm szépen mindannyiótoknak.

Gabba 2013.01.26. 10:45:52

@nyauuuuu: gratula a kommentszámhoz, még tegnap be akartam írni, hogy "bis zum hundertzwanzig", de addigra már 150 volt :)

2013.01.26. 11:17:25

@Gabba: Szerintem ha hétfőn nem jön az új hogyvót, meglesz a 200 is :)

Nyauuuuu jó nyaralást :)

Pácsó Ármándó 2013.01.26. 13:20:06

@Dogla: Izé, kivettem a DVD-kölcsönzőből és mivel bérletem van sok mindent kiveszek :-)

@nyauuuuu: Jó telelést, de... légy óvatos az erdőben! Rengeteg féllényt láttunk már a sorozatban akiknek az erdő a kedvenc terepük. Szóval, ha felhuhog a bagoly, ha megreccsen egy ág, ha valami neszez a rekettyésben, vigyázzzz! A hv-re mikor számítsunk, mert a lánykák már ki szeretnék tárgyalni FR anatómiáját. Én persze csak szakmai kommentekkel készülök :-)

@Gabba: Ha tudod németül a számokat, akkor tied a terep!

nautilus64 2013.01.26. 19:17:31

@aggyistenbiri: én nem félek a harctól, testvériesen megosztozok mindenkivel, miután megöltem őket! :D

@Dogla: @Pácsó Ármándó: mostanában nagyon menő a mesék modernizált feldolgozása, lásd Hófehér és a vadász/Tükröm, tükröm, és idén is lesz Óz, meg még ki tudja mi :)

@nyauuuuu: jó pihenést, hétfőn várunk! :) és szerintem fogadd meg Pácsó tanácsát, vigyázz az erdőben :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.27. 10:52:08

@nautilus64: :) neked se kell a szomszédba menni egy kis agresszivitásért :) @nyauuuuu: annál nagyobb vívmány, hogy egy félmaroknyi kommentelő hozta össze ezt a szép számot :) pihend ki magad

Pácsó Ármándó 2013.01.27. 12:48:15

@nautilus64: Nem akartam ezt én mondani :-)
Igen a mese feldolgozás menő, lehet hogy nincs elég kreatív történet ötlet.

@aggyistenbiri: Mondjuk én túl sokat kommenteltem feleslegesen és ez nem volt olyan szép.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.27. 12:57:09

@Pácsó Ármándó: mondod ezt azok után, hogy "összeérzelmeskedtem egy csomó hozzászólást" idézet vajon kitől, és valahogy emiatt el is vihetted a századikat.

Pácsó Ármándó 2013.01.27. 13:13:27

Ott volt a 150. is szabadon és ha tudtam volna hogy mire készülsz, lehettél volna 100. is nyugodtan. Talán igazad van és nekem lehetett volna több eszem is, majd legközelebb jobban odafigyelek rád (bár egyesek szerint így is indokolatlanul sokat foglalkozom veled)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.27. 13:59:27

@Pácsó Ármándó: ugyan, mióta számít mások véleménye? mindenki ismer téged, mindenkibe belecsípsz, mostanában én kaptam többet. majd holnaptól majd mást fogsz kipécézni magadnak :DDD (remélem)

nyauuuuu 2013.01.27. 16:41:04

@aggyistenbiri: @Pácsó Ármándó: Szét foglak ültetni benneteket, ha így folytatjátok! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.01.27. 18:25:23

miért is ?
ok, nem szolálok meg többet.

nyauuuuu 2013.01.27. 20:59:31

@aggyistenbiri: Viccből. Édes, ahogy civódtok. :)
süti beállítások módosítása