Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X50 - 1X51 és 1X52

2011. november 04. 18:00 - Hódos Hajnalka

Hiába csinálja Dya tök szívesen a retkes feladatokat, drEszter őt hívta párbajra, volt is ajvékolás, ki hallott még olyat, hogy valaki az általa leggyengébbnek tartott játékost viszi ki, hát még konfliktusuk sem volt egymással! Na, de haladjunk sorjában, lesz itt pancsolás, activity meg üvegezés is, rettentő izgi dolgok, nézzük. Új hét, új feladat, szerkesszenek újságot. Az első munkanap nehezen indul, Dya úgy örül valami lila göncnek, hogy mindjárt sír, Shadi főszerkesztő úr meg ne mondjon ilyet, megszokták, hogy késik, felkelés után egy pisi meg egy orrfújás kijár. Attila még megissza a kávét, Shadi leszarja, elkezdik nélküle. Nagyon jól haladt a munka, hálistennek egy percet nem látunk belőle, mert a bábművészet nyelvén szarrá alázzák Esztert, és ez fontosabb.

Veronika ötletel, legyen az a téma, mikor Eszter kibeszélte Verát! Péter ötlete szokás szerint aljas, az ő csapata a hűtős-Kriszes párbeszédet dolgozza fel, mintha fél füllel hallotta volna. Most már úgyis ki van választva a csajszi! Eszternek Péterék előadása baromi sértő és túlságosan drasztikus volt, gondolom, nem csak arra gondolt, mikor Péter azt rikoltozta, kíván engem ez a nő, kívánja a faszt! Veronikáék előadása gyalázatosan rossz, arra sem jöttem rá, miért kancsónak ábrázolták Esztert, pedig az biztos vicces, de én nem értek a bábművészet nyelvén. Se. Vera megragadja az alkalmat és megkérdezi a lányoktól, valóban mondott-e róla ilyeneket az Eszter. Heves bólogatás, Dya jelent, mint a napköziben, és azt is mondta rólad ám, hogy buta vagy, csak okosnak akarsz látszani! Eszter a teraszon magyarázkodik, igen, mondtam rólad, hogy egy idegesítő, irritáló, elviselhetetlen buta picsa vagy, de csak azért, mert nem hívtál meg a vacsorára. Ott, akkor nagyon dühös volt.

Villatörténeti pillanat, megjelent a Na, mi van öcsém! c. magazin első száma. Rögtön az első szám után kitör a cirkusz, vagyis Péter kihasználja a helyzetet, hogy fogást találjon Szent Fecón egy cikk kapcsán. Fecó sötét titka a cikk szerint nem más, a tisztes családapát és az apukák példaképét beköltözés előtt egy szőke nővel látták Dominikán. Ha ez nem lenne elég, egyre több félreérthető szituációba keveredik. Köztudott például, hogy több Villalakó csípi a szemét, ennek ellenére ismét Péterre tette a jelet, hogy ne kelljen felelősséget vállalni a döntéseiért. Attila írta a cikket, mert bilit akart borogatni. Önjelölt Bonaparte le is csapott a lehetőségre, mint gyöngytyúk a takonyra, ha lenne ventilátor a Villában, ő szarna bele először vihogva az éj leple alatt és ő csodálkozna legjobban a beindítás után. Szóval, Péter levonja a konzekvenciát: Fecó vizet prédikál és bort iszik, ő mondja mindenkinek, hogy hallgassanak a szívükre, de ő nem teszi. Neki egyébként sem tetszik, hogy amíg a családja és a gyerekei otthon vannak, addig ő hülyegyerekekkel csinál bohócot magából, egy apának a gyerekei mellett van a helye. És igenis, kivonja magát a felelősség alól. Fecó fenyegetőzik, ha Péter továbbra is ezzel baszogatja, úgy kiviszi párbajozni, mint a sicc! Seri első értelmes mondata – miért nem azt kérdezed meg, aki a cikke írta? – lerántja a leplet Attiláról, aki szerintem alig várta, hogy bevallhassa, ő volt. Igazat ad Péternek, Fecó nem vállalja fel a döntés felelősségét, ezért inkább nem dönt. Fecó és Csaba elvonulnak a nyugiba, és megbeszélik, már megint Mengele állt az egésznek a hátterében és már megint elfeledteti ezt mindenkivel! Benn a nappaliban Fecó Igazi Jelleméről folyik a társalgás, ez az igazi arca, nem az az erőltetett mosolygás! Egyébként sem ment rá egy csaj se, úgyhogy mehet haza, Úgy látszik, ettől az igazi arctól nem szabadulunk, a vv4-ben is ez volt a mániájuk, csak ott úgy mondták, előjött az zigazi énje.

Azt nem értem, ha a szerkesztők keménykednek a büntetésekkel, azt miért nem tudják elérni, hogy a Lakók egy kurva mondatot ki tudjanak mondani úgy, hogy egy kurva se legyen benne, most Shadi van a farok rossz végén, nem mehet kirándulni a többiekkel, mert súlyosan megszegte a kiválasztás alatt a Villaszabályzatot. Válasszon egy Csíkost maga helyett. Veronika köszöni, marad, mert ment volna, de a saját csapatával, így Shadi választása Eszterre esik, a tyúkok dicsérgetik, milyen szép döntés volt, Attiláék baszogatják, taktikábúl, hogy ne téged vigyen párbajozni, mi? Shadi felháborodik, na ez köztünk a különbség, ti ezt látjátok, de én azért választottam őt, ha vasárnap kimegy, egy élménnyel több legyen neki. Az Dyán kívül senkinek nem jut eszébe, hogy sajnálkozzon kicsit Shadin, hogy Attila görény módon még bele is szúr egyet, nem meglepő. A Fantasztikus Kirándulásra ma este kerül sor, mindenki visít és elrohan fazont igazítani, ebben semmi meglepő nincs, Terézanyu óta tudjuk, szőrös lábbal dugni sem lehet. A fantasztikus kirándulás egy fővárosi aquaparkos pancsizás, a sok hülye nemhogy jól érezné magát, itt is összebalhéznak, itt jut eszembe először, hogy lehet valami vérrokonság a Kazal és Kinga között, olyan nincs, hogy egy országban, egy időben, két idegen famíliában is létezik két ilyen idegesítő, káráló perszóna. A cirkusz azon pattan ki, Kingának ötlete támad: mondják azt a többieknek, egy-egy családtagjuk is részt vett az élményfürdőzésen. Sehere szerint ez túmács, kurvára megbántaná őket. Megkezdődik a rikácsolás, most azért nem, mert ő találta ki? Aztán áttérnek a ki csinál magából hülyét témára, végül Seri a többieknek kifejti, Kinga egy neveletlen, elkényeztetett hp.

A Villában zajlik az élet illetve a hogy kéne kibaszni Shadival c. szellemi vetélkedő. A terv: speciális activity, ahol Shadi csak veszíthet, egymást megbüntetik apróságokkal, Shadit itatják, aztán, ha kellően részeg, a székhez ragasztózzák és kirakják a kertbe. Shadi hiába igyekszik elmutogatni a női szeszélyt, nem megy, hát akkor, igyál barátom. Nem tudom, mennyit ivott, de a lovaglóherénél én már gyanakodtam volna a helyében, de nem bánom, mert akkor nem hallhattuk volna a pinaragasztót, pillanatragasztó helyett. A küldetés sikerrel jár, a székhez ragasztózott Shadi előtt Veronika táncol egy kicsit, aztán tököt húznak a fejére és kinn hagyják a kertben. A részeg hudini kiszabadul és elalszik a kerti asztalnál. Igazság szerint Péter ötlete, hogy a falhoz ragasztják, jobban tetszett volna, de kinek a pap. Új nap virrad, Veronika a főszerkesztő, tehát lesz szerelmi- és pletykarovat is. Na meg paparazzi. Vera személyében, aki rakna három lapáttal Dya alá, úgyhogy megírják róla, nyavalygott, hogy milyen szar visszajönni a Villába! Verának nehéz dolga van, mert Seri nem akarja felhúzni a pólóját és be se görnyed és felidegesíti Kingát, akiről zuhanyzás közben készít képet. Kinga, ha meglátja a mellét az újságban, széttépi. Ja, majd elfelejtettem, széttépi bazmeg! A többiek nem értik a félműhisztit, még Csaba sem, hát volt gipszbe öntve a melle!

Hogy végre Verát is láthassuk az öfiben, kifuthat a barátaival a természet lágy ölébe. Mégsem övé a pikniken a főszerep, ahol Esztert faggatja a két aljas, megvan-e már az embere. Eszter sorolgatja, kiken gondolkodik, és bólogat, mindenképpen vissza akar jönni, akkor is, ha heteket kell egyedül lennie. Attila szerint fel tudnák őt marketingelni, majd Péter szerint megzsarolják, Attila szerint nem. Ha Shadit választja, mindketten mellette fognak kampányolni. Én röhögök, esküszöm, ha Péter egyetlen terve valaha összejön a Villában, bontok egy pezsgőt. Még mindig Eszter a porondon, adjanak neki tanácsokat, kit vigyen ki. Dya Verát javasolta, mert többször megbántotta. Vera óriási dilemmában van, Dyát ne, ő akarja kivinni. Vidd a Shadit, tiszta és indokolt párbaj lenne a konfliktusaik miatt. Veronika szerint is Shadit kéne, egyébként neki tökmindegy, ki jön vissza. Péter válasza Veránál kiveri a biztosítékot, ezt a Villában következetesen úgy mondják, kibassza. Veronikát ne vidd, mert ha őt megpróbálod, mellé fogok állni és mindent eszközt be fogok vetni ellened! Vera idegráng a kertben, mi a faszt képzel ez magáról, mit? Hogy a picsába gondolta? És még oda se megy kimenteni magát! Ha meg Veronika tetszik Péternek, eldobja az agyát!

Én az üvegezéstől dobom el az agyam, egy pakli kártya nincs, hogy értelmesen teljen az idő? Ja, dehogy, akkor nem lehetne egymásnak pikírt, zavarbaejtő és intim kérdéseket feltenni. Ez a szabály ugyanis, ki más hozhatta volna, mint Attila, csak azt nem tudom, miért nem úgy fogalmazta meg a szabályt: azt lehet kérdezni, ki szerelmes kibe és ki dugna kivel, akkor gyorsabban végeznénk. Gergő Kingával, Kinga Gergővel, Fecó Dyával, és Kinga a körmét piszkálgatva bevallja, ha lelkiekről vagy párkapcsolatról van szó, akkor Attila. Na, a Mengelének csak bevált a terve ezzel a szerencsétlen buta tyúkkal. A Manipulátor persze a szokásos homlokránccal bevallja a riportban, ez nem életszerű, nem hiszi el, nem is merné elhinni, jóvan, haladjunk, erre nem vagyok kíváncsi. Fecó első dolga, hogy bedöglik az ágyba és elmeséli Serinek, mi történt a nyugiban. Nahát, micsoda gusztustalan és aljas húzás ez Kingától! Eddig a Csabát mondta legszexisebbnek! Ki is kerekítenek egy számomra követhetetlen sztorit, aminek a lényege, hogy Kinga így alak beleszúrni Seribe! Fecó aztán a szaunába megy, ez a Fecó pletykásabb, mint hat falu vénasszonya, komolyan mondom, Kinga bevallotta ám az érzéseit! Attila ügyesen félrenyel, hogy azt higgyük, ő most meglepődött és zavarban van, műálmélkodik, te is beszálltál a szívatásba? Egyébként is, ezt a húrt ő kilazította, levette a gitárról és eltette, mert nála ez basszuk meg nagyon érzékeny. Aztán révedezve annyit mond, ez túl szép, hogy igaz legyen. Nem tudom, groteszk, vagy szánalmas.

Ebből a rohadt újságból mindig balhé van, jó, akkor Kinga kiszedi a melleit az újságból és lehúzza őket a vécén! Dya, akit valamilyen okból fekete szépségnek neveznek, kiakad a róla szóló cikken, ki írta, hogy ő nem szeret itt lenni? Veronika, elmesélés alapján! Vera leordítja Dya haját, hisztizel, rinyálsz, csámcsogsz bazmeg, alszol folyamatosan, ha kapsz egy büntetést, sírva fakadsz! Lett volna rajtad kívül háromezer playmate, különbül néznek ki, mint te és küzdenek! Nem vagy ide való, fogd fel! Dya ezen úgy felháborodik, hogy be is megy csámcsogni a hálóba. Kinga, aki ugyanolyan disznó módon eszik, mint Dya, vagy most látott életében először villát és nemigen tud vele mit kezdeni, legyint, nem kell foglalkozni Verával, azért csinálja, mert unatkozik. Aztán hirtelen megvilágosodik, és megtalálja a bűnbakot. Csaba személyében, akit be is rendel magukhoz, és hoz magának még egy tányér kurvajó pestós tésztát. Csabát leugatják, miért nem állt ki mellettük, bezzeg ők, mikor ki akarták rakni a Villából, teljes szilikonmellbedobással! Miért nem szólt Csaba semmit, mikor Vera fikázta Dyát? Mert faszság. Na, ezt egyik se fogja fel, Kinga gyorsan magára tereli a szót, micsoda, még Csaba is benne volt, hogy a pucér kép kerüljön be az újságba? Fú, mindjárt belé vágja ezt a körömreszelőt, még nevetgél is? Azt, hogy basszameg, már ki se írom. Mindenki tudja, hogy ez milyen fájó pont neki, hogy meghízott, fúúú! Hát nem kéne két tányér szénhidrátot éjfél körül betolni abba a nem kis és nem mocskos pofádba, angyalom és akkor nem híznál. Ott a futópad, a hajsimogatással csak két kilokalóriát lehet elégetni másfél hét alatt, tényleg.

Miután Fecó nagyon jó érzékkel kiválasztotta a legrosszabb helyet, Balázs Eszterhez fordul, meglepő módon. Eszter nagyon fél, nagyon izgul, és várja, hogy lehulljon róla a teher. És négyszázhuszonhétszer fogja azt mondani, nyilván, de ezt még nem tudhatjuk. A kihívás olyan, mint ahogy Bill Murray felkonferálta a mormotát az Idétlen időkig c. filmben: hosszú, sötét, hideg és soha nem lesz vége! És Balázs végig azon fog lovagolni, valóban úgy gondolja-e Eszter, hogy a hét jel, amit kapott, a véletlenek összjátéka volt. Vera tudja a dolgát, a többieknek addig kuss, lám-lám, Csaba! Hát hol akadtál el a Villa felforgatásában? Azt ígérted, kő-kövön nem marad! Hát, ez egy hosszú volumenű projekt, és ezen még Csaba is röhög. Eszter kimegy a riportba és ott hosszan beszél a semmiről, a lényeg, hogy hibázni emberi dolog, de ha ebből fel tud állni, az csak jó lehet. Krisz felostorozta és kikívánkozott belőle, felvállalja. Itt egyébként senki nem őszinte, csak a kőkemény taktika van, de vissza akar jönni, mert tudja, mint kell változtatnia. Eszter vissza, megnézzük, kik raktak rá jelet. Csaba jele esett legrosszabbul, mert előtte beszélgettek, és azt hitte, hogy. Kinga, milyen lenne a Villa Eszter nélkül? Veronikának könnyebb lenne, a többieknek ugyanaz maradna. Kisfilm a beilleszkedésről, vagyis Eszter bőg. Attila, mi a baj Eszterrel? Attila néhány barokkos körmondat után, amit csak ő ért, kinyögi, elhitelteleníti magát. Péter szerint akár még barátok is lehetnek, bármi előfordulhat, mert Eszter egy intelligens és okos lány. Tény, hogy rosszul csinálta a dolgokat. Újabb kisfilm, a Szappanopera, a hűtős jelenetet nem láthattuk. Eszter meglepő kijelentést tesz, mikor bejött, Attila tetszett neki, ezt az első héten meg is mondta, de abszolút elutasítást kapott és visszavonulót fújt. Nem, Kriszben nem a férfit látta, a helyzet hozta ki belőle. Veronika nem bocsátott meg Eszternek, ugyanolyan minden, ha nem rosszabb. Végül a Vera-Eszter kapcsolatot boncolgatják, ami alatt el nem ítélhető módon kimentem a konyhába és csináltam magamnak mézes almát. Elérkezett a pillanat, gegv, három perc. És Eszter belecsap. Az első perc végén úgy érzem, inkább Kinga bazmegolna, vagy Dya ugrándozna rángatózva. A szöveg eszméletlen, idézek: „mely következtetést kell levonnom.” Meg hogy „számos személyre szabott és általános sérelem ért”. Mindezeket összegezve arra a következtetésre jutott, hogy Dyával akar méltó küzdelmet folytatni, aki mind külsejét tekintve, mind a személyes tulajdonságait tekintve ellenpólusa. Nem, Eszter, te szebb vagy, mint Dya, csak annyi önbizalmad nincs, mint egy zacskó lepkének. Dyának dobog a szíve rendesen, nem számított rá, mert nem volt konfliktusuk és nem tette Eszterre a jelét. Nem indokolt a zöld kendő.

Az üvegezésben, amitől én agyfaszt kaptam, a stáb látott fantáziát, ezért Attilasó van, szaftos Villatémákkal. Szaftról jut eszembe, kéne kakashere pörköltet csinálni. Az első vendég Fecó, aki nyugodjon meg, nemsokára kellemetlenül fogja magát érezni. Fecó megdöbbentő kijelentést tett üvegezés közben, mit szól ehhez Dya? Dya kedves, rendes, tisztességes embernek tartja Fecót, de nem engedne a közeledésének. Bár GeriSeri romantikus kapcsolatának mindenki örül a Villában, és mindenki félti ezt a viszonyt, Gergő arra a kérdésre, hogy kit csinálna meg nagyon durván, ösztönösen rávágta, Kingát. Ha Seri kiesne, mennyi idő kéne, hogy rágerjedj a Kingára? Hat-nyolc perc. Jöjjön a lány, aki itt már minden férfi farkát felállította, Kinga. Ha Seri végre kiesne, mennyit engednél Gergő közeledésének? Hat-nyolc perc múlva feladnám. Veronika pisil, mert nem bírja tovább, akkor se, ha bassza meg, műsor van. Ez az élő műsor szépsége. Bazmeg, Dya széke meg vizes. Seri indul Gergő után a fürdőbe, megáll csípőre tett kézzel az ajtóban és már hallom is: nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál?! Seri szerint Gergő egy érzéketlen geci, de nem úgy érti. Gergő szerint Seri egy faszfej, aki feltette magát egy polcra, onnan ugat lefelé. Egy kurva tóksóból kell megtudni, hogy mi történt a kurva nyugiszobában! Seri miért nem tudja a helyén kezelni és poénként felfogni ezt az egészet? Miért lát bele többet? Na itt vesztem el a türelmemet, kurva unalmas ez az egész rohadt romantikusnak titulált szánalmas vergődés, Seri egy buta picsa, Gergő egy ostoba bunkó, nekem meg a kettejük színvonaltalan baszakodását kell néznem, ráadásul az Rtl tolmácsolásában, mintha minimum Vilmosról és Kateről beszélnénk, basszus. Péter, rakd ki ezt a nőt a Villából, kérlek, a kedvemért, mert elegem van belőle!

 

És még énekel is. Másnap reggel. Meg nyafogva, kényeskedve nyavalyog BTA-nak, aki nem gyújtja fel öngyújtóval a haját, hanem végighallgatja. Serike kiábrándult Gergőből – nagy szerelmeknél így megy ez, 7-8 óra leforgása alatt – és a szerelembe szerelmes. Ezt még kétszer elmondja, egyre jobban selypítve, és nem elég, hogy a szerelembe lesz szerelmes, de el is énekelget magában. De nem itt, bazmeg! Otthon! Serike nem akar trógerokba beleszeretni és azt mondja, hogy váffánkúló és gó gó gó gó nagyon messzire el. Mert ő csak megérdemel egy jobbat, nem? A mai újságot Attila főszerkesztésével készítik, tehát minimum, hogy este vér fog folyni. Igyekezett odacsapni az embereknek, hát neki ez megy! Megjegyzem halkan, nagyon más úgysem. Jó, a cikk legyen, hogy Csaba nem állt ki a lányok mellett, de durván írják meg, járassák le a Tuját! Az a lényeg, most már mellé állhat bárkihez, az már nem hiteles. És az a mondat legyen benne, hogy mert egy köcsög! Kingának is kiadja az ukázt, adja vissza a melles fotót, írjon egy vérlázító cikket és fogalmazza bele, hogy Vera egy buta lány, aki okos nőt játszik. Megszületnek a cikkek, ennyi altesti poén a Fábry-show-ban nincs, és ez elsősorban nem azt minősíti, akiről szól, ugye. Verának test- és szájszaga van, nem lehet vele egy légtérben tartózkodni, még szerelme, Péter is kiábrándult belőle, mert mindig bűzös szellentésszagot húz maga után. Élő lamantinként nem csoda, hogy féltékeny lett Dyára. Remélhetőleg hamarosan kiesik a játékból ez az egyre hízó lány és új utat keres magának, például lefogy. Képmutatás és kétszínűség marad utána, semmi több. Vera megtapsolja a cikket, szennylaphoz méltónak titulálja és Attila nógatására sem kíváncsi arra, ki írta, mert így kerek. Kösz, Vera, Attila feje miatt megérte! Van abban valami megrendítően ostoba és kínos, hogy Kinga azzal baszogatja Verát, ami számára bevallottan a legfájóbb pontja: a súlyával. És van abban valami megrendítően szánalmas, hogy felnőtt emberek testi szükségletekkel egymás külsejével próbálják alázni a másikat. Csaba is megkapja a magáét, nem áll ki a barátai mellett az elkényeztetett főiskolás fiú. A fingból még nem elég, az utolsó cikk témája: Dya, az ex-playmate purcantott a konyhában, köszönjük szépen.

Szerivanékat párterapeutához küldik, elképzeltem, hogy tépte a haját a szerkesztő, a TV2 a harmadik epizódot építi arra az Összeesküvőkben, hogy egy borotvált fejű nőt rommá dugtak a kádban (is), náluk meg még egy punci se villant, és mióta Krisz nincs benn, farkat sem lóbált senki, ez így nem mehet tovább! A párterapeuta nem más, mint Önjelölt Bonaparte, Seri nyűgösködik, neki nincs kedve menni erre a párkapcsolati genyára. Pedig igyekezhetnél, baszod, ha ez a párkapcsolatod nem lenne, észre se vennénk, te nem a Tuja nevet kaptad volna, hanem azt, a Nyugiszoba Sarkában Levő Porcica. Végül csak megindul, egy akkora csillogós kereszttel a nyakában, amire Pétert simán rá lehetne feszíteni. Akarják egyáltalán rendezni a dolgokat? Gergő szerint igen, Seri egy unott csapjunk bele választ ad. Péter csodálkozik, nem nagyon áll érdekében, hogy ezek ketten itt nyűglődjenek, de most mégis segíteni akart. Te is mindig akkor hagysz engem cserben, baszod, mikor számítok a rosszindulatodra, te dög! A beszélgetés a következő színvonalon folytatódik: az agyukban egy kapcsoló van, néha átáll, hol a pszichopata láncfűrészes gyilkos házaspár, hol a gyereidebújjálidmásszrám normál történet ők ketten. A terápiát Gergő sikeresnek ítéli, nekik egy tolmácsra van szükségük, hiába beszélnek mindketten magyarul! Nem, Gergő, neked az a szerencséd, hogy Seri annyira ostoba, hogy nem fogta fel: megmondtad neki kerek-perec, nem vagy belé szerelmes és ne várjon tőled semmit, jó itt nyomorgatni a Villában, de ennyi, meg egy Bambi, és ha úgy alakulna, simán megdugnád, de kinn nem akarsz tőle semmit.

Öfi végén megnézhetjük, mi történt a kihívás után a Villában. Hát ment a nyígás, mi történt volna. Kinga óbégat, úgy néz ahogy akar, mi a faszér’ szól bele Eszter, hogy néz? Eszter pont leszarja, hogy megosztottságot hoz a Villába a döntése. Péter kiröhögi, megosztottságot? Egy mindenki ellen! Attila már dörzsölgeti is a tenyerét. Eszter ezt is pont leszarja, akkor megvívja egyedül a maga harcát, a játék is egy emberről szól, nem tizenháromról. Dya szerint nagyon durva, hogy pont ő. Pont ő, aki mondta, hogy Eszter menjen Shadi helyett kirándulni! Mindenki Dyácskát ölelgeti, én röhögök, mert azon vannak kiakadva, micsoda dolog ez, olyat hívni párbajra, aki nem is tett rá jelet és konfliktusa sem volt vele! Azért őt viszi, mert a leggyengébbnek tartja! Pedig Dya tök szívesen csinálja a retkes feladatokat is, mi ez, bazmeg? És Attila tényleg pártatlan marad? Tényleg. Hacsak meg nem kérik nagyon. Hát Dya nem fogja. Dya végül úgy dönt, mégiscsak megkérdezi, ez mi a fasz volt, és beül Eszterrel a szaunába. Eszternek nehéz volt a döntés, mert kedveli. Dya megérti és nem haragszik. Kinga benn dohog, most elbassza, hogy összebarátkozik vele! Fecónak se tetszik a dolog, az Eszter okos nő, megérteti vele, miért tette, megforgatja! Ezzel kvázi lehülyézte Dyát, de ez Kingának úgysem fog leesni, az is setét, mint az iccaka.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
886 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.04. 18:18:36

na sikerült egy levegővel végigolvasni :-)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 18:20:15

@nathalie: de, csak nem tudom kijavítani. meg a dupla képet sem tudom kiszedni!

nathalie 2011.11.04. 18:22:50

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
neee! hát a dupla képet pont most akartam dicsérni!!! egy percig röhögtem rajta folyamatosan. Csodálatos, hogy nyomatékosítva van :D:D:D

Virágék 2011.11.04. 18:25:57

Ilyen alpári, mosdatlan szájú népség még nem volt a vv-k történetében. Vagy csak nekem tűnik így?

capa05 2011.11.04. 18:28:43

@Virágék: Hát a "lányok" különösen kitesznek magukért!

Némber Ván 2011.11.04. 18:28:47

Nem hiszem el, egy perce osztottad meg a facén és már 18 komment! :-D

nathalie 2011.11.04. 18:30:21

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
azon röhögtem, hogy elképzeltem kinga fejét, hogy amikor kijön és meglátja. Hallottam ahogy mondja: és mégegyszer kirakta bazdmeg!!! :D:D:D

nathalie 2011.11.04. 18:31:38

@Virágék:
én se beszélek éppen szépen barátok közt (munkahelyen és családban viszont mindig), de szeretném látni ahogy kingának kimossák a száját szappannal. TErmészetesen csak lilut tudom elképzelni erre a tanárnénis feladatra :D

capa05 2011.11.04. 18:34:09

@beacska: tegnap Hayny azt mondta, hogy osszuk meg az információt testvériesen!
(ma lesz poszt)

Virágék 2011.11.04. 18:36:46

@nathalie: Szóval az amúgy finnyás Attilát nem zavarja, hogy egy kocsist is megszégyenítő trágár az imádott Kingucikája???

capa05 2011.11.04. 18:38:13

@Virágék: ő is elég csúnyán beszél-kettejüknél ez olyan szado-mazo petting!:D

Virágék 2011.11.04. 18:47:36

@Dragonair: +1 már csak a természetes mellűek nevében is:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 18:48:40

még csak ennyi?? na,olvassunk....
azt mondjuk, savallom,hogy a bérelt helyem nem volt meg....

nathalie 2011.11.04. 18:57:26

@Virágék:
azt mondta erre gerjed, amikor kinga ocsmány módon beszél. De valószínűleg többetis kell tenni attila szerelméért, mert ellenkező esetben vera is esélyes lenne :D

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.04. 19:06:34

Na kérem, annyit volt szó a nagy fenékről, hogy eszembe jutott Lovas Ildikó halhatatlan szövege a FELTÁMADÁSRÓL, melyben többek között a papa halálból visszatáncolt meztelen fenekéről ír, nameg idézi is a papát, akinek alap hitvallása az, hogy:

"A NAGYFENEKŰ NŐK IRÁNT BIZALMAT LEHET ÉREZNI!"

ezért csak itt, csak most, csak a ti kedvetekért feltettem részleteket a szövegből ide:

mindenamino.blog.hu/2011/11/04/a_nagyfeneku_nok_irant_bizalmat_lehet_erezni

csók!

Virágék 2011.11.04. 19:07:26

@Dragonair: +1 a kerekseggűek nevében is:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 19:33:08

@capa05: köszönöm.:) ma egy kicsit belassultam agyban..:)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 19:42:34

@Dragonair: @Virágék: Eszter bevallottan bulizni szórakozni ment be! Ő jusson vissza a párbajról! Nyafka, vernyákolós műnő, akinek hazamehetnékje van és az étkezési "kultúrájában" csak a habüstből való evés hiányzik, nem való a villába! Győzzön az ész, az elme!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.04. 19:42:47

"A kihívás olyan, mint ahogy Bill Murray felkonferálta a mormotát az Idétlen időkig c. filmben: hosszú, sötét, hideg és soha nem lesz vége!"

Mindenkoron abszolút csak szuperlatívuszokban jellemezhető kedvencem! - Groundhog Day - akárhányszor végig tudnám nézni ezt a filmet, még akkor is, ha konkrétan erre ítélnének erre az örökkévalóságra, meg még egy párra...

Spéter46 2011.11.04. 19:51:57

@Peter_Cs: Igen a játék is azt kívánná, hogy Eszter kerüljön vissza. Az ő személye körül még lehet némi izgalom, de a sötét Dya annyira nulla ebben a játékban, hogy szerintem ha hazaszökne napokig nem vennénk észre, hogy nincs a villában.

kemény keleti kommentelő 2011.11.04. 19:58:56

Régebben járt ide egy pöcs, aki kritikával illette, hogy a poszt mindig Lilu ruhájának kritizálásával kezdődik. Ez a harmónikanadrág - vagy micsoda - viszont most megért volna egy misét. Még most se tudom Lilu miről beszélt az öfi alatt, csak a nadrágban ide-oda himbálózó tökeit tudtam nézni, pedig sanszos, hogy nincs neki.

ancsipessa 2011.11.04. 20:03:53

alig vártam már, h posztolj!!! mert tudtam, h ismét nem csalódok, sőtttt! Amúgy Eszter sztem is szebb, mint Dya és a káromkodások mennyisége.... túmáccs. A lényeg, h köszi Hayny!!! :)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:04:32

@Matrix_: A FURCSATORZ, MESTER!!! :DDD

@Binbir gece: jaj, de gyönyörű ez a hozzászólás, köszönöm szépen! :)
változnak az idők, tavaly imádták az öltözékekről szóló bekezdéseket, úgy látom, ennél a csapatnál ez nem jött be. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 20:05:58

@Virágék: és mi van, ha mocskosan szereti a szexet is? :D

capa05 2011.11.04. 20:06:57

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Az csak egy (nem normális lehetett, már én is akartam kérdezni, hogy mi van veled ?)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 20:09:35

@Binbir gece: @Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Lilura mindent ráadnak, amit a szponzor divattervezője tervezett, sokszor ezek a tervezők igencsak elrugaszkodnak a valóságtól, az alany egyéniségétől és az eredetiségtől. Az összes kollégájával hasonló a helyzet. Hol vannak már Berkes Zsuzsáék, akiknek volt saját stílusuk?!!!

Tüzitündér 2011.11.04. 20:09:59

Sziasztok! azt tudjuk miért most van öfi?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 20:10:42

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: én most is imádom, amikor Lilu/Balázs hacukáit fikázod, abba ne merd hagyni, könyörgöm! :D
(és titokban már előre dörzsöltem a tenyerem, mit fog kapni Lilu a teleszart nadrágjáért.)

Matrix_ 2011.11.04. 20:10:43

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Helyes! :D
Oszt sikerült e az amiért drukkolt a fél ország tegnap e? és mi volt az? :)

Tüzitündér 2011.11.04. 20:11:31

Vááá! ma tiszta hülye vagyok.... ez csak az előzetes! bocsi

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:12:19

@capa05: @pushpang: meghajlok a köz akarata előtt! :D

@Tüzitündér: most is kilenckor lesz, vagy mire gondolsz?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:12:29

Sziasztok!!!!

Megcsináltam életem első klasszikus amerikai almás pitéjét, és most boldog vagyok:)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:14:39

@Matrix_: tegnapelőtt kellett az egész országnak drukkolni és IGEN. :D
ha egyre gondolunk :)

VaLaky 2011.11.04. 20:15:43

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Gratulálok, ez a kedvenc blogom, a mai is szuper lett!
Csípem, ahogy Attilát oltod, pedig nálam ő a kedvenc. Sokkal szórakoztatóbb, mint Sixx-é. Itt legalább lehet ellenzékeskedni. :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 20:16:20

@ladyandhenk: ha már amerikai pite, akkor a pasid elől dugd el! :P:DDD ;)))
amúgy ügyi vagy.. és jó lassan írsz, csak mondom...:D:P

VaLaky 2011.11.04. 20:16:50

@ladyandhenk: Tök jó. Én a francia almatortámnak örültem ennyire, pár éve. ezóta ellustultam.

Matrix_ 2011.11.04. 20:17:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: há gondolom. gondoljunk egyre! :)))
és mi volt az? vagy nemtitok? :))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 20:17:26

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: amúgy meg téged mióta érdekel annyira, hogy valaki fintorog-e?? :D
szeretjük olvasni, hogy Lilu szarul néz ki..:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:19:43

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: jóvanmá, csak magamból indultam ki, én is ilyen kritikus vagyok, na:D

@VaLaky: @fkangi: annak örültem a leginkább, h gyönyörű lett, mint a nagykönyvben...:D És nagyon, nagyon finom VOLT!:D Párom nem kap belőle: 1, nincs itt:(, 2, már nincs belőle, 3, nem édesszájú:(

Milyen a francia almatorta?:O

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:20:42

@Spéter46: mámeg nem értek semmit, de kezdem megszokni. :DD

@Matrix_: az. titok. :D amúgy.. péntek van... :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:21:12

@fkangi: na, meggyőztél, most jókedvemben vagyok, rinyálok:)

capa05 2011.11.04. 20:21:35

@ladyandhenk: bocs, hogy megkérdezem: akiknek csináltad és ették azok is boldogok? Ha igen"királylány" vagy.

VaLaky 2011.11.04. 20:22:53

@ladyandhenk: Könnyen elkészíthető :) és tejföllel készül + hamar elfogy.

Spéter46 2011.11.04. 20:23:36

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Azt hittem Lázió drukker vagy, mert az győzött.
Nyilván tévedtem! Bocs!

capa05 2011.11.04. 20:25:42

@Spéter46: Viccnek azért durva volt! (kettőnk között szólva nagy bátorság)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:26:27

@Spéter46: hahhhahhhahahha!!!

@VaLaky: :)) köszi, örülök, hogy tetszik.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:27:45

@VaLaky: ha vmi finom, akkor tény, h hamar elfogy:) Amolyan klasszikus francia?

@capa05:
oh, igen:) Magamat nem szokásom dicsérni:)
Öndicséret büdös, mondja a mondás-Ajánlom Krisz figyelmébe:D
És igen, mindenki nagyon boldog, nem tettem bele marihuánát:D

mocskosmacska 2011.11.04. 20:28:15

@Virágék: Csak az idő mindent megszépítő fátyolán át látod őket. Szandika rosszabb volt. Igazi útszéli.

Tjuca 2011.11.04. 20:30:21

@ladyandhenk: akkor mitől boldogok? :-)

capa05 2011.11.04. 20:31:18

@ladyandhenk: Az öndicséret az önbizalom, sikerélmény! A tyúk is reklámozza ha megtojik!!!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 20:31:34

@Tjuca: a többi kajába szokott tenni, már hozzászoktak és placebo-hatás érvényesül: azt hitték,most is van benne..:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:32:06

@fkangi: nem, azt MÁR nem, de ezt nem akartam az orrotokra kötni, na:D

@Tjuca: ööööö, mert olyan finom volt?:P Vagy elképzelhetetlen?:P:P:P

Spéter46 2011.11.04. 20:32:43

@capa05: Tudom szörnyű a tévedés, ezt nem lehet megbocsájtani. Készen állok az öngyilokra és Rómában fekszem a vonat alá!
Nem is tudom hogyan lehet ekkorát tévedni:(

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:33:29

@capa05: és én az tudom utánozni! :DDDD

ooktáviánusz 2011.11.04. 20:34:08

SPOILER!!!

Tényleg SpoiLeR!

VV Gergő nyeri meg a valóvilág 5-öt. Tényleg, nem kamu.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:34:08

@capa05: :), igen, de ezt ne híreszteld Krisznek. Egészséges öndicséret is van:P

@fkangi: láttam ám, h mit írtál, láttam...:P Vigyázz, figyellek:)

capa05 2011.11.04. 20:36:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Akkor ha lehet egy audio mellékletet a poszthoz!:DDD

Spéter46 2011.11.04. 20:37:27

@ooktáviánusz: Az én TV-n biztos, hogy nem nyeri meg!!!!

capa05 2011.11.04. 20:38:58

@ladyandhenk: komolyan írtam! Én is szoktam magam "nagyon bírni"!

VaLaky 2011.11.04. 20:39:29

@ladyandhenk: Fogalmam sincs, mit szólnának hozzá a franciák, én egy magyar nyelvű Édességek című könyvből alkottam, ott így hívták. :)

Tjuca 2011.11.04. 20:39:54

@fkangi: :-D
@ladyandhenk: nekem minden elképzelhető. ámbátor útszéli legendákra nem szívesen adok, bevizsgálnám a második adagot, nyitom is az ablakot, küld fény pot! :-D jöhet mariskával, és anélkül is.

haruka 2011.11.04. 20:43:30

Hajni, az Idétlen időkig-ért állávjú!

Doktor Kotász 2011.11.04. 20:43:35

@Peter_Cs: "Eszter bevallottan bulizni szórakozni ment be! Ő jusson vissza a párbajról! Nyafka, vernyákolós műnő, akinek hazamehetnékje van és az étkezési "kultúrájában" csak a habüstből való evés hiányzik, nem való a villába! Győzzön az ész, az elme!"

Ebben az a gyönyörű, hogy Eszter annyira bulizós, mint a halott a temetőben. Na meg az, hogy Dya csak Vera állításaiban akar hazamenni. Tudom, rajongsz a Pornós Veráért, de azért nem kell kézpénznek venni azt, amit csak azért mond, hogy az emberek megjegyezzék attól függetlenül, hogy egy szó sem igaz belőle. Ez a szöveg csak a nézőket akarta manipulálni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:44:34

@capa05: persze, van olyan, de nem mindennap minden órában, percben, stb, gondolom. :)

@VaLaky: jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa, h ez lehet, h átverés?:)

@Tjuca: ablakon át?:D Biztos vagy te ebben?:D:D:D:D A semmit nem tudom:D

@fkangi: mondtam én, h én nem röhögök?:) Közben készül a rinyamű:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 20:45:46

A Tuja böszmesége: www.valovilag.hu/cikk/506395 .Remélem, Vera és Annamária lekezelik ezt a Tuját!

Matrix_ 2011.11.04. 20:51:26

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Én se mindent értek, de én már megszoktam :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 20:51:51

@Tjuca: persze, h emlékszem, ezen nőttem fel:D

@capa05: na, akkor jogos is:D Valahol, mélyen:D De NEM Krisznél:D

2011.11.04. 20:53:03

Falkában fogtok támadni ha elmondom, hogy engem egyáltalán nem zavar a káromkodásuk? Mindig adekvátnak érzem.

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 20:55:35

@szerivan: mijaza zadekvát? olyan, mint a kognitív disszonancia? :D

@Matrix_: hm... a rutin, meg az évek... :)

nathalie 2011.11.04. 20:55:44

azt mondta az előbb a miklós a bk-ban,hogy MMKK??? :D

2011.11.04. 20:57:05

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Kérdezzük meg a kubait, de furcstorz az biztos.

2011.11.04. 21:00:06

@nathalie: Majd akkor szólj,ha azt mondja gegv...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 21:01:34

@szerivan: én nem vagyok 6 ökör, tehát nem tudlak falkában támadni:D Viszont ÉN UTÁLOM, ha vki káromkodik, én sem teszem, bántja a fülem:D

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:08:40

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: A legközelebbi öfiben leírhatnád, hogy Lilu fodrászát egy bajor tehénfejő leányka ihlette meg. :-DDD

ő-szinte 2011.11.04. 21:10:31

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: adekvát: egyen értékű vmivel, pontosan megfelelő, ugyanolyan

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 21:10:48

@Doktor Kotász: nekem is ez jutott az eszembe!

Ennyit néztem ma a műsorból ma:D Amíg a tapló a környéken van, addig nem! Tüntetek!

Fkangi-megszületett a rinyamű!

nathalie 2011.11.04. 21:12:36

jézus, ugyanezt csináltam volna, ha nem állnak neki takarítani. a koszos bugyijaikat megetetném velük konkrétan :D

ő-szinte 2011.11.04. 21:13:08

Vera de jól nyomja! Viszont Liluval megint kibaszott a fodrász...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 21:13:29

@nathalie: én is, elég undi:D Az is más, amikor egy kis rendetlenség van, meg a másik véglet!

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:13:53

Sok kritika éri mostanában Dyát, de azt megjegyezném, hogy a lányok közül az egyetlen, aki nem keveri könyékig elmerülve a szart, és nem traktál másokat hisztivel. Tudom, plázacica, meg az neki a karrier, hogy összejön valami pénzes csókával, és ez fújj, meg borg is, de akkor is az egyetlen, aki normálisan viselkedik a lányok közül.

Tudom, ez nem érték, mert a műsor az, ha habzó szájjal sikítozik valami triviális baromságán, de az enyém is egy vélemény arról, hogy mi a fontos...

ő-szinte 2011.11.04. 21:13:53

szopni a véremet... gratulálok AM!

2011.11.04. 21:14:56

@ő-szinte: És jött a kubai megmondani :DDD

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:15:35

@ő-szinte: Az adekvát az nem a meghatározott, és nem az analóg az, amire gondolsz? Vagy az adekvát és az analóg rokonértelmű?

Kardhal.0 2011.11.04. 21:17:19

Ezek teljesen elmebetegek...megdöbbentő..

De ami még megdöbbentőbb, hogy még ebben a szituációban is Kinga a legidegtépőbb.

genevieve 2011.11.04. 21:17:55

@nathalie: érdekes, amikor shadi volt a villamester attila volt a jó fej, mert nem csinálta meg amit kiszabott feladatul:-D

kettős mérce?:-)

nathalie 2011.11.04. 21:18:06

@ladyandhenk:
na jó, maradékot nem öntenék senki ágyába.
de páratlan undorító, hogy a mosókonyhában zsákban áll a szennyesük és basznak még magukra is mosni. rtl helyében elvenném tőlük a mosógépet, meg a tiszta ruháikat. sztem a borg a mocskos ruhájában járna inkább mint hogy kézzel mosson.

2011.11.04. 21:18:08

@nathalie: gong az eleje, gong a vége
Az írőnő is gyakran használja, így felmerül a kérdés, hogy mennyire figyelsz a posztra. Visszavonásig nem étkezhetsz a nappaliban, gegv.

capa05 2011.11.04. 21:18:18

A jólneveltek! Takarítani smafu!

ő-szinte 2011.11.04. 21:18:43

@Doktor Kotász: Dyuska csak azért nem keveri a szart, mert még ahhoz is egyszerű. Kvázi buta. Nem traktál másokat hisztivel...? Melyik műsort nézed? "Normálisan viselkedik a lányok között" csak ilyen csajok vegyenek körül téged. :-)

És igen már tudjuk neked mi fontos...

csak magamat képviselem 2011.11.04. 21:18:46

naggyon durva büntit ennek a badass mofo verának!!
sajnos Annamari is kapni fog, shit

nathalie 2011.11.04. 21:18:57

@genevieve:
hát shadi tökös is lett volna, ha megcsinálja ugyanezt attilával. De hát tudjuk,hogy vera inkább férfi mint ő :D:D

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:19:10

@ő-szinte: "Viszont Liluval megint kibaszott a fodrász..."

Szerintem szexi ez a bajor tehenészleányka styling. :-)

Esküszöm, ez jól áll neki a wnabi/wamp próbálkozások után...

Mondom, erre kajak be lehet gerjedni. :-)

2011.11.04. 21:19:26

@Doktor Kotász: Nálam az adekvát a megfelelő, helyénvaló, indokolt szinonímája.

csiri bá 2011.11.04. 21:19:38

@Kardhal.0: nem meglepő... korunk magyar népességének hozzáállásának pontos keresztmetszetét adják...
Ülj csak be egy boltba a pult mögé 2 napra és erősen helyeselni fogsz... ugyanilyen elmebetegekkel fogsz találkozni nap mint nap...

capa05 2011.11.04. 21:20:15

@ladyandhenk: akkor itt azért maradhatsz nem?:D

csiri bá 2011.11.04. 21:20:29

@Doktor Kotász: hát be... csak meg ne szólaljon. :D

genevieve 2011.11.04. 21:20:44

@nathalie: ja persze miért is gondolom azt, hogy inkább az lenne a normális és emberi dolog, hogy megcsinálják amit kérnek tőlük?:-)

Lasombra 2011.11.04. 21:20:52

szevasztok,
Vera fanokat kérdezem - PéterCs volt erre? - hogy hogyan kell értékelni a villa női szürkeállományának kikiáltott szopondár Vera menedzseri és problémamegoldó képességeit, úgy hatékonysági, mint kulturáltsági viszonylatban.
köszönöm. :)

csak magamat képviselem 2011.11.04. 21:21:06

attila meg hajrá vera, álljatok ti a fasz rosszabbik végén.zsák a foltját, ezeknek járniuk kéne.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 21:21:22

Váááá.. hát ez kurvanagy volt. :D Most legalább takaríthat mindenki, rá is fér a sok semmirekellőre.

ő-szinte 2011.11.04. 21:21:38

@Doktor Kotász: analóg: hasonló, vminek bizonyos szempontból megfelelő

lac64 2011.11.04. 21:22:42

@nathalie: Az egészet még a legelején Vera cseszte el. A feladatot bicskanyitogató stílusban adta ki. És történjen bármi, szemetet nem öntök senki ágyába.
Egyébként nem voltál ilyen lelkes villamester támogató, amikor éppen Attila baszott rögtön végrehajtani a feladatot.

nathalie 2011.11.04. 21:22:44

@genevieve:
de mi most arról beszélünk, hogy az a probléma, hogy nem takarítanak. Persze ha nem lenne probléma, akkor nem kellene ilyenekhez nyúlni :D

Lasombra 2011.11.04. 21:23:13

@csak magamat képviselem: na akkor még jobban kiakadna Kinga, mint a csirkecombtól az ágyban. Attilát csak ő fűzheti... és utasíthatja vissza.

2011.11.04. 21:23:20

@Lasombra: szopondár :))))))))))))) ez egy létező szó? kurva nagy!

csiri bá 2011.11.04. 21:23:58

@Lasombra: az én értékelésem egy szöges deszkával ordas nagy suhintás a bukkakke arcára teljes erővel... utána még egyet a tarkójára is... aztán mintegy véletlenül, még átlökni a csukott üvegajtón...

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:24:39

@ő-szinte: "Nem traktál másokat hisztivel...? "

A körülötte lévőket nem zsarolja érzelmileg hisztivel, és a néha nem nyafog magának egyet, az két külön kategória. Veronikát egy nap utén agyonütném. Kingát és Sehit csak másnap. Pornós Verát az első beszólásakor. Annamarit távolból szemlélném, de a biztonság kedvéért levenném a szemüvegem, és egy walkietokieval még szívesen is beszélgetnék vele. Eszter amolyan semmilyen. Mármint férfi szemmel. Egy kicsit vágó súlyban van, hogy finom legyek. Gyakorlatilag csak Dyát viselném el magam mellett.

nathalie 2011.11.04. 21:25:14

@lac64:

leírtam fent. ha shadi csinálja az is jogos lett volna. persze most már sose tudjuk meg,hogy akkor shadi mellé álltam volna :P
és én sem öntenék moslékot senki ágyába.

Lasombra 2011.11.04. 21:25:18

amúgy Kiszop tiszteletére van most idegen szó jelentés kitalálósdi vagy mi?
beszállnék egy idegen szóval én is a bizonytalanoknak: gugli. :)

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:25:42

@ő-szinte: Azért mondom, mert az adekvátra is ezt írták...

mocskosmacska 2011.11.04. 21:25:44

Lemaradtam. Mi miatt kenték össze kajálva a csajok modorosvera cuccát?

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:26:33

@Doktor Kotász: Ls nem azért, mert szexuálisan felizgat.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:26:40

Veronika persze, hogy fogadni akarja, máshogy nem is dönthet.

Lasombra 2011.11.04. 21:27:38

@szerivan: nem tudom. ez csak úgy kijött. :) de innentől bevezettük.

@csiri bá: köszönöm. jómagam is hasonlóra gondoltam. bár bevallom, én egy sarokcsiszolót, egy rozsdás vaskampót és egy használt wartburg féltengelyt vettem volna igénybe.

ő-szinte 2011.11.04. 21:27:58

@Doktor Kotász: adekvát: tök ugyanolyan
analóg : hasonló

capa05 2011.11.04. 21:28:03

@capa05: Társalkodónőnek azért durva lenne!:DDD

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:28:35

@csiri bá: Nincs elképzelésem, hogy a valódi életben mikről beszélhet. Szerintem nem hülye nő a Lilu. Az egy dolog, hogy mi a foglalkozása, és amit ott előad, azt a szerkesztők vetették papírra, és gyakorlatilag csak felolvassa.

Lasombra 2011.11.04. 21:29:28

@Doktor Kotász: "Gyakorlatilag csak Dyát viselném el magam mellett."

cheers, mate!

annyival egészíteném ki, hogy nemcsak mellettem, hanem olykor alattam, fölöttem, előttem, mögöt... izé, ott nemtom, mit csinálna, azt inkább ne. :)

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:30:32

@ő-szinte: "analóg : hasonló "

Az analóg, az nem csak hasonlót jelent, hanem azonosat is. Mármint bizonyos szaknyelveken.

Kardhal.0 2011.11.04. 21:30:47

@csiri bá: Nem szeretném azt hinni, hogy ez az átlagos. Maradhatnának az illúzióim?
:)

ő-szinte 2011.11.04. 21:31:10

@Doktor Kotász: fura vagy,:Dya, Lilu

Kezdek gyanakodni, hogy jól ítéled meg az embereket és fontos neked a belső tartalom is. :-)

csiri bá 2011.11.04. 21:32:16

@Doktor Kotász: "azt a szerkesztők vetették papírra"
Nem egészen... már délben bemennek, megnézik az előző napi felvételeket és a többi vagyis rákészülnek az esti adásra... a szövegek saját, csak az adásmenet meg a bejátszások vannak leirva nekik sorrendben...

Lasombra 2011.11.04. 21:32:16

Lilu ahogy vigyorog, kinézem belőle, hogy ezt ő tényleg élvezi. micsoda nő...

nathalie 2011.11.04. 21:33:08

jaaaaj fecó! "ha nem vagyok ott..."

kezd elegem lenni veronika tehenezéséből. bár mondjuk őt meg kacsázza még a saját faszija is, szóval lehet hogy akkor mindegy.

lilu úgy néz ki nem olvassa a hogyvoltot, mert ugye azt javasoltam, hogy akkor őt is pofán lehetne verni ha bemegy. gondolom ennyire nem örülne ennek, ha olvasta volna :D

ő-szinte 2011.11.04. 21:33:26

@Doktor Kotász: Bakker, nézd meg akkor az értelmező szótárt!!!!!!!!!

Szaknyelv? Tudod, hogy szaknyelven a pénisz is fasz?

Uff!

csiri bá 2011.11.04. 21:33:54

@Lasombra: a wartburg féltengely az tényleg jobb. :D

julcsi29 2011.11.04. 21:34:16

Miért kell ez?????Már egyszer megszabadultunk tőle,most miért kell megint nézni????:( Bocsi a rajongóktól :) De én agyfaszt kapok ettől a kreténtől !
( ahogy Hajny mondaná )

Lasombra 2011.11.04. 21:34:20

hogy néz már ki az a szoba! szép emlékű koleszunkra emlékeztet. régi szép idők... :)

ő-szinte 2011.11.04. 21:35:21

És kiszop "zavarában" fikázik

csiri bá 2011.11.04. 21:35:32

@Kardhal.0: kicsi maradhat, de akkor messze kerülj el minden olyan állást, ahol naponta sok emberrel kell kontaktusba kerülnöd, úgy mint pl. eladó szervizes, telefonos üfsz és hasonlók...

nathalie 2011.11.04. 21:36:20

sztem eszter már annyiszor visszapörgette a nagyjelenetet a fejében, a kubai meg már megnézte kint felkészülési célból vagy ötvenszer, hogy nyugodtan elő is adhatták volna élőben :D:D

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:36:26

@Lasombra: Azt tilos. Tegnap egyszer írtam a magam és ismerőseim szexuális szokásairól, véleményt fejtettem ki a Back Orrifice kapcsán, és Hajni Hajnauként kezdett el kioktatni éjszakába menőig. :-)

Úgyhpgy értem mire gondolsz, csak a saját joggal feltételezhető esetleges szituációban történő operabilitásom fizikai realizálását sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, illetve dehogynem, csak ugye nem áll módomban. :-)

capa05 2011.11.04. 21:36:40

Ennek az ostobának még van arca megsértődni! Félévente TV-s szerelem!

nathalie 2011.11.04. 21:38:31

visszanézve semmi különbség nincs gergő-kinga és eszter-kubai esete között.
na jó, az elsőknél nem volt ujjszopás :D

dr. gernika 2011.11.04. 21:39:05

Nincs elég tükör ebben a villában, hát nem látta magát dreszter, mikor felvett egy színes nadrágot fekete felsővel????

ő-szinte 2011.11.04. 21:39:21

@Doktor Kotász: Jaaaj!

Hahó! A szaknyel speciális terület, sokszor egy szónak elvontabb jelentése van benne

Lasombra 2011.11.04. 21:39:46

@Doktor Kotász: bizony, ebbe az utcába nehogy még egyszer bemenj! tegnap, nagyon elszaladt veled a ló, ma anál jobban oda kell figyelned. (hopszi, typo. :D)

más:
Eszter szerint tényleg csak a Kiszopos kanyar miatt népszerűtlen.
elképzelni sem tudom, hogy miért Dyát hülyézik folyton.

ő-szinte 2011.11.04. 21:40:05

@gernika: fordítva ugyanolyan gáz, sajnos

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:40:06

@ladyandhenk: "nekem is ez jutott az eszembe!"

Ezen nem csodálkozom, mert tényleg bajor tehenészleányka kinézete volt, mint egy 30 éves b-kat NDK-s szoftpornóban. :-)

Kardhal.0 2011.11.04. 21:40:48

@csiri bá: Volt már részem..sőt, olyan helyen is ........ (ide most keresem a megfelelő szót, de erre azt hiszem lehet), szóval olyan minősíthetetlenül tudnak viselkedni olyankor, mikor a legkevésbé várná az ember.

capa05 2011.11.04. 21:40:53

Úristen a nőőőőőő!??? Ha nem azt mondja, hogy dugott nem hiszi el!!!HAHAHA

ő-szinte 2011.11.04. 21:41:06

Ajaj! Veronika csizmácskája!

Lasombra 2011.11.04. 21:41:58

- Szerinted miért vagyok itt?
- Talán mert valami RTL-es kreatív kitalálta, hogy a retardált fejed hozhat egy-két százalék nézettséget, és visszaszervezett?
Csak tipp.

Lonyul 2011.11.04. 21:42:18

Uncsi már ez a nyáltenger, mi ez, Harcsaszájú show?!

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:42:27

@Lasombra: "bizony, ebbe az utcába nehogy még egyszer bemenj! tegnap, nagyon elszaladt veled a ló, ma anál jobban oda kell figyelned. (hopszi, typo. :D)"

Marhára nem velem szaladt el a ló. :-D
Ezt az arra kóborló járókelők is megjegyezték. :-)

2011.11.04. 21:42:30

Még egy fejezet ebből a szappanoperából, esküszöm, kiköltözöm egy ökofaluba!!!!!

dr. gernika 2011.11.04. 21:42:50

@ő-szinte: Hát azért optikailag mégsem olyan szemrontó. Direkt nem szembetűnőt mondtam, mert az úgy is igaz.

ő-szinte 2011.11.04. 21:42:53

Liu bazd meg! Mindenki arra vágyik, hogy őszintén és igazán szeressék! És kösz, hogy megemlítettél... :-)

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:43:21

Na most látom, hogy Attila leoltotta Kiszopfelt. :-)

nathalie 2011.11.04. 21:43:46

remélem aki azért kesergett, örjöngött, bánkódott hogy miért ment be a kubai, most majd egyetértenek attilával :D alig várom :D:D:D

ő-szinte 2011.11.04. 21:44:35

@gernika: Én láttam már úgy is, a hatása ADEKVÁT. :-DDD

mocskosmacska 2011.11.04. 21:45:23

@nathalie: VAn igazság abban, amit attila mond, de annyira a villa királyának érzi magát, hogy érezni azt érzem, hgoy rúgja már fel valaki.

lac64 2011.11.04. 21:45:34

Kénytelen vagyok maximálisan egyetérteni Attilával.

arkangyal44 2011.11.04. 21:45:51

szép estét kommentlakok,valaki csapja már orba ezt a kiszop gyereket,nem jár érte bünti,kár hogy ezt a bentiek nem tudják.

fran7 2011.11.04. 21:46:30

Párbaj előtt jét nappal nem Dyáról meg Eszterről kellene szólnia shownak? Ehelyett Attila üvöltözik Cris-szel, hogy húzzon haza. A retek ehhez vajon mit szól? Szembe megy a csatorna akaratával. Kivételesen igaza is van.

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:46:47

@julcsi29: "Miért kell ez?????Már egyszer megszabadultunk tőle,most miért kell megint nézni????:( Bocsi a rajongóktól :) De én agyfaszt kapok ettől a kreténtől !
( ahogy Hajny mondaná )"

Attila leoltotta rendesen, hogy a faszért ordibál vele. :-D

vallatas 2011.11.04. 21:47:13

és most Attila lesz a geci :D és majd összevesz ezért a Csabát visszavárókkal

GoGO Attila, de most a rendszer ellen tüntetsz :))) nézettséget akar az RTL növelni, gyors visszaküldték a csődört, mikor látták h az összeesküvésben volt már sex... hát lett most már itt is kex.

nathalie 2011.11.04. 21:47:50

@mocskosmacska:
egyik kezeddel adsz, másikkal elveszel :D

egyébként akkor ezért volt nagyon rövid az online. krisztofel nagyon célogzatott mindenkinek mindenre,főleg attilának, az meg kezdte felbaszni az agyát.most megvágva láthatjuk, hogy mi történt. tehát tulajdonképpen nem leszünk okosabbak...

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 21:48:11

VERONIKA JÓJANÍNŰ BOKACSIZMÁJA, ANYÁM!

arkangyal44 2011.11.04. 21:48:29

@mocskosmacska: kedves piszkoscica kit kell felrúgni?

vallatas 2011.11.04. 21:48:59

@nathalie:
ja onlineban volt valami, hogy kiszop apeh és a vállalkozása került szóba?
erre kiakadt, hogy milyen külső információkkal bomlasz.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:49:09

VAlaki elmondaná, hogy mi miatt kajázták össze a lányok modorosvera cuccát? Kérlek, kérlek, kérlek!!!!!!!

csak magamat képviselem 2011.11.04. 21:49:37

ilyen kurva jó betanított majmot én még nem láttam. ez ügyes volt. csak geci, de ha tényleg nem olvasnak minket (ill. csupán leszarnak), akkor a célcsoport élvezte ezt a profi forgatókönyvet.
Krisz még azt is mondta, ha figyeltétek, hogy "Leszarom a dokit." Szerintem konkrétan szóról szóra szövegkönyvet hozott, csak rátemperamentuskodott, ami megy ennek a koignitívan disszonáns retardáltnak. 8DD

Lasombra 2011.11.04. 21:49:46

@Doktor Kotász: már megint lemaradt a szmájli. szarkasztikus túlzás akart lenni.
amúgy tudom, én is itt voltam. :)

@ő-szinte: engem mindig lenyűgöztek az ilyen érdekes nyelvi lelemények, mint az "őszintén szeretni".
és el is érkeztünk egy újabb idegen szóhoz: pleonazmus. :)

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:50:00

@arkangyal44: "szép estét kommentlakok,valaki csapja már orba ezt a kiszop gyereket,nem jár érte bünti,kár hogy ezt a bentiek nem tudják."

Szerintem ebben igencsak tévedsz. Egyrészt köztörvényes mást orrba baszni, amit egy büntetőjogi szakaszban az alapos dokumentálás miatt még kivédeni sem lehet nagyon, másrészt nem az van a szabályban, hogy a játékosokat nem lehet tetleg bántalmazni, hanem az, hogy a játékosok tetleg nem bántalmazhatnak senkit.

genevieve 2011.11.04. 21:50:14

na most az rtl igazi mátyás királyi döntést hozott:-)

mindenki kedvére tett:-))

ki is esett krisz és most visszament...

most mindenki láthatja milyen lett volna a villa, ha krisz megy vissza a párbajról:-))

mocskosmacska 2011.11.04. 21:50:15

@arkangyal44: Felrúgni valakit nagyon csúnya dolog, nagyon negatív, én elítélem az ilyet. Ha valaki attilát felrúgná és ezért mosolyra húzódna az ajkam, az nem a nevetés jele, én így rosszalok.

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 21:50:31

@Doktor Kotász: mer' értetlenkedté, baszki, azér'! :P

nathalie 2011.11.04. 21:50:55

@mocskosmacska:
vera lett a villamester, mindenkinek elmondta mit kell csinálni (persze elég flegmán), am-é lett a konyha. persze ő nem állt neki takarítani. vera többször szólt, szó szót követett, és vera ekkor bedobálta a mosatlan edényeket és szemetet am ágyába. am meg visszaadta. ennyi.

capa05 2011.11.04. 21:51:26

@mocskosmacska: Mert bebaszta a szemetet az ágyukra!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 21:51:36

Dya milyen csúf így olvasás közben.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:51:48

Vera mit tett annamari ágyába?

vallatas 2011.11.04. 21:52:24

Annamari milyen csúnya ha ideges :DD

sogeking 2011.11.04. 21:52:28

@genevieve: azért Péterre elcserélném

mocskosmacska 2011.11.04. 21:53:04

@nathalie: @capa05: Annamari tényleg kitakaríthatta volna a konyhát, de vera egy nagy bunkó.

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:53:24

@Lasombra: Igen, mert a szeretet csak őszinte lehet. Hanem őszinte, akkor nem is szeretet. De ez csak akkor jut az ember eszébe, ha valaki felhívja rá a figyelmet. Te egy filozófus vagy, vagy neked is más hívta fel rá a figyelmed. :-)

ő-szinte 2011.11.04. 21:53:27

Dreszter szemöldökével mi a fasz van? Felizgult?

Lasombra 2011.11.04. 21:53:31

"provokáció minőségébe tartozik"
köszönjük, Gergő. esetleg vmi böriszleng?

mocskosmacska 2011.11.04. 21:53:34

Pistike - ez nagyon jó.

sogeking 2011.11.04. 21:53:58

Fecón holnap már télikabát is lesz

nathalie 2011.11.04. 21:54:01

@vallatas:
kérdezgette, hogy mi vagy te kint attila, mivel foglalkozol? vállalkozó voltál? és nem szállt le erről a témáról. péter szólt rá, hogy ilyennel ne faszoskodjon, mert hogy ebből attila akár arra is gondolhat hogy valami gond van, mondjuk rászállt az apeh (vagy nav). ekkor bedudáltak nekik, hogy kuss legyen.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:54:06

@Lasombra: Provokáció? A villaújság meg mi? Nyugtatás?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 21:54:10

@capa05: persze, h itt maradok...Vagyok olyan szuperintelligens, h hozzá tudjak szólni:D

És olyan jó kedvem van, h nem nézem a műsort:)

Megérte bemenni a csávónak?:)

Lasombra 2011.11.04. 21:54:19

@Doktor Kotász: egy filozófus felhívta rá a figyelmem. :)

2011.11.04. 21:54:26

@Lasombra: :)))) Inkább olyan rendőrszleng. :DD

mocskosmacska 2011.11.04. 21:54:48

Péter mindenképpen alá akarja ásni veronika és cris kapcsolatát?

2011.11.04. 21:55:09

@Doktor Kotász: Ne legyél Dexter aki a Ptk-val kel és fexik, maradj inkább análpápa. Mert ez üti a karakteredet, vagy ez az igazi arcod?

capa05 2011.11.04. 21:55:12

@mocskosmacska: Nem vitatom! De a lányok kurva lusták!

nathalie 2011.11.04. 21:56:15

természetesen nem csodálkoznék ha a randi közben fecó kikukucskálna az asztal alól :D:D

mocskosmacska 2011.11.04. 21:56:25

Vera egyébként vicces, amikor fenyegetőzik.

capa05 2011.11.04. 21:56:27

@ladyandhenk: hát eddig nem igazán, de még nem dugta meg a"múvésznőt"!

ő-szinte 2011.11.04. 21:56:28

@szerivan: "igazi arcod" :-DDDDD te is "kaptál" már valamit a villától... :-DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 21:56:50

@Lasombra: én tök ledöbbentem Lilun, amikor bejelentette, hogy hihihi Kiszop nem villalalalakó, hihii, ezért Veronika nem kap büntetést hihihi, amiért pofánbaszta hihiii Kiszopot.
Volt benne vmi olyan önelégültség, hogy borsózott a hátam.
Mondjuk az mindig szokott tőle, de most ott fartájékon is éreztem. :D

Doktor Kotász 2011.11.04. 21:56:51

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Nem, de figyelmeztetlek, hogy engem nem nagyon lehet kihozni a sodromból, tehát én a végtelenségig eltudom nyújtani az ilyeneket, ha látom, hogy a másiknak nincs igaza, és ideges, és a csakazértissel akar fölém kerekedni. :-)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 21:57:00

jajistenem, ez egy mekkora gyökér paraszt úúúúúristen, hangosan röhögök!!!
kifújja zórát trombitálva a szalvétába.....nemhiszemel.

Lasombra 2011.11.04. 21:57:02

@mocskosmacska: szerintem is furcsa, hogy ezt mondják. a műsor 99%-a folyamatos provokáció. (egyes nézők felé is. :D) megállás nélkül szopat, bosszant, heccel, idegesít vagy inzultál valaki valakit.

ha Gergőnél ez a simi volt, ami betette a kaput, az ismét egy érdekes lélektani illusztráció.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:57:24

@krumplicukor: Mi mit?

@nathalie: Abban lenne poén. Igazából fecó pletykássága alapból zavarna, de a többiek meg agresszívek és a mássága üdít.

nathalie 2011.11.04. 21:57:45

@mocskosmacska:
persze, veronika már be volt idomítva. péternek biztosítva volt egy szavazat plusz. a kubai meg kiment, bármire célozhat veronkának, mondjuk hogy péter egy szarkeverő :D

dr. gernika 2011.11.04. 21:57:51

@ő-szinte: Szerintem szavazzuk meg neki az abroncsos szoknyát. :)

julcsi29 2011.11.04. 21:58:07

Belefújta az orrát!És visszateszi az asztalra a tányér alá!Rettenetesen sötét,gusztustalan paraszt!

csak magamat képviselem 2011.11.04. 21:58:16

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: szejintem ezt csomagolta meg egy rózsaszín pacskert.
elég az fél évre, még sok is.

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 21:58:17

@Doktor Kotász: hm. figyelmeztetlek, hogy én is a végtelenségig el tudom húzni az ilyeneket, ha látom, hogy a másiknak nincs igaza és ideges és értetlenkedéssel akar fölém kerekedni. ;)

lac64 2011.11.04. 21:58:23

@nathalie: A flegma szó Vera feladatkiosztására nem megfelelő szó. Ilyen módon történő feladatkiosztásra kb. olyan reakció várható, mint Annamarié. Vera pedig már akkor akciózott, amikor Annamari bent volt a konyhában.
Vera viselkedése a katonakoromat juttatja eszembe, ott volt hasonló stílus a fiatal katonákkal szemben, amikor szopatni akarták őket.

ő-szinte 2011.11.04. 21:58:42

@gernika: ezt mire? elvesztettem a fonalat

Lasombra 2011.11.04. 21:58:51

@pushpang: bizony. miután Vera belső szerveit lemostam az ominózus wartburg féltengelyről (ld feljebb), akkor kaján vigyorral az arcomon Lilu felé venném az irányt. :)

capa05 2011.11.04. 21:58:57

Anyukája tombolt otthon a gyönyörűségtől!!

Kardhal.0 2011.11.04. 21:59:00

Isten ments,hogy Kristofelt védjem, de mintha...szóval,hogy kicsit levette Eszter válláról a terhet, magára vállalva a felelősséget.
Persze, neki már nincs veszíteni valója, csak ezt nem néztem volna ki belőle.

mocskosmacska 2011.11.04. 21:59:02

@Lasombra: Én is azt látom, hogy ezek a nap 24 órájából 22 órát piszkálják és provokálják egymást. Ezután vicces volt gergő beszólása.

Egy ajkat hogy kell pengetni?

dr. gernika 2011.11.04. 21:59:29

Bocs, az én szívem kívül van.

Lasombra 2011.11.04. 22:00:06

@lac64: azért lássuk be, Verától nem áll olyan távol a szopatás. :)

ő-szinte 2011.11.04. 22:00:10

Úristenúristen! Visítok! Kiszop! Mvanöcséééééééééééééééém?

krumplicukor 2011.11.04. 22:00:13

@mocskosmacska: Azt írtad, h Krisz és Veronika kapcsolatát. Én meg megkérdeztem, h a mit?

nathalie 2011.11.04. 22:00:20

istenem, ekkora giccset ami a medence köré lett rakva. hirtelen azt hittem valami ravatalozó. :D:D

mocskosmacska 2011.11.04. 22:00:31

@lac64: Vera kapott egy pöcsnyi hatalmat és máris megszóródott a bunkósága.

arkangyal44 2011.11.04. 22:00:55

@vallatas: ha figyelmesen nézed akkor tudhatod,hogy nem csak akkor csúnya,ha mérges,ha óvónő lenne a gyerekek megállnának a fejlődésben:)

mocskosmacska 2011.11.04. 22:01:12

@krumplicukor: Akkor cris és veronika nyűglődését.

nathalie 2011.11.04. 22:01:22

@Kardhal.0:
akkor hát ez volt a cél??? esztert elfogadtatni a nézőkkel? megindokolni hogy nem hibás??

ő-szinte 2011.11.04. 22:01:35

Bassza meg! Alig bírom törölgetni a kifolyó nyálat a képernyőről...

Lasombra 2011.11.04. 22:01:38

háááát, asszem Kiszop így nem lesz gázsi. nem erről volt szó.
nuku dugi, nuku mani.

Doktor Kotász 2011.11.04. 22:02:07

@szerivan: Azért ehhez nem kell jogász professzornak lenni, hogy a tévéképernyőn bemutatott valós saller garázdaságnak minősül, és az a legkisebb baj ilyenkor, hogy a villaszabélyzat miként rendelkezik...

Azért én, mint Piere Woodman, megtisztelő. :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:02:44

@Lasombra: énisénis! de előbb Lilut látogassuk meg. :D

mocskosmacska 2011.11.04. 22:02:51

"Nem vagyok egy aljas ember"
"Akkor szürke vagy."
Szép definiciója az aljasnak.

nathalie 2011.11.04. 22:03:18

ezt tényleg nem értem miért engedik meg a kubainak. most miért akarja hogy attila még parasztabb legyen? vagy az rtl akarja? össze vagyok zavarodva. mi a fasz ez?

mocskosmacska 2011.11.04. 22:03:46

Attila bunkó most veronikával. Ha tényleg szereti, akkor elviseli crist, inkább örül neki, hogy veronika rendbe jött crissel.

ő-szinte 2011.11.04. 22:04:38

@gernika: ja. közben rájöttem, csak sok itt az info. De az abroncs tényleg megoldás lenne... :-)

csak magamat képviselem 2011.11.04. 22:04:40

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: egy főbérlőm MINDENT wc-papír segítségével oldott meg, métere az a legolcsóbb szerintem. a zsepi pl. 40 fillér, anyu mondta (miket tud bmeg!!!).

nathalie 2011.11.04. 22:04:46

az a véleményem, hogy a bratyizós hét után attila nem elég geci az rtl-nek.

mocskosmacska 2011.11.04. 22:04:58

@nathalie: Ha igazán zavarta volna az rtl a célozgatás, akkor beszóltak volna neki a hangosbemondókon keresztül.

Kardhal.0 2011.11.04. 22:05:05

@nathalie: Juj, én nem értek a lovakhoz, csak ez nem passzolt az általam "elvárt" képbe.

mocskosmacska 2011.11.04. 22:05:44

Pétert összezavarták. Szegény törpicsek. De volt benne valami aranyos, ahogy mondta. MEg röhejes is.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:05:58

nem értem, mit basztatjátok Dr.Kotászt? nem fontos neki a belső tartalom?? Hasfelmetszőnek az volt,mégsincs a Top10-ben..:DD
@ladyandhenk: ne légy álszerény! :P:DD egyszerűen mondd ki, hogy zseniális vagy..:P:P:)
@capa05: vagy lusta kurvák??....:D

nathalie 2011.11.04. 22:06:00

@mocskosmacska:
majd biztos hagynám hogy egy hülyegyerek összezavarjon, azért hogy egy szeretethiányos lány meg legyen ujjazva a takaró alatt. ugyan már. tök igaza volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:06:11

"őszintén: kívánsz?
Aha
Tényleg?"

Hát én meg beszarok.

ő-szinte 2011.11.04. 22:06:13

@nathalie: na most megint csalódtam benned... hát ki a faszom irányítja ezt a műsort? akkor ki akarja...?

Anselmo 2011.11.04. 22:06:24

Fura, de Kiszop most egész szimpi. Nem is értem, a többieknek mi bajuk vele. Péter mintha féltékeny lenne (a változatosság kedvéért, mert eddig Csabára volt féltékeny, aztán Sádira, most pedig a saját kis tanítványára).

mocskosmacska 2011.11.04. 22:06:56

Tényleg most a két párbajozó köré nem kell csapatokat alkotni, mint ahogy az előző párbajon volt? Akkor a hét a párbajozókról szólt. Most meg semmi, megint a hűtőszekrényes-fagylatszopkodós jelenet a főtéma.

krumplicukor 2011.11.04. 22:07:11

@Doktor Kotász: "Azért ehhez nem kell jogász professzornak lenni, hogy a tévéképernyőn bemutatott valós saller garázdaságnak minősül."

Ezek szerint mégiscsak kell, mert ez krvára nem volt az (tudod, személyes indok, nem kirívó stb.) Nincs jelentősége, csak ne beszéjünk hülyeségeket, ha nem muszáj :)

nathalie 2011.11.04. 22:07:14

a hét főszereplője eszter és dya.
baszki, dya nem is szerepelt :D:D

mocskosmacska 2011.11.04. 22:07:42

@nathalie: Én inkább próbálnák minél több infot leszűrni.

Lasombra 2011.11.04. 22:07:43

Attilának azért piszkálja a csőrét, amit mondott Kiszop. látszik.
Péter meg frankón adja is alá a lovat.

Lilu (vagy Balázs) meg ha még egyszer úgy kezd egy mondatot, hogy "azt azért lássuk be", akkor elsírom magam most már.

Doktor Kotász 2011.11.04. 22:07:53

Na megyek főzni, amjd jövök! :-)

mocskosmacska 2011.11.04. 22:08:16

@nathalie: Eszter is csak a háromszög miatt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:08:19

@mocskosmacska: csak azért, mert kedveli Veronikát (Attila v. bárki más), miért kéne elviselnie, hogy köcsögösködik a pasija?

krumplicukor 2011.11.04. 22:09:15

@nathalie: Gáz volt ez az egész. És persze abból gyakoratilag semmit sem adtak le, h Krisz hogyan kavart, így most úgy néz ki, mintha Attila és Péter kiállhatatlan kis pöcsök lennének (oké, egyébként azok), akik még Veronika és Krisz boldog egymásra találását sem bírták elviselni. Meh.

ő-szinte 2011.11.04. 22:09:29

milyen meglepő a szavazás eredménye...

szánalmas retek klub

vallatas 2011.11.04. 22:09:31

a hét főszereplője Kiszop lett!

ennyit a párbajról, senkit sem érdekel!

Krisz megdugta Verát, rtl szócsöve lett elmondta Attilának, hogy több melltartót kell tépkednie és takarodik is haza egy zsirós csekkel...

Lasombra 2011.11.04. 22:09:43

@nathalie: jjja. köcsög rtl. pedig direkt csinos, sminkel, sokat alszik stb. legalább vágóképnek betehették volna néha. :'-(

az meg hogy emellett volt egy jó adag DrEszter mosdatás is a mai öfiben, már tényleg a lealjasodás csimborasszója.

sutyerákok...

nathalie 2011.11.04. 22:09:43

@mocskosmacska:
hát igen, csak nem tudsz. Attila meg péter sztem jogosan félnek attól, hogy a kubai már utálja őket. kiment, aztán okosabbak megmondták neki, hogy a két főgóré szopatta stb. Szóval amit krisz mond az lehet igaz is meg az ellenkezője is. ezért szart be attila. mert lehet a kubai direkt rossz tanácsot ad neki, de lehet az ellenkezője is :D

mocskosmacska 2011.11.04. 22:09:46

@nathalie: Nekem az az érzésem, hogy ezt a balhét az rtl klub rendelte. Én péterből és attilából azt nézem ki, hogy inkább megpróbálnak minél több infohoz jutni.

capa05 2011.11.04. 22:10:49

@nathalie: Colombo felesége sem mégis emlegették!!!

sogeking 2011.11.04. 22:10:50

@nathalie: nem baj, majd holnap cuki nap lesz :D

csiri bá 2011.11.04. 22:11:12

"a villa konyháját a Modoros Vera... izé a Prominent Bútor rendezte be" :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 22:11:13

@fkangi: rendben, kimondom...

ZSENIÁLIS vagyok:P Nem leszek szerény...:) Itt az nem dívik:)

Jobb, ha disztingválok:P:P:P:P

nathalie 2011.11.04. 22:11:16

@Lasombra:
de hát ez csak jó! aki nem szerepel a párbaj előtti héten az öfiben az megy vissza :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:11:22

@csak magamat képviselem: mi a baj ezzel? A wc-papír sokszor sokkal puhább és kíméletesebb, mint egy papírzsebkendő, ami intenzívebb taknyolás esetén 10 perc alatt kidörzsöli az orrod alját.

julcsi29 2011.11.04. 22:11:34

@fkangi: Hasfelmetsző,ez nagyon jó :)))
@pushpang: :DDD Tényleg? :)

nosce 2011.11.04. 22:11:41

Hát Attila most intézte el Crisnél h semmi esélye ne legyen a győzelemre....nagy faszságot csinált....vagy megfogadta Cris tanácsát és visszaállt gyökérnek...majd meglátjuk :)

mocskosmacska 2011.11.04. 22:11:55

@nathalie: Ennyi rafinériát kinéztek crisből? Ez már hízelgő.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:12:11

@pushpang: de azt sietve hozzátenném, hogy textilszalvétát még se orrfújásra, se seggtörlése nem használtam még :D

lac64 2011.11.04. 22:12:21

@Anselmo: Nézd meg az online-t és megérted. Iszonyú nagyképű volt, folyamatosan célozgatott a kinti dolgokra.

Doktor Kotász 2011.11.04. 22:12:32

@krumplicukor: Te milyen sallerról beszélsz? Mert én arról, hogy Arkangyal azt írta, hogy üsse már le valaki Kiszopfelt, mert innen kintről nem tudja, nekik meg lehet, mert a villaszabályzat szerint bla-bla.

Erre írtam, hogy az köztörvényes, meg a villaszabélyzat is tiltja, mert nem a játékosokat nem lehet tettleg bántalmazni, hanem a játékosoknak nem lehet senkit.

Na most te ehhez szóltál hozzá.

Érted, hogy mit nem értesz?

nathalie 2011.11.04. 22:12:37

@ő-szinte:
most miért van a csalódás?
(kb hánynál járok, ha szabad érdeklődnöm? :D)

capa05 2011.11.04. 22:12:41

@mocskosmacska: ha nem tetszett amit kiszop mondott dudáltak! Az il silenciót simán lejátszhatták volna.rövid volt az online.

sogeking 2011.11.04. 22:13:09

@nosce: ha össze akarsz zavarni, jól csinálod :D

nathalie 2011.11.04. 22:14:18

@mocskosmacska:
hát ha nem is belőle, akkor az rtl-ből :D sztem azért tudják mivel lehet pétert és attilát felhergelni. ráadásul nekik az is fontos, hogy a többiek bent rettegjenek tőlük stb.
egyébként krisztofelből ha nem is rafinériát, de egy kis gonoszságot simán kinézek :D

ő-szinte 2011.11.04. 22:14:24

@nathalie: gyűlik :-) nem baj, Attila szeretni fog...

Doktor Kotász 2011.11.04. 22:15:14

Egyébként az online szerint miről ment a vita, mert most nem derült ki...

ő-szinte 2011.11.04. 22:15:42

@pushpang: @ladyandhenk: milyen partyt tarthasson Dya és Dressz

vallatas 2011.11.04. 22:15:50

online van - Kinga - Attila az ágyon O.o

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 22:15:50

Most azért küldték be a majmot, h kibeszélje, h mi van kint? Ez komolyan jó az rtlnek???????????

Tényleg megdugta már Veront???

nathalie 2011.11.04. 22:15:59

online: kinga, attila és a baszómaci egy ágyban. ma lesz az aktus!!! :D:D

csicserierika 2011.11.04. 22:16:04

Cris bárkinek örök szerelmet hazudna, csak hogy bemehessen még egyszer a villába.
Ennyit a fene nagy érzelmekről.
Attiláéknak igazuk van, és mit szól egyébként Csabi , aki ellen jött vissza ?
Legalább annyit mondhatott volna, hogy:
-ez most mi ?

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.04. 22:16:15

@nathalie: Dya szerepelt, megszavazták a nézők puki partyt neki :)

Lasombra 2011.11.04. 22:16:54

@nathalie: ténylegténylegtényleg? az jó. :) akkor alukáljon csak.

én is így teszek. holnap dolgos munkanap. de xar még leírni is. :S

MegLepke 2011.11.04. 22:16:55

Hát apukám (by előző nyertes), ezt oszt nehéz lesz überOLNI, oly öfi lett! Kétpercenként röhiszüni (igen, röhögésszünet) volt, de azért elolvastam végre, megérte.:D

Lasombra 2011.11.04. 22:18:47

@nathalie: remélem, a baszómaci megcsinálja már végre Attilát. :D

ő-szinte 2011.11.04. 22:18:51

@ladyandhenk: fehérneműben fognak nyalókát szopogatni, meg vattacukit enni

Én érzem az iróniát... :-DDD

genevieve 2011.11.04. 22:19:28

@csicserierika: csabinak van annyi esze, hogy nem hőbörög hülyeségeken:-)

az ilyen csak a nagy "taktikusokat" zavarja meg:-)

nagyon röhögök, péternek és attilának megint visszanyalt a fagyi:-)))))

capa05 2011.11.04. 22:20:06

@nathalie: hajlik a védenc!!:DDDD

nathalie 2011.11.04. 22:20:35

@Lasombra:
miattam bárki megcsinálhatja, csak ne kinga legyen :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 22:20:38

@ő-szinte: jaj, de leleményes:S
Látom, megérte nem nézni!

Na majd csak olvasok, ha lesz poszt, ugye Hajny?:D:D:DD

ő-szinte 2011.11.04. 22:20:53

Úgy látom Attila dugizni akar

nathalie 2011.11.04. 22:21:36

@Okocha:
most komolyan! milyen bulija lesz dyának?

csicserierika 2011.11.04. 22:21:40

@genevieve: szerintem Csabi sem volt közömbös a kialakult helyzet miatt, csak ő így fejezi ki magát :)
Hogy is? Ja sehogy :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:21:52

Namivanöcsém 2. száma.. ó, egek!!! :DDDDDD áááááááááááááá!!

arkangyal44 2011.11.04. 22:22:00

@Doktor Kotász: ha ez így van ahogy írod akkor Veronka azonnal csomagolhat,mivel pofánvágta kiszopot nem is egyszer.

nathalie 2011.11.04. 22:22:13

@ő-szinte:
úgy láttam kinga is. hányok.

ő-szinte 2011.11.04. 22:23:11

@nathalie: Kinga azt mondta: fúúúj!

Öhöm... :-))))

nathalie 2011.11.04. 22:23:21

kinga tényleg úgy vihog, mind akit baszni visznek. édesisteneeeeem.
és mostantól egy ágyban is fognak aludni. attilából egy jerzsi lesz itt heteken belül. sírok :(

genevieve 2011.11.04. 22:23:33

@csicserierika: mert kötelező lenne látványosan reagálnia?:-)

mondtam már, ő a saját játékát játssza és nem a tieteket:-)

ő-szinte 2011.11.04. 22:23:41

@fkangi: az hagyján, de olvasni fognak!

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 22:24:04

@Lasombra: :DDD

tudom, hogy infantilis vagyok, de még mindig azon röhögök, hogy ez a gyökérke kifújta az orrát a szalvétába.... istenem...

genevieve 2011.11.04. 22:24:46

@nathalie: én meg kurvajól (bocsánat hajny:-) szórakozom:-)))

csicserierika 2011.11.04. 22:25:41

@genevieve: akkor bekerülhetne néha az öf-ba is :)
Csak az ő érdekeit tartjuk szemünk előtt, mikor kritizáljuk :)

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.04. 22:26:07

@nathalie: cuki (cukor) party, nyalóka, vattacukor és más édességek elfogyasztása fehérneműben

Matrix_ 2011.11.04. 22:26:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Az hagyján, de szépen kulturáltan begyömöszköli a tányér pereme alá. Remélem aztán beletörölte a száját is :))

És az az udvarlás: "szeretem a szép szádat pengetni..." (és még meg is mutatja, hogyan hátha mást értene rajta a kiskacsa:))
Azért valljuk meg őszintén, van mit tanulni a kubai temperamentustól! :)))

kemény keleti kommentelő 2011.11.04. 22:26:12

Vera a legbékésebb, legszociálisabb lakója a villának. Miután Annamary kitörölte a fürdőköpenyével a zsírosbödönt, szemrebbenés nélkül felajánlott egy döntetlent, amit aztán egymás nyakába borulásával ünnepeltek meg. Igazán mutathatták volna.

felka 2011.11.04. 22:26:23

egy kis '90-es évek filing, megy a specialista...:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:26:31

@ő-szinte: na jó, ez nem Dosztojevszkij, csak eltudják olvasni...:D
@ladyandhenk: én jó csatornát nézek..:DDD

genevieve 2011.11.04. 22:26:46

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: még mindig jobb mintha a kabátujjába törölte volna:-)

tudod, úgy a kézfejétől indulva végigtolva az orra alatt:-)

vaaaagy, felszivja és a fűre köpi...végül is élsportoló focista volt:-)

nathalie 2011.11.04. 22:29:11

@Okocha:
remélem fecót és pétert hívja meg :D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 22:29:17

@fkangi: ???

Akármilyen zseniális vagyok, de nem értem, sőt mi több, el is fáradtam a semmiben, főleg a sütésben:D

nathalie 2011.11.04. 22:30:03

@genevieve:
nyugodtan szórakozz csak rajta kurvajól, csabin úgyse tudsz :D:D

nathalie 2011.11.04. 22:31:20

egyszerűen seri nem tud olvasni :D:D nyomtatott szöveget!!!

genevieve 2011.11.04. 22:31:45

@nathalie: csabin nem is szórakozni akarok:-P

nathalie 2011.11.04. 22:32:52

@genevieve:
hát mit? együttérezni vele? sajnálkozni rajta? :D:D

capa05 2011.11.04. 22:33:42

Sehi kapja rendesen!:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:34:43

@ladyandhenk: semmi..:P:D én csak félszemmel figyelem.....ezért nem tör meg annyira :::DDDD

nathalie 2011.11.04. 22:34:58

@genevieve:
segíts kérlek :D kifogytam az ötletekből. gondolom nem olyat akarsz vele csinálni, amihez látni kellene :D

sogeking 2011.11.04. 22:35:54

bevallom, ezt én írtam:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:36:02

@genevieve: miért, Csaba hőbörög EGYÁLTALÁN valamiért? :D

nathalie 2011.11.04. 22:36:02

ezt a péterest fecó írta?

Anselmo 2011.11.04. 22:36:14

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nagy dolog, céges ebédlőben láttam már ilyen orrkifújást Németországban... fejlődünk mi is :D

genevieve 2011.11.04. 22:36:48

@nathalie: miért nem látsz rendesen?:-)

ááááá, most már értem miért tetszik attila:-DDDDD

capa05 2011.11.04. 22:36:49

@fkangi: takard ki a másik szemedet is:DDDDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 22:37:02

@nathalie: @Lasombra: @mocskosmacska: Szerintem Vera is rugalmasabb lett volna, ha nem ment volna át Annamária személyeskedésbe. Ez az egész szükségtelen volt mindkét részről.

Matrix_ 2011.11.04. 22:37:16

@genevieve: ahogy eddig láttam a dolgokat: dehogynem szórakozni akarsz rajta! Az is szórakozás nem? :)))

sogeking 2011.11.04. 22:37:21

Boldog sértődést kívánunk :) legjobb.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:37:49

@capa05: nem fér bele az arcom a képbe..:DDD biztos a sok tuning...:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:39:43

@ladyandhenk: megvan, nyugi, csak nem kukucskálok bele mindenbe..:P:D

genevieve 2011.11.04. 22:39:50

@Matrix_: nem tudom mire gondolsz:-)

Matrix_ 2011.11.04. 22:40:03

@Peter_Cs: MIndkettőnek van egy elviselhetetlen, úgynevezett "legszívesebben pofánbasznám" stílusa:))
De Bénító Testű Annamari viselkedése épphogy megütötte az általános iskola 3. osztály szintjét. :) szerintem!

Turambar 2011.11.04. 22:41:02

@nathalie: Azzal a mondattal, ahogy Vera nyitott, nem kezelünk problémát. Saját jogalapját tüntette el vele a későbbi rinyálásra, szemétöntögetésre.

Matrix_ 2011.11.04. 22:41:02

@genevieve: NEm lehet leírni mert kitiltanak!:)) Dehogynem tudod! ;)

nathalie 2011.11.04. 22:41:25

@genevieve:
ha olyan lenne a látásom mint a sasé, akkor sem látnék egy láthatatlan embert :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.04. 22:41:59

@fkangi: várom a holnapi folyt.kövöt:D Fontos ám, számomra:P

Megyek aludni!:D Jó éjt Mindenkinek!:D

nathalie 2011.11.04. 22:42:13

ez a seri nem tud egy szöveget megfelelő hangsúllyal felolvasni. koncentrálnom kell hogy megértsem mit olvas!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 22:43:41

@mocskosmacska: @nathalie: Akkor Dya (Tuja2) biztos kieső, Eszterrel folytatódik a show.

Doktor Kotász 2011.11.04. 22:44:21

@arkangyal44: Tettleg bántalmazás, és a női kapálózás nem ugyanaz. Egyébként lemaradtam róla...

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.04. 22:44:47

Seri csak pénzt tud jól olvsni

nathalie 2011.11.04. 22:45:13

@Turambar:
nem figyeltem hogy indult a vita.
én csak tényként állítottam, hogy ha én lettem volna a villamester én is kiborogattam volna pl a mosókonyhából a medencében a halmokban álló szennyest egy idő után. természetesen miután szóltam volna normális hangnemben többször is.
(csak nekem borogatták ki otthon a szekrényből a cuccaimat a szoba közepére ha nem voltam képes felfogni hogy rendet kell rakni? :D:D )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:45:19

@genevieve: jogos, amíg békésen elfotoszintetizálhat, miért is tenné. :D

MegLepke 2011.11.04. 22:46:02

@Peter_Cs: ó, hát végre, Peti! Hellóóóó! Már azt hittem, teljesen elveszett a múltban a népszerűségem..., de nem!:)

nathalie 2011.11.04. 22:46:46

@genevieve:
na most láttam csabit, ahogy próbált valamit elmakogni :D kevés sikerrel :D még a róla szóló cikket sem sikerült felfognia. :D:D

genevieve 2011.11.04. 22:48:20

@nathalie: látod-látod, nem kell mindig attilán csüngeni és észreveszel másokat is:-)

felka 2011.11.04. 22:48:45

sajnos a csilló-billió komment ellenére amik esztert tartják esélyesnek sem kizárt, hogy dya visszatér tujálkodni...
jóéjszakát.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.04. 22:49:11

@nosce: @nathalie: Most a két taktikusnak van ebben igaza!

nathalie 2011.11.04. 22:49:33

@genevieve:
sztem most is csak azért mutatta a kamera, mert attila hozzászólt :D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 22:49:37

@capa05: oké, bár mint tudjuk,kettővel is analfagamma...:DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:49:42

@Peter_Cs: az egészben az az érthetetlen (borogatás ide, hangnem oda), hogy egy ilyen triviális dolog, gyk. takarítás, rendrakás miatt, miért kell egyáltalán rászólni valakire, hogy tegye meg. Főleg, amikor már tényleg mindent elönt a mocsok. Ezek hogy élhetnek odakinn?

genevieve 2011.11.04. 22:51:41

@pushpang: nehogy már vera be akarja magát takarítani a döntőbe:-DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:54:06

Szerintetek visszaviszik még Kiszopot a villába valamikor? Oké, a lehetőség nyitott, de vajon van-e értelme, miután beszélt a lányokkal, felkavarta a pocsolyát és még Veronikát is jól elpengette?

Turambar 2011.11.04. 22:54:09

@mocskosmacska: Egy félidiótától?
Minek véded az rtl-t? Lásd be, ezzel a Kubaival gyakorlatilag azt művelték ezzel a nyomorult játékkal, mint Vera AM ágyával.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:54:56

@genevieve: fúj, az álszent! Van pofája takarítani, takarítani!, miközben micsoda múltja van. :D

sogeking 2011.11.04. 22:55:01

Dya bírja a hollandok szimpátiáját is :)

nathalie 2011.11.04. 22:55:35

ez a hülye csaba meg most elismerte hogy attila volt aki visszanyerette a villába :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 22:55:36

@felka: ja! Oké, csak olyan volt, mintha még akartál volna valamit mondani :)

sogeking 2011.11.04. 22:56:35

@nathalie: a jelzőt rossz név elé tetted :)

Turambar 2011.11.04. 22:57:17

@Doktor Kotász: "
Erre írtam, hogy az köztörvényes, meg a villaszabélyzat is tiltja, mert nem a játékosokat nem lehet tettleg bántalmazni, hanem a játékosoknak nem lehet senkit.
"

Lilu erről előadta épp ma, hogy Kubai már nem villalkó, tehát nem is vonatkozik rá ez a szabály, bibiiiiii! - kb. ilyen stílusban.

Tehát Kubai szabad préda, nyugodtan pofozható ott benn.

felka 2011.11.04. 22:58:57

@pushpang: későn kapcsolós fajta vagyok, itt már mindenki onlányt néz..pl.még fel sem ocsúdtam a fertelmes művirágokkal borított jakuzzi látványából:)

MegLepke 2011.11.04. 22:59:29

Öcsém, ti itt télleg ily komolyan nyomjátok? elemeztek meg ilyenek? durvus.:D

nathalie 2011.11.04. 23:00:27

@sogeking:
az nem jelző volt. Hanem vezetéknév. bocs a kisbetűért :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:02:02

@Turambar: na de veronika villalakó, neki nem szabadna pofozkodnia, nem?

MegLepke 2011.11.04. 23:03:11

@pushpang: a társait nem, de nem villalakót szabad, mint Szandika a locsolóembert.:)

sogeking 2011.11.04. 23:03:11

@nathalie: amúgy mi újság Attilával? még mindig nem csinál semmit?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:03:26

@MegLepke: az előző szériánál még te is ezt csináltad, ne lazázz itt nekünk. :D

sogeking 2011.11.04. 23:04:45

@MegLepke: igen, eddig Melinda a nyerő, csak elég keveset mutatják :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 23:04:54

@MegLepke: 90% igen a maradék 10% meg mi vagyunk,akik csak rendetlenkedünk...:DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:05:34

@MegLepke: igen, az már nekem is megfordult a fejemben, hogy a Locsolóember az azóta is a villa szerves része lehet és a hektikusabb lakók rajta vezethetik le a feszültséget. Elvégre nem villalakó, csak épp ott van. :)

MegLepke 2011.11.04. 23:06:08

@pushpang: neeem, én sose elemeztem, csak egyetértettem néhány emberrel, aki elemzett:D Tudod, hogy viccezek:)

@sogeking: valóban, mi lehet vele?:)

genevieve 2011.11.04. 23:06:55

@sogeking: nem és már nem is akar, mert ő most már nem akar szemét bunkó lenni, ő most már csak kingucival akar andalogni kéz a kézben:-)

sogeking 2011.11.04. 23:07:37

@MegLepke: lehet ő sem kapott selyemsonkát, ezért duzzog valamelyik sarokban

Turambar 2011.11.04. 23:07:39

@nathalie: Na, itt a normális hangnem maradt el az első mondattal. Ha azt akarom, hogy az elvileg "alám beosztott" normálisan megcsinálja, amire kérem, akkor nem alázással nyitok. Csak ez a riherongy gondolom élvezte a kápóságot, és úgy érezte, megteheti.
Végül is megtehette, csak ettől még a konyha nem lett tiszta.

nathalie 2011.11.04. 23:08:14

@sogeking:
ááá, mintha ott se lenne. csak a szokásos. néha helyben fut a nappaliban :D:D

genevieve 2011.11.04. 23:08:39

áááá, hogy miért nem ez a clooney pasi van bent a villában:-DDDD

genevieve 2011.11.04. 23:09:10

az amcsi filmesek bezzeg tudnak castingolni:-DD

sogeking 2011.11.04. 23:09:12

@genevieve: e helyben andalogni jó, e hely poétának való? - és az Attila rajongók, most kiábrándultak, hogy nem ordítja le valakinek a fejét tízpercenként?

nathalie 2011.11.04. 23:09:17

@Turambar:
egy percig nem tagadtam, hogy vera egy tajparaszt. De ettől mostanában engem még szórakoztat :D

MegLepke 2011.11.04. 23:10:38

@sogeking: vagy ő is krisztofel miatt a mosókonyhában...

sogeking 2011.11.04. 23:11:09

Attila honnan jött rá, hogy jártak a papucsában? ki lett tisztítva?

nathalie 2011.11.04. 23:12:40

@sogeking:
a hét törpe honnan jött rá a dolgokra? :D

Turambar 2011.11.04. 23:13:11

@pushpang: Lilu szerint de. Kik vagyunk mi, hogy az ő szakértelmét megkérdőjelezzük?
Tehát hajrá Attila, ha legközelebb beteszi a lábát Kiszop, rugdosd ki.

genevieve 2011.11.04. 23:14:49

@nathalie: viasat 3

alkonyattól pirkatadig....áááá az a tetkó:-)

sogeking 2011.11.04. 23:15:01

@nathalie: te valami kalózverziót olvastál, az eredetiben nem volt papucsuk a törpéknek :)

@MegLepke: és még mindig a mosókonyhában van???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:15:22

@MegLepke: "én sose elemeztem, csak egyetértettem néhány emberrel, aki elemzett" :D
hát szépen definiáltad, tul.képpen mi is ezt csináljuk. :D

Matrix_ 2011.11.04. 23:15:48

@sogeking: valószínűleg egy bizonyos pozícióban egy bizonyos helyre volt letéve és az elkövető volt olyan lúzer, hogy nem pont ugyanúgy tette vissza. Vagy le volt hányva... :))

Doktor Kotász 2011.11.04. 23:16:01

@Turambar: De leütni nem lehet, és arról volt szó, hiába is adod itt a csakazértis wanabit. Egyébként meg pont nem fogok veled ezen vitatkozni.

nathalie 2011.11.04. 23:16:03

@genevieve:
rohanok!!! régen kezdődött???

sogeking 2011.11.04. 23:16:12

Seri azért jól tud "üüüühmmmmmmmmn"-zni :)

genevieve 2011.11.04. 23:16:39

@sogeking: ne tudd meg:-)

nati már fonja a kötelet:-)

nathalie 2011.11.04. 23:17:07

érdekes hogy amikor faszit hív meg eszter, és kimondja a varga viktor nevet, gyorsan elveszik az online-t :D:D

MegLepke 2011.11.04. 23:17:51

@sogeking: szerintem igen. csak nem arra akarsz utalni, hogy szabadítsuk ki???:D

@pushpang: jóvanna, baj, ha felhívom magamra a figyelmet?:D

Doktor Kotász 2011.11.04. 23:18:12

Na látom a reagokból, hogy Pornós Vera megint hozta a formáját.

nathalie 2011.11.04. 23:18:23

@genevieve:
hogy bemásszak attilához? :D:D mondjuk kötélen nem voltam valami ügyes, csak rúdon tudtam kúszni-mászni, de hát egy próbát megér :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:18:30

Eszter progamja a búcsúestére. Attilának olvassa fel:
Hangulatba hozás kerti padokon, kajapia,stb.
E: "Fellép Varga Viktor és zenekara
Attila: mi van? esküdj!"
Hát, ahogy az arcát elnéztem, szerintem Attilának fogalma sincs ki az Varga Viktor :D

sogeking 2011.11.04. 23:19:29

@MegLepke: igen, már írom a petíciót :D

@Matrix_: vagy valaki berakta a mosnivalók közé a zokniját :)

nathalie 2011.11.04. 23:19:44

@sogeking:
nem? ők is mesztéláb jártak mint a hobbitok?? :D:D

nathalie 2011.11.04. 23:20:40

@pushpang:
utána mondta, hogy meghallottam hogy varga viktor, és inkább azt mondtam hogy nem megyek :D:D

genevieve 2011.11.04. 23:20:55

@nathalie: ja, kb. egy órája...de most jön majd a dögös csajszi, dögös tánca, és mindenki bevámpírosodása:-)

szóval a lényeg:-)

Matrix_ 2011.11.04. 23:21:30

@nathalie: Igen mert a faszik megkérdezik, hogy "de ki a faszom az a VargaViktor" az meg ugye antireklám! :))

capa05 2011.11.04. 23:22:05

Így bugyiba nem is vészes dreszter.Lehet hogy csak jó volt a szög ahonnan felvették!
Vagy mint a tárogató szó este szép és messziről?

Matrix_ 2011.11.04. 23:22:11

@sogeking: Gondolod hogy 48 napja nem mossa? :)))

nathalie 2011.11.04. 23:22:26

@Matrix_:
hát ha ismerik, akkor nem azt fogják kérdezni :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:23:10

@Turambar: jogos, csakhogy itt valszeg nem az első alkalom volt, hogy kérte őket, hogy csinálják meg, ami a dolguk.
Adott esetben én is kivertem volna a balhét.

nathalie 2011.11.04. 23:24:10

@genevieve:
magaslabda volt ez. figyelmetlen vagyok :D

Matrix_ 2011.11.04. 23:25:10

@nathalie: Lehet, hogy úgy reagáltak ahogy gondolod. Én is azt gondolom? :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:25:31

@nathalie: igen?? basszus, ezt nem hallottam, mert egyidejűleg nem tudok ide is írni, meg a benti eseményeket követni, ugyanis valami köcsög plug-in állandóan összeomlik ilyenkor és elmegy az onlány... :D

sogeking 2011.11.04. 23:26:14

@Matrix_: ha nincs zokniszponzor, akkor lehet, hogy nem :)

Turambar 2011.11.04. 23:26:37

@Doktor Kotász: Nem adok én itt semmit. Nyilvánvaló, hogy testi sértést nem követhetnek el rajta.
Csak te mintha itt arról értekeztél volna, hogy a (lassan már nem is létező) szabályzat is tiltja ezt, amikor épp ma tudtuk meg, hogy nem.

A wannabe pedig pont a te szádból érdekesen hangzik.

Matrix_ 2011.11.04. 23:27:35

@capa05: Ugye? Én se tudom :))) Tehát tegyük fel a kérdést: De kiafaszom az a VargaViktor? :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:28:02

@Matrix_: azt viszont hallottam, amikor Seheri megkérdezte öltözködés közben, hogy kiaza Varga Viktor. :D

csak magamat képviselem 2011.11.04. 23:28:14

. MAJOM! MAJOM! MAJOM! RÓZSASZÍN MAJOM! RÓZSASZÍN MAJOM! RÓZSASZÍN MAJOM!sajnos ma ennyi kreativitás szorult belém.

Matrix_ 2011.11.04. 23:29:16

@sogeking: milyen szagok lehetnek ott. szájszag keveredve a zokniszaggal kicsit megbolondítva az állandó cigarettaszggal... hmmm parfüméria kutyafasza ahhoz képest. És Dya néha még be is pukizik :))))

sogeking 2011.11.04. 23:29:21

@Matrix_: vékony, magas, fura szakállas, tarka ruhás srác, zeneileg nem emlékszem mit tud - ez azért mutat valamit:)

nathalie 2011.11.04. 23:29:26

@pushpang:
folyamatosan éneklik egymásnak a számát, tehát többen is megkérdezték :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:31:08

kinga épp most vallotta be, hogy több, mint 8 kilót hízott, Csabának, aki 6-ot hízott.

sogeking 2011.11.04. 23:32:07

@Matrix_: ami lehet hogy virágillatú:)

Matrix_ 2011.11.04. 23:32:17

@pushpang: még jó, hogy nem ismerte, mert még elkezdte volna énekelni az egyszem slágerét :)) Az meg ugye tömegpusztító fegyver! :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:32:22

@nathalie: de azért figyeld meg, milyen visítozást fognak csapni, ha meglátják :D

MagasMacska 2011.11.04. 23:32:32

Méghogy csak a lányok szőrtelenítenek mihelyt valami program van...

lac64 2011.11.04. 23:32:54

@pushpang: Itt ez az első alkalom volt (legalábbis a jelenetből ez jött le), papírról olvasta, kinek mi a feladata. Annamari az elején még próbált önmagához képest higgadtan válaszolgatni, aztán neki is elgurult a gyógyszere, de én nem tudom hibáztatni.

Matrix_ 2011.11.04. 23:33:22

@sogeking: Lehet :)) A mai világban én már nem csodálkozok semmin :))

Matrix_ 2011.11.04. 23:34:26

@nathalie: És pont ezt a képet sikerül róla megtalálni??? :D borzasztó!Remélem Attila szétfikázza :))

sogeking 2011.11.04. 23:34:32

de minek Varga Viktor? Seri is elénekelgetett volna

ó, kókuszgolyó - imádom.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 23:34:58

@csak magamat képviselem: mára már ez is több az elvárhatónál...:DD:PP
@Matrix_: és hová tűnt Damon Hill???:DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:35:32

@Matrix_: uramisten, tényleg :D
Szerintem örüljünk, hogy nem Soltész Rezsőt küldték be!

nathalie 2011.11.04. 23:35:59

@pushpang:
attila úgy fog csapkodni a kezecskéivel mint ahogy dya szokott. péter fog először a nyakába ugrani :D remélem mindkét fiú úgy fog viselkedni mint ahogy kinga viselkedett csabi gitáros barátjánál. :D:D

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 23:36:09

@pushpang: ajajj... nálam is ez volt. egy idő után teljesen le fog állni, és nem tudod nézni...
holnapra kikeresem neked, honnan és mit kell leszedned és újratelepítened. :)

capa05 2011.11.04. 23:36:36

@sogeking: tied a pont , ha lehetne Fecóval duettet.

Matrix_ 2011.11.04. 23:36:37

@fkangi: Ez utóbbira sose tudjuk meg a választ, de az előbbi mindjárt megjelenik. jujjdeizgiiii :)))

nathalie 2011.11.04. 23:37:12

@Matrix_:
természetesen ezt a képet AKARTAM megtalálni. Sose fogom elfelejteni ezt a beülést, a kutya csak hab a tortán :D:D

Matrix_ 2011.11.04. 23:37:28

@nathalie: ha be vannak baszcsizva akkor lehet :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:38:02

@nathalie: mit csinál azzal a szegény kutyával?! :D

nathalie 2011.11.04. 23:38:10

sztem ez kurva kínos lesz :D:D

Matrix_ 2011.11.04. 23:38:14

@nathalie: most sikerült egy rémálmokkal teli éjszakát okoznod!! :)) remélem majd meghálálhatom ;)

nathalie 2011.11.04. 23:40:32

@Matrix_:
nem értem mi a problémád :d művésziakt :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:40:58

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: azt nagyon megköszönném, fenemód idegesítő! Ráadásul itt is folyamatosan frissítgetnem kell emiatt.

na pont be is következett, amit mondtál, már be se tölti a vv oldalát. :/

Matrix_ 2011.11.04. 23:41:48

@nathalie: a nemével (ha van neki olyan) van bajom :)) meg a kutyát is sajnálom :)

sogeking 2011.11.04. 23:42:53

az volt már, amikor Gergő tanította főzni Dyát?

nathalie 2011.11.04. 23:43:31

muhahaha. remélem attila fergetegesen fogja érezni magát, miközben kinga dühöng egymagában :D:D

sogeking 2011.11.04. 23:45:10

@capa05: csak kérned kell, Fecó már énekel is :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 23:46:37

@nathalie: rúdon kúszni-mászni, az bezzeg megy,mi??:P:DDD
@pushpang: az már tényleg nagyon durva lenne....:DD

sogeking 2011.11.04. 23:46:39

amíg a többiek kint vannak, megkajálnám az összes selyemsonkát :):)

Matrix_ 2011.11.04. 23:48:42

remélem azért mutatnak valamit a buliból is, mert a bentiek baszott unalmasak... :)

nathalie 2011.11.04. 23:49:07

@fkangi:
tényleg nagyon magaslabda volt :D

capa05 2011.11.04. 23:49:23

@sogeking: hát azt hiszem elüldözött .Sziasztok Jóéjt! Tesóknak kommentelőknek!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:49:54

sikerült visszamásznom az onlájnra és mit látok? Dia eszik, bele a képembe! Sokkoló volt.. :D

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 23:50:19

@pushpang: távolítsd el a szgépedről a silverlight programot
azért nem műxik, mert elavult.

aztán telepítsd újra.

itt szájbarágósan leírják, hogyan, nekem is sikerült, ha ez mondd valamit :)
www.microsoft.com/getsilverlight/Get-Started/Install/Default.aspx

ne nekem köszönd, nosce kommentelő segített rajtam is.
:)

sogeking 2011.11.04. 23:51:53

de hogy kellhet az onlájnhoz silverlight? akárhogy nézem flash :)

nathalie 2011.11.04. 23:52:15

úgy néz mi nem láthatjuk csak úgy ingyéééé varga viktor urat :(

sogeking 2011.11.04. 23:53:42

@sogeking: én túl sokat is láttam belőle a kutyás képen :D

nathalie 2011.11.04. 23:53:46

dya minden jövendő barátjának/szeretőjének vagy csak jó ismerősének tanácsolom, hogy ne hagyják enni más előtt és rajzolják meg ők inkább a szemöldökét. ennél csak jobb lehet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:53:51

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nagyon köszönöm neked Baltás Hajnalka, Nosce-nak, szüleimnek, családomnak és mindenkinek, aki hitt bennem... :D

Remélem linuxra is működik.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 23:55:27

"Futsz,mint egy béjvaccs-fiú" :DDDDDDDDDDDDDDD kész..::DDDDDDDDDDDDD

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 23:55:58

@sogeking: én még sosem néztem onlájnt, nekem az omlott össze, ha hülyeségeket beszélek, bocsi, de az rtl most oldal silverlight.
azt gondoltam, a vv oldalon az onlájn is az.
de attól semmi baja nem lesz pushpang gépének, ha leszedi a régi verziót és feltelepíti az újat.

nathalie 2011.11.04. 23:57:00

Gergő annyira izgul, hogy kinga nem megy át a mázsáláson miután seri kimegy, hogy személyesen felügyeli mit eszik?? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.04. 23:57:05

@sogeking: a flash blokkolót már feloldottam, attól mennie kéne.
Az az érdekes, hogy egy ideig működik rendesen, és ahogy telik az idő, egyre többször omlik össze, a végén már tényleg nem lehet megnyitni se az oldalt.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.04. 23:57:41

@capa05: retorzió lesz!!! :DDDD te is úgy fogsz futni...:P:DDDD

MagasMacska 2011.11.04. 23:58:23

Hoppá! Honnan tudják, hogy Vera pornós volt? Vagy én hallottam félre Kingát?

sogeking 2011.11.04. 23:58:31

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ok, akkor neked van igazad, a most tényleg silverlight :)

Hódos Hajnalka 2011.11.04. 23:59:41

@pushpang: sztem csináld meg azt is, amit én javasoltam, ártani nem árt.

Doktor Kotász 2011.11.04. 23:59:51

@Turambar: Ha összeszarod magad is, arra írtam, hogy köztörvényes, ha leütnek valakit a villában, hogy Arkanygyal mondta, hogy valaki üsse le Kiszopfelt, mert már nekik lehet.

Ha összeszarod magad, akkor is erre mondtam. Hogy te ennek ellenére mit kóvályogsz körbe, az tök lényegtelen.

sogeking 2011.11.05. 00:00:25

Varga Viktor Dyáról beszél

Hódos Hajnalka 2011.11.05. 00:00:46

@sogeking: ott van az onlájn is? akkor hajrá pushpang! :D nálam a megoldás! :D

sogeking 2011.11.05. 00:03:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: nem tudom követni a gondolatmenetedet :)

-a valóvilág.hu onlájn az flash
-a most videói silverlight (de pl. a menü ott is flash)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 00:04:26

@capa05: és tudja, és tudja, és tudja...:P:P:DDDDDDDDD

sogeking 2011.11.05. 00:04:37

@pushpang: a valovilag.hu-t nézed, vagy az rtl mostot?

Hódos Hajnalka 2011.11.05. 00:06:06

@sogeking: nem tudtam, hol az onlájn, na. melyik oldalon, a vv hivataloson vagy az rtl/rtlmoston.
most már oké? :)

KIAFASZOMAZAVARGAVIKTOR???? (elnézést, ez kikívánkozott)

sogeking 2011.11.05. 00:08:54

ennyire azért nem énekel jól Varga Viktor, amennyire Dya kíváncsi :)

csak magamat képviselem 2011.11.05. 00:12:59

@fkangi: utóbbit én soha nem tudtam meg. :)
a villaszintet rég hozom, de csak mert nincs is léc.

csak magamat képviselem 2011.11.05. 00:16:00

jó éjt, éjfél, niemand professzor búcsúzik. nekem ő szimpi volt, milyen gyerekkora lehetett már?

sogeking 2011.11.05. 00:16:53

üvegen keresztül odament a V Viktor arcoskodni, ez kész :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.05. 00:17:54

@sogeking: valóvilag.hu-t
Flashplayer összeomlást ír ki.

Hajni, a silverlight sajnos az itt nekem nem segít. :(

Hódos Hajnalka 2011.11.05. 00:25:03

@pushpang: akkor... szerintem azt kell újra telepítened. csak azt nemtom, honnan, sajni.
ha holnap elkapom noscét, megkérem, hogy segítsen, ahogy nekem, linkkel, magyarázattal, stb.
reméljük, jön. :)

sogeking 2011.11.05. 00:31:08

@pushpang: milyen flash playert használsz?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.05. 00:31:23

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: most keresgélek én is a neten valamit, de azt hiszem, jobb lesz, ha házi szakértőnkre bízom én is... :)

most elhúzok, mert dög álmos vagyok.
Jó éjt!

sogeking 2011.11.05. 00:36:40

@pushpang: ha van házi linuxszakértőd, akkor az a legjobb megoldás :) (most amúgy sincs onlájn)

sogeking 2011.11.05. 00:39:18

a mai további onlájn sajnálatos módon elmarad, mert Attila letépte Varga V. melltartóját, aki ezután sírva távozott a villából..

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.05. 00:56:30

Amikor bejátszották Eszternek, Crisnek és Veronikának, hogy mi is történt a jégkrémes megcsinálásos csábítás esetnél, akkor nem tudom ki mit látott-hallott, de én abszolút nem láttam Esztert olyan ártatlannak, amilyennek ő beállította magát. Szerinte a videó őt igazolta, hogy nemet mondott... közben meg csak elhangzott egy "Neeee", az is csak ilyen incselkedéses hanglejtéssel.
Közben már korábban beismerte Eszter, hogy meg akarták csinálni egymást Cris-szel. Most akkor mi az igazság?
Szerintem Eszter már azt se tudja, mit hazudjon.
Eszter a feketét is fehérnek hazudja és azt hiszi, ha elégszer elismétli és elég hisztérikusan, akkor az úgy is lesz és mindenkit meg tud győzni.

nowo 2011.11.05. 01:14:49

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Én pedig tisztán emlékszem,hogy az RTL először úgy adta le,hogy Eszter azt mondta a végén,hogy:-Jó!(És nem azt,hogy:-Nee.)

Úgyhogy a retek aljas módon manipulál és csal.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.05. 01:16:17

@pushpang: get.adobe.com/flashplayer/ step 1: Onnan lerántod az új Flasht.
Step 2: Vezérlőpult/progik eltávolítása. Megkeresed a Flasht és leszeded.
Step 3: Ráengedsz egy Ccleanert, vagy hasonlót.
Step 4: restart.
Step 5: Feltelepíted az újat.

Vagy (amennyiben Firefoxod van): eszközök/kiegészítők, ott megkeresed a Flasht és ha egynél több verziót listáz, a régieket tiltsd le, vagy távolítsd el...

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.05. 01:32:01

@nowo: Én arra is emlékszem, hogy elhangzott eredetileg, hogy amikor a többiek alszanak, akkor kint egymásnak esnek. Szóval szerintem is van itt egy elég erős manipuláció, amivel Esztert védik. Eszter meg gyorsan kihasználta a lehetőséget és rendezett egy műhisztit, hogy ő hét hete Cris hazugsága miatt szop. Közben Cris leleplező levelének felolvasása után maga Eszter vállalta be nagy mellénnyel (mert ugyan mi van abban), hogy megkívánta Crist és meg akarta csináltatni magát a sráccal.
Meg a seggcsípkedős és a kanapén együtt jégkrémezős jelenet és az a szitu, amikor Péternek dicsekedett Cris, hogy összejött neki a nyavalyás doki, akinek kell a fasz és hogy leszarják Veronikát, neki kell az újabb skalp... ezek is ebbe a témába tartozó videók, amit szintén érdemes lett volna Veronikának megmutatni.

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2011.11.05. 01:37:48

@hétszűnyű kapanyányimonyók: "... Eszter meg gyorsan kihasználta a lehetőséget és rendezett egy műhisztit, hogy ő hét hete Cris hazugsága miatt szop. ..."

A Kubai alig egy hete esett ki, vagy nem? Ilyenkor kellemetlen az eltorzult időérzékelésem...

nowo 2011.11.05. 01:39:11

www.rtlklub.hu/most/25217_valovilag_5_-_osszefoglalo_elerkeztunk_a_valovilag_5_elso_ki

Na itt a fagyis rész.(A harmadik részben.)
A retek kivágta azt,hogy:Cristofel:-Ha kimegy Veronika,akkor megcsinállak.Eszter:-Jó!

Doktor Kotász 2011.11.05. 01:46:11

@nowo: Csak kérdem, hogy akkortájt Veronika már együtt volt Kiszopfellel vagy éppen nyammogot, hogyhagyják őt békén. Egyébként meg tényleg semmit nem jelentett a fagyis jelenet. Bevallották egymásnak, hogy vonzónak találják a másikat, és annyiban is maradtak...

nowo 2011.11.05. 01:46:16

A 3. rész 8:17-nél kezdődik a "Na mi van,Kubánó?"

nowo 2011.11.05. 01:49:48

@Doktor Kotász: akkor már javában együtt voltak.
Az a visszataszító az egészben,hogy Eszter hazudik ezerrel,és bizonygatja,hogy ő nem kezdett volna ki Krisszel,csak ha nem lett volna Veronika.
A retek meg úgy vágta meg a jelenetet,hogy Esztert tisztára mosta.
gaz,Veronikának is jobb ez így,mert nem hallotta azt,hogy Krisz azt mondta,hogy ha kimegy Veronika,megcsinállak.

nowo 2011.11.05. 01:53:58

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Na,még csak az hiányzott volna szegény Veronikának,hogy meghallgassa az egész videot,meg utána,amit Krisz és Péter megbeszéltek,hogy ő be akar gyűjtani még egy skalpot (a mosókonyhában,amikor mindenki alszik),és ehhez Péter buzgón helyeselt,sőt,bátorította.

nowo 2011.11.05. 01:56:56

@hétszűnyű kapanyányimonyók: igaz,ha belegondolunk,mire Veronika kimegy,és lenne alkalma visszanézni a videokat,nagy kérdés,hogy együtt lesznek-e még Krisszel?...

Doktor Kotász 2011.11.05. 02:42:41

@nowo: Hűt ez pont lényegtelen dolog.

JOKKA21 2011.11.05. 03:21:39

Vera nagy gyökér!Annamarit lávolom.:)

Líder Máximo 2011.11.05. 04:11:12

"A konyhában fut a tuja, bazdmeg! Vagy pofánverem egy lapáttal vagy bejövök a szobába!"

Ez hatalmas volt! :D (online)

Müszélia 2011.11.05. 06:29:18

ez a takarítási mánia már a vv4-ben is kiverte nálam a biztosítékot. mi ez, higiéniai verseny?pornós vera, sskk nem öntünk szemetet másnak az ágyába. a villamester nem élet-halál ura.

avanivi 2011.11.05. 07:02:01

@Müszélia: Valaki azt írta, hogy AM és Vera a kedvec, mert van eszük. Tegnap láthattuk, valamennyi van nekik. A családom legfiatalabb tagja öt /5/ éves, hát ezekhez képest egyetemi magántanár.
Takarítási mánia ??? Kurva nagy kupi van ,és a lányok lusták,nem csinálnak semmit.

avanivi 2011.11.05. 07:35:56

@nowo: az is kimaradt, : "ha elmondod kiheréllek"

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.05. 07:58:30

@fkangi: nahát, nahát, csak estig, sőt, éjszakáig fent vagyunk? Hogy kelsz fel így reggel,, h indulj ma dolgozni?:D Illetve már ott kellene lenned!:D Látom, nem jó ez a VV függőség:D:D:D:D Vagy kommentelési függőség:D:D:D

@Müszélia: nem, nem higiéniai verseny, de azért elég gáz, ahogy bent élnek!:D 10x akármennyi ember nagy része leszarja, h él, mert ingyen van, élnek, mint hal a vízben, abszolút nem kell költeniük, stb! Ezt nem találom helyesnek! Ha a sajátja lenne, remélem, h jobban megbecsülné!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.05. 08:04:59

www.borsonline.hu/news.php?sajat-szexet-nezi-a-teveben-cristofel&op&hid=48963

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/szexel-bekultek-veronikaek-2069659

www.storyonline.hu/hirek/vv_veronika_lefekszik_peterrel/37215/

www.stop.hu/articles/article.php?id=956423

NA, belinkeltem mindent, amit ÉN találtam:D
Jó olvasást:)
Megjegyzem, Krisznek az volt a dolga, h megdugja azt a buta libát! Éljen, örüljünk együtt, mert sikerült teljesíteni:D Szánalmas, ezt halkan jegyzem meg:(

Visegrádi 2011.11.05. 08:24:03

Idő pocsékolás.
Bocsi Hajni, neked is csak egy mentséged van: ha pénzt kapsz ezért.

milkacica 2011.11.05. 08:28:22

Ez a Krisz folyamatosan kiveri a biztosítékot...de rtl nagyon nyomja.
Ahogy Ati mondta, takarodjon!

avanivi 2011.11.05. 08:53:25

Tisztességtelen a játékosokkal szemben, hogy bemehetett ez a félkegyelmű 24 órára. Kettő óra elég lett volna , a kialakult helyzet tisztázásához, / amit nem tisztáztak!!/ és a dugáshoz.Veron fogja kapni az összes zöld kendőt, és nem is csodálkozhat ezen.

témázgató 2011.11.05. 09:03:11

@avanivi: teljesen igazad van a zöld kendő következő útjában. És a villalakóknak is ez lenne a legjobb (a nézőkről nem is beszélve).

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.05. 09:11:35

@avanivi:

@avanivi:

nem Veron, aki szerintem a nézők kedvence, és akit a házban is sokan bírnak fogja kapni a kendőt, hanem a Beton Vera fogja kapni a legtöbb jelet, legalábbis most vasárnap ő kapná, lehet szerdáig valamit feledtetni tud az utóbbi időben nyújtott ócska viselkedéséért, de azért nehéz lesz feledtetni a többi csaj mengele durvaságú leüvöltését, és a kuka tartalmának az ágyba ürítését, tehát úgy gondolom hogy Beton Vera mennek a jelek, de ha Shádira rakják, akkor ő Beton Verát viszi, és remélem Beton Vera marad kinn.. Shádi ártalmatlan és egy érdekes színfolt a házban.. meg felteszem a felafelesek összefognak, hogy benntartsák, persze ki tudja azok után, hogy szegényt leitatták és alkoholos üvegek sora között mutatták félájultan.. ami ugye a muszlimok között egy nono, legalábbis nagy nyilvánosság előtt...

De nekem szimpatikus amúgy Shadi, és az, hogy így állja a sarat, pedig nagyon aljasok vele a fiúk..

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 09:16:58

@ladyandhenk: szabadságon vagyok, és elég nagylány ahhoz, hogy ne kelljen már engedélyt kérnem...majd fél év múlva, amikor csipás szemmel mész dolgozni, újratárgyaljuk :P
a függőség pedig nem itt kezdődik (én azelőtt is éjfélig ültem a gépnél, gyakran dolgozom is közben a hazahozott anyagokon), hanem ott, amikor bele van valaki betegedve, hogy lemaradt az onlájnról, vagy öfiről, vagy ilyenek.. marhára nem a VV miatt ülök itt, meg nem is azért, hogy minden kommentet végigolvassak és mindegyikhez hozzászóljak, nagyrészt csak a saját dolgommal foglalkozom...
jobb reggelt mindenkinek!

capa05 2011.11.05. 09:49:51

@Brr: Azért valamivel csak kivívta az utálatot?:D

Müszélia 2011.11.05. 09:50:33

@témázgató: nálam is ilyen rendetlenség lenne, ha csak 1 kis szekrényt kapok az összes cuccomhoz. nekem itthon 5-6-szor ennyi tároló helyem van, és minden elfér. csizma és zokni a földön? hol legyen? a plafonon? vagy van külön cipőtartójuk?

capa05 2011.11.05. 09:58:28

@Müszélia:
Ezen már én is gondolkodtam és teljesen igazat adok neked!Az a frappáns RTL ötlet, hogy nincs mindenkinek ágy sem, így ágynemű tartó sem ahová néhány dolgot el lehetne tenni!
Az RTL kényszeríti ki a "kuplerájt" hogy a jóérzésű nézők megbotránkozzanak!

témázgató 2011.11.05. 09:58:41

@Müszélia: Ha megfigyeled a képsorozatot, akkor látszik, hogy az első két képen lányok ruhatára van a 4 részes szekrénybe egymásra hányva. A harmadik képen valószínűleg egy fiú szekrényrésze van fényképezve.
Feltűnő a különbség a fiú javára.

nosce 2011.11.05. 09:59:36

@pushpang:
Milyen oprendszered van , windows vagy linux ? Ha windows akkor atzt kell amit Hayni mond csak értelemszerűen a flash playerre mert az szállt el, leinstallálni az összes flash playert ha esetleg több van, mejd letölteni a legujabbat és felrakni. Ha ez nem segít akkor ujra leinstallálni a flash playert majd a böngésződet is és utána először visszatenni a böngészőt majd a flasht visszateszi neked ha elkezdesz nézni a youtubon egy bármelyik videót. Ez meg kell h gyógyítsa.
Ha linuxod van akkor pedig a legujabb verziókra kell frissíteni..

Anselmo 2011.11.05. 10:10:04

@milkacica: Attila azért mondta hogy takarodjon, mert Krisz a legnagyobb gyermeki őszinteséggel azt javasolta neki, mutassa újra a tőle megszokott kreténséget. Azt az arcot, amit Attila vágott, miközben hallgatta! :D

capa05 2011.11.05. 10:10:10

@témázgató: Nem védem a lányokat, mert tényleg borzasztó igénytelenek.De azért egy nőnek sok bisz baszra van szüksége amit el kellene helyezni.A konyhára, fürdőre, mosókonyhára nincs mentség!

Anselmo 2011.11.05. 10:11:03

Egyébként most kezdem megkedvelni ezt a Krisz gyereket.

nosce 2011.11.05. 10:15:07

Lehet Crist meg a bemenetelét savazni, de a cikkekből is látszik h 1 éjjel alatt akkora felfordulást (értsd sót) csinált a villában mint az elmúlt 2 hétben az összes többi villalakó együttvéve, és annak is jó részét az ö levele okozta.....ezért nincs igaza az ordítozva takarodjozó Attilának, mert ha nincs só és nézettség, akkor egy hüvös téli reggelen elzavarják öket a villából a faszba, és játszhatják a játékukat saját zsebre...és ha ezt nem látja, akkor elég buta...

nowo 2011.11.05. 10:15:46

@Anselmo: Krisz szerintem most nem volt hibás.
Attila volt ismételten kretén és felfújta a dolgot,rendezett egy tipikus hisztériázó műbalhét.
A kreténje!
Egyébként,ha az RTL beküldi 24 órára Kriszt,akkor Attila milyen jogon kergeti ki???

nowo 2011.11.05. 10:18:02

Beton-pornós-Vera nem kap büntetést azért,amit művelt?
Így nem lehet viselkedni,még akkor sem,ha tényleg kupi van.
Lehet normális hangnemben is megkérni az embereket a takarításra,de ő erre képtelen.

nowo 2011.11.05. 10:21:25

Nemhiába tetszett Attilának Vera akciója.
Mindketten egyformán aljas,g.ci betonfejek.

MagasMacska 2011.11.05. 10:22:54

@nosce: Azért a "balhék hiánya" is az RTL hubája. Minek tesz fel ilyen kérdést szavazásra, mint az, hogy beszélhessenek-e a csapatok egymással. Ha a két ellenséges csapat tagjai nem ordítohatnak a másikra, akkor marad a saját Heti Hetes-féle szemétkedés, de az a nézők jelentős részének kevés.

MagasMacska 2011.11.05. 10:24:07

@nowo: Nem hiszem. Ő "húzóember". Azt pedig az RTL nem bántja. Lásd Attila, Veronika... Dia sokkal kisebbért WC-t pucolt.

MagasMacska 2011.11.05. 10:25:02

@nowo: "Attila volt ismételten kretén és felfújta a dolgot,rendezett egy tipikus hisztériázó műbalhét."

Ezt a tanácsot kapta Krisztől...

avanivi 2011.11.05. 10:26:17

@capa05: van ágyneműtartó !! A Peti oda tett kilenc köntöst, és 19 törülközőt, ami az ágyán volt fölhalmozva.Azóta senki nem kereste még.

Anselmo 2011.11.05. 10:28:21

@nowo: Attila akkor igazán geci, mikor azt hiszi, nyeregben van és irányíthat másokat. Olyankor nagyon magabiztos tud lenni. Aztán előbb-utóbb nagyot koppan, és akkor meg nyafog Fecónak, hogy milyen szemetek vele a többiek. Egy szegény ördög, aki azért igyekszik előre jutni a patkányok versenyfutásában.

avanivi 2011.11.05. 10:29:47

@nosce: Vagy kimennek önként a villából és pisloghat az rtl.

nosce 2011.11.05. 10:32:22

@MagasMacska:
igen, a retek hibája különösen h Crist valszeg szándékosan kiejtették (nem mutatták az állást a szavazásnál mint pl. amikor Éva kiesésre állt akkor igen) és most futnak Cris után, persze ez már így nem ugyanaz, nem ugyanaz a feszültség...ez van, elbaszták...a bentlevő anyag meg kevés, a szilikoncicák nem csinálnak semmit , a nagy Péter-Attila taktikázás meg kb 5 percig lehet érdekes egy 1 órás összefoglalóban, ha a ripotszobákat is bevágják akkor 10 perc a többi meg dögunalom, vagy értelmetlen, követhetetlen catfight..

avanivi 2011.11.05. 10:36:07

@Anselmo: Írta egy komm.társunk, hogy Krisz az Attilának a vállalkozásáról és az APEH-ről beszélt, én nem csodálkozom, hogy ideges.

nowo 2011.11.05. 10:36:33

@MagasMacska: :)Igen,mondjuk erre én is gondoltam,futólag.
De az igazságérzetem mindig felülkerekedik.

Turambar 2011.11.05. 10:37:48

@Doktor Kotász: Szerintem meg kicsit próbálj eltávolodni az anális testnyílástól, mert úgy látom, akörül keringsz rendszeresen.
Ezen felül amilyen tapló módon reagálsz le dolgokat, a kutyát fogja érdekelni, ha igaztalanul vagy épp igazságosan osztanak téged a jövőben, nemhogy melléd állni.
Szevasz.

avanivi 2011.11.05. 10:38:10

@Anselmo: Mesélhetett volna Verának, Seherének, és Eszternek is a villán kívüli bulvárról.

capa05 2011.11.05. 10:38:14

@avanivi: azt én is láttam/ hallottam, de ha mindenkinek lenne, a szekrényben lehetne rendet tartani.

Hurri Kán 2011.11.05. 10:40:00

Szép tavaszi estét mindenkinek. :)

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 10:41:39

Hellóka!
Lemaradtam: miután beleöntötte az ágyba a szemetet a Vera, mi történt? Mert a következő képen már mindenki hepin fetrengett a tiszta ágyba. Beszóltak nekik kintről, hogy rohadt gyorsan csináljanak rendet, és hagyják abba a hisztit? A lisztes kabátra szórásnál elkapcsoltam, mert ez lesz, ha nincs ovónéni az oviban...

nosce 2011.11.05. 10:42:12

@avanivi:
"Vagy kimennek önként a villából és pisloghat az rtl."

ha kimennek önként az is olcsóbb a reteknek mint heteken át nagy költséggel közvetíteni a semmit, de azzal lehet nagy szivességet tennének, mert gondolom visszatöltenék másokkal a villát...

avanivi 2011.11.05. 10:42:30

@capa05: mindenkinek van, csak azt fel kell emeli !!

nowo 2011.11.05. 10:46:40

@gyvy: ...és egyben kellemes húsvéti ünnepeket!:)

Hurri Kán 2011.11.05. 10:47:39

@nowo:
Valóban. Elnézést, tér-idő csapdába kerültem, megfeledkeztem róla. :D

Anselmo 2011.11.05. 10:48:51

@avanivi: ez van, ha az rtl megszegi a sajátmaga által felállított játékszabályokat, és embereket enged ki-be menni a villába.

capa05 2011.11.05. 10:49:47

@avanivi: nincs mindenkinek ágya, 10 db van

nosce 2011.11.05. 10:49:55

@gyvy:
most akkor hétfőn locsolkodás lesz ? :)

Hurri Kán 2011.11.05. 10:51:56

@nosce:
Az ma este lesz. Hétfőn rizseshús és pálinka. :D
Amúgy volt valami érdekes a tegnap esti öfiben? :)

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 10:52:17

@nosce:

Én a kérdésre: szabad-e locsolni, mindig azt mondom: NEM.
az én hajamat ne bűzölje össze senki, csak mert ahhoz van kedve és mert ez a szokás.:))) szoktak nézni bután a népek, mert ilyet senki sem szokott csinálni.:)))

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.05. 10:53:06

Attila haragja Cris ellen szerintem megjátszott. A kubai pont segíteni akart neki megnyerni a játékot, tanácsot adott, hogy hogy maradhatna színesebb, mert Cris kint gondolom rengeteg visszajelzést kapott, elemzést, adást látott, véleményüket osztották meg vele az emberek, most ezt közvetítette Attilának.
Attila tényleg beszürkült, becsicskult és ideje lenne visszatérni a karakteréhez.
Cris külső tanácsa valójában nagyon is hasznos Attila számára, és Attila is megfogadta, nem ment el a füle mellett, mint ahogy azt mutatja. Ott kattog az agyában a kubai tanácsa.
De nagyon ügyesen úgy alakította a dolgot, hogy pont a kubaival szemben lett geci, összeférhetetlen, mint aki haragszik rá, így nem vádolhatják azzal, hogy a kubai tanácsára váltott köpönyeget megint.
Attila ismét összeférhetetlen... Cris tanácsára, de éppen Cris-en gyakorolja a parasztságát :)
Amúgy is tudja Attila, hogy ő nem küldhet csak úgy haza senkit a villából, pláne nem akit az RTL küldött be egy meghatározott időre. Ez csak keménykedés, a kamerának szóló izmozás.

Anselmo 2011.11.05. 10:54:26

@Lotyóbridzsida: a régi szép időkben igazi veder vízzel locsoltak a legények, az nem volt büdös :)

milkacica 2011.11.05. 10:54:39

@Lotyóbridzsida: ez nekem is feltűnt, hogy már a másik kockán, minden tiszta volt.Márpedig igencsak tiltakozott mindenki a disznóól takaritás ellen...

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 10:56:47

@Anselmo:
Ahogy mondod, a régi szép időkben.:)
Most meg okádás-büdös "parfümmel", én meg szagolgathatom egész nap utána, hát tudod mikor!:)))
Víz jöhet, abba nem halt még bele senki, de a modoros/kényszeredett parfümfújkálástól idegrángást kapok.
Viszont azzal, hogy nemet mondok, tök izgi lesz a hangulat!:D:D:D

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 10:59:30

@milkacica:

El tudod képzelni, hogy a Vera szó nélkül hagyta, hogy egy egész kg lisztet beleszórtak az ágyába és a bőrkabátjába?
Gondolom bejött az "óvónéni" és rendet csinált.:D
Egyébként tényleg hülyeség volt a részéről a szemetet beleszórni az ágyba. Elég lett volna a folymatos lelki terror. De már látszik rajta, hogy annyira gyűlöli zsigerből a lányokat, hogy képtelen visszafogni magát, főleg, ha "hatalmat" kap.

Anselmo 2011.11.05. 11:01:33

@Lotyóbridzsida: el tudom képzelni, milyen jó hangulat lesz utána :D pirostojást azért kapnak?

Tudok egy jó locsolkodó verset:
"zúg a traktor, szánt az eke,
elvtársnő, öntözhetek-e?"

milkacica 2011.11.05. 11:02:36

@Lotyóbridzsida: én már azt vártam, hogy a disznóölővel megy BTAnak :) az bizti, hogy bármelyik csajt veri szóban és ideggel...Lufi az érzékenyke pontja :)

milkacica 2011.11.05. 11:03:56

@milkacica: vagyis Pufi...tökmind1 :D

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.05. 11:06:44

Modoros-Ponrós-Beton Vera villamesteri tevékenysége tipikus példája annak amikor egy szarember hatalmat kap a kezébe, rögtön kitör belőle a vadállat, az elnyomó, a hatalmaskodó. Koncentrációs tábori "oberkapo" mentalitás. Kiemelik a többi közül és rögtön élet-halál urának képzeli magát és minden lehetséges módon megkeseríti a többiek életét.
Vera ismét bizonyította, hogy egy rakás szar a személyisége.

Shadi villamestersége alatt legalább normális maradt, vele szemben Attila csinálta a balhét az ellenállást.

Anselmo 2011.11.05. 11:06:55

Van egy ki nem mondott megállapodásom a mumkahellyemmel, hogy ha bejövök, akkor dolgozok is. Úgyhogy csá.

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 11:07:23

@Anselmo:

Figyelj, én nagyon utálom az ilyen kényszer-tradíciókat.
Senki nem nyomja le a torkomon, hogy az normális dolog, hogy azért mert a Pistike meg akar locsolni (csak mert szokás ugye), nekem egész nap okádás-szagot kell szagolgatnom magamon ÉS hajat kell mosnom este.
Én sem cseszem össze senki haját szokásdiból.:)))
És ezzel, hogy nemet mondok, feldobom a dögunalmas húsvétot.:D Legalább 10 percig mindenki lefagy/nevet/siránkozik/bután néz/neadjisten helyesel, amin és rettentő jól szórakozom.:D

Piros tojás jár persze. Az nem fáj senkinek, és jófejség a részemről.:))))

Akármi Áron 2011.11.05. 11:07:59

@nosce: DDD szijjasztok, jaj istenem, akkor nekem hétfőre nagyon iparkodnom kell a tojások megmunkálásával:DDD

capa05 2011.11.05. 11:09:30

@gyvy: Jól emlékszem, hogy szoktál horgászni?

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 11:10:26

@milkacica:

30-as pulzussal mondja bárki szemébe, hogy egy címeres barom, és fel is sorolja, hogy miért, és IGAZA VAN!:)))
Pont ezért szórakoztató.:))))
Egyébként nem is értettem AM-et, hogy miért takarít konyhát???? Ki ő, az angol királynő, vagy mi az isten???:D
De egyébként vágási, hogy dafke nem csinálják, hogy húzzák a vera agyát. Inkább szemétdombon élnek.

Hurri Kán 2011.11.05. 11:10:39

@Akármi Áron:
Szia Áronka! :)

@capa05:
Igen, jól emlékszel.

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 11:12:07

Egyébként nem is értettem AM-et, hogy miért takarít konyhát????

Hogy miért NEM takarít, sorry.

milkacica 2011.11.05. 11:14:12

@Lotyóbridzsida: hiányzott a megfelelő hangnem :) mégazértsem mágazértsem mert Te-Vera mondtad :D

Hurri Kán 2011.11.05. 11:14:29

Az eddigi VV-k közül toronymagasan ez a legigénytelenebb brigád...

témázgató 2011.11.05. 11:15:21

@Lotyóbridzsida: erre gondoltam én is, hiszen BTA-nak gyereke van. Akkor sem takarítana, ha mellette élne egy kisgyerek?

Akármi Áron 2011.11.05. 11:15:23

@gyvy: Szeva, hát most levagyok maradva egy brossúrával, még jó hogy idejöttem, elfelejtkeztem volna a húZsvétról, na oszt megzápultak vóna a drága tojások is:) Jaj-jaj!:)

milkacica 2011.11.05. 11:15:35

@gyvy: pedig ott volt az a soksok ezer ember :D

capa05 2011.11.05. 11:16:34

@gyvy: Ha nem titik, merre? Az az igazság, hogy ahová ( határrét ) én szoktam, szóval mostanában gyenge a fogási arány.Valami másik helyet akarok nézni.Utálom csak a botot nézni, mert azt itthon is meg tudom csinálni a nappaliban.

Lotyóbridzsida 2011.11.05. 11:18:27

@témázgató:

Ez egy kifacsart helyzet.
Inkább döglenek egész nap a disznóólban, minthogy márcsak unalomból is kitakarítsanak, vagy neadjisten folyamatosan takarítsanak.
Otthon megcsinálja az ember, mert más nem fogja helyette.
Itt pedig arra számítanak, hogy majd lesznek más balekok, akik úgysem bírják el nézni a kupit, és igazuk is van (Sáde).:)

milkacica 2011.11.05. 11:20:07

@Lotyóbridzsida: be kellene küldeni GiGit is egy 24h-ra :D

Hurri Kán 2011.11.05. 11:21:06

@capa05:
Nem titok. Pesti vagy egyébként? Én igen, leginkább Gödöllő mellé járunk, ott azért lehet fogni. De minnyár írok privát neked, nem akarom, h baltával sújtassék le ránk a zoffolásér. :D

@Akármi Áron:
Az nagy baj lenne. Aszongyák, nem jó dolog az, ha megzápulnak a zember tojásai. :D

Hurri Kán 2011.11.05. 11:30:59

@Akármi Áron:
Bármelyik. PEdig olyan szép szilikoncicijük van. De nyilván műtöttek beléjük mosogatásgátlót is. :D

capa05 2011.11.05. 11:34:02

@gyvy: Lehet a mosogatószer bőrön keresztül felszívódik a szilikonba és oldja....

Akármi Áron 2011.11.05. 11:34:12

@gyvy: DDD semmiképp senem, pláne, hogy manapság megkérik az árát a minőségi, méretes tojásnak:)
Ilyen szép,napsütéses időben élvezet a lógatás is:)

milkacica 2011.11.05. 11:34:37

@gyvy: mondjuk főzni is csak a fiúkat láttuk(am)...azt annál többször hogy a csajok hogy tudnak nelni.Kinga és a zöld spag.esete :)

Virágék 2011.11.05. 11:40:48

@milkacica: Istenemre mondom jól csinálják:) Amikor majd férjhez mennek, nem ők lesznek a házicselédek. Majd csak nézik a vv100-at, apuci főz, mos, takarít+ neveli a kölyköket. Hát nem igazuk van, bazmeg?

milkacica 2011.11.05. 11:40:53

Amúgy tudja valaki miért van Lilu-uralkodás?kezdem unni...

Akármi Áron 2011.11.05. 11:48:20

@gyvy: Meg ugye nem elég kompatibilis a formatervezett külsővel sem a házi észmunkák zöme:)

csak magamat képviselem 2011.11.05. 12:07:44

@milkacica: heti váltásban dolgoznak, nem?
úgy tetszett a Balázst öltöztette a...
bemennek a lakásába hajnal(érted, hajnal!)i négykor, és ráadják a zoknit.

Toszkana 2011.11.05. 12:10:06

Nem vagyok Eszter rajongó de azért valljuk be a Kacsaszájú sem más mint egy picsa. Addig volt érdekes míg kavart a Cris-el most meg kavar majd a Törpével. :)

csak magamat képviselem 2011.11.05. 12:13:47

@milkacica: én azt gondolom (oké, hogy Attila egyedül él a kutyival), hogy a ciciseket etetik otthon, szerintem partedlijük is van.

kemény keleti kommentelő 2011.11.05. 12:14:31

Új ember érkezhetett retekékhez, ez az összeállítás jóra sikerült. Eszter ásítása és Vera bedőlése meg különösen.
www.valovilag.hu/video/147319
És most valami egészen más.
Verát megint meg kell védenem. Sanszos, hogy a következő kiválasztott ő vagy Shadi lesz, így időben párbajellenfelet kell kreálnia magának. Dyus ugrott, ő vasárnap már a halakkal alszik. Vera kapkodós lány, rövid úton talált rá Annamaryra. Azt a kukát nyugodtan boríthatta volna Sehi, Kinga vagy Veronika ágyába is, valamiért Annamary mellett döntött. Megjegyzem nem rossz választás.
Mókás jelenet, szakmai értékelés megvolt, jöhet a napi kvízkérdés:

Ha 1 38 fokos dzsakuban 1 Dya 2 szilikonja 1 Csaba mellett összeesik, akkor 1 Veronika 2 szilikonja 1 18éves kubai mellett miért nem?

A. Az már B16-os hőre nem lágyuló típus
B. Kis pénz kis szilikon, nagy pénz nagy szilikon
C. Uram Atyááám! A faszom kivan a kvízkérdésekkel.
D. A szeri csodira képi

csak magamat képviselem 2011.11.05. 12:16:22

off:
csak én olvasom a villamoson az ablaktörő kalapácsot ablaktörlőnek?

milkacica 2011.11.05. 12:23:55

@Binbir gece: a kubai karban-kézbe-szájban tartja+ pengetés

capa05 2011.11.05. 12:23:56

Beletekertem az online-ba dreszter 4:17nél be van baszva mint az atom, na rá kéne figyelni, hogy bele nem fulladjon a Jakuba

capa05 2011.11.05. 12:25:56

Dreszter az online 4:17 nél be van baszva mint az atom! Rá kellene figyelni, ne fulladjon a jakuba.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 12:25:59

@Brr: @Lotyóbridzsida: @hétszűnyű kapanyányimonyók: Azért ne mondjátok már, hogy az nem tetszett ebben, ahogy Vera Kingát leoltotta! Szerintem herótja van a műnőktől, ami teljesen megérthető!

capa05 2011.11.05. 12:26:53

Na az előző 6 frissítés után került elő(bocs)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 12:31:00

@milkacica: Legtöbbet főzött Gergő és Péter, néha főzött-besegített Shadi, Vera, Fecó. A többi játékos csak a sült halat várta a szájába! Szerintem Vera kifakadásában az is benne lehetett, hogy már unta, hogy pár ember csinál mindent a többiek helyett ia.

beacska 2011.11.05. 12:31:46

@Peter_Cs: még nem volt olyan villamester akivel Kinga ne balhézott volna a takarítás miatt, és akinek nem jelentette volna be: azért sem takarítok!
hát hogy kell őt kérni, hogy elég szép legyen?

milkacica 2011.11.05. 12:38:24

@beacska: nincs az a szépséges kérés :D
Lassan kezdek kételkedni, hogy a válogatásnál nem-e volt kizáró ok, ha valaki tud/szeret házimunkát végezni...
Ez egy elég jelentős konf.generálási pont.

Virágék 2011.11.05. 12:45:02

@Peter_Cs: Jól megtehenesedett ő is:)

Szőkén jobban néz ki a képeken.

csak magamat képviselem 2011.11.05. 12:47:39

Felülről: Seri olyan, mint egy kék fűszerrel, padlizsánnal, jól sikerült tükörtojás. Kinga is. Dya egy odaégett, ám nagyon finom palacsinta. Veron Dyiás. Vera feketekávé. Annamari pörköltszaft. Eszter tejeskávé. Na, itt lehet választani. Kinek mi az ízlése. 8DD

Hurri Kán 2011.11.05. 12:49:19

@Akármi Áron:
Hát kérem... Elmúlt napokban kemény munka folyt, nem volt helye lógatásnak. :D

Hurri Kán 2011.11.05. 12:54:08

@milkacica:
Milyen zöld spagetti? :)))

@Akármi Áron:
Hát utcai munkához inkább megfelel ez a külső. :D

Virágék 2011.11.05. 12:55:26

1:45:00-nél mekkora köcsög Fecó! Saját haverjain röhög jókat Csabával. Szerintem ő a legsunyibb mind között, rohadtul nem bírom a fazonját.

beacska 2011.11.05. 13:01:56

amúgy szerintem tanulságos volt ez a Crist-vissza-a-villába projekt is.
-érdemes megnézni, kik ugrottak rögtön a nyakába-jééé, nem a saját "csapata"...csak nem ők voltak azok, akik a Cris-emlékesten azt találták mondani: nekünk most Crisről kéne beszélnünk? hát nekünk nem hiányzik, jó helyen van.és mit is mondott a másik csapat?
-kik voltak azok, akik köré sündörögve infókat akartak kicsikarni belőle erőszakosan?
-és kik voltak azok, akik felháborodtak a bejövő infókon?

A férjem szerint ez azért volt, mert vannak bent, akik biztosak a dolgukban, van egy elképzelésük, amit végig akarnak csinálni, és ebben megingathatatlanok, és vannak, akik kifelé játszanak, nnna, NEKIK kell a külső visszajelzés...

..érdekes volt, no

milkacica 2011.11.05. 13:05:09

@gyvy: én zöldnek láttam, gondolom hogy parajos...néha a Junior menün van ilyen :) de a főzhetnékjük nem terjedhetett ki ennyire.

Hurri Kán 2011.11.05. 13:06:40

@milkacica:
Pedig nem egy konyhai ördöglakat ez a kaja. :)

milkacica 2011.11.05. 13:12:29

@gyvy: aztan nyelte ra zoldtea kapszulat...a teljesseg kedveert :)

Akármi Áron 2011.11.05. 13:18:01

@gyvy: Elhiszem, de a lógatás se eccerű munka...keményen helyt kell állni/ülni:)
Igen, kizárólag utcai frontra való:)

@Binbir gece: DDD

Hurri Kán 2011.11.05. 13:22:36

@milkacica:
Fura egy népek, annyi szent. :D

@Akármi Áron:
SemMise eccerű manapság. ;-)

Bennfenntes 2011.11.05. 13:24:02

Elnézést, valaki látta, olvasta már a villaszabályzatot? Mindig hivatkoznak rá, de eléggé gumiszabály lehet, talán azért dugdossák, én legalábbis nem találom. Hozzáférhető valahol vagy csak egy jól hangzó kitaláció?

beacska 2011.11.05. 13:28:52

@Bennfenntes: igen, hozzáférhető a villában. ;D én már láttam, de nem tudtam benne lapozni...

capa05 2011.11.05. 13:34:30

@Bennfenntes:
akkora bakit nem követnek el, hogy nyilvánossá teszik!ezért lehet "gumizni"
Nem tudjuk a szankciókat sem, így aztán a kretív akárki azt mond amit akar. Tekintettel arra, hogy a játékosok ezért fizetést (vagy minek nevezzük) kapnak így nagyrészt beletörődnek a dolgokba.A szerződést kellene látni amit a versenyzőkkel kötöttek.

Akármi Áron 2011.11.05. 13:47:10

@gyvy: DDD Nekem a manapság senem:))
Szép délutánt, istenien süt ezen a fertályon a nap, bár nekem a benti konyhai észmunkák vannak soron,de nem bánom. Az utcait meg végezzék a szakirányúak....így mindenki a megfelelő helyén alkot hasznosat:DDD

Hurri Kán 2011.11.05. 13:51:26

@Akármi Áron:
Minden fertályon szépen süt, én meg szépen festek... :DDD

Doktor Kotász 2011.11.05. 14:07:26

@Turambar: "Szerintem meg kicsit próbálj eltávolodni az anális testnyílástól, mert úgy látom, akörül keringsz rendszeresen.
Ezen felül amilyen tapló módon reagálsz le dolgokat, a kutyát fogja érdekelni, ha igaztalanul vagy épp igazságosan osztanak téged a jövőben, nemhogy melléd állni.
Szevasz."

Jajj te édes, milyen anális testnyílásról beszélsz? Neked most csak ez jutott? Megvárni, míg nem látszik az utolsó százban hozzászólásban, hogy miről volt szó, hogy ne látszódjon, hogy ismét nem arról beszélsz, amiről én? Tudod, nem egy tragédia, ha belezavarodsz, hogy mit írt a másik, lehet arra legyinteni. Biztos egyszerűbb. mint műbalhés hisztibe váltani.

Hidd el nekem, mert nálam egyszerűbben működik, a jajj, félre értettem. Egyszerűen annyit mondok csak, jajj, félreértettem, és nem kezdek el hapciáskodni.

Próbáld ki, nálad is működni fog! :-)

Doktor Kotász 2011.11.05. 14:15:14

@Peter_Cs: "Vera Kingát leoltotta! Szerintem herótja van a műnőktől, ami teljesen megérthető!"

A pornósnak elege van a műnőkből? Szerintem csak az lehet a háttérben, hogy kiszorították a bizniszből. :-)

csak magamat képviselem 2011.11.05. 14:17:23

@Virágék: persze, teccene, mi? ;> az én ideális csaláédmodellem fele-fele, de abban is van logika, amit írsz. ld. svéd modell, apa is mehet gyesre. lassan itt is. :) de z ezmiez? azért ami jó, az jó. egyeztessenek, ahogy pl. a borgokkal és tujával lehet.
na allin all: férfiak: nem büdös a pelus, nők, mehettek a hivatalba.
azért az első lépés két viszonylag domináns, vagy igen drágám ember találkozása. Ez a szakítás titka. A harmónia másról szól, nem a felosztogatásról. Utóbbi NEM a vv. ;>

Doktor Kotász 2011.11.05. 14:18:22

@beacska: Szerintem a legtöbben marhára nem szerették Kiszopfelt, csak Csabát akarták kint látni. Attilával eleve sokat balhézott korábban. Egy ordibáló hülyegyerek. Mit örüljenek neki?

Virágék 2011.11.05. 14:26:56

@csak magamat képviselem: Persze, hogy teccene, de én már eztet elbasztam. Aztán mégsem vagyok jóóó!

Bennfenntes 2011.11.05. 14:39:08

@capa05: Én is erre gondoltam. Van, de senki se látta, kivéve a "beavatottakat", és ha úgy tartja kedvük, akkor szabadon (át)értelmezhetik. Vicc, hogy ez hivatkozási alap.

Bennfenntes 2011.11.05. 14:40:45

@Doktor Kotász: Hehe, éjszaka volt, hogy Veráról beszélgettek, és Gergő azt mondta, hogy Vera szerinte nem r!banc, hiszen csak egy pasival csókolózott odabent, nem "olyan" lány ő. :)

beacska 2011.11.05. 14:46:07

@Doktor Kotász: akkor meg minek mentek oda segget nyalni neki?

csak magamat képviselem 2011.11.05. 14:49:59

@Virágék: ez csak szubjektív, rosszul is tudhatod.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 14:55:14

@Bennfenntes: A neten körbejárt szexfotók ellenére nagy valószínűséggel igaz lehet ez!

Müszélia 2011.11.05. 14:58:37

már várom, mikor lesz az, hogy a színházban a színészek előadás közben takarítanak és vacsorát főznek. a vv5 gárdának az a szerepe, hogy majomkodjon, és azt jól csinálják. ki nem utál takarítani?

Bennfenntes 2011.11.05. 15:08:17

@Peter_Cs: A beszélgetés apropója az volt, hogy állítólag Vera, Eszter és Péter összegerjedtek a jacuzziban. O.o

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 15:08:31

Vera, Attila, Csaba és Shadi biztosan szinglik. A többiek nem - pedig a csatorna elsősorban szingliket ígért játékosoknak!

Bennfenntes 2011.11.05. 15:10:48

@Bennfenntes: Attila állítólag rávette őket, hogy bemenjenek a jacuba meztelenül - azt mondta, hogy ő is bemegy, ha ők hárman megteszik, de aztán ő mégse tette meg -, ennek a folytatása volt, hogy felforrósodott a helyzet. Ezt Attila mesélte el a nappaliban a többieknek.

Bennfenntes 2011.11.05. 15:12:15

@Peter_Cs: Dya bentről szörnyülködött, hogy Eszter Péter arcát nyalogatja.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.05. 15:13:10

@Bennfenntes:

Linket kérek... (Ki tudja mi kényszerítette Beton Verát ezekre a nem túl ízléses hardpornó képekre, viszont arra senki, semmi se kényszerítette, hogy magas erkölcsi lóról beszéljen a többiekkel, és hogy minősíthetetlenül leüvöltse a csajokat a villamesteri pozícióból, és hogy visszaéljen kérész hatalmával. Fura, hogy elfeledkezik arról, hogy nem örökre szól a villamestersége, és hogy minden szemétséget ezerszeresen kaphat vissza.)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 15:14:58

@Bennfenntes: Kinga csicskájának számomra nincs hitelessége!

Virágék 2011.11.05. 15:17:26

@Brr: Nem a szívem csücske ez a Vera, de tetszett, ahogy beöntötte a mocskot a libák ágyára!
Legalább csinálja a műsort, nem úgy mint az elkényeztetett műnők, akik mindenkit megszólnak, ahelyett, hogy tükörbe néznének. Lamantine meg tehén, hát mit képzelnek ezek magukról?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 15:19:43

@csak magamat képviselem: te miket össze flash-elgetsz..:DDDDD
@Virágék: ne adj neki egy hétig enni, meg ne moss, majd rájön..:D

Bennfenntes 2011.11.05. 15:21:12

@fkangi: Nem állítod vissza az avatarodat? Mert így kicsit furcsa...

capa05 2011.11.05. 15:22:26

@Müszélia: azért a VV játékosok szinészekkel való (színház) összehasonlítása még a bulváron is túl lép.
De ha már itt tarunk, a nézők nem szavazhatják vissza Desdemónát, mert jó nő volt és Othelló magára maradt!:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 15:24:08

@Brr: @Virágék: 13-an vannak, a nagy többségük nem csinál semmit, csak a készbe szeret beleülni! 13 ember könnyedén rendbe tudná tartani azt a nyüves 190 négyzetmétert!

Bennfenntes 2011.11.05. 15:24:16

@capa05: Nézőpont kérdése: se azt nem tudjuk, hogy van-e, s ha igen, ki(k) a beépített ember(ek), se azt, hogy egyforma fizetést kapnak-e, se azt, hogy mi a pontos szabályzat.
Desdemónában igazad van. :)

capa05 2011.11.05. 15:25:13

@Bennfenntes: ez az csak kinagyította!

Bennfenntes 2011.11.05. 15:25:39

@capa05: Úgy nézem, ez egy új, de már a helyére került minden. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 15:26:09

@Bennfenntes: köszi:I ez a vacak lenyeste a két szélét..:S

capa05 2011.11.05. 15:34:36

@fkangi: tessék, most nézhetem hogy mi a különbség a kettő között, így egymás alatt!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 15:36:22

@capa05: szabadon választott tantárgyat vettél fel..:P:P:DDD

Müszélia 2011.11.05. 15:38:09

@capa05: a vv5 ha nem is 100 %-ban, de nagyrészt előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. mit gondolsz, a veronika pofonját nem egyeztették előre? kacsacsőr megmondta, cris visszajöhet, de pofonvágom. rtl beleegyezett. na így megy a többi is. a szereplők színészek. amatőr színészek, akik igazi színészek szerepét játsszák. és jágóné se mondhatja desdemonának, anyukám, most ne haldokolj itt, hanem nyomás mosogatni.
persze tavaly meg az volt a baj, hogy gigi be akarja magát takarítani a döntőbe. nem az a fő baj, hogy kupi van. a műsor a car.

csak magamat képviselem 2011.11.05. 15:41:33

megértettem az első hisztogrammomat életemben!! 8)))

capa05 2011.11.05. 15:43:39

@Müszélia: Nekem csak adott helyeken van gondom a kosszal, de azt nem lehet tanítani. Van mosogató gép (ha mindenki elmosná maga után már nem is kellene).Itthon nálunk így megy.Aki meg a főzéshez segít 10 perc alatt megcsinálja.
Voltam sorkatona, tudom hogy ügyesen meglehet csinálni.
Azért ott is eléd irányított a foglakozás!!

capa05 2011.11.05. 15:46:27

@fkangi: a bolognai rendszer átka!!!:DDD

Líder Máximo 2011.11.05. 15:51:53

De mi az a "mézes alma"?

Doktor Kotász 2011.11.05. 15:53:09

@Müszélia: Te kevered az irányított sponteanitást a forgatókönyves konteoval.

Doktor Kotász 2011.11.05. 15:55:17

@capa05: Szerintem itt arról van szó, hogy páran kihúzzák magukat a takarítás alól, és a többiek úgy gondolják, hogy a frnacnak csináljnák meg más helyett.

capa05 2011.11.05. 15:58:24

@Doktor Kotász: Persze, ez már az elején is így volt, Geri lázadozott emiatt.Akkor jelentették ki Attilával, hogy ilyen körülmények között mindenki gondokodjon a maga kajájáról.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:00:54

@Doktor Kotász: ja,pedig de sokszor kell még más helyett pakolniuk, takarítaniuk, meg ilyesmit, ha egyszer véletlenül családjuk lesz....

Müszélia 2011.11.05. 16:15:21

@fkangi: kis különbség, a családom vagy ezek a majmok.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:19:17

@Müszélia: szerintem nagy, mondom ezt látatlanban..:D
de a gáz az, hogy ki sem nézem a csajokból sem a gyerekszülést, sem azt, hogy valaha képesek lesznek lemondásra, áldozatra...:S

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:24:59

@capa05: biztos, hogy ez és nem mézes almapálinka??:D

capa05 2011.11.05. 16:29:44

@fkangi: Líder ezt kérdezte!:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:34:34

@capa05: azt láttam, hogy azt kérdezte, mi az a mézes alma..:D:P csak abban nem vagyok biztos, melyikünk válasza a helyes..:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:40:17

@capa05: fogadjunk??:DDD
egyébként én meggybefőttet teszek az alma közepébe, arra lekvárt és amikor megsült, csokiöntet jár hozzá..:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:44:23

@capa05: nem válaszolhatok, mert Hajni ránkfogja..:DDDDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 16:50:15

@Peter_Cs: ezen tudok röhögni, ez előzőn nem..de biztos nekem nincs humorérzékem...

capa05 2011.11.05. 16:54:36

@Peter_Cs: Elég furcsa is BTA. A takaritás elleni lázadást nem gondoltam volna.
Beszórni meg liszttel más ruháját nagy tudatlanságra vall, azt max kiporolni lehet.. már ha sikerül teljesen??

Virágék 2011.11.05. 17:08:09

@capa05: Baszki a kurva életbe, most meg kellett csinálnom:)

Amúgy melegen vagy hidegen kell enni?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 17:12:49

@Virágék: szerintem így is, úgy is jó lehet.. bár látod, rám kellett volna hallgatnod...:D

capa05 2011.11.05. 17:14:14

@Virágék: kérdezd meg @fkangi: -t állitása szerint már csinált ilyet( persze hisszük ha ettük) de jól hangzott!:DDDDD

capa05 2011.11.05. 17:17:50

@capa05: 16:40-es hozzászólása:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 17:18:36

@Virágék: én a mézes almapálinkára tippeltem :) az én verzióm édeskésebb, de érdemes megcsinálni, mert gyors és ütős...a meggy tompít a lekvár és a csokiöntet édességén...

@capa05: na, ezzel én is így vagyok, hisszük, ha..:P:P:DDD

capa05 2011.11.05. 17:27:04

@Virágék: akkor ezek szerint nem kell kihűteni!:D

Virágék 2011.11.05. 17:33:17

@fkangi: Sajnos már mind a 4 adag el is fogyott:(

De tényleg érdemes megcsinálni, édesség helyett egészséges csemege.

lac64 2011.11.05. 17:38:23

@capa05: BTA nem a takarítás, hanem a prosztó hang ellen lázadt fel. Úgy gondolom, ha Vera normális hangon közli BTA-val, hogy mi a feladata, akkor nincs paláver. Liszttel pedig azért szórta be Vera ruháját, mivel előtte Vera a konyhai szemetet (amiben a lerágott csonttól kezdve minden volt) beborította BTA ágyába.

valovilag.hu/video/147463

capa05 2011.11.05. 17:41:41

@lac64: Ok így volt, de egy "kincstári" lepedő és egy saját dzseki között azért van különbség.
Ha az ágy is olyan lett, akkor azt kicserélik, éppen valaki mondta, hogy a D matracot is áthúzták, mert Kiszop kiszakította.

lac64 2011.11.05. 17:44:11

@Virágék: Pont nem a műnők, hanem BTA ágyába borította. És az általa írt cikk ugyanúgy a másik kinézetét, konkrétan Annamariét cikizi.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 17:44:42

@Virágék: na, az én verzióm nem annyira kalóriaszegény..:D de én édesen szeretem az Életet! :DD

lac64 2011.11.05. 17:48:19

@capa05: A dzsekit meg kimossák. Szerintem nagyobb prosztóság szemetet ágyba önteni, ugyanis a szemét leve pillanatok alatt átszalad a lepedőn, és a matracban köt ki, azt meg moshatod.

Egyébként nem állítom, hogy Annamari nem volt hülye, de azért lássuk már be, hogy ő csak válaszolt Vera húzásaira.

capa05 2011.11.05. 17:49:41

@lac64: Eszti írta úgy emlékszem? Mondjuk az elején láttam, BTA modell képét, de jelen állapotában azért túlzás.
Mondjuk a volt modell Marjai Juditot is volt "szerencsém" közelről látni, ha akkoriban nincs a nagy szőke haja, csak itt a lakótelepen 1 óra alatt 10 különbet találtam volna.

capa05 2011.11.05. 17:51:06

@lac64: na a liszt kimosással van a gond, én erről írtam! Liszt+ víz= csiríz!:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 17:59:48

@capa05: meg még szeretek is, ezt add össze! :DDDD

lac64 2011.11.05. 18:06:13

@capa05: Ez az arányokon múlik. A kirázott ruhában maradó lisztből maximum lisztes víz lesz. :)
De mindegy, mondom, Annamari is hülye volt, csak arra reagáltam, hogy nehogy már Vera legyen az ártatlan áldozat.

capa05 2011.11.05. 18:06:43

@fkangi: aki tud, az szeret is!:DD

Virágék 2011.11.05. 18:07:42

@lac64: Ki nem carja le, őt sem bírom:)

capa05 2011.11.05. 18:07:49

@lac64: erről részemről szó sem volt, vagy félreérthetően írtam?!:/

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 18:10:51

@capa05: olyan bölcs vagy, hogy lassan nem merlek tegezni..:P:DDDDDD

2011.11.05. 18:15:12

A nyomik miért nem kapnak piát ebben a szériában?

capa05 2011.11.05. 18:16:09

@fkangi: ahogy érz(ed)i,ennek is megvan a varázsa!:DDD

lac64 2011.11.05. 18:19:12

@capa05: A kezdő kommentedben értetlenségedet fejezted ki Annamari lázadásával kapcsolatban, innen indult el a párbeszéd. Az alapján gondoltam, hogy ebben az esetben Vera pártját fogod, de valszeg ezt félreértettem.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 18:20:48

@szerivan: mert anélkül is hülyék...:DDDDD

@capa05: de ha nem haragszik, nővérkejelmezt nem húznék..:P:P:DDDDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 18:22:19

@lac64: Elgondolkoztam azon, mi van akkor, ha ez konkrétan egy szerkesztői ráhatásra megrendezett műbalhé volt ...

Tjuca 2011.11.05. 18:28:24

@capa05: akkor ezek szerint a pékek nem mossák a ruháikat? :-D

lac64 2011.11.05. 18:30:11

@Peter_Cs: Nem hiszem, mert talán újságolvasás közben is beszólt Vera, hogy lehet elmosogatni, és amikor BTA közölte, hogy már elmosogatott, akkor megint elég prosztón közölte, hogy még hányszor fogsz. Nekem inkább olyan érzésem van, mint amit @binbir gece írt: Vera okokat gyűjt Annamari esetleges kihívására.

beacska 2011.11.05. 18:34:00

óóó AM szövetkezik Fecóval Vera ellen. Fecó megígéri, hogy a Petit rá lehet bízni, mejd ő elintézi...kac-kac...erre befizetek! Fecó megint más f*szával veri a csalánt!
Szegény AM...

beacska 2011.11.05. 18:37:26

Fecó december 10. körül akar menni párbajra!

csicserierika 2011.11.05. 18:38:09

Jó estét !
Most végeztem az esti onlinenal.
Na, akkor most már van nagy olló probléma is :)

2011.11.05. 18:38:15

Most nézem az online-t, Dya heroikus küzdelmet folytat a felvágottas kenyérrel, de a végén nyer.

beacska 2011.11.05. 18:38:19

@lac64: akkor sorba kell állnia, most hallgatom, hogy AM is arra gyúr! kakasviadal lesz!

nosce 2011.11.05. 18:39:37

@csicserierika:
"a, akkor most már van nagy olló probléma is :)"
dreszter és vera ? :)

beacska 2011.11.05. 18:41:42

AM képes ezzel a meztelen csigával szövetkezni...brrrr...és még fecó mondta Cristofelnek, hogy őt küldték a frontvonalba! ez gusztustalan...

nosce 2011.11.05. 18:42:26

@beacska:
Feco félelmetes, ahogy Csabiból és AM-ből is kiszedte a terveit, közben csak nagyon durvázott :). Ez a csákó b+ mindenütt ott van, sztem amikor Cris meg Veronika keféltek akkor is az ágy alatt figyelt :)

beacska 2011.11.05. 18:44:23

@nosce: iszonyat undorító, ahogy ott szegény AM-t oltja...fura, mert Attilától, meg Pétertől jófejség, de ez a Fecó...(fejcsóva)

csicserierika 2011.11.05. 18:45:52

@nosce: aha :) nem biztos, hogy jót tett Esztinek, így párbaj előtt .
Kíváncsi vagyok, hogy mennyt tesznek be az öf-ba :)

lac64 2011.11.05. 18:46:34

@beacska: online-t nézel? Kb. hol van ez a rész?

beacska 2011.11.05. 18:46:44

@csicserierika: én még nem tartok ott, lemerevedtem a Fecónál. Mi történt?

kemény keleti kommentelő 2011.11.05. 18:47:25

Varga Viktor volt a vv5 első meglepiembere? Végre leírhatom, ami már rég kikivánkozott belőlem. Viktor! Sok gusztustalan kis férget láttam már, de te benne vagy a legjobb háromban. Ez jólesett. És nehéz belekötni.

beacska 2011.11.05. 18:47:26

@lac64: vv5 11.04-05. 2.15 körül

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.05. 18:48:09

Fecó úgy kiviszi Pétert majd mint a pinty, legalábbis ezt mondta, hogy ez lesz ha Peti tovább feszegeti a jelrakós dolgot, fenyegetőzött, mint a Rácz úr a vv4ben, de vajon majd Fecó, aki köztudottan nem szeret taktikázni, hogy lesz akkor kiválasztott? majd decemberben magára teteti a jeleket? vagy direkt összeveszik mindenkivel, hogy jelet kapjon? ráadásul nagyon nagy az önbizalma is Péter ellen, nekem nem szimpatikus ez a túlságosan magabiztos hozzáállás

nosce 2011.11.05. 18:48:58

@beacska:
tulajdonképpen nem mondott AM-nek feco semmit, sőt mondta h a jelet nem rakja rá (AM-re). AM tervezi h összegyüjti a jeleket ha Vera nem lesz védett és kiviszi párbajra Verát, csak tart tőle h Péter berág, erre mondta Feco h majd ö leoltja Pétert és mellé áll....

csicserierika 2011.11.05. 18:50:08

@beacska: ha, ha.. pedig vicces :)
Attila beugrasztotta Petit, Verát, meg Esztit, hogyha bemennek a jakuba meztelen, akkor ő is. De nem :)
Azok meg hármasban nem tudom mit csináltak, csak amit a bentiek közvetítettek, hogy pl Eszti és Vera ollóztak egymás lábaival, hogy összeérjen a puni, majd Vera csókolózott Petivel.
Mindez közben Csabi is benn volt a vízben :)

nosce 2011.11.05. 18:52:29

@csicserierika:
hát ha volt köztük egy műbráner is, akkor felkapaszkodhattak a csúcsra is :)

csicserierika 2011.11.05. 18:52:57

@csicserierika: ja, és Eszter tán rámarkolt Petire.
Dyáék szörnyülködtek, a fiúk meg lesték őket :)

csicserierika 2011.11.05. 18:53:56

@nosce: ott volt Petié :) Elmondása szerint nem nyugvó helyzetben :)

2011.11.05. 18:54:08

Ezek honnan tudnak nézettségi adatokat, he??????

nosce 2011.11.05. 18:58:12

@szerivan:
azt sztem nem tudnak, bár zeusz éppen bemenydörögheti nekik, viszont AM meg Feco honnan tudta h hány sms-en áll és mennyivel jutott be ?

nosce 2011.11.05. 19:00:35

@csicserierika:
jah Petié, Vera le lesz lombozva más kaliberekhez szokott :)

beacska 2011.11.05. 19:01:07

@nosce: azt mondta, csaba mellé is hogy odaállt Attila ellen, és majd így oda áll AM mellé is, és majd december 10 körül kiviszi a Petit

nosce 2011.11.05. 19:01:13

@Peter_Cs:
lehet h nem, főleg nem ha Vera védett lesz...

csicserierika 2011.11.05. 19:02:11

@nosce: nem tudhatjuk :) kis ember, nagy bot....

beacska 2011.11.05. 19:02:12

@nosce: mert szerinted milyen Petié? láttad már? vagy az is "sunyin takarít"?

beacska 2011.11.05. 19:03:29

@nosce: Csaba megígérte, hogy majd ő elviszi a védettséget, Verának nem hagyja...megy az a büdös, undorító konspiráció.egy pillanatra azt hittem taktika, de nem!

nosce 2011.11.05. 19:03:30

@beacska:
jó de az már ködösítés volt meg mellébeszélés, a dec 10 úgy jött ki h a 10 között elmegy egyet párbajozni mert azt hiszi ez olyan mint a hegylakósdi h a kinthagyott ereje átszáll belé :) (ez utóbbit nem mondta max gondolta :) )

capa05 2011.11.05. 19:04:57

@Tjuca: Mossák, de én még péket fekete dzsekiben nem láttam dolgozni, lehet rossz pékségbe járok!(az üzletből be lehet látni a pékség belső helységébe ahol dagasztanak meg sütnek, mielőtt kérdésként merülne fel)

nosce 2011.11.05. 19:06:27

@beacska:
zuhanyozás közben mutatták, még régebben valamelyik onlineben vagy a későestiben és nem tudtam elkerülni...

capa05 2011.11.05. 19:06:31

@fkangi: azért ezt átbeszélhetnénk!?Hátha kegyednek is jó lenne!:D

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.05. 19:08:46

szegény Dya készen van, mint a mateklecke, hogy a mai puki partyn nem fogja tudni felülmúlni Petiék jauzzis buliját

nosce 2011.11.05. 19:10:00

@csicserierika:
"nem tudhatjuk :) kis ember, nagy bot...."

jah amig rajta van a gatya minden kis ember marshall botot hord benne :), viszont ha leveszi......

beacska 2011.11.05. 19:10:30

szegény Shadi, most sajnálom. kinga megint alkotott a mosókonyhában. Kivette Shadi cuccait, hogy a sajátját be tudja tenni, Shadiét meg lekurta a földra

arkangyal44 2011.11.05. 19:12:55

Szép estét komentlakok,ma sem nem lesz poszt? Olyan rossz ez a rendszertelenség,leülök este a gép elé,egész nap erre várok,hogy elolvassam Hajnika írását,erre semmi és ez lassan mindennapos,asszem be fogok írni az ellenőrzőjébe:))

csicserierika 2011.11.05. 19:14:38

@nosce: igen, mint a pecások a hal méretével :)

csicserierika 2011.11.05. 19:16:08

@arkangyal44: szia :)
Ma is főztél valamit ?

Alejandro Puzante Kakante 2011.11.05. 19:16:10

@beacska: én is pont most nézem azt a részt, Shadi értelmesen reagálta le, káromkodott, mint a kocsis,és kiöntötte a többiek ruháit

E-leonora 2011.11.05. 19:16:58

@nosce: Facebook like-ról beszéltek.

Tjuca 2011.11.05. 19:17:53

@capa05: aha. mert a csiríz színérzékeny?

(nem kötekedni akarok, csak érzékeltetni, hogy a probléma azért megoldható. :-P)

beacska 2011.11.05. 19:18:33

@Okocha: a kiöntést nem láttam (én csak hallgatom). De a számítást is megcsinálta, amit én is elvégeztem...2*13=26

arkangyal44 2011.11.05. 19:21:01

@csicserierika: Pusz ,igen de csak egy egy laza marhahúslevest csináltam, utána egy kis palacsinta,mindegyik megvan hamar,sok a megrendelés,most nem tudok nagyot alkotni :)

csicserierika 2011.11.05. 19:24:56

@arkangyal44: ne szerénykedj, ez jó kaja :)

capa05 2011.11.05. 19:29:39

@Tjuca: azért nézz meg egy péket, fehérben dolgozik, ezzel talán??? azt próbálják kiküszöbölni, hogy ne fakó szinűnek hasson a tiszta ruha.Nem beszélve arról, hogy sűrűbb szövésű anyagból van.
Ha nylon (eső) kabátot ken be, egy slaggal lecsapatja, igazad van.

sogeking 2011.11.05. 19:29:57

@szerivan: kik? hol? mikor? és mik azok az adatok? :)

Tjuca 2011.11.05. 19:33:12

@capa05: természetesen igaza van. ámbátor próbáltam célozni arra, hogy a liszt közel sem a foltok kilimandzsárója. :-D simán kijön, nyugi. ;-P

csicserierika 2011.11.05. 19:35:04

na, most savazzátok Ördög Nóri haját :)
Kitolt a fikázókkal :)

sogeking 2011.11.05. 19:35:38

ha Enikőre is ráadnak egy ilyen sapkát, nagy balhét csinálok :)

capa05 2011.11.05. 19:35:49

@fkangi: Milyen egyenruha a kedvence?

beacska 2011.11.05. 19:36:16

miért kell AM-nak Fecóval szövetkezni? én Fecót nem bíííírom nézni, most pörgessem át? pedig AM-ra kíváncsi lennék....

nosce 2011.11.05. 19:38:10

@sogeking:
sztem bejön neki Shadi :)

capa05 2011.11.05. 19:42:07

@Tjuca: teszik a hasonlat!Sajna nem vagyok egy vegytisztító tipus (sem).A tapasztalataim a csirizzel kapcsolatban (tágabb értelemben) a nokedlinél befejeződnek a rátapadt masszát a tálból is csak kézzel tisztítom,mert szivacsot és a mosogató rongyot kidobhatnám!
Azt hiszem kimerítettük a témát,ne untassuk a többieket.Priviben ha szükség van rá folytathatjuk.!!!:PPPPP:DDDD

capa05 2011.11.05. 19:44:01

@fkangi: nem jó mert azt hinnék, hogy tele vagyok szerencsével!

sogeking 2011.11.05. 19:44:27

@nosce: azért még lennének ötleteim Ö. Nórának :
i3.squidoocdn.com/resize/squidoo_images/-1/lens16539921_1296380340Beaver_Animal_Hat_02.jpg

(és ezt még Hajni is hordhatja :)

capa05 2011.11.05. 19:44:58

@beacska: ne pörgessd át mert akkor nem tudod átfogóan értékelni!:D

beacska 2011.11.05. 19:47:26

@capa05: jajjj...voltak benne érdekesek, és új infók, de nagyon meg kellett erőszakolnom magam. Mit meg nem tesz az emberlánya a szórakozás kedvéért ;D

Tjuca 2011.11.05. 19:48:44

@capa05: ó dehogy. én botcsinálta vegytisztító lettem, egyesek csak vegyialinak bezéznek. sok a pulya, sok a folt, van sok egzotikum is. (legutóbbi egy csokifolt volt, amit félig lenyalt a kutya a farmerről, aztán mer' ízlett próbálkozott a gyerek, és még dörgölt a naciba almát, majd magára tette a szendvicsből a kóbászt. na. :-P)

beacska 2011.11.05. 19:48:55

MOST tudtam meg, honnan tudják, hány óra van...nagyon rafkósak...

capa05 2011.11.05. 19:48:57

@beacska: nincs ott valaki MÁÁÁS?!(is)

capa05 2011.11.05. 19:50:32

@fkangi: nem!!! Tengerész?! (Van aki forrón szereti nyomán?):D

nosce 2011.11.05. 19:51:45

@E-leonora:
AM sms-t mondott, úgy rémlik 120 sms-n állt vagy ilyesmi, le volt maradva nagyon és onnan fordított...

E-leonora 2011.11.05. 19:55:10

@nosce: Lehet,hogy igazad van, de ezt ők honnan tudják?
Egyébként az ilyen hosszú online-okat én is csak hallgatom ( a fele fülemmel)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.05. 19:55:33

@capa05: :DDDDDDDDDDDDDDDD le leszünk tiltva...:DDD

capa05 2011.11.05. 19:58:09

@fkangi: Persze állitsa be úgy hogy én vagyok a hibás!!:D Szép viselkedés!! Ez még egy nővérkétól is sok!:DDD

Tjuca 2011.11.05. 20:00:33

apropó párbaj ma lesz?

capa05 2011.11.05. 20:05:22

@csicserierika: Megyünk köszi TÜndér vagy!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.05. 20:20:06

De irigy Kinga és Dya a mások szórakozásásra!!! Mint két rosszindulatú, pletykás, álszent vénasszony! Vera, Eszter és Péter meg jól érzik magukat, erre féltékenyek!!!

beacska 2011.11.05. 20:49:27

@Peter_Cs: szerintem az sem véletlen, hogy éppen AM akarja mindenképpen kivinni Verát....bármennyire is szeretem AM-t, ezt kell, hogy mondjam

Líder Máximo 2011.11.05. 20:53:05

@arkangyal44: Hétvégén tuti másnaposak a bloggerek is, ennyi belefér :) Oszt még kimehet hajnalban is az új posztocska, gondolj csak bele, mekkora flash lenne, felkelsz reggel, laptop bekapcs, és ott figyel a friss-ropogós 1X53 - 1X54 a reggeli koffi mellé, na:)

csak magamat képviselem 2011.11.05. 21:06:12

valahogy azonosnak kell érzékelniök 2 produkció között az eltelő időt.

csak magamat képviselem 2011.11.05. 21:23:26

Dya a szakmája Paris Hiltonja.
Cseszter a szakmájában nem egy dr. Ruttner György (Buci).
az előbbi sokkal fontosabb a célközönségnek.
most lecsukok egy borítékot.

2011.11.05. 21:31:58

@sogeking: Tegnapi online 2:05:50 Lehet Kiszop mondta el, de látszik Fecón, hogy nem tippel.

Fidesz = nácigecik (törölt) 2011.11.06. 23:16:45

műcsecs, műszáj, műkarmok, seggig érő festett hajak iszonyat NŐknek képzelik magukat ezek a kis csitrik de egy fikarcnyi nőiesség nincs bennük! Az a szőke hajú lány úgy viselkedik mint egy intézetis utcagyerek! Nagypofájú arrogáns bunkó ostoba rosszindulatú stb..szörnyű!

Müszélia 2011.11.14. 17:05:34

hajni monnyon le, ennyi emberrel kiszúrni egy túrógombóc miatt, ami nem is sikerült, (mérges arckifejezés)
süti beállítások módosítása