Lakodalom van a mi utcánkban, együtt ünnepel a város apraja-nagyja, mikor egybekel egy zsidó fiú és egy lány. Mindenki izgatottan készül az eseményre, ki jobban – anyós és menyasszony együtt pityeregnek boldogságukban –, ki még annál is jobban – a vőlegény addig stresszeli magát, hogy a ceremónia előtt elvonul a mosdóba egy asztma-pipával. A vendégsereg várja a nagy eseményt, s addig is a fiú egyik idős rokona észrevesz egy szőke, szemüveges, tudósnak kinéző alakot. Csak addig gondolkodik, míg rájön, hogy ismeri, akkor aztán felpattan, és „te! teee! te vagy az!” rikoltozás közepette már-már az idegenre vetné magát, ám hirtelen a vendégség fele (köztük az öregasszony is) fuldokolni kezd, majd feldobja a lakkcipőt. Haláli a buli, gyerekek!

Walter boldogan fuvarozza Petert a helyszínre, imád esküvőkre járni, hát még ha pár hulla is van a tarsolyban. Az öreg képzeletben máris azon elmélkedik, hogy vajon jó lesz-e Peterre az ő esküvői szmokingra, ha egyszer a fia is nősülésre adja a fejét – mondjuk egy szőke FBI-ügynökkel. A mérleg 14 holttest, mind a vőlegény családjából, melyek mindegyike a gázmérgezés klasszikus tüneteit mutatja, kivéve, hogy mégsem teljesen, de ezt már megszokhattuk ebben a sorozatban. Oliviának feltűnik, hogy a kiáltozós öregasszony holokauszt túlélő volt, mire Walter elmereng rajta, hogy annyi szörnyűséget túlélt, erre pont egy esküvőn hal meg. Mikor Olivia és Peter körbeszaglásznak kicsit, a mosdóban rátalálnak a fuldokló vőlegényre, aki végül nem bírja tovább, és szintén meghalt. 15 hulla, maradhat?

Akik meghaltak, mind a kiabálós néne egyenes ági leszármazottjai, ráadásul kékvérűek. Mondjuk, ez csak a hullaság következménye, ugyanis a vérben a méreg minden oxigént lekötött, így az emberek gyakorlatilag belülről fulladtak meg. Az asztma pipa pedig ideiglenes védelmet nyújtott a szer ellen. Olivia kihallgatja a volt-nincs menyasszony majdnem-anyósát, aki megemlíti az öregasszony kiáltozását, meg hogy a jázmin illatú gyertyákat a menye választotta. Olivia megkéri az asszonyt, hogy a videón mutassa meg azt a férfit, aki miatt kikelt magából az anyósa, Peter pedig Livvie orra alá dug egy gyertyacsonkot, ami a többivel ellentétben nem jázmin, hanem fahéj illatú. Hidrogén-cianid lesz a méreg, melyet a gyertya hője juttatott a levegőbe, és amelyet úgy programoztak, hogy csak egy bizonyos genetikai egyezés, vagyis vérrokonság alapján gyilkoljon. Erről Walternek eszébe jut, hogy a nácik, pontosabban Mengele kísérletezett, többek közt ilyesmivel is. Hogy lényeges-e a holokauszt, azt Walter nem tudja megmondani, csak abban biztos, hogy egy esküvő tökéletes színtér volt egy kísérletnek, mert ott egy térben voltak a célszemélyek és a kontrollcsoport. Márpedig egy kísérlet csak akkor érvényes, ha megismételhető.

Kislány és mamája joghurtozni tér be egy kávézóba, fizetnek, majd rögtön utánuk a szőke, kék szemű tudós barátunk lép a pulthoz. Egy teát kér, mindegy milyen, csak forró legyen. Megkapja a gőzölgő nedűt, majd leül az anya-lánya páros mellé, akik vidáman csacsognak, egyszer-kétszer bevonva a kedves, udvarias ismeretlent is, aki beszélgetés közben fahéj illatú lötyit önt a teájába. Nyolc halott lesz, ahogy azt Broyles közli a helyszínre érkező csapattal, csakhogy ezúttal az áldozatok egyáltalán nem kötődnek egymáshoz, mint ahogy azt mi a mellékelt ábrán is láthatjuk, hiszen az aranyos kislányt a mamája nélkül vizsgálja egy mentős. Olivia gyorsan megtalálja az üres teásbögrét, amin még mindig érzik a fahéjillat, Walter pedig más felfedezést tesz: az összes holttest szeme barna. Míg a csapat az utcán beszélget, az összecsődült nézelődők tömegében ott áll az árja tudós is, aki meglehetős érdeklődést mutat Walter iránt, aki szerinte kiköpött az apja, Dr. Bischoff.

És ha már Robert Bischoff, a méreg kémiai szerkezetének alaposabb vizsgálatakor a csapat felfedezi a szert összerakó kémikus szignóját, egy szénláncból kirakott tengeri csikót. Mert hogy Bishop nagypapa náci volt ám, jobban mondva csak látszólag, egyébként a szövetségeseknek kémkedett. Annál jobb, akkor a képlet ott lesz a nagypapa könyveiben, hiszen így csempészte át a veszélyesebb jegyzeteket a határon. Walter vadul keresni kezdi a régi könyveket, míg Peter be nem vallja, hogy azokat ő már vagy tíz éve eladta, mert… pénzre volt szüksége. A sötét Bishop-házban a szőke tudós sétálgat almát rágcsálva, majd fogja Walter kardigánját, és távozik vele. Peter és Olivia antikváriumba megy, hogy előkerítsék a régi könyveket. Míg a boltos, Peter egyik régi haverja a feljegyzéseit nézegeti, Livvie rátapint, hogy nem a pénz miatt adta el Peter azokat a könyveket. A férfi bevallja, hogy ezzel szeretett volna revansot venni az apján, mivel akkoriban nem volt éppen tökéletes az apa-fiú kapcsolatuk, és nem, egyáltalán nem büszke arra, amit tett.

Megvan annak a címe, aki megvette a könyveket, úgyhogy Peterék következő útja oda vezet. A lakást dugig tele találják horogkeresztes zászlókkal és hasonló képekkel. Megérkezik a vásárló is, akiről azonban kiderül, hogy nem hidegvérű sorozatgyilkos, hanem kissé ízlésficamos művész, aki Walter apjának könyveiből (pontosabban annak cafataiból) egy fantasztikus Hitler-kollázst rakott ki, mert hát miért ne? Walter annyira már nem örül a dolognak, úgyhogy egyelőre még mindig nem hajlandó megbocsátani a fiának. Biztos ami biztos, Astrid leellenőrizte, a művész és a gyilkos DNS-e nem egyezik. Olivia csak tátog: honnan van meg a gyilkos DNS-e? Walter szerezte az ujjlenyomatról, de saját bevallása szerint nem ez a legjobb munkája, mivel az öregedési vizsgálat szerint a DNS tulajdonosa már több, mint száz éves. A kollázst nézegetve Peternek fény gyúl az agyába. Ha a mérget be lehet állítani egyes genetikai tulajdonságokra, valószínűleg azok keverékére is, innen pedig már csak egy lépés, hogy a világon mindenki kipusztuljon, aki nem az uralkodó faj tagja.

A szőke tudós újabb kísérletet végez, melynek helyszíne egy kihalt sikátor, aminek egyetlen lakója, egy hajléktalan, kíváncsian araszol közelebb. A tudós kedélyesen odahívja, és magyarázni kezdi, hogy most a szétszóródási arányt fogja megfigyelni. Begyújtja a kis alumíniumdobozba gyűjtött mérget, mire az hatalmas füstfelhő kíséretében kilő. Ahogy a füst felszáll, a tudós megszemléli a művét: füst, fülsértő ugatás és hulla a sarokban, tehát a légkör kábé, mint egy lepukkant diszkóban hajnal ötkor. Teljes győzelem. Astrid körbetelefonálta a vegyi cégeket, nem vásárolt-e valaki nagyobb mennyiségű klór-trioxidot. Azt ugyan nem, de egy helyen azt javasolták, inkább nátrium-kromátot keressen, mert az a vegyület párja, abból kénsavval könnyedén előállítható a kívánt anyag. Így már rögtön kijön három találat, amiből kettőről Walter rögtön tudja, hogy gyógyszergyár, szóval marad a harmadik. Közben a tudós, akiről kiderül, hogy Hoffman a neve, éppen fényképet ragaszt egy belépőigazolványra. Megérkezik a gázálarcos kommandóscsapat, de első pillantásra üresnek találják a Hoffman-házat, holott a tudós odalent sertepertél a pincében, komótosan összepakolja a cuccát, aztán beizzítja a rezsót, rajta egy lombiknyi folyadékkal.

Olivia végül megtalálja a pince rejtett lejáratát, szóval a csapat ott is körülnéz. Walter talál egy csomó üveget, különböző szem, bőr és hajszín szerint csoportosítva a mérget, Olivia az igazolványkészítés maradványaira bukkan, Peter pedig az apja kardigánjára, de addigra Walter már fuldokolni kezd. Olivia észreveszi a rezsón bugyogó mérget, gyorsan lelöki, Walternek meg jön az oxigén, úgyhogy nem történik nagyobb baj. Olivia megtalálja az igazolvány másik felét is, amiből a csapat rájön, hogy Hoffman következő célpontja a Nemzetközi Béke Konferencia, de addigra a pincérnek öltözött tudós már bent is van a melegítőmécsesnek álcázott méreggel együtt. A termet kiüríttetni nem túl egyszerű dolog, mivel nemzetközi méltóságok is vannak jelen, és hát a protokoll… Walter visszamegy a pincébe a kardigánjáért, aztán gondol egyet, és munkához lát. Oliviáéknak nincs könnyű dolga, a hely tele van gyertyákkal, így Peter csak az utolsó pillanatban tudja leállítani az egyik pincért, aki már-már begyújtotta a mérgezett mécseseket. A konferencia megmenekült, ám ekkor valaki felsikolt és orvosért kiált. Peterék odaszaladnak, és meglepve látják, hogy Hoffman az, akinek utolsó szava „Bischoff”, és felfelé mutat, az erkélyre, ahol Walter áll egy párologtatóval a kezében.

Broyles kérdőre vonja az öreget, aki beismeri, hogy a saját mérgével és DNS-ével végzett a gyilkossal, és egyáltalán nem bánja, mivel Hoffman meggyalázta az apja munkáját, és a család mindennél fontosabb számára. Erre Broyles sem tud mit mondani, hagyja is a fenébe az egészet. Később Peter visszaszerzi Bishop nagypapa könyveit, ennek örömére Walter mutat is róla egy képet a fiának. Peter még mindig nem érti, hogy ha Hoffman nem a nagypapa könyveiből tudott a méreg képletéről, akkor honnan. Walter sem tudja, úgy gondolja, egyes rejtélyek örökre megoldatlanok maradnak. Ahogy rakosgatja a többi régi fényképet, a kamera ráközelít egy olyanra, ami a laborban készült Robert Bischoffról. Walter tényleg hasonlít az apjára, de a lényeg nem ez, hanem a háttér, ahol ott strázsál Hoffman, aki egy perccel sem tűnik fiatalabbnak, mint a jelenben.