Fekete nap a Scavo's pizzéria életében amikor árcímkékkel kell ellátni a berendezést. Tom ki is van bukva rendesen. Lelkiállapotán nem sokat segít, hogy a nulla empátiával bíró zsugori környékbeliek ráadásul bagóért akarnak hozzájutni kedves ökölnyom-horpadásokkal díszített sütőjéhez és társaihoz. Tüskésdisznó állapotban tesz-vesz, és szokatlanul undokul reagál a felbukkanó Orson mély együttérzésére is - ami részben azért érthető. A szintén önsajnálatban tobzódó egykori fogorvos ugyanis úgy érzi, hogy Tommal bizony rútul kibabrált a sors - pont mint vele. Mi van? Milyen párhuzamos-életút elmélet? Engem a válság meg egy durva rágalmazás tett tönkre, téged meg lecsuktak, mert ...mért is...mért is? Ja, csak nem elütöttél egy embert? Érzed a különbséget, ember?

Orson nem érzi, de azért elnézést kér. Közben pedig azon agyal, hogy mit érdemel az a bűnös, aki ahelyett, hogy az együttérző gesztust értékelné, ilyen gorombán bánik a kedves kis Orsonnal. Annyit minimum, hogy a nagypapájától örökölt cuki sótartója az önérzetében sértett zakózsebében landoljon. Így ni. Otthon Bree véletlenül megtalálja a Scavo's-ból származó immár kultikus tárgyat. Orson megértésre vágyva elmeséli hogy került hozzá. Bree elképedve hallgatja, és szigorú anyukaként megparancsolja  Orsonnak, hogy azonnal vigye vissza.

A pizzéria teljes kiárusításából Scavoék ki tudják fizetnia hitelezőket meg Breet, de ennyi. Lynette aggódik a további megélhetésük miatt, főleg, hogy Tom egyelőre iszonyú önsajnálatba és fürdőköpenyes depresszióba menekül. Breenek eszébe jut, hogy a kiadója épp marketingest keres, és baráti segítségként sitty-sutty összehoz egy vacsorának álcázott oldott állásinterjút. Lynette reménykedik, Tom maximális erőfesztése a témával kapcsoltban viszont kimerül egy parancsra produkált borotválkozás-fogmosás kombóban. (Bree Bruce névre hallgató kiadója mondjuk első blikkre nem is ér többet, mert egy igazi ősseggfej.)

Ahogy kell, a desszert előtt Bree finoman előhozza az állás ügyet, majd kávégyártás ürügyén magával ráncigálja Orsont is a konyhába. A háromszemélyes állásinterjú egészen szokatlan hangulatban zajlik. Bruce kérdéseire ugyanis a pályázó csak néhány unott nem tudomot dünnyög, miközben kétségbeesett felesége próbálja menteni a dolgot - amit mellesleg külön nehezít, hogy a fantasztikusnak ígérkező munkakört mintha épp rá szabták volna. Amikor Tom a rendszeres párizsi utak hallatán is csak a petrezselymes krumplit turkálja Lynette kiakad, és bevallja Bruce-nak, hogy tulajdonképpen ő is reklámos. Ó, micsoda szerencse! - mosolyog Bruce, Lynette, a konyhába! - vicsorít Tom, akinek - most, hogy veszni látja - hirtelen mégiscsak fontos lesz az állás. Vagy legalább is a megszerzése.

A konyhai anyázós egyeztetés után két mindenre elszánt gladiátor ül vissza Bruce-hoz, akiknek jól láthatóan egy célja van: legyakni a másikat és elhappolni előle az állást. Bruce kezdetben érdeklődve, később meghökkenve figyeli az egészen alantas dolgokkal egymásra trompfoló párocskát: Szívem, te is mondta, hogy én vagyok a legjobb. Aha, drágám, a legjobb - a volt beosztottjaim között, én ráadásul franciául is beszélek, oui. Ami persze egyáltalán nem szükséges ahhoz, hogy az ember olyan sikeres nemzetközi kampányokat tudjon kitalálni, mint pl. az én Professzor csipszes klasszikusom. - és így tovább, és tovább az olyan mélyütésekig, mint a "Tök béna főnök vagy, miattad ment csődbe az étterem." és a "Jó, de neked meg bármikor kiújulhat a rákod".

Bruce tényleg egy seggfej, de ezen a ponton inkább hazamegy. Búcsúzóul még kvázi lebuzizza Orson amiért tortát süt. ami bosszúért kiált, ezért Orson megpróbálja lenyúlni Bruce fétistárgyát, a diktafont. Bree kiszúrja a műveletet, visszaszerzi a cuccot, és alaposan megfeddi a lopásért rosszcsont Orsont - amiért este a kedvenc fülbevalója meglovasításával lakol. Scavoék otthon megállapítják, hogy sokat tanultak magukról és egymásról az este, majd egy cuppanós csók kíséretében megegyezenek, hogy - hamár ennyire szereten dolgozni - Lynette lesz a kenyérkereső a családban.

Katherine bulival ünnepli Mike-kal való összeköltözését, amire - a csajok legnagyobb döbbenetére - meghívja Susant is. Aki - a csajok még nagyobb döbbenetére - el is fogadja azt, sőt, a szuper bóléstálját is szívesen kölcsönadja a nagy napra. Bree szerint ez csodálatraméltó, Edie és Gaby szerint, főleg abnormális, Lynette csak simán szkeptikus. A Mike női közti harmónia viszont tényleg működni látszik - egészen addig, míg ki nem derül, hogy a kandalló fölé akasztott akvarellt maga Susan festette Mike-nak a nászútjuk emlékére, ami miatt Katherine villámgyorsan a garázsba száműzi a remekművet. Viszont mindenkinek azt állítja, hogy portörlés közben eltört az üvege, és csak ezért, de tényleg csak ezért és szigorúan átmenetileg lóg a helyén egy romantikus fotó egy kockásinges emberről és róla.

Susan kihasználva a buli lehetőségeit portyára indul. Meg is találja a festményt elcsomagolva, és ártatlan bociszemekkel jelenti a dolgot Mike-nak. Ezek után nem meglepő, hogy hamarosan egy De, miért hazudtál? kezdetű orditozós monológ emeli a buli fényét. Ráadásul Mike elvárja Katherine-től, hogy egy cserepes növény kíséretében bocsánatot kérjen Susantől. Katherine megteszi, bár talán kicsit más szöveggel köríti a növényátadást, mint amit az utca túloldalán váró Mike képzelt. Susan elismeri, hogy ronda húzás volt, de szerinte a másiknak akkor sem kellett volna csak azért kiutálni a képet, mert ő festette. Gondolkodj már Susan, az isten áldjon meg, szakad ki Katherine-ből. Van egy közös gyereked a pasimmal, velünk szemben laksz, biztos, hogy akarnom kell a nappalimba is egy festményed a nászutatokról? Susan úgy látszik végre megérti, másnap ugyanis beront a szomszédba, ahol egy felháborodott Nem is érdemlitek ti ezt meg! felkiáltással egyszerűen hóna alá csapja a képet, majd távozik - egy Katherine-nek küldött cinkos kacsintás kíséretében.

Soliséknak egyre terhesebb a Braddel kötött alku, mert a főnök a kizsarolt bónuszért igencsak megdolgoztatja Gabyt. A kussolás nem elég, hol a gyerekeire kell vigyázniuk, hol alibit kell biztosítani a féregnek, hol kifejezetten lefoglalni Mariat, hogy a főnök úr hetyegni mehessen a kis fodrászlánykájával. Egy nagy pfúj az egész. Carlos tojik a pénzrea, inkább már kiszállna, Gaby szerint viszont igenis fontos szempont, hogy ezekben a nehéz időkben a személyi edzőjének és a masszőrének továbbra is legyen munkája. Annyit azért bevállal, hogy megpróbálja a szőke spinét rábeszélni a szakításra. A csajnak azonban lelkiimeretfurdalása nincs, fodrászollója viszont van, és látszik rajta, hogy szívbaj nélkül vág Gabynak egy csinos felcsúszott frufrut, ha továbbra erölteti a Bradley csak kábít, Maria viszont terhes vonalat.

A látogatás híre eljut Bradhez, aki villámlátogatáson kéri számon Gabyn, hogy mit ugrál, amikor ő is csalta Carlos anno. Aztán hozzáteszi, hogy az meg mennyire gázos, hogy csak addig aggódik Maria miatt, amíg ez nem jár anyagi veszteséggel. Gaby szeret jókat gondolni magáról, így ezen a ponton kiakad, és közli, hogy akkor ő befejezte ennek a hülye kis viszonyonak a fedezését. Bradley visszakozna, de már késő. A megbeszélés végén abban maradnak, hogy Brad nem várja meg Gabyt, hanem maga vallja be Marianak a Hello Kittys pénztárcát hordó csaját, Carlos viszont egy üres dobozzal felszerelkezve jelenik meg hétfőn a munkahelyén. Utóbbira végül valószínűleg nem lesz szükség, a heves természetű Maria ugyanis egy határozott késszúrással honorálja Bradley őszinte vallomását.

Edie és Dave a helyi Sparban összefut egy pappal, aki "Á, visszaköltözött!" felkiáltással üdvözli Dave-et. A férj feltűnően mondvacsinált ürüggyel lerázza asszonykáját, majd nyomatékosan megkéri a papot, hogy kussoljon, mert ő már új életet kezdett. Pap el, Edie jön, Dave félreértésről magyaráz. Edie viszont nem hülye. Felkutatja a környékbeli papot, és megkéri, hogy meséljen neki Dave múltjáról. A pap udvariasan kitér a dolog elől, de Mrs. Dashnek szólítja Edie-t, ami azért a józan ésszel alaposan megáldott és sokatlátott Edie-nek épp elég ahhoz, hogy hazaérve beüsse a David Dash nevet a gugliba.