Nos, a Halottnak a csók hogyvolt-ja újra itt van, miután úgy gondoltam, hogy ez a sorozat igazán megérdemelné, hogy írjanak róla. A harmadik rész után Fluffy kommentárjaitól búcsúzhattunk, ezúton is köszönjük neki a munkát.

Természetesen flashbackkel kezdünk, a kis Neddel a középpontban, aki magányosan játszogat a bentlakásos sulija kertjében, mikor feltűnik az újraélesztett kutyája, Digby, aki 3 napig kereste gazdáját, simán lekörözve Lassiet. Happy reunion lenne, ha megölelhetnék egymást. De nem lehet. Sebaj, ez is elég, mondja a narrátor, és úgy tűnik, igaza is van, hiszen a jelenben a Pitekészítővé érett Ned igazi szerelmes mosollyal figyeli a nénikéinek (homeopátiás hangulatjavítókkal megspékelt) pitét sütő lányzót. Szép jelenet következik, Chuck ajándékba kapja a panelház tetőjét, ami tele van a kedvenceivel: méhekkel és kaptárakkal. Love is all around.

Újból a PieHole-ban, a többiekkel együtt megjelenik az összeszűkült szemű Olive is, miközben sejtelmes félmosollyal figyeli a halott lányt, és a frissen sült sajtos pitét, amit természetesen újból ő fog kivinni a nagynénik házába. Ebben a pillanatban azonban egy galamb csapódik neki az üvegajtónak. Olive rögtön felkapja a nagyon hullának kinéző madarat, és odanyomja a Pitekészítő orra alá, hogy nézze meg a pulzusát, szegény srác meg rémülten ugrik hátra. Olive a saját mellbedobásával próbálja meggyőzni, de szerencsére felbukkan Emerson (Az egy döglött madár? Dobod el de rögtön!!), és a halott lány. A madár véletlenül a Hullaélesztő karjához ütődik, és rögtön feléled. Ned az óráját nézi, és egy percig a közelben lévő mókust féltjük (Emerson pedig önmagát természetesen). A mókus békében él tovább, helyette egy újabb döglött galamb esik le az égből, ja meg csak úgy mellékesen egy kisrepülő vágódik a szemben lévő épületbe.

A szegény ember, akinek a lakásába berepülő-pilótásat játszottak, Conrad Fitch, és első cselekedeteként rögtön elkapja a felbukó Chuckot, amit persze a kényszerűségből elhátráló Pitekészítő nem annyira díjaz, ellentétben a halott lánnyal. És amíg a fiúk elmennek kikérdezni a hullát, a csajszi a lakásban marad a tulajjal, szegény Ned meg olyan kétségbeesetten néz, hogy egy csapat utcára kidobott kölyökkutya simán megirigyelhetné.

Kiderítik, hogy a berepülő-pilóta egy Bradan Caden nevű mezőgazdasági pilóta volt, és a becsapódást követően az ügynöke elutasította az életbiztosításának kifizetését, öngyilkosságra hivatkozva. A hullaházban magától a hullától még többet tudunk meg: Szegény ember épp a kukoricát címerezte, amikor egy narancssárga börtönruhás csóka (ember, nem állat) felugrott a gépre. Csakhogy a gép roncsain csak ezt az egy hullát találták, és erre csak egyetlen magyarázat van: úgy, hogy a csóka még él.

Közben Olive sem nyugszik: elmegy a kissé idegbeteg nénikékhez, egyik hóna alatt a töröttszárnyú-újraélesztett galambbal, a másik alatt a Chuck által sütött pitével. Találnak egy üzenetet a madár lábára erősítve, és elhatározzák, hogy kézbesítik azt. A férfi-fronton is haladás van, visszamennek Conrad lakásába (se a halott lány, se a férfi nincs már ott), és egy dobozba gyömöszölve megtalálják az IGAZI, csak épp eléggé halott Conrad Fitch-et. De akkor ki volt az, aki elkapta a halott lányt?

A fent említett újdonsült gerlepár a PieHole-ban beszélget és pitézik, amikor az ál-Conrad megfogja a lány kezét, Chuck pedig rájön, hogy mennyire jó érzés megérinteni valakit. Csukott szemmel azt képzeli, hogy ő most a Pitekészítő kezét fogja, és szép is lenne minden, ha nem épp ezt látná meg kintről maga a Pitekészítő. Ál-Conrad gyorsan kiugrik a mosdóba (valahogy nem hiszem, hogy a féltékeny Ned tekintetétől ijedt meg), Emerson és Ned utána, rövid dulakodás és egymás ráncigálása következik, aminek sok eredménye nincs, csupán Ál-Conrad kiszakadt műkeze vágja csúnyán pofán a Pitekészítőt, miközben a félkezű gépeltérítő elrohan.

Jön a konfrontáció, Ned és Chuck a romantikus kézfogáson vitatkoznak, Emerson meg eközben a tüdejét is kiköpi az üldözésben, sajnos eredménytelenül. De persze akinek vannak haverjai a sitten, az számíthat némi infóra. Megtudják, hogy az Ál-Conrad igazából egy Lemuel Winegard nevű aprócska tisztviselő, aki felsőbb utasításra mindenféle titkos dokumentumokkal üzletelt, ám ez nem csak a fél karjába, hanem a szabadságába is került. Lemuel, akit mostantól Lábasnak hívunk, a börtönben egy híres gyémánttolvajnak, Jackson Lukas-nak lett a cellatársa, aki a legutolsó rablásából származó gyémántokat úgy elrejtette, hogy azóta se találják. A gyémántos meghalt a börtönben, és magával vitte a titkát a sírba.

Természetesen a szereplőinket az olyan apróság, mint a halál, nem állíthatja meg. Az éj leple alatt jönnek a Pitekészítőék, két ásóval, itt nem egyszerű homokozás készül. Kiássák a gyémántrablót, közben a gerlepár romantikázik, Emersonnak meg inkább ettől fordul fel a gyomra, semmint a hullától. A felélesztett emberünk elmondja, hogy egy farmon lévő malom lépcsői alá rejtette, és hogy ezt Lábasnak is elmondta, mert tartozott neki ennyivel. Hogy miért tartozott, azt nem tudjuk meg pontosan, mert ezt az egy percet hiába húzzák mindig, valahogy sose elég mindenre.

Rövid kitérő: Olive és a nénikék lelkiznek egy kicsit, miközben nagyon profi módszerekkel egy kitömött papagáj szárnyát barkácsolják rá Galambra. (Mégis, kinek jut ilyen az eszébe?) A Fantasztikus Hármas közben elmegy egy nőhöz, aki mindent tud a malmos farmokról. Azaz tudna, ha nem ülne épp a székében felakadt szemekkel, tátott szájjal. Úgy tűnik, ez a nő annyira meghalt, hogy még a Pitekészítő se tudja feléleszteni, hiába bökdösi az arcát. Emerson Ned kezébe veszi az irányítást, és jól pofán vágja a nőt, mire az szimplán felébred. Szerintem egy röhögést minimum megér a jelenet. A nő elmondja, hogy pont azt a malmot egy félkezű idegen is kereste nemrég, ez azért több mint gyanús. De azért kapnak egy térképet, a nő meg minden átmenet nélkül elalszik az asztalon (Emerson: „Ő a narkolepsziás. A nekrofil a másik.”).

Olive és Vivian még mindig lelkiznek, Lily meg iszik, mikor Galamb egyszerűen kirepül az ablakon, az üzenetét hátrahagyva. Több se kell a többieknek, nyomás utána kocsival, és kézbesítsük az üzenetet. Olive és Vivian nagyon élvezik az utat és önfeledten énekelnek, én meg megállapítom, hogy Kristin Chenoweth-nek még mindig gyönyörű a hangja. Eközben Nedék is útra keltek kocsival, mennek a malom felé, vajon miért van az az érzésem, hogy ezek egyfelé mennek? A gerlepár az érzéseikről beszélget, Emerson meg hátul látványosan a szemét forgatja, és kijelenti, hogy legközelebb külön kocsival mennek, környezetszennyezés ide vagy oda.

Eközben a malomban egy szép csajt látunk, Elsitát, akihez épp Lábas tér be. Pár perc múlva a lány már megkötözve ül a székében, és Lábas hatalmas fejszéjét dícséri (mármint szó szerint), míg az a lépcsőket kopogtatja és keresi a gyémántokat. Tevékenységét az szakítja félbe, hogy szegény preparált-szárnyú Galamb csapódik az ablaknak. Olive-ék berontanak, üzenet kézbesítve, Elsita odavan az örömtől, de Lábas határozottan állítja, hogy ez az ő Galambja. És szépen lassan rájönnek, hogy ezek egymással leveleztek. A lényeg: a gyémántrabló és Elsita anyja egymásba szerettek, és levelekkel tartották a kapcsolatot. A halott gyémántrabló helyét Lábas, Elsita halott anyjának helyét pedig maga Elsita vette át a levelezésben. Az is kiderül, hogy Lábas kisrepülője Galamb miatt zuhant le, mert az belerepült a propellerbe.

És mi más lehetne jobb pillanat ennél, hogy a Fantasztikus Hármas betoppanjon. Olive már alig várja, hogy a nagynénik meglássák a nagyon is élő Chuck-ot, de végül nem tudja megtenni, mert megkedvelte őket. Így a hátsó ajtón kisurrannak, miközben a Pitekészítőék elöl bemennek. Lábast letartóztatják, a gyémánt a féllábú Elsitánál marad, Emerson megkapja a pénzt, a fiatalok rájönnek, hogy a szeretet mindent legyőz, happy end. És a méhek elleni védőruhába beöltözött párocska a tetőn még táncolni is tud. Csodás.