Nagyon úgy tűnik, az alkotók nem sokat tököltek a címadási koncepcióval, hiszen ez már a harmadik „elsőzős” cím, de hát értjük, az újszülöttnek is minden vicc új, ugyebár. Amúgy a stábbal nyitunk, arról van szó, hogy az elnöknő az embereivel készül az első elnöki csúcstalálkozójára, pontosabban arról, hogy ezen majd mit lehet, és mit nem. Mackenzie Allen persze ismét értetlenkedik egy sort, de idővel majd csak belejön a nagypolitikába és a protokollba is. A csúcs másik fele amúgy Oroszország elnöke, Dmitri Kharkov lesz.

A megbeszélés után anyu hazamegy, és már épp azon vannak apuval, hogy véghezvigyék az elnöki szexcsatát, amikor is a kiscsaj megzavarja őket a sikítozásával. Rosszat álmodott a kis drága, úgyhogy jön a testőrség is. Hogy befejezték-e végül, azt már nem tudjuk meg, mert szégyenlősen átugrunk a következő reggelre, ahol Bauer-papa és szép szőke kabinetfőnöke reggeliznek bőségesen, miközben kitárgyalják, hogy Keaton mekkora gyík, mert naivan el akarta kérni az öreg kérdéseit a leendő meghallgatáshoz. Na azt már nem. Közben reggelizik már az első számú család is, de a Clinton-kóros hp megzavarja őket, hiszen ma lesz az első elnöki vacsora, amire bizony készülni kell, hisz ez „nagy nap, nagyon nagy”. Kifelé menet a csaj még megnyugtatja aput, hogy sikerült megszereznie a fehér szarkalábas terítőket, úgyhogy nem kell izgulni.

Bauer-papa nem vesztegeti az idejét, Roman Wolfe, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója érkezik hozzá egy kis traccspartira. Röviden elméláznak azon, hogy milyen kegyetlen is Mackenzie, hisz nem vette figyelembe az ex-elnök utolsó kívánságát, de aztán rátérnek a lényegre. Az öreg bejelenti, hogy elindul a következő elnökválasztáson, és mivel Wolfe-ra is szüksége lesz majd elnökként, arra kéri, hogy most azonnal monnyon le, biztos ami biztos. A hülye persze egyből belemegy, és a lemondás híre gyorsan eljut az elnöknőhöz is, akinek persze más se hiányzott így az első csúcs környékén.

Iskola, az elnöknő fia kosarazik a haverjával, aki kifejti neki, hogy az elnök fiaként márpedig kötelessége lenne minden rajongó kislányt meghúzni, hogy legyen majd mire emlékeznie öregkorában. Persze Mackenzie Allen fiát nem ilyen fából faragták, ő tisztességes gyerek, úgyhogy lehurrogja a havert, aki ezért gyorsan bepróbálkozik Beccánál. A nagylány csillogó tekintetéből kiindulva elképzelhető, hogy a srác már a Fehér Házban tölti az estéjét.

Időközben egy sajtótájékoztatóval kezdetét vette Mackenzie első csúcstalálkozója, ahol az újságírók Wolfe lemondása miatt már kezdenék is széttépni a nőt, de érdekes módon épp Kharkov elnök az, aki megvédi őt a firkászok előtt. Vagy lehet, hogy mégsem, mert Bosco és a szóvivő csaj ezután arról dumálnak, hogy nem szép hölgyként szólítani mások előtt az Egyesült Államok elnökét. A csúcs idejére persze apu is megkapja az igazán testhezálló feladatot, a puncsos tálakról cseveg az orosz elnök rendkívül csinos nejével, akiről kiderül, hogy anno szintén fontosabb feladatai voltak, mint a puncsos tálak meg az elnöki vacsorák, de ez egyelőre nem olyan érdekes, ugorjunk vissza inkább az immár zártkörű csúcstalálkozóra. Ezen mindkét elnök csak a legközvetlenebb munkatársaival vesz részt, és minden jel szerint elég messze vannak a kompromisszumoktól, mert egyre nagyobb a vita.

Apu ellenőrzi az esti vacsora terítékét, s közben bepróbálkozik nála Becca, hogy ő kihagyná a vacsit, de apu hajthatatlan ezen a téren. Mackenzie az egyik szünetben megtudja, hogy időközben a Belügyminisztere is lemondott, és ez nem túl jó hír. Jön is gyorsan az eheti flashback, amelyben a  frissen lemondott miniszter biztosítja az akkor még leendő elnöknőt a feltétlen bizalmáról. Na ebből már a nő is rájön, hogy itt valami nagyon nem stimmel, úgyhogy egyelőre érthetetlen módon arra kéri az embereit, hogy szerezzék meg neki bizonyos John Tyler életrajzát. Jóbarátom, wiki szerint John Tyler az USA 10. elnöke volt, és érdekes módon ő is alelnökből lett elnökké 1841-ben.

Sajttáj jön, ahol először mindenki a lemondásokat firtatná, de nem nagyon marad rá idejük, mivel Kharkov elnök minden adandó alkalmat megragad arra, hogy fikázza az elnöknőt. Aki végül persze ügyesen visszavág (mint mindig), sejtetve, hogy Oroszország még napjainkban sem épp a demokratikus megoldásairól híres, hiszen még mindig fogva tartják az ellenzéki újságírókat. Úgy tűnik ebben az epizódban elég sokat kellett várnunk az első igazi feszkóig, de itt van végre. Kissé ugyan olyan az egész, mint az Igazából szerelem elnöki sajtótájékoztatója, ahol Hugh Grant és Billy Bob Thornton marják egymást a komornyik lány miatt, de hát Sorkin nem lehet ott mindenhol.

Ugrunk tovább a két nagyobb gyerekre, akik az esti vacsoráról, meg Becca újdonsült udvarlójáról vitáznak anyuhoz menet. Becca persze azért jött, hogy kimentse magát az esti vacsoráról, mert ugye ő tanulni akar a másik sráccal, anyu meg nem ér rá vitázni, így rábízza a döntést lánya lelkiismeretére. Viszont ennél sokkal érdekesebb, hogy a nagyfiú minden jel szerint bele van zúgva anyu szóvivőjébe. Mondjuk megértem, de azért érdekes románc lenne, az biztos. Közben a protokoll osztály jelzi, hogy Kharkov hirtelen megbetegedett. Na ja. Ráadásul még mindig nincs meg John Tyler életrajza sem.

Jim felkeresi Bauer-papát, hogy megtudja, mégis hány kormánytag lemondására számíthatnak még a mai nap folyamán. Úgy tűnik, egy még biztosan lesz, de ez semmi ahhoz képest, hogy az öreg Jim-et is megkéri, hogy monnyon le. Ez azért durva. Jim persze azon nyomban közli, hogy nem szívesen vállalná Bauer-papa kabinetfőnökségét, erre az öreg közli vele, hogy ezt nem is akarja. Mert alelnöknek szeretné Jim-et, ami nem semmi, hisz ebben az esetben ő lehetne az első afroamerikai alelnök. Ez így egyre durvább. Ráadásul az öreg genya estére már választ akar.

Kharkov becses neje és az elnöknő beszélgetnek, mint nő a nővel. Az oroszok első asszonya simán elárulja, hogy férje be van tojva az amerikaiak első asszonyától. Mert Mackenzie kemény, és egyáltalán nem kíméli őt. Diskurálnak kicsit arról, hogy kinek mennyi ideig tart(ott) a demokrácia intézményesítése, na meg a rabszolgatartás és a nők szavazati joga is szóba kerül, szóval az orosz csaj nagyon ügyes. Végül, mintegy mellékesen még azt is hozzáteszi, hogy amennyiben az elnöknő fel tudná gyorsítani Oroszország WTO-felvételét, nyilván az orosz elnök is közbenjárna a bebörtönzött ellenzéki újságírók ügyében. Finom kis kompromisszum.

Nemsoká azt is megtudjuk, hogy Kharkov hirtelen meggyógyult, így feleségével együtt mégis részt vesz az elnöki vacsorán, ahonnan természetesen nem hiányozhat Bauer-papa sem. A vacsora előtt Mackenzie szép beszédet tart, arról, hogy bizony vállvetve kell küzdeni, s közben az egészbe ügyesen belekeveri Kharkov apjának méltatását is. Nyilván nem véletlenül. Valószínűleg ez jó pont, mert a beszéd után már mindannyian nagyon felszabadultan nazdarovjézgatnak. Bauer-papa szöszije Jimmel dumál, a nagyfiú a szóvivővel táncol, apu meg elődjével, az ex-First Lady-vel cseveg, aki végre rájött, hogy ez már nem az ő otthona. Miközben Jim szól az öregnek, hogy minden bizonnyal nem ő lesz az USA első fekete alelnöke, Kharkov felkéri az elnöknőt egy táncra, nem kis bonyodalmat okozva ezzel a közvetlen munkatársaik körében. Mert hogy arra még sosem volt precedens, hogy két állam elnöke röpke táncot lejtsen a Fehér Ház márványpadlóján.

A két főember azonban tojik a precedensre meg a protokollra, így míg a többiek ezen vitáznak, ők már ropják is a parketten. A nő persze megígéri, hogy közben jár WTO-ügyben, a pasi meg utánanéz az ellenzéki újságíróknak, vagyis minden jó, ha jó a vége. Főként, hogy kifelé menet Bauer-papa megkapja az elnöknő ajándékát, az időközben megkerült John Tyler életrajzot. Az USA 10. elnöke W.H. Harrison elnök halálát követően lett alelnökből elnök. Ellenfelei le akarták mondatni, s mivel ő erre nem volt hajlandó, sorban lemondatták hát kormányának tagjait. Az elképzelés azonban visszafelé sült el, mivel John Tyler elnöksége csak még erősebb lett a lemondások hatására. Az öreg persze érti a célzást, de csak röhög rajta, hisz nyilván már a következő lépésen töri a fejét. Jövő héten arra is fény derül majd.