Abszolút ígéretes a magyar cím, mivel mindenféle cuki intrikák képét vetíti elő, míg az eredeti Children and Art hallatán egy bamba nézés következik, hogy milyen művészet? Esetleg ki az az Art? De a látszat csal, és Art igenis fontos és érdekes, sőt ismerjük is. Ő az aranyos új szomszéd, Mrs. Bigsby likvidálója, az előző heti túszdráma hőse, akinek Lynette igen csak hálás. Ezt először egy hagyományos, könnyes hátlapogatással próbálja meg kifejezni, majd felajánlja a legnagyobb dolgot, ami csak emancipált nőtől kitellik: egy saját kezűleg sütött tortát. Nocsak! Lehetséges, hogy Lynette, a kertvárosi vaslady tök banális módon beleesett a megmentőjébe?

Ráadásul Art hőskarrierje hamarosan tovább ível... Tom és Lynette ugyanis - teljesen érthető módon - meg akarják úszni az eseményekről a kimerítő beszámolót a gyerekeknek - különös tekintettel a Norás részre. Első körben ezért bemesélik nekik, hogy a mami összeverekedett egy csavargóval. A sztori működik is - egészen az első tanítási napig. A Lila akác közi iskola tanulói ugyanis természetesen Lila akác közi szülők gyermekei. Tom suli után már magyarázhatja is, hogy, hogy került egy golyó anyuba, és, hogy Nora nénivel még mindnyájan találkozhatnak majd a mennyekben. Vagy valahol –  árnyalja a képet a mennyországügyben szkeptikus Lynette.

A két nagyobb fiú könnyedén megemészti a történteket. Szerepjátékaik közé bekerül a túszejtősdi, és kész is. Viszlát trauma! Parkert azonban igazán megrázza az eset. Főleg az őrült nénis rész, és 1. nem tágít az anyja mellől, 2. nem engedi sehová menni, 3. pláne boltba nem. Ekkor kerül a képbe ismét Art, aki Lynette felkérésére és asszisztenciájával hamarosan behúzott hassal, szuperhős tartásban bizonygatja Parkernek, hogy ő Protectorman, aki bármikor megvédi a mamit. A pólóján virító hatalmas P betű végül meggyőzi Parkert. Mindenki boldog, és Art most már kétszeresen is megérdemli a tortát, amit Lynette visz neki. Protectorman épp nincs otthon. Miközben Lynette hálálkodó levelet fogalmaz a nappaliban, Parker egy kanyargó kisvasút mentén a szuterénben berendezett játékvárosba jut. Lynette pedig hamarosan megdöbbenve arra a következtetésre, hogy P, mint Protectorman lehet, hogy inkább P, mint Pedofil.

Susan Julie miatt aggódja halálra magát. Egy kellemes vacsorát félbeszakítva hazaráncigálja Iant, ráadásul rábeszéli, hogy vállalja be a finnyás sznob szerepét, akinek nem felelt meg az étterem és a kaja - a becsomagoltatott nagyszerű homárvacsora ezen a ponton sajnálattal a kukában végzi.  Mint kiderül, tök fölöslegesen, mert a fedősztori előadására sosem kerül sor. Julie és Austin ugyanis az áruházi sokk hatására jól összejöttek, amivel Susan a nappaliba lépve szembesül, és nincs elragadtatva a dologtól. Hazazavarja a félmeztelen kidolgozott testűt, Julie-t meg szobafogságra ítéli, majd váteszi képességeit megcsillantva mindebből messzemenő következtetéseket von le. Kezdve azzal, hogy mivel Julie suliba se mehet, kénytelen lesz tőle megtanulni a trigonometriát, aminek egyenes következményeként hülye marad, és minimálbérért fog dolgozni élete végéig. Julie-t a rendkívül szemléletes előadás nem hatja meg.

Susan szövetségest keres a bajban. Edie-ben véli megtalálni az alkalmas partnert - akitől megértés helyett egy vallomást kap, miszerint a fiókból eltűnt 11 óvszerből ő csak 8-at vállal be. Már ez elég durva, de ekkor egy igencsak Mike-nak látszó és határozottan vonzó pasi bukkan elő Edie háta mögül a ruháját igazgatva.  Szegény Susie-nak ez már túl sok, és megsemmisülten hallgatja Edie-t, aki - néhány kétértelmű mondat után - édesen duruzsolja: „Hiába, ha két ember egymásnak lett teremtve, akkor nem tehet senki semmit”. Garantáltan nem a fiatalokra célozva elsősorban.

Susan végül rájön, hogy a verhetetlen jó rendőr – rossz rendőr párosításra van szüksége a rendcsináláshoz. Érkezik is Karl, aki gyorsan elkapja Austin grabancát. Majd hamarosan elengedi, és feldúltan érdeklődik, hogy ki a franc az az Ian. És egyáltalán. Majd indulatosan megtiltja Susannek, hogy az angollal járjon. Julie szerint senki nem mondhatja meg egy nőnek, hogy kivel járjon, amivel Susan, a nő mélyen egyetért. Nem úgy Susan, az anya. Végül Karl megsértődve kivonul, anya és lánya pedig mégiscsak megpróbál szót érteni egymással, és este már békülékeny hangnemben filóznak az ítélőképesség szerepéről a kapcsolatok alalkulásában.

Bree kapcsolata a gyerekeivel épp tűrhető fázisban van. A megjuhászodott Andrew például békésen segédkezik anyjának az ideje korán elküldendő karácsonyi lapok gyártásában, és csak  egyszer tesz valami cinikus megjegyzést az álszent üdvözlő szövegekre. Bree rávilágít, hogy karácsonykor a kutya se akarja az igazságot olvasni, majd befejezi a gázóra-leolvasó lapjának megcímzését. Később megpróbálja megszerezni Orsontól az anyja címét, ami a továbbiak ismeretében nem biztos, hogy jó ötlet. Orson sem találja annak, de végül nem vállalja, hogy Bree miatta kényszerüljön az etikett megszegésére. (Mentségére legyen mondva, ezt tán még Jack sem vállalta volna.) Bree tovább tetézi a bajt azzal, hogy meglátogatja Gloria Hodge-ot a közeli otthonban, aki - fia állításával szemben - egyáltalán nem szenilis. Sőt, nagyon is jól van.  És bár tökéletesen átlátszóra sikeredik az általa megformált bűnbánó és egyben bűnbocsátó anya nagyjelenete, Bree tőle szokatlan naivsággal beszopja az egészet, és hopp! már meg is hívta vendégségbe Gloriát.

Ettől Orson minden előzetes várakozást felülmúlóan kiakad. Se a terített asztal, se a Bree által citált 5. parancsolat (Bree ezek szerint nem katolikus) nem tántorítja el attól, hogy meglehetősen nyers stílusban megpróbáljon rájönni, milyen hátsó szándék áll anyja megjelenése mögött. Gloria végül bevallja, hogy elege van az otthonból. Ciki, Orson ugyanis már eladta a házát. Anyja ezen kiborul, és sziszegve megfenyegeti Orsont. Ami elég rémísztő, de a sokat látott Van De Kamp gyerekek lakonikusan csak annyit kérdeznek, hogy akkor szólíthatják-e Gloriát nagyinak. Bree viszont nem adja fel, és minden áron ki akarja békíteni anyát és fiát. Egy kiscserkész lelkesedésével lobbizik Orsonnál, majd javasolja, hogy egy időre költöztessék magukhoz Gloriát. Orson ezt egy dunsztosüvegben esetleg el tudná képzelni, de anyja nem sok választást hagy neki. Megzsarolja, hogy elmondja Breenek MIRŐL van szó. Ennél többet nem tudunk, de Orson nehéz hetek elé néz, annyi szent.

Gabrielle sincs túl jó passzban. Solisék tulajdonképpen imádták gyűlölni egymást, akár egyszeri mozinéző Stroheimet. Gaby maga is bevallja – na azért nem Carlosnak –, hogy a körömreszelgetés és a vásárolgatás hosszútávon nem alkalmas a válás nyomán keletkezett űr kitöltésére. Elhatározza, hogy visszatér a modellszakmába. New York-ba utazik, és bejelenti egykori ügynökének, hogy hajlandó ismét elfoglalni a Carlos miatt elhagyott csúcsokat. Marcella, az ügynök minden pillanatát kiélvezi annak, hogy az egykori sztár munkát kunyerál. Nem is leplezett kárörömmel érdeklődik, hogy mi történt a tündérherceggel, később közli, hogy némi talpnyalás árán esetleg visszafogadja Gabyt, végül, hogy csak viccelt, és hogy tökre örül. A fene tudja. (Viselkedésére némi magyarázatot ad, hogy Gabrielle utolsó találkozásukkor karriermániás leszbinek titulálta, akit a macskái fognak felfalni, miután magányosan elhalálozott.) Végül szent a béke és Marcella munkát is szerez. Nem is akármilyet!

A fotózásra érkezve Gabrielle fontoskodva osztja az észt fiatal partnerének. Míg ki nem derül, hogy a fiatal partner egyrészt évek óta modellkedik, másrészt maga a fotós csaja. És Gabrielle Marquez (csak megtudtuk ezt is) vesszőfutásának ez még csak a kezdete. A koncepció szerint decens fehér blúzban és  köténykében kell a háttérben álldogálnia a fiatal bombázó anyjaként. Gaby kétségbeesetten próbálkozik, de a hüje fotós  egyáltalán nem vevő sem a nővér, sem a hot mom verzióra. Az ötletroham következményeként viszont Gaby kijózanító fejmosást kap Marcellától, és igazán szívbemarkoló látvány, ahogy végül hősiesen tartja magát és a sütis tálcát a kép jobb felső sarkában. „Kíváncsi vagyok, mit csinálsz legközelebb!” - Lelkendezik otthon Susan. „Hát én is” – feszeng kissé Gabrielle.

És végül a segítő kezek. Mrs. McCluskey híres arról, hogy mindenkinek segít. Akár szüksége van az illetőnek rá, akár nem. Például Edie-nek (aki női szemmel is elképesztően dögös volt fekete kalandornős szerkójában) egyáltalán nincs szüksége arra, hogy kihalássza a szemétből a gondosan kiszelektált fotókat, melyeken Mike Susannel látható.  Az amnéziás szépfiúra viszont igencsak ráfér egy kis segítség. Jelenlegi khm...tétova énje nem éppen alkalmas a korábbi keményfiú kétes ügyeinek intézésére. Pedig a rendőrség már a házban van és elszántan keresi Mike szerszámosládáját. Kiderült ugyanis, hogy az ismeretlen lányt egy csak szakik által használatos fogóval vagy mivel ölték meg. Mrs. McCluskey viszont - legalább is átmenetileg - megmenti Mike-ot azzal, hogy a korábban meglovasított szerelőládát csak a házkutatás után szolgáltatja vissza. Ja, és mellékesen felhívja a figyelmét arra is, hogy tüntesse el az egyik izén éktelenkedő gyanús foltot.