Megkerültek az ellopott állatok, a majomteve rács mögött, profi szereplőt sikerült szerezni a cirkuszi előadáshoz Leopoldi személyében, siker minden vonalon a Vadlibák életében. Külön jó hír, hogy a dokibácsi gyógyultnak nyilvánítja Péterkét, ha jól látom, ez ugyanaz a doki, aki Bütyököt és Tutajost is meggyógyította, tényleg arany keze van, mindenhova őt hívják. És a ráadás: a sikerrel zárult nyomozás végén a fiúk kibékültek Bagamérivel, a magánszektor (innen származik a maszek kifejezés, mint tudjuk) gyöngye édesipari kisvállalkozó ennek eredményeként lelkesen segít a cirkuszi színpad ácsolásában Péterkéék udvarán.
Nemcsak a porond készül, hanem a támogatók reklámozására is hangsúlyt fektetnek a fiúk, ami ütős plakátok formájában már látható is: Bundát Pindur Gézától! Rátz Dezső Tajlor for Gentelmann – hirdetik a tutifrankót a szövegek. Süle elmereng a reklámok hatásán, motoszkálni is kezd benne valami dallam: Ez tiszta Amerika, próba után felmegyek az Első emeletre és írok is erről egy számot, dönti el magában. Dallamok terén amúgy is jól állnak, mert Bagaméri harsányan áriázik kalapálás közben, o sole mio, ó Sole Mizo, che bella cosa, és az egyik tervezett műsorszám is éneklés lesz, az állatkertben megismert, vöröskeresztes tanfolyamot végzett néni előadásában. Rosszat sejtek.
A vidám éneklés hirtelen félbeszakad, Bagaméri lába váratlanul megbénult, nem tudja mozgatni, rémülten jajgat, a fiúk sietnek segíteni. Megnyugodva látják, hogy azért nincs nagy baj, csak kalapálás közben a túlbuzgó fagyis figyelmetlenségből odaszögezte cipőjét (a Cipőt) a deszkához. Érkezik Jóska, egyik híre az, hogy az esti előadásra meghívta a dokit a fertőző osztályról, a másik viszont az, hogy a bűvésznek kijelölt ismerősüknek váratlanul el kellett utaznia Sálgótárjánba valami Győzike nevű rokonához. Ajaj, akkor nem lesz bűvészünk, szontyolodnak el a srácok, bár kis Rece megjegyzi, hogy Bagaméri korábban azt mondta, 1-2 trükköt ő is tud. A csapat ettől nem lesz lelkesebb, Rece is gondterhelten vakarja a kalapként viselt csinos lámpabúra alatt a fejét.
A baj nem jár egyedül, csörög a telefon Péterkéék lakásán, újabb rossz hírrel: az erőművész Józsi bácsi lebetegedett, ő sem tud fellépni. Bár Bagaméri segítőkészen megjegyzi, hogy ő is nagyon erős, régebben birkózott a FATMÁ-ban, a Fagylaltosok és Törökmézárusok Sportklubjában, a cirkuszszervezők lassan, de biztosan kezdenek kétségbeesni. Pár perccel később kisdobos egyenruhás hírnök jő és pihegve szól: „Előre! Skultéti Babika pajtás az első béből jelentem, hogy Szabó Ilonka pajtás náthából kifolyólag ágyban gyengélkedik.” Ez már kis Recének is sok: Végünk van, a táncosnő is beteg lett, mondja hitetlenkedve, a hírtől Süle is padlót fog: Meg vagyunk átkozva, idéz egy jól ismert klasszikust.
A segítőkész klasszikus persze ezt a szerepet is elvállalná, be is mutat egy rövid részletet a Hattyúk tavából, majd tüzes fandangót ad elő, amin mi nagyon jól szórakozunk, de a vadlibák komor arca nem derül fel.
Összeszámolják a maradék fellépőket: a híres Leopoldi, aztán az állatkerti igazgató, mint állatidomár, a vöröskeresztes néni, mint nótafa (nekem továbbra is rossz érzésem van), a 3 Hurvinyek, mint a levegő ördögei a 8.a-ból, Bagaméri, mint Bandzsa Halamandzsa, az indiai csodafakír, hát ez nem túlságosan széles repertoár. Bagaméri rövid bemutatót tart tervezett műsorszámából: Lesz benne hipnózis és keleti misztikum, surabaya, ramayana, chandru mandru, karagöz, gesztikulál dülledt szemmel. A látványtól Péterke kétségbeesve takarja el a szemét. A csapat már-már azt fontolgatja, hogy lemondja az előadást, de végül meggyőzik egymást, hogy mégis meg kell tartaniuk, hiszen az esti előadásra már kiküldték a meghívókat, a plakátokat kiragasztották és még a Facebookra is feltették a hírt.
És eljön a rég várt / rettegett (nem kívánt törlendő) pillanat, szól a cirkuszi zene, érkeznek a vendégek, a vadlibások porondmester jelmezben fogadják a nézőket. A büszke szülőkön kívül itt van mindenki, aki számít: a postás bácsi a hollóval a vállán, a vicceskedő Bakó tanárnő, Dezső bácsi, a szabó, aki mostanra már magához tért a műtősnek öltözött Bagaméri okozta sokkból, Lópici Gáspár és a félőrült doki a fertőző osztályról, aki itt sem tagadja meg magát. Miközben Jóska a helyére kíséri, gyanakvó pillantást vet a srácra: Sápadt vagy! Helyet foglal Dezső bácsi és Lópici közt, akiket először lopva, majd egyre feltűnőbben vizslat a tekintetével. Szegény Dezső egy idő után meg is kérdezi, mi furcsát lát rajta, de a doki csak sokatmondóan csóválja a fejét. Az izgatottan fészkelődő Lópicitől azonban már megkérdezi, hogy szokott-e fájni a mája. A munka hőse plakátragasztó meglepetten tiltakozik, ő soha egy kortyot sem iszik, mire a doki vészjósló hangon csak ennyit mond: Nana! Jó lesz kivizsgáltatni!
Ebből mi lesz?, néznek egymásra eközben az öltözőben maradt csapattagok a tömeg láttán, vagy bukás vagy oltári siker, mondanám nekik biztatóan, de hát ki vagyok én egy Csukáshoz képest? Bagaméri, mint műlovar és első szám különböző figurákat gyakorol, még nyihog is közben: Raft, raft, schön, veregeti meg a műlovar a műló nyakát egy-egy jól sikerült fordulás után. Majd Leopoldival felidézik a régi vurstlit és a hajdani cirkuszi fellépőket, felváltva sorolva a legendás neveket: a Három Stradivary, a Poljakov-csoport, a Két Blaupunkt, Griselda, a kettéfűrészelt nő. És Balfonzó, emlékeztet Bagaméri. Azt hagyjuk, az nem sokra vitte, reagál erre Leopoldi, én meg a röhögéstől magamra öntöm az ajándékba kapott kézműves sört (ír jellegű).
Teljesen kétségbeesve ekkor érkezik meg az igazgató bácsi az idomított rókával: Képzeljétek, Jocó megharapta a farkát, még soha nem csinált ilyet, így nem léphetek fel vele, mutat feldúltan a vastagon bepólyált farkú Vukra. A csupa szív Bagaméri természetesen vállalja, hogy ebbe a szerepbe is beugrik, de Rece a sok izgalomtól teljesen kiakadva ordibálni kezd vele: Beleegyeztünk, hogy Bagaméri bácsi legyen az erőművész, a műlovar, a bűvész, de ezt már nem! Én csak jót akartam, mentegetőzik a sokoldalú fagylaltos. Utolsónak érkezik a vöröskeresztes néni: Be vagyok skálázva, Mendelssohntól Az első ibolyát fogom énekelni, és ráadást is adok, nyugtatja meg a vadlibásokat. Lehet, hogy őket sikerül, de engem valahogy nem.
És egyszer felgördül a függöny, és szemben ül a tisztelt publikum, a zenekar tust húz, Péterke, mint díszvendég, virágcsokrot kap Marcitól, és Rozmaring, a bohóc felkonferálja az első számot: Salvatore de
A jó hangulatot kihasználva Rozmaring máris bejelenti a második számot: Következik özvegy Szekrényesi Alfrédné, a kerület pacsirtája! Kis csokorral kezében belép a vöröskeresztes néni és zongorakísérője, Jóska tartja a kottát. A kotta remek, a zongora szépen szól, az énekhang azonban vetekszik Edit asszonyéval az ’Allo ’allo-ból. Ott a kávézó közönsége sajtot dugott a fülébe, itt azonban csak nagylyukú ementáli van pár embernél, úgyhogy nincsenek vele kisegítve. A nézők jólnevelten nem kezdenek el primőr paradicsomot dobálni, Süléék viszont gyorsan úgy döntenek, mindenáron megakadályozzák, hogy a művésznő ráadást adjon. Bevonszolják a harmadik szám kellékét, egy nagy súlyzót, Rece máris bejelenti Küyük Küyüköt, az isztambuli csodát, Alfrédné azonban nem akar levonulni a világot jelentő deszkákról. Következik Schubert: Rosa, rosa, konferálja fel magát és belekezd a dalba, Süle ellencsapásként bekapcsolja magnóról az oroszlánbőgést, ezzel meglehetősen eklektikus szövegű előadást sikerül összehoznia: Pajkos ifjú rózsát lelt, rózsát a pusztában – roárrr / Ki sem nyílt még bimbó volt, kit a szellő megcsókolt – roárrr. Leopoldi is besegít, a zongorára borulva hangosan zokogni kezd, majd a srácok kitolják a zongorát, a közönség remekül szórakozik, de Alfrédné vérig sértődik: Ezt az inzultust kikérem magamnak, jelenteni fogom a Vörös Keresztnek, a Zöld Keresztnek, a tanácsnak, a Népfrontnak és a házkezelőségnek!, pakolja össze mérgesen sminkkészletét az öltözőben.
Elhárult tehát az akadály Küyük Küyük előtt, az erőművész ismét Bagaméri, csíkos szexi szerkóban lép a színpadra és kezdi emelgetni az 500 kilós súlyzót. Először két kézzel, majd fél kézzel, közben a bicepszét ugráltatja, epic. Majd bejelenti a világszámot: pörgetés két kézzel a fej fölött. Pörgeti is veszettül, tisztára, mint egy MI-24-es helikopter, a végére persze elszédül és a súlyzót leejtve kitántorog a színpadról, nagy csörömpöléssel felrúgva néhány elől hagyott vödröt. Tomboló siker, csak az őrült dokibácsi figyeli rosszallóan a mellette felhőtlenül szórakozó Dezső bácsit és Lópici Gáspárt.
Süle és kis Rece bohócszáma következik, Popeye dalára hülyéskednek valami spenótos bödönnel, a jelenet lényege, hogy te is egyél spenótot, attól fél kézzel is fel tudod emelni Küyük Küyük hátrahagyott súlyzóját. Lópici hangosan nevet a tréfán, de miután elkapja a doki megrovó tekintetét, öröme alábbhagy.
Ismét Bagaméri következik, ezúttal mint olasz bűvész, először kesztyűjét-sálját helyezi el a cilinderben és töri meg egy mozsártörővel (!), majd a közönségtől kér egy órát. Lópici lelkesen jelentkezik, felmegy a színpadra és átadja kedvenc zsebóráját. A bűvész elhelyezi a rézmozsárban, laza mozdulatokkal apróra töri, majd varázskört írt le a kezével, mondván, hogy az óra ismét egész. A produkció azonban nem sikerül, a bűvész elnézést kér: Úgy látszik, kicsit aprólékos voltam. Köpenyéből megpróbálja előhalászni varázspálcáját, az sem megy zökkenőmentesen, nyulak, galambok kerülnek elő a különböző rejtett zsebekből, Bagaméri enyhe rettegéssel nézi az állatseregletet. Azonban hiába kerül elő végül a varázspálca, az óra alkatrészei továbbra is szabadon garázdálkodnak a mozsár aljában, így Bagaméri kénytelen beáldozni saját zsebóráját. Egy óvatlan pillanatban előrántja a zsebéből, és átnyújtja a plakátragasztónak: Tessék, az ön órája ismét egész! Taps, nevetés, Lópici nagy örömmel megy vissza a helyére: Óriási bűvész, én egy ócska órát adtam neki, ő meg egy márkásat adott vissza, csak a kismutatója hiányzik!
Szünet következik, a srácok magnóról valami jó zenét akarnak bekapcsolni, de a technika ördöge közbeszól, és a Smoke on the Water helyett a Lópici-interjú hangzik fel. A plakátragasztó egy darabig megkövülten áll, alig hisz a fülének, majd széles mosollyal az arcán elkezd körbe rohangálni, és mindenkinek bemutatkozik: Lópici…, Lópici Gáspár vagyok, ezt én mondom, ott benne, mutogat a hangszóró felé. Kimennék!, veti oda kimérten a doki, akit ezek szerint nem érdekelnek utcai hírmondókkal készített riportok. LG azonban nem sértődik meg, átszellemült arccal hallgatja a végre valahára az éter hullámain sugárzott interjút. A szünetben a nagy sikeren örvendeznek a vadlibások, megállapítva, hogy Bagaméri mentette meg az előadást. Műsor után még valami meglepetésre is készülnek, izgatottan bontom fel a második üveg ír jellegű sört.
A szünetről visszatérő közönséget Rozmaring figyelmezteti a következő szám vadállataira, két oldalt biztonsági őrségként felsorakoznak a vadlibások, a gyengébb idegzetű nézők már-már védőrácsokat reklamálnak. Most pedig következik a nagy Hagenbeck, a rettenetes katonatiszt, idomított – bolháival!, jelenti be Rece vihogva, a gyengébb idegzetű nézők felszabadultan vele nevetnek. Újra Bagaméri érkezik, porosz katonai egyenruhában, és tört magyarsággal bemutatja Lajoskát, a szaltózó bolhát. Szaltó, dupla szaltó, salto mortale, a láthatatlan bolha minden utasítást végrehajt, de a világszám hármas szaltó előtt egyszer csak eltűnik. Lajos, wo bist du?, keresgéli az idomár, és az egyik vendég vállán meg is találja. Azonban kiderül, hogy az a vendég saját bolhája, semmilyen parancsot nem teljesít, Herr Hagenbeck enyhe lenézéssel vissza is adja a gazdájának. Az ősrégi viccen a közönség kitűnően derül, a katonatiszt feszes tisztelgéssel vonul le a színpadról.
Klasszikus bohóctréfa következik Leopoldival, Sülével és Recével: hogyan lehet a nadrágderékba dugott tölcsérbe beleejteni egy tízforintost? Leopoldi Süle homlokára helyezi az érmét, amit erőteljes bólintással kell a tölcsérbe juttatni, a trükk az, hogy miközben Süle felfelé nézve egyensúlyozza a tízest, Leopoldi a tölcsérbe nagy pohár vizet önt, bruhaha. Süle gatyája elázik, ahogy kell, bosszúból az arra lófráló Rozmaringot is meg akarja szívatni. Pénz a homlokra, tölcsér a gatyába, víz a tölcsérbe, de Rozmaring gatyája száraz marad. Hát ezt meg így hogy?, hápog Süle, a megoldás titka egy laposüveg a nadrágba rejtve, Rozmaring abba folyatta a vizet. Nagy taps, a bohócok hajlongva levonulnak.
Következik Bandzsa Halamandzsa, az indiai csodafakír, a szerepben ismét Bagaméri. Elsőnek segédjét, Karcsit altatja el és fekteti a varázsszőnyegre, majd a közönség köréből kér egy bátor jelentkezőt. Az állatkerti igazgató jelentkezik, nyilván a vele érkezett Pálmácskának akar imponálni (mit is írtam kettőjükről az első részben?), ezért nem engedi levetetni fejéről a cilindert sem, mert akkor előtűnne folytonossági hiányoktól tarkított hajas fejbőre. A nagy kefir, azaz fakír hindi varázsszavakat mormol, a szundi-mundi tisztán kivehető, ezek szerint én is értek hindiül. A mutatvány nem várt eredményt hoz, az igazgató helyett a fakír alszik el és terül el a varázsszőnyegen, az igazgató megretten, hogy ő okozta ezt a váratlan fejleményt. Pálmácska segítőkészen felrohan és letámogatja kopaszodó ideálját: Az igazgató úr egy szent!, kiáltja oda sértődötten a hangosan nevető közönségnek.
Következik a finálé, Leopoldi és Rozmaring énekli a búcsúdalt:
Volt itt móka, fergeteges kacagás, kacagás
Világhírű ez a cirkusz, nem vitás, nem vitás
Minden véget ér, velünk nevet, aki él
Éljen Bagaméri Elemér! (Jácint, ordítják be suttogva a többiek a függöny mellől)
Mert a jókedv ritka madár, elrepül, elrepül,
Visszajön, ha Bagaméri hegedül, hegedül
Minden véget ér, velünk nevet, aki él
Éljen Bagaméri Elemér!
A közönség felállva tapsol, hosszan ünnepli a fellépő művészeket, a srácok nagy megelégedettséggel vonulnak vissza az öltözőbe. Bagaméri azonban még mindig alszik, sehogy sem tudják felébreszteni, szerencsére az igazgatónak van egy remek módszere: hajnali madárfüttyként adja elő magát, a csicsergésre Bagaméri szeme felpattan. A fiúk elmondják neki a tomboló sikert, majd kézen fogják és kivezetik a nézőtérre, ahol hatalmas sor kígyózik. Miért állnak itt ennyien sorba?, kérdezi Bagaméri, a doki válaszol neki: Mert itt mérik a világ legjobb fagylaltját. Bagaméri már-már csalást kiált, de Rece odakíséri a fal mellett álló ismerős fagyiskocsihoz, amin nagy betűk hirdetik: Bagaméri Jácint, fagylaltkészítő kisiparos. A fagyis hitetlenkedése egy pillanat alatt eltűnik, boldogan pattan a pult mögé: Megszűnt az átok!, örvendezik, és nekilát osztogatni a fagyit, és csak osztja, csak osztja, nem kell bele ostya... Egészségünkre!
Aki idáig elolvasta, azzal örömmel közlöm, hogy ez volt a jubileumi 150. posztom itt a blogon, köszönöm az eddigi figyelmet és a kommenteket. És mivel az eltelt két és fél év alatt én remekül szórakoztam írás közben, a vállalkozó szellemű olvasókat várom a második 150-hez is.
Facebook kommentek