Venezuelában, a Kolumbiai határhoz közel, tengerparti helyen indítjuk a mai részt, öt fegyveres hvcs várakozik két terepjáróban. Percek múlva egy másik jármű közelít a határ felől, csupán egy utasa van, az is a hátsó ülésen kiterülve. A fegyveresek megállítják a kocsit, a sofőr feltartott kézzel hablatyol anyanyelvén arról, mi történt. Közben két tag a hátsó üléshez lép, kiemelik az utast, és ölben viszik főnökük elé, merthogy véres, és alig van magánál. Igen, Nicholas Brodyt cipelik, megvan hát főhősünk, így a harmadik részre előkerült, még ha félholtan és kopaszon is.

Belapátolják az egyik terepjáró hátuljába, letakarják a fejét, ám közben látjuk, hogy az inge két helyen likas – ajaj! Kora este lesz, mire megérkeznek a célállomásra, ahol a beteg lerángatja fejéről a takarót, így még látja, hogy egy irdatlan, sok emeletes toronyház alsó szintjére hajtanak be vele.

Itt regnál a helyi orvos (?), aki nem sokat lacafacázik, meg is műti menten, már amennyire a pár ócska eszközzel, illetve félig kézzel végrehajtott beavatkozást műtétnek lehet nevezni. Mindenesetre kiszedi a golyókat és elállítja a vérzést, fájdalomcsillapításra pedig heroint használ. Kicsivel később közli a hősünket idáig szállító naffőnökkel, hogy Brody életben marad, amennyiben megfelelő antibiotikumot hoznak; a fizikuma mindenesetre megvan a túléléshez.

Utána a górénak egyetlen kérdése marad a dokihoz: tudja-e ki ez az ember, akit összefoltozott? Nem, fogalma sincs. Aztán mégis visszakérdez: ha lenne egy ember, akinek tízmillió dollár vérdíj van a fején élve vagy halva, vajon miért akarná valaki megmenteni? Egy nagy szívességért cserébe, így a főnök. Ebben maradnak.

Amint elmúlt a kábszer hatása Brody fájdalomtól üvöltve tér magához. Fiatal nő – Esme – van körülötte, ő csillapítja le mielőtt felugrana és elszaladna (nyilván nem tud), és adja be neki a következő adag anyagot. Később delíriumban érzékeli, hogy valaki kihasználja, hogy egyedül van, ellopja a pénzét, iratait és az óráját, de nincs ereje tiltakozni sem. Fényes nappal van, mikor újból magához tér, immár nem az alagsorban, hanem egy lepukkant lakásban, ahol az ágyon kívül amiben fekszik szinte nincs is más – se ajtó, se ablakok, csak a puszta falak (az se sok), egy kézmosó és egy pad. Ezen ül Esme, aki mikor látja, hogy megpróbál kikelni az ágyból mellette terem, és vadul hadar az anyanyelvén, hogy ne tegye. Előkészíti az újabb adag kábszert, de a férfi nem kér belőle, inkább addig kapálózik, míg kínlódva az ágy szélére tud ülni, majd a lány segítségével az „ablakig” vonszolja magát (hogy pontos legyek egy félig felhúzott falon át les ki a külvilágra), és látja meg a lábuk alatt elterülő várost.

A „hol vagyok?” kérdésére az őt megmentő férfiak főnöke felel, aki épp ekkor lép be – Caracasban. Ketten támogatják, hogy le tudjon ülni az ágy előtti ládára, és elmotyogja, hogy eltűntek a dolgai, márpedig neki az utazáshoz szüksége lesz az útlevelére. A férfi csak vigyorog rajta: vérdíj van a fején, épp hogy csak túlélte a kolumbiaiakkal való affért, maradjon a valagán, az iratait meg majd előkerítik. Közben Esme elszaladt egy adag ruháért, legalább lesz mire lecserélni egy szál alsógatyáját, amiben eddig héderezett. Mielőtt megmentője távozna Brody megkérdezi a legfontosabbat: miért segít neki? Mert mindketten ismerjük Carrie Mathisont. Pff!

Később Esme Nicholas fejét borotválja, aztán a férfi nehézkesen ismét az „ablakhoz” lép, mi pedig kívülről szemlélhetjük meg hol is van – ez egy rengeteg emeletes, félig elkészült kibaszott szellemház. És igen, tele van lakókkal, szerencsétlen nyomorultakkal az egész. Egy idő múlva Brody már sétálni is tud a szobában, sőt felhajtja pólója kapucniját, magához szólít egy vasrudat és arra támaszkodva elindul körbenézni a házban Esme kíséretében, miközben kézzel lábbal mutogatva egymás nyelvét tanulják.

Félelmetes hely, én mondom, de legalább víz és áram van – legalábbis hellyel-közzel. Sőt, még egy kis „büfé” is (behalok), ahol a lány vesz egy palack vizet, merthogy hősünk elfáradt, és le is ül a földre. A sebe felszakadt, úgyhogy irány az orvos, akitől megkapja a letolást rodeózásáért. Annyi lélekjelenléte a fájdalom ellenére is van, hogy elutasítja a doki által kínált tűszúrást, nyilván tiszta buksit akar, nem bekábulni.

Beszélgetni kezdenek, az orvos elmeséli, hogy a hely neve Dávid torony – az építtetőjéről kapta a nevét, aki sajnálatosan elhalálozott a befejezése előtt, ezért a félig kész épületbe beköltöztek a szegények. Brody rákérdez, hogy a tag miért van itt, amire nem kap egyenes feleletet, de a folyton a dokit kísérő kissárc láttán egyértelmű: a gyerekeket nem úgy szereti, mint az átlag emberek, itt viszont gondolom örülnek egy pedofilnak is, ha elvégezte az orvosit és kérdés nélkül végzi a dolgát. Sőt, ahogy elnézem a helyi viszonyokhoz képest egész jó a kérója – erre mondaná Édesanyám, hogy „vakok közt félszemű a király”. Nicholas elpöttyinti, hogy ő nem marad már itt sokáig, csak meg kell erősödnie, de a doki legyint a kijelentésére.

Pedig nem beszél mellé, legalábbis a megerősödés részét illetően, mert idővel a lépcsőkön nyargalászik fel-alá. Az egyik alkalommal Esme várja, és felszólítja, hogy menjen utána. A félreeső helyen, ahova vezeti megmentője áll pár fószer társaságában és közli, hogy beazonosították a tagot, aki ellopta a cuccait, egyben visszaadja az útlevelét és az óráját. Mikor hősünk rábólint, hogy felismeri, valóban a tettest találják meg, a góré egyetlen fejmozdulatára emberei fogják, és egyszerűen kilökik a fal nélküli „szobából” a tolvajt. Brody őrjöngeni kezd, nem érti miért kellett megölni? Hát azért, mert a tolvajokat nem hagyjuk szabadon garázdálkodni, nem mellesleg még a végén elkanászodnak és feldobják hősünket a vérdíjért. Nicholas lecsillapodik, a főnök pedig a szobájába küldi.

Ott inget vesz és úgy dönt, ideje lelépni, bárhogy kéri is Esme, hogy inkább ne tegye. Pénze nincs, csak az útlevele, de nem érdekli, elindul. El is jut az udvarig, ahol fegyveresek állják útját, hiába ismételgeti, hogy tovább akar menni. Azonnal megjelenik megmentője, akivel vív egy kemény szájkaratét, de veszít: innen nincs tovább, senkit nem érdekel hol van (Carrie-t sem, de úgysem tudnák értesíteni), úgyhogy itt a vége, maradjon a valagán. Brody megvert kutyaként kullog vissza.

Morcosan trónol az ágya közepén, mikor besétál a doki a mindig őt kísérő kisfiúval, és miközben előadja a nagymonológot arról, hogy törődjön bele az ittlétbe, a gyerek a karja köré tekeri a gumigyűrűt, ami után a drog beadása következne. Szerencsére megmaradunk feltételes módban, mert hősünk elhárítja az anyaggal teli fecskendőt és elzavarja a kuruzslót.

Ezalatt Carrie a kórházban kezelőjének bizonygatja, hogy mennyire jól van most, hogy szedi a gyógyszereit. Kéri, ezt Saulnak is adja tudtára, de a pszichomókus visszadobja a labdát: miből gondolja, hogy beszélek vele? Mindenesetre a nő jó képet akar festeni magáról – hátha mégiscsak eljut főnökéhez a híre – és váltig állítja, hogy egyetért a kezelésével, és azzal, hogy újra szedi a bogyóit, de a férfi levágja: nem szívből érzi így. Nem jutnak dűlőre, mivel Carrie azt hajtogatja, hogy jobban van, míg a doki azt, hogy még félúton sem járnak.

A tolvaj halála nem hagyja nyugodni Brodyt, lemászik a holttesthez, és az ott heverő pokrócba csomagolja, gondolom egyfajta végtisztességként, mást nem igazán tehet. Esme még erről is megpróbálja lebeszélni, arról meg pláne, hogy még mindig meg akar lépni. Nincs is hová mennie! De van, riposztol a férfi, a helyi mecsetbe. Hm, érdekes ötlet. A lány segítségét kéri, akiről egy elejtett szavából megtudjuk, hogy a górénak, azaz Brody megmentőjének a lánya. Mi a manó!

Az elmegyogyóban Carrie makettet épít, amit látva az egyik nővér idegesítő bájolgásba kezd, komolyan, mintha egy hibbanthoz beszélne. Ezt hősnőnk is így gondolja, mert kimegy a mosdóba, ahol kétségbeesésében lefejeli a tükröt. A hangra másik nővér ront be, aki látja, hogy vérzik a homloka. A kissé túlpörgött Carrie sírva kér elnézést, hogy egy pillanatra kiborult, és reméli nem mondja el a dokiknak mi történt. A nő ellátja a buksisérülését, és közben elpöttyinti, hogy volt egy ismeretlen látogatója, amitől a beteg izgalomba jön, és könyörög az ápolónak, ha a tag újra eljön szóljon neki. Az, hogy nem fogadhat senkit, neki nem igazán ellenérv.

Tegye fel a kezét, aki meglepődött, hogy hősünk valóban útnak indul és Esme segít neki – felvett egy kapucnis pulcsit, hogy nehezebb legyen felismerni, a lány pedig figyel, hogy észre ne vegyék őket, és ügyesen kisurrannak a házból a fegyveres felvigyázók háta mögött. Igen, a mecsethez mennek, mert Brody biztos benne, hogy az imám menedéket nyújt neki, mint muszlimnak. Esme kéri, hogy vigye magával, de arról sajna szó sem lehet, így végül egyedül üget a mecsethez, míg a lány szomorúan elkullog. Nicholas megszólítja az imámot anyanyelvén, aki pillanatnyi gondolkodás nélkül a kezét nyújtja neki, és bevezeti a mecset mellett található otthonába

A kórház ablakán kibámulva Carrie észrevesz egy érkező nagy autót, amiről úgy gondolja a látogatóját szállítja, ezért szaladni kezd a folyosón, izgatottan keresi az előbb látott kedves nővért – Abbyt – akit végül sikerül fellelnie. Az ápoló úgy csinál, mintha szobájába kísérné a zaklatott beteget, aztán segít neki lelopózni a földszintre, hogy találkozhasson látogatójával.

Brody nyugodt percei vendéglátója zuhanya alatt nem tartanak sokáig, hirtelen két fegyveres rendőr (?) ront rá elég egyértelmű céllal. Bevernek neki párat, majd ádámkosztümben kezdik kifelé vonszolni, miközben az imám odacsapja: maga nem muzulmán, hanem terrorista! A lakás ajtaján azonban már nem jutnak ki, mert a küszöbön három fegyveres várja őket, akik kérdés nélkül lelövik a rendőröket, az imámot és annak feleségét is. Igen, a toronygóré emberei. Egyikük hősünk lába elé dobja a ruháját, lehet felöltözni, aztán gondolom irány haza.

Carrie izgatottan lohol az előtérbe, ám ott nem Saul, hanem egy számára ismeretlen ember várja, aki Paul Franklin néven mutatkozik be. A tag ügyvéd, neves irodát képvisel, és négyszemközt óhajt beszélni a beteggel. A kertbe mennek, ahol elrebegi, hogy ki akarják vinni innen, mert az egyik ügyfele beszélni szeretne vele. Szerinte a nő nem bolond, megérti a helyzetét, és igen, képes "kiszabadítani". Carrie vigyorog egyet aztán kiosztja a halál faszára: azt hiszi kiszolgáltatott helyzetben vagyok, szenvedek itt, és cserébe mert kivisz innen elárulom a titkokat, amik a buksimban vannak, és az ellen fordulok, aki ide juttatott? Hát lófaszt, nem és nem, inkább itt hal meg. A kifakadás után visszarohan az épületbe és zaklatottan kéri a nővérektől a gyógyszereit.

A toronyba már úgy kell betámogatni Nicholast (kapott pár gyomrost a rendőröktől), és úgy látom a góré jóindulata is eddig tartott. Zárkába kerül azzal, hogy ezentúl nix ugribugri, ebben a kibaszott likban marad és kész, senki nem fogja megmenteni. Egyben szíveskedjék a lányát békén hagyni.

Az i-re a pontot a doki megjelenése teszi fel, most már nincs kecmec, drogot hozott, ha tetszik ha nem. Fennhangon monologizál: hősünknek feltűnt már, hogy bárhova megy, emberek halnak körülötte? Csak ő nem. Nicholas olyan, mint egy csótány, még az atomháborút is túl fogja élni. Milyen kedves. A doki távozik, Brody pedig nem látván más megoldást saját maga nyúl a drogért és adja be magának.

Zárásként hősnőnket látjuk, aki a szobája sarkában kuporog, ugyanolyan elhagyatottan és reménytelenül, ahogy egykori kedvese.