Texasban folytatjuk, ahol egy csendes nyári estén Charlie iszogat magányosan egy kocsmában. Egy nagydarab fickó telepedik mellé a pultnál, mondván, „szereti, ha egy nő bírja a piát”. Meghívná hősnőnket is egy italra, és Charlie-nak csak most esik le, hogy tök egyedül van, az isten háta mögött, egy elhagyatott helyen, egy tucat idegen férfi társaságában. Talán jó ötlet lett volna Monroe-val tartani, hm? Charlie menekülőre fogná, de az ajtó zárva. A férfiak rátámadnak, amit egy ideig Wonderwomanként hárít is, de kezd előtte elhomályosulni minden. A csapos tett valamit az italába. Eleddig bőkezűen osztogatott erényén azonban nem esik folt, ugyanis betoppan Monroe, legyakja a támadókat, és begyűjti az önfejű lánykát. Bass barátunk jó úton halad a pozitív karakterré válás rögös útján, bár a megmentettek személyét azért megválogathatná.
Texas másik sarkában Rachel ébredezik. Mivel nincs otthon senki, ezért elindul egy kis felfedezőútra a városba. Az ajtón kilépve rögtön egy csontvázjelmezes kisgyerekbe botlik, amitől kihagy egyet a szívverése, de gyorsan kiderül, hogy nem a pokolban van, csak amíg nem volt magánál, hirtelen Halloween lett. A főutcán aztán öröm és boldogság, vidáman lobogó csillagos, sávos zászló, helyi mészároslegény és Miles fogadja. A férfi megölelgeti Rachelt, de nincs ideje sokat magyarázkodni, mert felbukkan Ed Truman, a Kormány embere, aki persze a nevén szólítja a nőt, és biztosítja jó szándékairól. Nahiszen. Rachel óvatos, nem fog vele kezet, és néhány keresztkérdéssel igyekszik kiszedni belőle néhány infót. Ed jó ellenfélnek bizonyul, és csak kitérő válaszokat ad. („Hányan vannak?” – „Bárcsak többen lennénk.”) Ügyes. Miles Rachellel jobbra el.
A menekült táborban eközben Neville őrnagy egy verekedésbe keveredik, amiből egy foggal kevesebbel szabadul. Felettese, az előző részben megismert Vincent Cooke nem túl elnéző vele, elvégre a bunyó miatt késett a munkából. Egyébként sem csípi az őrnagyot, és közli vele, hogy ott fog lihegni a nyakában, és ha alkalma lesz rá, lelövi. Na, öcsém, te sem tudod kivel kezdtél ki!
Miles, Rachel és Aaron válságtanácsot tart. A Kormány remekül időzített visszatérése, a bombákról terjesztett hazugságuk, és az, hogy hazafiaknak hívják magukat, kétséget sem hagy a triónak afelől, hogy ezek az emberek nem jó szándékkal teszik, amit tesznek. A várost lezárták arra hivatkozva, hogy Titus emberei még mindig szabadon vannak. Nyilván titkolnak valamit, és Miles lesz az, aki titokban kioson, és megnézi magának Titus táborát. Rachel is menne vele, de a férfi leoltja rögtön: üljön a seggén, és pihengessen. Rachel láthatóan nem erre számított.
Rachel jobb híján elvegyül a maszkos tömegben. Elbeszélget egy kicsit a mészárossal, akinek kénytelen voltam már megnézni a nevét, mert úgy látszik elég sokat szerepel ebben a részben. Szóval Ken és Rachelnbsp; beszélget, jobban mondva Ken beszél Rachelhez, aki inkább Ed elsötétedő irodáját figyeli. Amikor Rachel végre egyedül marad, besurran a tiszt irodájába, és kutakodik egy kicsikét. Talál egy fura pecsétes iratot, és valami térképet a városi vasútról. Ebben a pillanatban beállít Ed, és lefüleli. Súlyos következménye nem lesz a dolognak, simán elengedik. Ed és egy beosztottja ezután megbeszélik a városon belüli erőviszonyokat, és arra jutnak, hogy Rachelen kívül nem lesz gondjuk senkivel, de azért a biztonság kedvéért példát statuálnak. A városon kívül ugyanis elfogtak egy helyi fickót, aki a sötétben egyedül vadászgatott. Az előbb látott beosztott elbeszélget vele, majd simán leszúrja a Titus-klán nevében.
A Gene-házban közben eljött az ideje egy apa-lánya beszélgetésnek. A dokinak elege van már abból, hogy a lánya önfeláldozósat játszik, és neki mindig aggódnia kell érte. Amikor Rachel a Torony után hazaért, felvágta az ereit, és az apjának kellett etetnie, hogy egyáltalán életben maradjon. Nem érti, hogy mire jó ez az egész, nem lehet mindenkit megmenteni. Rachel mégis megpróbálná, mert tudja, hogy igaza van, ezek az emberek Randall megbízói, és ha ő nem lép, hát akkor vajon ki fog? Mondjuk a Kormány. Ed beosztottja, az egyszerűség kedvéért innentől Scott, épp most állít be a megölt sráccal, mondván nem biztonságos odakint, nem szeretnék, ha valakinek bántódása esne. Rachel érti a nem is olyan burkolt fenyegetést a katona szavaiban.
Charlie ébredezik a drogmámorból. Monroe biztosítja, hogy úriemberként viselkedett, amíg a lány ki volt ütve. Azért követte, mert szüksége van Charlie segítségére. Azzal, hogy a gondját viseli, bebizonyíthatja a hűségét Milesnak és Rachelnek, és talán megbocsátanak neki. Charlie-t nem hatják meg az évek, és mind a tizenvalahány évének bölcsességével pszichoanalizálni kezdi Monroe-t, majd egy óvatlan pillanatban megpróbálja megölni. Monroe a gyorsabb, és helyre rakja a kiscsajt. Azt hisz, amit akar, de a Kormány még gondot okozhat, és ezt meg kell akadályozni. Charlie-nak pedig segítenie kell –nem fogjátok elhinni-, mert nincs más választása.
A menekült táborban vége van a munkaidőnek. Neville megy átöltözni, és közben meglesi Vincentet. Na, nem úgy, csak szúrásnyomokat vesz észre a férfi karján. Az őrnagy egy lebujba követi Vincentet, ahol szól a zene (!). A férfi egy szobában fekszik totál belőve. Neville lefizet egy prostit, hogy két órán keresztül ne engedjen be senkit, amíg ők ketten bent lesznek. Amikor a fickó felébred Neville a kis drogos titkának megtartásáért cserébe azt kéri, hogy léptesse elő, és mondja meg, hova vitték Jasont. Vincent nem beszél, és ezzel aláírja a halálos ítéletét. Neville túladagolja a drogot, feltakarít maga után, és távozik.
Miles a vadonban közben megtalálja Titus táborát, ami meglehetősen elhagyatottnak tűnik ahhoz képest, hogy állítólag még mindig szabadlábon gyilkolásznak. Eközben Aaron otthon rosszul lesz, összeesik, és félkómában azt látja, hogy Miles éppen behatol a táborba, és Miles mintha pont a szemébe nézne, majd Cynthia rázogatására hirtelen magához tér. A valóságban Miles nem Aaronnal, hanem a feje felett repdeső fura szentjánosbogarakkal nézett farkasszemet. A férfi zajt hall, és az egyik irodában megtalálja Titust, akit ezek szerint mégsem fojtogattak meg teljesen. A pszichopata fegyvert fog Milesra, majd elsorolja bánatát: meghalt a felesége, a Kormány emberei elárulták, ráadásul még a „gyermekeivel” együtt egy vonatra is felrakták, ahonnan sikeresen megszökött. A hazafiak szerinte embertelenek, ami elég furcsán hangzik egy sorozatgyilkos szájából, ugye. Mivel Milest találja felelősnek az egészért, megpróbálja lelőni, de szerencsére nincs golyó a tárban. Összeverekszenek, aminek az lesz a vége, hogy Miles megöli Titust. Most már tuti meghalt.
Rachel egyedül iszogat egy kocsmában. Ken telepszik mellé, és a régi szép idők emlékére azt kéri, hogy mondja el neki, mi a fene zajlik itt, mert ha kell, ő segít. Később Ken mészárszékén folytatják a kedélyes csevejt. Rachel mindent elmond neki, és a férfi segítőkésznek tűnik. Egy újabb üveg bor ígéretével lecsalja Rachelt a pincébe. Egy nagy vasajtón kezdi el nyitogatni a zárat, amikor a nő elszórt papírlapokon a Kormány pecsétjét fedezi fel. Rájön, hogy itt minden lesz, csak nem iszogatás, és megpróbál kihátrálni, de Ken gyorsan és erősebb, leüti, és a vasajtós szobába vonszolja. Rachel arra ébred, hogy a két kezénél fogva fellógatták, Ken barátja pedig egy hevenyészett sírgödröt ás a padlóba. Elmeséli, hogy már hét éve „hazafi”, a Kormány pedig valami nagyon titokzatos tervet sző, aminek az összes amerikai város részese lesz. Rachel kell nekik, élve, de ő önszántából túlteljesíti hazafias kötelességét, elvégre mégsem hagyhatja, hogy a nő kifecsegje, amit megtudott. A hidegvérű gyilkosság egyetlen gátja, hogy titokban szerelmes volt Rachelbe. Jaj, de jó, mi lett volna, ha utálja. Már éppen a végső döféshez készülődik, amikor Rachel nagyot rúg rajta, és amíg a férfi a padlón magához tér, nagy nehezen kiszabadítja a kezét a bilincsből, és saját késével szúrja agyon Kent, akinek tök felesleges volt erre az egy részre megtanulnom a nevét. Rachel elföldeli a férfit, eltünteti a nyomokat, és lelép.
Aaron édesdeden alszik otthon, azaz csak aludna, mert a csaja közben őt nézi. Hát ez eléggé…fura. Aaron kikéri magának, nem kell rá vigyázni, már minden rendben. Közben Miles a vasútállomásra megy felderíteni. Meglátja a vonatot, ahol a Titus-klán tagjait őrzik. Felismeri a szakállas fickót, aki Titusnak osztogatta a parancsot az előző részben, és aki nem mellesleg lefogta Miles kezét, amikor a pszichopata kalapáccsal egyengette laposra. Most sem gyengédebb. Egyesével szedi le az embereket a vonatról, és agyonlövi őket. Ezek lesznek azok, akiket másnap, mint elintézett banditákat a városba szállítanak. Miles ledöbben, de ez nem tart sokáig, mert egy katona megtalálja, és fegyvert fog rá. Miles kiszabadítja magát, de az állomáson kívül két fegyveres őrbe botlik. Látszólag nincs menekvés, ám ekkor Aaron az ágyából vagy inkább az agyából (hehe) akcióba lép, és a szentjánosbogarak segítségével elintézi a katonákat. A fegyveresek spontán öngyulladnak, új értelmet adva ezzel az „I’m on fire” kifejezésnek. Milesnak leesik az álla, majd amikor kicsit észhez tér, gyorsan kereket old.
Az idegeink lecsillapítására kapunk még három rövid jelenetet így a végére. Neville elérte, amit akart; előlépett, már ő irányítja az embereket. Allenford érdeklődik, hogy is van ez, mire Neville ártatlan arccal annyit mond csak, hogy nem tudja, hol lehet Vincent, de a munkát el kell végezni, hát beállt a helyére. Allenford azt hazudja, hogy a fickót áthelyezték egy másik táborba, majd megjegyzi Neville-nek, hogy úgy tűnik, jó munkát végez, és érezzük, hogy itt most nem a kajaelosztásra gondol. Texasban Miles tart élménybeszámolót Rachelnek, és fordítva. Nem sokra jutnak, Miles úgy véli, ez is egyfajta megszállás, ideje hát ellenállást szervezni. Végszóra begördül a képbe Monore és Charlie szekere, ami már csak 10 mérföldre van Racheléktől. Nagy összeborulást vizionálok.
Facebook kommentek