James és Robert hajókázik a kis kikötői gőzösön és a formálódó Onedin-flottáról beszélget, ami már négy tagból áll: Oberon, Oleander, Osborne, na és persze a Charlotte Rhodes, ami jelenleg Venezuelából hajózik New Orleansba Baines kapitánysága alatt, plusz teherként az aktív hátramozdító öreg Websterrel a fedélzeten. Lenne még persze az Anne Onedin nevű gőzös is, de azt ugyebár Frazer szenior átjátszotta a Mirrell Gőzhajózási Társaságnak és átnevezte Skót Lányra. A gőzös is épp a kikötőben vesztegel, James összehúzott szemmel vizsgálja volt tulajdonát. De nem mereng hosszan a múlton, új ruhát és cipőt készül venni a kikötőben, Robert némi megütközéssel hallgatja, hiszen öccse nem nagyon szokott magára költeni.

A vásárlás eredményéről mi is meggyőződhetünk, James vagány zöld kockás öltönyben, cilinderrel és sétapálcával állít be Elizabeth-hez, a hugi alaposan meg is lepődik az ünnepi viseleten: Pomádé, manikűr, pedikűr, barkónyírás, epilálás, mire készülsz? Caroline itthon van?, kérdez vissza James, de aztán válaszol is: Úgy döntöttem, elveszem Caroline-t feleségül. Sz Sz még jobban meglepődik, csavaros viktoriánus virágnyelven rákérdez, hogy vajon teherbe ejtette-e James Caroline-t, azért ez a sietség? James csak nehezen érti meg, mire céloz Sz Sz, de aztán legyint: Ugyan dehogy, hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának, ja, hogy mi vagyunk a Nyugat? De nem, semmi ilyesmi, csak most már kezdek egyenesbe jönni, alakul a flottám, jól megy az üzlet. (A múltkori csókváltásról azért szemérmesen hallgat.) Végszóra belép Caroline, de csak azért, hogy bejelentse, Buxtonba utazik, mert az egyik ismerősének a 73 éves anyja megy férjhez. James zavartan topog, most akkor mondja vagy ne mondja, de mire eldönthetné, Caroline már el is viharzik.

Nézzünk át Venezuelába, ahol Baines hiába várakozik az ígért rakományra. A helyi hatóságok szerint az országban zajló felkelés miatt nem jön a szállítmány, a katonai parancsnok, Flores ezredes próbálja nyugalomra inteni Bainest, de nem sok sikerrel. Az öreg tengeri medve aggódik, hogy nem tudja gazdája megbízását teljesíteni, a szeszkazán Webster két pohár közt csak annyit jegyez meg, hogy ilyen államcsíny közeli helyzetekben bizony még a papokat sem kímélik.

Liverpoolban Sarah és Robert az újságból értesül Mr. Mitchell haláláról, akiről azt kell tudni, hogy ő volt a Mirrell Társaság vezetője. Robert politikustól szokatlan éleselméjűséggel gyorsan átlátja, hogy itt mostan remek alkalom nyílhat a Skót Lány visszaszerzésére, csak beszélni kell az özveggyel, Ada Mitchellel. Akit ráadásul gyerekkora óta ismer, hiszen anno rendszeresen járt az apjuk vegyesboltjába vásárolni. Robert hetykére pödört bajusszal indul kondoleálni, az együttérző szavak sorát azonban Ada gyorsan leállítja. Egyből átlátja ugyanis a szitut, mármint hogy Robert a Skót Lányt akarja visszavásárolni, sőt azt is tudja, hogy a hajó eredetileg Jamesé volt. Igen, de őt már nem érdekli a dolog, bizonygatja Robert, de a nő határozottan kijelenti, hogy James-szel akar tárgyalni. Annak idején különben is a nyulánk James miatt járt olyan sokat a vegyesboltba, és nem a köpcös Robert érdekelte. Robert konya bajusszal távozik.

Jamesnek persze már úgy adja elő a dolgot, hogy az ő közbenjárása miatt akarja Ada Mitchell eladni a Skót Lányt, James hajlandó is felkeresni az özvegyet, de arra sehogy sem bír visszaemlékezni, hogy lánykorában a nő olyan sokat járt volna az üzletükben. A vételi szándék híre szárnyakon jár, a Skót Lányon kapitánykodó Fogarty úgy dönt, kicsit kivonja a hajót a forgalomból és azt kezdi terjeszteni, hogy a gőzössel Toulonba készül szenet szállítani, még a néhai Mitchell megbízásából. James éppen a Biddulph irodában beszélget Leonorával, amikor Fogarty jön, hogy kifizesse a szenet. James sejti, hogy itt valami suskus vagy kuszkusz van a háttérben, de Fogarty persze nem mond semmi konkrétumot.

Venezuelában nem elég, hogy felkelés van, még a trópusi eső is rákezdi, csurog a víz a sombrerókról meg a kikötőben veszteglő Charlotte Rhodes árbocairól. Baines elkenődve nézi a kabinban a műszereket, az ablakon a vízfüggönytől úgysem lát ki, de bizony a barométer esőre áll, a fene enné meg Hajmási Pétert, morogja magában. Webstert továbbra sem zavarja semmi, szorgalmasan töltöget magának a különböző borospalackokból, ez a mandró a „maradt még némi vér az alkoholjában" tipikus példája. Flores ezredes viszont üzleti ajánlattal áll elő: a felkelők elől felettesei megbízásából biztonságos helyre kell menekítenie egy láda templomi kincset, vigyék el Maracaiboba, és ha a lázadásnak vége, a kormány majd meghálálja a segítséget kápéban vagy legalább egy zsíros trafikkoncesszióval. Baines egy darabig töpreng, végül beleegyezik, hátha így tényleg bejön valami pénz és nem lesz mínuszos az út. Hamarosan megjönnek a hórukkfiúk, és a sombrerók fedezékében a hajóra emelik a ládát.

Kihajóznak, a rutinos Bainesben persze motoszkál a kétség, egyházi kincsek, na persze, tengeri medve legyek, ha nem fegyver és puskapor van benne, mondja Websternek, de az csak ürítgeti a poharakat, egy epizódban többet iszik mint, a Dallas egész stábja egy évad alatt, az biztos. Magának nincs joga belenézni abba a ládába, mondja nehezen forgó nyelvvel, de Baines kijelenti, hogy ő nem akar illegális fegyvercsempészetben részt venni, és a végére jár ennek a dolognak. Így aztán amikor az idő lecsendesedik, egy csendes órán Baines csendben beoson Flores kabinjába, csendben felnyitja a ládát és kivesz belőle valami fekete tömböt. Csendesen szemléli (de unom már ezt a csendest) a corpus delictit, hát ez nem puska, de nem is papírnehezék. Belép Flores (szerintetek hogyan?) és kölcsönösen kérdőre vonják egymást: Hogy merészelte felnyitni? – Hát maga meg mit csempész itt? Flores előveszi a kését és megkaparja vele a fekete tömb felszínét, persze hogy aranyrúd, a teljes rakomány kb. 5 millió pezót ér, ami a Lloyds Bank árfolyamán számolva 1 millió font. Az ezredes 50 ezer font részesedést ajánl Bainesnek, ha elviszi őt Port of Spainbe,Trinidadra, az öreg gondolkodás időt kér és visszavonul.

Odahaza James azon idegeskedik, hogy semmi hírt nem kap már hetek óta a Charlotte Rhodesról, kínjában nekiáll levelet írni, hogy abban kérje meg Caroline kezét. Elizabeth leinti, ne csináld már, levélben, nemsokára újra itthon lesz, majd akkor intézd el vele élőszóban. Megérkezik Ada Mitchell meghívása az üzleti megbeszélésre, a nőre csitrikorából Elizabeth is emlékszik, de Jamesnek továbbra sincs halvány segédfogalma a régi időkről és a bakfis Adáról, őt nyilván már akkor is jobban érdekelték a vitorlavásznak, mint a vászoncselédek. (Na ebben például különbözünk.) James felkeresi Adát és egyből a Skót Lány dolgára tér, a nő örül, hogy nem kell megjátszania a bánatos özvegyet. Sőt, kokettálni is kezd a barkókirállyal, aki persze ebből semmit sem vesz észre, pedig olyasmi is elhangzik, hogy Ada esetleg újból férjhez menne, és a jelenlévő üzletember előkelő helyen állna a jelöltek listáján. Már-már közel a megállapodás, amikor James csak úgy mellesleg megemlíti, hogy ő is újra kíván házasodni, de a hölgy nevét illendőségből még nem mondhatja meg. Ada erre berág, a Skót Lány nem eladó, aviszonlátásra! James hökkent arccal távozik.

Eközben Fogarty is kavarja a kavarnivalót, maga mellé veszi MacWhirter gépészt és titokban kihajózik a gőzössel: Ez a hajó nem fog Onedin kezére kerülni, akárhogy is szeretné, közli a gépésszel. Jópár mérfölddel odébb, Wallasey közelében lehorgonyoznak, bár MacWhirter szerint pont alattuk fut a tengeri kábelvezeték, ha azt elszakítják a horgonnyal, lehet kártérítést fizetni. Fogarty persze ezt is jobban tudja és leinti az aggodalmaskodót: Maga csak tartsa alacsony nyomáson a gőzt, majd lassan keringünk a horgony körül, itt nem férnek hozzánk, a többit meg bízza rám.

Caroline visszatér Buxtonból, Elizabeth profi kerítőnőként komoly hidegtálakat rendelt az ünnepi lakomára: Különösen ajánlom a mandarinos kacsát, int fejével az asztal túlvégén szájában kacsamellet tartó kínai felé. Majd örömmel közli, hogy az ebédre Jamest is elhívta, de neki (mármint E-nek) sajnos most el kell mennie. Eközben Robert is Jamest keresi, mert fontos hírt akar vele közölni, egyik ismerőstől a másikhoz rohan, de mindenhol pont lekési. James megérkezik az ebédhez, de a hideg sültek hidegen hagyják, mert ő most más dologra készül. Rendkívül hosszas fejtegetésbe kezd, sokat gondolkodtam, nem pillanatnyi fellángolás, stb, Caroline biztató mosollyal hallgatja, ám pont ekkor beront Robert. Csakhogy megtaláltalak, lihegi, gyere gyorsan, a Skót Lánynak elromlott a kondenzátora, ami fogalmam sincs, micsoda, de a tengeren nem javítható, most megszerezheted, csak egy vontatógőzöst kell kerítened! James mentegetőzve szól oda Carolnine-nak: Bocsásson meg, de amit mondani akartam, az még várhat, ez viszont most üzleti ügy, el kell mennem! Még hogy üzlet!, vágja oda mérgesen Caroline, de már csak a csukott ajtónak.

A tengeren eközben Baines kapitány döntésre jutott, neki nincs egyebe a becsületénél és a jó hírénél, ezért visszautasítja Flores ajánlatát. Eddig sem vettem részt semmi törvénytelenben, ezután sem fogok, úgyhogy most irány New Orleans, ahol az egész esetet jelenteni fogom, közli az ezredessel. Az fegyverrel kényszerítené Bainest, de a rutinos kapitány már jóelőre elzárta az ezredes pisztolyát a saját kabinjába, így Flores hiába kapkod az övtáskájához. Irány New Orleans, mindenki a vitorlákhoz, adja ki Baines sztentori hangon a parancsot, az admiralitás tisztje a fedélzeten, int még Webster felé a fejével, mire az öreg alkoholista teljes kapitányi díszben büszkén kidülleszti mellét a szélben.

James és Robert sikeresen kibérli az epizód elején látott kis gőzöst és indul a Skót Lányért, amit szerencséjükre a korábban odaérkezett vontatók a kábel miatt nem mertek elvontatni. James ajánlatot tesz Fogartynak, 5000 fontért bevontatja Liverpoolba, viszont így a megmentő jogán övé lesz a hajó. Fogarty mérgesen rágja a szakállát, de végül kénytelen beleegyezni. Még egy dologban bízik, hogy James is kudarcot vall a kábel miatt, de hamar be kell látnia, hogy a jó kapusnak szerencséje van, James a vontatógőzös ügyes lavírozásával kiakasztja a Skót Lány horgonyát és szépen lassan elindulnak Liverpool felé.

James másnap reggel újból felkeresi Caroline-t a szép zöld öltönyben: Rég volt olyan jó napom, mint tegnap, közli sugárzó arccal, visszaszereztem a gőzhajómat és hírt kaptam Bainesről, akit valami becsületbeli ügyért kitüntetett a venezuelai kormány, Elizabethtől is nyugtunk lesz, átküldtem Robertékhez. Még hosszasan örömködik, majd az előző napi témát veszi fel újra és köntörfalazás nélkül kijelenti: Úgy döntöttem, elveszem magát. Kitűzzük az esküvőt, azt hív meg, akit akar, utána meg körbehajózzuk a világot – na jó, egy részét. Caroline egy darabig gúnyos mosollyal hallgatja, majd visszavág: Úgy látom, magánál a sorrendben első a hajói, utána Baines, majd Elizabeth és csak aztán jövök én, úgyhogy inkább nem akarok a maga felesége lenni, bár a házassági ajánlatát óriási bóknak tekintem. James azt hiszi, rosszul hall: De hát miért, nincsenek káros szenvedélyeim, nem iszom, és különben sem szoktam bókolni, maga viszont a bolondját járatta velem! Dühösen elrohan és a sarkon túl mérgében földhöz vágja a jobb sorsra érdemes cilindert.

Hát ezt elszúrtad, James, vigasztalásul küldöm valami no name liverpooli zajkeverő bandától a Kentbámilávot.