A gyanútlan olvasó a cím láttán egyből az olajra gondol, de téved, mert a XIX. században a kőszenet és a gumit hívták így, mai vizsgálódásunk tárgya is ez utóbbi. Szokás szerint Liverpoolban kezdünk, Caroline hajókázik valami tiszteletreméltó úriemberrel az öbölben, a neve Henry Wickham és nagy dobásra készül: gumifa magokat akar beszerezni Brazíliából. A Brit Birodalom érdekeit szem előtt tartva a magokból gumifa ültetvényeket akar létrehozni Indiában (ami akkoriban ugyebár a birodalom része volt), mert a gumi előtt nagy jövő áll és jelenleg csak Brazília rendelkezik monopóliummal. Együtt felkeresik Jamest a tuti ajánlattal: Wickham 1000 magonként 15 fontot fizetne, a haszon kecsegtető, de kis szépséghibája azért van a dolognak: a brazil kormány minden bizonnyal nem fogja engedni a magok külföldre juttatását, ezért ki kell azokat csempészni. James némi gondolkodás után úgy dönt, elhárítja az üzleti lehetőségét, jelenleg úgyis minden hajója foglalt, szép és tisztességes haszonnal járják a tengereket, úgyhogy kösz, de nem.

Robertéknál ég a világ, sütik már a csokis tortát, ugyanis a kis Charlotte épp ma egy éves, a rokonság felváltva dajkálja, Baines, Fogarty és Leonora is jelen van. Hazaérkezik James és egy darabig értetlenül nézi a vidám társaságot, de aztán rádöbben, hogy a kicsi születésnapja egyben Anne halálának a napja is, így mindenféle köszöntés nélkül elrohan. Sarah sopánkodik, Robert nyugtatja, Baines tapintatosan lelép gazdája után. A hangulat alábbszáll, de hogy a kicsi ebből ne érzékeljen semmit, mégiscsak előkerül a torta rajta az egy szál gyertyával, amit a rokonság nagy buzgalommal segít elfújni. Később Elizabeth és Caroline beszélget Jamesről, a hugi szerint Jamest idegesítik a családi ügyek, talán újból meg kellene nősülnie. Hát igen, jelentkező lenne is Miss Biddulph személyében, kacarásznak kissé gúnyosan a zasszonyok.

Váltunk az Osirisre, ami éppen kihajózik a kikötőből, fedélzetén Baines, James és Caroline. Onedinünk ugyanis végül úgy döntött, mégis megér egy próbát a gumifák ügye, irány tehát Brazília, ismét. Caroline azért kíséri el, mert ő ismer egy helyi kiskirályt, bizonyos Manuel Ortegát, nagy ültetvényei vannak és majd azt mondják neki, hogy Joseph Hooker, az ismert angol botanikus megbízásából akarnak beszerezni néhány különleges növénymagot. A terv jó, a parton viszont az erről mit sem tudó Leonora néz szomorúan a távolodó vitorlák után. Útközben megbeszélik a tennivalókat, James és Caroline majd előadják magukat, mint látogatók, Baines meg begyűjti a magokat. Valami régebbi kalandjából úgyis ismeri egy helyi törzs vezetőjét, az indiánok így majd segítenek neki a beszerzésben.

Fogarty is útra készülődik, minő meglepetés, ő is pont Brazíliába, indulás előtt még meglátogatja Elizabeth-t, sajnos a kis William nincs otthon, de nemsokára megjön. A két volt (?) szerelmes kicsit romantikázik, elég hamar sikerült elfelejteni a kackiás bajszú Josét, csak úgy mondom. Van itt egy levél, ezt majd vidd el Caroline-nak, ad át egy borítékot Sz Sz. És Emma hogy van?, teszi fel a senkit sem érdeklő kérdést, csak hogy mondjon valamit. Kösz jól, és Albert?, viszonozza Fogarty. Ő is jól, így Elizabeth, aztán csak ülnek és egyre közelebb hajolnak egymáshoz. Már majdnem elcsattan a csók, amikor kopognak, Leonora érkezik, hogy elkérje James házának kulcsát. Kicsit kiszellőztetnék, port törölnék, megszerelném a nyílászárókat és kipucolnám a kéményt, csacsogja az ajtóban állva, ám ekkor észreveszi a nappaliban ücsörgő szakállast ás zavartan elhallgat. Tessék, itt a kulcs, amúgy Fogarty kapitány csak beugrott ezért a levélért, de már megy is, mert nagyon siet, mondja Elizabeth, Fogarty így aztán kényszeredett mosollyal lelép. Sz Sz „a francba, pont a legrosszabbkor zavartak meg" kifejezéssel támaszkodik neki a becsukódó ajtónak.

Az Osiris kiköt Brazíliában és hamarosan megérkezik a levél Ortegától, várja a kedves látogatókat a birtokán, Santarémben. Az innen nincs is olyan messze, kb. 400 km felfelé az Amazonason, majd bérelünk egy kis gőzöst, mondja Caroline. Így is lesz, a gőzös ugyan pöfög és füstöl veszettül, de azért halad, újra gyönyörű képeket látunk a hatalmas folyamról (Verne 800 mérföld az Amazonason c. darabja megvan?). Lágy kanyarok, selymes homokpadok, szárnyaló kócsagok, idill minden vonalon. Ortega megörül a vendégeknek, főleg persze Caroline-nak, akinek régi hódolója, vacsora közben már bókol is neki ezerrel. Ugye, milyen gyönyörű asszony?, fordul Onedinhez, hát igen, tényleg jóvágású, ért egyet a kifinomult bókjairól egyáltalán nem híres James. Baines persze nem vesz részt a vacsorán, hanem felkeresi indián haverjait, akik nagy örömmel köszöntik a tengeri medvét. El is indul velük az éj leple alatt beszerző körútra, az indiánok lelkesen gyűjtik a magokat és közben szemmel láthatóan jól érzik magokat.

Ortegánál a kajálás persze hosszasan elhúzódik, sorjáznak a fogások, amiket sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh: feijoada, caruru, gazpacho, paella, tapas, papas, mamas, stb. Onedin már távozna, Caroline azonban maradni akar, James alaposan meg is lepődik, végül aztán egyedül tér a szállásra. Ortega fokozza a sebességet, nyomul a nőre: A hírem ugyan kemény, de valójában én gyengéd vagyok, csak az kell, hogy szeressenek, magáért bármire hajlandó lennék, így sorjáznak szájából a szavak, Caroline elgondolkodva hallgatja. A szálláson James még másnap reggel sem találja a helyét, céltalanul tesz-vesz, csak nem féltékeny? Baines csodálkozva figyeli megbolydult főnökét.

Odahaza Leonora és Sarah fényképeket nézegetnek a kis Charlotte-ról. Leonora igyekszik szövetségest keresni és bevallja, hogy őt igazából az összes férfiak közül csak James érdekli, de James mintha észre sem venné őt. Pedig már többször főztem neki, takarítottam nála, még varrtam is egy csinos kockás szoknyát _Molly kommentelőnk szabásmintája alapján, de hiába, panaszolja. Majd Fogartyra fordítja a szót, és arra, ahogy a múltkor Elizabethre nézett, Sarah erre nagy zavarban csak annyit mond, hogy a kapitány régi barátja a családnak. Majd Robert politikai karrierje kerül szóba, a sikeres kampányhoz viszont nagyon sokat kell utazni. Utazzon sokat, te meg kísérd el, addig én vállalom a kis Charlotte gondozását, ajánlja fel Leonora.

Eközben saját gőzössel megérkezik a brazil partokhoz Mr. Wickham is Fogartyval és egy csapat indiánt felfogadva ők is gumifamag keresésre indulnak. Jó messze felhajóznak a folyón, majd úttalan utakon haladnak tovább, dolgozik a machete rendesen, és végül sikeresen rátalálnak a keresett helyre, az indiánok máris nekilátnak a gyűjtögetésnek. Szakállas barátunk azonban nem nagyon bírja a helyi klímát, egyre rosszabbul néz ki, végül a malária le is dönti a lábáról ezt a szép embert. Rejtő Jenőtől tudjuk, hogy ennek egyetlen gyógyszere a kinin, Wickham elindul, hogy szerezzen valahol. Cinchona fát végül nem talál, csak valami helyettesítőt, jobb híján az ebből készült főzetet adja be Fogartynak, bízva a gyógyhatásban. Három napig izgulunk, de aztán lemegy a láz, hiába, kemény gyerek ez a Fogarty. Wickham örömmel újságolja, hogy az indiánok 90 000 magot gyűjtöttek össze (most tényleg megszámolta?), úgyhogy ha Fogarty elég erősnek érzi magát, indulhatnak is vissza Angliába.

Ortega tovább ostromolja Caroline-t, végül már a zsarolástól sem riad vissza: Tudom, miben mesterkedik Onedin kapitány, de ha maga velem marad, akkor nem jelentem fel a hatóságoknál. Később a nő beszámol Jamesnek, aki feldühödik, micsoda, maga képes lenne hozzámenni Ortegához? Miért, magát úgysem érdekli, mit csinálok, vág vissza Caroline, mire James egy ideig zavartan topog, majd felszólítja, hogy csomagoljon. Caroline mosolyogva engedelmeskedik, és az éj leple alatt Baines-szel hármasban kiszöknek a hajóra, mit sem törődve a farkukkal hevesen csapkodó krokodilokkal és kígyókkal (Fogartyt ezúttal hagyjuk).

Otthon is van ám gond, Leonora vasalás közben a kis Charlotte-ot próbálja vigasztalni, aki rendületlenül sír. Pelenkaellenőrzés, uramfia, a gyerek hasa csupa kiütés, skarlát ez vagy bárányhimlő, esetleg kolera? Leonora beteszi a kicsit a rácsos ágyba és elrohan Elizabeth-hez segítségért, a tüzes vasaló persze ott marad a ruhakupacon. Sz Sz sietve jön, de kiderül, hogy nincs nagy baj, a kislány csak kidörzsölte magát, némi hintőpor segít a dolgon. Leonora megkönnyebbül, és még a vasaló sem kap lángra, mert Elizabeth még időben lekapja a ruháról. Leülnek teázni, Leonora Sz Sz-nek is bevallja, hogy pályázik a bátyjára, de Elizabeth hűvösen közli, hogy szerinte Leonora nem való Jameshez. Nem baj, úgysem tud róla lebeszélni, Mrs Frazer, mondja Leonora, sok sikert, biccent erre Elizabeth és távozik, úgyis kihűlt már a tea.

Wickham és Fogarty minden hatósági packázás nélkül elhagyja a brazil partokat, az Osirisre visszaérkező Onedinéket azonban már várja Ortega pár egyenruhással. Jól befenyegeti az angolokat, ha nem adják át a csempészett magokat, börtön és száműzetés vár rájuk, James azonban nem izgul. Mi meg letétbe helyeztünk egy levelet az itteni brit konzulnál, amiben tanúk igazolják, hogy maga milyen kegyetlenül bánik az embereivel és a helyi indiánokkal, vág vissza. Végül kiegyeznek döntetlenben, Onedinék elmehetnek, de a gumifa magokat át kell adniuk, a többi, kamuból gyűjtött növény magját viszont megtarthatják. Később, már a tengeren Caroline bevallja, hogy ők csupán csalik voltak, mert Wickham Fogartyval is hasonló üzletet kötött, és az ő útjuk sikeres volt. James mérgesen néz, még a frissen készült tojásos nokedli is megkeseredik a szájában, és csak annyit mond: Maga fölöslegesen rabolta az időmet és a hajómat, egyszerűen kihasznált, és én ezt nem szeretem.

Lesz ennek még böjtje, van egy olyan érzésem.