A Rikers fegyházban Carter épp Johnt hallgatja ki, tehát az eseményeket ott folytatjuk, ahol az előző részt zártuk. Ismerteti a jogait (nem nagyon vannak), és hogy mit akarnak tőle (ilyenek viszont szép számmal akadnak).

Főncsi megérkezik az irodába, Medve már cefetül várja, aztán némileg lekonyul a lelkesedés, mert John bizony nem jött. Fuszkót hívja, aki Johnt reméli a vonal végén, de az ő lelkesedését is le kell lohasztani: hősünk nincs, új célszemély van. Nyomozónk morogni kezd, míg meg nem látja, kiről van szó: egy gyönyörű modellt kell védeni. Ja, az mindjárt jobb, így rögtön két kézzel kap a melóért. A modell Karolina Kurkova, aki itt saját magát alakítja, lévén az életben is modell, nem is az ismeretlen fajtából. Sőt. De haladjunk.

John kihallgatására térünk ismét, ahol végre elárulja a nevét: John Warren. (Lassan kimerítjük a helyi tömegnevek tárházát, úgy érzem. Na jó, Smith még nem volt, bár az tényleg snassz lenne. Ajánlanám a John Caviezel-t, de ezt a poént már az előző rész hogyvótjában Főncsire ellőttem.) Carternek, mint a kihallgatójának annyit mond, hogy úgy került az alagsorba, hogy hallotta a robbanást, és mivel korábban katona volt, reflexből lement megnézni, segíthet-e. Aztán letartóztatták, most pedig csak haza akar kerülni. Annyira hihető az esdeklése, hogy még Carter is megsajnálja.

Eközben egy pillanatra régi ismerősökhöz váltunk: a kormányügynökség irodájába, akik jelenleg a „gép”-et használják, vagy legalábbis tudnak a létezéséről. A vezetőt is láttuk már (neve még nincs), az ő embere a rosszarc, aki az évad második részében az őrsön kutakodott az Alicia Corwin halála utáni nyomozás anyagai között. Szóval a vezető egy aktát kap a titkárnőjétől (amúgy az akta keltezése a születésnapommal egybeesik, na nem a 2012-es év), és azonnal kőarcú beosztottját hívja: hogy áll a nyomozásukkal? Haladok, de nem könnyű az öltönyöst megtalálni. Nos, mondja a főnöke, most kaptam infót, hogy az FBI a Rikers fegyházban négy gyanúsítottat hallgat ki éppen, akik egyike vélhetően az öltönyös. A gyilok röviden válaszol: akkor mindegyiket kiiktatom. Azzal néhány járőr közelébe sétál, és lő párat a levegőbe – gondolom, hogy egyenes útja legyen a fegyháza.

Carter és Donnelly megbeszélik az eddigieket: mind a négy gyanúsított átment az első ellenőrzésen, érdemes tehát mélyebbre ásni. Mivel csak John helybeli (álcája szerint befektetési bankár) neki ők néznek utána személyesen. Na, erre kíváncsi vagyok. Carter még menet közben dob egy sms-t Főncsinek: gond van, John Warren irodájába tartunk, de megnyugtató válasz jön: csak nyugodtan.

Amikor odaérnek, valódi irodát találnak alkalmazottakkal, titkárnővel stb. Carter sunyiban felhívja Főncsit és kérdi, ezt mégis hogy hoztad össze? Nos, értek hozzá. Tökéletesen felépített ál-személyiség ez Johnnak, de persze kamu, úgyhogy remélem Donnelly semmit sem talál. Nyomozónőnk kontráz: talán a másik három gyanúsítottból kenjük az egészet valakire, akkor az FBI elégedett lesz. Főncsi bólint, hogy oké, de azért egy szökési terven is dolgozik, amolyan B-megoldásnak. Fuszkó nem segíthetne, kérdi Carter? Nos, nem igazán, ugyanis Főncsi  belehallgat nyomozónk életébe a mobilján át, mi pedig látjuk is: Karolina kiszúrta őt, hogy követi, és épp a táskájával ütlegeli, sőt még le is fújja, mert az ellenségének hiszi, miközben szerencsétlen elkeseredetten ordítja, hogy segíteni akarok, zsaru vagyok! Hatalmas jelenet, felnyihogok a röhögéstől. De a lényeg, hogy Fuszkó most nem segíthet be John ügyébe.

Donnelly végzett John álcájának átvizsgálásával, nem talált semmit. Ezért Carter kezébe nyom egy fülhallgatót, amin keresztül hallja és utasíthatja őt a kihallgatások során – most már együtt kell megtörniük a gyanúsítottakat. Mehh, mondja Carter feje, és én is.

Múltba nézünk, 2007 van, Prágában járunk. Egy szállodai szobában három gyanús külsejű férfi bizniszel valamit, amikor belép John és Kara, mintha csak véletlenül keveredtek volna ide. De hát tudjuk, az ő esetükben nincsenek véletlenek. És tényleg: fegyvert rántanak, és lelövik a három tagot, mert hazaárulók és államtitkokkal kereskedtek. John nem éppen lelkes, mert ez az első hármas gyilkossága, de Kara szerint ideje belelendülnie.

Újra a jelenben vagyunk, és igen, Carter pont az ide vágó kérdést teszi fel Johnnak: ölt már embert? „Igen” a válasz. Persze nem valódi életének bűneit rebegi el, hanem azt, hogy békefenntartóként Boszniában belefutott egy ellenséges katonába, és önvédelemből megölte. Na persze. Aztán 2001. szeptember 11. előtt kilépett a seregből. Ezt tudjuk, hogy igaz is, hiszen az első évad első részében láttuk, hogy John tényleg ekkor lépett ki. Még elmondja, hogy katonagyerek volt, aki költözött szerte az országban, ezért választotta maga is ezt az életet, de aztán kiszállt, mert meg akart állapodni. Nagyon bensőséges beszélgetés, Carter is elárulja, hogy szolgált Irakban, Donnelly ekkor kirángatja a kihallgatóból, hogy ne cimbizzen már a gyanúsítottakkal. A nő visszadobja a labdát: ha nem nyerem el a bizalmukat, nem szólják el magukat. Donnelly morogva rábólint.

Közben látjuk, kőarcúnk is megérkezett a böribe. Carter tovább faggatja a többieket, míg végül egyikük tényleg elszólja magát, és kiderül, hogy nem az, akinek kiadta magát. Carter hiába örülne, de nem ő az öltönyös, lévén hogy amikor a New Rochelle-i gyilkosság történt, ahonnan az öltönyös DNS-e származik, a tag Irakban volt kiküldetésen. Ezért többé nem gyanúsított, azok már csak hárman maradtak.

Kaja és pihenőidő van, John is mehet az udvarra, ahol nem más toppan elé, mint neonáci barátunk, aki Medve eredeti gazdája volt. Már tépné is le hősünk fejét, de egy rab közbelép, és bizony tekintélye lehet, mert a neonácik elkocognak. Ki a rab? Nos, a beosztottja egy sokkal fontosabb elítéltnek, akihez odakíséri Johnt. Ő pedig nem más, mint Elias, baszki!!!

Múltba nézünk, 2009 és Párizs a célpontunk. Egy bárban járunk, fiatal szerelmespár enyeleg a sarokban, a bárpultnál pedig John és Kara. A pár a mai célpontjuk, John persze szokás szerint dilemmázik, hogy a megfelelő embereket ölik-e meg? Kara legyint, majd ebben a pillanatban maguk is maradnak, ezért kiiktatják a kamerákat majd a párt is. Ez durva.

Vissza a jelenbe, a böri udvarára. John és Elias utóbbi javaslatára egy sarokba húzódik, ahol nem láthatják őket a kamerák. Hősünk először bizalmatlan, de a maffiavezér meggyőzi, hogy minden nézeteltérésük ellenére John mindig az az ember lesz a szemében, aki megmentette az életét, úgyhogy segít neki idebent. Oké, mert egy apró segítség tényleg elkelne: John már ki is szúrta az udvaron a kőarcút, akit az ismeretlen ügynökség küldött, és bár ő nem tudja, ki lehet, de kéri, hogy Elias küldjön róla képet Főncsinek

Fuszkó és Karolina mindeközben örmény rosszfiúk elől menekül. Főncsi hívja nyomozónkat, de most nem a célszemély mentésébe segít be, hanem átküldi az Eliastól időközben megkapott képet, Fuszkó talán lenne olyan jó, hogy azonosítsa a rajta szereplő tagot a rendőrségi adatbázis segítségével. Hát arra ugyan nem lesz szükség, mert a férfi azonnal felismeri, ez a tag flangált az őrsön Alicia Corwin halála ügyében nyomozva. Főncsi arca megnyúlik, majd rávágja az amúgy szorult helyzetben lévő nyomozóra a telefont. Úgy látszik Fuszkónak egyedül kell megharcolnia az örményekkel egy modellel a háta mögött.

Visszatérünk a Rikersbe, Carter folytatja John kihallgatását. A férfi elmeséli, hogy a szeptember 11-i események hatására ő nem lépett vissza a seregbe, hiszen előtte leszerelt, mert ha visszatér, akkor ott ragadt volna. Inkább dolgozott pár helyen, aztán megtalálta egy jó ember, és a segítségét kérte, azóta együtt dolgoznak. Mindez kamu ugye, de Főncsi ezt is úgy manipulálta, hogy létezőnek tűnjön. Közben sikerült feltörnie Carter fülesét – amin keresztül Donnelly a kihallgatószobán kívülről utasítgatja nyomozónkat – de úgy hogy csak a nő hallja, amit Főncsi mond. Kicsit megnyugszom. A kihallgatás véget ér, mert az egyik gyanúsított úgy döntött vallomást tesz.

Szóval a tag elárulja a valódi nevét (Charles MacAvoy) ekkor ront be Donnelly, és nem kerülgeti a forró kását, hanem nekiszegezi a kérdést: te vagy az öltönyös? A fickó csak les, de ígéri, elmond mindent, mentességért. Megegyeznek, ám ekkor működésbe lép a tűzjelző – mindenki az udvarra. És igen, Főncsi hozta működésbe. A fülesén keresztül utasítja Cartert, hogy miközben a rabokkal együtt távoznak, dobja az előbb kis híján mindent beismerő Charles zsebébe a saját mobilját, innen Főncsi már intézi. És tényleg, amint az udvarra érnek, a férfi zsebében csörög a mobil, a vonal túlvégén az informatikusok királya sorolja az összes személyes adatot, amit megtudott róla – nemcsak a nevét, hanem a titkos bankszámlaszámait (amiket persze lenullázott), a családja tartózkodási helyét stb. Szóval lehet elgondolkodni, miről is akar csicseregni Donnellynek.

A tűzriadónak vége – lévén téves riasztás – minden rab vissza a helyére. FBI-osunk leteszi Charles elé a megállapodást, és a rajta kívül még állva maradt két gyanúsított fényképét, akik közül az egyik Johné, ugye. Charles persze nem Johnra mutat, Carter alig leplezetten örül, ekkor azonban bejön egy másik FBI-os, és mutat valamit a főnökének, amitől az dühös lesz, a mentességet kínáló papírt a kosárba hajítja, és kirángatja nyomozónőnket az irodából. Mivanmivanmivan? Nos, csak az, hogy az a gyanúsított, akit már tisztáztunk, nemrég öngyi lett a cellájában (mi persze láttuk nem sokkal ezelőtt: kőarcúnk segítette az önmegmurdelésben, szóval nem volt az annyira önkéntes). Ezzel minden felborult: téves tűzriadó, megmurdelt gyanúsított – Donnelly sem hülye, össze tud adni egyet meg egyet, ami még nála is kettő, azaz valaki beletúrt a nyomozásba. Tovább logikázva arra jut, hogyha Charles az előbb rámutatott a két gyanúsított közül az egyikre, akkor tuti nem ő az öltönyös, hanem a másik, vagyis John. Na baszki!

Ismét a múltba ugrunk, még mindig 2009 és Párizs. John és Kara egy lakásban takarít, gondolom a munkájuk végeztével. Megjön az új melóról az utasítás, de Kara inkább pár nap pihenést ajánl Johnnak, aki ebből nem kér. Társa ekkor a falhoz vágja, és az arcába vicsorog: nem vagy túl lelkes, vagy csináld szívvel a melót, vagy sehogy. John visszavág, lenyomja a nőt, és visszavicsorog: szeretem a munkám. Erre Kara lesmárolja.

Újra a böriben, Carter utolsó rohamra indul John ellen, hátha kiszed belőle valami információt. Közben pedig mindent, amit John kiejt a száján, Főncsi a virtuális világban megkreál, hogy hiteles legyen. Persze nem megy minden olyan gyorsan. Carter a nőjéről kérdezi Johnt, de Főncsi a fülesén közbeszól: lassan, mert egy kamu, teljes emberi személyiség felépítése nem megy olyan gyorsan. Carter ezért terel, és pár szót beszél a saját katonai múltjáról, de aztán nincs mese, Johnnak színt kell vallania.

Elmondja, hogy volt egy lány, Allison West, akit nagyon szeretett, és aki miatt nem lépett vissza a seregbe, még szeptember 11. után sem. Együtt voltak, amikor a terrortámadás történt, és ő vissza akart lépni, de akkor a lányra nézett maga mellett, és nem tette meg. Végül szétmentek, az ő butasága miatt, amit már rettenetesen bán. Azóta is azon töpreng, milyen ember lett volna, ha visszatér a szolgálatba. Mi pedig – akárcsak Carter – érezzük, hogy John egy pillanatra kinyitotta a lelkét, és elmondta azt a vágyát, amilyen életet szeretett volna Jessica (a valódi, általunk is ismert szerelme) mellett, ha tényleg nem vonul be újra a seregbe. De megtette, és hogy milyen élete lett, azt többnyire tudjuk. Nagy sóhaj Cartertől és tőlem is.

Ezután Donnellynek csak egy utolsó ötlete marad John lebuktatására. Kiküldi az udvarra, ahol korábban bele akartak köti a neonácik. Ha most is nekiugranak, és megvédi magát pár jól irányzott ütéssel, akkor mégiscsak ő az öltönyös, ha viszont bucira verik, akkor nem. Rohadj meg Donnelly, ezt már mondtam?

Az udvaron tényleg szinte azonnal betalálják a neonácik. Elias embere segítene, de John észrevételül nemet int, tudja ő, miért van itt. Azért, hogy jól eltángálják, ami meg is történik. Végül a helyszínen Elias menti meg, aki véget vet a bunyónak, odabent pedig Carter (aki monitorról nézi az egészet Donnellyvel), mert ráüvölt az FBI-osra, hogy elég a kísérletezésből, mielőtt John még laposabb lesz.

A nő dühösen eltrappol, és azonnal a kihallgatóba rendeli a harmadik tagot, aki még életben van, mert neki még nem tudjuk az igazi nevét, és eddig nem volt úgy istenigazából megszorongatva. Na majd most. Nyomozónőnk a képébe mászik, így szinte azonnal kiderül a tag igazi neve, de a megbízóját nem árulja el, nem spicli ő. Végül a folyamatos hergelést már nem bírja, és Carter torkának ugrik. Amikor az FBI leszedi róla a támadót, a nő Donnelly képébe vágja: ő az öltönyös, probléma megoldva.

A következő képsorokon Johnt látjuk távozni a börtönből, király zenére sétál tova, hiszen most már hivatalosan nem gyanúsított, Donnelly lógó orral néz utána.

Főncsi az irodában valamiféle kommandós szerkóban, fegyverrel a kezében (!!!) indul, közben mondja Carternek, hogy elküldte John kiszabadítási tervét, de a nő leinti: nyugi van, John szabad. Főncsi arcáról üvölt a megkönnyebbülés, hogy az egyetlen ember, aki közel áll hozzá, vagy mondhatjuk úgy is, az egyetlen ember, akit szeret, most már biztonságban van. A kis drága, fegyverrel ment volna Johnért, csak hogy megmentse – egészen elérzékenyültem.

Pár órával később Carter és John a folyóparton találkoznak, és cukikáim verbálisan egymás nyakába borulnak örömükben. John Fuszkóról kérdez, de ő nem tudott jönni, még mindig a modelljével van, épp cefet tűzpárbajban az örményekkel.

A viszontlátás örömébe azonban ocsmány módon Donnelly rondít bele, aki idáig követte őket, így tehát kőkemény bukta van. Carterrel megbilincselteti Johnt, ő maga pedig a nőre rak karperecet, aztán belapátolja őket a kocsijába.

A mai részben még utoljára mozizunk egyet, 2010-be, és kapunk egy rövid emlékeztetőt arról, hogy anno Ordosban Johnnak kellett volna végeznie Karával, de végül nem tette meg, a nő viszont kis híján megölte őt, lévén mindkettőjüknek likvidálási parancsa volt a másikra. John elmenekült, Kara pedig meghalt egy bombázásban – legalábbis John így tudja, és mi is csak nemrég tudtuk meg, hogy a nő nagyonis él.

De vissza a ríltájmba, először Fuszkót látjuk, aki végül legyőzte az örményeket, és akitől Karolina hálából egy csókkal búcsúzik, ami után nyomozónk tátott szájjal (én meg röhögéstől vinnyogva) marad határa. Az idillt Főncsi hívása zavarja meg, merthogy szar van a palacsintában, John és Carter eltűntek. Elküldi az utolsó ismert tartózkodási helyük koordinátáit, ő maga már elindult Medvével, Fuszkó is jöjjön oda. Főncsi azonban mégsem tud menni, mert megszólal mellette egy utcai telefon. Először nem akar róla tudomást venni, tovább halad, de a következő készülék is megszólal. Nagyot sóhajtva felveszi és meghallgatja az új számot.

Donnelly úton van foglyaival, Carter igyekszik szóval tartani. Az FBI-os elmondja, hogy hőseink Carter miatt buktak le, mert amikor a böri udvarán Johnt püfölték a neonácik, őszinte aggodalom látszott az arcán, így jött rá, hogy ők bezony együtt dolgoznak. Meg is kérdezi nyomozónkat, mennyi lóvéért állította John maga mellé? A nő azt válaszolja, hogy egy barátnak segített, aki egy jó ember! Donnelly felhorkan és letromfolja Cartert.

Eközben Főncsi visszabaktatott az irodába, és megnézi, kié is a szám, amit kaptak, és leesik az álla, amikor rájön: Donnellyét kapta, baszki. Azonnal tárcsázza a férfit, és felszólítja, hogy álljon meg, mert nagy veszélyben van. Elmondaná, hogy ő John munkatársa, de nem jut tovább a magyarázatban, mert ebben a pillanatban oldalról egy hatalmas teherautó robban az autójukba. Iszonyú csattanás, Donnelly kocsija vagy kettőt pördül, aztán néma csend.

Mindannyian magukhoz térnek, ekkor Kara sétál elő nyugodtan. Két lövést ad le, Donnelly azonnal halott. Ezután egy helló-t köszön Johnnak, majd elkábítja egy injekcióval. Most tényleg minden részt úgy kell zárni, hogy lerágjam a tíz körmöm, miközben lekáromkodom az eget?? He???

... a részben végre újra volt Medve, itt egy (lájtos) képgaléria a drágáról ...