Elhúzódó hardverproblémák miatt (először a hogyvoltírót kapta el valami nyavalya, utána a gépét) kissé elmaradtunk a krónikával, de most friss erővel vágunk bele újból kedvenc családtörténetünkbe. A magyar címből joggal asszociálhatunk a Magyar Televízióban annak idején szintén nagy sikerrel futott amerikai Gyökerek (Kunta Kinte és az ő vesszője), illetve brazil Rabszolgasors (Isaura és az ő felszabadítására indított népi kezdeményezés) sorozatokra, nézzük meg, hogyan dolgozták fel ezt a témát a britek.

Nagy útra indul kedvenc szőrösszívű őskapitalistánk, Ausztráliába hajózik gyapjúért, ami ott olcsó, Angliában viszont drága, így terve szerint vagy 1000 font tiszta hasznot hoz majd ez a fuvar. Pont ennyi hiányzik, hogy az eddig felesben tulajdonolt Pampero-ból kivásárolhassa az amorozó külsejű senhor Braganzát, a tét tehát nem kicsi. Az odaúton szegény sorsú kivándorlókat szállít a Pampero, a kormánynál újra Mr. Bainest látjuk, és Anne is elkíséri férjét. Sajnos az előjelek nem túl kedvezőek, tengeri temetéssel nyitunk, egy hétéves kisfiú halt meg az elégtelen táplálkozás következtében. Ez már az ötödik haláleset, amióta elindultak, Anne teljesen ki is van ettől akadva, James hiába próbál védekezni. Én csak azt vállaltam, hogy elszállítom őket, az élelmezésük nem az én feladatom, miért nem hoztak elegendő ennivalót magukkal?, érvel. Anne taktikát vált, nem erőlteti a vitát, hanem egy óvatlan pillanatban méretes vájdlingot ragad és kivonul a fedélzeten üldögélő szerencsétlenek közé. Az ételosztást persze James észreveszi (annyira azért nem nagy hajó a Pampero) és magából kikelve rohan az asszonyhoz. Az étel a legénységé, te is tudod, hogy ki van számolva, Sydney-ig már nem tudunk friss élelmet felvenni, sziszegi dühösen. Az emberek fontosabbak a haszonnál, vág vissza Anne.

Képletes vihar dúl odahaza Liverpoolban is, a kikötőbe éppen Daniel Fogarty kíséri ki munkáltatója, Mr. Kavarógép Callon unokahúgát, Emmát. A hölgy Írországba készül, és bár ránézésre túl van első virágzásán, a közelben sétálgató Elizabeth mégis rejtett féltékenységgel figyeli. Egy idő után nem bírja tovább, és tettetett könnyedséggel odalép a pároshoz egy kis csevegésre. Hosszas beszélgetésre nem is lenne idő, mert a hajónak indulnia kell (Time and tide waits for no man, ahogy az angol közmondás tartja), így Emma hamarosan elbúcsúzik: Nemsokára újra találkozunk, Daniel, búgja Fogartynak és csónakba száll. Mikor eltávolodik a parttól, Elizabeth könnyedén megkérdezi Fogartyt, tudja-e Emma, hogy ő már apa. A szakállas nem válaszol, de lefogadom, hogy a gondolatai nem tűrnének nyomdafestéket.

A föld túlsó felén, a sydney-i kikötőben nagy az élet, a helyi lakosság alsó rétegének tagjai kulturáltan szórakoznak a The Sheered Hulk (Csupasz hajótörzs) nevű krimóban és környékén. James azonban ügyet sem vet a részeg gajdolásra és ordítozásra, ugyanis a helyi kereskedelmi ügynök, Mr. Hamway éppen most közli vele, hogy gyapot az nincs az egész környéken. Az embereket ugyanis magával ragadta az aranyláz, elvonultak a hegyekbe, így nincs, aki termesszen. James persze magán kívül, akkor most hiába tett meg többezer mérföldet. Ja kérem, az élet nem habostorta, fogalmazza meg ezt találóan Virág Árpád majd száz évvel később. (Mr. Hamway talán úgy mondta volna: az út nincs sonkával kikövezve. He-he, ham way, érted?)

James és Anne a hajókabinban beszélget a szerencsétlen fordulatról, mit tegyenek? A beszélgetést borzalmas pofaszakállt viselő vándor prédikátor belépése szakítja félbe, aki Amos McPherson néven mutatkozik be. Elmondása szerint a pápuák szigetére készül, hogy onnan az észak-ausztráliai Queensland tartományban működő misszionárius iskolába szállítson egy csapat bennszülöttet, ahol jámbor neveléssel Isten útjára vezeti őket. Lángoló szavakkal ecseteli a vademberek erkölcseit, paráznaságát, ami biztos út a pokolba, nem beszélve a kereskedők részéről rájuk leselkedő veszélyről, úgyis mint az alkohol rombolásáról, de ő majd megmenti az eltévelyedett lelkeket. (A karakter magyar hangját remekül adja Reviczky Gábor.) Anne egyetértőleg, James enyhe szkepticizmussal hallgatja a tirádát, de amikor a páter kicsenget 200 fontot a fuvarért, Onedin kételyei eloszlanak.

A Pampero így tehát elindul pápuaföldre, az útra McPherson két emberét viszi magával, Roper és Quennel nevezetűeket, mit mondjak, egyikük sem az a tipikus ministráns alkat. Az út unalmát kártyázással ütik agyon, de hogy-hogynem, a Joby nevű fiatal matróz folyton veszít velük szemben. Ez feltűnik Bainesnek is, aki látogatást tesz a legénységi szálláson, és megjegyzést tesz a szokatlan szerencsesorozatra. Quennel próbálja elkedélyeskedni a dolgot, társa azonban nem a szavak embere, és úgy dönt, ököllel ad magyarázatot. Azonban hamar rájön, hogy ez hiba volt, a vén tengeri medve ugyanis rövid úton szétcsap közöttük.

Roper és Quennel a téma vacsora közben a kapitányi szálláson is, ahol McPherson, miközben ezerrel halózza befelé a tápot, elmondja, hogy a két ember megtért bűnöző, akiket rablásért deportáltak jópár éve Ausztráliába, de az ő áldásos tevékenységének köszönhetően újra az igaz úton járnak. Kaja után a prédikátor visszavonul pihenni, James elgondolkozva néz utána: Álszent fráter, morogja félhangosan. De a pénzét azért elfogadtad, jelenti ki Anne.

Másnap délelőtt McPherson hosszas prédikációt tart a fedélzeten, csak mondja, mondja, James már azt sem tudja, melyik lábára álljon. Baines-szel kezd sustorogni, vajon mitől beszél ennyire olajozottan, sőt túlságosan olajozottan ez a pap. Erre kisvártatva magyarázatot is kapunk, a pofaszakállas ugyanis a szentbeszéd után levonul a fedélközbe és stikában hörpölget valami boroskupából. Pont akkor jár arra Anne és meglátja a poharat, a tiszteletes azonban gyorsan feltalálja magát. Ékes szavakkal átkozni kezdi az alkoholt, az ördög találmányát, amivel ő is kénytelen küzdeni, épp csak azt nem mondja, hogy annyira gyűlöli a piát, hogy állandóan pusztítja. Ráadásul az ő sorsa magányos ebben az örök küzdelemben, a jólelkű Anne a végén le is ül mellé vigasztalni.

A hajó kiköt a pápuáknál, McPherson magasra tartott kereszttel fogadja a köszöntő ajándékokkal a fedélzetre lépő bennszülötteket. A pap egyből kiszúrja az egyik fiatal lányt, Meluát, gondolom, őt majd az elsők között akarja meg... menteni. Később a tiszteletes két társával partra száll, hogy az éjszakát a bennszülöttek falujában töltsék, Onedin és Baines utánuk lopakodik. Nagy meglepetés azonban nem történik, McPherson végig a pokolról és a mennyről beszél a pápuáknak, az utóbbiba természetesen az ő tanításai nyomán fognak majd eljutni a vademberek.

A Pampero másnap elindul vissza Ausztráliába, Quennel új hazárdjátékot ajánl Jobynak, ha jól nézem, ez talán a two-up lehet. A csávó igazán szerencsés, ismét sorozatban nyer, szerintem Joby már a következő útjára járó bérét is elveszthette. Ismét érkezik Baines, aki meglepetésre szintén csatlakozik. Quennel ennek nem örül, főleg, amikor Baines erős marka egyszer csak megragadja az övét, és addig szorítja, amíg egy ólommal preparált kétpennys nem hull ki belőle. Így persze mindig „fej”-re fordul, mutatja Baines az érmét a palimadár Jobynak. A bemutató természetesen ismét bunyóval végződik, amiből újra Baines kerül ki győztesen. Quennelt leüti, majd Ropert kezdi faggatni, nem túl barátságosan, a tiszteletes valódi szándékairól.

Eközben McPherson a fedélzeten mászkál és észreveszi a palánk mellett álldogáló Meluát. Belső zsebéből laposüveget vesz elő, és miután erőt gyűjtött belőle, odalép a lányhoz. Kézrátétellel és egyéb mechanikus módokon felméri Melua domborulatait, ezt napjainkban mindközönségesen ocsmány letaperolásnak neveznénk, de hát mit tudunk mi a 19. századi erkölcsökről? Éppen ekkor jár arra Anne is, aki döbbenten nézi a jelenetet. Melua kijelenti, hogy ő nem akar a pokolba jutni, ezért engedelmeskedik a papnak.

Baines átvonszolja Ropert Onedinhez, és végre összeáll a teljes kép. McPherson korábban Új-Zélandon tevékenykedett, de erőszakoskodott egy bennszülött lánnyal és ezért menesztették a misszionáriusoktól. A pápuákat pedig azért szállítja Queenslandbe, mert az ottani cukornádültetvényekre folyamatosan kell a friss munkaerő. Azaz rabszolgáknak viszi őket, vonja le a következtetést James. (Mellesleg az epizód eredeti címe is erre utal, a blackbird ugyanis nemcsak feketerigót, hanem rabszolgának eladott bennszülöttet is jelent.) Végszóra belép McPherson, aki ismét arról kezd hadoválni, hogy az ő szándékai tisztességesek, és a magánál hordott kereszt szárából egy halom aranypénzt borít ki az asztalra. Majd azzal folytatja, hogy a vademberek odahaza úgyis egész nap csak henyélnek meg paráználkodnak, a rendszeres munka legalább majd kigyógyítja őket ebből a bűnös életmódból.

Baines a fedélzeten ráakad Quennelre, így végre szemtől-szemben lerendezheti vele a nézeteltérést, csak úgy férfiaschan puszta kézzel. A hamiskártyás persze most sem tagadja meg önmagát, váratlanul kést ránt elő, de a rutinos tengeri medve nem ijedős. Kemény csapásokkal leteríti Quennelt, aki aztán alamuszi módon ráveti magát Bainesre, de a túl nagy lendülettől átzuhan a palánkon a tengerbe, halvacsoraként fejezve be bűnös életét. Baines lemegy a fedélközbe a pápuákhoz, és néhány szóval felvilágosítja őket McPherson valódi céljáról. A bennszülöttek dühösen rohannak a fedélzetre, a tömegtől megrettent álpap élő pajzsnak maga elé rántja Anne-t. A pápuák öklüket rázva körbeveszik, majd egyikük hátulról hozzávágja az égő petróleumlámpát. Milyen szép a lángja - hát még az égő reverendáé! Az ordító McPherson fáklyaként rohan végig a fedélzeten és zavarodottságában a kötélzeten kezd felmászni. Azonban nem sokáig tudja magát tartani, nagy csobbanással lezuhan a tengerbe és lesz neki is kampeca.

A kapitányi kabinban Anne zokog az átélt élmények hatása alatt, James próbálja vigasztalni: Visszavisszük a pápuákat a szigetükre, bár ezen az úton nem keresek semmit. Majd még hozzáteszi: Mit vársz egy ilyen embertől, mint én? Anne erre nem tud válaszolni, csak könnyes szemmel szorítja férje kezét.