A magyar címnek nem sok köze van az évad eddigi legjobb epizódjához, ami amúgy rendkívül mozgalmas és sok helyszínű, vágjunk is bele, mint hentes a felsálba. Ismét a liverpooli kikötőben kezdünk, James újra kihajózni készül a Charlotte Rhodes-zal, irány Lisszabon és az amorózó külsejű senhor Braganza, a kormány mellett természetesen Mr. Baines. Jamesnek nemrégiben sikerült megfelelő házat találnia, végre átköltözhetnek a raktárból és csak 25 font az éves bérleti díj, remek. Anne szeretné elkísérni hites urát az útra, de James ellenzi: sok dolog lesz az új házban, bútorokat kell venni, függönyt varrni, az öreg Websterről gondoskodni (tényleg, a vén alkoholistát már régóta nem láttuk), a terhes Elizabeth körül segíteni. Férj és feleség egyaránt úgy gondolja, hogy bár a csinos hugi a múltkor kikosarazta Fogartyt, de ez csak pillanatnyi szeszély volt nála, végül úgysem tehet majd mást, mint hozzámegy. Pedig Albert Frazer teljesen bele van bolondulva a lányba, de most már mindegy, mondja James, majd hozzáteszi: Intézkedj, hogy mielőbb kihirdessék őket! (Feladatokat nagyon jól tud osztani a barkókirály, azt már eddig is tudtuk.) Futó puszival búcsúzik, még azt sem engedi, hogy Anne elkísérje a kikötőbe: Elég egyszer elbúcsúzni, mondja és lelép.

Váltunk az emlegetett Elizabethre és Frazerre, kies tengerparton bújócskáznak, mint két óvodás, az ilyesmihez rendkívül passzoló hosszú rózsaszín ruhában, illetve zsakettben, vagy minek hívják. Már tegeződnek, sőt Frazer két csók között megkéri Elizabethet, legyen a felesége. Nem lehet, mert a családom azt akarja, hogy Danielhez menjek, jön a válasz, de Frazer nem lát ebben akadályt. De hát nem is szereted, különben is most megint úton van, elveszlek, oszt’ jóság van, vázolja praktikus elképzelését. Elizabeth még tessék-lássék aggodalmaskodik, mit szólnak majd Albert szülei, satöbbi, Frazer szerint a házasságot nem kell nagydobra verni és akkor egy csomó problémától megszabadulnak. Szóval meg akarsz szöktetni, milyen romantikus vagy, mosolyog csábosan Elizabeth.

Majd látogatást tesz Anne-nél a raktárbeli lakásban és csacsogva közli, hogy járt Jamesék leendő új házánál és mennyire tetszik neki. Ha Fogarty kapitány felesége leszel, ő is szép otthont fog biztosítani neked, mondja Anne. Erre Elizabeth emelt hangon újból kifejti, hogy ő nem akar tengerész felesége lenni, különben is Albert Frazer megkérte a kezét. Anne sopánkodni kezd: De hát a gyerek Danielé, nem tehetsz ilyet!, amire persze jön az a válasz, amire Elizabeth már régóta gyúr: Nem kell megtudnia. Különben is, Albert mellett nem szenvednék hiányt semmiben, teszi hozzá. Anne csak hápog, az ő értékrendjével ez teljesen összeegyeztethetetlen, a csinosnak mondott, de számítónak bizonyuló Elizabeth ezt kihasználva távozik, de még odavágja: A gyerek pedig igenis Alberté lesz, ezt jegyezd meg!

James eközben megérkezik Lisszabonba, az amorózó külsejű Braganza legjobb borával kínálja megbízható üzlettársát. 10:00 Beszélgetésükből kiderül, hogy a csodás szőlőbirtok veszélyben van, támad a devastador nevű betegség, ami már a szomszéd ültetvényt is elérte. Három hónapon belül új, ellenálló fajtát kellene szerezni Észak-Amerikából, amivel be lehetne oltani az itteni szőlőt. Százezer tőkére lenne szükség, amit egyszerre kell átszállítani, de a senhor ehhez nem talál megfelelő hajót, amit ki tudna bérelni. James sajnálkozik, hogy saját hajója kicsi az akcióhoz, azzal ugyanis legalább háromszor kellene fordulni, viszont akkor kifutnak az időből. Az ablakból ekkor megpillantanak egy impozáns méretű klippert, a Pampero-t, ami sóval és parafával rakottan hamarosan kihajózik Brazíliába, Pernambucóba. Ezt hallva Onedin, a gyors döntések embere, máris kész tervvel áll elő: Vegye meg a hajót a rakománnyal együtt, senhor B, és én vállalom, hogy odaát eladom, és visszaúton elhozom a százezer tőkét. Utána öt éven keresztül a hajó minden fuvarja után fele-fele arányban osztozunk a nyereségen, és ha sikerül, öt év múlva megveszem magától a hajót, de ha mégsem lesz rá elég pénzem, a magáé marad a Pampero – ezen az üzleten tehát semmiképpen nem veszíthet. Braganza nincs szokva az ilyen gyors tempóhoz, ezért eltart egy ideig, amíg hagyja magát meggyőzni, de végül beleegyezik. Deal is done - negocio concluido.

Onedin és Baines bejárja a klippert, tényleg csodás hajó, bár a portugál legénység kissé lustának tűnik. A vén tengeri medve váratlanul portugálul kezd ordibálni a matrózokkal, amin azok úgy meglepődnek, hogy egyből felveszik a munkát. Régebben udvaroltam egy portugál lánynak, és majdnem feleségül is vettem, mondja Baines a meglepetten néző Jamesnek. (Nocsak, micsoda váratlan titkok jönnek felszínre, tisztára, mint a Lostban.) Indulás előtt még egy csónak érkezik a hajó mellé, amiből néhány utas száll a fedélzetre. Vezetőjük egy Dom Vasco nevű fószer, kapásból ellenszenves, főleg csiricsáré sárga mellénykéje miatt, de később kiderül, hogy van itt más is. Az embereivel rabszolgaként bánik, ez hamar szemet szúr Onedinnek. Pernambucóig vett jegyet, és bár James a háta közepére kívánja az utasokat, kénytelen őket is elszállítani, ha már egyszer teljes rakománnyal együtt vették meg a hajót.

Útközben szépen ki is derül, mi lapul a csiricsáré mellény mögött: Dom Vasco szerint gazdája, egy gazdag portugál ültetvényes száműzte néhány szolgáját, mert azok feldúlták a szőlőjét, és őrá bízta ennek intézését. A hajóközben aztán megismerjük az érem másik oldalát is, amiről a Felipo nevű legény mesél Bainesnek. A földesúr kora hajnaltól késő estig dolgoztatta őket, bért nem fizetett, Dom Vasco meg állandóan verte őket. Amikor egyiküket ellenkezés miatt Vasco felakasztotta, a többiek éjszaka bosszúból felgyújtották a birtokot. A dühös földesúr ezért nemcsak őket, hanem Vascot is száműzte Brazíliába. Baines beszámol a hallottakról Onedinnek, közben együtt figyelik a szelet, ami kezd egyre jobban szembe fújni és így lassítja a hajót. Pedig nekünk most az idő a legnagyobb ellenségünk, dühöng James.

Odahaza eközben a szerelmespár titokban összeházasodik, és erről levélben tájékozatják rokonaikat. Te szeretnél gyereket, Albert?, kérdi az ágyban heverésző Elizabeth, egy fiú jó lenne, válaszolja erre az újdonsült férj. Akkor megígérem, hogy fiút szülök neked, búgja az új asszony, Frazer egyből ledobja a hálóköntöst és lecsavarja a petróleumlámpát – még szerencse, hogy nem fordítva.

Megérkezik Elizabeth levele, Robert siet vele Anne-hez és kijelenti, ő és Sarah nagyon örülnek a hugi boldogságának. Nekem különben sosem tetszett az a Fogarty, teszi még hozzá, mintha a múltkor még nem ő és b. neje ágáltak volna a leghevesebben Frazer ellen. Anne felveti a gyerek problémáját, de Robert úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, sőt kikéri magának sógornője célozgatását, szerinte a húga igenis kitűnő anya lesz, majd tettetett felháborodással távozik. Buta strucc, néz utána Anne, én meg felvinnyogok a röhögéstől. Hamarosan újabb levél jön, ezúttal Jamestől, így Robert újra megjelenik. Anne-nek csak röviden ír a pernambucói útról és az új hajóról, de Robertnek oldalakon át sorolja a tennivalókat. Micsoda, új hajót vett, de hát még tele vagyunk adóssággal, hitetlenkedik Robert, nekem meg azt írja, teljes rakománnyal indítsam útnak a Charlotte Rhodes-t, de azt nem írja, hová és mivel? Jaj, ne legyél már ilyen, vegyél valami keresett árut és add el ott, ahol kevés van belőle, ez csak egyszerű, válaszolja Anne.

Az óceánon erősödik a délnyugati szél, a Pampero továbbra is nehezen halad előre, ez viszont a legkevésbé sem érdekli Dom Vascót, aki éppen a Sarita nevű cselédlányról próbálja letépni a ruhát. A lány kést ragad és megsebzi vele a dúvadat, pont ekkor lép be Onedin és Baines. Hagyja békén a lányt, figyelmezteti James, de Vasco nem ért a szép szóból. Ha Pernambucóba érünk, jelenteni fogom a személyemet ért sértést a hatóságoknak, fenyegetőzik, mire James azonnal kiadja a parancsot: Mr. Baines, engedünk a szeleknek, mint egy jó babfőzelék után, és északnyugatnak fordulunk, irány Baltimore! Vasco tiltakozik, de James rövid úton lezárja a vitát: Ez az én hajóm, és oda megy, ahol legnagyobb a haszon! Profit rules, Vasco shut up!, vigyorgunk elégedetten.

Baltimore-ban Baines plakátokat ragaszt ki, hirdetve, hogy árverésre bocsátják a 850 tonna sót és a 150 tonna parafát, azonban a megadott időpontban egyetlen nagykereskedő sem jelenik meg. Bojkottálnak minket uram, látja át a helyzetet Baines, így James máris azon kezd el agyalni, kinek lehetne eladni a rakományt. Virágzik a vasútépítés, ott érdemes próbálkozni, és hamarosan rá is talál a McGuire nevű ír építési vállalkozóra. Egy vasúti vagonban kezdenek tárgyalni, a háttérben Tesco gazdaságosan festett préri, ez annak idején a fekete-fehér Orionon nézve fel se tűnt, mindegy. James szokásos lehengerlő stílusában adja elő egyszeri kedvezményes ajánlatát: A só tonnája 5 dollár, de tőlem most megveheti 3,50-ért, és így évekig el tudja látni vele a munkásait. Az ír mcmanus azonban kemény tárgyalópartner: A vállalat pénzét nem költhetem olyasmire, ami nem a vasútépítéshez kapcsolódik, érvel. Élvezetes jelenetben alkudoznak, ezt a pár percet kötelező tananyagként mutogatnám kereskedelmi iskolákban. James a végén egy merész húzással már 10 centért kínálja a sót, hiszen mindenáron meg akar tőle szabadulni, az ír ötöt kínál érte saját zsebből fizetve, végül megállapodnak 8-ban, azzal, hogy cserébe ezer vasútépítő munkás egy nap alatt összeszedi a százezer tő vadszőlőt. Végül egymás tenyerébe csapnak, deal is done. James az ajtóból még visszafordul, mint Columbo: Azt még meg tudná mondani, hol tudnék szerezni ezer tonna gabonát?

A siker teljes, régi rakomány eladva (mondjuk az nem derül ki, a parafával mi lett), új rakomány a hajófenékbe, viszont a nagy alkudozás végére a matrózok majd’ mindegyike lelépett a vasútépítkezéshez. Itt a hat portugál földműves, majd velük elnavigálunk, és felváltva fogunk kormányozni, jelenti ki James. A szegény portugálok igencsak megörülnek, hogy Angliába mehetnek, lelkesen vállalják a matrózkodást is, Vasco persze ismét tiltakozik, de leszarják. Maga is kap valami testhezálló feladatot, senhor, mondja neki James vigyorogva, és hamarosan látjuk is, amint a dúvad a csiricsáré mellényében kaját oszt a kondérból. Vasco nem boldog.

Liverpoolban a nászutasok rövid látogatást tesznek Robertéknál. Első osztályon utaztunk, csicsergi Elizabeth. És 30 mérfölddel száguldott velünk a gőzmozdony, teszi hozzá Frazer. Miután távoznak, Robert engedékeny mosollyal megjegyzi: Nagy nyereség ez a fiatalember a családunknak. Robert később felkeresi Anne-t, hogy beszámoljon első saját tengeri útjáról. Kétezer tekercs linóleumot szállítottam Franciaországba a Charlotte Rhodes-on valami szállodaépítő cégnek, a tiszta haszon 90 font, dicsekszik. De Robert, ebből még lejön a váltóleszámítolás költsége, ami 52 font, és még ki kell fizetni a matrózokat is, figyelmezteti Anne. Robert nem boldog.

A Pampero-n viszont kitűnő a hangulat, a portugálok Baines vezetésével még énekelnek is, éljen Anglia, a nagyapám is onnan származik, de jó lesz ott élni, lelkesedik Felipo, átkarolva szerelmét, Saritát. A vidámságnak a hajófenékből gomolygó füst vet véget, begyulladt az ott tárolt gabona. Gyorsan a tengerbe az egésszel, adja ki a parancsot James, Felipo máris ugrik, hogy segítsen. A rohadék Vasco még segít is neki, nagyot lök a szerencsétlenen, aki lezuhan a tűzbe, Baines hiába próbálja kimenteni. A tüzet szerencsére viszonylag gyorsan sikerül eloltani, a veszteség 100 tonna gabona és szegény Felipo, tesz jelentést Baines a kapitánynak, szegény Sarita a háttérben megtörten bámul maga elé.

A szél viszont kedvező, a Pampero gyorsan halad, amikor szemből feltűnik egy portugál hajó. Jamesnek remek ötlete támad: ha már nem húzta fel első dühében a rohadék Vascót az árbocra, most itt az alkalom, hogy megszabaduljon tőle. A hajó ugyanis pont Pernambucóba készül, ez ám a véletlen, és bár Vasco tiltakozik, James letorkollja: Maga gyilkolt, erre tanúk is vannak, jobban jár, ha elhúz Brazíliába ebben a szép mellényében, érvel Onedin. A dúvad tehát csónakba száll és átevez a másik hajóra, miközben a tengeri szél lobogtatja rajta a csiricsáré mellényt, amit az elmúlt három hónapban le sem vett magáról. Anyám, milyen szaga lehet már ennek!