Nem kezdünk túl vidáman, Paolót szedik le a kötélről. Cesare és Lucrezia találkoznak a piacon, (ami a tetthely közelében van), Cesare a melegre hivatkozva haza akarja paterolni húgát, akinek ez gyanús, aztán meglátja Paolo holttestét. Sírva rohan oda, magát okolja a történtekért, úgy érzi, mindent elvett Paolótól. Bátyja mutatja neki a búcsúlevelet, ebből Lucrezia egyből levágja, hogy ez bizony gyilkosság volt. Rosszul is lesz, Cesare a karjaiban viszi haza. A lány meg akar halni, a gyerekével nem törődik, pedig kellene, mert éhes és még az anyja szoptatja, okoz is fejtörést a családnak.

Della Rovere csuhában lopózik be a templomba, éppen zajlik a Szent Péter fillérje szertartás, a hívek az örök üdvösségért adakoznak. Találkozik egy szerzetessel, szövetkezni akarnak, ebédet beszélnek meg. Sándor vetkőzik a szertartás után, érkezik Cesare, aki újságolja, hogy Paolo öngyilkos lett, és itt, Rómában találták meg. Továbbá aggodalmának ad hangot, hogy húga nem szoptatja a kisbabáját. Ez már Sándort is jobban érdekli, menten megy is látogatóba, a gyerkőc bömböl a háttérben, biztos éhes szegény. Sándor mondja a lányának, hogy az öngyilkosságot elutasítja az egyház és próbálja noszogatni Lucreziát, hogy etesse meg a babát. Próbálkozhat, a lány irtó depis, amikor Sándor kérdezi, hogyan segíthet, közli vele, hogy kérdezze Juant.

Cesare kicsivel később bevallja apjának, hogy egyszer összehozta a fiatalokat, Sándor persze kiakad, de Cesare a fejéhez vágja, hogy mégis mire számított, hozzáadta szerencsétlen lányt egy vadbaromhoz, még szép, hogy a lovászfiúval vigasztalódott. A fiú meg eljött Rómába és meghalt. Sándor felteszi a kérdést, ami már ott lóg a levegőben, hogy Juan keze van-e ebben, Cesare hallgat, apja ideges, nem akarja, hogy szétessen a család. Della Rovere és a szerzetes esznek, a bíboros persze a majommal kóstoltat, ahogy mindig. Della Rovere be akar lépni a rendbe, Savonarola is dominikánus, a rend rühelli a Borgia pápát, helyre akarja állítani az egyházat. A bíboros ezentúl Giuliano testvérnek szólíttatja magát.

Sándor alias Rodrigo számon kéri Vanozzát, gyermekei anyját és a két fiát is. Juannak nagy az arca, mint mindig, mondja, hogy látta húgát egy paraszttal. Apja rákérdez, hogy beismeri-e, hogy volt köze Paolo halálához. Juan azt válaszolja, hogy bevallja, majd némi hatásszünet után kiböki, hogy nem volt köze. Sándor dühében ráugrana, fia inkább azt tanácsolja neki, hogy ha férjhez akarja még adni Lucreziát, akkor árokba a holttesttel, oszt jó napot. Della Rovere és a szerzetes tovább szövik a terveket, szóba kerül, hogy Savonarola megjósolta a világ végét, de a pápa halálát nem. (Miért, az nem ugyanaz? Vagy a pápa túlélné?)

Sándor könyörög Lucreziának, hogy beszéljen hozzá, vele, de lánya csak üveges tekintettel mered maga elé és azt kéri apjától, hogy temesse el Paolót, mire az vadul tiltakozik. Lucrezia előveszi a búcsúlevelet és elmagyarázza neki, hogy Paolo sem olvasni, sem írni nem tudott, ergo ez nem öngyilkosság volt. A tettes pedig nagyon közel van. Sándor megegyezik Cesareval, hogy az lebonyolítja a temetést, de nem Rómában. Elújságolják Lucreziának is, aki ettől olyan boldog lesz, hogy egyből a keblére vonja kisdedét.

A következő jelenetben Juan megy puncsolni a papának, ölelgeti, és bizonygatni próbálja, hogy mennyire sajnálja húga veszteségét, de apja sem most jött a falvédőről, közli vele, hogy spanyol feleséget kell választania, majd Spanyolországba kell utaznia, s végre olyan Borgiának kellene lennie, akit mindig is remélt, hogy válik belőle. Juan mindennek látszik, csak boldognak nem. (De nem sajnáljuk.) A titkos temetést gyorsan lezavarják vidéken. Ugrunk Nápolyba, Micheletto meglátogatja a preparáló mestert, aki informátor is egyben. Meséli, hogy a király beteg, és látogatói is vannak, Caterina és Giovanni Sforza személyében. Ha már szóba kerültek, mutatják is őket, tárgyalnak a franciákkal, Caterina ágyúkat kér tőlük, amivel megvédhetik a Sforza erődöt. Jön Károly, cikizni kezdi Giovanni Sforzát az impotensségével, mire az közli, hogy az egész csak Borgia rágalom.

Juan talált valakit, aki hátat mer fordítani neki, nőből van és meztelen, móka közben a rondábbnál rondább feleségjelöltek képeit nézik, próbálnak választani. Lucrezia először csak hallgatózik, aztán fogja magát és besétál, majd adja az ártatlant, hogy nem tudta, hogy a bátyja nincs egyedül. Kifele menet a csillárt tartó kötél alá berakja a gyertyát. Juan és alkalmi vendége elölről kezdik az üzekedést. Na mibe, hogy nem Juan lesz felül adott pillanatban? Nem Trónok harca ez, ahol simán kinyírnak bárkit… A megérzés bejön, csillár szakad, a lány kerül alá, Juan segítségért kiált, Cesare érkezik. Lent Lucrezia imádkozik, kérdés, hogy miért. Juan megtalálja az elégett kötelet, látni az arcán, hogy tisztában van vele, kinek a műve ez.

Nápolyban eközben Júdás bölcsőjéből Júdás székébe került Alfonso, Károly király pedig búcsút int az Utolsó vacsora „élőképének”, és a preparátornak, lépnek le Róma felé. A preparátor jelenti Michelettónak, kedvenc kreatív szakértőnk azért tesz arról, hogy a figurának ne legyen kedve tovább csicseregni, na nem, ezúttal nem esik baja, de a preparátor megjegyzi a jó tanácsot magának erősen. Megnézünk egy Borgia vacsorát, negédeskedés van, meg kétszínűsködés és egy kis nosztalgia. Micheletto lóhalálában érkezik a rossz hírekkel Rómába, miközben Juan ünnepélyes keretek közt kilovagol a díszletből, reméljük, sokáig nem látjuk. Így vannak ezzel testvérei is.

A hírek alapján Rómának 1 hete van felkészülni a francia ágyúkra, az inasbőrbe bújt Vittoriát bízza meg a pápa, hogy ez idő alatt legyártsanak az erre szakosodott műhelyek 100 bronzágyút. Tartanak tőle, hogy a bíborosok elmenekülnek a hír hallatán, de egy mini ágyúval és határozottsággal meggyőzőek tudnak lenni a Borgiák. Korai volt az öröm, Vittoria újságolja Cesarenak, hogy baj van, nincs bronz, mert mindet eladták, kellett a lóvé a múltkori ünnepséghez., így egy műhely egy ágyút tud csak legyártani és azt is csak egy hónap alatt. Mielőtt teljes lenne a kétségbeesés, Cesare és Vittoria kitalálják, hogy gipszből gyártanak le 100 ágyút.

A szerzetes lelkesen meséli Della Roverének, hogy jönnek a franciák és a Sforzák, és lehet, hogy megölik a pápát, Della Rovere helyett. Az egykori bíborosnak vannak kétségei, a Borgiák már átverték egyszer Károly királyt, miért ne ismétlődne meg még egyszer. Cesare elégedetten tart szemlét a gipszágyúknál, mesterműnek becézi őket. Így lehet az illúzióból valóság, megjegyzi Vittoria, hogy az illúziókhoz aztán ért, ekkor esik le Cesarenek, hogy ez az inas nőnemű. Vittoria meg volt győződve, hogy a pápa már mondta a fiának, ebben a városban semmi sem az, aminek látszik, de így legalább a titok titok marad.

A pápa fel s alá járkál a hálótermében, Károly szabad átjárást kért a városon, Cesare kéri apját, hogy bízzon benne, a döntés megvan, a válasz a franciáknak: nem. A Sforzák és Károly meglepődnek a hír hallatán, de ezután már a pápa vérében kívánnak fürdőzni. Rómában húzzák fel a férfiak az ágyúkat a várfalakra, olyan könnyűek, hogy az egyiket meg is rongálják. Egy nagyszájú fickó viccelődik ezen, de ő húzza a rövidebbet, Micheletto végez vele, majd megkéri a többieket, hogy csináljanak úgy, mintha nehéz meló lenne. Készülődik az ellenség, állítják fel soraikat és ágyúikat.

Cesare megy hozzájuk tárgyalni még egy utolsót. Károly elismétli, hogy békés céllal jönnének, ami persze nem igaz, látja a zászlókat, azt hiszi, azzal díszítették a falakat, meg hogy szívesen látnák őket. Cesare közli, hogy Róma mellett elvonulhatnak, rajta keresztül nem. Károly fenyegetőzni kezd, Cesare erre jelt ad Michelettónak, lehull a lepel és a franciák, na meg a Sforzák 100 ágyúval kénytelenek farkasszemet nézni. Caterina szóhoz sem jut a döbbenettől. Feszült csendben várják Rómában, mi fog következni. Cesare visszalovagol, Károly pedig úgy dönt, visszavonulnak.

Ezt látva nagy a boldogság Rómában, megszólalnak a harangok, a bíborosok szinte ugrálnak örömükben Sforzával az élen. Cesare a hős, végül is, nem érdemtelenül. Giulia és Lucrezia Sándor nyakába borulnak, érkezik Cesare, kezében egy ágyúgolyóval. Szól apjának, hogy be kellene önteni a harangokat, hogy legyen rendes ágyújuk, majd földhöz vágja a golyót, ami persze darabokra törik.  Így aztán mindenkinek leesik, mekkorát blöfföltek az imént, a boldogság és a jókedv határtalan. Egyelőre, a java még csak most jön.