1890-es évek, Toronto, 4. számú rendőrörs. Itt dolgozik főszereplőnk, William Murdoch nyomozó. Murdoch minden lányos anyák álma: jólfésült, elegáns, mindig frissen borotvált, öltönyös-kalapos, 30-as éveinek közepén-végén járó agglegény. Ezen kívül: stabil munkahelye van, elkötelezett, felelősségteljesség, gentleman, intelligens, érzékeny. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy rendkívül modern, felvilágosult nézeteket vall, a tudományos eredményeket korát megelőzve használja a munkájában, ami abból áll, hogy torontói rosszfiúkat juttat dutyiba. Szóval adott egy bájos, kosztümös nyomozó, a többiekről majd később, most lássuk a sorozat kezdő epizódját.

Nyár délutáni piknikhangulat, bemutató a parkban, van itt cuki kutya, helyi szépségkirálynő, gazdag pacákok. Várakozásunk ellenére a bemutató tárgya nem masszázsfotel, nem is serpenyő, még csak nem is fantasztikus bivalybasznádi utazás, hanem az egyenáram (kontra váltóáram). Paff, ez nagyon izgalmasnak hangzik. Szóval, a tét az, hogy Toronto utcáit melyik árammal világítsák: egyen avagy váltó. A váltóáram rossz, értem?! Geci erős, de baromi veszélyes, ezt úgy akarják demonstrálni, hogy a szépségkirálynő mosolyogva ráereszti a cukikutyára, az meg majd feldobja tőle a pacskert. Az akkori idők PETA-ja egy kissé vérszegényen küzdő ifjú hölgy személyében képviselteti magát.

Érkezik Murdoch is, aki természetesen pusztán tudományos érdeklődésből kívánja végignézni a kutyakivégzést, ehhez pedig piknikkosarat és csinos partnert is hozott magával. Kezdődik a show, a szépséges Alice meghúzza a kart, és lám, valóban feldobja a pacskert. Csak nem a kutya, hanem szépséges Alice. Mivel ez nem pont így volt kitalálva, ideje, hogy közbelépjen a rendőrség. Murdoch és csinos partnere rendkívül intelligensen megállapítják, hogy ez biza áramütés volt, és az áramos cuccot meghekkelték. Az állatvédők megnyugtatására elmondhatom, hogy a cukikutya nem csak hogy túlélte, de a PETA-s csaj magához is veheti, ebben Crabtree közrendőr segít neki, akit el nem ítélhető módon jobban érdekel az élő csaj, mint a hulla.

Na, akkor a kérdés az, hogy ki követte el a szabotázst, vagyis a gyilkosságot. Izgalmassá az teszi a nyomozást, hogy csupa fejes érintett a dologban: Mr. Faulks, Edison munkatársa, aki a váltóáram lejáratására kutyakivégzésekkel haknizza végig az országot, Mr. Pratt, aki az egyenáramos milliomos főgóré, Mr. Dodd, szintén kőgazdag városi tanácsos, illetve Mr. Tesla, többek között a váltóáram feltalálója. Utóbbihoz maga M. nyomozó cangázik el kihallgatás céljából. Tesla mester igazi illuzionista, van a műhelyében nagy villámló gép meg magától világító izzó, éppen feltalálja a távírót meg a TV-t (kb. úgy, ahogy Rosencrantz és Guildernstein találja fel a hamburgert). M. nyomozó láthatólag Tesla-fan, fel is kéri őt, hogy segítse a nyomozást (az cseppet sem zavarja, hogy egyértelműen ő lehetne a fő gyanúsított).

Tesla bekocog M. nyomozó irodájába, ami úgy néz ki, mint egy túlzsúfolt MÉH, és együtt kisütik, hogy grafitporral buherálták meg a gyilkos áramgép gumikapcsolóját, amiből gondolom, mindenkinek egyértelmű, hogy gyilkosság történt, a gyilkos pedig nyilván ért valamelyest az elektromossághoz. Közben Crabtree, a nem túl éleselméjű közrendőr önként ajánlkozik, hogy behozza a PETA-s csajt kihallgatásra, aki bár a kutyusok életéért mindent, de bevallottan annyira szőke, hogy azt se tudja, mi az a kapcsolódoboz. (Lássuk be, vagyunk ezzel így még páran.) Ki kéne találni, hogy miért ölték meg a szépségkirálynőt, ebben segít M. nyomozónak bájos partnere, aki - ki hitte volna - bűnügyi kórboncnok, vagyis rendkívül vonzó módon napi szinten hullákban turkál.

A szépségkirálynő-hulla öt hetes terhes volt, íme az indíték: vagy Pratt vagy Dodd csinálta fel (és ölte meg), mivel mindkettő pénzes és házas, tehát bármelyikük bukását okozhatta volna a terhes szerető. A szépségkirálynő barátnője megerősíti a nős szerető gyanúját, de csak a pasi hangját hallotta, mást nem tud róla. Jönnek a második körös kihallgatások, itt már M. nyomozó sem finomkodik annyira, kiderül, hogy Pratt volt a titkos szerető, ámbár a gyerekről és ajándék nyakláncról mintha nem annyira tudott volna. Letartóztatásra nem kerül sor, mert jön egy csavar a történetben: Faulks kiböki, hogy tkp nem is a csajnak kellett volna a kart meghúzni eredetileg, hanem Dodd tanácsosnak. Kár, hogy ezt az elején elfelejtette említeni, mert ugye így M. nyomozó kezdheti előlről az egészet.

Dodd tanácsos maga is sejteni véli, hogy valakinek útjában van, valószínűleg ezért fogadja arcába dugott mordállyal M. nyomozó . Jöjjön az epizód legbájosabb dialógusa: M. „De miért akarták volna megölni?" D. „Ez az, nem tudom. Politikus vagyok, nemes hivatás..." M. nyomozó a főnökével a napi sajtó tőzsdehíreit böngészve kiötli, hogy Dodd tanácsos csak abban az esetben lehet veszélyben, ha hagyta magát a váltóáramosok által megvesztegetni. A tőzsdének pedig annyi a köze az egészhez, hogy a váltóárammal agyoncsapott szépségkirálynő halála után csak akkor mehet feljebb a váltóáram tőzsdepiaci értéke, ha azt továbbra is vásárolják, és csak azért vásárolhatják tovább, mert biztosítva látják torontói bevezetését. És itt jött a gondolatmenetbe a megvesztegetett tanácsos.

A PETA-s csajjal közben csak Crabtree-nek van ingerenciája foglalkozni, megy is levendulával bepacsmagolva cserepesvirággal udvarolni, kár, hogy a csaj láthatólag nem akar vele priviben ismerkedni. Sebaj, Crabtree tudja, hogy a csaj szívéhez a kutyán keresztül vezet az út, ezért nekiáll gyomorforgató módon udvarolni a kutyának, olyan béna szövegekkel, mint „Hű, de csinos vagy! Na de azért a gazdád se semmi." A végére annyira bevágódik kutyasétáltatás közben a csajnál, hogy az be is invitálja magához a hátsó ablakon. Sajnos mielőtt felnőttfilmbe fordulna az epizód, Crabtree bizonyítékot talál arra, hogy a csaj talán nem is annyira szőke, és lehet, hogy mégis tudja, mi az a kapcsolódoboz.

Hamarosan kiderül, hogy drága nyomozónk gyanúsítottja (Mr. Pratt) meglehetősen halott, és cseppet sem meglepő módon áramütésbe halt bele, meglepőbb módon olyan halálos tevékenység közben, mint a telefonálás. (Itt jegyezném meg, hogy M. nyomozó az egyetlen általam ismert detektív, aki keresztet vetett a hulla felett.) A gyanú így rögtön két személyre is ráterelődik: Dodd-ra és a PETA-s csajra (utóbbi érthető módon már nem akar annyira felnőttfilmeset játszani Crabtree-vel). M. nyomozó sokáig nézve egy, a nyomozati részeredményeket összefoglaló táblát (amilyet majd 120 évvel később az FBI profilozói is sokat használnak majd) összerakja a sztorit: Dodd-ot megvesztegették a váltóáramosok, Pratt rájött, ki akarta nyírni, de sajna a szépségkirálynő állt Dodd helyébe, így lényegében a saját szeretőjét csinálta ki. Dodd bosszút állt, és kinyírta Pratt-et.

Na már csak bizonyítani kell, itt jön újra a képbe a zseniális Tesla, aki készít egy bőrönd méretű, szobaantennával felszerelt poloskát, ezt viszi magával a lebuktatásba bevont Faulks, hogy találkozva Dodd-dal kiszedje belőle a beismerő vallomást. Dodd vall, ő nyírta ki Pratt-et, és valóban meg lett vesztegetve. Az ügy azonban még nincs lezárva, mert a boncolós csaj elmagyarázza M. nyomozónak, hogy Pratt nem lehetett a szépségkirálynő gyerekének az apja, ugyanis nemzőképtelen volt. Ezen a ponton lényegében már csak egy szereplő marad az epizódból, aki még nem volt gyanúsított (vagy halott): Faulks. A szépségkirálynő barátnője pedig a bőrönddel felvett hangfelvétel alapján azonosítja a titkos szeretőt.

És hogy miért kellett megölni a csajt? Mert Faulks épp valami gazdag családba akart beházasodni, szóval a terhes barátnő meglehetősen kényelmetlen volt neki. Micsoda egy szemét. A szépségkirálynő meg, ha nem is dubajozott, de nagy ribanc volt. Könnyed lezárásképpen PETA-s csaj elhozza Crabtree-nek a kutyát, mert az  a dög szétrágta a házinéni papucsát, így mennie kell. De majd sétáltatják együtt sokat.

Bár a sztori elég nehézkes, itt-ott érthetetlen volt, és a nyomozás is elég döcögősen ment (lényegében utoljára sikerült a valódi tettest meggyanúsítani), a karaktereket megkajáltuk, várunk még szaftos afférokat M. nyomozó és a boncolós csaj között, szóval itt a vége, de folyt.köv.