Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

True Blood 4x09 - Let's Get Out of Here

2011. december 03. 11:16 - sixx

Az előző részben már komolyan kezdett sűrűsödni a szar, a végére pedig eljutottunk odáig, ahol ez az epizód indul: Sookie-t valami jótét lélek hasba lőtte, mi meg drukkolunk, hogy ne lehessen csak úgy megmenteni, de hát ő a főszereplő, így nem fogják kiírni sose. Gyűlöllek, Alan Ball.

Fuss, Alcide, fuss, skandálhatná a szurkolósereg az erdőben, ha éppen nem egymás leamortizálásával lennének elfoglalva (vámpírok vs boszorkányok, felkészülnek a vérfarkasok) így a hasba durrantott Sookie egyelőre senkit nem érdekel, csak ezt a szerencsétlen melákot, aki a karjaiban rohan vele valahová, ahol segíthetnek rajta, de egyszer csak megjelenik Bill, kikapja a kezéből a szőkenőt és mire annyit mondhatna a sárguló szemű vérfarkasember, hogy vau, Bill már eteti is Sookie-t a kezéből, igyál, bébi, még most az eccer. Ez a szar ebben a sorozatban, ha valaki halálán van, csak megitatják vámpírvérrel oszt szevasz. Sookie egyelőre nem iszik, ezért aggódás van.

A boszorkányok időközben visszarongyoltak Marnie boltjába, és ment velük Eric is, aki mostantól Marnie majma, és azt csinálja, amit a kisgazda mond. Na, bravó, így lehet totálisan tönkretenni a sorozat eddigi legfaszább vámpírkarakterét. Eredj fiam, mosd meg az arcod, veti oda neki a Marnie-jelmezes spanyol picsa, a többi banya viszont nem nagyon érti, miért nem fogadta el Marnie Bill békejobbját. Kisebb palotaforradalom alakul ki Tara és a szőke pincércsaj (akit Andy seriff kufircolgatna) vezetésével, nem állunk körbe, és csinálunk védővarázslatot, mert fasz vagy, spanyol picsa, miért kellett ezt csinálni? Azért, mert holnap lesz egy sajtókonferencia, amin a vámpírok a békés együttélésről papolnak majd, mi viszont elvisszük magunkkal Ericet, és rászabadítjuk a közönségre - így az egész világ láthatja, mennyire veszélyesek, és jöhet a végítélet. Na? Ez sem elég, a banyák szarnak Marnie fejire, az viszont szemmel veri az ajtót, ami bezárul. Senki nem megy sehová.

Sookie magához tér, életben van, hát persze. Hol van Eric, kérdi, keressük, mondja Bill. Alcide-nak kezd elege lenni ebből a faszságból, Sookie, tégedet mindig ezek a vámpírok kevernek életveszélybe, nem kellene már végre más barátok után nézni, bazdmeg? Eric, Eric, Eric, hajtogatja Sookie, mint egy elbaszott papagáj, Alcide meg balra el, én leszarlak innentől. Helyes. Sookie megköszöni Bill segítségét és bambán néz. Sam Luna lakásában üldögél, mert segítene a nőnek, de Luna nem akarja, mert Marcus, a vérfarkasember exfaszija egy gyökér, és ha ideges lesz, akkor Samet széjjelszedi. Sam erre valamiféle kirándulásról meg piknikről mesél, amivel meglágyítja a csajt, tehát ebből sem lesz semmi, mert ebben a sorozatban senki nem lehet boldog. És ha már itt tartunk, Debbie, Alcide csaja, nem tud elaludni, mert a faszija Sookie-t tutujgatta, ahelyett hogy vele foglalkozott volna. Női olvasóink kedvéért itt egy kép Alcide izmos seggéről.

Jess a vámpírok pr-igazgatójának, Nannek mesél szerelmi bánatáról, a nő arcán látszik, hogy inkább beszélgetne Zuzu Petals kisasszonnyal, meg is mondja Jessnek, hogy néha szeretne ő is szülő lenni (csinálni magának egy vámpírt), de ez a beszélgetés meggyőzte ennek hiábavalóságáról. Megjön Bill, nem örül Nannek, de hármasban mennek le a pincébe, beezüstöződni. Bill nagy nehezen kiböki, hogy van még valami, Eric megint eltűnt, sőt, a Marnie-jelmezes Antonia hatása alatt van, azaz a konferenciát el kellene halasztani. Ez nem megy csak úgy, mondja Nan, vannak mindenféle erők a vámpírok között, akik ennek nem örülnének. Bill szerint a banyákra kellene kenni az egészet, és elkezdenek vitatkozni, amit Jess már kurvára un, én is, az az igazság, és rajtam nincs hat kiló ezüst sem. A konferencia meg lesz tartva.

Hoyt telefonja kukorékolással ébreszt, mi mással, hótt másnapos, de ettől még idegbeteg és összepakolja Jess cuccait. A házban megjelenik Lafayette, illetve a belé bújt négernő, a karjaiban meg ott vigyorog Arlene sátáni ivadéka, akivel csak annyi a gáz, hogy látja a szellemeket. Ez a történetszál azért kell, hogy nappal, amikor a vámpírok alszanak, mi ne unatkozzunk. Mivel a néger nő fegyvert ránt Hoytra, ezért elmenekül. Közben Adele Jason seriffnek magyarázza, hogy a gyereket az apja vitte el még az első évadból. Megszólal a telefon, Hoyt az, itt van nálam Lafayette a gyerekkel, gyertek. Ja, és fegyvere van. Jason és Andy elindul, utóbbi benyom annyi V-t amivel egy temetőt fel lehet támasztani. Sookie álmot lát, piros kombinéban fetreng, kopogásra ébred (az álomban) és ajtót nyit, ott áll Bill meg Eric, ebből édeshármas lesz.

Tommy a kocsmában Sam helyett melózik, megjön Marcus és beszól, aztán meg üzen Samnek, este jöjjön el a garázsomba, oszt megbeszéljük mi a fasz van. Közben a beszakadt Andy meg a beszari Jason megérkezik Hoyt házához (gatyát nem hoztak neki, pedig), Andy rontana is befelé, mert keményre szívta magát vámpírvérből, Lafayette odabentről kiszól, hogy engem egy fehér ember nem fog bevinni, Andy viszont olyan szinten be van tépve, hogy beszakítja az ajtót, Lafayette meg csak azért nem lövi fejbe, mert Jason fegyvert fog rá. Aztán mégis rálő, mire a két bátor rendőr kiszalad. Megjönnek Arlene-ék is, már csak ez hiányzik. Terry is megindul a ház felé, de Andy nagy nehezen legyűri.

Nahát, Sam és Luna tényleg kempingezik. Lapozzunk, kit érdekel. Sookie továbbra is az édeshármas álomban van, bevallja azt, amit eddig is tudtunk, azaz szerelmes mindkét vámpírba. Aztán levetkőzik, és elkezdődik az ultimate fantasy, de erre már felébred, mert ő nem olyan lány. Debbie egy sötét alaktól V-t vesz, mert pont Sookie miatt kesereg, aki a két vámpírfiú mellett a vérfarkasember Alcide-ot is akarja magának. A túszdráma nem nagyon alakul jól, mert Andy lejön a szerről, és V nélkül félkarú óriás. Jason lesz a főnök, ajaj. Megjön Jézuska is, hátha ő tud Lafayette fejivel beszélni. Be is megy a házba, és beszélget a szellemmel, aki ott lakik Lafayette-ben. Nem a te gyereked, hallod? Elvetted a gyereket egy másik nőtől, mert történt valami veled. Meghaltál, és a szellemed beköltözött ebbe a testbe.

Mavis, a szellem rámarkol Lafayette pöcsére, jesszumpepi, ez férfitest! Ezt mondtam, mondja Jézuska. Halott vagy, a gyereked is az, nagyon sajnáljuk. Debbie Sookie házához megy egy csokor virággal, ez előrelépés a tavalyi fegyverhez képest, ugye. Leülnek beszélgetni, a téma Alcide, ki más, illetve az, hogy Sookie bajban van, de ha már Alcide ennyire aggódik érte, akkor segítene, na. Sookie kiolvassa az agyát, jólvanakkor, elhiszem, hogy nem akarsz fejbe lőni, segíthetsz. A Lafayette testében héderező Mavis történetét Jézuska is megismeri, eltemették egy fa alatt, a gyerekét is. Nagyszerű. Kijönnek a házból, a gyerek visszakerül Adele-hez, Jézuska tényleg nagyon ügyes.

Alcide Marcussal kokettál a szervízben, ahová Samet várják, szeretnék feljebb jutni a ranglétrán, mondja komoly arccal és duzzadó izmokkal. Marcus beavatja a tervbe, mármint Sam agyonverésébe, ha segítesz, akkor én is segítek neked. Időközben este lesz, Andy lejön a szerről, a fa alatt Jézuskáék meg rálelnek Mavis és gyermeke testére. Ez nagyon kemény, de az még inkább, amikor Jézuska kivarázsolja Mavis szellemét Lafayette testéből az meg ott világít a fa mellett, és Arlene, Terry, meg az egész vándorcirkusz látja.

Debbie azzal segít Sookie-nak, hogy elmegy a Marnie-ruhás Antóniához, megmutatja, hogy ő vérfakasnő, és a segítségét ajánlja fel. Sookie mindeközben bemászik a boltba, és settenkedik, nem is látja senki egyelőre. Ericet keresi, ki mást, és meg is leli, de hát Eric ugye a banyák hatása alatt áll. Mit akarnak tőled, viking istenem, kérdi Sookie, ki kell nyírnom a királyt. BILLT, BAZDMEG? És ebben a pillanatban ér oda Tara, a kezében egy pisztollyal, hogy lehetsz te ennyire kibaszott hülye, Sookie? Ekkor szabadul el a pokol, Debbie beköpi Sookie-t, a kisbanyák mind elkezdenek pofázni, Tara kis híján lő, Marnie üvölt, nahát. De Tara csak álcából csinál mindent, mert közben a fejiben üzen Sookie-nak: ronts nekem, nem lőlek le, aztán kiszaladsz az ajtón. S lőn. Marnie idegbeteg lesz, elvisz magával a szakállas kisbanyát és Ericet, varázsigét bocsát az ajtókra, és lelép. Aki ki akar menni az ajtón, megégeti magát, először Tara, majd egy másik is.

A konferencia hamarosan kezdődik, már gyűlnek a nézők és jönnek a vámpírok is sorban. Először egy emberkislány beszél, akinek a tesójából vámpírt csináltak. Az is beszél, tipikus politikai nagygyűlés az egész. Jason és Hoyt a beszakadt ajtót javítják a házon, ahol Mavis dúlt Lafayette testében. Hoyt megmutatja Jasonnek Jess cuccait a dobozban, ez a itt a szörnydoboz, vidd el a kurvának, mert én nem akarom látni soha többé. Sam és Luna kempingezik, illetve most éppen kúrnak, Tommy meg Samnek álcázza magát, és elmegy Marcushoz, ami nagyon-nagyon nem jó ötlet. Ne kúrd a nejem, te köcsög, nyit közepesen erősen Marcus, nem kúrom, bezzeg az öcsém, válaszol a Samjelmezes Tommy, mire a vérfarkasemberek nekiesnek és lassan agyonverik. Alcide-nak ez nem nagyon jön be, és le akarja állítani a balhét (közben Sam és Luna kúrását is mutogatják), de Marcus leszarja, így széjjelhajigálja az embereit. Tommy haldoklás közben visszaváltozik saját magává, Alcide meg elviszi.

A konferencián Nan is megszólal, odakint meg Eric jelenik meg, és elcsalja a három vámpírt, aki ajtót áll. A rohangálás célja, hogy Marnie megvuduzhassa őket, és így már négy vámpír van az uralma alatt, ebből kurva nagy hiríg lesz. Jason visszaviszi a cuccokat Jessnek, aki persze ezen kiborul, Jason ezért megvigasztalja, kúrásig. Sookie megérkezik a konferencia helyszínére, ahol éppen Bill lép a mikrofonhoz. A beszéd lapos, nem is baj, hogy Sookie beszól jó hangosan, de ez még csak a kisebbik zavar az erőben, mert Marnie vámpírjai mindenki szeme láttára nyírnak ki három embert, mire sikoltozás és menekülés kezdődik, a pr-esemény vérfürdőbe torkollik. Eric pedig megy Billt ölni, és ezzel befejezzük az eheti kalandot.

True Blood a comment:com-on:

 

Címkék: true blood
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blue angel 2011.12.03. 12:50:28

Kicsit at kene nezni, rengeteg az elutes.
De a tartalom rendben van:)

Riley 2011.12.07. 10:32:49

Jó, de ki az az Adele? :)
süti beállítások módosítása