Talán még előttünk van a második szezon meglehetősen undi zárójelenete, amiben Henrik nem sokkal Anna kivégzése után egy hattyúba rejtett szuflészerű valamit fogyasztott, s felséges állán barnás lötty csordogált csendesen. Az új évad kezdete kevésbé teszi próbára gyomrunkat, királyi esküvővel nyitunk, majd jöhet a zenés-táncos, vidám lagzi, melynek során Henrik finoman újdonsült neje tudtára adja, hogy ez az egész nem ingyen van ám, lehetőleg tessék minél hamarabb fiút szülni, mert különben morci lesz a te urad. Jane egyébként cseppet megváltozott, mivel lecserélték a színésznőt, így mostmár Anita Briem helyett Annabelle Wallis pisloghat szendén a király oldalán. Egyelőre minden szép, és jó, a nép mulat és egy boldogabb holnapban reménykedik, kicsit kevesebb vérrel és kínzással. Álmodozni szabad, az nem fáj senkinek.

Megismerkedünk egy új udvarhölggyel, a nem kicsit ribancos Lady Misseldonnal, aki rövid beszélgetésbe elegyedik Sir Francis Bryannel, akinek csak egy szeme van, de az sem áll jól. Csak idő kérdése, és ezek ketten szexualizálni fognak. Cromwell és Rich kevésbé pajkos közös jövő elé néz, őket inkább a reformáció sorsa miatt aggódnak komor arccal. Bizony, van is rá okuk, hisz az új királyné állítólag nem veti meg a katolikus vallást. Van, aki persze pont ennek örül, Gardiner püspök például Katalin egykori keresztjét ajándékozza Jane-nek, amit akár célzásnak is vehetünk. Amíg az udvarban viszonylagos nyugalom honol, vidéken már forrong a nép, nem rajonganak a kolostorrombolásért, meg a számukra szent ereklyék elszállításáért. Egy John Constable nevű fickó felkeresi a köztiszteletben álló Robert Aske-ot, és arra kéri, álljon a felkelés élére, mert az emberek már csak egy vezérre várnak. Aske habozik, de már nem sokáig.

Cromwell egyelőre nagyon magabiztos, azt gondolja, a többség egyetért azzal, hogy a csúnya, gonosz, dorbézoló szerzetesektől el kell szedni a vagyont és átcsoportosítani őfelsége kincstárába. Nemsokára meg fog lepődni. Edward Seymour kap egy rahedli címet, mert így szokás kezelni a királyné rokonait, örül is a feje. Nyalizik kicsit a királynak, de Henrik nincs különösebben meghatva, számára ez csak formaság, úgyhogy jobb ha a kis tenyérbemászó képű nem bízza el magát túlzottan. Gyorsan le is pattintják, és jöhet Cromwell jelentése a legfrissebb hírekről, köztük Mária leveléről, aki kétségbeesetten igyekszik újra apja kegyeibe férkőzni. Henrik persze felfortyan, és közli Cromwellel, hogy addig nincs bocsánat, amíg a lány alá nem ír egy nyilatkozatot arról, hogy megváltoztatja az álláspontját a papa Katalinnal kötött házasságáról. Mehet is a küldöttség, ami majd közli mindezt a szegény gyermekkel.

Cromwell hamarosan kérni fog valamit Sir Francistől, Henrik meg bemutatja Jane-t a spanyol nagykövetnek, majd elvileg kettesben hagyja őket, de gyakorlatilag veszettül hallgatózik egy titkos lyukon keresztül. Minden házasság alapja a bizalom… A követ el is kezd szövegelni arról, mennyire örül, hogy végre egy normális asszony került a király mellé, és reméli, hogy majd segít Máriát újra összehozni az apjával, és végre béke lesz, nyugalom és madárcsicsergés. Jane biztosítja, hogy igyekezni fog. Henriknek ennyi elég is volt, véget vet a bájolgásnak, majd elbeszélget Chapuysszal, sajátos stílusában érzékeltetve, hogy jobb lesz, ha nem ugrál nagyon. Aske közben felszólal a dühös köznép összejövetelén, és próbálja csillapítani a kedélyeket, kevés sikerrel. Túl sok itt a keserűség az új adók, vallási ünnepek elvétele, meg a folyamatos rombolás miatt.

A jóságos Jane visszafogadja az udvarba Lady Rochford-ot, és első udvarhölgyének nevezi ki. Sir Francis közben megérkezik Máriához az aláírandó papírral, ami csupa kellemetlen kötelezettséget tartalmaz, többek közt azt, hogy ismerje el apját az egyház fejének és tekintse az anyjával kötött egykori házasságát törvénytelennek. Ez egy kicsit sok a lánynak, nem is akar belemenni, ezért Sir Francis tudtára adja, hogy amennyiben nem engedelmeskedik, sajnos nem tudják garantálni a biztonságát. Sőt, még ennél is messzebbre megy egy „ha az én lányom lennél, bizony szétverném az agyadat” szöveggel próbál nyomatékot adni szavainak. Mária szóhoz sem tud jutni.

Henrik egy jövőbeli fantasztikus koronázási ünnepségről mesél új nejének, aki olyan bátor, hogy közvetlenül ezután szóba hozza Mária ügyét. A király dermesztő hangon suttogja a fülébe kívánságát, miszerint maradjon ki ebből, majd mintha mi sem történt volna, újabb ajándékkal lepi meg az asszonyt, méghozzá egy kiskutyával, ami maga a cukiság. Mindenki mosolyog. Sir Francis a lényegre tér Lady Misseldonnál, és megkéri, legyen a szeretője. Az előadja az erényest, közölve, hogy neki vőlegénye van, de mindjárt hajlandó elgondolkodni a dolgon, miután a férfi átad neki egy igen drága ékszert. Chapuys meggyőzi Máriát, hogy jelen körülmények között egyetlen esélye az életben maradásra, ha aláírja azt a bizonyos nyilatkozatot, a lány pedig meg is teszi, de nem érzi magát jól tőle.

A Vatikánban tovább szervezkednek, ennek keretében Pole atyát küldik Angliába, hogy megpróbálkozzon az ottani események befolyásolásával. Cromwell elmondja a királynak, hogy Mária megadta magát, amit őfelsége mosolyogva nyugtáz, majd parancsot ad arra, hogy szervezzék meg a találkozót közte, becses felesége és a kis szerencsétlen közt. Azt is megjegyzi, hogy nagyon elégedett Cromwellel, és hamarosan meg is fogja jutalmazni. Jane közben intézkedik, hogy vegyenek új ruhákat a kis Erzsébetnek, és elmondja Lady Rochfordnak, hogy ezt, illetve a jövőbeli hasonló akciókat majd ketten fogják intézni, teljes titokban. Cromwellt szolgálataiért Henrik kinevezi bárónak, királyi pecsét őrzőjének, meg mindenfélének, de a pasas úgy néz az egész ceremónia alatt, mint aki már rendesen a gatyájába csinált. Talán már sejt valamit, az Aske által zarándoklatnak nevezett lázadás ugyanis már nagy erőkkel szerveződik.

Mária jól vizsgázott, úgyhogy mostmár szólíthatja apunak Henriket. Jane szerint ideje őt meghívni az udvarba, de Henrik most nem akar erről csevegni, mert nagyon csalódott, amiért még nincs úton a kis trónörökös. Szegény Jane el is hallgat nyomban. Cromwellnek rossz híreket hoznak, zajlik a felkelés ezerrel, a lázadók már öltek is, és egyre többen vannak. Ja, és nem mellékesen egyik szent céljuk likvidálni magát Cromwellt és az általuk eretneknek tartott vallási vezetőket. Henrik bizony nagyon pipa, mikor minderről értesül, na, nem mintha Cromwell életét féltené, sőt. A korábbi csókos komoly szidást kap, majd írhatja is a fenyegető levelet a forrongóknak, miszerint sürgősen menjenek haza, mielőtt baj lesz. Ők azonban nem ijednek meg, inkább bedurvulnak. Cromwell egyelőre úgy látja jónak, ha nem állnak le a „reformációval”, hogy lássa a nép, a szándékaik komolyak.

Henrik gyerekkori traumáról mesél Brandonnak, mikor az ő apja ellen tört ki felkelés, és ő anyuval reszketett az életéért. Barátját bízza meg a királyi hadsereg vezetésével, és Charles boldogan indul a harcba, abban reménykedve, hogy mindez hamarosan Cromwell vesztét hozza. Henrikre a stressztől rájön a lábfájás, és a fekélye elég rondán néz ki, aminek hatására a szokásosnál is ijesztőbb hangnemben közli Cromwellel, hogy ha nem lesz itt hamarosan rend, akkor bizony az összes lázadót le fogják mészárolni családjaikkal együtt, utánuk pedig ő is készülhet a csúnya végre. Hoppácska!

A buli sajnos folytatódik, Yorkshire-ben igen elkeserítő a helyzet, és nem kizárt, hogy a nép hamarosan dél felé veszi az irányt. Cromwell több, mint gondterhelt, a zarándokok pedig rendületlenül menetelnek. Egy nemesember, Lord Darcey arra kéri levelében a királyt, hogy vegye fontolóra az ellenséggel való tárgyalást, mert már ő sem tudja megvédeni birtokát a közeledő veszélytől. Henrik közben elég szarul van, a sebéből csontszilánkok jönnek ki, és az orvosnak gőze sincs, hogy mivel kéne kezelni a problémát. Darcey úgy dönt, érdemes beszélni a lázadókkal, ha már úgy sincsenek normális fegyverei, amikkel megvédhetné a kastélyát. Aske biztosítja a nemest, hogy ő lojális a királyhoz, csupán a körülötte tevékenykedő eretnekektől szeretne megszabadulni. Szállást és eleséget kér, és cserébe nem bolygatja a rendes emberek nyugalmát.

Henrik megüzeni Darceynak, hogy mindenáron védje meg a várát a csőcseléktől, hiszen az stratégiai fontosságú. Sajnos ezzel elkésett, mert az öreg már nagyban haverkodik a felkelőkkel. Őfelsége ennek hallatára vad ordibálásba kezd, mindenki megkapja a magáét, még Brandon is számíthat egy kellemetlen hangú levélre azzal kapcsolatban, hogy miért nem csipkedi magát jobban. Sir Francis tud valami új fájdalomcsillapító eljárást, és fel is ajánlja szolgálatait a királynak. Brandon kínos helyzetben van, mert embere és lovassága elég csekély, ráadásul nem is bízik meg teljesen a sajátjaiban. Adna egy esélyt a tárgyalásnak, de fel kell készülnie rá, hogy Henrik nem lesz elragadtatva az ötlettől.

A lázadók ellenben remekül állnak, seregük egyre nő, harci kedvük úgyszintén. Henrik lábára Lady Misseldon keni az enyhítő balzsamot, majd ha már ott van, kicsit még marad szeretgetni őfelségét. Pole atya újabb megbízást kap a pápától, az lesz a feladata, hogy bejárjon pár országot, és meggyőzze őket az angliai „keresztes hadjárat” támogatásáról. Kap mellé egy bíborosi címet is, hogy nagyobb kedve legyen a munkához. Brandon némi beolvasást követően felajánlja Aske-nak, hogy elviheti a petícióját a király elé, és addig fegyverszünetet tartanak. Jane közbenjárásával Mária megérkezik az udvarba, amit Cromwell és társai enyhe arcrángással vesznek tudomásul, Henrik viszont úgy tesz, mintha az életben nem lett volna semmi ellentét közte és leánya közt. Bírom ezeket a váltásokat.

John Constable egy társával a király elé áll (azaz térdel), és amit tőle kapnak, azt bizony nem teszik ki az ablakba. Henrik azonban annyira jóságos és elnéző, hogy hajlandó szemet hunyni a rosszalkodás felett, ha a lázadók azonnal leteszik a fegyvert. Ennyi persze nem elég a népnek, és ezt Brandonnal is közlik. Ő megértőnek mutatkozik, és átadja Henrik üzenetét, miszerint hajlandó a további tárgyalásokra, és kiemelten foglalkozik majd az ügyükkel. Jane kicsit hízeleg urának az ágyban, majd arra kéri, építtesse újra a kolostorokat. Henrik erre emlékezteti kis feleségét arra, hogy mi történt Annával, majd közli vele, hogy őt szereti legjobban eddigi asszonyai közül, és nem szeretné, ha ez megváltozna.

Pole már a spanyolokkal tárgyal, és biztosítja őket, hogy van az udvarban hű katolikus, akire lehet számítani – Mária személyében – illetve ő maga is szívesen elfoglalná a Henrik helyét, mint a Platagenet-ek leszármazottja. Szóval jöhet a trónfosztás, ha nincs jobb megoldás. A felkelők egy része azt hiszi, a bab is hús, nagyban vigyorognak a felség szép ígéretei hallatán, Constable azonban szkeptikus, mivel kapott egy másolatot Cromwell leveléről, amit Yorkshire nemeseinek írt, és arról szól, hogy az ellenállás további folytatása esetén nagyon csúnyán le fogják verni a forradalmat, és példát statuálnak majd az abban résztvevőkkel. Aske ennek hatására sem tesz le a tárgyalásról, úgy gondolja, semmi baj nem lehet, hisz’ ők Isten jó ügyében járnak el. Szegény…

Henrik ismét tart egy kis megbeszélést Brandonnal, aki előhozakodik a Cromwell témával, közölve, hogy a nép a fejét követeli, és ő tudni szeretné, ezzel kapcsolatban mit mondjon nekik. Henrik rábízza a döntést, és megjegyzi azt is, hogy kedvére szolgálnak a változások. Brandon elmondja a felkelőknek, hogy a király hajlandó összehívni egy rendkívüli parlamentet, ami Yorkban fog ülésezni, és dönt a követeléseikről. Constable tovább feszegeti az eretnekek megbüntetésének kérdését, amiről Brandon csak annyit nyilatkozik diplomatikusan, hogy majd az országgyűlés eldönti, mi legyen velük. Marad az általános kegyelem is, a rombolást pedig felfüggesztik.

Nagyon bűzlik ez az egész, de Aske elhiszi, és ki is hirdeti népe előtt, hogy vége a harcnak, menjenek haza karácsonyozni. Őt magát Henrik személyesen hívja meg az udvarba, hogy kicsit elbeszélgessen vele, és megígéri, hogy nem esik majd semmi bántódása, sőt, ha jó lesz, még jutalmat is kap. Szegény pára elhiszi, hogy Henrik ennyire jó fej, és tárt karokkal, meg túró rudival várja majd, sőt, még a családja is örül, hogy az ember ekkora kegyben részesül. Darcey azért biztosítja, hogy ha esetleg mégsem bánnának vele megfelelően, ő gondoskodni fog a kiszabadításáról. Esélyes, hogy erre szükség is lesz, mert őfelsége nagyon durcás arccal mered maga elé.