Don egy Cadillac szalonban áll. A kereskedő igyekszik minden trükköt bevetni, hogy rávegye a vásárlásra. Közben átnyújt egy névjegyet, ami után Don is kénytelen felfedni a kilétét: valakit, aki a reklámszakmában dolgozik, nehéz rábeszélni akármire. A pasi gyorsan kapcsol: ezt az ügyfelet Mr. Sterling, vagyis Roger küldte hozzá. Dont hirtelen elragadják az emlékei: láthatjuk, hogy az 1950-es években Don szintén (igaz, csak használt) autó kereskedőként dolgozott. Egy nap egy fiatal nő jelenik meg nála, azzal, hogy Donald Drapert keresi. A férfi lelkesen kezet ráz vele, mire a nő az arcába vágja: „Maga nem Donald Draper.” Don lefagy, ám máris a jelenben vagyunk (vagyis1962-ben). Don gyorsan otthagyja a szalont.

Az irodában Roger tapasztalt nőcsábászként ravasz módon fűzi Jane-t, Don titkárnőjét: a pulóvere alapján próbálja kiszedni a lányból, hol lakik. Jane is veszi a lapot, és figyelmezteti Rogert, hogy már kinézhette volna a személyi aktájából, de Roger ezt csalásnak tekinti. Ezek szerint ez nem az első próbálkozása a lánynál, a hódítás a lényeg. Megjön Don, és kiderül, nem csak Roger vár rá, hanem Bobbi is kereste már telefonon. Roger először is macsósan azt próbálja kiszedni Donból, vajon ő pályázik-e Jane-re, majd a kocsiról kérdezi, és Don néma kétkedésére a következő érvekkel áll elő: egyrészt megengedheti magának, 6500 dollárról csekket kiállítani jó érzés, és végül: „Kell-e emlékeztetnem az élet véges voltára?”

A hódítás fontossága a reklámszakmában is alapvető: Duck érkezik feldobva, mert sikerült rávennie a Martinson Coffee főnökét, hogy tegyen egy próbát a Sterling Cooperrel. Hátha kicsit oldódik a feszültség Don és őközötte, de Don a végén lehűti Duck kedélyeit. Már érkeznek is a fiatalok, akiket Duck rendelt anno: Mr Smith és Mr Smith, alias Kurt és Smitty. Smitty egy haverja egyetemi kiáltványát lobogtatja, azt illusztrálván, hogy a mai fiatalok igyekeznek minél jobban hallatni a hangjukat. „Mi nem akarjuk, hogy bárki is megmondja nekünk, hogyan viselkedjünk! Mi csak azt akarjuk, hogy békén hagyjanak!” Mire Don: „Inkább a Martinson kávét akarjátok adni.” Kurt erre elindít egy magnót Donnak.

A nap végén Paul az eldobható pelenkát mutatja meg Peggynek, Kennek és Salnek. Bejön Jane és Harry, aki elbüszkélkedik vele, hogy holnapra behivatta a nagyfőnök. Paul elmondja, hogy úgyis „a képről fogja kérdezni.” Harry nem tud semmiről, közben Jane felveti, hogy felmehetne és megnézhetné előre, mivel Cooper már hazament. Jane vezetésével felmennek az irodába, de Paul végül kiszáll a kalandból. A kép egy Mark Rothko festmény, absztrakt expresszionizmus. A képet elnézve Harry értetlen, de stréber módon szeretné megoldani a feladatot. Ken viszont egy lélekből jövő értelmezéssel áll elő Salnek: „Talán csak át kell magad engedni neki. Olyan, mint amikor valami nagy mélységbe nézel. Beleeshetsz.”

Sal elragadottan követi Kent a liftbe. A srác azon mulat, hogy ebből akár egy novellát is írhatna, majd megpróbál ezzel is bevágódni Jane-nél. Sal dicsérni kezdi Kennek a korábban az irodában körbeadott és irígyelt novelláját. Másnap az étkezőben Paul csípkelődve érdeklődik, hogy sikerült a tegnapi akció, Ken egyből lódítana Jane-ről, de Pault a festmény érdekli. Pont rosszkor: Joan is ott áll, és azonnal rákérdez az ügyre. Félrevonja Pault, aki egyből kimenti magát, Joannek ennyi elég is, ez igazolja azt, amit hallott. Sal Kurtékkel vitázik, mert nem kell grafika reklámjukhoz. Ken, és átadja Salnek a legújabb írását véleményezésre. „Te más vagy mint a többiek” „Ez azért nem annyira biztos” hárít Sal, és meghívja Kent vacsorára.

Don a Martinson főnökének felvezeti a fiatalok prezentációját: elvégre ők jobban tudják, mi kell nekik, és persze hogyan. Smitty bele is kezd: „Mi magunk akarjuk felfedezni a dolgokat. Érezni akarunk.” Az öreg főnök bizalmatlanul hallgatja, mígnem Smitty előáll a megoldással, hogy mivel lehetne megfogni az ő korosztályát: latin zene! Egy dal, ami egy hangulatot ad. „Milyen képeket szántak mellé?” – kérdezi a főnök. „Ha szerződünk, elmondjuk.” – feleli Don. Komikus jelenet következik: Harry érkezik Cooperhez, hogy átbeszéljék a médiavásárlásokat. Harry „észreveszi a képet” Cooper rászól: „Nem azért neveztük ki a televíziós részleg vezetőjének, hogy ezzel csökkentsük a figyelmét!”

Harry nyalni próbál, hogy ismeri a kép festőjét, erre Cooper várja a véleményét, de Harry visszalő: Maga mit gondol róla? Cooper kissé meglepődik: „Ezt eddig senki sem kérdezte tőlem,” Harry örül, hogy meglesz a piros pont, de Cooper rászól: „Talán, mert semmi közük hozzá!” Harry végül meghunyászkodik, mondván, semmit sem tud a művészetről (ami nem igaz.) „Maga csak a számok miatt van itt” – mondja Cooper. De mégsem tudja megállni, és elmondja: „Ez az izé jövő karácsonyig megduplázza az értékét.” Vagyis, Cooper nem csak műalkotásként tekint a képre. Ezzel viszont olyan jól eltávolodtak az eredeti témától, hogy Cooper sem tudja hol is tartottak. Jöjjenek a vásárlási adatok.

A Draper házban Betty Sallyt fésüli, mikor megszólal a telefon. Jimmy Barrett az, meghívja Bettyt és Dont a Stork Club-ba, hogy megünnepeljék Jimmy sorozatának a felvásárlását. Betty húzódozik, hogy majd megbeszéli Donnal, ám nem látja, Jimmy milyen eltökélten ragaszkodik a nő jelenlétéhez. Az irodában Duck elújságolja Donnak, hogy megnyerték a Martinsont. Don ünnepelne, de Duck nem iszik. Bejön Jane: Cooperék várják Dont odefent. Csak őt. Duck csalódottan néz a semmibe. Don fent is kihangsúlyozza, a siker nem csak az ő érdeme. Rogeréket ez nem érdekli, a lényeg: Dont beválasztották egy nem létező igazgatótanácsba. Egyfajta előléptetés. Vagyis, ahogy Cooper mondja: Don foglalja el a helyét a nagyok között.

Don ennek örömére azonnal meg is veszi a Cadillac-et. Joan félre akarja hívni Jane-t, aki érzi, hogy baj van, lazán tagad, majd a többiekre kenné, de Joan-t ez nem hatja meg. Jane erre pimaszkodni kezd, mire Joan azonnal kirúgja. Don büszkén mutatja otthon az új autót Bettynek. „Drága volt.” - büszkélkedik. „Megérdemled. Keményen dolgozol.” Ezúttal Betty él Don módszerével – ez a hogy állítsuk kész helyzet elé a párunkat trükk: „Alig várom, hogy begördüljünk a Stork Club elé.” Előadja a meghívást a bulira. Don meglepődik, hogy Jimmy otthon kereste, Betty szerint Jimmy inkább vele akart beszélni. Megcsókolja a férjét, és javasolja, menjenek egy menetre, de hogy milyenre, azt a fantáziánkra bízzák.

Jane a dobozával a kezében bekopog Rogerhez, és mint egy utolsó mentsvárként elsírja neki, hogy Joan kirúgta. Roger zsebkendőt ad a lánynak és megnyugtatja: jöjjön csak be a jövő héten, majd ő elsimítja az ügyet. Vasárnap Sal és Kitty lakásán vagyunk, ahol Kent fogadják vacsorára. Kent csak az érdekli, hogy tetszett Salnek a novellája, az „Arany Hegedű”. Az ihletet egy igazi arany hegedű adta, amit Ken a Metropolitan múzeumban látott. „Minden szempontból tökéletes, kivéve, hogy nem lehet vele zenélni.” Ugyanekkor Donék kirándulnak az új kocsival, és „tökéletes család” módjára piknikeznek. A sorozat varázsa, ahogy a mai néző megborzong, ahogy a végén lazán otthagyják a szemetet.

Eközben Sal izgalmában teljesen elnyomja Kittyt, ahogy ki akarja sajátítani magának Kent. Szegény feleség semmit se ért, csak ül és nyel. Bármit is mondana, Sal azonnal lehurrogja. Ken is érzi ezt a feszültséget, és lelépne, de Sal gyorsan marasztalja egy cigarettával. Ken meggyújtja Sal cigijét is. Egyszerű mozdulat, ami persze Salnek sokkal többet jelent: az ő részéről egyértelmű a vonzalom... Végül Ken elköszön, Kitty pedig magába zuhan. Sal értetlenkedik Kitty dühén, aki elsírja magát, amiért a férfi egész este levegőnek nézte őt. Sal magyarázkodik, elnézést kér, de persze a kimondatlan dolgok kimondatlanok maradnak. Sal elpakol, közben pedig megtalálja Ken öngyújtóját, amit a srác otthagyott.

Másnap Ken újból ráhajt Jane-re aki ridegen elutasítja, persze Ken nem tudja, hogy mi a helyzet. A konyhában Ken elmondja Salnek, hogy meg akarta köszönni a vacsorát Kittynek(!) és mennyire irigyeli őket. Jane ijedten tekinget körbe, mikor bukkan fel Joan. Nem is várat sokat magára: Joan dühösen kérdezi a lányt, hogy miért van még mindig itt. Remegő hangon kérdezi Joant, vajon Roger beszélt-e vele. Joan hidegen közli vele, hogy nem. Jane tovább ront a helyzetén, ahogy felidézi, amit Roger elmondta neki: Joan gyakran lesz indulatos, de nem kell komolyan venni. Joan leereszkedően tudakolja, hogyan beszélhetett Rogerrel, aztán összeáll a fejében a saját elmélete, és ott hagyja a lányt.

Este Betty és Don megérkeznek Jimmy partijára. Betty lelkes, hogy részt vehet Don életében, még egy régi nyaralást is felidéz. Megjelenik Bobbi, és az ABC főnöke, Betty odaadóan lelép, hogy italokat hozzon, meg hogy hagyja „tárgyalni” a többieket. Később egy lószobor és egy pezsgő társaságában szomorkodik, ekkor talál rá Jimmy. Jimmy először poénkodik, udvarolgat, majd ahogy leülnek, és együtt figyelik a bárpultnál csevegő Donékat, egyre komolyabb lesz. „Mit gondol, mi történt kettejük között?” – kérdezi Bettyt. „Csak azt tudom, hogy maga is és én is ismerjük a párunkat, ők viszont tojnak ránk.” Most már világos, miért akart Jimmy találkozni vele. Betty felháborodva hagyja magára Jimmyt.

Sal otthon lopva rágyújt Ken öngyújtójával. Betty és, Kitty – két hegedű, akiken nem játszanak. Később Jimmy a ruhatárban fut össze Donnal. Don sajnálkozik: Betty „rosszul van”, ezért menniük kell. Jimmy megköszöni Donnak, hogy segített neki megszerezni mindent, amit akart. „És maga mit kapott? Bobbit. Ő sokaknak megvolt. Maga egy szemét és ezzel tisztában van” – vágja végül Don képébe, épp mikor Betty odaér. Jimmy visszavált kedvesbe, és elköszön a leforrázott pártól. Hazafelé Don és Betty is némán ülnek, mind a kettőnek jár az agya azon, amit az előbb hallott. Az egyre inkább fojtogató csendet végül Betty töri meg azzal, hogy egyszer csak telehányja Don vadonatúj kocsiját.