Nem túl kellemes ébresztő van a Moyán, a folyosón össze-vissza cirkálnak a karbantartó robotok, valami veszettül szirénázik, ráadásul olyan frekvencián, amitől Crichton szeme folyamatosan tikkel. Pilóta megtalálja a forrást, egy Paddac jeladót, ami egész addig sugározza a szignált az űrbe, Moya testét használva erősítőnek, amíg nem kap jelet a vezérlőbilincstől. Ezzel csak egy bibi van, hogy a csapat az előző részben megszabadult a bilincstől. A szirénát ugyan sikerül elhallgattatni, de a jelek tovább mennek. D’Argo persze rögtön Aeryn torkának ugrik: mi az, hogy nem szóltál nekünk a jeladóról, teee… Aeryn gyorsan le is hűti, még nincs hozzászokva, hogy szökött rabként gondolkodjon, egyébként pedig nem minden leviatánra raknak ilyen szerkezetet, nem tudhatta, hogy itt is van egy.

John szállítja a fantasztikus ötletet: ha már leállítani nem lehet a jeladót, márpedig belátható időn belül nemigen lehet, akkor legalább árnyékolják le valahogy. Például vízzel. Pilótának már nem annyira tetszik az ötlet, ugyanis nincsen feljegyzés olyan felnőtt leviatánról, aki képes lett volna landolni egy bolygó felszínén, utána pedig ismét felszállni. Ám, mivel senkinek nincs jobb ötlete, megpróbálják a lehetetlent. A földet érés nem túl sima, de végül leszállnak egy közeli bolygón, s a Moya azon nyomban belesüllyed a mocsárba.

Az akció sikerrel járt, a jeladó elnémult, legalábbis a mocsárból nem jut ki a szignál. Most már lehet a szerkezettel foglalkozni. Elméletileg csak ki kéne vágni a helyéről, azonban ez nem olyan egyszerű, mivel Moya legfontosabb idegeire csatlakoztatták rá. A „műtéttel” járó fájdalom olyan nagy lehet, hogy a hajó belehalhat. A kín csak egy bizonyos klórium nevű anyaggal csillapítható, ám mivel az anyag tiltott rakomány a leviatánokon – éppen a bódító hatása miatt –, nincs kéznél. Még szerencse, hogy a klórium egyébként nem túl ritka elem, így egy gyors felderítést követően kiderül, hogy a bolygón is található. John persze azonnal jelentkezik a beszerzésre, bármit megtenne, csak hogy minél messzebb kerüljön a tikkelésre ingerlő berendezéstől. A másik két csapattag D’Argo és Aeryn, bár az utóbbi kicsit besokall, hisz nem elég, hogy beárulta a Békefenntartók egyik legtitkosabb jeladóját, most még a kikapcsolásáért is felelős lesz, de Crichton megint felcsapja a „kinyírtak volna” ütőkártyát, és már indulhatnak is.

A bolygó egy az egyben úgy fest, mint a Föld, de olyan szinten, hogy még a kocsik is ugyanúgy néznek ki. Az idegen lények ellen indított hajtóhadjáratról már nem is beszélve. A triónak muszáj különválnia, úgyhogy amíg D’Argo és Aeryn rikoltozva-morogva futkározik az erdőben, Johnnak egyedül kell megkeresnie a klóriumforrást. Közben Pilóta magát okolja, amiért nem vette észre hamarabb a Moyára felcipelt jeladót, Zhaan hiába győzködi, hogy nem az ő hibája. Crichton talál egy nagy házat, valamiféle antennával a tetőn, s mivel a csűrből nagy koncentrátumú klóriumot észlel a műszere, belopózik. Meg is talál néhány zsákot az említett anyagból, és éppen jelentené a többieknek, mikor jön valaki. Johnnak sikerül idejében elrejtőzni, de a kommunikátorát elejti. Egy gyerek érkezik, aki látszólag elég nyugodtan fogadja, hogy egy űrlény van a pajtában, de aztán felszalad az anyjához. John követi, pechére, ugyanis a kölyök – Fostro – odafent előkap egy… villámló botot, és jól odapörköl az űrhajósnak.

Befut a mama is, aki rögtön átveszi a stafétát (és a másik botot is). Elörvendezik egy kicsit azon, hogy miután annyi ideig próbálta felvenni bolygónkívüli lényekkel a kapcsolatot, most itt áll egy a konyhájában, aztán már indulna is szólni valakihez. A félbéna John azonban átmegy E.T.-be, és sejtelmes hangon így szól: ha a kormányügynökségekkel akartunk volna kapcsolatba lépni, azt tesszük, de mi hozzád jöttünk. Épp csak a mellkasa nem világít hozzá. Moya állapota egyre kétségbe ejtőbb, Pilóta szerint hamarosan összeroppan a saját súlya alatt, így hát Zhaan igyekszik rábeszélni Rygelt, hogy segítsen a jeladó leválasztásában, mivel csak ő fér hozzá a szerkezethez. Rygel akarja is, meg nem is, egyre csak a hajó fájdalmával jön, ám Zhaan meggyőzi, hogy kilences szintű papnőként meg tudja osztani a fájdalmat, így csökkenteni azt. Ezalatt Aeryn és D’Argo az üldöző hordák elől bujkálnak, s hogy ne teljen haszontalanul az idő, egymást szapulják.

John egyre közelebb kerül anyukához, aki elképed azon, mennyire hasonlít rá egy idegen, azon meg pláne, hogy azt állítja, el tudja képzelni, mit élhet át most az asszony. Kiderül, hogy a nő már gyerekkora óta keresi a bolygónkívüli élet nyomait, de mindeddig semmit sem talált. A hajón Rygel belekezd a „műtétbe”, Zhaan pedig készen áll, hogy átvegye a Moya fájdalmát. Már az első bemetszésnél is látszik azonban, hogy a dolog keményebb lesz, mint gondolta, néhány vágás után aztán ő maga ájultan esik össze, Moya rendszerei pedig teljesen leállnak egy rövid időre. Lyneea, az anyuka ebédet főzött, amit bátran tol John elé is, habár beismeri, lehet, hogy a benne lévő anyagok halálos mérgek. Azért ez kedves. Alig teszi le a tányért, John elemzőműszere berregni és sípolni kezd, mire Crichton felugrik, és őrült módján kutatni kezdi a klóriumforrást, ezzel halálra rémítve a kiccsaládot. Végül egy fűszeresbödögében találja meg a klóriumot, ám mielőtt megtárgyalhatnák a dolgot, terepjáró fut be az udvarra. Lyneea ugyanis a seregnek dolgozik, ők finanszírozzák a kutatásait, és most a katonák hozzá is benéznek a tegnapi tűzijáték ügyében, mikor a leviatán földet ért.

A katonák vezetője, Ryymax nem nagyon érti, miért nem izgatott jobban Lyneea a lehetséges idegen érkezésétől, de azért a protokoll szerint a műholdállomást teszi meg a hadművelet egyik központjául. Eközben Aeryn visszatér a Moyára, hátha ott van John, de csak a legyengült Zhaant és a harapós kedvében levő Rygelt találja. Zhaan rájön, hogy Rygel aggódik a Moyáért, mivel nem tudja, mit csinál a szerkezettel, és attól fél, esetleg árthat a hajónak. Zhaan meggyőzi, hogy ha nem szedik ki a szerkezetet, azzal is ártanak, és hogy minden rendben lesz. Crichton mindent bevall Lyneeának, hogy csak véletlen került a hajóra, és a bolygójukra sem direkt szálltak le, cserébe az asszony megengedi neki, hogy az antennát használja, és kapcsolatba léphessen a társaival. Értjük mi, J.C. hazatelefonál. A Pilótát látva aztán eltátja a száját, a rája-polip lény már inkább illik az idegen lényekkel szemben támasztott követelményeihez, mint Johnny sima pofikája. Crichton azonban nem örülhet sokáig a kapcsolatteremtésnek, mivel a katonák elkapták D’Argót, és éppen odalent szanálják őt, az udvaron.

Úgy látszik, John mégsem mondott el mindent Lyneeának, mert csápos barátunkat látva igencsak tágra nyílik a szeme, hát még amikor Crichton elismeri, hogy a Moya egy rabszállító. Az asszony hozzávág Johnhoz egy táska onlux fűszert, ami valójában a klórium itteni neve (mellesleg ez egy kicsit fura, nekünk nincs itthon egy zsák vegetánk), és menekülésre buzdítja. John köti az ebet a karóhoz, D’Argo nélkül nem megy, ám Lyneea szerint neki már úgyis mindegy, másnapra egy boncasztalon fog feküdni, felszabdalva, és Johnt is éppen ettől akarja megóvni. Moya és Zhaan egyre rosszabbul viseli a fájdalmat, mindketten kezdenek teljesen szétesni. Rygel kitartóan vagdossa tovább a vezetékeket, Aeryn pedig Zhaannak segít kitartani. Crichton kieszelt valamit. Lyneea megmutatja Ryymaxnak a Pilótát, mire a tiszt rögtön a jel állítólagos forrásához rendeli a csapat nagy részét, csak két katona marad a pajtában, hogy D’Argót őrizze, őket meg már könnyedén ártalmatlanná teszi John. A spájzból előkerül még pár zsák onlux, egy puszi, egy pá, és D’Argo meg Crichton már indulnak is vissza a Moyára, Lyneea pedig párás szemekkel pillog utánuk Fostróval az oldalán.

A leviatánon mostanra már minden spriccel és szikrázik, Aerynnek meg úgy kell visszarugdosnia Zhaant a falhoz, hogy átvehesse a fájdalmat. Végszóra befut a két tékozló fiú, és Rygel a szerkezet utolsó részét is leválasztja a Moya idegrendszeréről, így a jeladó elnémul. A sebekre rászórják az onluxot, vagy klóriumot, ahogy tetszik, aztán jön, ami még nem volt: az űrhajó megpróbál ismét a levegőbe emelkedni. Viszonylag könnyedén sikerül is neki, nem mintha ez bárkinek is nagy meglepetést okozna. Lyneea és Fostro a verandáról nézik, mint emelkedik fel a mocsárból az űrhajó, és száll ki a világűrbe, John pedig a Moya panorámaablakából gyönyörködik a bolygóban, és gondol csupa szépeket a lakóiról – legalábbis egyről biztosan.

„John: Olyan, akár Louisiana… Vagy a Dagobah. Dagobah, ahol Yoda él.

Aeryn: Ki az a Yoda?

John: Kicsi, zöld szörnyeteg. Kiképzőtiszt.”