"Hamarosan átéli a borzongó ámulatot a rejtély láttán ami a lélek legbelső mélyétől a legvégső határig terjed." - idézek egy klasszikust. Ez a rejtély az Orion forgatókönyvében rejtezik, melyet egyszerű halandóként nem érthetünk meg, jeleneteit nem rendezhetjük logikai sorrendbe, pusztán sejthetjük, hogy valami mély, titkolt értelem bújik meg sorai között. E figyelmeztetéssel visszaszámlálás 18-tól, kezdődik a pilot második része!

Az MZ4 űrállomáson frissen dokkolt leszállóegységből Atan kémlel ki aggodalmas arccal. De lehet, hogy csak látását próbálja visszanyerni a hajó belsejében pulzáló ezerwattos rendőrlámpától elvakítva. A retinasérült legénység egy háztartási létrán kimászik a hajtóművet és vezérsíkot teljességgel nélkülöző járműből.

Hasso hiányolja az oxigént az állomásról. Hát, igazából egy légzsilipben vannak leszállás után, kicsit várnia kellene a feltöltésre. Lassan elhúzódik előttük egy tolóajtó. Sötét folyosón meresztik szemüket, arcukon fokozódó izgalom. Valamiféle keresztútra jutottak, szintén forgófények. Beszélgetésüket tisztán halljuk, bár nincs rádiókészülék a szkafanderben, ez valami hangáteresztő plexi lehet. A falba épített oszcilloszkópról Atan leolvassa, hogy az állomás eddig ismeretlen frekvenciát használ! És az az érzése, hogy nincsenek egyedül. Hasso drámai mozdulattal feltép egy újabb ajtót, hogy drámai zenebetét közepette szeme elé táruljon a drámai kép. A személyzet két tagja evés közben mozdulatlanná dermedve ül az asztalnál. 

A felvételt elszúrták, mert az egyik színész vágás előtt közvetlenül pislant egyet. Halottak - állapítja meg Hasso (a statiszta most is pislantott egyet, ez olyan, mint a borostás hoax, a halál után 3 napig még pislognak). Temetésükről később intézkednek, a páros keresztülrohan több folyosón. Rábukkannak Clarence parancsnokra, ki a vezérlőfal előtt meredt meg. McDermedt. A szellőztető! - kiált fel Atan spontán. Hátrálni kezdenek, valami olyan tudatában, melyről fogalmunk sincs. Az űrhajós előrántja kézimixerét, vagy valami hozzá hasonlító tárgyat. Két folyosóval arrébb megnyom rajta egy gombot, mire kipattan a hegye, mégis inkább konzervnyitó lesz.

A legutolsó ajtó mögött (ideje már, mert nagyon unjuk a körsétájukat) ezüstösen csillámló ezüst izé csillámlik előttük. Közelebb jön és határozottan emberalakot formáz. Hasso vállat vonva lazán beledurrant a falba, ez olyan első típusú találkozás lehet, ahol kinyírjuk E.T-t, aztán egy telefonkártyát dobunk a hullájára, hívd fel anyádat. A lövést folyamatos lézerfényként kell elképzelni, mely áthatol a csillámon és hosszú varratot hegeszt a falba. Hűha, az izéket nem fogja a lézer! A zenei drámai, viszont az alak rájuk se bagózik, hanem kényelmesen elsétál. Hőseink arcát rémület torzítja el (és most jövünk rá, Atan kiköpött Al Bundy).

Hasso a csuklójára erősített rádióba beszél (ne feledjük, még mindig rajta van a hangszigetelt szkafander!), jelenti az esetet. Tudják, hogy ott vagytok? - kérdezi McLane, figyelmen kívül hagyva, hogy most jelentették: lézerrel lövöldöztek a földönkívülire. Le kell lépni, adja ki a parancsot. Tamara csodálkozik a hídon „Földönkívüliek a mi galaxisunkban?”, hát nem is tudom, ki ellen vívták azokat a csillagközi háborúkat…(amiből McLane kettőt megnyert). McLane mindenesetre leszúrja Tamarát. „Eeeh, hasonlít magára ez az elavult, antropocentrikus világkép.” Ez űrhajóskörökben kb. a lekurvázásnak felel meg. Hívja a leszállóegységet. És most egy kínos titkot osztok meg olvasóval, Hasso családi neve Sigbjörnson, szerintem maradjunk továbbra is Hasso-nál, szóval Hasso, lépjetek le. Helga kiabál közbe: Azonosítatlan repülő tárgyakat észlel!

Hét darab közeledik „iszonyú sebességgel” (ez az értelmetlen és felfoghatatlan sebességfokozat közötti érték). Kivetítik indikátorra az (oldalról mutatott!) űrhajókat. Fejreállt, hátrafelé tolató birodalmi cirkálóra hasonlítanak. Helga dupla oszcilloszkópról olvassa az adatokat, gondolom a térlátás miatt, miközben krómfogantyúval állítja az előtolás mértékét. Újabb, mérnöki pontosságú adat hangzik el: „Cliff, elképesztően gyorsan haladnak”. Menekülésre felkészülni! - dönt McLane. Ha Mario nem szól, még ott felejtenék Hasso-ékat. Mit tököltök már, érdeklődik a kapitány. „Sajnos az idegenek tönkrezúzták az elektronikát.” Később értetek jövünk, addig váljatok láthatatlanná! - biztatja őket McLane és lelépnek az Orionnal. Itt már nagyon figyelnem kellett, mert könnyeztem a röhögéstől. McLane utasítja Tamarát, hívja fel a földet. „De hát nem működik a rádió” - veti ellen Tamara. McLane: Hogy-hogy? „Miért, működik???” - bökdösi a nő a folyamatosan világító „nem működik” kijelzőt. Nincs idő a magyarázkodásra! Csinálja, amit mondtam… - zárja le a teljesen abszurd beszélgetést McLane.

McLane most Mario-t sürgeti, aki két kar húzogatásával befogja a hajókat. Közben hangosan visszaszámol. Még nincsenek hatótávolságon belül.
Oldalra borul a hajó, ezek képesek befolyásolni a gravitációt! A számítógép is leállt. Visszatérés az MZ4-re! - adja ki a parancsot az őrnagy.  Egy nagyteljesítményű kávéfőzőre hasonlító szerkezet mögött áll, melyből kádtöltő csapok lógnak ki. A hajó folyamatosan rázkódik, majd megáll. Tamara az esélytelenségről magyaráz, miközben a csaptelepbe kapaszkodik. (a hajó immár mozdulatlan) McLane kezeit eltakarja a szerkezet, lehet, hogy éppen kávét főz vagy fürdővizet enged.

Mario is berohan, már hárman kapaszkodnak a kávéfőzőbe (ismétlem, a hajó mozdulatlanul áll). Évtizedekkel előttünk járhatnak - szögezi le a hajómérnök.Miközben az Orion értelmetlen köröket tett, a hét ellenséges hajó rájuk se bagózva az MZ4 felé repül. Tamara megsemmisíttetné az űrbázist. Addig nem, míg Hasso és Shubashi hadnagy (ez az egyébként DNS-e legmélyéig európai külsejű Atan neve) megmentésére esély van - ellenkezik a személyzet. Maga szörnyeteg! - kiált Mario, mikor Tamara parancsot ad a lövésre. Igaza van, hajt fejet beletörődve McLane, készítsétek elő az antianyagot! Kimért léptekkel elhagyja a hidat és fénypostát küld a parancsnokságnak. Közli a helyzetet és üzenetében veszteséghez sorolja az állomáson ragadt társait. Mario hitetlenkedve bevágja az ajtót maga után „Ezt nem gondoltam volna rólad”. Ezután McLane megtagadja az engedelmességet (az eredeti forgatókönyvben bejelenti nyugdíjba vonulását azonnali hatállyal) és sértődötten elporzik (valószínűleg vacsorázni).

Lenn az űrállomáson Hasso és Atan kétségekkel telve akkumulátort javít. McLane leverten oszcilloszkópot bámul Mario vezérlőtermében. Mikor stabilizálódik a jel, lövésre szólítja fel a hajómérnököt, de az otthagyja. Az őrnagy elszántan megrántja a kettes vető krómfogantyúját. A monitoron két elektroncső-anód közelít egymás felé, de nem történik semmi. Tamara jelentkezik be, meg kell semmisítenie az űrállomást! „Igen meg kéne, de nem akarom, érti!?” Mario mostani arckifejezésével simán győzne egy Hardy Mihály hasonmásversenyen. Ő is megrántja a kart, de leblokkolt minden fegyver a hajón. Az elektroncsövek közben összeérnek, lövés továbbra sincs. Helga szól be videofonon: mennünk kéne, mert ideértek a hajók! Menekülő üzemmód! - adja ki parancsát McLane.

Atan az űrállomás radarját fürkészi, itt vannak a hajók, egyet sem lőttek ki az Orionról. Tehát megsemmisítették a hajójukat - szűri le Hasso, majd homlokára csap, adjunk nekik oxigént, ha már a sugárfegyver nem használ ellenük. „Meg kell találnunk a hidrotankok kapcsolóit!” Megvan, egy díszesen krómozott csaptelep, kifolyóval felfelé. Hasso elcsavarja, de most üres lehet a hidrotank, mert nem vonja ki a vízből a zoxigént. A monitoron már látjuk az első leszálló idegen járművet. „Honnan szerezzünk oxigént?” - tanakodik Hasso. „A Teknőcből hozok én, nekünk már úgyis mindegy” - indul Atan. Végigrohannak a folyósokon, de csak az oxigéntartály hűlt helyét találják leszállóegységükben. Ravasz rohadékok ezek a földönkívüliek. Ne menjünk vissza, semmi értelme - vesz rajtuk erőt a kétségbeesés. Mégis összeszedik magukat és terv formálódik. Szó szerint kell idéznünk Atant: „Ennek elégnek kell lennie, én pedig szívom a tiédet”, mármint a szkafander oxigénkészletét, ami egy tenyérnyi szódásszifonban található és 90 napra elég.

Ismét visszarohannak a központi terembe, Atan már élesíti az oxigént és gránátként dobja be a csarnokba. Ezután rácsatlakozik Hasso légzőrendszerére. Egy külső kamera mutatja, amint az idegenek belépnek a csarnokba. Hasso heggeszti a falat távolról, mire odakinn az űrben felrobban egy űrállomás. De most mi köze a kettőnek egymáshoz? Kinyitják az ajtót, ahol egy csomó csillámló izéhulla hever. Nehéz követni már a történteket, tényleg. Zavarunkat képváltás oldja fel, a marsall jelent Sir Artúrnak (ez valami kormányfő lehet) az űrparancsnokság értekezletén. A lézerálló idegenek támadása a téma, helyükben azért megpróbálnám a jó öreg 12-es vadásztöltényt gyöngygolyóval, mielőtt pánikba esnénk. „Évtizedekkel járnak előttünk” - idézi McLane jelentését (aki Mario-tól nyúlta az anyagot). A hevesebbek már támadnának, mások vívódnak, rágódnak egy darabig, aztán Womsler (ő a korábban megismert „Főtábornok”) javasolja, várják meg az Oriont, míg hazatér.

A hajón vagyunk, amelyik emberfeletti bátorsággal menekül hazafelé, már a Jupiternél járnak. Tamara együtt érez a legénységét vesztett, szomorú McLane-el (újabb logikai bukfenc a bázis nem robbant fel, honnan tudja akkor, hogy meghaltak?) és bevállalja, hogy beszél Hasso feleségével. Mario érthetetlen vidámsággal emlékeztet, hogy négy óra múlva egy személyzet nélküli hajó irányítás hiányában színesfém-hulladékká zúzza az MZ4-et. Hát ja, nyugodnak bele.

A díszlettakarékosság szép példájaként a Challenger belseje pontosan. mint az Orion. A buta robot kéri az új koordinátákat, ezt Hasso-ék már levetett szkafanderrel hallgatják az MZ4-en (mintha nem robban volna fel, de legalábbis nem égett volna el az állomás oxigénkészlete). Most hangzik el - teljesen indokolatlanul - a „varangy” kifejezés a csillámló idegenek fedőneveként. Szóval, a varangyok átállították a kommunikációs rendszert, tehát Atan-ék hallják a közeledő szállítóhajót, de válaszolni nem tudnak. A szállítóhajó robotja visszaszámlál. Kívülről is olyan, mint az Orion. Elkezd ereszkedni az égitest felszínére, majd minden előjel nélkül, még a „levegőben” felrobban. A bázis sértetlen.

A teljes legénység egy Villa nevű, elforgatott Spektrum-TV logót viselő parancsnok előtt áll. Ki robbantotta fel a szállítóhajót? A hülye varangyok mágneses mezőt vontak a bolygó köré és a Challenger felrobbant rajta - elemez Atan - aztán már gyerekjáték volt megjavítani az adó-vevőt (korábban miért nem volt gyerekjáték?), höhö, gyerekjáték, 17 órát dolgozott rajta, gúnyolódik Hasso. McLane közli, a második flotta forgácsokká akarta aprítani a bolygót (mintha ő nem próbálkozott volna ugyanezzel). Villa akadályozta meg a támadást, mint a flotta biztonsági főnöke. McLane jópofizik kicsit Tamarának, aki elhajtja és felrója hazudozását a rádió meghíbásodásáról. Villa javasolja, ezt inkább egy Whisky mellett beszéljék meg (jó hogy nem dugás közben). Tamara benne van, állítása szerint kifejezetten szereti az alkoholt, csak nem a fedélzeten, szolgálatban. „Mire való a jó öreg Starlight Kaszinó!” - kérdi. Mario váratlanul hangosan és ijesztően felnevet, azt hiszem hajóbuli következik a földön.

Összefoglalva a történteket, nehéz felfedezni az egymás után következő eseményeket összekötő logikus kapcsot és McLane parancsnoki következetességét. Tehát, mi is történt? Jön az ellenség, az Orion cserbenhagyja a legénység felét és lelép, McLane megtagadja, hogy szétlőjék a bázist, aztán mégis megpróbálja, de nem sikerül, Tamarának újfent azt mondja, hogy nem akar lőni, miközben veszettül rángatja a torpedóvetőt. Mario is megpróbálkozik likvidálásukkal, neki sem sikerül, erre csalódottan hazamenekülnek a földre. Ilyen barátokkal a hátam mögött még a kertbe sem mernék kimenni, nemhogy leszállni egy holdra. Mintha egy talicskányi majmot látnánk, akik fejveszetten rohangásznak és igyekeznek szétlőni minden útjukba akadó tárgyat. Közben agytalan robothajók kószálnak odakinn, a műholdak működésképtelenek, a tábornoki kar nem támad addig, míg egyik őrnagyuk haza nem tér, szóval ekkora kuplerájt még nem láttunk ScFi-ben.