Egy éjjeli sötétségbe burkolódzó római sikátorban indítunk, ahol egy magányos férfi rohan fejvesztve, egy láthatatlan orgyilkos dudorászásától kísértve. Az egyik sarkon belefut az üldözőjébe, aki kényelmesen, rutinosan kardélre hányja. Pullo barátunk szakmát váltott. És mi a helyzet a másik jómadárral? Amióta Caesar felkarolta Vorenust, jól felvitte az ég a sorsát, gazdag és köztiszteletben álló polgár lett. Ám a ranggal együtt jár a több tucatnyi problémás kliens is, akiket időnként fogadni illik. Szöszke és háza népe teljes harci díszbe öltözve hallgatják a mosodás érdekfeszítő sirámát az eltört vizelőedényeiről, amikor Mascius, egy leszerelt katona előre tolakszik, és pimaszul magának követeli a figyelmet. Vorenus felháborodás helyett vigyorogva keblére öleli a fickót, mint kiderül, régi bajtársa a seregből.

A kliensek távoztával Mascius is előadja a saját hasfájását: a veteránok éjjelente telesírják a párnájukat, mert úgy érzik, hogy Caesar elhanyagolja őket. A pénzzel nem mennek semmire, a korábban megígért földekre vágynak, és bizony nem külföldön, ahogy azt Caesar tervezte, hanem otthon, Itáliában. Vorenus szerint ez nem fog menni, hisz nincsen szabad terület (bár a hitelességét csökkenti az a tény, hogy ő bezzeg kapott egy birtokot), Mascius pedig nem tágít, úgyhogy jön a farkasszemezés és a parttalan vita. Mascius végül elmegy, hogy beszéljen a katonák fejével.

Pullo az elmúlt évben szánalmasan mélyre süllyedt, csak a piának és az öldöklésnek él, a kegyelemkenyérért cserébe az sem érdekli, ha Erastes Fulmen porig alázza. Miután hajnalban arra ébred, hogy két szajha ellopja az ékszereit, letámolyog a főnök kocsmájába az új megbízatásért. Fulmen viszont (aki az epizód során olyan gusztustalan kajákat zabál, hogy még az izomjani verőlegényei is heveny arcrángást kapnak tőle) nincs megelégedve a teljesítményével, túlságosan feltűnően intézi a gyilkosságokat, árt az üzletnek. Utasítja, hogy másnap térjen vissza a melóért, de addig is húzza el a belét a környékről, mert még elriasztja a tisztességes vendégeket.

Caesar és Antonius meghányják-vetik a leszerelt katonák ügyét: ha a legények helyzetét nem rendezik, nagy bánatukban felcsapnak haramiának, és a főnök nevében terrorizálják majd a polgárokat. Akkor aztán lőttek a gondosan felépített PR-nak. De honnan kerítsenek földet, ha egyszer Itália határaira már kitették a „megtelt” táblát? Caesar felajánlja nekik Pannóniát, termékeny, csodás terület, imádni fogják. Egy nagy fenét, mondja szelíden Vorenus, rohadt messze van, veszélyes, a fiúk rosszul lesznek a puszta gondolatától is. Akkor nincs más lehetőség, meg kell vesztegetni a szószólójukat, és e nemes feladat az egyre szomorúbb kutyaszemekkel néző Vorenust terheli.

Újdonsült főszereplőnk, Cassius komoran hallgatja a Kikiáltó News legújabb szenzációját: Caesar élete végéig szóló diktátori címmel ruházták fel. Észreveszi az arrafele elhaladó Brutust, rögtön le is rohanja a fiatalembert, aki az egyik utcába befordulva épp lemondó sóhajjal szemléli a falat. A névtelen graffitimesterek legfrissebb remekműve díszeleg rajta, amelyen ádáz Brutus karddal a kezében nyiszálja Caesar nyakát. Cassius roppant vidáman meséli, hogy a város összes falfelületén ott virítanak a firkák, utána pedig szemérmetlen seggnyalással igyekszik Brutust a Caesar-utálók pártjára állítani. Amikor ezzel felsül, a hőskölteményt sutba dobva átvált provokálásba, Spocknak viszont végképp tele a hócipője azzal, hogy messiásnak nézik, ő csak egy mezei halandó, hát mit tehetne Rómáért? Cassius kimondja kereken: azt akarják, hogy álljon a lázadás élére, és azzal a szép ősi nevével legitimálja a zsarnokölést. Caesar nem fog békésen száműzetésbe vonulni, úgyhogy pusztulnia kell. Brutus ekkor még felháborodottan elrohan.

Pullo a falat támasztva fásultan várakozik a következő áldozatra. Fulmen nagydumás martalóca megadja neki a célpontot, Pullo nekilendül, és fényes nappal, három tanú szeme láttára szurkálja halálra a férfit. Ebből kettő egy másodpercen belül felveszi a nyúlcipőt, de a közelben szövögető vénasszony a melák nyomába ered, gyilkost kiabálva fellármázza az egész környéket. A hangja öt sarokkal odébb is ott visszhangzik Pullo fejében, aki nem bírja tovább, kardját eldobva összeomlik.

Vorenus felvázolja Masciusnak Caesar ajánlatát, de a férfi úgy kiakad Pannóniára, hogy ma minimum húsz topik nyílna róla a PoliDilin. A katonák nyugodt életre vágynak, amelynek lehetőleg nem része a vadállatokkal és a barbár őslakosokkal való fogócskázás. Vorenus megemlít egy szép összeget, majd Mascius tiltakozására kiegészíti azzal, hogy vagy Pannónia, vagy semmi, illetve ha nagy pattog, még rosszabb végre számíthatnak. Mascius bölcs ember, tudja, mikor kell visszakozni. Alkudozni kezd, és ezzel sínen is vannak, erősen szégyenkezve megkötik az üzletet.

Atia este megpróbál Caesar lelkére beszélni, vegye komolyan azokat a falfirkákat, mert Servilia addig nem nyugszik, amíg Brutust ellene nem fordítja. Caesar nevetségesnek tartja a gondolatot, Atia meg vállat von, ha a nagybácsi ennyire naiv és beképzelt, akkor az az ő baja. Kisétál a szobából, de azonnal visszarákol, amikor meghallja, hogy Antonius Octavia tanácsát kéri: Atia egy romlott hárpia, de sajnos képtelen nélküle élni, hogyan békíthetné ki? Amikor a lány kijelenti, hogy az anyja is oda- és vissza van Antoniusért, a nagyasszony tiltakozva félbeszakítja őket, és a férfit továbbra is levegőnek nézve ráveti magát az első vendégre, aki belép az ajtón. És ezek nem mások, mint a Vorenus-házaspár, akiket Caesar hívott meg az estélyre. Niobe tátott szájjal próbálja feldolgozni az elé táruló fényűzést. Caesar bemutatja őket egymásnak, és ezzel teljesen rászabadítja Atiát a lányos zavarában csak makogó asszonyra.

A férfiak félrevonulnak megbeszélni a Mascius & veteránok témát. Mialatt Caesar Vorenus zaklatott lelkiismeretét nyugtatja, beszáguld közéjük Octavianus azzal, hogy úristen, Pullót lecsukták és perbe fogták. A fiú segíteni akar rajta, de közbelép a nyamvadt politika: az lemészárolt áldozat nyíltan ellenezte Caesar politikáját, tehát ha ő, vagy bármely vele kapcsolatban álló személy a védelmébe venné Pullót, akkor úgy tűnne, hogy köze van a halálához. Természetesen nem Caesar rendelte meg a fickó halálát, Pullo pedig jó példaként fog szolgálni a többi katonának, most megtanulhatják, hogy a törvény mindenkit köt. Octavianust elereszti a füle mellett Caesar figyelmeztetését, és az estély végén megparancsolja Castornak, hogy másnap hozza a színe elé Timont. Atia is menne aludni, azonban Antonius még nem takarodott el a házból, most meg egyszerűen útját állja. Az asszonyság a miheztartás végett kioszt a közeledni próbáló férfinak két pofont, de harmadszorra már nem kéreti magát. Egymásnak esnek, a páros rajongói pedig világszerte „Végre!” felkiáltással tűzijátékot gyújtanak.

A kölyök megbízásából Timon megpróbál ügyvédet szerezni Pullónak. A munkára áhítozó prókátorok izgatottan körbedongják, de amint meghallják, hogy kit kellene védeniük, úgy iszkolnak el, mintha leprát terjesztene. Egyetlen vállalkozó maradt, egy fiatal, dadogós filkó, akinek annyira rosszul mehet az üzlet, hogy bármilyen ügyet hajlandó elvállalni. Valamennyire ért a szakmájához, de a depressziózó, nemtörődöm Pullo semmi segítséget nyújt, nem a beteg anyjának akart pénzt szerezni, nem árulja el, ki bízta meg a merénylettel, és nem, nincsen egyetlen barátja sem, aki a bíróság előtt felszólalna az érdekében.

Megkezdődik a per. A vádló néhány mondattal összezúzza Pullót, a közönséget tüzelve érzékletesen ecseteli a gyilkosság borzalmait. Vorenus, bár korábban lépten-nyomon azt hangoztatta, hogy Pullo meghalt a számára, mégis elmerészkedik a tárgyalásra, hátul sunnyogva hallgatja a fejleményeket. És hoppá, az előtte álló csuklyás Robin Hood meg Mascius, aki a közönség soraiban elrejtőzött sherwoodi veteránokkal együtt azért jött, hogy kiszabadítsa testvérüket a csőcselék karmai közül. Milyen szép tőlük, kár, hogy Vorenus kerek-perec megtiltja Masciusnak, hogy akár a kisujját is megmozdítsa Pullo érdekében. Jön a duma a politikáról, Caesar reputációjáról, egy kis fenyegetést is bedob (mit szólnának a vidám fiúk, ha fény derülne a vesztegetésre), amelynek hatására Mascius kelletlenül engedelmeskedik. A birodalom érdekei ide vagy oda, Vorenus piszok rosszul érzi magát. A pódiumon lincshangulat uralkodik, már Cicero sem tudná kimosdatni Pullót a vádakból, az ifjú ügyvédnek meg aztán semmi esélye. Bűnös, és a büntetése halál.

Késő este a két országos kebelbarát, Brutus és Caesar dámajátékkal, vagy mi a szösszel múlatják az időt. A nagyfőnök hatalmas szívességet kér a fiatalembertől: Macedónia jelenlegi kormányzója egy impotens seggfej, jó lenne, ha átvenné a helyét. Brutus sejti, hogy a cukormázba csomagolt ajánlat lényege valójában az, hogy Caesar meg akar szabadulni tőle. Itt és most betelik a pohár: elég ebből a vigyorgós macska-egér játékból, ugyan árulja el, hogy megbízik-e benne vagy sem. Éljen, éljen, témánál vagyunk. Felhánytorgatják a múltat, Caesar tenyérbemászóan higgadtan, Brutus pedig a dühtől remegve veszi végig, hogy mégis ki kit árult el annak idején, majd a főnök nagy nehezen kiböki, hogy a városszerte virító Brutus kontra Caesar rajzok miatt akar egy időre megszabadulni tőle. Brutus ettől detonál: a zsarnokölőktől csak a zsarnokoknak kell félniük, Caesar viszont mindig azt hangoztatja, hogy nincsenek egyeduralmi törekvései, vagy nem? Jóccakát.

Másnap kerül sor a sorozat egyik legjobb jelenetére, a vérben tocsogó, katartikus gladiátorviadalra. Tömlöce mélyén Pullo egy bogarat áldozatul ajánlva az istenekhez imádkozik. Azért könyörög, hogy Eirene és Vorenusék hosszú életet élhessenek, és hadd tudja meg a lány, hogy mennyire sajnálja mindazt, amit ellene tett. Az aréna nézőtere tele van, sokan kíváncsiak arra, hogyan fogják felszecskázni Titus Pullót. Ám úgy fest, hogy nem lesz itt semmiféle látványosság, a katona egyszerűen lehuppan a földre, és unottan várja, hogy lekaszabolják. A gladiátoroknak alapvetően nem lenne kifogásuk ez ellen, azonban illene úgy tennie, mintha ellenállna, hát noszogatják, hogy keljen fel. Mintha egy sükethez beszélnének. Az egyik gladiátor véletlenül rátalál a megfelelő nyomógombra: hát a 13. légió ilyen löttyedt tökű anyaszomorítók gyülekezete? Jajj. A szent és sérthetetlen sereg szidalmazásával még egy apátiába süllyedt exlégiósból is könnyen elő lehet csalogatni a vérengző barbárt. Pullo dühében lekaszabolja az összes rászabaduló gladiátort, és félig agyonverve is a légióját élteti. Ekkor jön az aréna sztárja, egy félvak, rémisztő Frankenstein-Terminátor, kezében egyetlen brutális buzogánnyal. Könnyedén lökdösi a fáradt katonát, és épp készül kivégezni, amikor… Amikor Vorenus, aki idáig önmagával küszködve figyelte az eseményeket, megelégeli a látványt, és a tizenhármast üvöltve az arénába veti magát. Nagy nehezen elintézi az óriásbébit, aztán a nézősereg éljenzése közepette felrángatja Pullót, és erősen görnyedezve kisétál vele az arénából.

Míg a viadal tart, Posca meglátogatja Erastes Fulment, kifizeti neki a legutóbbi gyilkosságot (naná, hogy Caesar volt a megbízó), és nyomatékosan megkéri, hogyha legközelebb igénybe veszik a szolgálatait, akkor ne Caesar veteránjaival végeztesse el a piszkos munkát. Ezzel egyidőben Brutus bejelenti anyjának, hogy bizony megunta Caesar dolgait. Servilia, Cassius és a többiek örömtüzeket gyújthatnak, végre megérett a sok pofázás gyümölcse. Hamarosan beszél Cassiusszal, meglátják, mit tehetnek a gaz ellen.