Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel extra: interjúztam Éden Lokival

2015. június 04. 09:48 - sixx

Éden Loki, azaz Titz Dániel úgy nyerte meg az Éden Hotel harmadik évadát párjával, Barbarával közösen, hogy Péterrel kötött egy véd- és dacszövetséget, és jó reality-szereplők, sőt nyertesek példáját követve nagyon odafigyelt arra, hogy ne lépjen senkinek nagyon a lábára, hiszen a végén a sorsáról azok döntöttek, akiket többek között ő is segített eltávolítani a hotelből. Interjú az évad egyik győztesével.  

Mi volt a legnehezebb ebben a 67 napban?

Arról volt szó az elején, hogy a családról tudni fogunk, ami nem azt jelenti, hogy én elvártam volna hogy naponta beszélhessek anyukámmal, hanem azt, hogy mondjuk kéthetente kapjak infót, hogy minden rendben van. A felvételbe beleesett a karácsonyi időszak, amikorra Snezi már kiesett, azaz távozott az egyik legnagyobb ellenfelem, és kicsit leült a buli, én sem akartam már megölni senkit, és egyre többet gondoltam haza, a 82 éves nagypapámra, akivel bármikor történhetett valami, az egyedül élő anyámra, az excsajomra, és azon forgattam magam, hogy kapok-e üzenetet tőlük. Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam semmit. Az volt a mondás, hogy ha otthon baj van, akkor a szerkesztők szólnak. Hálistennek nem szóltak, de ettől még ideges voltam. Korrektek voltak a TV2-nél, csak amikor én aláírtam a szerződést, nem fogtam fel, mivel is jár egy ilyen meló. Összesen, mindennel együtt 70 napot voltam kint - nulla információval.

A többiek hogy viselték? Ki zuhant meg leginkább?

Mindenkinek kemény volt, volt aki jobban viselte, mások nem, de például Bence a végén, amikor fel akarta adni a játékot, akkor a családja miatt tette volna. Nem tudom, hogy a műsorban elhangzott-e, de a kiutazás előtt született az unokahúga, és volt valami gond vele, semmi súlyos, vagy ilyesmi, de Bence ezen sokat forgatta magát odabent.

Folytatás erre

136 komment

Éden Hotel 3x70 - The Final Countdown (18+)

2015. május 30. 12:44 - sixx

screen_shot_2015-05-30_at_10_52_25.png

Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel, amikor nem Péter fejével vagy a Berkin feszülő izompólóval kelek. Ja, apróság: Berkin nem áll jól a zakó, legalábbis nem az, amit nem rá szabtak. Apróság tudom, csak gondoltam, szólok.

Tovább
Címkék: 18+ éden hotel
276 komment

Éden Hotel 3x70 - Elvált a szar a májtól: Loki és Barbara nyerte az Éden Hotelt

2015. május 29. 19:57 - sixx

screen_shot_2015-05-29_at_20_31_59.png

Barbara és Loki nyert, ez van, győzött az igazság, vagy mi. Holnap jön a poszt, az idei utolsó. 

Na kérem, mivel livebloggolni nem fogom a Jeles Eseményt, de ettől még nézem/nézzük lelkesen ugye, legyen hát egy olyan poszt, ahol lehet kommenteli élőben az eseményeket. Sőt, legyen benne szavazás is, ingyen van. Naszóval:

A végeredménnyel tisztában levők NE szavazzanak már, hadd derüljön ki, mennyire lesz a vége meglepő és/vagy mulatságos.

 

Címkék: éden hotel
1225 komment

Éden Hotel 3x69 - A búcsúbuli érdeklődés hiányában elmaradt (18+)

2015. május 29. 06:36 - sixx

screen_shot_2015-05-29_at_05_24_57.png

Már látom a fényt az alagút végén, igaz, ahogy közeledek felé, Gólem áll benne térdig érő fosszínű halászgatyában és mélyen kivágott, molyrágta pólóban, a kezében egy Éden Hotel feliratos kártyával, és azt mondja, hogy a lakók a 34 555. napon vannak túl, Botox és Papika unokái túl vannak az első kamerás kúráson, Loki és Patkolt Pecek válása pedig viharos volt, mert nem jutottak dűlőre a kék pillangók sorsát illetően. Igen, bazdmeg, ilyeneket álmodom mostanában, nem lehet elég gyorsan vége ennek az évadnak.

Tovább
Címkék: 18+ éden hotel
149 komment

Éden Hotel 3x68 - Tényleg nincs Éden Hotel szilikoncsöcs nélkül (18+)

2015. május 28. 08:30 - sixx

Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba:

screen_shot_2015-05-28_at_06_04_28.png

Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul saját volt, és nem a szerkesztőké, amiért külön jár egy virtuális pacsi. Na, eleget szoptuk egymás faszát, adjunk a melónak.

Tovább
Címkék: 18+ éden hotel
651 komment

Éden hotel 3x67 - The Last Queen of Costa Rica

2015. május 27. 07:13 - sixx

screen_shot_2015-05-27_at_06_02_26.png

Mivel ugye három csaj maradt a két pasira, logikus, hogy ebben a részben egy nő hullik, Lóra, Pornósbula vagy Botox. És akkor majd kialakul a döntő mezőnye, meglesz az a két pár, amibő az egyik majd mehet Az Örök Hűség Aranyozott Papírgömbjét hajigálni/tartani izzadt marokban. Gólem szerint valami kép megváltoztat mindent, nahát. Nyitóképünkön Lóra vészesen közel jutott egy csöcsvillantáshoz, de a hálóing állta a sarat.

Tovább
Címkék: éden hotel
547 komment

Éden Hotel 3x66 - Okosabb vagy, mint egy ötödikes?

2015. május 26. 06:00 - sixx

screen_shot_2015-05-25_at_13_17_53.png

Az utolsó hét indul, feleim, elválik hamarost a szar a májtól, és kiderül, ki vagy kik nyeri(k) a húszmilliót. Tengerparti képpel kezdünk inkább, és ezen a héten nem baszogatjuk szegény Gólemet tovább, mert teljesen értelmetlen, viccesnek meg már a harmadik hogyvolt óta nem volt az - tessék, önkritikát gyakoroltam, bárcsak a TV2 is így tenne, de hát az élet nem habostorta, feleim.

Tovább
Címkék: éden hotel
588 komment

Éden Hotel 3x65 - Te is, egykori partnerem és harcostársam, akinek mindent elmondtam és csak nagyon kevésszer ugattam le a fejét, Laura?

2015. május 23. 06:00 - sixx

screen_shot_2015-05-22_at_22_40_41.png

Áll ez a derék Gólem a hotel előtt, és sajnálom, de ha egyszer olyan, mint egy telefosott búvárruha, akkor olyan, basszameg, feszülős kék ing ide, zöld gatya oda, és ezen nem segít a kényszeresen megkettőzött t-betűs felkonf, és az idegesen rángatott kis kártya sem, és sajnálom, de ez asszem a 62. hogyvoltom ebben a témában, az a csoda, hogy még nem motyogok magam elé a BKV-n melóba menet.

Tovább
Címkék: éden hotel
474 komment

Éden Hotel 3x63 - Bence csapágyasra hajtja a szopórollert?

2015. május 21. 06:52 - sixx

screen_shot_2015-05-21_at_05_37_06.png

Ez lesz az az adás, amiben a faszik és a bulák is egymásról mondanak véleményt, ígéri Gólem, és ingben van, meg farmerben, elfogyott a sort-póló kombó? Aszongya, hogy veszélbe kerülés lesz két játékosnak, a bejátszóban meg Pornósbulát halljuk, ahogy felolvas, és gyertyaceremóniát emleget, tán csak nem forró viaszt kell egymás testére csorgatni, és aki először felsikít, az szarban van?

Tovább
Címkék: éden hotel
699 komment
süti beállítások módosítása