Pontosan egy hete volt, hogy Dargay nem bírta tovább. Fogta magát és egészen egyszerűen elment Virág anyjához és becsengetett a 47. számú házba. Virág anyja engedte be, de ennél többet nem tudunk. Vajon elmondta a titkot az asszonynak? Hogyan kell elmondani egy anyának, hogy alig 20 éves lánya limfómával küzd az életéért?
Csütörtök délután 5 óra van, Dargay Virágot várja. Hogy jobban teljen az idő, a férfi a lány hetekkel ezelőtt összetört makettjába próbál meg életet lehelni, változó sikerrel. Nem tudom nem látni a párhuzamot a makett és Virág sorsa között. Nem sokkal múlik el a terápia-idő kezdete, a lány megjelenik az ajtóban. Idáig hallom mekkora kövek gördülnek le Dargay lelkéről. Eljött. Hál Istennek itt van. De Virág meglehetősen morcos. Dargay ideges várakozásából és Virág mérgéből egyenesen következik, hogy pszichológusunk valószínűleg tényleg megsértette az etikai parancsolat ikszedik pontját, de ami a nagyobb baj, a Virágnak tett ígéretét is, és tényleg képes volt Anyukának árulkodni. Virág dühét tompítja az íróasztalon fekvő makett, meglepi, hogy a férfi időt szán még erre is…
Persze azért ez kevés ahhoz, hogy megbocsásson. Dargay szánja bánja. Tudja, hogy haragszik rá a csaj, hisz nem veszi fel a telefont, ha hívja; ha esetleg mégis, akkor is lerázza a nélkül, hogy beszélne magáról… De nagyon hálás, mondja Dargay, hogy mégis eljött. Talán van remény a megbocsátásra. De Virág hamar leoltja: Ő annak idején megígérte, hogy, bármi lesz is, ha fel is akarja adni a terápiát – még egyszer eljön egy utolsó beszélgetésre. Most itt van. De csak azért, mert ő nem szegi meg az ígéretét, mint ahogy a férfi tette. Szóval Dargay csak ne nagyon örüljön, árulónak van minősítve…
Hogy Dargay enyhítse a feszültséget, próbál érdeklődni a kezelés eredményéről. Virág rezignáltan felelget a kérdésekre. Jól van. Jól reagál a szervezete. Van remény. Mindezt úgy mondja, mintha időjárás-jelentést óvasna fel az egyre bizakodóbb terapeutának. Mellesleg a látszat csal. A csaj még a kórházban van, ide csak kiszökött. Merthogy a kemonak újabb mellékhatásai jelentkeztek, maradnia kellett. Ezért beszélt mellé a telefonba, amikor András kérdezte jön-e ma ide. Nem lehetett biztos benne, hogy meg tud lógni. De mindenképp jönni akart. Mert ő nem hazug, mint Dargay. Na tessék. Megint témánál vagyunk.
Virág itt, ennél a résznél folyamatosan kérdez: Hogyan talált rá a szülői ház címére Dragay? Hogyan kezdett bele a mondanivalójába? Mit mondott Anyuka, hogy reagált? Hol volt közben Ricsi? Mintha el sem hinné, hogy ezt a hírt lehet közölni egy édesanyával. Mintha esettanulmányhoz gyűjtene anyagot… Virág már csaknem felzokog az idegtől, „meg kellett volna védenie, és még csak nem is sajnálja…”. De. Dargay sajnálja, hogy megbántotta a csajt, sajnálja, hogy megszegte ígéretét – de nem sajnálja, hogy megtette ezt a lépést. Szentül hiszi, hogy ezt kellett tennie a csaj érdekében. Meg akarta/akarja menteni, akár ezen az áron is. Bármi áron. „Ezt kellett tennem”.
Mi a helyzet azóta, hogy kiderült a titok? Hogyan reagáltak a szülei? Virág tényszerű leírást ad: „gyakorlatilag ott laknak” nála, a kórházba. Ricsi többet van a napköziben, de jól viseli. Anyja szinte egész nap vele van, Apa is jön, amikor tud. Meglepően jól reagált mindenki. Nyilván nem boldogok a helyzettől, de nagyon gyorsan alkalmazkodtak és nem terhet jelentenek, hanem segítséget. „Meglepően erősek”. Anya azért sokat kattog a dolgon – de nem feltétlen a rákon, hanem azon, hogy hogyan tudta a csaj ezt eltitkolni és egyáltalán miért. Visszaköszönnek a pszichológus korábbi szavai – minél később mondják el nekik, annál nehezebb lesz. Mert akkor a titkolózás terhével és magyarázkodásával is meg kell küzdeniük. Látszik a szülőkön a mérhetetlen aggodalom, de az erő is, hogy meg fognak tenni mindent a lányukért. Ha úgy tetszik, Dargay nyert. De vajon biztos lehetett ebben? Nem volt meg az esélye annak a rém-forgatókönyvnek, ami a hír elárulásával kapcsolatban Virág fejében hónapok óta élt. Mi lett volna, ha a hírre Virág anyja tényleg öngyilokot követ el, vagy legalábbis látványosan összeomlik és nem lesz erejük még Ricsit sem gondozni? Egyszerűen összeomlanak a hír hallatán. Nem ez történt, ez persze tény, de történhetett volna… És akkor még a mindenjóhajóavége című mentsége sem lett volna meg Dargaynak. Csak maga a puszta tény, hogy elárulta szakmájának egy fontos szabályát és páciensének tett ígéretét. „Valójában már én sem tudom, hogy miért nem mondtam el nekik.” – mondja Virág, mintegy feloldozva a férfit az árulás vádja alól. Bevallja, hogy „komplett Andersen mesét” kanyarított magának a hír lehetséges fogadtatásával kapcsolatban és lám minden egészen másképp történt. Anyáék teszik, amit tenniük kell.
Mi van, ha nemcsak ez ügyben vannak téveszméi? Itt van például Balázs, az ex. Egész eddig úgy érezte szerelmes belé, féltékeny a nőjére… Mi van, ha ez sem igaz? Mi van, ha „csak kapaszkodni akartam valakibe”? Ez ijesztő, mondja Virág – hiszen ha ezekben tévedett, bármiben tévedhet. És Dargay nem siet ezt megcáfolni. Valamennyien tévedünk életünk során rengetegszer, mert emberből vagyunk. Nem ezért különleges Virág helyzete. Hanem mert a kurva életbe, baromi igazságtalan, hogy egy huszonéves csajnak szembe kell néznie a halálfélelemmel. Idős korra az ember már képes felmérni az életét, benne a halál bekövetkezésének törvényszerűségét, akkorra egyszerűen megérik rá. De ilyen fiatalon ez szinte elviselhetetlen…
Nem mellesleg Virágnak végre tervei vannak. Halasztást kapott az egyetemen, lehetősége van beadni egy újabb makettet, komplett tervekkel. Végre egy igazán jó hír. Ezzel búcsúzik is a lány. Dargay örül neki, mármint a hírnek és nem a búcsúnak. De ez utóbbira is felkészült. Összekészítette néhány pszichomókus elérhetőségét, akik közül új dokit választhat magának a csaj. De Virág meglepődik: ő a búcsút csak a mai napra értette, jönne még… Igaz, hogy az eredeti terve az volt, hogy kidobja Dargayt és tényleg csak becsületből jött el, de az ülés végére elszállt a mérge, már másképp gondolja…
Dargay nagyon önkritikus ezekben a percekben. Ő maga is árulónak tartja saját magát. Tette megingatta az elengedhetetlen bizalmat, ami a terapeuta és a páciens között életbevágóan fontos – kell hát egy új doki Virágnak, aki tiszta lappal nyit. De Virág most már mindezt lerázásnak minősíti. Kipipálásnak, ahogy ő nevezi. Virág jól reagál a kezelésekre – probléma megoldva. Ugorgyunk. Pont, mint az anyja gyerekkorában. Virág ügyes kislány, ötöst kap matekból, vele nincs semmi baj, nem kell rajta agyalni. Ott van neki Ricsi, bajolhat vele eleget. Virág szépen lassan leszokott arról, hogy az anyját beavassa sikereibe, legyen az akár egy rajzversenyen való győzelem; egy elég nagy játékadomány a vakok és árvák javára, hogy ezt az egész iskola szülői közössége előtt kiemeljék; vagy hogy Ricsi, a beteg tesó megvédése a huligánoktól. Aztán azért csak úgy intézte, hogy mindez kiderüljön (?), anyuka meg csak nézett nagyokat. Ismerős ez a mártír-mechanizmus? Virág rákos, Virág nem szól a szüleinek, Virág azért csak elmondja mindezt egy-két kívülállónak (Balázs, Dargay)– és bevonzza, hogy azok közül legalább az egyik „árulkodjon” anyukának…
„Hős lesz, akit csodálnak”.
Ergo, Dargay ártatlan, mindezt a helyzetet csak Virág - évtizedes tapasztalaton - alapuló manipulatív viselkedése kényszerítette ki. Hát nem tudom mit fog ehhez szólni házi szakértőnk, de nekem ez így elég gyenge érv. Dargay is önkritikusabb annál, minthogy e mögé az érvrendszer mögé bújjon. Ő hibázott, mondja, szabályokat szegett. Épp csak nem adja meg a csajnak az Etikai Bizottság számát, hogy oda tessen küldeni a feljelentést… Virág újra felmenti a férfit. „Bármikor, bármiben tévedhet” – fordítja vissza az 5 perce hallott mentséget. Nem mond köszönetet, de azt igen, hogy az onkológus szerint, ha nem akad össze Dargayval és az nem baszogatja olyan kitartóan, sőt nem viszi el személyesen a kórházba - és a csaj veszít még pár hetet, akkor az esélyei végképp lenullázódtak volna. A férfi gyakorlatilag megmentette az életét. Mit számít e mellett, hogy megszegett egy idióta ígéretet, amit nem mellesleg egy magasztasobb cél, a csaj itt-tartása miatt tett? Szóval egyszer és mindenkorra kerüljön a helyére a jótett és a „bűn” és akkor hamar kiderül, ki tartozik kinek. Logikus, mondaná Balogh Máté. És tökéletesen el tudom fogadni.
Búcsúzóul Virág egy viccet mesél, székely emberről meg egy medvetámadásról, amit tényleg szarul mesél, meg nem is értem hogy jön ide… (A lényeg, hogy jót nevetnek rajta mindketten - és Orsolya után Virág is mosolyogva búcsúzik tőlünk.) Én inkább egy Saint-Exupéry idézetet citálnék elő - a hercegről, meg a kisrókáról, meg a felelősségről.
"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
A megfejtését rátok bízom.
Már csak egy rész van hátra.
Facebook kommentek