Be kell valljam, hogy az előző hogyvolt végén tévedtem. Ráadásul duplán. Egyrészt az elnök asszony Foster és nem Frost; másrészt Milesnak mégsem okozott annyira nagy nehézséget hogy eldöntse, mihez kezdjen a két szép szeméért rábízott georgiai hadsereggel. Ez van, Billy Burke nagyszerű színészi játéka bizonyára elvette az eszemet, és lányos zavaromban nem láttam át a bonyolult történetvezetésen. Kezdünk is menten az előbb emlegetett Miles szomorú ábrázatjával. Rövid flashbackben megnézhetjük, hogyan harcol ő és a kis csapata a csúnya, gonosz Milícia ellen. Mert természetesen Miles újra parancsnok lett, csak ezúttal Georgia oldalán. Dixon kapitány, a déli állam spionja érkezik nyalizni egy sort: ez mekkora győzelem volt már! Miles nem osztja a lelkesedést, csak a whisky-t régi barátjának, Jim Hudsonnak, akinek arról panaszkodik, hogy túl sok embert vesztenek egy kétes kimenetelű harc érdekében.
Monroe elnök úr is éppen a veszteségeit számolgatja Rókaképűvel. Nincs valami vidám kedvében, mivel tudja, hogy országos cimborája, Miles vezeti ellene a csapatokat. Az sem vigasztalja, hogy Rókaképű szerint kevesen vannak a lázadók, mert élénken emlékszik még arra, ahogy Milesszal kéz a kézben létrehozták a Monroe Köztársaságot. Na, csak emlékezzél barátom, szeretném már azokat a flashbackeket látni! Nincs más megoldás, Milesnak halnia kell. Ezt hívják úgy, hogy the end of a beautiful friendship. Az elnöknek már meg is van a terve, ha ők nem találják Milest, akkor rá kell venniük, hogy a régi haver találja meg őket. Elrepülnek hát egy kisvárosba, hogy előkészítsék a csapdát. Üdv itthon, elnök úr!
Rachel és Aaron a Torony felé félúton megérkezik a Síkság Népe földjére. A helyiek koszos hippik, ezt onnan tudjuk, hogy itt olyan a piac, ahol színes-csíkos ponchókat árulnak. Rachel nem hagyja Aaront kibontakozni; amíg ő valami nagyon tudományosat írogat egy füzetbe, addig a 2 db M.I.T. doktorátussal rendelkező geeket elküldi bevásárolni. Aaron lázadozik, de elindul. Hirtelen a hamis Gucci táskák és fellógatott vadhúsok között feleségét, a lehetetlen nevű Priscillát véli felfedezni. Persze mire a közelébe érne, a nő eltűnik a szeme előle. Itt az alkalom, hogy a nagy meglepetés örömére újabb zseniális képpel gyarapítsuk az Aaron tátott szájjal c. albumot.
Visszatérünk a lázadók táborába, ahol még mindig a sorok rendezése tart. Ha már a veszteségnél tartunk, Miles leszólítja az éppen fegyverek összeszerelésével bíbelődő Charlie-t, aki kora és észbeli képességei ellenére még mindig az élők sorát gyarapítja, a sorozatnézők legnagyobb örömére. Mióta Alec az előző részben beültette a bogarat a fülébe, ezek ketten fasírtban vannak. Beszélgetni akarsz? Akkor talán elmesélhetnéd, mi volt anyám és közted – szájal nagybátyjával Charlie. Bűnbánásra nem kerül sor, ugyanis Dixon kapitány érkezik új infóval. Küldöncöt fogtak, aki csak és kizárólag Milesszal hajlandó beszélni. A hírnök átadja Monroe üzenetét: Miles húzza oda a seggét nagyon gyorsan a szülővárosába, különben mindenkit kivégeznek, Emmával az élen. Egy gyors flashbackből megtudjuk, hogy 1. a fiatal Miles kiköpött Dolhai Attila, illetve 2. Emma a nője volt. Mármint Mileszé.
Közben az előbb említett Emma érkezik Bass-hoz látogatóba, és csak azért nem röhögöm körbe a műanyag-vörösre festett haját, mert ő egy színésznő egy sorozatban, és nem a sarkon pletykálkodó, az idő múlását figyelembe venni nem kívánó középkorú asszonyszemély. Az elnök emlékeinek képeiből gyorsan levesszük, hogy 1. Bass fiatalkori alteregója sem kevésbé röhejes, mint Mileszé, és dögösnek szánt mosolyától valóban sírnak a lányok, de nem örömükben, illetve 2. ez itten kérem egy szerelmi három- vagy - Emma félrepillantgatásait elnézve inkább- sokszög. A nő kihasználva a lehetőséget rögtön felelősségre is vonja Bass-t, hogy mi ez az egész? Bass, aki ugye ennek a nyamvadt államnak a feje, tehát Emmának minimum elnök úr, meglepő módon nem löveti le azonnal az ostoba nőt, csak azzal a hazugsággal hárít, hogy terroristaveszély van, és jött megvédeni a várost. Emma átlát a szitán, és a maga naiv módján lehazugozza az ország vezérlő tábornokát. Ez aztán csak kicsapja a biztosítékot Monroe-nál, aki ki is kéri magának ezt a hangnemet. A háttérben közben egy random helybélit pont agyonvernek a katonák. A nő már épp hisztériázni kezdene, de Monroe még idejében elzáratja a többi lakossal egyetemben. Emma, Emma mégis mi a fenére számítottál?
A lázadóknál is verés van: Noráék a küldöncöt vegzálják, hogy megtudják, hova tűnt Miles, és miért kellett ilyen gyorsan és titokban távoznia. Hát oda, ahol most Bass is van. Vagyis csak majdnem, ugyanis jó elnökünk ellátogat a családja friss virággal fedett sírjához, majd nosztalgiázik egy sort egykori otthonánál. Az emlékei szerint egy este Miles kiütötte magát, és elaludt a kanapén. Eközben egy helyiséggel arrébb, a konyhában Bass iszogat csendesen. Miles nője kimegy hozzá, és nagyon úgy néz ki, hogy nem beszélgetni fognak. Ó mondd, te kit választanál –csendül fel a nóta lelki füleinkben.
Nora, Charlie, Jim és Di(ck)xon (beszédes név, ugye) Miles után kajtatnak. Nincs semmi értelme a jelenetnek, hacsak az nem, hogy Charlie megejthessen egy újabb irritáló megjegyzést. A hálás unokahúg ugyanis nem a bácsikája élete miatt aggódik, hanem azért reszket, hogy Miles véletlenül le ne találja lőni kedvenc haverját, mert akkor mi lesz az ő bosszújával. Jim olyan WTF-tekintettel néz a lányra, hogy egyből szimpatikus lett nekem. Közben Racheléknél is történés van. Aaron egy bárban megleli az ijesztően lassan gesztikuláló feleségét. Kínos beszélgetés veszi kezdetét az elhagytalak a saját érdekedben, de most visszajönnék témakörben. Persze nem ilyen nyíltan, különösen az után, hogy Priscilla, mint régi barátját mutatja be Aaront a mellette ülő férfinak, aki mellesleg a férje. Aaron sokkot kap, majd miután felesége nem marasztalja, nagy vonakodva elhagyja a helyet. Azt már csak mi látjuk, hogy a felesége nem minden kényszer nélkül beszélt úgy ahogy: a mellette ülő férfi, ugyanis a pult alatt egy pisztolyt fogott rá.
Miles már a kertek alatt lopódzik. Emma érkezik, és folyamatosan Bass-nak szólítva Monroe-t arról panaszkodik az elnöknek, hogy nagyot csalódott benne, amiért hagyta az ismeretlen helyi arcot agyonveretni. Próbál a lelkére hatni, amikor pedig nem jár sikerrel, előveszi a bezzeg egyszer régen szerettük egymást - kártyát. A flashback folytatásában és a jelenben is smárolnak egyet. Nagyon romi. Emma felemlegeti, hogy az a fiú, akit ő úgy szeretett csak ott él még Monroe-ban, valahol a lelke legmélyén. Bass köszöni a nőnek, hogy legjobbat látja benne, és hogy virágot vitt a temetőbe, de most hogy Miles megjött (fegyverropogás a háttérben), ez már baromira nem számít neki. Otthagyja Emmát, de még búcsúzóul kiadja a parancsot a katonáknak, hogy zárják be a nőt a többiekkel együtt a pincébe, és gyújtsák rájuk a házat. Bass, te beteg állat, te!
Aaronéknál is forrósodik a helyzet. A férfi addig kutat a felesége után, míg megleli őt is, meg a fogva tartóját is, akiről még mindig úgy tudja, hogy a nő férje. Rossz megérzésére hagyatkozva ráront a fickóra. Majdnem alul marad a harcban, de amazon természetű asszonykája serpenyőt ragad, és elintézi a pisztolyos embert. Elmeséli, hogy a fickó egy fejvadász volt, aki azért kapta el, mert megölt egy embert, aki a lányát bántani akarta. Igencsak szar ötlet volt idegenekre hagyni az asszonyt, mi Aaron?. Egyrészt Priscilla mellől gyorsan elhullottak a társak, és valószínűleg nem a nevének kimondása miatti fájdalomban, így totál egyedül maradt; másrészt új életet kezdett, amibe Aaron már nem fér bele. A nő Texasba megy a családjához, és csak hogy Aaron tudja, mindig is szerette őt. Aaron a változatosság kedvéért tátott szájjal szenved.
Kicsit odébb Miles megy várost szabadítani. A nagy tűzpárbajban lábon lövik, de ez nem állíthatja meg. Kiszabadítja a pincébe zárt embereket, és vált néhány zavart pillantást és mondatot az ex-nőjével. Az égő házból nem tudnak menekülni, ugyanis kintről lövik őket a katonák, de ekkor váratlanul, a legjobb pillanatban betoppan a felmentő sereg, Charliék képében. A zemberek megmenekülnek. Miles az erdőbe küldi Emmát, de az nem jut messzire, ugyanis hamarosan, mint Monroe túszát láthatjuk viszont. Miles, ugyan mire számítottál? Az empátia élő szobrai, Charlie és Dixon simán keresztüllőné a nőt, hogy végre célba vehesse Monroe-t. Miles csak annyit reagál az idióták pattogására, hogy ha valaki lőni mer, azt saját kezűleg lövi agyon, és úgy utasítja rendre Charlie-t, hogy nincs kétségünk arról, megteszi, ha a szükség úgy kívánja, legyen bármilyen rokoni kapcsolatban is az illetővel. Basséknál közben dráma van. Emma bevallja, hogy van egy fia, aki történetesen Bass gyereke. A gyengébbek kedvéért kapunk is egy teljesen fölösleges, gondolom oktató-nevelő célzatú flashbacket arról, hogy is lesz a gyerek. Miles meg a szomszéd szobában boldogan szunyókál. Ribanc. A fiúk a jól sikerült este után visszamentek a bázisra, Emma szülei pedig nem engedték a lánynak, hogy beszéljen velük a gyerekről, ezért nem mondta eddig. A fiú hollétét már nem árulhatja el, mert orvul lelövik. Sajnos nem Charlie volt az, hanem Dixon, akit Miles ígéretéhez híven visszakézből lepuffant. Dixon, mégis mit gondoltál? Monroe-t az emberei kimenekítik. Miles meg ott marad a halott ex-csajjal. Dráma. A lenti családi portré címe: „Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet.”
Foster elnök asszonyt értesítik a hírekről. Nem sokat bánkódik, mert van már egy új ember a kezükben, aki minden gondjukat megoldja majd. A lehető legjobb fogás, hiszen hosszú ideje ismeri Milest, ha valaki, akkor ő tud majd bánni vele, és már eddig is igen hasznos információforrásnak bizonyult. Ő lesz Dixon utódja. Nyílik az ajtó, és nem más áll a küszöbön, mint régen látott Tom Neville. Yessss!
Facebook kommentek