Elhagyott vitorlással nyitunk, a Maria da Gloria nevű szkúner legénység nélkül áll lehorgonyozva valahol az Atlanti-óceánon, a Charlotte Rhodes óvatosan közelít hozzá, mi történhetett vele? James két matrózzal átevez, hogy szétnézzen a fedélzeten, de nem sok mindent talál. A rakománya cukor, ami már teljesen szétázott, James a tengerbe is dobatja az egészet és úgy dönt, bevontatja a hajót a legközelebbi ír kikötőbe és felnyalja az érte járó jutalékot a biztosítótól. Mondjuk, nem ártana sietni, mert a saját rakománya gyorsan romló ananász, Baines óvatosan ellenkezni is próbál gazdája döntésével, de Onedin szerint az a pár nap késés nem fog megártani az ananásznak.

A raktárban lévő alagsori lakásban Elizabeth meglátogatja Anne-t, aki éppen a pincéből hoz fel egy vödör szenet. Elizabeth sajnálkozik, amiért Anne-nek ilyen helyen kell laknia, James igazán vehetne már egy normális házat, ő tud is egy eladót a Trinity Roadon. Anne védelmébe veszi Jamest, spórolniuk kell, hiszen további részvényeket kell vásárolniuk a gőzhajózási társaságban. A szőke sógornő ezen jól felhúzza magát, megvan a véleménye bátyja terveiről, amik pont olyan fellegekben járók, mint Albert folyamatos tervezés alatt álló gőzhajója. Anne egy pillanatra megszédül, Sz Sz, odaugrik, hogy segítsen, de Anne elhárítja: Ugyan, semmiség, mostanában gyakran van ilyen. Elizabeth szeme felcsillan és egyből terhességre gyanakszik, de Anne elhárítja, ugyan már, kizárt dolog. Elizabeth azonban erősködik, a tünetek egyértelműek, végül aztán Anne is hajlandó elhinni, hogy mégis csak lett eredménye az isztambuli léha napoknak törökfürdőstől, háremhölgyestől, eunuchostól.

Pár nappal később Elizabeth ismét meglátogatja Anne-t, beszélgetésüket a gyors léptekkel érkező Robert szakítja félbe: Jamestől kapott táviratot, most indulnak tovább a Charlotte Rhodes-zal Írországból. De mit kereshettek ott, hiszen ananászért mentek, biztos súlyosan megsérült a hajó, kezd önmagának is váratlanul sírásba Anne. Robert is csak néz, de amikor Elizabeth elárulja a túlérzékenység okát, tiszta szívből gratulál Anne-nek. Sietek is megmondani Sarah-nak a jó hírt, mondja vigyorogva és távozik. Anne kicsit aggódik, hogy vajon fog-e James örülni a gyereknek, de Elizabeth megnyugtatja: Persze, hogy örül majd, hiszen végre lesz örököse az Onedin vállalatnak.

Sarah viszont nem repes a boldogságtól, Robert meg is ütközik ezen, mire a gyakorlatias jóasszony felvilágosítja: Ha Jamesnek fia születik, ő lesz az örökös, nem pedig Samuel, a mi fiunk. Ez a szempont eddig fel sem merült a jólelkű Robertben, vakarja is a fejét és a birtokukban lévő 1500 részvényre hivatkozik. Sarah szerint azonban ez nagyon kevés, a megtakarításukon még több részvényt kell venni, hogy így erősítsék saját pozíciójukat a családi vállalkozáson belül. Igaza van a zasszonynak, gondolja Robert, dúsan burjánzó arcszőrzetét simogatva. (Nem Sarah-ét, a magáét, még mielőtt félreértésbe esnénk.)

Anne a kikötőben várja az érkező Charlotte Rhodest, James nagy örömmel fogadja a fedélzeten és egyből az általa megmentett hajóról és az érte járó jutalékról kezd mesélni. Csak mondja, mondja, Anne szóhoz sem jut, de végre két lélegzetvétel között közbeszúrja, hogy gyereket vár. James szava elakad, először el sem akarja hinni, amit hallott, de aztán megérkezik Robert és Sarah, akik megerősítik, hogy a hír igaz. Nagy örömében James máris előveszi a borospoharakat az áldomásra. Anne szégyenlősen megjegyzi, hogy ő úgy érzi, lány lesz a kicsi, de James magabiztosan kijelenti: Fiú lesz, és egy szép napon ő lesz a vállalat örököse, emeli koccintásra a poharát. Sarah és Robert lelkesen követi a példát, de ha ezt állítanánk, hazudnánk, úgyhogy inkább maradjunk annyiban, hogy kissé nyögvenyelősen húzzák le a piát.

Később a három Onedin testvér megbeszélésre ül össze, Elizabeth Jamesnek is ajánlgatja az eladó házat a Trinity Roadon, James nem is zárkózik el: 500 fontot zsebelt be az ananászért, ehhez jön még a jutalék a megtalált hajóért, így futja majd házra. Robert mutatja a tengerészeti zsurnált, árverésre bocsátják a Maria da Gloriát, mert a tulajdonosa nem jelentkezett érte. Az árverésre abban az ír kikötőben kerül sor, ahova James bevontatta, a barkókirály némi töprengés után úgy dönt, Roberttel együtt odautazik, mert neki valami bűzlik a hajó körül. Anne kijelenti, hogy ő is megy, bár ennek James nem örül. Ilyen állapotban nem neked való a tengeri utazás, próbálkozik, de Anne határozott és menni akar, így végül hármasban szállnak fel a postagőzösre. James az útra valami eszméletlen vagány sárga kockás nadrágot húz magára.

Meg kell mondani, James végig nagyon óvatosan bánik Anne-nel, igyekszik kímélni, ahol csak lehet. A kikötőben felkeresik a biztosító ügynökét, Mr. Sankeyt, aki az árverésig a hajón lakik. Az ügynök szerint a hajó alaposan megsérült és nem igazán bírja a tengeri viharokat, ezért mondott le róla a tulajdonosa, jó, ha 500 fontért sikerül túladni rajta az árverésen. Este a szálláshelyen James hangosan töpreng, szerinte az a hajó legalább 2000-et ér, nyilván valami háttéralku miatt nem áll érdekében a biztosítónak, hogy valódi értékén adják el a szkúnert. Hirtelen eszébe villan valami, újból magára rántja vagány sárgakockás nadrágját és az éjszaka közepén elrohan a kikötőbe. Fellopakodik a Mariára és viharlámpa gyenge fényénél vizsgálgatni kezdi a legénységi szállást, ahol a priccsek alatt falba erősített láncdarabokat talál. A motoszkálásra felébred Mr. Sankey és kérdőre vonja Jamest: Ezért fel is jelenthetem, ez a hajó nem a maga tulajdona! És nem is akarom, hogy az enyém legyen, közli vigyorogva James és  lelép.

Másnap reggel diadalmasan közli Roberttel, hogy a Maria da Gloria nyilván rabszolgaszállító hajó volt, ezt igazolják a láncdarabok. A hajó nagyon jól megépített és gyorsjárású, amire szükség is volt a rabszolgakereskedelem illegális volta miatt. A biztosító is azért akar gyorsan túladni rajta, nehogy kiderüljön ez a szégyenletes dolog. A helyieknek nincs rá pénzük, majd én eljövök az árverésre és jól megveszem 500-ért, így nekem lesz a leggyorsabb szállítóhajóm egész Liverpoolban, szövi előre a terveket. Most menjünk haza és tegyünk úgy, mint akit egyáltalán nem érdekel a szkúner. Majd Anne-hez fordulva kijelenti: Házat bármikor vehetünk, de ilyen lehetőség nem lesz egyhamar.

Anne nem túl lelkesen, de elfogadja James érveit és tovább emelgeti a szenesvödröt az alagsorban, miközben az öreg Webster ott ücsörög, és folyamatosan születendő unokája egészségére inna. Anne egy idő után el is teszi az üveget, mondván, hogy addig még legalább hat hónap van hátra. Sarah és Robert érkezik látogatóba, ha Jamesnek pénz kell az árverésre, adjon el nekik ötszáz részvényt a sajátjából, úgyis a családban marad. James persze egyből átlátja a dolgot: Hogyne, hogy az én részesedésem kisebb legyen, ha részvény kell, vegyetek a tőzsdén. Hát ez nem jött be, néz össze Sarah Roberttel.

A Callon irodába megérkezik Mr. Sankey, Fogarty és Emma tárgyal vele. Kiderül, hogy Fogarty és a biztosító korábban már megállapodott, hogy az árversesen egy Wilbraham nevű stróman veszi meg a Maria da Gloriát potom pénzért, aki aztán eladja a gyors hajót a Callon vállalatnak. És ha olcsón kel el a szkúner, akkor az Onedinnek fizetendő jutalék is minimális lesz, Fogartyék így tehát a versenytársukon is üthetnek egyet. Még azért ki kellene puhatolni, mit szándékozik tenni Onedin, indul-e az árverésen vagy nem, Emma vállalja, hogy kideríti.

Elizabeth ismét a Trinity Roadon lévő házzal jön, James indignáltan közli, hogy ez most tárgytalan, amitől a hugi jól besértődik (jutalékot kapna érte vagy mi?). Később Emma érkezik látogatóba Onedinékhez, ártatlan arccal érdeklődik Anne hogylétéről és gratulál az örömteli hírhez. A családról, a babákról és a Pampers pelenka előnyeiről folyó csevej azonban nem hatja meg Jamest, ő levágja, hogy valójában más érdekli misz Callont. A nő bevallja, hogy szakmailag érdekli James véleménye a megtalált hajóról, mire James kijelenti, hogy az a szkúner zsákbamacska. Ezzel egy időben Fogarty a kikötőben Baines-szel próbálkozik, aki közli, miszter Onedin megtiltotta, hogy a Maria da Gloriát emlegessék neki, annyira nem érdekli a hajó. Na, jól átvertük Callonékat, összegez a nap végén James és indul a kikötőbe a postagőzöshöz. Vissza már a szkúnerrel jövök, búcsúzik magabiztosan.

Az árverésre gyülekezők között Fogarty is feltűnik, Mr. Sankey-val egyeztet a taktikáról. Ott van a stróman Wilbraham is, akit egy-egy szemvillanással utasítanak, mikor emeljen a liciten. Az árverés addig tart, amíg a gyertyacsonk ég, közli a szervező, erre utal tehát az epizód címe. Alacsonyról indul a licit, úgy tűnik, Jamest egyáltalán nem érdekli, mintha még szundikálna is közben. Fogarty nem hagyja magát átverni, szerinte Onedin készül valamire, de nyilván nincs sok pénze, ezért ő is beszáll a licitbe. Már 1000 fontnál járnak, amikor James megélénkül és szintén beszáll, végül már csak ők ketten maradnak és az utolsó licit Jamesé: 2800-at mond be, pont akkor, amikor a gyertya kialszik. Zseniális vágással ekkor azt látjuk, hogy odahaza Anne ismét megemelné a teli szenesvödröt, de nem tudja, és James nevét sikítva kiejti a kézéből.

James mit sem sejtve siet haza, és már az utcán arról beszél Robertnek, hogy a magas eladási ár miatt magasabb lett a jutalék, amit a biztosítótól kap, így gyakorlatilag 2000 font kápéért sikerült megvennie ezt a remek hajót. A lakásba lépve azonban meglátja Elizabeth és az öreg Webster dúlt arcát, és Elizabeth-nek tulajdonképpen ki sem kellene mondania, amit eddig csak sejtettünk: Elment a gyerek. James berohan a hálószobába, és átkarolja Anne-t, aki még most is azt tartja fontosabbnak, hogy megkérdezze, megvette-e James a hajót. James azonban nem tud válaszolni, csak tehetetlen kétségbeeséssel átkarolja a feleségét.