Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

ER 13x03 - Sürgés-forgás

2007. október 17. 12:30 - zaphodbeeblebrox

Az előző rész végén derült ki, hogy Gates felcsap rezidensnek, ma ezt a szálat követjük leginkább. Mellette még Neelának ez lesz az első napja a sebészeten, úgy tűnik nem igazán sajnálja, hogy itthagyja őket és felköltözik az emeletre. Reloaded kis vörös Morris meg elkésik az első napján, de legalább jó a hangja. Gates szál ON, belvillong a volt kollégával, aki az első esetet hozza, Tony beszól neki, az haragszik rá, ordítoznak kicsit. Aztán Tony akkorát esik mint az ólajtó, ez nem az ő napja lesz, már látjuk.

Gates első betege egy néger fickó akiről kiderül, hogy transzvesztita ő is és az élettársa is. Ebből ma még valami etikai problémafelvetés lesz. Jerryt úgy tűnik kiírták a sorozatból, a helyére visszatért az a recepciós, akivel az egész ER kezdődött 12 évaddal ezelőtt. Velkám bekk. MammutJerry azért hiányozni fog. Kovac doki egy ügyvéddel találkozik, rájár a rúd, műhibaper vár rá, egy rég történt esettel kapcsolatban perelték be. Szegény Kovacnak nem mennek mostanában jól a dolgai, épphogy kicsiJoe miatt végre fellélegezhet, máris a nyakába kap egy pert. Részemről sajnálom a dokit, mert szimpi, még akkor is ha tudom, hogy Madonna klipjében fetrengett, mint szívtipró. Neela a sebészeten, Dubenko bemutatja az új főnökének, aki egy darab rettenet, egyből szemétkedni kezd vele. Neela kissé lehervad.

Transzvesztitákhoz vissza, néger pasi, aki Mr. Anderson, felébredt. Megtudjuk, hogy nem tartja a kapcsolatot a családjával csak az élettársa van mellette már jó ideje. Na, ebből lesznek majd a problémák, meglássátok. Sam és Kovac dumál a kórház előtt, hogy vagy Sam mindazok után amin keresztülmentél, nos nincs jól, bár azt mondja, hogy de, mi azonban tudjuk hogy nem is. Új rezidensekre ugrás, szőke csajt járjuk körbe, aki diagnosztizálás alatt azt érti, hogy a beteg egész élettörténetét elmeséli. Pratt nagyon szenved.

Mr. Anderson jobban van, rötyögnek a élettársával, aki Cray. Dialízis kéne neki, de nem akarja, mert ő már eleget volt kórházban, hagyják őt békén. A pasija rábeszéli, hogy talán mégse kéne meghalni, ha van más lehetőség. Erre Mr. Anderson felhivatja vele a családját, akikkel már rég nem találkozott, akkor utoljára, amikor kiderült, hogy meleg. Ez egy hibás lépés, mi előre látjuk. Amire megérkezik a családja, már halódik, döntést kell hozni, újraélesztendő vagy sem. Családja nem akarja, az élettársa meg igen. Itt jön a problémafelvetés, most akkor ki döntsön ilyen esetben: a család, aki nem látta őt soksok éve vagy az élettársa, aki ugyan nem családtag, de vele van soksok éve. A törvények szerint a család, de szerintünk a barát inkább. Kiderül, hogy Gates rohadtul elszúrt egy gyógyszert, valamit beadott, ami üti a fickó egyik állandó gyógyszerét, ezért van ilyen rossz bőrben az ürge. Pratt lesápadna, ha nem lenne néger, így inkább villámokat szór a szemével. A család nem akarja hogy lélegeztetőre rakják, elüvöltöznek ezen az élettárssal, de az orvosoknak azt kell tenni, amit a család mond, úgyhogy le akarnak állni a ballonozással. Gatesnek megint van egy ötlete, naná, majd ő megmenti. Pratt ugyan nincs oda az ötlettől, de Tony szarik rá, már megint mást csinál mint kéne és nem hagyja meghalni Mr. Andersont. Ezzel csak az a gond, hogy ugyan a szive dobog, de az agya már nem él. Így pedig nem sok értelme van, hacsak nem akar az ember növény lenni.

A pultnál: Morris, Ray, meg újJerry csorgatják a nyálukat a szőke rezidensen, hogy hú de jó nő. Háááát, láttunk már jobbat is, kicsit olyan baltával faragott Scarlett Johansson arca van. Abby a parkban Joebabával, Neela és Morris jönnek babanézőbe, Morris egyből rácuppan Joera, aki cserébe jól lebüfizi. Abby megszoptatná a babát, amit Morris csont nélkül végignézne, persze ezt Abby nem hagyja, elküldi, ne kukkoljon már. Morris, az arc nélküli ember. A kórházban latino beteg fickó, Gates ismerőse, gyakran találkoztak az utcán. Neela és az ő nagyon kopasz főnöke, aki genyózik, vizsgálják. A kis kopasz nem engedi, hogy sebészkedjen, kórlapot kell írnia, amitől Neela igen borúsan néz. Pratt robban be az ajtón és lekapja Tonyt a tíz körméről, hogy már megint nem hallgatott rá, ment a saját feje után és kibaszarintja a szobából. Veszélyben a segged Gates. A dokik szobájában harcolnak még egy kicsit, még egy ilyen Tony és repülsz.

Neela depizik az új főnöke miatt, elpanaszkodja magát Dubenkonak, aki elmagyarázza szépen lassan, hogy ez egy módszer, kiirtják belőle a sürgősségist és felépítik romjaiból az új sebészt. Mondjuk ehhez nem feltétlenül kéne bunkónak lenni. Vissza Gateshez, aki épp beszélget Mr. Anderson élettársával, elmondja neki, hogy ő hibázott, azért került ilyen állapotba a barátja. Nem biztos, hogy ez a legokosabb húzás, de Cray megértő, lelkiznek kicsit. A pultnál: Morris rászáll Hopera, elhívja vacsorázni de lefagy egy pöppet a mosolya, amikor a csaj elhívja a Bibliakörébe. Muhaha:) Közben Gates kicsit udvarolgat Neelának, megdumálnak nagy pirulások között egy kávét vagy valamit és melegen néznek egymás szemébe, bizsereg a bőr, ver a szív hevesen.

Sam otthon, megy be Alexhez, hogy mégis miért nem szól egy szót sem a pszichológusnál. Alex azért nem beszél, mint kiderül, mert látta, hogy Sam az alvó aput lőtte le, nem önvédelem volt. Upsz, ez fájt. Tony is hazaér, ahol egy család várja, húbazmeg! Gyerek meg asszony meg homesweethome meg minden. Na, most elég bután nézünk, hogy mijatüdővan? Mit akar akkor Neelától? Visszavonom a becsületes jelzőt amit múltkor vétettem. És stílszerűen, hogy biztosan utáljuk Gatest, azzal fejezzük be, hogy a Cray dalának aláfestő zenéjére kefél egyet az asszonnyal. Ha kiscsoportosok lennénk és ez egy bábelőadás lenne, most kiabálnánk be a nézőtérről teli tüdőből, hogy Neeeeela, mögötted a farkas!

Címkék: vészhelyzet
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micsike · http://verzse.blog.hu/ 2007.10.17. 13:07:02

ÁÁááhh....ez nagyon jó volt!! :D 5/5

Dorkapa 2007.10.17. 15:45:36

Ez tényleg korrekt írás, kis humor, de az események frankón benne. GRAT!

Kenda 2007.10.17. 16:10:15

Csatlakozom az elöttem szólokhoz :D

tompus 2007.10.17. 20:27:11

Nem láttam a tegnapi részt, köszi az összefoglalót. Nagyon jó duma! :-)

asdf 2007.10.17. 22:39:04

Hogy Hope-nak menem tudtak az "origi" magyar hangjat adni? Jol megszoktam vagy 2 evad Dawsonban, fura volt ez az uj :( Es latom, hogy az ER-ben sem lesz keveset...
süti beállítások módosítása