Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 7787-7788. rész

2016. március 01. 14:00 - Gillotte

Hannáék felsegítik a vérző orrú Lilit a földről. Rendőrt hívnának, de Lili szerint felesleges, hisz gyakori, hogy két csöves összeverekszik pénzért, ő volt a hülye, hogy mutogatta a tízezrest, amit Hannától kapott. (S valóban.) Miután hazaérnek Ádám romantikázna Hannával, aki nincs hangulatban, hisz szegény Lili az utcán fagyoskodik. Hanna kéri Ádámot, hogy ha nem hagyja, hogy Lili náluk lakjon legalább találjon ki egy másik megoldást. Ádám megint előjön a Fittlabor ötlettel, úgyis ő nyit és zár a konditeremben, reggel kiengedi, este beengedi a lányt, Tóbiáséknak nem is kell tudni róla. Így is tesznek, este beengedik Lilit a Fittlaborba. Ádám ismerteti a házirendet, miszerint az öltöző az egyetlen helyiség ami nincs beriasztva, ott maradhat éjszaka, vécé és zuhanyzó is van bent. Lili egy öleléssel honorálja Ádám jóindulatát.

bk_februar18_1.png

Ádám reggel rohan a Fittlaborba, hogy kiengedje a rejtegetett Lilit, persze Hannának azt mondja, hogy fut egyet munka előtt. A Fittlaborba érvén Ádám első dolga, hogy lecsekkolja, hogy nehogy valamiből hiányozzon akár egy darab is. Lili pont rajtakapja, felvázolja, hogy azért nem esik túl jól, hogy tolvajnak nézi, Hanna tud erről? Mielőtt Ádám alatt megnyílna a föld szégyenében, Lili megnyugtatja, hogy csak szórakozik vele, ő sem bízna egy csövesben. Letusol, és húz is el.

bk_februar18_2.png

Nóra otthon üldögél Robi cuccaiban Robi cuccait szagolgatva, amikor úgy dönt, itt az ideje segítséget kérni, így felhívja egy pszichológus ismerősét, aki nem más, mint Emília, Zsolt pszichodokija. Régebben dolgoztak együtt egy ügyön, innen az ismeretség. Milyen kicsi ez a világ, félelmetes…

bk_februar18_3.png

Gizi tisztogatja a leöntött Alízt, Nikol rettentő pipa, az eltört pohár árát ráírja Gizi számlájára. A rendkívül nagyvonalú Alíznak ez nem probléma, kifizeti a poharat, sőt, az összes többit is, amiket szépen egyesével nekiáll a földre dobálni. Rudi még azelőtt érkezik, hogy Alíz tetemes kárt csinálna, s kitessékeli a lányt a Rózsából. „Takaríccsá’ fő’!” – veti oda Nikol Gizinek majd felhív valakit azzal, hogy van egy tippje, ki nyúlhatta le a pénzét (nyilván a góré Hallert). Eközben Rudi megbeszéli Alízzal, hogy álljon le, mert nem kéne nagydobra verni a pénz nyereményét, pláne, hogy kicsit elszámolta magát, úgyhogy nincs annyi, hogy Alíz álmai valóra váljanak belőle, úgyhogy úgy kéne viselkednie a Rózsában, hogy ha úgy alakul, visszavegyék dolgozni. Azért ruhákat megtarthatja, mert szép bennük.

bk_februar18_4.png

Pszichonő Zsolt és Szamár cellájában ücsörög, és elbeszélgetnek hármasban arról, hogy Zsolt lecsapta Szamarat. Emília, a pszichológus támogatná, hogy Zsolt és Szamár kibéküljenek és tudjanak együtt élni és közös programokat csinálni úgy, mint a cella takarítása. Zsolt kénytelen rábólintani míg a dilidoki ott van, de amikor neki kéne állni kettesben takarítani, nagyon passzív. Zsolti, együtt kell működnünk! – mondja Szamár, de Zsolt kikéri magának a becéző alakot. Szamár felbátorodik, miszerint ő nem lesz rabszolga, Zsoltnak igenis segítenie kell. Zsolt eddig bírja türtőztetni magát, szépen Szamár fölé egyenesedik, aki kis híján összecsinálja magát. Mire Emília legközelebb jön csend, rend, és fegyelem van. Kérdezi a rabokat, hogy mi a helyzet, s Zsolt tanult kisdiák módjára beszámol arról, milyen jól összebarátkoztak, s milyen jó volt együtt dolgozni. Szamár ehhez lelkesen bólogat, de egy pszichológus nem arról híres, hogy át lehet verni, úgyhogy távozáskor jelzi Zsoltnak: várja az irodában, ugyanis nem tartotta be a játékszabályokat. Puff neki!

bk_februar18_5.png

Késsel lehet vágni a levegőt Zsófi és Tóbiás közt. Még mindig haragban vannak az Ádám dolog és amiatt, azért, amiért Tóbiás elbizonytalanodott gyerek ügyben. Zsófi felhívja este a nőgyógyászt az őssejtlevételről érdeklődni, de Tóbiás nehezményezi, hogy vele nem beszélt meg Zsófi egy ilyen horderejű kérdést. Zsófi visszavág azzal, hogy úgyis ő akarja egyedül ezt a gyereket, úgyhogy megoldja egyedül, nem kell a segítsége. Tóbiás levonul Lacihoz elpanaszolni a helyzetet, s Laci a tapasztaltak nyugalmával azzal biztatja Tóbit, hogy a szülés után Zsófi is lenyugszik. Nem sokkal később Tóbiás meglepetés omlettet készít gyermeke anyjának bocsánatkérésképp. Hozzáteszi, hogy tényleg nem kell aggódni az őssejtlevétel miatt, majd valahogy előteremtik a pénzt. Ja, nincs rá szükség – szól közbe Zsófi – tegnap már felhívtam Claudiát, ő majd ad pénzt. Tóbiás nincs kibékülve az ötlettel, úgyhogy megint összevesznek, miszerint Zsófi sosem kérdezi meg semmiről Tóbiást, és különben is, ez a gyerek Tóbiásé, nem Claudiáé, és ha mindenáron Claudia segítsége kell, akkor Zsófi vállaljon vele gyereket. Zsófi könnyekben tör ki, amiért Tóbiás ilyen seggfejül viselkedik (bocs Tóbi) és felszólítja, hogy hagyják az egészet, Tóbiásnak alá sem kéne írnia az apasági nyilatkozatot. Tóbiás bevágja maga mögött az ajtót, és elszáguld. Zsófinak nincs ideje lenyugodni, mert elönti a magzatvíz. Hiába kiabál Tóbiásnak, ő már rég távol van.

bk_februar18_6.png

Nikol idegesen kopogtat Krisztiánék ajtaján, de Krisztián a háta mögül jön a gangról. Nikol teljesen ki van akadva, amiért Krisztián ilyen nyugodt, hisz Haller 48 órát adott a pénz visszaszerzésére, ebből 24 lejárt, úgyhogy marhára sietni kéne a pénz visszaadásával, pláne, ha már meg is van, ahogy Krisztián állítja. Nikol el, majd Rudi bocsánatot kér Krisztiántól amiért ellopta a pénzt, csak azt hitte, hogy a pénz másé, ezért tette. Hinni a templomban kell, Rudikám. Rudi ezek után javasolja, hogy Krisztiánnal tart a pénz átadásánál, aki ezt a lehetőséget köszönettel visszautasítja. Elviszi a pénzt Hallernak, immáron hiánytalanul. Távozna, de nem ússza meg ennyivel, hiszen a Haller anyukája mindig rávert a bandavezér kezére, ha ellopott valamit, úgyhogy a tolvaj Rudinak is rá kéne verni a kezére. Krisztián ,,kösz, Nikol” tekintettel néz a nő felé. Haller felszólítja Krisztiánt, verjen rá Rudi kezére. Képletesen mondva. Fasírt kevésbé képletesen ad egy gyomrost Krisztiánnak. Haller leállítja, s felszólítja Krisztiánt: ölje meg Rudit. Nem könnyű a helyzet, ő is tudja, hisz ő is volt katona, de ez van. Krisztián alkut ajánl: minden melót bevállal ingyen, csak hagyják Rudit, elvégre megbánta, ráadásul gyerekei vannak. Hallernak ez nem indok, így újra felszólítja Krisztiánt: ölje meg Rudit, különben mindenkivel végeznek a környezetében. Úgysem olyan nehéz embert ölni – teszi hozzá. Ezt demonstrálandó, felszólítja az egyik ogrét, hogy lője le Fasírtot. Habár az ogre nem teszi hozzá a filmekből oly jól ismert mondatot, miszerint,,fasírtot csinálok belőled!” mi mind tudjuk, hogy ez volt Fasírt utolsó jelenete…

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása