Évfordulós megemlékezéssel kezdünk: kedvenc sorozatunk 1971. szeptember 17-én debütált, ezúton kívánunk a készítőknek és a szereplőknek nagyon boldog 39. születésnapot! Virtuális pezsgőbe áztatott piros szalaggal átkötött hv következik.

Újra pörög a rulettkerék, lordunkat egy cannes-i kaszinóban látjuk viszont, ahol céltalanul lézeng és stíröli a nőket (yesss) zsabós ingben (boáff). Kiszúr egy szemrevaló szőkét, aki látszólag szellőzködés céljából a balkon ajtaját nyitja, majd elóvakodik onnan. A résben nem sokkal később egy pisztolycső tűnik fel és lövés dörren, majdnem leterítve egy közepesen ellenszenves nagydarab fószert. Felfordulás, sikongatás, Brett angol hidegvérét megőrizve ugrik ki a kertbe a merénylő után, akinek azonban nyoma vész. A kiérkező biztonsági emberekkel Sinclair épületes párbeszédet folytat: „Látták a lányt?” – „Milyen lányt?” – „Ez jó kérdés.” Mi is kíváncsiak vagyunk; főcím.

Hangulatfestő változatos nagytotálok után (tengerpart, nők, szállodák, nők, filmfesztivál, nők, éjszakai élet, nők) Danielünk érkezik egy zenés-táncos szórakozóhelyre, ahol megunhatatlan látványt nyújtó táncmozgásával hatol a tömegen keresztül a bárpult irányába némi frissítőért. Az intenzív mozgás közben észrevesz egy meglehetősen ellenszenves alakot, akivel meglepetésünkre régi barátként köszöntik egymást. Hát, nem tudom, én biztos nem vennék tőle használt kocsit, de Danny teljesen odavan a találkozótól. Gyerekkori cimborája, Angie az illető, akivel hosszú évek óta nem látták egymást és egyből nosztalgiázni kezdenek. Bronxi gyerekkor, jegy nélküli moziba lógás, iskolai kalandok, indiánromantika, vértestvéri fogadalom – de jó is volt, de sajnos múlnak a gyermekévek, ahogy szegény Ihász Gábor énekelte anno ismert slágerében. Angie fáradtságra hivatkozva hamarosan elköszön, és búcsúzóul megbeszélnek másnapra egy snookerpartit.

Másnap reggel Wilde frissen pattan ki Ferrarijából és siet be a Banque du Var fiókjába. Az igazgató irodájában rég látott ismerősünk, Fulton bíró és Brett fogadja. Megtudjuk, hogy playboyaink kissé megszorultak anyagilag, ezért mindketten kölcsönért folyamodtak a bankhoz. Nem tudták azonban, hogy nyugdíjkiegészítés céljából a bíró jogtanácsosként épp itt dolgozik, és kissé megzsarolja barátainkat, akárcsak a pilotban: csak akkor kapják meg a hitelt, ha egy fontos személy négy nap múlva épségben távozik Cannes-ból. Az illető Kyle Sandor amerikai szakszervezeti vezető, aki tanúskodni fog egy, a szervezett bűnözéssel kapcsolatos kongresszusi meghallgatáson. Előző nap már majdnem megmerényelték – ennek volt tanúja Brett a kaszinóban. A bíró mutat egy fotót, ami jelenleg az egyetlen nyom, rajta a szellőzni vágyó szemrevaló szőke, a neve Marissa Nave. Fulton szerint a csaj fitos orrát mindenbe beleütni szerető kis sztárocska, de elvezethet a merénylőhöz, így a fiúk indulhatnak is keresni.

Kellemes foglalatosság ez, kitelepülnek a strandra és egymás kezéből kapva ki a távcsövet vizslatják az elhaladó nőket. Jellemző párbeszéd: „Látsz valamit? – Mindent... Az a bikini teljesen átlátszó.” Tiszta bikicsunáj. A szemet gyönyörködtető tevékenységet azonban az Angie-vel való találkozó miatt sajnos félbe kell szakítaniuk, Danny ugyanis Brettet is elhívta, hogy ismerkedjen össze gyerekkori cimborájával. Snookerezés közben persze folytatódik a nosztalgiázás, lordunk jólnevelten hallgatja és csak akkor élénkül meg, amikor megérkezik Angie barátnője. Szemünk kocsányon, állunk a földön: a szellőzni vágyó szőke az, Marissa. Hoppácska.

Ugrunk a szakszervezeti vonalra, Sandor és Ben nevű samesze/testőre/tanácsadója beszélget a kudarcba fulladt merényletről. Ben ideges, szerinte Kyle tárgyaljon a nehézfiúkkal és ígérje meg, hogy nem fog tanúskodni, akkor életben hagyják. Sandor persze hallani sem akar erről, életében először van szabadságon, élvezni akarja. Mindene a mozi, és most itt van a filmvilág egyik központjában, ráadásul egy fergeteges bolgár vígjátékra van jegye, alig várja, hogy lássa.

Brett tájékoztatja Fultont a Marissa-Angie párosról, és megegyeznek, hogy ezzel Angie lett az elsőszámú gyanúsított. Danny és Brett trükkösen agyaggalamb lövészetet rendez Angie-vel, akiről kiderül, hogy gyűlöli a fegyvereket és olyan bénán lő a puskával, mint Tutajos a Tüskevárban. Majd a csajával le is lép, kanalaink pedig hosszas vitába bonyolódnak. Brett szerint egy mesterlövész szándékosan is tud bénán lőni, Danny viszont ragaszkodik Angie feddhetetlenségéhez. Azt már persze nem látják, hogy Angie fehér Renault Caravelle-jével egy elhagyatott városszéli épülethez hajt, ahol találkozója van valakivel. Nemrég visszahelyezett állunk ismét koppan a padlón: a Ben nevű samesz az, aki elégedetlenül közli: „A múlt éjjel elszúrtad, Angie!” Na tessék, ismét igaza lett Virág elvtársnak: az a gyanús, ami nem gyanús.

Wilde és Sinclair a másnapi reggeli közben is vitázik Angie-ről. A lord szerint Fulton kutatásai kiderítették, hogy Angie az elmúlt öt évben nem tartózkodott néhány napnál tovább egy városban sem, és majdnem mindig valamilyen erőszakos cselekmény történt akkor az adott helyen. Látszólag nem tudja meggyőzni Dannyt, aki viszont később kártyázás közben mégis megemlíti ezt a gyakori utazgatást Angie-nek. Az persze hárít, ugyan haver, imádom a szabadságot, nem szeretek egy helyben ülni, jövök, megyek, intézkedek, nincs abban semmi. Majd a régi barátságra hivatkozva elhívja Wilde-ot a délutáni filmvetítésre, amire elcsórt kettőt Kyle Sandor szakszivezér tiszteletjegyeiből. Danny el is rohan arcoskodni Fultonhoz, és mérgesen kéri ki magának, hogy a bíró gyerekkori barátját véreskezű merénylőnek tartja. Eközben Brett személyesen figyelmezteti Sandort a rá leselkedő veszélyre, de az nem törődik vele, izgatottan készül a bolgár filmművészettel való találkozásra. A simlis Ben bedobja, hogy esetleg egy ismert bérgyilkos, Lefty Marceau lehet a merénylő, aki állítólag a közelben bujkál.

 A jóhiszemű lord bekapja a horgot és úgy dönt, a kikötőben próbál meg Marceau nyomára bukkanni. Betér a Fekete Macska (Le Chat Noir) nevű italmérésbe, amiről egyből Rakhmár oázis jut eszünkbe A három testőr Afrikában című örökbecsűből: „Esténként az úri közönség verekszik! Kitűnő széklábak! Belépés díjtalan! Kilépés bizonytalan!” A tulajnőnek pénzt kínál az infóért, de érdeklődése a szimpatikus törzsvendégek körében nem talál megértésre: különböző méretű szúró- és vágófegyvereket kapnak elő, majd a főurat bezárják egy raktárba.

Délutáni matiné, Danny érkezik Angie-hez, hogy induljanak együtt mozizni. Miközben barátjára vár, a hallgatag Marissa italt tölt neki. (Itt jegyzem meg, hogy a csaj egy szót sem szól az egész epizódban. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a bennünk tíz emelet mélyen rejtőző hímsoviniszta disznó szerint az ilyen típust nem is változatos szókincséért szeretjük.) Ütős lehet a pia, mert kedvenc Dannynk kissé szédül tőle, aztán a helyzet fokozódik és barátunk aléltan aláhull. Még elmosódva látja, ill. hallja Angie-t („Sajnálom, cimbora!”), aztán blackout. Marissa elindul a filmvetítésre, az előcsarnok egyik sarkában titkosan leejti egy tök feltűnő helyen csinos táskáját, de persze az izgatottan érkező nézők közül senki sem veszi észre, majd a lopott jeggyel beül a nézőtérre, pont Sandor mögé.

Mit csinál eközben a jó lord? Kérem szépen, oktatófilmet készít a kis Angus McGyver számára: a raktárbörtönben található kötelek és csigák segítségével éppen Arkhimedesz ismert mondását (Adj nekem egy szilárd pontot, és egy emelővel az egész világot kifordítom a sarkából) ülteti át a gyakorlatba. Ha a világot nem is, de az ablak rácsát sikerül ily módon kifeszítenie, és a zajra berontó kocsmatöltelékeket lerendezve elrohan a vetítés helyszínére. Ahol is a hangulat éppen meghágja a tetőfokot, a nézők és Sandor is önfeledten szórakoznak a bolgár filmvígjátékon. Ezt kihasználva Marissa feltűnés nélkül elhagyja a helyét, ezzel szabad célpontként hagyva a szakszis vezető közepesen ellenszenves fejét. A kihalt előcsarnokban Angie magához veszi a csinos táskában elrejtett revolvert és beoson a gépterembe. A mozigépészt leüti, és éppen az egyik kukucskálóablak üvegét feszegeti lefele, amikor Brett érkezik. Ütésváltás, pofozkodás, de végül Angie meglóg.

Teljesen érthetetlen módon visszamegy szállodai szobájába, ahol Danny éppen éledezik. Bevallja neki, hogy tényleg rossz fiú lett belőle és életében először szúrt el egy melót, ezért most fel kell szívódnia. Renault-jába száll, az utána botorkáló Dannyt még megpróbálja elütni a parkolóban, majd elhajt. Wilde a kerti locsolót magára irányítva próbál meg magához térni a kábulatból, és miután ez többé-kevésbé sikerül, indul Angie üldözésére. Időközben Brett meglepi a lázasan csomagoló Marissát, akivel optimistán közli: biztos benne, hogy el fogja neki árulni Angie rejtekhelyét. Azt sajnos nem tudjuk meg, hogy ezt milyen módszerrel kívánja elérni, de a bennünk tíz emelet mélyen rejtőző hímsoviniszta disznónak is lenne egy-két ötlete.

Módszere mindenesetre sikeres, mert utolsó helyszínünkön, a korábban már látott elhagyatott városszéli épületnél, ahol Angie bujkál Danny elől, Brett is feltűnik. Így tanúja lesz annak, ahogy a két volt barát lövöldöz egymásra és kiabál mindenféléket: Angie újra felemlegeti a gyerekkori cimboraságot, és gúnyolja Dannyt, hogy úgysem lőné le őt. Ha Danny nem is, de Ben, a váratlanul felbukkanó simlis samesz igen: néhány lövéssel leszámol a számára terhelővé vált tanúval, aki utolsó erejével Danny karjába hanyatlik, és lelke onnan indul az örök snookermezőkre...