Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Nyilatkozott a Terror készítője a második évadról

2018. május 25. 19:15 - Bob Benson

the-terror-francis-harris-john-hinds-1200x520.jpg

Az idei év egyik legnagyobb sorozatos sikere az AMC-n futó Terror, amiről remek Hogyvoltokat is írunk. A sorozat amerikai nézettsége remekül alakult, rendszeresen az öt legnézettebb kábelsorozat között szerepelt és saját csatornáján belül is csak a Walking Dead és a Better Call Saul teljesít jobban. Ennek ellenére a folytatás helyzete elég bizonytalan, tekintettel a történet jellegére. Jelenleg kérdéses a sorozat sorsa, de most egy illetékes beszélt arról, hogy mire lehet számítani.

Soo Hugh, a sorozat egyik készítője a TV Guide-nak adott interjújában megerősítette, hogy mikor a sorozatot, még három évvel ezelőtt berendelték, akkor az AMC egy antológia sorozatban gondolkodott, ami minden évben egy másik, lezárt, horror történetet dolgozna fel. A csatorna szándékairól egyelőre nincs hír, de Hugh azt elmondta, hogy ha lesz második évad, akkor az alkotói gárda átalakul. Az első évadot David Kajganich-csal közösen vitték, azonban biztos, hogy nem térnek vissza, eléggé elfáradtak és Hugh legközelebb szeretne valami kevésbé ambiciózus dolgot csinálni. Kajganich-nak pedig már Ridley Scott legújabb filmjén dolgozik.

Antológia sorozatokról mostanság az American Crime Story vagy az American Horror Story, esetleg a True Detective ugorhat be mindenkinek, ezekben viszont közös, hogy a kreatív, produceri csapat többnyire változatlan marad, az American Horror Story pedig a színészek egy jelentős részét is "újrahasznosítja". Az interneten már el is indult a találgatás, hogy milyen irányba lehetne vinni a sorozatot. Egy új szereppel maradhatna például Jared Harris a sorozat arca, vagy ismét lehetne egy eltűnt hajóval foglalkozni és az első évados virsliparti után lehetne nőket a főszerepbe tenni. Ehhez viszont az kell, hogy az AMC-nél kitalálják mi a tervük a sorozattal, akarnak-e folytatást és ha igen, akkor azt kire bízzák.

Címkék: hír amc the terror
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2018.05.28. 06:43:10

" vagy ismét lehetne egy eltűnt hajóval foglalkozni és az első évados virsliparti után lehetne nőket a főszerepbe tenni. "

Még nem láttam ezt az első évadot, de ha már antológia, eltűnt hajó, és nők előtérben, akkor lehetne mondjuk a Mary Celeste sztorija is. hu.wikipedia.org/wiki/Mary_Celeste

RTB 2018.05.28. 11:32:44

nekem is a mary celeste ugrott be először
itt van bőven témaötlet: bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=72785&type=20

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.05.29. 14:17:28

Magának a Terrornak a folytatása folytatása eléggé béna ötlet lenne figyelembe véve hogy szépen le van zárva.
A "X évvel később befagy egy másik hajó" pedig szintén elég béna ötletnek tűnik.

Csakis antológiaként tudnám elképzelni de lehetőleg a múltban (minimum Viktoriánus korszak) -ban játszódó rémtörténetekkel. Valamiért nagyon tetszik ez a kombináció.

InteriorLulu 2018.05.29. 22:35:06

"Ehhez viszont az kell, hogy az AMC-nél kitalálják mi a tervük a sorozattal, akarnak-e folytatást és ha igen, akkor azt kire bízzák."

Plusz amennyiben folytatást akarnak, még esetleg azt is kitalálhatnák, mi legyen a címe.
Terror? Miért?
Bármi más? Akkor mitől lenne folytatás?...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.05.30. 09:07:39

@InteriorLulu: Terror 2: A Tuunbaq bosszúja!

De amúgy igen. Ha más történetet indítanak el akkor az mitől lenne Terror második évad?

Ha meg tényleg folytatnák annak sztem elég nagy bőrlehúzás szaga lenne, hiszen tökéletesen be van fejezve.
süti beállítások módosítása