"Nincs már türelmem, elfogyott"

Kedd van, vagy inkább szerda? Krisztina jön, de egy nappal későbbi a dátum... Biztosan történt valami performansz kedden, ezért keveredtek össze a páciensek... És még valami újdonság: Krisztina nem egyedül áll az ajtóban. Dr. Belényesi Róbert is elkíséri. Az úr konkrétan azért jött, hogy megköszönje Dargaynak azt a sok jót, amit a házasságáért tett. Jaj. Már itt egyértelművé válik számomra: nem egy műsort nézünk.

A Belényesi házaspár annak rendje és módja szerint helyet foglal a kanapén. Szorosan ölelik egymást, szent a béke, sose többet nem engedik el egymás kezét. Krisztina mosolyog, kínosan ugyan, de mosolyog. Visszatértek a pasztelszínek, az arca csak nyomokban tartalmaz sminket. Róbert beszél, naná, hogy ő. Megint köszöni Dargay hozzájuk való jóságát. Kár, hogy ő mellette nem állt senki ebben a nehéz időszakban, akkor nem történik vele az öngyilkosság "baleset". Mert balesetnek becézi tettét, és Krisztina még mindig csak mosolyog. 

Nem jön most egy darabig, bár a férje "engedné", de nincs most erre ideje, mondja a nő. Róbert még nyaggatja is, járjon tovább nyugodtan, ha neki ez kell. (Többször megnéztem a jelenetet, nekem nem jön át, hogy Krisztina egyszerűen csak megijedt vagy szimplán mazohista és hagyja magát elnyomni.) Végül a pszichológusnak annyit sikerül elérnie, hogy kirakják a férjet az előszobába, marad Krisztina egyedül, még egy utolsó beszélgetésre.

Miután a férfi kivonul, Dargay próbál képbe kerülni: mi történt múlt hét kedd óta? Hazavitték Róbertet a kórházból, volt családi vacsi, négyesben, jó hangulatban, békében. Kár, hogy az őszinte kommunikáció továbbra sem erőssége a családnak: Róbert "balesetnek" minősíti tettét, azt hazudja csak altatót akart bevenni. 12 darabot, egyszerre. És a kiccsalád meg mindehhez bólogat és jó strucc módjára a homokba dugják a fejüket. Csak, hogy a nárcisztikus apuka lelke ne sérüljön.

Krisztina akkor este mégsem ment haza az albérletbe, ott aludt a kanapén. Illetve  csak aludt volna, mert a süni a gondolatai nem hagyták aludni. Néhány nap után már a hitvesi ágyban alszik... azaz teljes a visszatérés. Róbert nyert.

És mi a helyzet Marcival? - kérdi Dargay mintegy utolsó mentsvárként. Nos, Marci egy tévedés volt. Taliztak ugyan, de nem mozdult rá a férfi. Sőt. Ha igazságos akar lenni, a bulin is csak jót játszottak, kártyával. Nem egymással. A férfi csak szánalomból állt rá a randira, szó nem volt romantikáról. Krisztina ezt zokon vette, úgy érzi nem tekintik nőnek. Nem akar csalódni, nincs ereje váltani. Inkább visszamászik a férje ágyába, jobb a biztos rossz, mint a kísérletezgetés alapon. Mintha Krisztina egy hullámvasúton ülne: ha nem kell az első férfinek, aki szembejött "szabadsága" alatt, akkor inkább visszamenekül az aranyketrecbe.

"Nincs már türelmem, elfogyott."- mondja szinte hisztérikusan. Bármennyire is rettegett attól, hogy Róbert rámászik a kanapán, mikor az a 3. iccaka sem mozdult, ő maga tette meg a lépést felé. "Már ő sem kíván?" Megvolt a lehetősége a menekülésre, de a férjétől való függése olyan erős volt, hogy elmaradt a szabadulás. Boldog (?) mert a férjének még kell, s talán végre érzelemdúsabb volt a szex. Egymást kaptuk, egymással van dolgunk. Meg kell tanulnunk együtt élni: neki nem teljesen beleolvadni a kapcsolatba, a férjnek meg közelebb engednie magához őt. Hát van annál ékesebb bizonyíték a szerelemre, hogy ez a férfi majdnem meghalt miatta?

Megint Krisztina szülőházába jutunk el, a házba amelyen nincsenek ajtók. Ott mindenki egy közegben élt, nem létezett olyan, hogy személyes tér. A nő tudat alatt olyan kapcsolatot keresett, ahol vannak zárt ajtók, szinte csak azok vannak. Mert egy közös tér, közös érzelmi hálót jelent, annak minden terhével: mindent érzünk, amit a másik is érez. Így érintette nagyon mélyen édesapja halála és mindent megtett, hogy ezt a fajta "együtt-érzést" sose többé ne kelljen megtapasztalnia. Ezért választott egy olyan férjet, egy olyan kapcsolatot, ahol ennek a veszélye még csak fel sem merült. (Érti ezt valaki?)

Krisztina fájdalmas következtetést von le: akkor Róbert nem is hibás semmiben. Ő maga választott egy ilyen partnert és ő maga tette ilyenné/hagyta ilyenné válni a házasságát.

Dargay szerint botorság itt hibást keresni. Viszont ugyanilyen butaság abbahagyni a terápiát, Krisztina működése még nem teljesen megfejtett. Vajon kinek a döntése abbahagyni a szeánszokat? Róberté? Vagy a Krisztináé? A férjnek nagyon fáj, hogy a feleség 3. személynek nyavalyog az életéről. És Krisztina jó feleség akar lenni, aki nem okoz fájdalmat a zurának. Dargay kezdi elveszíteni a türelmét: be kell látniuk, hogy Krisztinának szüksége van ezekre a beszélgetésekre ahhoz, hogy embernek érezze magát. De a nő már véglegesen becsicskult - Róbert nélkül már levegőt sem akar venni.

Dargay tovább erősködik: újra kinyílt a világ és Krisztina már majdnem elhagyta kalitkáját... Hát képes visszamenni gépelni és gépiesen szexelni? Nem érezte meg a szabad levegő frissességét? Nem akar újra irányító lenni saját életében? De Krisztina menthetetlen: ő nem elég erős, neki vezető kell, aki irányba állítja.

Vajon új alapokra helyezhető még ez a házasság? Vagy Krisztina újra hagyja sarokba szorítani magát, miközben a férje folyamatosan manipulálja? Mert ha ez utóbbi így folytatódik, Krisztina sokkal komolyabb tünetekkel kerülhet orvoshoz azoknál, mint amikkel idejött. Semmi sem használ, a nő hajthatatlan: neki Róbertet dobta gép, vele kell élnie.

Letelt az idő, Krisztináék távoznak. Egy pillanatra azt hittem, lesz az úrhoz Dargaynak egy-két keresetlen szava, de a keretek ezúttal áthágatlanok maradtak. András ismeri a szabályt: megmenteni csak azt lehet, aki ezt akarja, különben reménytelen az akció.