Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 3x35 - Iliász

2017. október 14. 09:14 - sixx

Az van, hogy a tegnapi poszt kommentjeiben már aminek értelme volt, elhangzott az utolsó nagy hurrával kapcsolatban, így sok újat én sem fogok tudni mondani. Egy biztos, itt és most jelentem be hogy szerdán este, ha minden igaz, 9-től, lesz egy Facebook live-unk megint, amiben SzabóZ-vel ketten Survivorozunk, de, és ez itten a lényeg, lesznek vendégeink is, sőt, menten hat is, jelen állás szerint Iliász, Szandi, Klau, Barbi, Doktorjúdás és Feri. Szóval majd ott kérdezünk, és ha itt a kommentekben jönnek olyan dolgok, amikre mi nem gondoltunk, azokat is feltesszük szívesen, már ha idő engedi. SŐT, a játékosokkal készül egy közös nagyinterjú az Indexre, és ott is kérdezhetek, szóval tessen nyomatni a kínzó kérdéseket, ami elfér, felteszem. Ennyi volt a szolgálati közlemény, adjunk a melónak.

Bencus ünnepi kék ingben fogadja az utolsó törzsi tanácsra befutó, kiglancolt, megsminkelt, összetákolt, megfodrászolt versenyzőket, szevasztok, köszön, de a szigetlakók már nem jár ki, hiszen nem szigeten laknak már. #Sad. Az át- vagy inkább visszaváltozások egyébként meglehetősek a nők esetében, kivasalt hajak mindenütt, illetve Nórinak valami macskafül hajból, ami nekem olyan, mint Leia hercegnő kakaóscsigája, csak míg az ikonikus lett, ezen sírok. A smink egyébként Nórinak használ a leginkább, és Adrira fért volna rá, de nagyon, mert szegénynek olyan hamuszürke a bőre, mintha két napja lenne gyomorrontása.

Szandi kínvigyora iszonyatos, Klau sminkje visszafogott, az ő mosolya nem tűnik erőltetettnek egyébként, de az a csipkés fehér felső, baszki, ilyenben a nánási Ramszesz diszkóban is kiröhögték volna 1988-ban, pedig az nem ma vót. Barbi átváltozása a holy fuck kategória, egyrészt a haja, ami kiegyenesítve tök más karaktert ad az arcának, másrészt a szeme köré kent alapozó vagy mi a faszom, amitől a fényekben úgy néz ki, mint egy inverz gyűrűs maki, világos karikával a fejin. Lilla haját feltűzték, Doktorjúdás-ezazénutamvolt-gergőúgymegcsinált-kétnapignemtudtamjárni-doktorpanyik haja egyenes, vigyora idült, mintha valami szektagyűlésen most mondták volna neki, hogy 35 perc múlva itt a világvége de mi nem halunk meg, mert megisszuk a varázsitalt. Benedek szakáll nélkül egy nyikhaj, a Feri kockásingkészletéből egy darabot lenyúló Cetli szakállban is az, Zoli meg pont olyan, mint a szigeten vót, jellegtelen.

Bencus ismerteti a feladatot: el köll dönteni. Iliász vagy Feri. Húszmilla vagy lófasz se. Adri szerint nagyon rendben van, hogy ez a döntő, mert karma, Iliász harcos, Feri meg a túlélés szobra. Cetli szerint igazságosan ülnek a döntőben ezek ketten. Szandi örül, hogy idáig eljutott, és hálás a sorsnak. Annak nem, hogy nem egyedül ő a legjobb női survivor. Barbi nem udvariaskodik, ő bánja, hogy nem döntőzik, mert akkor erő versus taktika lett volna, és ezzel maradéktalanul egyetértek, én is drukkoltam, hogy bejusson. Na, jönnek a döntősök, vigyorognak mint falusi picsa az angolvécén, de szépek ezek az emberek, mondja Iliász, mintha szalonból jöttek volna. Feri meg sem ismeri őket, Nórit kicsilányozza, mert a keresztnevét sem tanulta meg valószínűleg. Bencus segít neki. (Hogyan veszítsünk zsűriszavazatokat, első lecke.)

Össze vannak kovácsolva, mondja Iliász Becusnak, egy irányba tartanak ők ketten. Feri nem érti, hogy lehet, hogy ők ketten így egy húron pendülnek, ebben van azért Stockholm-szindróma rendesen, na. Mert az elején nem pendültek sehogyse.

B: Előítélet?
F: Igen, ezt kerestem. Jó szó. Előítleteink voltak mindkettőnknek.

Hát ja, a valaki azt mondja nekem egy éve, hogy majd egy RTL-műsorban borul egymásba egy mélymagyar és egy félig arab magyar, kiröhögöm. Bencus aszongya, nincs sms, itten ülnek tízen, majd ők döntenek, és előtte szólnak hozzátok. Klau kezdi, örülsz Iliásznak a döntőben, vagy jobb lett volna valamelyik csaj, aki nem kapott új lehetőséget (mármint arra céloz, hogy Iliász ki lett szavazva, gondolom)? Feri aszongya, "tudtok kérdezni", ezek szerint vagy nem sorrendben mutatják az eseményeket, vagy kivágtak valakit Klau elől, aki méretes faszságot kérdezett. Pedig nem szabadba kivágni a gyökereket sem, mert abból lesznek az ilyen gyöngyszemek:

Feri örül Iliásznak, de könnyebb lett volna a dolga a két csajjal. Diplomáciából egyes bazdmeg, bár az igaz, hogy ha most kezd el finomkodni, az sem lenne szimpatikus. Klau szerint Iliásszal az a baj, hogy egy lusta szar, kérdés nincs, mert nem ösmeri. Cetli az egyenes játékot kéri számon Ferin, mert egy idióta, MÉR SZAVAZTAD KI ILIÁSZT, AKI ERŐS VÓT? Mert amikor téged kiraktak a többiek, onnantól nem volt értelme. Mert cetli, az erős volt, baszki, mi? Iliász, barátok vagyunk, oszt rám szavaztál, jaj, Cetli a sértett zsűritag, de nem a sértett-elmebajos, hanem a sértett-fájnekem, és az unalmas. Iliász aszongya, sajnálom, szar döntés volt. Adri vigyorog, Feri, te gyökér, miért nem tanulod meg a neveket? Akinek érdemes, megtanulom, de öreg vagyok már hozzá. Jogos, én is 47 vagyok, a kollegáim közül is csak a szakállasokat ismerem név szerint. Iliász, nem viselt meg, hogy elvesztetted a szövetségeseidet? Mindenki elvesztése megviselt. Iliász egy szent bazdmeg, ha kiesett valaki a másik törzsből, összeomlott, amikor megtudta, de annyira, hogy már dolgozni sme maradt ereje a táborban.

vlcsnap-00031_33.png

Benedek hosszasan mind semmit, hagyjuk, bolond lyuk ez. Zoli Feritől azt akarja tudni, hogy mi vót vele a baj? Felidézzük azt a jelenetet, amiben Feri közli Zolival, hogy a saját gyerekét is nyakonvágja, ha kell, mégis mire számít egy Zoli akkor. Gondolom, nem egy baltára a lapockái közé. Feri most sem kerüli ki a dolgokat, ahogy kérdezel és feleselsz, az. Gyökér vagy, Zoli, és szaladtál már bele pofonba, ez van. Lilla kenetteljes hangon számon kéri Feri rasszizmusát (a homofóbia híre nem ment át Lillához), de Feri hárít, nem, nem, én nem vagyok rasszista, nem bőrszín, viselkedés alatt ítélem EL az embereket, igaz, előítéleteim vannak. Csodálatosan kontraditkív körmondat, köszönjük. Iliászról is volt képem (DE Ő NEM ÍTÉL ELŐRE), de amikor megismertem, megváltozott. Lilla azt akarja tudni, miért nem bízott benne Iliász, PEDIG ugye Adrinak adta az amulettet. Iliásznak nem tetszett, hogy Lilla úgy viselkedett, ahogy ő akart viselkedni, és nem úgy, ahogy azt Iliász megálmodta.

Nóri csipog, mi bajod vót velem Feri? Én szerettem volna teljesíteni, de nem kaptam esélyt. Feri nem érti, minek kellett volna bizonyítani nekem? Mert nem vagyok gyenge. Oké, és? DE NEM KAPTAM LEHETŐSÉGET! Feri agya kezd elborulni, én nem szoktam kérni a lehetőséget, hanem bizonyítok, gondoltan, ennyi eszed neked is van. De hát nem vót, csak jöttek az ostoba kérdéseid. (Hogyan veszítsünk zsűriszavazatokat, második lecke.) Na, Szandi, nagyon gratula, a két legerősebb játékos van a döntőben, szerettem vóna nemcsak pótkocsi lenni, meg tudsz nekem bocsátani? Idő kell hozzá. Bencus is bekérdez, mi esett a legszarabbul, Feri? Sok minden. Szandi Iliásznak aszongya, csodállak baszki, te egy szentember vagy, én viszont átbasztalak szavazatilag ugye, amikor elhajtottalak A GECIBE innét, szóval az a fair, hogy ti ketten vagytok itt. Barbi következik, nem kérdez semmit, mert nem az a fajta, de dicsér, Ferikém, te személyiséget fejlesztettél magadnak vagy magadban, és nyíltan játszottál, és nem hazudtál sose, nem vertél át egyszer sem. Iliász, te szövetségesem voltál, de elárultalak, mert az úgy volt nekem jó. Ez korrekt, baszki, nincs melléduma. És Bancus lezárja ezt a kört, MI A FASZ BAZDMEG, ÉS DOKTORJÚDÁS? Miért nem halljuk??? Mit mondhatott???

vlcsnap-00045_24.png

Lemegy a cetlizés, DE Bencus nem olvassa fel a HD-ben látványosan gagyi műanyag bödönnek látszó urnába rejtett voksokat, mert tízen vannak és lehet iksz is, így ELŐRE lesz egy tűzrakó párbaj. Mert. Én ezt nem értem, a dramaturgia is azt kívánná, hogy a végén legyen, HA kell, gondolom a műsoridőt ki kellett tölteni valamivel. Aki nyeri a tűzgyújtást, annak van egy plusz szavazata. Gyújtanak, mindketten értenek hozzá, de Feri jobban, mégsem boldogul, és Iliász nyeri a plusz egyet, akit azzal az áhítatos úristenezéssel az arcán fogad, amitől a falra mászok, baszki, nem kell elnézést kérni, ha nyersz, örüjjé' már egyszer.

Szóval plusz egyről indulunk, és jönnek a cetlik. Doktorjúdás: Feri, egyenes embör vagy, 1-1, Adri: Iliász, nem hazudtál, 2-1, Barbi: Feri, te vagy méltó rá, 2-2, Cetli: Feri, te vagy nekem a nyertes, 2-3, Lilla: Iliász, rettenthetetlen vagy, 3-3, Nóri: Iliász, példaképem vagy, 4-3, Benedek: Feri, mert megegyeztünk, 4-4, Szandi: Iliász, mert te vagy a legfaszább, 5-4, Klau vagy Zoli: Iliász, indok nincs, 6-4, eldőlt. Az utolsó szavazatot nem tudjuk meg. Iliász sokkot kap, majd felhívja a csaját, és taknyát nyálát összefolyatva sír, neked nyertem meg, mondja, jézusom, ez nem kellett volna. Bencus a végén tanulságot von le, ez a műsor az elfogadásról szól. Hát, arról is, ja.

Köszönjük az egész évados kitartó figyelmet, kommentet, anyázást, jó móka volt ez a műsor így kívülről is. Van még fasza hogyvót a blogon, tessen szépen olvasgatni reality is van, Pumpedék és Luxifelik, és lesz majd VV9, és Exek 2 (???), és Survivor 4 (???) és még sok más, ha tévébe kerülnek.

88 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

,, 2017.10.14. 09:27:18

"szerdán este, ha minden igaz, 9-től, lesz egy Facebook live-unk megint, amiben SzabóZ-vel ketten Survivorozunk, de, és ez itten a lényeg, lesznek vendégeink is, sőt, menten hat is, jelen állás szerint Iliász, Szandi, Klau, Barbi, Doktorjúdás és Feri"
Jessz! zsírsárkányok vagytok, nagyon köszi!!!

HufnágelSteve 2017.10.14. 09:42:12

A műsor nekem bejött. Az utolsó Hogyvolt is, a képekkel :). Amúgy a morci Nórci tök helyes volt itt a fejére esett kis kakaós csigák ellenére is.
Ha kérdeztek tőlük feltehetnétek azt Ferinek és Szandinak közösen, hogy Feri azt állította ő mindig nyílt volt, elvárta volna, hogy Szandi szóljon Benedek elleni tervükről. Viszont ez így nem teljesen stimmel, mert ő sem szólt Adri kibaszásáról, pedig tudta, és még mondta is, hogy Szandi ettől ki fog akadni. Feritől kérdezzétek meg, hogy ez csak feledékenység, vagy kettős mérce (mert Adri és Szandi csak nők)? Szanditól meg azt, hogy ezt miért nem kérdezte meg Feritől, akár egyből utána, akár a végső szavazás előtti beszélgetésben, akár a végén?

Laura Ingalls 2017.10.14. 09:44:34

Sixx, nagyon köszi a hogyvoltokat! Várom a szerdát! :D
Kérdés bárakármelyikhez live v. nagyinterjú: 1. Mit kérdezett Júdás a végén amit nem vágtak adásba?
2. Nem bánták meg az érintettek a kapcsolatosdit? (Szerintem nem segítette a játékukat.)
3. Kik maradtak egymással kapcsolatbn? (Úgy értem szövődtek valódi barátságok?)
4. Volt valakinél szövődménye a survivor-nek? (Kintieknél sokszor előfordult hosszan tartó fertőzés, pl.: Tony 3 hónapig kezelés alatt állt, olyan jó kis parazitát szedett össze.)

Chuck Νorris 2017.10.14. 09:48:37

nem volt rossz a müsor, de jo se. Sokszor ugy éreztem erösen meg van csinálva, bele van nyulva, irányitott, és sajnos a magyar valoságshow multbol táplálkozik, nem az amcsi gyökerekböl.
A szereplökkel sem tudtam azonosulni, nem akadt olyan karakter aki annyira szimpi vagy unszimpi volt hogy odaragasztott a tv elé és érdekelt mi lesz vele.
Ez persze lehet a szerkesztés hibája, nem tudták kidolgozni megmutatni a karaktereket, inkább mindig egynek mutatták az aktuális szarkeverését, vagy a heroikus küzdelmét a "vadonnal" :)

J 79 2017.10.14. 09:58:09

Survivor szűzként azt kell mondjam összességében jó volt a show. voltak gyengébb részek, ahogy gyengébb karakterek is de elsőnek megtette. ugyanez a Hogyvolt is, voltak jobbak és kevésbé jók de összességében riszpekt a munkátokért. egy dolog ami nem tetszett, a következő adások spoilerezése de azt a tv elkapcsolásával tudtam ignorálni. a kommenteket viszont sajna nem.

Nuggetzor 2017.10.14. 10:06:33

Köszi a Hogyvoltokat, igazán hiányozni fog! Ezek után kénytelen leszek rávenni magam egy trash realityre.

Sanda.Ipse 2017.10.14. 10:09:47

Iliásznak két rossz pillanata volt: a két nyálas telefonbeszélgetés...
Gratula az Rtl-nek a castinghoz. Különböző karaktereket, különböző játékstílusokat láthattunk. Mindenki megtalálhatta a neki szimpatikusat. Gratula valamennyi résztvevőnek, engem szórakoztattak. Örülök Iliász győzelmének, de akár Feri is lehetett volna. Mindketten méltók voltak rá.

Sanda.Ipse 2017.10.14. 10:11:30

@Laura Ingalls:
... én Iliász véleményére lennék kíváncsi a jelenlegi kapcsolatára Kekeccel.

Laura Ingalls 2017.10.14. 10:20:48

@Sanda.Ipse: igen, de jó kérdés!
Feritől megkérdezném, ha őszintén vlaszolna, hogy utólag nem változtatna-e a szélsőséges megnyilvánulásain? Attól tartok valami olyasmit válaszolna, hogy ő olyan amilyen, nem tud másképp visekedni, nem tagadja meg önmagát, nem bán meg semmit sohasenem, őszinteség, becsület stb. Pedig a social game-en bukta el a húszmilliót.

,, 2017.10.14. 10:25:14

drJúdás kérdése sztem az volt, h "Mit gondoltok Rólam?"
ezért maradhatott ki.

Chuck Νorris 2017.10.14. 10:28:23

@,,: szerintem ugyanazt a kérdést tette fel mind2nek. ti loptátok el a melltartofelsöm? :)

lac64 2017.10.14. 10:33:57

@,,: :D Mondjuk ezért nem hagyták volna ki, mert Zoli és Nóri kérdése nem igen tért el ettől :)

HufnágelSteve 2017.10.14. 10:39:07

Tudom pofátlanság, és én troll vagyok, de azért megkérdezhetnétek Iliásztól, hogy miért kellett ennyire gazsulálni a barátnőjének? Csak nem megcsalta vagy megütötte? Vagy valami szappanopera szerepet ajánlottak neki és ez arra volt egy fura nyilvános casting? Másért nehéz ilyen "engesztelő áldozat" bemutatást elképzelni a nagyközönség előtt.

erkölcsi hulla 2017.10.14. 11:22:52

Komolyan az a neve annak a parasztnak, hogy ILIÁSZ ?
Mindig van aljább, de ez sajnos a nézők hibálya. Iliász. bazmeg. Igazi szenny a köbön.

Sanda.Ipse 2017.10.14. 11:31:14

@erkölcsi hulla:
kapcsold be a helyesírás ellenőrződ!
hibálya < hibája
A tartalommal inkább nem foglalkozom:)

rockjano 2017.10.14. 12:15:17

SIXX...a játékos leírásoknál meg kellett állapítanom hogy te azért egy kicsit geci vagy de amúgy imádlak :-)))))

Amúgy ez TV műsor volt nem a valóság, gondolom sokminden megrendezett és megvágott volt de az is igaz hogy az eddigi hasonlókhoz képest még mindig nagyságrendekkel jobb, igenis számít a jó alapanyag és egy jól kitalált formátum... valeszeg jövőre is élvezhetjük a dolgot valszeg a rating nem rossz...

nayrobi 2017.10.14. 12:20:04

Ferit megkérdezhetnétek, hogy mi volt az első gondolata amikor megtudta, hogy Szandi és Klau lopta el az ananászt

dare 2017.10.14. 12:22:35

Elnézve ezt a képet a 2 döntőssel, én szinte biztos a kisebbikre tettem volna összeget, vagy tippeltem volna a nyerésére.
A nagyobbik nyert.
Konklúzió: nagyra kell nőni :D

Nem követtem a műsort (1-2 részt leszámítva azért belenéztem), ezért nem alakult ki szimpátia, vagy ellenérzés egy játékossal szemben sem.
Ahogy olvasom nem a nézők döntöttek, hanem a "túlélők".
Ha ők így látták, akkor evan.
(azért jó lett volna egy 2-3 hetes túlélőshowt csinálni velük még kemény, embert nem kímélő feladatokkal.
Megnéztem volna ki zuhant volna meg korábban).

2017.10.14. 12:23:04

Sixx, Hoppancs, Chat Géza, Dzsudibí !!!

Tisztelt Hogyvolt írók !
Ismét köszönjük (remélem írhatom a többiek nevében is) az áldozatos munkátokat !
Minden reality alatt megmutatjátok, hogy egy "sima internet blog" színvonalasabb tud lenni magánál a műsornál is !
Nem is beszélve a sok könnyezve röhögésről... :)

Egyszóval, nagyok vagytok, mint a rostban gazdag bivalyszar ! :)))

n3spr3ss0 2017.10.14. 12:26:18

@erkölcsi hulla: Írni sem tudsz helyesen, a többihez meg sötét vagy.

Pen Island 2017.10.14. 12:27:47

@Sixx: nekem az az elméletem, hogy az eredeti formátum köti az RTL-t, hogy a zsűri 7-9 fő lehet. De Doktorjúdást visszahozták a szerkesztők, úgyhogy valahogy ügyeskedni kellett hogy beleférjenek a keretek közé, ezért láttunk csak 9 kérdést és csak 9 szavazatot Bencétől (a bödönnél persze 10et láttunk, de mondhatja a retek, hogy a tizedik csak arra járt..).

Egyébként mintha Zoli szájáról azt lehetne leolvasni, amikor Feri nyakába borul, hogy "Én rád szavaztam", vagyis még tolni lehetett volna a feszültséget, hogy az utolsó szavazattal dől el Iliász javára... Kivéve, ha benne van a szerződésben, hogy csak 9 cetlit lehet felmutatni :)

kappakeklol 2017.10.14. 12:44:07

@nayrobi: Kizártnak tartom, hogy meglepődött volna rajta utólag. Lényegében ahányszor át"taktikázta" (fogalmazzunk polkorrekten, ne sérüljön senki) Szandi Ferit, +-1 már nem oszt nem szoroz egy ilyen mentalitású embernél.

Én inkább azt kérdezném Szanditól, mennyit hízott a műsor végére, de ilyet ugye nem illik (bár ez itt talán annyira nem számít).

boci29 2017.10.14. 12:52:53

a műsor jóvót végülis, de a napi formátum miatt annyi felesleges, unalmas perc került minden adásba, hogy csak na.

sans paraben 2017.10.14. 13:50:34

barbi, klaudia és szandi volt igazi survivor karakter, a többiek hisztiző picsák, ostoba bunkók vagy kenetteljes szentek voltak. a két elődöntő meg szembement mindennel, ami a survivor sava-borsa: a taktikázás, a helyezkedés, az alkudozás.
szerintem szandi érdemelte volna meg a győzelmet.

Nem Penny hajója 2017.10.14. 14:18:37

Azt kérdezném meg tőlük, hogy volt-e olyan esemény, ami szerintük fontos volt, de nem került adásba.
Illetve a szarásról, pisálásról faggatnám még őket. Volt-e egy állandó szaróhely az erdőben, vagy oda kakkantottak, ahol gondolták, aztán elkaparták, mint egy macska? Ha az utóbbi, akkor léptek-e szarba?

Egyébként az lenne nagy húzás, ha ezeket a játékosokat majd egy az egyben beterelnék a Való Világba is. Kíváncsi lennék egy olyan évadra. :)

flydomi 2017.10.14. 14:20:05

@sans paraben:
Klau és Szandi?
Pont ők voltak a legnagyobb sírok. :) Na meg az,hogy a piszkos munkát mással akarták allandóan elvégezni,elégé szánalmasak lettek tőle. :) Ugye emlékszünk arra,mikor 4-en voltak bent,Feri és a 3 csicska kislány?Ugye nem fakadt ki egyik se.....:)
Főleg a Klau,aki neki esett Barbinak,hogy mit képzel magáról,hogy miért nem akadályozta fizikálisan Ferit. :)

Nevem senki. 2017.10.14. 14:21:54

Ez az utolsó rész nagyon össze lett csapva. Biztos elakarták érni a pesti gyorst.
Szandrától kérdezzétek meg menyit kapott a retektől, hogy harmadjára is hátba szúrja ősszövetségesét Ferit.
Iliásztól meg azt hogy melyik szerki nyomta a kezébe a levelet, amiben figyelmeztették hogy amit talált az nem a védettségi amulett.
Ezek folyamatosan megakarták vezetni a nézőket. Ez a mocsok retek teljesen hülyének néz minket.
Ezt a műsort lehetett volna 10/10-re is értékelni, de a hibái és belenyúlásai miatt csak 6,5/10

Nevem senki. 2017.10.14. 14:25:58

@sans paraben: Ja és az első elődöntőt nagyon személyre szabták Iliásznak. Tudták hogy Ferinek sz@r a válla, könyöke, Szandi keze meg sérült. 1,01-es odszal oda lehetett adni Iliásznak.

Nevem senki. 2017.10.14. 14:28:36

@Nem Penny hajója: A vv egy kínlódás. Beszüntetném örökre. Az emléke meg vesszen a feledés homályába.

Nevem senki. 2017.10.14. 14:36:31

@flydomi: és igaza volt. Egy útvonal volt a szabályok nem tiltották, megtehette volna. Abban állapodott meg a 3 csaj hogy nem hagyják Ferit nyerni és akkor Feri megy. Barbira a nagy taktikusra meg rákiabált Feri az meg félelmébe beleugrott a vízbe. Ez igen! Ehhez külön gratulálok neki.

Nevem senki. 2017.10.14. 14:40:10

@sans paraben: Sőt az utolsó holt párbajt is Iliásznak találták ki. Hosszú kezűek voltak előnyben. Az eredmény is a magassági sorrendet tükrözte.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.14. 14:46:41

Hát igen ez a "neked nyertem meg galambom" nem kicsit volt kínos, látszik hogy mindent a csaja segge alá pakol akárhányszor füttyent a menyecske.
De szerencséjére mikor az urat dicsérte (minden alkalommal) akkor Isten nevét emlegette ,mert Allah akbarral szarul jött volna ki :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.14. 14:53:06

@Nem Penny hajója:

A VV tényleg mást hoz ki az emberekből, átalakulnak állattá, be vannak zárva, nincsenek külső ingerek, de így hogy mutatóba tennék be őket, amit ők se vennének komolyan, nem a paraszt énjüket hozná elő.
Nórika psziho lenne, éjjel elvágná mindenki torkát, Iliász lehet bánatosra inná magát, de lehet hogy nem iszik alkoholt mert arab, Ferit jó lenne nézni, ő végig tolná a VV-t a döntőig, Klau lehet 1 hónap után már dugna Benedekkel, cetlisről kiderülne hogy a fiúkat is szereti, Lillát megütné valaki mert mindig énekel, amikor iszik akkor pláne, Barb széttaktikázna mindent, Bálintka zabálna egész nap....nem lenne rossz őket a VV-be is betenni :))

miciur 2017.10.14. 15:20:05

Az elején megjósoltam a hogyvolton, hogy Iliász -Szandálka döntő lesz, ez majdnem be is jött. Ferit már régen ki kellett volna szavazniuk a többieknek, egyedül Barbi és Szandi érti igazán, miről szól ez a játék.. További nagy hiba Feri részéről, hogy nem vetette fel a végső tanácson, hogy Iliász azért kevésbé jogosult a nyereményre, mert a sima, nyilvánosan tudható szabályok szerint Ézsaiás már régen a juryben kelkene hogy üljön, nem a döntőben, ezzel a titkos kis szabállyal és a sokkal könnyebb social game kerülőúttal előnybe került a Holtak szigetéről visszakerült játékos. Eleve sértett kis faszok kolóniája volt a Holtak-szigete, a semmire sem jó Nórival és Ezerfogúval az élen, akik a 10. lehetőséggel sem tudtak élni. Ezt a vonalat remélem dobja az rtl, mert ez borzalmas volt..

katalin 2017.10.14. 15:35:20

Akkor a trójai háborut is a trójaiak nyerték? mert Homérosz másként irta meg. Ferinek drukkoltam,mert nem birtam Iliász picsogását,amikor a barátnójével beszélt.

Raven! 2017.10.14. 16:45:13

En csak annyit: GRATULALOK FERI a teljesitmenyedhez, PELDAERTEKU volt, valamint vegtelenul felhaboritonak tartom az rtl sok-sok kis es nagy piszkos huzasat, ahogy Iliaszt hoztak ki gyoztesnek. PS: Nagyon csodalkoznek, ha Szandi Ferivel szembeni szemetsege nem utne vissza ra a hatralevo eleteben.

serebii94 2017.10.14. 16:50:02

Összességében tetszett az egész, de azért voltak elég idegesítő belenyúlások és szabályváltozások az amerikaihoz képest. Nem tetszett ahogy visszahoztak már kiesett játékosokat, (Nóri,Lilla) bár tudom a feladások miatt muszáj volt.
A döntőben elég gáz volt hogy nem mutatták Anita kérdését és a végén Klau és Zoli szavazatát, legalább egy villanásra.Iliásznak gratulálok, megérdemelte, de Feri is megérdemelte volna.
Köszönjük a Hogyvolt íróinak jókat szórakoztam rajtuk! :D

Éhesló 2017.10.14. 18:07:56

Elképesztően szétmanipulált fos volt, az elejétől.

Az már csak a hab volt a szartortájukon, hogy egy kiesettett lazán visszatoltak a döntőbe(!!!!), majd a sok vesztes megszavazta(!!!!) a közülük visszacsalt másik vesztest nyertesnek.

No ez már mindennek a legalja.
Piha!

Jóska Pista 2017.10.14. 21:11:41

Feri, szegény, még mindig azt hiszi, hogy ez a játék a becsületről szól? :))))
Nem vette észre, hogy rossz rendezvényre vett jegyet?
Nem érezte szánalmasnak, hogy ennyi sérüléssel, ennyi idősen még most is mindent erőből próbált megoldani?

Iliász nem érzi kínosnak, hogy úgy kicetlizték, mint a sicc?

ankanpoikanen 2017.10.14. 22:07:37

Sixx!!! Sámsonban volt a híres Ramszesz discó nem Nánáson! Most múzeum van a helyén! Üdv.

Province 2017.10.15. 00:16:53

Szeretném, ha megkérdeznéd mindenkitől (különösen a közellenséggé vált Szanditól), hogy jelentkezne-e újra, és miért.
Lilla az rtl reggeliben valami olyasmit mondott a survivort jellemezve, hogy a bűvésztrükk akkor jó, ha elhisszük, amit látunk.

Nevem senki. 2017.10.15. 20:08:35

@Berborosz: Utolsó adás után beírtam már mit gondolok, de nem akarom itt megvetni a lábam. :)

Berborosz 2017.10.15. 20:28:32

@Slepárszkyvicssovszkisovicsszkisovszkily Slepy:
Hát most már ne is akard, mert holnap-holnapután itt bezár a bazár.

Nevem senki. 2017.10.15. 21:14:52

Összességében egy nézhető műsort dobtak össze, amiben azért a gyermekbetegségek fellelhetőek voltak. Ha már a faszik feladták és muszáj a létszámnak meglenni akkor gondoskodni kellet volna tartalékjátékosokról és nem egy első napon kiesett hisztis picsát visszaküldeni védettségi amulettel.
A másik észrevétel, Mikor Iliász azt hitte megtalálta a védettségi amulettet, nem lett volna szabad őt levélben értesíteni, (külső segítség) hagyni kellet volna, higgye azt, vesse be, legyen pofára esés, usa-ban is volt ilyen. De a retek elfogult volt és már akkor őt tolta.

xukxuk 2017.10.15. 23:21:18

Huuuu vége van, nem is tudtam.

enzo23 2017.10.16. 02:24:06

Na, kicsit csúszva (és elspoilerezve) láttam csak a döntőt, de azért írok valamit, ha már viszonylag végigkövettem. Köszi a hogyvoltozást - a műsor és az itteni (ki)beszélgetés az elmúlt másfél hónapos szerves része lett, azt vettem észre :)

A döntőről:
Csak sikerült kitölteni a 45 percet, akkor már inkább egy lájtos reuniont pakoltak volna bele a végébe... bár, fene tudja hogy az jó lett volna-e. Anita vajon mi a bánatért nem kérdezhetett? (Vagy csak nem mutatták?) És miért szavazhatott?
Igazából ez összefügg a párbajjal, ha anno Doktorjúdást nem akarják benyomni a szerkik annyira a HSz-re, akkor most 9 zsűritag lett volna, és nem kellett volna indokolatlan előre párbajozást tartani. Mondjuk azon röhögtem, hogy a kintiben mióta várok egy izgalmas döntőt, itt meg elsőre sikerült, már legalábbis a szavazatok számait tekintve. Ha már ebből a kettőből lehetett választani, akkor örülök Iliász győzelmének (ha FeriNyeri, az rosszat jelentett volna az esetleges elkövetkezendő évadok számára)... De nálam egyébként Barbi nyert, még ha a kihívásokban nem is volt ott a szeren, de ő állt a legközelebb egy igazi Survivor játékoshoz.

Az egész évadról:
Nagy reményekkel vágtam neki - hát nem lett az a magyar tévékben túl gyakran fellelhető szokásos trash, de ennek ellenére azért nagyon sok sebből vérzik a produkció, és még csak nem is gyermekbetegségekről van szó. A legnagyobb bajok:

- Mindenféle játékelem ad hoc belepakolása (állítom, a kint 35 évad alatt felvonultatott elemeknek a nagy részét belerakták, +még új dolgokat is...)
- Ennek egy válfaja különösen undorító volt, a győztes törzsben feszültséggenerálás a "kit utálsz" szavazással.
- A játékosok "cetli-ellenessége"/párbaj-mániája, avagy hogy pár kivételtől eltekintve ennyire nem fogták fel, hogy miről szól a játék.
- Az előzetesek (még a rész közben is), amik túl sok mindent spoilereztek el.

Ezen kívül voltak kisebb hibák (törzs swapnél a cliffhangeres vágás, Bence miééértmondja el ugyanazt annyiszor, stb.), de azért tartogatott az évad egy-két emlékezetes húzást is, főleg idolok tekintetében (talán Lilla húzása nyert ilyen téren).
Összességében azért jó hogy volt, egy 6/10-et adnék rá - viszont félek, hogy a fentebb írtakat nem is tervezik kiküszöbölni, mert az várható hogy lesz következő évad. Több Gergelyt/Barbit, és kevesebb CetliGergőt!
Asszem ennyi. Köszi annak, aki olvasott/olvasta ezt! :)

miciur 2017.10.16. 11:23:41

@enzo23: nagyjából egyetértek, de Barbin még Szandálka is túltesz, ő az igazi Survivor típusú játékos: nem fél a blindsideoktól, jó a social game-ben és erős a védettségi játékokban.

anonymand kommentelő 2017.10.16. 12:01:20

@miciur: Más szóval: mindenben nyomult. Mint a bélsár.

miciur 2017.10.16. 13:25:20

@anonymand kommentelő: igazi all-round player, én ezt bírom a villaineken kívül

Sanda.Ipse 2017.10.16. 16:26:50

Akit érdekel, itt a Blikk interjú a két döntőssel:
ww.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/kerdezzen-survivor-iliasztol-es-feritol/xc09btq

Szerencsére Feri ugyanazt a hangot üti meg, ami a játék végén már jellemző volt rá...

enzo23 2017.10.16. 20:26:09

@miciur: van benne igazság... de ha tökéletesíteni akarjuk, akkor Szandi egy kicsit túl átvágós volt, ha Barbi módszerét ötvözte volna a sajátjával, akkor állnánk igazán közel egy igazi Survivorhoz

E-Sz-A 2017.10.17. 17:53:32

Annyira tipikus hogy @sixx nem fog interjút készíteni sem Lillával sem Nórival, csak mert nem bírja őket, pedig a szórakoztató faktort ők hozták, előbbihez pedig még érdekes kérdések is lehetnének

sixx · http://comment.blog.hu 2017.10.17. 18:05:13

@E-Sz-A: hat, azokkal beszelgetek, akik szerintem erdekesek voltak, de miert nem keresed meg oket, es facebook live-ozol veluk? Meg ki is tennem a facebookra, hajra. Ja, hogy csak az a lenyeg, hogy szokas szerint beszolj es baszogass? Akkor mindent ertek.

2017.10.17. 18:18:07

@sixx: kérdések:
-mit mondott anita, ami nem került adásba (voltak pl létszám konteok)
-a két, fel nem olvasott szavazat kire ment (erre is voltak konteok, jó lenne őket lecsillapítani)

2017.10.17. 18:27:21

@sixx: @Biriksz_Krokiksz!: jahhh nem ide, már mindegy.

Berber Oroszlán 2017.10.18. 08:48:06

@Biriksz_Krokiksz!:
Remélem tudjátok, hogy nekem kellett volna megnyernem ezt a játékot?
Ezt mondta.

LiaMum 2017.10.18. 13:26:31

@Biriksz_Krokiksz!: Klaudia leírta ahivatalos oldalon, hogy Iliászra szavazott :)

2017.10.18. 14:00:37

@LiaMum: ahh köszi! (akkor már csak a zoliét kell megtudni) ;)

LiaMum 2017.10.18. 14:03:49

@Biriksz_Krokiksz!: Az övét nem tudom, de volt a kis Fb csoportunknak hétvégén minden nálunk lévő játékossal egy beszélgetős posztja, abból kicsit az volt az érzésünk, hogy Zoli is is Iliászra szavazott.

Az mindenesetre kiderült, hogy a két bumeráng ( Lilla és Nóri ) az életben is ugyanolyan rosszindulatú és sértődős :D

2017.10.18. 14:20:55

@LiaMum: oooo de kíváncsi lettem volna pedig azokra a sértődős párbeszédekre ;)
xD

LiaMum 2017.10.18. 14:23:02

@Biriksz_Krokiksz!: keresd meg a csopit, olvashatóak :D x-faktor, ninja warrior fecsegő-csevegő

2017.10.18. 15:19:33

@LiaMum: történt!
(uhhh termeltetek rendesen, elleszek egy darabig a visszaolvasással)

LiaMum 2017.10.18. 15:24:13

@Biriksz_Krokiksz!: Láttalak :D van mit olvasni :D jó szórakozást :))) végig nyomtuk az egészet mi is, a HV posztok meg napi posztok voltak :) minden kommentet olvastam itt, de valahogy sosem jutottam el a kommentelésig :)

,, 2017.10.18. 21:12:07

Nincs itt senki? Nem nézitek?

,, 2017.10.18. 21:49:29

FB komment a live-ból: "Ne beszéljen csúnyán a Télapó formájú úriember !! Kérjen bocsánatot !"

,, 2017.10.18. 21:53:19

kammerolás, júdásanita azt is írta h egy lány sem menstruált negyvenizé napig egyszer sem. most komolyan.

,, 2017.10.18. 22:10:53

köszi, szerintem baromi érdekes volt, főleg a sok kulisszatitkos rész:) azért a rubinkristóf nagy spíler még mindig:)

2017.10.19. 05:40:42

@,,: :))))) azon szakadtam. viszont nem tudtuk meg h holaferi?!?! érdekes volt nagyon, kevés volt az az 1 óra.

bElannaTorres 2017.10.19. 19:25:39

köszönöm én is, nagyon tetszett a fb live :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.20. 09:22:30

@Biriksz_Krokiksz!:

Csinájjál konyhafőnök vip hogyvoltot kroki :)
Enném szavaid :)

2017.10.20. 11:14:57

@szociál: maga csak ne osztogasson nekem feladatot, uram! ni!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.20. 13:12:19

@Biriksz_Krokiksz!:

Csak NI-te mondjon nekem !
Attól félek :P

2017.10.20. 14:03:30

@szociál: akkor nem maga a Lovagok Vezére!

2017.10.20. 17:44:08

@szociál: de am' nem szoktam főzős műsorokat nézni, így a konyhafőnit sem, cetli miatt néztem bele tegnapelőtt, meglepően ügyibogyi volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.20. 17:57:38

@Biriksz_Krokiksz!:

Én felveszem és tekergetem, ott ülni nem tudNÁK előtte :)
De meglepően szimpi a gárda, szóval annyira nem gáz.

2017.10.20. 18:15:53

@szociál: szimpik, nem erről van szó, csak engem nem köt le a főzőcskézés. de ne offoljunk, mert elkenik a szánkat :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.20. 18:26:51

@Biriksz_Krokiksz!:

De hisz vége a survinak, már megdöglött a poszt :)
Én mikor nézem éhes leszek, és ezért nézem , hogy egyek utána :)

2017.10.20. 18:53:12

@szociál: kreálj vmi zsibongó offolda blogot, ahol ki lehet beszélni a kajákat meg nindzsákat meg #aberkyt! oda mennék ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.20. 19:05:43

@Biriksz_Krokiksz!:

Hány blogot nyissak baszki, én legyek a blogmester ? :))
Neked még nincs, csinálj végre egy gumiszobást :)
Ígérem jövök :)

2017.10.20. 19:24:43

@szociál: biri! nem!! ír!!! blogot!!!!

2017.10.20. 20:20:39

@szociál: te fogod feltakarítani!
süti beállítások módosítása