Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Pumpedék 2x07 - Pumped farka saját életet él (18+)

2017. szeptember 27. 09:21 - sixx

inkedvlcsnap-00016_li.jpg

Az van, hogy ezt a hogyvoltot éppen Pumpás legnemesebb szerve szemszögéből (höhö) is meg lehetett volna írni, mert a farka, petyhüdt, lanka állapotban ugyan, de uralta az epizódot, hiszen a lehető legváratlanabb pillanatokban került elő, például a nyitójelenetben, amiben Pumpás meg a két megmaradt alkalmazott bige a Balatonon vízibiciklinek. Ez, mármint a vízibiciklizés számomra mindig is egy megfoghatatlan tevékenység volt a Balatonon, nekik sem megy egyszerűen az eleje, amikor Pumped még nem kapja elő a brét, mert a bokáig érő, gyerekekkel és öregasszonyokkal súlyosbított pocsolya sok mindenre alkalmas, csak sportokra nem. Mindegy, megpróbálják, és mivel Pumpás sérült, így nem is hajthatja a gépet, legalábbis erre hivatkozik, pedig olyat már láttam, hogy valaki sérült karral biciklizzen, pl. magamat.

Mindegy is, kimennek, bicikliznek, a parttól kényelmes távolba jutva Pumpás előveszi a faszt, majd utasítja a bigéket, hogy őt le kell kenni napolajilag, és tessék. Ja, és ha már ott tartanak, akkor egy szopás is jó lenne. Nem lesz, pedig azzal szintet ugorhattunk volna a hazai valóságshow-történelemben, egy nő-egy farok viszonylatban már volt jelenet bőven, ebben a műsorban is ugye, de ketten a magyar tévében egyszerre még nem oráloztak egy bránert.

Meg fog égni a faszom, tudod, hogy fog az fájni?

Nem mondom, hogy nem vagyok meg nélküle, de a tévétörténelem írását azért sajnálom, hogy kihagyták, de tessék, újabb példa rá, hogy ez egy előre nem megírt műsor. És igen, szarkazmust lehet kihallani itten, ha valakinek nem esett volna le. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a faszét állandóan lóbáló, a szopást erőltető, de nem kapó Pumped legalább annyira kimeríti a szexuális zaklató fogalmát mint az a gyökér tette az Éden hotel 3-ban, és akkor arról a mellékes motívumról nem is beszéltünk, hogy a főnök zaklatta a beosztottakat, ugye, ha már nem megírásról és rögvalóságról beszélünk.

Akkor először visszamegyünk a szállásra, baszunk egy nagyot így hármasban és mindenki mehet vissza dolgozni.

vlcsnap-00020_31.png

A Pumped bár viszont nem muzsikál jól, mert a népek nem dolgoznak. Norbi pl. csak úgy lelép a műszakból, mert elfáradt, és mivel Rebeka a leváltása helyett vízibiciklizett a fasz főnökével, így úgy volt vele hogy szeva, megyek aludni. Pumped ezen kiborul, félórás késés miatt nem lehet így ellógni, nem érdekel, hogy négy órát aludtál két nap alatt, ez egy munkahely. Ezen hosszasan röhögtem, pedig igaza van valahol Pumpásnak, aki azon idegeskedik, hogy őtet nem veszik itten komolyan. Hát, kenegetésre váró fasszal egy műanyag vízijármű végiben fetrengve elég nehéz tekintélyt parancsolni.

Ki lesz mindenki baszva a gecibe.

Pumped és Soma megbeszélik a dolgokat, Norbi kihasználja, hogy span, és szopatja őket. Ez így nem megy, mert, és mostantól átadom a szót tanítómestereinknek:

S: Azt vettem észre, hogy Gyuri tiszta dekonstruktív.
P: Demori...demirol...
S: Micsinál?
P: Demoralizálja a munkaközösséget.
S: Jó.
P: Érted?
S: Hát nem.
P: Lelombozza a többieket. Látják a többiek, hogy ilyet meg lehet csinálni.
S: Tesó, honnan tudsz te ilyen szavakat, nincs is érettségid. Ilyeneket nekem kéne tudnom.
P: Én az utcán tanultam. Én az utca gyereke vagyok. Az észt nem érettségivel osztogatják.
S: Attól, hogy tudsz ilyen idegen szavakat meg jövevényszavakat én okosabb vagyok nálad.
P: Efelől semmi kétségem.

vlcsnap-00021_39.png

Megegyeznek abban, hogy Gyurit ki kell baszni, mert Norbi azért lóg, mert Gyuri lelazázza a dolgot, és kihasználja a személyes kapcsolatot. Pumpednek ráadásul azért is fő a feje, mert a lepukkant bár lófasz pénzt nem hozott, és majd hogy fogja visszafizetni Somának a félmillát üres asztalokkal. Nekem van egy sejtésem, de nem akarok okoskodni. Pumped a saját kartonból kivágott mását nézve sóhajtozik, jaj, pedig ide engem imádni kellene jönniük a népeknek. Na ja. Gyuri jön, Pumped kiviszi hátra, ahol eddig egy asztal volt és betonplacc, most meg fú van és Balatonpart, mindegy, nem akarunk fel az ilyesmin, tesó, nem jó ez így. Jó, hogy mondod, vág közbe Gyuri, felmondok, mert ez nem nekem való. Akkor ezzel is megvónánk. (Ah, rejtély megoldva, a hátsó részen VAN EGY KAPU BAZDMEG, ott ki lehet jutni a partra. Jó helyen van ez a leszakadt bár.)

A helyzet tehát rossz, sőt, nagyon tré, mert a hat alkalmazottból négyen maradtak, a bár halott, Andor, a tulaj meg ideges, és kitalálja azt, aminek a forgatókönyvírók is már az első balatonos adás alatt megágyaztak: le köll hívni Pumpednét, akinek van vendéglátós múltja, és két bazinagy csöcse, amit előszeretettel mutogat, így a forgalomnak is jót tesz és dolgozni is tud. Mindezt úgy adja elő, mint az a kisiskolás az november 7-i ünnepségre betanult szöveget, aki egész éjjel azt tanulta, hogy "Sztalinelvtárs, nem lesz ez így jó, igazságtalanság van a szovjet vidéken." És igen, én voltam az, és igen, elbasztam élőben. Akkor szakítottunk, mármint én és a színház. Pumpedné mellett az is szól, hogy a Pumped-brand része, van gyakorlata és Pumped ismeri. Ellene meg az, hogy nincsenek együtt Pumpeddel és lesznek féltékenységi rohamok. Oszt jogosan-e, kérdi Andor.

Az ő féltékenységének mindig van alapja, csak úgy kéne csinálni, hogy ne derüljön ki.

Pumped hívja Pumpednét, aki foglalt.

Faszér vagy foglalt te retkes szutyok?

Aztán csak eléri, és megbeszélik, hogy itten lenne egy kis pultozási meló, mert szarban a haza. És jóban vagy rosszban levés ide vagy oda, gyere. Pumpedné csípősen megjegyzi, hogy nesze bazmeg, ha baj van, én kellek. Este a házban Pumped fürdik, ami csak azért jelenet megint, hogy ürügy legyen a farka mutogatására, és a csajok abajgatására, akik most sem szopják le. Pumpednek az a baja, hogy nem bír mosakodni hason alul, mert sérült és felkötött váll, ugye, ha valaki nem értené a konfliktus alapját. Soma egyébként van annyira gyerekes, hogy miközben Gabót mossák, a csajokra egy kotonból hideg vizet eresszen. Pumped az öltözködés közben is a farkára akarja húzni Rebekát, majd elmondja a népnek, hogy Gyuri ki van baszva. Gyuri közben ott ül, és igazat ad neki, majd lelép, tök szomi.

Na, másnap, megjön Pumpedné, akit Pumped ott, a sétány melletti padon megdugna, de inkább panaszkodik egy sort, amire Pumpedné azt mondja, hogy ez a Pumped hibája, mert szar főnök, hiszen nem félnek tőle. Pedig kellene. Mert attól lesz jó főnök. Már elképzeléseink vannak a vezetésről, de ez most mindegy, Pumpedné belemegy az alkuba, segítek neked. Arra kíváncsi vagyok, hogy fogják megoldani a parton szőrös mamuszban grasszáló Pumpedné elhelyezését a putriban.

Neked elrettentő példának kellene lenned, Gábor. Basszál oda légy szíves.

vlcsnap-00039_19.png

Megvan a válasz, Pumpedné nem a tömegszálláson lakik majd, bérelt neki Pumped egy külön házat, ami belülről olyan, mint egy munkásszállás, de hát nem ez a lényeg benne, hanem hogy van budi, ahová lehet szarni, és Pumped megy is, mert Pumpedné jót tesz az emésztésének. Utána egy ágyba fekszenek le, mert ugyan a szobában van két másik, de Pumped arra számít, hogy Pumpedné itten megint a farkába dől, mert ő ellenállhatatlan. Ez nem annyira jön össze, alszanak inkább. Aztán hajnalban Pumped felriad, Pumpedné kiment hugyizni, de azóta sehun, telefonja sincs a töltőn. A büdösfaszszopókurvaéletbe. Elment sétálgatni. És telefonozni. A pasijának. Miután Pumped mellett fetrengett. Ezen felbassza magát elmegy autókázni, majd visszamegy a szállásra, mutassad a híváslistát. Nem mutatom. Jólvanakkor, szopjálle. És Pumped lelép, az autóban saját magát sajnálja, de nagyon, ezzel én nem fogok együtt dolgozni, bazdmeg.

Pumpedné közben elmondja a saját verzióját, lejön ide segíteni, egy normális mondat nem hangzik el és Pumped menten baszni akar? Most meg lelép? Fasza. Pumped felhívja Pumpedhugit, itt van Pumpedné, aki a fasziját hívogatja. Mellettem. Ez így nem megy. Nem fogok vele együtt dolgozni. De kell nekem valaki, aki segít. Te. Kapsz pénzt. Jó, mondja Pumpedhugi, de bazdmeg, miért nem nekem szólsz elsőre, he? Ne baszogass, mondja Pumped, közben Pumpedné beül az autójába, én nem maradok itt az éjszaka kellős közepén neked, oldd meg a bajodat. Pumped haza,egy a putriba, és befekszik Rebeka mellé, de persze Pumpedné úgyis visszatér a következő részben.

Címkék: 18+ pumpedék
11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szánmonoxid 2017.09.27. 12:16:48

Tudom, nem lényeg, de:
Nem tudom, mióta Pumpás a Pumped magyarul.
A szó valójában azt jelenti: kidöglött, nagyon kifáradt.

sixx · http://comment.blog.hu 2017.09.27. 12:42:17

de ha már itt tartunk, a pumped kibaszottul nem azt jelenti, amit írtál.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.09.27. 13:50:35

BÁZZ+ SIXX!!! gyanútlanul azt hittem, csak bikinis csajok vannak a képgalériában!!!
:D :D :D
de nem baj, most azzal szívatom a haverokat, hogy átküldözgetem nekik a galsz linkjét!
:D :D :D

szociologus01 2017.09.27. 14:43:58

Hatalmas arc ez a Pumpás gyerek. :-) Mondjuk ha eggyel kevesebb agysejtje lenne, akkor kapirgálna az udvaron.
Viszont nekem hiányzik pumpedhugi meg főleg a régi kappanhangú udvarlója Doma....

Sidewinder1980 2017.09.27. 16:53:48

Ő volt az a srác aki seggbe pumpált egy másik manust majd orálisan kényeztette!Brutál hogy ezek után úgy kezelik mint egy nőcsábászt!Aki szexel egy mukival az nem tudom mi.....élvezi az életet,és a borostás anált meg a körszakállas szopást!

Important roll 2017.09.27. 20:48:12

Régen legalább melleket mutogattak, most meg csak egy lankadt brét.
Nem akarok többé ezen a bolygón élni.

vackor úr 2017.09.27. 22:40:46

@-Szűcs Gyula-: hátbazmeg meg is szívtam, egy töppedt brét kaptam az arcomba

CoolKoon 2017.09.28. 09:20:22

Ufff, ezt olvasni is fárasztó (képzelem, hogy nézni mennyire lenne az), de végül is elismerem, hogy én vagyok a hülye, hogy rákattintottam az idemutató linkre.

Azt azért hozzátenném, hogy az a kényszere, hogy minden csajjal mindenhol leszopassa magát (érdekes, hogy valahogy kinyalni a csajokat sose akarja), szerintem ugyanúgy a faszikám túlfejlett nárcizmusából fakad, mint a többi marhasága (hogy ellenállhatatlannak gondolja magát, hogy erősen rá van kattanva a saját testére, bár rendesen -keményen- gyúrni még nem igazán láttam stb.).
süti beállítások módosítása