Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 7x05 - Eastwatch

2017. augusztus 15. 06:00 - sixx

Kérem szépen, minket is elért a podcastláz, szerda este 8-kor Facebook live kibeszelot tartunk a sorozatról SzabóZ kollégával, kommentekben előzetesen is lehet kérdezni, a félórás műsor alatt meg folyamatosan. A live itt lesz majd.

Királyvár alatt

Aki azt hitte, hogy Jaime csak attól meghal, hogy teljes menetfelszerelésben beleesett egy folyóba, és súlyosbításként (höhö) az egyik keze is fémből van, az kurvára nem ismeri a tévésorozatok mechanikáját: nem fogod kinyírni azt a hősödet, aki szemrevaló nővérét kúrja, de ha mégis nem fojtod vízbe. Az snassz. A nyitóképben először Bronn, majd Jaime is a felszínre vergődik, és a parton pihegve megbeszélik, hogy addig míg Jaime tartozik Bronn-nak, addig nincs az az isten/sárkány, ami kinyírja. És eleve, ha sárkány, akkor Bronn lelép, mert őt nem fogja elégetni egy rohadék sem. Jaime sokkban van, mert ez csak egy sárkány volt a háromból, és Cerseinek gőze sincs, mivel áll szemben.

vlcsnap-00003_27.png

Tyrion, egyem a kis érző szívét, sírásra görbült szájjal botorkál a sárkánytűzégette csatatéren, halottak, hamu, pusztulat mindenütt, bezzeg amikor Királyvárat védve görögtűzzel égette el Stannis flottáját, akkor nem volt ilyen szívbajos. A csatamező, amin éppen dothraki barbárok rabolnak hullát, kurvajól néz ki, mármint ahhoz képest, hogy ha belegondolunk, a bokáig érő hamu az egy rakás ember volt. Tyrion szomorú csellófutamokra éri el úrnőjét, aki egy domb előtt álldogál a testőrsége társaságában, felette meg ott ül egy 747-es Jumbo Jet méretű sárkány. Az életben maradt Lannister-katonák odajárulnak elé, nevetgélés nem nagyon van, amikor Dany előadja a mantrát, hogy aki beáll hozzá, az megússza, aki nem, az meghal, a csend tapintható. Az okosabbikja felnéz a sárkányra, és térdre rogy, a makacsabbak akkor, amikor Drogon elüvölti magát odafent, a teljesen idióták, köztük Samu apjával és tesójával még erre is szarik, és Tyrion hiába igyekszik kimosni őket a szarból, makacs népek ezek, oszt el is égnek menten. Mindenki más behódol, Tyrion meg arra gondol, hogy ezek szerint az a kattant Targaryen-gén az elég reziliens fajta.

Királyvár I.

Danyék minden bizonnyal leléptek, mert Jaime már a várban van és rohan Cerseihez, baj van, baj van, baj (szevasz, Laci!) ennek a szőke bulának HÁROM sárkánya van, ebből EGY szopatott meg úgy, hogy isteni szerencse, hogy itt vagyok. Jó, oda a sereg, meg a termés, a lóvé megjött, a Vasbank boldog, veszünk zsoldost, sokat, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni. Jaime, aki látta Drogont akcióban, úgy néz Cerseire, mintha rezsibiztos lenne, aki szerint tüntetőkbe hajtó neonáci = liberálfasizmus. Te, szerelmem, ezt a háborút bebuktuk, mondja, a dothraki hordáktól ments meg uram, menten, itt már kevesek vagyunk. Cersei nem esik pánikba, és akkor? Mit vinnyogsz itt, inkább megoldást találjunk. És gúnyosan felveti, hogy majd Tyrion közbenjár az érdekükben, és a végén még bocsánatot is kér Jeoffrey, a pöcsfej kinyírásáért is. Izé, az a Töviskirálynő volt, mondja Jaime, Cersei meg ettől kicsit megborul, de csak egy pillanatra, faszom, sokkal szörnyűbb halál kellett volna neki.

vlcsnap-00015_22.png

Sárkánykő I.

Havas egy sziklaormon áll és néz szomorúan, ahogy szokott. Megjön Dany Drogon hátán, aki kicsit gyanakodva méregeti Havast, de aztán megszagolja, és baszki, hótt megható a jelenet, de tényleg. Drogon felismeri a Targaryen-szagot Havason, baszki, ez is gazda, gondolhatja és hagyj, hogy Havas megsimogassa. Dany nem hisz a szemének, de egyelőre nem rakja össze a dolgokat, kíváncsi leszek, mikor jön majd el ez a pillanat. A sárkányról leszállva Dany úgy néz ki, mint a sminktrailerből jött, mármint TÉNYLEG onnan jött, csak Westerosban nem volt olyasmi, de ne kötekedjünk. Dany előadja az "ezek az én gyermekeim, bármilyen ijesztő vadállatoknak is tűnnek" mantrát, majd megbeszélik, hogy Danynek kevesebb ellensége van mára, mint tegnap volt, de Havas csak kussoljon, mert Deres visszafoglalásakor a Bolton-sereget megsemmisítette, szóval a tömeghalálban, ő is otthon van.

Aztán Dany vált egy meredeket, mint Juhász Előd a Zenebutikban, hogy is volt azzal a beszólással, hogy te a népedért szíve szúrattad magad? Á, retorikai fogás, mondja Havas, és közben olyan szar a greenbox Dany mögött, hogy sírok. Mielőtt a témát jobban meg lehetne kapirgálni, a kihúzott szemű dothraki harcos hoz egy vándort, hát nem Ser Friendzone az, aki a leprából meggyógyulva idáig evezett a Citadellából? De. Dany meghatódik, Ser Jorah meg szerintem legalább egy smárra számított, de csak ölelést kap, igaz, ezt is megkönnyezi. Euron teleportjához úgy látszik, minden sarki bódéban lehet bérletet venni, biztos nem a T-Systems írta a szoftvert, hogy ilyen flottul működik. Havas is tudja, ki Ser Jorah, hiszen az apja a főnöke volt egy ideig, szóval öribariság van mostantól.

vlcsnap-00028_15.png

Deres I.

Brandon einstandolja a vár hollóállományát, és belevargol az egyikbe, majd repülnek a falon túl, kikémlelni a zombihadat. A fal felett elrepülve az alkotók megmutatják a tengert is, ami NINCS befagyva, azaz a főcímben csak optikailag csalódunk, az ott víz, amin nem tud átkelni az Éj Királya. Aki, amikor meglátja a hollókat (mert Bran rátalál az Eastwatchnak nyomuló seregre, jóhogy), felnéz, és ettől megzavarodnak a hollók, megszakad a kapcsolat. Bran a deresi mesternek mondja, hogy na akkor tessen hollókat küldeni. Jó, baszki, de hogy, amikor elvitted mindet?

vlcsnap-00031_15.png

Citadella I.

Samu a másolnivaló kódexekkel szív, a mesterek tanácsa vagy hogy hívják ezeket, meg az imént említett hollóval Deresből érkezett üzeneten röhög, ja, zombik, na persze, mert egy nyomorék aszongya, hogy látta a háromszemű varázshollóval. Fake news, sad. Jó, egy ilyen posztot én is a spambe küldenék, de Samu szerencsére pont hallotta a beszélgetés végét és aszongya, hogy helló Brandon Stark, a mozgáskorlátozott fiatalember éveken át túlélt a hegyen túl, amire mások nem nagyon voltak képesek, ÉS én meg láttam a halottak seregét, nem kamu. Azt hálistennek nem mondja, hogy az obszidián öli őket, és ő egyet ki is nyírt, mert akkor senki nem hinne neki, így a közvetlen főnöke megígéri, hogy ezt alaposabban kivizsgálják, mert benne van az a lehetőség is, hogy fake news, és Dany küldte, hogy mindenki menjen északnak, ő meg bevonulhasson Királyvárba. Ha a Citadella mesterei aszongyák, ez az üzenet nem kamu, akkor az emberek hisznek nekik. Samu meg menjen kódexeket másolgatni, hess. Amint kimegy, az egyik mester megkérdi Samu főnökét, hogy neki égette meg élve az apját meg a bátyját Dany? Ja, neki, de még nem tudja. Ojvé!

vlcsnap-00034_13.png

Sárkánykő II.

Ide is megjött Bran üzenete, Varys szorongatja a kezében és a borozgató Tyrionnal beszélgetnek. Varys kivan, mert a királynője csúnya dolgokat művel a néppel, az elevenen elégetés például nem tartozik a lakosság hangulatát javító intézkedések közé, lehetne például csökkenteni a tűzifa árát, annak örülnének. Tyrion sóhajt, én igyekeztem lebeszélni, de makacs ez a nő. Varys ettől önmarcangoló lesz, én is ezzel nyugtattam magam az őrült király mellett, de a mai napig érzem az égett hús szagát. Varys letagadja, hogy olvasta volna a Havasnak címzett levelet, de Tyrion régi motoros, hagyjuk ezt, mi van benne? Semmi jó.

vlcsnap-00035_11.png

Snitt, Havas olvassa a levelet, hátbazdmeg, Arya is él? Bran is él? Mi lesz a következő, Ned Stark nem is az apám? Dany erre igyekszik jó pontokat szerezni, örülök, hogy a kiscsalád így egyben van, télleg. Havas olyan fejet vág, mint akinek a baj heréjét éppen most eszi meg egy piranha, az lófasz, a lényeg, hogy ezek jönnek a falnak. És Bran látta. (És Havas honnan is tudja, hogy Bran ilyen látó májer lett?) És ha átjönnek, baj van. Jó, de ha ezer éven át nem jöttek át, miért most jönnének? Mert izé. Mennem kell haza. De hát sereged sincs. Mennem kell haza. Majd harcolok azokkal, akik vannak. Vagy, teszi hozzá Havas, jöhetsz te is, Danykém. Ha én északnak megyek, akkor Cersei elfoglal mindent délen. Tyrionnak világosság gyullad a fejiben, és jön A TERV:

  • Meg köll győzni Cerseit, hogy zombik márpedig vannak
  • Ehhez kell fogni egy zombit és visszavinni Királyvárba
  • Megmutatni: neszebazdmeg, zombi, menjünk együtt északnak
  • Cersei ebbe lehet belemegy (#WINNING)
  • Havas és Ser Friendzone mennek zombikommandóba
  • Ser Davos becsempészi Tyriont Királyvárba titkos tárgyalni
  • Varys marad Danyvel otthon.

Dany nem örül a tervnek, mert Havas kezdi érdekelni, és imponál neki, hogy Havas észak királyának tartja magát és nem hódol be. Dugás lesz, tuti.

vlcsnap-00037_8.png

Deres II.

Arya a vár kettes tárgyalójának az ajtajában állva hallgatja, ahogy az északi urak háborognak, hol a picsába' van a király? Ha Havas nem akar az lenni, legyen Sansa, ő legalább itt van. Sansa végighallgatja a dolgot, de mindenkit lehűt, van nektek királyotok, Havas, majd jön. Addig én vagyok a régens, de ennyi, és most mindenki menjen a picsába. Arya a paláver után letolja Sansát, baszki ez konkrét puccskísérlet volt, oszt leszarod? Meg sem védted Havast? Csak nem belejöttél ebbe a királynősdibe? Sansa rámutat, hogy nem fogja lefejeztetni az északi házak fejeit, mert így nem lehet semmit elérni. Arya nem érti, ő az ilyen egyszerűbb, őszintébb megoldások híve, de hát Sansa mindig is azt hitte, hogy az ő szara nem büdös.

vlcsnap-00041_11.png

Királyvár II

Máris a vár alatt van Tyrion és Ser Davos, mondom, bérletük van a féreglyukba.

T: Amikor utoljára itt jártam, lelőttem az apámat egy nyílpuskával.
D: Amikor utoljára itt jártam, felgyújtottad a fiamat napalmmal.

Davos szerint van egy lépcsősor felfelé, azon feljut Tyrion, az őrök ide nem jönnek, mert sok a lépcső és lusták. Davosnak is van valami dolga a városban. Miközben Tyrion lépcsőzik (nem geciség, de nem ez ő lábának találták ki ezt a sportot), Bronn a pincébe csalja le Jaime-t, hogy Tyrionnal találkozzon, mert ezek szerint Bronn és Tyrion kapcsolatban maradt, nahát. Jaime ideges lesz az öccse láttán, faszom, mit keresel itt, te apagyilkos? De hát az apánk meg akart öletni, jóhogy védekeztem. Mit akarsz? Dany megnyeri ezt a háborút, ezt te is tudod, de hajlandó fegyverszünetre, bizonyos feltételekkel, melyek közt nem szerepel az, hogy Cersei hódoljon be neki. Egyelőre.

vlcsnap-00043_9.png

Davos közben a várost rója, és helló, egy kovácsműhelyben rátalál egy ismerősre, Gendryre, akit a második évadban láttunk tán utoljára, ahogy hevesen evezett egy csónakban el a vörös rébék környékéről is.

D: Azt hittem, még mindig evezel.

Davos mondja neki, hogy nagy szarban a világ, és mire kimondja, hogy jönni kéne, Gendry felkap egy bazinagy kalapácsot, és már megy is kifelé a műhelyből amiben Lannistereknek kovácsolt dolgokat és ez az agyára ment egy kicsit. A partra leérve perszehogy megjelenik két palotaőr, de Davos kidumálja magát, meg le is fizeti őket, és már minden okésnak tűnik, amikor a hegyoldalban megjelenik Tyrion, akit felismernek a sebhelyéről, de mielőtt annyit mondanának, hogy bakfitty, Gendry bezúzza a fejüket a kalapáccsal.

vlcsnap-00050_9.png

Odafent Jaime elmeséli Cerseinek, hogy összefutott Tyrionnal, és hogy Dany fegyverszünetet akar, mert jönnek a zombik, amire van bizonyíték is, bizony. Cersei visszakérdez, oszt megbünteted? Kit? Tyriont? nem, Bronnt, aki elárult. Mert hát Királyvárban Cersei mindent tud, és Jaime egy puhapöcs, de olyan pöcs, aminek erős a magva, mert Cersei megint terhes. Jaime-től. És nem lesz magyarázat a nép előtt, Jaime az apa, oszt kalap, ha valakinek nem tetszik, mehet a picsába. Vajon hazudik?

Sárkánykő III.

Hopp, máris Sárkánykőre ért Davos és Gendry, akit egy sima kovácsként akar az előbbi bemutatni Havasnak, mire Gendry aszongya, én vagyok Robert fattya, kalapáccsal harcolok, fuck the Lannisters. Összebandáznak, a faterjaink jóban voltak, mi is legyünk abban, megyek északnak a kalapácsommal veled együtt. Jó. Másnap reggel indulnak, Gendry, Havas és Ser Friendzone, Tyrion és Varys marad Dany mellett, akit közeliben valamiért csak zöld háttér előtt mernek felvenni.

vlcsnap-00060_4.png

Citadella II.

Szegény Samu körmöl, Szegfű meg idegesíti olyan dolgokkal mint az összes lépcső száma a várban, és így tovább, és egy ponton Samu ideges lesz, pont akkor, amikor Szegfű egy olyan részt olvas fel valami régi könyvből, hogy Rhaegar házasságát Dorne-ban semmisnek nyilvánították, és a herceget hozzáadták máshoz, amire Samu nem kapja fel a fejét, de mi igen, mert bazdmeg, ha Rhaegar és Lyanna házasok voltak, AKKOR HAVAS JON A TRÓN TÖRVÉNYES ÖRÖKÖSE ÉS NEM DANY. Samu idegességében bemegy a könyvtárba, ellop egy csomó kódexet és tekercset a legutóbbi télről, felpakolja a családot egy kordéra és lelép, mert Havasnak kellenek az infók. De nagyon.

vlcsnap-00062_5.png

Deres III.

Arya meg van arról győződve, hogy Kisujj rosszban sántikál. Ami igaz is, perszehogy. Követi, és kilesi, ahogy mindenféle emberrel titokzatoskodik, és a vár mesterétől kap egy levelet, amiből csak egy példány létezik. És mindezt olyan feltűnően, baszki, hogy azonnal le lehet venni, hogy egy színjáték az egész, csak Arya, a mestergyilkos nem veszi észre. Betör Kisujj szobájába, megleli az üzenetet, amitől idegbeteg lesz, mert az a levél, az, amit Sansával még az első vagy második évadban írattak kényszer hatása alatt, és amiben azt írja, hogy Észak hódoljon be Joffreynek, a pöcsfejnek. És ez olyan faszán beleillik a csak Arya agyában létező Sansa = áruló retek narratívába, hogy hihetetlen. Persze mindezt Kisujj tervelte ki így, de van egy olyan érzésem, hogy nagyon meg fogja szívni, és a csehovi tőr a torkában végzi.

vlcsnap-00066_3.png

Eastwatch

Hopp, Havasék már ott is vannak Eastwatchban, eh, hagyjuk. Tormund fogadja őket, na mi van, urak? Mi lenne, megyünk a Falon túl, öngyilkos kommandóba. A beszélgetés priceless:

T: Nem a te dolgod, hogy az ilyen faszságokról lebeszéld?
D: Mostanában elég szar munkaerő vagyok.
T: Hány királynő is van?
H: Kettő.
T: És melyiket kell meggyőznöd, a sárkányosat, vagy azt, amelyik a fivérét kúrja?
H: Mindkettőt.

Tormundot leginkább "a nagydarab nő" érdekli, azaz Brienne, ha az írók képesek egy olyan jelenetet beleírni a sorozatba, amiben ezek ketten egy mezőn virágot szednek, felgyújtok valamit. Havasnak nincs embere, Eastwatchban dettó nem nagyon akad, DE három nyomorultat nemrég fogtak el a környéken, azok is a falon túlra igyekeznek. És a tömlöcben ott ül a Véreb, Thoros és Ser Beric. És persze mindenki tudja mindenkiről, hogy kicsoda, van közös kapcsolódási pont, mit kerestek itt? A Fény Istene küldött ide, mondja a Véreb, havas meg nem kérdez többet, beálltok a négyfős bandámba, hogy heten legyünk, mint a gonoszok/szamurájok/mesterlövészek? Be hát. És mennek, ki a kapun, bele az északba, zombit fogni.

Ez lesz jövő héten:

Nézd a Trónok Harca új évadját jogtisztán Telenor MyTV + HBO GO előfizetéssel belföldön bárhol, bármikor. Telenorosoknak a korlátlan belföldi adatforgalom a MyTV-csomagok része. További információ itt.

Címkék: trónok harca
169 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perszepolisz 2017.08.15. 06:29:16

Arya szerintem már Kisujj előtt jár egy lépéssel- vagy legalábbis remélem.
Szegfű infoja valóban Wtf.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.15. 07:57:23

az előző rész erősebb volt, ez meg inkább átvezető/előkészítő, cseppet sem rossz.
újabb megerősítést véltem felfedezni Sansával kapcsolatban - szerintem ő ül az Iron Throne-ra végül - ezúttal az öreg Tarlyval mondatják: you are a foreigner.
ha Dany valahol uralkodni fog, az Essos lesz, nem Westeros, ide a rozsdás bökőt.
a csehovi tőr szívet talál még a következő két részben: csak remélem, ez a mockingbird veszte lesz.

Leadfoot 2017.08.15. 08:05:12

1. Az azért sokkal menőbb lett volna, ha Havasról úgy derül ki a Targaryen-rokonság, hogy felgyújtja a sárkány, neki pedig meg se kottyan.

2. Jó ez a zsoldosos terve Cerseinek. Akik legutóbb zsoldosokat fogadtak Dany ellen, azok is milyen jól jártak. Meg amúgy is biztos lenne épeszű zsoldos, aki elszegődik sárkányok ellen harcolni...

3. Az írók helyében úgy csinálnám, hogy Cerseinek megmutatják a falon túl elfogott zombit azzal, hogy "tessék, zombik léteznek", mire ő: "tudom", és előhúzza a Hegyet.

4. Arya azt hiszi, hogy megtanulta a kutyafittyet, meg tök jól tud vívni, de Kisujjal azért nem lesz olyan könnyű kikúrni.

5. Ha Bran mindenféle lénybe bele tudja haluzni magát, hogy irányítsa, akkor ez vajon működik... nem is tudom... pl. SÁRKÁNNYAL is?

Charlie100 2017.08.15. 08:29:42

@Leadfoot: Ezen agyaltam én is, hogy Cersei miért ne hinne a zombikban, ha neki is van egy. + Qyburn elvileg tudott zombit "csinálni" , ezért sokat tudhat róluk - pl. elpusztításukról is.

Bran - Sárkány - szerintem ezért volt most az a jelenet, amikor az Éjkirály észrevette a hollókat/ Brant és ki tudta rakni őt a vargolásból.

Gendry - itt egy jó kovács+ sárkányok, és elvileg Bran vagy Samu tudna infót adni neki, hogyan lehet valíriai acélt kovácsolni ( ahhoz ugye sárkánytűz kell ) Nem látom mi másért hozták volna vissza.

Bronn - ha cellába dugják, akkor tényleg közel lesz a homoklányhoz - ott van neki egy "megmentés" tartozása + akkor végre megkapna mindent amit eddig ígérgettek neki - vár +nő

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 09:14:42

Lehet, hogy Cercit tényleg érdekli ez a zombi téma. Mondjuk én inkább azt nézem ki belőle, hogy odaadná Quyburnnek, hogy tanulmányozza, hogy lehet sorozatban gyártani, hogy legyen neki nagyobb serege (most mondjátok, hogy nem nézitek ki belőle)

Amúgy a hogyvoltban elsikkadt egy fontos momentum, miszerint Cerci simán leülne tárgyalni most Danyvel, mert aszongya okosabban kell harcolniuk ellene, pont mint ahogy a kedves papa is tette volna. Cerci tuti valamit cselezni akar, esetleg vérszemet kapott a mérgezésből, csak aztán emlékezni kéne hogy a nagy cselezős Tywin is hogy járt a budin végül...

jasszgeri 2017.08.15. 09:15:34

szerintem hazudik. mmint cersei. de ha nem, akkor is elvetel, mert ugy szol a profecia, hogy latja mindharom gyermeket meghalni. azon meg mar tul vagyunk.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 09:16:48

ja és nagyon remélem, hogy Arya átlát a szitán és valahogy éppen ő lesz az aki csőbe húzza Kisujjat (bár ugye vele lépettek meg olyat az írók, hogy "tudom, hogy alakváltó orgyilkosok vadásznak rám mert megszegtem a parancsot de azért hótnyugodtan, feltűnően grasszálgatok a városban, oszt csodálkozok, hogy megkéselnek")

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 09:18:34

@jasszgeri: meg azt se tudom, hogy Euron mit fog szólni ehhez a hírhez. Mert az biztos nem érdekelné, hogy Cerci terhes, az se ha azt hazudnák, hogy az övé a gyerek, de így hogy Cerci mindenki előtt kiteregeti, ki az örökös igazi apja (már ha tényleg), azzal Euron mint királynői férj max mutatós biodíszlet lenne, ő meg nem az a fajta, aki beérje ennyivel...

Aszusz 2017.08.15. 09:39:15

@Hüpna: Az igazi az lenne, ha Sansa orra alá dugná a levelet, mire Sansa tök őszintén kifakadna, elmondaná, mi volt, és Arya hinne neki, mert ugye felismeri a hazugságot. Ketten összerakják, hogy Kisujj valamit kavar, megkérdezik Brant, és hárman előállnak valami tervvel, amit Kisujj megszív. Ez nem lenne karakteridegen egyik fél részéről sem. Félek azonban, hogy Sansa felmagasztosodása érdekében (ez egyértelműen D&D szándéka) Aryának itt csak az a szerep jut, hogy hülyének tűnjön.

Aszusz 2017.08.15. 09:41:18

@jasszgeri: A könyvben én is ezt mondanám, de a sorozatban volt már Cerseinek is negyedik gyereke, illetve egy első, Roberttől, aki meghalt csecsemőként. Még az első évadban beszélt róla (persze lehet, hogy hazudott akkor)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 09:44:16

@Aszusz: egen, ezért tartok tőle, hogy az írók megint valami karakteridegen marhaságot fognak összerántani :S (amúgy meg ha Sansa valóban olyan nagy játékos, mint ahogy azt sokan hangoztatják és olyan okos, és átlát a szitán akkor már igazán ő is kieszelhetne valami mestertervet...mert így nehéz elhinni, hogy hűde nagy játékos, ha nem csinál semmit azon kívül, hogy élvezi a királynősködést, és pillog bociszemekkel, ha ezt felhánytorgatják neki)

Lily1218 2017.08.15. 10:17:21

@Aszusz: akkor hazudott Cersei, a könyvben simán bevallja, hogy ha éppen Roberttől lett terhes, azt azonnal elvetette, neki nem akart szülni soha.
Cersei egyre hülyébb, ilyen sárkánytámadás után, a 2 Tarlyval a sorozóplakáton biztos özönlenek majd a zsoldosok...
Ami kimaradt a hogyvoltból, az Jaime megfenyegetése, arra azért ő is pislogott egyet.
Kisujj: még mindig mindenki nagyjátékosnak hiszi, de a valóság az, hogy már egyedül van, így kiesett a játékból. Királyvárba már nem mehet, segített a Starkoknak Boltonék ellen, így ő ott áruló, és idő kérdése, hogy összekapcsolják J halálával is. Danynél sincs felvétel, ott Tyrion és Varys, akik utálják. Egyetlen esélye Észak, ami egyre fontosabb, de itt a király szintén utálja, azt hiszi szerencséje van, mert a háta mögött egyedül maradt 3 tinivel. Azt remélte, hogy majd pátyolgathatja a szegény kis árva Starkokat, akiket mindig hülyének gondolt, pechére Arya és Bran egyáltalán nem hasonlít Sansára, azonnal jelezték is neki a maguk módján, hogy ők erősek, és kicsit meg is fenyegették, Bran egy idézettel, Arya azzal, hogy pont az orra mutatta be vívótudását. Így az egyetlen esélye, hogy még bármilyen módon játékba maradjon, ha összeugrasztja őket, és leváltatja Jont, hátha Sansát még irányíthatja. Hiába látszik magabiztosnak, van még egy-két trükkje, de igazából már bezárult a kör, számára vége van.
Arya inkább csak ráijeszteni akarta Sansát, szerintem csak tesztelte, hogy mennyire hű Jonhoz, mennyire vesz részt Kisujj játékaiban. Itt is az volt, hogy valójában mindkettőnek igaza volt, hiszen ok, megnyertek együtt egy csatát, de az is igaz, hogy a király háta mögött a leváltására szövetkezni árulás, és ennek nyílt kimondását nem illik egy "kösz a bókot" válasszal elintézni...
Sansa nem fogja elárulni a testvéreit, akár megokosodott ezügyben, akár csak fél a többiektől (ő se vak, már komolyan veszi Bran és Arya képességeit.)
Imádtam, hogy Jon egyszerre megy kalandozni Gendryvel és a Vérebbel, sztorizhatnak neki Aryaról. :) Ez a kis szedett-vedett csapat mutatta meg, hogy kéne most viselkednie mindenkinek, félretettek minden sérelmet, és együtt harcolnak.
Amúgy csak engem zavar, hogy kimennek kalandozni a Falon túlra, úgy, hogy Bran látta a hatalmas sereget és összesen 2 db olyan kard van náluk, amivel Másokat lehet ölni???? Joné és a lángoló kard. Nem az a hülyeség, hogy Jon is ment, hanem ez....

erkölcsi hulla 2017.08.15. 10:17:25

Sansát szúrnátok jobban, vagy Daeneryst ?

borzlány 2017.08.15. 10:19:37

Az Arya-szál teljes facepalm. Annyira király bérgyilkos, hogy megmérgez egy egész kastélyt, de képes úgy leselkedni Kisujj után, hogy fél méterre kilóg. Rettentő béna.
Nekem totál nem esett le, hogy Rhaegar házasságát semmisítették meg Dorne-ban - vajon miért csinálták ezt? Már volt két gyerek abból a házasságból, miért megsemmisíteni, pláne miért Dorne-ban, ahonnan az a feleség származott? Csak a tény, hogy mással kavar a férj, messze nem indolkolná.

Cersei (nem Cerci, váááá) meg nemár hogy tényleg terhes. Viszont az a jelenet nagyon kemény volt! Jaime szétolvadt az örömhírtől, aztán Cersei benyögi, hogy ne árulj el megint, erre szegény Jaime arcára ráfagy a mosoly, mert pofán vágja a valóság, hogy élete szerelme bizony egy bosszúvágyó pszichopata :(
Azt nem tudom, hogy az első évadban a Cersei-féle vallomás Cat felé a halva születésről csak írói baki-e. Anno beleillett a képbe: fekete hajú baba, aki nyilván Roberté, tehát megölte :(

erkölcsi hulla 2017.08.15. 10:20:12

Uramatyám, hogy lehet ennyire rágondolni egy baszós kardozós sorozatra :D
A könyv utolsó része olyan szétszórt és semmilyen lett, hogy szégyen, a sorozat tényleg jobb.

_sélli 2017.08.15. 10:23:19

Eh, nekem Sam mellett Sansa az aki ilyen toltelek karakter... Nem nezem ki belole hogy O ulne a vastronon valaha is, tobb fantaziat latok akkor mar Aryaban. De Jon v Danny (esetleg Gendry - de a, nem!) fog kikotni a tronon.

Jo resz volt, verge leesett Jaminek hogy hu baszki ezek sarkanyok, es semmit nem er a speci nyilazo szett foleg 3 ellen nem. Cercei meg fogadhat annyi zsoldos amennyit akar akkor sem tud a 3 sarkannyal semmit sem csinalni....

Nagyon keszitik mar elo a Danny - Jon vonalat, azok a nyalcsorgatos pillanatasok Dannytol ahogy Jon elevez - priceless.

SPOILER!!!

A kov reszben, amikor mutatjak hogy a zombihad ratamad Jonekra - sztem Danny huzza ki majd a szarbol es odamegy az egyik sarkanyaval. Mar csak azert is valami kisebb csodara van szukseg mert a zombik sem nagyon egyesevel, de leginkabb hordaban jarnak. Nem is ertem mit akar ez a 8 bohoc hogy majd siman elfognak egyet....

Lady Ann 2017.08.15. 10:25:11

@Hüpna: Sztem logikus döntés lenne feleségül mennie Sweetrobinhoz (átmenetileg), így a Erye lovagjai már Kisujj nélkül is őt szolgálnák, így megszabadulhat Kisujjtól.

Bicepsz Elek 2017.08.15. 10:25:58

@Leadfoot:
Az azért sokkal menőbb lett volna, ha Havasról úgy derül ki a Targaryen-rokonság, hogy felgyújtja a sárkány, neki pedig meg se kottyan.
A regenyben mar elb..tak mert az elejen megegettr a tenyeret=nem sarkany elmeletileg aki tuzallo.

_sélli 2017.08.15. 10:26:26

@Lily1218: #Pontosan errol beszzelek en is, elindulnak 8an (?) egy zombi horda ellen.... hagyjuk mar.

Mellesleg ha Bran latja a jovot akkor miert erolkodik mindenki? Csak kerdezzek meg oszt csokolom....

horee6 2017.08.15. 10:32:33

Ez a Sansa-féle vonal irtó gáz. Másfél év Cercei közelében, meg egy OKJ-s gyorstalpaló Kisujj mellett, aztán már mindenki profi játékosnak gondolja. Bahh! Fejben kb azon a szinten van még, mint a sorozat elején. Szeretne királylány/nő/né lenni habos-babos ruhákban, csak most van valami kis hatalma is. Kihaltak előle a felnőttek, illetve Kisujj benyomta a jelenlegi pozíciójába. Még hogy nagy játékos!!!

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2017.08.15. 10:38:04

@erkölcsi hulla: Azért mikor Dany azt mondja, hogy "Dracarys", akkor egy picit feláll.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 10:39:11

@horee6: "Még hogy nagy játékos!!!" ezt nem értem én sem senkitől...merthogy 1 alkalommal rájött, hogy mit akar tőle Kisujj (miUTÁN lesmárta...ehhez azért nem kell nagy ész, hogy rájöjjön), és elmondta a Völgy naiv nemeseinek hogy ő a Stark lány ne tessék Kisujjat bántani, meg írt egy levelet kisujjnak hogy hozzon sereget a völgyből....ettől már valaki nagy játékos lesz, meg vastrón aspiráns? :S

Lily1218 2017.08.15. 10:40:59

@Bicepsz Elek: vmelyik könyvben ezt részletesen kifejtik, hogy a tűzállóság akkor alakul ki, amikor elkezd kötődni egy sárkányhoz, ez amolyan süsümágia. Alapból Dany sem tűzálló, bár nagyon jól bírja a hőt, de a tűzállósága a sárkánytojásokhoz való kötődés után jelent meg. Így még Jon is lehet tűzbiztos.
Ami igazán érdekes lesz Dany oldalán az a jóslat további részletei. 3 árulást jósoltak neki, vérért, aranyért és szerelemért, ez utóbbi még hátra van, kétlem, hogy Jorah lesz megint az áruló, így a legszebb csavar az egészben, hogy amikor még a szerelmi árulás hátra van, akkor bújik össze az a két ember, akiben a legjobban bízik. Még egy tűz is hátra van, abból is hármat jósoltak, egyet gyújt az életért (sárkányok életre keltése), egyet a halálért, és egyet a szerelemért, ez még hátra van, kíváncsi vagyok, hogy ez hogy lesz.
Ha lehet tippelni a legvégére, akkor Dany is terhes lesz, de mint szinte minden Targ mama, belehal majd a szülésbe, Jon megörökli tőle Drogont, a kisebbik életben maradt sárkány pedig a kölyöké lesz.

jasszgeri 2017.08.15. 10:47:09

@Lily1218: amugy azt honnan tudod, hogy csak ketto olyan kard van naluk? elvileg kibanyasztak mar valamennyi obszidiant, csak kovacsoltak mar beloluk nehany ujat.

Bicepsz Elek 2017.08.15. 10:50:29

Rhaegar pont időben elvált Elia Martelltől, ami után könnyen elképzelhető, hogy Lyannával meg összeházasodtak, vagyis Jon maximálisan törvényes gyerek, és ő az igazi trónörökös, nem pedig Dany. "

Mitol lenne torvenyesebb? Robert legyozte Rhegart es a kiralyt es elvette a tront. Aki megszerzi az lesz torvenyes!!!

Amugy sajnos ossze lett csapva ez az evad is. Meg a sok balf.szkodas: ha valaki nem terdel le Dany elott es ezt hagyna megszunne kiralynonek lenni!!!
Tyrion, Jon stb balf.sznak valoak es nem tudjak mi a kiralysag( jo vagy rossz mas kerdes) lenyege.
A banda is csak osszeallt, minth csak kozosen mentek volna pialni egy kocsmaba.
A sarkanysimogatas is inkabb nevetseges, mintsem erdekes volt.
Gondolom keves volt az ido es ossze kellet csapni. Egyedul Cersei jatszott jol.
A sorozat mar le van spoilerezve nagy meglepetesek nincsenek.
€n eltunt, mint az aranyora-gyorsan meghalasztjak??
Samu Raj(mindenhonnan lelep ejjel ertektargyakkal)
Jon egy kiskutyakepu hulyegyerek
Amugy Dany miert is targyalna Cerceivel? Legyakna egy het alatt, mint P. Sanyi bacsi a bunozoket es szamuzhetne pl a Vas szigetekre €nhoz.
Qyburn hasznos lehetne, jo lenne egy uj kiralyi tanacs: Tyrion, Varys, Davos, Qyburn, Davos, Messandrei, Kisujj.
Utobbi mogott meg ott all az idiota Robin.
Eszakon nem rug ugy labdaba, mint a Kiralyvarban, de most a Boltonok volt mestere neki dolgozik vagy mi?

Ruadhnait 2017.08.15. 10:52:25

Szerintem rettento idegesito volt ez a resz. Nem ertem mit kellett volna Daenerysnek csinalnia azokkal a tulelokkel? Fogja el oket hadifogolynak, egesse el mindet, vagy engedje oket haza? Haboru van, nem ertem miert kegyetlenseg ez, beallnak hozza, neki is no a serege ahogy vegigmegy Westeroson, mint a Walkereknek. Nem ertem miert hallgat meg mindig mindenki Tyrironra. Ez volt a leghulyebb terve amit valaha kieszelt... 1. Talakozott mar valaha a Cerseivel egyaltalan? Pont arrol hires, hogy meg lehet gyozni, meg eszervek es logikai alapjan cselekszik...Ja nem. Mikor kimondta mar tudhattuk, hogy abbol nem lesz semmi. 2. Hatalmas otlet, hogy kuldjunk 3 embert a falon tulra, (abbol egy nem tud harcolni) hogy kapjon el egy halottat, miutan Bran latta a hatalmas hadsereget... Ok meg mennek... Jo most mar heten, de miert? Miben remenykednek? Szerintem Cersei kamuzik a terhessegrol es mivel arulta el a Jamie? Persze franko, kiderult, hogy Jon nem fattyu... De mire megyunk vele, ha senki nem tudja, csak mi? Daenerys szerint nem erdemel szot, hogy a vadallat Drogon kis olebkent hagyta magat megsimogatni a Jonnak...Meg az is teljesen normalis es hiheto, hogy Bran, a kis nyomorek kisgyerek haromszemu hollo lett...A mesterek megkerdojelezik (egyebkent ertheto modon), de Daenerys, a sarkanyszulo szkeptikus nem. O most mar mindent elhisz. Csak akkor miert nem megy fel sarkanyhaton a Jon-eknak segiteni, mit alldogal Dragonstone-ben es nez szomoruan... remelem ez lesz a kovetkezo reszben...

Bicepsz Elek 2017.08.15. 10:55:12

@jasszgeri:
Amikor Ned kardjat ketteszeltek akkor hol volt a sarkanytűz???
@Lily1218: A legelso reszben Danynrk semmi baja sincs a forro viztol.
Mikor Viseryst "megkoronazzak" azt mondja Dany, hogy nem tuzallo=nem sarkany(ami a szlengben a tuzallosagot jelenti a Targeryeneknel).
Ja Dany tiszta Targeryen, Jon meg csak felig az igy Dany jogosulabb a tronra.

horee6 2017.08.15. 10:55:58

@Lily1218: Dany nem lehet terhes elvileg. MirrmurrDirrdurr eléggé kicsinálta a méhét, mikor Drogot feltámasztotta. Arra ment rá a gyereke is. Többek között ezért is lenne feleslegesen uralkodó. Nincs utód -> újabb trónviszály.

Bicepsz Elek 2017.08.15. 10:58:52

@Lily1218: Obsidiant vihetnek kard helyett landzsakent.

Lily1218 2017.08.15. 11:03:43

@horee6: nem egészen azt mondja, hogy soha nem lehet gyereke, az a jóslat, hogy akkor lesz újra, ha a tenger kiszárad, a hegyet elfújja a szél, és a nap nyugaton kél, keleten nyugszik. Ebből már megvolt a dothraki tenger kiszáradása, hiszen átvitte őket, a nap nyilván a Martellek, ha a Hegy porrá lesz, akkor elfújhatja a szél. Itt minden lehetséges.

Duke Silver 2017.08.15. 11:05:31

@Ruadhnait: Danny sztem már el akar hinni mindent Jonnak. Szépen ágyaznak meg annak,h belesesik/esett Észak Királyába.

Ruadhnait 2017.08.15. 11:07:03

@Bicepsz Elek: meleg toleranciajuk nagyobb alapbol, de egest csak akkor elnek tul, ha mar van kotodes sarkanyhoz, plusz aldozatot mutatnak be.
Az, hogy ki mennyire Targeryan az nem, szamit, hanem a line of succession. Raeghar volt az utolso Targeryan kiraly, annak a fia a Jon. Dany csak azert hiszi, hogy o a tronorokos, mert nem tudja, hogy Raegharnak van elo ivadeka.

Lily1218 2017.08.15. 11:08:26

@Bicepsz Elek: Láttál náluk? Mert én nem, se most, se az előzetesben, ott pl. Gendry is a pöröllyel harcol, ebből gondolom, hogy nem készültek fel túlzottan. Majd kiderül.

Ruadhnait 2017.08.15. 11:08:49

@Duke Silver: Akkor meg foleg nem ertem miert nem megy fel o is segiteni? Egy plusz sarkannyal megertenem, hogy nagy mellennyel lennenek, de igy ez a 7 ficko nagyon komolytalan.

Duke Silver 2017.08.15. 11:12:34

@Ruadhnait: gondolom ennek dramaturgiai okai vannak, meg most szembesül majd vele a terepasztal mellől epekedve a tengert bámulva, hogy bizony kicsikisszíve már nem Darioé, hanem.

Bicepsz Elek 2017.08.15. 11:13:50

@Ruadhnait: Rhaegar csak herceg volt, nem kiraly. De neki mindket szuloje Targ volt.

Ruadhnait 2017.08.15. 11:16:37

@Bicepsz Elek: Ettol meg a line of succession nem valtozik. O lett volna akkor a kiraly, ha nem hal ki majdnem az egesz csalad. Igy Jon a jogos tronorokos.

_sélli 2017.08.15. 11:19:21

@Ruadhnait: Egyetertek: Dannyt itt fikazza mindenki hogy megegeti az elfogott katonakat ha nem hodolnak be de arra senki nem huzza fel a szemoldoket hogy Cersei felrobbantotta fel Westerost az emberekkel egyutt (ugyanugy elve elegette oket csak nem sarkannyal hanem zold trutyival - helo)

Ja, vicces hogy a bolcs tanacs jokat rohog a zombikon de nem a mult reszben mondta az oreg csoka hogy ez idorol idore visszatero problema es valahogy mindig megoldodott hiszen nem jottek at a falon - ergo tudja hogy vannak zombik!

Scagnetti 2017.08.15. 11:19:52

@borzlány: Talán mert nem kavarni akart Lyannával, hanem őt akarta feleségének. Volt egy elmélet, mely szerint Lyannát nem elrabolta Rhaegar, hanem megszöktette. (Hogy a könyvben vagy a sorozatban, azt nem tudom, mára már összefolyik a kettő.)

_sélli 2017.08.15. 11:20:09

@Ruadhnait: Egyetertek: Dannyt itt fikazza mindenki hogy megegeti az elfogott katonakat ha nem hodolnak be de arra senki nem huzza fel a szemoldoket hogy Cersei felrobbantotta fel Westerost az emberekkel egyutt (ugyanugy elve elegette oket csak nem sarkannyal hanem zold trutyival - helo)

Ja, vicces hogy a bolcs tanacs jokat rohog a zombikon de nem a mult reszben mondta az oreg csoka hogy ez idorol idore visszatero problema es valahogy mindig megoldodott hiszen nem jottek at a falon - ergo tudja hogy vannak zombik!

Ruadhnait 2017.08.15. 11:21:01

@Duke Silver: Jah, en is lattam a szemeben mikor Jon kijelentette, hogy megy a zombiert a Dany nagyon raizgult, hogy 1. ilyen bator, 2. nem hajt terdet (vagy mi) es nem tetszett neki, hogy elmegy, ugyhogy remelem a kovi resz trailereben az az a nezes amit a Tyrionnal valtanak, hogy most menjek vagy ne menjek...

aribeth 2017.08.15. 11:21:15

Jöttem ismét megvédeni Sansát (miért ne, ügyeletes Arya rajongó mellett lehet itt ügyeletes Sansa rajongó is ;P). Azt már kifejtettem korábban, hogy a sorozat karakterábrázolása (meg kábé mindenkié, amióta elfogyott az alapanyag) el vala baszva. Továbbá véleményem szerint itt árnyékboxolás zajlik: sem a könyvek jelenlegi állásából, sem a sorozatbéli ábrázolás alapján nem lehet azt egyértelműen kikövetkeztetni, hogy Sansa valaha is esélyes lesz a Vastrónra, vagy hogy Töviskirálynő szintű szarkeverő válhat belőle. Az, hogy pár elvakult rajongó mit akar, az más kérdés. Viszont a karakter intelligens (a könyvekben mindenképp, a sorozatban általában csak akkor, amikor épp olyanja van D&D-nek), és arra teljesen alkalmas, hogy felnőve egy Északot elvezessen.

Néha olyan érzésem van, mintha a nézők szerint egy főszereplő csak kétfajta lehetne ebben a sorozatban: atomkirály badass intrikus/harcos/szuperlény/uralkodó, aki pedig ebbe nem esik bele, az ostoba, és max sárkányeledelnek jó. Sansánál is jól láthatóan csapódik le ez a hozzáállás: a rajongók erőlködnek, hogy beletolják a jó kategóriába, és hatalmas játékosnak akarják eladni, másoktól meg olyan félremagyarázásokat és lehülyézéseket olvasok, hogy ihaj.

Minden történetben jó, ha vannak olyan szereplők, akik az útjuk végén valami nyugis, hétköznapi életet élhetnek, és nem hatalmas tragikus hősként, nagy királyként, félistenként, az évezred agyaként emlékeznek vissza rájuk. Csavardi Samu, Pippin, Trufa, Faramir, Éomer, Éowyn ilyenek a Gyűrűk Urában, és hasonlót tudok elképzelni a Trónok harca Samujának, Szegfűnek, Sansának, Davosnak, Brienne-nek (ha túléli ZombiCatet), ha még él, Rickonnak (stb.). Nem lehet mindenki sárkánykirálynő, királyi származású született vezető fattyú, okos törp, Varys, vérfertőző királynő, arcváltó kamasz orgyilkos, Háromszemű Holló. Nagyon szeretem az ilyen epikus karaktereket, de az egyensúly miatt ugyanúgy bírom a hétköznapi, egyszerűbb népeket. És kifejezetten tetszik a könyvekben, meg tetszett az ötödik évadig a sorozatban, ahogy bemutatják, hogy egy teljesen reális, való életben is sokszor lezajlott helyzetbe került gyerek, egy nemesi származása miatt életben tartott, max szaporodásra használható túsz, egy teljesen átlagos (nem egy tomboy, nem egy tuti badass harcos, nem asszertív) lány hogyan próbál túlélni, miközben minden szavára ügyelnie kell. Nyilván ha csak erről szólna a sztori, az önmagában nem lenne halál izgalmas, de két Dany, Tyrion, Jon, Arya fejezet között üdítő ilyet is olvasni. Martin annyi fajta életutat bemutatott, hogy azokat napokig lehetne elemezni.

Dekatlon 2017.08.15. 11:33:13

Dany-nek hírtelen temérdek wanabe csőröre lett, de mind elszaladt zombira vadászni :)

Petrow 2017.08.15. 11:36:33

@Leadfoot: Havas nem tűzálló. Amikor az első évadban hozzávágta a zombihoz a lámpást, összeégette a kezét, és utána hónapokba telt, míg újra kardot tudott forgatni.

Az csak nekem tűnt úgy, hogy Qyburn arról érdeklődött Cersei esetleg szabadon akarja-e engedni a Zombihegyet Bronn/Jaime megrendszabályozására?

erkölcsi hulla 2017.08.15. 11:37:18

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Hmm női nickneved van, de mindegy is. Mindkettőnknek felállt, amije éppen állni tudott.

erkölcsi hulla 2017.08.15. 11:39:36

@Dekatlon: Kíváncsi vagyok már, végre melyik fogja megbaszni :P Mondjuk megnéznék egy Dany-Clengane jelenetet is akár. A kombinációk száma elég sok.

erkölcsi hulla 2017.08.15. 11:41:17

@Petrow: De most akkor a Dany teljesen A1 tűzállósági osztályú, teljesítmény nyilatkozattal és tanúsítvánnyal certifikált? Ha nem is olyan kemény, de olyan tűzálló, mint a beton.

_sélli 2017.08.15. 11:46:18

@Petrow: Szerintem inkabb arra utalt hogy ha nem akarja megtartani a gyereket akkor tud ellene tenni, mert azt mondja I could give you something erre C meg azt mondja hogy that won`t be necessary.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 11:48:14

Egyébként érdekes, hogy mindenki azt mondja, hogy a sárkányüvegből kell fegyvert kovácsolni....pedig az obszidiánt nem kell kovácsolni, elég pattintani ...akkor meg viszonylag gyorsan állítható elő belőlük nyílhegy, dárdahegy, tőrpenge de akár nagyobb darabokból kard is....tulajdonképpen ha törik, akkor már fegyver, mivel ha nem csiszolják le, akkor élesen, ívesen törik. Nem véletlenül szerették az ősemberek is a pattintott kőkorban, pedig ők aztán nem kovácsoltak. Ha én lennék a ww-k ellen szervezkedő, nyílhegynek pattintatnám őket....nyílzápor a nagy tömegben érkező halottakra, aztán mehet a tizedelés...gyakorlatilag onnantól kezdve, még ha nem is talál, a ww-k bárhova lépnek, obszidián szilánkokra lépnek.

borzlány 2017.08.15. 11:54:18

@Scagnetti: tuti nem rablás volt Lyannánál, de nem ez a lényeg. Egy herceg nem válik el csak úgy. Egy dorne-i hercegnő volt a felesége, a két gyerekük a westerosi trón várományosa. Egy ilyen házasságot ki (főleg Dorne-ban??) és főleg miért bontana fel? Uralkodócsaládban ilyet egyszerűen nem csinálnak. Oké, szerelmes lett, whatever. De akkor se szabad elválni, és nem is szoktak.

Leadfoot 2017.08.15. 11:58:36

Egyébként Dorne-ban most mi a helyzet, ki a góré, kinek a szövetségese?

SZPIITII 2017.08.15. 12:01:45

Sixx bazmeg beszélgetnél több tisztelettel errol a sorozatrol. Rossz olvasni amiket irsz. Miért nem mész politikusnak, jól tudnád hergelni az embereket, mert ehhez értessz. Objektivitas? Minek? Ha ennyire nyug neked a sorozat inkább ne is csináld.....

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:13:59

@Leadfoot: Dornet szerintem a homokkígyókkal együtt rövidre zárta a sorozat. Most már, így a végjáték előtt nem fognak újabb dorni nemesi családot bemutatni, aki esetleg vihetné tovább azt a vidéket, szóval szerintem azzal a résszel már nem fognak foglalkozni egyáltalán. :S

aribeth 2017.08.15. 12:16:28

@borzlány:
Rhaegar nagyon rá volt kattanva a régi könyvekre és egy jóslatra a sárkány három fejéről. Nekem eddig az jött le az elejtett utalásokból, hogy azért feküdt össze pont Lyannával, mert vegyíteni akarta a Stark vért a Targaryennel, jég és tűz, blabla, hogy aztán a gyerekük hozzájáruljon a világvége elhárításában. (Kész szerencse, hogy legalább valami kölcsönös vonzalom is akadt köztük - szintén pár utalás alapján.) Kérdés, hogy ehhez mi szükség lett volna a korábbi házassága érvénytelenítéséhez, hisz a gyerek mindenképp megszületik, esküvő ide vagy oda, hacsak nem az volt a cél, hogy a maguk feudális világában, ahol a származás és a szövetségek mindennél fontosabbak*, gyerek törvényes legyen, és legyen jogalapja a vezetésre.
Bár eddig abban az elméletben hittem, hogy Rhaegar csak simán elvette Lyannát is, hiszen a Targoknál nem volt ritkaság a bigámia.**

* Kivéve persze a sorozat Északját, ahol az élőholt, Éjjeli Őrség tag fattyút hamarabb teszik királlyá, mint Ned Stark törvényes lányát, aki mögött mellesleg ott van Kisujj a Völgy katonáival, meg ahol a hű Umberek lazán átadják Rickont a Deresben jogtalanul tanyázó, a saját apját nyíltan megölő és így kinslayer exfattyú Ramsaynek... Váááááá. North remembers, egy lófaszt.
** Meg a sorozatban sem az, ugye, Sansa Lannister-Bolton?

ascii 2017.08.15. 12:16:40

@SZPIITII: melyik volt az a pont, ahol azt érzed nem kedveli a sorozatot? vagy most olvastál először hv-t?

Aszusz 2017.08.15. 12:18:21

@erkölcsi hulla: A sorozatban teljesen tűzálló. A könyvben nem - ott csak egy egyszeri eset volt, valami komplex mágiával, aminek köze volt a sárkányok kikeléséhez és mirri Maz Duur vérmágiájához is. Az ötödik könyvben Drogon forró lehelete megégeti, és égési sérülései lesznek tőle.

@aribeth: Sansával semmi bajom nem lenne, ha 1) normálisan és hihetően bemutatták volna, ahogy ténylegesen tanul valamit a politikáról. Néha egy-egy villanás volt, de az édeskevés, főleg, hogy rögtön után visszakerült a naiv kislány kategóriába. Majd 2) hirtelen Ramseytől kiszabadulva elkezdi osztani az észt Jonnak, és meg van győződve arról, hogy ő az okosabb és ő tudja jobban (és a készítőknek is ez a szándéka), csak sajnos ebből a képernyőn annyi jön át, hogy csak ugrál, de értékelhető ötlete nincs, ami meg hasznos lenne, azt nem mondja. A 7. évadban legalább értelmes dolgokat mondott, bár Jonnal inkább egyetértettem, és még ott is neki állt feljebb. Nem az a baj, hogy próbálják intelligensnek megírni, hanem az, hogy ez egyrészt nem sikerül, másrészt meg ha mégis, akkor azt csak úgy tudják elérni, hogy egy másik intelligens karaktert (Arya, Jon) lenulláznak mellette.

@Lily1218: A sorozatban Mirri maz Duur semmit sem mondott a gyerekről. A könyvben sem úgy van a jóslat (bár szerintem nem is jóslatnak szánta MMD), ahogy írod, mert nem arról szól, hogy mikor lehet gyereke. Hanem arról, hogy mikor kapja vissza Drogo-t. Majd ha a hegy... meg a nap... meg a mittoménmi, és ha élő gyereket szülsz, na majd akkor kapod vissza Drogot.
Szerintem MMD csak simán körbeírta a lehetetlent szép szóvirágokkal, és ebben az is benne van, hogy élő gyereket sem fog szülni soha. De Martin ismerve szép lassan azok a lehetetlennek tűnő dolgok szépen bekövetkeznek, szóval lehet, hogy gyereket is szülni fog, de akkor Drogot is visszakapja - vagyis szerintem belehal majd a szülésbe. Már ha ezt az egészet tényleg jóslatként fogjuk fel.

@Bicepsz Elek: Jon a sorozatban is megégette a kezét, nem csak a könyvben. Amúgy meg a Targok nem voltak soha tűzállók Martin világában, ezt egyszer Martin is megerősítette. Jobban bírták a hőt meg a forró fürdővizet, ennyi. A többi csak városi legenda volt. Sok Targ halt bele abba, hogy futótüzet ivott meg ilyen baromságok.
Engem mondjuk az érdekelne, hogy miután Jon ilyen szépen összebarátkozott Drogonnal, ha esetleg Dany bepöccenne rá és elkiáltana egy Dracaryst, vajon a sárkány megégetné-e Jont? (tippre igen, mégiscsak anyuci kéri, de ki tudja)

@sixx: "Aki, amikor meglátja a hollókat (mert Bran rátalál az Eastwatchnak nyomuló seregre, jóhogy), felnéz, és ettől megzavarodnak a hollók, megszakad a kapcsolat. Bran a deresi mesternek mondja, hogy na akkor tessen hollókat küldeni. Jó, baszki, de hogy, amikor elvitted mindet?"
Szerintem Bran a saját kárán megtanulta már, hogy az Éjkirállyal nem lépünk érintkezésbe se vargoláskor se látomásban. Az Éjkirály kiszúrta Brant a hollókban, és Bran erre rögtön kilépett (szerintem).
Amúgy meg a postahollókat ketrecben tartják, célállomás szerint felcímkézve, szóval Bran nem azokat vargolta. De ez csak kekeckedés :)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:21:14

@aribeth:" ** Meg a sorozatban sem az, ugye, Sansa Lannister-Bolton?" Azt a mozzanatot lehet védeni azzal, hogy ha nem történt meg az elhálás, akkor középkori mérce szerint nem is érvényes a házasság. Még Kisujj is bizonygatta Bolton papának, hogy Sansa szűz, vizsgáltassa meg akár, vagyis kifelé teljes mellszélességgel az volt kommunikálva (amit Sansa is erősített), hogy a Tyrionnal kötött házasság érvénytelen, mivel nem került elhálásra. (Sőt, ez már korábban is előkerül, amikor a bolond Lysa néni azt pedzegeti, hogy örül hogy Sansa szűz, mert nem szeretné ha a pici Robinkája "használt" csajt kapna)

Ruadhnait 2017.08.15. 12:22:48

@Aszusz: Nem csak egyszeri eset volt, a Khalokat is ugy nyirta ki.

Aszusz 2017.08.15. 12:25:27

@borzlány: Tényleg nem szoktak, de mondjuk egy koronaherceg esetén a kellő mennyiségű örökösjelölt eléggé fontos. A könyv szerint Elia már az első szüléssel is megszenvedett, a másodikba majdnem belehalt, és a mesterek szerint harmadikat nem is szülhetett volna. Rhaegar márpedig meg volt győződve arról, hogy az ő 3 gyereke lesz majd a sárkány 3 feje, szóval kellett neki még egy gyerek. Mivel a feleségét szerette annyira, hogy ne akarja az életét kockára tenni, meg amúgy is belezúgott már Lyannába azon a ponton, ezért elvált az asszonytól és elvette Lyannát, hogy a 3. gyerek is törvényes legyen. (legalábbis az eddigi információ alapján szerintem ez lehetett a motivációja.
Mondjuk nem tudom, hogy a sorozatban miért a házasság érvénytelenítése mellett döntöttek, ez ugyanis azt is jelentette, hogy utólag az első két gyereke lett fattyú. Legalábbis az angol nyelvű rajongói oldalakon ez az általános vélekedés. Valós történelmi példákkal spékelve.

borzlány 2017.08.15. 12:25:39

@aribeth: huh, köszi. Erre nem emlékeztem. Megint újra kellene olvasnom az összes kötetet az elejétől, ugye?
Mióta eltértünk a könyvtől, a karakterek kezelése egy rossz vicc, egyetértek az Északkal kapcs résszel.

horee6 2017.08.15. 12:26:03

@Lily1218: tudom, hogy Dododa után ne fejtegessük, ki hogyan jósol. Az még szódával elmegy, hogy kiszárad a tenger=áthajóznak rajta, de Mirrmurr sem a Hegyet, sem Dorne-t nem ismerte, szóval a velük való jósolgatás rohadtul nem életszerű. Az én olvasatomban Danynek ne legyen gyereke. Főleg ne egy halálból feltámasztott félzombi Jon-tól.

Aszusz 2017.08.15. 12:26:39

@Ruadhnait: A sorozatban. A könyvben ilyen nem történt. Martin is megerősítette, hogy Dany tűzállósága egyszeri eset volt. A sorozatban viszont tűzálló, akárhányszor. az előbb is ezt írtam.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:26:40

@Aszusz: " De Martin ismerve szép lassan azok a lehetetlennek tűnő dolgok szépen bekövetkeznek" Martin ráadásul híres arról, hogy kiforgatja, fricskázza a régi fantasy toposzokat és előszeretettel trollkodik ha álmokról, jóslatokról, meg a bennük hívő emberekről és az értelmezési lehetőségekről van szó, szóval BIZTOS, hogy ezekben a nagyon fontosnak és nagyon homályosnak tűnő jóslatokban is van egy csavar :) (Kedvenc ilyen jelenetem a könyvben, amikor a hegyi boszorka vagyki elmond egy zavaros jóslatot arról, hogy látja a hóból épült várat aminek az ajtaját egy óriás fenyegeti de egy szép szűz letépi a fejét....és erre ott van Sansa hóvár építős jelenete, ahol a kis hülyegyerek Robis az óriás babájával akar dúlni, mire Sansa lekapja a baba fejét....nesze neked epic jóslat :D )

Ruadhnait 2017.08.15. 12:30:55

@Aszusz: Jah, bocsi. Nem tudtam, hogy az nincs benne a konyvben, csak a sorozatban. Meg azt se figyelem amit a Martin mond. A konyvben hogy allitja maga moge a dothrakit?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:32:57

@Ruadhnait: a könyvben még nem tartunk ott :( (ott még épp találkozk a hordával mikor Drogo hátán kimenekül a merénylőktől)

Ruadhnait 2017.08.15. 12:35:48

@Hüpna: Azt tudja valaki hogy a Martin meg mindig tanacsol, hogy mi legyen, vagy a keszitok most mar teljesen a maguk urai? Mert ha o tanacsad, akkor meg akar benne is lehet a konyvben is ;)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:48:45

@Ruadhnait: azt beszélik, hogy a végét elmondta nekik, meg hogy a főbb karaktereknek milyen véget szánt, de más tekintetben szabad kezet adott az alkotónak (akik néha bántón visszaélnek ezzel, lásd Stannis Shireen égetése).
Dany szála akár még alakulhat is úgy, ahogy a soriban (bár a könyvben Drogo ott van vele amikor belefutnak a dotrhrakikba). Viszont egy csomó szálat (Stannis, Dorne, Sansa) már teljesen átírtak szóval nehéz megmondani, mi lesz a könyv vége a sorozat alapján. (Mert ha valakinek azt adom támpontnak mondjuk a Harry Potter szériával kapcsolatban, hogy az kell legyen a vége, hogy Harryék legyőzik Voldemortot, Harry elveszi Ginnyt, Hermione meg Ronhoz megy és ehhez ragaszkdom de másban szabad kezet adok az alkotóknak az még rengeteg változtatási lehetőséget ad az egyéb szálakon)

Dekatlon 2017.08.15. 12:50:48

Az első évadban néztünk egy középkori királydrámát 0 mágiával.
Ehhez képest, most sárkányok, zombik, halottfeltámasztás, tűzálló királynő, és ha jól láttam az előzetest, lángpallost varázsló tűzpap.
Az északi X-man csapatról ne is beszéljünk (Xavier meg Mystique)
Szép utat járt be a sorozat. :)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 12:55:42

@Dekatlon: a könyvben jobban hangsúlyozták, de a mágia folyamatosan erősödik Westeros világában :) (Talán a sorozatban is utaltak rá asszem, hogy minél nagyobbak a sárkányok, annál erősebb lesz a varázslat a világban)

Dekatlon 2017.08.15. 13:01:55

@Hüpna: Nam panaszképp mondtam én sem. Csak megjegyeztem, hogy szépen felcsavarták így a végére... Igaz, Drogot is szépen felcsavarták :D
Low fantasyból high fantasy.

Aszusz 2017.08.15. 13:04:32

@Dekatlon: Khm, első évad cold open? A zombikkal és a White Walkerekkel? Tény, hogy akkor a mágia még csak nagyon halványan volt jelen, de a Mások szálán jelen volt.

A tűzpap Thoros lenne, de az a kard Bericnél van. és már a Véreb ellen is azzal küzdött, valamikor a 3. évadban.

oszt jónapot 2017.08.15. 13:07:49

@Lily1218: Pár ládával bepakoltak a csónakba, lehetett hallani, ahogy megcsörrent.

Dekatlon 2017.08.15. 13:11:25

@Aszusz: Igen, úgy indul az egész, hogy azok ott a falon túl a legendák világában zombulnak... a napi életnek nem volt része
Azt a kardot meg legutóbb mintha valami tűzben gyújtották volna meg.

horee6 2017.08.15. 13:25:41

@Dekatlon: Annyira nem volt eldugva a mágia. Mások élőholtjai, Thoros tűzkardja, Berric és Cat feltámasztása, a Vörös Rébék valami szexmágiával árnyékgyilkost szül Stannisnek, MizzMazzDirrDurr vérmágiája, megkövült sárkánytojások életre kelése... Szóval már eleinte is voltak bőven utalások mágiára. Most max látványosabban tolják az arcunkba.

Dekatlon 2017.08.15. 13:37:21

@horee6: hát már dehogy nem volt eldugva!
másokat annyira nem hitték el, hogy még most se hiszik el :)
tűzkard az még lehetett egy jól bezsírozott kard meg egy kis tűz... a Vörös Rébék is magyaráz valamit erről (a trükkökről) valamikor.
igaz, már jó ideje van Cercei-nek házizombija, de arról még a törpe se tud, különben nem akarna ennyire adni neki még egyet.
Az első magic valami szellem voodoo Mirrmurr-al, ami kb. nyíltan megy. De az se valami látványos. Az árnyékgyilkos meg eleve rejtett dolog.
De most ott repül egy sárkány a csatában!
És gondolom oda-vissza is érzékelte pár helyi lakos.

horee6 2017.08.15. 13:50:49

@Dekatlon: Akkor most tisztázzuk!
Az átlag westerosi dolgozó napi szinten nem találkozott mágiával, ez rendben. De a Falon elég hamar szembesültek, hogy a hullák felélednek, Dondarrion vagy 5-ször lett feltámasztva, és ezt a környezete is tudta, Thoros rendszeresen égő karddal harcolt, ezt a nép is láthatta. A zombihegy, az árnyékgyilkos nyilván stikában mentek.
Nekünk olvasóknak/nézőknek viszont igen csak jelezték, hogy mágia igenis van, csak nem túl elterjedt. Hol itt a probléma?

Redmond 2017.08.15. 13:54:45

Bran a Falon túl élt át éveket, nem a hegyen túl :)

hektor_ 2017.08.15. 14:15:21

@Hüpna: Ha tényleg kiteregeti, az igen gyökér húzás, mivel nyilvánvalóvá válik hogy igaz a Stannis által terjesztett "pletyka", miszerint az előző 3 is fattyú volt - tehát milyen alapon nyújtja be a trónigényét? Nem mintha nem lenne kurvamindegy már a jogalap, egyébként is kevesen maradtak akik ráülhetnek/nének a vasszékre.

dkayjaykay 2017.08.15. 14:26:39

Aprosag, de Bran crow-kat kuldott felfedezni a tajat, nem raven-eket, szoval azok ott maradtak Winterfell-ben. Persze a fizika torvenyei ter es ido teruleten mar reg ki lettek dobva a tv sorozatban szoval ennek mar szinte jelentossege sincs.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 14:28:56

@hektor_: Igen az eredeti westerosi felállás szerint kész öngyilkosság lenne kiteregetni hgy Szörsz aktív testvérkúró és nem is szégyelli. Ugye eddig a nép erősen lázadozott az ilyesmi ellen, úgy voltak vele hogy a Targok oké, hogy vérfertőztek de másnak ez nem volt szabad. Most meg már Cersei azzal a robbantós mutatvánnyal úgy látszik teljesen átformálta a közgondolkodást, lehet hogy ha élőben a főtéren fogyasztana el gyerekeket a nép annak is éljenezne...
Mondjuk annyit emlegeti ezt a "Azt csinálok, amit én akarok, leszarom ki mit gondol erről" dumát, hogy biztosra vehető hogy ez valahol vissza fog neki ütni. (kicsit ez is olyannak tűik, mint a csehovi tőr)

Androido 2017.08.15. 14:49:12

@hektor_: És igen, a jogalap már teljesen mindegy. Viszont, azon már kár rugózni, hogy az előző 3 fattyú volt, egyik se él. És tulajdonképpen a Lannisterek ugyanúgy vették át Királyvárat/A Hét Királyságot, ahogy Baratheonék Targéktól. Gondoskodtak róla, hogy nem igazán marad legitim örökös a környéken, miután megölték az uralkodót, akik meg életben maradtak (Viserys, Dany + könyves bónus [már ha az tényleg Targ és nem Blackfyre]), azokat jó messzire elzavarták.
Arról nem is beszélve, hogy Targék is igen sűrűn egymás közt házasodtak, ennyi erővel ebbe Lannisteréknél sem kell belekötni. Csak akkor szedjék le a szarvast, ha van még fent.
Ebből a szempontból tök mindegy, hogy felvállalja-e az apát. Max azért nem, mert Euron egy állat, és nem biztos, hogy jó ötlet vele b*szakodni. És az övé a flotta.

Gyula_80 2017.08.15. 14:58:37

Samu még mindig a Night's watch tagja és a Lord Commander utasítására ment tanulni. Ha onnan lelépett, amkor pedig szökevény, amkor pedig halálraítélt.

Ruadhnait 2017.08.15. 15:22:11

@Gyula_80: De nem a Night's Watch-t hagyta el, csak nem tetszett neki a kiosztott feladat, most megy ujratargyalni. Nem szokeveny.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.15. 15:27:58

@Gyula_80: Már ha bárkinek is feltűnik ugye...ha leveti a feketét, és nem hangoztatja úton útfélen, hogy ki ő, akkor nem több egy akármilyne utazónál aki az asszonnyal meg a gyerekkel vándorol...

_sélli 2017.08.15. 15:50:53

@Gyula_80: Elvileg csaja sem lehet, gyereke meg foleg nem ha mar egyszer tag. Aprosag - bar jogos a felvetes.

zizi77 2017.08.15. 15:58:13

@Gyula_80: ha a Mások átjönnek a falon, már nem lesz éjjeli őrség, szóval no problem. Ezért is tetszik, hogy most Sam az örökös. Hátha életben marad a végére!!! Bár szerintem Jont mentve fog meghalni, és én sírni fogok. :(

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.08.15. 16:23:06

Trónöröklés kérdése: Robert apai nagyanyja Targaryen volt. Daenerys és Rhaegar Robert másodunokatesói. A lázadás után azért koronázták meg Robertet és nem Nedet, mert jogilag ezt volt egyszerűbb lezavarni: ha Aerys és a leszármazottai nem léteztek volna, Robert lett volna a trónörökös amúgy is.

Ugyanakkor a Baratheon-ház kihalt. Az utolsó élő nem-fattyú Baratheon (feltéve, hogy Cersei gyerekei nem számítanak annak) Stannis volt. Anyai oldalon a családja nem sok vizet zavar, ha az Estremont-ház bármiféle igényt tartana a trónra, azt már Robert halálakor megírta volna a könyv. (Tehát vagy kihaltak, vagy csak lányok vannak már, legalábbis a sorozatban.) Marad az apai oldali családja, ahol a legközelebbi férfirokon Jon.

Androido 2017.08.15. 17:36:10

@zizi77: Sam nem örökös. Felvette a feketét, lemondott mindenről. És ő nem halt meg, mint Jon, hogy kiléphessen. Tarlyéknál most kereshetik a legközelebbi férfi vérrokont.

Androido 2017.08.15. 17:37:46

@zizi77: Oké, nem tanultam meg rendesen, értően olvasni, bocs. :D Szerintem őrség lesz, max majd King Jon újrarendezi a viszonyokat. :D

zizi77 2017.08.15. 17:41:23

@Androido: nem akarok spoilerezni, így most nem folytatom! :)

Duke Silver 2017.08.15. 17:49:41

@_sélli: a gyerek nem is az övé ;-)

Cérnahuszár 2017.08.15. 17:52:55

Nekem az magas, hogy mi a bánatnak akarják cerceit meggyőzni? Képesek elmenni zombira vadászni lepkehálóval...

2017.08.15. 18:31:39

mikor Sam összelomizott pár könyvet és tekercset a könyvtárból, még felnéz a plafonon található vasszerkezetre, ami szerepel a főcímben is, csak ott viszont már életre kelve pörögve-forogva-lángolva, lehet hogy most indult be a szerkezet. tuti van vmi jelentése, jelentősége. engem most ez izgat, h az mire való...; nem a vastrón meg az örökösödési arcoskodás, vagy a WW-k (na jó, ezek is mind)

2017.08.15. 18:37:24

@Androido: sztem sem az. az őrség maga inkább 'fogalom', nem szűnik meg attól, mert a fal leomlik, és mondjuk nincs kézzel foghatóan mit őrködni/védeni.

nota19 2017.08.15. 18:43:03

Először is: Cersei, Cersei, CERSEI.
Másodszor: a Targaryenek nem tűzállóak. Pl. II. Aegon a sárkányok tánca idején, Fényeslángú Aerion herceg, V. Aegon és jelenlévő családtagjai, akik Nyárodunál tűzvészben haltak meg, és Viserys sem. A sorozatban Dany úgy látszik tűzálló, de a könyvben nem az.
Én is azt hittem, hogy Rhaegar esetében a két feleségnél maradnak, végül is volt rá példa a Targoknál. Az, hogy kölcsönös szerelem volt, az biztos. Ez az érvénytelenítés, gondolom olyan válás féle lehet, a gyerekek státusza marad. A másik a semmissé tétel, pl. Sansa és Tyrion esete, akik nem hálták el a házasságot, tehát olyan, mintha meg sem kötötték volna. Persze ez csak az én véleményem.
Én nem látom, hogy a sorozat kinyírta a karaktereket, igaz, hogy más utat járnak be, mint a könyvben. Ez még direkt jó is, mert ha egyszer az életben Martin megírja a folytatásokat legalább nem lesz unalmas.
Én sajnos nem szeretem Sansat és ezen semmi nem tud változtatni. A Vastrónra pedig, na nehogy már.

perszepolisz 2017.08.15. 18:56:24

A fórumokon érdekesebb fordulatokat lehet olvasni hétről hétre, mint magában a sorozatban.
Pl múlt héten mindeni biztosra vette hogy Jaime fogságba kerül, de valahogy túléli, Tyrion kidumálja, behódol, vagy valami.
Ehhez képest Bronn egyszerűen kihúzta - mellesleg hány kilométert úsztak a víz alatt?
Vagy: Sam egész óvárosi tartózkodása a következő: elment mesternek tanulni és megtalálni a Másokkal szembeni ellenszert. Ehhez képest elment Óvárosban senki nem hisz neki, mindössze arra jön rá, hogy Sárkánykő alatt van obszidián. Majd durcásan távozik.
Mit mond majd Jonnak?

mbm 2017.08.15. 20:01:43

@Ruadhnait: ez nem evidens, ha jól tudom az univerzumban nincs tisztázva, és Európában nem volt ritka az olyan öröklési rend ahol a trónörökös kiesése esetén nem a leszármazottai lépnek elő hanem az uralkodó közvetlen leszármazottja. Mivel Rhaegar trónörökösként halt meg, lehet hogy az őrült király legidősebb élő gyereke van első helyen, aki Daenerys.

nota19 2017.08.15. 20:40:01

@mbm: de Marinnál tisztázva van, mindig a férfi ág az elsődleges, kivéve Dorne-t. Rhaegar kiesése után nem az öccse Viserys a trónörökös, pláne nem a húga, hanem az ő fia. Csak ha nincs fiúörököse akkor jön az öccse, vagy az ő örököse. Amíg férfi ágon van örökös, a női ág nem játszik. Ez volt I. Jaeharys halála után, amikor a Nagytanács kimondta, hogy Laenor herceg hiába áll közelebb a leszármazás foka szerint a volt királyhoz, mivel női ágról származik, ezért I. Viserys lett a király, hiába csak dédunoka volt.

nota19 2017.08.15. 20:43:09

@nota19: Martinnál (elnézést)

aribeth 2017.08.15. 21:02:48

@nota19:
"Én nem látom, hogy a sorozat kinyírta a karaktereket, igaz, hogy más utat járnak be, mint a könyvben."

Kisregény alert.

Nem lenne baj azzal, hogy másképp jutnak el A-ból B-be (amely főbb pontokat Martin tollba mondta D&D-nek), ha nem vesztette el volna szinte mindenki a mélységét és összetettségét. Ezek már minimum két évad óta nem karakterek, hanem beszélő bábuk, egy-két normális pillanattal, amikbe kapaszkodhat a néző. Mondj olyan karakterívet, fejlődéstörténetet az ötödik évad óta, ami hihető, több részen át korrekten ki van fejtve, majd utána sincs elfelejtve. A Trónok harcában évadokon át lehetett elemezni a karaktereket, az egyes mondatok, pillantások jelentőségét, pár megbicsaklást leszámítva általában következetesek voltak az ilyen jelenetek, és egyszerűen működött az egész. Általában még azok a részek is faszák voltak, amiket D&D adtak hozzá a sztorihoz, no nem Rosra gondolok (bár működhetett volna, hogy a plebs hogyan viszonyul a hatalmasok játszmáihoz, de aztán inkább pornó, majd kínzáspornó lett belőle), hanem pl. Ned és Jaime beszélgetése a Vastrón előtt az első évadban, Varys és Kisujj interakciói, vagy amikor Arya nem Roose Bolton pohárnoka volt, hanem Tywiné. Lehet azt mondani, hogy naivitás azt hinni, hogy Tywin, aki hamar összerakta, hogy a kiscsaj nemesi származású, hagyott volna szabadon grasszálni egy potenciális túszt, de összességében milyen jó jelenetek származtak ebből a változtatásból, és azok nagyrészt összhangban voltak mind a bemutatott világgal, mind a szereplők jellemével.

Most hol van ilyen? Össze-vissza lődörögnek ezek a szerencsétlenek, ostoba, az írók seggéből előrángatott konfliktusokba keverednek, majd fél perc alatt túlteszik magukat rajta, ha úgy szükséges, alig van bárminek is következménye (ismerős vagy rokon halála, feltámadás, szenvedés, visszatérés, találkozás, veszekedés, szürkehámfertőzés, a Chantry, akarom mondani, Baelor szentélyének felrobbantása), az olyan remek régi szereplők, mint Theon, Varys vagy Kisujj már csak biodíszletek, Dany lassan már szarni sem tud, ha Tyrion nem bólint rá egyetértően, Papucs Jaime a második-harmadik évados útja után már ezer éve meg kellett volna, hogy pattanjon Cersei szoknyája mellől, Brienne egy évadon át csak a tornyot bámulta, Sansa a negyedik évad végén Darth Sansa, aztán átment Jeyne Poole-ba, majd 180 fokos fordulattal Megkeményedett Vaslédibe, Tyrion viccet mesélt, Jonnak meg sem kottyant a halál és a feltámadás, Stannis megégette a saját lányát (Martin reakciójából ítélve a következő könyvben nem egészen így tervezte), ami Davosnak a hatodik évad végéig nem tűnt fel, és Tyrionnak is könnyedén elnézi a fia felrobbantását, a Véreb... hagyjuk, Doran egy töketlen szerencsétlen, Ellaria, aki a könyvekben elítélte a bosszút, itt undorítóan ámokfutott, Dorne-ban senkinek a szeme nem rebbent, hogy az ifjabbik herceg fattyú szeretője kivégezte a királyi házat, Euron és Ramsay menőzhetnek azzal, hogy kinslayerek, bezzeg Robb Stark szopott azért, mert kivégezte a távoli rokon Rickard Karstarkot.

Meg egyáltalán, míg Joffreynak még volt személyisége, Ramsay csak egy kétdimenziós geciláda némi minimálisan belengetett apakomplexussal, de Euronhoz képest még ő is kész Michael Corleone volt. Gendrynek volt normális szerepe három évadig, aztán négy évig eltűnt, ezt egy belsős viccel elütik, majd hirtelen a semmiből előrángatva hirtelen nagy Baratheon öntudattal visszatér, és nettó másfél perc képernyőidő után egyből rohan Jonnal Északra. (Amivel semmi baj nem lenne, tök jó, csak a rendes felvezetés hiányzik.) Randyll Tarly és Dickon szintén a semmiből jönnek, és hamar porrá is lesznek, a Tyrell ház elárulása viszont profin ment nekik ilyen rövid idő alatt is.

Aztán persze van, ami jól működik a sorozatban. Hardhome epic volt. Az aréna Meereenben. A Hold the door. A Battle of Bastard vége is. A Rabszolga-öblös sárkányos csata. A múltkori Drogonos csata. Jon találkozása Drogonnal. A hét mesterlövész távozása a télbe. Ezek tényleg hatásosak. Csak az embernek az az érzése, hogy ezek a checkpointok, és ami köztük van, beleértve a karaktereket, az lehet akármilyen gagyi, ellentmondásos, már egy ideje nem számít.

Már csak azért nézem, mert félek, hogy Martin soha nem fejezi be, és legalább ilyen kiherélt verzióban szeretném látni, hogy nagy vonalakban merre tart a történet általa lediktált vázlata. Ja, meg a mémek és paródiák jók.

aribeth 2017.08.15. 21:21:46

@aribeth:
Oké, a ritka jó pillanatok között említeném azt, amikor Sandor belefutott az általa halálra ítélt családba. Ott volt előzmény, következmény, karakterépítés. Kár, hogy ilyenből egyre kevesebb van.

nota19 2017.08.15. 21:53:26

@aribeth: ez nagyon jó volt, komolyan mondom.
Én nem így állok hozzá a sorozathoz. Egyrészt ott vannak a regények, amiket imádok, még a Varjakat is. Nagyon élveztem a hosszadalmas leíró részeket, még akkor is, ha egy lassan hömpölygő folyam kutya füle hozzájuk képest. Az ötödikről pedig ne is beszéljünk. Na ott már szenvedtem néha (többször). Dany kalandjainál mindig előre lapoztam, hogy még hány oldal van. Lássuk be, Martin túlírta a történetet. Úgy veszem észre ő maga sem találja a kiutat Meereenből, talán ezért is nem halad. Viszont élveztem Theon minden egyes fejezetét, Davost, Cerseit, és az elején még Tyriont is, amikor a Griffekkel hajókázik, egészen Volantis és Penny felbukkanásáig.
Roose lecserélése Tywinra Harrenhalban nagyon jó húzás volt szerintem is. A párosa Aryával zseniális volt.
Zseniális volt Kőszív kihagyása, nem is értem Martin mi a fenét akart ezzel a rémes storyval.
Szerintem a Greyjoyok leegyszerűsítése is helyénvaló. Aeron visszataszító, Victarion egy tulok, Euron az persze más tészta. A könyves és a sorozatos is tetszett, annak ellenére, hogy teljesen más a kettő.
A Martellek, hát igen. Az tényleg hiba volt, szerintem elsősorban Doran miatt. De a siklók ott is ugyanolyan kretének, igaz Ellaria normális. Arianne királynőcsinálósdija viszont annyira primitív és ostoba, hogy olvasás közben nem győztem csodálkozni, most mi van? Ostobaság. Szegény Qentyn küldetése, és maga a karakter is, hát eléggé amatőr, és izzadtságszagú. Ha pedig Ariannet és Qentynt kihagyjuk Dorne-ból, ugyan mi marad? Hát nem sok. Persze meg lehetett volna jobban oldani, de ez van.
Tudom, hogy Neked Sansa helycseréje Jeyne-el nem tetszett. Nekem határozottan bejött. Az egész kavarás a Völgyben Örökös Harryvel, Jeyne, mint Arya. Így mikor kerülnek a helyére a dolgok? Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató olvasni, de olyan felesleges szócséplésnek tűnt, aminek nincs igazán jelentősége a lényeg szempontjából. És ebből is hogyan fog a tisztelt író úr kikeveredni? Úgy, mint Meereenből?
Jaime története tényleg teljesen más. Mivel itt nem derült fény előtte a Lancellel folytatott románcra, és kimaradtak a Kettleblackek, és az egész kavarás a Kistanácssal, Teenaval, a Maergery elleni intrikák, így aztán más módot kell találni Jaime eszméletre térésére. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobban megoldani.
A Vérebbel nem tudom mi a baj, szerintem nagyjából így fog alakulni a könyvben is. Mindenki sejti, hogy ő a sírásó, könnyen lehet, hogy a Csendes-szigetet ugyanígy fogják elintézni, és a sorsa is hasonló lesz.
Brienne pedig számomra sokkal jobb, mint a könyvben (persze nem a toronyt bámuló rész). Az a Kőszíves rész, előtte Maróval, hát komolyan mondom, egyszerűen gyomorforgató volt. Podrick miatt pedig tízszeresen jár a f@szkorbács Martinnak. Azért mindennek van határa .
Shireen esetéről én pontosan azt olvastam, hogy Martin súgott D&D-nek. Persze lehet, hogy tévedek.
Arra sem emlékszem, hogy Ramsay több dimenziós lett volna a könyvben. Sőt nekem sokkal jobban bejött a sorozatban, bár lehet, hogy ez Iwan Rheon miatt volt. Őt mindig csak Theon szemén át láttuk, és ott eléggé klisés pszichopata volt.
Összegezve: a regényeket és a sorozatot is nagyon szeretem. Kétségtelen, hogy D&D nincs olyan jó író, mint Martin, és maga a műfaj is más megoldásokat követel. Az is igaz, hogy vannak benne megbicsaklások, logikai bukfencek, de én így is nagyon élvezem. A színészek többsége telitalálat, a megvalósítás nagyon jó.

Lily1218 2017.08.15. 21:59:24

@perszepolisz: Én jobban örültem volna, ha fogságba esik. Teljesen hiteltelen, hogy a nagy dothraki sereg orra előtt eltűntek, kilométereket úsztak a víz alatt, (senkinek nem tűnt fel, amikor feljöttek levegőért, vagy volt egy oxigénpalack a páncél alatt??) és gond nélkül hazaosontak.
Ha elfogták volna, akkor Tyrion húzhatott volna egy okosat, pl. felajánlja Jaime-t az aranyért cserébe. Megnézném, hogy Cersei melyiket választotta volna....
Jobb lett volna, ha ott beszélgetnek Tyrionnal, és Danyvel is lett volna közös téma, sőt, még Jonnal is, aki meggyőzhette volna arról, hogy jönnek a zombik. Sok erős jelenetet lehetett volna ebből írni.

mbm 2017.08.15. 22:49:13

@nota19: de nem a nőági öröklésről beszéltem.

aribeth 2017.08.15. 22:57:32

@nota19:
Egyetértek a könyvekkel kapcsolatosan: nagyon élvezetesek, de túl vannak írva, és szemlátomást Martin sem tudja még, hogy hogyan keveredik ki a sok ezer mellékszálból. Én is nyitottan fogadtam a sorozat leegyszerűsítéseit és összevonásait, de igazából Martin túlbonyolításaival együtt azt is kidobták, azt is túlegyszerűsítették, ami korábban a sorozat lelke volt, és nyugi, nem ismétlem meg önmagam a karaktergyilkosságokkal kapcsolatosan. :)

Pár pont:
Nem lett volna baj a Greyjoyok egyszerűsítésével, ha a meglévők kapnak normális szerepet. Jön egy Euron? Szuper, de akkor legyen már jelleme, súlya a faszinak. A könyvben sem volt túl izgalmas, helyette inkább Victarion balfaszkodásain volt a hangsúly, amit én egyébként élveztem. Itt csak egy barom Greyjoyt kellett volna pár jelenettel úgy felhelyezni a sakktáblára, hogy az ember ne kapjon röhögőgörcsöt, de nem igazán jött össze.

Ramsay a sorozatban valóban érdekesebb és karizmatikusabb, mint a könyvben, viszont túl nagy súlyt kapott úgy, hogy nem volt jól megírva a fickó személyisége, pedig ennyi neki szánt műsoridő alatt már három Hannibal Lectert be lehetett volna mutatni. Mindig átjárt mindenki eszén, szinte mindig minden összejött neki, hogy aztán Iwan felcsillanthassa az őrült vigyort, mindig kurva menő főszenya volt, és valahogy elég hamar átalakult egy helyi Joker paródiává.

Véreb: kedvenc, de a septon Ray jeleneteket is gagyinak éreztem.

Emlékszem, hogy mikor pattant el bennem a sorozatrajongás:
1. A Sansa Északon szálhoz minden rossz előjel (totál faszság a Boltonokat legitimálni egy házassággal, Kisujj meg nem lehet olyan marha, hogy az aduászát, akit szíve szerint ő kúrogatna, egy szadistának adja, aki bármikor megcsonkíthatja vagy elteheti láb alól a csajt.) ellenére én is úgy álltam hozzá, hogy na, a Völgyes, Harry az örökösös témánál ez izgalmasabbnak ígérkezik. Még a nászéjszaka után is voltak reményeim, hogy kisül ebből a szálból valami értelmes. Aztán nem. Torture porn, egy főszereplő teljes beáldozásával. Köszi.
2. A dorne-i kiruccanás, te atyaúristen. Még az ötödik évad utolsó részében is bíztam abban, hogy Doran leülteti a hülye picsákat, és elmagyarázza, hogy nyugodjanak le, lesz bosszú a Lannistereken. Myrcella pedig meghalhatott volna egy nehezen kimagyarázható, de nem szándékos balesetben is (garantált Cersei bosszúvágya) és akkor nem lett volna szükség Ellaria-Arianne tönkretételére. Majd Doran küldhette volna a csajokat, hogy tárgyaljanak Danyvel, kábé ugyanott lettünk volna, mint most, de lett volna valami normálisabb íve a Martell szálnak. Még a hatodik évad elején is reménykedtem. Aztán a homoklibák és Ellaria kinyírták a saját családjukat, aminek zéró következménye volt. Azt hiszem, ott gurult el nálam végleg a gyógyszer.
3. Stannist mindig egy fasznak tartottam, de Shireen, mint egy szem örököse megégetése egy hirtelen, 180 fokos fordulatnak tűnt, mint aki annyira beszart attól, hogy elvesztheti a csatát. Lehet, hogy Martin így tervezte, én egyelőre arra teszem a voksom, hogy a lányt Jon feltámasztása céljából fogják majd megégetni, hiszen emlékezzünk arra, hogy Stannis sem a gyereket, sem a vörös rébéket nem vitte magával a deresi csatába. (Ha nagyon alusapkás geci akarok lenni, akkor arra tippelek, hogy az írok nem akarták, hogy a nemeslelkű hős, Észak királya egy ártatlan kislány élete árán támadjon fel, de oké, ez túlkombinálás a részemről.) Most nem találom a régi cikkeket, de rémlik valami olyasmi, hogy D&D interjúi után Martin a bajsza alatt morgott, hogy igen, máglyázást terveztem, de nem egészen így. De akkor ez zárójeles, mert most nem tudom bizonyítani. :)

2017.08.15. 23:02:56

@nota19: "Az ötödikről pedig ne is beszéljünk. Na ott már szenvedtem néha (többször). Dany kalandjainál mindig előre lapoztam, hogy még hány oldal van." én nem, mert nem hagyományos, lapozok módszerrel olvastam, hanem tematikusan, ugrottam tovább arra az oldalra, ahol az aktuális szereplő sztorija folytatódik. De én barbár vagyok.

Treff Bubi 2017.08.16. 00:29:10

Hát én szegény Ser Friendzone-on röhögtem nagyon. Felajánlja a szolgálatait, hogy ő majd elmegy északra zombikért, Danny meg büszkén nézi. Amikor Havas mondja ugyanezt, akkor rögtön jön a szöveg, hogy ugyan, minek mennél, stb.... Jorahnak úgy látszik, már csak ez az örök gyertyatartó szerep marad.

A másik, hogy az öreg Tarly papa játszotta Bridget Jones perverz bácsikáját, ezért sosem tudtam komolyan venni a jeleneteit:)

Bicepsz Elek 2017.08.16. 00:42:00

@aribeth: "A Trónok harcában évadokon át lehetett elemezni a karaktereket, az egyes mondatok, pillantások jelentőségét, pár megbicsaklást leszámítva általában következetesek voltak az ilyen jelenetek, és egyszerűen működött az egész. Általában még azok a részek is faszák voltak, amiket D&D adtak hozzá a sztorihoz, no nem Rosra gondolok (bár működhetett volna, hogy a plebs hogyan viszonyul a hatalmasok játszmáihoz, de aztán inkább pornó, majd kínzáspornó lett belőle), hanem pl. Ned és Jaime beszélgetése a Vastrón előtt az első évadban, Varys és Kisujj interakciói, vagy amikor Arya nem Roose Bolton pohárnoka volt, hanem Tywiné. Lehet azt mondani, hogy naivitás azt hinni, hogy Tywin, aki hamar összerakta, hogy a kiscsaj nemesi származású, hagyott volna szabadon grasszálni egy potenciális túszt, de összességében milyen jó jelenetek származtak ebből a változtatásból, és azok nagyrészt összhangban voltak mind a bemutatott világgal, mind a szereplők jellemével."

Itt a pont!!! En nem tudtam volna igy leirni, de nagyon is igy vannak a dolgok.
Mondjuk a megvagdosasok(Sansa Bolton hazassaga, a dornia8k gyors kinyirasa stb.) kellettek, mert a regenyben hiaba nyirt ki egy szereplot Martin ha betett a helyere 3-at es tok feleslegeseket.
A csatajelenetek jok, de sajnos tenyleg kihereltek a karakterek nagy reszet es a jo parbeszedeket, amik ezen sorozat valodi ertekei voltak. Tyrion, Varys, Kisujj tiszta luzerek: hulyesegeket beszelnek es Olennat igazoljak("Ne hallgass a tanacsadokra!!!"). Egyedul Cersei kepes most hozni a szinvonalat, a 6-ik rvadban Ramsey karakteret(leszamitja a "finalejat"=Battle of bastards)nagyon is leepitettek.
€n viszont nagyon is jo karakter, de csak segedszerepe van(nincs ra ido).
Dany sajnos meg mindig "unalmas" es Jon is az ha eppen nem akcioban van. V

Bicepsz Elek 2017.08.16. 00:42:21

@aribeth: "A Trónok harcában évadokon át lehetett elemezni a karaktereket, az egyes mondatok, pillantások jelentőségét, pár megbicsaklást leszámítva általában következetesek voltak az ilyen jelenetek, és egyszerűen működött az egész. Általában még azok a részek is faszák voltak, amiket D&D adtak hozzá a sztorihoz, no nem Rosra gondolok (bár működhetett volna, hogy a plebs hogyan viszonyul a hatalmasok játszmáihoz, de aztán inkább pornó, majd kínzáspornó lett belőle), hanem pl. Ned és Jaime beszélgetése a Vastrón előtt az első évadban, Varys és Kisujj interakciói, vagy amikor Arya nem Roose Bolton pohárnoka volt, hanem Tywiné. Lehet azt mondani, hogy naivitás azt hinni, hogy Tywin, aki hamar összerakta, hogy a kiscsaj nemesi származású, hagyott volna szabadon grasszálni egy potenciális túszt, de összességében milyen jó jelenetek származtak ebből a változtatásból, és azok nagyrészt összhangban voltak mind a bemutatott világgal, mind a szereplők jellemével."

Itt a pont!!! En nem tudtam volna igy leirni, de nagyon is igy vannak a dolgok.
Mondjuk a megvagdosasok(Sansa Bolton hazassaga, a dornia8k gyors kinyirasa stb.) kellettek, mert a regenyben hiaba nyirt ki egy szereplot Martin ha betett a helyere 3-at es tok feleslegeseket.
A csatajelenetek jok, de sajnos tenyleg kihereltek a karakterek nagy reszet es a jo parbeszedeket, amik ezen sorozat valodi ertekei voltak. Tyrion, Varys, Kisujj tiszta luzerek: hulyesegeket beszelnek es Olennat igazoljak("Ne hallgass a tanacsadokra!!!"). Egyedul Cersei kepes most hozni a szinvonalat, a 6-ik rvadban Ramsey karakteret(leszamitja a "finalejat"=Battle of bastards)nagyon is leepitettek.
€n viszont nagyon is jo karakter, de csak segedszerepe van(nincs ra ido).
Dany sajnos meg mindig "unalmas" es Jon is az ha eppen nem akcioban van. V

Bebj 2017.08.16. 04:15:09

@aribeth:
Inkább nota19-el értek egyet, annyi kiegészítéssel, hogy bár voltak ócska húzásai a sorozatnak, de azért olyan ultragagyi megoldásokkal nem operáltak, mint a Tysha-fordulat. Amikor olvastam, egy pillanatig vissza akartam lapozni, hogy ez ugyanaz a könyv-e,
amiben a Vörös Nász, Tyrion tárgyalása stb. van.
Ilyen szintű csalódás sosem volt a sorozatban számomra, valszeg ezért
is vagyok elnézőbb iránta.A 4. könyvben vannak jó dolgok (Cersei-t imádtam), az 5. könyv viszont a mélypont, ott már kb. csak az északi események voltak élvezhetők, még a korábban érdekes karakterek is unalomba fulladtak (Tyrion főleg).

1. Sansa/Ramsay: itt nyilván kényszer szülte az egyszerűsítést, de olyan nagymértékű torzulást
talán nem eredményez a sztorijában. Kisujj ugyanúgy "eladja" Sansát egy elnyomó figurának, akit ráadásul jobban is ismer (Örökös Harry ugye a Völgyben él), ez pedig a kettejük konfliktusának alapja lesz. Politikailag logikus Kisujj lépése, amennyiben a Boltonokat Cersei ellen fordítja, ami teret enged a manőverezésnek. A Boltonok részéről sem feltétlen hülyeség, mert nekik meg Északon kell a helyzetete stabilizálni, sok félnivalójuk nincs a déliektől. Az, hogy Kisujj nem ismerte Ramsay-t, mert fattyúként senkit nem érdekelt, igen,
elég erőltetett, de szódával még elmegy a körülmények ismeretében.

2. Nagyjából egyetértek, az tényleg OMFG kategória volt, Így utólag inkább azt mondom, hogy ezt a szálat egy az egyben ki kellett volna dobni a kukába, a könyvben is kb a történet 5%-a volt érdekes (igen, amikor Doran elmondja a terveit) Sokáig azt hittem, hogy a homoksiklók azért kerültek a sorozatba, mert a könyvben lesz valami komolyabb szerepük, de a haláluk után már nyilvánvaló, hogy nem, és a Dorne-i történetszál marginális lesz. Szerintem Oberyn sikere miatt kapaszkodtak bele, vagy mert nem volt alapanyag de rohadtul nem dolgoztak ki semmi értelmeset ezzel kapcsolatban.

3. Én bírom Stannist (1trúking!), és rohadt nehezen fogadtam el a történteket, de az, hogy Shireen-t Jon Snow miatt égetik meg, az nem az a "nem egészen így történt" kategória. Melisandre biztosan Stannis győzelméért fogja megtenni az áldozatot, és az is esélyes, hogy hollóval vagy más módon Stannis fogja szentesíteni (vagy már előre felhatalmazta). Melisandre a történet ezen pontján nem áldozná fel a királyi vért John Snow-ért, a látomásait ugye folyamatosan félreérti, Stannisban nem kételkedik egyáltalána végéig.

Nekem összességében még mindig inkább pozitív a mérleg, bár egyre zavaróbb a cselekmény egyre durvább siettetése, de azért még mindig vannak zseniális jelenetek-képek, amik visszahozzák a korábbi évadok fílingjét pl Jaime rohama Daenerys ellen azzal a zenével.

Szerintem D&D leginkább belefáradt a megfeszített tempóba (párhuzamosan 4-5 forgatócsoport stb), és mivel az alapanyag is elfogyott, inkább le akarják zavarni gyorsan a történetet, a rövidebb screentime-ot meg a fő sztorin és néhány jól megírt jeleneten kívül fanservice-szel töltik ki. Ez biztonsági játék meg megalkuvás, de a helyzetért a fő felelős szerintem GRRM, aki képtelen befejezni ezt a k*rva regényciklust.

aribeth 2017.08.16. 07:03:21

@Treff Bubi: Bridget Jones, tényleg. Istenem. :D :D

aribeth 2017.08.16. 07:15:23

@Bebj:
Azon én is elgondolkodtam, hogy D&D elfáradtak, elfogyott a szufla, ami sajnos olyan sok sorozatnál előfordul 4-5 év után (Supernatural, mint az egyik ékes példa), és nehezebb is úgy írni, hogy már nem lehet egy biztos alapanyag párbeszédeire támaszkodni, abból ihletet meríteni. Baszott nagy ez a projekt, azért sem vállaltak már 6-7 résznél többet az utolsó évadokra.
Ilyenkor azt nem értem soha, miért nem lehet friss agyú, az alapanyagot jól ismerő script doctorokat felvenni, akik segíthetnének pár ponton. Aztán eszembe jut, hogy a kritikai siker és a bevétel így is, úgy is megvannak, minek erőlködne bárki is.

Na mindegy. Martin sem szent, az igaz, neki nem kellett volna eladnia a megfilmesítés jogát idejekorán. Ő meg lehet, hogy pont a megnövekedett érdeklődéstől és a sorozat készítésével járó kreatív pörgéstől várta, hogy visszatér az ihlete.

Bicepsz Elek 2017.08.16. 07:49:04

@aribeth: Martin mar reg megirta csak finomitgat, meg sokkal tobb penz jon neki a sorozatbol, mint a konyvekbol.
A sorozat dramaturgizalt volt es sokkal jobb, mint a konyv nagy resze(ahol viszont a monologok dominalnak neha).
Ki kellett gyomlalni a felesleges szereploket es Dany is gyakorlatilag Meeren megszerzese ota parkolopalyan volt. A normalis logika szerint Cerseit le kellene "vernie", de "sajna" Cersei karaktere tul fontossa valt, es a finalejaval varnak az utolso sorozatig.
Ha kiderulne, hogy az ikrek az orult kiralytol vannak, akkor a fiatalabbik testver Danerys lesz es o oli meg(vagy Jon?). Vegulis sok taktikazas mar nincs csak a "masok" tamadasa, meg az "egyseg". A konyvben nem tudom minek kellett meg vagy 10 karaktert felepitgetni. Az egesz sorozat is arrol szol, hogy ki kell nyirni azon karaktereket, akik a "regi vilagot"(Robert vilagat meg a regi arisztokraciat stb. )testesitik meg es az egyseg ellen vannak. Robin pl. az nem is lesz benne ebben a sorozatban, de neki is valami ilyet szannak(a konyvben is), ahogy a Tullyk, Oberynek, Tyrellek, Baratheonok ki lettek iktatva.
A 7 ev azert sok es mar kozel sem mondanam azt, hogy ez a sorozat annyira lelkesitene az embereket(pl. nem nezheto meg meg 5x mint az elso reszek, ahol mindig uj dolgokat fedezett fel az ember) hacsak nem tesznek be par csavart meg a vegere.

aribeth 2017.08.16. 08:12:29

@Bicepsz Elek:
Van olyan elmélet, hogy a próféciában szereplő fiatalabbik testvér Jaime, mert fiatalabb Cerseinél, és még költői is lenne, ha a saját szívszerelme ölné meg a nőt. A sorozatban erre kevesebb esélyt látok, illetve nem tudom, minek kellene még történnie, hogy Jaime a testvérgyilkosságig elsodródjon.

hektor_ 2017.08.16. 08:32:06

@Androido: Van bizony. Szarvashiba!

nota19 2017.08.16. 08:37:37

@aribeth: én is Jaimet tippelem, nekem ez jobban bejönne, mint Tyrion.

zizi77 2017.08.16. 08:38:29

@aribeth: szerintem van esély rá, hogy Jaime öli meg Cerceit, de nem idén, majd a végjátékban.

Lily1218 2017.08.16. 08:49:33

@aribeth: Én meg egyértelműen arra tippelek, hogy Jaime lesz a gyilkosa, és az ok ugyanaz lesz, mint az őrült király esetében. Dany megtámadja majd a várost, Cersei látja, hogy vesztésre áll, de inkább felgyújtja az egészet, minthogy megadja magát, és Jaime ezt nem hagyhatja....

Ami egy kicsit fura nekem, az Tyrion, mert nem csak humanitárius okokból veszélyes sárkányokkal támadni Királyvárat, de a futótűz miatt is, erről azért szólnia kéne Danynek....
Csak egy ötlet, de ha összeszednék az összes futótüzet, és felvinnék Északra, remekül használhatnák a Mások ellen.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.16. 09:50:40

@Lily1218: a futótűzzel eddig ugye az volt a baj, (a könyvben legalábbis) hogy rettentő instabil matéria, nem éppen életbiztosítás sokáig hurcolászni....nomost a sorozatban már simán lehet, hogy felpakolják egy zötykölődős szekérre és vihetik :)

A Jaime a kistestvér aki megöli Cerseit, egész költői lenne. Cersei ugyanis teljesen meg van győződve róla, hogy Tyrion lesz az, aki a halálát okozza majd, és meg sem fordul a fejében, hogy Jaime ellene fordulna. Ez lenne csak az igazi fájdalom és tragédia az ő számára. A könyvben van is oka Jaimenek kinyírni, de a filmben úgy látszik Cersei semmi olyat nem tud elkövetni, ami kiverné a biztosítékot Jaimenél :S (Lazán átlépett a megcsalás vádján, hiszen nyilván kiderült a dolog mivel a soriban Cerseit a Lancellel folytatott viszonya miatt sétáltatták meg a verebek, Azt is elnézte neki, hogy felrobbantotta a szentélyt, benne egy rakat emberrel, őrült király 2.0 stílusban, azt is elnézi neki hogy Euronnak ígéri magát és nem akar leállni a háborúval, még az se ábrándítja ki, hogy a nővére egy nettó pszichopata....tényleg nem tudom, hogy Cerseinek mit kéne elkövetnie ahhoz, hogy Jaime szeme felnyíljon :S

Severus 2017.08.16. 11:15:11

Hát, biztos sokan leírták már, de nagyon ellaposodott a sorozat. Azért volt jó régen a sztori, mert a karaktereknek voltak igazi motivációi, és az vitte előre a történetet - és ha kellett, meghaltak, ha kellett kinyírták a többieket, ha kellett, szétzilálták a narratívát, mert éltek, mentek a fejük után. De most a látványos végkifejlet felé megy a dramaturgia, és le vannak szarva a karakterek. Kb. mint a többi tucatsorozatban mostanában. Ráadásul Kisujj, Pók, Tyrion szenvednek - nincs annyi spiritusz az írókban, mint Martinban, ez az igazság. Nekem kezd uncsi lenni.

Zacskóstej 2017.08.16. 11:45:05

@Lily1218: Kérdés hogy maradt e még futótűz királyvárban. Szerintem nem.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.16. 12:28:24

egész biztosan más sorozatot nézünk, mert nem hogy nem laposodott el, hanem még fel is kell venni a cipőt ehhez a tempóhoz. inkább azt sajnálom, hogy a 2-3-4. évad környékén nem siettek picit jobban a Bran-Hodor és Arya bolyongásai szálakkal, a mostani részeket meg kicsit hosszabbra hagyhatták volna. Dorne-t pedig úgy ahogy van, elbaltázták: ebből többet ki lehetett és kellett volna kihozni.

Arya vs. Cersei végjátékot szeretnék.
Jaime és Cersei kapcsolata ugyan totál más, mint ami a könyvekben áll, de egészen mostanáig nem volt rossz. értem én, hogy Cerseit simogatja a hasát, de Jaime észhez térhetne már. vagy Olenna utolsó mondatai nagyon is igazak és előre vetítik Jaime sorsát is.

jut eszembe: előre vetítő jóslatnak vehető mondatok
úgy fest, mindenki legalább annyira esélyes, vagy kevésbé esélyes a trónra. mindenkinek van előnye és hátránya a másikkal szemben - pl Danynél az őrület határán egyensúlyozás, Cerseinél az egyre elborultabb és hataloméhes elme - kivéve Sansát: ő az egyik legsemlegesebb és legrugalmasabb karakter.
tényleg kíváncsi vagyok, hogy Dany hogyan kíván majd uralkodni szövetségesek nélkül, mindössze három sárkányra és megnyirbált dothraki / unsullied seregeire támaszkodva pénz híján. Cersei is csak az Iron Bank hiteleire számíthat, illetve rajtuk keresztül a golden companyra, szövetséges sehol, csapatai végesek.
rendben, Jon törvényes örökös ezek szerint és több joga van a trónra a többieknél: viszont nem érdekli az uralkodás. ugye Aemon Targaryen példája is nagy hatással volt rá, akkor tanulta meg, hogy nem kell ragaszkodni a vezető szerephez.
szóval a lehetséges trónra ácsingózók közül Sansának jóval nagyobb esélyét látom, mint akár a többiek, vagy akár az itteni kommenttársak többsége.

manamanna 2017.08.16. 12:37:35

Valaki el tudja nekem magyarázni, mi értelme Tyrion tervének azon kívül, hogy a készítők húzhatják még az időt? Ez a Dany teamnek miért jó? Tényleg el tudják képzelni, hogy majd a Lannisterekkel együtt masíroznak a Fal felé zombikat irtani mint egy szép nagy család? És ha ott végeznek, akkor hogy gondolják leosztani a pozíciókat a két királynő között? Ez most egyedül Cerseinek jó, akinek tényleg érdeke időt nyerni.

Ha meg az a lényege, hogy Danynek ne kelljen kétfrontos háborút vívnia amíg Északon csatázik, akkor sem értem, mert a Vastrón megszerzéséhez elég lenne neki szerintem kb. annyi idő, míg Jonék felhajókáznak a Falhoz, elkapnak egy zombit(azt most hagyjuk is mennyire reális ez az akció) és visszahajókáznak vele.

Ezt leszámítva nekem tetszett ez a rész, hiányoztak már a jó párbeszédes jelenetek. Az öngyilkos kommandó a végén pedig azért elég menő volt, még Jaimet és Bront el tudtam volna képzelni benne.

Zacskóstej 2017.08.16. 12:37:40

@adamskij: Vagy Tormund és Brienne mint király és királyné uralkodik majd :)

Ruadhnait 2017.08.16. 12:51:04

@manamanna: Pontosan ezen haborogtam en is. Nem ertem mi ertelme van es azt sem, hogy miert hallgat mindenki meg mindig ra. Egyik terve se mukodott miota elhagyta King's Landing-et. Az meg, ahogy ott alszentkedtek a Varyssal egyenesen visszataszito volt. Az meg, hogy kb Jon meg a haverjai felhajoznak par hetig, elkapnak egy zombit, visszahajoznak par hetig, kozben Dany ahelyett, hogy haboruzna, vagy legyurne Cerseit inkabb nezeget az ablakon kifele savanyu arccal...ahogy a kovetkezo resz trailereben lathattuk.
Egyaltalan nem realis az akcio. Bran latta a hatalmas halott sereget jonni, ajaj, menjunk fel 3-an es fogjunk meg egyet... Ezek hulyek?
Egyebkent kiszivargott a kovetkezo resz megint...

Treff Bubi 2017.08.16. 12:53:25

Lehetne egy olyan húzás, hogy amúgy walking dead módra valahogy befognak egy csomó zombit és azokat eresztik rá Királyvárra. Végül is enni nem kérnek, eszményi hadsereg:)

De az engem is zavar már (valaki írta egy korábbi kommentbe), hogy tényleg semmilyen katonai felderítés nem történik. Legyőzték 10000 emberünket? Nem baj, küldjünk rájuk 20000-et! Vannak még sárkányok? Nem baj, majd még nagyobb sereget veszünk! De nincs olyan, hogy küldjünk ki kémeket, mik lehetnek a gyenge pontok, nem bízzuk meg a mestereket, hogy keressenek mérget, ami sárkányt öl... se stratégia, se taktika, csak gyakás gyakás hátán.

larry 2017.08.16. 13:22:27

@Treff Bubi: Annyira boldog lennék, ha csak a katonai felderítés hiánya lenne a gond! De mostanra alapvetően mindenki úgy viselkedik, mint egy nettó idióta, teljesen szét van csúszva az egész sorozat. Mindenki aszerint csinál mindent, amit a végkifejlet megkíván, nem aszerint, amit abban a helyzetben egy normális ember csinálna. Nem akarok túlzásokba esni, de a forgatókönyv színvonala egyre inkább kezdi elérni a Baljós Árnyakét.

larry 2017.08.16. 13:22:39

@Treff Bubi: Annyira boldog lennék, ha csak a katonai felderítés hiánya lenne a gond! De mostanra alapvetően mindenki úgy viselkedik, mint egy nettó idióta, teljesen szét van csúszva az egész sorozat. Mindenki aszerint csinál mindent, amit a végkifejlet megkíván, nem aszerint, amit abban a helyzetben egy normális ember csinálna. Nem akarok túlzásokba esni, de a forgatókönyv színvonala egyre inkább kezdi elérni a Baljós Árnyakét.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.16. 13:46:15

@Zacskóstej: Milyen epic bemutatójuk lehetne!
"Tormund király, első ezen a néven! Az Óriásvész, a Medvék szeretője, A Hét Királyság, az Elsők , az Andalok és a Vadak Királya, a Falmászó, Rideghon Bajnoka, a Mások befogója, a Feltámadott nagy barátja...
...és az ő királynője, Brienne a Tarth házból, első ezen a néven, a Zafír-sziget úrnője, az Oroszlánszelídítő, a Szarvasokkal táncoló, a Hűséges, az Oltalmazó, a...a khmkhm a Nagydarab nő..." :D

Lily1218 2017.08.16. 13:50:38

@Zacskóstej: Tormund és Brienne párost is támogatom, Tormund jó király lenne, legalább normális és van humora. :)))) Vagy a végén még Gendry mindent visz. :))))) Jobban járnának egy Gendry+Arya párossal, mint a jó eséllyel szintén megőrülő Danyvel és Jonnal.
Sansa nem tudom, kihez mehetne hozzá, ha a végén mégis ő marad, max. megint Tyrionhoz, amin nagyon röhögnék.

Sokan háborognak, hogy miért nem jött még át az Éjkirály falon. Amennyit háborúznak ezek egymással, minél tovább vár, annál kevesebb ellenfele lesz, egyenlőre meg se kell mozdulnia a sikerekért. :)))))))

Amúgy az Éjkirály mennyit tud/lát a Falon túli világból?

Euron kissé eltűnt, ha arra tér haza, hogy a kedves menyasszonya terhes, úgy még az is benne van a pakliban, hogy ő intézi majd el Cersei vetélését, mert nem egy pótpapa típus, és azt se tűri, hogy hülyére vegyék.

Tény, hogy kissé szétcsúszott az egész, de nem biztos, hogy ez a forgatókönyv írók hibája, fene se tudja, hogy Martin hány száz csavart, fordulatot írt még bele az utolsó könyvekbe, és azokat beépíteni, szelektálni, az eddigieket lezárni, annyira túlírta, túl sok szereplő, túl sok esemény, minimális idő jut mindenre, tény, hogy sok a hiba, de kész csoda, hogy ennyire is megmentik a sztorit. Az sem lehet egyszerű, hogy ott ül a sorozat felett, nem tudom, hogy tényleg az írásba fáradtak-e el, vagy a Martinnal való együttműködésbe....

zizi77 2017.08.16. 14:08:21

@manamanna: a vastrónt ennyi idő alatt csak komoly polgári áldozatok árán tudná megszerezni. Pont ez az, amitől óvaintik, ne a félelem miatt álljanak mellé az urak, hanem meggyőződésből. A félelemkeltés Cersei fegyvere. Mondjuk, hogy hogyan nem lehet félni 3 sárkánytól, más kérdés.
Én értem, miért kell ez az egész, de hogy sikeres lesz-e? Szerintem nem.

jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak 2017.08.16. 14:26:24

@larry: "...De mostanra alapvetően mindenki úgy viselkedik, mint egy nettó idióta, teljesen szét van csúszva az egész sorozat. Mindenki aszerint csinál mindent, amit a végkifejlet megkíván, nem aszerint, amit abban a helyzetben egy normális ember csinálna."

Ezt nagyon jól írtad! Ez itt a lényeg! Teljesen egyetértek vele.

Az előző részben lévő sárkányos csata sem így zajlana valójában, teljesen elcseszték az egészet. Mutatták, hogy volt olyan katona aki a huhogó dothrakiaktól is remegett, mint a falevél (tegyük hozzá joggal).
Elég lett volna cirka 50-100 katonát felgyújtani, a többi rögtön futásnak ered vagy azonnal megadja magát. Ezek katonák csak mesékben hallottak sárkányokról, meg biztos nagyon bátrak, de azt szerintem 5 perc után felfoghatták, hogy itt semmi esélyük sincs. Főleg a több tonnás tűzokádó ellen.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.16. 14:49:15

@jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak: hasonló már volt a Fattyak Csatájában is...elvileg beszarásnak kellett volna lennie hogy WunWun megjelenik a mezőn, mert ezer éve nem látott senki óriást itt meg kb senkinek szeme se rebbent tőle

Zacskóstej 2017.08.16. 14:58:47

@Hüpna: "Az Óriásvész, a Medvék szeretője" - Tényleg!!! :D:D A könyvben mintha lett volna ilyen pletyka említve hogy megcsinált egy medvét :D A sorozatban ez nem volt ugye?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.16. 15:11:24

@Zacskóstej: dede :D Ott henceg a tábortűz körül, amikor Ygritte-tel és a többiekkel mennének a Fekete Várat ostromolni :D Sixx zseniális képregényes hogyvoltjában még poénosítva is van :D
Tormund: Megdugtam egy medvét!
Vad harcos: Barnát? Feketét?
Ygritte: Plüsst

Ruadhnait 2017.08.16. 15:28:27

@jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak: Az elozo reszben az, hogy a dothraki hordat nem latta semmilyen felderito az teljesen eletszerutlen. Foleg, hogy ott aggodtak, hogy jaj mi lesz, ha valaki jon beszorulnak a folyo melle. Persze nem oket kellett foleg meglepni, hanem minket, az meg mukodott. Es igazad van, szaladtak volna amerre latnak, gyanitom mar a dothrakitol is. Ebben a reszben is meg volt katona, aki nem egybol omlott terdre, hihetetlen. Vagy csak en meg Bronn tartunk a sarkanyoktol nagyon. :D

ottar 2017.08.16. 15:34:43

Izé. Jól láttam, hogy Csavardi Samu bepipulva azt a könyvet adta oda a kissrácnak játszani, amiben Gilly Rhaegar herceg titkos frigyéről olvasott? Lehet hogy ez még elő fog kerülni? Csak le ne kakaózza a büdös kölök...

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2017.08.16. 15:37:36

@ottar: neeem, az Gilly kezében volt még akkor. Én úgy láttam azt a könyvet adta oda, amit amúgy le kellett volna másolnia :D

zizi77 2017.08.16. 15:41:52

@Hüpna: így van, most direkt megnéztem azt a részt. :)

mbm 2017.08.16. 16:09:11

@jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak: egyrészt be voltak szorítva a dothrakiak és a víz közé, nem nagyon volt hová futniuk. Másrészt a gyalogos katonák eleve nehezebben futamodtak meg a középkori csatákban, egyszerűen azért mert szétszóródva sokkal könnyebben végeztek velük az üldöző lovasok (és hát nyilván utolérték őket) mint ha egy akár vesztésre álló csata közepén összezárnak amennyire lehet és kitartanak valameddig. Persze a sárkány ezt felrúgta, de a sokk alatt nem biztos hogy a katonák rövid idő alatt rájönnek arra hogy a teljesen új helyzetben mi is lenne az optimális megoldás.

Bicepsz Elek 2017.08.16. 17:48:20

@mbm: A rendezett visszavonulas sok eletet megmentett sokszor.
Kijott a 6ik resz is. Hurra!!
Nem olyan nagy ak 2.5 GB. Valaki felvette kameraval a tv-rol, egyszer bele is kohogott

mbm 2017.08.16. 20:10:44

@Bicepsz Elek: igen, részben ezért is érte meg a gyalogosoknak kitartani, hogy együtt vonulhassanak vissza. De az adott esetben túl nagy volt a káosz ehhez.

ottar 2017.08.16. 21:19:56

@zizi77: Afene. Kár. Ez vicces lett volna. :-)

zizi77 2017.08.16. 22:07:42

@ottar: ellopott ezt-azt. Még okosodhat azokból.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.17. 11:26:28

@Lily1218: "Amúgy az Éjkirály mennyit tud/lát a Falon túli világból?"
ez nagyon jó felvetés!

jelen pillanatban úgy tünik, Bran kicsivel kevésbé képes uralni warg képességeit, mint a Night King, aki minden pillanatban észreveszi. sőt, mivel Brant fizikailag is megjelölte, felderíteni is könnyebben tudja.
szerintem ugyanúgy képes wargolni, mint Bran, csak ezt eddig még nem láttuk. mind a 3ER, mind a NK a children teremtményei, innen a wargolás, amire emberek is képesek lehetnek. a NK egyfajta szuperzombi, aki egyszerre lát, wargol és harcol. roppant jó lenne tudni, mire képesek a WWek, akiket a NK alakított át.

nekem az a gyanúm, a NK igen sok információra szert tett már eddig is - pl még az első évadban Jeor Mormontra támadó két zombit is irányíthatta, így láthatta belülről Castle Blacket és azt is, mennyire kevés ellenfele van a falon.
azzal pedig, hogy Bran jelenleg a faltól délre, Winterfellben van, könnyen lehet, még jobban segíti akaratlanul is a NK felderítő akcióit.

Lily1218 2017.08.17. 16:40:39

@adamskij: Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál! Én is arra tippelek, hogy sokkal többet lát és tud arról, hogy mi van a Falon túl, mint azt eddig sejtettük. Ha valaki többet tud NK képességeiről, akkor kíváncsian olvasnám!
Még egy kérdés, lehet, hogy hülyeség, előre is bocs, a nagyon okosoktól: Ha a fa védelme ugrott, amikor megjelölte Brant, és ugyanezért feltételezi mindenki, hogy a Falon is ezért jut majd át, így azzal, hogy a srác most Deresben van, annak a helynek a mágikus védelme is borul? Oda is bejut majd a jel miatt? Mert eddig Deres atombiztos helynek tűnt.

@horee6: olvasd újra, nem kiszáradt=áthajóztak, hanem kiszáradt, mert elköltöztek. A dothraki tenger kifejezés sosem a vízre vonatkozott, hanem arra, hogy milyen sokan vannak. Honnan jött, az hogy ismerte? Miért kellett volna ismernie ahhoz, hogy bármit is jósoljon? Mondott valamit, ami szerinte elképzelhetetlen, de ez egy olyan világ, amiben minden lehetséges, és minden felborul, már az fura, ha valami vagy valaki normális.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.17. 17:40:32

@Lily1218: kérlek.
Winterfellnek milyen mágikus védelme lenne? Theon annak idején maroknyi ironborn élén simán elfoglalta és túlerővel szemben is tartotta egy ideig. szóval a Fal tudott mágikus védelme kérdéses most: Bran, azaz 3ER először került délre a Faltól. ráadásul megjelölten került délre, azaz ott a link közte és NK között.
white walker kisokos - szuper gondolatokkal:
youtu.be/6qAHu2KifBQ

Lily1218 2017.08.17. 19:42:34

Theon élő személy, most még, így szerintem hagyjuk ezügyben.

Arra a teóriára gondoltam, ami a Starkok vérvonalához kötődő mágiára vonatkozik, és arra, hogy Deresben is van vmilyen mágia, erre vonatkozott a kérdésem, ill. még a NK és Brandon közötti kapcsolat erejére és határaira, de talán túlgondoltam a témát.

Maga a kastély ugyanúgy Építő Brandon műve, mint a Fal, 8000 éves a jelszavuk, és az a mondat is, hogy mindig kell egy Stark Deresben. Sok az arra utaló jel, hogy Deres nem egy sima kastély, mint a többi.
Majd kiderül. Lehet, hogy mégse lesz belőle semmi, de akár még az is lehet, hogy a kifaragott lévő kőszobrok nagyon fontosak lesznek.

Ami a Falból felemelkedő sárkányt illeti, vagy azt az elméletet, hogy Deresben is van egy rejtett sárkány, az nyilván egyértelmű.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.17. 22:20:49

@Lily1218: hmmm, szépek ezek az elméletek, de jobban örülnék, ha elméletek és látvány helyett Sansa ülne végül a trónon.

Lily1218 2017.08.18. 09:53:18

@adamskij: :))) egyre többen szorítanak neki, bár én nem.
Azt gondolom, hogy ha Sansát szánná végső győztesnek Martin, akkor nem A tűz és a jég dala lenne a regényciklus címe, hanem mondjuk Észak dala, vagy hasonló. Bár még az is kétséges, lesz-e egyáltalán élő győztes. :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.18. 10:00:54

ebben van igazság, ám ahogy Tolkiennál a természetfeletti képességű főhősök nyugatra hajóznak, úgy itt Martinnál is hagyhatják a világot az embereknek. valamint Jon simán elveheti Sansát, akivel csak unokatesók, ellenben Dany a nagynénje (bár vele egy idős).

Dany esélyeit egyértelműen megkérdőjelezi a látomása a House of the Undyingnál: a trónterem teteje felrobbant, hóban áll, ott egy kék rózsa (--> Jon), ezek után meg találkozik Drogoval és közös gyermekükkel. ez lehet utalás arra, hogy Dany már nem éli meg a sorozat végét, hiszen távozik szeretteihez.

Ruadhnait 2017.08.18. 11:15:41

@adamskij: Szerintem Jon nem veheti el Sansat. Dexterben pl milyen undi volt mikor Debra beleszeretett? Hiaba semmi verkotelek nem volt koztuk. Attol, hogy "verileg" unokatesok, nevelve tesokkent voltak, szerintem azt a beallitottsagot nem lehet atirni. Dany-vel azert nem akkora gaz, ha osszejonnek, mert ok most ket idegen, akik egyidosek, hasonlo eletutjuk volt, egyertelmuen vonzodnak egymashoz, ha nem, az lenne a fura... Es mivel legalabb nem tesok, ezert mi se banjuk annyira :D

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2017.08.18. 11:18:48

@Ruadhnait: végül is jómagam is milfekre keresek elsősorban, meghajlok érveid előtt!

Bicepsz Elek 2017.08.18. 17:25:26

@Lily1218:
A Dothraki-tenger az egy susnyas. Az, ahol Viserytol elveszik a lovat. A dothraki legendariumban ha (ujra) vilagvege lesz a dothraki tenger eltunik.

Bicepsz Elek 2017.08.18. 17:33:14

A latomas alapjan Danynak annyi.
De szerintem Cersei es Jamie az orult kirlaytol vannak es a valoquar az Dany. O fogja Cerseit megolni, nem Tyrion/Jamie.
A konyvben nincsen Night King, csak a Whw-k, mint faj leteznek(vagyis nem egy iranyitja oket). Szerintem azert irtak at, mert egyszerubb egy fogonoszt abrazolni. Itt viszont ha aNK meghal, akkor az osszes zombi megy utana es a tobbi WW sem eli tul mert ok is az o zombijai(semmi onallo gondolatuk nincsen).

Lily1218 2017.08.18. 19:18:50

@Bicepsz Elek: Én úgy tudom, hogy Joannáról csak jóval az ikrek születése után terjedt el az a pletyka, hogy egyszer az őrült király megerőszakolta. A Targ gyerekek születésénél gyakori, hogy az anya nem éli túl, ill. ha igaz, akkor előfordulnak születési, genetikai rendellenességek, így minden jel Tyrionra utal.

@mbm : teljesen igazad van, senki sem készült fel egy sárkányra, azt se tudták, hova fussanak. Bár nálam a Lannister sereg legokosabbja most Jaime lova volt, mert ő centire pontosan tudta, hogy hova léphet egy tűzokádó sárkány felé rohanva, hogy még a sekély vízben maradjon, ne zuhanjon a mélyvízbe.

Bicepsz Elek 2017.08.19. 14:41:46

@Lily1218: Daenerys: And my father? Was there some woman he loved better than his queen?
Barristan: Not ... not loved. Mayhaps wanted is a better word, but ... it was only kitchen gossip, the whispers of washerwomen and stableboys ...
Daenerys: I want to know. I never knew my father. I want to know everything about him. The good and ... the rest.
Barristan: As you command. Prince Aerys ... as a youth, he was taken with a certain lady of Casterly Rock, a cousin of Tywin Lannister. When she and Tywin wed, your father drank too much wine at the wedding feast and was heard to say that it was a great pity that the lord's right to the first night had been abolished. A drunken jape, no more, but Tywin Lannister was not a man to forget such words, or the ... the liberties your father took during the bedding

Bicepsz Elek 2017.08.19. 14:43:29

@Bicepsz Elek: Vagyis a kapcsolat meg az orult kiraly herceg(tronorokos) koraban volt.

Bicepsz Elek 2017.08.21. 16:16:05

Magyarazza el valaki a masok honnan lomiztak hajolancokat??

Bebj 2017.08.21. 17:06:19

@Bicepsz Elek: A medzsik boltban vették az Éjkirály föld-levegő dárdájával együtt., ahol a teleporthollókat is akciósan árulták az epizódhoz :)
Az is lehet, hogy megcsinálták maguknak: kibányászták a vasércet, hidegen megkovácsolták és tádáám. Nem véletlen nem értek el a falig 7 év alatt. :)

Amit az előző rész kapcsán írtam ide, hogy még mindig pozitív a sorozat mérlege számomra, és GRRM felelős főképp, hát, azt most kicsit újra kell értékelnem. Ilyen penultimate rész még nem volt, ahol konkrétan ilyen gagyi forgatókönyvet raktak össze. Cápaugrás-közeli élmény volt :(

Bicepsz Elek 2017.08.21. 21:15:43

Mar a nemzetkozieknek is feltunt, hogy a teleportalas is bekerult a kepessegek koze a GOT-ban:
www.theguardian.com/tv-and-radio/2017/aug/21/game-of-thrones-the-best-show-on-tv-just-became-the-silliest

Lily1218 2017.08.21. 21:56:18

@Bicepsz Elek: Rendelt a neten, amíg ott álltak napokig és várták, hogy befagyjon a tó. Hirtelen baromi gyors lett a westerosi posta. :)
BEBJ: Azzal töltötte az elmúlt éveket, hogy az egész vidéket bejárta, és mindenkit átváltoztasson, kellett a sereg. Plusz most már egyértelmű, hogy igazából a sárkányokat várta, nyilván azzal rohamozza majd meg a falat.
És ne felejtsük el azt sem, hogy gyakorolta a gerelyhajítást.
Ne várjunk sok logikát azok után, hogy Gendry a sok evezéstől lett szuperfutó.

ottar 2017.08.22. 08:18:56

@Bicepsz Elek: Este azon röhögtünk az epizód nézése közben, hogy vajon szegény kékszemű kovácsmestereknél mennyi munkahelyi baleset lehetett a kipattanó szikráktól, míg ennyi láncszemet összekalapáltak.
Aztán behajigáltak egy búvárcsapatot, akik rákötötték. :)

ottar 2017.08.22. 08:35:05

Valamit nem értettem, (igaz, nem tudtam nagyon figyelmesen nézni).
A csapat aki a elhagyta Eastwatch-ot hány emberből állt? Vittek magukkal feláldozható névteleneket? Merthogy egyet elkapott a medve (der medve :-)), egy lepottyant a szikláról és megcsócsálták a végén (erre azt hittem először, hogy a Véreb), és mintha lett volna még olyan akit zombik elkaptak.
(Meg ez a fő karakter beesik a vízbe és nem tudni mi lesz vele, ebben az évadban már harmadszor fordul elő ha jól számolom... (Theon, Jamie, Jon)

Bicepsz Elek 2017.08.25. 00:27:15

7 nel tobben indultak de zavaros. Mint az a hulyeseg, hogy Jon leveri a WW-t es az osszes zombi kinyiffan. Kiveve azt az egyet, amit elvisznek magukkal!!!!

Bicepsz Elek 2017.08.25. 00:27:55

7 nel tobben indultak de zavaros. Mint az a hulyeseg, hogy Jon leveri a WW-t es az osszes zombi kinyiffan. Kiveve azt az egyet, amit elvisznek magukkal!!!!
Tudtommal megkuzd majd a Cleagene zombival. Zombik harca :-DDD
süti beállítások módosítása