Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x67 - Egyiptomi sötétség, palackozva

2016. november 02. 07:44 - Chat Géza

Még mielőtt rákanyarodnánk a bolond iskola hétre, még kapunk egy istenes adagot a vasárnapi buli morzsáiból. Azzal nyitunk, hogy Tivy és Dzsina a zuhanyzóban nyektetik egymást. Mondanám, hogy vicces, amint egy Etióp falunak elegendő vízmennyiséget elpacsálnak a faszba, de nem az. Engem nem is a greenpeace-vonulat miatt kúr fel a Holdig ez a jelenet, hanem azért, mert tényleg annyit locsolgatják egymást, hogy bokáig érő víz lesz a zuhanyzóban, és ugyan nem élek ott (hála a magasságosnak meg a szeplőtelen Szűz Máriának és a kis Jézuskának), de tisztes távolságból nézve is feszült leszek. Tivy csak ki akarja mondatni a lánnyal, hogy "Tivy egy csodálatos ember." Ez meg is történik, majd jön Dávid, aki megszórja liszttel Dzsingiszt. Tivy itt csokizik be a röhögéstől. Amikor Dávid Forma1-es győzelmi örömünnepet idéző pezsgőlocsolás közben vereti le a lány hátáról a lisztet a félédes Törleyvel, akkor Tivynek vége, ott kiég a viccreléje, megpusztul a hahotázásban menten. Eközben a buli oltárán áldozva Mici és Krisztián megbeszélik a kettőjük dolgát a halkan cicergő minimal techno alapzajára. Tivy "Mekkora zenék mennek geci" felkiáltással topog oda legnagyobb fasztorlaszként a nagyban lelkiző párhoz, ami ott csúcsosodik ki, hogy

Van egy közös bennünk, imádjuk a DOLGOKAT.

- mondja Mici és elkezdi harapdálni a szívószálat, majd Papi ajkát Térjünk is a lámpaoltásra, mert a bolond táncokat nyomató Tivadaron kívül nincs itt semmi látnivaló. Krisztián takarodót fúj. Amint lekapcsolja a villanyt Dzsina elkezdi a tekerni a kurvaanyázás kurbliját, amibe Dávid is besegít. Nehéz eldönteni, hogy ki is a retardált geci, De Papi sípoló hangon küld el mindenki a náthás, harci faszba, hogy mindenki fogja be a pofáját, nem igaz, hogy nem lehet aludni, baz-meg. Közben persze csak Micire akart rámozdulni, ami nem nagyon ebben a kolesz hangulatban.

ISKOLA HÉT IS COMMING

Tudtuk, hogy ez lesz, hát most itt is van. Zsóti és Dávid már nagyon várták ezt, igaz a Tuja azért rettegett picit, hogy - beszarsz - menzakaját kell majd zabálni. A raktárból szépen ki lehet venni a felszereléseket, az egyenruhákat, a táskákat, a mindent, amitől Vivcsi a villában faltól falig vágtatva, "póni-póni-póni!" mantrázásba kezd. Ez a hét olyan lesz neki mint valami passió, vagy mint Mózesnek a Weöres tenger.

Jó induló rúgás lesz, hogy a való életben is befejezzem az iskolát és ne vegyem fél vállal.

Az osztályfőnök, Laci bácsi megérkezésével meg is kezdődik a szintfelmérő. A kérdések előtt Dzsina igyekszik csontig benyalni Micinek, aki a szobában hagyta a teljes iskolába való menetfelszerelését, de a sminktáskát sikerül behoznia és letennie Krisztián töltött pulykájának asztalára.

- Mici, ki írta a Mici mackót?

- Fú, jaj, nem jut eszembe, de tudom, hogy nem volt százas.

 

- Folytasd a verset! Nincsen apám, se anyám... Soma?

- Nincsen se apám, se anyám, se bölcsőm, se hazám! - Dikk, hogy tudja a leérettségizett fiú.

 

- Ki írta A Pál utcai fúkat?

- Jesszus.

- Nem, nem ő írta.

Még Vivit beviszik az erdőbe egy Vörösmarty Mihállyal, de a tanár elárulja, hogy Molnár Ferenc lett volna az 5000 forintos kérdésre a helyes válasz. Itt Zsóti elsüti, hogy A Molnár Ferenc Caramel, ismertebb nevén CARAMELLA. 

- Ki írta A Da Vinci-kódot?

Soma kiesik a padból, hogy bemondhassa: Leonardo DiCaprio. Erre jön Krisztián Leonardo Da Vincivel, majd a lepattanóra is rámegy egy Mona Lisával.

Jöhet a matek, ami nem építő jellegű Tivy életére nézve, ezért széttrollkodja az egészet. Azt mondja, hogy ő nem fog küzdeni a tanárnővel, hogy sikerélménye legyen, de ezt csak azért teszi, mert ő már felnőtt, 30 éves ember. Ehhez képes a bicepsze ugráltatásával próbálja elkábítani Melinda nénit, aki aztán ki is zavarja az óráról. Anti bácsi, a történelem tanár is megkapja a magáét, tőle származik a mai hogyvolt címe, ugyanis ezzel az egy mondattal jellemezte a lakók lexikális tudását, amit se nem lexikálisnak, se nem tudásnak nem lehet nevezni. Nem is az tette be nála a kaput, hogy Dugovics Titusz esetleg a Tüskevárról ugrott a mélybe a török katonával, hanem az, hogy az Aranybullát Franciaországban adta ki IV. Béla.

kepernyofoto_2016-11-02_7_33_03.png

A legnagyobb döfés mégis a földrajz. Kábé ugyanazon a véleményen vagyok, mint Amígó Dávid a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben, hogy mi a fasznak tudni, hogy hol bányásznak vasércet, de ez, hogy égtájak szerint se megy a tájékozódás, hát instant agyfaszt kaptam. Pusztító középkori setétség tombol a fejekben. Az oké, hogy belső Ázsia legnagyobb mérsékelt övi sivataga nem ment Atinak, bár tippre azért benyöghette volna, hogy Góbi. Erre nem mentség az, amit maga is mondott, hogy a vaktérkép mellett ő is igencsak vakon volt. De, hogy Krisztián hosszú perceken keresztül áll Magyarország térképe előtt és gondolkozik, hogy mi Szlovénia keleti szomszédja, az azért fájt.

 Én azt mondom, hogy nem iskolahét kellett volna ide, hanem óvodahét.

Címkék: való világ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

datam 2016.11.02. 07:49:54

Gézu, olvasd át ezt mégegyszer légy szíves:)

Megel 2016.11.02. 08:11:14

Gondolom sokan hiányolják, hogy a castingnál nincs valamilyen értelmi szint felmérő. Pedig van. Aki eléri a minimumot már ki is esett! Különben mit néznénk?

etikette 2016.11.02. 08:16:14

Jó reggelt! Jah óvoda hét kellett volna de tényleg. Bár még az is sok lenne nekik sztem :P a tanároknak dupla gázsit követelek de legalábbis valami könnyű drogot hogy jobban bírják ezt a hetet :D

Plüsscukor 2016.11.02. 08:37:49

Reggelt!
@Gézu:
Mondanám, hogy vicces, amint egy etiop falunak elegendi vízmennyiséget
Jöhet a metek

Köszi :)

Andi.Mf 2016.11.02. 08:44:23

Jó reggelt! Ahogy látom, nemcsak nekem kerekedett ki a szemem. Megdöbbentő az az ostobaság, amit tegnap a villalakók produkáltak. Hogy valaki nem tudja a mohácsi csata évszámát még hagyján; hogy valaki nem tudja hogy ki írta a Micimackót csak legyintünk egyet, de amikor valaki Magyarország térképe előtt áll és megkérdezik tőle, hogy melyik ország Szlovénia keleti szomszédja, majd mutogat a térképre, néz bambán maga elé, majd benyögi, hogy Szlovákia, hát az már tényleg az ostobaság legsötétebb bugyra. Félelmetes.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 08:59:46

Gézu, dehát mi ez a szó...? "elpacsálnak". Ajánlanék helyette három helyes alternatívát a nyelvtan és stilisztika tantárgy keretében az iskolahéten. Ellocsolnak, elpancsolnak, elpancsikolnak, és esetleg (azonban ennek a helyességében már magam sem vagyok biztos, de mondjuk egy ilyen tájszólásos szlengnek talán elmegy ) "elpocskolnak".

csakolvasok82 2016.11.02. 09:08:54

Jó reggelt!
Úúúúgy, de úgy, de úgy megörültem, hogy Géza posztolt, de volt már ennél sokkal jobb is, azért köszi!

Az megvan, hogy a Dávid-Gina vitánál Soma folyamatosan beledumált, hogy Dávidot oltsa?
És az, hogy az első tanár rosszul kérdezte a hónapos kérdést Vivitől? Csak engem zavart, hogy alapból úgy állt hozzájuk, mint a szellemileg korlátoltakhoz? Kissé lenézte őket szvsz.

Androido 2016.11.02. 09:17:53

Nekem volt egy olyan érzésem, amikor Krisztián a táblánál állt, hogy 1. izgult 2. annyira görcsösen nem akart beégni, mert az a kérdés tényleg nagyon egyszerű volt, hogy aztán mégis sikerült. Gondoljunk csak arra, hogy nem akarta felvenni az orrot, mert az ledegradál, aztán Mici azzal győzte meg, hogy a következő bünti még sokkal kínosabb lesz.
Naív vagyok? :D
De a töritanárbácsi nagyon jól megfogalmazta, hogy mi uralkodik bent (mondjuk én meg Patagóniát nem tudtam hirtelen azonnal elhelyezni, shame on me, földrajzból sose tanultunk annyira nagyon semmit, főleg nem középsuliban.)
Zsolti kicsit geci volt, de szerintem Tivy és FoSoma is bőőőőőven megérdemli a savazást, főleg Tivy, takarítsák már ki onnan gecccccccccc...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 09:20:03

Ez a társaság a fényes bizonyíték arra hogy agykéreg nélkül is van élet. az idegsejtek ad-hoc kapcsolatai, néhány tucat a biológiai funkciók működtetésére és egy lassan tanuló alap szókészlet tárolására alkalmasak. Mesterséges Intelligencia kutatóknak ideális kísérleti alanyok lennének. olyan szinten tabula rasa a kis elméjük.

Az én középiskolai tudásom is megkopott az évek során, de azért. na.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.02. 09:20:05

Jó reggelit! Gézu, ez most olyan közepes lett...

Na, úgy látom végre kiderült a belebegtetett nagy Gina beszólás oka is. Hát, azt az egy jelenetet voltam képes megnézni, aminek egy tanulsága van: Dávid valóban gyökér. Milyen ideges lett egy olyan beszólásért, ami nem egy szofisztikált minősítés volt, ám a részéről is többször hangzott el hasonló, mások irányába.

Közben eszembe jutott, hogy ha már olvasnak minket, tehetnének kis gesztust a szerkik. Például bele lehetne csempészni a tananyagba egy kis képzeletbeli esszét a norvég egészségügyről egy Icuka nevű magyar páciens kalandjaival, vagy valami hasonló.

A hogyvoltírók elmeállapotának kímélése miatt meg igazán írhatnának maguk a játékosok egy-egy hogyvoltot. :-)

Hát, kellemes napot mindenkinek, én jobbra el.

Búcsúzóul zene: youtu.be/FHccClTAdzc #VV&ZF

É2I 2016.11.02. 09:28:31

Nézzétek meg az "Észbontókat" a viasat3-on és nem fogtok ezeken se csodálkozni. (A múltkor a gyúrósjózsi meg a kartofel - vagy hogy a faszba hívják - volt vv-s baromarcok voltak, hasonló színvonallal.)

Amúgy, jó volt ez Géza!

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.02. 09:30:28

@datam: átolvastam. Jogos, voltak elbaszások, de reggel korán el kellett álnnom a kocsival.@csakolvasok82: A hónapos kérdés nekem is feltűnt, de ez belefér.@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: pedig igyekeztem.@Plüsscukor: köszi

papierusz 2016.11.02. 09:30:43

@VV Erőlegény: "elpacsál" aszolút létezik. Sőt, tovább fokozva: "elpracsál". Itt a végeken mifelénk-fele legalábbis létezik. :)

Androido 2016.11.02. 09:33:12

@PeniValdes: :)

Tegnap nem láttam az öfi elejét, most néztem meg, és nem tudom, hogy Dávidot, Dzsinát vagy Somát csapnám agyon. Dávidban mostanában folyton csalódnom kell :( Miért pöcs? Már lassan én is beszállnék az MFC-be.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 09:33:43

Dávid meg tök szép ebben a ruhában

Haboskakaos 2016.11.02. 09:35:59

Sziasztok! Szép jó reggelt! :) Újra itt vagyok. Hát ez az iskola hét nagyon kiégés lesz! @etikette: Biza az ovi is sok lenne nekik. Bele zavarodnának az Egy megérett a meggybe. :)

Androido 2016.11.02. 09:37:06

@PeniValdes: Igen, ezt tegnap megadtam neki, hogy nem lőtt nagyon mellé. Meg pont ezt mondom, én nem tudtam... A hálószobás veszekedésre gondoltam, hogy akkor pöcs volt.
Atti viszont nagyon gáz volt, hogy úgy flegmult, és nem láttam rajta, hogy szégyellné magát, hogy buta, mint a tök.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 09:39:36

@Androido: Én viszont tudom hol van Patagónia,de elnéző vagyok.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 09:40:28

@PeniValdes: azért sok dolgod lesz vele, mire domesztifikálod. pl kezdésnek mondhatnád, neki hogy ha meg akar kapni és meg is tartani, akkor ne legyen fasz.

mézescsók 2016.11.02. 09:42:21

@csakolvasok82: És erre minden oka meg is volt az elmúlt évek VV-s tapasztalatai alapján. És ha figyelembe vesszük, hogy - a kommentálók szinte egyöntetű véleménye szerint is - a jelenlegi széria játékosai bőven alulmúlják az előzőkét, pedig már akkor is azt hittük, hogy az lehetetlen...

@Andi.Mf:Nem szeretem az iskoláshetehet. Ilyenkor mintha kötelességének érezné minden játékos, hogy a szokásosnál is sötétebbnek mutassa magát. Nem a tárgyi tudás hiányáról beszélek (nekem pl. nem jutott eszembe, hogy az időjárásunk nem csupán kontinentális, hanem nedves kontinentális), hanem az erőltetett jópofizásról, az alapból amúgy is meglévő primitívségre való rájátszásról. Emellett, amit itt előadnak, azt minden szériában látjuk, a repertoár változatlan (mindig vannak állandóan közbeszólók, állandó késők, elalvók, lesznek, akik a köpeny miatt hisztiznek egy sort, valaki tuti, hogy kikezd majd valamelyik tanárral, a tornahétbe legalább a fele belehal, néhány embert majd elültetnek egymás mellől, lesz, aki órán fog enni, stb.).
Az egyik legunalmasabb "játék"- Már nem emlékszem, hogy milyen más variációk között szavazhattak a nézők, de ez volt a leginkább tökre ismert opció., Ha valami új program lenne, akkor nem húzhatnák elő az unásig ismert lapokat a kedves nebulók. És nekünk is izgalmasabb lenne.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 09:42:46

@Cseszlovák Gyurmafilm: a domesztifikál és a domestos között van összefüggésí?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 09:46:30

@PeniValdes: természetesen van, már az ókori görögök is használtak hypót, de csak a vadonban találták meg, muszáj volt háziasítani mert a szarszag lassan elviselhetetlenné vált.az igények nőttek a legnagyobb görög kereskedőcsaládok ebből szedték meg magukat. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 09:46:55

Dávid örömködése megdöbbentő volt...

Silverstonia 2016.11.02. 09:48:42

Tivyt basszák ki a bugyilehúzásért!

És remélem adnak neki valami durva büntetést a matekórás viselkedése miatt, vagy jól bukjon meg a vizsgán az utolsó nap.

Há csoda, hogy nem szúrja ki a saját szemét.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 09:52:12

@PeniValdes: nekem mindig Verne írásai jutnak eszembe.Mármint Patagóniáról.

É2I 2016.11.02. 09:52:45

Azért ez gyó' lehet a sok idióta oktatás "megreformáló" balfasznak, milyen színvonalat sikerült összehozni.
Lassan felértékelődik bennem az általános iskolai tudásanyag. Mert, hogy ez nem éreCCSégi színt, de általánosban is 4-6. osztály max.

És Gézu - hogy téged is osszalak :P - nem olyan nagy szégyen, ha van egy kis fogalma az embernek merre is vannak ilyen-olyan vasérc lelőhelyek. (Az viszont igaz, hogy többé-kevésbé sose lesz rá szükséged)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 09:56:26

@É2I: a baj hogy nem tudod mire mikor lesz szükséged

csakolvasok82 2016.11.02. 09:58:55

@mézescsók: Nem gondolom, hogy az, hogy az előző osztály síkhülye volt, elegendő okot szolgáltat arra, hogy ne tiszta lappal, objektíven álljanak az új osztályhoz. Ő ott egy tanár, aki azért ment oda, hogy tanítson (csak úgy, mint az állandó munkahelyén), nem pedig, hogy előítélettel feltüzelten alázzon.
Abban egyetértek, hogy talán minden idők legsötétebb osztályával van dolguk, de a tiszta lap járt volna nekik, szvsz.

É2I 2016.11.02. 09:59:11

@É2I: Viszont ilyenkor értékelődnek fel azok a vetélkedők, amelyekben az átlagnál nagyobb lexikális tudású emberek mérik össze a tudásukat. Kár hogy ezek egyre ritkábbak, mert egyre kevesebb azok száma, akik okosabbak egy ötödikesnél, de mondhattam volna -a fentiek alapján - óvodásokat is.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 10:02:41

@PeniValdes: szerintem te vagy a legkifinomultabb, legszofisztikáltabb troll, akivel valaha is találkoztam. :)
le a kalappal.

Madam. 2016.11.02. 10:04:38

Ha ezek a tanárok, cseppet sem csoda, kiket termel ki az iskola. Ha nem, dupla károkozás, mert azt hisszük, h ilyenek. Btw érthetetlen, miért egy elavult iskolaképet eröltetnek, köpeny, ilyen padok...? A lexikális cuccok eröltetése rég a múlté, ahogy a felszólitós módi is.

É2I 2016.11.02. 10:05:19

Ja és kezdem érteni, pöcsömöccse mire is veri magát egy éreCSSégivel ... :O

@PeniValdes: Ez így van. De amikor azt látom, hogy a koala maci élőhelyét Közép-Afrikába helyezik el egy vaktérképen, akkor egy vasérc lelőhely megjelölése kb. olyan nehéz lehet, mint kiskanállal elhordani a Mount Everestet ;).

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.02. 10:05:56

A vasérclelőhelyek ismerete nem önmagában fontos, hanem az összefüggések miatt. Miért éppen adott területeken indult meg az iparosodás, miért éppen a szén és acél volt az, amire építve létrejött az Európai Unió, amelyben most élünk. Végletekig leegyszerűsítve ez a lényeg ebben. Az már más lapra tartozik, hogy a tananyag és tanárok többsége erre nem vetíti ki a lexikális anyagot.

Gigabyte 2016.11.02. 10:09:03

Ne használjatok ennyi idegen szót,mert Aurélió is itt olvas....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 10:09:28

@papierusz: @KapitányG: Akkor bocsi Gézu, ma is tanultam valamit. :-) Én ezt a szót még soha sem hallottam. Akkor ezek szerint egy újabb csikett/ csipott esettel állunk szemben. :-)

Plüsscukor 2016.11.02. 10:10:58

@VV Erőlegény: Nos, felénk is szokás "pacsálni" :) Teljesen rendben van ez a szó.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 10:11:03

@Madam.: van amit meg kell tanulni, ha utána kreatív akarsz lenni

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 10:11:53

@VV Erőlegény: Sőt.... csípett/ csípott ... :-) Nekem egyébként a helyesírás javító itt a HV-ben a csípottot helytelennek tartja. Megnézem az elpacsált. Elpacsál. Jelentem ezt is helytelennek tartja. Próbáljátok ki ti is! :-)

Madam. 2016.11.02. 10:17:32

@PeniValdes: persze. Minden másra ott a mastercard :)

É2I 2016.11.02. 10:20:06

@VV Erőlegény: A "Nekem nyóc!" című vígjáték(?)ban is elhangzott: "Erre jól rápacsáltál!" :D
És mint tudjuk, a szóalkotás egy örökös folyamat.

Word? Az még hagyján! Én sokszor más alkalmazásokban direkt rá szoktam keresni mit javasol adott szó helyett - már hogy tanuljak egy-két ordas baromságot. :D

Bejni 2016.11.02. 10:21:49

Sziasztok!

Megnéztem a tegnapi öfit, bevallom azért bizony volt olyan kérdés a tanárok részénél, ahol én is elkezdtem izzadni, pedig ha nem vallanám be, senki sem tudná meg, hogy bizony ez-az gondot okozott volna ott hirtelen. Mondjuk az Aranybullánál én is fogtam a fejem :D
A matek tanárnő nem szimpatikus, én is nehezen viselném, de azért Tivy nagyon túltolta..nem lehetne, hogy valamelyik szerkesztő bemegy és jól tarkón vágja? Felnőtt ember basszus, tudjon már ennyit nyugodtan a valagán végig ülni...és ne pofázzon vissza folyamatosan. Krisztiánt sajnáltam, szerintem is totál zavarban volt...
Jaj meg már kikívánkozik belőlem. Árulja el nekem valaki, hogy Soma miért akadt ki ennyire a hajszínén? Szerintem nincs vele semmi gond (Atié spec tényleg sárga és az nagyon csúnya), nem vakítja ki a szemem, olyan nagyon nem tér el az eredeti hajszínétől, ha nem mutatják nekünk, hogy be lett festve, lehet észre sem veszem, pedig hajszínre kényes vagyok :D jól áll neki, nyugodjon le (ha valakinek van szerki ismerőse, súgassa már ezt meg neki, köszi)
Megnéztem a BV-t is (pedig meghalt egymillió agysejtem tőle legalább), és komolyan engem jobban kiakaszt ez a maszk, amit most Evetke mutat magából, mint mikor alpári volt..Mindenki tudja már, hogy nem ilyen mézes-mázas úrinő, nem kell ezt az arcunkba tolni.
És mi ez a nagy Gina-Dávid ellentét? Valahol megint elvesztem...
A pacsálnit felénk is használják :)

2016.11.02. 10:22:42

@papierusz: Sőt az elBracsál is. Mici jól el lett Bracsálva. :-)))

Andalúziai kutya 2016.11.02. 10:23:45

@VV Erőlegény: Hát, felénk is inkább pacsálás van, értelmes, használják is... ezt az elpocskolnak-ot eddig kb. csak hajdú megyében hallottam....
szinonimakereso.hu/mosakszik/ige

2016.11.02. 10:25:48

@csakolvasok82: Abszolúte igaz. Soma még föl fogja hozni Dávidunkat annyira xarul tudja oltani.
Igen és a hóapos kérdés is abszulúte poéngyilkos volt.

Anti bácsi a csúcs!

Ja: Hajrá Mici

2016.11.02. 10:26:43

@Chat Géza: Csak a vallási soxínűség jegyében: ha Mózes nagybetű, akkor Szűz Mária is, ugye?

Krétagarbó 2016.11.02. 10:30:40

@VV Erőlegény: én is használom az "elpacsál" igét. Valszeg tájszólás, nemtom.

,, 2016.11.02. 10:31:01

@Madam.: nem szeretem az iskolahetet, eleve az a cél h beégessék a lakókat. mondjuk rájöttem h nem is szeretem már a vv-t, pont emiatt a vonal miatt. Kéne egy olyan reality is amiben tanárok stb a játékosok és pl. egy tivy/evelin/ati/viviből kell egy értelmes, művelt személyt 2-3 hónap alatt kihozni (mint a my fair lady-ben)
(Stipstop az ötlet, és stip-stop etikett-hét a villában)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 10:31:58

@szörnycsi: a valóságban nem működik a my fair lady.

2016.11.02. 10:33:54

@PeniValdes: Valóban, a szűz nem családnév. Vagy úgy tűnt hozzászólásomból, hogy én azt gondolom? Én egyszerűen a Szűz Máriát tulajdonnévnek gondolnám. Javíts ki, ha nem. Szerintem, ha csak így írod, szűz Mária, akkor az a szomszég 2 éves Marcsika lesz. Arról nembeszélve, hogy Gézunk (így nagy bötűvel) a máriát is kisbetűvel alkotta.
Szívesen :-)))

csakolvasok82 2016.11.02. 10:39:20

@PeniValdes: Hogy a manóba ne működne! Lásd Evelint. Két nappal a kiköltözés után máris milyen diszkrét és visszafogott és majdnem értelmes is volt az BV-ben. Két nap nála már csodát tett. :)

csakolvasok82 2016.11.02. 10:42:07

@Chat Géza: látom a kis p-t megnagyítottad, de a "fúkat" is kijavítanád? Ne haragudj, de ma ilyen kötözködős kedvemben vagyok. :) ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 10:47:17

tök jó hogy kiesett, amikor meg Dávid megörömködte Atit akkor tökre meghatódtam...bár engem örömködne meg így:)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 10:47:25

@PeniValdes: Elhiszem. De ettől még fenntartom.;)

Amúgy dicséretnek szántam.

mézescsók 2016.11.02. 10:48:02

@csakolvasok82: Tökigazad van, de évek óta a villába járatos tanárként kettőt biztosan tud:
Az egyik az, hogy az "emberanyag" évek óta romlik (én Alakoszos széria óta nézem, és látom ezt), de ha nem emlékezne a korábbi "diákokra", elég belenéznie néhány adásba, amit szerintem meg is tett, és már tisztában van a minőséggel. Elég megnézni Tivyt: a csámpázását, érthetetlen artikulációját, handabandázásait, üvöltözéseit, tátott száját - talán még a nyála is csorog -, égig érő egóját, stb.
A másik, amit tud, hogy a játékosok műsoridőre pályáznak, azt pedig nem példamutató magatartással, szorgalommal, tisztelettudó viselkedéssel, stb. érik el, hanem "bohóckodással", a tanár kiidegelésével, beszólásokkal, szellemesnek tartott, de valójában igen silány "diákcsínyekkel" és legszívesebben péklapáttal verném pofán, aki ezt a szót visszahozta a köztudatba és használja is.

KapitányG 2016.11.02. 10:51:40

@VV Erőlegény: A tájszavak, tájnyelvi eredetű szavak létezését nem biztos, hogy az MTA helyesírás-ellenőrzőjével kell igazolni.
A pacsál szerepel A magyar nyelv nagyszótárában, itt: nszt.nytud.hu/pdf/P.pdf
(Pesti vagyok amúgy, itt is születtem, a pacsált mégis ismerem kisgyerekkorom óta.)

mézescsók 2016.11.02. 10:54:00

@csakolvasok82: Csak még annyit. Én személy szerint azért élvezném - a játékostársak és a tanárok reagálását is -, ha egyszer valamelyik játékos nem Tom Sawyert akarná eljátszani, hanem Steinmann-t, a grófnőt.

KapitányG 2016.11.02. 11:14:59

@VV Erőlegény: Nekked találtam:
"A fürdő, fürdik szavunk 1256 -tól – első megjelenésétől („Prima meta incipit a feredeuzyg”) fogva – a különböző korszakokban új szinonimákkal /53/ s ehhez kapcsolódó jelentésváltozatokkal, cselekvésváltozatokkal gyarapodott.
/53/ mosakszik, mosdik, tisztálkodik, pancsizik (biz), pacsál (táj); strandol, fürdőzik, úszkál, lubickol, lobácsol (táj), locsizik, locsikázik (táj), csurikál (táj); [állat]: hempereg, hentereg, forgolódik, megmártózik, megmártózkodik (táj), pancsol (biz), pancsizik (biz), tisztálkodik, megmosdik, megmosakszik; (szleng): pórul jár, hoppon marad, befürdik (szleng), felfrissíti magát, letusol, mossa magát, zuhanyozik, mosódozik (táj), mosdódik (táj), mosdókodik (táj). In: Kiss (főszerk.) 1998: 300-618."
doktori.btk.elte.hu/hist/takacsanett/diss.pdf 24. oldal

KapitányG 2016.11.02. 11:16:45

Elnézést a "nekked"-ért, természetesen: neked

xukxuk 2016.11.02. 11:18:33

Halkan szeretném megjegyezni , nem kell annyira kőbunkózni őket. Ez is csak a szerepük része amire még rátesznek egy lapáttal. De hát ne csodálkozzunk győzikefeketetpákokiszeltündeborsblikk (sorolhatnám). Őket kell követni , mindaddig amig a baromságból is meg lehet élni. Igaz ezek remekül beillenek az ősi mondásba , kenyér és cirkusz,.,.,. . De nem menne a cirkusz batárja , ha nem lenne a mélyentiszteltpublikum. Azok pedig ha tettszik ha nem , mi vagyunk. A kör imigyen be is zárult.

2016.11.02. 11:21:56

Jóóóóó Regggelit !!!

@Silverstonia: +1
Tyvit én is kibasznám azonnal, ezért... vagy menjen automatikusan párbajra !!!
Nem tudom mennyi fér bele a szerkiknek ennek az elmebetegnek a tombolásából.
Gina helyében én biztosan leakasztottam volna az egyik zuhanyrózsát és húspéppé verem azt a bárgyú, pávián fejét.

É2I 2016.11.02. 11:27:29

@mentolos lecsó: Ide egy nagy + (És nem NEGGATTÍÍÍVVV!!!)

2016.11.02. 11:29:13

az Aranybullát Vivinek azért illet volna tudnia...

egy CsillámPóninak nem aranyból van a bulája ?!? :D

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.02. 11:31:30

@Chat Géza: meg az etióp ebben az esetben nem ország, hanem jelző, kisbetű. és valahol kimaradt egy pont egy mondat végén.

nem nagyon vagyunk kekecek :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 11:33:56

@mentolos lecsó: ja, ez bizonyítja hogy semmit nem tud róluk

2016.11.02. 11:35:00

@VV Erőlegény: pacsál, elpacsál nálunk is használatban van, pedig pásti gyerök vagyok... :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 11:36:49

@mentolos lecsó: no én nem vagyok pösti, hanem bakonyi,aztán nem is ismerem.

hereverő heverő 2016.11.02. 11:36:56

Na megint itt, sziasztok blogkollegák

qwertzu 2016.11.02. 11:37:30

@É2I: Mondjuk az "okosabbak egy ötödikesnél" műsor konkrétan csalás volt, a gyerekeknek megmondták a megoldást.

2016.11.02. 11:37:46

ez a suli hét lesz az, amit csak fél szemmel merek majd követni...
egyszerűen nekem kínos nézni ezeket a félkegyelműeket

slara 2016.11.02. 11:39:22

@mentolos lecsó: akkor még nem volt szerencséd vivi anyuka kommentjeihez..... helyesírási gyöngyszemek! ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 11:40:15

@hereverő heverő: én kollegina vagyok, fel is veszem a feszülős rucim, és a magassarkúm, aztán ráülök a nyomtatóra:)

2016.11.02. 11:42:41

@PeniValdes: Akkor szoktam jókat derülni amikor a Zasszonnyal elmegyünk rokonlátógatóba. Ő szabolcsi. Azon röhögök mindig, hogy amint megérkezünk ő azonnal átvált az ottani dialektusra, szóhasználatra… én meg csak pislogok soxszor, hogy miről is beszélnek… :)))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 11:43:03

@mentolos lecsó: "Rápacsáltál" melyik filmből van?
latinlaver. :D

2016.11.02. 11:43:38

@slara: valóban nem volt még szerencsém hozzájuk...

olvasmányos ? :)))

hereverő heverő 2016.11.02. 11:47:02

@mentolos lecsó: az ember fia a fejét veri a falba tőlük. Nekem be kellett kapnom az öklömet hogy ne üvölsem sírva a "óbazmeg te tahó" -kat minden ilyen megmozdulásukra. A Patagónia tudása nem plusz hanem alap, de parsze el lehet felejteni és elnézem ha vki mondjuk minden mást tud. Én simán feladnám nekik Magyarország tájait is, naköcsög, merre van a Mezőség ? Natemásikköcsög, milyen madár a Zselic ? Nateharmadikköcsög -én ténylegazvagyok!- Akkor na te nebuló, mutasd meg a térképen Atlantiszt..
Munden elismerésem a tanároké, hogy ezt kibírják. Tivit én sk. felhúznám az első lámpavasra a helyükben.

hereverő heverő 2016.11.02. 11:48:14

@PeniValdes: az a fénymásoló, a kolleginák arra szoktak ülni :)

hereverő heverő 2016.11.02. 11:51:59

@PeniValdes: mert okosabb vagyok mint egy VV 8-adikos

2016.11.02. 11:53:02

@hereverő heverő: +1
Nem vagyok szénné iskolázva, és nem is voltam jó tanuló sosem… DE EZ ?!?
Tivynek a kötél túl humánus megoldás lenne…

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 11:54:12

@mentolos lecsó: háde bíró úr nem lesz sok az az öt év?
Mondom: Kötél!
:)

2016.11.02. 11:57:29

@hereverő heverő: A múltkor csak hülyültünk a haverokkal, már nem tudom, hogyan terelődött rá a szó, de a vas – vas-karbid állapotábra egyből előjött csak a különböző fázisokhoz tartozó hőmérsékletek nem voltak meg pontosan. Ebből csináltunk versenyt… :)))

csakolvasok82 2016.11.02. 11:58:13

@mézescsók: az "emberanyag" minősége az iskolákban is csökken, így még mindig nem érzem jogosnak a kapásból lenéző hozzáállást.
Amúgy persze sötétek, meg minden, de azért mi láttunk kb. 10 db rossz választ, nyilván született jó válasz is, azokat nem mutatták.

2016.11.02. 12:00:43

@Cseszlovák Gyurmafilm: :D :D :D
Fel kell lapozni egy jó kis középkori inkvizíciós kódexet, biztosan remek megoldásokat találnánk.. :)))

csibike81 2016.11.02. 12:02:04

Sziasztok,

eddig csak a reggeli kávém mellett olvasgattam az öfiket és a kommenteket (vállalva a visítva röhögésböl adódó monitorleköpés veszélyét), de most kedvet kaptam én is az irogatáshoz. :o)

Én sem gondoltam volna, hogy a végén még Micinek fogok drukkolni, de per pill ö idegesít legkevésbbé. Egyetértek @mentolos lecsó - val: PrimiTivyt én is azonnal kivágnám a villából, mint macskát ...ni, mert egyszerüen vállalhatatlan a viselkedése, ha nincs épp "leszedálva" (idönként tuti kap valamit).

Pacsi és szép napot Nektek!

2016.11.02. 12:02:32

@PeniValdes: nem, egyáltalán nem vagyok okos... de vhogy megmaradt az amit a suliban tanítottak... akkor útáltam mint a xart

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 12:04:24

@mentolos lecsó: én is így vagyok, ennyi év után a kémia tök egyértelmű,akkor meg szenvedtem vele.

2016.11.02. 12:04:46

@hereverő heverő: @PeniValdes: bizonyításképpen kérünk levonatokat az alvázakról !!! :D :D

csakolvasok82 2016.11.02. 12:04:55

@PeniValdes: én is bakonyi (igaz az aljához tartozom csak), de ismertem a pacsál szót, aktív szókincsem része.

csibike81 2016.11.02. 12:05:02

@PeniValdes: Szerencsére visszavett a nyuszizásból és tényleg elkezdett játszani. Mindenképp döntöbe várom (bocs, nincs hosszú ö/ü a klaviatúrámon)! ;o)

2016.11.02. 12:06:05

@PeniValdes: gyerekek... megalakult már, vagy még csak jelképes az MFC ?
szeretnék csatlakozni !

etikette 2016.11.02. 12:06:07

Emlékszünk még Dávidka kiakadására, hogy ne játszanak az étellel? Azt szeretném kérdezni, hogy a liszt az minek minősül? Azzal lehet játszani? hm kis gyökér

csakolvasok82 2016.11.02. 12:07:44

@etikette: háháhá, pont ez jutott nekem is eszembe, miközben néztem, meg a múltkor ő is tojással akart büntetni (Soma cipőjébe dugta).

etikette 2016.11.02. 12:07:44

@PeniValdes: ach so :D így már értem...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 12:07:59

@mentolos lecsó: biztosan: bár nem EU kompatibilis az biztos.:D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 12:09:11

@etikette: vagy amikor elbaszta a csirkemellet és a tepertőt. a Lóri féle párbaj előtt.

csakolvasok82 2016.11.02. 12:09:58

@hereverő heverő: Szia! Hol a versike, amit ígértél? :)

2016.11.02. 12:10:15

@PeniValdes: akkor a vas - vaskarbid neked is megy ? nem ? :D

2016.11.02. 12:16:07

@PeniValdes: biztos vagyok benne, hogy emlékeznél rá... csak a grafikonra a vonalakkal, csak el kellene kezdeni és már fojtatnád is... :)))

csakolvasok82 2016.11.02. 12:16:24

Nincs kedve valakinek táblázatot vezetni, hogy ki kire tippel nyertesként/döntősként? Érdekes lenne utólag megnézni. Most még sokan vannak, bármi lehet. Az én tippem, hogy Dávid vagy Krisztián nyeri (amelyik a döntőben lesz). szerintem Mici döntős lesz, de nem fog nyerni, Zsolti döntős lesz, de nem fog nyerni.

etikette 2016.11.02. 12:18:40

@csakolvasok82: sztem sajnos Ati is és Soma is nagy esélyesek tujaként :S de én remélem hogy Krisztián vagy Mici nyeri :)

2016.11.02. 12:20:15

@csakolvasok82:
Abszolút nem bántásból mondom, de engem baromira nem érdekel, hogy ki nyeri meg.
Személy szerint engem az itteni közösség és a kommentek szórakoztatnak, nem maga a műsor.

2016.11.02. 12:21:33

@PeniValdes: ügyi !!! nyelvtanból JELES ! leülhetsz ! :D :D :D

2016.11.02. 12:25:18

@csibike81: ne fogalmazz ilyen szépen... ez a fórum arra való, hogy kiengedd a sz@rcunamit...
:)))

hereverő heverő 2016.11.02. 12:25:32

@csakolvasok82: amint klaviközelbe kerülök. Most telefonról nyomulok, így egy emberöltő mire bekopogom

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 12:26:10

OK, pacsálni kérdésben, még egyszer hivatalos bocsi és mea culpa Gézu és többiek ! Én Tirpákiában születtem és nevelkedtem, és csak felnőtt fejjel költöztem Pestre, nekem a mai napig ismeretlen volt, és ezek után sem valószínű, hogy fogom használni ...! :-)

csibike81 2016.11.02. 12:28:12

@mentolos lecsó: Na jó, csak próbáltam "disztingvé válni" és úgy tenni, mintha úrinö lennék! :o)

hereverő heverő 2016.11.02. 12:28:38

@mentolos lecsó: én itthon vagyok szabin, de ha gondolod este fejen állok a kedvedért és csinálok egy selfiet. Tudod, úgy előnyösebb.

2016.11.02. 12:32:53

@VV Erőlegény: Ne mááá ! Ünnepeld velünk a szép magyar nyelvünk sokszínűségét !
Nekem a „kárszeg” volt ilyen… Én nem ismertem, aztán kommenttársaktól olvasom hogy bizony használják…
Imádom azt hogy a magyar ugyanarra kifejezésre, tárgyra 20-50 különböző szót is tud használni

2016.11.02. 12:33:37

@csibike81: itt nem kell !!! itt "ereszd el a hajamat" van ! :)))

hereverő heverő 2016.11.02. 12:35:06

@mentolos lecsó: a kárszeget én is a szlengszótárban néztem meg, és az börtönszleng. Szerintem te a raklóra gondolsz. Nem hiszem, hogy a kárszeget az itteniek aktívan használnák

hereverő heverő 2016.11.02. 12:36:41

@hereverő heverő: illetve én az enyémet aktívan használom. Olyan is van, hogy valaki más használja az enyémet aktívan. És ő nő :?

,, 2016.11.02. 12:37:17

@csakolvasok82: én akartam játszani tipiversenyt mielőtt elkezdődött volna, és van is hozzá egy kész táblám, de most már mindjárt vége (meg amúgyi szar az évad), a VV9-ben viszont feldobom az ötletet

2016.11.02. 12:37:43

@hereverő heverő: meg akarnám én azt nézni ??? :D :D

2016.11.02. 12:39:05

@hereverő heverő: neeeeeem tudom mááá.... buta vagyok mint a tejbetök....

hereverő heverő 2016.11.02. 12:39:27

@szörnycsi: még a mostaninak is messze a vége. Csináljunk tippversenyt, helyre tétre befutóra. De legyen titkos, mert különben az RTL megnézi és csakazértis a faszfej tivi kapja a fődíjat.

,, 2016.11.02. 12:40:00

@hereverő heverő: mindjárt megkeresem a táblámat

hereverő heverő 2016.11.02. 12:40:34

@mentolos lecsó: te akartál az akvázról képet.. de jut eszembe, előtte leszüretelem róla a gombákat.

2016.11.02. 12:42:41

Tessssóóóóóók !
Én viszonylag jó vagyok Java-ból, nincs itt esetleg egy PHP-s kolléga ?
Írjunk már egy új blogmotort ehelyett a fostaliga helyett...

SzilajSzilard 2016.11.02. 12:43:25

Iskolahéttel kapcsolatban: Gyerekák, tanuljatok mert különben Angliában rakodók lesztek, Pesten pultosok vagy valóvilág szereplők. Tanulni jó!

2016.11.02. 12:43:28

@hereverő heverő: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ...... menekülőre fogtam ! :D

hereverő heverő 2016.11.02. 12:45:28

@mentolos lecsó: te javában robotolsz ? :O aztakutyapicsa.. azt hittem azokat valami speckó 3D optimalizált motor hajcsa

mézescsók 2016.11.02. 12:47:29

@csakolvasok82: Valószínű, hogy volt jó válasz is, mint ahogy az is, hogy azt nem mutatták, mert azon nem lehet szörnyülködni-
Ettől függetlenül úgy gondolom, ha egy adást is látott tanár úr ebből a szériából, akkor halvány sejtése lehetett a nívóról , és akkor az elfogultság, ha nem is jogos, de érthető.
És bocsi, de nem rugóznék tovább ezen a témán. Bármiről, bármikor, de ebben a témában több nincs.t

2016.11.02. 12:48:14

@hereverő heverő: semmi misztikum nincs benne... egy 3D koordináta táblázatot egy Excelből is ki lehet olvastatni Java kóddal...

bandigyerek 2016.11.02. 12:52:08

de most tényleg, azzal, hogy leírom, mit láttam a tv-ben index-címlapra lehet kerülni? Ne máááár....

hereverő heverő 2016.11.02. 12:52:17

@mézescsók: Ellent kell mondjak, nem számít mennyi jó válasz volt, mert MINDEN kérdésre tudniuk kellett volna a választ. Ezek annyira primitív, az alapműveltségbe tartozó kérdések voltak, hogy egy hibás válaszon is szörnyülködünk.

É2I 2016.11.02. 12:54:28

@mentolos lecsó: A kárszeg nekem is, de ki tudtam következtetni, mit jelenthet arabusul. Amúgy a rápacsáltált is, a "Nekem nyolc"-ban hallottam először, akkor betudtam a "rábasztál" -tudvalevőleg kiváló ferdítőink- PC fordításának, de azóta (?) elterjedt.

2016.11.02. 12:54:53

@csakolvasok82: félek, hogy ezt a változást egy belengetett szerződés okozta nála...
még jobban félek attól, hogy a következő Baumax Éva képernyőre születését láthatjuk :(

hereverő heverő 2016.11.02. 12:56:04

@bandigyerek: Azzal lehet címlapra kerülni AMIT és AHOGY leírsz.

É2I 2016.11.02. 12:57:02

@hereverő heverő: Meg a betyárkörtéket, mindjárt a paksimogyorók után ;P

hereverő heverő 2016.11.02. 12:58:28

@mentolos lecsó: Én azért láttam már CNC marót, ott kissé bonyolultabb volt a dolog, de amúgy.. végül is miért ne ? De ez nagyon Off. Amúgy én villamosmérnök vagyok.

2016.11.02. 12:58:55

@mézescsók: sajnos az emberanyag romlása a szülők (mi) hibája… ha beszélhetek az itteni gyerekes szülők nevében is…
Valszeg ha az egyik fiam ilyen tüneteket produkálna (mint Tivy), olyat lekevernék neki hogy 2 hétig egy irányba forogna

én kérek elnézést !

2016.11.02. 13:00:38

Nincs azzal semmi probléma, hogy ezek a szereplők primitívek és rá is játszanak.
A gond az, hogy plusz pénzt kell fizetni ezekért a szennyműsorokat lehozó csatornákért!
2016-ban ott tartunk, hogy kötelező ezért a sz@rért fizetni, miközben nem nézem se a retek klubbot, se a tv2 és társait, a magyar televíziót is csak akkor, ha a válogatott játszik. Ez kb. 20 csatorna, a többi nézhetetlen szeméttel megvan 40-45.
Mi az anyjuk picsäjáért kell eltartanom a televíziótársaságok 2/3-át-3/4-ét?
Hogy legyenek?

Elnézést a bunkó, vulgáris stílusomért.

hereverő heverő 2016.11.02. 13:01:02

@mentolos lecsó: Meztelen iszapbirkózást akarok Baukó és Lakatos között ! Ahogy a forró iszap belegy a hajukba, az arcukba

..aztán rájuk szárad

É2I 2016.11.02. 13:01:08

@hereverő heverő: Meg minden egyébbel amin pörög a zindex számláló :D

2016.11.02. 13:01:09

@hereverő heverő: CNC marót én még annó programoztam BASIC-ben is... :)))
nem kell túlbonyolítani, ennyi a titka... de gondolom mérnökként ezt te is alkalmazod

hereverő heverő 2016.11.02. 13:02:34

@É2I: a mogyorók még éretlenek de a körtéket nem adom !

É2I 2016.11.02. 13:04:16

@Dr. Trejo: Áhh, rá se ránts! Kapd elő a machetédet, oszt' vágj köztük rendet! :)

2016.11.02. 13:05:01

@hereverő heverő: kinél van most a rakétasiló..?... hányódni szeretnék.... pfffff

É2I 2016.11.02. 13:06:16

@hereverő heverő: Az effajta körték, mogyorók amúgy nem érdekelnek, csak javaslatot tettem a szüretre :)

hereverő heverő 2016.11.02. 13:07:12

@mentolos lecsó: basicben eszement régen nem programoztam, jött helyette a pascal meg utána a C. Mondjuk tömböket kezelni basicben lehetett a legegyszerűbben, szóval az ötlet abszolut nem marhaság. Manapság csak a fiaimat tanítgatom logo-ra, mert az a tananyag.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 13:08:50

@mentolos lecsó: Mók Ica kartársnő birtokolja. tőle kell elkérni. de a halálcsillagon emlékeim szerint nagy tartály van a szemétnek. oda mehet. ráadásul te szerencsés flótás vagy, vén bádogvödör. a légzőrács benn tartja a sűrejét :)

2016.11.02. 13:09:07

@hereverő heverő: a velős, gombás Pascal mai napig a kedvencem, nem tudom miért felejtettük el :( :D

hereverő heverő 2016.11.02. 13:09:19

@mentolos lecsó: Cimili hozza a konténert, Mókica a rakétasilót. Én kértem a tartályhajót, de még nincs tele mert nem néztem BVt egy ideje

2016.11.02. 13:10:54

@hereverő heverő: ha ilyenek olvasok itt a fórumon, mint a "tömbök kezelése" elérzékenyülök, minyáááá átmegyek pityergősbe.... :D :D

hereverő heverő 2016.11.02. 13:12:03

@mentolos lecsó: yeyeye megríkattam a Nagy Sith Nagyurat !

2016.11.02. 13:12:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: mennnnyéééé te a pics@ba !!!! :D
vizuális típus vagyok... most már nem is rakétasiló, hanem egy tanker kell.... :D
az kinéééé van ?

2016.11.02. 13:16:39

@hereverő heverő: a Logo tananyag ?!? bazi öreg vagyok már..... :D :D :D

hereverő heverő 2016.11.02. 13:16:44

@mentolos lecsó: @Cseszlovák Gyurmafilm:
oh azok az illatok odabenn, ahogy az ember belülről visszanyalogatja ! És a kisujját se kell mozdítania érte... ez a Kánaán

ascii 2016.11.02. 13:18:29

Gézu barátom királyság volt ez a poszt mint mindig, elfogultság nélkül! ;)

hereverő heverő 2016.11.02. 13:20:04

@mentolos lecsó: nem logonak hívják, valami pöcs neve van. De a teknőc még mindig teknőc, és elég jól el lehet magyarázni vele a programozás alapvető logikáját mert a gyerekek nagyon vizuálisak. Már 20 éve is tananyagnak kellett volna lennie.

hereverő heverő 2016.11.02. 13:21:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: "nem is rossz egy kezdőtől, mondta és fogott egy szívószálat."

2016.11.02. 13:22:20

@hereverő heverő: deklarációs tömb.... hhhmmm...... minnyá orgazmikám lesz ! XD

2016.11.02. 13:23:16

@hereverő heverő: ezzel lehet a Lego robotokat is programozni mostanság, vagy az más ?

ascii 2016.11.02. 13:24:00

@Dr. Trejo: milyen csatornákat tartasz te el? a reklámokkal tartják fenn magukat, azt a havi 2-3 ezret sajnálod a szolgáltatótól, vagy mi?
nekem ingyenes a 100 csatorna, de ha fizetni kellene, nem tenném, mert a p2p elterjedése óta önmaga ellensége aki képes a televizioban filmet, sorit, akármit nézni.
2004 óta masszív p2p jelenlét van, de minimum 2010 óta már minden sügérhez el kellett volna jutnia, és egy film letöltése, pendrivera másolás vagy akármire, nem telik többe, mint ideposztolni.

xukxuk 2016.11.02. 13:24:19

@Dr. Trejo: Ezzel itt nem mész semmire , senkit nem érdekel a kapitalizmus diszkrét bája.

2016.11.02. 13:25:41

@hereverő heverő: Ford Fairlane... Epic !!!!!!! :D

hereverő heverő 2016.11.02. 13:26:44

@mentolos lecsó: jaj a régi szép idők szép threadjai, a csillámfaszlámák teremtése és az irc csatornák kora, a tömbök és szubrutinhívások... csapos, még egy törkölyt az uraknak

hereverő heverő 2016.11.02. 13:29:12

@mentolos lecsó: azokat nem ismerem, de egyszer már megnéztem egy ilyen Lego roboton az árcédulát.

2016.11.02. 13:33:39

@hereverő heverő: matáv vonalon BBS betárcsázás ?????? :D

csakolvasok82 2016.11.02. 13:36:29

@mentolos lecsó: abszolút nem bántódtam meg. :) És én is elsősorban a társaság miatt ragadtam billentyűzetet, mint sok kommenttársam is szerintem.
@szörnycsi: jól értem, hogy magadra vállaltad a táblázat vezetését teljesen önként? Ez igazán rendes tőled. :)

2016.11.02. 13:39:42

@hereverő heverő: Nah, mérnökkém !!!
Javaslom neked az Infinifactory című játékot…
a 2000-es évek eleje óta nem játszom a géppel, de ez megfogott, függő lettem :D
a srácaimmal is szoktam együtt játszani, igazi építkezős, probléma megoldós…
gyerekkorom légózásait, fémépítő tákolásait juttatja eszembe

2016.11.02. 13:40:39

@csakolvasok82: akkkóóóó jóóóó !!!! elő azokkal a mocskos, csúnya szavakkal ! :D

2016.11.02. 13:44:16

@hereverő heverő: édes Jézus..... a megboldogult békeidőkben Simons Basic-ben írtunk repülőszimulátort C64-en... :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 13:48:56

@hereverő heverő: kezdődjön a tánc, mondta a papagáj és belerepült a ventillátorba
@mentolos lecsó: debian és társaira gondolok

csakolvasok82 2016.11.02. 13:49:19

@mentolos lecsó: :D :D ahhoz meg kell, hogy nagyon bánts, sajnos csak igazán dühből tudok káromkodni. De akkor aztán még Evelin is megirigyelné. :D
No, azért ez nem felhívás volt keringőre. :)

hereverő heverő 2016.11.02. 13:53:51

@mentolos lecsó: BBS megvolt, sőt egynek még co-sysopja is voltam. Nem mondom meg melyiké :))
Ezt az infinifactoryt megsasolom.
Én repszimulátort nem írtam, de aktívan használom FS3 óta. Azelőtt csak félaktívan használtam, mert én spektrumos voltam, az ellentábor :)

2016.11.02. 13:54:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: sajnos az unix/linux éra nálam kimaradt :(
mondjuk az itthoni okostévék linux alapúak, azokat feltörtem mint egy csomag ropit és olyan funkciókat is bekapcsoltam amik gyárileg nem voltak engedélyezve... de ennyiben ki is merül a tudásom :(

2016.11.02. 13:57:40

@hereverő heverő: nálam sosem volt ellentábor senki.... én pötyögtem ZX80 és C64 alatt is... :D

2016.11.02. 14:00:14

@Cseszlovák Gyurmafilm: az egyik lapitopit a családban Ubuntu hajcsa... de nem merültem bele mélyebben... csak oprendszer szinten használjuk... a NyitottForrásba nem kostóltam még bele...

2016.11.02. 14:04:52

@csakolvasok82: ráááám aztán ne nézzz ! én soha, semmilyen körülmények között nem foglak bántani itt a fórumon !
Nézd a vijjalakókat, szerintem fel fogod húzni magad valakin úgyis ! :D
Aztán jöhet ide a sz@rcunami.... :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.02. 14:05:04

@mentolos lecsó: varázslatos világ. nálam még olyan volt hogy elszállt a szakdogám egy win2000 desktopon. a koleszban az összes szomszéd progmatos volt. én voltam egyedöl szocmunkás, de azért bepróbálkoztak hogy miért nem raksz duál bootba egy linuxot. így kezdődött. mára gyk ahonnan tudtam száműztem a microsoftot. ez áll kézre.

Dr. Courtsier Boobsoff 2016.11.02. 14:07:06

Egyrészt szánalmas húzás az RTL részéről, hogy ilyen hatásvadász módon járatja le szegény ördögöket.
Természetesen hülyék, mint a segg, de ezt e nélkül is mind tudtuk már, de azért valljuk be, hogy olyan kérdéseket kaptak, amiket hallván minden tévénéző döngetheti a mellét és ünnepelheti önnön nagyszerűségét, mert hogy ő nagyon tud. Azért ez a műsor egy görbe tükör a társadalmunknak.

Másrészt meg hiába a látványos sötétség, amit pl. Krisztián rendre produkál, valljuk be, hogy 10 nőből 8 őt választaná velünk átlagos bétákkal szemben.
És mi is inkább dugnánk egy Vivient, mint egy átlagos magyar tengeri tehenet…

2016.11.02. 14:07:31

@hereverő heverő: hmmmm.... csak ízlelgetem a szavaidat.... sysop... de régen hallottam már ! :D :D :D

2016.11.02. 14:10:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: sajnos nálam a meló miatt van a Win beidegződés...
téééényleg, dual-boot -os rendszerből több is van itthon :D
eddig bele sem gondoltam :D

hereverő heverő 2016.11.02. 14:21:59

@csakolvasok82: Na akkor..

Szerszámok között
felöltözött
Krisztián Micire vár
álló fasszal
széttárt karral, habár

a csodák csak nem jönnek.
A nőknek
nem az esze tetszik,
hanam a tetkók
és ha nem verekszik.

Pedig már szétbaszott
legott
egyszer tízet egyszerre
de most hol van aki
ezt az egyet kiverje?

Belép a nő
minő
kellemmel, bájjal halad,
eltemet ez
a hatalmas valag.

Be is verte a rettegett
kárszeget
kinek agya húgy
és bókol:
jó szűk vagy amúgy.

Kárszeg papi
napi
fehérje adaggal
vágódott be Micinél,
nem aggyal.

A ritmikát ne nézzétek, azzal nem törődtem :))))

mézescsók 2016.11.02. 14:25:40

@hereverő heverő: Ellent kell mondjak: előfordulhattak olyan kérdések, amik ugyan nem haladták meg a középiskolai szintet, de nem mindenkinek evidens a válasz. Hogy saját magamból induljak ki: a kontinentális éghajlat eszembe jutott, az hogy nedves, az nem. A másik: a tisztelt kommentelők egész délelőtt olyan jól elvoltak a kárszeg, a pacsál-pocsál és egyéb szinonímák tájegységenkénti használatával és értelmével, hogy csak na. És azt is bevallom neked, hogy szerintem életemben nem láttam CNC marót, vagy ha mégis, akkor fogalmam sem volt róla.
Nem védem a VV lakókat, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem tudtak egy helyes választ sem. Vagy túl optimista vagyok.

@mentolos lecsó: Nekem lányom van és a legrosszabb kor még hátra van. Ahogy így belegondolok, a VV nőcijei között sincs, akit követendő példaként állítanék elé.

2016.11.02. 14:33:30

@ascii: Teljesen igazat adnék neked, ha tudnám mi az a p2p!
Valami illegális dolog?
Lehet, hogy miközben te ingyen nézed a tartalmakat, a hozzám hasonló sügerek perkálnak helyetted is tulajdonképpen? Valaki mindig fizeti a révészt...
Szóval nem kell itt okoskodni, mert közvetve a te szórakozásod is nekem köszönhető.
Több tiszteletet! ;-)

É2I 2016.11.02. 14:37:10

@hereverő heverő: Valld be, hogy a fradyendre te magad vagy.

hereverő heverő 2016.11.02. 14:39:00

@mézescsók: A lányod már most okosabb mint a VV lányok bármelyike, de azért én mindegyiknek látom egy-két jó tulajdonságát is. Már akik most benn maradtak, a kiesettekből nem tudom mit emelhetnénk ki.
A kérdésekről: Az a baj, hogy nekik nem "nem jutott eszükbe" hanem fogalmuk sincs róla. Pedig az összes olyan kérdés amit bemutattak nekünk, az az alapműveltség része. Persze biztosan volt olyan is amire tudták a választ, de itt pont az a lényeg, hogy ezekre egyszerűen KELLENE tudni mindegyikre válaszolni.

csakolvasok82 2016.11.02. 14:39:16

@Dr. Courtsier Boobsoff: szerintem 10-ből 8 nő max. 25 éves korig választaná Krisztiánt. Ettől idősebb/érettebb (direkt nem okosabb/intelligensebbet írtam) nő nem tenné. (Vagy túl naiv vagyok?) De nem párnak. Ahogy te is fogalmazol inkább Vivient dugnád a tehenek helyett, de párnak/gyermekeid anyjának is őt választanád inkább?

hereverő heverő 2016.11.02. 14:43:07

@É2I: neem, én Lővy Árpád vagyok, de nem értenek meg.

csakolvasok82 2016.11.02. 14:46:55

@hereverő heverő: Köszönöm szépen! Marhajó! :) "Pedig már szétbaszott
legott
egyszer tízet egyszerre" Ezen hangosan felnevettem. :D Az első versszak ritmikája még amúgy rendben volt. :) Csak így tovább. Ha valami megihlet, ne tartsd magadban. :)

hereverő heverő 2016.11.02. 14:53:06

@csakolvasok82: Visszaolvasva már a ritmikán is javítottam, de nem másolom be. Ez röpke 8 perc termése, csak ami hirtelen eszembe jutott. Amúgy egyáltalán nem írok verseket, csak ha marhának kell lennem. Az megy :)

2016.11.02. 15:01:06

@hereverő heverő: Most tesó, érted, tesó, de most nem azért, érted, nem rosszból mondom, tesó, vágod, most érted, tesó, ez kib@szott jó. Szerintem ezzel foglalkozzál, mert van tehetséged hozzá.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 15:05:46

Remélem, hogy minél hamarabb be lesz ígérve valami védettség a legjobb iskolahét teljesítőnek meg az, hogy ezen a héten nem lesz kiválasztás, hanem a tanárok döntenek az egyik párbajozó személyéről a magatartás, és az összteljesítmény alapján, mert kurvára zavar, hogy mindegyik poénra veszi az iskolahetet és még rá is játszanak a hülyeségükre, nem is beszélve a a fegyelmezetlenségükről...

hereverő heverő 2016.11.02. 15:06:58

@Spitzbauer: A francokat. Lehet hogy van tehetségem hozzá, de lusta vagyok mint két Tivy. Meg aztán a vers komoly dolog, én meg csak ilyen rémes rímes fasságokat hordok itt össze. Romhányi József csak egy volt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 15:07:45

@VV Erőlegény: szerintem is jól büntessék megt őket, kéne vmi szigorú kontyos tanárnő aki jól odacsap a vesszőjével..

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 15:08:02

Amúgy tényleg nem lenne ez rossz 5let, mert érdekes lenne látni, hogy a legnagyobb szájúak, Tivyvel és Zsoltival a héten, hogy húznák be egyből a nyakukat és az ostorlábaikat.

2016.11.02. 15:08:48

@hereverő heverő: na mostan aztán fogjad kézen TivTivyt és menjetek együtt kezelésre !!! :D
a könnyem folyik a röhögéstőőőől !!! :D :D

hereverő heverő 2016.11.02. 15:08:56

@PeniValdes: nem vagyok ógermán. csak bociszemű :)

hereverő heverő 2016.11.02. 15:12:07

@VV Erőlegény: erre EKG. támogatom az ötletet, de csavarva egyet rajta: Utolsó napon mondják meg nekik, mi a jutalom, és mi a büntetés. Két szép kendő, lila a legjobb parasztnak, zöld a legnagyobb gyökérnek. Na akkor azokat az arcokat pólóra kellene nyomtatni.

hereverő heverő 2016.11.02. 15:12:49

@PeniValdes: mivel menjek be ? van egy tartályhajóm Mókitól, de Vader fater is ebbe szokott hányni.

Cimili 2016.11.02. 15:13:12

Gézu, ez megint curv@ jó lett! :) Végig röhögtem az egészet. :)))))

hereverő heverő 2016.11.02. 15:14:35

@PeniValdes: azért köszönöm, meghajolok.

Cimili 2016.11.02. 15:14:48

Minyá vissza olvasok, de este nem leszek, imádnám, ha az esti műszak közvetítene. :) Köszi is!

2016.11.02. 15:16:45

@mézescsók: mi még csak tervezzük a Zasszonnyal a nőivarú utód létrehozását...
de jobban félek tőle mint a Lázadók légierejétől ! :D
szeretnénk majd "nem ribanc"-ot nevelni belőle
Mondjuk már előre élvezem a helyzetet, amikor kis gyapjas-szakállas egyedek (FoSoma) próbálják tenni a szépet a lányomnak....
valszeg annak is olyan következményi lesznek, amik 8 napon túl gyógyulnak...
de lehet hogy mindkettő megkapja ! a kis ribi is, meg a kis strici is... aztán mehetnek a sarokba gondolkodni... :D :D :D

hereverő heverő 2016.11.02. 15:19:10

@PeniValdes: Így már nem, de kiegyenesedni nem sikerült. Azért hajolok meg, mert udvariasan megköszöntem hogy bejövök neked.

Cimili 2016.11.02. 15:19:22

@VV Erőlegény: Nem megvédeni akarom Gézut, de ezt az elpacsálnak szót konkrétan én is szoktam használni.

2016.11.02. 15:20:23

@VV Erőlegény: én a legrosszabbul teljesítőt küldeném automatikusan párbajra... és tudjanak is róla jó előre...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 15:21:07

@hereverő heverő: á,nálam nem kell sokmindennek megfelelni. elég ha nem vagy kopasz

ascii 2016.11.02. 15:21:29

A Lóri gyerök meg azt hiszi unalmas az életünk, h odakommentálunk:

www.facebook.com/ValoVilag/posts/1257054714346305

hereverő heverő 2016.11.02. 15:23:43

@mentolos lecsó: nálunk a kutya be van csibészelve.
Csöngetnek: hegyezi a fülét.
- csókolom, az Annát keresem, itthon van ? : már harap is golyóra. kerítés nem akadály.

hereverő heverő 2016.11.02. 15:24:36

@PeniValdes: a hajamat és a szakállamat a hónaljszőrömmel szoktam összefonni

hereverő heverő 2016.11.02. 15:27:37

@PeniValdes: makraméban. a halszálka uncsi.

2016.11.02. 15:28:42

@mézescsók: "a kontinentális éghajlat eszembe jutott, az hogy nedves, az nem."
itten égjen ki az összes áramköröm, ha nekem valaha azt tanították hogy "nedves, kontinentális"
nálam is csak simám "kontinentális"... honnan a f@szomból jött a "nedves" ??? akkor már inkább "csapadékos" nem ?!?
nedves ??? azmiaz ? 1982-es NDK pornó, vagy mi a pics@ ???

,, 2016.11.02. 15:30:31

@hereverő heverő: docs.google.com/spreadsheets/d/1P-PnnXlLxrlqA7FAW3FRpfDuyuwNHV9Dhwn4KTBBQ9k/edit#gid=689565584

nah, ez az én játékom, aktualizáltam jelen pillanatra. A fantasy football mintájára készült, vagyishogy az lett volna a lényege h a választott játékosok teljesítménye alapján is lehet pontokat kapni a szokásos tipiken túl
de kicsit így a lényege veszik el h nem az elejétől játszák

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.02. 15:32:13

@mentolos lecsó: nedves kontinentális, nekünk akik már 90 és utána szülwettünk így oktatták.

2016.11.02. 15:33:30

@szörnycsi: azéééé te sem vagy ám százas !!!! :D :D :D
grat a tábláért !!!!!

ascii 2016.11.02. 15:33:41

@mentolos lecsó: ezen én is agyaltam, sosem hallottam, h nedves kontinentális

2016.11.02. 15:35:51

@PeniValdes: a 90-es években én már masszívan melóztam...
tényleg így helyes ?
de mi az hogy nedves ? a mindenféle nedvek a légkörben az nem csapadék ???
legyen az köd, eső stb... ???
komolyan érdekel !!!

2016.11.02. 15:38:38

@hereverő heverő: sajnos mi panel-patkányok vagyunk :(
imádom a kutyákat de nem lenne szívem egy vérebet panelban tartani...

Cérnahuszár 2016.11.02. 15:39:35

@VV Erőlegény: ostorláb hát ez az
az ostoros moszat
tivy csak tudja hogy ő egysejtű
most már értem hogy honnan az ostor ez a láb
bocsi ha már volt korábban, nekem csak most esett le

hereverő heverő 2016.11.02. 15:41:32

@szörnycsi: Ez nagyon profi ! Ilyet játsszunk a köv. VV-ben, sajna igaz, hogy a lényege elveszik. Pl. Ki szexel, Ki adja fel.. De így is tiptop. Le a kalappal !

hereverő heverő 2016.11.02. 15:44:22

@Cérnahuszár: Penivel elmélkedtünk ezen egy jópár hogyvolttal ezelőtt. És mint kiderült az ostoros egysejtűek a vízműveknél dolgoznak.

Silverstonia 2016.11.02. 15:44:40

Szerintetek az ötödikes szintű irodalomba hogy kerül a Da-Vinci kód?

,, 2016.11.02. 15:44:53

@mentolos lecsó: nem ér röhögni:)
@hereverő heverő: én is így gondoltam, h a vv9-ben csapathatnánk:)

hereverő heverő 2016.11.02. 15:48:07

@mentolos lecsó: ott én is csak halakat tartottam, még gyerekkoromban. De mindig is tudtam, hogy egyszer el fogok költözni fák közé, kertbe.

2016.11.02. 15:48:31

@szörnycsi: nem röhögtem én ! nah, jó egy kicsit :D :D :D
de leborulok a zsenialitásod előtt !!! Szörnycsi for President !!!!

eztet mennyi dő alatt kalapáltad össze ?
tényleg jó lesz a VV9 alá... vagy bármi más metélkedős műsorhoz !!!

hereverő heverő 2016.11.02. 15:51:28

@Silverstonia: Nem oda tartozik. Sőt.. Ezen már én is merengtem egy másodpercig, de talán a mai populáris kultúrába belefér. A beugratáson túl persze, ami az egésznek a célja lehetett. És ha én lennék benn a tanár, a lemmingek fogcsikorgatva szopnának, ami -valljuk be- elég kegyetlen büntetés...

,, 2016.11.02. 15:51:46

@mentolos lecsó: nemtom, 1-2 délután még augusztusban... egy másik csapival szoktunk tippelni évek óta a foci VB-re meg EB-re, azt nagyon szerettem, és régi tervem volt h a vv-re is tipizzünk

2016.11.02. 15:52:27

@hereverő heverő: jaaajjjjjjj, megint pityergőőőőős leszek....
minden vágyunk az amit leírtál, most még csak a gyűjtögetős fázisban vagyunk... ez a cél ! :)))

2016.11.02. 15:53:35

@szörnycsi: nem rossz ! határozottan nem rossz ! :D

,, 2016.11.02. 15:55:02

@mentolos lecsó: egyébként meg busifa (aki néha ír ide) mindennek a kitalálója, neki jár a kredit, én csak plagizálom:)

,, 2016.11.02. 15:55:39

remélem nem haragszol busi ha ezt olvasod

2016.11.02. 15:56:54

@Silverstonia: ez a nézőknek szólt !!! hogy végre ők is tudják vmire a helyes választ ! :D :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.02. 15:57:45

Na azért az sem semmi, ahogy Soma hogy stréberkedik, miközben gátlástalanul válaszolja a legnagyobb f*szságokat a kérdésekre... "Leonardo Dicaprio", meg a matek megoldásai...

2016.11.02. 16:01:51

@szörnycsi: ahhammmm, szóval tolvaj járkálódik itten közöttünk ??? XD

Cérnahuszár 2016.11.02. 16:03:11

@hereverő heverő: á akkor arról lemaradtam
sebaj magam is rájöttem :) ez már teljesítmény mert nem aludtam valami sokat ma és morci üzemmódban vagyok

2016.11.02. 16:03:31

@VV Erőlegény: tudod... minden feladatba 100%-ot belead... :)))

hereverő heverő 2016.11.02. 16:08:06

@Cérnahuszár: akkor olvasd vissza a mai hozzászólásokat, garantáltan fogsz nevetni. Oda a morci üzemmód, ellenben jól fogsz aludni.

2016.11.02. 16:08:18

Tessssóóók !
pici zene befér a tanulmányaink közé ?!?

www.youtube.com/watch?v=s5BJXwNeKsQ

#VV&ZF

Silverstonia 2016.11.02. 16:08:50

@hereverő heverő: Ja, valszeg arra számított a pasi, hogy tudják, és akkor benyögi "hogy NA, bezzeg ezt igen...". De még ezt se. Egyébként én se tudtam.
@mentolos lecsó: akkor inkább harry pottert kellett volna kérdezni. Az még bele is fért volna, mint anyag....

2016.11.02. 16:12:45

@Silverstonia: harry potter azmiaz ??? :)))

hereverő heverő 2016.11.02. 16:13:39

@Silverstonia: Áh nem hiszem, szerintem teljesen tisztában volt azzal, hogy halvány gőzük sem lesz róla. Én tudtam, de ez nem nagy érdem, mint ahogy az sem hiba hogy valaki nem tudja. Én meg nem tudom ki az a kis Grófó, ők meg kenik vágják.

Silverstonia 2016.11.02. 16:25:31

Egyébként olyan jó lenne, ha ez az iskolahetes tematika kicsit másmilyenebb lenne. Nekem is ez vagy a harmadik vv évadom, és már ennek a humorához hozzászoktam, és asszem kissé meguntam.

kamilla123 2016.11.02. 16:27:57

Nemtom, sztem a lexikai tudás hiánya nem nagy dolog. Én jókat röhögtem rajtuk tegnap. Egyedül a föcis kérdéseknél volt túlzás, h nem tudják a szomszédainkat. De azt se felejtsük el, hogy amikor tudnak valamit, azt valszeg nem vágják be, mert nem vicces.

Krétagarbó 2016.11.02. 16:31:49

@Dr. Courtsier Boobsoff: sskk nem kellene Krisztián. Nem jó pasi. Ha már jó pasi, akkor Dávid. (De csak külsőre értem)

2016.11.02. 16:38:13

@kamilla123: amikor én föcit tanultam, még egészen más nevű szomszédaink voltak... :)
de ez akkor sem mentség ! minden józan gondolkodású embernek meg kellene tudnia nevezni a szomszédainkat (a jelenlegi neveiken)... egyebről nem is beszélve !
az általános lexikális nem tudás kérdésében, ne haragudj de ellenvéleményen vagyok...

É2I 2016.11.02. 16:39:14

@Silverstonia: Mint a kedvenc miniekszterelnükünk a történelem könyvbe: simán.

Krétagarbó 2016.11.02. 16:41:00

@hereverő heverő: az nem jó, mondják nekik meg most, kicsit megerőltetik magukat, a végén meg mondanák nekik, hogy bocsi tesók, lila mégsem jár érte.

kamilla123 2016.11.02. 16:41:41

@mentolos lecsó: dehogy haragszom :-) csak más a véleményünk és kész. :-)

amúgy tegnap kivételesen megnéztem a BV-t csak Evettke miatt, kíváncsi voltam, h mi hogy állt neki össze azóta. Sajnos nem derült ki, mert végig Au pofázott és amikor kérdezett, akkor is hülyeséget. Pl: milyen érzés párbajozni? Ez kit érdekel?? Az mindenesetre látszott, hogy Evetke meg van törve.

Cimili 2016.11.02. 16:43:46

@hereverő heverő: Mondtam má, h bírlak? :) Meg Lecsót is, meg Penit is, meg majd mindenkit itt. :)

Krétagarbó 2016.11.02. 16:44:31

@mentolos lecsó: nekem lányom van, mindenképpen megéri egyet összehoznotok a két fiú mellé. (Mondjuk az apukája sem hagyta abba a taekwondoo edzést, jól fog az jönni később még felkiáltással:))

Krétagarbó 2016.11.02. 16:51:00

@szörnycsi: tök profi. 4 párbaj lement, de még innentől sztem lehetne játszani, nem?

Madam. 2016.11.02. 16:52:22

Lóf@sz volt ez, nem szintfelmérés. Amúgy érdekelne, mit kezdenek a tanárok ezzel a "szinttel"

2016.11.02. 16:53:54

@kamilla123: a BV-t én is megnéztem, mert itt írtak róla a tesssóóók
csak ismételni tudom magam Ávelinel kapcsolatban:

AU-nak elő volt írva hogy mit kérdezzen... Mint mindig...

Azonban:
félek, hogy ezt a változást egy belengetett RTL szerződés okozta Ávelinkénél...
hogy mennyire is tud képernyő előtt helyesen viselkedni
miért is kapott kamerát ? (hogy lássák a szerkik)
az fedősztori volt hogy innetől minden kieső kap kamerát 24 órára

még jobban félek attól, hogy a következő Baumax Éva képernyőre születését láthatjuk...
valójában ugyanaz a dakota, escortos ribanc marad aki mindig is volt

ismét én kérek elnézést !

hereverő heverő 2016.11.02. 16:58:51

@Krétagarbó: Juj ez még jobb, igazi szadista térdszalagrendet érdemel (Cérnahuszár, ugye figyelsz !?!?). Kedves villalakók, sajnálattal közöljük, hogy ez a teljesítmény nem ütötte meg azt a szintet blablabla.. és akkor a guta viszont megütötte.

hereverő heverő 2016.11.02. 16:59:48

@Cimili: köszönöm Cimili, a többiek nevében is. Mi is téged, komolyan !

2016.11.02. 17:05:45

@Krétagarbó: nagyon vágyunk egy csajszi utódra is :)))
apuka nagyon helyesen teszi, gondolom benne is hasonló késztetések dolgoznak ! :D
az én pici lányom, tényleg mindig az én pici lányom marad ??? (jaj a FoSoma féléknek)
a fiúk utódok szerintem más tészta ! :)

Cérnahuszár 2016.11.02. 17:10:08

@hereverő heverő: én nem vagyok semmi rossznak elrontója, csináljunk vándorkupát a térdszalag rendből

kamilla123 2016.11.02. 17:11:50

@mentolos lecsó: gondolod? Abban egyetértünk, h nem ez az igazi énje, de nekem úgy tűnt, hogy Au sem kedveli, nem kifejezetten kedves vele, pedig gondolom egy leendő kollégának benyalna egy kicsit. Abszolút nem kedvelem Evetkét, és nem is érdemelné meg a tévés szereplést, de el kell ismerni, hogy jól mutat és szépen beszél (úgy értem, h érthetően stb), már a cirkuszos héten is feltűnt. Amúgy sztem Baukó Évánál negatívabb VV-s szereplő még nem létezett. Talán Edinka a VV 7-ből. Mondjuk ha tévés személyiséget akarnának belőle faragni, nem hiszem,h leadták volna az ágyjelenetét feliratozva. De lehet,h neked jók a megérzéseid. Hamarosan kiderül :-)

Krétagarbó 2016.11.02. 17:14:07

@mentolos lecsó: nem tudom, nálunk a fiúutód a hiánycikk...:)

2016.11.02. 17:16:34

@kamilla123: attól mentsen az ég, hogy ezt a Szörnyellát műsorvezetőként lássam viszont !
Remélem, tényleg rosszak a megérzéseim !

Krétagarbó 2016.11.02. 17:17:04

@hereverő heverő: nekem is az ugrott be egyből, hogy evettkének súgtak, hogy a saját jól felfogott érdekében disztingváljon.bár nem láttam a bv-t, csak azt olvastam róla, amit itt írtatok.

hereverő heverő 2016.11.02. 17:19:02

@mentolos lecsó: Azt hiszem igen, mindig az apuka pici lánya marad. Mondjuk nem tudom, mert nálunk a pici lány még pici (bár annyira már nem de még szerencsére nincs abban a korban, hogy a foSoma félék itt lebzseljenek a ház körül), de saját lánytestvéreim példáján levezetve, igen, mi mindig vén szottyos lányos apukák maradunk.

2016.11.02. 17:23:45

@Krétagarbó: tényleg be vagyok sz@rva egy leány utódtól... !!!!
most akkor most mi lesz a helyes ? jóóól fogjuk nevelgetni ???
mondjuk ha a leendő anyjára nézek, akkor elszáll minden kétségem :D
belevaló, karakán, megmondós.... igazi XY kromoszóma gyilkos !
de nagyon szeretem !!!! ez van... :)))

kamilla123 2016.11.02. 17:24:50

@Krétagarbó: az is lehet, meg az is, h megtört a csaj, miután a családjától három napig azt hallgatta otthon (csak feltételezem), hogy vállalhatatlan volt és szégyent hozott rájuk. Próbált szépíteni egy kicsit a BV-ben.
Amúgy ma elgondolkodtam, h az milyen, h az anyukája nem ment el a párbajára, pedig várta. Sztem bármennyire gáz az ember gyereke, ki kell állni mellette. Te mint anyuka ezt hogy látod? Azon agyaltam még, hogy ha Evetke szépen viselkedik, akkor anyukája ott feszít a stúdióban, hogy az "én lányom, az én nevelésem!". Ha meg gáz a csaj, akkor meg "nem az én lányom, nem az én nevelésem"? Érdekes hozzáállás.

2016.11.02. 17:31:45

@hereverő heverő: ahhammm... értem... köszönöm !
Kezdek megnyugodni és felpaprikázódni is egyben ! :D
Akkor anyuka nevelgeti a szépre és a jóra ? Apuka meg a rossz zsaru ?
Jaj de várom már a kis pelyhedző állú kérők sokaságát !
Azt hiszem megtudják mit is jelent a Dark Side valójában.... :D

csakolvasok82 2016.11.02. 17:33:26

@szörnycsi: Ez igen, komoly kis táblázat. Elismerésem.

@Krétagarbó: Evelin bemutatkozó videójában is teljesen normális volt, amikor elkezdte nyeregben érezni magát, akkor elengedte magát, és kijött a gátlásoktól mentes, nyers/valódi énje, szvsz. Ja, és erre azt mondja Au-nak, hogy a Soma megfenyegetése azért volt, mert Zseri játékát akarta folytatni!?! Vicc...

A kendő belengetést támogatnám. Annyi csavart én tennék bele, hogy a legjobb lilát kapjon, míg a legrosszabb kéket és nem zöldet. :)

hereverő heverő 2016.11.02. 17:36:58

@csakolvasok82: hihi :)) Még választania se szabadjon ? Ügyes !
Mondom, azokat az arcokat.. azokat az arcokat... :))

,, 2016.11.02. 17:38:16

@Krétagarbó: részemről nincs akadálya, legalább teszteljük a vv9 előtt. aki szeretne játszani az írja fel egy üres lapra a tétjeit a kövi kiválasztottra + nevezzen meg 2 (vagy 3?) játékost akinek szurkol/aki szerinte finalista lesz, és bár ez ellentmond a villaszabályzatnak, de a végső győztesre is lehet tippelni, aztán helyezze el a borítékot a bőröndben. GEGV

,, 2016.11.02. 17:40:51

@kamilla123: úhh én nem vállalnék szereplést akár pozitív akár negatív megítélése lenne a hozzátartozómnak, inkább emigrálnék:S

hereverő heverő 2016.11.02. 17:42:30

@mentolos lecsó: nem, nincsen jó zsaru rossz zsaru. Mindketten neveljük, mindketten leszidjuk és mindketten simogatjuk. Én talán jobban a kiscsajt, az anyjuk talán jobban az ikertesóját aki fiú. És mindkettőt a bátyjuk, szóval rend van :) De arra számíts, hogy elég egyetlen pillantás és te össze fogsz zsugorodni pici apró kutatódroiddá, egyetlen szótól oda a Sith összes tanítása, a hosszú kegyetlen edzések és akárhány felkelő lázadóból szorítottad is ki a szuszt eddig, boldogan fogsz csillámpónis kifestőket keresgélni a könyvesboltban.

2016.11.02. 17:45:25

@csakolvasok82: nahh, erről pofáztam az elejétől fogva... kezdesz belelendülni !!! :D
már csak némi f@sz, pics@, b@zzdmeg hiányzik a mondandódból !! :D

de ígéretes !!! csak így tovább !!! :D

amúgy üdv a klubban ! XD

papierusz 2016.11.02. 17:48:29

@VV Erőlegény: csikett/ csipott??? Az mi a rák? :)

2016.11.02. 17:51:14

@hereverő heverő: Nem terveztem feltétlenül rossz zsaru, jó zsaru felállást… :D
Csak be vagyok sz@rva előre ! :D

Erre már lányos szülők felhívták a figyelmemet ! :D
Lehetek én az Univerzum sötét szívű nagyura, ha a lányom szavától olvadozó puha vanília fagyi leszek ! XD

csakolvasok82 2016.11.02. 17:52:30

@mentolos lecsó: köszi, majd igyekszem hozni a szintet. :D
Ha lesz egy lányod, kérünk képet majd arról, amikor beleteszi a rózsaszín, csillogós Helló Kitty-s csatot a hajadba és rózsaszínre lakkozza a körmeidet, amit te boldogan hagysz majd. :D

2016.11.02. 17:58:08

@kamilla123: ekg. pont ezert nem nezem en sem a bv-t, megha erdekelne is az, aki kiesett, mert folyton auréliáék nyomatjak magukat eloterbe; plusz tökszar kerdesek, meg sem varjak a valaszt, belepofaznak stb...az a halalom, pfff.

2016.11.02. 17:58:25

@csakolvasok82: van rááááá esély !!! XD
a VV9-et már mint lányos szülő szeretném megkezdeni :)))
lehet erről egyeztetnem kellene a Zasszonnyal is ??? :D

hereverő heverő 2016.11.02. 18:02:59

@Biriksz_Krokiksz!: Szia Kroki, még mindig duzzogsz, vagy már jobb a kedved ?

2016.11.02. 18:04:48

@hereverő heverő: kicsit. es eddig sem a kedvem volt a gond, de lapozzunk.

hereverő heverő 2016.11.02. 18:06:22

@Biriksz_Krokiksz!: Jóvanna. Csak szeretnénk visszakapni a régi Krokit.

csakolvasok82 2016.11.02. 18:08:20

@mentolos lecsó: esetleg, talán, ha úgy jön ki a lépés. :)

2016.11.02. 18:11:36

@csakolvasok82: most ért haza, és beállt mellém olvasni a kommenteket !
és üti a fejem folyamatosan... szóóóóótam én vmi rosszat ittten ? :D

2016.11.02. 18:13:39

@hereverő heverő: sikíííítok !!! nagyon jóóóóó !!! XD

2016.11.02. 18:14:31

en nem feltetlenul a leggyengebben teljesitonek adnam a zold kendot, hanem inkabb annak, aki elbohockodja, elkomolytalankodja a hetet.

csakolvasok82 2016.11.02. 18:15:56

@hereverő heverő: nem bírom abbahagyni a röhögést, ez te vagy? :D

2016.11.02. 18:16:28

Icukáról vki tud vmi biztatót esetleg ?
Remélem nem fogytak ki a norvégok a titánból és rendesen megszerelik fórumunk gyöngyszemét !

csakolvasok82 2016.11.02. 18:17:06

@mentolos lecsó: addig örülj, amíg csak a fejedet üti. :) én az ő pártján vagyok, sorry. :)

2016.11.02. 18:18:00

@csakolvasok82: nem ! ez én leszek majd lányos apukaként ! :)))

2016.11.02. 18:19:57

@csakolvasok82: az nem baj hogy a fejemet üti... csak kong rajta a vödör és egy szót nem értek abból amit 20 perce magyaráz !!! :D

csakolvasok82 2016.11.02. 18:22:42

@mentolos lecsó: :D én csak a hajcsatig jutottam, de ez minden képzeletet felülmúl. :D
Csak biztatásként írom: egy ismerősöm szülei hat fiúig próbálkoztak, aztán feladták, egy másiknál a negyedikre sikerült. Szóval hajrá! :)

2016.11.02. 18:27:24

@csakolvasok82: hmmmm..... sok kicsi kis padawan körülöttem... jöhet...

2016.11.02. 18:31:54

Tesssóóóók !

Átadom a stafétát a délutános / esti műszaknak...
Mindenkinek opcionálisan nyugodalmas / mozgalmas jóóóóccakát kívánok !

Vader jobbra el...

kamilla123 2016.11.02. 18:36:12

@szörnycsi: igen, ez egy normális álláspont. Sztem az a gáz, hogy ha minden okés, akkor fürdőzöm a dicsfényben, ha nem okés, akkor meg el van felejtve a lányom/fiam stb..

hereverő heverő 2016.11.02. 18:42:01

És hogy a mai nap se felejtsem el a zeneklubot, itt van 3 link, kettő az uraknak, egy a hölgyeknek.

#VV&ZF

www.youtube.com/watch?v=-xPIdta_uXI
A billentyűs csóka nevetséges, a zene jó.

www.youtube.com/watch?v=0HZ2UaBuBJE
Hogy ne csak külföldi közhelyekkel töltsük fel a listát

www.youtube.com/watch?v=ful0kkNsBdU
Ezt a hölgyeknek (és az uraknak Natalie Avelon). Engem amúgy a HIM-mel ki lehet kergetni a világból.

mobilos perpetuum 2016.11.02. 19:07:15

@ Chat Géza Ott a lámpaoltás utáni hangzavarban azért elhangzottak olyan dolgok, amiket az összefoglalóban véletlenül se tennének, be, nehogy a kiszemelt győztes, Dávid imázsa sérüljön. Pl. többen is bizonygatják, Dave nem is cáfol, hogy Ginára a madárijesztő kifejezést használta. (Mert ő szép. Mert ő úriember. Mert ő IQ-ja húdemagas a félbehagyott orvosi óta.)
Ha mások sajttal dobálóznak, az óvodás dolog, ha ő shampont fúj valakire, az senem pazarlás, senem ovis.

hereverő heverő 2016.11.02. 19:11:05

És mondá a faszorrú Úr, kinek bölcsessége és kárszege hatalmas: Mert elátkozott, ki e blogot nem olvashatja. És még átkozottabb ki olvashatja de nem ír belé. És a boldogok kik írnak és olvasnak is, hintsék az igét és az fasságoknak hirét vigyék szerte az interneten. Segítőimet kik hogyvoltot írnak szentként tiszteljétek szent tiszteletdíjjal.
És százszoros sávszélesség-csökkentéssel lakoljon ki itthagyja tanításaimat, ki elhagyja a blogot és elmegy aludni HV helyett ! Üdvözlégy esti műszak !

Én most vállalom a keresztrefAszítést, és kikapcsolom magam. Remélem nem ivódtam túlságosan a metaforákkal zsúfolt köztudatba, az elviselhetőség határain innen.

Macákékicukájának külön sok nevetést és mielőbbi gyógyulást, és a tesók ne tudjanak a fímről!

Sziasztok bloglakók.

2016.11.02. 19:15:54

Ja jut eszembe!
@Chat Géza:
a 'Van valami furcsa és megmagyarazhatatlan' utalásért jár a leborult fagyistölcsér <3 egyik kedvenc filmem.

,, 2016.11.02. 19:21:31

konyhafőniben mekkora csavar:)

2016.11.02. 19:22:31

@szörnycsi: pont rad gondolkodtam! kuldok privit!

,, 2016.11.02. 19:24:48

@Biriksz_Krokiksz!: oks
@Madam.: nemtom, de ez elgé WTF volt

,, 2016.11.02. 19:25:58

egy jó tamarindos tengeri sünnél nincs is jobb

Madam. 2016.11.02. 19:30:09

@szörnycsi: idegbaj nem lehet, mert az követelmény egy konyhafőninél

MacákékIcukája 2016.11.02. 19:34:27

@mentolos lecsó: rolam annyit, hogy ma du. 5-ig eheztettek, ossze-vissza szurkodtak, aztan kozoltek hogy megsem. Szal majd egyszer. Valamikor.

2016.11.02. 19:36:49

@MacákékIcukája: de mimimi?? uj idopontot sem mondtak mutetre?

2016.11.02. 19:40:04

@szörnycsi: biztos finom lehet - mabel szerint is.

Madam. 2016.11.02. 19:45:48

@Biriksz_Krokiksz!: már nem is emlékszem, mikor ettem utoljára tamarindos tengerispárgát

Krétagarbó 2016.11.02. 19:46:23

@kamilla123: sztem is fura. Én is azt gondolom, hogy ki kell állni mellette, akárhogyan is viselkedett. Mondjuk az anyjának ez a hozzáállása is beszédes, lehet, hogy nem véletlenül olyan Evett, amilyen. (nem felmenteni akarom, mert már felnőtt, csak megérteni picit.)

Krétagarbó 2016.11.02. 19:50:24

@mentolos lecsó: hááát, nálunk nem egészen. Én vagyok a rossz zsaru, apuka a jó zsaru. A nevelgetés - hogy is mondjam - kellemetlenebb fele általában rám jut, apuka pedig aki elkényeztet...
(De ha vmi probléma van, azért én vagyok még az első, akihez vigaszpusziért szalad:)

,, 2016.11.02. 19:50:59

- a süngombát ismeritek?
- azt pont nem.
:D

,, 2016.11.02. 19:51:51

A gombákról mindig egy Hannibál rész jut eszembe:S

Madam. 2016.11.02. 19:52:29

@szörnycsi: na, itt is van magát elszörnyülködő versenyző

2016.11.02. 19:52:31

@Madam.: :)))))))) hallottam, ahogy az ő hangján és hanglejtésével írtad :))

Madam. 2016.11.02. 19:53:05

@szörnycsi: nekem a velőről ugyanez

Krétagarbó 2016.11.02. 19:54:00

@csakolvasok82: ez még jobb, kéket! továbbadom a szadista vándorkupát, parancsolj:)))

Madam. 2016.11.02. 19:54:21

@Biriksz_Krokiksz!: persze, Ms. Lipton. Mondom is az öregemnek, "ne szólj szám, nem fáj fejem"

,, 2016.11.02. 19:54:23

@Madam.: rám férfi még nem nézett ilyen vágyakozva, mint Gábor a gombákra

Krétagarbó 2016.11.02. 19:56:00

@szörnycsi: okés, én benne vagyok. ma kiválasztás van? vagy hétvégén?

2016.11.02. 19:56:43

@szörnycsi: nekem szerencsére nem (töröltem) de jujj basszus, az durva rész volt.

Madam. 2016.11.02. 19:56:59

@szörnycsi: pacsi (nem elpacsi!) Tessa!

Amúgy nem tudom, tudjátok-e, h statisztikailag szignifikánsan több szakállas férfi csalja meg a párját, mint szakállas nő?

Krétagarbó 2016.11.02. 19:58:00

@szörnycsi: sztem bele sem gondolnak, csak amikor már bent vannak. jó esetben, rosszabb esetben akkor sem. egyébként ez tartana leginkább engem is vissza az ilyen szerepléstől, sokkal jobban zavarna, ha a rokonaimat égetném le, mint akár magamat...

,, 2016.11.02. 20:01:59

@Krétagarbó: én nem bírnám elviselni ha mondjuk a tesóm szerepelne és a családunk múltjában turkálnának a blikkben stb broáf

2016.11.02. 20:05:42

@szörnycsi: es ha elzarkozol, meg nem nyilatkozol, akkor koltenek sztorit, ilyen 'kozeli forrasbol' szarmazo kamukat.

2016.11.02. 20:08:41

(Ooooooooooo es jon a dr. Strange! nezem is majd)

MacákékIcukája 2016.11.02. 20:10:12

@Biriksz_Krokiksz!: mindig az a sztori, h "majd holnap", de hat ki tudja. Valaki mindig jobban osszetori magat, es ok elsobbseget elveznek.

,, 2016.11.02. 20:10:15

@Krétagarbó: nem tudom sajnos, h mikor lesz:( ha lesznek jelentkezők meg tipik, rögzítem
@Biriksz_Krokiksz!: jaja, erre gondoltam, meg vki jóakarók is biztos vannak akik szívesen megosztanak dolgokat, szekrényben csontvázakat

Krétagarbó 2016.11.02. 20:13:33

@csakolvasok82: nekem is volt olyan ismerősöm, ahol az 5. lett a leányzó, a fiúk, mint az orgonasípok, de olyan kis helyesek voltak, tök egyformák, csak 10-15 centi különbséggel. (már biztos nagyok, régen láttam őket)

2016.11.02. 20:13:34

@MacákékIcukája: sajnizom :( mmkk mondjad majd a fejlemenyeket, itt hurrapomponlanykodunk neked nap mint nap addig is.

2016.11.02. 20:14:52

@szörnycsi: lenyeg h dafke nem jelentkezunk se mi, se csaladtag ;)

2016.11.02. 20:16:36

monnyuk sose hallottam meg ordogszekergombarol..., de marha jo neve van!
XD

Krétagarbó 2016.11.02. 20:17:28

@MacákékIcukája: na, norvégiában sem jobb az egészségügy, bakker? Nem tudok jobbat, kitartást kívánok! Anyud megérkezett?

csakolvasok82 2016.11.02. 20:17:42

@Krétagarbó: áhá, tehát nálad volt eddig...köszönöm, nagyon igyekeztem rászolgálni. :D

Krétagarbó 2016.11.02. 20:20:12

@Madam.: tudtam, csak nem sejtettem:)))

Madam. 2016.11.02. 20:22:17

@Krétagarbó: látom, nem veszed félvállal

csakolvasok82 2016.11.02. 20:25:58

@Biriksz_Krokiksz!: az iskolahéten a legrosszabbul teljesítőnek kék, míg a legjobbnak a lila (de erről csak mi álmodozunk) :)

2016.11.02. 20:27:37

@csakolvasok82: jo, ehhez tudnom kene, h melyik szin micsiri. :))))

Krétagarbó 2016.11.02. 20:28:06

@Biriksz_Krokiksz!: az iskolahéten a legrosszabbul teljesítő. de olyat is lehetne, hogy a tancik a hét végén borítékban megszavaznák a legrosszabbat kék kendőre, de nem árulnák el a lemmingeknek, és megtartanák a kiválasztást, majd csak utána tudnák meg a pupákok, hogy kivel kell menjen a zöldkendős kiválasztott párbajra. Így összejöhetne pl. egy Soma-Tivcsi párbaj, istenem, de szép is lenne, tessha:) Ha mondjuk ugyanaz lenne mindkét személy, akkor a második legtöbb jelet kapó lenne a zöldkendős.

Krétagarbó 2016.11.02. 20:29:28

@Biriksz_Krokiksz!: kék kendős az, akit a kiválasztott kihív. (eddig mindig ő jött vissza ebben a szériában amúgy)

Madam. 2016.11.02. 20:30:15

@Krétagarbó: ja, aszittem a tancik teljesítményét kell nézni. Az érzelmi fogyatékos tanulóké egyenletes lesz, szvsz

2016.11.02. 20:30:32

@Krétagarbó: akkor en mmkk a legrosszabb _magatartasunak_ adnam a keket!

kamilla123 2016.11.02. 20:31:19

@Krétagarbó: én egy Mici Zsolti párbajt néznék meg. Vagy Krisz Zsolti. De Micitől kikapni nagyobb szívás lenne ZSoltinak.

2016.11.02. 20:33:49

@kamilla123: én tyvy-xy párbajt szeretnék, ha kívánságműsor lenne.

2016.11.02. 20:34:44

@kamilla123: de ez is klassz verzió.

Madam. 2016.11.02. 20:37:16

@Biriksz_Krokiksz!: egy pillanatra elgondolkodtam (elszörnyűltem), ki is lehet xy a vellából

kamilla123 2016.11.02. 20:41:17

@Biriksz_Krokiksz!: @Madam.: én elgondolkodtam, ki az az xy? :DD

2016.11.02. 20:43:09

@Madam.: először vyvyt írtam be, majd kiradíroztam zsótira, pedig jaja zsótinak micicc ellen kell elhullania, vyv ellen meg visszajönne...menjen dávid v krisztián ellen.

MacákékIcukája 2016.11.02. 20:51:04

@Biriksz_Krokiksz!: persze, igyekszem minden este beszolni valamit. Ha nem teszem, akkor megmutottek es komas vagyok (igen, koszonom a pompomlanykodast, szuksegem van ra, haza akarok menni anyuhoz)!

@Krétagarbó: koszi neked is, eleg fos mert intenziv korhazban vagyok es akit pl autobaleset ert vagy vmi, mindig elsobbseget elvez az eletveszely miatt. Egy bokatores ehhez kepest smafu. Annyival jobb itt, hogy azt eszek/iszok amit akarok es akkor amikor akarok es amennyit csak akarok. Meghuzom az agyam melletti kis piros jelzot es ugralnak korbe az apolok :) Igazi hendikep-hotel filing. Anyuka ma delutan megerkezett, elfoglalta a lakasom es mar beszeltunk is egy csomot telefonon :) holnap delelott jon latogatni :)

kamilla123 2016.11.02. 20:56:54

@MacákékIcukája: de nem fáj a lábad? vagy folyamatosan gyógyszereznek?

2016.11.02. 21:03:24

@MacákékIcukája: ezzel csak az a baj, h mikor eltunsz kicsit, tok orul az egesz blogteso banda, h akkor na vegre mostmostmost, aztan meg.....es az #szomisagi :(
(macakekicukajanak ancijat pusszantjuk!)

Mók_Ica 2016.11.02. 21:11:59

sziasztok :))) napközben azért olvasgattalak titeket és csak halkan nyerítettem fel.... sokszor.....

@MacákékIcukája: na drága Icuka, az idei szülinapod emlékezetes marad..... de ne csüggedj, jó helyen vagy, biztonságban..... csak történjen már valami :)))) kívánom, hogy gyorsan rakják össze a szuper terminátor bokádat és gyógyuljon meg még gyorsabban :))))

@hereverő heverő: figyeltelek ma, nagyon elemedben vagy Mentolos Lecsó kollégával együtt :))))

Mók_Ica 2016.11.02. 21:22:04

@Biriksz_Krokiksz!: szia kis Krokika :)))) láttam a Mylord-os idézetet :)))) annyira imádom :))) :*

2016.11.02. 21:24:30

@Mók_Ica: ha nagy leszek, mabel leszek!!!
XD

Mók_Ica 2016.11.02. 21:33:46

@Biriksz_Krokiksz!: most is nézem..... enyém a kicsike :))))

2016.11.02. 21:38:49

@Mók_Ica: hosszuhetvegen neztem, egyik legjobb sori evör ;)

2016.11.02. 21:45:15

mennem kell, ejszakasokat udvozlom (commodore-t foleg de plane)

Mók_Ica 2016.11.02. 21:46:41

@Biriksz_Krokiksz!: majdnem minden mondata aranyköpés :)))

bakker, BK-ba belekuksiztam.... bundikenyeret esznek késsel-villával :))))

Commodore 2016.11.02. 21:50:08

Becsöngettek! Késés nincs!

Commodore 2016.11.02. 21:52:20

Tízórai szünetben, téliszalámis szendvics!

Nimi 2016.11.02. 22:02:33

Sziasztok kezdodik :-D

tvbuzi 2016.11.02. 22:02:35

Jó estét mindenkinek
De jó, hogy Anikó nem vezet ma

Plüsscukor 2016.11.02. 22:03:49

Fú, majdnem lekéstem az esti műszakot. Sziasztok :)

Mók_Ica 2016.11.02. 22:04:19

@Commodore: hali :)) Kroki téged külön üdvözöl :))) átadtam :)))

@Nimi: @tvbuzi: sziasztok :)))

na, dávidnak igaza volt, menza kaját kapnak.....

Mók_Ica 2016.11.02. 22:04:55

@Plüsscukor: még ippen nem késtél el :)))

pomac 2016.11.02. 22:05:17

nem bírom somának azt az áhitat fejét a riportban

tvbuzi 2016.11.02. 22:05:25

Vivi miért nem csukja be a száját soha
:(((((

csodalámpa 2016.11.02. 22:05:37

a vv7-ben is volt menzakaja?

Mók_Ica 2016.11.02. 22:06:08

@Commodore: gondolod az lesz???? sztem parizeres zsömlét kapnak....

tivy mit pattog már ennyit???????

Mók_Ica 2016.11.02. 22:06:43

@tvbuzi: a fogai miatt.... túl nagyok ....

Krétagarbó 2016.11.02. 22:06:51

Tivynek nyugtatólövedéket. Ha így folytatja, előbb utóbb a mentő viszi el egy agyvérzéssel. Igazi buzi.

Plüsscukor 2016.11.02. 22:06:53

Zsóti, nem csak téged demoralizál ez a fasz Tivi. Minket is. Nagyon.

Ay Mama, Que paso 2016.11.02. 22:06:56

Állítólag a kormány elgondolkodott, hogy április 1 piros betűs ünnep legyen Tyvy miatt.

2016.11.02. 22:07:14

legjobb menzakaja a paradicsomleves betutesztaval! ennem!

(szavaznek is matek topikra, de nem is dobja az app, nekteknek?)

pomac 2016.11.02. 22:07:14

zsoltiban felébred az önérzem ,még ha miciről van szó akkor is :D

plüssnyuszi 2016.11.02. 22:07:55

Jó estét :-)
Először is: tudunk-e valamit Icuról? Remélem, túl van a cuccon és ezerrel lábadozik.

Aztán: Tivi már behisztizett.... pffff

Zsóti friss aranyköpése: "rossz kedvre derít" nagyon csinos ellentmondás :-)

Krétagarbó 2016.11.02. 22:08:00

@pomac: szerintem egyszerűen csak sötét, de azt nagyon.

Commodore 2016.11.02. 22:08:27

Alu-műanyag tálcás, (mosószer szagú) sorbanállásos, menza?

Mók_Ica 2016.11.02. 22:08:44

még a kanalat is marokra fogja ez a pöcsfej tivy..... mici már 20x bocsánatot is kért..... és még mindig ezen lovagol...... IGEN tivy, kurva vagy!!!!!!!!!!

tvbuzi 2016.11.02. 22:09:52

Legyen egy olyan rész, hogy beküldenek verőlegényeket akik szarrá verik a vellalakókat, kösz.

Bianka_M. 2016.11.02. 22:10:03

Sziasztok :) Zsolti felcsapott védőszentnek. Oszt utána jól kiosztja Micit.

Plüsscukor 2016.11.02. 22:10:28

Nem értem miért nem ugatja már le végre valaki ezt a retardált gyökeret? Sőt, mostantól csak így kéne beszélniük tivadarral. Csak, h érezze a törődést.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:10:33

@Biriksz_Krokiksz!: nekem van app.... mire nyomjunk??? én a logikára szavazok :)))

2016.11.02. 22:10:50

@Biriksz_Krokiksz!: ja de mar de, szavaztam is!
Zorallllllllllll

Krétagarbó 2016.11.02. 22:11:26

@Biriksz_Krokiksz!: azért én pl. az utcsó opciót nem is tudom, mijaz (euklideszi algoritmus?! WTF) hol voltam én matekórán vajon, mikor ezt tanulták a többiek? :)

Plüsscukor 2016.11.02. 22:12:12

Tivi milyen csinos terpeszben állt vigyázzba. Úúúúúgy kirúgnám a lábát, édesistenem.

Bianka_M. 2016.11.02. 22:12:32

@Ay Mama, Que paso: most jelentették be. Hugó és Tivadar napja lett.

Ay Mama, Que paso 2016.11.02. 22:12:36

Ha elől voltál a névsorban, többször voltál hetes.

Krétagarbó 2016.11.02. 22:12:43

@Mók_Ica: ebből is látszik, hogy retardált.

tvbuzi 2016.11.02. 22:12:54

Jól láttam bazmeg, hogy Ati hajakkal lőtte be a sérót...? brühühű

Mók_Ica 2016.11.02. 22:13:05

@Krétagarbó: itt :)))) velem együtt :))) valószínű aki beírta a kvízbe, az sem sokat ért hozzá :))))

ascii 2016.11.02. 22:13:42

@tvbuzi: férfias...volt a 30as években

Mók_Ica 2016.11.02. 22:15:07

@Krétagarbó: és még sok minden másból is látszik..... remélem ő megy párbajra.... bárki lesz az ellenfele, én az ellenfélre szavazok :)))

Plüsscukor 2016.11.02. 22:15:16

@MacákékIcukája: Drukkolunk ám neked folyamatosan! :)

Madam. 2016.11.02. 22:15:17

No és akkor a tegnapi szintfelmérésből ez a verses fos következik?? Wtf... fingjuk sincs semmiről, ergo írjanak verset... vagy szavaljanak...

Mók_Ica 2016.11.02. 22:15:54

zsóti most tanárabb a tanárnál..... pfffff

2016.11.02. 22:16:06

@Krétagarbó: en arra szavaztam, konnyebb mint a logika, mert abban eleg tokszarok, mar csak ha a kivalsztas-donteseik alapjan nezzuk is.

tvbuzi 2016.11.02. 22:16:24

Zsolti a mélymagyar Díva

Ay Mama, Que paso 2016.11.02. 22:16:24

@Bianka_M.: Aurélió és Győzik-e akkor pályázhat az április egyre.

FrNo90 2016.11.02. 22:16:27

Zsolti most a nacionalista húrokat pengeti. :D

Mók_Ica 2016.11.02. 22:17:43

dzsina versikének titulálja Ady: Meg akarlak tartani téged című versét.... hmmmm.....

plüssnyuszi 2016.11.02. 22:17:44

@Plüsscukor: szia rokon :-)

Zsótit kedvelem, de olyan merev tud lenni, mint a mamutszar

ascii 2016.11.02. 22:17:57

@FrNo90: a kurucinfo és a trianonhypeolok elégedetten bólogatnak

csodalámpa 2016.11.02. 22:18:06

Zsóti fejezzed már abba!

Plüsscukor 2016.11.02. 22:18:25

Krisz tök jól verselt. Hm.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:18:47

@Biriksz_Krokiksz!: sztem az algebra és nem algoritmus inkább :))) elbaxta a kvíz bepötyögője :)))

Madam. 2016.11.02. 22:18:59

"Krisztián versikéje" by gyna... ehh, adybandy, forogj, pörögj

tvbuzi 2016.11.02. 22:19:00

Zsoltinak még meglesz Krisztián

pomac 2016.11.02. 22:19:01

@ascii: ja főleg egy buzira :D

2016.11.02. 22:19:33

Ekkorát, mint Micin, Micivel már rég röhögtem... Zsótti elszállt, mint a győzelmi zászló.

Plüsscukor 2016.11.02. 22:20:58

@Mók_Ica: De, de , de! Egy jó kis algoritmuselméletet nekik, lécci lécci :-D :-D

Mók_Ica 2016.11.02. 22:20:59

mindannyian bealszanak lassan a töri órán......

Plüsscukor 2016.11.02. 22:21:31

Ennyire nem lehettek sötétek! - töritanár :))

Nimi 2016.11.02. 22:21:43

@Plüsscukor: en is arra szavaztam bar magam se tudom mi az :-D

2016.11.02. 22:22:36

Az öregnél meg bikacsök van, nem? (Azaz szárított bikaf@sz)

Bianka_M. 2016.11.02. 22:22:53

@Ay Mama, Que paso: csak másfél év múlva. A jövő évit sajnos kitölti Tivi.

Madam. 2016.11.02. 22:22:59

A tanár olyan öreg, h átélte az Árpád-ház kihalását by attinnyó.
Kérem, most kapcsolják le azt NKI-szakaszolót Paksnál. Köszönöm.

Nimi 2016.11.02. 22:23:00

Ki mondta valamelsik vvben h nem hisz a tortenelemben? :-D :-D

FrNo90 2016.11.02. 22:23:10

Hogy ne tanítsunk törit c. fejezetünket látták. :D

2016.11.02. 22:23:41

én pl versírásból bukcsiznék, nem vok kreatív :/

Bianka_M. 2016.11.02. 22:23:44

Tegnap jobbak voltak, nem?

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2016.11.02. 22:23:52

@ascii: Tévedés! Magyar kultúremberek körében alapelvárás Szózat közben a megfelelő viselkedés.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:23:54

@Plüsscukor: wazze.... én kérek elnézést.... az euklideszi algoritmusba tartozik a legnagyobb közös osztó... az meg eddig mindig volt.....

Nimi 2016.11.02. 22:24:47

Vv Dori volt megvan :-D uu jon a tesi tanarno. O nagson bomba. Aurelio is odaig volt erte a vv6ban Fanni meg az o szeriajukban megcsocsorezte

tvbuzi 2016.11.02. 22:25:40

@Nimi: Dóra a szilikonbiccs

Nimi 2016.11.02. 22:25:54

@Mók_Ica: masik szoke :-D Dori a 7bol

Costanza 2016.11.02. 22:26:26

@VV Erőlegény: en pesten szulettem es sosem hallottam ezt a szot. A masik meg a 'jatszasibol', azt is surun hallom de olyan nyelvidegen nekem, tok bena mindketto, maradjon pancsolni es jatekbol sztem

2016.11.02. 22:27:13

@Nimi: asszem vvpinkzsófika, az őskor csak mendemonda.

Nimi 2016.11.02. 22:27:22

A tortenelemben nem hitt de Attilanak elhitte h Dennis egy reptilian :-D :-D :-D :-D

Plüsscukor 2016.11.02. 22:27:40

@Mók_Ica: Ó nem, én algoritmuselméletről beszélek, úgymint: determinisztikus veremautomata, c-közelítő algoritmusok, maximális hosszú monoton növő részsorozat, stb stb stb :)

Bianka_M. 2016.11.02. 22:27:50

@Nimi: Dóri holnap lesz az Észbontókban. Úgy látszik, van honnan szerezni játékosokat. Különben szeretném azt hinni, h abban színészek vannak és nem élő emberek.

Krétagarbó 2016.11.02. 22:27:53

@Mók_Ica: mondjuk egy ilyen töriórán én is bealudnék, ez az Anti bácsi nagyon anti...

ascii 2016.11.02. 22:29:04

@Dave985: hát a himnusznál nincs érfelvágóbb téma, de ez egy másik téma

Krétagarbó 2016.11.02. 22:30:09

@Biriksz_Krokiksz!: én is ezen kiakadtam. már miért kéne mindenkinek verset írni? arra vannak a költők, nem? éppen elég megtanulni, nekem az sem ment soha, nem tudtam magolni. elmondtam a lényegét, ennyire futotta:)

2016.11.02. 22:31:25

@Plüsscukor: A kezében az a csavart xar. Az nem az vót?

Krétagarbó 2016.11.02. 22:31:45

@Nimi: sztem Zsófi volt, aki nem hisz a történelemben, az őskor is csak amolyan mende-monda.

Madam. 2016.11.02. 22:32:18

@Bianka_M.: vv dory és rélió éltek is együtt

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2016.11.02. 22:32:33

@ascii: Egyfelől ja. No de nézőpont kérdése, ki hogyan tekint rá. Hazaszeretet, összetartozás tudata, miegyéb. Dallam, szöveg, meg mindentől függetlenül.

Plüsscukor 2016.11.02. 22:32:51

@Spitzbauer: Nem figyeltem, lehet. Bár ez nem lenne vmi EU-komfort :)

2016.11.02. 22:32:54

@Krétagarbó: versírás eleve nem is tananyag, szerencsére.

ascii 2016.11.02. 22:33:50

tivadarnak kevés a napi 20 óra, amit alvással töltenek

Madam. 2016.11.02. 22:33:56

@ascii: érdekes. A matektanárt nem linkelnéd?

Madam. 2016.11.02. 22:34:46

@Biriksz_Krokiksz!: ez az. Semmi kretivitás, csak tény és adat. Azt ilyenek lettek

Nimi 2016.11.02. 22:35:00

@ascii: uh.. Mondtam h bomba :-D

2016.11.02. 22:35:54

Vyvy sztem éberkómában van, bocs.

Bianka_M. 2016.11.02. 22:35:55

@Madam.: tééényleg... Úgy 5 percig kb. Valahogy nem tudom összerakni a fejemben őket, olyan mintha Dóri sokkal idősebb lenne.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:36:33

@Plüsscukor: az nem volt opció sajnos..... csak az euklideszi :)))

@Krétagarbó: anti :)))

@Madam.: biztos??? zsófikával élt együtt au.....

Madam. 2016.11.02. 22:36:42

E M I N E M S tanulók by soma

FrNo90 2016.11.02. 22:37:10

Ahogy viselkednek az órán, mindegyik megjeleníti valamelyik osztálytársamat. :D

tvbuzi 2016.11.02. 22:37:13

Ezek az emberek mire jók amúgy?

Nimi 2016.11.02. 22:37:28

Jol ertettem h soma emineMs tanulonak nevezte Zsoltit? :-D :-D

2016.11.02. 22:37:46

@Krétagarbó: arról csak itt olvastam, h kérdés volt, mondtam magamban vattafakk?

Mók_Ica 2016.11.02. 22:37:55

@Biriksz_Krokiksz!: bezzeg ha fosoma tartaná az órát, akkor figyelne :))))

Madam. 2016.11.02. 22:38:02

@Mók_Ica: jaja, mint Bianka kolléga írja, vagy öt egész percig... zsófyka sztenderre lett rakva

Plüsscukor 2016.11.02. 22:38:28

@tvbuzi: bohócnak, trash realitykbe

Commodore 2016.11.02. 22:38:29

Középiskola hét, aki nem tanulta , annak nehéz lehet felidézni.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:38:59

@tvbuzi: hát valóságsó elemnek :))))

Bianka_M. 2016.11.02. 22:39:11

Somus meg van magával elégedve :)

Mók_Ica 2016.11.02. 22:39:56

soma eminems lett, kapott 5st az órai munkára..... milyen büszke magára :))))

Bianka_M. 2016.11.02. 22:40:03

@Mók_Ica: Dórival is volt vmi kis kavarás.

Nimi 2016.11.02. 22:40:04

Iiiiitt a tesitanarneni :-D :-D

2016.11.02. 22:40:26

@Mók_Ica: :)))))))) kipusztulok a csajtol, de am' igaza van, tanarfuggo :)))))))))

agimano 2016.11.02. 22:41:18

Somából is mindjárt eminems tanuló lesz, most még csak slim shady

Mók_Ica 2016.11.02. 22:41:20

vivi mozgás koordinációja.... óóóóóóóóóóóóó.... mint egy csillámpóni....

Krétagarbó 2016.11.02. 22:41:21

@Biriksz_Krokiksz!: én is itt olvastam, nem láttam a tegnapit. meg a tegnapelőttit sem.

tvbuzi 2016.11.02. 22:41:24

Nekem nem jön be a tornatanárnő és szerintem mindegyik tornatanár egy szadista állat :(((((

Madam. 2016.11.02. 22:41:33

@Nimi: atinnyó már elfelejtette, h a nigro bulákra bukik (l. hotelhét vendégpárocskája)

Plüsscukor 2016.11.02. 22:41:45

Annak azért örülök, hogy nem szexista-idióta piros tornadresszt adtak a lányokra. Már gimiben is utáltam és bojkottáltam. Csurgott rá a tanár nyála is :-/

plüssnyuszi 2016.11.02. 22:42:13

Atti bukik a dominára :-)

Nimi 2016.11.02. 22:42:15

@Madam.: ati az èlő fára is bukik :-D

tvbuzi 2016.11.02. 22:42:24

Mozgással büntetni....gratulálok

FrNo90 2016.11.02. 22:43:02

Zsolti fekvőtámasza.... :D

Mók_Ica 2016.11.02. 22:43:13

@Biriksz_Krokiksz!: a tesitanárnőt ledominázta :))) röhögök :)))
télleg kell az a katonai hét :)))

Bianka_M. 2016.11.02. 22:44:09

Vivit ledominálták és feszeng szegényem. Nem nagyon puhány a társaság.

Mók_Ica 2016.11.02. 22:44:37

@ascii: megbuktam au-ból :)))) bocsi, télleg nem tuTTam....

ascii 2016.11.02. 22:44:52

nagyanyám jobban tornászik, mint vivi

Schlomo Goldberg 2016.11.02. 22:45:19

gyűlölöm a testnevelés tanárokat

Madam. 2016.11.02. 22:45:23

Lekkközelebb bonchét vagy fingóverseny legyen

Mók_Ica 2016.11.02. 22:45:47

guggoljál má' rendesen le!!!!!!!!!!!! - mondta kedvesen a tesi tanárnő....

Krétagarbó 2016.11.02. 22:45:59

@tvbuzi: nem tudom, nekem ettől a hangtól és stílustól még így 25 év után is összerándul a gyomrom. sikerült megutáltatni a testmozgást egy jó időre egy hasonló stílusú tesi tanárnak (csak ő ffi volt és alázott minket rendesen.)

ascii 2016.11.02. 22:46:00

@Mók_Ica: nyugi, én is csak kigugliztam

Mók_Ica 2016.11.02. 22:46:12

@Madam.: :))))))))))))))))))))))))))))

Bianka_M. 2016.11.02. 22:46:14

Bréking Zsolti ledobott 15 kilót.

FrNo90 2016.11.02. 22:46:15

Ezeknél az ordibáló tesitanároknál nincs rosszabb.

Madam. 2016.11.02. 22:46:35

@Schlomo Goldberg: ez különösen sz@r példány

Plüsscukor 2016.11.02. 22:46:45

@ascii: mert ő biztos nem 180 centi, mint Vivi :))

Madam. 2016.11.02. 22:47:22

@Bianka_M.: vagy lehagyott egy százast a 60 előtt

Mók_Ica 2016.11.02. 22:47:28

@Krétagarbó: direkt pöcsfej volt.....

@ascii: köszi az együttérzést :))))

Nimi 2016.11.02. 22:47:37

@Bianka_M.: zsolti 90 kilo korul van mar beszeltek egyszer

pomac 2016.11.02. 22:48:12

mi most a feladat?

Krétagarbó 2016.11.02. 22:48:25

@plüssnyuszi: atti ebben is csak utánozni akarja auréliót

2016.11.02. 22:48:46

@Madam.: Bonchét. Hahhhahhhaaa (ikszdé)

ascii 2016.11.02. 22:49:14

"majd rávágok egyet"
Krisz
:D

Plüsscukor 2016.11.02. 22:49:22

@Krétagarbó: Engem pont motivált volna egy ilyen tesitanár, igaz én versenyszerűen sportoltam. Sajnos a miénk nem ilyen volt, az óra 90%-ban megelégedett azzal, hogy a lányokat vizslassa.

Nimi 2016.11.02. 22:49:35

@pomac: ki lesz a legrosszabb tanulo.

2016.11.02. 22:49:35

@pomac: Ki lesz a legbuddhább, vagy mi.

Bianka_M. 2016.11.02. 22:49:45

@Nimi: tudom, de a múltkor azt mondta, h 75 kiló. És komoly volt, nem viccelt. :)

Krétagarbó 2016.11.02. 22:50:04

@Mók_Ica: gondolom, hogy túljátszotta, de az az igazság, hogy szépen hozta a tesi tanárok egy jó részének a jellemrajzát. és ahogy itt is elnéztem, sokunknak volt hasonlóan szar élménye.

tvbuzi 2016.11.02. 22:50:07

Tivy még mindig haragszik Micire

2016.11.02. 22:50:26

@Mók_Ica: minden tesitanar vaddiszno, imadom oket a mai napig (komoly) :)))

katonai napok? Pl rangjelzesek, kuszas maszas, bunker epites xdddddd

Nimi 2016.11.02. 22:50:44

Meglep h Tivadarra senki nem rak

Mók_Ica 2016.11.02. 22:50:58

@Nimi: @Spitzbauer: és senki nem tesz tivire..... ezen besz@rok..... tivi melyik órán figyelt és volt aktív?????

ascii 2016.11.02. 22:51:09

@Krétagarbó: én jó sportoló voltam, nekem nem voltak rossz élményeim

Bianka_M. 2016.11.02. 22:52:11

Jajj nem figyeltem. Tivi egy jelet sem kapott??????

FrNo90 2016.11.02. 22:52:42

Tivy-től félnek, mint a tűztől.

Plüsscukor 2016.11.02. 22:52:59

@Nimi: gondolom mert nem akarják, hogy elkezdjen őrjöngeni emiatt is

Mók_Ica 2016.11.02. 22:53:01

@Krétagarbó: ebben úgy látszik, nem volt sosem középút.....

@Biriksz_Krokiksz!: nekem nem volt olyan, akit imádtam....

@Nimi: hát én is ezt mondom...... sztem meg fog bukni....

agimano 2016.11.02. 22:53:44

hihetetlen, hogy Tivyre nem raktak

Mók_Ica 2016.11.02. 22:54:10

római számokat tanuljanak????? ki szavazott erre???? pffffff

agimano 2016.11.02. 22:54:39

római számokat?!!! bazdmeg, minek?
amúgy volt ma a vers rapelés? nem láttam az egész műsort

Krétagarbó 2016.11.02. 22:54:44

@ascii: szerencsés ember vagy. én nem tudom, milyen sportoló lettem volna, ha van olyan, aki motiválni tudott volna.

agimano 2016.11.02. 22:55:15

a római számok nem alsós tananyag amúgy?

tvbuzi 2016.11.02. 22:55:30

Azé azt bírom Viviben, hogy ha kell (ha nem) ledobja a textilt.

2016.11.02. 22:55:49

@Mók_Ica: sokaknak nehez...jo lesz ez is xd

pomac 2016.11.02. 22:56:42

tegnapi elözetesben nem valami halloween party volt

Plüsscukor 2016.11.02. 22:57:22

@agimano: Nem volt, csak felolvastak pár verset.

Krétagarbó 2016.11.02. 22:58:14

@agimano: a római számok igenis fontosak. sosem felejtem el, amikor szegény Göncz papa vagy x3 is bemondta a TV-ben, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi CÉ!!! törvény. És szegénynek senki sem szólt, hogy mijaza cééé.

2016.11.02. 22:59:41

@agimano: @Bianka_M.: @Nimi: bakker igy dontos lesz ez a nulla ember. (mindegy, legyen, kurvaszar lesz neki a celegyenesben elbukni)

Plüsscukor 2016.11.02. 23:00:01

@Krétagarbó: Cééé :)) Erről lemaradtam :)

Madam. 2016.11.02. 23:00:24

@Krétagarbó: így van, ráadásul ezek mindegyike potenciális köztársasági elnök

FrNo90 2016.11.02. 23:00:51

@Krétagarbó: Mégiscsak angolul, és nem latinul tanult meg a börtönben. :D

agimano 2016.11.02. 23:01:02

@Krétagarbó: nem azt mondom, hogy nem kell tudni, csak, ez a téma olyan egyszerű, nem sok mindent kell megtanulni hozzá, kb 10 perc az egész, bár a villalakók számára nyilván nem

Krétagarbó 2016.11.02. 23:01:31

@Madam.: sosem lehet tudni a mai világban.:)

2016.11.02. 23:01:38

@Krétagarbó: na pl rola sosem gondoltam volna :/

agimano 2016.11.02. 23:03:04

@pomac: az is volt, és rapelés is

Krétagarbó 2016.11.02. 23:03:30

@agimano: elég lesz ez is nekik, hidd el. sok is.

Madam. 2016.11.02. 23:03:41

@Plüsscukor: @Krétagarbó: tyvy for president! Elképzelem, amint terpeszállásban lépkedve mondja fel az újévi köszöntőt - diszlexiásan

FrNo90 2016.11.02. 23:04:26

@agimano: A nézők olyat akartak választani, amit ők tudnak, hogy teljes szívvel röhöghessenek majd a gyökereken.

Krétagarbó 2016.11.02. 23:05:37

@Biriksz_Krokiksz!: öreg volt már, sztem vmi kihagyás lehetett.

Madam. 2016.11.02. 23:05:56

@FrNo90: persze. A többi opciót meg nem is értették, hiszen ugyanebbe az iskolába jártak.

Mók_Ica 2016.11.02. 23:06:07

soma szomorkodása evetke után..... csókolózós evetkés vágóképek..... de győzit mééééért vágják bele?????????????????

Krétagarbó 2016.11.02. 23:06:33

@Madam.: na ezen most én is felröhögtem. jó kis szilveszteri móka lenne. (nem!)

tvbuzi 2016.11.02. 23:06:46

Uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Mók_Ica 2016.11.02. 23:07:04

@Madam.: nedves honfitársak..... höhöhöhö

2016.11.02. 23:07:14

vki legyen kedves belinkelni a zenet, ami a bv kezdesekor szolt, asszem a penge1 csucszeneje is (telon vok, nem keresgelek)

koszi :)

Brandy9 2016.11.02. 23:07:19

@Mók_Ica: sztem nem mernek/akarnak vele konfrontálódni azért nem tesznek rá. Sztem ugyanezért kiválasztott sem lesz soha :(

tvbuzi 2016.11.02. 23:08:08

Mindannyian tesvírek

Madam. 2016.11.02. 23:08:19

@Brandy9: csak bejön a béna málna-stílusa, még a végén...

agimano 2016.11.02. 23:08:25

@Madam.: Nedves honfitársak! Szökik a málna, szökik az óév. Sok minden történet.....törté---nnnn....történt velük az elmúlt évben, tavaly sem gyúrtam, ez genetika, ostor ez a láb. Bolond új évet kívánok minden papagájkutyának.

Bianka_M. 2016.11.02. 23:08:59

@Biriksz_Krokiksz!: én is attól tartok, hogy eljut a döntőig :/

Krétagarbó 2016.11.02. 23:09:00

@FrNo90: most eszembe jutott, mi úgy tanultuk anno a nagyobb római számokat, hogy: LaCi DöMe.

agimano 2016.11.02. 23:09:01

na itt a halodzsin party

Mók_Ica 2016.11.02. 23:09:04

halodzsin party???? győzőnek mit kellene tanulnia?????

na most jön a halloween party

2016.11.02. 23:09:39

@Krétagarbó: vagy automatikusan olvasta a szoveget, mert mar pont nem erdekelte a tartalma...de mindegy is.

Mók_Ica 2016.11.02. 23:10:06

úúúúúúúúúúúúú... zsóti tényleg rémséges lett.....

Mók_Ica 2016.11.02. 23:10:47

@Brandy9: mindegy is, úgysem fogja megnyerni....

ascii 2016.11.02. 23:10:48

@tvbuzi: jól mondja, ne értetlenkedj! :D

Bianka_M. 2016.11.02. 23:10:52

Hállódzsín behalok :) valaki szóljon már neki könyörgöm :)

2016.11.02. 23:10:55

@Bianka_M.: onnan lesz szep nagyot bukni arccal elore lefele ;)

Krétagarbó 2016.11.02. 23:11:33

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Helló Dzsin?

@Biriksz_Krokiksz!: sajna a BV-t nem nézem. Elég agysejtem pusztul az öfi alatt, azt is egy héten max. 2-3 alkalommal bírom csak ki.

Mók_Ica 2016.11.02. 23:13:39

télleg rohaggyanak meg a szerkik a vágókkal együtt..... a tegnapi öfiben a halodzsin party utáni fürdés közben basztatta tivvi és dávid dzsinát...... ott van a folt tivi arcán.....tegnap kérdeztem is, hogy mi az...... pfffffff.....éljen az időrend

agimano 2016.11.02. 23:13:55

@Bianka_M.: amúgy tudja, volt, amikor jól mondta (nem a mai adásban, hanem korábban)

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.02. 23:14:48

Rocco Sefirelli...Győzi nem néz elég pornót.

Bianka_M. 2016.11.02. 23:14:50

Őzike lécci ne használj idegen szavakat. Köszipuszi.

agimano 2016.11.02. 23:15:04

kihegyeztetem veled az összes ceruzámat:DDD

2016.11.02. 23:16:09

@Krétagarbó: csak a szigno ment, aztan kapcsolt a gyerekzar ;)))

Bianka_M. 2016.11.02. 23:16:12

@agimano: nem tudtam, hogy csak tetteti :). Valószínűleg akkor mondta rosszul.

Brandy9 2016.11.02. 23:17:00

@Mók_Ica: remélem :) de már úgy szeretném látni a pofáraesését. Minél tovább van bent, annál jobban elszáll magától. És csak egyre nő az a debil pofája...

Madam. 2016.11.02. 23:17:30

Rocco Seffirellitől a Rómeó számok

Bianka_M. 2016.11.02. 23:18:32

@FájAzÉletÉsAVilágIs: ő egy pornográf ember? Azt bezzeg tudja :)

Mók_Ica 2016.11.02. 23:19:13

we don't need no education..... :))))

2016.11.02. 23:19:32

@Madam.: ez monnyuk vicci ;))))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.02. 23:20:01

A szerkik bevágtak egy Michael Jackson-t csak úgy randomra. Ezek tényleg mindent megtesznek, hogy érdekessé tegyék ezt a műsort

Mók_Ica 2016.11.02. 23:20:10

@Brandy9: remélem ha nem választják, legalább kihívják ......

Mók_Ica 2016.11.02. 23:21:20

@FájAzÉletÉsAVilágIs: ő volt az új lakó?? pont nem néztem oda.....

na, megtuTTuk, zsóti a lyány..... ő nem dug, őt dugták....

ascii 2016.11.02. 23:22:15

@Brandy9: @Mók_Ica: Kriszben minden reménységünk

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.02. 23:23:51

Na Vivi a végére megvilágosodott

Madam. 2016.11.02. 23:24:23

@FájAzÉletÉsAVilágIs: vakon van, agyvérzés kizárt nála

Mók_Ica 2016.11.02. 23:25:11

ez a bv is egyre rövidebb..... konkrétan volt benne vmi érdekes???

pomac 2016.11.02. 23:26:30

@Mók_Ica: azért tűnt rövidebbnek mert nem kellet nézni győző idétlenkedését jobban csak videok voltak :D

LAZAGUMIPÓK 2016.11.02. 23:29:50

Józsa Imre vasárnap halt meg,szerdán leadják a reklámot,amit ő mondott alá.Kicsit sem morbid .

Madam. 2016.11.02. 23:31:22

@LAZAGUMIPÓK: a cage-filmeket sem fogják újra szinkronizálni

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.02. 23:33:49

@Mók_Ica: Győzike neked nem elég érdekes?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.03. 05:28:13

@MacákékIcukája: Ezek a norvégok egyre inkább kezdenek elspanyolosodni, mañana, mañana.... :-)

Pittabácsi 2016.11.03. 06:43:02

Verőfényes szép jó reggelt kívánok!
Régóta olvasom a tisztelt társaságot, és itt volt már az ideje a színrelépésemnek. Ez az iskolahét felébresztette bennem a régi szép emlékeket mikor még én is ilyen szép köppenyben ültem az iskolapadban. De szííp is volt az. :) @Biriksz_Krokiksz!: Tessék aranyoskám. :)
www.youtube.com/watch?v=L9lIxTFO078

Krétagarbó 2016.11.03. 06:54:29

@VV Erőlegény: jó reggelt! Téged is megzavart az óraátállítás?:)

KapitányG 2016.11.03. 06:58:22

@Nimi: "Zsófi: Nem is értem, minek beszélünk az őskorról. Az olyan régen volt, hogy talán igaz se volt. Ilyen kis pletykák, meg mendemonda az egész szerintem. Én másban hiszek, nem az őskorban."
tv.24.hu/hirek/20140310/valovilag-aranykopesek-a-legjobb-beszolasok/

KapitányG 2016.11.03. 07:11:19

@FrNo90: Akkor már nem kellett latinul tanulnia. Jogot végzett, jóval a börtön előtt.

Plüsscukor 2016.11.03. 07:31:56

@Mók_Ica: És az ilyen bakugrások miatt csodálkozunk, hogy ha az előbb összevesztek, mint állat, akkor most miért jópofiznak egymással? Hát mert az incedi... encidi... indicen... incidens 2-3 nappal azelőtt volt.

Bejni 2016.11.03. 08:02:11

@Plüsscukor: Hát mert az incedi... encidi... indicen... incidens 2-3 nappal azelőtt volt.- na most én köptem a kávét a monitorra :D köszi :D sírva röhögök!

,, 2016.11.03. 08:15:50

@Madam.: és a Brian életét se! múltkor belenéztem az Interjú a vámpírral-ba, Selmeczi Roland ♥ volt még Brad Pitt hangja és olyan jó volt újra hallani

,, 2016.11.03. 08:17:04

Kinél kell aláírni a Tivyt köztársasági elnöknek petíciót?

csakolvasok82 2016.11.03. 09:07:32

Jó reggelt mindenkinek!
Várom nagyon az új posztot, megemelem a kalapom, ha a tegnapi öfiből valami tűrhető poszt kikerekedik, annyira semmilyen volt a tegnapi adás.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.11.03. 09:12:20

@Plüsscukor: Ránézésre olvastam, nem értettem minek írtad le 3x ugyanazt:-) aztán megnéztem tüzetesen.

Plüsscukor 2016.11.03. 09:26:00

Egy kis napindító zene az öfiposzt és a kávé mellé:

www.youtube.com/watch?v=ZDKjPhCdxGg
(fura, de Primitiviről ugrott be, erről ni:
smear this man across the walls
Like strawberries and cream
It's the only way to be"

Krétagarbó 2016.11.03. 09:32:19

@szörnycsi: teszed le azt a tollat, mindjárt rácsapok a kezedre!!!:))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 09:33:19

@ascii: én azt nem bírtam hogy minden tesitanárnak volt vmi kedvence, az egyiknek a gerendán való torna, a másiknak a kézilabda, távolugrás...nem beszélve arról amikor dalolva kellett elfutni az atlétikai stadionhoz...

,, 2016.11.03. 09:40:30

@Krétagarbó: nézd, ha trumpi lehet elnök, nekünk is lépnünk kell egy böszmét!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 09:41:33

@mentolos lecsó: az a különbség hogy a szárazban kevesebb a csapadék,és inkább a sztyepp, a füves puszta a természetes,a nedvesnél meg több csapadék meg lombhullató erdő, de elég hasonló a 2 cucc

2016.11.03. 09:55:11

Jóóóóóó Regggggelit !

@PeniValdes: hűűűű, nagyon köszönöm ! bevallom én lusta voltam utánanézni... :)))
én anno még csak simán kontinentálisnak tanultam, akkor én itten a XXI. században már butus vagyok ??? brüüühhüühüüüü....

2016.11.03. 10:01:39

@PeniValdes: oké ! akkor aztán a Birodalom legnagyobb ganyéládája mellett a legokosabb is leszek...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 10:02:45

@mentolos lecsó: és ha megtanítalak a titkos szépségápolási trükjeimre is,akkor a legszebb is

2016.11.03. 10:07:05

@PeniValdes:háááát, a bilit a fejemen egyedül fényesítem, ha van ide tipped azt megköszönöm…
és mondjuk hogyan nem veszti el a fekete köpönyegem a színét mosáskor ?!?

2016.11.03. 10:11:11

@PeniValdes: meg egyszer Hállódzsín-kor lefújtak kályhaezüsttel, én én voltam a Bádogembör

csibike81 2016.11.03. 10:12:29

@mentolos lecsó: Perwoll blek medzsik lesz a tuti ;o)

2016.11.03. 10:15:26

ki ma a soros a posztcsival ?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.03. 10:21:48

dávid miért öltözött költőnek....

2016.11.03. 10:22:56

@PeniValdes: ??? lemaradtam vmiről ?

yoga girl 2016.11.03. 10:27:19

@Plüsscukor: csak rákerestem Mici eredeti nevére és feldobta, majd meglepődtem

2016.11.03. 10:28:20

@yoga girl: jéééééééééé tényleg ! :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.03. 10:34:15

Most nézem a tegnapi öfit: Zsolti a riportban elmondja, hogy őt konkrétan "nemoralizálja", ahogy Tivy a nőkkel beszél. :-D

2016.11.03. 10:37:28

@VV Erőlegény: mondott még egy furcsát amitől keresztbe álltak a logikai áramköreim:
őt ez a dolog "rosszkedvre deríti" WTF ???

csakolvasok82 2016.11.03. 10:37:33

@VV Erőlegény: Vajon tudja bármelyikük is, hogy mit jelent a demoralizál szó? Vagy Zsolti Tivadar demoralizáló hatására szintén mocskosul beszél majd a nőkkel? Mert akkor jól használja, de nem hiszem.

Krétagarbó 2016.11.03. 10:50:06

@szörnycsi: bízom benne, hogy egyikből sem lesz elnök!

Plüsscukor 2016.11.03. 10:54:27

@mentolos lecsó: nemtom, de mindjárt írok én egyet... ennyit váratni a bloglakókat, még ilyet :)

Iskolahét, menzahéttel súlyosbítva zilálja a villalakók egységét. Tivadar, valószínűleg a paradicsomlevestől, azonnal agyfaszt kap és kikéri magának, hogy Mici ne úgy tegye le elé a kanalat, mint egy kutya elé. Érdekes kutyákat láthatott eddig Tivi, én ugyanis még egyet sem láttam, aki kanállal evett volna. A társaság többi tagja is valószínűleg ezen gondolkodhatott, mert egyik sem küldte el a faszba, vagy rúgta ki a széket Tivadar alól az ezredik tök értelmetlen és indokolatlan dührohama miatt.
Az első órának kicsattanó lelkesedéssel (nem) indulnak neki a nebulók, de a lendületüket megtöri Anti bácsi, az ofő prűdsége. Szegény nem díjazza eléggé Mici 500-asait, és nem tud a tanításra koncentrálni.
Csöcsök eltüntetve, jöhet is a Szózat Zsóti átszellemült tolmácsolásában. Ez Miciből és Kriszből fékezhetetlen vihogást vált ki, olyat, ami a leggyilkosabb módon abbahagyhatatlan, a többiekből pedig agyfaszt. Az akut fellépő agyfasz miatt Zsóti átmegy fogadatlan morális prókátorba, de Anti bácsi leoltja őt, hogy lófaszt mama, nem a te dolgod ezzel foglalkozni.
A Szózat után mindenki hanyatt bassza magát, hogy Krisz tud olvasni.
A töritanár óráján mindenki éberkómába esik (© Vivi), beleértve engem is, úgyhogy erről én sem tudok bővebben beszámolni.
Matekórán Zsóti spicliskedik, Tivi geciskedik, Soma pedig EMINEMSkedik, miért kap is egy ötöst az órai munkájára. Hiába na, az éreCCSégi.
Tesiórán megtudjuk, hogy Viv azért nem tudja kinyomni a fekvőtámaszt, mert ő 180 centi, de amúgy bejön neki a tanárnő domináskodása, mert vannak sub hajlamai. FoSoma matekórán agyban lefáradt, azért nem tud fizikailag teljesíteni, Zsóti pedig hirtelen fogyott 15 kilót, mert most már csak 60.

A nap végén pedig közösen megszavazták a többiek Vivit a legostobábbnak, aki ennek örült. Annyira, hogy ezt megünneplendő majdnem kikaparta Gina szemét, csak úgy, csillámfaszpónis cukiskodásból.

rearwindow 2016.11.03. 10:59:34

@Plüsscukor: köszike, már nagyon vártam, öt napja nem nézem és nem hiányzik, de a blogot olvasom :)

KapitányG 2016.11.03. 11:07:53

@Plüsscukor: Az ofő (egyben magyartanár) nem Anti bácsi, hanem Laci bácsi. Anti bácsi a történelmet tanítja. :)
süti beállítások módosítása