Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x30 és 1x31 - Búcsúzzunk el szeretett testvérünktől

2016. október 01. 09:18 - BaZsa

1x30

Ágyban, párnák közt haldoklik a műsor. A múlt héten még próbálták újraéleszteni párszor, aztán, mint tudjuk, a csatorna az eutanázia mellett döntött: most már csak a fájdalomcsillapítás megy. Ezt a kínos, hosszúra nyúló agóniát a legnagyobb jóindulattal sem lehet hősi halálnak nevezni, még akkor sem, ha a sokszorosan elhasznált arcú Erdei Zsolt beakaszt néhány balhorgot a fiúknak, Adrián meg beakaszt valami egész mást Briginek. Az utolsó, halállal viaskodó rúgások következnek.

img_3251.PNG

Erdei Zsolt tehát boxedzést tart a fiúknak, de az senkinek nem jutott eszébe, hogy Adriánt és Lacikát párba rakja, ráadásul egyik akadémikus hím se egy Bud Spencer, úgyhogy csak hadonásznak a boxkesztyűvel, mint aki beszívva akar stoppolni. Közben Alexa ráérzett a hatalom ízére, és villafőnökként parancsba adja a fiúknak a Spice Girls Wannabe című számának előadását. Mivel a fiúk hatan vannak, a Spice Girls meg öten, Dávidra marad a koreográfus szerepe. Ezt ő így kommentálja:

Sajnálom, hogy én nem vehetek részt benne, csak rendezőként, mert nekem a kedvenc csapatom volt a Spice Girls, ami lehet, hogy furcsa...

Hát, szerintem nem furcsa. Dávid mindenesetre imádta a srácokat rendezés közben. Jön Keresztes kiértékelni a szombati teljesítményeket. Az akadémikusok megint megnézhetik magukat, Alexa kicsit sír saját magán, miközben Zita húzza a száját.

img_3238.PNG

Barbi most magának se tetszik (nofene!). Ő ugyan az arcát meg a mimikáját kifogásolja, pedig simán csak hamis volt, mint a kurvaélet. Legalább egy percre meglegyintette az önkritika hűsítő, friss szellője. 

Én ennél sokkal többet tudok.

- mondja, pedig nem. Lehet, hogy megérezhetett valamit abból az áthidalhatatlan távolságból, ami őt az énekeskarriertől elválasztja, mert a hálóban kisírja magát Ivánnak meg Erikának, akik vigasztalják, hogy nem is volt annyira szar. 

img_3241.PNG

Alexa meg Erika jutalmat is kapnak a szombatért. Alexa végre videotelefonálhat az anyukájával, aki egy nagyon szimpatikus és szellemes csaj, plusz kiderül, hogy Alexának egy cuki húga is van. Anyuka gyönyörűen összefoglalja a műsort:

Először A legyek ura jutott eszembe, aztán meg a Hunger games és a Teletubbies.

Köszönöm, és sem írhattam volna találóbban. Valakihez pasit küldenek, valakihez nagymamát, Erika viszont kénytelen beérni a kiskutyájával, akire ráadásul azonnal lecsapnak az akadémikusok, úgyhogy sok örömét nem leli benne. A kutya nyakában összetekert kis levél, ezt Erika pasija írta, szerelmes könnyével azt is telesírta, lapozzunk.

img_3242.PNG

Jönnek a zsűrik a vizsgára, valamiért Csabátlanul, de senkinek sem hiányzik, mert senki sem kérdez rá, hol van. A Spice Boysok letolják a Dávid rendezte produkciót, speciel a kirántott húsos jelenet kifejezetten szellemes. A háromnegyed zsűri is röhög, aztán kezdődik a vizsga.

Barbi az első, aki az élőshow óta nem lett jobb, Keresztes szerint meg perpill csak azért énekel tisztán, mert a dal nem haladja meg az énekesi képességeit, ezzel szemben kimunkált és csinált volt az egész. Iván a másik necces figura a Bohemian Rhapsody-val, amit valahol meg is értek, mert bár kibaszott pontosan énekel, a hangokon kívül fogalma sincs, mit kezdjen a számmal. Dávid még mindig unalmas, Alexa meg még mindig jó.

img_3250.PNG

A zsűri tanácskozik, Barbi és Brigi marad a végére, mint fő esélyesek. Mármint nem a győzelemre, hanem a veszélyzónára. A zsűri a nappaliban név szerint kifejti, ki hogyan teljesített, aztán végre kimondják, amire oly régóta vágyunk: Barbi lett a veszélyzónás. Barbi nem érzi, hogy ez igazságos lenne, szerinte jól adta elő a számot, és hangilag nem is volt benne hiba. Hogyvoltjaim történetében most használok először emotikont: :D :D :D :D :D :D :D Mindenesetre itt van Barbi arca, amikor megtudja, hogy veszélyzónás lett:

img_3251.PNG

Adrián a vizsga után ötösbe kapcsol Briginél, és feltartóztatja a fürdőszobába menet. Kicsit birkóznak, aztán meg egy ágyba fekszenek, és magukra húzzák a hullámzó takarót, most már úgyis mindegy alapon. Vagy a fasz tudja, hogy miért.

1x31

Erősen szentségelek, az adás Gönczi Gábor jóízű migránsozása miatt még egy félórával később kezdődik. Az utolsó stádium utolsó perceiben vagyunk, halálhörgés, siralom. A Mokkába péntek reggel Barbi és Lacika szabadul ki, leülnek egymástól hat méterre, és lefolytatnak a Paripafejűvel egy közepesen kínos beszélgetést. Legalább láttak házakat meg fákat.

img_3261.PNG

Csaba a főpróbán meglepi Alexát az anyukájával, nagy az örömködés. (Á propos: Alexára konkréten egy szexshopból rendelt cicaruhát adott kedvenc stylistunk, Linda? Csak kérdem.) Adrián Brigi próbája alatt rányomul az énektanárra, micsoda úriember. Emelkedik a feszültség, mindenki érzi a véget, Arnoldnak még a hangja is elmegy. Iván produkcióját Keresztes végigbőgi, először nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert tetszik neki, vagy azért, mert siralmas, de aztán kiderül, hogy utóbbi.

img_3263.PNG

Iván és Erika egy szerkesztői ötlet révén átvedlik Gönczi Gáborrá és Marsi Anikóvá, azaz híradót kell készíteniük az elmúlt egy hónap eseményeiből. Remélem, migránsok nem lesznek benne. Na, azok nem, viszont Lacika meg Alexa főszerepet kapnak itt is. Ivánt most először ellenszenvesnek látom, mindenesetre gonoszságért nem kell a szomszédba menniük. Alexa eléggé felbassza magát a "híradón", ezt meg is értem, hiszen Lacika korai magömlése nem is igazi hír. A hír ugyanis az, ami a célcsoport számára új, érdekes és/vagy fontos.

img_3264.PNG

Erika nem érti, hogy Alexáék miért érezték bántónak az "ez a legnagyobb szerelem, és a legkisebb is" dumát. Arnold is sokkal keményebb poénokat várt volna, hiába, más faszával könnyű verni a csalánt. 

Jön Linda, akit a felkonf alapján Majka is rühell. Elviszi Esztert öltöztetni, és elköveti azt a gyomorforgató geciséget, hogy egy ránézésre M-es méretű seggre (nagyon jó segg az amúgy) egy XS-es szoknyát hoz. Persze Eszterre nem megy rá a bébiméret, mert hogy ő nőből van, nem kamaszfiúból.

Linda kivallatja Brigit Adriánnal kapcsolatban, de korai még erről beszélni, mert senki nem tudja, hogy mit érez a másik. Fogalmam sincs, mit tudhat ez a nő, de mindenkiből kiszedi a legbensőbb titkait, szóval Alexáról is kiderül, hogy azért zabál, mert egy kicsit beleszeretett Lacikába.

img_3265.PNG

Eközben a teraszon Lacika táplálkozási tanácsokat ad Arnoldnak. De minek. (Azt hiszi a szerencsétlen, hogy ha sokáig sütöd a kenyeret, akkor kimegy belőle a szénhidrát...) Lindánál arra is fény derül, hogy Arnold sokkal több szeretetet ad Adriánnak, mint fordítva. Azért voltak köztük ilyen ógörög típusú találkozások, szóval nem értem, hirtelen miért távolodtak el.

Pásztor Anna gyakorlatilag Barbi és Laci közti döntésre kényszeríti a társaságot, mindenkinek választania kell valakit, akit szeretne továbbra is az Akadémián tudni. Ezek után mindkét veszélyzónással elénekelteti a dalát. Barbi ugyanott van, ahonnan elindult, Adrián szerint volt benne egy ilyen

a kurva anyátokat, tümdümmdüdümmdümm

és tényleg. Amúgy mindenki más szerint is szar volt, csak nagyon diplomatikusak.Lacika jön. Jaj. Valami gitárszólót is prüntyög, ez piros pont, de hát szarul, ez fekete pont. Adrián felnéz Lacikára, hogy egy ilyen cuccban, kifestett körömmel is férfi tud lenni. Alexa szerint ha nem Lacika jön vissza, akkor nincs értelme a világnak, mert mindenki hülye.

img_3267.PNG

Csaba is bejön, azt a feladatot adja, hogy mindenki énekelje el a dalát valami vidám dologra gondolva, meg valami szomorú dologra gondolva is. Adrián nagyot alkot a szomorúban, Alexa nincs a topon a vidám verzióban, a másikban annál inkább. 

A szerkesztők kitalálták a Szerencsekerék nevű játékot, aminek az a lényege, hogy pörgetés után vagy pozitív, vagy negatív dolgot kell mondani a másikról. Adrián szerint Lacikában az a pozitív, hogy sosem kontrollálja magát, Balázs szerint meg vicces és kedves gyerek. Dávidról mindenkinek könnyű jó dolgokat mondani, de Lacika meg Barbi ezen is össze tud veszni. 

Lacika szerint Barbi rosszindulatú, kétszínű, és az aurája annyira rossz, hogy elesel benne, ha öt méterre nem kerülöd el. És tényleg. Én tévén keresztül is elesek benne. Lacika:

Ránézel a szemére, csak az utálatot, a gőgöt látod.

Ezek voltak az utolsó kockák, hogy Majkát idézzem, akiről nem tudom, hogy fix összegre szerződött-e, vagy adásonként fizetik, mert ha utóbbi, akkor ma este be fog baszni bánatában. Az akadémikusoknak ezek szerint nem mondták el, hogy nincs több összefoglaló, vagy ha elmondták, mi nem láthattuk a reakciókat. 

Most pedig tegyük együttérzésünk és részvétünk krizantémjait a Star Academy napi összefoglalóinak sírjára, velem pedig találkozhattok vasárnaponként, ugyanitt, ugyanekkor, és még azt is elárulom, hogy szívből remélem, hogy ez az aljas fekete boszorkány holnap kiesik végre. Aki siratja a műsort, az gondoljon arra, hogy annyi értelmes dolgot lehet csinálni SA-nézés helyett, pl. szex, evés, zabhegyezés, vakondvadászat, macska körmeinek kilakkozása, Dunába vízhordás kiskanállal, szóval ne keseredjetek el, inkább töltsétek tartalmasan a felszabaduló időt.

A végére meg egy kis mémgaléria, csak mert valaki a múltkor hiányolta Barbi arcát:

126 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditti82 2016.10.01. 10:25:34

Hangosan zokogva vergődni a szőnyegen ér? Hiányozni fog a napi hv! :'(
Amúgy Lacika jól látja Barbit: süt belőle a rossz indulat és a gőg. Bene kisasszony már akkor fújt rá, amikor Lacika bement, nem értem, miért csodálkozik. Ja, nem is igazi a csodálkozása, lévén eléggé kétszínű a hölgyemény. Remélem, ma este már otthon alszik "Miss Legjobb 5".

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 12:58:20

Köszi a hv.-t, tetszett és a mémek is jók lettek a végén :-)
Eszternek jól áll a XS-es szoknya :-)
Szerintem Barbi nem gonosz, csak féltékeny. Én nem utálom :-)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.01. 13:44:30

Kéne egy ilyen grimaszgyujtemeny ettol a Barbigyerektol. Kurvaanyatok 50 arnyalata cimmel. hianyozni fog a napi SA hv.

Natura Qua 2016.10.01. 16:02:22

Köszi a hogyvoltot! Én sajnálom,hogy nem lesznek napi adások. De biztos így a jó.

,, 2016.10.01. 16:16:16

Köszcsike, az eutanáziás leírás most eléggé betalált, ezért nem tudtam felhőtlenül élvezni a hv-t, de ettől függetlenül szép munka volt megint.

fáncsi28 2016.10.01. 17:03:50

Köszi a sok jó hogyvótot!!! Sajnálom, hogy már csak hetente egyszer lesz.
Szerintem Majka már előre benyomott, mert hülyébb volt tegnap, mint szokott. Remélem, ma nem adnak elő a múlt hetihez hasonló szánalmas performanszokat a Tehénszemű Hérával.

Ditti82 2016.10.01. 18:58:51

Micsoda színészi képességek... :-D

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:06:12

jol felpontozták Arnoldot,

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:06:12

jol felpontozták Arnoldot,

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:07:54

blogmotor kap tölem 13-at

,, 2016.10.01. 19:07:59

nem jött már rá az ezüstszínű body, hát előfordul ez:)

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:10:10

keresztes 22 pontosan néz

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:10:29

Sokkal jobb, mint a múltheti :-)
Ja, és olvassák a hv.-t! :-)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:12:26

@Chuck Νorris: Kiváncsi vagyok milyen pontozási formában vagy :-)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:14:23

Azt mondták, hogy a nézőket legjobban az foglalkoztatja, hogy vajon megmondták-e nekik, hogy nincs hétközbeni adás :-)

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:15:08

@Pácsó Ármándó: nem szabad tippelnem ha nem látom a tekintetét elötte, nincs miböl olvasni:)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:16:06

@Chuck Νorris: Akkor figyeld, mindjárt csápol :-)

,, 2016.10.01. 19:16:29

ma mindenkit lepontozok, mert rossz kedvem van

,, 2016.10.01. 19:18:48

persze nem működik az app, úgy látszik a kommenteket is olvassák

,, 2016.10.01. 19:21:36

A mai adás tematikája: a popsi

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:22:07

ha ezekre 24-eket adnak, mennyit kap egy kurvajo produkcio? 30-at?:D

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:24:26

Még Szörnyella is énekelt (sztájliszt), micsoda show :-))

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:25:26

ez a nyávogás is kap 24-et tuti :)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:26:27

Renit most nem vettem meg. Valahogy olyan szelíd a feketerúzshoz :-)

Ditti82 2016.10.01. 19:37:25

@Pácsó Ármándó: Én igent nyomtam rá, de így utólag azt mondom, hogy elhamarkodott voltam, ahogy Adrián nemjénél (aaaaaaaaaaa) is... :-/

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:38:40

Vajon mint jelent be Nóri? Átrakják őket a SuperTv2-re? Vagy hamarosan győztest hírdetnek, mert csak 2 adás lesz már? Vagy mindenki énekelhet a Mikulásné Timi szülinapján? :-)

Ditti82 2016.10.01. 19:44:32

@Pácsó Ármándó: De tényleg, a licensz megengedi, hogy ne legyen napi összefoglaló?

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:44:57

@Pácsó Ármándó: talán azt hogy férfi.
(basszus ez a Lady Ann totál beette magát a fejembe miota hallottam:)

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:46:50

na jön a langyi pumukli-25pont! :D

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:48:47

na szép, még bajuszt se ragasztottak neki.

,, 2016.10.01. 19:49:14

@Pácsó Ármándó: vagy h az rtl klub megvette tőlük, de mostantól mindenkinek vetkőznie kell és dugnia és viccesbután beszélnie

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:50:52

Frodó vicces, de a hangja most mintha túl mély lenne az én ízlésemnek.

Ditti82 2016.10.01. 19:53:12

Cuki rocksztár!!!! Hajrá Iván!

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:54:27

@szörnycsi: Hát mindenki azért ne vetkőzzön :-)

@Ditti82: Én nem láttam a licenszet, nemtom :-)

@Chuck Νorris: Klárikám! :-)))

Ditti82 2016.10.01. 19:55:50

@Pácsó Ármándó: Brutális volt. :-D

100 pont! Jeeee! :-D

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 19:59:23

Ha minden produkció ilyen szinvonalú lenne, mint Alexandráé, nem lenne sok gond a nézettséggel.

Chuck Νorris 2016.10.01. 19:59:51

milyen rendesek az X elött leadták Alexát:)

,, 2016.10.01. 20:00:21

Alexa... 100000 pont

Chuck Νorris 2016.10.01. 20:02:19

iván 100 pont, akkor ez mennyi?

Ditti82 2016.10.01. 20:06:22

Barbi élő adásban herélje ki, azt akarják? :-D

,, 2016.10.01. 20:07:07

Légyszi írjátok be h mi volt a bejelentés, poárózom

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 20:07:30

A KFT-s Balatoni nyár hangulatosabb nekem, mint a Wellhellós.

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 20:09:35

@szörnycsi: Az özvegy a gyílkos! :-)

Hát ez nem tetszik Balázs. A (nem)reppelős része jobb, mint az éneklése

Chuck Νorris 2016.10.01. 20:09:57

@szörnycsi: én x-elek már, Pácso lesz a hösünk aki nézi:)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 20:15:46

@Chuck Νorris: LóFaust! Nézze a BaZsalikom :-)

Csak még egy percet max.:-)

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 20:17:27

Brigi olyan "langyosan" énekel.

2016.10.01. 20:17:42

Tudják hogy vége a műsornak. Felszabadultak, olyan tisztán énekelnek hogy megkockáztatom a playbacket.

Chuck Νorris 2016.10.01. 20:20:55

@Pácsó Ármándó: lemaradtál egy vicces jelenetröl, gáspárlaci meg byealex, unalmában kategóriákat talált ki a fellépökre, séf bácsi, kula bá, kenny, tóth gabit jól kiboritották ezzel, aztán gáspárnak betelt a kenny lapja és abbahagyták :D

Ditti82 2016.10.01. 20:25:16

@Pácsó Ármándó: Akkó nézem én! Hahhh! :-P
Balázs szerintem ennyire nem volt rossz, mint ahogy lepontozták. Sanszos amúgy, hogy vagy ő vagy Brigi megy Lacikáék mellé. A maradék három nem énekelhet ennyire szarul.

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 20:32:26

@Ditti82: Nekem Balázs most rosszul esett, szerintem annyira elengedte magát, hogy a hangjára sem figyelt oda.

@Chuck Νorris: De azt láttam, hogy GLaci angolul beszélt a szobrászgyerekhez :-) Vagyis próbált :-)

,, 2016.10.01. 20:41:58

@szerivan: :) <3 melyik büdösbuboréknak drukkolsz?

Chuck Νorris 2016.10.01. 20:42:47

@Pácsó Ármándó: ja az ukrán import, nekem annyira nem jött be

Ditti82 2016.10.01. 20:42:55

@Pácsó Ármándó: Repülő csészealj volt az amúgy szerintem. :-D

Töröltfelhasználó (törölt) 2016.10.01. 20:44:56

@szörnycsi: Még egyiknek sem, de ez az Erika kieshetne :D

Ditti82 2016.10.01. 20:45:39

Kövezzetek meg, de nekem tetszik. Nem tökéletes, de nekem bejön. :-o

aruhamiatt 2016.10.01. 20:48:18

Tök jó volt. Dinamika, lendület volg benn, pedig egy lépést nem tett.

aruhamiatt 2016.10.01. 20:51:33

Nektek is úgy tűnik, h Majka rohadtul unja?

aruhamiatt 2016.10.01. 20:54:16

Keresztes eddig mindenkit savazott. Most el lesz ájulva, szerintem

Töröltfelhasználó (törölt) 2016.10.01. 20:54:59

@aruhamiatt: Tegnapit unta, bár az talán az megrendezett volt.

Ditti82 2016.10.01. 20:55:30

@aruhamiatt: Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam.

Ditti82 2016.10.01. 20:56:34

A zakó viszont pusztulatosan ocsmány... :-(

aruhamiatt 2016.10.01. 20:56:55

Az x factorban is ezt csinálta. A csajokat nyírta, a pasiktól meg nedves lett a bugyija. Bocsánat, de eut gondolom.

aruhamiatt 2016.10.01. 20:57:40

Egyébként nekem is tetszett

Ditti82 2016.10.01. 20:59:51

Szóval akkor mindenkihez bemegy mindenki? :-o

Ditti82 2016.10.01. 21:00:32

@aruhamiatt: Alexát akkor nem meri? :-D

aruhamiatt 2016.10.01. 21:03:26

Fantasztikus hangja van Keresztesnek. Láttam már színdarabban, koncerten. Tényleg isten amit csinál. De itt nem szimpatikus. Minden énekesnél elmondja, h az tök jó, h megcsinálta amit ő mondott. Mintha a több 3 tanár nem ugyan úgy segítené, dolgozna az énekesekkel.

Ditti82 2016.10.01. 21:14:44

Nabazmeg... Hajrá fiúk!!!!

Ditti82 2016.10.01. 21:18:09

@aruhamiatt: Balázs vissza. Remélem. Meg Lacika.

Ditti82 2016.10.01. 21:21:42

És a cica elvitte a hangot...

aruhamiatt 2016.10.01. 21:21:50

@Ditti82: remélem így lesz, bár Balázs harmatgyenge volt

Ditti82 2016.10.01. 21:24:27

Azért remélem, nem ez menti meg a seggét...

Ditti82 2016.10.01. 21:26:26

Ezzel nyalja be magát a férfi zsűritagoknál? Ribi.

aruhamiatt 2016.10.01. 21:28:58

@Ditti82: ia koreográfiát nem ő találja ki

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:31:56

Szegény Laci ezzel a gagyi dallal

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 21:32:54

Laci éneklése kedvelhető, de miért harapja el a szavak végét??

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:33:42

én azé barbit...mint a lopott biciklit :D

aruhamiatt 2016.10.01. 21:37:09

Barbi szemében süt a gyűlölet

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 21:37:33

@Chuck Νorris: Kiesik! :-)

@aruhamiatt: Hát akkor rá kéne gyúrnia, mert így nem jó

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:37:38

balázs eléggé semmilyen énekes

aruhamiatt 2016.10.01. 21:38:12

Balázs az életéért énekel. Jó lesz..

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:43:36

most hogy már nem számit a védettség,bárki kieshet, bárki nyerhet. még a töpszli erika is a mama kedvéért

Ditti82 2016.10.01. 21:45:31

@Chuck Νorris: Szerintem számít. Én legalábbis úgy értelmeztem.

,, 2016.10.01. 21:47:07

Uhh, karma is a bitch...
Ezt a katie holmesnak mondom

Ditti82 2016.10.01. 21:48:06

@szörnycsi: A feje priceless volt, amikor Lacika nevét mondta Nóri.

Ditti82 2016.10.01. 21:49:37

Bazmeg keresztes... :@

,, 2016.10.01. 21:50:24

@Ditti82: black witch project

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:51:20

szegény barbi, kiesnek a bikák, a végén csak én maradok :D

Ditti82 2016.10.01. 21:51:50

Most mondanám, hogy legalább meglátja, milyen Barbi valójában, de hát nem... :-(

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:52:31

@Ditti82: ez a rolo már le van huzva.
amugy mi volt a nagy bejelentés, kiderült?

Ditti82 2016.10.01. 21:53:32

@szörnycsi: És tényleg. :-D
Honlapon vajon lesz videó a visszamenetelről?

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:53:56

opsz amugy nem védettséget, nézettséget akartam irni az elöbb :D

Pácsó Ármándó 2016.10.01. 21:54:13

Szegény Barbi, most milyen egyedül lesz! :-)

Ditti82 2016.10.01. 21:55:54

@Ditti82: Hogy nem változik a két veszélyzónás, de titkos szavazás lesza hétfői, és az élősó elején közlik velük, hogy kik ülnek a piros székekre a társak és a zsűri véleménye szerint.
Mondjuk azt nem értem, jelegyenlőség esetén mi dönt? A "védett" szavazata?

Chuck Νorris 2016.10.01. 21:57:29

am aki nem x-et nézte nem sokat vesztett, nekem most senki sem tetszett, ömlött a gagyi...de azért párszor felröhögtem:)

Töröltfelhasználó (törölt) 2016.10.01. 22:02:23

Ezt pont most nem kellett volna levenni a műsorról, papagájkutya TV2.

Ditti82 2016.10.01. 22:17:58

@szerivan: Átrakhatták volna superre. Vagy fem3-ra. Vagy mittomén, melyik alcsatornára. :D

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.01. 22:30:04

@Ditti82: Átrakhatták volna az új Izaura tv-re.

Chuck Νorris 2016.10.08. 19:06:14

érdekes élmény nézni ahogy a TV2 szenved ezzel a müsorral, miközben csomo adás van még hátra. :D

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 19:26:31

@Chuck Νorris: Szerinted nagy Alexandra feneke? :-)

Chuck Νorris 2016.10.08. 19:30:10

@Pácsó Ármándó: közelröl kéne megnézni hogy hitelesen dönthessek:)
én azon akadtam ki milyen szarul illeszkedett az alap az énekéhez. legalábbis tvn át

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 19:34:53

@Chuck Νorris: Én a magas hangjainál izgultam a végén, az egy kicsit furcsa volt tőle.

dero80 2016.10.08. 19:37:18

@Chuck Νorris: Jogos. De a dal sem illett hozzá.

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 19:47:08

Erika 23-24 pont nálam, néha kicsit leült a produkció :-)

Chuck Νorris 2016.10.08. 19:48:21

erika pont jo volt lohasztásnak alexa után :)

Chuck Νorris 2016.10.08. 19:49:44

@Pácsó Ármándó: föleg mikor rákészült a nagy kifutásra, és ott poroszkált vagy 10mp-ig hátul

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 19:52:54

@Chuck Νorris: Na igen!
NyóCkor megyek x-ezni :-)

Chuck Νorris 2016.10.08. 19:55:09

@Pácsó Ármándó: én is, fellenditjük a mulheti xfaktoros hvt?:)

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 19:59:13

@Chuck Νorris: Dávidnak nincs begyulladva a torka. Láttam! :-)
Nem leszek a neten :-)

Chuck Νorris 2016.10.08. 20:02:44

@Pácsó Ármándó: vicces mert nekem az jutott eszembe hogy olyan mint egy pályátmodositott fogorvos. de ne kérdezd miért:)
m az hogy nem leszel? :) ejnyebejnye

Pácsó Ármándó 2016.10.08. 22:05:59

@Chuck Νorris: Sajnálom őt, mert jóképű, jóhangú, de valami hiányzik belőle.
A svéd csaj volt az X-ben is? Jól láttam?
süti beállítások módosítása