Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8X31 – MIVAAAAN NAPLÓ?!?!

2016. szeptember 27. 08:27 - Bruti

Tivy naplója 1.
Nedves naplóm!
Lassan egy hónapja vagyok ebben a kibaszott csicska villában, de most ez komoly? Hát verek a fejükbe Bamm! MIEZ?!? Angliából jó ötletnek tűnt, de az a baj, hogy sok itt a csikagecikutya. Egyet konkrétan meg is pocsékoltam közülük, de hiba volt, mert negatííííííííív a ribi! :DDD Vágod! Már bánom, mert teljesen deregradálódtam tőle, meg a százezres rajongói táborom sem tudni mit gondol az incidensről, ami hót szígyen!!! Azért ragadtam tollat, mert tegnap kicsit el voltam keseredve, meg mondák a riportban, hogy ezzel el tudom vezetni az idegkitöréseimet, vagy mit.

vlcsnap-00003.jpg

Az egész gecifaszom nap már ott el volt kurva, hogy reggel fel kellett kelnem. Éreztem, hogy nem kéne, de nem tehetem meg, hogy csak fexek, mint egy KUTYA és nem csinálom a műsort! Nekem 1000%-osan oda kell tennem magam, mert elvárják a Tivy fanok. Érted negatív?! Én nem tespedhetek egész nap, mint ez a lamantin testű Mici. Az is mekkora negatííív mán! Egyszer bement a medencébe, aszt olyan szökőár volt, mint Fukoshimában! Szökik a VÍÍÍZ!  XDDD Kik ezek, GECI?!
Na, de mondom mi volt tegnap: MICI FŐZNI PRÓBÁLT… érted, MICI! Krumplis csirkét, almával! Kész beszarás, hát hogy jutott ez eszébe, mikor még életében nem látott meleg főzőlapot. Nem rosszból mondom, hadd csinálja, csak hát bazdmeg nekünk kell megenni! ÉRTED tesó! Komolyan mondom, hánytam már jobbtól is!

vlcsnap-00002.jpg

Na, oszt alig bírtuk letolni a kaját, erre meg bezártak bennünket, mint valami szaros malacot, mert az idióta papagáj Vivi meg Krisztián buborékot fújtak az udvaron. De frankón tesó!!!  A nagy sittes alvilági közmunkásterelgető buborékokat kerget a műfüvön. Azt hittem rosszul látok! Ha, meg utolérte, rendesen kettékaratézta őket! MIEZ TESÓ?!?!?! AHAHAHA :DD Hát én nem ezért jöttem ide, faszom! Kibaszott BUBORÉKOK miatt bezárnak? Kint már ezért valakinek szökne a málna! De kibírtam, mert span a csávó, de ezzel még egyáltalán nem volt vége.

Jött Dina és megköszönte, hogy segítettem neki, illetve mindenkinek megköszönte, de nyilván én segítek a legtöbbet már csak a puszta jelenlétemmel is. Mert ugye az én százezres táborom nem kérdés, hogy kire szavaz. Ha én azt mondom, Dina, akkor, mint a droidok nyomkodják a kibaszott applákiciót, vagy mi a faszt. Ha meg nem, akkor BAMM! JEL! Kiviszek mindenkit és telibeverem, pedig két éve nem gyurmázok tesó! Úgymond. Persze ez a kis ratyi Dávid is elköszönt a csapatától, de hát kik ezek, he? Azt se tudják, merre vannak arccal hátra! Csicskagecik!

vlcsnap-00011.jpg

Na, de a legnagyobb tróma akkor ért kedves naplóm, mikor ez a tujageci jött vissza a párbajról! EZTMOSTHOGY?! Mondjuk, ezt annak tudom be, hogy a tesók meg a fanok, biztos nem voltak net közelben, mert ugye szombat este ki a faszom ül a tévé előtt? NEM? DE! Sajnos most nem mozgósítottak. Szóval bejön ez a Tuja és annyira ki volt száradva, hogy Atival beleugrott a lavórba. Ez még nem is készített volna ki, mert, ha akarom, legendásan tudom kezelni az indulataimat, de jött ez a csicskagyász coloskutya Zseri és még gratulált a Tujának! Tesó, hallod, ÉLŐ ADÁSBAN GRATULÁLT ez a sunygeci! Hát anyám verjem telibe, jövő héten mindenkinek szólok, hogy BAMM, JEL RÁM! És már viszem is ki ezt a papagájt. Idegességemben szét is rúgtam két rosszindulatúkutyacsicska széket, amin ezek szoktak ülni! Ostor ez a láb tesó, csak úgy repültek, mintha nem is létezne tömegvonzás! Persze nem csak nekem lett rossz kedvem, hallod napló, sírt itt mindenki! Micit Evelin vigasztalta. Az ENEMY! EZMIEZ?!? Lóri meg összezuhant, mint a WTC. Mondjuk nekem nem spanom, csak mondom, hogy rendesen rossz volt nézni, ahogy Vivi szerint pityorgott. Az meg MI? Pityorgás?!?! Verjem bele a flegma szájába annak is! XDDDD

nevtelen-3.jpg

Még jó, hogy volt utána valami kis buli, így nem kellett apunak agyidegorbánccal lefeküdni. Kaptunk villódzó szemüvegeket, meg gyorsítót, gondolom a posztstressztrauma miatt. De nem tudtuk csapatni, mert gyászoltunk. Még most se tudom felfogni, hogy elment Dina! Nincs itt már a hangja, nem kiabál… tudod tesó, a hangom betűim is elcsuklanak. Azóta már biztos el is hamvasztották… Pedig Somához is mindig odament, ha sírt, vágod? Hát verném telibe, hót szégyen ez az egész. NEGATÍÍÍÍÍVFASZOMAZEGÉSZBE KUTYÁK!

nevtelen-2.jpg

Címkék: 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ördi ke 2016.09.27. 08:36:28

csicska geccccik alszatok?

ördi ke 2016.09.27. 08:41:01

faszomazegészbe akik vàgjàk,szerkesztik a műsort,NEEEEEGATIV KUTYÀK!!!!

2016.09.27. 08:44:24

Hát ez bruti, Bruti! :-D

kamilla123 2016.09.27. 08:45:44

:-DD ez szuper volt Bruti :-)) legendásan tudom kezdeni az indulataimat :-D

Vivien, az elvek embere, először kiakad Micire, h az nemsokára átál az ellenséghezl, ő viszont azon nyomban rástartol Lórira, ahogy Dina kiteszi a lábát. Vivike amúgy nagy gondban van, olyan, mint amikor a Jóbarátokban Ross egy óra alatt elhagyta az angol akcentusát. Ő is már csak lájtosan csillámpónizik, mert érzi, hogy lassan váltania kell bárgyúból értelmessé.

kamilla123 2016.09.27. 08:47:51

Dávid meg minek akar szövetséget Lórival? Pont most, amikor két hétig védett? Nincs rászorulva, most tét nélkül igyekezhetne kitenni. Remélem, h csak a pia beszélt belőle, vagy ez is tattika.

hannamontanna 2016.09.27. 08:49:23

:-DDDDDDDD hát ez nagggyon jó volt, köszi! Ez a Tivy gyerek nagyon sötét. Istenem de szép nap lenne ha kint maradna egy párbajon :-D

panamcat 2016.09.27. 08:53:00

Lóri: Unalmas játékra kíváncsiak a nézők???? - nem, csak az ordenáré, ostoba barátnődre többé nem :D:D

Androido 2016.09.27. 08:53:57

Ez a poszt nekem most nagyon improvizált! Megfogtad a stílust tesó, gecc.

2016.09.27. 08:55:08

Hát ez tróma volt a javából, Bruti! Imádtam!

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:02:41

@drxmarton: szalacsinam?
volt egy bácsi, aki idős korban kezdett el énekelni korda? dalokat, még a sziget fesztiválra is eljutott
sajnáltam szegényt mert a vége felé már 4 szem rajongó ha állt előtte, ráuntak

megcirógatlak csalánnal 2016.09.27. 09:03:29

Azok a csicskagexi statiszták akik kiabáltak ;)))

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:05:29

@kamilla123: ezen agyalok én is, mit akar ebből kihozni? hagynia kellene hogy felemésszék magukat a nagy bosszúhadjáratban

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 09:10:11

Jó lett bruti! Bár, tiv tivy tivornyának ennyi szókincse több életen keresztül se jönne össze. szal becsapós a dolog. Kérdés: a negatív kutya az a macska?

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:11:22

kulcsmondat: "Mert ugye az én százezres táborom nem kérdés, hogy kire szavaz. Ha én azt mondom, Dina, akkor, mint a droidok nyomkodják a kibaszott applákiciót, vagy mi a faszt."

ennyi a százezres tábor, remélem tényleg megpakolják jellel a következőre

kamilla123 2016.09.27. 09:15:59

@Cérnahuszár:hm nemtom, sztem Tivy önmagát ejti majd ki, inkább Lórit kéne kitenni, és sztem Zsótinak is ez az érdeke Dáviddal együtt. Remélem,h felismerik. Utána mehet ZSolti is a levesbe, de majd csak a legvégén. Addig szórakoztató.

2016.09.27. 09:16:11

@kamilla123: Egyrészt, Dávid egy rendes gyerek, nem kenyere az egymás felesleges b@sztatása. Jobb (lenne) az úgy neki, ha Vóri nem forral mindenáron/minden eszközzel bosszút. Másrészt, Dávid csak világossá tette, hogy ők továbbra is ellenfelek/ellenségek, és készüljön Vóri a párbajra. Harmadrészt, azt "üzente" Vórinak, hogy beleáll ő mindenbe, de nem kell egymással bunkózni, csak azért mert a luvnya ezt kívánta/szeretné kintről.

Tivadar meg: én értem, hogy ki van Zselére, mert nincs visszajelzés, és nem tudja, hogyan jött le a nézőknek/a "rajongótábornak" az a felejthetetlen 15 másodperc, amikor megpocsékolta a coloskutyát. Másrészt ezzel üzen a kinti travicsajnak, hogy ez nem történt ám meg, és ha meg is történt volna, akkor sem történt meg. Lehet, hogy Tivadarunk fejében már úgy jön le, hogy nem is volt semmi. Ismerek ilyen embereket, akik hazudnak, és elhiszik.

Remélem Vivi rárabol Vóri harcsájára, az mind a kettőnek totális arcvesztés lenne. (Én nem vagyok túl nagy Vivi fan)

kamilla123 2016.09.27. 09:18:35

@Spitzbauer: na, ez utóbbit én is várom, jó lenne, ha összeraknák őket vmi közös játékba, ahol együtt is kell aludni. Mindkettő lenullázná magát

2016.09.27. 09:22:28

Ja, és megvan az az ominózus jelenet, amikor Dinka részegen alig várta, hogy Dávid lesmárolja, az meg azt mondta neki, hogy ne b@asszon ki olyannal, aki nem akar vele kib@szni, mert kib@szik vele? Dinka ott megsértődött, Dávid meg betartotta, amit ígért. Így játszik "Tuja 2.0". Nem rossz ez a Dávid gyerek, egyeLőre.

Magentax 2016.09.27. 09:23:16

Újra írom, mert sztem az előzőt már nem olvassa senki....
Nem sikerült túl jól ez az rtl-es app. Vagy csak nekem van vele bajom? (iOS)
A tegnapi kvízkérdésnél a válaszok: IGEN, NEM, NEM, NEM.
Ha pont nem nézem az adás azon részét, gőzöm nem lett volna, mire lehet igent és mikre lehet nemet választani..

Magentax 2016.09.27. 09:24:47

@Spitzbauer: Minden becenév stimmt, de azt nem vágom, Lóri miért Vóri? :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 09:24:48

Jajj Bruti!!!! Hát csak megvillantál ebben a szériában is! Hatalmas poszt! A legjobb ebben a szériában eddig! Sírok! :-D + küldök szívecskéket! <3, <3, <3. :-D

2016.09.27. 09:24:50

@kamilla123: Ha ez a féleszű (félokos) Vóri megsejtené, hogy Vivi erős ittkint (mert erős), akkor lehetne a dologból valami tattikailag, szerintem....

MacákékIcukája 2016.09.27. 09:25:20

Ahahahahah Bruti :D

@kamilla123: @Cérnahuszár: sztem iszonyuan be volt rugva. Egyebkent anno Robin es Laci is kb hasonlo viszonyban voltak mint ezek ketten.

Magentax 2016.09.27. 09:27:08

@Cérnahuszár: az az Uhrin Benedek, akire gondolsz.
A Szalacsi Sándor meg a vízbű vette kija zoxigént.

2016.09.27. 09:28:14

@Magentax: mert én úgy érzem, hogy a L betűhet raccsolja a gyerek, főleg mikor okosat akar mondani olyan furcsan elharapja. Más nyelvekben van úgynevezett kemény L, a lengyeleknék a Ł, de az angolban is a Cool-t úgy kell(ene) ejteni, hogy kúv, itt a v egy kemény L-t jelent. Szóval Vóri. :-))

Magentax 2016.09.27. 09:29:12

@Spitzbauer: Jaaaaaaa - ez eszembe nem jutott volna. :D

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:29:39

@Magentax: azaz
ok most már képben vagyok szalacsival is

hereverő heverő 2016.09.27. 09:30:15

Respect Bruti :) Nekem meg revideálnom kell az álláspontomat: Mégiscsak jobb ha ez a tivi gyerek be van zárva oda. Ki se kellene engedni.

kamilla123 2016.09.27. 09:32:04

@Magentax: tudod, mint a Brian életében :-)

MacákékIcukája 2016.09.27. 09:32:53

@Spitzbauer: David jatszik rendesen, nem tuja o, csak nem ordibal feleslegesen :)

@VV Erőlegény: olvastam am a hajnali hsz-ed a masik posztban, csak annyira hosszu volt, hogy keptelen vagyok ra reagalni :D

@Magentax: nekem is ios van es ugyanez volt a bajom tegnap este, ugyhogy nem is szavaztam. Azt sem vagom, hogy Bence hogy erti ezt a "frissitsenek ra az applikaciora szavazas elott"-dolgot. Nem tudok rafrissiteni, megnyitom pl. a parbaj vagy szavazasfulet es picit varnom kell mire felugrik az aktualis kerdes.

@kamilla123: szerintem tivy-t kellene kirakni minel elobb, nehogy megusson valakit. Ha mar retekklub ilyen szerencsetlen, hogy nem buntetik meg/zarjak ki...

kamilla123 2016.09.27. 09:34:39

@Spitzbauer: ja igen, bár az sem esett le neki, h ha Dina gyenge volt, mert kiesett, akkor nem Dina nevében kéne továbbvinnie a játékot :-D mindegy, sztem ez érdekes vonal lesz és remélem, megspékelik még egy kis Vivi lámúrral is

Androido 2016.09.27. 09:35:20

@MacákékIcukája: Nemtom iOS-en hogy működik, de androidon múltkor is nyomni kellett rá a Store-ból egy update-et. Legalábbis a Viki-Lóri párbajon. A múltkor nem láttam. A kvíz szavazásoknál ugyanezt. Van amelyik napon kell, van, amikor nem.

Más: Most nézem az öfit, és a gyászolóözvegyLóri rohadtul idegesítő. Szerintem ez nagyobb "arcvesztés", mintha rámenne Vivire...Vagy nem tudom. De ez rossz. Nagyon.

Magentax 2016.09.27. 09:37:17

Engem ez a Micikoca egyre jobban idegesít. Hihetetlenül ostobán kavarja a szart, ezek az agyhalottak meg mindent elhisznek neki.
Kéne egy szembesítés, ki kinek mikor mit mondott, egyből lebukna a luvnyája.

Amúgy meg, a régebbi szériákban kijelölés és párbaj előtt (meg időnként csak úgy is), voltak bejátszások a brancsnak az ilyen susmák dolgokról, aztán csak pislogtak.
Erről vajon miért szoktak le a szerkik? Olyan jól fel tudná kavarni most is az állóvizet, ha mindenkinek bejátszanák pl. Micikoca kavarásait előbb Atival, aztán Zsoltival.

mobilos perpetuum 2016.09.27. 09:38:21

A másik posztot már nem olvassák.
Tehát megnyugtatásul.
Percig sem Dühít Dina kiesése, csak amiről tegnap írtam: hogy tinilányok többet szavaznak, arány felborul.
Ők pedig jellemzően nőkre nem, csak pasikra, akik a hormontermelést beindítják. Nem megvalósítható, de jó lenne valamilyen IP szűrővel az ivar-arányt szavazáskor 50-50% -ra beállítani.

Most komolyra váltva, Puzsér előtt már én is ledöbbentem, mikor Soma művésznő (????) , mikor énekel a srác, utána ezt mondja: Nekem míg énekeltél, benedvesedett a bugyim.
Szóval, ha egy férfi zsűritag azt mondja: felállt a farkam, vagy elcsöpögtem - páros lábbal rúgják, ki nemcsak a zsűriből, hanem a csatornától is.
Ez a hülyepicsa meg egy ejnye-bejnyét nem kapott emlékeim szerint.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 09:38:40

@Androido: Másodpercenként mennyit tudott már pislogni a vasárnapi Belevalóban mutatták, mialatt Jose Armando Dinával beszélgetett...?

2016.09.27. 09:40:44

@VV Erőlegény: Kijött az allergiája :D

É2I 2016.09.27. 09:40:44

Ez az Bruti! Nálam most megelőzted Sixx-et :D
(Egy picit lehetett volna csökkenteni a szókincset, mert ennek az ostorlábú málnakutyának 100-ad ennyi sincs, de csillagos ötös, így is :)

@VV Erőlegény: Ehh. Eddig tévedésben voltam. Ezek szívek? Pont azt hittem, hogy bedőlt seggek. De legyen szív! :D

Magentax 2016.09.27. 09:40:49

@MacákékIcukája: az app store-ból kellett egyszer letölteni az új verziót, de mostanában nincs ilyesmi. Én sem értem, mit ért Bence frissítés alatt. Pont az van amit írsz, ha elindítom az appot, jó sokára frissül csak a tartalom.
Ezt az appot elb@szták és kész.

2016.09.27. 09:42:32

@kamilla123: Neeeeem! A mi észkombájnunk (Vóri) úgy számol, hogy neki volt 60%-a, a luvnyának volt 40%, akkor az 100% :-)). Máshogy nem tudom elképzelni. De akkor meg miért akar bosszút állni? Megnyerte a játékot, nem? Nem. Na mindegy, nem értem. De. :-)))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.27. 09:42:34

@Magentax: ezt még az előző poszt alá írt kommentedre: igen, vmi fasza büntetést kaphatna, talán fog is.

Magentax 2016.09.27. 09:43:03

@kamilla123: de akkor inkább Lóvi kéne legyen... :D

2016.09.27. 09:46:16

@Magentax: Nem, mevt ott a az evvet (R-et) vaccsolják. Vóri meg az evt (L-t).

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2016.09.27. 09:47:22

@Magentax: az appról annyit, hogy nekem konkrétan szólt a vírusírtó, hogy kártékony program került fel a telóra...

MacákékIcukája 2016.09.27. 09:47:24

@Magentax: @Androido: nekem a legutobbi frissites a kihivas utan volt, mult szerdan. Azota semmi :D sztem is sz*r, legalabbis iOS-ra tuti. A cikkek nem is frissultek azota.

@mobilos perpetuum: a parbajt nem azert vesztette el Dina, mert David olyan szep, hanem mert Dina egy taplo paraszt es mindenki unta mar. A szavazatok tobbsege Dina ellen szolt es nem David mellett - ugyhogy felesleges is ezen orlodnod a tovabbiakban. Ha szereted a csicskagecizoket, javaslom tivy-t kedvencnek a tovabbiakban :)))

Androido 2016.09.27. 09:49:46

@VV Erőlegény: a BV-t nem nézem, nem vagyok képes elviselni sem a Zebraembert sem Helikoptert, tehát nem tudtam megszámlálni Lóri pislogásait. :D De Szerintem is a zallergia.

Androido 2016.09.27. 09:51:11

@MacákékIcukája: Ja, a cikkek androidon is csak kéthetente egyszer frissülnek. :D És szar, ja. Olvastam valami olyat, hogy párbaj esetén frissítés után érdemes ránézni a leadott szavazatra, hogy megvan-e még. De lehivatkozni sajnos nem tudom.

hereverő heverő 2016.09.27. 09:51:32

@MacákékIcukája: Nem, nem kirakni kellene, hanem istenesen (höhö..) megbüntetni. Egész nap Borat fürdőruhában kellene elvégeznie minden munkát a villában mint anno Simonnak (asszem).

2016.09.27. 09:53:22

@MacákékIcukája: Olyan aranyosan küzdesz a napi provokátorokkal :)

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:55:15

@hereverő heverő: simonon volt olyan? a franc hogy nem emlékszem :))
kire akartok most ilyen gúnyát adni? még támogatnám is

rearwindow 2016.09.27. 09:55:27

@hereverő heverő: sztem a stáb nem mer egy durva büntetést kiszabni tivire, hisz ők is látják, ez egy mentálisan instabil, agresszív, kiszámíthatatlan ember

introverted22 2016.09.27. 09:55:55

@mobilos perpetuum: Felnőtt nőként is inkább nézem Dávidot, mint Dinát, nem kell ehhez tinilánynak lenni. Amúgy meg azoké a műsor, akik szavaznak, tehát kár lenne elvenni a lehetőséget a sok tinilánytól. Ha nekik Dávid tetszik, akkor maradjon Dávid, mert lehet, hogy épp miatta nézik. Egyébként a VV-t felvállaltan néző pasi ismerőseim is simán Dávidot tartották bent, úgyhogy ez a gondolatmeneted sem állja meg a helyét :)Jah és a döntésük saját volt, nem a párjuk hatása alatt álltak. A legtöbben nagyon is boldogok vagyunk, hogy összeomlott a kis királyság és várjuk a továbbiakat. Te pedig hangoztasd tovább, hogy milyen igazságtalan volt, hogy Dinácska esett ki, csak félő, hogy attól még nem lesz igazad...

É2I 2016.09.27. 09:56:51

@Spitzbauer: Utólagos engedelmeddel ezt nyúlom ;D Eddig is zavart, hogy nem tudtam milyen nicket/gúnynevet ráaggatnom. Bár konzekvensen kistetű, izé kisbetűvel írom a tetv, izé neveket.
Már csak david-ra kell egy találat ....

@Magentax: A kamionsoros eddig is ez volt, de csak az mutatták belőle amikor nyuszira itta magát, és akkor már nem tudott olyan hirtelen színt váltani. Aka mindenkinek -akarata ellenére is- nyakába akadt és addig gurgulázott míg saját magával együtt a másikat is feldaszta. Most már józanul is hozza a ribik tsílt: mindenkinek nyal, a hátuk mögött meg sároz.
Mondjuk ez is játék... csak azt csodálom én is, hogy senki sem hívott már össze egy szembesítést. Pedig érezhetően tudják, hogy nyuuuússszi egy slájm.

Cérnahuszár 2016.09.27. 09:59:03

@windsor: egyszer már csak bele kell nyugodnia h dina lapát,
na akkor jön majd velőtrázó és kezdi előről

2016.09.27. 10:00:45

@Cérnahuszár: Esetleg egy vki két nick alatt?

Akasa27 2016.09.27. 10:01:07

ez brutálisan jó volt! :)

Magentax 2016.09.27. 10:02:12

@É2I: Ez az. Tudják, hogy mindenkinek összevissza hazudozik mindent, mégis Ati felb@szta az agyát Zsoltira, Zsolti Atira - mert ez a kavarógép aszonta....

introverted22 2016.09.27. 10:02:57

@Cérnahuszár: Nem fogja soha abbahagyni ő se, de igazad van, még pár nap és velőtrázó is jön, hogy lehülyézzen mindenkit, amikért a kiskedvence nem kellett a műsorba :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 10:06:46

@windsor: Én szeretem Velőtrázót, vele teljes a komment paletta!

Cérnahuszár 2016.09.27. 10:10:28

@windsor: van egy könyv, hajnal badányban a címe, kamaszkoromban olvastam
abban van egy karakter, az öreg molnár, aki férjhez akarja adni a lányát valami jágerhez, csak azt agyoncsapja valaki mert rajtakapják hogy lopja a fát
na a molnár belebetegszik hogy az akarata nem érvényesülhet, nem úgy lett ahogy ő jónak látta.
akkoriban gondolkodtam rajta hogy tényleg vannak ilyen emberek?
most már tudom hogy igen, elég sok :)

hereverő heverő 2016.09.27. 10:10:54

@Cérnahuszár: Hát Tivyre. Miután rongálja a berendezést, ezért mindne munkát neki kellene elvégeznie a villában, amit csak a többiek mondanak. És persze ilyen ruhában, hogy ne legyen megalázó :)
Esetleg lehetne két börtönőr is mellette: Zsolti, Mici. Szerintem ez már a szadizmust súrolja Tivi esetében, NEKIK szót fogadni... Szerkesztőőőőők ébresztőő

hereverő heverő 2016.09.27. 10:13:17

@rearwindow: Ők válogatták be, akkor most tessék megenni amit főztek.

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:18:35

@hereverő heverő: @rearwindow: mindenesetre baromi furcsa, hogy nem kapott meg komolyabb buntetest. Nem hiszem el, hogy retekklubnak nincs penze kifizetni ket nagydarab szekuritis verolegenyt (vagy akar egyet, mert Sittest is felkerhetnek, hihihi)

@Androido: hogy erted, hogy "lehivatkozni"?

@pávör dragonfruit: hehehe, ezen vihogtam egyet, ne hozz zavarba! *elpirul*

@É2I: @VV Erőlegény: David egy Clark Kent szerintem :))) viszont nagyon hasonlit ez a szeria az elozore, jopar karakter/tortenes kozott lehet parhuzamot vonni. Jelenleg azon izgulok, hogy David nehogy tultolja a tattikat es az legyen a veszte :(

@windsor: @Cérnahuszár: en birom velotrazot, lehet vele csipkelodni, erti o a viccet :D

introverted22 2016.09.27. 10:20:56

@hereverő heverő: Szeritnem Zsolti mellé Vivi kéne őrnek. Mici szereti Tivyt, de Viviben ott bújkál a genya, ezt már láthattuk jó néhány alkalommal... Nem véletlen szólt rá Tivy külön, amikor felvette a pincér jelmezt... (ami amúgy értelmesebben állt rajta, mint néhány cucc, amit önszántából sikerül kitúrnia a jelmeztárból)

2016.09.27. 10:22:42

@MacákékIcukája: :D én már csak ugrom a kötözködőket

rearwindow 2016.09.27. 10:23:20

@hereverő heverő: biztos nem hiányzik az rtl-nek hogy tettlegességig fajuljanak a dolgok. Tiviből még azt is kinézem, hogy kést ragad. Gondolom senki nem akar a stábból arendőrségre járni miatta. A beválogató pszichológust viszont kirúgnám a helyükben

2016.09.27. 10:23:45

@MacákékIcukája: "en birom velotrazot, lehet vele csipkelodni, erti o a viccet :D "

... csak nem szereti. :-D

Magentax 2016.09.27. 10:26:33

@rearwindow: Én is attól tartok, hirtelen dühében leüt valakit, amilyen pszichopata.

Pácsó Ármándó 2016.09.27. 10:26:49

Nagyon teCCett a poszt, köszi! :-)

introverted22 2016.09.27. 10:27:09

@pávör dragonfruit: És neked van igazad, innentől én is ignore listára teszem őket :)

Cérnahuszár 2016.09.27. 10:27:54

@PeniValdes: ja, aztán mégis folyik a kampány, mintha még lenne tét
dina már amúlt

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:28:41

@pávör dragonfruit: en pedig baromira raerek, elozo szeria alatt megedzodtem :D mar csak conchi hianyzik innen <3 :D

@Spitzbauer: :DDD Viccet felreteve az en viccelodos cukkolasomat multkor sztem levagta es nem allt bele a konfliktusba, hanem visszapiszkalt :D Aztan lehet, hogy tevedek, ki tudja... :)

É2I 2016.09.27. 10:28:53

@VV Erőlegény: Nem igen néztem a VV-ket, így dángomb sincs róla ki az, így nem tudnék azonosulni vele ;)

@MacákékIcukája: Egy kicsit megvariálva a "clarkent" gyó lesz. Bár most ugrott be, hogy (asszem Sixx, de javítsatok ki) már megadta a "szegény ember deadpool-ja" nevet, ami elég találó :D

Cérnahuszár 2016.09.27. 10:29:17

@windsor: én is csak addig dumálok amig nincs itt
aztán inkább hallgatok

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:30:21

@windsor: nemar gyerekek, uncsi lesz ez igy! Ne tujuljatok :D

rearwindow 2016.09.27. 10:30:33

@Magentax: simán. teljesen infantilis. 28 éves létére egy ötéves gyerek érzelmi/értelmi szintjén áll. Tetteinek nem látja a következményét, a pillanatnak él mint egy aranyhal

2016.09.27. 10:32:00

@windsor: @MacákékIcukája: De tökjól csináljátok a riposztokat, csak belőlem hiányzik ez úgy érzem :D vagy lusta vagyok ugyanazt leírni többször :D
Miattatok szívesen olvasom :))

rearwindow 2016.09.27. 10:32:48

Remélem Zserivel kiemelten foglalkozik a villa-pszichológus, mert tivi szerintem komoly pszichés károkat okoz benne

introverted22 2016.09.27. 10:34:01

@Cérnahuszár: Én is jobban élvezem a társalgást így, hogy nincs itt, mert nem jön be a stílusa :) Ettől még persze tiszteletben tartom, hogy Dina a szíve csücske, csak ne akarja megértetni az okait és elfogadtatni velem, mint a műsor pozitív elemét. Mondjuk már mindegy, Dina kint van, szóval végre újra nézem az összefoglalókat :)

hereverő heverő 2016.09.27. 10:34:04

@windsor: @rearwindow: Ez a szekus ötlet nekem is megfordult a fejemben, de elvetettem, mert az már nem igazi megalázás lenne, hanem valódi börtön. Valószínűleg tivynek is kínosabb ha saját pajtásai (sic) őrzik és alázzák szénné. 36 misiért szenvedni kell kisnegatívy.

É2I 2016.09.27. 10:34:05

@Magentax: Ő az a fajta, hogy csak olyannak megy neki, aki nem tud visszaütni vagy megérzi rajta a vérszagot. Jelen esetben ezek a tárgyak és a nők. ;) (Én kérek elnézést minden nőneműtől :)

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:35:04

@É2I: tenyleg, az mennyire jo volt!!! :D

Krétagarbó 2016.09.27. 10:35:31

Csicskagecccci, KUTYA jó lett a poszt!!! :)

Cérnahuszár 2016.09.27. 10:35:51

most vettem észre hogy soma-evelin paplanos akciója alatt a macskajaj film zenéje ment :D

etikette 2016.09.27. 10:37:34

Jajj nagyon sukár poszt lett! :D Meddig tart a VV? Karácsonykor még bent lesznek?

introverted22 2016.09.27. 10:38:15

@É2I: Én csak azt nem értem, hogy ilyenkor hova tűnik a gyengéket pártoló Krisztián? Miért nem mer odaállni Tivy elé, és rászólni, hogy elég! Mondjuk ugyanez igaz a többi pasira is. Hát nem igaz, hogy mind pont akkor felejti az áztatópohárban a tökeit, amikor ennek elgurul a gyógyszere...

Magentax 2016.09.27. 10:38:25

@É2I: Ez igaz, nem is emlékszem, hogy valamelyik srácba is bele mert volna kötni. A múltkor is, amikor rászólt Krisztián, egyből elhallgatott és becsicskult.

mobilos perpetuum 2016.09.27. 10:38:54

@MacákékIcukája: A "nem" szó elkerülte a figyelmedet, tehát utoljára: nem Dina kiesése a probléma.

Az a gond, hogy nő nem is fog győzni VV-n. Ez már a nyolcadik széria, mindig ezt láttuk. Vivi se esélyes, a többi még annyira sem.

Magentax 2016.09.27. 10:39:23

@windsor: pont hogy rászólt Krisztián Zseri miatt

Akasa27 2016.09.27. 10:40:35

@Cérnahuszár: :)))) szerintem lassan hidegrázó.:))))

Krétagarbó 2016.09.27. 10:40:39

@Spitzbauer: azért lássuk be, elég szégyen volt az az ejeaku, izé ejakuláció prékox vagy mijafaszom:))) a Tiv Tivynek, igencsak bántja ffiúi hiúságát. Emiatt is ostorozza szegény Zserit, mert hát nyilván ő az oka mindennek.
És igen, én is ismerek olyan embert, aki addig szépíti a dolgokat, amíg meggyőződéssé nem formálja azt magában is.

rearwindow 2016.09.27. 10:41:23

@É2I: lehet hogy így van, és tényleg nem menne neki fizikailag senkinek. Én mindenesetre (nőként) elképzeltem, hogy a nap 24 órájában össze vagyok zárva 200 m2-en egy olyan emberrel, aki minden (számomra értelmezhető) ok nélkül egyszer csak rámüvölt hogy "csicskageci takarodj innen mert szétütöm a szádat", szóval én nem tudom meddig tudnám ezt a terrort elviselni...

introverted22 2016.09.27. 10:42:26

@etikette: Nem hiszem, szerintem kb novemberi közepéig húzzák csak... vagy nem? Nem heti 1 hullik ki és a végső 3 már egy napra jut?

É2I 2016.09.27. 10:43:05

A tivy büntetési körbe én is beszállnék: Én egy zebracsíkos pólyába öltöztetném és egy tíz kilós cuccedlit akasztanék a nyakába. Három napig 24 órán át kellene viselnie, amit el is mondanának neki, ha napi két mosdáson/formázáson kívül leveszi, azonnal ki lesz zárva. Oszt' kalap.
(Tudom a pólyázás már volt valamikor, valamelyikben. De legalább nem kell nekik új kelléket gyártani; meg van az valamelyik raktár mélyén.)

Magentax 2016.09.27. 10:45:16

@Krétagarbó: és ráadásként Zseri azt sem vette észre, most akkor bent volt vagy nem volt bent :DD

É2I 2016.09.27. 10:52:05

@rearwindow: Egyértelműen nem kell az ilyen gyökérmálnát egy percig sem elviselni!

Viszont ez egy ilyen műszar: Pont az a lényeg, hogy minél jobban kimozgassák egymást a komfortzónájukból, legyenek ffiak, nők. Mi meg kintről jólmegmondjuk: Dikmán, milyen fasszopó csicskagetzik ezek! Közben meg ez a VV, csak itt zanzásítva, nagyítón keresztül nézhessük. ;)

yoga girl 2016.09.27. 10:52:30

Én akkor sem értem hogy akar Lóri bárkit is megbosszulni. Elhívja őket a sufniba és csúnyán rájuk pislog vagy mire gondol?

2016.09.27. 10:54:16

@Krétagarbó: @Magentax: Igen van az a vicc is:

-Bent van már?
-Persze!
-Hű de nagy!

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:55:14

@pávör dragonfruit: haha ari vagy, koszi :) igyekszem, aztan lehet, hogy elunom egy ido utan en is...

@windsor: valakik pedzegettek David gyozelme utan, hogy Krisznek ugy tunt, hogy fogy el a turelme (amikor tivy amokfutasba kezdett) - en nem lattam ebbol semmit, pedig tobbszor is megneztem azt a videot. Elkepzelhetonek tartom, hogy elege lesz es beszelni fog vele, legutobb Vivinek mondta, hogy nem tetszik neki ahogy tivy beszel a nokkel.

@mobilos perpetuum: mondjuk ez inkabb a casting stab hibaja, valahogy mindig kihagyjak a normalis, egyedi es vicces noket a szorasbol (persze az is lehet, hogy normalis, egyedi es vicces nok nem is jelentkeznek ebbe a jatekba). VV2-ot Aniko nyerte volna (en is neki szurkoltam anno, nagyon birtam), de Arpaek megbuheraltak a szavazatokat es ezert lett Laci a nyertes. VV6-ot pedig majdnem Zsofika nyerte... Vivi szerintem meg eselyes, mert van esze es lehet, hogy egy ido utan meg jobban at fogja latni a dolgokat. Persze ehhez az is kell, hogy a most legnepszerubb ferfijatekosok alaposan lejarassak magukat es ez benne van a pakliban, elegge az elejen vagyunk meg.

Krétagarbó 2016.09.27. 10:56:01

@yoga girl: Lóri most kicsit csalódott, vagy lehet, hogy mégsem, csak eljátssza. Majd ma kiderül, remélem sokáig nem lesz bánatos kiscserkész, mert akkor csalódni fogok a megérzéseimben. Eddig azt gondoltam, hogy tudatos, taTTikus játékos, de tegnap kicsit elbizonytalanodtam.
Ez a "megbosszulom" egy hülyeség, ez is Dinától jött, ő adta a szájába úgymond dikk.

BAZINGA2 2016.09.27. 10:59:24

Lóri sírt, bosszút esküdött, amiért Dina kiesett és bemutatja a gonosz oldalát. Mindenkit kivisz, és kint hagy!!! Ő megígérte Dinának, hogy elviszi Bora Borára. Tehát nem számolt azzal, hogy Dina nyer, sőt a saját zsebében érzi a 36 millát. Mici az üzletasszony (jobb körökben forog) megkérdezi, hogy hol van Bora Bora? Lóri válasza: "mit tudom én, Dina kérte! " ) Úgy néz ki, hogy ezek az iskola mellé jártak. Lassan kiderül, hogy legtöbb játékos buta, sötét mint az éjszaka, vagy futóbolond.

Androido 2016.09.27. 10:59:25

@MacákékIcukája: Úgy értettem, hogy nem tudom belinkelni, hogy hol olvastam ezt.

MacákékIcukája 2016.09.27. 10:59:48

@Magentax: ezt nem lattam/hallottam, mit mondott neki es mikor volt ez?

@rearwindow: szerintem semeddig, ez teljesen osszetori az ember lanyat. Volt mar hasonlo esetem, nem kivanom senkinek. A lelki abuzus is abuzus, nem csak a fizikai.

@yoga girl: es kozben mondja nekik, hogy "grrrrrrrr" :DD

yoga girl 2016.09.27. 11:00:26

@Krétagarbó: Persze hogy hülyeség, Dávidot jelöltetjük Dinával, Dávidot kivisz Dina mert meggyőztük, Dávidot visszaszavazták a nézők 61%-os arányban, Dávidra haragszunk. :D Nagyon viccesek.
Illetve az is hogy Lóri szerint "az én hibám" mert hogy nem megy vissza olyan nő akinek kapcsolata van... hát lehet hogy a nézők közül 1% ilyen szívtelen hogy szétválasztani akarta őket, de szerintem az alpáriság inkább volt döntő, de ezen egyik sem gondolkodott el.
Persze ha Lóri bánatos kicsit átérzem, biztos szar lehet, de nem tudom van benne valami fura ami miatt nem hiszem el azt se amit kérdez. Bár lehet ez a taktika, fene tudja már.

@MacákékIcukája: Neeem, közben rájuk köhög! :D

Berborosz 2016.09.27. 11:02:37

Most, hogy Dina kiejtette magát, kit kell gyűlölni falkában?
Tivyt? Lórit?
Nem látom tisztán, mi a mainstream.

hereverő heverő 2016.09.27. 11:02:41

@MacákékIcukája: Jézusom, most mondj egy legnépszerűbb férfijátékost ! :) Soma és Zsolt nem férfi, Attila és Lóri nem népszerű, Dávid és Krisztián meg nem leg.

hereverő heverő 2016.09.27. 11:05:39

@MacákékIcukája: még egyszer nekifutok a válasznak, a blogmotor meg kapja be Tivy eszét.

Szóval mondj nekem legnépszerűbb férfi szereplőt ! Soma és Zsolti nem férfi, Attila és Lóri nem népszerű, Dávid és Krisztián pedig nem Leg.

Magentax 2016.09.27. 11:06:42

@MacákékIcukája: amikor Dávid visszajött és Tivy Zserit kutyázta. Még a hálóba is utánament, hogy vegyen vissza, így nővel nem beszélünk...

Magentax 2016.09.27. 11:10:16

@hereverő heverő: Lóri még lehetne is népszerű akár, csak gyorsan el kéne engednie ezt a hatalmas szerelmet.

Magentax 2016.09.27. 11:12:00

@Magentax: marha gyorsan le kéne vonnia a tanulságot, hogy ez a Dinás játék nem jött össze, egészen más tattika kéne

É2I 2016.09.27. 11:13:11

@BAZINGA2: Nekem azért tiszta sor, hogy ez a műszar nem a tálentekről szól. Itt pont az lényeg, hogy láthassuk(sic!) amikor tizenvalahány pontagyú hogyan taTTikázik. Alapból már az is epic, hogy valaki azért furakszik így 36milióért, hogy minimum seggarcot csináljon magából egy kismagyarnyi ember előtt :)

@Berber Oroszlán: Tivy van porondon. De valljuk be, tesz is érte...

MacákékIcukája 2016.09.27. 11:13:31

@yoga girl: terjeszti a Zebolajat!

@hereverő heverő: ne akadj ki egy darab jelzon, ennyi erovel azt is irhattam volna, hogy "legeselyesebb" vagy akarmi :) Nyilvan a gyozelemhez az kell, hogy a nezok tudjanak azonosulni veluk valamilyen szinten (pl egy normalisabb ertekrendu jatekossal vagy egy pozitivabb, taktikusabb/viccesebb karakterrel - Attila, Alekosz pl.- aki kiemelkedik a mocsarlakok kozul). Jelenlegi allas szerint David, Krisz vagy Zsolti (bar Zsolti az utobbi idoben vesztett a nepszerusegebol).

@Magentax: ofiben benne van? Mert akkor kikeresem ma...

ewita 2016.09.27. 11:16:30

Ez brutál vót Bruti,köszi!! hallottam közben a nyomi kis csicskagecipapagálykutya hangját a fejemben! gyorsan megyek is és elfoglalom magam,mert különben szétrúgok valamit!! oszt a végén még kizártok! :D:D:D

Magentax 2016.09.27. 11:17:30

@MacákékIcukája: én nem nézek mást, benne kell lennie - az viszont lehet, hogy nem pont a párbaj után, hanem egy előbbi kirohanásnál történt, de úgy emlékszem, a párbajnál volt.
Olyan sok van, elég nehéz lenne megtalálni. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.27. 11:18:19

@Berber Oroszlán: Dávidot, nyilván.
Szerintem az eddig sem egetverő színvonal tovább fog esni a tespedés és unalom felé Dina kiesésével. Ha Tivyt is kiszórják pláne.
A 6-os VV 120 napig tartott, a 7-es asszem 110 körül. Szóval Karácsony előtt simán vége lesz jócskán ennek is.
Legközelebb már pasinak kell kiesni mindenképp (hacsak a csajszik el nem szúrják és 2 csaj megy párbajra)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 11:22:36

@Krétagarbó: Lórinak, ha igazán taktikus már tegnap el kellett volna kezdenie elhatárolódnia Dinától, de majd meglátjuk... :-) Amúgy egyik játékos sem 100%-san tudatos benn, és sokszor improvizál, a nézők meg felejtenek (hiszen máskülönben hogy lehetett volna Dennis az előző széria második helyezettje egy olyan belépő után, amivel bement a villában a beszavazó showján, sőt néha szavazási kényszerhelyzetek is fennállnak. Még a legtudatosabb Zsolti is sokszor kiesik a szerepéből, vagy túltolja azt. Drukkoljunk együtt Lárinak Spitbauerrel szemben, de persze nem a végletekig. Ha legyengül el kell engednünk a kezét! :-)

KapitányG 2016.09.27. 11:24:09

@kamilla123: Sokkal régebbi találmány :)
"Kínai blendi, lettentő elős ital" ; "Missy, palancsol tea?" stb.
(Lee, a kínai szakács Steinbeck Édentől Keletre című regényében - fordította Szinnai Tivadar, azt hiszem, 1958-ban.)

introverted22 2016.09.27. 11:26:17

@Berber Oroszlán: Ha rám hallgatsz, azt utálsz, akit akarsz. Max nem az fog kiesni a következő párbajnál, hanem az, akit a többség utál :)

Cérnahuszár 2016.09.27. 11:27:32

@windsor: sztem krisztián jól csinálja, hagyja hogy marják egymást aztán aki marad azzal mérkőzik

zsolti fura ebből a szempontból, csitítgatja őket folyton, de hosszútávon veszteni fog vele

É2I 2016.09.27. 11:28:29

@Magentax: Már korábban is utána ment. Akkor is zsét kutyázta. De a nagy ostorlábú akkor is becsicskult az ágyra, még be is fordult.
Sajnálom ugyanakkor, hogy a sittes nem mozdul rá igazából. Nem fizikailag, hanem csak adottságainak bemutatásával és erősebb verbális fenyítésekkel. Csak ugye a közmunkások osztályvezetője már megszokta, hogy elég neki megjelenni és elhalkulnak a hangadók. Egy igazi fellépésére kíváncsi lennék, de nem hinném, hogy a "tesó, ne csináld már"-on kívül többet tudna. Annál meg nyilván okosabb, hogy bent egy vaskosabb elefánt puszival nyomatékosítaná mondandóját. Mint ahogy idekint sem az a verekedős fajtának néz ki. Az, hogy egy verekedésbe belekeveredett és bevitték előzetesbe, szimplán bárkivel előfordulhat, aki megfordul egy-egy szórakozó helyen.

Magentax 2016.09.27. 11:28:32

@VV Erőlegény: azért 1 napot muszáj volt gyászolnia, már csak a kegyelet okán is.
Na majd mától... :)
Vagy eltujul és néz maga elé búbánatos szemekkel - ekkor seperc alatt kiesik, vagy elkezd jáccani, kijön végre a sufniból, bulizik, smárol, tattikázik.

introverted22 2016.09.27. 11:30:39

@Cérnahuszár: Azért, mert Zsolti közben bele is szól, és az elején tette mindezt pártatlanul, de aztán mostanra már lekopott a smink egy része és látszik az igazi arca. Már nem szimpi, mert nem stabilan hozza az elején bemutattot karaktert. Azzal egyenes út vezetett volna neki a top 3-ba.

Magentax 2016.09.27. 11:31:46

@É2I: Krisztián már többször említette, hogy kint másképpen rendezné le ezeket a dolgokat - leütné, felrúgná az adott embert.
Lehet, hogy azért nem merül bele mélyebben a verbális fenyítésekbe, nehogy elsodorja az indulat, mert az ilyen csendesnek és nyugisnak tűnő emberek a legveszélyesebbek, ha bepipulnak.

WICKEDWITCH 2016.09.27. 11:31:53

@pávör dragonfruit: @windsor: @Cérnahuszár: @MacákékIcukája: Velőtrázónak úgy emlékszem, Krisztián a szíve szerinti kedvence, és tutira nem egy ember van két nick alatt. Teljesen más a stílusuk. :)

walovilag 2016.09.27. 11:32:20

Én sem vagyok tinilány, mégis Dávidra szavaztam, de csak azért hogy lássam a Lóri hülye fejét, amikor a Dávid megy vissza, és mutatták is eleget, teljes kielégülés volt a tegnapi összefoglaló. Az a gyerek akkora sötétkamra, ő nem érti hogy a nézők miért így szavaztak : DDDDDD
Egyébként meg az előző párbajon meg Lórira szavaztam, hogy menjen vissza Viki ellen. De hát szegény Viki elég gáz volt.
Egyébként Anikó miért pizsamába vezet műsort?

introverted22 2016.09.27. 11:33:33

@Magentax: reméljük, hogy nem folytatja a tegnap beharangozott "kiviszek és kinthagyok mindenkit a gecibe és megbosszullak" gondolatmenetét, mert abba igenhamar beletörik a nem létező bicskája. Túl sok kártyát kiteregetett már a játék elején... Jah, amúgy meg ő volt a fax, ő tehet Dina kieséséről, így akkor a saját kiesésével bosszulná meg igazán Dina kiesését :D :D

Magentax 2016.09.27. 11:34:18

@MacákékIcukája: na jó, de azért az az Edina egy fokkal érdekesebb volt, mint Dina, nem volt ennyire alpári és közönséges, Lacus is pozitívabb szereplőnek látszott mellette.
Emlékeim szerint Laci nem volt rosszindulatú, Lóriról ezt nem állítanám.

hereverő heverő 2016.09.27. 11:35:30

@MacákékIcukája: Ne érts félre, nem vagyok kiakadva. Csak nekem egyszerűen egyik sem szimpatikus. Egyikkel sem tudok nemhogy azonosulni de még ránézni sem öklendezés nélkül. Nem hiszem, hogy korunk lányai-asszonyai ezekért a díszfaszokért rajonganának, de ha mégis, akkor én kiharapom a verőeremet, vagy nem is tudom mit kellene tennem ? Talán leejtem a szappant Zsolti előtt :)

2016.09.27. 11:35:49

@WICKEDWITCH: Lehet, én a dina védést láttam, Krisztián még annyira érdektelen, észre sem veszem a róla szóló kommenteket :D Mindenesetre ha valaki egy lemezt pörget azt általában ugrom, egy ilyen lowlife dinát nemigen tud senki velem elfogadtatni :D

introverted22 2016.09.27. 11:35:54

@Magentax: Dina Fanni és Edina mixe volt... csak sajnos a rosszat szedte össze mindkettőből :) Pedig ott mindkettőnek volt pozitív tulajdonsága is...

MacákékIcukája 2016.09.27. 11:36:24

@É2I: szerintem tud. Multkor ment a vita a csecsemonevelesen (vagy nem is tudom mi volt mar) es teljesen kiakadt, elkezdett veszekedni a tobbiekkel es mindenki elhallgatott, baromi jo jelenet volt :D Tivyvel joban vannak, valoszinuleg ezert turelmesebb (de ez sem fog orokke tartani, varom mar a pillanatot). Egyre szimpibb nekem. @Magentax: na majd jol kikeresem azt a vidit! :)

Magentax 2016.09.27. 11:37:19

@windsor: Csak félig értek egyet veled. Sztem Dina kieséséről maga Dina tehet. Mosdatlan szájú, a végletekig irigy és rosszindulatú kis pics@ volt, aki folyton teli szájjal zabált és káromkodott.

2016.09.27. 11:39:39

@VV Erőlegény: @Magentax: Nem akarom Vórit menteni, de a műsor csak a kiesés után közvetlenül rendezett bulikát vagy lehet, hogy csak az elejét/közepét mutatta. Tehát Vórinak még igenis illett gyászolni, de (mivel ugye nem akarom menteni :-) dühösen vagdalkozni, bosszútesküdni nem.

Egyébként az ilyen bulikákból szokott kisülni (vagy elsülni, ld. negaTivy) egy-két dolog, és mivel senkit sem láttam még pizsiben, még reménykedem, hogy a mai összefoglalóra is maradt valamilyen csattanó (vagy flettyenő :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.27. 11:42:30

@KapitányG: Na, látod ezt én sem tudtam. Itt a hogyvoltban "Lobbantott Csilke" aki ezt a "beszédmódot" szokta használni, de az ÉH3 óta nem láttam -igaz én se voltam errefelé-
Apropó, mikor szedik le már az ÉH szereplőket a fejlécből? Nem mintha a VV8-ból bárki megérdemelné manapság a címlapfotót...

introverted22 2016.09.27. 11:42:54

@Magentax: Ilyen értelemben természetesen igen, félre ne érts, én nem voltam hajlandó nézni az elmúlt időszakot, annyira irritált az a nő. Viszont a még bent lévők közül csak magán állhat bosszút, mert a legtöbbet a bentiek közül ő ártott Dinának, saját magán kívül még Lórinak köszönheti, hogy már a villán kívül káromkodhat.

Magentax 2016.09.27. 11:43:51

@Spitzbauer: Ezt mondtam pont én is, hogy egy napot még illett gyászolnia és majd most 1-2 napon belül derül ki, van-e egy csöpp esze és továbblép, lekezd ő is játszani vagy betujul és mered maga elé üveges tekintettel, de akkor repül.

2016.09.27. 11:45:45

@windsor: "így akkor a saját kiesésével bosszulná meg igazán Dina kiesését :D :D "

Ott a pont!

introverted22 2016.09.27. 11:47:01

@Majom1Parádé: majd amikor lesz ÉH4 :D (amúgy ez a kérdés már bennem is felmerült, hogy időszerű lenne váltani, bár a kedvenceim is ott vannak, szóval akár maradhat is)

Magentax 2016.09.27. 11:47:10

@windsor: lehet, hogy ez a "szerelmi szál" már kezd unalmassá válni a nézőknek. Az ellenséges adó műsora is most kerül le a színről, pedig ott is dugtak, de senkit nem érdekelt.
Ott lehet hibás a Lóri, hogy Dávidot erőltette ellenfélként, mert egy gyáva szar, ő nem merte bevállalni és azt képzelegte, Dinával megvereti a fő ellenségét.

MacákékIcukája 2016.09.27. 11:47:34

@WICKEDWITCH: Soma a kedvence :) nem vettem eszre a stilusbeli kulonbseget :-O

@Magentax: igaz, csak a szerelmi nyuglodestol a vegere mar kisse megborultak es en is eluntam azt a szalat.

@hereverő heverő: igy ertelek, nehez ugy vv-t nezni, hogy senkire nem "imprintelsz" :))) Nekem a vv6 volt ilyen. A dontot mar nem is neztem, csak elotte azt a par napot, amig Attila bent volt. A rajongas az tulzas, nyilvan a sok rossz kozul valasztja ki az ember a legkevesbe rosszat. En pl Davidot birom, de hianyolom belole azt a fajta humort ami Robinban nagyon tetszett tavaly. Krisz pedig egyre szimpibb, pedig az elejen egy suttyonak tartottam.

Cérnahuszár 2016.09.27. 11:47:53

@WICKEDWITCH: hát nem tudom ki a kedvence, mert gyakorlom hogy olvasás nélkül átugorjam, már elég jól megy. Csak fura ez a hasonló rágörcsölés azokra akik nem kedvelték dinát, és támadni őket a véleményükért, pedig ahhoz mindenkinek joga van

@windsor: zsolti nekem most fura, még nem döntöttem el melyik arc az igazi, mondjuk egy kedvencem sincs még, akit favorizálnék

introverted22 2016.09.27. 11:48:17

@Magentax: Akkor is repül, ha a Dávidot támogatók ellen kezd eszetlen bosszúhadjáratot folytatni... Mert arra se sokan kíváncsiak... Szerintem.

2016.09.27. 11:49:45

@Majom1Parádé: "mikor szedik le már az ÉH szereplőket a fejlécből?" Minden nap ezt a költői kérdést teszem fel én is magamban.
Illetve, a másik, hogy ki a fejlécben a középső leányzó, mert arra nem emléxem a ÉH-ben.

Magentax 2016.09.27. 11:52:28

@windsor: igen, de milyen bosszúhadjáratra gondolhat vajon?
Csúnyán néz? Bekeni fogkrémmel a cipőjüket? Dünnyög rájuk?
Ha elkezd jelekben szervezkedni, arra is ráfázhat. Per pillanat bárki kint hagyná.

kamilla123 2016.09.27. 11:52:35

@hereverő heverő: jó ötlet, de női börtönőrök legyenek. Zseri és Mici. Attól Tivy megőrül

introverted22 2016.09.27. 11:53:28

@MacákékIcukája: Robin se azonnal lett vicces, hátha majd most kibújik a szög a zsákból :) Drukkolok, hogy így legyen, mert pl a szembesítésnél, amikor Lórit a szőnyeg szélére állították akkor azért elég keményen tudott beszélni, ami tetszett.

Magentax 2016.09.27. 11:54:14

@Spitzbauer: nem az a csaj, aki egy (talán) Ádám nevű fickóval együtt jött be párként, az egyik buliban a kőre pisilt? Melanie vagy mi?

Berborosz 2016.09.27. 11:54:43

@windsor: Nana!
Ha nem azt utálom, akit a falka utál, akkor engem fognak utálni.

BAZINGA2 2016.09.27. 11:56:42

Kíváncsi vagyok, hogy miért nem mutatták meg a nézőknek, hogy utolsó este a hálóban Dina és Lóri szexeltek??? Milyen alkalomra tartogatják? Lehet, hogy Lóri azért borult ki, hogy a szex nem jött be a szavazásnál! Az igazság az, hogy nem is mutatták meg, így a nézők nem tudtak róla. Itt a videó (csak 18 éven felülieknek!) ... nézzétek meg! Ez nem csak maszatolás, megdugta.

vipzone.reblog.hu/vv-dinat-szembesitettek-a-tetteivel/

kamilla123 2016.09.27. 12:02:09

Feltűnt nektek, hogy Zsolti egye jobban hasonlít VV5 Petire? Főleg, amikor a riportban nyilatkozik. A tekintete, meg ahogy kezd meghízni.

WICKEDWITCH 2016.09.27. 12:05:23

@MacákékIcukája: egyszer megpróbáltam kitalálni, hogy kinek szurkol, és négy emberre szűkítettem a listát(Soma, Vivi, Zsolti, Zseri asszem). Azt mondta, hogy aki szerinte nyerni fog, az köztük van (ez Soma, akit bír is), de akinek szíve szerint szurkolna, azt kizártam (később írta, hogy ez Krisztián).
@Cérnahuszár: a rágörcsölést én sem bírom (néha nem is bírom ki, hogy ne szemtelenkedjek :) ), de úgy érzem, Velőtrázó inkább a stílus miatt bírálta a Dinaellenes ligát, vagy mit, mint a véleményért.

2016.09.27. 12:10:16

@BAZINGA2: Ez "szép" tattika, gáz, hogy ennyi telik..

Berborosz 2016.09.27. 12:23:59

@WICKEDWITCH: Dinaellenes Koalíció.
Egyértelműen a gyűlölködő stilus miatt bírálta őket.
Ahogy én is.

Hétkilenced 2016.09.27. 12:24:06

Nem értem, tivi mit keres még bent. Nem gondolnám veszélytelennek azt, ahogy zserivel üvöltözik minden általa ismert csúnya szót használva, mutogat rá, hadonászik, székeket rúg fel, és fenyegeti, hogy "szétbaszom a fejed". Ráadásul semmi oka nem volt rá. Ezt mennyiben haladta meg az, amikor Viki a végletekig hergelte Simont, aki szétszakította rajta a pólóját? Értem én, hogy aki kurvának megy... na de legalább a műsor alatt ne tegyék tönkre egy életre a játékosokat, vagy ne hagyják így elfajulni az indulatokat.

hereverő heverő 2016.09.27. 12:25:57

@pávör dragonfruit: Tudod a dinoszaurusznak is két agya volt, egy a fejében és egy a farkában. Ezeknél a lakóknál is pont így van, és sosem tudhatod, melyik agya irányít. Ezért telik ennyi.

Krétagarbó 2016.09.27. 12:27:24

@Spitzbauer: A szilikonbébi? ÉH Mariann(a), jó karakter volt amúgy.

2016.09.27. 12:28:27

@Magentax: Kedves tőled, hogy így segítesz. Most beazonosítottam. Csak erre a képre annyira sem hasonlított a műsorban, mint az egyik tojás a másik villamosra.

2016.09.27. 12:29:42

@Krétagarbó: Nem bírtam :-))) Meg a Petyát se a végén. Asszem örültem, hogy az Oki vagy hogyhívták (nem úgy) nyert.

Cérnahuszár 2016.09.27. 12:32:49

@WICKEDWITCH: nem a stílusról volt szó, de nem könnyű meghúzni a határvonalat hogy már a személyt bírálja amiért az a véleménye ami...sixx is ezért vágta ki innen korábban
pl ha azt mondja dina ellenes koalícióban vagyok mert az a véleményem ami sokaknak és azt akarom hogy kiessen, az sértő, mert érzelmileg zsarol, olyannal amit nem tettem, csak véleményem van ami az övével nem egyezik sokakéval meg igen.

MacákékIcukája 2016.09.27. 12:34:43

@BAZINGA2: szerintem azert nem mutattak, mert a weboldalon nezik a klikkelesek szamat a videoknal es valszeg rajottek, hogy a kutyat sem erdekli :))) Vagy mert dina kiesett, ergo tokmindegy, hogy mit csinaltak. Mi ez a vipzone? En a hivatalos oldalt szoktam nezni.

@windsor: enisenis! Nekem mar az elejen leesett, hogy Robin vicces, amikor kisminkelte ot Edina es elkezdett lanyosan beszelni :D Kar, hogy nem mutattak gyakrabban a poenjait. Arra emlekszel, amikor atverte Lacit a kontinenses heten, hogy le kell borotvalnia a bajszat? :D Mekkora rohoges lett belole, szenzacios volt!

,, 2016.09.27. 12:37:10

@Spitzbauer: teraszra pisilős Melanie

2016.09.27. 12:37:37

@Krétagarbó: Jut még eszembe, hogy a czigánylány a Snezsi lakótársa. Kicsi a világ, na.
Kicsi ez a magyar cölöp-szemétdomb, na (akartam mondani).

Soxor eszembe jutott tegnap meg ma, hogy Sixx írta, mikor Evcsike a nyelvével gyomortükrözést hajtott végre Somán, és aztán megigazította a szerelését, hogy ilyenkor azért a Symbolban fel szokott szippantani egy csíkot. Az nagyon ült. Szinte láttam magam előtt. :-DD Köszönjük kedves Sixx.

introverted22 2016.09.27. 12:39:16

@Spitzbauer: Lokinak is jó lesz az :) Én pedig pont Petyát és Marcsit bírtam, még akkor is, ha a végére eltaktikázták magukat, mert ők legalább tényleg végig taktikáztak. Okosan cserélgettek, jó döntéseket hoztak ás értelmesek voltak. Az egy jó casting volt. Meg jó volt, amikor bevágták utólag, hogy mit sunnyogtak közben a játékosok, amit a fő szálon nem mutattak meg :)

,, 2016.09.27. 12:39:17

off: ha vki tud linket a tegnapi teljes clinton/trump cshicskagechizéshez, küldje el privátban léci

Berborosz 2016.09.27. 12:40:36

@BAZINGA2: Soha nagyobb dugásban ne legyen részed...

Krétagarbó 2016.09.27. 12:46:18

@Spitzbauer: igen, gyönyörű leírás volt, szinte ott álltam Evelinke mellett a Symbol WC-jén szörnyülködve:)

2016.09.27. 12:48:19

@szörnycsi: Tényleg, arról is kérünk, mit kérünk, követelünk Hogyvoltot!!! Nagyon jó lenne mondjuk ilyen Bruti napló stílusban: Trump = negaTívy, Clinton = Dinka (de nem szeri sítlusban, hanem csicskag*ecikutya vs. b@sszájba!
Nem kérek jogdíjat, a tiétek. :-DDD

D.Leery 2016.09.27. 12:48:23

Bruti, ez kibaszott csicskagecciposzt POZITÍÍÍÍV XDXDXDXD

,, 2016.09.27. 12:49:17

@Spitzbauer: ez nagyon jó ötlet:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.27. 12:52:16

@BAZINGA2: Na, ezért is Dinára kellett volna szavazni! Persze Dávid is dughat még a villában amíg ki nem esik.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.27. 12:53:54

@Magentax: De Melanie, igen., csak a neve nem ugrott be.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 13:01:10

@walovilag: Re : "Egyébként Anikó miért pizsamába vezet műsort?" Ezt én is megmosolyogtam tegnap, először egy lighti joggingnak néztem a tegnapi kosztűmjét, utána viszont revideáltam magam és én is pizsamának néztem. Szerintem egyik sem volt sem stílszerű, sem elegáns egy műsorvezetéshez.

@MacákékIcukája: Re: "En pl Davidot birom, de hianyolom belole azt a fajta humort ami Robinban nagyon tetszett tavaly. Krisz pedig egyre szimpibb, pedig az elejen egy suttyonak tartottam." EKG , Dáviból tényleg a hunorosság hiányzik a legjobban, Krisztián pedig tök természetesnek tűnt a szappanbuborék karate során, és tök ügyes volt hullahop karikázásban, különösen, ha tényleg igaz, hogy mos csinálta először. Az a betétműsoruk Vivvivel egyébként aranyos volt, és nem tűnt túlságosan művinek.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 13:02:48

@Krétagarbó: Basszus ez nekem k*rvára kimaradt az életemből, csak filmekben látok, és bulvárhírekben hallok ezekről... :-)

mobilos perpetuum 2016.09.27. 13:05:44

@Berber Oroszlán: A kommentelők persze sixx-el nem mernek vitatkozni. Azért még páran vagyunk, akik a fősodratba nem állunk be, utálnak is, főleg engem.
Tegnap írta sixx, mit mondott volna ő Dávidnak: "húzd már ki az a kibaszott karót a redvás picsádból, te szerencsétlen fostalicska."
Itt tulajdonképpen szvsz arról van szó, hogy a fiú, úgy általában elbeszélget a csajszikkal, de nem igazán tűnik úgy, hogy ennél képes lenne továbblépni.
Kit is akart először kivinni? Evelint. Beijedt, valamit alakítani kellene.
Zserikét még kérésre, pár napra se engedné az ágyába: valami történhetne, amiből kiderül, hogy puhapöcs.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 13:08:10

@Spitzbauer: Az a vörös középen nekem is bejön... :-)

É2I 2016.09.27. 13:08:24

@Hétkilenced: Azt tegyük még hozzá, hogy a vikitehen előtte bokáig lehúzta a száljmoon gatyóját. Ekkor telt be neki a vvpohár és szaggatta meg zaklatója pólóját. Számomra mindkettő kibírhatatlan gyáá..tékos volt, de dulvála nem volt fair, mindkettőt ki kellett volna vágni.
(Érdekes, hogy azt a vv-t nem is nagyon néztem, de azt az öfit pont láttam, meg még vagy kettőt :O)
Ja, mondtam már, hogy jó a nicked? :D b

WICKEDWITCH 2016.09.27. 13:12:02

@Cérnahuszár: nem tudom azt mondani, hogy mindig csak a stílusról volt szó, mert régebben nem olvastam minden hozzászólást (most azért igyekszem, de nem mindig sikerül:) ), de az tuti, hogy több olyat is olvastam tőle, amelyben azzal volt baja. Amúgy igazad van, tényleg nem könnyű meghúzni a határt, és azt is értem, amit a Koalícióba való besorolásra írtál (részben át is érzem, én is kint akartam látni Dinát, de nem éreztem magamra vonatkozónak egy csomó dolgot, amit többen is ráhúztak a Dinaellenesekre), de szerintem ezt ne érzelmi zsarolásnak éld meg. :)

2016.09.27. 13:15:37

@mobilos perpetuum: És ha már akkor is Dinkát akarta kivinni méghozzá a Dinka jelével? Az milyen alakítás lett volna? Többször hangsúlyozta Dávid, hogy utálja, mint keselyű az üvegszemet. :-D

Persze alapszabály a VV-ben: kerüld a párbajt! Lehet, ezért végül meggondolta magát.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 13:15:43

Dávidnak a Dundika mint nicknév? Ati meg Joseph Fritzl.

Rémület 2016.09.27. 13:15:57

@mobilos perpetuum: Ezzel azt akarod mondani, hogy aki nem akar dugni a bent lévő csajok egyikével sem az buzi? Ha ilyeneket mondasz, nem nehéz fősodraton kívül sodrani. Vagy mi.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 13:18:57

@Rémület: "van akváriumod? -nincs. Akkor buzi vagy!" /Hofi/ :):)

Berborosz 2016.09.27. 13:22:28

@mobilos perpetuum: Pedig a szerkik szerintem azért engedték vissza, mert tőle remélnek valami szexet (ha már Dina ezt a reményüket nem váltotta be).
Hát . . . hacsak Zsoltikával össze nem jön valami...

2016.09.27. 13:22:43

@Cseszlovák Gyurmafilm:
Pöttyös az inged? Buzi-e vagy?
Fested a hajad? Buzi-e vagy?
Piros a cipőd? Buzi-e vagy?
Mignont eszel? Buzi-e vagy?
Füvet szívsz bazze'? Buzi-e vagy?
Kefíret iszol? Buzi-e vagy?
Bulldog a kutyád? Buzi-e vagy?
Macskát tartassz? Buzi-e vagy?
Nem eszel húst? Buzi-e vagy?
Te hegedülsz bazze'? Buzi-e vagy?
Mi a faszt csinálsz? Buzi-e vagy?
Mit csinálsz, mosogatsz? Buzi-e vagy?
Te nem ütsz vissza? Buzi-e vagy?
Tetszik ez a szám? Buzi-e vagy?
Nem voltál katona? Buzi-e vagy?
Az anyáddal laksz? Buzi-e vagy?
Ülve hugyozol? Buzi-e vagy?
Megmosod a segged szarás után?
Te tudsz angolul? Buzi-e vagy?
Szóbaállsz a buzikkal? Buzi-e vagy?
Néger a csajod? Buzi-e vagy?
Zöld teát iszol? Buzi-e vagy?
Mivel jársz, bicajjal? Buzi-e vagy?
Nincsen mobilod? Buzi-e vagy?
Te nem nézel tévét? Buzi-e vagy?
Mit ölelgetsz, hallod? Buzi-e vagy?
Te zsidó vagy bazzeg'? Buzi-e vagy?
Kávéba tejszínhab? Buzi-e vagy?
Te grafitizol öreg? Buzi-e vagy?
Színházba jársz? Buzi-e vagy?
Halbiológus vagy? Buzi-e vagy?

Krétagarbó 2016.09.27. 13:23:48

@VV Erőlegény: hát igen, a női WC-k rejtélye:)

MacákékIcukája 2016.09.27. 13:24:06

@Rémület: hehehe ott a pont!!

@VV Erőlegény: igen, szupercuki volt es kacagtato is, bar Vivis riportszobai jelenetet tulsagosan elhuztak. Ha nem tettek volna, belefert volna a musoridobe amikor Krisz beszelt neki Tivyrol, hogy mennyire nem szimpatikus neki a nokhoz valo hozzaallasa meg viselkedese.

MacákékIcukája 2016.09.27. 13:26:15

@Berber Oroszlán: szexualtak ok az utolso ejszakan, de a kutyat sem erdekelte es ezert be se kerult az ofibe. VV oldalon fent van a vidi. Nem a szerkik engedtek vissza Davidot, hanem a nezok, senki nem akarta tovabb hallgatni/nezni kocsmarosdinat. Ennyi :)

Berborosz 2016.09.27. 13:26:38

@Rémület: Hé! A puhapöcs nem buzit jelent!

hereverő heverő 2016.09.27. 13:27:11

Ötlet: Civil hét. Mindenki csinálja azt, amit a civil életben. Ati főzne, Evelin és Zsolti az italokat szolgálná fel, Dávid rendelné a cuccokat, Krisztián ugráltatná őket.

Ja, és mindenki megdugná Micit.

2016.09.27. 13:29:26

@hereverő heverő: Naggyon jó, főleg a micis rész.
negatTívyt meg kirúgná Krisztián :-))

Krétagarbó 2016.09.27. 13:29:27

@Spitzbauer: de jó, belga:)
Én ezen szoktam szakadni, persze dugóban:)
www.youtube.com/watch?v=1rhiHNNOLWo

Na megeszi?? Megette, úhhhh....:DDDD

Krétagarbó 2016.09.27. 13:31:14

@hereverő heverő: és ki venné meg neki a kájennt?

Cérnahuszár 2016.09.27. 13:32:10

@WICKEDWITCH: hát barátok már biztos nem leszünk :) velővel

Berborosz 2016.09.27. 13:33:27

@MacákékIcukája: Akkor neked is annyi szexuálást kívánok, amennyi azon a vidin van.
A nézők küldték, a szerkik pedig engedték. Mert úgy gondolták, hogy így érdekesebb lesz a műsor. Kíváncsi vagyok.

hereverő heverő 2016.09.27. 13:36:41

@Krétagarbó: Senki. Tivy lesz a Cayenne, neki kell majd Micit elcipelnie bárhova. És hogy egyszer alulról szagolhasson egy nőt, Soma segít neki. Zseri meg ugyis munkanélküli, nézi őket.

É2I 2016.09.27. 13:36:43

@mobilos perpetuum: Korábban említette valaki, hogy clarkent volt valami sóban, amiben több lány közül kellett volna választani, de ott sem sikerült neki. Az áválinkénél már rájött, hogy a víre kötelezi és látta is, hogy egy kiscsicska húzással majdnem sikerült vórit kiütnie. A dinkával kiixelt egy őszinte pillanatában, rajta kívül még zsé lett volna pálya, de az meg tripptivire - szörnyen ismert kút-yubberünkre mászott rá.
És bár vivke is bemutatta neki a nyelvLatrinát, valahogy nem vitte rá az undor, hogy beengedje a szájába azt a szörcsögő fullánkot. (Echte, nekem is azonnal a sztrigoiok jutottak eszembe. ( www.imdb.com/title/tt2654620/ ))
Ja icikepiciketehenke, na őt nem részletezném. Amúgy se nem, de amit atituja szájára ülve művelt, sok embernek elvehette a kedvét - nem csak tőle, de úgy egy hétre a cekculás kalandoktól ánnblokk.

Maradt hát zsóticica. Sajnálom clarkent! De készítsd a vazzeLint, mer fááááájníííííífóóóóóóg!

Rémület 2016.09.27. 13:38:56

@Berber Oroszlán: Na, milyen jó, hogy megkérdeztem.

introverted22 2016.09.27. 13:43:00

@Berber Oroszlán: Még jó, hogy engedték a szerkik. Csúnya lenne, hogy ha ennyire egyértelmű véleményre nem lennének tekintettel, mert ott nagyon kibukna, hogy nem a néző dönt, és igen sok ember törölné az appot és kapcsolna másik csatornára, mert senki nem szereti, ha ennyire hülyének nézik. Így is elég sok olyan döntést hoztak már az idei évadban, ami durván szemet szúr. Pl az sem volt fair, hogy amikor Zsolti rábaxott Evelin seggére, akkor azért nem volt bünti, meg inkább elsunnyogták, de amikor Dina vágott rá a Tivyre, abból balhét csináltak. Ennyi erővel már Zsoltit is ki kellett volna baxni és rögtön utána Dinát is, mert úgy lett volna fair. Szerintem ezért is nem merték a nézők döntésére bízni a dolgot, mert akkor lehet, hogy elővették volna a Zsoltis videót, hogy álljanak meg gondolkodni. Szóval kis dolgokban még vállat vonnak az emberek, de nagy dolognál már nagyobb lenne a felhördülés. Ha Dina visszament volna, az egyértelművé tette volna, hogy a néző csak néző. Ezt azért nem kockáztatták ők sem.

mobilos perpetuum 2016.09.27. 13:48:11

@Rémület: Az ellenpélda Soma, aki folyton hajt a csajokra. Nem a szex, hanem a "testbeszéd", amit egy férfitől elvárnánk, az hiányzik.
"Mindig visszautasítottak a lányok, emiatt még van bennem egy kis gátlás, és önbizalomhiány, és ez azért igazán gáz, mert ha itt szétnéztek, körülvesznek a csinos lányok. Nem merek odamenni egyikhez sem, ez elég ciki" - mondja magáról, és arra hivatkozik: korábban kövér gyerek volt.
Szép az őszintesége.
Én továbbmennék: Dávid maradt pont olyan ciki, mint amikor még dagi volt.

MacákékIcukája 2016.09.27. 13:49:11

@hereverő heverő: tetszos otlet. Mici... :DDD

@Berber Oroszlán: nem neztem meg a vidit es nem izgat a dolog. Valaki elobb irta hogy szexeltek. Szerintem mar most erdekesebb, porog a blog is a parbaj ota (az utobbi par napban - plane hetvegen - nem nagyon voltak ujabb hsz-ek), a tobbsegnek egyertelmuen elviselhetobb lett a musor. @windsor: ehhez kapcsolodo meglatasiaival pedig total egyetertek.

2016.09.27. 14:02:04

@hereverő heverő: Tartok tőle minden második napon használják, olyan ez mint Krisztián és a leg day

É2I 2016.09.27. 14:04:26

@mobilos perpetuum: Írtam is - talán két napja ? - korábban, hogy a tükörben még biztosan a kövér önmagát látja. Pont azért kéne valami k.rvával megdaszatnia magát, hogy kitisztuljon a slag a sok zsírkőtől. :D
Erre áválinke pont alkalmas lenne, vagy picikemicike. Aztán lehet előbújna belőle a cassandra....izé kasszanóva.

Cérnahuszár 2016.09.27. 14:18:51

@É2I: sztem nem a gátlásai miatt nem kefél
volt már pár csaj bent aki rendesen rámászott

MacákékIcukája 2016.09.27. 14:21:34

@Cérnahuszár: David egyertelmuen nezett vv-ket es tudja, hogy a villabeli kapcsolat nem kedvezo a nyeremeny szempontjabol :) Szerintem vv5 Atti beszelt is errol anno, de arra nem emlekszem, hogy hol/mikor.

yoga girl 2016.09.27. 14:25:54

@MacákékIcukája: épp ma láttam egy videót ahol Dinát szembesítették ezzel a szexelős videóval (később meg az Evelines-Lórissal) és azt mondta nem szexeltek, csak Lóri szegény próbálkozott, de nem véletlenül nem fejez ki az arca Dinának élvezetet. :D Szerintem nem tagadná le, hisz már úgyis ott van, szerintem is csak Lóri száraz/ruhás dugását - már bocsánat - láthattuk. :D

MacákékIcukája 2016.09.27. 14:30:42

@yoga girl: jujjj az evelines uggyel is szembesitettek? Tessek belinkelni az erdekes olvasnivalokat ezentul! :))) Egyebkent mint mondtam volt nekem teljesen mindegy, hogy mit csinaltak, hogy dugas volt-e vagy sem.

yoga girl 2016.09.27. 14:32:26

@MacákékIcukája: Persze, én se ezen pörgök, csak pont most láttam a videót és eszembe jutott hogy Dina szerint nem volt szex. :D
Már mutatom is, amúgy is a videó többet mond minden szavamnál :D www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/igy-reagalt-vv-dina-amikor-levetitettuk-neki-a-villas-szexvideojat/h1yrpkn

Cérnahuszár 2016.09.27. 14:34:19

@MacákékIcukája: ezen filózom, ha elfogadjuk ezt szabálynak, a vv-ben nem szerencsés a kapcsolat, félniük kellene ettől mint a tűztől
ennek ellenére szerelmi szálakat keresnek

É2I 2016.09.27. 14:43:01

@Cérnahuszár: Dehogy nem! Pont ezért kellene, hogy valami ledér nőszemély kapja el a cerkáját és húzza ki belőle a dugót. :D Persze a benti felhozatal nem valami fényes, ez igaz. De ha sokáig hagyja azt a követ csomósodni, elszárad a cerkája. ;)

@MacákékIcukája: Bár említett nyilatkozatot nem olvastam/hallottam/láttam -tökmindegy - a villabeli "szerelem" nem ajánlott. Egy kóbor numerát senki sem róna fel neki, már ha nem a nagyszerelemmegvallásával indít.
Kb, mint vóri: áválinke egy tuti vesztes fogadással már adta volna is a csunyáját, senki nem is rótta fel neki idekint. (Hiszen itt láttuk, hogy mi is volt a valós szitu. Áválinke begerjedve maradt pamlagon, majd nagypofával terjesztette, hogy akarata ellenére vóri meg akarta pocsíkolni azzal a kéccentissel.)
Kb. ugyan ez lenne az általános vélemény, ha clarkent megbeszélne valamelyikkel egy amolyan nolove-onlysex aktust, oszt egyik jobbra, másik balra. Senkiben sem maradna meg.

dRm 2016.09.27. 14:51:57

Gratulálok BRUTI (csak nagybetűvel, kiemelve ezzel is írói nagyságodat)! Ez egy kimagasló remekmű lett. Megfogtad a lényegét, az esszenciajat ennek a szérianak.
En javasolnám az irodalmi Nobel díjra való felterjesztést.
Őszinte tisztelettel es nagyrabecsüléssel,
Drm

Ps. Tesók most mi a ge*i lesz a Dina nélkül? Tujage*ik maradnak csak bent??

MacákékIcukája 2016.09.27. 15:02:38

@yoga girl: koszcsi, otthon meglesem :)))

@Cérnahuszár: mer' egybitesek! Tobbseguk szerintem agy nelkul nezte az eddigi szeriakat. Lorit sem ertem, hogy miert eroltette ezt a kapcsolatosdit, ha o annyira tattikus.

@É2I: jaja, szerintem is. Au is ossze-vissza megmaszatolt (volna) anno mindenkit, es az sem zavart senkit. Viszont kapcsolata nem volt. Gondolom azert van ez, mert a szerelmi szal egy ido utan unalmassa valik. Egy platoi kapcsolat viszont erdekesebbe teszi a jatekot.

Magentax 2016.09.27. 15:19:23

@yoga girl: Jesszus!
Ebből is tisztán látszik, milyen agynélküli ez a némber.
Még ő mondja, hogy neki sincs egy Adonisz teste... :DDDD
A buta, gyökkettő szerencsétlenség.

Berborosz 2016.09.27. 16:05:04

@MacákékIcukája: Igen, az Evelines üggyel is szembesítették. Megtudhatta, hogy Lóri nem akarta megdugni Evelent.
Borzalmas érzés lehetett ez neki. Össze is omlik a vidi végén, nézd majd a kezeit...

2016.09.27. 16:08:09

@mobilos perpetuum: Bocs, az a ciki, ha Dávid nem akar minden áron csajozni, meg smárolásban/dugásban fogadni? Vagy ez azért elvárható lenne tőle, ha már egyszer jelentkezett? Akkor Krisztiántól is. Szerintem, meg az "ciki"/siralmas, ha valaki azzal kérkedik, hogy mekkora csajozógép, közben meg nem tud válaszolni a legalapvetőbb műveltségi kérdésekre sem (pl. Bora Bora).
Szerintem Dávid is az igaz szerelemre vár, egy helyes leányzóra, akinek megkérheti a kezét, akinél lehorgonyozhat. Vórinak szerencséje volt, hogy megtalálta ezt a villában. Broáf!!!
Lehet, hogy Dávidnak nagyobb merítés kell, mint ez a 7 luvnya. Sztem, van olyna, hogy inkább kiverem (ld. Mici). Illetve van olyan kevés alkohol. Bár itt lehet, hogy annyi alkohol kéne, hogy akkor meg már nem működne a szerszám (puhapöcs). Ez a ciki.

federti 2016.09.27. 16:23:50

Faszántos kis iromány lett, grat Bruti!
(a párbaj vasárnap este volt, papagájkutya csicskái nyomkodhatták a gombot )

MacákékIcukája 2016.09.27. 16:25:25

@Berber Oroszlán: meg nem tudok nyilatkozni, majd ha hazaertem

Rémület 2016.09.27. 16:30:09

@Akasa27: Dina alázása most már túlzás. Naponta lenyomnak róla valami fost. Kiesett. Felejtsük el oszt jó napot!

BAZINGA2 2016.09.27. 16:36:45

@yoga girl:
Itt még nem volt szex, mert ez a sufniban van. Egy másik videó is van, de nem azt mutatták neki. A másik videó az utolsó éjjel lett felvéve, és ott a hálóban vannak. Világosan látszik, hogy szexelnek, azt le sem tudná tagadni. Azt nem mutogathatták neki nyilvánosan, mert ott a 18-as karika...

Mirocska 2016.09.27. 16:55:03

Nem nagyon néztem eddig, csak itt követtem. Ma ráértem, gondoltam, megnézem délután.
Erre nem elbassza az rtl, és ugyanazt a blokkot adja le reklám után is, mint reklám előtt... :D
Jobb lesz, ha ezentúl is csak olvasok.

Magentax 2016.09.27. 17:00:23

@Rémület: nem mi alázzuk, lealázta ő saját magát épp eléggé...

Rémület 2016.09.27. 17:10:07

@Magentax: a hírportálokra gondoltam. Hány bőrt húznak még le a témáról?

Berborosz 2016.09.27. 17:13:58

@Magentax: Ti is alázzátok, ezerrel.

Magentax 2016.09.27. 17:34:20

@Rémület: ez most az ügyeletes főcím, ezen ne csodálkozz.

Magentax 2016.09.27. 17:35:52

@Berber Oroszlán: Persze-persze, szegény pici falusi lyánka, igaztalanul báncsa őtet a sok csúnya néni és bácsi.
Azt kapja csak, amit a viselkedése alapján megérdemelt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.27. 17:37:33

@Spitzbauer: Vivien azért igencsak felfelé lóg ki ebből a társaságból!

@Rémület: @Magentax: @Berber Oroszlán: Szerintem sem kellene Dinát aláznia senkinek. Az jó benne, hogy szókimondó lány, csak sajnos nem sok esze van. Húzókarakternek indult, de a karaktere kifulladt.

Magentax 2016.09.27. 17:42:20

@Peter_Cs: mi alázás van abban, ha valaki elmondja a véleményét. Az, hogy Dina "szókimondó", amolyan erős csúsztatás.
Egy végtelenül vulgáris, nagyszájú, teleszájjal fröcsögő, kihaénnem kocsmatündér.
Ez nem alázás, ez tény. Pont ezt és pont ennyit mutatott magából.
Ha ez alázás, akkor ismétlem, saját magát alázta a viselkedésével.

BAZINGA2 2016.09.27. 17:43:58

@hereverő heverő:

Dehogyis! Nem arra...Itt van a videó, görgess lefele, ott van a Dina képe, közvetlen alatta a videó, csak 18 éven felülieknek! - A hálóban készült, a párbaj előtti utolsó éjszakán. Szexelnek bizony!

vipzone.reblog.hu/vv-dinat-szembesitettek-a-tetteivel/

2016.09.27. 17:55:39

Jó kis írás ez Bruti, sokat röhögtem…

Az egyik „papagájfasszopókutyageci” (Dina) kiesése után már csak két igazi „mocsok” maradt a bentlakásos intézményben.

1. Tiv Tivy (nem tudom hogy írják pontosan, Bruti biztosan kisegít)
2. a KANAPÉ a nappali közepén

Nem vagyok takarítás náci. XY kromoszómás vagyok, így a „takarítás” szó hallatán nekem is elkezd remegni a jobb szemem széle. Egyszerűen a párzási rituálé részének tekintem.
Ha a tojó rám szól, hogy "takarítás", akkor veszem a lapot és megcsinálom a részem.

De azért vannak határok ! Gusztustalan az a bútordarab (kanapé). Nemhogy leülni, ránézni nem lennék képes. Mindenféle kaja-pia ráöntött, kiöntött foltok, talán testnedvek is… Gratulálok a lakberendezőknek a vellában, hogy az egysejtűek alá képesek voltak fehér huzatú ülő (fetrengő) alkalmatosságot tenni.

Az ötletem a következők:

1. Tivy-t ki kell zárni a játékból. Lehetőleg a vella udvarra a KANAPÉVAL együtt !!! Grill gyújtó folyadékkal gazdagon meglocsolni mindkettőt és felgyújtani a f@szba !!! Ennek biztos lenne nézetsége a júúútubon !

2. Tivy menjen KÖTELEZŐEN párbajozni (büntiként a szándékos rongálások miatt) a KANAPÉ ellen, és lássuk ki a mocskosabb, és a nézők kit szavaznának vissza…

Rémület 2016.09.27. 17:57:34

@Magentax: uncsi. Beszélgessünk inkább a hüvelygombáról!

BAZINGA2 2016.09.27. 17:58:10

A videó fölött ott van a Dina videója, amit a Blikk készített vele és a betelefonálókkal.

A Blikk olvasói nem kímélték Dinát a kérdéseikkel. Ő meg állandóan grimaszokat vágott, és otrombán válaszolt az Őt kérdezőknek. Ez még most tudja, hogy miért esett ki? Ugyanúgy csinálna mindent, és nem érti, hogy miért az unalmas Dávid kell a nézőknek??? Ez alatt a videó alatt van a 18 -as karikával ellátott szexvideó...Az előző hozzászólásomnál van a link!

Rémület 2016.09.27. 18:00:18

A takarításról jut eszembe: Soma vicces volt, mikor felhívta Magdianyust.

kényszeres vuvuzelaművész 2016.09.27. 18:03:47

@Spitzbauer: ha tableten nézem "mobil módban", akkor meg a Farmosok vannak fent. :)

BAZINGA2 2016.09.27. 18:06:04

@mentolos lecsó:
Szerintem is büntetést érdemel! Állandóan ki akar menni, hát adják neki oda a kendőt és küldjék ki párbajozni! Kihívja Zserit, akit a nézők vissza szavaznak, csak Tivy, nehogy szétrúgja a stúdiót!

2016.09.27. 18:11:48

@BAZINGA2:
Szerintem el szeretnék vhogy kerülni hogy ez az elmebeteg élő adásban is kimenjen az éterbe.
Vagy csúsztatva adják 15 perc késéssel a cenzúra miatt, vagy kiteszik a szűrét "vellaszabályzat"-ra hivatkozva adáson kívül... Azt később meg lehet vágni...
Más lehetőséget nem látok...

Magentax 2016.09.27. 18:12:56

@Rémület: szerintem meg inkább pár percre a pasinkkal az új AXE dezodorról.

2016.09.27. 18:16:51

tyvynek mmkk párbajban kell kiesnie!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.27. 18:18:14

@BAZINGA2: Ha szexeltek, váljék az egészségükre! Lapozzunk!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.27. 18:22:02

@BAZINGA2: Dina karaktere egysíkúvá vált, nem tudott újítani semmit ellentétben például Viviennel. Dávid pedig a "sötét ló", akiben esetleg megvan a megújulás is.

2016.09.27. 18:23:22

@Peter_Cs: de kiesessel, nem ugy h kirakjak, hööö! még szavazni is fogok jo sokat! ellene!
XD

2016.09.27. 18:35:31

mi lesz ma az előzetes alapján?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.27. 18:38:01

@Berber Oroszlán: az élet nemcsak a szex,attól mert vki jól néz ki még nem biztos hogy igényli hogy a sufniban orrba-szájba. ha ezt tudod sok csalódástól kíméled meg magad

2016.09.27. 18:39:21

@PeniValdes: az alap, azon kivul gondoltam.

Funk You 2016.09.27. 18:41:22

@Biriksz_Krokiksz!: ahhoz meg kéne hogy pakolják jelekkel, ahogy kérte. de valószínűleg azóta már visszavonta a szájkarate bajnok. amúgy meg nem valószínű, hogy megszórják vagy kihívja valaki, mert tartanak tőle az őőőőőrült nagy rajongótábora miatt. a hierhia héten másodiknak hozták ki, úgyhogy nem sok esélye van párbajozni. sajnos.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.27. 18:42:11

@Biriksz_Krokiksz!: Dávid fenyőfa lesz,Krisztián megfontolt. a többiek meg nem érdekesek.

Krétagarbó 2016.09.27. 18:45:26

@Biriksz_Krokiksz!: tökmindegy. eddig még nagyjából egy előzetes sem került be az öfibe:)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.27. 18:45:30

én ezután őket fogom támogatni,mert csak

2016.09.27. 18:46:30

@Funk You: persze, en is igy latom, ennek ellenere mekkora kinossag lenne szamara mondjuk pont a zseri ellen kiesni...neznem!
XD
a rajongotabor pedig, pffffff lehet h nagyresze a cikifaktor miatt kattintott a videoira....

2016.09.27. 18:47:59

@Krétagarbó: ja, nem tudtam. biztos meglepcsire jatszanak az alkotomuveszek :))))

2016.09.27. 18:49:33

@PeniValdes: az olvasottak alapjan, meg amennyit eddig lattam adast (minimalis), krisztian nekem szympy.

2016.09.27. 18:54:09

ja, es le fogom cserelni a nickemben az ikszeket ypszylonokra, szoltam idoben!
XD

BAZINGA2 2016.09.27. 19:00:15

@mentolos lecsó:
Szerintem be sem kellett volna válogassák. Már a beköltözéskor is látszott rajta, hogy nem 100-as! Csak nehogy későn rakják, és addig megverjen valakit. Járkálhatnak majd a rendőrségre miatta.

Berborosz 2016.09.27. 19:00:23

@Biriksz_Krokiksz!: Szia Krokypszilon!
Szeretnél látni a Tivy-párbajt, mi?
Lesz ilyen, világszám lesz, ezt nem hagyhatja ki a retek!

BAZINGA2 2016.09.27. 19:02:29

@Peter_Cs:
Be sem kellett volna engedni a villába. Az orvos nem látta, hogy "beteg" amikor vizsgálta?

BAZINGA2 2016.09.27. 19:04:19

@Peter_Cs:
Vajon most szerdán lesz a kiválasztás, mert akkor még 1 napot ki lehet bírni!?

Berborosz 2016.09.27. 19:05:55

@PeniValdes: Dávid nem akar a sufniban orrba-szájba. Sőt, mintha sehol-semmit nem akarna.
Be kéne menned...

moletty 2016.09.27. 19:15:58

AZ volt már, hogy : HAJRÁ DINA !!!! ?
vagy elkéstem picit ?

moletty 2016.09.27. 19:17:15

@Berber Oroszlán: DÁvid egy csicskageci látens buzgár tuja ! (Szavazzatok Dinára! :)
Tivy nek meg a ZÁRt osztályon lenne a helye, nem a tvben !

moletty 2016.09.27. 19:17:40

@Berber Oroszlán: DÁvid egy csicskageci látens buzgár tuja ! (Szavazzatok Dinára! :)
Tivy nek meg a ZÁRt osztályon lenne a helye, nem a tvben !

moletty 2016.09.27. 19:18:09

@Biriksz_Krokiksz!: Ne bassz Kroki, mér igy se bírlak kimondani :)

2016.09.27. 19:18:39

@moletty: elsore is ertettuk :))))))))))))))

2016.09.27. 19:22:07

@moletty: pedig nezd, milyen mutatos lenne: byry kroky.
csodalatosss! mint egy hímzés.

2016.09.27. 19:32:09

@Akasa27: Szegènynek nem esik le, hogy magát atrocitàlta.

Mai adàsra kívàncsi vagyok, hogy helyezkednek a tujàk :) èn ellennèk egy tuja èvaddal, az eddigi hetek nem tettek jót a fülemnek.

Funk You 2016.09.27. 19:35:47

@Biriksz_Krokiksz!: ha Zseri ellen esne ki, az külön élmény lenne :)

2016.09.27. 19:36:16

@Funk You: szegèny Zserinek neki is menne ott helyben

Cérnahuszár 2016.09.27. 19:39:55

@pávör dragonfruit: zsereire rakjunk amcsi focis mezt és no problem

Gia 2016.09.27. 19:40:52

@pávör dragonfruit: Majd berohannak a biztonságiak,mint régen a Balázs show-ban. :-))

2016.09.27. 19:45:54

@Cérnahuszár: jó kis vàllvèdövel teljes harci dísz :)
@Gia: Haha, micsoda emlèkek :D

2016.09.27. 19:55:19

@BAZINGA2: hat remelem h nem nyuzzak, es szerdan ujabb kijelolessel haladunk tovabb.

Akasa27 2016.09.27. 19:55:41

@pávör dragonfruit: nézd a sztárakadémiját! Sokkal színvonalasabb, ott is vannak konfliktusok, bulik, szex. Hajrá Alexa!!!!

2016.09.27. 19:56:16

@Cérnahuszár: en kolcsonadom a bukosisakomat neki!

2016.09.27. 19:57:15

@Akasa27: arrol olvastad Fatter kritikajat?

2016.09.27. 19:58:23

@Akasa27: Nem köszi, nekem jók a kis tujàk, egy-kèt hv-ba beleolvastam de ahogy làtom màr el is kaszàltàk ès règóta nem nèzek ilyen müsorokat :D

2016.09.27. 19:59:08

@Biriksz_Krokiksz!: Mit nem nyùznak? Lemaradtam.

,, 2016.09.27. 20:00:36

Rozina az új Józsi
vissza Józsit

Akasa27 2016.09.27. 20:02:10

@pávör dragonfruit: én igénytelen vagyok, mindent nézek, ami valóságsó. ☺

2016.09.27. 20:02:10

@pávör dragonfruit: a műsort. h egy hétig megint vmi szörnyszülött tematikus hetet kelljen nézni, nem pedig újabb kiválasztást már akár holnap.

agimano 2016.09.27. 20:06:18

Ez nagyon jól sikerült bejegyzés lett!

2016.09.27. 20:06:23

@Akasa27: igen, sztem jókat írt, kicsit beleszőtte azt is, h gyakorlatilag hiába is rinyálunk, nincs értelme normi emberekről sót csinálni, mert a nézettséget nem hozza.

2016.09.27. 20:06:23

@Biriksz_Krokiksz!: Èn nem akarok tematikis hetet, unalmas :D
@Akasa27: Hehe, ha tetszik csak nèzegesd, osztràk tv-ben volt celeb big brother a fele slepp a csatornàban èlt ès volt kis patkànyuk, na ezt spec tök szívesen elnèzegetnèm de most csak a szomszèd ordibàlàsa a valósàgsó amit èpp hallok ...

2016.09.27. 20:10:43

@pávör dragonfruit: hát én sem, jelölgessék meg választgassák egymást, mi meg lökdössük csak szépen kifelé őket.
XD
(jó, én pont nem, mert csak akkor fáradoznék szavazással, ha tyvy van soron)

2016.09.27. 20:15:58

@Biriksz_Krokiksz!: Èn se nyomkodok appot, de elnèzegetnèm a gyorsított müsort :D

mobilos perpetuum 2016.09.27. 20:16:09

@Spitzbauer: "Lehet, hogy Dávidnak nagyobb merítés kell, mint ez a 7 luvnya." Oké, de most olyan műsorba jelentkezett, ahol kicsi a választék. Előző tévés szereplésében 30 fiatal lányból tudott volna választani, az mindegy, hogy egyikkel mehetett el csak randira, alkalom lett volna még másokkal is összejönni.
2015-beli szereplése, már volt róla szó. www.youtube.com/watch?v=kO4JJgCyYkY

Akasa27 2016.09.27. 20:17:57

@pávör dragonfruit: még ma is keresem azt a vip big b. hét felvételét, amiben a ganxta zoli, harsányi levente + a (homo)kozsó volt. megvolt kazettán, de valski pornót vett fel rá.

2016.09.27. 20:31:19

@pávör dragonfruit: pedig tuti vmi marhaság lesz megint a heti téma pfffffff.

Gia 2016.09.27. 20:36:51

@mobilos perpetuum: Pedig helyes lányt választott anno a műsorban Dávid.Picit hasonlít Evetkére,látszik,hogy ez az ideálja.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 20:38:28

@Biriksz_Krokiksz!: ha y-ra váltasz, én az S-eket a nickemben sch-ra változtatom. És a Gyurmafibe os teszek párat just for sure. ;)

2016.09.27. 20:42:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: :)))) és de pláne neked is van i betűd a nickedben, helyedben dobnám ki a szemétdombra, y-re tscherélve azt is!
XD
illetve
YD

2016.09.27. 20:43:23

@MacákékIcukája: több tyszteletet az ypszylonoknak!

2016.09.27. 20:43:27

@Akasa27: Hahahaha "valaki" igen ez jò terelès :DDD nincs fent neten? A neten minden fent van, az is ami nincs :D

@Biriksz_Krokiksz!: Csak ne sulis ès kornyikàlós.

MacákékIcukája 2016.09.27. 20:45:15

@mobilos perpetuum: most nezem a vidit, annyira rohogok! Ez egy baromi kinos musor, ki talal ki ilyen szarokat?? :DDD

2016.09.27. 20:47:56

@pávör dragonfruit: most indult az ikszfaktor, meg megy még a SA, meg a sztárban sztár, remélem, minden énekes elfoglalt, meg az már kicsit sok lenne, ha itt is az menne a héten. nemtom, majd ma kiderül...(kiválasztást követelek)

MacákékIcukája 2016.09.27. 20:48:23

@Biriksz_Krokiksz!: nem txsztelek en xtt semmxt!!

Jesszus en ezt a Davidos videot meg sem tudom nezni, akkora cringe-faktor, hogy hihetetlen xD A 3. percig jutottam el :D

Krétagarbó 2016.09.27. 20:49:19

@szörnycsi: az a búra haj borzalmas Rozina fején. Meg mondjuk sztem még nincs ott a zsűriben helye, de mit értek én a lovakhoz...

kamilla123 2016.09.27. 20:53:25

@Biriksz_Krokiksz!: egyetértek, nem a tematikus hetek teszik érdekessé a műsort. Uncsiiii!!!!

MacákékIcukája 2016.09.27. 20:53:56

@É2I: figyi! Visszavonom a Clark Kent becenevet, ezentul David-wan Kenobinak kell hivni! 6:45-tol www.youtube.com/watch?v=kO4JJgCyYkY

2016.09.27. 20:54:01

beletekergettem a vidibe. szépnek szép ez a fiú, nu.

2016.09.27. 20:59:51

@mobilos perpetuum: Beismerem: borzasztó nagy balf@sz ez a Dávid, hogy már a második tévéműsorban sem tudott leánykérésig eljutni 30+7 válogatott, minimum pultos, de lehet, hogy "eszkort" foglalkozású "hölggyel". :-DDDDD

Androido 2016.09.27. 21:00:21

@Krétagarbó: Teljes mertekben egyet ertek. A sajat szeriajaban sem kedveltem. Rosszindulatu volt. Es most hatalmat kapott.

2016.09.27. 21:00:24

@kamilla123: hát nem...amúgy nem lenne olyan nagy gond a feladatokkal, elismerem k kellenek, kicsit jobban be lehet pillantózni a természetükbe (pl a múltkor a csaj reakciója, akinek zárlatos lett a csimótája), csak ne nyúzzák így el, két nap max, és letudható lenne az egész/feladat.

kamilla123 2016.09.27. 21:04:31

@Biriksz_Krokiksz!:igen,ezek csak eszközökként kellenének, hogy a felszínre hozzanak bizonyos személyiségjegyeket, vagy konfliktusokat, stressz helyzeteket produkáljanak, esetleg a versengésből, csapatokra osztásból jöjjön ki valami új. Például ez utóbbi átrendez-e bizonyos kapcsolatokat, erőviszonyokat. De az, h most ki milyen bénán énekel el vmit, nem érdekel.

2016.09.27. 21:05:35

@MacákékIcukája: látod, az nagy baj, az ikszaktákat kéne pedig, hacsak nincs olyan alusipkád, mint a vv8 brigádnak! (most kicsit féltelek)

Cimili 2016.09.27. 21:06:00

@Akasa27: +1 Józsit követeljük vissza! :)

Rémület 2016.09.27. 21:08:28

@Krétagarbó: Ja. Én is néztem, mi ez az öreganyámfrizura. Én se érteka lovakhoz, de...

Akasa27 2016.09.27. 21:09:41

@pávör dragonfruit: csak ezt www.youtube.com/watch?v=QR6lHlhzC5A meg pár másik szösszenetet találtam, de nekem az egész hét kellene. igenis "valaki" sosem vennék "rá" a félmeztelen kibontott hajú zolikára semmit!!!!! (akasa nyáladzik!!!!)

Akasa27 2016.09.27. 21:12:22

@Cimili: van abban a józsiban valami szexi!!! szavazzuk be a vv-be!!! bár a kisvárosi legenda szerint a zsótival melegedne össze..-...mitbánomén, akkor is vissza akarom kapni!!!

Cimili 2016.09.27. 21:15:27

@Akasa27: Nem hinném, h józsizna. Azokkal a szép szemekkel, teljesen kizárt. :)

2016.09.27. 21:15:27

most mizuka van, rozinára kell appolni? ;)

Cimili 2016.09.27. 21:18:03

@Cimili: Hülyeséget írtam, természetesen Zsótira gondoltam.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 21:19:03

@Akasa27: be kéne szavazni Friderikuszt, pákót, Selmeczi Gabriellát, Vágó Istvánt, és...wait for it...Gyurcsók Józsefet. hogy kicsit megkavarják a dolgokat.:)

Akasa27 2016.09.27. 21:19:04

@Cimili: bárcsak ezen múlna!!!!! :) de mindegy is! akkor is vissza vele!

,, 2016.09.27. 21:19:10

@Cimili: na már néztem... józsinak mmkk szép szeme van és nagyon cukker a mosolya

,, 2016.09.27. 21:20:09

@Cseszlovák Gyurmafilm: lárifári, gyurcsányt is! léci

Cimili 2016.09.27. 21:20:20

A párbajjal kapcsolatban, én bírtam volna, ha vasárnap mindkettő kiesett volna. Dina a csúnya beszéde miatt, Dávid meg dísznövény és unalmas.

Akasa27 2016.09.27. 21:20:23

@Cseszlovák Gyurmafilm: inkább a hadházyt + a brutit.:D:D

Akasa27 2016.09.27. 21:21:39

@szörnycsi: TORGYÁN JÓZSI BÁCSIT IIIIIIIIIIIIIIIIIS!!!!!!!!

2016.09.27. 21:23:55

Bocsi, de lemaradtam. Milyen Józsiról beszéltek? :D

Akasa27 2016.09.27. 21:24:47

@szörnycsi: mit számít az? :))))))))))))))))))))))))))))

Akasa27 2016.09.27. 21:25:35

@ALOKSAKTRHEE: séfjózsiról! a konyhafőnök előző évadainak a főszakácsát lecserélték.:(

,, 2016.09.27. 21:25:39

@Akasa27: teljesen igazad van! the walking világ

2016.09.27. 21:25:40

@Cimili: ja köszi! :))) annyira fogalmatlan vagyok :) (de ki főz jobban??????)
XD

2016.09.27. 21:27:29

celeb vv9-et akarok, már holnaptól.

Akasa27 2016.09.27. 21:27:30

új műsorötletem van! :))))) vv józsik: torgyán, bernáth, gyűrós józsi főszereplésével!!!:D:D:D:D
(asszem agyamra ment a vv) ja! a sas józsit is!

Akasa27 2016.09.27. 21:28:01

@szörnycsi: daryl józsi! :))))))))))))))))))))))

Akasa27 2016.09.27. 21:28:52

@Biriksz_Krokiksz!: kit érdekel? a bernáth józsi a szebb és nem nyitok vitát! :P

2016.09.27. 21:29:41

@szörnycsi: @Akasa27: Na ne nézzetek madárnak. Most komolyan. :D

introverted22 2016.09.27. 21:29:44

@Androido: De jó, hogy nem csak én látom így. Sose felejtem el az arcát, amikor kiderült, hogy nem ő nyerte meg. Ilyen csúnyán veszíteni kevés embert láttam. Az elegancia szikrája sem volt meg benne. Akkor legalább olyat hoztak volna, aki megnyerte.... Mondjuk az új séf se igazán nyerte el a tetszésemet... Valahogy ez a zsűri gárda nekem nem jön be...

2016.09.27. 21:30:12

@szörnycsi: én megvettem anno a szakácskönyvét ajiba ;)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.27. 21:31:15

@Akasa27: Meg Benkő Dánielt, Fábián Franciskát (meztelen költőnő) és Bazsarózsát (Dániel legújabb múzsája)/

Akasa27 2016.09.27. 21:32:03

@ALOKSAKTRHEE: tényleg a "konyhafőnök"-ből indultunk ki, csak aztán meglódult a fantáziánk.

2016.09.27. 21:32:04

@Akasa27: dehogy, ízlés sskk nem képezi vita tárgyát! :)

2016.09.27. 21:34:07

@Akasa27: Értem. Szuper. Csak fogalmam sincs ki is a pali. XD Na mindegy. Csak összezavarjátok az embert. :))

2016.09.27. 21:34:52

@Biriksz_Krokiksz!: Jaj de jó, hogy mindettöl elhatàrolódom :D Nincs erre a sok müsorra idöm :D

Rémület 2016.09.27. 21:37:33

@Cseszlovák Gyurmafilm: matolcsy Vivivel tök jól ellenne.

2016.09.27. 21:37:41

@pávör dragonfruit: azt nem mondtam, h nézem is ;)

2016.09.27. 21:37:45

@Akasa27: Hehe ez kutyus jò lenne megint :D Eskü nem ismerem az osztràk celebeket, de jò volt rajtuk röhögni a kanàlisban a kis patkànyok között.

Krétagarbó 2016.09.27. 21:39:14

@szörnycsi: igen, ugye nem meleg?? Mondd hogy nem!

2016.09.27. 21:39:32

@pávör dragonfruit: blogok olvasásából :))))

,, 2016.09.27. 21:39:40

@ALOKSAKTRHEE: a VV józsi különkiadásba kasztingolunk:)

2016.09.27. 21:41:09

@Akasa27: Köszi a felvilágosítást. :))@szörnycsi: Ja így már érthető. ;)

2016.09.27. 21:48:37

@szörnycsi: közöltek belőle részleteket a neten, mikor megjelent, az alapján választottam ki, és mikor elugrottam megvenni, a célszemély is örült neki, aki kapta (és ehhez semmi köze a politikához, meg bki politikai beállítottságához, adomázgatások meg receptek vannak benne) osztkalap.

2016.09.27. 21:53:22

@pávör dragonfruit: ne röhögjél, hát a vv8at pl itt követem, nu ;)
XD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 21:57:45

@Rémület: :D Á folyton mellémyúlna.. :D És ha könnyezni kezdene a reflektoroktól, Vivi hátán csorogna a könny...

naezjó... 2016.09.27. 21:57:57

adás előtt 402 (403) komment? Az szép!

pomac 2016.09.27. 22:00:12

@naezjó?: régi szép idők ,mikor ennyi volt szinte minden nap, de akkor volt miről beszélni érvelni nem úgy mint most :D

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:01:30

Dávid visszajövetele a vellába, harmadszor

2016.09.27. 22:02:56

hotel hét. remélem ameriken horror story sztájlban.

naezjó... 2016.09.27. 22:02:56

@pomac: az Alekosz-szériát követtem itt, nálam az volt a csúcs, de nem is sok olyat láttunk előtte tv-ben, mint a trikós :D

2016.09.27. 22:03:03

Hotel... Na kérem szívatòsra venni

Mók_Ica 2016.09.27. 22:03:22

sziasztok, ki menjen a villahotelbe??? :)))))

ewita 2016.09.27. 22:03:55

lóóri ultragááááz!!!!!

naezjó... 2016.09.27. 22:04:15

uh, Lóri 1 perc alatt túltolta a Dina felírással... Ez tegnap is látszott?

Commodore 2016.09.27. 22:04:30

Dina tetkó! Nem fért a farkára?!

2016.09.27. 22:04:31

@Biriksz_Krokiksz!: Motel c darálòs jutott eszembe...

2016.09.27. 22:05:11

@Biriksz_Krokiksz!: Ha már nem is röhöghetek, akkor sírjak? :D

2016.09.27. 22:06:11

@pávör dragonfruit: ja, közben rájöttem, h túltoltam
XD

Mók_Ica 2016.09.27. 22:06:30

Soma sem szomjas.... és csapkod a cigi-gate miatt

Commodore 2016.09.27. 22:06:38

CIGI GATE ! A kurvaéletbe!

2016.09.27. 22:06:58

@naezjó?: asse rossz, az 5. évadra gondoltam, az nagyon durva volt.

2016.09.27. 22:07:40

cigihiszti. ezzel elmegy min az első húsz perc. már unom.

naezjó... 2016.09.27. 22:07:50

@Biriksz_Krokiksz!: 1-3 ledarál, a cirkuszos nagyon lassan megy, ott tartok fél éve.

FrNo90 2016.09.27. 22:09:07

Borzalom Micit hallgatni.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:09:09

nyussssssziiiiiiiiiiii.... ki a gecccci monTTa, hogy én vótam???? :)))))))))))))))

2016.09.27. 22:09:27

@naezjó?: a cirkuszost én átugrottam, direkt.

@Mók_Ica: van már olyan izé villogós buliszemcsid? :)

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:09:30

Végre be vannak baszva és balhé van

naezjó... 2016.09.27. 22:10:48

na ez új. Soma úgy kéri-kapja a cigit, hogy nem dohányzik és bizniszel vele? Kreatívabb, mint a szerkesztők, és akkor ezt is így kell megtudni?

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:11:01

A válaszotokra a kérdés.

2016.09.27. 22:11:02

Álljon meg a menet!

Mók_Ica 2016.09.27. 22:11:06

Evelin átvette Dinácska szerepét....

2016.09.27. 22:11:10

@Schlomo Goldberg: olyan ritkán van pedig, tök hiányoltam.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:11:48

Jesszus, 8 percet kestem esezmiez?!?? Ez a cigi-gate a tattika ezeknel?

2016.09.27. 22:12:46

@Biriksz_Krokiksz!: én vagyok az olaj a parázs

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:12:59

olaj a parázs alá - málnásgyerek

naezjó... 2016.09.27. 22:13:02

óóóó Zseri vazz, elrontod a szíNpátiám.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:13:05

@Biriksz_Krokiksz!: ááááá.... még nincs.... szomcsi is vagyok....

Tivy ésZseri megbeszélik a kapcsijukat.... Tivy romantikás.... ja, nem :))))

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:13:46

@Biriksz_Krokiksz!: nemar! :D tessek rendes i-betuket hasznalni :D

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:15:07

Foggggggalmam sincs mirol szol ez a vita

2016.09.27. 22:15:09

most már mondják meg, ki nyúlta le a cigiket (nemizgat), csak az ártatlanok ne sérüljenek!
(XD)

zseriiiiiiii, ne már!

Mók_Ica 2016.09.27. 22:15:12

Zseri miért sííííír??? mindenki őt bántja??? ő nem is lopta el a cigit??? Zseri már nem szomjas.....
neeem, nem Tivy neked erről foggggggggalmad sincs.....

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:15:17

Zseri kicsit hisztikés lett

2016.09.27. 22:16:05

kajak sajnálom a csajt.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:16:52

@plüssnyuszi: vagy a pia vagy a 24-48 tablet hatása :)))))))))))))))

busifa 2016.09.27. 22:17:40

Nem tudsz te semmit Tyvtivi!

2016.09.27. 22:17:48

@Mók_Ica: krisztián <3 (perpill)

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:18:04

gúd morrning :-)

Vivi még a végén becserkészi Zsótit. Barátilag :-)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 22:18:28

@Mók_Ica: ha nem él úgy annál pikánsabb a történet.:)

2016.09.27. 22:19:17

el is szívták azt a rohadt cigit, vagy csak eldugták?

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:19:50

Lori osszejott a Dinaval, csunya lett es dagadt :D

Commodore 2016.09.27. 22:19:50

Tegnap a Dina? Kedd van b+!

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:20:23

@Mók_Ica: vagy a kettő együtt.

Amúgy csajok, ti értitek Zserit?? Mi ez a "nem szeret mán a zuram, egy hete meg se vert" Tivi ordít vele, alázza, csicskázza, levegőnek nézi és még meg sem pocsikolja rendesen. Hát mi a tökért epedezik utána???

2016.09.27. 22:20:26

@MacákékIcukája: de csak a szeme!!!!!!!!!!!
XD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.27. 22:20:33

@FrNo90: @Mók_Ica: @Biriksz_Krokiksz!: @naezjó?: Mintha a Mónika Sow-t látnám! Zseraldin totál katasztrófa!

naezjó... 2016.09.27. 22:20:43

ismét 1 spontán jelenet.

Commodore 2016.09.27. 22:20:51

@Commodore: jó , késik az adás. :-)

2016.09.27. 22:21:17

körmök!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
XD
(amúgy nem nevettem)

Mók_Ica 2016.09.27. 22:21:58

@Biriksz_Krokiksz!: :)))))

@Cseszlovák Gyurmafilm: akkor nem lesz túl aktív vendég :))))

Lóri borzasztó arcú ébredése... Zsóti Dinát játszik.... körmöket láttátok??? :))))))))))))))) és még hasonlít is :)))))

2016.09.27. 22:22:21

@Peter_Cs: én balázs-sós voltam, ott több fogak voltak.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:22:33

@plüssnyuszi: nem ertem en sem. En is onbizalomhianyos vagyok de ilyen sosem tortent velem, hogy konyorogtem volna egy pasinak. Szerencsere eleg hamar eljutok odaig, hogy dobjam az ilyen alakokat.

2016.09.27. 22:24:03

Lemaradtam a körömről.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:24:25

Ezek szerintem meg masnap is be voltak b@szva

2016.09.27. 22:24:33

@MacákékIcukája: se Y se X, na hagyjá' békén!
XDXDXDYYYYXXDDXDXDYYYYYYXX

FrNo90 2016.09.27. 22:25:05

Tivy-nek is megérte az az angliai kiruccanás.

2016.09.27. 22:25:20

Na tivike angliából jössz oszt nem tucc válaszolni a néninek? neggattíív

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:25:40

@Biriksz_Krokiksz!: hulye xD <- na en most konkretan nyeritek.

Zsolti tolmacsot kerne!!!!!4!4

naezjó... 2016.09.27. 22:25:45

@plüssnyuszi: Nem csaj vagyok, de én sem értem, pedig az egyik titkos favoritom (volt?) a kiszavazónál átlépte a határt az idegbeteg, nyilván nem ignorálhatja, de hogy még ő hunyászkodik, az sok innen nézve.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:25:50

@Peter_Cs: áááá... itt több fog van :))))

Tivy angol honban dolgozott.... úgy látom remekül fog angolul beszélni a reklám után.....

@Biriksz_Krokiksz!: én igen :))))) nagyon :))))

Commodore 2016.09.27. 22:25:50

Speak english or DIE!

2016.09.27. 22:26:08

@pávör dragonfruit: azt néztem éppen. az kiderült, h mit csinált kinn?

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:26:30

Málnás beégett, nem értette meg hogy angolul azt az alapmondatot hogy "Firts of, I would like you to indroduce yourself" lol

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:26:45

David ugy nez ki, mint a garnieres reklamban az a csavo aki enekelt es mar nem emlekszem a nevere

Cimili 2016.09.27. 22:27:40

@Peter_Cs: Zseri hót szerelmes Tyvibe, csak azt nemtom, miért.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:27:54

@Mók_Ica: mosogatashoz nem kell angol, ugysem beszelgetsz az edenyekkel kozben :)))

naezjó... 2016.09.27. 22:28:08

@Biriksz_Krokiksz!: Bátony-Erzsike? Gigászok csatája, nehéz kérdés :)

busifa 2016.09.27. 22:28:35

@MacákékIcukája: Zsolti az év Vida Ildikòja!

2016.09.27. 22:28:39

@Biriksz_Krokiksz!: eccer volt itt egy komment, hogy krumplit pucolt meg kávét szolgált fel
Vajon mit válaszolt a thank you-ra? Neggatív angolgecciiik nem tudtok magyarul?...

Cimili 2016.09.27. 22:29:03

Szar az app, nem is lehet szavazni hotelügyileg.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:29:18

@Schlomo Goldberg: belejavitsak? Tobb hibat is talaltam :P

@Cimili: nem birom nezni az ilyen abuziv kapcsolatokat :(

Cimili 2016.09.27. 22:30:21

@MacákékIcukája: Tudod hogy mosogatott? MIndent ripityára tört. :D

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:30:50

@MacákékIcukája: sztem ez nem önbizalom, hanem önbecsülés kérdése. Meg neked van eszed is :-)
@naezjó?: öööö... Tivyről beszélsz vagy Zseriről? nem tudlak követni

2016.09.27. 22:31:08

jó ez a feladat, nekem tetszik :))))

2016.09.27. 22:31:19

Angol szintfelmérő figyeljünk!

2016.09.27. 22:31:56

@Cimili: Szétrugdosta őket.

2016.09.27. 22:32:03

krisztiánt akarom igazgatónak, ezután a levél-felolvasása után XDXD

genevieve 2016.09.27. 22:32:11

krisztián milyen szépen olvas...

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:32:48

Zsolti Dina paródiája zseniális volt :-) A körmös résznél konkrétan vinnyogtam a röhögéstől :-) És eskü, Lorci élvezte :-)

most mongya Tivy, hogy ő nem ír, nem olvas, csak BESZÉL angolul :-)

naezjó... 2016.09.27. 22:33:25

@plüssnyuszi: Zseri szimpi, de lassan nem, hogyha ezt folytatja.

2016.09.27. 22:34:43

amúgy ez valahol marhára nem vicces, inkább szomorú.

Cimili 2016.09.27. 22:34:52

Eskü, h ezt a szerkik Tyvi miatt találták ki. :DDDDDDDDDDDDD

Commodore 2016.09.27. 22:35:02

How much is the fish?

naezjó... 2016.09.27. 22:36:43

máj ném is Tyvy, end detsz it.

2016.09.27. 22:37:04

@Commodore: Hómenidollárz minimum? By Győzike

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:37:14

Jaj ez annyira kinos... de David legalabb hibatlanul beszelt <3

2016.09.27. 22:37:54

Huhuhuuuuuu a vonat Ati szerint

Mók_Ica 2016.09.27. 22:37:57

Tivy június 1-én jött vissza Angliából 4 év után... és azóta elfelejtett angolul

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:38:01

@naezjó?: köszi a tolmácsolást :-) ezek szerint pasi szemmel sem jön be?

pedig Tivi beszél angolul - az elébb mondta

2016.09.27. 22:38:30

huhúúúúúúúúú ezen dőlök, ez cukker vót :)

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:39:08

Megsertodtem a norveg zaszlo miatt

FrNo90 2016.09.27. 22:39:11

Ez a szegmens kórkép Magyarországról :D

2016.09.27. 22:39:12

@MacákékIcukája: Dév lesz a manager érzem.

2016.09.27. 22:39:13

@pávör dragonfruit: :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:40:06

Zászlókat nem ismerik fel.

pomac 2016.09.27. 22:40:20

ilyen nehéz ez a kanadai zászló:D

2016.09.27. 22:40:24

@FrNo90: pontosan, ezért is írtam fentebb, h annyira nem vicci, inkább szomorú.

ewita 2016.09.27. 22:40:33

jézus isten miért nem lehet mondani,hogy én nem beszélni angol!???
háhá zászlókban engem nehéz lenne megverni! :D

2016.09.27. 22:41:05

My best friend is the gay :D

2016.09.27. 22:41:22

@Mók_Ica: magyarokkal volt végig, magyar közösségben.

naezjó... 2016.09.27. 22:41:25

@plüssnyuszi: nem hát. De ez emberileg para, nem azért mert nő. Sztem.

Áj em Hobby. Kell egy ilyen póló.

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:42:18

@Biriksz_Krokiksz!: @FrNo90: sztem is szomoru

@Commodore: volt valami tehenes szamuk is, nem?

@pávör dragonfruit: en is

2016.09.27. 22:42:27

@Schlomo Goldberg: baszki, még a focimeccseket se nézik baszki!

ewita 2016.09.27. 22:43:23

@pomac: van akinek az török! ? pfff

rearwindow 2016.09.27. 22:44:32

Loooool soma lefagyasztotta az interjúztató processzorát ezzel a jin-and-janggal

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:44:42

Szerintem ez a hoteltanarneni nagyon megbanta, hogy bement a villaba

FrNo90 2016.09.27. 22:44:44

Nekem sajnos nagyon szar a nyelvérzékem, de ezek könyörgöm, alapkérdések voltak.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:45:01

Dávid lett az igazgató :)))
reál vörld lukszury reszort .... by Mici

Commodore 2016.09.27. 22:45:06

Waczak Szálló! ááá

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:45:12

@naezjó?: igazad van. Pasiban is gáz :-)

Somára ráférne egy cihológus. A való világban.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:45:43

helyettes Lóri ....

pomac 2016.09.27. 22:45:58

@ewita: az is bonyolult volt :D

FrNo90 2016.09.27. 22:46:13

Ati olyan volt mint vmi analfabéta albán vendégmunkás.

tjunior 2016.09.27. 22:46:25

Erről az angol társalgásról egy haverom, aki egy rendőri igazoltatásnál Németországban I am tourist helyett I am terroristot mondott, mondjuk be volt állva mint a gerely. De mondott olyat is, hogy I am a railway station.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:46:47

@plüssnyuszi: Soma itt is felemlegette a ZéreCCSégijét .... :)))))

FrNo90 2016.09.27. 22:46:53

Soma érti, hogy működik a NER :D

rearwindow 2016.09.27. 22:47:20

Tivi aki négy évet élt Angliában csak azokat verte nyelvtudásban akik egy büdös szót nem tudnak külföldiül (Krisztián meg ati)

2016.09.27. 22:47:42

a meleg srác (miisaneve), túltolja.

Cimili 2016.09.27. 22:47:48

@Mók_Ica: Nem lesz itt bosszú, be fog csicskulni.

2016.09.27. 22:48:15

Beszafohu.. A táncok

Mók_Ica 2016.09.27. 22:48:37

@pávör dragonfruit: már tegnap szövetséget ajánlott..... Lóri pedig azt mondta, hogy egy szót sem fog szólni Dávidhoz :)))

2016.09.27. 22:49:41

@Mók_Ica: Hamar pálfordult imádom.

2016.09.27. 22:49:43

@pávör dragonfruit: köszi (úgyis elfelejtem megint)

rearwindow 2016.09.27. 22:50:12

Jajjjj ATI a Szakács. Osszezavarták egy lágytojással :-D

Mók_Ica 2016.09.27. 22:50:13

Tivy magyarul sem ért..... pfffff
Atti szerint a lágytojást nem kell főzni.... :))))))))))))))

Cimili 2016.09.27. 22:50:15

Ati: A lágytojást azt nem kell főzni. :DDDDDDDD

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:50:15

A lágytojást nem kell főzni... baszki :-)))))))))))))))))))

Végre valami szórakozás és nem csak a nyígást kell hallgatni

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:50:39

Uristen, vegre egy vicces epizod, jo lesz ez a het!!

FYI a lagytojast nem kell fozni :))))

2016.09.27. 22:50:46

@rearwindow: az ő volt? (visszatekerem majd)

ewita 2016.09.27. 22:51:34

Ati lesz a szakács baszki aki szerint a lágy tojást nem kell főzni! ??

Gia 2016.09.27. 22:51:43

Tivy azt mondta,hogy letappadt(!) az angolja.. :-D

Mók_Ica 2016.09.27. 22:51:45

@Cimili: ez a sorsa :)))

@pávör dragonfruit: 36 milla a tét :)))

@Cseszlovák Gyurmafilm: A1 exam!!!!

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:52:32

De miert nem a vivi lett a recepcios?

Cimili 2016.09.27. 22:52:44

Tyvi milyen pozíciót kapott:

Mók_Ica 2016.09.27. 22:53:00

Vivi nyers húshoz nem nyúl..... :))))

Cimili 2016.09.27. 22:53:32

@ewita: nem, csak kukta lesz.

2016.09.27. 22:53:51

Elveszítettem a fonalat ki mi lesz a mici vivi evekin vonalon

rearwindow 2016.09.27. 22:54:00

Győzike.... Na mentem aludni

2016.09.27. 22:54:42

Evelin kinek rázta ki?

Mók_Ica 2016.09.27. 22:54:52

vót szex? Tivy és Zseri volt? óóóóóóóóóóóóó

Cimili 2016.09.27. 22:54:54

Jó lesz ez a hét. :))))))

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 22:55:02

Kit ujjaztak az előzetesben? Lakatosevettkét?

WICKEDWITCH 2016.09.27. 22:55:06

Én ma annyit röhögtem, hogy hozzá sem tudtam szólni. :D

Commodore 2016.09.27. 22:55:16

Mici néni escort vonalon?

2016.09.27. 22:55:19

tyvy és evelyn milyen pozit kapott????

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:55:21

Holnap matatas es uj helyes pasi a villaban, jujdeizgiiii

FrNo90 2016.09.27. 22:55:24

@Mók_Ica: Szerintem Soma és Evelin

2016.09.27. 22:55:25

@MacákékIcukája: Tiszta képet kérek vagy hogy térek így nyugovóra?

genevieve 2016.09.27. 22:55:30

soma célbaért evelinnél?:-D

ewita 2016.09.27. 22:55:37

jó lesz ez érzem!!! :D:D:D:D

soma csak célba ért lakatos evikénél!

rearwindow 2016.09.27. 22:55:52

Ez a két norvég srác van eladva indiai barátoknak ???

Mók_Ica 2016.09.27. 22:56:03

@pávör dragonfruit: Vivi lesz szobalány és Mici kukta, cseréltek az igazgatók engedélyével

2016.09.27. 22:56:05

@Mók_Ica: Evi volt félek a szülinaposs de nem láttam.

Commodore 2016.09.27. 22:56:12

@Schlomo Goldberg: Lakatosék már indiai vendégek?

2016.09.27. 22:56:53

@Commodore: Túl sok a rejtély.

Cimili 2016.09.27. 22:56:54

@MacákékIcukája: Eljön Vivi ideje, ő bukik a külföldi pasikra. :DDDDD

2016.09.27. 22:57:13

@Gia: Szülinapos Krisz is benne lehet

plüssnyuszi 2016.09.27. 22:57:17

@MacákékIcukája: tuti, hogy Evelin és/vagy Mici rá fog gerjedni

MacákékIcukája 2016.09.27. 22:57:18

@WICKEDWITCH: en meg otezerszer elvesztettem a fonalat, holnap megint meg kell neznem :D Szerkik vegre kitettek magukert!

busifa 2016.09.27. 22:57:29

Evettke kiverte TompikaSomànak?

2016.09.27. 22:57:57

én ma mmkk megnézem ájvittoriót a bv-ben!!!!!!!!!!!!!!!!!! ha vkinek, hát neki PONT semmi jogosultsága alázni a gyerikököt.

Mók_Ica 2016.09.27. 22:58:12

@FrNo90: @MacákékIcukája: TÉNYLEG ők voltak????????????????????? óóóóóóóóóóóóóóóó

@rearwindow: még nem az indiai barátok mentek be :)))) hát honnan tuTTák volna a szerkik tegnap, hogy hogyan szavaznak ma a nézők????

Mirocska 2016.09.27. 22:58:22

@Cimili: Zsolti jobb keze lesz a bárban. Ha jól értettem... :))

ewita 2016.09.27. 22:58:47

@Cimili: nem vivi lett a kukta? aztán cserétek szobalány micivel!

Mók_Ica 2016.09.27. 22:59:07

@pávör dragonfruit: ő is szobalány

Krisztiánnak lesz/volt szülinapja

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 22:59:12

@busifa: Tompika játszik a csigécskével

genevieve 2016.09.27. 22:59:32

dávid mégis csak jól taktikázik:-)

2016.09.27. 22:59:40

@pávör dragonfruit: széééép feladat, asszem holnap is megnézem XD

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:00:41

Jesszus, nem tudom hova tenni ezt a sok izgalmat :D mennyire jo volt mar amikor soma megprobalta cigivel megvesztegetni Lorit es Davidot!! (Nem mellesleg ez a ketto ugyanaz, mint Laci es Robin)

Mók_Ica 2016.09.27. 23:01:15

@Cseszlovák Gyurmafilm: Tompika Evettkével jáCCik.... akinek donga lába :)))))))

@genevieve: akárki meglássa, hogy ő nem tuja :)))))

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:01:17

@rearwindow: ezek norvegok voltak vagy ezt random irtad? Nem norvegnak neztek ki, az biztos

2016.09.27. 23:01:59

@busifa: Szerintem Evcsi beengedte Somát a málnásba. Még egy szégyen-, oppárdon g*cifolt rajta :-)
Azt hittem hirtelen, hogy azt fogják ünnepelni, hogy Soma végre elvesztette a szüzességét.

Mók_Ica 2016.09.27. 23:02:11

@Biriksz_Krokiksz!: Jose Armandóóóó, aki Hyppolit .....

genevieve 2016.09.27. 23:03:26

belevalóban krisztián szülinapja

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:03:30

@Spitzbauer: nekem ugy tunt, hogy nagyon birizgalta is kozben :D

2016.09.27. 23:03:38

@Mók_Ica: azt se tudta kimondani...

2016.09.27. 23:04:19

@genevieve: @Mók_Ica: Én ha Vóri lennék, naggggyon megvezetve érezném magam. De nem vagyok Vóri, ő meg nem én :-)))

Mók_Ica 2016.09.27. 23:04:31

gyere nap... süsd meg Tivyt..... óóóóóóóóóóóóóóó hogy az a.....

genevieve 2016.09.27. 23:04:52

illetve krisztián kicst be van fordulva magába, tivi meg csak szimplán hülye

2016.09.27. 23:05:09

tyvy van, gyere nap gyere nap gyere mi van nap. úgy három perce. klassz.

Mók_Ica 2016.09.27. 23:05:49

@Biriksz_Krokiksz!: a resort-ot sem :))))

@Spitzbauer: nemtuját Dávidra értettem :))) Lóri vakon van sztem

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 23:06:29

@Mók_Ica: mondjuk a dongaláb nem zárja ki az orgazmust. :) és úgy általában az agykéreg hiánya sem...

no jóéjt mimfeni. dőlők aludni mert holnap olyan leszek mint a falhoz csapkodott lófasz.

Cimili 2016.09.27. 23:07:05

@MacákékIcukája: Még nem találkoztál ezzel, h kikre mondják fórumokon, h norvég?

WICKEDWITCH 2016.09.27. 23:07:46

@MacákékIcukája: igen, ha olvassák, üzenem, hogy jó felé indultak, így tovább! :)

Na, elmentem aludni, jó éjt mindenkinek! :)

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:07:58

@Cimili: nem, csak itt forumozok. Mondd el legyszi :)

Mók_Ica 2016.09.27. 23:08:00

Győzike senkinek nem tudja a nevét.....

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:08:46

@WICKEDWITCH: en is remelem :))

Joejt azoknak akik mennek alukazni, en meg mindig rohogok magamban :))))

Cimili 2016.09.27. 23:09:00

@WICKEDWITCH: Igen, ezt a kettőt szokták.

Mirocska 2016.09.27. 23:09:27

Én most látok először Győzikés bv-t. Döbbenet.... :))

2016.09.27. 23:10:10

ha kary lenne, írnék jézusgézunak, h a holnapi hv-ban kivonatolja a gáspárvittórió bv-t is, már amennyiben ha szóba hozza a ma esti angolka estet. de csak akkor.

@Mók_Ica: az egy rohadt nehéz szó, lássuk be.
XD

Mók_Ica 2016.09.27. 23:10:19

győzi hogy örül soma és evetke szexelésének.... leveszik a hangot és csak csitt-csatt fog hallatszani.... ennek az embernek bármi f@szságot leírnak, felolvassa.....

genevieve 2016.09.27. 23:10:41

@Spitzbauer: mehet evelin is 24/48-as tablettáért:-)

tivi magára akarja tetováltatni krisz nevét:-DDDDDD

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:10:42

Sixx tok jo cikket irt a star academyrol az indexre

Mók_Ica 2016.09.27. 23:11:48

@Biriksz_Krokiksz!: valóban....nem csak bonyolult, de túl hosszú is.... :))))))))))

Cimili 2016.09.27. 23:11:56

@MacákékIcukája: Olvastam én is, tényleg nagyon jó cikk.

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:15:10

@Cimili: olvastam, koszi! Hehehe igy mar ertheto :)))

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:15:55

Krisztian anyukaja de kedves :)

2016.09.27. 23:18:24

ez már a zenebutiktévé?

2016.09.27. 23:20:16

Evelint pocsikolják

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:20:23

Maszatolas kovetkezik!!!! Tompika es Evetke!

kamilla123 2016.09.27. 23:20:28

Vivike mekkora egy sunyi aljadék. Jól csőbe húzta Zserit.

Mirocska 2016.09.27. 23:21:53

Ki fekszik még ott mellettük?

Schlomo Goldberg 2016.09.27. 23:22:22

Evelin kibukkanó csöcsét 5-ször tekerték vissza lassításban

2016.09.27. 23:22:50

@Mirocska: Bárki is, nekem ez furcsa..

Mók_Ica 2016.09.27. 23:23:10

@MacákékIcukája: Evetke arca, amikor a végén a kamerába nézett, láttad?? priceless :)))

Cimili 2016.09.27. 23:23:11

@Mirocska: A kameraman. :DDDDDDDDD

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:24:01

@Mók_Ica: igen :DD

En nagyon szeretem ahogy Gyozi es Katika beszelget egymassal, olyan aranyosak!

2016.09.27. 23:24:26

@genevieve: Ha jön ki Soma, akkor már várni fogják Evcsi rokonai: el kell vennie feleségül, mert megejtette a szegény lyányt. :-))) Soma anyukája ha most nézi .... Broáf.

Mirocska 2016.09.27. 23:24:50

@Commodore: Ja, így mindjárt más! :DDDD

2016.09.27. 23:24:50

@Mirocska: Udvariasan tettette az alvást.

2016.09.27. 23:25:39

na szeksz után eljutottunk a nehéz szüléshez.

@Schlomo Goldberg: ...de ki számolja?

jóvvan, a bv ezzel a fasszal továbbra is nézhetetlenül irtó gáz.

Mók_Ica 2016.09.27. 23:25:52

@Spitzbauer: ezért kellett az a ZéreCCSégi????? :))))

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:25:55

@pávör dragonfruit: beleremegett az agy is :)))) nekem nem lenne gyomrom ehhez

Cimili 2016.09.27. 23:26:16

Na jó éjt mindenkinek, holnap ugyanitt! Ja nem, majd holnapután. :)

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.27. 23:26:43

@Mirocska: Holnap remélem nem azt nézzük, hogy egy ütemre rázza a harmadik..

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.27. 23:27:35

@MacákékIcukája: Tele szobában. Jó tudom, konzervatív vagyok.

MacákékIcukája 2016.09.27. 23:28:57

@Cimili: joejt! :)

@pávör dragonfruit: nem csak te! Pfejj, ferto es mocsok!

Rémület 2016.09.27. 23:29:48

@kamilla123: Kezdem elveszteni a hitemet Viviben. Azt gondoltam volna róla, hogy ha lebukik, bevallja, hogy övé a szar poén. Utána meg, hogy nem nyúl nyers húshoz... Eh!

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.27. 23:32:12

@MacákékIcukája: De tényleg nincs ennyi eszük, hogy kimenjenek?

2016.09.27. 23:33:46

most gyorsan elmegyek lealudni nyolc órát hat óra alatt, viszlát a kövi poszt alatt.

2016.09.27. 23:35:23

@Mók_Ica: Egy barátom azt mondta, nincs mese, keveredni kell, csak úgy lehet integrálni a romákat. Soma tovább ment: nem csak beszél erről, tesz is érte. :-)

BAZINGA2 2016.09.27. 23:35:36

@Akasa27:
Hello! Nem ezt a videót keresed véletlenül? Ezen rajta van Ganxsta , Harsányi, Kozsó!

www.youtube.com/watch?v=grcNYoTWbW8

BAZINGA2 2016.09.27. 23:43:22

@Akasa27:
Ganxsta Zoliék a Big Brother 3 - ban voltak! A Google-ba ha beírod ott van az összes videójuk.

kamilla123 2016.09.27. 23:58:51

@Rémület: én is erre gondoltam,h "bocs, szar poén volt". De közben ZSreiben volt betyárbecsület, csak akkor adta ki Vivit, amikor látta, h tök ártatlan embereken csattan az ügy. Vivike meg még másnap is tagadta, a riportban meg hogy Zseri miért nem vállalja.Oké. nem nagy dolog, csak kezd vészesen kiábrándító lenni a csaj. Dávidnak papolt, h az kiesett a szerepéből, de sztem Vivi már régen nem az, akinek az első napokban mutatni igyekezett magát. Persze jók ezek a szituk, kijön mindenki igazi egyénisége.

kamilla123 2016.09.27. 23:59:24

@szörnycsi: csak a cigis ügy :-) kicsit le vagyok maradva, most nézem az öfit :-)

kamilla123 2016.09.28. 00:11:04

ez az interjú iszonyú vicces volt, de ezek szerint Soma is csak eljátssza, h hülye?? hm...

Plüsscukor 2016.09.28. 00:14:53

@kamilla123: Nem hülye, Szarvasember :) Vagy az másvalaki volt?

BAZINGA2 2016.09.28. 00:29:11

Tivy 4 évig élt Angliában. Most jött haza 2 vagy 3 hónapja. Nem tudott bemutatkozni angolul, még a kérdést sem értette. Gondolom, nem angolt tanítani ment ki! // Mi van Nap???... üvöltötte kint az udvaron perceken át, dehát a Nap egy szót sem szólt. Biztos beleunt a Tivy hülyeségeibe.

kamilla123 2016.09.28. 00:32:47

@Plüsscukor: :-D végre tudtam valamin nevetni a VV alatt. Ez az angol interjú brutál volt :-)) De Soma nekem olyan volt, mintha kikacsintott volna a szerepéből ezzel a yin yang dumával. Nem mintha okos lenne, de hogy tudja, hogy a hülyét játssza.

Plüsscukor 2016.09.28. 00:58:14

A röhejes ebben az egészben a hozzáállásuk volt. Mert nem az a baj, hogy nem beszélnek angolul, beszélhetnek még ettől akár tökéletesen más idegen nyelven is, hanem az, hogy ennyire nincsenek tudatában a hiányosságaiknak, sőt, épp ellenkezőleg, meggyőződésük, hogy ők oltári nagy tehetségek, akik hibátlanul beszélnek :)

Well... 2016.09.28. 01:43:17

B+ atqrtatok, elkezzdtem nezni, mert itt aradoztatok, h milyen jo volt az ofi. erre 5 perc alatt elszallt par tucat csicskageci. meg egy a gyujtemenybe:

" a valaszotokra a kerdes: Vivien" by nagyseggu ciganycsaj (aze sem keresem meg a nevet) :o))

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.09.28. 05:42:48

Hazajottem, tobb, mint 1 hete, mar majdnem 2, hat vettem egy akkora tv-t, mint 1 ping-pong asztal, a jelenlegi asztalmeretu melle/helyett basszameg, es majd azon nezem, kozben ~1 het kesessel nezem naponta, es most plane ugy bebasztam, mint ott kint. Mindemellett en nem elem meg olyan intenziven, mint itt sokan, nekem csak egy atlagos freakshow, a szakallas no meg nem volt, de minden percben varom. Gyengen felepitett karakterek, primitiv tervek, nem ragad magaval, de nezem, hat mert miert ne? Tehetem? Jah. Faj? nem. Hatakkor?

Cérnahuszár 2016.09.28. 07:17:15

gyöngyszemek születtek tegnap, szarvasember és én vagyok a hobby :DDDD

jaj de várom a mai postot

Cérnahuszár 2016.09.28. 07:22:15

@Megdobbent, most erEDEti izzel: de hát volt szakállas nő tegnap, zsolti beöltözött dinának
lórinak rögtön jobban hiányzott :D
na jó, azért mondta hogy vegye le a rucit mert groteszk volt csak nem akarta megsérteni zsoltit

introverted22 2016.09.28. 07:55:13

No de Zsolti mikor és miért borotválkozott meg? Mert a riportban borostája sem volt...

Cérnahuszár 2016.09.28. 08:00:05

@windsor: dinának öltözve még volt neki, sztem lóri jól leoltotta, csak azt nem vágták be nekünk

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.28. 08:36:53

@Akasa27: én nem bánom,nekem olyan sunyi volt az a fickó

Akasa27 2016.09.28. 08:55:48

@BAZINGA2: köszönöm, ezt én is megtaláltam. nekem az egész heti, naponta kb. 1 órás műsor kellene, de az nincs sehol.:(

mobilos perpetuum 2016.09.28. 10:56:48

A beépített ember Dávidkának írtak egy forgatókönyvet, nyelvtudása neki a legjobb, góré lehet a szállodában.
Egy hétig, utána visszasüllyed a szürke ötven árnyalatának egyikévé.

Magentax 2016.09.28. 11:57:37

@mobilos perpetuum: na, megint kezdődik az összeesküvés-elméletek gyártása...

Magentax 2016.09.28. 12:05:12

@Cérnahuszár: az se rossz, hogy a lágytojást nem kell főzni :D
süti beállítások módosítása