Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x19 - Tantrajóga szürreál

2016. szeptember 17. 14:04 - BaZsa

A műsor történetének minden eddiginél szürreálisabb epizódja következik. Most vagy az van, hogy a szerkesztők valójában egy posztmodern műalkotás manifesztációjaként tekintenek a Star Academyre, alkotói céljuk pedig nem más, mint hogy egy erőteljes társadalmi szatírát valósítsanak meg a konceptuális művészet köntösébe burkolva. Ez esetben javaslom, hogy a következő adásban Adrián szavaljon Tandori Dezsőt, továbbá legyen feladat, hogy egy napig egymás segge számít mikrofonnak, így abba kell énekelni. Vagy meg az van, hogy a hétvégén eltűnt pár fehér csík a tv2 üvegasztalairól. Nem tudom, melyik a jobb verzió. 

img_3044.PNG

Az eleje még nem olyan érdekes, Arnold korán kel, hogy odaérjen a Mokkába, amit talán öttel többen néznek, mint a Star Academyt. Itt feltesznek neki néhány semmitmondó kérdést, aztán húzás haza. Nagy izgalom nem volt, de legalább látott autókat meg kék eget, úgyhogy visszaérve van mit mesélni a teraszon. 

Jön Csaba, híreket, feladatokat meg egy fonott kosarat hoz, amiből kilóg valami pampafű, ennek biztos lesz még szerepe. Laci megtudja, hogy a szombati show-n zongorakísérettel énekel majd, ennek jobban örülne akkor, ha nem magát kéne kísérnie. Ebből két dolog sülhet ki: kurva nagy siker vagy kurva nagy bukta. Ezt ő is tudja, be is van szarva. Gyorsan kihozza az énekteremből a szintetizátort, és a nappaliban kezd gyakorolni. Van egy tippem, hogy szombatig nagyjából mindenkinek az agyára fog menni a klimpírozása. 

Csaba mondja az ennél is fontosabbat: a lányokra van szüksége, irány az énekterem. Hoppá, a kis kosárkában szexuális segédeszközök vannak, mindenki kap egyet, aztán koncentrálás a feladatra: Csabát el kell csábítani. Ne már gyerekek, tényleg nem jut eszetekbe semmi azon kívül, hogy riszáltassátok a lányokat ebben a kurva műsorban? 

Próbálkoznak a csajok, Brigi egy béna sztripper és egy legelső sulibulijára készülő fogszabályzós tizenhárom éves kislány keveréke, Eszter viszont tök szexi, Csaba még el is pirul tőle. Furcsa módon Alexa tiltakozik a feladat ellen a leghangosabban, az Adrián barátnőjével történtek után nem sok kedve van szexiskedni. Egyébként meg is értem, egyetlen épeszű nőnek se lenne kedve szexshopban vásárolt ócska és ronda ruhadarabokban Vastag Csaba arca előtt segget rázni.

img_3036.PNG

img_3039.PNG

Innentől Alexa van terítéken. Nagyon szarul van, sír is, Csaba kiviszi a teraszra dumálni. Alexa elmondja, hogy ő érzi ennek a lánynak (ti. Adrián exbarátnőjének) a drámáját, meg a sajátját is, és hogy nagyon nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Csabánál, úgy tűnik, beakadt a lemez, mert csak ugyanazt tudja válaszolni, amit a jakuzzis jelenet után: ebből kell építkezni. Alexa ki van segítve.

Közben Lacika a nappaliban hajnali sztárosat játszik, bal kezénél ugyan nem gyűlnek poharak, de valami jó kis jazzes verzióját játssza a dalának, nekem tetszik. Na és elérkezünk a műsor azon pontjához, amiről, nos, mondhatnánk, hogy ennél nincs lejjebb, de lehet, hogy tévednénk, mert talán félreértelmezzük az egészet, és valójában ennél nem lejjebb, hanem feljebb nincsen. A tv2 egy komplett nyugdíjasklubot telepít az Akadémiéra egy délután erejéig.

img_3047.PNG

Pszichedelikus jelenetek egész sora következik. A főnéni (a képen középen) simán elment volna a Benkő Dániel feleséget keres c. műsorban a döntőig. Ha férfi lenne, azt mondanám, ő vezérkos, de mivel nő, inkább nem mondom, hogy vezértehén, mert bármelyikünk nagymamája lehetne. Tisztelni kell az időseket. Szóval beront a nyuggeralakulat, és lerohannak mindent, mint a sáskák. Befekszenek az ágyakba, beleesznek a kajákba, még a jakuzziba is beülnének, ha hoztak volna fürdőruhát. Az akadémikusok arcán a döbbenet, a hitetlenkedés, és a műsorba való jelentkezésük mély megbánásának kifejezései váltják egymást. Hosszú percek telnek el ebben a szürreális sci-fi jelenetben, és még mindig nem tudjuk, hogy a nénik és a bácsik mi a hétfele lángoló, rongyokba tekert, kacskaringós pék faszát keresnek a villában.

img_3051.PNG

Lacikának van annyi lélekjelenléte, hogy legalább pálinkával megkínálja a járókeret-kommandót. Mielőtt a méhkirálynő feltárná jövetelük célját, még gyorsan rámászik Dávidra, aki szűzlányos vonakodással fogadja a leplezetlen rajongást. Hosszú szenvedés után végre kiderül, hogy mi ez az egész: az öregek azért jöttek, hogy a szerelemről beszélgessenek az akadémikusokkal! A beszélgetés lényege egy mondatban:

Basztok? Mi is basztunk, amíg fiatalok voltunk.

Nem szeretném jobban részletezni az építő eszmecserét, egyrészt, mert nagyon megviselt, másrészt ami ez után jön, attól úgy érzem magam, mint aki bélyeget nyalt. Mert jön ám a közös tánc! Van itt minden, Hungária, Uhrin Benedek, még vonatozás is, és most nagyon szeretném, ha anyukám eljönne értem, szépen megölelgetne, megpuszilgatna, és elvinne egy olyan helyre, aminek még az egy négyzetkilométeres körzetében sincsen tévé.

img_3058.PNG

Csupa élvezet nekem ez az adás, mert Stylist Linda is megérkezik. Alexa a ruhapróba alatt jól kiakad és elmeséli az egész Adrián-sztorit, kicsit sír is, kiderül, hogy vonzódik a kertitörpéhez, de a kertitörpe kerüli őt, szóval nagy drámák vannak. A ruhapróba után Adriánnal is megpróbálja tisztázni a dolgokat.

Adrián: - Megbántottalak?

Alexa: - Kicsit. Nagyon.

Adrián: - Miért?

Alexa: - Nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. 

Adrián: - Adj nekem egy kis időt, jó?

 

img_3033.PNG

Vissza a tegnapi szembesítéshez. Brigit nagyon lesokkolja, hogy a zsűri őt küldi a veszélyzónába, és egész este hisztérikusan hajtogatja, hogy de hát ő beteg, és ettől nem olyan a hangja. Úgy látszik, nem jutott az agyáig, hogy a hangjával semmi baj, a személyisége annyira érdektelen, hogy ledobja a színpad. 

Alexa közben Esztert trenírozza a hálóban.

Alexa: Úgy csinálj a színpadon, mintha azt akarnád, hogy mindenki azonnal basszon meg!

Eszter: Életemben nem nyúlt hozzám fiú!

Alexa: De magadhoz nyúltál már?

Eszter: Dehogy! (röhög)

Alexa: Na ez a baj!

Most, hogy többet tudunk Eszter maszturbálási szokásairól, mint amennyit tudni akartunk, belép Solymári György tantrajóga-oktató. Alexa már a látványtól lenyugszik, én meg fogom a fejem, mi mindent meg nem tesznek még a szerkik, hogy valami kis szexszerű maszatolást előidézzenek. Először mindenki röhögőgörcsöt kap a feladatoktól, de aztán belejönnek, és párosával nyitogatják egymás csakráit. Az egymásnak háttal állós seggrázásnál ki kellett mennem rágyújtani, mert nem bírtam tovább nézni, szorri. A végén van még egy kis gruppenszex, aztán vége az adásnak.

A legfontosabbat meg majdnem elfelejtem, az összefoglalók a jövő héttől 21:50-kor kezdődnek, úgyhogy még annyian se fogják nézni a műsort, mint eddig. Szerintem érdekes kísérlet lehetne a kinyomtatott nézettségi adatokkal meglepni az akadémikusokat, biztosan felbátorodnának az igazságot tudva, nem kéne félniük, hogy bárki is látja őket.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2016.09.17. 14:38:17

Hát ez nem kispálya, szerencsére a HV legalább így élvezetes :)

"Tisztelni kell az időseket."
Nem kell. A kor állapot, nem érdem. Aki úgy viselkedik ,azt tisztelem. aki nem, azt egy pillanatra se.

BaZsa 2016.09.17. 14:42:36

@Flankerr: mindig mondom, hogy szükség van az irónia betűtípusra
:)

Ditti82 2016.09.17. 15:04:05

Azért én sajnáltam szegény akadémikusokat. Ilyen vendégsereget senkinek se kívánok. :-D

BaZsa 2016.09.17. 15:12:12

@Ditti82: rendesen kellemetlenül éreztem magam, mindenki helyett, aki ebben részt vett. ez iszonyú ciki volt szerintem.
Ha már öregek meg szerelem, akkor közvetíthettek volna egy kis kultúrát, és megnézethették volna az akadémikusokkal a Szerelempatak c. kurva jó dokumentumfilmet.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.17. 15:19:41

ha egymás seggébe beszélve olvassák fel Hrabaltól a túlságosan zajos magányt esküszöm nézni fogom.:)

Chuck Νorris 2016.09.17. 17:09:19

Az Alexa-Eszter beszélgésböl számomra kiderült hogy Eszter nem ember, hanem valami titkos szervezet prototipusa. valószinüleg puncija sincs, a helyén valószinleg egy USB-kimenet van.

Chuck Νorris 2016.09.17. 17:10:05

opsz picit tultoltam a valószinüleget... :D

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 17:19:05

@Ditti82: Van egy rossz hírem. Oly kevesen nézik ezt a SA-t, hogy a NyuggerKommandó folytatja a turnét, először a hv. írót látogatják meg, majd mennek tovább a törzskommentelőkhöz! :-)

Ditti82 2016.09.17. 17:45:16

@Pácsó Ármándó: Jó, én biztonságban vagyok a szupertitkos bunkeremben! :-D @BaZsa: Nem ezek a nénik-bácsik voltak bent tavaly karácsonykor a valóvilágvillában?

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:05:35

joestét
dávid: ilyen tinglitangli dalbol nehéz csodát müvelni

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:10:56

zita: nem szeretek csalodni.
ha megkérdezte volna ki rakta be a kukát, nem lenne semmi baj, kicsit magába is nézhetne, mielött itélkezik :)
ez a dal is nagyon semmilyen bájolgós volt

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:18:48

balázs-rossz kezdés után gyenge folytatás, megint egy izzadságszagu, rossz produkcio.

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:26:00

Eszterandroid : Annyi embertöl hallom, hogy milyen szép vagyok, ügyes és tehetséges, hogy lassan elhiszem.... :DD
szerencsétlen. a dalt ügyesen végignyávogta, de a vonaglást még gyakorolnia kell:)

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 19:42:27

@Chuck Νorris: Végig hullámzott a hangja. Amikor épp passzolt, akkor jó volt

Balázs: Ilyen kezdéssel 10mp múlva megállították volna a beválogatón, hogy: köszi, kérem a következőt

Dávid: Elmegy, csak ne szugerálna folyton a szemével annyira :-)

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:46:35

hannah-nekem tetszet a dal, csajos volt, és vidám, annak ellenére hogy nem valami komoly dal sztem énektechnikailag :)

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:49:08

egy kukkot nem értettem Pásztor értékeléséböl :D

,, 2016.09.17. 19:51:47

Ez az ocsmány ruha a sztájliszt bosszúja amiért nem vette fel a kék cipőt Hanna?
Adjanak neki versenydalt végre

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:52:15

jol lehuzták, pedig sztem jobb volt a többségnél, föleg a két hamiskánál...:D

,, 2016.09.17. 19:53:01

Miért akarják kibaszni Hannát? Én kedvelem

,, 2016.09.17. 19:53:46

@Chuck Νorris: meg akarnak szabadulni tőle:(

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 19:54:31

@Chuck Νorris: Az eddigi legkiegyensúlyozottabb előadás volt. Ha kicsit bátrabb és meri használni a hangját, még jobb lett volna

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 19:55:28

Iván jó. Mondjuk a szám illik is hozzá :-)

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:56:21

na Iván jól ujraértelmezte/nyálaskodta a házibuli dalt, de gondolom szokás szerint ugyis körülszopkodják megint.

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:58:26

A házibuli csak attol volt "emblematikus", mert mindenki szerelmes volt Sophie-ba

Chuck Νorris 2016.09.17. 19:59:40

@szörnycsi: :) most nem figyelek a zsürire, amugy is ugy tünik elkezdödött a klikkeskedés/kedvenckedés szimpátia szerinti pontozás

Chuck Νorris 2016.09.17. 20:02:14

mondjuk már nálam is van szimpátia rangsor, Alexa és lacika, akit emberileg birok :)

Chuck Νorris 2016.09.17. 20:03:55

Alexánál nem dicsérem meg a stylist picsát

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 20:04:22

Jó az a tornadressz. És Alexa is :-)

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.09.17. 20:06:10

Alexa (amúgy most vettem csak észre, hogy a csajt Alexandrának vagy Szandrának hívják, véletlenül se Alexának :D) produkciójára nem tudok figyelni, annyira elvonja a ruha a figyelmemet. Köszönjük Linda!

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 20:06:43

@Chuck Νorris: Kicsit szinkronúszó domina, de jól áll :-)

,, 2016.09.17. 20:09:49

Akkor a fiúk helyett kimondom én: Alexa kibaszottul szexi.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.09.17. 20:25:37

Barbinak baromi nagy szerencséje van a különleges hangszínével, mert különben már rég kiesett volna.

Chuck Νorris 2016.09.17. 20:26:57

hmm Barbi is bejön, vérmes hölgyike, de ez ne baj. viszont mint énekes anniyra nem nyügöz le. fura hogy a beszédhangja tök kellemes, de az énekhangja mert tul "erős" nekem.

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 20:29:51

Jól állt neki a szinészkedés :-)

,, 2016.09.17. 20:32:25

Lacika makulátlanul nyomja,Majka helyett bármikor beugorhat

Chuck Νorris 2016.09.17. 20:34:16

szegény nyomi randy ezzel a buzis designal. pfff

Chuck Νorris 2016.09.17. 20:41:07

Renit nagyon futtatja a zsüri, de én nem látok benne semmi extrát.

,, 2016.09.17. 20:42:05

Ez a csaj olyan kis túl tökéleteske

,, 2016.09.17. 20:43:28

@Chuck Νorris: nekem uncsi. Ezerszer inkább Alexa, mint ő

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:00:40

majka összeveszett a tv2-vel, vagy miért ekézi folyamatosan ördög nori?
lacika meg picit hadar, gondolom beugro szerep ez neki. az jo volt mikor mondta hogy - ezeket a combokat látni kell, erre rámutat a kamera eszter vádlijára :D

Ditti82 2016.09.17. 21:01:59

@Pácsó Ármándó: Vastag Csabának is bejött a kamera-szuggerálás... :-D

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:02:46

Majdnem lett valami Randyből, de mégsem
Reni dalát nem bírom, lehalkítottam :-)
Arnold jó, de nekem kicsit utánzós :-)

,, 2016.09.17. 21:09:55

Erikának annyira nem szimpi a személyisége, h nem tud érdekelni jól énekel-e

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:10:19

Na, most mondták, hogy a Szájliszt milyen segítőkész lélekbúvár :-)

,, 2016.09.17. 21:11:09

Sztájliszt linda képes volt trottyos gatyát adni rá?

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:11:11

Arnold hazai pályát énekelt, eddig ez volt a legjobb produkcioja a müsorban. ettöl függetlenül még gyenge volt.
Erikáát kezdem sajnálni, roppant elönytelen ez a ruha is, bár ilyen alkatra nehéz várat épiteni.

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:13:56

sztem anyuka rácsörgött a zsürire, fényezzék már picit a kislányát :D

,, 2016.09.17. 21:16:35

Lacikánál fordítva, nem érdekel h hamis:)

,, 2016.09.17. 21:18:30

És nekem ez a legszebb most

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:19:20

Jó ez a minimál hangszetelés!

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:20:39

Lacikának néhány dallamfoszlánya picit fájdalmas volt, remélem nem ez a főprodukcio ma este

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:28:06

alexandra és erika egy sorban, gonosz vagyok de muhahaha

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:31:10

Szerintem majd Randy randizik az otthoniakkal ma

BaZsa 2016.09.17. 21:32:43

@Pácsó Ármándó: erre hajlandó lennék nagyobb összeget tenni

most amúgy direkt nem olvasom a hozzászólásaitokat, hogy ne befolyásoljon

,, 2016.09.17. 21:34:14

Erre a bake rolls reklámra adok 25 pontot

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:44:46

Csak a buzuki, csak az kell neki! :-)

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:45:58

Adrián: "popslágerek diszkoritmusban" :DDD

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:48:38

@Chuck Νorris: "Küldjél majd képeket, nyaljál rá bélyeget" IHM :-)))

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:51:34

brigi az aoo yeh-ig jó volt. mondjuk a számot is eddig kellett volna megirni.

Pácsó Ármándó 2016.09.17. 21:52:40

Brigit nem tépném szét ettől

,, 2016.09.17. 21:58:37

Randy jó karakter volt de nagyon gyengusz
Eszter ma pezsgőt bont

Chuck Νorris 2016.09.17. 21:59:29

Randy nem volt olyan rossz, ha kiesik nem kár, bár jokat röhögök rajta, és van benn nála gyengébb is

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.09.17. 22:03:46

Oké Randy produkciója végén mi volt ez? Elfelejtette befejezni a dalt? Vagy a zene előbb elhalkult és a szerkesztők azt mondták, hogy tegyenek úgy mintha semmi nem történt volna?

,, 2016.09.17. 22:06:24

Menjen vissza randy!

Ditti82 2016.09.17. 22:08:57

Győz a HANG???? WTF???!!!

BaZsa 2016.09.17. 22:10:34

@Ditti82: na ezen kibuktam. Randy legalább valamilyen. Énekelni meg lehet tanítani egy képességes embert, és Randy az. Arra, hogy valakinek személyisége meg karizmája legyen, nem lehet megtanítani senkit. Anna most rosszul döntött szerintem.

Ditti82 2016.09.17. 22:12:07

@BaZsa: Pont ezt mondtam anyukámnak. Brigi olyan, mintha bent se lenne... Ha nem kéne szombat esténként énekelnie, azt hinném, kiesett.

,, 2016.09.17. 22:13:07

Ez sztájliszt linda hibája! Nem tudom miért de az övé!

Ditti82 2016.09.17. 22:14:29

@szörnycsi: Egyértelmű. :-D
Amúgy Csaba és Viktor mintha a farkukkal szavaztak volna a végén... :-(

Mutyuer 2016.09.17. 23:04:33

csak engem idegesít hogy zitának mindig azt mondják hogy nem látják nőnek? Azért mert nem ribanckodik, meg nem szereti a magassarkút? Remélem ilyen normális marad, és nem beszélik tele a fejét...

2016.09.18. 10:51:27

Elkepeszto, hogy a szerkik fejeben meg sem fordul, hogy erdekes feladatokkal es ertelmes beszelgetesekkel jobb lenne a musir, ehelyett barmi aron szexet akarnak belevenni. Az fel sem merul, hogy egy magara kicsit is ado noszemely nem fog kamerak elott szexelni? Egy trash-realityben a csajok playboy fotozasra hajtanak es dubajozasbol akarnak elni, a nagy reszuk mar bekeruleskor is kurva, nekik tokmindegy. Azonban ha egy enekesno komolyan gondolja a jovojet, akkor jobb, ha dolgozik a szinpadi kisugarzasan, a hangjan, es mindenek elott az imidzsen. Ha egy par hetes realityben a nezettsegert lealacsonyitja magat, akkor hosszu tavon cseszheti a karrierjet mikozben nem nyert vele semmit. Az eszem megall, hogy ma Magyarorszagon egy no automatikusan kurvanak van tekintve, es jaj neki, ha nem az! Miert nem elhet meg a tehetsegebol? Nem, csak a testebol! Razzon segget, mutasson mellet, nem enekelni kell, hanem vonaglani es faszt fogni, nem mikrofont? Gusztustalan felfogas. Szegeny Koncz Zsuzsanak, es mas jo hangu de szelidebb noknek ma eselye nem lenne befutni, es ez szomoru. Vajon hany jo adottsagu, kivalo enekesno vesz el a kozonseg szamara, mert nem eleg nagy kurva ahhoz, hogy egyaltalan megismerjuk?

fáncsi28 2016.09.18. 15:58:36

A nyugger kommandó már tényleg mindennek a legalja volt. Erika mondta, hogy neki a szemüveges vezérbanya ismerős valahonnan. Nem csoda, mert a hiperaktív visítozó vénasszony a tv2 összes vetélkedőjét végigturnézta már a hasonlóan idegbeteg, szintén hiperaktív, visítozó testvérével. Ezek ketten halmazati büntetésnek számítanak. De azt hiszem, megfordultak már a konkurenciánál is. Csodálom, hogy most csak az egyik jött.
Érdekes, hogy amint a szexi fotózásnál, most Vastag Csaba elcsábításánál is kimaradt Erika, Hanna és Zita. Ők egy más kategória? Csak a másik öt szexiskedhet, meg csajoskodhat?
Egy kicsit még visszatérnék Arnoldhoz, mert a múltkor nem kommenteltem a viselkedését. Azt kell mondjam, hogy nála gusztustalanabb, prosztóbb pasit keveset láttam. Nem kedvelem Alexandrát túlzottan, de ahogy ez a kis senkiházi beszélt róla, a bicskanyitogató. Szerintem a műsor készítői ezért akár egy büntit is kiutalhattak volna neki. Örülhet, hogy A. nem hallotta, mert ott helyben tépi le a fejét és a tökét a kis görénynek. Nem tudom, mire van akkora egója, mert messze nincs a legtehetségesebbek közt. De ha ő lenne legnagyobb ász, ezt a viselkedést akkor sem engedheti meg magának.
Egyébként meg hülyék, ő is és a másik főgonosz, Barbi is, mert azt hiszik, nem derül ki,mit ármánykodnak. A borsónyi agyukkal nem fogták fel, hogy 50 kamera veszi őket éjjel nappal, és ha a szerkik úgy gondolják, azt is adásba adják, hogy hogyan szellentettek.

BaZsa 2016.09.18. 16:08:36

@fáncsi28: Erika, Hanna és Zita soha nem fog semmiféle olyat művelni az Akadémián, ami láttatni engedné, hogy hol tartanak a nemi érésben - ezért aztán teljesen fölösleges szexiztetni őket. Ezt mellesleg külön aljasnak tartom: tehát csak a csajok kapnak olyan feladatokat, amivel totálisan szexualizálják és tárgyiasítják őket, ezen belül is csak az úgynevezett "jó csajok". Hányás.

A többivel is egyetértek.

isabel417 2016.09.19. 00:14:24

És még Akadémiának hívják ezt a bolondokházát.
süti beállítások módosítása