Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x58 - Mindenhova oda van kulálva?

2016. május 27. 12:00 - Chat Géza

Különb elfoglaltságot képzeltem magamnak, annál, minthogy a hulladék másnaposságból reggel 7-kor felriadva Farmot nézzek, de ez van. A hülyeség hatalmának nagy diadala ez. Hálistennek van az előző napi szuperkontentből egy kis maradék, ami felmelegítve is legalább annyira fasza, mint frissibe, mert Bunyós Pityu prezentál egy hibátlan parasztkaraokét. A farmerek danajozása perfektül szimbolizálja a minden házibuliban előkerülő óbégatást. Amikor a lelkesedés előrébb van, mint a tehetség. A farmerektől olyan távol áll a ritmusérzék és szép, tiszta hang, mint tőlem az irodalmi Nobel-díj. Pedig egy 100 forintnak 50 a fele csillagos ötös elénekléséhez nem kell kiverni a magas cét, baszd ki. Aranyosan elüvöltözgetnek, táncikálnak, még a Hegylakó, Adrian Paulbaba oltott Lorenzo Lamasunk, Gergő is ellazul, mint Szipus Alfonz egy zacskó technocol rapidtól. Egy mészteakurvafaszba se hangzik el az este során. Pedig a bulika ott tetőzött, amikor Cinti elkezdett vizet pacsálni Gabenre, majd véletlenül Ateszra, aki erre megkínálta a lányt egy vödörrel, mire érkezett a kontra, a rekontra, a szubkontra, meg a Fedák Sári és végül tejjel és vízzel teli vödröket burogíttak egymás nyakába. Mindezt a konyhában. Innen, a totális agyfasz helyszínétől tisztes távolságra, 600 kilométerre, a kényelmes kis kanapémon fekve nézve is felkúrt a dolog. Nincs annál rosszabb, amikor a lakásban kiborul valami. Visszatérő rémálmom, amikor 14 éves koromban 5 liter forró húslevest öntöttem ki a nappalink szőnyegpadlójára. Anyám megkérdezte, hogy jól vagyok-e, nem esett-e semmi bajom, majd miután látta, hogy semmi égési sérülést nem szenvedtem, leüvöltötte a hajam, hogy hogy lehetek, ekkora balfasz. Itt is ettől féltem, hogy megint nekikezdenek a féktelen kurvaanyázó verseny vidéki selejtezőjének. De nem ez történt, hanem megölelték egymást, mert vicces volt elpazarolni ennyi vizet meg tejet. Azért a szerkesztők arcát is megnéztem volna, amikor megtudják, hogy két mikroport szarrá ázott.

Másnap reggel megint a művészi vágóképekbe belebuzult operatőrök rögzítették, ahogy Bunyós Pityu elhagyja a farmot. Eztán Atesz tömi Gaben fejét minden hülyeséggel, hogy miként legyen a jelrakás. Ebből a szarkavarásból egy nagyon lényeges mondatot ragadnék ké.

- Én rá fogom rakni a jelet - ragozza Attila a semmit, hogy Cintit fogja kivinni, mert már haza akarja vágni a gecibe.

- RÁM? - kérdez vissza Gabika.

Rád, bazmeg! Dehogy rád, ki beszélt itt rólad? Szerencsére nem kell tovább hallgatni ezt az MTA vitafórumot, mert Gergőhöz megérkezik az apja. Itt ki is derült, hogy Gergő kitől örökölte azt a gént, amitől ránézve a teljes érdektelenség lesz úrrá az emberen. Szépen elkommunikálgatnak a papával, de szigorúan csakis tőmondatokban. A legjobb, hogy az öreg inkább nem mond semmit Brigiről. Mivel nem mond semmit, ezért nem is tudok mit írni, különben meg harangoztak is, ennyi volt a vizit, köszönjük.

kepernyofoto_2016-05-27_10_28_10.png

De váltásban érkezik is Ada, akit Gábor messziről Delhusa Gjoninak néz, de persze csak viccel ez a fiú. Hehe. Ada hozott bort meg csontot a kutyának, ezzel megkezdi Gergő istápolását. Ennél még az is izgalmasabb lenne, ha a kaszkadőrünk leülne egy tujával csevegni, de így legalább tudtam címet adni a posztnak, mert a farmot bejárva Ada feltette a kérdést, hogy

Itt mindenhova oda van kulálva?

Továbbá levezényelt egy szellemi vetélkedőt is az este során. Gabika töriből emeltszintűzött. Tudtuk ezt? Őrület. Azt meg nem tudta, hogy ki volt az utolsó Árpád házi király, aminél egyszerűbb töris kérdés csak az Aranybulla évszáma lett volna. Aranybula, hahi. Mivel Gábor és Attila elvérzett a vidéki Legyen Ön is MIlliomoson, ezért büntiből Gabi elnyomott Atti fején 3 tojást. Attila vicceskedve hőzöngött, hogy milyen ökör állat módjára nyomta már szét a fején a tojást, de a riportba elmondta, hogy csak viccelt, mert amúgy nem fájt, köszöni a lekvárt. Míg Fördős Zé a felkonfban nyolc napon belül gyyógyuló póniharapást szenved, addig Ada mosogatás közben lélekbúvárkodik Gergő szerelmi életében. Mi a helyzet Brigivel? Smárol Cintivel, taperászta Attila, Norbi csókolgatta, de amúgy szeretem. De szerelmes vagy belé? Eleinte volt egy fellángolás, aztán volt a felező buli... Ada a szájába rágja, hogy ha az ember szerelmes, akkor nem magyarázkodik. Gergő hihetetlen reakciója: ül csendben, néz ki a fejéből és valamit mormog a karakterénél milliószor érdekesebb arcszőrzete mögül.

A következő részben meglesz a kiválasztás, ehhez adalékul még annyit kell tudni, hogy Gabi és Cinti is összebeszéltek kicsit, kitálaltak egymásnak, hogy Attila miként főzi a szart. A taktikai megbeszélés vége az lett, hogy Gabi is felkúrta magát Cintin. Itt aztán bárki rakhat bárkire. Az lenne a legjobb, ha mind a négyüknek 1-1 jele lenne, aztán akkor lehetne dönteni.

 

Címkék: a farm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etikette 2016.05.27. 12:01:02

mivaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan poooooooooooooooooooooooooooooooooooooooszt ;)

2016.05.27. 12:10:46

@etikette: dehuje vagy :))))))))))

etikette 2016.05.27. 12:12:28

@Biriksz_Krokiksz!: :D jóvanna de úgy örülök mert tegnap nem láttam és már annyira kíváncsi voltam hogy mik nem történtek :P

slara 2016.05.27. 12:20:10

harmadik ;) de hova tűnt Brutiiiiii? :)

tipptipptuti 2016.05.27. 12:28:58

@etikette: az kimaradt a posztból h végül is Gergő kimondta Adának h "nem szerelmes, de szereti" és kérdőjel számára h a kinti életben fog-e működni a kapcsolat...
És még 1 fontos kimaradt: "az előző kapcsolataimban is balek voltam" összegezte Adának Gergő az eddigi szerelmi életét...

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 12:34:05

@etikette: Nem jól idéztél. :D :D Sok mindenről nem maradtál le. Csak az előző posztnál Gergőt már összeboronáltuk Adával, én vállalva magamra a lagzi és a mennyegző megszervezését. ;) :D XD Persze a két delikvens erről az egészről még semmit sem tud. Meglepi lesz. Jó nagyot fog szólni. XDDD

Mirocska 2016.05.27. 12:47:40

@tipptipptuti: Nekem az is tetszett, hogy Gergő kimondta, milyen szarul esett neki, hogy a védettségek után Brigi azzal cinkelte, hogy ő Mr. Tökéletes.
Ezek szerint nagyon jól látta Gergő, hogy Brigi milyen egy ostoba, rosszindulatú tyúk, csak nem akart balhét.

12zahra12 2016.05.27. 12:57:05

@ALOKSAKTWO: Szegény Gergő most szabadult meg Ribrigitől, most megint egy elvált anyát akasztanál a nyakába? Remélem több esze van ennél.

perszepolisz 2016.05.27. 12:57:58

Reality-s kapcsolatokból úgyse lesz soha semmi. Gergőéknél meg pláne nem.
Azon gondolkodtam, hogy szerintetek a Gergő apja egyáltalán nézi ezt a műsort? Szerintem nem. Szerintem megnézett belőle egy két részt a fia kedvéért de ez minden.

etikette 2016.05.27. 13:02:56

@ALOKSAKTWO: hát jobban járna vele az biztos :D micsoda kerítők vagytok :P

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 13:03:19

@12zahra12: Nem akasztok én senkit sem a nyakába. Mi csak elhülyéskedtünk. :) Annyit megjegyeznék, azért Adát ne hasonlítsd a Brigihez. Sokkal értelmesebb nő. De persze majd Gergő tudni fogja, ki kell neki. Majd választ ő magának valakit. :)

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 13:04:05

@etikette: Ne is emlegesd, mert már megkaptam az előbb a magamét ezért. :)

etikette 2016.05.27. 13:04:11

@tipptipptuti: hát remélem ők is tudják hogy mi tudjuk hogy ez a nézőknek szólt. szvsz a való életben sosem jöttek volna össze...

etikette 2016.05.27. 13:07:14

@ALOKSAKTWO: hát azért lássuk be elvált és elvált között is óriási különbségek vannak :) Bár egyiket sem ismerem de amiket addig láttunk (illetve én a tegnapit nem) Ada 100x jobban passzolna hozzá :)

ga_zsi 2016.05.27. 13:21:33

@perszepolisz: szerintem meg pont, hogy nézi, és ha madárnyelven is, de közölte a fiacskájával, hogy Brigi minden, csak nem szipmatikus a számukra és azt is, hogy nem kellett volna becsicskulnia, mert sokat rontott a játékán a "szerelem"ez a papa két tőmondatából simán kiderült, és Gergő meg is értette. legalábbis úgy láttam.

tipptipptuti 2016.05.27. 13:29:45

Csak unja már Gergő h balek a kapcsolataiban és ki akar próbálni egy olyat is ahol megbecsülik... Ha erre gondol, akk a brigivel való kapcsolat gondolatát is elkerüli... meg a birigit is...
Az hogy Gergő egy kapcsolatban elfogadó, az nem azt jelenti h el kell fogadnia ha szíve hölgye félrekacsingat, félresmacizgat, félreölelkezik... Ezen kell változtatnia... ja, és megnézhetné a hölgy pedigréjét is és ha az korrekt, akk érdemes fellángolnia...
Adott esetben nem zavarta a szakállast h a szíve választottja pedigréje hagy maga után némi kifogást... eleve nem egy jellemes nővel kezdett... Mit csodálkozik h vele sem volt korrekt?
Az idegen szavak használata és a szem meresztgetése még nem egyenlő az intelligenciával, mint ahogy Gergő gondolta. És fair hozzáállást is balgaság elvárni egy szerető státuszban éldegélőtől...

slara 2016.05.27. 13:37:26

Szolgálati közlemény : Ribirobogó Henivel karöltve itt osonkodott az Árkádban, Ribink élőben is nagyon gyatra! ;) Annyira alacsony, Gergőnek volt 1 minyona! ;)

perszepolisz 2016.05.27. 14:19:04

@slara: Ha le is fotóztad volna őket, járna a 10000 forint. :D

Mara100 2016.05.27. 14:30:43

Ahogy Attila családja képes Attila minden hülyeségét megmagyarázni a facebbokon az már nem semmi.

"Kedves Mindenki ! Ez az utólsó hozzászólásom amit nyilvánosan megosztok. Elnézést akikkel vitába keveredtem ez csak azért történt mert sosem bírtam az igazságtalanságot. Néhány gondolat 2 játékosról akik azt hiszem legtöbbet szerepeltek itt a kommentekben. Elsőkörben Attiláról hiszen akik olvastak láthatták , hogy végig neki drukkolok! Kezdődött azzal, hogy a bulvár megszellőztette az Amerikai börtön sztorit. Igen volt börtönben egy dologról volt hallgatás, hogy inkább egy oszlopnak irányította a járművet mint, hogy embernek vagy állatnak baja legyen. Igaz szilánkosra tört a keze és a kínok kínját élte át mert nem kezelték a börtönben megfelelően de akkor is fontos volt neki mások testi épsége még ittasan is erre figyelt! A szerelmével kapcsolatban felháborítónak és gusztustalannak tartom, hogy azt a nőt aki kiáll mellette jóban rosszban pocskondiázzák egyes hozzászólók! Sok sok író, rendező nem 15 évvel fiatalabb nővel él őket miért nem utáljátok? Attila " elhagyta " a gyerekét mert bement játszani...Attila a gyermeket a szerelmével , kicsi lánya Édesanyjával és a Nagymamájával hagyta otthon. Brigit, Dórit miért nem hozta szóba senki ezzel kapcsolatban? Ők anya létükre hagyták otthon gyerekeiket! Ja persze mert ők nem az Attila, ők csak jót tettek?! Az Attila és Szonja szerelme csodálatos és őszinte! Ne bántsátok őket ezzel mert a legszebb érzéseikbe gyalogoltok bele! Aki látta a találkozásukat még ha utálja is Atit akkor is láthatta a boldogságukat! És akkor kedves Gergő rajongók! Gergő olyan amilyen, nem minősítem csak néhány gondolat róla is. Róla a pozitív dolgokat " szellőztették". Akkor lássuk; Volt egy játék amiben nyert 3 millió forintot. A gyerekeknek akiket imád majd farmot vesz! Hol a farm? Hol a 3 milla? Hol vannak a gyerekek? Majd megkérdezték hogyan képzeli 5 év mulva az életét? Kis feleséggel gyerekeivel egy csendes helyen.
Akkor kérdezem hol vannak megint ebben a tervben a gyerekek akiért tenni akar? Állítólag nevelő..ha jól tudom a Nevelőotthonban ahol dolgozott kb. 100 gyerek él. A 100 gyerekből legyen mondjuk 80-nak facebookja. Gondolom dolgozik ott kb. 20 kollégája . Kérdezem a kedves Gergő rajongóktól? Ha őt imádják a gyerekek és kedvelik a kollégái , hogy létezik, hogy egyetlen egyszer nem írt sem egy gyerek sem egy kolléga kommentet???? Erre nem gondolt senki, hogy ha ő annyira szeretve van akkor az említettek miért nem álltak ki mellette? Vagy a másik ami " kicsit" érdekes! Atit mindig mindenért megszóltátok. Aki egy nevelőotthonban nevelő annak nincs annyi tartása , hogy a szexuális életét nem mutogatja nyilvánosan? Ez a jó példakép a gyerekek előtt? Gergő nem ordított senkivel ? Nem valóban ő csak egy nővel és a társával! Brigivel és Kongóval. Szerencsétlen kutya rettegett a gazdájától. És akkor most lehet gondolkozni, hogy valóban annyira nagyszerű ember mint ahogy sokan látják? Azt látom a legtöbb ember aki védi a külseje alapján itél mint ahogyan le is írják: Brigi nem való hozzá , épp csak azt nem írják oda gyere Gergő nekem tetszel inkább engem válassz! És igen Ati ordít ha nem viseli el a trehányságot de őszinte! Lehet mondani sok rosszat de a legfontosabb az életében a családja és ha ezért küzd és ez valakinek nem tetszik akkor az elég szegénységi bizonyítvány! Elítik azt az embert aki mindent a családjáért tett és tenni is fog! Tessék szives ezeket is látni ne csak azt, hogy Gergő csöndbe van. És? Azonkívül milyen nagy dolgot tett? Köszönöm csak ennyit akartam elmondani. Már nem érdekel rólam milyen aljasságokat írtak , már csak egy utólsó és talán a legfontosabb:
Hajrá Attila!!!!!"

www.facebook.com/rtlklubfarm/

alsophila grahami 2016.05.27. 14:47:23

@tipptipptuti: na, hatalmas EKG ide! minden egyes mondatodra ;)
@slara: meglepő, hogy nem Dórival osonkodott (dehogy! xDD)

slara 2016.05.27. 14:47:44

@Mara100: mindjárt elfújok pár százas zsepit! :) :)

etikette 2016.05.27. 14:48:29

@Mara100: jézusom! mifolyikittgyöngyösön??

slara 2016.05.27. 14:50:09

@alsophila.grahami: nem emlékszem már, hogy Henivel bent kebelbarinők voltak?

terjőke kígyószisz 2016.05.27. 14:50:18

@Mara100:

Az ilyen írások mutatják, hogy ez már semennyire nem játék... Én pedig azt keresném benne, meg az embert. (Az, hogy ez utóbbi Dórival egyidőben csaknem teljesen kiesett más kérdés. Most marad jobb híján Gergő, akinek lehet egy kicsit drukkolni, bár nála sem érzem, hogy képes lenne élni a 20 millió adta lehetőségekkel.)

alsophila grahami 2016.05.27. 14:51:13

@Mara100: jééézusom..... van ennél lejjebb? olcsó gagyi szerecsenmosdatás, igazi Attila-szint.

Mara100 2016.05.27. 14:53:49

Ahogy kivettem ott van az anyja a barátnője meg az egyik unokatestvére akik egy csomó ilyen röhejes dolgot írogatnak. Plusz van egy kamu profilos nő aki minden Attila bírálatra ugrik.

alsophila grahami 2016.05.27. 14:54:42

@slara: fogalmam nincs már, ki emlékszik? olyan régen volt.. :P de hogy egymásra talált a a két szimpi karakter, az nem lepett meg, hangyafikarcnyit sem. (örülök neki, hogy nem csalt meg az emberismeretem;)

slara 2016.05.27. 14:55:28

@Mara100: ez az rtl farm oldalán van? akkor most odaosonkodok....

etikette 2016.05.27. 14:56:40

@slara: én is ott osonkodok gerade...mik vannak :D kár hogy nem előbb fedeztem fel. lol emberek...senki sem dolgozik??

slara 2016.05.27. 14:58:40

@alsophila.grahami: amikor kezdődött a Farm, itt valakik ájulásig voltak Henitől, néztem...néztem... úgy néztem, vártam h én is ájuljak nagysága előtt.... de istóknak sem ment ;)

alsophila grahami 2016.05.27. 15:00:29

@Mara100: az, gondolom, csakis a betyáros IQ-val megáldott nője lehet... xDD pff, nem bízzák a véletlenre; persze érthető, kell oda a pénz, minden mennyiségben... anyuka örül, ha megszabadul végre a "fiataloktól", az "ifjonc" szerelmesek meg annak, ha végre kicuccolhatnak az anyai védőszárnyak alól..... ahaha miket írok már! egy 38 éves meglett férfiembörről beszélünk, vicc xDDD

alsophila grahami 2016.05.27. 15:03:26

@slara: nálam is ugyanez, sokat vártam tőle, mert hogy "közülünk való", meg az itteni baráti társasága is nagy reményt fűzött hozzá, de annál nagyobb volt a csalódás, sajnos... :/ mindenesetre az beszédes, hogy kivel cimbizik, mmkk.

Mara100 2016.05.27. 15:03:49

@alsophila.grahami: Igen ez is elég ironikus, hogy Attila a 20 éves lánynak mondja azt, hogy semmire sem vitte, miközben 38 évesen az anyjával él mert még egy nyamvadt albérletet sem tud fenntartani.

slara 2016.05.27. 15:11:06

@Mara100: illetve érdekes lehet, hogy miért is ugrik annyira, ha az első gyermeke kerül szóba...

Mara100 2016.05.27. 15:12:10

@slara: Le rá egy tippem de inkább hagyjuk.

Cérnahuszár 2016.05.27. 15:13:45

@Mara100: köszi a postot, amit gondolok a tartalmáról áj ez de kár volt, ezt az írónak mondom
én csípem attilát, itt többen nem értik miért teszem, de nem is baj az
rendben is lett volna attila védelmi része a postnak szerintem
jó lett volna ha nem kezdi el gergőt ekézni, azt most minek :( így nem lett különb ő se mint aki őket oltja
ez így nem játék-párharc, hanem marakodás

slara 2016.05.27. 15:14:26

@etikette: elég kevesen tetszikelik szonjánk atikás bejegyzéseit... hm

Cérnahuszár 2016.05.27. 15:16:34

@etikette: hát über cuki az biztos :)

Mara100 2016.05.27. 15:17:38

@Cérnahuszár: Nekem is ez a bajom velük. Család persze, hogy mellé állnak de ne úgy akarjanak Attilának elismerést szerezni, hogy mást aláznak.

Dzsano 2016.05.27. 15:34:12

Tényleg nem Attila bántásból:
1. Vissza kellene venni az "őrült" üzemmódból, mert túl élethű. :)
2: Bántja a kutya a gyerekét sé barátnőjét, de ő se ** le a 20 év körüli csajt, ugyen kb. 20 éves volt a barátnője, amikor felcsinálta.
3. Úgy tudjuk a médiából, hogy van másik gyereke is, egy lágya, na itt kezdődnek a gondok, hogy lesz gondos apafigura?
4. Az USA börtönre meg tudjuk: részegen motorozott, baleset + visszugatott (súlyosbítás) ... vajon mit összecsicskáztatták a benti évei alatt a (niggerek) színesek és a nyelvet (fixen beszélő fehérek... megtörheti az embert.
5. De éppen ezért nem szabad általában gyűlölködnie senkire, de ha jogalap nélkül gyűlölködik, akkor joggal cimkézik szocio- és pszichopatának.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 16:02:56

@Mara100: Attila a szent. Ha ha ha. :D XD Vicc. Hagyjuk már. Ha ő annyira jó ember lenne, akkor a közel három hónap alatt csakláttunk volna belőle valamit, ezzel szemben én nem emlékszem másra, mint hogy ordibált állandóan. Ez maradt meg bennem. Ja meg az akkora arca, mint egy kétajtós ruhásszekrény.

2016.05.27. 16:05:02

@Mara100: Hát, ez télleg a legajja! Nincs most sok időm, de azért csak egy kis elemzés:
Kedves Mindenki - Hazugság
Ez az utólsó hozzászólásom amit nyilvánosan megosztok - Reméljük
Elnézést akikkel vitába keveredtem ez csak azért történt mert sosem bírtam az igazságtalanságot. - Hazugság
Igen volt börtönben egy dologról volt hallgatás, hogy inkább egy oszlopnak irányította a járművet mint, hogy embernek vagy állatnak baja legyen - Csúsztatás
fontos volt neki mások testi épsége még ittasan is erre figyelt - Pfffejjj
A szerelmével kapcsolatban felháborítónak és gusztustalannak tartom, hogy azt a nőt aki kiáll mellette jóban rosszban pocskondiázzák egyes hozzászólók! Sok sok író, rendező nem 15 évvel fiatalabb nővel él őket miért nem utáljátok? - Csúsztatás. Nem, nem azért utáljuk Őtet.
Attila " elhagyta " a gyerekét mert bement játszani...Attila a gyermeket a szerelmével , kicsi lánya Édesanyjával és a Nagymamájával hagyta otthon. - Csúsztatás, a másik gyerekéről van szó, és ezt a kedves kommentelő is tudja...
Brigit, Dórit miért nem hozta szóba senki ezzel kapcsolatban? - Mondom, hogy nem erről van szó, Te! :-DD
Ja persze mert ők nem az Attila, ők csak jót tettek?! - Cinikus csúsztatás
Az Attila és Szonja szerelme csodálatos és őszinte! - Hazugság
Ne bántsátok őket ezzel mert a legszebb érzéseikbe gyalogoltok bele! - Hazugság. De aki ilyen műsorban szerepel, az kiteszi magát ilyen dolgoknak. Bizony.
Aki látta a találkozásukat még ha utálja is Atit akkor is láthatta a boldogságukat! - Láttam: szegény csaj. A gyerek meg "Nokedli". Miért nem rögtön "Prücsök"?
És akkor kedves Gergő rajongók! - És innentől a legaljának a legalja. Szintiről nem írt semmit? Legalább annyi esze van ennek a hölgynek (úgy érzem, nőről van szó), hogy látja, hogy az ő Psycho-jánál mennyivel különb Gergő.
És igen Ati ordít ha nem viseli el a trehányságot de őszinte! - Hazugság. Atuskánál hazugabb emberrel ritkán találkozom.
Lehet mondani sok rosszat de a legfontosabb az életében a családja - Hazugság
és ha ezért küzd és ez valakinek nem tetszik akkor az elég szegénységi bizonyítvány! - Hazugság (Igaz is lehetne, mondjuk pl. Görgő vagy Gaben esetében)
Elítik azt az embert aki mindent a családjáért tett és tenni is fog! - Hazugság
Tessék szives ezeket is látni ne csak azt, hogy Gergő csöndbe van. - Köszönjük a tanácsot, halljuk Attilát bőven. Még sok is.
Köszönöm csak ennyit akartam elmondani. - Hazugság
Már nem érdekel rólam milyen aljasságokat írtak - Hazugság
már csak egy utólsó és talán a legfontosabb: Hajrá Attila!!!!!"- Fúúújj!

slara 2016.05.27. 16:13:01

@ALOKSAKTWO: azt kifelejtette a kedves kis családi kommentelő, amikor Attikája úgy gondolta, hogy Ribirobogó nyaka perkeltszaftos.... erkölcsök, nohiszen :)

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 16:20:06

@slara: Az bele fért nekik, a családnak, hiszen a nyereményért bármit. És akkor Atti drága meglátta a lehetőséget abban is. Már hogy ezzel Gergőnek árthat. Csak nem jött be. Mint utólag kiderült. Ahogy az sem, hogy azzal hogy Brigit kicsapta, majd Gergő megzuhan. Láthatjuk mennyire megzuhant. Ha Attika azt szerette volna, hogy tiszteljék, és mondjuk őt tartsák ott alfának, fogja és beleáll egy ki-ki párbajba Gergő ellen. De mivel saját maga is látta, ellene esélye sem lenne, így inkább nem ment ebbe bele. Na akkor hol az a nagy arc, hogy ő tud mindent a legjobban, ő mr. tökély? Kérdem én. Attika egyvalamit tud nagyon, hazudni és ordibálni. Erre ha ő és a családja is büszke, na az az ők szegénységi bizonyítványa.

terjőke kígyószisz 2016.05.27. 17:33:46

@Spitzbauer:

Ahogy elnézem a csúsztatásokat, hazugságokat az Attila-rajongók nem veszik észre. Ha mégis nagyon látszik, akkor "az a taktika része".

2016.05.27. 17:38:12

@terjőke kígyószisz: Meg most olvasom ezta börtönöset a szennylapban:

– Attila nem könnyű eset, de nagyon jó lelkű. Hirtelen haragú, de utána általában megbánja, hogy csúnyán viselkedett. Szeret dolgozni, és gyönyörű verseket ír – folytatta az édesanya, akinek szavait természetesen Attila párja, Szonja is megerősítette.

– Számomra ő egyáltalán nem nehéz eset. Tud bocsánatot kérni – mondta Szonja.

Miért kell Attilának bocsánatot kérnie Szonjától? Szerintem azért mert otthon nem áll meg a szék a levegőben. De nem ám!

A másik variáció (= az ördög ügyvédje), hogy Szonja csak látja, amikor Attila bocsánatot kér másoktól, pölö sétálnak az utcán, és Atus beleköt fűbe-fába, majd bocsánatot kér, és Szonja meg is jegyzi magában, hogy "ez aztán tud bocsánatot kérni" :-DDD

Cimili 2016.05.27. 17:38:57

@ALOKSAKTWO: EKG :) Maximálisan egyet értek veled.

Cimili 2016.05.27. 17:40:40

@Spitzbauer: Pár évet nem adok nekik, ha van egy kis tartás a barinőjében, ott fogja hagyni.

2016.05.27. 18:12:02

nekem már esélylatolgatásra sem maradt energiám így a végére, tök befásultam.

penna 2016.05.27. 18:13:50

@Biriksz_Krokiksz!: ma azért talán csak kapunk némi újabb lendületet a végjátékra. elvégre kiderül, ki a két tuti befutó a top3-ba. (ha minden igaz.)

kaqxar007 2016.05.27. 18:18:47

@Cimili: ugyan mar a csajnak pont olyan a szeme/nezese mint az atisnak, lassuk a facen milyen szinten csusztat, hazudik, nalam ok az egyhuron pendulunk tipikus esete..... megerdemlik egymast, aze az, hogy elhegyta az elso gyereket , meg a masodik gyerek ugy zabiban szuletett, ez konkretan nem arrol regel, hogy mennyire csaladcentrikus a mi atisunk :o))

2016.05.27. 18:26:32

@penna: ez nekem már halovány, atesz tutti jatszik egyet holnap, bki ellen is, de továbbmegy. csak akkor rándulna meg icipicit a jobb szemördögöm, ha gergőt hívná ki, azt a meccset tán még nézném is. ehhez viszont az kéne, h ne csináljon segget a szájából, mikor végre gergő már nem védett, feszükhetnek egymás ellen, elvégre erre várt hetek óta.

slara 2016.05.27. 18:27:23

@Biriksz_Krokiksz!: na arra nekem sincs, de infarktot csinálok magamnak, ha ez snájdig Atti dobogós lesz! ;)

Mara100 2016.05.27. 18:28:30

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem ha Gergő kap jelet Cintia őt küldi párbajra ha nem akkor pedig saját magát.

2016.05.27. 18:29:23

@kaqxar007: csak a szeme meg a nézése? a járása nem? mer akkor még bmi lehet. XD

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 18:29:54

@Cimili: Nos mi az esetek többségében EKG-n vagyunk. :D Na nem úgy. XD Pld. Én is és te is szereted a Milka csokit. Ugye? :D :P

2016.05.27. 18:33:35

@Mara100: ezt most nem vagom, mmint cinti sajat magat kuldi es meg parbajfelet is o valaszt? (nem lattam a tegnapit, nemtom mizu van)

Cimili 2016.05.27. 18:35:08

@Biriksz_Krokiksz!: Te is? :) Mondhatnám, h abszolút nem érdekel, h ki kit fog ma megdobni a jelével.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 18:36:00

@Mara100: Kb. igen. Ez megbuggyant? Vagy mi ez most? És tépőzáras Gizellát emlegeti. Hogy ő az istenkirály. :D XD Aztán meg Gabent és Cintit is ölelgeti. Lehet most mondták meg neki a szerkik, nyugi Atesz, történjen bármi is, Te leszel a végső győztes.

Cimili 2016.05.27. 18:36:47

@kaqxar007: Persze, mert beszopta a csaj, h Attis viszi a 20 millát. Bolond lenne most nem támogatni. :)

Mara100 2016.05.27. 18:38:57

@Biriksz_Krokiksz!: Ma lesz csak jelölés. Gergőt nem tudja kiküldeni akkor szerintem teljesen logikus, hogy magára teszi és viszi Attilát, mintsem hagyja, hogy fordítva tegye meg Attila.

Mara100 2016.05.27. 18:39:15

@ALOKSAKTWO: Megint álmodott valamit.

2016.05.27. 18:40:47

@Cimili: hát kábé...annyit konteoztunk már azon, h attesz finalista lesz, meg az Ő PÉNZE (jó ezt mondjuk nem mi mondtuk), h simán nem csodálkoznék, ha ez lenne a vége.
@slara: de várjál! dobogós naná hogy lehet, csak az első helyről csusszanjon le, s neki lesz agyérgörcse.

2016.05.27. 18:41:49

@Mara100: gergőt miért nem tudja? védett megint, vagy mizu?

Cimili 2016.05.27. 18:42:07

@ALOKSAKTWO: Nem szeretem, i-m-á-d-o-m. :)))))) Főleg a simát.

Cimili 2016.05.27. 18:45:05

@Mara100: Kösziiiiiiiii :) Megnéztem, Attis olyan, mintha végképp elment volna az esze.

diómió 2016.05.27. 18:45:56

@Biriksz_Krokiksz!: tudni tudja,ha kap jelölést Gergő.Ez nembiztos..De meri-e?

2016.05.27. 18:49:02

@diómió: ja okés. (#lefáradtsági állapotban vagyok, azért az értetlenkedés)

etikette 2016.05.27. 18:49:59

Kérlek közvetítsetek, nem tudom ma nézni és hát mi tagadás annyira izgulok hogy ki mikor kivel mettől meddig és minek! :) köszönöm

Mara100 2016.05.27. 18:50:20

@Biriksz_Krokiksz!: Mert nem kap jelet.
Attila Cintire teszi, Gergő Attilára, Gábor is Attilára teszi mert mondta.

slara 2016.05.27. 18:53:05

@etikette: Te kis cukorfalat, ballanszba vagyok a dumádtól! ;)

Cimili 2016.05.27. 18:54:20

@etikette: Én ma erre asszem képtelen leszek. Olyan álmos vagyok, h majd lefordulok az asztal alá. De remélem a többiek segítenek neked. :)

2016.05.27. 18:55:05

@Mara100: aki nem kap jelölést, az nem is lehet kihívott?

Mara100 2016.05.27. 18:57:06

@Biriksz_Krokiksz!: Azt nem jelölheti a heti gazda aki nem kap jelet.

Berborosz 2016.05.27. 18:57:56

@Biriksz_Krokiksz!: Ne csináljon segget a szájából?
Erre várt hetek óta?
Na ne!

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 18:58:18

@Cimili: Aki éjszaka nagyleány, az legyen nappal is. ;) :))

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:00:30

Ha ha ha. Zé közeléből eltávolították a pónit. XD Nehogy megint megcsípje.

Cimili 2016.05.27. 19:01:24

@ALOKSAKTWO: Köztudott, a cicák sokat alszanak. :)

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:01:29

Kiválasztás. Gergő term. mezítláb. :D Zé kérdezgeti őket, ki hogyan érezte magát ezen a héten.

2016.05.27. 19:02:27

@Mara100: nem így értem. attila kapja a sok jelet, eddig tiszta. de szinti meg nem magát választja, hanem meglépi/kockáztatja, h mégis attilát jelöli, h végre esélyt kaphasson kihívni gergőt! amit -nyilván- nem fog megtenni, mert csak bullshitelt eddig is.
én csak szeretnék meglepődni, ennyi.

Gia 2016.05.27. 19:02:46

Attila már bőg...

etikette 2016.05.27. 19:03:04

@slara: :D na oszt ha nem vigyázunk még a végén majd mi is andalgunk egyet az árénábá ;)

diómió 2016.05.27. 19:03:07

Attilának gyorsan Oszkárt!:-) Hihetetlen...

Gia 2016.05.27. 19:03:35

Gergő egy tréfarépa. :-))

2016.05.27. 19:03:46

@Berber Oroszlán: miért, bzdmg, nem ezt tolta hetek óta az arcunkba, h gergőt akarja, csak sose tudja, mert védett, bzdmg?

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:03:57

Gergő nem kavar, Attilát jelöli.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:04:26

Gergő-Atti
Atti-Cinti

2016.05.27. 19:05:33

@etikette: ott én is szokok, akkor már hármasban leszünk.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:06:33

Cinti már előrevetíti, lehet magát jelöli, és akkor ő dönthet kit visz magával párbajra. Attila mintha kicsit nem erre számított volna.

kaqxar007 2016.05.27. 19:06:39

@Biriksz_Krokiksz!: teged figyellek mar egy ideje, te kis zold te most konkretan kotexel :o))

Cimili 2016.05.27. 19:06:39

Jel rakás:
Gergő: Attis
Attila: Szinti (nem merte Gergőt, mert egy beszari alak.)
Gábor: Attis ( mert ő nem beszari alak)
Szinti: nem hallottam. :)

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:06:56

Attila idegesen vihorászik. Ennyi.

2016.05.27. 19:07:11

@etikette: @Biriksz_Krokiksz!: ja nem, az árkádba', nem az arénába'

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:07:38

Most megint ez az állmagabiztosság. Atti részéről. Gyáva volt, nem merte Gergőt kihívni. Még Gaben és Cinti is ezt beszéli éppen.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:08:17

@Cimili: NA mi van? Nem vagy fáradt? :D XD

2016.05.27. 19:08:22

@kaqxar007: de jól áll, és te meg külön szereted/igényled is ;)

diómió 2016.05.27. 19:09:07

Atti most Szintit vinné...most

Cimili 2016.05.27. 19:09:12

@Biriksz_Krokiksz!: Engem meg kihagynátok a jóból?? :)

Gia 2016.05.27. 19:09:14

Ha Gaben nem azt csinálta,amit megbeszéltek,akkor miért csodálkozik,hogy nem jól alakultak a dolgok?

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:09:17

Attila tuti idegességében dúdolgat magában. Biztosan majd fel robban magában. Már Cintit akarja hazavágni. Remélem a kiscsaj tökös lesz.

slara 2016.05.27. 19:10:21

@Biriksz_Krokiksz!: Köszönöm! ;) Heni kicsit.... mit kicsit... eléggé megterebélyesedett... olyan szépek voltak együtt ;)

2016.05.27. 19:10:34

@Cimili: BANDÁZÁS!!!! mennyünk!

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:10:53

Gergő mondja Attinak, hívja ki őt párbajozni. Attila nem meri. XDDDDDDDD Cinti meg is mondta neki. XDDDDD

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:11:27

Attila jó helyzetben van. Ha C. őt választja, kiviszi őt, és kint is hagyja a csajt. Ha magát választja, Attila akkor is a háromban van.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:12:31

@Biriksz_Krokiksz!: Oda krokikat is beengednek? Mert matkát igen, de krokit nem hiszem. :D

2016.05.27. 19:12:38

manuperálva tematikáznak. mondanám, h élvezem...de nem igaz.

etikette 2016.05.27. 19:12:57

@Biriksz_Krokiksz!: @slara: @Cimili: mindenképpen megyünk de csak oda ahol Attisomék vásárolnak. Meg akarom nézni élőben és reménykedem, hogy látom ahogy bocsánatot kér random bárkitől :D

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:13:24

@Dirty Lyle: Ne legyél te ebben ennyire biztos. Ne írd le a kiscsajt. Attila most hóóóót ideg. Ez ellene szól.

2016.05.27. 19:13:49

@ALOKSAKTWO: fizetnem sem kell, a vendégük vagyok mindenre, csak haladjak már elfele XD

Cimili 2016.05.27. 19:13:50

Mibe, h magát választja Szinti?

Cuddy 2016.05.27. 19:14:12

Attila milyen egy gyáva féreg nem merte Gergőre tenni. Gaben meg simán csicska ennyi van benne sajnos.

Cimili 2016.05.27. 19:14:26

@etikette: :DDDDDDDDDD Na azt várhatod!

Mara100 2016.05.27. 19:15:08

@ALOKSAKTWO: Idegileg is egyre jobban ki van az is kárára lehet.

Cimili 2016.05.27. 19:16:24

@Mara100: Ráadásul Szinti meg egyre nyugodtabb.

2016.05.27. 19:16:30

@Dirty Lyle: @ALOKSAKTWO: pedig de, szinti bukik atesszel szemben.

Zephyrous 2016.05.27. 19:16:41

Ez a Gaben olyan geci buta...
Remélem Ati kivágja Szintit, mert nem érdemli meg, hogy finalista legyen. 3 férfi között meg majd döntenek a nézők, ki nyerje.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:16:47

@Cimili: Hogy egy párbajon Atti tuti hazavágja. Amilyen idegállapotban most lehet. Nem akart ő már párbajozni, ezért sem akarta Gergőre tenni.

Mara100 2016.05.27. 19:17:25

@Cuddy: Inkább csak eltaktikázta Gábor. Bár nem értem amikor látta, hogy Attila a lányra tette a jelet miért nem döntött másképp.

kis.herceg 2016.05.27. 19:18:09

gáz az egész társaság, Attilát sose bírtam de az röhej hogy ötödjére megy a két "tökös" gyerek meg párbaj nélkül fináléban, VV-kben az ilyeneket simán kiküldték mindig. Gergőnek is most nagy az arca, de ő is vihette volna Attilát.

Berborosz 2016.05.27. 19:20:10

@Biriksz_Krokiksz!: Tolta, persze, de te se hitted.

Mara100 2016.05.27. 19:20:48

@sepörd: Ez a taktika, hogy kihúzd párbaj nélkül nem az, hogy a leggyengébbet kihívd.

penna 2016.05.27. 19:20:54

Gábor padra borulása és magában beszélgetése Arany Málna díjas alakítás volt. kár érte.

Szinti szerintem ki fog kapni a párbajban - sajnos -, mert a vasárnapi döntő nézettsége, meg a sok szavazat akkor garantált, ha a pszicho gyökér is benn lesz a top3-ban.

Mirocska 2016.05.27. 19:22:01

Attila, mint egy hajléktalan

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:22:39

@sepörd: Most akkor Gergőnek elkellett volna veszíteni a védettségi versenyeket? Ezt mondod? Hülye lett volna. Attisnak is meglett volna az alkalma, hogy kihívja, de soha sem merte. Erről ennyit.
Attila meg totál kivan idegileg. Cinti szerintem hazavágja.

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:23:04

Ati cseppet ideges :)

diómió 2016.05.27. 19:23:47

Attila pszichológusért kiált!

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:24:08

@penna: Persze összelehet úgy állítani a párbaj feladatot, hogy ez megoldódjon, fogalmazzunk így. De mekkora lenne ha ez is hiába való lenne. :D A szerkik magukhoz nyúlnának. :D

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:24:39

@Biriksz_Krokiksz!: sajnos
Azért mégiscsak lány.

2016.05.27. 19:24:51

@Berber Oroszlán: de most bele lehetne dörgölni az orrát, értem ezalatt, h akár még szimpátia szavazatokat veszítene, h ellentétben az egész eddigi mellveregetős rizsázással, végül mégsem úgy tesz.
és értem én, h biztosra játsszunk, és azt vigyük ki, aki ellen a legtöbb az esélyünk a nyerésre, de akkor fogta volna be korábban, akárhányszor gergőzött.

Mirocska 2016.05.27. 19:25:06

Attila ha nem nyeri meg, tuti megzakkan! :)

Mara100 2016.05.27. 19:25:24

@ALOKSAKTWO: Elveszítette volna a védettséget sem hívta volna ki az Attila ez teljesen nyilvánvaló.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:25:27

Én így még nem láttam ezt a vadembert. :D Ez kivan piszkosul. Itt az alkalom hogy kivágják onnan mint macskát szarni. Bocsi Cimili.

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:26:17

@sepörd: Attila vállalhatta volna a párbajt bármelyikükkel. De gyáva szar volt.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:26:25

Cinti magát jelölte. Ennyi.

Mara100 2016.05.27. 19:26:59

@Mirocska: Azon már rég túl vagyunk.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:27:03

Attila szerintem most már tart a Cintitől.

Schlomo Goldberg 2016.05.27. 19:27:10

kicsit le vagyok maradvam, Szinti magára kötötte a kendőt akkor ez most mit jelent?

2016.05.27. 19:27:36

@ALOKSAKTWO: "cinti hazavágja" ahhamm. persze. most hozzam fel megint, h pl a kulcsos bilije nem csordult túl, vagy a facsemetéjén nem volt baszomnagy földlabda...hagyjuk már.

Cuddy 2016.05.27. 19:27:56

Szinti tökösebb Attilánál és Gabennél is. Gaben nekem hatalmas csalódás a mai nap. Attila meg pszichiátriai eset. Valami nagy gond van a fejében.

Mirocska 2016.05.27. 19:28:02

Ma lesz a párbaj is?

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:28:15

Ez betojt a kiscsajtól. :DDD XDDD

Schlomo Goldberg 2016.05.27. 19:28:37

Ja már értem. Cinti fog kihívni valakit.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:29:10

@Biriksz_Krokiksz!: Tudom, igazad van. Persze hogy megoldják a szerkik.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:29:33

@Biriksz_Krokiksz!: Tudom, igazad van. Persze hogy megoldják a szerkik.

Cimili 2016.05.27. 19:29:37

@Schlomo Goldberg: H ő dönti el, h kivel fog párbajozni. Vagány húzás volt.

Gia 2016.05.27. 19:29:48

Gaben csak hűen követte Aurelió tanácsát:semmi tattika..

Schlomo Goldberg 2016.05.27. 19:30:02

Ha a VV villában lennék összezárva Attilával, késsel a kezemben aludnék

Mirocska 2016.05.27. 19:30:28

Ijesztő ez az őrült...

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:30:42

Ez full megijedt. :D Ráakarja beszélni Gergőre vagy Gáborra? XDD

Cimili 2016.05.27. 19:31:04

Ezt az eszelős barmot! Azt hiszi, hogy mindenkit megvezethet?

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:31:04

Ez az ember beteg. (Attila)

Cuddy 2016.05.27. 19:31:12

Jaa pont egy kaliber azzal a buta Aurélióval.

diómió 2016.05.27. 19:31:12

Attila meggyőzi Szintit, hogy vigye ki Gergőt, aki lány ellen nem harcol?

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:31:55

Ki az a Dani? Emlékszik rá valaki? Hol van már! :)

2016.05.27. 19:32:08

Szegény kislány...
Remélem az RTL most az egyszer nem szarcsimbók Attilának fog kedvezni, akihez most már egyébként orvost kéne hívni. Megőrült...

2016.05.27. 19:33:25

@Dirty Lyle: @Biriksz_Krokiksz!: @ALOKSAKTWO: nem mellesleg, cinti huszonéves, még bmit kezdhet magával, korából adódóan több lehetőség van még nyitva számára, ellentétben a 40 közeli attilával, akinek szinte utolsó esélye itt és most pénzmaghoz jutnia.

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:33:30

"Nem akarok neked rosszat" mondta az eszelős. Hazudik! :)

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:33:53

Ha ha ha ha Ezt nem hiszem el. XDDDD Attist elhajtotta Cinti.

Mara100 2016.05.27. 19:33:56

Teljesen hülye ez az ember.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:34:49

@Cimili: Ez pontosan az. Egy barom. Szó szerint. :D

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:35:10

Milyen ajánlata lehet? Feleznek, ha nem őt hívja ki?

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:35:57

Tényleg a Gergőre akarja rábeszélni. :DDDDD XDDDD

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:36:33

Ezt örömmel látom. Attika betojt.

Cimili 2016.05.27. 19:36:44

Bakker, mint egy amway ügynök, lukat dumál a Szinti hasába.

2016.05.27. 19:37:05

"elveretném a csávót egy csajjal!!! nem engem, mert engem nem lehet" atesz propagálja gergőt szintire. hányok.

Gia 2016.05.27. 19:37:07

Gyökér Attila..Még egy lánnyal is fél kimenni párbajozni?

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:37:12

Istenem, de gyáva. Most hogy fényezi Gergőt, hogy micsoda bajnok, egy bajnokot kell megverni.nem ám őt. :)

Perspektíva 2016.05.27. 19:37:16

Nem a taktikázás dühít, hanem hogy hülyének nézi a másikat!

Mirocska 2016.05.27. 19:38:42

Cinti meglepően jól átlátja a helyzetet

diómió 2016.05.27. 19:38:51

Zé szerint Attila okos, és Szinti meggyőzhető. Szerintem ez csak akkor lesz így, ha ez a RTL forgatókönyve

Cuddy 2016.05.27. 19:39:31

Zé kommentálása basszus.
Egyedül Zé és a csatorna érti Attilát :) Tuti, hogy neki kedveznek ha kimegy párbajra .(

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:39:47

@diómió: Kitelik a csatitól, hogy azt mondja Cintinek, hallj meg a párbajon emelt fővel, és mi honorálni fogjuk neked.

2016.05.27. 19:39:58

(na jó, igaza volt pennának, kicsit felpörögtem, váltakozva rángatózik a jobb- és bal szemördögöm, és mindez atesznak köszönhetően)

Gia 2016.05.27. 19:39:58

Attila teljesen lejáratja magát.Szerintem most azért a csaja is fogja a fejét...

Cimili 2016.05.27. 19:40:48

@Dirty Lyle: Szerintem nagyon érzi a vesztét. Előbb már hallhattuk a monológját, h ő a pénz nélkül is boldog, neki nem is kell a 20 milla. Peeeeersze. :DDDDDDDDDDDDDDD

Perspektíva 2016.05.27. 19:40:50

@Cuddy: Ha Attis erre gondolt miért nem vágták be, amikor erről hangosan gondolkidott??

,, 2016.05.27. 19:41:29

-Híres akarsz lenni?
- Nem. A pénzért jöttem.

Epic. Engem ezzel megvett szinti:)

2016.05.27. 19:42:26

@diómió: @Cuddy: a műszarvezető ügyelhetne a semlegességre, ez azért legyen már alap.

,, 2016.05.27. 19:42:31

@ALOKSAKTWO: ne írd még le szintit:)

Mara100 2016.05.27. 19:42:37

@Cuddy: Azért hülyeség amit Zé mondott mert pár napja mondta Attila döntőbe Cintitől fél, plusz Attila előtt ott volt a lehetőség Dia helyett vihette volna Gergőt akkor még nem volt védettség.

Cimili 2016.05.27. 19:42:54

@Cuddy: Vagy Zé már tudja, amit mi még nem.

kis.herceg 2016.05.27. 19:43:13

ha nem Attit viszi akkor marha nagy kamu az egész

Zephyrous 2016.05.27. 19:43:21

Ti is érdekesek vagytok...
Az gyávaság és nem taktika, ha valaki a vélt leggyengébbet hívja ki (ami ugyanúgy szerencsejáték, lásd: Szinti-Norbi). Az viszont nem gyávaság hanem taktika, hogy valaki tujaként párbaj nélkül eljut a fináléba, mert konfliktuskerülő.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:43:53

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Dehogy írom!!!! :)) Neki szurkolok a párbajon. Remélem kibassza a gyökeret. Hadd lássa már a kis családját.

diómió 2016.05.27. 19:44:00

@Cimili: Valamiért én is félek ettől a Zé félmondattól...

Perspektíva 2016.05.27. 19:44:28

...Attis le is döbbent a választól. :))))))

Mara100 2016.05.27. 19:45:28

@Zephyrous: Igen gyávaság nem sportszerű szerintem ezt még maga Attila is érzi.
Nem gyávaság mert abban szó szoros értelmében neki nincs is befolyása.

penna 2016.05.27. 19:45:33

@Biriksz_Krokiksz!: hehe... :)) a mai résztől nekem konkrétan a hideg futkároz ettől a pszichótól. eddig csak undorodtam tőle, de a mai alakítását elnézve én biztos nem mernék ezzel a nyomorulttal egy légtérben tartózkodni. konkrétan közveszélyes lett.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:45:42

@Zephyrous: Annak szurkolunk akinek jól esik. A gyökérből elég volt. Bocsi.

diómió 2016.05.27. 19:45:59

@Zephyrous: Gergő soha senkitől nem kapott jelet, nem tudta kihívni Attilát. Azért jelzés értékű, hogy minden védettségi játékban+ szellemiben is kenterbe verte Attilát. Attis viszont kihívhatta volna, csak gyáva volt. Úgyhogy most ne hivatkozzon erre senki.

2016.05.27. 19:46:51

@Zephyrous: nem ezeket tartjuk gyávaságnak. itt arról van szó, h attila hetek óta gergő ellen akar menni, és folyton arra hivatkozik, h csakdehát nem tud, mert védett. (a védettség megnyerése mióta tujaság amúgy?)

diómió 2016.05.27. 19:47:20

Olyat leverek, hogy leesik a vérnyomásod:-) by Gábor...Hihi

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:47:44

Gaben: Olyat leverek neked, hogy leesik a vérnyomásod. :D XD Ez szelektíven hülye. :D XD

Schlomo Goldberg 2016.05.27. 19:49:18

Gábor farmbejárást vízionál tehénháton

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:50:38

Ezek mekkorák. :DDDDD Tehenen lovagolnak. XXDDDD

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:50:39

@Zephyrous: taktikából nem hívta ki korábban?

Schlomo Goldberg 2016.05.27. 19:50:49

Nem féltem a tehén hátán, csak izgultam mikor esek le

Mirocska 2016.05.27. 19:51:31

Gábor a tehénnek: apa jön! :D

Commodore 2016.05.27. 19:51:32

Addig baszakodnak amíg le nem sérülnek.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:51:42

Ajjajj Attis kezében már balta van.

Dirty Lyle 2016.05.27. 19:52:17

Szilveszter számolja meg az ujjait, miután kezet fogott Attilával.

Commodore 2016.05.27. 19:52:45

Párbaj ott van az asztalra rajzolva...

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 19:53:09

Sly gazda ajándékot hozott mindenkinek. :))

2016.05.27. 19:54:07

@Mirocska: szinti múltkor barnicsacsinak: "örülsz, h visszajött anya? örülsz?" XD
(azt már nem figyuszoltam, h barni mit mondott erre, de sztem tutti örült)

Commodore 2016.05.27. 19:55:14

Patkó megy a zaciba!

alsophila grahami 2016.05.27. 19:55:15

@sepörd: nem tudom, mit nézhettél, ha nem hallottad, amint Gaben is, Szinti is világosan elmondták, hogy Gergő akarta magának a jelet, hogy hazavághassa az elmebeteg őrültet. Gaben azért nem tette rá, mert a másik gyakorló bolond Rélió meggyőzte, hogy "magát adja", ne taktikázzon már, mert a nézőnek az negatívumként jön le (ezt a mai öfiben is elmondta Gaben a riportban). Szinti pedig azért nem szögelt Gergőre, mert magára maradt volna ezzel, és egyedül nem akart tenni Gergőre - ami hülyeség persze, mert így Gerri is benne maradt volna a potenciális kiküldhetők közőtt, de asszem, Szinti hiába hangoztatta a tegnapi adásban Gabennek, hogy majd ő tudja, mi a jó neki, szerinte - Gabennek úgy tűnik, mégis csak sikerült őt befolyásolnia, hogy a nézői szimpátiát taszítja az efféle taktikázás a játék ezen fázisában... sajnálatos, mert így tényleg nem maradt már választása, mint emelt fővel kivinni az őrültet - aki jelzem, sokkal de sokkal betegebb, mint amennyire eddig lejött az adásokból (gondolom, szerkik gondosan gyomlálták a napi anyagot), ez egy bomlott elméjű szánalomra méltó szociopata, ezen nincs mit szépíteni.

diómió 2016.05.27. 19:55:59

Atti szokásos szerénysége. Jó farmer lettem szerintem:-)

alsophila grahami 2016.05.27. 19:58:48

jó'van spoiler, KÖSZÖNJÜK szerkik!!!!!!!

Cuddy 2016.05.27. 19:59:00

A bejátszásban Attilán volt a zöld kendő. Ez most megint spoiler?

Mara100 2016.05.27. 19:59:33

@alsophila.grahami: Szinti heti gazdaként nem rakhatott jelet?

Cuddy 2016.05.27. 20:00:19

Már nem az első spoiler :) Érdekesek a szerkesztők tuti isszák a páleszt meló közben vagy Attilától agyf@szt kaptak.

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 20:00:34

@Perspektíva: @alsophila.grahami: És a párbaj feladat szerint Attist próbálják benyomni a top3-ba.

Commodore 2016.05.27. 20:01:59

@Cuddy: Önkéntesen felvette,megint...

kaqxar007 2016.05.27. 20:02:03

@diómió: ezt barmikor alairom neki, o a legnagyobb parasz akit eddig lattam eletemben....pedig tudnek meselni :o))

2016.05.27. 20:02:50

@alsophila.grahami: @Cuddy: nagyon röhögök!!!!!!!!

de viccen kívül, tegye fel a kezét, aki meglepődött nem csak a boileren, de magán szinti döntésén akár.

Cimili 2016.05.27. 20:04:13

@Mara100: Nem, övé volt a végső döntés.

Cuddy 2016.05.27. 20:04:38

Egyébként az összes szereplőnek gratula, hogy kibírták Attilát. Én azt hiszem egy óra után feladnám. Valami hatalmas gond van a fejében simán orvosi eset csóró.

Perspektíva 2016.05.27. 20:04:51

@Biriksz_Krokiksz!: Nem volt más választása. Attis annyira feldühítette, szerintem méregből döntött.

2016.05.27. 20:05:31

@Commodore: sztem direkt kitépte a csaj kezéből, h neki az kell, övé!

Cimili 2016.05.27. 20:06:45

Holnap lehet szurkolni Szintinek. Ezt se gondoltam volna, h ilyet teszek, de most muszáj.

diómió 2016.05.27. 20:06:59

@Dirty Lyle: Azért nem hívta ki, mert félt tőle. Tudja, mondta is, hogy okos, nyugodt és erős. A duma persze lehet a taktika, de egyszerűen csak tudta, hogy nincs esélye ellene.

Perspektíva 2016.05.27. 20:08:19

Kiváncsi vagyok, hogy Cintiben levő akaratosság, dac és düh mennyit fog érni a párbajon? Remélem sokat.

2016.05.27. 20:09:26

@Perspektíva: régóta lógott ez már a levegőben, csak a csaj meg is lépte, dühből/ellenszenvből vagy sem.

am' én gergőre pakoltam volna a jeleket a többiek helyében összebeszélős összetematikázósan, kiviszi ateszt, és akár még kint is hagyhatta volna.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.27. 20:09:45

Azért az sem semmi. hogy két ember is párbaj nélkül masírozik be a hármas döntőbe... Ha Szinti kiveri Attilát, akkor én rá szavazok, pedig nem volt szimpatikus a játékban, de, két erősnek mondott férfit verne meg párbajban, ahhoz, hogy hármas döntőbe kerüljön. Egyébként azzal, hogy nem Gergőt jelölte párbajra Gábor, nálam ő is elbukott ma, tehát, ha Attila nyeri a párbajt, akkor nálam Gergő a győztes!

Perspektíva 2016.05.27. 20:10:26

@Biriksz_Krokiksz!: Ez lett volna az egyetlen okos taktika.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.27. 20:11:30

@Biriksz_Krokiksz!: A többiek egy ember volt ebben a kiválasztásban, éspedig Gábor.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.27. 20:13:47

Attila tényleg egyre jobban be van kattanva...

Berborosz 2016.05.27. 20:14:56

Attila a második olyan reality-szereplő, akit büdösnek érzek, képernyőn keresztül is.
Az első VV7Dani volt, a joghallgató.

Berborosz 2016.05.27. 20:15:42

Attila a második olyan reality-szereplő, akit büdösnek érzek, képernyőn keresztül is.
Az első VV7Dani volt, a joghallgató.

Gia 2016.05.27. 20:16:17

A lényeg,hogy Gergő bent van,én neki drukkolok.Ha mégis Attila nyeri a közönség szavazást az nyári bunda lesz.

2016.05.27. 20:16:32

@Perspektíva: plusz szintinek piros pont, h nem mismásol, dacára annak h atesz folyton győzött a párbajain, mégis beleáll a fájtba, ellentétben a pszichohorror emberrel, aki eddig megúszósra játszott. (és ismét hangsúlyozom az értetlenkedők kedvéért: ezzel sincs semmi problémó,sőt! itt az a fosimosi a palacsintában, h atesz folyton azért nyígott, h bárcsak gergővel fájtolhatna, most meg kiverette volna egy csajjal) hát beszarás.

penna 2016.05.27. 20:19:53

@Biriksz_Krokiksz!: amíg meg Norbi volt benn, akkor két ordítás és köpködés között egymással szájkaratéztak, hogy nekik majd párbajozniuk kell, mert ők a farm alfahímjei. aztán történt, ami történt...:)
szép íve lenne a dolognak, ha Szinti most Norbi után a másik szájhőst is kicsapná. de ebben a verzióban nem hiszek.

2016.05.27. 20:20:14

@VV Erőlegény: jó és? miért ne lehetett volna meggyőzni?

Cuddy 2016.05.27. 20:21:59

@Biriksz_Krokiksz!: pontosan Annyira szánalmas volt, ahogyan kampányolt Szintinek. De röhögnék ha ez a vékony, pici csajszi kiejtené. Lehet dühkitörést kapna utána.

kis.herceg 2016.05.27. 20:22:15

Gergőnek drukkolok, de az igazságos az lenne hogy aki 5x visszamegy az nyeri.

Krétagarbó 2016.05.27. 20:22:22

@Dirty Lyle: ebben a műsorban semmi sem biztos. Cinti már egyszer kint hagyta Norbit is, ennyi erővel akár Attist is kint hagyhatja. Nem biztos ezeknel a párbajoknál semmi sem.

2016.05.27. 20:23:21

@penna: az a baj, h én sem, ezért indítottam a mai hsz-emet a tök befásultságiskodási állapotjelzésemmel ;)

diómió 2016.05.27. 20:24:55

@VV Erőlegény: De ha senki nem jelölte soha és nem hívta ki a védettség előtt, a védettségi játékokat meg elveszteni sem tudta, és amikor könyörgött, hogy rakják rá, akkor sem tették- hogy mehetett volna párbajozni? Ez miért az ő hibája?

Perspektíva 2016.05.27. 20:25:45

@sepörd: Ha valaki ötször kimegy, vagyis kiküldik, mert nem önszántából megy, az elviselhetetlen ember, a többiek nem akarnak vele maradni. Nem hiszem, hogy igazságos lenne, ha nyerne.

Nbl 2016.05.27. 20:27:37

@sepörd: Miért lenne már igazságos? Akkor miért nem az, aki a legtöbb földet mozgatta meg vagy a legtöbb trágyát lapátolta ki az állatok alól? A szabályok szerint a közönség dönt szimpátia szerint a nyertes személyéről és őszintén remélem, hogy ez a szar alak megalázóan keveset fog kapni.

diómió 2016.05.27. 20:27:46

@sepörd: Ne felejtsük már el, hogy miért küldték 5x ki. Nem azért, mert féltek tőle, hanem mert nem normális. Ezért nem érdemli meg a győzelmet.

Atanos 2016.05.27. 20:29:00

Akit érdekelnek az Aranyköpések itt megnézheti már csak a holnapi maradt hátra. :)

data.hu/get/9749127/Aranykopesek_NET-re.txt

2016.05.27. 20:29:12

@sepörd: a védettségi játékokat is számold bele lsz, csak a hitelesség/objektivitás kedvéért, meg azt is, h vannak a benti mikroközösségben is népszerűek, akik vmiért (pont ezért) szintén megérdemelnék, h nyerjenek.
én harmadolnám a nyerítést: geri-gaben-szinti. (megyek mert véletlenül belelógattam a kezem a bylybe)

Commodore 2016.05.27. 20:30:13

@Gia: Még mindig nem árulták el,hogyan kell savazni?! Úgy érzem, nem is számít!

Cimili 2016.05.27. 20:32:39

@Berber Oroszlán: Húúú, nagyon igazad van, én is pont így érzek-éreztem velük kapcsolatban.

alsophila grahami 2016.05.27. 20:36:11

@ALOKSAKTWO: EKG itt is :) és nagyon remélem most már - minden eddigi ellenérzésemet félretéve - hogy Szinti móresre tanítja ezt a ... / na, majd' megmondtam, mit..! a mai adás után totál elszállt minden maradék empátiám, ahogyan verte a bíz a gyáva férgét, aludni se bírt; és ezek a mocskos nagy hazugságok, hogy őt nem érdekli a pénz (a "pénze"! így mondta nem régiben még), jja, nem érdekli, mi!? ilyen pofátlan kamukat hogy merészel már, én kérem ki magamnak, az összes néző nevében, hogy ennyire lenéz minket, hogy ekkora kamut próbál lenyomni a torkunkon! na elmegy már a sunyiba ez a kis .... AZ!!
@Mara100: nem, ő csak választ, vagyis kiküld...

etikette 2016.05.27. 20:36:21

akkor összefoglalnám: Attila lett a kiválasztott de még nem tudjuk kit hív ki? holnap lesz a párbaj egy kiesik maradék 3 IQ bajnok között pedig vasárnap dől el a tuti? "nézői szavazatok" alapján? ez így stimmt?

alsophila grahami 2016.05.27. 20:38:51

@Berber Oroszlán: átvitt értelemben, vagy fizikálisan gondolod? ;) azt akarnám tudni, hogy most akkor absztraháljak-é, avagy csak a mosdatlanságukra kívántál célozni? ;))

diómió 2016.05.27. 20:39:24

@etikette: Nem Szinti magát választotta ki, az előzetes alapján Attit hívta ki, a többi stimmel.

alsophila grahami 2016.05.27. 20:39:44

@etikette: Szinti a kiválasztott, és Attilát hívta ki - amúgy minden stimmel ;P xDD

gyilok killer MAXBET 2016.05.27. 20:39:46

azért a 4 közül Atti melózott a legtöbbet azt is vegyük

diómió 2016.05.27. 20:42:35

@Farm Attila: Ez egyáltalán nem így van. Ő nyüzsgött és okoskodott a legtöbbet. De hogy ki DOLGOZOTT a legtöbbet, azt nem tudhatjuk, hiszen csak azt láttuk, amit a RTL akart....

etikette 2016.05.27. 20:42:37

@alsophila.grahami: @diómió: Köszönöm szépen :) és ha jól olvastam a Fürdős gyerek megint részrehajlóskodott?

Cimili 2016.05.27. 20:43:28

@Farm Attila: Tessék?????????????????????? Te mit néztél?:)

Gia 2016.05.27. 20:45:02

@Farm Attila: Csak szaladgált és fontoskodott.

Dirty Lyle 2016.05.27. 20:45:11

@Farm Attila: ő az aki a rábízott ásást nem végezte el, aki kiengedi a nem rábízott állatokat....

Cimili 2016.05.27. 20:45:34

@etikette: Ne hari, de csak a pontosság kedvéért, Fördös Zé a böcsületes neve. :)

Krétagarbó 2016.05.27. 20:45:48

@Biriksz_Krokiksz!: hajrá geri-gaben-szinti:)
Nekem bejött szinti tökössége!

Gia 2016.05.27. 20:47:27

@Krétagarbó: Nekem is bejött.Ha kiesik akkor méltósággal teheti.

diómió 2016.05.27. 20:48:41

@Krétagarbó: Szerintem is javított a megítélésén. Csak attól félek, nehogy az rtl megváltoztassa a kihívottat, valami "vicces"indokkal...pl.csak magára tette, stb...

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 20:49:10

@Farm Attila: Már saját maga szerint. Ezt tegyük hozzá. És nem valódi munka volt az, hanem csak látszat. A nézőket akarta a kezdetektől fogva manipulálni. Azért kelt fel mindenkinél hamarabb, és egy alkalmat nem hagyott ki, hogy a riportban azt bizonygassa, csak ő dolgozik, a többi semmire kellő. Közben meg gondoljunk csak, a pénzkeresős héten mennyit dolgozott, mennyit keresett? Na?

Krétagarbó 2016.05.27. 20:50:23

@Gia: így van. A nézői szavazatokon úgyis elbukik, de ezt a gyökeret remélem hazapicsázza. Már nem tudok szebben írni róla, kinek-kinek az érdemei szerint, ugye.
De Szinti ha veri Attilát, ha nem, már emelt fővel mehet haza.

penna 2016.05.27. 20:50:28

@Dirty Lyle: de legalább azon a héten, amikor agyagoztak, nyúlketrecet építettek, diót pucoltak saját kasszára, ő dolgozott a legkeményebben! legalábbis így indult neki. szóban. aztán amikor tényleg melózni kellett volna, akkor 0,- Ft-ot keresett? és utána a társai dobtak össze neki némi pénzt, hogy licitálhasson az árverésen...

2016.05.27. 20:51:16

@Krétagarbó: :* jeszoké nálam is a csaj egy ideje.

Cimili 2016.05.27. 20:51:45

@ALOKSAKTWO: Pontosan a nagy semmit: :DDDDDDDDDDDDDDD Csak mert olyan kurv@ dolgos.

Krétagarbó 2016.05.27. 20:51:51

@diómió: á, az már csúnya öngól lenne, képzeld azt a felháborodást!

Berborosz 2016.05.27. 20:54:01

@alsophila.grahami: Tudom, hogy fizikálisan nem érezhettem, és mégis, mégis...
Látva a gondozatlan külső, mégis mintha megcsapná az orrom valami bűz.

2016.05.27. 20:54:33

@penna: meg még bugázott is volna vmit szilveszteréktől, ahogy olvastam, csak lebukott és jött a ''viccvót'
ahamm.

Mirocska 2016.05.27. 20:56:30

Szerintem nem hagyják, hogy ne legyen csaj a döntőben. Reménykedem.... :))

diómió 2016.05.27. 20:59:19

@Krétagarbó: a párbaj baki (Sanya-Atti, vagy védettségi csalás-Brigi) se zavarta őket, pedig volt felháborodás...

penna 2016.05.27. 20:59:44

@Biriksz_Krokiksz!: igen. sokan arra tippeltek - én is -, hogy lehet, hogy azt szerkesztői ötletelésre csinálta. de aztán amikor mutatták, hogy Szilvigazda büntiből a lopásért beállította felásni egy darab területet, akkor már egyértelmű volt a szitu. tolvaj (is) a gyökér.

kaqxar007 2016.05.27. 21:00:24

@Biriksz_Krokiksz!: engem az is erdekelne mikor a szini "elvesztette" a dohanyos zsacskojat, az vajon nem-e az atisnal kotott ki ?? mert erosen gyanitom, h igen, mert aze erosen nehez valamit ugy "elvesziteni" h kamerak figyelnek napi 24 oraban...... gondolom szinti lerakta valahova, atis meg megtalallta pont mint a sly penztarcajat :o))

ewita 2016.05.27. 21:01:28

@Mara100: Hahaha ebben ami különösen tetszik :" ittasan is arra figyelt senkinek ne essen baja!" :D hát bazz ez hülye!!
Mondtam tegnap ,hogy szinti magára rakja! És olyan jó látni, hogy ez a gyökér ennyire be van szarva!!!! :DDDDD

penna 2016.05.27. 21:02:48

@ewita: gyakorlatilag egy Teréz anyába oltott sztahanovista. legfőbb ideje lenne Ferencnek szentté avatni.

2016.05.27. 21:03:58

@kaqxar007: uhhhh. ilyenbe én bele sem merek gondolni, annyira legaljaponthu lenne.

kaqxar007 2016.05.27. 21:06:48

@ewita: ne banntsd a szent embert, es foleg ne kritizald a szent asszony irasat, hat felelosegteljes ember az, csak aze lopta (kolcsonkerte) azt a motort, mert a motor gazdaja nala is reszegebb volt, es csak eze torte ossze , felaldozva sajat testi epseget, h a masik ne motorozzon reszegen, es az a mocskos birosag meg el is merte itelni, komolyan egy jezusi eletpalya rajzolodik ki elottem :oP

2016.05.27. 21:08:59

@penna: de ne már...az okés h kitalálták neki, h hopp ötlet, tedd meg! és ebbe belemegy bárki is?! értem én h nézettség meg lófasz, de ne az enyémmel verjék már!
(mondjuk csaj vagyok, de akkor sem jut jobb szólásmondás mendemonda az eszembe perpill, ami ide illene)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.27. 21:10:25

@sepörd: Az 5-ből négyszer nő ellen menne vissza.

2016.05.27. 21:10:42

@kaqxar007: annak az életpályának mondjuk elég szar lett a vége, bár ki hogy látja.haszna az biztos, h semmi nem volt.

Mirocska 2016.05.27. 21:12:09

@VV Erőlegény: Az ötödik meg egy 50 éves faszi...

kaqxar007 2016.05.27. 21:13:56

@Mirocska: aki mellesleg nyert 3 parbajt, eze a logikat kovetve neki kene 2. nak lennie :o))

kaqxar007 2016.05.27. 21:14:50

de hat az elet mar csak illyen igazsagtalan, a messi is ugy lett a vb legjobb jatekosa, h a csoportmerkozeseken kivul nem lott golt :o))

alsophila grahami 2016.05.27. 21:24:12

@penna: majd ötödik iktorunk adományoz neki egy Kossuth díjat xDDD kár, hogy az nem jutott eszébe a szentembernek, hogy mások testi épségét úgy is óvhatná, ha nem vezetne ittasan, de gondolom, ez már túl elvont tudomány-számba mehet számára, én megértem, hogy megcsúszott ezzel ott a távolba szakadva, bizonyára pikkeltek rá a rendőrök, csak nem tán migránsellenesek voltak azok is? @kaqxar007: ezt én is akartam már írni, csak annyi minden volt itt azóta... tutiszáz, hogy ő lopta el, csak nem gondojuk már, hogy azon a kis helyen annyira el lehet kavarni bármit, hogy napokig ne találják meg? ugyan, a tébolyodott pszichognóm volt, simán.

etikette 2016.05.27. 21:24:28

@Cimili: hopp azt hittem az csak művésznév :D

2016.05.27. 21:29:36

@Commodore: am' sztem ez nem egy elvetemült ötlet. lehetne két nyertes (nem itt, ill nem csak itt)

2016.05.27. 21:32:06

farmcsaj és farmpali. egyik csati sem állna földbe 2x20 misitól.

Avanivi 2016.05.27. 21:45:01

Az RTL nem fog felvállalni egy élő adást egy dühöngő őrülttel, tehát Cintike a nyerő :)

ALOKSAKTWO 2016.05.27. 21:47:12

@Avanivi: A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

etikette 2016.05.27. 21:48:46

@Avanivi: ebben lehet igazság :S kiszámíthatatlanok a reakciói...

csodalámpa 2016.05.27. 22:00:37

Szerintem Szinti jobban marketingelhető vagy újrahasznosítható, mint az ideg és elmebeteg hobo. Bár emberileg Gergő a szimpatikus, én már a nagypofájú csőrikének drukkolok.

Avanivi 2016.05.27. 22:02:15

@ALOKSAKTWO: @etikette: Attila idegileg kiborult és sokat fogyott, nagyon bebeszélte magának, hogy ő fogja megnyerni a 20 millát.

2016.05.27. 22:05:08

tartom magam a korábban leírt meglátásomhoz: ati marad: 'mert a kora, mert a lehetőségei; szinti kiesik, mert a kora mert a lehetőségei'.

2016.05.27. 22:06:33

...központozásra meg tojok, véletlenül.

alsophila grahami 2016.05.27. 22:18:09

@Krétagarbó: na ezzel maxi EKG ;) Szinti most beleállt tökösen ebbe a párbajtémába, kihozta belőle a maximumot, nem várt extrával ráadásként: így megláthattuk, hogy a vadember mennyire fél, és milyen, amikor fél... ahaha, elképesztő volt, ahogy szépen uralkodott el rajta a zsigeri rettegés és a téboly is egyben, valósággal szűkölt a végére, és ontotta magából az egyre bizarrabb ötleteket, hogy hogyan kéne Szintit kizökkenteni, valami öngyilkos manőverbe belerántani... ugye nem gondolta komolyan, hogy ebből valami is bejöhet? xDDD

a maiak után már én se gondolom, hogy ott kéne legyen a legvégén, egyrészt full kiszámíthatatlan, másrészt... abszolút vállalhatatlan az ember, ennél tényleg lényegesen kvalitibb Szinti, revidiáltam a korábbi álláspontom, e'vvan ;)

alsophila grahami 2016.05.27. 22:29:40

@ALOKSAKTWO: a mór túl is teljesített :P mondhatni, túltolta ;)

@csodalámpa: azért én ennyire nem - Attilához képest oké, de a többiekhez? na nem. marketing szempontből Gergő a jó választás, de szükség esetén még Gaben is elmehet - tuti alapanyag egy dzsungeles dzsemboriba - mondjuk, oda Gergő is -, és a VV-be is lehet küldeni majd "mentorkodni", ha humorfaktorra megy rá a csati, ha meg értelmesebbre (tekintettel a BB-fúzióra, ki tudja?), akkor meg Gergő...

2016.05.27. 23:17:43

Bulizni voltam, most nézem a kiválasztás és a kihívás közötti részt: ez tényleg őrült.

2016.05.27. 23:19:17

@Spitzbauer: Oh, boy! Szerintem ezt a kifejezést akkor tanulta, amikor a 30 centis f@szú afroamerikai hátulról benne volt a böriben...

Well... 2016.05.28. 00:01:34

@Spitzbauer: es neked hala innentol kezzdve mindig arra fogok gondolni, vajon miert nem tud ez az atis allat a seggen ulni :o)))))

2016.05.28. 00:10:20

Egyébként egy gondolat bánt engemet (Petőfi után szabadon): Ha ez az idióta tudja, hogy szimpátiaszavazás lesz a végén, tényleg azt hiszi, hogy ő szimpatikus?
Eleve: azt hiszi, hogy normális? Igen, normális, de AB tipusú: ABnormális!

Nem Penny hajója 2016.05.28. 00:39:06

Remélem, csak kamu és csak valaki nagyon unatkozik, de kb. egy órája létrehoztak Szőke Cintia nevében egy - nem privát - Facebook oldalt, a következő szöveggel: "Sziasztok emberek. Nagyon jó volt bent a bizonyos Farmon de még egy picit maradtam volna. Köszönöm mindenkinek aki nekem drukkolt"

Nbl 2016.05.28. 01:42:54

@Spitzbauer: Ezen én is gondolkodtam, azt lehet tudni, h nekik elmondták-e, h ez lesz a vége? Ha igen, akkor vagy azt tudom elképzelni, h annyira torz az önképe, h totál jó fejnek gondolja, h látják az emberek vagy egyfajta VV Attila-féle nagy kombinátornak képzeli magát és hogy a nézőknek imponál, ahogy ő mozgatja bent a szálakat.

Well... 2016.05.28. 02:01:53

le lehet nyugodni a пcsaba mutattak az elozetesbe a parbajt, lesz ott valami vizesarok, az atist meg lattuk mar akkorakat zakozni, hogy az aurelo adta a masikat :o)) hatha a csatinak is elfogyott a turelme, megneztem a musort, na konkretan olyan a hangulat a farmon, h ott van ez az orult akirol a tobbiek nem udjak, mikor kezzd el duhongeni, es probaljak tartani a tavolsagot, mikor robban akkor oket ne erjek a szilankok, a fiuk tok jol elvannak egyutt gergo gabi, amikor az atis kozel van hozzajuk akkor meg ki-ki neznek a kamera moge, h ott van-e az apolo a csoretoltott nyugtatos fecskendovel....komolyan sajnalom a fiukat ez igy nagyon szar lehet.

ALOKSAKTWO 2016.05.28. 06:40:57

@Nem Penny hajója: Remélem valaki csak unatkozott. Én keretem volna de nem találtam a fb-on ezt az oldalt. Egy linket nem tudnál dobni?@Well...: Legyen igazad. De a párbaj feladatot látva nekem pont az ellenkező eset tűnik valósnak. Elég férfias feladatnak látszik. Azaz a csatorna mindent megtesz hogy Attis ezt sikerrel abszolválja. Az hogy amilyen állapotban van, hogyan fogja befolyásolni, nem tudom. Teljesen szétesett így a végére. És mint egy valódi őrült, úgy viselkedik. És ne felejtsük el, Zé is állandóan őt nyomja, majd hogy nem magyarázz a bizonyítványát. Mentegeti a nézők előtt. Nekem ez alapján sajnos úgy tűnik, a csatorna igenis őt akarja a top3-ban látni. Szurkolni fogok Cintinek, hogy vágja haza Attit.

Dirty Lyle 2016.05.28. 06:44:30

@Nem Penny hajója: szerintem a csatorna nagyon vigyáz arra, hogy az adásig senki, még a legközelebbi kapcsolattartó se értesüljön arrol, hogy kiesett.

alsophila grahami 2016.05.28. 08:41:20

@Nbl: utóbbi a valószínű, mert arról biztosan tud mindenki, hogy a végén a nézői szimpátia dönt - tegnapi öfiben is szóba került, pl. amikor Gergő kapacitálta, hogy hívja ki őt, vívjanak meg, satöbbi, akkor azt szajkózta, hogy "veled majd a nézők előtt.." a legvégén, szal erre számít, hogy a nézőknek bejön, amit végigtolt itt a farmon - és hogy miből juthatott erre a konklúzióra?
két dolgot saccolok: egyrészt abból következtet, hogy őt szavazták meg az anyalátogatós jutalomra (persze f.ngja sincs arról, hogy ez miért történt akkor valójában), másrészt, mert az anyja is pozitív visszajelzéseket adott neki a látogatásakor - hja, ott még nem volt annyira elveszve az ügye, mint mostanra lett, onnan még tudott volna fordítani, ha elkezd emberi módon, kulturáltan megnyilvánulni, de sajnos láthattuk, még most sem tud, két nappal a döntő előtt sem...
úgyhogy ne legyenek illúziói senkinek, hogy netán megjátssza az őrültet, a velejéig romlott, rosszindulatú szociopatát, ő tényleg AZ.

semmi nem árulkodott erről jobban, mint a reakciója arra, amikor Szinti és az apja összeborultak, minden kicsit is jobb érzésű ember ettől - ha nem is meghatódott volna, de - minimum drukkolt volna a 20 éves anya nélkül felcseperedett kislánynak, hogy rendeződjön a kapcsolata az édesapjával, aki lényegében az egyetlen hozzátartozója, támasza, miegymás. ő nem, ő ott is megmutatta, milyen jellembéli minőséget képvisel ez a "szent ember". mosdathatja tehát a családja a végtelenségig, de ezek a momentumok mindennél többet mondanak el róla, silány anyagból van gyúrva, majd asszonkája is rájön erre, ha benő a feje lágya (hiszen gyerek még az is)...

penna 2016.05.28. 08:54:00

@alsophila.grahami: EKG! még annyit tennék hozzá, hogy a rosszindulatán kívül azért sem örült annak, hogy Szintihez bejött az apja, és békülgetnek, mert mindentől fél és mindenre irigy, ami a többi játékost szimpatikusabbá teheti, és ezzel az ő nyerési esélyeit csökkentheti. szóval, egy pszichopata gyökér. én már szebb szavakat nem keresek rá, ez fejezi ki kompletten a véleményemet róla.

alsophila grahami 2016.05.28. 08:55:39

@Dirty Lyle: az egy dolog, de nyilván megfelelően kioktattak arra mindenkit, mikor aláfirkantotta a nevét a szerződésén, hogy olyan kötbért akasztanak a nyakába ilyesféle szerződésszegés esetén, hogy kb. élete végéig nyöghetné akármelyikük... ha ki is esett Szinti, a profil mindenképpen kamu, tuti.

alsophila grahami 2016.05.28. 11:02:53

@penna: igen, egyetértek :)
@Spitzbauer: ezen meg beszakadtam, EPIC!!!!! xDDD
süti beállítások módosítása