Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x51 - Pincsiskedés, malaccsúszda, kihívás (18+)

2016. május 19. 11:00 - Dzsudibí

A Farm történetében is eljutottunk oda, ahová eddig minden valóságsó esetében a végefelé közeledve: sehol egy kósza kivillanó mell, egy takaró alatti bizonytalan maszatolás, csak az üvöltés, így már csak a hogyvoltírók, és Attila büszke mamája kuporodik esténként a TV elé, hogy megnézzen egy teljes órányi gyászt a semmiről . Zé szerint Dórit és Gergőt leszámítva mindenki fosik a párbajtól, ugyan férfiasan megvallom, basztam megnézni az előző legalább 5 adást, de nekem igencsak úgy tűnik, hogy Dóri azért kalapálta a jelét Brigi neve alá, mert Attilánál akart ezzel jó pontokat szerezni, hátha nem őt hívja ki, de mindegy, ki érti már, mit ámokfutnak ezek a drága egyszeri parasztok taktikázás címén.

1_6.png

Vonulás vissza a házba a kiválasztás után, Gergő egész úton próbálja Gaben mogyorónyi agyába beleverni, hogy miért rá rakta a jelet, sajnos csak hátulról mutatják őket, így nem adódik lehetőség közben Gábor arcát elemezni, pedig ide a rozsdás bökőt, hogy még a nyelve hegyit is kidugta, úgy koncentrált, hogy megértse Gergő mondandóját. Hazatérve Gergő és Brigi vitatkoznak, Brigi nem kutyája Gergőnek, Gergő meg nem hülyegyerek, a vita annyira izgalmas, mint 4 deci langyos tej egy csálé bögrében, de a szerkesztők mégis szinte vágás nélkül berakták a teljes csetepatét, ezért tartok tőle, hogy ez volt a mai adás zenitje. Gergő nehezményezi, hogy Brigi pincsiskedik Attilának, meg hogy baromnak nevezte, amit természetesen nem mindenki Brigije azonnal tagad, merthogy az nem is úgy volt, nem is úgy mondta, és egyébként nem is mondta. Remélem a kanapén összebújva nézik majd vissza ezeket a részeket a gyerekekkel. 

2_6.png

3_6.png

4_6.png

5_6.png

6_6.png

7_6.png

8_6.png

9_6.png

10_4.png

Drága Gábor összeomlani látszik a teher alatt, hogy gondolkodnia kell, mégpedig azon, hogy kit küldjön párbajozni, komolyan tartok tőle, hogy számára ez akkora kihívást jelent, hogy képes, és feladja a játékot. A végére azért megfejti a játék Gordiuszi-csomóját, és rájön, hogy 

Itt mindenki úgy játszik jól, ha a saját érdekeit nézi.

Egy szó mint száz, Attilára köti a kendőt, mert ha ő úgyis biztos benne, hogy döntős lesz, akkor mindegy neki, hogy megy-e párbajozni, vagy sem. Attila a már tőle jól megszokott elmebajos szemforgatással és magában susmorgással fogadja a megtiszteltetést, ígérete szerint mindenki el lesz itten picsázva rendesen, csak még azt nem tudja, hogy ő legjobban. 

11_5.png

12_3.png

Gergővel kezdi a kakaskodást, tudni akarja, hogy meddig menne el a SZERELMÉÉRT, nem mindenki Brigijéért. A tervébe először azonban Brigit avatja be, aki igen magasról, és nagy ívben fosik arra, hogy Attila vele akarja zsarolni Gergőt, és Attila ígérete szerint minden gány melót megcsináltat vele, csakhogy lássa, hogy bármire képes érte. Kutyás Tarzan viszont okosabb annál, minthogy Brigiért Attila csicskása legyen akárcsak egy másodpercre is, úgyhogy megnyugtatja Attilát, hogy tőle aztán nyugodtan viheti Brigit is párbajozni. 

13_1.png

Gábor Szintit küldi a füstölő építéséhez, mert kalapácsilag ügyesebb, mint a konyhában. A munka nem halad sokat kalapácsilag, mert Attilával 13 és fél másodperc alatt jutnak el a mit csináljak-tól a te retkes kis alkesz geci-ig, majd Szintetizátor üvöltve viharzik vissza a házba. A riportólban aztán el is mondja, hogy ő eggggyáltalán nem fél Attilától, mert akár be is foghatta volna a pofáját, de ő nem olyan, hogy taktikázásból csak úgy kedves, nem, ő mindig egy idegesítő, visszapofázós kis picsa lesz, mert ő nem az a hazug, áltatott ember. Attila úgy gondolja, ő ki tudná Szintit csinálni a párbajon is idegileg, mert ő ugye maga a megtestesült nyugalom.

14.png

Az iménti üvöltözés is csak épp annyira baszta fel idegileg, hogy majdnem instant kolbászt gyárt szegény kismalacból, amikor az nem hajlandó türelmesen kivárni, míg Attis megtölti a tálját, hogy aztán úrimalachoz méltóan késsel villával fogyassza el az ebédjét, hanem egy szabályos csukafejessel a tál közepébe ugrik. Attis üvölt, tál földhöz baszása, illetve malac sértegetése, Attis szerint már a malacok is olyanok, mint EZEK. (A malac közben vígan seggencsúszdázik egyet a vizes deszkán, szuperédes.)

15.png

16_1.png

Készül még mindig a füstölő, Attis közben Gabent interjúvolja, hogy a helyében kit vinne, Gaben azt vinné, akit nem szeret, vagy aki rá rakta a jelet, nincs taktika. Attis szerint ez hülyeség, annyiban igaza van, hogy ő itten senkit nem szeret, és mindenki rábaszta a jelét (kivéve Dóri, aki beszart), így ezzel sincs beljebb. Jön Napraforgó autentikus sárga bőrjakóban, elviszi Attilát egy körre az istállóba, a többiek addig a konyhában ülve várják vissza  őket, sűrűn törölgetve az izzadtságot homlokukról. Jön a szokásos semmi újat nem hozó istállós esélylatolgatás, ahol természetesen mindenkinek a neve elhangzik. 

17.png

Vissza a konyhába, Dóri akut fejrángással, Szinti körömrágással, Brigi szemét meresztgetve várja, hogy mi lesz. Gergő védelmi szektorban van Attis szerint, Brigi azért nem megy most párbajozni, mert Attila szeretné továbbra is figyelni a kapcsolatuk fejlődését Gergővel (maf?), jön Szintilla, de ő sem párbajozik most, hanem Dóri, akinek nem kellett volna Brigire raknia a jelét, mert ezzel magára haragította Attist. A többiek igyekeznek az arcukon szétterülő elégedett vigyort takargatni, kevés sikerrel, Szinti fejben már egy VV Éva féle színpadon hempergést gyakorol, amikor majd megnyeri a húszmillát. Dóri szerint Attila nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik, mert vannak ösvények a fejében, nekem speciel eddig is csak annyira tűnt bonyolult szerkezetnek, mint egy imbuszkulcs. 

18.png

19.png

Brigi és Szinti álhüledezik, és igyekeznek empatikusan nem pofánvigyorogni Dórit, aki viszont fennhangon üvölt, hogy ő bizony tudta, hogy ez lesz, és a többiek hülyék, amiért nem. Neki így is jó, meg úgy is jó, mert az élet az mindig úgy csinálja, hogy neki jó legyen, azért a szerkesztők bevágtak egy kis drámaian szomorú zenét, amíg ő egyedül mossa a szaros gatyákat. Holnap csak a szokásos várható: Brigi és Gergő Attis miatt veszekednek, nevetséges szókarate Gergő és Attis között, Gaben néz bután. Hajrá Gábor!!!

Címkék: 18+ a farm
379 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 11:12:37

Köszi a posztot. :) @mézescsók: Na de, pont te. :D

Mara100 2016.05.19. 11:18:20

Attila kezd szétesni, már az állatok iránti undorát sem tudja leplezni, és így talán Dórinak több esélye lesz .

Cimili 2016.05.19. 11:44:47

@Mara100: Hú, akkor drukkolni kell Dórinak. :)

penna 2016.05.19. 11:46:21

hajrá, Dóri! gyönyörű lenne, ha ezt a gyökeret kipattintaná!!!

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 11:58:34

@Cimili: Nézd már, itt egy cicus. :D Hajrá Dóri!!!!!!!

Sanda.Ipse 2016.05.19. 12:09:17

Szerintem Dóri egyáltalán nem azért rakta a jelet Attilára, mert beszart tőle (akkor előző alkalommal sem rakta volna rá), hanem azért, mert így állt bosszút Ribir szarkavarásáért Attilával.
Ribi mennyit hazudhat a kinti életben is! Büdös pofával letagadja, hogy dohányzott, most letagadja azt, amit Görgő a saját fülével hallott!
De utána az az összebújás! Na, az nem kellett volna kedves Görgő! (de legalább Ribi miatt nem hagyott magából egynapos csicskát csináltatni Attilával. Egy piros pont a feketével szemben)

Raszputyina 2016.05.19. 12:27:30

@Sanda.Ipse: Gergő ugyan ezidáig nem sok jelét mutatta, hogy Machiavelli lenne a példaképe, de az nem lehet, hogy azzal az ördögi tervvel adta magát oda az összebújáshoz, hogy ha már, akkor neki is legyen jó, és Brigi süllyedjen még mélyebbre a szemében.

Alajka Bal 2016.05.19. 12:39:48

@Sanda.Ipse: Eljött a pillanat amikor leköptem Attist.... mármint a TV képernyőmön :)
Ezt az ocsmány férget.... Gergő viszont jól reagálta le a mocskot
Dóri kihívása sajnos logikus lépés volt :(
Ribrigi egy undorító hazug görény én már belerúgnék legszívesebben ha nő ha csökken !
"Nem modntam" "Nem nekd mondtam, hanem neki" "Neked mondtam de nem úgy" "Szövegkörnyezetben mondtam" MIKOR GÁBOR is TARZAN is ott áll és hallotta !
Ha Geri nyer remélem elhúz a francba...
Annyi köcsög nő van még akivel megszophatja (mármint Geri :) akik nem nyávognak vagy ha nyávognak nem forgatják kidülledt szeműket vagy ha forgatják is nem halálfejük van vagy ha az van is de nem görbe a lábuk vagy ha görbe is de nem basznak be mint állat vagy ha bebasznak is nem smárnak-kúrnak mindenkivel vagy ha mindenkivel is de utána GERIvel is vagy ha Gerivel nem is de NEM BRIGIK !!!!! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.19. 12:40:53

@Sanda.Ipse: De szerintem fél tőle, viszont egy Brigivel való párbajnak elébe állt volna, és ezt akarta előkészíteni, csak ebből a szempontból Gábor áthúzta a számítását, viszont Gábort az öfi megnézése után más színben látom, mint tegnap, mert tényleg ezzel azt is kockáztatta, hogy Attila őt hívja ki. Szerintem Attila fejében 5 percenként változott, hogy kit fog kihívni, és Dórinak picit pecchje volt, hogy abban az öt percben, amikor ki kellett mondania a nevet, akkor éppen Dóri járt Attila fejében.

Alajka Bal 2016.05.19. 12:42:46

@VV Erőlegény: Szerintem Gábor jól döntött (saját szemszögéből), mert ha őt viszi valószínűleg kicsapja attist, ha meg nem akkor attis eltakarít valaki erőset (vagy sajátmagát) neki csak jó !
Hozzáteszem nem hiszem, hogy ezt így átgondolta :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.19. 12:46:56

@Alajka Bal: EKG, Brigi ennek a műsornak a legalja szereplője a Szúnyogcsődörrel együtt, még Szinti is veri, mert annak néha úgy eldurran az agya, hogy akkor még verbálisan a frankó szintet is tudja hozni a férfi alteregójával, Attilával szemben. De egy ilyen sunyi hazudós, mást kihasználó nőt, mint Brigi, már régen nem láttam.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.19. 12:50:07

@Alajka Bal: Senki sem mehet ebben a játékban biztosra a párbaj szempontjából, erre ékes példák a Dóri-Szúnyogcsődör, és még inkább a Szinti-Norbi párbaj voltak.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 12:55:19

@VV Erőlegény: Este meglátjuk. Én tartok tőle, hogy a csati Attist favorizálja, és Dóri koppanni fog. Nekem úgy tűnik, Attila tudhat erről a favorizálásról valamicskét, mert annyira tenyérbemászóan nagyon nagy arca lett, hogy az már lapátért kiállt. Túlságosan sokat enged meg magának. Nektek ez nem furcsa? Elvileg tudja, hogy az utolsó háromból a nézők fogják eldönteni ki nyer. Mégsem törekszik egy fikarcnyit sem, hogy jobb színben tüntesse fel magát. Mintha lesz...á mit gondolnak a nézők róla, mert úgy is megnyeri, hiszen az neki jár. Nekem ez kezd nagyon gyanús lenni.

loholka 2016.05.19. 13:21:23

A pszichopata Attila már a múltkori vizes csalása után megmondta, hogy a következő Dóri lesz akit kinyom.
A kiválasztás utáni megkönnyebbülés vigyorát RibiBrigi nem tudta letörölni az arcáról. Attila mellett őt is simán pofán vágtam volna. Ez a hazug ó-lábú némber aki folyton iszik vagy eszik /mint mondotta egyedül ő hízik a farmon/ vagy hazugságai után épp a málét mutató Gergő nemzeti lobogóját maszirozza a paplan alatt. Gergő málét mutató mert a tegnapi adásban többet beszélt mint az eddigi összesben. Valaki a Farm fórumon írta, hogy ő ismeri és a valóságban nem ilyen sőt trágárabb mint Attila itt csak megjátsza magát . Nagyon sokan szeretnék ha dóri jönne vissza a párbajról , én is. Na persze egy dolog mit akar a közönség és mit az RTL . Ha 3 -n maradnak a döntőbe akkor elvileg még két párbajt le kell kavarniuk.

ewita 2016.05.19. 13:25:53

@ALOKSAKTWO: Aha meg kijelentése, hogy a pénzeM!

Sanda.Ipse 2016.05.19. 13:36:05

@VV Erőlegény: Attila már a Sanyás párbaj kapcsán is megmondta, hogy a következő áldozata, ha visszajön Dóri lesz. Úgyhogy Gábor nem sokat kockáztatott.
Azzal együtt Dóri, Gergő és Cintia, aki nyíltan kimutatja szemtől szembe Attilával szemben az antipátiáját (hogy finoman fogalmazzak), míg Gábor valahol ugyanúgy puncsol neki, mint Ribi.
A párbajtól szerintem amúgy Attila legalább úgy be van szarva, mint Dóri. Idegbeteg, forognak a szemei, egyre több a sátáni kacaj, ha magában van...
Túl közel a vége, senki nem érezné jól magát, ha párbajoznia kéne.

Alajka Bal 2016.05.19. 13:36:32

@ewita: EGy biztos én befenyítem újra a RTL-t: HA ATTIS NYER SOSENEM NÉZEK többé RTL-t !
(mondjuk mostsse, csak a internete szoktam megnézni a fam részeket, de pssszt! :)

Sanda.Ipse 2016.05.19. 13:37:24

@VV Erőlegény: esküszöm, hogy igen távol áll tőlem az agresszivitás, nővel szemben meg soha, de ezt a némbert néha jól esne pofán vágni.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 13:38:48

@Alajka Bal: dehogy gondolta! Máig nem fogta fel, Görgő miért rá kalapálta a jelet. Enyhén retardált a csávó.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 13:49:27

Attila mindig azzal támadja be Cintiát, hogy nem tiszteli a kort. Ő meg nem tiszteli a nőket. Nem, mintha bármelyik is előjog lenne a másikkal való bunkóságra. A tiszteletet magaviselettel lehet kivívni mindkét (és mindenféle) esetben.

Mirocska 2016.05.19. 14:12:36

@Alajka Bal: Gyönyörűen levezetted! :))

ewita 2016.05.19. 14:22:00

@Sanda.Ipse: Így van a tiszteletet ki kell érdemelni, az nem kor függő! Ez a barom senkit sem tisztel, nem csak a nőket! Érdekes,hogy pont ő kéri ezt számon folyamatosan! Állandóan belepofázik a másik beszédébe,még a műsorvezetőkébe is, ez is tiszteletlenség! az állatok szeretgetése is vígszínház nála,tegnap láthattuk, ha nincs kamera szegíny kismalacot a holdig rúgta volna!

2016.05.19. 14:44:50

@Alajka Bal: ezen besírtam, bzdmg XD

Mara100 2016.05.19. 14:48:44

Ez csak egy betanult szöveg nála. Mindenkire van egy ilyen hülye dumája amivel bármikor vagdalkozhat Dórira az , hogy féltékeny a párost egymással szekálja stb. Mondjuk Cintia szülei helyében jó pofán verném, hogy egy olyan ember osztogat nevelési tanácsokat aki saját gyerekét elhagyta.
Ez videó ha friss akkor Attila ma végre talán eltűnik a tv képernyöről.
rtl.hu/rtlklub/farm/gergo-varatlanul-attila-borebe-bujt

Perspektíva 2016.05.19. 14:49:56

@VV Erőlegény: Nekem úgy tűnik Brigi Attist erősebb bástyának tartja Gergőnél. Mivel Attis nyerni akar, mindenkit kivisz, ezért vele kell jóban lennie, ha bent akar maradni. Gergő ezt nem fogadja el, mert szerinte a pénzért nem kellene az elveket feladni. Csak azt nem látja, higy Briginek nincsenek elvei csak igényei, az határozza meg az életét.

penna 2016.05.19. 14:53:29

@ewita: tegnap az idősebbek tisztelete mellé ez a gyökér még felrótta Szintinek, hogy látszik rajta a "neveltetés hiánya" is. ez a gyökér beszél a neveltetés hiányáról....:DDDDD

Raszputyina 2016.05.19. 14:59:49

@loholka: És ha valaki legközelebb azt írja, hogy Gergő nem is fiú, hanem lány, és ha nem jön be neki a Farm, akkor indul a legközelebbi ladyboy szépségversenyen, azt is elhiszed? Vigyázz, ravaszak ám az emberek! Vagy te vagy ravasz, és te találtad ki az egészet.

ewita 2016.05.19. 15:05:00

@Mara100: Ebből nem nagyon lehet levenni, de reménykedni lehet! :) Ezen az oldalon a Kinek szurkolsz a párbajon kérdésre Dórinak van 79,7 % -a :D

ewita 2016.05.19. 15:07:21

@penna: igen vicces épp tőle!!!

ewita 2016.05.19. 15:12:55

Dórihoz: Mi a kedvenc sportod?
Most a kocogás. Karatéztam 7 évig, aerobic edzői végzettségem van.

Na ez nekem új,azért lehet, hogy lesz meglepetés, nem kell leírni mert van rajta pár kiló felesleg!

slara 2016.05.19. 15:37:02

@ewita: Remélem is, hogy Attila elvérzett a ganajba, szügyig! ;)

fáncsi28 2016.05.19. 15:37:36

Attilánál gusztustalanabb görényt nem sokat láttam életemben. Ő beszél tiszteletről, amikor megállás nélkül köpköd? Nem szeretek személyeskedni, nem is szoktam, de most nem állom meg a kérdést, hogy milyen ésszel áll össze vele egy nő és szül neki gyereket? Ez egy elmebeteg, nem hiszem, hogy kint tudna másként viselkedni.
Sajnos bejött amitől féltem a múltkor, hogy ezt a senkiházit jelölte meg Gábor, így fölénybe került, viszi is Dórit. Amit nagyon sajnálok, mert Dórit kedvelem, örültem volna, ha ő nyeri meg a játékot. De valóban, ha a csatorna mást akar, akkor másként is lesz.
Kicsit se volt feltűnő, amikor Attila úgy beszélt a nyereményről, hogy a "PÉNZEM"...

Pocakhontasz 2016.05.19. 15:38:50

@Mara100: félek tőle, hogy ez nem annyira friss, mert Gergőn nadrágján ott fityeg a kék kendő. Dórin meg sehol sem látok kendőt :-(

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 15:44:09

@slara: Ne igyunk előre a medve bőrére!!!!!!! @Pocakhontasz: Mondasz valamit. Sajnos.

Kókadt Cukkini 2016.05.19. 15:59:00

@loholka: Ilyenkor általában megjelennek az ilyenek. A VV összes szériájánál is ez volt. Főleg azoknál a játékosoknál,akik látszólag szimpatikusak és valamiféle értékrenddel rendelkeznek. Róluk nem jelenik meg az első pár napban ,hogy itt escortozott, meg ott ült börtönben, így valami mocskolódás kell.Általában az ilyenek, akik "ismerik" őket ,még a közelükbe sem érnek emberileg (pedig jó nehéz nem túlszárnyalni a valóságshow -hősöket) ezért mocskolódnak virtuálisan.Én nem hiszem, hogy a Görgő 6-8 évig dolgozott volna nevelőként intézetben kisgyerekek mellett,ha olyan agyalágyult,trágár és féktelen lenne ,mint attila. A tojásos feladatnál nagyszerűen látszott,hogy ő egy zen buddha..:dD

Kókadt Cukkini 2016.05.19. 16:01:52

@Pocakhontasz: ha a ppárbaj után vannak, akkor lehet,hogy még Gergő nem vette le a kéket, viszont Dórin már nincs rajta.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 16:24:54

Na én most nézem a tegnapit. Csak szólok, Attis elkezdte a mártír szerepet játszani. Hogy mindenki ellene játszik. Fogadni merek lesz még olyan, hogy sírni is fog a riportban. Elkezdte a nézők manipulását.

loholka 2016.05.19. 16:31:44

@Raszputyina:
nem én találtam ki keresd meg a Farm face- s oldalán. Persze akárki írhat akármit bárkiről ilyenkor azt tudom, ! Hát hogy nem férfi azt senki nem hinné el mert akkor mit masszíroz a RibiBrigi a paplan alatt?? :)

ewita 2016.05.19. 16:35:03

@ALOKSAKTWO: az kérlek manuperálás by Éden Noémi ! :DDDD

Chuck Νorris 2016.05.19. 16:35:06

nem sok esélyt adok Dórinak, fejben már nagyon nincs a müsorban. a gyerekei hiánya, Gergp iránti beteljesületlen szerelme, a kielégületlenség és hogy nem tud kocogni, mind-mind hátráltatja a sikeres párbajban, ellentétben a nép egyszerü gyermekével Attilával akit most tejesen beragyog az őt imádó éjjelnappal budapest meg valóvilágon felnőtt nemzedék imádó és segitő aurája.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 16:36:48

@ewita: Jól van na, még kávé előtt írtam. :DDDDDD

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 16:47:30

Mondom én hogy mesemondó Attis. Még hogy ő becsicskulna bárkinek is a szerelméért? Jó vicc. Pont ő. Ha ha ha ha

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 16:58:56

Nos a végére értem. Milyen szép lenne, ha Dóri legyőzné mégis Attist. Nem csak azért mert akkor nem kellene tovább elviselni ezt a bunkó gyökeret, hanem mert akkor Brigi is elég nagy slamasztikába kerülne. Mert ugye bár ő Attis mellé állt, szemben Dórival és Gergővel. Az az szépen kimutatta a foga fehérjét, de pechjére. Sajnos őnagysága elkezdett taktikázni, úgy hogy az általa erősebbnek, dominánsabbnak gondolt mellé áll. Remélem pofára fog esni, öröm lenne nézni ahogy próbálná ezt majd kimagyarázni a Dórinál meg a Gergőnél.

Cimili 2016.05.19. 17:02:30

@ALOKSAKTWO: Briginek kell legközelebb kipottyannia.

Berborosz 2016.05.19. 17:07:25

@Chuck Νorris: És ami engem meglep: van egy lumpenértelmiségi réteg, náluk is Attila a jófiú.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 17:12:58

@Perspektíva: Attila mamájának a látogatását a közönség szavazta meg. Ribi ebből azt mérte le, hogy ő a legnépszerűbb a nézőknél és azóta sertepertél körülötte. Holott akkoriban kellett büntiből a zsákot magára kötözve cipelnie, ami miatt sokan megsajnálták és mehetett a mama.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 17:15:40

@Berber Oroszlán: A fb-os Farm oldalon? Ez nem jó előjel. Lehet igazam lesz. És megnyeretik vele. Igazából nem mi számítunk itt. Mi itt írhatunk akármit, nem oszt nem szoroz a végső győztes személyét illetően.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 17:16:56

@ALOKSAKTWO: kimagyarázni? nem szokása.
Letagadni, az igen:)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 17:17:46

@Cimili: Kellene. De nem biztos hogy ki is fog. Ha csak most nem Dóri jön vissza a párbajról győztesen, és mondjuk a következő párbajnál Dóri kiviszi Brigit, Gergő jóváhagyásával. Ez tetszene.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 17:19:18

@Sanda.Ipse: Pedig dehogy nem. Elkezd beszélni azon a holt nyugodt hangján, azon a mézes mázas hangján, és kilóra megdumálja Gergőt, meg akit akar. Letagadni is szokta, ezt nem is kétlem.

Cimili 2016.05.19. 17:28:06

Láttátok a Fókuszban, h mi lesz a párbaj feladat????????

Cimili 2016.05.19. 17:28:57

Hajrá Dóri, de szerintem ezt Attila fogja megnyerni.:(

sziamiau19 2016.05.19. 17:32:34

@Mara100: Sajnos Dórin ott van a kendő a nyakában. Úgyhogy nem friss videó. :-( Már nagyon várom az estét, mert kíváncsi vagyok, de félek is tőle, mert nagyon nagyot fogok csalódni, ha nem Dóri győz. Pedig az ő győzelmével sokkal fordulatosabb lenne utána a játék, pár embernek leesne bent az arca. Ha Attila megy vissza, akkor ugyanaz marad minden. Uncsi és undorító. :-(
Szerintem Brigit azért tarja még bent az rtl, mert várja, hogy Gergő jól pofán verje! :-)

Cimili 2016.05.19. 17:33:53

Az elejét még nem láttam, Valamilyen hám lesz rájuk erősítve. Lesz mellettük egy nagyobb, mély verem, benne 50 nyuszi, és onnan egyesével kell kihordaniuk a ketrecbe 25-25 nyuszit., majd utána májusfát kell állítaniuk. Az utóbbi nem biztos, h rájuk vonatkozott, de mintha így mondta volna fos9. Jut eszembe, biztos a hámon kell leereszkedniük a verembe és azzal tudnak kimászni. Biztos e miatt kell magukra erősíteniük.

Cimili 2016.05.19. 17:34:45

Attila sokkal fürgébb, ezt megnyereti vele a rötöel. :(

Sanda.Ipse 2016.05.19. 17:35:15

@Cimili: remélem, hogy jósnőnek pocsék vagy:)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 17:36:24

@Cimili: Akkor viszont az egész műsort megnyeretik vele. Sajnos. A pofám leszakad.

Cimili 2016.05.19. 17:36:25

@Sanda.Ipse: Vállalom, legyek pocsék jósnő.

sziamiau19 2016.05.19. 17:37:47

@Cimili: Olyan feladatot kellett volna adni, ahol választhatnak segédet és csakis az ellenkező nemből. Ez így lett volna igazságos. Persze tudom, naiv vagyok, itt nem ez a lényeg. :-(

Elhaym. · https://elhaym.wordpress.com/ 2016.05.19. 17:37:55

Sajnos mindig a kihívóknak kedveznek a párbajválasztásnál. :(

penna 2016.05.19. 17:38:26

@Cimili: én most ezt az adásig úgy fogom fel, hogy az rtl direkt megszívatta a nézőket. :)) amit leírtál, abból valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy biztosan a gyökér győzött. a hívei örülnek, Dóri drukkerei szomorkodnak. aztán este meg jön a meglepi, mert Dóri nyert! :)) (vagy nem...)

Sanda.Ipse 2016.05.19. 17:41:14

@Cimili: ez elég durván hangzik így elsőre, mert Dórin van néhány feles kiló:(

Queen Alix 2016.05.19. 17:44:18

@Alajka Bal: Ez egy nagyon jó meglátás kedves Alajka!

Queen Alix 2016.05.19. 17:46:36

@ewita: ha ez igaz,akkor az a küzdőszellembem mutatkozhat meg. reméljük

Sanda.Ipse 2016.05.19. 17:48:17

@Cimili: ne vállad, hanem REMÉLD!!!:))))

Queen Alix 2016.05.19. 17:49:20

@Berber Oroszlán: Attila a nép fia, minden .... hátsójú (nem akarok csúnyán beszélni) benne látja a saját álmait,mert Attila vagány, Attila nem fél,Attila olyan mint a vaddisznó a csalitosban..

Mara100 2016.05.19. 17:50:10

@Cimili: Az elején viszont ki kell bogozniuk magukat abban szerezhet némi előnyt, mert Attilának türelme az nincs.

Queen Alix 2016.05.19. 17:51:42

@Cimili: Imádom a nyuszikat! Hajrá nyuszik

ewita 2016.05.19. 17:51:50

@loholka: Ennyi időn keresztül szerintem nem tudná megjátszani magát,sokszor kibukna belőle,ha tényleg olyan lenne!
@penna: Így legyen!! :) Hajrá Dóri!!!!!!!

Mara100 2016.05.19. 17:52:33

@sziamiau19: Nyakába sajnos nem vettem eddig észre.

ewita 2016.05.19. 17:53:01

@Sanda.Ipse: De ha össze vannak kötve és úgy kell mozogni,akkor meg akár jó is lehet! :)

Cimili 2016.05.19. 17:55:44

Na majd este lesz miért szurkolnunk.

Mara100 2016.05.19. 17:56:05

@ewita: Egy fa rúdhoz vannak kötve nem egymáshoz.

Queen Alix 2016.05.19. 17:57:53

@Elhaym.: ok,tehát kisnyuszik egyesével (gyorsaság,és persze higgadság,nyuszik képesek kiugrani)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 17:59:03

@Elhaym.: Köszi. Na ez is piszkosul egyenlő esélyek párbaja lesz. Kíváncsian várom.

sziamiau19 2016.05.19. 17:59:35

@Elhaym.: Nekem nem jön be. :-( Tiszta ideg vagyok!

Mara100 2016.05.19. 18:05:10

Azért Brigi szüleit vagy akikre hagyta a gyerekeit sem irigylem. Hogy magyarázzák el ezt nekik, főleg ha gyerekeket ezzel bántják a suliba?

rtl.hu/rtlklub/farm/beteljesult-brigi-es-gergo-szerelme

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 18:05:22

@Queen Alix: Próbálok. Próbálok. Csak nehezen megy.

penna 2016.05.19. 18:07:16

ha Dóri kellően absztrahál a mikrokörnyezetétől, majd kitartóan facilitál, akkor bőven lehet esélye.

ewita 2016.05.19. 18:07:57

Csak pozitívan kommtársak, pozitívan!!! :D Attila idegbajos,türelmetlen, ez lehet a veszte, és nem nyerhet mindig, Sanya is csak kiesett!

Queen Alix 2016.05.19. 18:08:21

@ALOKSAKTWO: Ügyesen kell fogni a tapsikat

Sanda.Ipse 2016.05.19. 18:14:45

@ewita: remélem, hogy a saját kötelébe többször pofára esik Attila.
Sajnos Dórinak nem válik előnyére, hogy az utóbbi hetekben többnyire a konyhában álldigált, de bízom az erőnlétében.

Avanivi 2016.05.19. 18:15:15

@Queen Alix: Ezt Dóri megnyeri, a Brigitta képe pedig sárga lesz az irigységtől a továbbiakban és nem vörös.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 18:15:57

@Queen Alix: Rendben, értem. Csak azzal nincs vége a feladatnak. A végén még május fát is kell állítani. Az meg kitudja mekkora lesz. A végén lehet mégis csak az erő fog számítani. És ne feledd, mikor a kis malacokat kellett összefogdosni, Attila elég ügyesen csinálta. Szóval több szól a mellett hogy Attis győz, mint ellene. De természetesen HAJRÁÁÁÁ DÓÓÓÓÓRIIIIIIII!!!!

SzilajSzilard 2016.05.19. 18:16:34

Az a fun fact megvan másnak is, hogy a fix kezdő videóban Gábor erőlködve tart oldalra két madarat?
Biztos mondták neki hogy te edzel, meddig birod tartani a két állatot, ugyan mutasd már meg nekünk! :)

Queen Alix 2016.05.19. 18:18:12

@ALOKSAKTWO: Iszonyatosan negatív vagy. Itt varjogsz nekem!

kaqxar007 2016.05.19. 18:27:46

@Sanda.Ipse: atisnal meg jaccik a barkacsolt csuklo, egykezzel nehez huzockodni :o)) remenykedjunk , gyertek feleim, meggyujtok egy gyertyat oszt imadkozzunk ...

sziamiau19 2016.05.19. 18:34:16

@Mara100: Nekem úgy tűnik, hogy ez nagyon erőnléti feladat. :-(

penna 2016.05.19. 18:35:02

@Mara100: nem nézem meg a feladatot, mert akkor kiragadnám a szövegkörnyezetéből...:)

Dóri, ha netán kiestél, akkor már láthatod-olvashatod, mennyien drukkolunk neked, és ez biztos jólesik! ha meg te győztél, akkor annál jobb! :D

2016.05.19. 18:41:25

na befutottam időre, szorítsatok nekem is helyet a kispadon! nem találgatok, nem taktikázom, csak várom az rtl-t h lepjen meg végre! kellemesen, jóhogy.

Hajrá Dóri.

2016.05.19. 18:42:26

@Avanivi: a szeme meg nemcsak h kidülled, de helyet is cserél egymással. várós!

Mirocska 2016.05.19. 18:45:50

Ha jól látom, az sem mindegy, milyen színű masni van a nyuszi nyakában.
Remélem, Attila színvak! :))

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 18:46:53

@Queen Alix: Nem vagyok negatív. Csak reálisan próbálom látni. Mástól meg megkaptam, na nem itt, hanem a való életben, hogy túl álmodozó vagyok. :D De legyen, csendben maradok. Hogy ne zavarjam a mikrokörnyezetedet. :D

Cimili 2016.05.19. 18:48:34

@Biriksz_Krokiksz!: Jó, h befutottál Kroki, minél többen szurkolunk Dórinak, annál biztosabb, h nyer. :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 18:49:05

@Biriksz_Krokiksz!: Szia. Milyen kispadon? Te melegíts be, és irány a pálya!! ;) :D

Queen Alix 2016.05.19. 18:49:35

@ALOKSAKTWO: A mikorom kint van a konyhában:)

Cimili 2016.05.19. 18:50:55

Azért ha belegondolok, rég volt itt ilyen nagy egyetértés a párbajjal kapcsolatban. :)

Avanivi 2016.05.19. 18:54:20

@ALOKSAKTWO: Csak addig kergetheti a nyulat ameddig a kötél engedi.....

Elhaym. · https://elhaym.wordpress.com/ 2016.05.19. 18:55:23

@Cimili: még a hivatalos oldalon is 80,2% drukkol Dórinak. Jó lenne, ha a többség örülne.

2016.05.19. 18:58:26

@Cimili: azért rohantam lóhal állában, h ideérjek közétek ;)

@ALOKSAKTWO: már fenem a fogam, rágom el dóri kötelét, a nyuszikkal még nemtom mit kezdjek. (nemfinik)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 18:59:57

@Avanivi: Persze. De ahogy láttam a Fókusz videóban, jó hosszú lesz az.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:01:33

@Biriksz_Krokiksz!: Nekem lenne egy tippem. ;) A Dóri nyuszijait ne bántsd!! De az Attiséből egye fene ehetsz párat. :DD De felőlem Attist is megzabálhatod. :DD

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:04:10

Hajrá Dóri! Attila menjen a picsába, és vigye magával, azt aki feliratoz. Olvashatatlan!

alsophila grahami 2016.05.19. 19:04:10

@Cimili: na én is itt vagyok ám, még nem késtem le semmiről, úgy látom, szorítsatok helyet nekem is, hadd adjambele én is a drukkomat a közösbe DÓRIÉRT!!!!! :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:04:29

Brigike most nyal be Attisnak éppen. Gratula.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:06:02

mindenkiribije a vadember mellé állt? Gergő ellenében? aaaz szép! összenő ami összetartozik, ahogy eleink mondák vala még az átkosban xD

Queen Alix 2016.05.19. 19:06:04

@ALOKSAKTWO: szereti a nyelvét használn

slara 2016.05.19. 19:06:58

Tudósítsatok a dolgozó népnek, hajrá Dóri! Köszi, puszi! ;)

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:07:34

Kinyílik Gergő szeme :)

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:09:17

A végén még új szerelmespár lesz a farmon.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:09:27

@Avanivi: EZT akarom látni, pontosan ezt ma este... hajrá Dóri és vesszen a férgese - bár tudom, valójában már túl vagyunk a párbajon, de akkor is! :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:09:52

@Queen Alix: Igen. Rokonlelkek Attissal.

2016.05.19. 19:10:48

@alsophila.grahami: gyere bogaram, stoppoltam neked helyet.

2016.05.19. 19:11:35

@ALOKSAKTWO: szemetet nem eszem, pimasz fráter! XD

alsophila grahami 2016.05.19. 19:11:42

@penna: ahaha xDDDDDD úgy legyen. :)

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:11:45

Milyen jóságot látot meg Brigi Attilában? Ez a nő vak.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:11:56

@Dirty Lyle: Remélem nem. Mert kizúg Attis. De én mondtam már, hogy Briginek inkább bejön ez a vadember.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:13:36

@Biriksz_Krokiksz!: XD Bocsi, nem akarom az egészséged veszélyeztetni. Sorry. Akkor csak harapd le a kezeit meg a lábait, és köpd ki. Így megfelel? :DDDDD

Mirocska 2016.05.19. 19:14:02

Hihetetlen, hogy a hasonszőrű sutyerákok hogy egymásra bírnak találni! :D

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:14:58

@alsophila.grahami: Bezony. Na mit szólsz. Mert látja benne a jóságot!! És hát szegény ne egyedül legyen már a párbaja előtt. A Terézanya.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:15:16

@Biriksz_Krokiksz!: köcce Kroki :) ráfér Dórira minden szurkolás, mert ez a feladat.... nem lesz könnyű, de nagyon bízom benne. amúgy mit gondoltok, mennyi időcsúszásban vagyunk most, hogy felgyorsultak az események, még mindig a három napot tartják? gondolom, nem...

2016.05.19. 19:16:53

brigi mit fohászkodott ott motymorogva a teraszon, miután otthagyta gergő? tolmácsot kérek.

Cimili 2016.05.19. 19:18:02

@Dirty Lyle: :DDDDDDDDDDDDDDD Ezért morgok én is feszt.

Rémület 2016.05.19. 19:19:39

Na, a jó legyőzi a rosszat? Hajrá , Dóri!

Perspektíva 2016.05.19. 19:20:19

@alsophila.grahami: Szerintem tartják a három napot.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:20:31

@Dirty Lyle: ó dehogy, csak játssza a szokásos játékait... @ALOKSAKTWO: látja benne a jóságot... xddd még ezt a szöveget, arcátlan egy némber, az már biztos! remélem, most pofára esik majd ;)

Gia 2016.05.19. 19:21:57

Írjatok le mindent,jó?Már megen meló...

Cimili 2016.05.19. 19:22:24

Atlétában könnyebb pattogni, mint 3 réteg ruhában.

Cimili 2016.05.19. 19:23:12

Dóri vetkőzz le! :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:23:33

@Gia: Kezdődik a párbaj. Brigike megismételte, hogy Attist várja vissza, mert ő most tattikázik. Gergő most fejti ki a véleméynét Attisról. :D Nem dícséri. Ennyit mondok.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:23:52

"meglepetés", Gergőkém? ne légy már ilyen kis... ostobenkó, plz! :)
de legalább nyiladozik már a szeme

Krétagarbó 2016.05.19. 19:23:58

HAJRÁ DÓRI!!!!

Közvetítccsetek pls, dógozóban vagyok még! :(

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:24:16

Brigi mintha elmosolyodott volna ezen a kis szájkaratén.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:25:01

Elég összetett feladat.

Cimili 2016.05.19. 19:25:12

@Commodore: Végre te is befutottál. :)

Perspektíva 2016.05.19. 19:25:21

Hát Dórinak nagyon össze kell magát szedni.

Gia 2016.05.19. 19:25:22

Úgy érzem itt csak a csoda segíthet..

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:25:48

Attila jól beolvasott párbaj előtt a ganénak. :) egy picit megszeppent, hiába tiltakozott.

Cimili 2016.05.19. 19:26:14

Basszus, attila gyorsabb.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:26:30

A köcsög nagyon gyors.

Schlomo Goldberg 2016.05.19. 19:26:51

remélem végig kell nézni mind a 25 nyúl kimentését egyesével

alsophila grahami 2016.05.19. 19:27:11

@ALOKSAKTWO: azon röhögök, hogy ez a pi... akármi olyan sötét, hogy miközben Dórira próbálja kenni a saját kifordulásának felelősségét, oda is dobta magát előre Attila elé legközelebbre (ha bent marad, de remélem, nem fog!), miután azt hangoztatja, hogy "taktikából" választotta a vadembert, annak miért is kéne tekintettel lennie rá a legközelebbi kihíváson? idióta, bakker. próbál qvvaokos lenni, de csak egyre lejjebb csúszik.

Krétagarbó 2016.05.19. 19:28:03

@Perspektíva: ne már, nem akarom azt a trógert tovább a tv-ben.

2016.05.19. 19:28:13

@Cimili: hátha kimerül idő előtt és elfogy a lendület.

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:28:19

@Dirty Lyle: már úgy értem Gergő olvasott be.

Schlomo Goldberg 2016.05.19. 19:28:25

kaphattak volna valami kihegyezett karót, azzal fel lehet szedni egyszerre 6-8 nyulat, mint a cigánypecsenyét

Cimili 2016.05.19. 19:28:35

@alsophila.grahami: Ez nekem is feltűnt, buta mint a..... :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:28:54

@alsophila.grahami: Ha ez a gyökér marad bent, akkor kivihetné. De ne maradjon bent, és vigye ki a Dóri és hagyja is kint.

Cimili 2016.05.19. 19:29:01

@Schlomo Goldberg: De lökött vagy. :DDDDDDDDDDDDDD

Cimili 2016.05.19. 19:30:42

Most adta fel Dóri, vagy kurvára elfáradt.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:30:59

@ALOKSAKTWO: úgy legyen!!!!!!!!! nagyon izgulok, ez a feladat erőnléti, a folyton nyüzsgő Attilának kedvez inkább.... :/ HAJRÁ DÓÓÓÓRIIIIII!!!!!!!!!!!!

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:31:54

A gyökér megnyerte.

Perspektíva 2016.05.19. 19:31:58

Sajnos nem szoros hiába mondja Anikó

Mirocska 2016.05.19. 19:32:47

Ó, a picsába! :(((((

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:32:53

Basszus :(
Szomorú vagyok

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:33:07

K.......a a.......k!!!!!!!!!!!!

Cimili 2016.05.19. 19:33:26

Ezt nem hiszem el. :(

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:33:39

Gratulálok RTL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szép munka volt!!!!!!!!! Kapjátok be!!!!!!!!!!!!!

Perspektíva 2016.05.19. 19:34:02

Nem női feladat volt...Attila gyáva. Férfit nem hív ki.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:34:22

És ez lesz a végén is. Megnyeretik vele. Ennyi.

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:35:00

Dóri kedvenc sportja a kocogás. most jol kikocogott a farmrol.

2016.05.19. 19:35:15

mindegy, így jártunk. új taktikám van: essen ki a finisben, és kapjon akkor idegrohamot.

Mirocska 2016.05.19. 19:35:33

Akkor innentől jobb híján hajrá Gábor!

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:35:53

@Cimili: Tudnám minek nézem? :( Semmi értelem. El van döntve. Előre.

Krétagarbó 2016.05.19. 19:36:32

Sajnálom:(

Nézzük pozitívan, remélem, hogy a gyökér orra elől viszik el a pénzÉT (Nem, nem az övé!!)

2016.05.19. 19:37:35

@Perspektíva: ezt így nem állítanám, jó kondival kivitelezhető lehetett is volna akár...
de mondom, puzzle-t kirakni jobb lett volna ;) (ha már részrehajlás) XD

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:38:01

a csajok 4 hete csak punnyadnak, azán sipákolnak ha vmi testmozgós párbaj van. remélem kövi párbajba Brigi vs Szinti megy és kiesik még egy mihaszna.

kaqxar007 2016.05.19. 19:38:03

na meg egy 7 szarka'sa :o(

Queen Alix 2016.05.19. 19:38:52

Na,akkor innentől hajrá Gaben!

alsophila grahami 2016.05.19. 19:39:09

@Perspektíva: Szinti azt mondta, simán lefutotta volna - na ezért nem hívta őt, és a ribancot se. jól gondolkodott, az erőnlétben legverhetőbbet választotta a gyökér. most majd még nagyobb arca lesz. nem hiszem el ezt a feladatot, olyan volt kb mint a Heni-Vivi párbaj. egyenlőtlen és igazságtalan. valaki írta tegnap, és igaza volt, hogy a csati már a legelején ki akarta szórni klasszanyuka-Dórit, csak mellélőttek tépőzáras Gizellával, de most biztosra mentek... :( nagyon sajnálom, olyan ember esett ki, akinek pironkodás nélkül lehetett drukkolni.

Jóska Pista 2016.05.19. 19:39:54

Nekem innentől nincs kire szavazni, de az tuti hogy attila ellen eleresztek egy párat, ha bent marad a végéig.

2016.05.19. 19:40:46

@Chuck Νorris: ez esetben mmkk szintetizátornak fogok szurkizni.

ewita 2016.05.19. 19:41:16

A k. életbe!!!!!!!! NEm igaz már miért kell ennek a tetű, gyökér, aljadék,mocsok féregnek nyernie???
Nagyon nagyon remélem hogy nem nyer a végén!

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:41:21

még a köpülést is a fiuk csinálják folyamatosan. Brigi napi feladata a gergő melletti hentergés és szemdüllesztés, Szintike a pofázás és alvás, Dóri meg csak a zaba meg a konyhában kavargatás.
nagyon gyenge volt ez a lány casting, csupa lusta pinát raktak be.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:41:48

@alsophila.grahami: Lassan tényleg elérik, hogy nem nézem. Meddig tarthat ez még?

Cs 2016.05.19. 19:42:43

Ilyen párbajt! Már az eleje! Mássz át egy méter magas deszkán sokszor, meg fuss 25 távot! Bravó. Attilával még így is alig tudták megnyeretni...

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:42:47

@Chuck Νorris: Ők tehetnek arról, hogy a kaját ingyen kapták? Nem. Akkor meg.

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:43:31

@alsophila.grahami: milyen igazságtalan? itt nem kellett nagyot emelni és maratont se kelett futni. Attila amugy nagy cigis szal neki sem olyan jo a futkosás.

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:43:53

Hajrá Gergő. Miután kihajította Brigit.

Mara100 2016.05.19. 19:44:22

@alsophila.grahami: Én tegnap is ezt mondtam. Felmérte hogy a 3 gyerekes anyát akinek van egy kicsi túlsúlya legkönnyebb lefutni, mert futni az oszlopos feladaton kívül mindig kellett. Sajnos igazam lett, nem bírt futni.
Remélem védettségi játékban Attila kibukása után Gergő is feladja és megkéri a többieket tegyék rá a jeleket és kivágja Attilát.

Commodore 2016.05.19. 19:44:37

Ezek minek mennek be,boldog h kiesett, pfff

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:44:45

@ALOKSAKTWO: itt a testmozgás hiányárol van szó, amit látványosan kerülnek 4 hete.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 19:45:00

Ha Görgő végre dobja a ribancot, akkor neki drukkolok. Ha nem, akkor senkinek.
Szép volt, Dóri!

2016.05.19. 19:45:05

ja, jut eszembe, dórinak nagyobb volt a földlabda a fa gyökerén, vagy atesz leszedte gyorsan? (majd visszapörgetem, ha vége)

Sanda.Ipse 2016.05.19. 19:46:07

@Chuck Νorris: erre írtam korábban, hogy Dóri többnyire a konyhában álldogált, ami nem tesz éppen edzetté.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:46:07

@Chuck Νorris: ÉS mit kellett volna tenni? Fitneszezni? Höö?

alsophila grahami 2016.05.19. 19:46:59

@ALOKSAKTWO: áh most már nagyon megértelek.... ilyenkor én is nagyon közel vagyok, de azért nem adom fel, már csak megnézem, ahogy a baromarcú pofára esik, ha máskor nem, hát majd a legvégén... ;) szerencsére még van bent két szimpi arc számomra, a kis bolond Gabesz, és Gergő - feltéve, hogy kipi**ázza végre azt a számító sunyi riherongyot maga mellől.

Mara100 2016.05.19. 19:47:16

@Chuck Νorris:
Hagyjuk már semmi dolguk kb egész nap. A kertek művelik az oké de az is csak egy kis parcella. Állatokkal milyen feladat van? Reggel kiengedik a tyúkokat este pedig be erre mindenki képes. Norbi is mindig azt hangoztatta, hogy csak ő dolgozik aztán kutya nem hiányolta a munkáját a farm dupla állat mellett sem.

Cimili 2016.05.19. 19:47:32

@Biriksz_Krokiksz!: ezt mi már itt elterveztük.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:48:14

A legnormálisabb ember esett ki. Sajnos az RTL-nél mindig egy őrültnek kell nyerni. Tisztelet a kivételnek. De az a ritka.

Cimili 2016.05.19. 19:48:20

Fos9 hülye kérdései pfffffffff.

Commodore 2016.05.19. 19:48:27

@Biriksz_Krokiksz!: Egy ásónyom kellett volna a fának, nem nagy kérés.

2016.05.19. 19:49:19

@ALOKSAKTWO: azért ha vki hozzászokik, akkor tud hiányozni a mozgás, és tesz róla, h találjon rá alkalmat, ezt most azért jegyzem meg, mert vki írta itt korábban, h dóri sportolt vmit korábban...

alsophila grahami 2016.05.19. 19:49:33

@Sanda.Ipse: én is ezt mondom, és ha nem dobja, akkor nekem marad Gabesz (bár ő is necces a mázsaszám magába lapátolt koksszal)...nemtom, majd meglátom, de nagyon szeretnék Gergőnek drukkolni, csak így, ezzel az utánfutóval... hát így nem.

Mara100 2016.05.19. 19:49:45

@ALOKSAKTWO:

Mondjuk a vége felé én vártam egy olyan játékot is, hogy ki emlékszik a farmból többre, valami ilyesmi is volt régen a survivorben. Szerintem az egy nő férfi párbajnál tényleg egyenlő feladat lenne.

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:50:33

@ALOKSAKTWO: @Mara100: hát de mégis mire számitanak? majd magválogatást meg viráglocsolást kapnak feladatnak? ha nagy az esélye hogy fizikai párbaj lesz, legalább edzenének picit rá, napi pár kör futás nem ártott meg senkinek sem. de dóri a tüzhelyt támasztotta 4 hétig, brigi meg szinti a két cigizögép, még a maradék álloképességét is elfüstöli :D

Sanda.Ipse 2016.05.19. 19:50:55

Dóri levelére előre is kíváncsi vagyok. Remélem, némi jó tanáccsal szolgál Gergőnek.

Cérnahuszár 2016.05.19. 19:50:58

most értem haza, és látom Dóri megy haza... nehéz volt?

2016.05.19. 19:51:13

@Cimili: jaja, én me beszállok a farvizetekbe evezni :))))

@Commodore: akkor megbundázták a földet, h ott keményebb legyen, az ateszét meg felvizezték! XD

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:52:22

Nemcsak a farm realityben, de azt hiszem az összes valóságsót együttvéve Dóri az egyik legnormálisabb játékos volt. Tényleg nem kell szégyenkeznie senki előtt.

alsophila grahami 2016.05.19. 19:52:37

NA VÉGRE GERGŐ, NA VÉGRE!!!!!

Commodore 2016.05.19. 19:53:02

Vita után jólesik a szarás.

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:53:19

@Biriksz_Krokiksz!: ezt mondom én is, ha naponta futnának 10 percet simán jok lennének a futos párbajban. de a csajok láthatóan olyan taktikával mentek be, hogy bemegyünk, logatjuk a pöcsünk helyét aztán ha párbajra megyünk, lesz ami lesz :)

Dirty Lyle 2016.05.19. 19:54:19

@Sanda.Ipse: szerintem ő olvashatóan ír :)

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:54:26

@Chuck Νorris: Akár. Szerinted akik ide bekerültek, egy kettő nem nézett utána a környező országokban futott Farm show feladataiban?

Mara100 2016.05.19. 19:54:35

@Chuck Νorris: Persze részben igazad van, de a nő férfi test alapból másra alkalmas.

2016.05.19. 19:55:03

@Chuck Νorris: nagyon egyetértek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

alsophila grahami 2016.05.19. 19:55:26

...és most megint kullog utána, hallgatja a mekegést, és elvan vele, hihetetlen, hogy nem tud leszakadni erről a retekről, idegesít rohadtul, áááh! :/

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:55:31

Brigi most beszél lyukat Gergő hasába.

Mirocska 2016.05.19. 19:55:59

A férjem és a macska kirohantak, nem bírják tovább Brigi nyávogását! :))

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 19:56:47

Gergő, te egy barom vagy. Sajnálom de ez az igazság.

Chuck Νorris 2016.05.19. 19:57:03

ezt a dülledt szemü brigit én ugy fejbe basznám egy lapáttal :)

Mara100 2016.05.19. 19:57:07

@Chuck Νorris:
Azért nem véletlenül/lustaságból nem nők dolgoznak a nehéziparban. Persze hasznos lett volna, de igazán semmi sem változott volna.

Cimili 2016.05.19. 19:58:21

@alsophila.grahami: Úgy látom 10 év múlva is együtt lesznek.

Commodore 2016.05.19. 19:59:39

Benyafogja magát a döntőbe? Beba@na.

Chuck Νorris 2016.05.19. 20:00:14

@Mara100: a baj az hogy a kisujját nem mozditotta egyik csaj sem (Vivike kivételével) hogy a fiukkal szembeni gyengeségeiket próbálják valamilyen modon csökkenteni.

alsophila grahami 2016.05.19. 20:00:19

@Chuck Νorris: mondjuk, ez igaz. gondolom, az volt a stratégiája, hogy mindenkivel megszeretteti magát, nélkülözhetetlenné válik a konyhában, és akkor nem kap jeleket és nem viszi senki párbajozni... ehhez képest taktikát váltott a legutóbbi kiválasztáson, és ez lett a veszte, vsz ez rossz taktika volt (ezt akkor is mondtam), hibázott.
és igen, rá kellett volna gyúrjanak kicsit a párbajokra, főleg így, a végjátékhoz közeledve... na de mit várunk azoktól, akik Sanyát konkrétan kiröhögték az edzéssel?

pomac 2016.05.19. 20:01:09

kongó hamm hamm malacka :DD

Chuck Νorris 2016.05.19. 20:01:17

kongó leredukálta a malackák számát :)

Dirty Lyle 2016.05.19. 20:01:58

Kongó melyik állatot nyírta ki?

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:02:00

Na kiskucu megpusztult, Kongó által. Attis meg magát hibáztatja. Mártírság number 2.

alsophila grahami 2016.05.19. 20:02:45

húúúú szegény Kongó, most kapott az orcájára...... :(
na de ezt inkább a ribivel kellett volna előadni, nem?

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:02:49

Azt hiszem eljött a pillanat, mikor vademberünk majd a riportban sírdogálni fog, hogy ő a hibás.

Mara100 2016.05.19. 20:03:06

@alsophila.grahami: Szerintem Sanyát nem azért röhögték ki mert fitnesz farmot akart hanem, hogy semmit nem csinált csak hirdette a fitnesz farmot.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:03:26

@alsophila.grahami: És Cinti Attis szájkarate is lesz.

ewita 2016.05.19. 20:03:26

ez a brigi annyira "okos meg intellligencs" hogy fel sem fogja miről beszélnek neki,vagy nem is akarja érteni! Megint jött a saját maga sajnáltatásával!
Szinti helyében belemásznék a gyökér képébe nem sok kellene neki , hogy odaverjen,és már mehetne is haza!!

Cimili 2016.05.19. 20:03:50

@ALOKSAKTWO: number 100 valahány, mert folyamatosan mártírkodik.

Mara100 2016.05.19. 20:04:01

@Dirty Lyle: Mini malacok kiszabadultak.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:04:27

@ewita: Nem hülye az. Tudja hogy ki kell bírnia, mert le van zsírozva a 20 milka neki.

,, 2016.05.19. 20:04:41

Brigi tényleg nem érti, hogy amikor vki azt ócsmárolja, akivel együtt van, legalább annyit mondhatna, hogy ő nem így gondolja, ne beszéljen róla így az illető v valami?
Nem érti v ez nem várható el? Én látom rosszul h ez alap lenne?

Cimili 2016.05.19. 20:04:49

@ALOKSAKTWO: Kár, h nem húz be egyet szintinek. Mindkettő megérdemelné.

,, 2016.05.19. 20:05:18

Mert én úgy gondolom, hogy hallgatás beleegyezés.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:06:07

@Dirty Lyle: Csak ki ne derüljön, hogy direkt hagyta úgy. @Cimili: Ja, igazad van. Ez már a döntőre készülés a részéről. Csak sokszor kiesik még a szerepből, példának okán mikor Cintivel rúgja össze a port.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:06:34

@Cimili: Kettőt egy csapásra tipikus esete. :DDD

Cimili 2016.05.19. 20:06:49

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Nem te látod rosszul, szerintem itt mindannyian így látjuk.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:07:05

@Cimili: Attist a rendőrség, Cintit a mentő vinné el. :D

alsophila grahami 2016.05.19. 20:07:20

@Mara100: pedig edzett folyamatosan, előbb Vivivel, majd Gabennel. de ha arra gondolsz, hogy a munkát kerülte, az nekem se tetszett, de le is állt vele a második párbaja után... edzeni viszont végig edzegetett, meg futott is. és azért is kiröhögték, ahogy a csikung miatt is. lehet, inkább be kellett volna csatlakozni hozzá, és nem a fősodorral együtt menve kiközösíteni, és akkor most mindenki fittebb lenne a végső megmérettetésekre.

ewita 2016.05.19. 20:07:27

@Biriksz_Krokiksz!: Mindegy mert ők választottak pályát!

,, 2016.05.19. 20:08:28

és szerintem innen lehet tudni h valaki semmit nem érez a másik iránt csak kihasználja.
@Cimili: nemtom, ahogy ez a picsa játszotta az értetlent, meginogtam.

2016.05.19. 20:08:41

közben visszanéztem ezt a földlabda dolgot, ateszén semmi nem volt, dórién meg egy baszott nagy göröngy, mélyebb gödröt kellett (volna) emiatt ásnia. de hagyjuk, csak konteóztam egy utolsót.

Mara100 2016.05.19. 20:08:47

@alsophila.grahami: Biztos igazad van, nekem akkor ezek a jelenetek totál kimaradtak.

,, 2016.05.19. 20:09:07

@Cimili: @Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): mármint abban h ez valós probléma-e, vagy csak nekem

Chuck Νorris 2016.05.19. 20:09:34

@Cimili: az lenne a legjobb!
Attila behuzna a pofázós szintinek, mire gergő megprobálná megvédeni, attila beverne gergönek aki elhajol, a parasztlengő megcsapja Brigit, aki jól kifekszik.
Attila kizárva, Szinti és Brigi kiütve, Gergő ápol, Gábor nyer :)

2016.05.19. 20:10:06

@ewita: azt pont nem láttam, mert itt basztikuláltam a rezet, koncentrálás helyett. DE akkor is igazam van :))))))))))

Mara100 2016.05.19. 20:10:32

@ewita: Szerintem az is sokat elárul Attiláról, hogy megint gondolkodás nélkül a távolabbi pályát választotta, ahonnan könnyebben csalhat.

alsophila grahami 2016.05.19. 20:10:51

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): igen, ez alap - nem csak lenne, hanem az is, már egy olyan embernél, akinek tényleg jelent valamit a másik - és itt most nem feltétlen párkapcsolatról beszélhetünk, hanem akár barátságról is, az ember kiáll a barátai mellett, ha meg a társáról van szó, akkor méginkább! ez a minimum, szal nem látod rosszul, sőt! :)

,, 2016.05.19. 20:11:19

@Cimili: bedőlök:) de nem, már nem:)

Cimili 2016.05.19. 20:11:29

@Chuck Νorris: Kössssz, h befejezted a történetet! :DDDDDDDDDDDDDDD

2016.05.19. 20:11:41

@ewita: @Biriksz_Krokiksz!: ja várjál! pályaválasztás után gyors kicserélték a fákat. csak ez lehet a magyarázat XD konteo#2
XD
(jó, leállok)

Cimili 2016.05.19. 20:12:43

@Mara100: Akart is csalni a szalagokkal, de fos9 résen volt. :D

alsophila grahami 2016.05.19. 20:13:03

@Mara100: ja, ahogyan legújabb barinője ribrigi is, tegnap a tojással... mondom én, hogy összenő, ami összetartozik. :/

,, 2016.05.19. 20:13:12

@alsophila.grahami: pont erre gondoltam, h nemcsak az ásókapanagyharang kapcsikban lenne alap, hanem azokban is amiben a felek bizalmasabb viszonyban vannak - és a kulcsszó itt a bizalom lesz... mert kvázi így partner lesz az ócsmárolásban a másik fél is...

2016.05.19. 20:15:54

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): vaaagy lehet az is, h "veled, uram, DE nélküled"
ááá, lófasz van itt brigi részéről, nem érzelem.

ewita 2016.05.19. 20:17:10

@Biriksz_Krokiksz!: Nyomjad nyugodtan, engem nem zavar! :DDD

,, 2016.05.19. 20:20:17

@Biriksz_Krokiksz!: jah és még ilyenkor jön h "Maximálisan támogatlak" - by brigi
ha még 1x elmondja, hányok

Sanda.Ipse 2016.05.19. 20:20:34

Kongó testbeszédéből az előzetesben most látszott, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy Gergő a falkagazda, bármit is írkáltatok eddig erről.

alsophila grahami 2016.05.19. 20:20:53

@ewita: egyetértek, de azért most mintha rá is indult volna Attila a szópárbaj végén... /ha netán volt is valami, úgyse mutatják meg, mert akkor ki kéne zárniuk az emberüket - valaki betette nemrég a sztárcsetet Norbival, na azt megnéztem, és ő is mondta, hogy Attila már kezet emelt rá egyszer, csak megfogta a karját, így nem lett verekedés belőle, de majdnem állcsúcson vágta, így mondta szó szerint... nem tudom, hogy a szabályok mennyire lazák, ha kezet emelni lehet valakire, és csak az enti meg a másikat, hogy ellentart neki... szerintem itt már megvalósult a fizikai abúzus, de mindegy, rtl-nek ez még belefér /kivágják, és kész.

Sanda.Ipse 2016.05.19. 20:22:12

Attila Ribinek: "mondd meg Gergőnek, hogy velem olyasmikről is tudsz beszélgetni, amiről vele nem".
Miről? A baszatlan gádzsikról?

,, 2016.05.19. 20:23:43

@Sanda.Ipse: azt nem gondolom h gergő falkavezér, de kongó tudta h rosszat csinált, ez alap, ez is valami:)

alsophila grahami 2016.05.19. 20:27:08

@Sanda.Ipse: így van, de én ezt már hetekkel előtt is mondtam, csak le lettem oltva... szerintem Gergő falkavezér, csak többet enged meg a kutyának, mint amennyit mások esetleg engednének, elnézőbb vele, és a kutya is ennek megfelelően mozog szabadabban. de most tényleg látszott, hogy ha a gazdi kiereszti a hangját, akkor Kongó fülét-farkát behúzva kuporodik azonnal össze, szal nincs itt gond szerintem se. /bár a nője hülyeségeit bírná ilyen flottul kezelni, akkor sima befutó lett volna, de ezt már elcseszte vsz./

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:27:08

@Sanda.Ipse: Lehet a szexuális szokásaikat jól kibeszélték egymást között. Így már érthető hogy miért ragaszkodik Attishoz. :DD Mondom, bejön a Briginek.

,, 2016.05.19. 20:27:14

@alsophila.grahami: narancsos zsuzsinál nem emlékszerm mire hivatkoztak... de mintha arra h sérülést okozHATOTT volna...

Cérnahuszár 2016.05.19. 20:28:02

nem láttam, majd visszanézem
addig is szerintem azért drukkolt attilának mert bosszúálló is felkerült a tulajdonságai közé
jó ha ezt is figyelembe veszi gergő, a csaj vérig lett sértve hogy jelölni merte dóri, így törlesztett

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:29:50

@alsophila.grahami: Ha igazi falka vezér lenne, akkor nem kell emelkedett hangon szólnia hozzá. Most persze ebben a szituban ez érthető. De korábban mikor Gergő nyugodt hangon szólt neki, nem fogadott szót. Na ez itt a hiba. Én ha suttogva szólok a kutyámnak, hogy ne menjen oda ahova elindult, akkor megáll, rám néz, és veszi a lapot ha szabad így fogalmaznom.

AMANAP 2016.05.19. 20:31:07

@Biriksz_Krokiksz!: "ááá, lófasz van itt brigi részéről, nem érzelem."
:D :D :D

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:31:17

@alsophila.grahami: Ki tudja, Lehet volt ott már a pajtában jó kis hajhúzogatós dínom dánom. :DD Nekünk nem mutatták, mert akkor annyi a lovenak, de a szerkik és a stáb tuti a képernyőre tapadtak. :DDDDDD

Cérnahuszár 2016.05.19. 20:32:08

@alsophila.grahami: sztem már nagyon ott van a határon gergő, a mostaniban kieresztette a hangját
brigi rögtön elkezdett méltatlankodni
és milyen csöndbe lett amikor rájött hogy túllőtt a célon, csak bújt, gergő meg csak nézett maga elé, leesett neki mit gondol a csaj valójában jól elszólta magát

kaqxar007 2016.05.19. 20:33:51

@Sanda.Ipse: a"mexican maffia" es "aryan brotherhood" hagyomanyairol, szokasairol, beavato ceremoniarol, stb, csupa izgalmas bortonelet usa tema :o))

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 20:35:53

@kaqxar007: :DDDDDD Simán lehet. A kis börtöntöltelék sztorizgatott. Büszke lehet a kedves Mama is a pici kis fiára.

,, 2016.05.19. 20:36:32

nemtom szerintem gergő zakkant
azt hiszi Brigi is vmi funtineli boszorkány féle végzet asszonya, hűűűdeizgis
soha (~még kb 25 évig) nem fog normi csajokat választani

Cérnahuszár 2016.05.19. 20:36:46

@ALOKSAKTWO: tudjátok miért került börtönbe?

kaqxar007 2016.05.19. 20:37:12

@ALOKSAKTWO: buszke is lehet, qrvara nem egyszeru egy idegen orszagban turistakent bortonbe kerulni.

Berborosz 2016.05.19. 20:37:42

@Biriksz_Krokiksz!: És a rózsaszínű nyulak sokkal kövérebbek voltak...

2016.05.19. 20:39:11

@ewita: jajdeköszi, mert van egy konteo#3asom, de eskü, ezzel be is fejezem XD
pályát atesz választott elsőként. (juj megsúgták neki #kézdörzsölési gonoszul) XD

na de komolyságot erőltetve magamra, be kell lássuk, h amikor pszichoszem "elfelejtett" pár szalagot leszedni a jószágokról, akkor dóri simán behozhatta volna - akár.

és ahhoz viszont tartom magam, h igenis tartsák magukat kondiban a csajok két tejbezré elkészítése közben, különben ígyjárás van. :'(

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): pusztán duma, minden tartalom nélkül. értékelném, ha nagyot koppanna...

kaqxar007 2016.05.19. 20:42:20

@Cérnahuszár: sajat bevalasa szerint figyelj jol :

reszegen kolcsonkert egy motort, amivel nyugottan motorozgatott, es egy auto kikanyarodott eleje, es h elkerulje az utkozest egy fanak vezette a motort, a balesetben eltort a csukloja, mas szemelyi serules nem tortent, anyagi kar a moci serult, nem tudjuk menyire.

na es szerinte ezert jar 7 honap borton az usaban ....

,, 2016.05.19. 20:42:21

@Biriksz_Krokiksz!: néha olyan érzésem van, hogy brigi nem menne át a Turing-teszten

AMANAP 2016.05.19. 20:42:58

Bocsi, de nem olvastam vissza sem a mai kommenteket, sem a széria első adásaiét, de már akkor sem értettem, hogy lehet ez igazságos, hogy ilyen párbaj feladatokkal döntik el ,ki maradjon bent (mielőtt még... : egyetlen szörvájvört sem láttam) Ebben pl Dórinak sztem esélye sem volt, bár erősen szugeráltam, hogy Attila dohányos tüdeje mondja fel a szolgálatot. Már a kötél kibogozós feladatnál látszott, D. csak átkínlódta magát a lécen, amit én pl laza súlypontemelkedéssel átlépnék mivel még Vadnál is 10 cm magasabb vagyok...

Cérnahuszár 2016.05.19. 20:43:33

@kaqxar007: én nénit olvastam, nem autót

kaqxar007 2016.05.19. 20:44:56

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): errol jut eszembe

mi az ? a szoke ne barnara festi a hajat ?
-mesterseges inteligencia :oDDDD

2016.05.19. 20:45:16

@Berber Oroszlán: nem a ződ nyulak? a rózsaszín szalagos nyufik atesz karcsú nyufijai voltak, szinte ugrottak, h most engem vigyél, engem vigyél XD

2016.05.19. 20:48:45

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): a funtineli boszorkány nálam nagy kedvenc, 2-3 évente szeretem újraolvasni, és mindig tök szurkolok neki (kb mint scarletnek az elfújta a szélben) :'(

Berborosz 2016.05.19. 20:52:15

@Biriksz_Krokiksz!: Ja tényleg. Egy még a gödörből is kiugrott és ott totyogott a gyepen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.19. 20:57:10

Hát, sajnálom... :-( Gyakorlatilag a második héttől kezdve Dóri volt a kedvencem. Emelt fejjel távozhatott, a bezártság sem zavarta meg a helyzetmegítélő képességét, viszonylag jól is taktikázott, talán a végén több erőt kellett volna tanusítania Attilával szemben, és akkor megúszhatta volna a párbajt vele. Az RTL is segíthetett volna neki egy kevésbé fizikai párbajjal, de nem tette... Gábor esélyei hatalmasat ugrottak a végső győzelemre, sőt lehet, hogy a jövő héten is ő lesz újra a HG. Gergő, ha nem ébred fel a csipkerózsikaálmából, és nem áll a sarkára, akkor pont Gábor fogja legyőzni. Leginkább azt mondanám, hogy az fog nyerni, aki kiveri Attilát egy párbajban, úgyhogy most már Gergő se nagyon hajtson a védettségre, ennek ellenére jó lenne, ha lenne egy védettségi verseny is, mert kiváncsi vagyok ki mennyire kapaszkodik ezért a státuszért?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.19. 20:57:25

Hát, sajnálom... :-( Gyakorlatilag a második héttől kezdve Dóri volt a kedvencem. Emelt fejjel távozhatott, a bezártság sem zavarta meg a helyzetmegítélő képességét, viszonylag jól is taktikázott, talán a végén több erőt kellett volna tanusítania Attilával szemben, és akkor megúszhatta volna a párbajt vele. Az RTL is segíthetett volna neki egy kevésbé fizikai párbajjal, de nem tette... Gábor esélyei hatalmasat ugrottak a végső győzelemre, sőt lehet, hogy a jövő héten is ő lesz újra a HG. Gergő, ha nem ébred fel a csipkerózsikaálmából, és nem áll a sarkára, akkor pont Gábor fogja legyőzni. Leginkább azt mondanám, hogy az fog nyerni, aki kiveri Attilát egy párbajban, úgyhogy most már Gergő se nagyon hajtson a védettségre, ennek ellenére jó lenne, ha lenne egy védettségi verseny is, mert kiváncsi vagyok ki mennyire kapaszkodik ezért a státuszért?

,, 2016.05.19. 20:58:26

@Biriksz_Krokiksz!: én nagyon sokáig nem akartam elolvasni, de egy barinőm évekig lobbizott, h nekem ezt KELL
Aztán egyszer rászántam magam... És nagyon betalált:) Nem mertem újraolvasni

alsophila grahami 2016.05.19. 20:59:00

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): jah, igen, ez volt, és őt is lefogták, ennek ellenére kizárták... bár, most hogy így belegondolok, mintha valami 0,5-ös üdítős flakon is repült volna Olivér felé, csak elhajolt? vagy a narancsok elől hajolt el? ki tudja már...

ewita 2016.05.19. 20:59:57

@alsophila.grahami: az a kérdés vagy nem kérdés, hogy a saját szabályaikba mi fér bele? Mondjuk nálam már a köpködés sem nagyon,milyen ember köpi le a másikat? Na jó ez költői kérdés volt, hiszen a tv-ben mutogatják ezt az emberszabásút! Nem folytam bele nagyon, így erről a Norbis dologról lemaradtam! De már sokszor írtam, hogy Attila ha nem ott lenne, ilyen helyzetekben gondolkodás nélkül ütne! Valaki írta is,hogy igazi kocsma arc!
itt olvasgatok,meg pár napja kíváncsiságból a facebook Farm oldalára néztem, de inkább maradok itt! Jobb a társaság! :D

Avanivi 2016.05.19. 21:05:15

@Chuck Νorris: Folytatás..... jön a postás Józsi és levágja Brigitta haját és nem tudja állandóan baszkurálni miközben nyávog.

2016.05.19. 21:11:54

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): bírom a barinődet. ;) nekem nagybátyám tukmászolta rám (szokása volt ilyen, kb 8 éves koromban a Legyek Urát dumálta rám, hátttőőőő, vagy ha magyar, akkor pl a Kő hull apadó kútba, na az pl ubazdmeg kategória azóta is)

(most kicsit mennem kell, de nem kizárt, h jövök vissza) XD

2016.05.19. 21:13:23

@Biriksz_Krokiksz!: ...már ha nem picsáznak ki offolásért :)))))))))

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:22:44

@Biriksz_Krokiksz!: Ilyen törzsgárda tagot mint te, nem. Csak olyanokat mint én. XD

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:24:05

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: Már hiányoltalak. Komolyan. :D Gratulálok az emberednek. Megnyerte a Farm2-t.

2016.05.19. 21:27:21

@ALOKSAKTWO: tényleg, kiderült azóta, h miért likvidáltak? bár sztem csak sajnálatos malőr áldozata lehettél.

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: csak a szeme! csak azt tudnám feledni, de nem is akarom XD

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:28:49

@Biriksz_Krokiksz!: Figyelj. Ha ennyire tetszik, én oda megyek és kivágom neked. Jó lesz? :D ;) És elküldöm postán.

Queen Alix 2016.05.19. 21:31:13

@Biriksz_Krokiksz!: Jakk! Csak szerintem nem telt el annyi idő,hogy hiányozni kezdjen neki.

Queen Alix 2016.05.19. 21:33:25

@Chuck Νorris: azért a napi párkör egy idő után nagyon nem kihivás:)) könnyen hozzászoksz

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:35:54

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: Felőlem nyugodtan nyerhet. A retek már nem tud meglepni. Igazából az ország szégyene és szegénységi bizonyítványa lesz Attila győzelme. De ha a magyar embereknek ez kell akkor nincs mit tenni. Többség dönt, egység nyal.

Queen Alix 2016.05.19. 21:37:59

@Chuck Νorris: Na akkor innentől nekem KJongó az,akit ki kell ejteni. Kongóra kell tenni a jelet,és Kongót kell kihívni,és kiejteni a Kongót!

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:38:12

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: Ha nektek ez szép, mit szólnátok az én kék szememhez. :D Egy kedves ismerősöm azt mondta, gyönyörű.

Queen Alix 2016.05.19. 21:47:10

@ALOKSAKTWO: ne legyél már annyira oda magaddal. nekem is 2 szemem van.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 21:52:56

@Queen Alix: Ezt hogy érted? :D És miért ne? :D Ami szép az szép. Ezt kár tagadni. ;) XD

Queen Alix 2016.05.19. 21:58:10

@ALOKSAKTWO: azért van akit holt biztos nem tudsz überelni.

ALOKSAKTWO 2016.05.19. 22:00:51

@Queen Alix: Biztosan. Sőt nem is szép, igazából. Már a szemem. Nem vagyok én csak egy senki.

2016.05.19. 22:02:38

@ALOKSAKTWO: nem a szép/nemszépen van a hangsúly, hanem ahogy villog, és képernyőn keresztül átégeti az aurámat, nagyon pszichohorroros.

Avanivi 2016.05.19. 22:07:15

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: A mentalista egyik részében volt egy vékony nyakú ellenszenves alak, no arra hasonlít az Attila, végig fejben sakkoztak Patrick Jane-el. Ha nézted azt a sorozatot lehet beugrik.

SzilajSzilard 2016.05.19. 22:10:41

Attila elengedhetné ezt a gádzsizást. Igy is annyira borsodi zsákfalu az ember hogy szörnyű, de igy még annak is a legalja.

Avanivi 2016.05.19. 22:15:05

Azért bírnám ha holnap Dóri a levelében írna pár sort Gergőnek, hogy jobb ha tudod, már azon a smárolós éjszakán már Attila is meg volt a Brigittának. Gonosz-e vagyok-e?

Azálea 2016.05.19. 22:18:01

@alsophila.grahami: Az a helyzet, hogy Ribi azt hiszi magáról, hogy itt ő egy tényező. Pedig Attila amellett, hogy kőbunkó, nem olyan hülye, mint amilyennek látszik. Pontosan tudja, kiket kell kiszórni a nézői szavazás előtt. Dóri a jót képviselte, amit általában szeretnek az emberek. Legközelebb Gaben lesz soron, mert ő képviseli a humorfaktort a műsorban, ami szintén népszerű lehet odakint. Üvöltözős Szinti hasonló kategória, mint Attila, de Attila úgy gondolja, hogy amellett, hogy ő csinálja a show-t a népnek, még halálra is dolgozza magát a közért, ő itten kérem a meg nem értett hős, akit az emberek általában megsajnálnak, meg hát ő a családjáért dolgozik, bla, bla, bla... Szinti ehhez képest csak üvölt, ami nem nagy kunszt, úgyhogy neki nem ellenfél, ha bent marad, csak nőnek Attila esélyei. Gergőt nem meri kihívni, mert tudja, hogy kint hagyná. Őt csak a végén van esélye legyőzni a nézők segítségével. Ribit meg bent tartja, hátha egyszer elgurul Gergő gyógyszere és kiüti ezt az álnok kígyót, ezzel diszkvalifikálva magát a versenyből. Sajnálom Dórit, én neki szurkoltam. Szerintem maradt volna még szívesen, hogy elvigye a fődíjat. Még az is lehet, hogy később összejön a kinyílt szemű Gergővel. Az nevet, aki utoljára nevet. Szerintem Gergő már pontosan tudja, hogy milyen színésznő a Ribi, s remélem, bosszúból a megnyert 20 milla után fogja pofára ejteni.

2016.05.19. 22:21:05

@Avanivi: :)))))))))))) nem, de tök bírnám :)))) írod helyette? ;)))
amúgy dóri sztem nem az a visszarúgós típus, de (még mindig) szeretnék meglepődni, ha már ma sem sikerült a párbaj eredményénél :/

ewita 2016.05.19. 22:25:14

Azt egyébként mutatták,hogy Attila egyedül építette meg a füstölőt,mert én nem láttam,csak az üvöltözést, utána meg amikor Gáborral beszélgetett már kész volt! Amott meg vannak győződve, hogy tök egyedül csinálta ez a szent embör! :P
Ez viszont Briginek szól : " Lesz mit szégyellni mikor haza megy!! Gyermekei előtt, szülőértekezleten!! Munkahelyen!! " Szülői ba+ :DDDDDDDDDDDDD

Azálea 2016.05.19. 22:29:16

Remélem, Dóri Gergőt választja heti gazdának. Bár már lehet, hogy csak napi gazda lesz vagy az sem és kitör az anarchia a farmon.

alsophila grahami 2016.05.19. 22:32:39

@ALOKSAKTWO: annyira igazad van :) sajnos, mármint az sajnos, hogy ennyire hülyének néznek minket, mindegy... valahol talán érthető, most a játék vége felé már nem hozhatnak be új játékost, és talán még közben sem, mert nem készültek rá, nem tudom, de fogadni mernék rá, hogy csak ezzel a két cserejátékossal indultak neki Szlovéniának, akiket be is hoztak a játékba... és innen már borítékolható a laza szabályrendszer.

alsophila grahami 2016.05.19. 22:37:22

@SzilajSzilard: miközben havannatelepi, és ezzel mindent el is mondtam róla... soha nem fogja ezeket elengedni, mert így szocializálódott, és láthatóan jól el is van ezzel, esze ágában nincs változtatni magán (ja, ahhoz akaraterő kéne? az neki nem sok van).

alsophila grahami 2016.05.19. 22:51:38

@Azálea: javarészt így gondolom én is, csak a végével vitatkoznék, szerintem Gergő és Dóri nem egy súlycsoport, így sosem fognak összejönni, legfeljebb barátság lehet köztük, de az simán...
és hogy Gergő állon vágná Brigit? magából indul ki Attis, ha erre számít, és nagyon benézi Gergőt, mert ő pont az a típus, akinek előbb aprítanak gyújtóst a hátán, mintsem kezet emeljen egy nőre, ő az a magában, elvonulósan szenvedő mártírfajta, akinél az a maximum, ha kiereszti a hangját, de azt is csak legvégső esetben - ismerek egy ilyet - és éppen ezért gondolom azt is, hogy sajnos Gergő nem lát át Ribrigin, ha szerelmes, akkor elvakultan az....
szerintem ez is lesz a veszte most, mármint el fogja bukni a nézői szavazatokat (senki nem akarja, hogy ez a számító rihe lehúzza róla a nyereményt, inkább adják majd Gábornak pl., vagy bárkinek. csak ennek a nőnek ne).

Cuddy 2016.05.19. 23:03:03

Sajnálom Dórit :( Ő a józan ész volt ebben a játékban és a családja is büszke lehet rá :) Bridzsit hangjától, affektálásától, ármánykodásaitól, mártírkodásától kiráz a hideg. Még Attilánál is ellenszenvesebb lesz hamarosan. Remélem, nem ez a két díszpinty marad benn a végén. Most Gábornak drukkolok, de Szintit is csípem mert Attila agyát azért húzza folyamatosan. Gergő egy nagy mafla pacsker Bridzsit mellett ezért nálam Ő most nem játszik. Ha kidobja a csajt végleg akkor újra képbe kerülhet.

Rémület 2016.05.19. 23:03:11

Mi volt ez az elhalálozott kismalaccal? Attila engedte ki a malaclokat kóborolni?

Azálea 2016.05.19. 23:07:31

@alsophila.grahami: Igen, ebben igazad van, de azért az akkora poén lenne, ha elvinné a fődíjat, majd azonnal kiadná Brigi útját. Megnézném, ahogy lefagy a halálfejéről a szemmeresztős vigyor! Hát még, ha Gergő összejönne a barátnővel! Azért valljuk be: Dórinak nem az esete Gergő, csak olyan teste van, mint egy görög szobornak, plusz lelkileg is egy hullámhosszon vannak. Mi van??? Kit akar becsapni? Max. azt gondolja, nincs esélye. De könnyen lehet, hogy Gergő ráun a sok ribire és inkább csendesebb, kiszámíthatóbb vizekre evezne.

2016.05.19. 23:27:07

@Cuddy: de jó h szóba hoztad, szintit most bírtam, nézve az előzetest (szigorúan 'ellenségem ellensége' alapon)

Dirty Lyle 2016.05.19. 23:33:35

@Rémület: az előzetes szerint így lehetett érteni. Hogy csak feledékenység volt vagy felelőlenség, esetleg rosszindulat, az holnap kiderül.

Androido 2016.05.19. 23:35:21

Kedves kommentelők!
Gyakorlatilag már az Alekosz-VV óta olvaslak benneteket (valóságshow-témában), ám nem igazán szoktam rászánni magam a kommentelésre, de most... most...
1) Ribrigitől elgurult a gyógyszerem. Jézusom, ezt a nőt egy értelmező kéziszótárral verném agyon, akkor hátha megtanulja a szavak jelentését, vagy legalább a töredékét, azoknak, amiket használ. Micsoda egy ostoba, de "legalább" hazugmártírszámítópi*a. Szívből remélem, hogy Gergő csak azért foglalkozik még vele/nem b*szta ki, mint macskát sz*rni, mert nem egy eredendően vadbarom se*gfej, és nem akarja még annál is jobban megalázni, mint azt ez a nőszemély megteszi saját magától (simán lehet így, amekkora Buddha a srác).
2) Attilával kapcsolatban pedig nem találok olyan jelzőt szép anyanyelvünkben, mely ki tudná fejezni azt, amit érzek. Egyszerűen nincs.
Szegény Dóri, pedig nagyon szurkoltam. Remélem Gergő kicsit magához tér, és akkor nyugodt szívvel szurkolhatok neki is.
Amúgy meg hajrá Gabesz, csak ki ne nyírja a koksz, ha lesz rá 20 milkája. :D

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Kókadt Cukkini 2016.05.20. 00:01:38

@ALOKSAKTWO: Olyan helyzetben, mikor valaki nyitva hagyott egy ajtót és a kutyád emiatt széttépett egy állatot ,-amiért felelősséggel tartoztok- te nem suttognál a kutyádnak.Hidd el.

Kókadt Cukkini 2016.05.20. 00:01:48

@ALOKSAKTWO: Olyan helyzetben, mikor valaki nyitva hagyott egy ajtót és a kutyád emiatt széttépett egy állatot ,-amiért felelősséggel tartoztok- te nem suttognál a kutyádnak.Hidd el.

Empty Bee 2016.05.20. 01:45:32

@Alajka Bal:
"Annyi köcsög nő van még akivel megszophatja (mármint Geri :) akik nem nyávognak vagy ha nyávognak nem forgatják kidülledt szemüket vagy ha forgatják is nem halálfejük van vagy ha az van is de nem görbe a lábuk vagy ha görbe is de nem basznak be mint állat vagy ha bebasznak is nem smárnak-kúrnak mindenkivel vagy ha min@Alajka Bal: denkivel is de utána GERIvel is vagy ha Gerivel nem is de NEM BRIGIK" :D

Ezt jelölöm az év kommentjének.

Empty Bee 2016.05.20. 01:46:45

@Empty Bee: Persze nem ilyen elbaszottan, mint ahogy bemásoltam :D

Empty Bee 2016.05.20. 03:14:46

és van napi dülledt Brigi :D
bár inkább :( hogy még mindig bent szemforgat...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.20. 03:27:45

@kaqxar007:

"na es szerinte ezert jar 7 honap borton az usaban"

Azért vetették tömlöcbe, mert nem jelent meg a bíróságon. Valószínűleg ittas vezetéssel -- DUI -- vádolták meg, ő meg azt hitte, hogy az ilyesmit el lehet sunnyogni. De nem:

en.wikipedia.org/wiki/Failure_to_appear

Rémület 2016.05.20. 03:52:35

@Dirty Lyle: és az állatok veszélyeztetése nem jár kizárással? Nem először enged el Attila állatokat. Ott volt a két tehén, akikkel aztán nem bírt, kecske is van elkóborolva.Kongót beküldte a lámákhoz, ott is lehetett volna baj. Küldjék haza a 'csába! Dórit meg vissza. :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.05.20. 04:08:24

@Avanivi: az nem bejovos rész volt. Tudom, hogy melyikre gondolsz.

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 06:51:25

@Kókadt Cukkini: Félre értettél. Ebben a helyzetben, ami volt a mai előzetesében, teljesen jogos volt az emelkedett hangnem. Erre mondta valaki itt, hogy lám-lám, mégis csak Gergő a falkavezér. Mert Kongó fülét, farkát behúzta. Én erre válaszként írtam azt, hogy de hogy is. Kongó egyszerűen tudta, hogy bajt, nagy bajt csinált. Ezért sunnyogott. És ha Gergő valóban a falakvezér lenne neki, akkor korábban mikor szólt neki nem egy alkalommal, nem szart volna magasan a fejére. Sokszor mutatták, hogy Gergő hiába mondott neki valamit, a füle botját sem mozdította. Na ezért nem falkavezér Gergő. És itt céloztam arra, hogy nekem elég halkan mondani a kutyámnak, hogy ne menjen oda ahova elindult, megáll és visszafordul, mert szót fogad minden körülmények között. Neki én vagyok a falkavezér. Erre céloztam az írásomban.

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 06:54:11

@Androido: Nos reménykedjünk hogy nem úgy lesz. :D Azért nem hülye a Gabesz. Nagyon is tudsz szépen, összeszedetten beszélni. Szóval a remény hall meg utoljára. :D

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 06:58:19

@Biriksz_Krokiksz!: Még nem tudtam meg, miért lettem likvidálva. De mér nem is akarom. Folytatom ezzel. :) Esküszöm, titeket nőket értsen meg az ember. Attila meg az ő villogó szeme. Fel nem foghatom a mai napig. :D Nektek tényleg a rossz fiúk kellenek mindig. :D Na akkor rajta. Szervezz meg egy randit ezzel csudálatos szemű, fantasztikus emberrel. Nem kell semmit beszélnetek, csak elnézegeted egy pár órán át a gyönyörű szemét. XD

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 07:01:42

@ewita: Ez direkt így volt felépítve, már az adás menet. Megmutatták hogy mindenki ott hagyta szegény embürt és így egyes egyedül kellett neki megcsinálni. Na ez az, amivel nyomja a retek. Már javában folyik a nézők manipulálása, hogy rá szavazzanak a végső háromban. Pedig biztos vagyok benne, nem egyedül csinálta. Tudod miért? Mert ott ugatott az előzetesben, hogy orrán száján jön a füst ki, és le kellett volna valahogy jobban szigetelni. Ha ő csinálta volna egyedül, szerinted alapból nem úgy csinálta volna meg?

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 07:03:27

@Queen Alix: Van. Egy valaki van, akit biztosan nem. Neki van a legszebb, amit eddig láttam. :)

2016.05.20. 07:20:09

@ALOKSAKTWO: jaj alok, ne idegelj mar, akar a hatam talizni vele!

ALOKSAKTWO 2016.05.20. 10:38:22

@Queen Alix: Akkor pontosabban fogalmazom. Számomra a legszebb. Biztosan van szebb a világon, de nekem, számomra nincs. Ennyi. :)
süti beállítások módosítása