Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x03 - Az esküszegő

2016. május 11. 12:00 - sixx

Nem tudom, mi a hivatalos magyar cím, akinek ez nem tetszik, ne nézze.

A Falon

Ott kezdünk, ahol befejeztük, havas liheg, mint aki a halálból ébredt pucér seggel, és bazdmeg, tényleg így van, Ser Davos meg kis híján lefossa a bokáját, mert medzsik baszki, tegnap halott vót, most meg itt veszi a száján a levegőt, hangosan. Csak a farkas néz mindenttudóan, én megmondtam, áll a tekintetében, oszt mindeni hülyének nézett. Ser Davos, hogy egy újabb halált, ezúttal tüdőgyulladásost megelőzzön, vastag köpenyt ad Havasra, de addig nem, míg a női nézők kedvéért nem történik valami.

DAT ASS

Jön a vörös rébék, lefőtt, mint a kávé, ez működik, baszki, olvasható az arcán, erre komplett bizniszt lehet építeni. Ser Davos és a mostantól permanensen tátott szájú Melisandre is ugyanazt akarja tudni: vannak dodzsemparkok a másik oldalon? Havastól ugyan hiába kérdezik, nincs ott semmi. Nada. Nyista. Melisandre előveszi a “láttam a lángokban egy herceget, azt hittem Stannis, de te vagy” kártyát, mire Ser Davos csak azért nem forgatja a szemét, mert volt gyerekszobája. Megjegyezném, hogy a harmadik képen a veres rébék pont úgy néz ki, ahogy Lexa/Alicia fog a The 100/Fear The Walking Dead-ből pár év múlva, majd tessen elővenni ezt a posztot 2038-ban. Ser Davos kizavarja a nőt, mert pont most kurvára nem kell a maszlag, és hogyvoltozik egy velőset: Meghaltál, most nem vagy az, hogy a faszomba’? Havas aszongya, hogy ő csak jót akart, erre betörték a orrát, nesze. Ser Davos szerint nem mindegy, itt vagy, lapátolod tovább a szart, öltözködjél.

Az udvaron összegyűlik a nép, a halálban haját vesztett Havas meg medvebőrbe öltözik, és megy egy kört, szevasztok. Van akit külön is üdvözöl, pl. Tormundot, aki aszongya, hogy ezek itt istenek hisznek, de ilyen kis fasszal nem lehetsz az. Ha a rablógyilkosság nem jönne be neki, mehet standupozni. Edd is kap egy ölelést, meg egy kérést, hogy ha lehet, ne égessék már el Havast egy ideig. Mondom, itt csupa vicces ember van, biztos a hideg teszi.

vlcsnap-00008.png

Valahol a tengeren

Samu és Szegfű, meg a kis Samu utaznak, és Szegfű nagyon szeretne oda menni, ahová Samu, de Samu a Citadellába nem viszi, mert oda nők nem mehetnek, és az meg nem megy, hogy Szegfű meg egyedül a gyerekkel egy városban, így az út Samu faterjához vezet, tetszik tudni, ahhoz, aki a Falra küldte. Oszt ennyi, ja, Samu telehány egy bilit.

vlcsnap-00010.png

A falon túl

Bran megint mozizik, most éppen lovagosat, az Öröm Tornya tövében. Ide van bezárva Lyanna, Ned Stark húga, Bran nagynénje, akit Rhaegar Targaryen rabolt el, és őriztet a királyi testőrség két tagjával Ser Arthur Dayne-nel és Gerold Hightower parancsnokkal. Ide érkezik meg Ned Stark, Howland Reed és még pár haverjuk, hogy a végére járjanak ennek a dolognak. Ser Dayne a világ legjobb bajvívója, mondják, és ha nem hittük volna, hát bizonyít: két karddal a kezében esik neki a húgát követelő Starknak. A bajvívás káprázatos, elhullik benne Starkék kísérete és Hightower, de Dayne legyőzhetetlen, és olyan arcéle van, amilyenért felnőtt férfiak sírnak esténként. Dayne Starknak esik, és könnyedén leszereli, de amikor bevinné a kegyelemdöfést, a semmiből előlép a korábban súlyos sebet kapó Reed apuka és nyakon szúrja a lovagot.

vlcsnap-00012.png

Bran nézné tovább a drámát, de Max Von Sydow nem engedi, így még azelőtt visszavargol testébe, hogy maradandó baja esne. Az öreg háromszemű közli, hogy ez így megy, és már eddigi sokkal többet volt a múltban Bran, mint kellett volna, és eleve, itten mindent meg kell tanulni. Már rá várt már ezer éve, azóta ül a fán. Szar neki.

Vaes Dothrak alatt

Danynek tényleg el kellett jönnie a barbár népek fő sátortáborába, ahol a bejáratot akkora lovas szobrok őrzik, mint Hajdúhadház, és ahol a fogvatartói nem állják a szarakodást. A makoveczi szittya rémálmot tökéletesen életre hívó központi jurtában Danyt pár nő várja, idősebb, fiatalabb, egyformán egykedvű mind, de Dany érkezésére felpezsdülnek, és amikor az emberkedni próbál egy ruhaeltávolítás nyomán, elmagyarázzák neki, mi, merre, hány méter, ami kb. annyiból áll, hogy ha szerencséje van Danynek, akkor nem hasítanak szíjat a hátából, mert a khal halála után baszott visszatérni ide, hanem elment világmegmenteni, meg rabszolgákat felszabadítani, meg ki tudja milyen marhaságokat csinálni, hanem hagyják itt megrohadni, ebben a rémes kupolás házban. Dany nem örül.

Meereen

Varys egy Vala nevű kurvára hozza a frászt azzal, hogy nem fenyegeti meg, nem vájatja ki a szemét, és még csak a gyereke fejit sem vereti szét a macskakövön, hanem ad neki egy zsák ezüstöt, és egy hajójegyet, egyirányút, ha Vala elmondja, amit tud a Hárpia fiai nevű terrorszervezet működéséről. Ja, mert Vala a kurválkodása végett a Makulátlanok tömeginek halálát idézte elő, na nem a mérgezett pinájával, mert ugye azzal nem sokat ér a heréltek ellen, hanem árulással.

vlcsnap-00016.png

Odafent, a piramis tetején Tyrion, Szürke Féreg és Missandei ún. csevegéssel igyekeznek elütni az időt, ami sokkal viccesebb hallgatva, mint leírva, mert Tyrion igyekezne a két exrabszolgát kicsit kibillenteni a nyugalmából, de kiderül, hogy Missandei csak egy tolmács, és nem társalkodónő, Szürke Féreg meg egy dologól tud beszélni, az őrjáratról. Tyrion ezért inkább tovább iszik. Megérdemli. Varys menti meg az alkalmi alkoholmérgezéstől, Vala a júdáspénzt választotta, és beköpte Volantis, Astapor és Yunkai urait, mint a terrorkampány finanszírozóit, mert ugye a parton Dany és sárkányai levonulása után visszaállt a régi rend, rabszolgaság, bódogság. Szürke Féreg máris előveszi a monomániáját, akkor támaggyunk, járőrbe’, mondja, de Missandei inkább maradna Meereenben és megvárná Danyt. Tyrion Varys kémhálózatát felhasználva üzen a három városállamnak. Hogy mit, az nem derül ki.

vlcsnap-00019.png

Királyvár

Varys helyi kémhálózatát, azaz az utcagyerekek bandáját mostantól Qyburn működteti, elég alacsony rezsivel, egy marék, porcukorba forgatott, málnalekvárral töltött mézbonbonnal (copyright by Moldova György) kenyerezi le őket. A gyerekek kis híján összeszarják magukat, amikor A Hegy is megjelenik köztük, Cersei és Jaime társaságában, bár ha tudnák, hogy működik a világ, nem a zombitól félnének, hanem a pórázát rángató kezektől, de ne legyünk filozofikusak, ez nem az a műfaj. Jaime szeretné tudni, hogy akkor mi az isten van A Heggyel egészen pontosan, most akkor halott, zombi, reanimált hulla, Frankenstein szörnyetege vagy mi a pöcs, és addig cinkel, míg Ser Gregor rá nem néz, amitől megáll benne az ütő.

vlcsnap-00022.png

Mivel A Hegy ért a szóból, Jaime szeretné a Főverébre ráküldeni, de ennek nem sok értelme van, mert a sok vallási fanatikus Gólemet győz elv alapján Ser Gregornak túl sok babér nem teremne a csörtében. Ezt mindet Cersei mondja, aki utána közli a szegény ember Varysával, hogy ha már beült a pók hálójába, akkor göngyölítse a szálakat, és szedje szépen össze, ki akarja a meggyengült Lannister-ház bukását. Hát, Cersei, én nem vagyok egy nagy mágus, de megmondom ingyé’: mindenki.

Qyburntől a Kistanácshoz meg a testvérpár, ahol Pycelle fingik egyet és szájkaratézik, Ser Kevan azt hiszi, hogy majd ő be tud tartani Cerseinek, a Töviskirályné, meg egy ügyes megjegyzéssel jelzi, tud a Cersei-Jaime liasonól. Good times. Mivel a Kistanács nem állja ezt a kettőt, viszont ők nem mennek sehová, a Kistanács költözik egyfajta inverz hegy vs. Mohamed parafrázisként. Cersei így szarban lesz ám. Úgy meg méginkább, hogy a testőrsége élén a Főverébre rontó Tommen királyt az egyházi ember két szép szóval lefegyverzi, és elmagyarázza neki a vallás működését.

Braavos

Arya jeditréningje azzal ér véget, hogy vakon megbotozza a csajt, aki baszlatja, és visszakapja a látását. Ez így nem túl katartikus, még úgy sem, hogy a végső próbatételben innia kell a halottak kútjának vizéből.

Deres

Ramsay és legújabb legjobb haverja, Lord Karstark egy Umbert fogadnak, aki húz egy Simicskát, és aszongya Ramsaynek, hogy Roose Bolton egy geci volt, azért ölte meg Ramsay, és egyébként is a kurva anyját Ramsaynek, mert Havas Jon betelepítette a migránsokat, oppardon, vadakat, és ahelyett, hogy menne ellenük sereggel, itt pocol a hideg várban. Umberék meg egyedül ehhez kevesek, a kecskebaszók (nem én mondtam!) a nyakunkon. Ramsay aszongya, hogy akkor tessen hűséget fogadni, mire Umber beint, én nem térdepelek, gecó, de hoztam valamit. És behozza Oshát és Rickont, utóbbi ugye nőtt egy alaposat. Ramsay hitetlenkedik, honnan tudjam, hogy nem kamuRickont kaptam? Erre Umber egy horogra felhúzva behozza Rickon farkasának levágott fejét. Ramsay szája menten mosolyra húzódik.

A Falon II

Havas kicsit depis, de már nem fázik legalább, fogja a kardját, kimegy az udvarra, oda a bitóhoz, ahol az őt leszúró négyes (volt az több is) tagjai állnak kötéllel a nyakukban, és Havast ugyan baszkurálja a lelkiismeret egy picit, de annyira nem, hogy miután meghallgatta mindenkinek az utolsó szavait, fel ne akassza őket. Jó volt a jelenet, bennem végig ott volt hogy puhapöcs lesz-e vagy sem, de a végén nemhogy felhúzta őket, de egy mozdulattal kinevezte Edet főnöknek, és jelezte, hogy akkor ezzel az ő szolgálata lejárt és csá gyíkok.

vlcsnap-00040.png 

Ez lesz jövő héten:

 

Címkék: trónok harca
91 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beetee 2016.05.11. 12:15:29

Na lassan csak ideért a hogyvolt...

Ruadhnait 2016.05.11. 12:24:05

Tok franko kis resz volt szerintem. A gyoker kis Olly-t, de meg Thorne-t is megsajnaltam, de nem volt mit tenni. Szegeny Rickon, szerintem ket eshetoseg lehet, ha Ramsay-nek lesz ideje vele foglalkozni (en remelem, hogy nem). Az egyik a kutyas, a masik a Theon-os, ha szeretne eletben tartani. Osha-nak eselytelen a tulelese. A Tower of Joy-t meg meg meddig huzzak el?
Miert eskuszego az epizod cime? Szerintem Jon nem szeg eskut, ha az irok szerint igen, akkor egesz Westeros nem fogja ugyanezt gondolni?

paranoid T.R. marcipan 2016.05.11. 12:45:37

@Ruadhnait: mindenki mást csinál, mint amit kellene/amire esküdött: dany nem ment a vénasszonyokhoz, tommen nem gyakta le a főverebet, a kis madárkák átálltak, vala beárulta a hárpia fiait, az umberek megcsalták a starkokat (ebben amúgy kételkedem), arya megtagadta saját magát, a vörös rébék már nem stannisben hisz, és mellesleg jon is lelépett. az első rész slusszpoénja a vörös asszony volt, de ebben inkább mindenhová kapcsolódott a cím.

pocokman 2016.05.11. 13:01:49

@Ruadhnait: Én csak az első két pribéket sajnáltam, Thorne kimondta, hogy végtelenítve tudná újra és újra ledöfni Jont, Olly arca is elég sokatmondó volt.

Leadfoot 2016.05.11. 13:02:04

Eléggé rányomultak a készítők a gyerekgyilkosságokra, mikor Varys utcagyerekei kaptak az aszalt szilvából, egy pillanatra simán azt hittem, hogy mérgezett.

Janos Mohacsi 2016.05.11. 13:09:55

Az eleje durva volt. Mintha Ser Davos tenyleg osszehugyozta volna magat(vagy mint aki repazik-szoval gaz egy kezdes). De amugy meg hulyeseg,mert mindenki kitakarodott az elozo reszben. Itt valami hibadzott. Maga a resz viszont leszamitva az idorablo helyszineket(Meeren,Sam, Arya, Vaes Dothrak) jo volt. De mint irtam,lehet nem is a Boltonok a legnagyobb g..ladak Eszakon(sem).
Rickon jo lenne Ramseynek John ellen(torvenyes orokos), de megiscsak az o pozicioit is gyengiti(bazdmegol meg,hogy miert is olte meg a fatert tul koran).

Ruadhnait 2016.05.11. 13:14:41

@paranoid T.R. marcipan: Koszi, ezekre nem is gondoltam.

@pocokman: Olly egy kis seggfej volt, ez ketsegtelen, de ez azert eleg sok gyerekre elmondhato az o koraban. Persze nem mindenki gyilkolaszik meg keselget, de ne felejtsuk el, hogy a vadak (igaz csak a thenn-ek, de egy kis parasztlegenytol ne varjuk el, hogy lassa a fatol az erdot) megettek (!) a szuleit. Majd Jon ahelyett, hogy legyilkolta volna mindet, beengedte oket a falon innen. Ertheto, hogy ideges. Thorne meg hiaba egy szemet allat, sose tudtam ra haragudni igazan, mert mindig tisztelte a feletteseit, meg parancsot teljesitett. (Az ilyen Meryn Trant-Janos Slynt kettost sokkal egyszerubb volt utalni, pedig nem is oltek meg Jon Snow-t.)

Ruadhnait 2016.05.11. 13:20:15

Egyebkent Tormund pocsos viccere, meg Pycelle pukijara nem tudom miert volt szukseg...

Janos Mohacsi 2016.05.11. 13:20:26

@Leadfoot: Biztos kemkednek ide is es oda is. Igy tobb cukorkat kapnak(van a hivatalos kemeknel is ilyen).
Jamie karaktere abszolut egy luzer lett. Ha egyedul ment volna a tanacsba, akkor biztosan leulhetett volna.

Leadfoot 2016.05.11. 13:25:15

És azt se felejtsük el, hogy az időutazó Bran-t meghallotta a faterja (akit Neil Patrick Harris valami távoli rokona alakított).

nota19 2016.05.11. 14:10:53

Hát Sixx, ez isteni hv volt, szétröhögtem magam.
Maga a rész is nagyon tetszett. Jon haját szerintem Melisandre vagdosta le az előző részében a varázslathoz, és bedobta a tűzbe. Thorne utolsó szavai tetszettek, nem hazudtolta meg magát, igazán méltóságteljes volt. Ollyt pedig hiába gyerek, legyilkolt szülők, ki nem állhatom. Még az utolsó pillantásából is sütött a gyűlölet, megérdemelte a halált a kis köcsög. Nagyon örülök, hogy Jon nem gyengült el.
Umber (Smalljon ?) eléggé különös, én sem tudom hova rakni, most tényleg áruló? De a belépője az tetszett.

Cérnahuszár 2016.05.11. 14:28:31

sztem osha okoz néhány izzasztó percet ramseynek, nem ilyen csajokhoz van szokva
nem fogja olcsón adni a bőrét, legalábbis reménykedem

Janos Mohacsi 2016.05.11. 14:30:06

Tónik harca inkabb ;-)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.11. 14:38:41

@nota19: egyébként nekem a farkasfej a többi kellék színvonalának ismeretében kissé gagyi volt, nem?
Szegény Rickon, nem merek belegondolni, mit tervez vele Ramsay. Ha Ramsay el tud addig gondolkodni, akkor használhatja Jon ellen élő pajzsnak, de ha ez épp nem jut eszébe "kedvenc" kutyaeledel gyárosunknak....

nota19 2016.05.11. 14:45:07

@Hüpna: ha nem tudom, hogy farkasfej a körülményekből, nem jöttem volna rá. Másik fórumon olvastam, hogy csak csel az egész, és nem is Borzaskutya feje, csak sima farkasé. Vagy csak az Umberek eszkábálták rémfarkasfejjé. Hát nem tudom. Ramsay egyáltalán látott már rémfarkast? Ha nem, könnyebb becsapni.

Ruadhnait 2016.05.11. 15:12:24

@nota19: De mire lenne jo egy ilyen csel? A gyerek akkor is Rickon. Ezt nem ertem.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.11. 15:17:30

remek epizód volt, csak a Tommen-Főveréb dialógus lógott ki a sorból, nomeg a vödörbe epét hányásból volt elég. Shaggydog feje meg tényleg enyhén gagyin festett, mint egy rosszul sikerült műanyag bábué. Ollyt egy percig nem tudtam sajnálni, ahogy ezt c:c-n említettem, szerintem Jon sem fájdítja miatta a szívét.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.11. 15:19:13

@Cérnahuszár: Theonnak is okozott volna pár meleg pillanatot; hiába, a fiatal cerkófok érett matrónára buknak. hirtelen nem is tudom, melyik jelenet lehet gusztustalanabb: egy hányásokkal tarkított Sam-Gilly ágyjelenet, vagy Osha és Ramsay romantikus pásztorórái.

nota19 2016.05.11. 15:28:38

@Ruadhnait: őszintén fogalmam sincs. Csak azt írtam le, amit olvastam.

Lenry 2016.05.11. 15:30:35

kicsit off, de amúgy csak engem zavar, hogy anyjáig feltolt gammával kell nézni ezt a sorozatot, hogy lássak is belőle valamit? azt hittem csak nálam van valami elkonfigolva, de az itteni screenshotok kétharmada is kvázi egy szolid fekete kép.
100millás büdzséből nem futotta világításra?

pocokman 2016.05.11. 15:31:19

@Ruadhnait: Én arra gondoltam, hogy: tegyük fel, hogy hátba akarja szúrni Ramsay-t, mert "the north remembers". Térdet mégsem kéne neki hajtani, mert nem vagyunk mi esküszegő Frey-ek, de azért valami csel mégis kéne. Nosza, bedobjuk csalinak a kölyköt, csak nem lesz olyan hülye a Bolton gyerek, hogy eleméssze, aztán csata közben meg majd átállunk az ellenséghez.

Ruadhnait 2016.05.11. 15:34:58

@pocokman: Hat nem tudom. Eleg sokat alabecsultek Ramsey kocsogseget. Pl az apja, vagy Kisujj, mikor Sansa-t hozzaadta. Remelem ez az Umber gyerek nem jar igy. (Mar ha tenyleg cseleskedik.)

papierusz 2016.05.11. 15:53:38

@nota19: szerintem is csak egy hagyományos farki feje az, a háttérben pedig már készül a hirig. Roose Bolton volt a vörös nász kivitelezője, ahol az öreg umbert kinyírták/elfogták, akármi is történt. Szóval jöjjön a bosszú!

Cérnahuszár 2016.05.11. 16:41:42

@adamskij: hát nem hinném hogy ramseynél is bevetné a dugjunk hátha nem figyelsz utána trükköt, inkább amikor ramsey célpontja lesz, akkor nem fogja hagyni magát

Cérnahuszár 2016.05.11. 16:44:04

viszont volt egy gondolatom hogy theontól terhes lesz majd, hogy azért valahonnan kerüljön elő egy örökös mégis most hogy az már lehetetlen, de ez nem jutott eszébe a forgatókönyv íróknak ezek szerint
kár

Ruadhnait 2016.05.11. 16:53:13

@Cérnahuszár: Fuj en attol kezdtem felni, hogy mi van ha Sansa terhes Ramseytol. :(

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.11. 16:55:20

@Cérnahuszár: ú, bírom a vért a képernyőn, de nem kívánom Oshának azt a fenyítést, amit Ramsaytől kap elutasítás végett. ennyire szörnyű halált nem kívánhatnak a képernyőre

Cérnahuszár 2016.05.11. 16:56:37

@adamskij: szted megússza hogy ne foglalkozzon vele ramsey?

Cérnahuszár 2016.05.11. 16:58:08

@Ruadhnait: hát az cudar lenne
más se hiányzik szerencsétlennek

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.11. 17:03:26

@Cérnahuszár: nézd, aki Myrandára veregeti, az erősen másfajta nőket keres, mint Osha. persze Ramsay mindig képes újat mutatni és igazából ettől tartok.

Cérnahuszár 2016.05.11. 17:08:24

@adamskij: de én nem szexuális érdeklődésre gondolok ramseytől
elejétől fogva másra gondolok.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.11. 17:13:34

@Cérnahuszár: hanem? oidiposz-szindrómára? vagy íme az újabb eledel a kiskutyáinak?

Cérnahuszár 2016.05.11. 17:24:54

@adamskij: ödipusz..
nem, az utóbbi, kis délutáni matiné a kutyákkal

Janos Mohacsi 2016.05.11. 17:26:15

@papierusz: Azt mar Ramsey letudta. Talan a vadaktol jobban felnek, mint amennyire a Boltonomat utaljak. De Stannishoz sem alltak at. Egyebkent a filmben sok a logikatlansag, mert a konyvben a Freyek segitsege kell a Boltonok megmaradasahoz Eszak-on, masreszt a nagy eszaki csaladok sok tagja tusz Walder Frey-nel es ezert valasztjak a Boltonokat.

Cérnahuszár 2016.05.11. 17:28:49

osha okos, simán kidumálta theont amikor bepróbálkozott nála a padlóvackolás közben
kifigyelete mi a gyenge pontja, és azért vetette be a dugós trükköt mert az őrség gyanúját is elaltatta, nem is gondoltak arra hogy szökni akar ha a gazdi dugogatja
remélem ramseynél lesz valami ideje arra hogy felkészüljön

nota19 2016.05.11. 17:51:03

@Cérnahuszár: azért szerencsétlen Theon és Ramsay nem egy kategória. Nem hinném, hogy Ramsayt ilyesmivel le lehetne venni a lábáról, vagy hogy bedőlne neki. Ő csak simán erőszakol, azután irány a kutyák.

Cérnahuszár 2016.05.11. 18:03:08

@nota19: én még mindig ott tartok h kettejük történetében nem a szex fog jáccani

nota19 2016.05.11. 18:12:33

@Cérnahuszár: lehet, Osha lehet firnyákos. Csak attól tartok, hogy Ramsay túl gyanakvó és nem sok mindenkiben bízik. De majd meglátjuk.

perszepolisz 2016.05.11. 18:16:48

Szerintem az ott Borzaskutya feje volt. Rickon is úgy viselkedett, meg Oshának s volt egy sokat mondó pillantása, amikor Lord Umber kiment a fejért.
Amúgy ez a Lord Umber elég geci volt így elsőre szóval szerintem hamar vége is lesz neki, mert már túl sok lesz a főgeci.
ide s leírom, az északiak miért nem aggódnak a Falon túli események miatt, főleg úgy hogy már láthattak egy igazi óriást is (merthogy Wun-Wun is a Faltól délre van), szóval csak van valami azokban a régi gyerekmesékben.

Ruadhnait 2016.05.11. 18:26:03

@nota19: Jah Theon-nak volt par gyenge pontja, ezek kozul az egyik a p*nci. De Ramsey-nek is kell, hogy legyen,, bar abban nem vagyok biztos, hogy Osha lesz az, aki ezt megtalalja.

Chuck Νorris 2016.05.11. 18:29:16

Most hogy Havas él, elmehet világot látni, megkeresni álmai hercegnőjét aki megszüli neki fiát, a leendő királyt Henriket.

nota19 2016.05.11. 18:48:41

@Ruadhnait: a gyenge pontja lehet pl. a mindenáron való uralkodnivágyás. Vagy a túlzott elbizakodottság, eddig minden bejött neki, mindenkit uralni tud így vagy úgy, ráadásul a legtöbben rettegnek tőle. Mindig a maga feje után ment, hiába próbálták okítani, és eddig be is jött neki. Tywin és Roose is abba bukott bele, hogy azt hitte minden az ő kezében van. Ramsay pajtás is járhat így.

Dekatlon 2016.05.11. 18:59:42

@adamskij: gyanús, hogy Osha megenne pár kutyát, mielőtt a maradék kutya enné meg őt

Dekatlon 2016.05.11. 19:00:27

Thorne teljesen korrekt volt, és még bátor is, ott kötéllel a nyakán. Egész megkedveltem a végére

Dekatlon 2016.05.11. 19:09:02

@Ruadhnait: Tormund pöcsös vicce ült, helye is volt. Bepozicionálta, hogy nem esett teljesen hasra a feltámadt istenkirálytól, de kedveli Johnt.
A puki tényleg fölösleges volt. Nélküle is tudtuk, hogy be van vannak szarva a gólemtől.

Asszem 2016.05.11. 21:37:12

@Dekatlon: nekem a puki is helyénvaló volt, ennyi belefér, tormund pöcsös vicce is jó lett volna, ha nincs túlmagyarázva és csak annyit mond, nem lehetsz isten, mert láttam a pöcsöd... nem kellene mindent szájba rágni, ahogy tyrionnak sem kéne a pöcsvicceit elmagyaráznia Varysnak (és a nézőknek).

Janos Mohacsi 2016.05.11. 23:19:01

@Chuck Νorris: Egyebkent vNnak pontatlansagok
1, Miert engedtek be a vadakat meg Havast? Ha beengedtek a megolese minek kellwtt? Semmi haszna!

2, Ha ugyis otthagyja az Orseget,akkor minek vegeztette ki ezt a 4 embert???

Szuszics 2016.05.12. 04:10:42

@Janos Mohacsi:
Azért engedték be a Vadakat Jonnal együtt, mert akkor még Havas volt a parancsnok.Nem nagyon tehettek mást.Később fellázadtak a döntés ellen,ennek eredménye volt,hogy leszúrták.Az Éjjeli Őrség tagjai felesküdnek arra,hogy megvédik az emberek birodalmát,és mint tudjuk a Vadak veszélyt jelentenek rájuk.A 4 embert pedig árulásuk miatt végezte ki.Gondolom példát akart statuálni.

klacus 2016.05.12. 05:44:18

Rém unalmas rész volt. Olyan áttekerős. Nyújtják mint a rétest, túl sok a szál, jó lenne már ha összeérne pár, mert ha tényleg real-time látjuk a témát, akkor 3058-ra jön el a vég. A poszt viszont tuti mint mindig.

2016.05.12. 06:42:04

Melegen ajánlom Umbernek, h ez cselfedőakció legyen részéről, különben magam fogom megnyúzni.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.12. 09:08:17

@Biriksz_Krokiksz!: tamáskodom ezzel a cselfedéssel kapcsolatban. minden élő Stark jogos igényt jelent Winterfellre és Északra. Smalljon enélkül is átverhette volna Ramsayt, így viszont behódolt.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.12. 09:28:00

"a halálban haját vesztett Havas" :D

@Leadfoot: tényleg hasonlított rá :)

@Cérnahuszár: Igen, Oshának kell, hogy legyne valami szerepe. Lehet, hogy Ramsey az ő skalpja lesz.

paranoid T.R. marcipan 2016.05.12. 09:28:58

@adamskij: de ha inkább látna egy starkot deresben mint boltont, akkor arra jó próbálkozás, ha bevarázsol oda egy starkot és kirobbantja a várból ramseyt. nyílt háborúba kezdeni szarabb ötlet.
bár nagyon kockázatos, még ha ramsey elmebaja nem is közismert. lehet, h azonnal kinyírja, az átadó umberekkel együtt. ha meg esetleg a helyszínen elteszik ramseyt és a karstarkot láb alól, akkor lehet, h deresben megint stark az úr, de esélyes, h háborúzhatnak karstarkokkal. azok ugye nyűgösek a papa lefejezése miatt, nem valószínű, h egy újabb gyilkosság békítőleg hatna.

beetee 2016.05.12. 09:43:58

@paranoid T.R. marcipan: És nem is tette le a hűségesküt Ramseynek!!! :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.12. 09:44:46

@paranoid T.R. marcipan: tyű, ez bizony egy lehetséges megoldás. de iszonyat kockázatos, ráadásul valahogy össze kellett eszkábálni hozzá egy vérfarkas-szerű véres fejet, Rickonnak és Oshának meg nagyon jól kéne színészkednie végig. de lehetséges, miért ne?
viszont őrült kockázatos, ahogy írod is, hiszen a Bolton címer eleve egy nyúzott ember, valamint Ramsay épp pár napja szúrta le saját apját. azért ebből a két tényből kiindulva én nem bíznék meg benne hűbéresként, bármikor engem is élve nyúzatna vagy hátamba mártaná a kiskésit.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.12. 09:46:05

@Littlewood: Meg arra is gondoltam, hogy Ramsay szereti a "nem unalmas" nőket, arra is hogy beindult, amikor Myranda szájon harapta, lehet hogy Osha is be fog neki jönni ha szétkarmolja az arcát :D

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.12. 09:52:52

@Hüpna: Jaja, esélyes. Én mondjuk úgy képzelem, hogy Rickon is valahogy részese lesz az eseményeknek (nem úúúgy), de mondjuk okoz valami kavarodást, amit Osha ki tud használni. De ha elfogadjuk valószínűségnek, hogy Ramsay nem nagyon éli túl ezt az évadot, akkor pont jókor jöttek meg, akik majd elintézik.

Ebben a részben szerintem az volt a legérdekesebb, hogy az apja meghallotta Brant a múltban. Tehát nem csak leskelődni tud, hanem befolyásolni is az eseményeket akár. Valószínűleg ez is a tanulás része, hogy rájöjjön, hogyan. Ha sikerül, egyértelműen Bran lehet a legnagyobb erő Westeros-szerte.

pocokman 2016.05.12. 10:52:22

@adamskij: Nem kell feltétlen beavatni Rickont, elég azt mondani neki hogy barátocskám, mi itten lecsaptuk a farkasod fejét, aztán mostan jól elárulunk. Majd max utólag bocsánatot kérnek.

Balfars 2016.05.12. 11:23:57

Max Von Sydow karaktere akkor itt nem Lord Bloodraven amúgy? Mert az 1000 év akkor nem jön ki.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.12. 11:25:34

@Balfars: lehet, hogy ez csak amolyan költői túlzás volt részéről

zizi77 2016.05.12. 12:32:27

@Littlewood: pont ezt akartam írni Branről. Kulcsfontosságú lesz ez az apróság még!

Tassil Aaltaiz 2016.05.12. 13:45:21

Egy interjú a Rickont játszó színésszel, szerintem érdemes elolvasni:

www.hollywoodreporter.com/live-feed/game-thrones-rickon-stark-spoilers-892031

Cérnahuszár 2016.05.12. 14:13:27

@Littlewood: valaki mondta hogy ebben a részben mindenki kitört a korábbi keretek közül, új rend van kialakulóban
havas otthagyta az őrséget úgy hogy azon nem lehet fogást találni, eddig ez senki nem tehette meg, de neki összejött
umber nem térdel le hűbérseként csak társulni hajlandó
arya is áttöri a szokásos nemesivadék korlátait és valami egészen más lesz,
bran meg nem egyszerű varg, emberbe is tud belebújni, eddig az nem volt lehetséges
meg látogatja a múltat, de képes beleszólni, az apja hallotta bár nem látta, ott is át tud törni valami korlátot

Cérnahuszár 2016.05.12. 14:16:27

ami engem most erősen foglalkoztat, az arya
amikor másodjára néztem meg a részt, észrevettem hogy a terem ahol volt hagarral, a falon van egy arc, ami tisztára olyan mint a látó-fákon tanyázó arc?
lehet valami összefüggés, a sokarcú istennel is össze van kapcsolva a látó fa, varg és minden amit bran tanul? ez meg a tűz istenével?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.05.12. 14:55:35

@Cérnahuszár: A vadak a természeti erőket/szellemeket tisztelték istenként, (sok északi is a régi isteneket tiszteli) és ebben előkelő helyen szerepelnek a varsafák, mint istenségek, ezért is faragtak beléjük arcokat, hogy a szellemek tudjanak figyelni. A fehér kérgű fának azonban vörösek a nedvei ezért néha olyanok az arcok, mintha vért könnyeznének. A sokarcú isten házában meg mindenféle vallás mindenféle istene össze van hordva (mivel úgy vannak vele, hogy igazából egy igaz isten van, a Halál, ami minden vallásban máshogy jelenik meg, ezért sokarcú), szóval nem elképzelhetetlen hogy tényleg egy varsafa arcot ábrázoltak.

Cérnahuszár 2016.05.12. 15:02:38

@Hüpna: igen de ha ott van, lehet hogy műxik is, össze van kapcsolva a többivel
jó lenne ha nem csupán gyűjtői darab lenne hanem más oka van hogy ott van

NAR 2016.05.12. 15:38:58

@paranoid T.R. marcipan: A könyvben úgy emlékszem, Észak-szerte ismert volt, hogy Bolton fattya nem százas. Ha a Frey-ekkel megszűnik a szövetség, akkor a Lannisterek segítségre nem számíthatnak a Boltonok, tehát egy Bolton-ellenes nyílt lázadás sem reménytelen katonailag. Már persze ha a télben akar valaki harcolni...

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.05.12. 15:49:10

@Cérnahuszár: Nekem nem tűnt fel, de klassz lenne. Bár az sem kevésbé valószínű sajnos, hogy volt egy ilyenjük már a díszlethez, és egyszerűen újrahasznosították, mint random díszítőelemet.

KatjaM 2016.05.12. 16:55:36

@Ruadhnait: Ha Rickont beengedik a kutyák közé, belőle soha nem lesz Pedigree. Ne felejtsétek el, hogy Rickon egy farkas. A kutyák biztos, hogy nem támadnák meg, szerintem belőle falkavezér kerekedne abban a percben, hogy oda bedobják.

Balfars 2016.05.12. 19:09:57

@Zerke: A könyvben igen. De itt ő mondja, hogy 1000 évet várt.

nota19 2016.05.12. 20:40:52

@Balfars: nem emlékszem rá, hogy a sorozatban valaha is említették volna a Vérhollót, így nem olyan lényeges, hogy meddig várt. Kicsit kár, mert ugye ő is Targaryen származék.
@KatjaM: ez elég érdekes lenne.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.13. 00:37:38

@Hüpna: biztos van összefüggés az istenek között, illetve más néven, de hasonló tulajdonságokkal felruházott istenek léteznek más vallásokban. pl a Many-Faced God és a The Stranger valószínűleg ugyanaz az istenség, ez összefügghet az északi Old Gods-al. R'hllor önálló isten és nincs más megfelelője, ahogy a Drowned Godnak sincs. ráadásul a tűzisten valamiképpen összefér a Targaryenekkel, valószínűleg a sárkányok kapcsán.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.13. 00:46:55

@NAR: pontosan. a Bolton-Frey-Lannister szövetség addig élt, amíg közös érdekeik voltak; Tywin és Roose halálával kimondatlanul ugyan, de vége.
Kisujj lépéseire vagyok kíváncsi már, illetve arra, elárulja-e Olenna Redwyne őt vagy legalábbis tesz-e rá kétértelmű utalást Margaery védelmében. nagy gekkó Kisujj és ugyan jókat lép, de előbb-utóbb elárulja magát.

Janos Mohacsi 2016.05.13. 02:25:47

Cersei meg mindig ugyanolya lokott, mint volt.
Ez jutott eszembe rola:
youtu.be/M1Y1P2-NkOQ

Janos Mohacsi 2016.05.13. 02:33:43

@adamskij: Esetleg Ramseynak is kuldenek egy (szebb)Bolton lanyt. Ha mar (az ál)Arya/a filmben Sansa nem jott neki ossze.. Esetleg Sansat visszacsabitja azzal, hogy a kisoccse meg lesz nyuzva ha nem jon!!!

Janos Mohacsi 2016.05.13. 02:35:39

@Cérnahuszár: a kiralyi tanacs meg otthagyja Cerceit es nem engedelmeskedik neki...

broáf 2016.05.13. 08:48:57

@paranoid T.R. marcipan: Havas a haláláig szolgálta a varjakat, így nem szeg semmilyen esküt.

együttnemműködő 2016.05.13. 09:11:59

"Megjegyezném, hogy a harmadik képen a veres rébék pont úgy néz ki, ahogy Lexa/Alicia fog a The 100/Fear The Walking Dead-ből pár év múlva, majd tessen elővenni ezt a posztot 2038-ban."

És baszki, tényleg. Az az ék alakú arc teljesen olyan.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.05.13. 09:29:36

@együttnemműködő: Nekem is feltűnt abban a jelenetben, hogy milyen ismerős az arca, de nem tudtam hova tenni. Aztán most hogyvolt olvasása közben esett le. :)

Dracoo84 2016.05.13. 12:27:49

SPOILER!!

Egy Umber soha a büdös életben nem fog egy Boltonhoz csatlakozni semmilyen formában azok után ahogy Roose elárulta Robbot. Az Umberek voltak kb végig a leghűségesebbek Robbhoz és még utána is. Itt valami csel van 10000000000%

pocokman 2016.05.13. 12:42:41

@Dracoo84: Sőt, nem úgy volt, hogy az öreg Umber is megmurdelt a red weddingen, amiben rendesen közrejátszott Bolton papa?

Ruadhnait 2016.05.13. 13:00:19

@pocokman: Es Ramsay kinyirta Roose-t. Starkok meg sehol, kire fogadjon az Umber gyerek? Meg miert hasznalja az igazi Rickon-t, ha cselezni akar? Hatalmas rizikot vallal, hogy odadobja a kb (szerintuk) utolso elo Starkot annak a szadista allatnak, es ha o ezt nem is tudja, sejtese lehet, hogy egy mocsadek, ha tegnap kinyirta a sajat apjat...Nem?

Dracoo84 2016.05.13. 13:23:43

@Ruadhnait: Lehet nagy kockázat, de így újra van egy Stark Deresben!!!

Dracoo84 2016.05.13. 13:25:46

@Ruadhnait: Ráadásul Ramsay nem tudja kiházasítani, dem pedig elvenni feleségül ::D :D

Ruadhnait 2016.05.13. 13:38:58

@Dracoo84: Hat igen, azt pont nem. De kutyaeledelt csinalhat belole vagy Reek-et... :(

nota19 2016.05.13. 19:37:04

Ramsay felhasználhatja Rickont Jon ellen valahogy. Zsarolhatja vele, vagy megpróbálja megfélemlíteni. Az az igazság, hogy olvastam ezzel kapcsolatban egy jövőbeni rész állítólagos tartalmát, ami vagy igaz, vagy nem. Nem írom le, hogy mi volt benne, mert hátha igaz, és nem akarok spoilerezni (ha igaznak bizonyulna).

nota19 2016.05.13. 21:22:56

Most néztem meg újra és meg kell, hogy mondjam Arthur Dayne halála most másodjára sokkal jobban fájt. És persze Ned terelése a harcról, vagyis mikor arról beszélt - mert hazugságot nem akarok mondani - még inkább a sárkányok felé tolja a szimpátiám. Nyilván nem őrült Aerys felé, még csak nem is Dany felé, de remélem lesz méltó örökös, aki felveszi a stafétabotot (haha).

Janos Mohacsi 2016.05.15. 11:53:40

@nota19: Arya sem volt fair Meryn Tyranttal

nota19 2016.05.15. 13:16:43

@Janos Mohacsi: nem bizony, de azért Artur Dayne-t és Meryn Trantet nem lehet egy napon említeni. A mostani esetben végülis nem Ned volt a hunyó, hanem Howland Reed, azt pedig meg tudom érteni, hogy ezzel egyikük sem dicsekedett később. Nem csodálom, hogy Reed azóta ki sem mászik a mocsarából.
süti beállítások módosítása