Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x52 - Prolihíradó, világszám! (18+)

2015. május 06. 09:11 - sixx

screen_shot_2015-05-06_at_05_41_34.png

Gólem, liget, pálma, milyen már az a póló, kapaszkodj a papírba, mert elesel, tematikázás, ármány, de!, híradókészítés, Gyula nagy napja, úrjézus, nemzeti hírtévénél szarabb nem lehet.

Orsival nyitunk, aki az eddigi szűzies viselkedéssel szakítva csöcst villant az ablakban, nem nagy kaland, de csöcs, tessen megbecsülni most, hogy Botox zuhanyzásaiból már csak az emlékhokizás fitymacsattogása maradt meg. Utána unott arccal fekszik lent a nappaliban, de ezt is megunja, és inkább napozik. Közben azon gondolkodik, ki, melyik dobozt kapja. Mert rájött, hogy nem az első benyomás alapján kell dönteni. Na.

screen_shot_2015-05-06_at_05_57_09.png

Botox bugyit mos a mosdókagylóban és nyekereg, Laura ott áll mellette és elmeséli, hogyan kavarta a szart Tina és Közellenség között, mert a csajnak elmondta, hogy a pasi Orsinál vizitált éjjel, részegen, álló fasszal. Muhaha, nevet gonoszkodva, Botox bólint, jó tanítvány vagy, geci. Ja, és Tina Bencével beszélgetett tegnap este, bezony. Botox egykori párját kutyázza a riportban, majd tovább mossa a húgyfoltos tangát, és csak hallgatja, ahogy Laura jelent neki, mert ezek szerint az Alpok-Adria legszebb nőjének választott (gyengénlátók szavazatai alapján) Laura lett a Gestapo. Botox visz fel némi vakolatot a fejire, az igyekezet, márminthogy embert faragjon magából, dicséretes, Laura monoton hangú, de legalább artikulált jelentése unalmas. Botox szerint Bencének elege van a bulákbúl.

screen_shot_2015-05-06_at_05_57_28_1.png

A mödanszié mellett Loki és Bence üvölt, mert csak, utána meg gyúrás van lakossági tekknóra, Gyula és a kézi súlyzók küzdelme lenyűgöző, úgy áll a teraszon, mint aki beszart, mondjuk én sem biztos, hogy fel tudnám emelni azt a szart, de legyen ez az én bajom. Tina bicepszre gyúr, Botox meg ugrókötelezik, így:

tina_1.gif botox_2.gif

Laura a seggébe behúzott bikinialsóban fetreng a mödanszié partján, de a seggén van valami folt, tessen segíteni, mi lehet ez?

screen_shot_2015-05-06_at_06_00_59.png

Löevél, mikrofont hoz Zoë, Laura előre jelzi, hogy ha énekelni kell, abból botrány lesz. Nem azt kell, legalábbis nem feltétlenül, hanem Édenhíradót csinálni, amit ugye a Való Világ is előszeretettel alkalmaz minden évadban - ha már a médiába igyekeznek a szereplők, és ezt tekintik ugródeszkának, legyen, tessen bizonyítani. Öt hírt kell leforgatni, ami a műsor utáni életről szól, mindenki saját névvel szerepel. A stáb: rendező/operatőr - Gyula, főszerk - Loki, műsorvezető . Orsi és Közellenség, riporter - Bence és Adri, szerk. asszisztens - Tina, de a stábtagok is szerepelhetnek a műsorban. Loki nem örült a szerepnek első körben, mert nem elég kreatív a meló, látszik, mennyire ért a dologhoz, na mindegy.

screen_shot_2015-05-06_at_06_16_17.png

Alakul a dolog, Tina körmöl, Adri röhög a tervezett riporttémán, Loki meg csak kreatívoskodik. Tina nagyon élvezi a melót. Botox és Pornósbarbi szorosra fonja a pinaszőrt, Pornósbarbi ilyet szól:

Én tökre felnézek rád. Mindjárt elsírom magam.

Én is, bazdmeg. Botox megijed, ez még itt rám mászik álmomban és erőszakkal kinyal, pihenj, Pornósbarbi, nyugivan. A riportban azt mondja, nagy a nyomás. Loki a nappaliban instruálja Adrit, akiből egyébként lehetne műsorvezetőt faragni valami reggeli magazinműsorban, és nem cinkből mondom, és még egyszer, az olvasásból felmentett, de gyúrásból jeles kommentelők kedvéért (is): semmi baj nincs az alakjával, tessék megnézni:

screen_shot_2015-05-06_at_06_30_27.png

Miközben a felvételek láthatóan jó hangulatban zajlanak, a szingliben Orsi elmeséli Laurának, hogy lesmárolta Közellenséget, de csak egy csók volt, a peckét nem pengette, nyugi. Laura tudomásul veszi a dolgot, és nem lepődik meg, magadhoz édesgeted, jól teszed. Közben fésülködik, ami idegesítő, elképzelem, mennyi haj száll a levegőben. Úgy látszik, egy időre leálltak a felvételekkel mert Adri is tematikázik, éppen Közellenséggel, aki Tina miatt puffog, mondhatok én ennek bármit, szarik rá. A fején szponzorsapka negyven fokban, hiába no, nehéz ez a szakma. Laura és Orsi tematikázása a hajhullás árnyékában folytatódik, Közellenség Orsit választja majd tutira (mert csók és pina), de Orsi figyeljen Adrival és Bencével, mert nem őszinték. Orsi szerint Laura jó szövetségese lesz, és csak azért beszélt vele, hogy meglássa, mennyire megbízható.

screen_shot_2015-05-06_at_06_32_48.png

A kajára váró Gyula-Botox-Pjotr-trió Közellenségen tépelődik, márminthogy tematikázik-e a faszi, vagy nem. Pjotr szerint Közellenség nem játssza a parasztot, hanem egy igazi tapló, oszt ez van. Gyula azt sem érti, miért van befeszülve Bence, hát mert idiótákkal van körülvéve és nem bízhat senkiben, azért, mondja Pjotr, Az Ember, Aki Mindent Tud Az Éden Hotel Lakóiról. Gyula szerint Bence és Adri kapcsolata felületes, és tematikára épül, Bence és Közellenség meg nagy melóban volt tegnap. Éééés, vágunk, megint forgatás, Bence Orsit faggatja, aki kamuból egy szörfdeszkával áll, pedig tudjuk a kommentekből, hogy nem szörfoktató volt, hanem masszőz. Vagy hogy mondják a testipari szolgáltatót manapság. Adri bakizik egyet, és Gyulát lebencézi, amin végre felszabadultan tud röhögni, ezt Becks kibaszása óta nem hallhattuk.

screen_shot_2015-05-06_at_06_31_38.png

Közellenség és Orsi tematikázik, Orsi menne a faszi mögé, akit egy taktikai smárral igyekezett tegnap megpuhítani. Egy jótanács: NE ígérj neki kúrást. Közellenség később Pornósbarbival szocióriportot forgat prolicsaládban, Pornósbarbi a földön ugrálva kap hisztirohamot, ezt megmutatjuk egyben, videón:

Loki a végére rájött, hogy csak kreatív meló a főszerkesztés. Hellsyeah. Este Orsi és Gyula is beszélget egy kicsit, Orsinak nem kell pirosító, mint kiderül, mert nem él ilyenekkel, se egy szempillaspirál, se semmi a kis táskájában. Adri és Tina fosik Orsitól, mert valakit ki fog ejteni, vélhetően közülük. És gyanús, hogy ilyen jókedvű. Tina pakolás közben epésen megjegyzi, hogy Orsi szemmel bassza Bencét, a grillcsirkepózban fetrengő Adri meg ettől idegbeteg lesz, mert Bence az ő párja, mág akkor is, ha Tina szokott volt a farkán üldögélni kifordult szemmel. Ja, és Közellenségre is rá van állva, az meg Tina párja. Sehogysem jó ez, na. Gyula Laura ruhatárának metálos darabjait kutyázza kicsit, a csaj röhög, ezek ketten elvannak, mint a befőtt, és simán döntősök lehetnek, ha van egy kis eszük. Persze nincs.

screen_shot_2015-05-06_at_06_55_20.png

screen_shot_2015-05-06_at_06_55_28.png

Loki, Pjotr és Botox is Orsit tárgyalja ki, mi lenne, ha szimpátiaszavazás lenne, kit zavarna haza Orsi? Botoxot vagy Tinát. Botox szerint Orsi nem hülye, nagyon nem az. És vigyázni kell vele. Pjotr szerint Orsi egy rafkós kis dög, és azt mondja nekik, amit hallani akarnak. Közellenség és Adri Tina seggét méltatja, nem ártana tematikázni inkább az anális petting helyett szerintem. Közellenség bevallja az Orsismárt, majd Adri panaszkodik Bencére, aki leszarja. Tinát is leszarta, de őt legalább dugta, ugye. Pjotréknál terv kalapálódik össze: megvárják, kihez megy oda Orsi, mert ők ugyan nem fognak hozzá. Oszt majd kiderül. Pjotr azért ad hálát az úristennek, hogy nem az első nap óta van az Édenben a csaj, mert kibaszott veszélyes lett volna. Hiszen ugyanazt csinálja, amit Pjotr.

screen_shot_2015-05-06_at_06_57_48.png

Na, este kapnak egy tévét, mellé löevelet, meg lehet nézni a Híradót. Amit, gondolom, profik vágtak össze, mert egy kamerával felvéve nem az igazi, na. A felkonf egy fokkal rosszabb, mint a Nemzeti Hírtévé indulásakor látott bakihalom. Az interjúk bénák, de csillogó szemmel nézi mindenki, és kurvára elégedettek az eredménnyel. Nagy taps, kurjongatás, egymás vállának veregetése, királyok vagyunk, na. Zoë újabb levelet hoz este, Laura olvas, bícsparti. Na, megint bikinire vetkőztetik a bulákat? A vége úgyis egy bebaszás lesz. A biccsparti egyébként annyit tesz, hogy miközben vedelnek, és Bence az elkerülhetetlen meztelen fürdőzést abszolválja, páran gumilabdát és guminatracot hurcolnak, a nyakukban meg az inkább Hawaiira emlékeztető színes baszt (Laura szerint hulana) aggatnak. Egyik kézben matrac, másikban színes koktél, mondom, hogy nem egyszerű ez a szakma.

A mödanszié mellett Adri aszongya Lokinak, hogy ő nem hülye, bármennyire is nő. És Loki ezt értse meg. Megérti. Parasztlázadás van, Adri és Tina háborog Pjotr miatt, amit Loki a riportban részegen kiröhög. Botox közben kerek segget villant a mödansziéban, Pornósbarbi meg Közellenség csatakrészegre issza magát, előbbi Lokival emberkedik egy kicsit, és összerogy, hogy úgy viszik fel a szobába, mint egy zsák kotont, de Loki szerint ez nem igazi esés volt, csak megjátszós. Az este végén Loki és Tina tematikázik a dzsaku mellett, erről ne tudjon senki, beszélik meg, Pjotr meg egy geci, mondja Tina. Loki aszongya, hogy jóban kell lenni a Pjotr-Botox-duóval, amiről a riportban még mindig részeg Loki aszongya, hogy bolond lyukból. Loki hazudik Tinának, és úgy tesz, mint aki egyetért vele.

Pjotr egy rohadt kis paraszt. A saját haverjait szúrja szembe. (Tina)

Loki érdeklődik, hogy kik azok, akik elégedetlenek I. Pjotr uralkodásával, mire Tina, aki egyrészt hülye, mint a segg, másrészt meg kicsit be van méár baszva, szépen bemártja Közellenséget, Bencét és Adrit is. Tina a riportban az 52. napon a következőt bírja mondani:

Végre Loki is kezdi észrevenni, hogy Pjotr irányít mindent. (Tina)

Botox és Pjotr lefekvés előtt egymás faszát szopja virtuálisan, te, én annyira megbízom benned, re, én még jobban. Ha ezek ketten döntősök lesznek, egymilliónál Miamiig hajítják a gömböt. Tina folytatja a tematikát, ki kell baszni innen Pjotrt. Közellenség leüvölt fentről, Tina, gyere aludni! MINGYÁBAZMEG! Csodálatos. Loki a részeg riportozásban azt mondja, ő ugyan nem szúrja magát tökön, és nem árulja el Pjotrt, ez a szál akkor bezárult végre.

screen_shot_2015-05-06_at_08_30_08.png

Az utolsó momentum egy dzsakuzás a részeg Orsival, aki szeretné tudni, hogy mennyi esélye van Bencéék ellen, mire Loki javasolja, hogy ha egy szál pinában fürdik vele, akkor elmondja, Orsi lealkudja a dolgot monokinire, majd a riportban csontrészegen aszongya, Lokinak vannak jó poénjai, és ezzel nyert nála. És mit nyert? Egy smárt és két melltartótlan csöcst, amivel szépen keretbe foglaljuk a mai epizódot.

A végére meg a videó, amiből kiderül, mi van Orsi peckébe beleverve.

Címkék: 18+ éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bujumburi 2015.05.06. 09:24:14

:))))) jajjj, de jó volt ez most, megérte várni a kávéval! :D

mézescsók 2015.05.06. 09:31:51

Én meg még a másikhoz írok. Áhhhh

kismalacka 2015.05.06. 09:36:54

" Botox megijed, ez még itt rám mászik álmomban és erőszakkal kinyal, pihenj, Pornósbarbi, nyugivan. " :)))))

Bujumburi 2015.05.06. 09:40:11

@mézescsók: Valamiért nem látszik a poszt a blogon, csak sixx linkjével találtam ide.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 09:43:10

@kismalacka:
Ebből mondjuk kiderült, hogy amikor az előzetesben PornósBarbi lelkendezik, hogy Orsi milyen jó döntést hozott, az a papírformát jelenti, azaz Botox a védett, és az amúgy is egymástól hányó Tina-Gábor páros nem maradhat meg.
Pedig olyan jó volt remélni, hogy ezúttal talán fordítva lesz :( ...

kismalacka 2015.05.06. 09:45:10

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ha így lesz, akkor Orsi megszívja, ugyanis repülni fog gyorsan. Pont Botoxék által.

Ditti82 2015.05.06. 09:45:50

Én csak azt nem értem, hogy ha igaz a két döntős pár, akkor kik és miért szimpatizálhatják meg valamelyiket?

mézescsók 2015.05.06. 09:48:27

@Bujumburi: Én meg mihelyst lekörmöltem, hogy szerintem miért nincs Botox semmiféle szempontból veszélyben, majd küldtem, ott sárgállott sixx. Várhattam volna még kicsit...
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Esélyes, hogy ez a döntés, bár aggodalomra akkor sem lett volna ok, ha őket bontják meg.
Gábor szerintem ha valamitől hány, az nem Tina.

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 09:49:10

Ez eléggé jó lett :)

Pláne le a kalappal... én egy büdös szót nem értettem pl Botox és TinaLaura beszélgetéséből... sem. Egy darabig fókuszáltam, hangosítottam, már akkora lett a fülem, mint Lokinak... de semmi. Aztán hagytam a csába.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 09:50:59

@kismalacka:
Talán, de szerintem Adrit jobban a falon kívül akarják látni, mint Orsit.
Főleg, ha Loki beszámol majd a szerveződő parasztlázadásról.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 09:54:02

@mézescsók:
Miért, nem Gábor volt az, aki a mödanszié partján kutyázta Tinát?

Veder1 2015.05.06. 09:54:31

@AkkorlegyenPtr: teletext 888. anélkül esélytelen :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 09:58:33

Ha élő lenne, komolyan beírnék egy emelt díjas smsben, hogy vagy Laura vagy Tina kössön egy színes szalagot a hajába, mert fogalmam sincs ki kicsoda.. :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 09:59:44

én a párválasztón is tuti megszívnám. Beállnék Tina mögé, miközben eddig Laurával tematikáztam... ja bocs baz olyan egyformák vagytok. Gólem? Backspace ér?

brumcsek 2015.05.06. 10:02:40

Valaki imádja a lepkéket(most zöld,nem kék)

Nyilván ezért válogattak be ennyi ,,pillangót"

László Ildzsa 2015.05.06. 10:02:56

Egy family guy reszbol ugrott br hogy Pjotr lehetett volna Petur bán is

Bujumburi 2015.05.06. 10:04:22

@AkkorlegyenPtr: Dettó. Én úgy különböztetem meg őket szemből, hogy Tinának a homlokán van egy benőtt hajrész, háromszög alakú.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.05.06. 10:04:36

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): hát ez az. elég nyomik a tv2-es szerkik, hogy ezt bevágták az előzetesbe.

cinika 2015.05.06. 10:06:31

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): remélhetőleg ezt az infót megtartja magának Loki

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.05.06. 10:06:55

éreccségi alkalmából matekpélda:

ha tudjuk, hogy 70 napig tartott a forgatás, az eddigi beköltözők száma ismert, Orsi 2 nap alatt 2 különböző sráccal smárolt bent, akkor hány pár cipőt vitt Golem Costa Ricára?

kismalacka 2015.05.06. 10:11:06

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Hát csak nem olyan hülye hogy maga alatt vágja a fát...Adri kezdte el kapargatni, hogy Pjotrnak simítják az utat...reméljük Loki is megértette.

Ronni 2015.05.06. 10:13:17

Hat nem neztem a musort, a hv jobb .Ez a grillcsirke pozban fetrengo Adri...kosz !

Petrichor 2015.05.06. 10:14:06

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Szerintem Adri kevésbé veszélyes, elvégre lelkileg annyira instabil, hogy ha megint beszólna valaki a súlyára, két napig ezen patzogna és elfelejtene közben tematikázni. Ilyen szempontból könnyebben kezelhető.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.05.06. 10:22:16

Ez volt eddig a legfeleslegesebb epizód, Sixx kihozta belőle azt, ami nincs is.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 10:25:46

@Petrichor:
Igen, de sokkal régebb óta gyűjtögeti az infókat, ráadásul duplán is van oka bosszút állni, plusz még nem is buta. Ő a hidra első feje, az értelmi szerző, nélküle mindenki azt hinné, hogy Pjotr itt a mindenkinek jót akaró cáratyuska.
Tinának meg látszik, hányszor osztottak észt... Inkább rá igaz Loki mondata a kiscicákról meg a légkalapácsról :) .

mézescsók 2015.05.06. 10:25:59

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Hogy az édenben ki kit kutyáz le éppen,az nekem az ég egy adta világon nem jelent semmit.
Természetesen csak tipp, hogy nem hányna tőle. Miért is?
- Amikor bejött a hotelbe, két nőt szúrt ki magának, Nórit és Tinát. Előbbi fogadókészebb volt.
- Később is tett neki ajánlatot (még Nóri kiesése előtt a kanapén részletezve, hogy mit tudna vele csinálni), nem csoda, hogy elhajtotta a lány.
- Amikor egy pár lettek, megdumálták, hogy kint "durvábban" kell mutatniuk, hogy összetartó pár. Ahogy én látom, ennek érdekében Tina nem tesz semmit, Gábor legalább imitáció szinten azért produkál valamit. Pl. amikor mehettek Orsival kirándulásra, a srácnak volt kedve, Tinának nem. Ha jól emlékszem - bár lehet, hogy nem - a pasas ajánlotta fel, hogy ez beszéljék meg négyszemközt, ezért vonultak félre. Ez korrekt volt. A kirándulásra kézenfogva mentek, előtte ölelés , stb.
Szóval nem vagyok biztos benne, hogy lecserélné Orsira Tinát, de díjaznám, mert a pasas nagyon nincs a sikerlistámon.

koda 2015.05.06. 10:36:28

@kismalacka: Ezt hogy? Botox védett, de fogalma sincs, Orsi ki mögé áll be, és az is simán lehet, hogy eleve olyan mögé, aki mögött áll már valaki. Biztosnak semmi sem lesz mondható. Tina lehet visszamegy Bencéhez, mert "legalább dugja" Gábor egyedül maradt, Orsi odamehet. Adri ez esetben mehet Bence, vagy Gábor mellé, de mindenképpen olyan a helyzet, hogy a védettséget hajra lehet kenni. Botox meg - mivel ezt előre jó eséllyel nem fogja tudni - az utolsó pillanatban dönthet... PornósBarbi meg lehet annak örvend, hogy Botoxékat szétcsapta, mert ezzel gyengülnek, és szükségük lehet Lokiék segítségére. Fene tudja.

kszanaksz 2015.05.06. 10:44:31

Laura seggén úgy látom az ott egy szelep.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.05.06. 10:49:59

Jó ez a kép a Húlió és Charmeur között ülő Orsiról, a két szeme közé befér Nógrád és Heves megye.

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 10:58:45

Botox gif mindent visz :)

Csak én látom úgy, hogy a végtagjait leszámítva semmi egyéb testrésze sem mozog.. meg sem rezzen.

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 11:02:29

Mai all in

1. Ratamahatta
2. un dos tress ááááá
3. Botox gif
4. Nevet :)

Rayen 2015.05.06. 11:07:50

Amennyit láttam a műsorból, az jött le, hogy Loki és Bence is Papival és Papinával szemben akar majd ott állni a döntőben. Ez esetben Bence bízhat abban, hogy a szimpátiaszavazás végül felé és a párja felé dől el, bár az is kérdés még, ki lesz a párja akkor; Loki viszont nem áll olyan fényesen a népszerűségi listán, Pornósbarbi meg nem húzza se fel, se le. Vagyis Loki hiába röhög Adrin meg Tinán, elég közel van már a végjáték, nem evickélhet Pjotr farvizén az utolsó pillanatig.

kismalacka 2015.05.06. 11:09:43

@koda: Ha Orsi Tinának adja a védettséget és Botox/Pjotr nem lehet egy pár, akkor borulhat a bili. Nem tudom meghúzza-e ezt a csaj, átlátja-e a dolgokat ennyi idő alatt. Szerintem Mariannékat robbantotta szét. PornósBarbi bár benyalt Botoxnak, de azért nem hülye.

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 11:10:26

@Ditti82: az a kemény, hogy nem :) feszesre kért mindent :)

Rayen 2015.05.06. 11:12:12

@kszanaksz: nem dolgozták el rendesen a fröccsöntött műanyagot.

mézescsók 2015.05.06. 11:18:10

@koda: A védett választ utoljára. Azt ejt ki, akit akar. "Csak" ennyit ér a védettsége.

Petrichor 2015.05.06. 11:20:02

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Hát végülis igen, csak Adrit legalább ismerik, Orsit viszont nem, és nem tudhatják, hogy mire hogyan reagál. Bár a mai választásából majd sokat le lehet szűrni.

koda 2015.05.06. 11:20:11

@mézescsók: Nade ha mire ő választ már csak Peti áll egyedül, és valahol meg két csaj, akkor gondolom Peti mögé áll. Erre utaltam.

Ditti82 2015.05.06. 11:21:35

@kismalacka: Ezt a forgatókönyvet adnám.

mézescsók 2015.05.06. 11:23:13

@kismalacka: Az milyen szép lenne, ha Tináé lenne a védettség, aki beállna oda, ahova a Petitől elrobbantott Botox!!! Mondjuk lehet, nem lenne nagy jövője a játékban. Mondjuk még két hét.

Ditti82 2015.05.06. 11:23:15

@kismalacka: Ezt a forgatókönyvet nagyon adnám. :D

Ditti82 2015.05.06. 11:24:03

@mézescsók: Tina nyerésre alkalmatlan szerintem. Bencén kívül szerintem nem bízhat senkiben. :(

AkkorlegyenPtr 2015.05.06. 11:24:38

@kismalacka: Szerintem is. Orsi eléggé kész van, Barbi is mondja neki, hogy jól döntöttél... TinaGátőrnél nem lenne így ki. Szerintem BotoxPeti.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 11:35:07

@koda:
Olyan még SOHA nem volt, hogy üres játékos legyen az utolsó ember előtt, pedig szívesen megnézném, akkor mi van.

kszanaksz 2015.05.06. 11:39:49

@kismalacka: Valamiért nekem is van egy olyan sejtésem, hogy a pornós lány nem hülye és tudatosan tolja a szürke egér szerepet is, illetve a két köcsögnek (Peti, Marianna) is eladja a vazallus szerepet, hogy ne terelődjön rá figyelem. Vagy csak remélem. :-)

kismalacka 2015.05.06. 11:56:27

@kszanaksz: PornósBarbit az élet megtanította a színészkedésre :)
@AkkorlegyenPtr: Tináért sem lenne nagy kár, de most már unalmas Botoxék önelégült arca, bár a végén lehet hogy nagy koppanás lesz :)
@Ditti82: Meglátjuk ma este :)

radoznao 2015.05.06. 12:01:56

@kszanaksz: Olyan túl sok esze sincs. Én meglepődtem mikor ő mondta a leghangosabban, hogy Botoxék menjenek a páros randira, mert ők olyan okosak és gondolkodnak mindenki helyett.
Viszont nekik az elsődleges céljuk Loki kiejtése, ami neki egyáltalán nem lenne jó, mert sokan őt sem vállalnák be. Ezt viszont nem látja át, vagy nem is tud róla.
Másrészt már látta ő is nem egyszer, hogy verik át Petiék a barátokat is, akkor nem értem miért nyalja ennyire a seggüket. Buta liba.

sierrahun 2015.05.06. 12:08:45

@CheTamás: Én az ezelőtti résznél éreztem ugyanezt.
Sixx olyan mint Szepesi futtballközvetítései. Hofi vicce szerint a tévét kellett nézni és a rádióban Szepesit hallgatni, úgy egész jó volt.

Mucsai2010 2015.05.06. 12:09:02

Na, eljutottunk oda, hogy a tegnapi részt konkrétan már képtelen voltam végignézni. Részemről szerintem ennyi volt.
Gratulálok TV2, sikerült egy világszerte sikeres formátumot egy nézhetetlen fossá silányítani, szép munka volt!

mézescsók 2015.05.06. 12:21:02

@koda: Van benne valami. Ki a fene állna Peti mögé? Az bérelt hely. Elnéztem.
@Ditti82: Én sem gondolom, hogy nyer, de ki gondolta volna az előző szériánál, hogy Edina lesz a befutó? Akkor már inkább az a túlmozgásos nő, akinek nem jut eszembe a neve.

sierrahun 2015.05.06. 12:30:59

@mézescsók: A neve az másnak se, de ő volt a Hiper. :) Én attól tartottam, hogy inkább a kórházban fogja végezni. Vagy lipóton.

Nethooligan 2015.05.06. 12:31:04

@Vödör: Hát éppen ez a bajom, mert sosem nézem élőben, felvételről meg nincs teletext,pedig igencsak elkélne. :)

Petrichor 2015.05.06. 13:09:47

@radoznao: Vagy azért erőltette ennyire, hogy Botoxék menjenek, mert abban bízott, hogy egyikük nem jön vissza a randiról.

beacska 2015.05.06. 13:17:18

@radoznao: "elsődleges céljuk Loki kiejtése" ezt meg honnan szeded???Petinek lett volna alkalma, akkor ürügye is, kiejteni Lokit, oszatnd még sem tette...

beacska 2015.05.06. 13:19:49

Kilencz, mit szólsz Loki képeihez??? ;))

mézescsók 2015.05.06. 13:55:45

@sierrahun: @AkkorlegyenPtr: A Hiper/Hájper segített: Anikó!
@Ronni: Írtam, hogy lehet, rosszul emlékszem. Nem kardinális kérdés. Oszoljanak - nekem ez tetszene, de ez tökmindegy.
@Petrichor: Vagy benyalt, de csontig ám: ők az okosak, akik tudnak helyettünk is dönteni, bla,bla,bla.

beacska 2015.05.06. 13:59:42

@mézescsók: nem tudom, a múltkori Loki-barbi beszélgetés után - amikor B. benttartotta Lokit, és megbeszélték a szobában, h vajon bevették-e a dumát - szóval, azóta én nem vagyok benne biztos, h csapatjátékban nyomják-e....

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.06. 14:14:51

Azér negyed háromkor 60 valahány komment érzékelhető lelkesedés-esés.
Elég lett volna ebből 40 párhány nap is, sőt...inkább kevesebb.
Ehh

beacska 2015.05.06. 14:23:08

@A Manci: a kedd-szerdák uborkaszezonok szoktak lenni amúgy is...

tomfree 2015.05.06. 14:30:35

@Mucsai2010: baromira unalmassá kezd válni, tudom nem kell nézni, de tegnap már csak éppen belenéztem, szerintem maradok a hogyvoltnál meg a pénteki párválasztónál oszt ennyi.

Mucsai2010 2015.05.06. 14:51:26

@tomfree: szerintem az nem a mi hibánk, hogy van egy olyan műsor, ami alapvetően érdekelne, viszont az azt megvásárló tévécsatorna egy nézhetetlen fost csinált belőle.

Mucsai2010 2015.05.06. 14:54:26

@Mucsai2010: Ja, és pláne úgy, hogy azokat a játékosokat, akik egy kis színt vittek volna bele (pl Snezi, Naomi, Gergő, Nóri), szerkesztői segédlettel kiszórták. Mert a faszmutogatás, az érdekesebb szerintük...

tomfree 2015.05.06. 14:59:09

@Mucsai2010: nem tudom mi az oka, talán a hosszabb széria, talán az egyforma, érdektelen játékosok, de tényleg kicsit befulladt az egész. Mivel már csak egy új játékos jön, így a jelenlegi csapat nagy része megy a végéig, ami nem sok jót ígér nekünk nézőknek. Az is gond, hogy a játékosok sem konzekvensek, össze-vissza beszélnek, nincs semmi taktika (kivéve 1-2 embert). Tudom, nem kell nézni, csak végignéztem vagy 40 adást, érdekel ki nyeri az egészet.

mézescsók 2015.05.06. 15:01:19

@beacska: Nem gondoltam, hogy csapatjátékot játszanak. Ahol egy főnyeremény van, ott nonszensz. Ez elsősorban Peti és Loki elég rossz dumája szokott lenni, no és még Miléné, de ő szegényem ... Ettől függetlenül alkalmi szövetkezések (inkább összebeszélések) egy-egy játékos kiejtésére előfordulhatnak és vannak is.
PBarbi benyalását nem a csapatjátéknak tulajdonítottam, hanem annak, hogy bármi is történjen odakint - mostanában általában semmi jó a bentiekre nézve -, Mariannak és Petinek ne ők jussanak eszükbe elsődlegesen kiejtendő párnak, amire Loki miatt van némi sansz. Mert ők szeretik őket.Mert ők okosnak tartják őket. Mert ők feltétlenül megbíznak Botoxékban. Szóval ilyesmire.

beacska 2015.05.06. 15:07:26

@tomfree: rengeteg új van köztük...szinte mind régit ütött ki, és úgy maradt..ENNÉL hogyan lehetnének újabb játékosok? (csak 4 "régi" van a 11-ből)

beacska 2015.05.06. 15:08:56

@mézescsók: nnna, ERRE mondtam, h nem kevés gúnyt véltem kihallani Barbi szavaiból...

tomfree 2015.05.06. 15:13:26

@beacska: nem értettél. A jelenlegi csapat nagy része unalmas szerintem. Mivel már csak 1 új jön, ezért a számomra (ami szubjektív) ez a műsor unalmas lesz a végéig ezekkel az arcokkal (tisztelet a kevés kivételnek). Tudom, nem kell nézni.

spájdernecc 2015.05.06. 15:22:52

@tomfree:
pedig Maris szinte schwarczeneggeri arcjátéka, vagy Bence kaszparovi stratégiai lámlengéje igazán tűzbe hozhatna :)

sutyerák 2015.05.06. 15:23:03

kijafax nézi ezt az izét?

tomfree 2015.05.06. 16:24:20

@spájdernecc: :-))) nem igazán sikerült eddig, de talán a végére összejön :-)

playoff szakáll 2015.05.06. 16:25:00

A 'Mi van Laura seggén' szavazásnál azért kijött, mennyi humora van a kommentelőknek.

Gar nichts.

Mucsai2010 2015.05.06. 16:35:39

@tomfree: Megmondom őszintén, engem már az sem érdekel, hogy ki nyeri. És nem azért, mert már tudom, ez a szomorú...

beacska 2015.05.06. 16:40:21

@Mucsai2010: engem meg az nem érdekel, h napi 50 hsz érkezik arról, h kit mi nem érdekel, nem nézi, unja, szar, el van rontva, a kaszting lóf@szt sem ér, a játékosok csúnyák, a játékosok buták, a műsorvezetés szar, a szerkesztés szar, a hangtechnika szar, a zenék szarok, az italok szarok, a programok szarok, az idő szar, a környék szar, a szobák szarok, a ruhák szarok, a sminkek szarok, a kaják szarok...jaaa, és miért ilyen hosszú...pfff....

adricsek 2015.05.06. 16:44:28

Én is hallottam már, hogy kik a nyertesek, de mi van, ha kamu? Amúgy én letennék egy voksot Botox és Gyulus mellé.
A védettséget meg miért ne adhatná Tinának? Botoxék szétrepülnek, Botox beáll Gyulus mögé,(instán szíváradatot küldözgetnek egymásnak) Tina- Bence, Adri-Közellenség(ne feledjük,h az instája alapján ők eléggé összemelegedtek), Loki-Pornósbarbi-Orsi(mert ugye Laurát csak megrakná,mint nagyanyám a cserépkályhát, de jön egyet Barbinak),Peti-Laura(ide Orsi nem áll, mert ugye a robbantás miatt esélytelen), és Orsika go home...sztem

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.05.06. 16:45:08

Most már annyira unalmas, hogy rendszeresen bealszom rajta, úgyhogy leginkább a HV-ból tájékozódom. Ezek közül a játékosok közül egy sem szimpatikus annyira, hogy akár egy fabatkát érdemelnének a végén...
Ami meg külön idegesít, hogy rengeteget káromkodnak, a tv2 meg kivágja, de legtöbbször érthetetlenre szabdalják a szöveget, így nem csak Botox érthetetlen, hanem a többiek is...

adricsek 2015.05.06. 16:45:42

@Sz.Adri: jajj,bocs,Orsit rakná meg :D

mézescsók 2015.05.06. 16:45:45

@beacska: Nemcsak a te érzékeny füled akarta ezt hallani? Többet kinézek PBarbiból, mint kezdetben, de azt nem, hogy annyira hülyének tartja Petiéket, hogy nem hallják ki a nyilvánvaló gúnyt.
Én nem láttam ennyire bonyolultan: 1./ ha ráfűz az a páros, aki kimegy, ne mi legyünk Lokival, 2./ ha dönteni kell valamilyen kérdésben, akkor egyrészt ne mi vigyük el a balhét, másrészt Petiék úgyis kb. úgy tologatnak bennünket, mint figurákat a sakktáblán, akkor meg nem mindegy? Ha benyalok kicsit, hátha jobb színben tűnök fel és nem minket szívatnak.

beacska 2015.05.06. 16:53:47

@mézescsók: nem tudom, nem láttam az elmúlt kettő részt, ezt csak az alapján mondtam, amit valóban láttam...én úgy láttam, h Loki-Barbi páros tök jól el van (lsd. a múltkori napszemcsis képüket, meg a filozofálást a pillanatnyo boldogságról). szóval, én eddig nem láttam, h Barbi fosna marcsától, de Lokin sem látom, h félne a kieséstől (MOST nem is). majd megnézem barbi gesztusait, és eldöntöm.

Mucsai2010 2015.05.06. 17:07:41

@beacska: Ahhoz képest, hogy nem érdekel, elég ingerültnek tűnsz tőle. De ha nem érdekel, akkor miért olvasod?

beacska 2015.05.06. 17:19:07

@Mucsai2010: engem azok a hozzászólások nem érdekelnek, akik ilyenek miatt jönnek ide. és igen, jól látod, ingerült is vagyok miattuk, mert nem értem, h miért kell ilyen baromságokat beírogatni...akit nem érdekel a műsor, az sakkozzon a barátaival, vagy menjek kirándulni, vagy dugjon egy jót, jobb híján...de ne kelljen már ezeket itt olvasnom...és még megy az egymásra licitálás is: nem, én jobban unom, mint te...neeeeem, én még nálad is jobban unom...
...pffff....

és aki már annnnnyira unja, h nincs jobb ötlete, az meg elkezdi sixxet baszogatni....

átlátó 2015.05.06. 17:24:39

Ez a Berki fiú arcpírban egyre jobban hozza mindnyájunk miniszterelnökét.

Veder1 2015.05.06. 17:30:40

@tomfree: csak azt ne mond nekem, hogy az ÉH2-ben a vége felé izgalmasabb karakterek voltak. :) Nem lehet, hogy szeretjük mindig fikázni az aktuális évadokat? A való világoknál is mindig az megy néhány hét után, hogy az előző jobb volt.

Szerintem meg ez az évad a főbb játékosok szempontjából jobb mint az előző. Azzal viszont egyetértek, hogy több volt a vállalhatatlan pillanat ami lerontja az összképet (pl.: Mölani/Aranypartgyerek, vagy Gábor dolgai, de nekem ilyen még Berki is).

2015.05.06. 17:38:40

@beacska: megtekintettem, teccősek :DDD

2015.05.06. 17:43:36

@Ditti82: jelentősebb ex-játékosokat szoktak invitálni

ÉH3sZ 2015.05.06. 17:50:02

@fosch9: Jönnek vissza Manduláék?:)

mézescsók 2015.05.06. 17:51:13

@beacska: Általában én sem lógok kiguvadt szemmel a képernyőn, bármikor benézhetek akármit, Én is úgy látom, Lokival elég jól el vannak. Viszont nem érzem, hogy Barbi elég erősnek érezné magát Botox-szal szemben és sajnos valóban mond olyanokat, hogy mennyire felnéz Mariannára. Hogy ez irónia-e? Nem gondolom, de majd jobban próbálok figyelni. Nem lesz könnyű. Lehetne irónia is, de gyanítom, azt vagy Peti vagy Botox azonnal észrevenné és PBarbi édenbeli pályafutásának kb. annyi is lenne.

verkli 2015.05.06. 17:53:29

@beacska: Tényleg unalmas, hogy állandóan jönnek a műsort fikázó kommentek, de ez elsősorban a TV2 hibája, nem a kommentelőké.

@Vödör: és mindenki: hogyvolt poszt Éden Hotel 2 döntő.

hogyvolt.blog.hu/2012/05/25/finale_422

ÉH3sZ 2015.05.06. 18:01:52

@mézescsók: Szerintem PBarbi taktikából puncsol Botoxnak. Ugyanezért fogja megdicsérni Smárorsit is, akár hogy dönt a védettséggel kapcsolatban.

2015.05.06. 18:03:34

@ÉH3sZ: annak nem örülnék :(
@verkli: az 1. döntője jobb volt, a 2. elég kiszámítható volt

Veder1 2015.05.06. 18:06:35

@verkli: bocs, revideálom az előző hozzászólásom, nem volt ez olyan rossz évad :)

Zár Balta 2015.05.06. 18:06:42

@fosch9: Szasz Fosom ! Derég nem láttalak ! Szinte mióta VV7 geendet :(
Egyébként már az megéri, ha egymást tudjuk fikázni és baszogatni.... kit érdekel a műsor milyen szar... Legyen egy karakter akit bírsz és hajrá, úzzed-hajcsad ! :D :D:D

Zár Balta 2015.05.06. 18:07:42

@ÉH3sZ: NA pl. a mandula-picsának a fejét az oszlopokba vertem volna az tuti!

2015.05.06. 18:10:22

@Zár Balta: szasz, fő h néha előkerülsz :) lokit űzöm, evvan, betematikázom innen a döntőbe :D
manduláné nekem sem volt kedvencem
hát te kit űzölhajtol?

Mucsai2010 2015.05.06. 18:11:06

@beacska: Miért, szerinted ez még egy nézhető műsor??

Zár Balta 2015.05.06. 18:12:35

@fosch9: Én lokit bírom, de a sörbeköpéssel nagyon bemorcultam! Szétbasztam volna a fején a korsót ! ( Ha meg igaza volt, mert bence köcsögösködött előtte, akkor fellöktem volna a sört és annyi, beleköpni cigány módi !)
Bírnám a Botox punát is ha kinyitná egyszer a kibaszott száját !

Zár Balta 2015.05.06. 18:13:27

Azért van új nickem Fosom drága, mert kitiltottak a Facebook-ról nemtom mér :D :D

2015.05.06. 18:14:51

@Zár Balta: azzal védekezett h ő kérte ki a söröket, fiatalság boloncság :D
botoxot a loki érában én is bírtam, a fehérhajú kár h hamar kiesett, ő is jó játékos lehetett volna, a többi lányban nincs elég élet nekem

2015.05.06. 18:15:55

@Zár Balta: a megszólításból azonnal rádjöttem :)))

egyébként milyen csóri dolog olyan helyen pia miatt cirkuszolni ahol ingyen van :D bence kisproli

Zár Balta 2015.05.06. 18:16:09

@fosch9: Fehérmájú izé.. fehérhajú komplett pszichopata volt, NAGYON BÍRTAM :D :D :D

Zár Balta 2015.05.06. 18:18:00

@fosch9: Hát van akit nem lehet elfelejteni sosenem ( nekem pl. Te:) , na de ne szopkodjuk egymás faszát, ahogy az írás is mondja! ( Szodomiták könyve 1fej. 3 bek. 43/2 ) :D :D

2015.05.06. 18:18:39

@Zár Balta: én is :D pornósbarbi nem tudja hozni a formát
de akármilyen buta laura és összeadva az összes, együtt sem tudják pótolni az albínót

2015.05.06. 18:20:14

@Zár Balta: engem sem hívott még senki kis fosomnak :D hogy feledhetném :DDD
43/2 pontos? nehogy aztán valaki rossz helyen keresse az ígét :D

Zár Balta 2015.05.06. 18:20:15

@fosch9: Bencének jó a teste, de ezt a részegen meztelenül ugrálok és a faszom az ablakban mutogatom dolgot egyszerűen nem értem....
Én is voltam részeg, én is voltam fiatal, én is meg akartam dugni a lovat is , de nem csináltam ezt!
(Megkézenfogva másik faszikkal meztelenül seggest ugrani... :D )

verkli 2015.05.06. 18:22:12

@fosch9:
kérdés 1: Ki a jobb játékos, Kristóf, vagy Broki? Egyforma nyereményt vittek haza. Broki a maradék lóvét a párjának adta (fordítva is igaz, Edina nyert 12,5M-t, a maradékot Brokinak adta), Kristóf a maradékot a második párnak hagyta, Alízzal (aki a legnagyobb támogatója volt) kibaszott. Ennek alapján Broki/Edina jobb játékos. Ha Kristóf a díj fele fölé (fele-fölé, tetszik) mert volna menni, akkor már más lehetett volna a helyzet.

kérdés 2: Melyik műsor volt jobb. Ez már tényleg ízlés kérdése.

Zár Balta 2015.05.06. 18:23:57

Mennem kell blogtársak, de holnap leszek de. is ! Csókolom a nyunyód kis foschom (bármi is az:)! Csajoknak csöccsók, pasiknak pacsi a pöcsükre, de semmi buzulás ! :D :D

2015.05.06. 18:25:11

@Zár Balta: nekem gyúrhat akármennyit bence, akkor is feminin, és a faszmutogatást annak tudom be h nagyon bizonygatni akar valamit (lehet még saját magának is?)...

@verkli: Broki nekem szimpatikusabb volt. Kristóf nem, végig csak lavírozott és Alizt is kedveltem. Műsor szempontból nálam 1. volt a csúcs. Az 1. döntőjét azért mondtam jobbnak mert kiszámíthatatlan volt, ahogy az eredmény is meglepő volt, Brokiék ebből a szempontból láthatóan nem akarták egymást átvágni.

verkli 2015.05.06. 18:30:43

@fosch9: Elfogadom..én csak azt figyelem, hogy ki választ jó stratégiát, és hogy annak megfelelően játszik-e. Ez nyilván nem egyenlő a jó műsorral, azt már a szerkiknek kellene biztosítani, nem a játékosoknak.

Veder1 2015.05.06. 18:33:29

@verkli: nekem az első tetszett a legjobban, de lehet csak az újdonsága miatt.

Kristófon annak idején nagyon megdöbbentem, nem értettem, hogy nem tudott megbízni Alízban. Szerintem túlparázta, a csaj viszont jól viselte a csalódást. Mondjuk megnézném hasonló esetben egy Botox vagy Snezi mit csinált volna vele, szerintem nem került volna élve haza :)

2015.05.06. 18:35:48

@verkli: és hogy látod a mostaniakat stratégia szempontjából?
@Vödör: kristóf még geci is volt mert nem akarta h aliz is nyerjen, sztem

verkli 2015.05.06. 18:40:37

@Vödör: Kristóf héját játszott, Alíz galambot. A helyes lépés Kristóf részéről későbbi dobás lett volna. Alíz pedig ott hibázott, hogy galambként héját választott párnak. Ezért volt sikeresebb a Broki-Edina páros, galamb-galamb.
És itt rontja el Bence is éppen, volt egy kitűnő párja(Tina), első szóra lecserélte. Pedig egy dugócimbi mindig nagyon jó pár, minden éjjel lehet a dobási időt nyújtani egy kis hancúrozással, win-win.

Bujumburi 2015.05.06. 18:46:25

@verkli: kiválóan definiáltad! :)

Bujumburi 2015.05.06. 18:48:06

@fosch9: Kristóf állítása szerint nem bízott Alízban, félt, hogy A. dob először, mert a végjátékban voltak fura dolgai az addig kiegyensúlyozottan játszó Alíznak így bizonytalannak ítéltetett. Végül K. többeknek is adott a nyereményből, Alíznak is.

Gia 2015.05.06. 18:50:47

@Bujumburi: Először haragudtam Kristófra,de aztán megértettem a döntését.

2015.05.06. 18:51:23

@Bujumburi: nekem kívülről nem tűnt másnak Aliz, és elég sokszor megmentette kristóf seggét ahhoz h bízzon benne
a nyereményről csak annyit hallottam h ígért többeknek de h adott-e arról már nem olvastam

Bujumburi 2015.05.06. 18:51:41

@fosch9: Bence (szerintem!) azért ilyen, mert nem magas, és mindeközben nárcisztikus is, ezért kevésbé férfiasnak érzi magát, ha nem bizonygat. - Mielőtt megvádoltok személyiségelemzéssel, igen, imádok ilyeneken gondolkodni, csakis ezért foglalkozok egyáltalán hasonló műsorokkal. :D Vannak Bencéhez hasonló ismerőseim, rendes gyerekek mind, a gyúrással kiválóan kompenzálják a kisebbségi komplexusukat. Ha megnézed, itt még pipiskedik is a szentem:
instagram.com/p/2OuZdgOri-/?taken-by=vagi_bence

Bujumburi 2015.05.06. 18:52:29

@fosch9: Nekem sem tűnt másnak és én sem értettem, de ott abban az extra-stresszes szituban valahogy eltudom képzelni, hogy egyszerűen túlparázta.

Bujumburi 2015.05.06. 18:53:39

@fosch9: Én olvastam valahol, gondoltam is, hogy ez milyen hülye, azért nem olyan sok az a 15 misi, vagy mennyit nyert. Főleg ha még bruttó is ez az összeg. Adott: Ádámnak, Alíznak, Gábornak, Daninak, meg talán még valakinek, de nem emlékszem.

2015.05.06. 18:53:45

@Bujumburi: igen lehet, bár én róla nem lepődnék meg ha kiderülne h biszex
de a pipiskedés mókás :D

2015.05.06. 18:55:24

@Bujumburi: neked elhiszem :) bár ha ennyi mindenkinek adott akár még várhatott volna a dobással :D jó, ő sem a logikáról volt híres :)

Bujumburi 2015.05.06. 18:59:32

@fosch9: nekem K. eléggé neandervölgyi volt az elején.. :D :D :D :D aztán megszoktam és megkedveltem valamelyest. De ha már focista, akkor Levit jobban csíptem.

Bujumburi 2015.05.06. 19:00:45

@fosch9: Ja, még az is nyilatkozta, hogy vett a maradék pénzből egy lepukkant garzon, de nem maradt pénze rá, hogy felújítsa! :D :')))

2015.05.06. 19:00:52

@Bujumburi: én a buta röhögésére emlékszem :( kettő közül kétségtelenül levi :)

verkli 2015.05.06. 19:06:58

@fosch9: kicsit hosszabb lesz, de szerintem érdekes dolgok.
alapstratégiák: héja=mindig támadok, galamb=nem kezdeményezek harcot.
kevert stratégiából sok van, pl. bosszúálló (nem kezdeményezek harcot, de visszaütök)- Nóri, talán Gyula

Peti, Loki --héja stratégia. Helyes taktika: kiteszem a többi héját, benntartom a többi galambot. Úgy teszek, mintha galamb lennék, a döntőben galambot választok párnak, és eldobom a gömböt, optimálisan a legutolsó pillanatban (24M). Peti ehhez képest nagyon rosszul játszik, kirakja a galambokat (B1, Patrik, stb) és védettséggel sem teszi ki a héjákat (Loki, Mariann2). Viszont a galambnak_látszani dolgot jól csinálja.

Patrik, Broki, Bence?---galamb. Helyes taktika: nem csinálok semmit, megvárom amíg a héják kicsinálják egymást. Egész végig csak arra koncentrálok, hogy jó párt találjak, és azzal a lehető legjobb bizalmi kapcsolatot alakítsam ki. A héják kinyírták egymást/lelepleződtek, én jutok a döntőbe, a döntőben tartom a gömböt végig.

Ennek megfelelően lehet az egyes játékosok játékát értékelni. Az, hogy a játékos tisztában van-e a stratégiájával, nem feltétlenül fontos (Patrik). Egyeseknél meg nincs stratégia (hosszútávú terv), ezért őket játékosként nem érdemes értékelni, Pl. Gábor, ők csak jönnek, vannak, mennek.

Ezek az alapstratégiák, játékosonként változik, hogy ki mennyire keveri őket.

2015.05.06. 19:13:21

@verkli: nagyon tetszett, sztem nagyon jól ráhúzható a játékosokra
Lokitól várok a végére egy kis héja műsort, Petiről már lehullt a lepel, elég sokáig játszotta a galambot.
Gábor nem nagyon tudja ezt játszani, csapódik, de ahogy látom inkább csajozik mint játszik.

Bujumburi 2015.05.06. 19:14:28

@verkli: Ilyen értelemben hogy értékelted pl. Snezit? Nekem fura volt, hogy a védettségét nem Adrira használta el. Ő egy jó kis héja lehetett volna. :)

Bujumburi 2015.05.06. 19:15:31

@fosch9: GÁbor egy beteg embernek tűnik (hangsúlyozom, nem a Nóris szitu miatt). A legkevésbé van tisztába önmagával. Egy elképzelt világban él.

2015.05.06. 19:19:24

@Bujumburi: nekem is annak tűnik, első látásra is drogos de min. alkesz, és a nóri történet csak rakott rá még egy lapát kakit

beacska 2015.05.06. 19:20:20

@Bujumburi: Gábor érdekes alak. néha kifejezetten törékenynek látszik...instabilnak. lehet, h a narkó megvonása miatt, de egyáltalán nem biztos. nem lennék meglepve, ha pölö csak az egyik szülője nevelte volna fel, vagy a nagymamája, vagy hasonló csonka család az oka...

2015.05.06. 19:22:16

@beacska: törékeny helyett én instabilt labilist mondanék valahogy még egy szimpatikus megmozdulása sem volt,
de pl az összes többi játékos esetében tudok mondani egy-egy szimpi dolgot

verkli 2015.05.06. 19:22:41

@Bujumburi: A nőkkel kapcsolatban nehezebben tudok állást foglalni, merthogy ritkán értem őket (ebben én szépséget látok, egy jó csaj számomra mindig tele van meglepetésekkel). Ezért Snezit sem tudom tisztán értékelni..talán több volt nála a héja rész, mint a galamb. Ennek megfelelően a Mariann2 csata jó döntés volt.

Bujumburi 2015.05.06. 19:25:35

@beacska: Biztos, hogy van ott valami gebasz. Én sem lennék meglepve egy kemény gyerekkoron, de akár az ellenkezőjén sem, pl. egyke gyerek, és minden úgy volt, ahogy akarta. :) Ez, hogy mindenki őbeléje szerelmes.... hát ez meg kifejezetten a Mandula gyerekre emlékeztetett..... viccet félretéve annak is nehéz gyerekkora lehetett szerintem. Az a srác pl. szerintem egész életében az apjának bizonyít.

- Hozzáteszem ezek mind-mind csak az én felvetéseim, egyéni képzelgéseim, nem gondolom magamat profi agyturkásznak, csak szeretem elemeznie amit látok.

2015.05.06. 19:35:20

@fosch9: akkor viszont reszemrol szornyen varom vissza kedvenc snezimet es naomimat! kiesett pasik kozul talan becks, aki emlekezetest nyujtott, jojjon vissza o is! :)

Bujumburi 2015.05.06. 19:35:44

@verkli: Jogos. Az én elképzelésem szerint vannak "fiúsabb" agyú lányok. (pl. fosch9) ;)
Bizonyos értelemben Snezi az én szememben ilyen volt. Bár lehet, hogy attól csak még kiszámíthatatlanabb egy nő. Szerinted izgalmasabb enne a játék, ha játszani "tudó" és "akaró" emberkék lennének beválogatva, vagy attól csak erőltetettebb lenne?

Bujumburi 2015.05.06. 19:36:46

@Szent Borzadály: jé, én is őket szeretném, esetleg még Nórit, talán Milánt.

2015.05.06. 19:40:17

@Bujumburi: ehehe megtisztelsz :)
@Szent Borzadály: sneci jól táncol, naomi jelenség, még becks is ellavírzott adrikával, szavazni sztem mind fog jönni

2015.05.06. 19:46:12

@Bujumburi: milankam egy edes naiv pofa volt, birtam ot is. ha vki, akkor viszont nori aztan megerdemelne, h ugy a vegere szamara tet nelkul, de osszekuszalhassa a dolgokat. ;) birnam! XD

2015.05.06. 19:51:38

@fosch9: azert sneci dolgozott is a jatekban, nem pusztan csak tancolt.
szemelyes megjegyzes, bmennyire is kedvelem meg mindig es tovabbra is lokit, pjotr megerdemelne, h nyerjen.

2015.05.06. 19:52:58

@Szent Borzadály: nem tudom, én túl sokat nem figyeltem meg sneciről
fentiekben csak egy-egy jó tulajdonságot akartam mondani, de nyilván van több is
loki eleinte jól nyomta, aztán elnyomta pjotr, most még várom h kibontakozzon

beacska 2015.05.06. 19:54:28

@Bujumburi: persze, én is csak találgatok...csak az emberlánya könnyen gondol kompenzálásra szélsőséges esetekben

beacska 2015.05.06. 19:55:04

@Szent Borzadály: meg Nóri! én még rá nagyon számítok!!!

2015.05.06. 20:00:11

@beacska: 19:46kor pont irtam is :) aztaaa, de csattogtatnam a fogsoromat oromomben XD

beacska 2015.05.06. 20:01:44

@Szent Borzadály: :D később én is láttam, de csak sorba vettem a hsz-eket ;)

beacska 2015.05.06. 20:02:40

@Szent Borzadály: azért azt hogy bírnám, ha Nórin dőlne el a szavazás ;)...persze, Loki javára Peti ellen....

2015.05.06. 20:08:41

@beacska: Basszus mar elore ragom izgalmamban a kormeimet konyekig :)
az van, h szivem szerint pjotr es loki part latnek legszivesebben a dontoben, el kene mar torolni ezt a kulonnemu avitt szokast! :D

verkli 2015.05.06. 20:11:41

@Bujumburi: Nagyon érdekes téma: hogy lehet jó műsort csinálni. A jó műsor a szerkesztők felelőssége, nem a játékosoké. Casting, és beavatkozások (védettség, stb).
Alapesetek:
1. tíz héja: nincs értékelhető műsor, mindenki csak vagdalkozik, véletlenszerű, hogy ki nyer.
2. 9 héja, 1 galamb: nincs értékelhető műsor, a galamb biztosan nyer.
....
9. 1 héja, 9 galamb: Nincs értékelhető műsor, a héja biztosan nyer.
10. tíz galamb: Nincs értékelhető műsor, véletlenszerű, hogy ki nyer.

A jó műsor valahol ott van, ahol a galambok enyhe többségben vannak a héjákkal szemben, mert így mindkét alapstratégia, és a kombináltak is sikeresek lehetnek, vagyis a jó játékos nagyobb eséllyel nyer..... A helyes arányt a casting során kell beállítani, és szerkesztői beavatkozásokkal finomhangolni. A pontos arány sokmindentől függ, pl. nyeremény nagysága, műsor hossza, beköltözők száma, stb, de mivel csak tíz játékos van, ezért nem olyan nehéz belőni.

2015.05.06. 20:20:24

@verkli: a 'veltlenszeru' az izgalmas. tehat jo.

Bujumburi 2015.05.06. 20:20:47

@verkli: és egy castingon ezen ők már elgondolkodnak vajon, vagy nincs ennyire tudatos casting?

beacska 2015.05.06. 20:31:54

@verkli: @Bujumburi: szerintem a castingon nem lehet ezeket belőni...mert lehet, h vki zseniális a castingon, mert olyanokat mond, h no, meg éles az esze, de pl. úgy jár, mint Nagyapó, és magába zuhanva néz csak maga elé, mert vhol vmi megborul...

verkli 2015.05.06. 20:33:22

@Szent Borzadály: Nem, a véletlenszerű nem izgalmas. Én legalábbis nem tartanék izgalmasnak egy olyan műsort, ahol kockadobás döntené el, hogy ki maradjon bent. A másik baj a sok héjával az, hogy tele lenne a műsor erőszakkal, meg kizárásokkal. A csupa galamb műsor meg totális punnyadás, szintén kockadobással a végén.

@Bujumburi: Nem tudom...remélem. Nem tűnnek nagyon rossznak az arányok. ha belegondolok; de most már dolgozz te is:), és mondd meg, hogy ki mit játszik.

verkli 2015.05.06. 20:39:05

@beacska: Jogos. Ezért vannak a beavatkozások: Pl.
- új játékos védettséget kap = játékoscsere
- új játékos védettséget ad egy bentlévőnek = nincs kikényszerített változás, a szerkik szerint jó a játékosállomány. Nesze semmi, fogd meg jól.

Veder1 2015.05.06. 20:40:51

@beacska: tényleg, az kiderült már, hogy Apolkának mi volt a baja? Valami konkrétnak kellett lennie, mert eddig senki sem fordult be ennyire, és senki sem adta fel ilyen értelmetlenül.

beacska 2015.05.06. 20:49:45

@verkli: szerintem is jó...Manduláékon ki voltam akadva, de amúgy, eddig a döntések nagy része logikus volt...mondjuk, én toleráns vagyok, azt is megértem, ha egy új nem akar feltétlenül robbantani, és a leggyengébbnek tűnőt teszi ki...emberi...reális

beacska 2015.05.06. 20:51:24

@Vödör: hááát, ugye, az anyukájára fogták...de ez csak akkor lehetett így, ha a szerkiknek sem mondta el, h mi a baj...mert amúgy, szerintem annyi infót biztosan adtak volna neki otthonról, h anyukája jobban van, v vmi...lehet, h nekik sem árulta el

2015.05.06. 20:52:37

@verkli: de miert? a szerencsejatek nem izgalmas? :D (ok, tudom, h taktikairol beszelunk) alkerdes volt csak.

Zsoofka 2015.05.06. 21:01:05

@beacska: Én nem akarom báántani, ha tényleg az anyuka betegsége az ok, akkor máris megkövetem, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy a csaj ott jött rá, hogy nem jó rendezvényen van és nem ezt a virágot akarta leszakajtani... És igenis feladta.

Gia 2015.05.06. 21:04:43

Na,a médiatanács elindította az eljárást a Tv2 ellen.

Gia 2015.05.06. 21:05:27

Remélem valaki majd közvetíti a mai adást..

Ditti82 2015.05.06. 21:14:24

Gólemes leszek: Szép estét!

gólyamajom 2015.05.06. 21:15:59

@mokamini: sztem ő túl intelligens volt oda.

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:18:16

sziasztok, jóestét! :)

Ditti82 2015.05.06. 21:18:20

Pandóra? Szerdán?

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:18:25

Legyen már vége és kezdődjön a 8VV

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:19:42

na a kezdőzene az elég jó , már megérte :)
aztem sixxnek tették be.

anyadahalor (törölt) 2015.05.06. 21:20:00

SIXX! Motörhead ment, nem?

Mók_Ica 2015.05.06. 21:20:02

jó estét kommenttársak :))) jó szórakozást magunknak a ma estéhez :))

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:20:23

mondjuk nem bántam volna ha végigadják a motorheadet :)

Zsoofka 2015.05.06. 21:20:35

@gólyamajom: Tudom, hogy itt nagy a rajongótábora, de én nem látom őt semmiben kiemelkedőnek. Egyszer szembejött egy cikk, amiben leírták az ő és az Adri mindenféle próbálkozásait, hogy "híresek" legyenek. Nekem ez vergődésnek tűnik. Az ÉH meg az utolsó lehetőségnek olyan csajok számára, akik celebek akarnak lenni, de nem elég szépek a szépségkirálynőséghez és nincs elég jó hangjuk az X faktorhoz. Nekem nem szimpatikus ez a hozzáállás.

gólyamajom 2015.05.06. 21:22:09

Ennyi hülyét mááár....

Ditti82 2015.05.06. 21:22:13

Pjotr-féle szárny vajh' tükörbe tud nézni?

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:22:58

Agysebész és ortopédsebész. sírok a röhögéstől.. hehehehehehe

gólyamajom 2015.05.06. 21:23:31

@mokamini: nem ilyen szempontból intelligens, na, hanem talán abban, hogy benne látok még esélyt arra, h normál, polgári foglalkozásból fog megélni- ellenben a sok pornóssal.
Én is láttam a cikket, voltak már minden műsorban :D

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:23:33

Loki nem akart csókot:)

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:23:36

láttam az uj postot, mi is volt? Laura a spermafoltos seggét beleverte egy ajtóba és pont véraláfutás lett alatta?

Mók_Ica 2015.05.06. 21:23:38

@Chuck Νorris: én hősöm :)))) ha az éh ma szar lesz, én akkor is jól érzem magam :)))))))

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 21:24:34

Gratulálunk, Loki, hogy hű maradtál Petihez és örülsz, hogy végre az alattvalója lehetsz :) .

Ditti82 2015.05.06. 21:24:42

Mindjárt lecserélem az avataromat... :|

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:24:44

Gyula Laura szövetsége = Gyulaura :)

gólyamajom 2015.05.06. 21:24:50

Dehidrálódtam... ez is okos lány

2015.05.06. 21:25:02

@ÉH3sZ: reszemrol barszelonanak horgolom eppen a tippcsippkemet ;) termmeszetesen.

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:25:17

Laura dehidrálódott.. kíváncsi vagyok hány agysejtje pusztult ebbe bele

Mók_Ica 2015.05.06. 21:25:20

@vastyúk is ..: felkaptam én is erre a fejem.... jót röhögtem :))))

megérkezett breki.....

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:25:55

@Mók_Ica: tegnap olyan uncsi volt a müsor hogy inkább elmentem kapálni a határba a pocakos szörfös haverommal

Mók_Ica 2015.05.06. 21:25:57

@Szent Borzadály: éljenek a spanyolok :)))) :*

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:26:57

Zoé behoz két dobozt. az egyikben skorpió a másikban csörgőkígyó:)

gólyamajom 2015.05.06. 21:27:12

Berki magyarul szólt Zoéhoz, sokat érthet a lány :D

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:27:12

Breki következetesen magyarul beszél Zoéhoz.

Mók_Ica 2015.05.06. 21:27:24

@Szent Borzadály: ne higgy @ÉH3sZ: a spanyolok nyernek, 2:0 vagy 3:1 lesz :)))) (hallottam ma lent, két tuti szakértő beszélgetett..... :))) )

pogona vitticeps 2015.05.06. 21:27:32

Szia Zoé.... Köszi Zoé... :))))

Mók_Ica 2015.05.06. 21:28:19

@Chuck Νorris: mit kapáltál én hősöm? :))) remélem tarhonyát vetettél és azt művelted pocakos haveroddal...... :))))

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:28:42

Péter fején miért van vizes törülközö? dehidrálódik?

tvbuzi 2015.05.06. 21:28:58

sziksz! Adrinak semmi baj az alakjával!? Tuti benne voltál a zsűriben amelyik Laurát megválasztotta szépségkirálynőnek bazz:P

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.05.06. 21:29:03

Jíááá, dehidrálódtam! Miss Cibakháza!

Zsoofka 2015.05.06. 21:30:29

Emelje fel a kezét, aki meglepődött! :))))

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:30:30

Ezt baszki, ezt nem hiszem el hogy nem szerkesztői utasítás volt hogy Botox kapja a védettséget

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:30:53

@Chuck Νorris: szponzor fityma, azaz sapka, hogy felszívja az izzadságot.

Zsoofka 2015.05.06. 21:31:30

Csak szerintem van Gólem szarul megborotválva????

Mók_Ica 2015.05.06. 21:31:56

@ÉH3sZ: ja, az tegnap volt :)))

ójaj, milyen meglepi.... botox kapta a védettséget.... jól meglepődtem ......

sármőr igazi "köcsög" módon reagálta le..... pfffff

Zsoofka 2015.05.06. 21:32:09

Gábor a durcás kisfiú.
Tina megmenekült.

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:32:30

Kieső Adri vagy Tina

Mók_Ica 2015.05.06. 21:32:48

@vastyúk is ..: 10000% pamuty sapi, felszív az mindent :))))

tvbuzi 2015.05.06. 21:32:48

Adrienn kurva okos má megint.

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:33:08

@Mók_Ica: ibolyát. majd szedek neked egy csokorral ha megnő ;)

adricsek 2015.05.06. 21:33:28

Mi a farok csilllog a homlokán Orsinak???

2015.05.06. 21:33:35

@mokamini: én nem nézem de az itt tájékozottak alapján sem lepődtem meg :D

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:33:58

@mokamini: csak kipróbálta a favágóstyle-t, hogy árnyékot adjon a a pólóiból kifittyenő izomzatának.

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:34:07

@vastyúk is ..: tudom hogy szponzor sapi csak ugy áll mint egy törülközö :)

Zsoofka 2015.05.06. 21:34:41

Sajnálom. hogy ez a tyúk, Orsi csak most jött be, jó stabil játékos lett volna...

Chuck Νorris 2015.05.06. 21:34:49

@Sz.Adri: ugyanaz ami Peti bicspszén. a tegnapi buli hagyatéka sztem :)

Mók_Ica 2015.05.06. 21:35:44

@Chuck Νorris: drága vagy :)))

@Sz.Adri: a tegnapi (???) hawaii est maradéka :)))

adricsek 2015.05.06. 21:36:05

Szörfike Loki mögé fog beállni...de Loki nem hagyja Barbit

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:36:07

@Chuck Νorris: szerintem mint egy fityma.. hehehe. de tényleg az izzadságukat itatják vele. a szürke fitymán látszik a legjobban.

2015.05.06. 21:37:06

@mokamini: vedettseg miatt? papirforma, boritekolhato volt, egyeb kozhelyek, de pont ezert nem is volt benne semmi izgalmassag. szetreped a szam az unalomtol.
Beszoloknak: DE nezem, mert hatha meglepnek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 21:37:13

Na, ennyi volt :) . Orsi kiosztotta Botoxnak a védettséget, amit az gyorsan meg is hálál azzal, hogy finoman leribancozza a csajt. Bravó :) !

Ditti82 2015.05.06. 21:39:00

@Szent Borzadály: Nem fognak. Tina vagy Adri repül haza.

Zsoofka 2015.05.06. 21:39:27

Most Orsi kit tervez párul? Gábort? És Gábor felháborodása csak mű volt, mert ő is Orsit akarja, csak tiktokolja és játszik Tina előtt?

2015.05.06. 21:41:11

@Ditti82: na szép lettél :(

adricsek 2015.05.06. 21:43:30

Ha Botox áll be utolsónak, akkor még az is lehet, hogy egy mozdulattal hazaküldi. Mert tudjuk,amit hnap meg fognak beszélni, az tuti nem úgy lesz, Majd bevágnak egy "ma délután" jelenetet ismét. De én továbbra is azon vagyok, hogy Gyula-Botox lesz a first. Orsi vagy Adri megy most, sztem ők a legesélyesebbek. Tinát nem hinném, ha csak Adri ki nem taktikázza.

2015.05.06. 21:43:59

@Mók_Ica: szervusz draga tesokam :*

@ÉH3sZ: az meg csak egy volt, hol van meg a vege, hohoheehhaaa.

Ditti82 2015.05.06. 21:45:17

@fosch9: Loki vakon van. Tövig benyal Pjotréknak.

Mók_Ica 2015.05.06. 21:46:22

@Szent Borzadály: már az eredményt is elszpoilereztem neked :))) ozs mondta :))))

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:47:19

@Sz.Adri: Szerintem bedobják, hogy Botox nem állhat Orsi mögé

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:47:26

@Sz.Adri: talán csak egy üvegszilánk a tegnap esti arconpörgős buliból

Ditti82 2015.05.06. 21:48:56

Pffff... Mindenki hülye gyökér, csak ők négyen a született zsenik.Köpném szemen mindet, ha szembe jönnének az utcán. Konténert!

2015.05.06. 21:48:57

@Ditti82: vagy csak tematikál ahogy hinti néha

Mók_Ica 2015.05.06. 21:48:57

pandora's box lészen ma este :)))) lássuk a dulva kéldéseket :))))

tvbuzi 2015.05.06. 21:50:53

Loki és PBarbi nyeri?

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:51:24

Loki, te és Peti hogy lennél veszélyben?

adricsek 2015.05.06. 21:51:38

@Mók_Ica: úgy értette, hogy oda, ahol Orsi már áll

Ditti82 2015.05.06. 21:51:42

@fosch9: A riportban? A nézőknek? Minek?

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:52:03

Bexné hogy puncsol Botoxnak

Mók_Ica 2015.05.06. 21:52:35

@Sz.Adri: tudom, csak magas labda volt :))))

Ditti82 2015.05.06. 21:52:48

Az aztán nagy segítség volt...
Gábor meg menjen a qrvapicsába.

adricsek 2015.05.06. 21:52:58

PBarbi Laura hálóingében van??? :D :D

2015.05.06. 21:53:27

@Ditti82: hogy nagyot robbanthasson

pogona vitticeps 2015.05.06. 21:54:53

@Sz.Adri: Laura pedig Pocahontas borznyúzó ruhájában

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:55:16

A cár és Botox Lokit igyekszik beszántani, aki inkább nem emlékszik, hogy mi volt tegnap este Szörfivel

2015.05.06. 21:55:22

@Ditti82: Adrit ne mar. Hogy kedvenc Naomimat idezzem: Mindenkit elvesznek tolem. Bruhuhuhu.
@mokamini: ugyes csaj a Nori, tetszik.

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:55:31

Sapek osztja Lokit, frusztrált mert neki nem jutott eddig egy darab pina sem. Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:55:37

@fosch9: A végén vagy hamarosan?

Ditti82 2015.05.06. 21:55:53

A riportba szélgépet szereltek?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 21:57:17

@vastyúk is ..:
És gyosan hűségesküt is tett, engedélyt kért meghunyászkodni, nehogy veszélybe kerüljön.

Gia 2015.05.06. 21:57:19

@Ditti82: Biztos meleg van,kell a ventilátor.És Orsinak (is) rózsaszínes volt a haja..

ÉH3sZ 2015.05.06. 21:58:04

Én nem láttam kiborulni Bencét Botox kérdésétől

Ditti82 2015.05.06. 21:58:07

Botox, egy ótvar qrva vagy.

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 21:58:35

Botox maga a kettős mérce.

vastyúk is .. 2015.05.06. 21:58:45

Laura bandzsa vagy én vagyok az?

Mók_Ica 2015.05.06. 21:59:59

@vastyúk is ..: mindannyian azok vagyunk :))) laura szép, hisz versenyt is nyert :)))

Chuck Νorris 2015.05.06. 22:00:31

Tina jópofa kis csaj, nekem bejön.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:00:46

@Szent Borzadály: Most direkt nem szóltam, h tévesztettél

@vastyúk is ..: Igen

adricsek 2015.05.06. 22:01:26

Laurának keresztbe állnak a fogai??? :O

Chuck Νorris 2015.05.06. 22:02:09

Laura megint fintorog. amugy tuti azért mert vmi szemproblémája van.

2015.05.06. 22:02:29

@Mók_Ica: kurva ocsmány pofája van

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 22:02:32

@vastyúk is ..: kicsit kusza a nézése, persze lehet hogy dehidrálódott csak

2015.05.06. 22:05:15

@mokamini: de mar korrigaltam, hallo :)

2015.05.06. 22:06:13

@ÉH3sZ: agresszív feje van és pofákat vág azt hiszi attól nagykislány nagyon undi

pogona vitticeps 2015.05.06. 22:06:17

Ez a Pandora is kezd megváltozni, néhány kérdés a papírokból és sokszorosa Petiéktől.

Mók_Ica 2015.05.06. 22:06:19

@fosch9: @ÉH3sZ: tényleg nem szép..... de talán azért, mert nincs semmilyen belső kisugárzása.....

tvbuzi 2015.05.06. 22:06:25

@Chuck Νorris: én is szívesen ráfeküdnék

2015.05.06. 22:06:53

azt még megjegyezném h 2. hete nem adják a macákra a kancacipőket, lehet nóri hazavitte a bőröndben mindet

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:06:57

@Mók_Ica: Tényleg

Orsi is átment nyalisba Petiék irányába. PBarbi és Laura már régebb óta az. Majd hárman megvívnak egymással.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:08:01

És akkor most ivászat és veszekedés ...

Zsoofka 2015.05.06. 22:08:01

Bocs. Tespedek a pocsolyámban.

Mók_Ica 2015.05.06. 22:08:06

@fosch9: hhihihii.... ezen most röhögtem :))) de igazad van...... annyira csúnyák voltak és annyira nem tudtak bennük menni.....

vastyúk is .. 2015.05.06. 22:08:12

@ÉH3sZ: te jó ég, egy igazi logikus válasz. hihihihihihi

@Schlomo Goldberg: bevallom, ha dehidrálom magam jó sok etil-alkohollal, az én szemmozgató izmaim is szabadságra mennek.

vastyúk is .. 2015.05.06. 22:08:46

@Mók_Ica: ohh, mindig elfelejtem. hihihihihihihi

2015.05.06. 22:10:02

Botox beszedstilusa nekem tetszik. Sztem sokkal utosebb / hatasosabb a mondanivaloja ezzel a szenvtelen - szintelen hangnemben.

Gia 2015.05.06. 22:10:09

Mit mondott Gábor,kinek kell mennie?Laurának?

2015.05.06. 22:10:17

@ÉH3sZ: jah direkt arra kapcsoltam ide
@Mók_Ica: ezt már múlt héten is meg akartam jegyezni de vmiért nem volt ihletem

Ditti82 2015.05.06. 22:10:50

@Szent Borzadály: Pedig ha Gábor Orsit választja helyette... Mondjuk akkor Botox baszhatja a védettségét.

Mók_Ica 2015.05.06. 22:11:44

@vastyúk is ..: asszem nekünk is indulni kellene..... csak előtte kuszálódjunk szemileg és fogilag.... de a legfontosabb, hogy irtsuk ki az agysejtjeink 99%-át...... így lehetünk min. 2dikok :))))

Mók_Ica 2015.05.06. 22:12:24

@fosch9: job későn, mint soha :)))))

Ditti82 2015.05.06. 22:13:12

@ÉH3sZ: Mert ha Gábor mögött ketten állnak? Üres hely nem maradhat és Botox választ utoljára.

2015.05.06. 22:13:34

Egyebkent a Lady Fakrokodilokat ki szavazta ki a ceremoniarol?

vastyúk is .. 2015.05.06. 22:13:40

@Mók_Ica: hehehehehehehehe. okéééé. mindenképp megméretem magam.

Gia 2015.05.06. 22:14:02

@Ditti82: Akkor nem sokára megen képet cserélhetsz ;-)

2015.05.06. 22:14:32

@Gia: szivi cserébe egy hajrá lokit? :D (nem vagyok boltos) :DDD
@Mók_Ica: remélem sixx is beleírja a posztba oly büszke lennék, főleg ha lenne olyan poszt mint a vv-nél h a kommentelők aranyköpései is bele voltak szőve :D

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:15:23

@Ditti82: Ja igen. Szerintem biztosan utoljára megy

@Szent Borzadály: Miért Lady?

Gia 2015.05.06. 22:15:31

@fosch9: Hajrá Loki,de még jobban Peti!Így jó? :-D

2015.05.06. 22:16:46

@Gia: a lényeg benne volt, ma se jöttem hiába :D köszcsi :))
@ÉH3sZ: te olyan vagy mint a gyerekek, miért miért miért :DDD

2015.05.06. 22:18:49

jaj gábor húzzál már el a sunyiba máskor lokit szidod most meg jól érzed magad ha lokival beszélsz csókold meg a s.ggemet

2015.05.06. 22:19:25

@ÉH3sZ: mondj te is egy hajrá lokit :)

Mók_Ica 2015.05.06. 22:19:31

@Szent Borzadály: adri megette őket :))))

@fosch9: jajaja.... képregény :))) a posztok jobbak, mint az öfik :))) de képregények, azok nagyon állatok :))))

Zsoofka 2015.05.06. 22:19:33

@fosch9: Nem lesz az jó neked. A végén még rád mászik.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:20:08

@fosch9: Felkínálod Gátőrnek a popsid??

Mók_Ica 2015.05.06. 22:20:30

@fosch9: nehogy..... megharapna..... durva ez a sármőr....

Ditti82 2015.05.06. 22:21:17

@Gia: Bence lesz. Ha lesz.

adricsek 2015.05.06. 22:21:17

elszállt vele a ló :D

2015.05.06. 22:21:20

@mokamini: @ÉH3sZ: jaj jaj... igaz... gyorsan korrigálok: csókold meg pjotr seggét :D
@Mók_Ica: nem rinyálunk ki egy képregényt megen? :DDDD

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 22:21:50

Most már csak azért nézem az egészet hogy lássam Botox fejét amikor más lesz a döntős a gömbökkel. Remélem így lesz.

Zsoofka 2015.05.06. 22:22:28

@fosch9: Ne írj ilyeneket. Vizuális tipus vagyok, most mehetek hányni.

2015.05.06. 22:22:46

@Mók_Ica: gyorsan meggondoltam magam
@ÉH3sZ: jó végül is fél pontnak beszámítom :)

még valaki egy hajrá lokira? sört is kínálok érte :DD

Mók_Ica 2015.05.06. 22:23:07

@Sz.Adri: biztos a szárnyas egyszarvúra gondolt :))))

@fosch9: sztem sixx olvas minket :)))

Zsoofka 2015.05.06. 22:23:40

@Schlomo Goldberg: Azért én megnéznék egy Peti-Botox döntők, wieviel eurót ér a a fene nagy bizalom??

Mók_Ica 2015.05.06. 22:24:00

@fosch9: helyes :))))
hajrá loki :))) (a sört átadom egy sör imádónak :))) )

Zsoofka 2015.05.06. 22:24:15

Orsi tuti marad. Tina megy.

2015.05.06. 22:24:33

@Mók_Ica: integessünk :)
@mokamini: kiálts icukának konténerért
@ÉH3sZ: majd pjotr kimagyarázza :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.06. 22:24:41

"Én alsógatyában vagyok, te meg veszélyben." :D

Sosem hittem volna, de Bencét ettől a ponttól szívesebben látom a Hotelban, mint Lokit.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:24:57

@fosch9: Nekem nem kínáltál sört!:)

Mire jó Orsi randevúja holnap?

Ditti82 2015.05.06. 22:25:06

Bencét amennyire nem bírtam az elején, most annyira csípem. :O

Mók_Ica 2015.05.06. 22:25:16

tina holnap berág sármőrre :)))) végre :)))

Zsoofka 2015.05.06. 22:26:14

@mokamini: Tina pedig nem lenne rossz.... Kár, hogy ő sem előbb jött, talán lett volna esélye , hogy tud lázadni a Peti uralom ellen. Tetszett amikor azt mondta, hogy lehet kiesik, de nem hódol be. Respect.

2015.05.06. 22:26:18

@ÉH3sZ: utólag kiutalom feltétlen :) sőt icukáét is megihatod látod nem kéri

Schlomo Goldberg 2015.05.06. 22:26:50

@mokamini: az is megérne egy misét, Botox szerintem úgy baszná földhöz a gömböt mind a huzat, aztán elnyekeregné Sapeknak hogy ez csak egy játék volt, reméli nincs harag.

2015.05.06. 22:27:16

@mokamini: pedig az előzetesben azt mondta h peti mögé áll akkor őt akarják megmenteni botoxék
nekem is szimpi tinus

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:27:37

@fosch9: Már megérte jönni:)

Zsoofka 2015.05.06. 22:28:05

@Schlomo Goldberg: tényleg tippem sincs melyik dobná el hamarabb....

fosch9 (törölt) 2015.05.06. 22:28:27

@ÉH3sZ: gondoltam ma nem kakaózunk :)

Mók_Ica 2015.05.06. 22:28:30

@fosch9: lobogtatom az integető izmaimat :))))

@ÉH3sZ: 2:0 most az állás :)))) 84dik perc.......

éében apol és patrik2 :)

Zsoofka 2015.05.06. 22:29:24

Gyula ott van még? Trónok harcáztam és csak háttérben szólt a tévé, de nem emlékszem rá....

fosch9 (törölt) 2015.05.06. 22:30:07

@Mók_Ica: lobogjunk ketten :)

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:30:17

@fosch9: Majd reggel:)

@Mók_Ica: De a 76. percig nekem volt igazam!:)

Ditti82 2015.05.06. 22:30:43

@fosch9: Meg az, hogy Orsit akarják hazazavarni.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:32:04

@mokamini: Igen, elfogta Tyriont és csak Kisujj nagylábujjáért cserébe engedi el!

fosch9 (törölt) 2015.05.06. 22:32:11

@ÉH3sZ: ok reggel :))))
@Ditti82: igen... de vmiért úgy érzem orsi bent maradhat.. ha gábőr felszabadul akkor főleg ha csak botox oda nem áll kár lenne orsiért

Mók_Ica 2015.05.06. 22:32:33

@fosch9: oksa :))))

@ÉH3sZ: nem szeretem a focit :))) ezt az eredményt pedig most véletlenül láttam, amikor átkapcsoltam az éé-re..... :))))) én csak kibic vagyok :)))

2015.05.06. 22:32:53

@Mók_Ica: de genya vagy :)

@ÉH3sZ: olyan ladysen elomolva hasalnak es fgyelnek mindig, gondoltam lanykrokik.

Zsoofka 2015.05.06. 22:32:59

@Ditti82: Ezért írtam, hogy tuti marad.... Félek Tina megy, pedig tetszik a dacossága a Peti-rend ellen. Most, hogy Gábort is kiosztotta - lassan ő lesz a kedvencem....

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:34:30

@Szent Borzadály: Nem lehet, h csak rájuk léptek, azért omolnak el?

Zsoofka 2015.05.06. 22:34:59

@ÉH3sZ: Úgy érzem hiba van a mátrixban... hirtelen nem tudtam melyik posztban és melyik kontinensen vagyok... :))))

Mók_Ica 2015.05.06. 22:35:34

@Szent Borzadály: nem is :))) egyébként megvannak a krokik..... az előzetesben breki mögött ott voltak :))))

Gia 2015.05.06. 22:35:44

Berki nem nézte meg a műsort?

beacska 2015.05.06. 22:36:28

nnna, Tina csak kitalálta a tutit...nem is értettem, h mit vitatkoznak itt, miért nem áll be a nyilván üresen ácsorgó Peti mögé...
Adri-Bence
Loki-barbi
Gyula-Laura
Gábor-Orsi

Tina nem fog másodiknak állni, ha ott van Peti üresen...nyilván....

Mók_Ica 2015.05.06. 22:37:27

jájjj.... dehidrálódtam..... mint kuszaszem laura :)

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:37:45

@beacska: És hova áll Marianna?

beacska 2015.05.06. 22:37:46

@beacska: mondjuk, ez veszélyes, mert marcsa visszakapja petit, de valószínűbb, h nem akarja veszni hagyni a védettségét...ez a legbiztonságosabb hely, per pill. a hotelben

Mók_Ica 2015.05.06. 22:38:23

@Gia: azért nem nézi, mert unja.... a posztot pedig csak holnap reggel fogja olvasni :)))

beacska 2015.05.06. 22:38:24

@ÉH3sZ: az mellé,k akit ki akar tenni...gondolat menetem végét lsd. fentebb

Zsoofka 2015.05.06. 22:39:42

ÉN NAGYON BÍROM GYULÁT! BY BERKI
WTF????????

Gia 2015.05.06. 22:40:41

@mokamini: Mondta már máskor is az ÉÉ-ben,hogy időközben megkedvelte Gyulát.

beacska 2015.05.06. 22:40:52

@mokamini: ma ugyan nem szólt egy szót sem, de gyula jó arc ;)...jaaa, de igen, gatyahúzás közben elmélkedett

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:42:21

@beacska: Igazából Marianna bárhová állhat, hacsak valahol már nem állnak ketten. Peti mögé is. Attól függ kit akar kitenni.

Zsoofka 2015.05.06. 22:42:44

@Gia: Akkor bocs, erről lemaradtam.... hetek óta nem láttam az iccakait, lassan már az alapműsort is csak heti egyszer....
Amúgy én bírom Gyulát és kifejezetten kocsog volt vele Berki, akit meg útáltam ezért...

beacska 2015.05.06. 22:43:42

@ÉH3sZ: persze állhat peti mögé is...de ha használni akarja a védettséget, akkor nem fog.

ÉH3sZ 2015.05.06. 22:46:23

@beacska: Kivéve, ha Tina odaáll Peti mögé és őt akarja kitenni:)

beacska 2015.05.06. 22:48:07

@ÉH3sZ: persze. de akkor akárhova áll, őt teszi ki...ÉN Tina helyett Peti mögé állnék

2015.05.06. 22:57:22

@ÉH3sZ: hahhhh, es 3:0 az csunyan nem iksz :) tegnap te, ma en :) most egal vagyunk, mondanam, h parbajozzunk, de nem mindig fogok raerni nezni es tippelni, pedig jo buli lenne ;)

Mók_Ica 2015.05.06. 22:59:54

@Szent Borzadály: ozs tudta a tutit :))))))

breki mennyire gáz az éé-ben..... pffff

hajrá lokika :))))

2015.05.06. 23:21:32

@Mók_Ica: ozs hatalmas arc figura, fociban meg en sem mernem megragcsikalni a bokajat sem;)

HufnágelSteve 2015.05.06. 23:50:23

@Mók_Ica: Egyhangú vélemény szerint én is szép vagyok és fiatal (legalábbis az én 1 hangom szerint), bár az igazság kedvéért hozzátenném, "már elmúlt".
süti beállítások módosítása