Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x04 - Hajrá, Loki! (18+)

2015. február 27. 07:10 - sixx

De kurvára vártam már, hogy egyszer mindenféle szégyenkezés nélkül elsüthessem már ezt a címet! Na, mindegy. Topolka kapott egy fekete rózsát, ennek még jelentősége lesz, Becks és Norbi a kamerába rázta a pélót, ennek meg nem, nagyjából innen indítunk. A kiégett fűben álló Gólem fogad minket, ismerős a rövidgatya, heló! De nem, tényleg új ez is, a két karon két óra, reggeli felkonfhoz az jár, legalábbis prosztóéknál. Bence azzal ébred, hogy Botox bámulja fél méterről, biztos lehet szarabbul is kelni, sose akarom megtudni. Nagyon bebasztam? Nem, csak egy szál faszba’ jöttél fel, és itt is csináltad a fesztivált. A mérték nem az én barátom, mondja Bence és arra is csak homályosan emlékszik, hogy tegnap Petinek születésnapja volt. Mi nem, nekünk beleégett a retinánkba a hipsztersapka+nyakkendő-kombó. Botox egy ocelotmintás, pink köntösben nyekereg az ágy szélén egyébként.

Naomi reggeli audienciáján most Timi a soros, bízhatok Petiben? Igen. Ki a faszom ez a szőkenő, hogy így adnak a szavára, miközben a lábkörméről szedi a lakkot nagy vattacsomóval? A mödanszié mellett heverő Péter zenére szeretne henyélni így bedob egy zsetont Topolkába, énekejjé’, de egyedül, és ne a hepibörszdéjt, az amúgy is jogköteles. És anyócának szólítja a nőt, jaj. Naomi közben a szobájában folytatja a kozmetikázást, elkezdem megcsinálni magam, ezt bizonyos helyzetben vad maszturbálásnak is lehet érteni, de IvarNóri nem akarja félreérteni a helyzetet, és az ágyon üldögélve nyomogatja a pattanásait. Topol énekel, Lana Del Rey Summertime Sadness című slágerét búgja, amitől Petinek feláll a farka, Boxos meg nyalogatja a száját és kényszeresen befeszül.

Hogy nekem senki nem énekli a Titanicot! (Naomi)

A faszik Topolkát tapsolják, nagyon profi, köszi. Topol szerint szar volt, de Peti teljesen el van alélva a minihangversenytől. Naomi Topol előadását a hitszegés és kétszínűség újabb bizonyítékának tekint, az sem igaz, ahogy néz, mondja, nemhogy amit kérdez. Nem értem, honnan ez a mérhetetlen gyűlölet, ha valaki ismeri a csajt, kérdezze már meg tőle, komolyan, ez érthetetlenebb, mint a VV7-ben a Zsu iránti esztelen gyűlölet volt. A henyélésnek egy löevél vet véget, Topol olvas, készülődni kell, mert kiderül, miafasz a fekete rózsa. Topol a riportban jelzi, hogy már tudja, kit választ. Peti és Timi nem fél, Bence meg rápirít Botoxra, hogy nehogy kifalsuljon, ami szerintem a kifaroljon lenne, de mindegy. Botox nem falsul, stabil párnak gondolja magutak.

screen_shot_2015-02-27_at_5_25_52.png

Gólem leért a hegyről, ennek megfelelően kicsit liheg, vót ereje a bulinak, mi, kérdezi a lakóktól, akik között Péter nem elég, hogy hipszersapkában de félmeztelen felsőtestre applikált laza nyakkendőben és hózentrógerben ül, aztakurva. Péter egyszer volt már jobb buliban, mint a tegnap esti volt, sajnáljuk már közösen egy kicsit DJHipszerNyakkendőt, akit SOHA nem fogok még egyszer így hívni. Gólem kihívja maga mellé Topolt, a kezébe nyomja a műanyag fekete rózsát, és közben azt mondja, most mindenki megtudja, miért nem volt jó ötlet geciskedni Topollal. Melyik faszival akarsz együtt lakni? Péterrel mondja Topol. Gólem nyugtázza a dolgot, jólval. Akkor add csak oda a fekete rózsát Timinek. Naomi csúnyán néz, a másnapos Becks sokkot kap, Timi a rózsával a kezében magabiztosan kijelenti, hogy faszt, ennek itt nincs vége. Gólem ezt érdeklődéssel hallgatja, nem mondod. De mondom. Na, pedig nem az lesz, hanem bepakolsz, és irány Budapest. Csak így? Igen, szevasz, mondja Gólem, és otthagyja őket a saját levükben főni. Sírásrívás.

Naomi leginkább saját magát sajnálja, Topol meg rosszul van, hogy miatta kell valakinek hazamennie. Van ez így. Péter leül vele, és megbeszélik, nincs sírás, csak a pozitívumokat kell nézni. Negatív = nem jó. Ha Peti kiesik, nyithat életvezetési tanácsadó szolgálatot. Azt is közli Topollal, hogy Adri nem barát, medve nem játék, Gólem nem futballista. És megy eljátszani a szerelmest Timinek, nehogy Naomi megorroljon rá, hogy nem borult ki eléggé a tragédiától, miközben kurvára örül annak, hogy így alakultak a dolgok. Odalent Boxos befeszülve magyarázza Botoxnak, hogy basszameg, arról volt szó, hogy őt választja Topol, vagyis ő a kis fejiben ezt gondolta ki/látta maga előtt, oszt nesze, kiderült, hogy ez is csak olyan, mint a jeti vagy a női egyenjogúság, mindenki beszél róla de lefotózni még nem sikerült. Botox lábán olyan szandacipő van, amit betiltatnék. Becks annyira magához tért ettől a kis közjátéktól, hogy máris tervet eszkábál arra az esetre ha faszi gyön. Bence szerint ezt a hármast (Becks, Norbi, ő) nem szabad széjjelrobbantani, mert BARÁTOK. Naomi tovább csinálja a hisztifesztivált, Timi meg búcsúlevelet fogalmaz.

Topol elmeséli Petinek, hogy Boxos nagyon szeretett volna vele bandázni, mert rajta keresztül látta az utat a belső mag felé. Látszik, mennyire van képben a kalapos feszítőgép, na mindegy. Gólem hozza az új lakót, Lokit, egy szénné varrt, szakállas, szemüveges, Exploited-pólós csávót, aki azonnal szimpatikus lesz nekem. Senki nem tudja, hogy bejött, csendben üldögél, sörözik, sodort cigit szív, majd körbenéz a hotelben. A kisfilmjéből kiderül, hogy polihisztor, akasztott ember éppen nem volt még, de pénzbehajtó és szexboltos már igen, és sokféle taktikája van. Gólemtől kap tanácsokat, szegény. Felmegy az emeletre és s szívbajt hozza a lakókra, mert az ablakban/ajtóban egyszer csak megjelenik sörrel a kezében, gyertek le inni. Boxos zavarba jön, Péter nem annyira, Topolnak első látásra szimpatikus, és eleve, nem csaj jött, szóval végre nem a nőknek kell idegeskedni.

P: Egyébként. Harminc.
L: Éves?
P: Lettem.
L: Tegnap?

Péter nagyon megörül Lokinak, mert egyből azt látja rajta, hogy lehet vele beszélgetni. Becksnek is szimpi, mert van söre. Norbit és Naomit jól megszopatják Lokival, mert Péter aszongya, jönnek kicserélni a mikroportot, amit azok kajakra be is vesznek és technikusnak nézik Lokit, de aztán elröhögik. Loki úgy veszi észre a faszik nem szimpatizálnak vele annyira, hát még ha tudná, hogy Bence, Becks, Norbi és Adri máris tervet forral vagy főz, vagy mit szokás csinálni a tervekkel, mert Loki más világban él, és hát ez nem annyira jó. És okos. És művelt. Ez látszik rajta. Mondják ők. Loki becuccol a szingliszobába, leborotválja a hónalját, majd mennek le ismerkedési estre. Topol és Peti között a szálak szorosabbra fonódnak a fürdőszobában, mindketten Boxos reakciójára várnak, hogy vajh mit fog tenni majd a párválasztón. Vajon beállna Topol mögé? És közben a Dexter zenéje megy. Az ismerkedési est löevéllel súlyosbodik, kvízjáték gyön, a lakótársakról szól, tessen kitölteni. Ez annyira nem fair, baszki, mert Loki mi a faszt tudna a gyökerekről? Na, mindegy. IvarNóri sem ismeri a többieket, mondja.

Loki Péterrel és Topollal egyeztet a párválasztást illetően, Becks mögé nem szabad állni, mert Adri szereti, Bence is elvan Botoxszal, de Norbi már más tészta, ott lehet kapirgálni. Loki azonnal rá is cuppan Naomira, aki meg annyira ostoba, hogy mindent kibeszél neki, ezzel menten szimpatikus lesz Lokinak. Naominak szüksége van Lokira, mert kell neki egy ember, aki kimondja, amit gondol. Loki a riportban felállítja a kórképet: apakomplexusos, szeretethiányos csaj, könnyen ki lehet vele gyönni. Loki később IvarNórit puhítja, és azt mondja neki, hogy nem hajítaná el a Hűség Gömbjét, mert tízmillió elég neki. El kell adnia magát, na. Naomi kavargat, Becksre és Norbira a szívbajt hozza azzal, hogy kijelenti, Loki nem akar Boxos mellé, IvarNóri mögé állni. Behívják IvarNórit is és elővezetik neki, hogy mi lenne, ha párt cserélne, ami IvarNórinak nem tetszik, miafasz, mondja, miért én legyek az Éden Hotel 3 Alíza? Mert Naomi úgy gondolja, azért.

screen_shot_2015-02-27_at_6_41_14.png

Este, lefekvéskor Becks megdugja(?) Adrit, Naomi meg Norbi lelkét ápolgatja, mert a kis párja nagyon be van fosva Lokitól. Joggal?

Címkék: 18+ éden hotel
429 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.02.27. 07:16:54

hehe én is épp az előző poszt alá most írtam, hogy hajrá Loki (akár mindkét Loki :D ) de egyébként is ő a legéletrevalóbb a sok izamagyú hülyegyerek között és sztem odaáll naomi mögé de kezdésnek nóri is jó majd helyezkedik

2015.02.27. 07:29:41

timiért nem volt kár
norbiért sem lenne
ez a hármas fiúszövetség meg tényleg óvoda
pluszpont a Summertime Sadness felismeréséért :D

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.27. 07:36:28

@fosch9: nem volt semmiféle felismerés, gugli.

bergerdaniel · http://ujkurir.blog.hu 2015.02.27. 07:42:00

Ha kedden kételkedtünk volna, ez már biztosan dugás volt a fodballistáéknál.

jófej házisárkány 2015.02.27. 07:46:30

@berger90: az csak hülyéskedés volt, meg poén, adri megmondta. Vagy tán nem hiszek neki? Én sem :)

Falatkányi 2015.02.27. 07:47:19

@sixx: anyócának nem Becks hívta Adrit? De amúgy köszi a hv-ot, jó lett! :)

2015.02.27. 07:59:59

Még hogy Loki, inkább mint a Menyus a Szaffiból.
Alakulnak bent a dolgok. Én mondjuk adnék nekik táblát meg filceket, mennyivel jobb lenne, ha konspirálás közben köröket rajzolnak és vonalakkal kötögetik össze őket. :)

haruka 2015.02.27. 08:14:28

Kíváncsi vagyok, mi értelme volt a kvíznek, mert hát tényleg, Loki kb. 10 perccel azelőtt jött be, mégis mit tudhatna róluk? Gondolom az kap majd jutalmat inkább, aki a legtöbb jó választ adta.

haruka 2015.02.27. 08:15:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: erre csak kavicsokat lehet felhasználni, mmkk. :)

haruka 2015.02.27. 08:20:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: mondom én, hogy oda kellett volna figyelnem tegnap. kavics meg tuti van, ha más nem a növények között valahol. :)) na, induljunk dolgozni.

*Mazsola* 2015.02.27. 08:28:49

jó lett:)

este muszáj lesz visszanéznem:) de eddig hajrá Loki és Peti:)

sylerolam 2015.02.27. 08:29:11

Köszönöm a HV-t.
Már a sajtótájékoztatón szimpi lett Loki, akinek egy Rise Against szám címe van a mellére tetoválva, nem lehet rossz arc, még ha valószínűleg nem amiatt rakatta fel. Hajrá Loki és Albinoémi!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 08:34:56

@haruka: jó lenne, ha a körmöket hanyagolnád :-D

@*Mazsola*: meg naomi :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 08:43:22

@haruka: jó lenne, ha a körmöket hanyagolnád :-)

@*Mazsola*: meg naomi :-)

Kertigörény 2015.02.27. 08:53:36

nézettségi adatok jövő héten? Sztem itt jól elvagyunk, van is egy kemény mag, de amúgy rettentő bukta lehet.. jó hogy jött a Luki, legalább van valaki akinek meghaladhatja az iq-ja a 40-et, na azért az övé sem érheti el a 80-at.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 09:03:00

@fosch9: esküszöm nem trollkodni akarok, de ki ez a Loki, de most tényleg. Itt úgy írtok róla, mintha valami ismert(ebb) személy lenne. A tegnap adást nem láttam, ha volt szó erről, akkor lemaradtam róla.

Beírom a gugliba, hogy Loki, erre kidobja a debreceni focicsapatot. Nyilván.
Aztán beírom, hogy Loki DJ (mintha azt olvastam volna, hogy az), erre kidobja ezt: www.facebook.com/lokimuzic
Aztán rákerestem arra, hogy "loki dj tetovált farok", erre valami amerikai transznemű dj-ről ír, aki azt szeretné, ha az új farka tetovált lenne.
Meg kijön pár oldal az ÉH-val kapcsolatban, de ott is csak a farkára utalgatnak. Én meg itt nézem róla a képet és látok egy nagyfülű Boros Lajost még abból az időből, amikor a vecsési KISZ-táborban tolta a pol-beatet a tábortűz mellett...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 09:05:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "A kisfilmjéből kiderül, hogy polihisztor, akasztott ember éppen nem volt még, de pénzbehajtó és szexboltos már igen, és sokféle taktikája van."
Ja, ezt meg csak most olvastam... szóval nem is híres ember? :(

jófej házisárkány 2015.02.27. 09:16:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem híres. De azért bátor ember vagy te, én nem merném beírni a gugliba, hogy tetovált farok, komolyan félnék, hogy mi jön szembe velem :)

Gia Gianea 2015.02.27. 09:16:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én sem értem miért gondolják,hogy ő a Messiás.Nekem a Peti-Apolka páros jön most be,bár a sajtótájékoztatón mintha nem szerepelt volna Apolka és ez lehet,hogy nem jó jel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 09:19:50

@jófej házisárkány: na a képkeresőre azért nem váltottam át. Úgyse ismerném fel az övét. :D

mézescsók 2015.02.27. 09:22:25

@haruka: Az érzékeny női lelkeknek rózsaszirom kell!

Más:
Mikor alakult nagy hirtelen a belső hármas és miért az? Egyszerre jött mindenki vagy nem?
Péter mitől lett ilyen nagy megmondó ember?
Adalék Loki adatlapjához, ha van ilyen: és tornából felmentett. Ennyire rossz testű pasi még az ÉH-ban nem volt.
A hipszterség ismérve a ronda sapka?

mézescsók 2015.02.27. 09:25:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szóval ez nem az a tetovált farok, akit te ismersz?
Érdekes baráti köröd lehet!

gorkmc 2015.02.27. 09:29:57

Topol miért nem Noémit küldte haza? Tudja, hogy megpróbálta barátnőjét, Adrit és Beckset összeugrasztani. Itt lett volna a nagy lehetőség visszavágásra. Norbit meg majd lecseréli egy párválasztón Petire..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 09:31:40

@mézescsók: mondtam én olyat, hogy akár egyet is ismernék? :)

sylerolam 2015.02.27. 09:31:59

@Gia Gianea: Nem messiás, csak egyrészt értelmesebbnek tűnik, meg nagyjából mindenkinek szimpatikus a házban és a nézők között is. Nyilván azért, mert teljesen más karakter, mint az eddigi kb. összes játékos a 3 évadból.

sylerolam 2015.02.27. 09:33:25

@gorkmc: Sztm nem gondolta, hogy hazaküldi azzal a rózsával. Teljesen őszinte volt, a kiborulása is.

gorkmc 2015.02.27. 09:38:46

@sylerolam: Nem láttam a részt, csak a Hogyvoltot olvastam. Ha így hangzott el, akkor ebből mi jött le neki? "Gólem kihívja maga mellé Topolt, a kezébe nyomja a műanyag fekete rózsát, és közben azt mondja, most mindenki megtudja, miért nem volt jó ötlet geciskedni Topollal. Melyik faszival akarsz együtt lakni?"
De ha már csak a szingli szobába száműzte volna Noémit, már az is eredmény lett volne 1 nappal a párválasztó előtt.

Ditti82 2015.02.27. 09:46:24

Loki szerintem Nóri mögé áll, el lett spoilerezve, amikor a gólem a baratságról papol, a három belső körös fiú (Becks, Bence és Norbi) van ott.

Ditti82 2015.02.27. 09:47:17

@Ditti82: Kivéve, ha az ma lesz. Amit nem látok, mert meccsen leszek.

Gia Gianea 2015.02.27. 09:54:10

@sylerolam: Nekem nem szimpi annyira.Valaki meg ismeri is innen személyesen és azt írta,hogy a való életben elég nagy arca van nekije.Majd meglátjuk.

sylerolam 2015.02.27. 09:55:44

@gorkmc: Értem, igazad van, vmiért nekem sem úgy jött le, hogy a párválasztó előtt ki akarnak zavarni vkit. Ezen kívül tényleg Petivel van a legjobb kapcsolatban, illetve robbanthatná a csodálatos "triumvirátust", vagy beállhat a szerencsétlen Boxos mellé és hazaküldi a legkevésbé konkurens Nórit.

Bujumburi 2015.02.27. 10:02:12

Tetszett ahogy Loki a terveiről faggatta Nórit, aki nagyzolt és költséges tervet vázolt (szépségszalon, kocsi), mire ő egyből összerakta a képet: honnan lenne 20 misid, úgy tervezed, hogy eldobod a végén a gömböt? Csajszli meg csak hápogott. :D Jó!

nyílegyenes labirintus 2015.02.27. 10:08:01

Korleóne mikor jön már vissza? Évek óta várjuk b+...

Banyus83 2015.02.27. 10:12:34

@haruka: Abszolút :-) Corleone forever :-)

mézescsók 2015.02.27. 10:13:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Tegnap: 13:43:38: ..."Mintha azt olvastam volna, hogy tetovált a farka, de még így sem ismerős."
Sima asszociáció: van olyan ismerősöm, akinek tetovált, de nem ő az.

mercsi 2015.02.27. 10:13:27

mi az a hűséggömb? magyarázza el vki légyszi! google nem a barátom, sehol nem írták, hogy konkrétan mit jelent :(

mézescsók 2015.02.27. 10:16:31

@mercsi: A játék végén a maradó páros kap gömböt. Ha nem dobják el, akkor felezik a nyereményt, ha bármelyik eldobja, akkor az övé az egész, a másik koppan. Az első széria nyertese így lett egy pasi, aki elhajította. A második széria párosa majdnem végig együtt volt, a végén szinte a végjátékra ismét egymás mellé kerültek és nem dobta el egyikőjük sem a gömböt, ezért aztán feleztek.

gorkmc 2015.02.27. 10:17:59

@Gonosz törpe: Noémi csak elírás. Naomi akart lenni. Becks="Patrik, a körzeti David Beckham-hasonmásverseny közönségdíjasa, aki futballistának mondja magát" (by Sixx)

Banyus83 2015.02.27. 10:21:39

Azt nem értem, hogy lehet az, hogy a tv2 még hülyébben spoilerezi el a dolgokat, mint anno a Viasat3. Mikor Topolka még oda sem adta a gazt, akkor bevágják a reklám előtt, hogy Peti ágyán fekszik. Az előzmények ismeretében csak kevesen maradhattak, akik nem vágták le azonnal, hogy mi lesz. NA, meg az első rész eleje...egy egész spoiler-hegy ;-) Nem szeressem az ilyet :-)
Amúgy én is arra számítottam, hogy Naomit küldi haza Topol, de így sem rossz. és basszus, hogy Timike még hazamenni sem tudott emelt fővel...pfff. kíváncsi leszek a holnapra. Azt hittem, Naomival áll össze Loki (akit egyébként csípek), de lehet, hogy Dominik megy a levesbe, ami szintén nem nagy veszteség. Elvihoghatnak Timivel a hazaúton :-)

Iszmat Ambipur 2015.02.27. 10:23:38

@mercsi:
Két üveggömb, amiket majd a győztes pár tagjai tartanak a kezükben. Zajlik a szertartás, emelik a tétet, eljuthatnak egészen a 20 millióig, ha egyik se dobja el a gömböt. És ekkor - ketten - megkapják az egész összeget, a hűség jutalmául.
De ha valamelyik eldobja, akkor övé a pénznek az a része, ahol éppen tartanak. A másik pedig nem kap semmit.
Tehát már 11 milliónál érdemes eldobni, ekkor többet kapsz, mintha hűséges lennél, viszont kiderül, hogy szarjankó vagy.

sylerolam 2015.02.27. 10:28:48

Azt lehet tudni, hogy ezek hogyhogy nem találkoztak a repülőn? Vagy annyi pénze van a produkciónak, hogy egyesével vitte ki őket?

Falatkányi 2015.02.27. 10:30:13

@mézescsók: a nagy hármas az a három fiú, akiknek Peti szerint csak az iváson és a szexen jár az esze. Biztos lelkitársak :)
Peti azért megmondó, mert 10 évvel idősebb majdnem mindenkinél, és mintha azért több esze is lenne. Szerintem jó meglátásai is vannak, eddig :)
És igen, nagyon sok hipszternek hord ilyen szar sapkát. Loki meg tényleg ronda :D

Falatkányi 2015.02.27. 10:30:58

@sylerolam: sztem hamarabb kinn is voltak, lehet h több turnusban mentek. Csomónak szép barna bőre van már, az sem 3 nap lehetett...

Bujumburi 2015.02.27. 10:33:24

@Falatkányi: én is erre gondoltam, és így a jetleget is kipihenik mire kezdődik a műsor, arra is szükség van, különben tunyák lennének. Mindenesetre én nagyon kíváncsi lennék a technikai háttérre: mennyi ideig maradnak ott a kiesésük után, hogy oldották meg az utazást, hogy a játékosok ne találkozzanak a játék előtt, stb...

Bujumburi 2015.02.27. 10:34:50

@sylerolam: Pont ezen agyaltam, de már a régi évadok alatt is. Szerintem a kezdő 5 srác, illetve a kezdő 5 csaj tuti együtt utazott. Túl hamar megvolt a lányok és a fiúk között, hogy ki-kivel szimpatizál.

Falatkányi 2015.02.27. 10:36:28

@Bujumburi: a cc-s linkből látszik, hogy itt azért már mindenki ismer mindenkit :P én azon gondolkoztam, akik késöbb kerülnek be, vajon mikor utaznak ki? Nyaralnak előtte 2-3 hétig? Előzőbe küldtek vissza szereplőket, tuti nem itthonról vitték vissza.
Azért sztem meg lehet oldani, h ne találkozzanak. Max rájön, h őt látta a repteren :)

Bujumburi 2015.02.27. 10:37:13

@nughop: Hűha, nagyon jó képek, Adri baromi jól pózol és nagyon fotogén, teljesen eltereli a figyelmet arról, hogy kicsik a mellei a testéhez képest.

ZX71 2015.02.27. 10:37:34

Az Éden estében volt egy epic párbeszéd Gólem és Dicktátor között (mellesleg ezt a "csajt" hogy engedték ennek a műsornak a közelébe?), felolvastak egy FB üzenetet, amit együttes erővel sem tudtak értelmezni:

blablabla akármelyik szereplő szerény véleményem szerint nem odavaló (valami ilyesmi volt a komment). Ezek ketten meg azon rágódtak, hogy miért gondolja a posztoló, hogy a játékos szerény lenne, és különben is elfelejtett vesszőt írni a szerény után. xD

Mona Vandervaal 2015.02.27. 10:38:54

@Iszmat Ambipur: Igen, plusz ha tfh 11 misinél dob az egyik, akkor a maradék lovén osztoznak, de hogy kik, arra már nem emlékszem, retro HV-t kell olvasnom. Az egyik szériában ez volt, hogy a csaj semmit nem kapott, de a Prosztó és még valaki kaptak pénzt.

W.Jack. 2015.02.27. 10:40:02

@Bujumburi: Én eddig is úgy gondoltam, hogy Apolka és Adri egyáltalán nem csúnyák, sőt kimondottan helyeskék (nem is értettem, hogy a zuhanyzós résznél miért volt kiakadva Adri testén Gólem), és ezek nagyon jó képek róluk.

Bujumburi 2015.02.27. 10:48:50

@nughop: én sem értettem azt a fikázást, meg úgy egyáltalán, kancsó forma, blabla... nettó tahóság... amúgy sem mindegy milyen szögből vesz a kamera, ezek nem stúdió körülmények, bevilágítás sincs. Kíváncsi lennék Pamelára ugyanilyen fények és kamerák között, csak úgy összehasonlításképpen.

W.Jack. 2015.02.27. 10:56:21

@Bujumburi: Tökre örültem, hogy ugyan mindenkinek van véleménye a szereplők kinézetéről, és születnek találó hv-s becenevek nekik, de sikerül a természetüket és a csodaszókincsüket :D figyelni, és nem megy át VV-s harcba, hogy kinek a kedvence miként néz ki. Erre Breki (aki nem csak nem focista, hanem szerintem nem is néz ki jól) és HP (aki mondjuk nem csúnya) leszólják a kinézetüket.

Bujumburi 2015.02.27. 10:57:50

@nughop: viszont úgy látom, Cintia és Adri is ismerték már egymást, sőt versenytársak voltak. :D
frissvideok.hu/mozi-tv/336465-video-shopping-kiralynok-1-resz

W.Jack. 2015.02.27. 11:03:59

@Bujumburi: Köszi :) Az elejébe belekukkantottam és Adri dögös :) Így azonban érdekes, hogy pont őrá mondta nagyon lenézően C amikor összebújt Patrikkal, hogy nem egy erkölcsös lány. Nem tudom mennyire tudja az ember félretenni az esetleges előítéleteket (akár pozitív, akár negatív), ha már adott az ismeretség.

Kíváncsi vagyok Loki miképpen dönt majd. Látom itt Naomi vezet a szavazásnál. Te mit gondolsz?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.02.27. 11:09:18

Sixx: Elolvastam az első mondatot, és hangosan felröhögtem!

ZX71 2015.02.27. 11:16:38

@Bujumburi: Hm. Cyntia dicktator és Adri mint wannabe celebek. Még a végén kiderül, hogy az összes szereplőt ilyen műsorokból kaparták össze.

Banyus83 2015.02.27. 11:16:39

@Bujumburi: Na, most rájöttem, miért olyan ismerős nekem Adri az első perctől. Pont ezt az egy hetet láttam a Shoppingkirálynőkből :-)

Bujumburi 2015.02.27. 11:22:17

@nughop: Naomi kiválasztása lenne a játék szempontjából a legizgalmasabb. Egyből 3 erős párt kapnánk. :D Tetszett, ahogy Naomi is felismerte Lokiban a potenciált, Nórinak nem volt ehhez érzéke.

mézescsók 2015.02.27. 11:27:26

@Mona Vandervaal: Igaz, így volt. Máté és Edina felezett a második szériában. Mivel a végén már nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, kifejezetten izgalmas volt, hogy eldobja-e valamelyikőjük a maga gömbjét.
Az elsőben a pasi, akit Kristófnak hívtak, 12.5-nél ejtette le a labdát, a főnyeremény 25 milla megmaradó részén a második helyezett páros osztozott. Ha jól dereng, akkor a nyertes páros női fele - Alíz - nem kapott semmit.
@Falatkányi: Lehet, hogy ez a trió alapja, legalábbis az ÉH ideilógusa (Peti) szerint, de a srácok egymás közt is így nevezik egymást, ezért gondoltam, hogy valami más a szövetség alapja. Ha a piálás a fő összetartó erő, akkor miért nagy cucc oda bekerülni, elég ha tajtsikerre issza magát valaki mindennap, amire van esély, mert ezek nem adagolva kapják a nedűt, mint a Vv-ben.
Petiről volt szó tegnap az ÉÉ-ben, ahol Timi volt a vendég. Ő a dj közgazdász és azon poénkodtak, hogy ember nem látta még dj-skedni. Amúgy a játékhoz való érzék és a józan ész nem mindig korfüggő, bár Peti tényleg értelmesebbnek látszik egy hangyafasznyival.
Szerintem nem tartanak ki a végéig egymás mellett Apolkával.
Loki szerintem egy átlagpasinál valamivel rondább, de tulajdonképpen csak arra figyeltem fel, hogy az eddigi foglalkozásai között felsorolták, hogy volt személyi edző és sportoló (!) is. Hát nem tudom, mit sportolhatott, esetleg a sakk szóba jöhet. Ettől még esze lehet tengernyi. A belépője jó volt, a srácokat rögtön megnyerte a sörrel. A nőket a párválasztásnál szokta érdekelni a kiválasztott külseje is: bejön-e neki férfiként vagy sem, még akkor is, ha nem társkeresni jött. Az eddig látott szériák alapján az érzelmi kötődés még jobban összekovácsolja a párokat (a többiek is erősebbnek tartják őket - lám: Becks és Adri kettősét máris szétrobbanthatatlannak tartják, pedig hol vagyunk még a végétől). Szóval a külseje miatt nem gondolom, hogy lerohanják a nők, bár...

miciur 2015.02.27. 11:28:40

Az azért eléggé durván látszik, hogy ez a két srác (Peti és Loki) nem hülye gyerek. Konkrétan kettejüknek több esze van, mint a teljes VV6 ÉS VV7 szereplőgárdának összesen. Kettejüknek drukkolok, mindegy melyik megy a végéig, bár hogy eljutnak-e odáig az a jövő zenéje, de van kinek drukkolni, ami jó. (VV6-VV7-ben nem volt kinek, mind gyökér)

W.Jack. 2015.02.27. 11:33:41

@mézescsók: Mert Patrik megmondta tegnapelőtt este, hogy a "fiúk között lánc van, ami erős" :D Szóval valószínűleg azért, mert ők így gondolják.

@Bujumburi: Nóri mondjuk vagy nem helyezkedik jól, vagy nem tudom, de szerintem jóval kevesebbszer szerepel, mint a többi lány. Naomi viszont akármennnyire is furkálódik az első pillanattól kezdve, jobban látja a helyzetet.

Axl__Rose 2015.02.27. 11:35:29

@mézescsók: És azt se felejtsük el, h 4 emberig tart a játék, mert ha a hűség próbáján valaki eldobja a gömböt, akkor ő megkapja a zsetont ahol tartanak, a párja mehet haza nullával, viszont a fent maradó összegen a másik döntős páros osztozhat...

ByeKitty 2015.02.27. 11:38:31

@Tündérfalvi Anti: Aranypart Ádám tetoválásaival kísértetiesen egyeznek a faszi hátán levő irkák...

Bujumburi 2015.02.27. 11:40:06

@mézescsók: Azon poénkodtak, hogy nem is dj? Dehát ez nem is igaz, rengeteg line up-ot kidob a net, ha rákeresel és egy csomó mixét soundcloudont, youtube-on.
Kristóffal láttam egyszer egy interjút, elmondta, hogy végül adott Alíznak is a pénzből, meg másoknak is. :D Vett egy lakást és most keményen dolgozik, hogy legyen pénze felújítani. Gáborral és Corleonéval maradt meg a barátság, de Danival egy helyen edzenek.

Tim28 2015.02.27. 11:40:12

Látom elhangzott a miért ismert vagy ismerős Loki? Az biztos, hogy egy szűkebb (néhány ezres) tábornak az országban mindenképp ismert :) De "tetovált farok" stb címszóval kár is rákeresni :D
Biztos vagyok benne, hogy fog meglepetéseket okozni. És valóban, megkockáztatom, hogy a legértelmesebb a bandában.
Csak azt sajnálom, hogy a videókat én sem nagyon érem el külföldön (vmi jó tanács jól jönne :P )
Hajrá Loki, veled vagyunk ;)

Falatkányi 2015.02.27. 11:41:08

@mézescsók: youtu.be/slAl8gLBxhg
Tessék ;) :)
Amúgy tényleg a személyi edzőhöz képest nulla teste van, mondjuk ha utána teljesen eltunyult, lehet ilyen.
A belépője tényleg jó volt, és ha leakaszt egy lányt, aki azt csinálja amit mond, nagy király lehet még :)

Bujumburi 2015.02.27. 11:44:31

@miciur: Pont ezt érezem én is, még Apolkát nem tudom hova tenni, egyébként Adrinak is van valami a fejében. VV8-ba 1-2 szellemesebb, gondolkodó fazont, meg egy neki való értelmes, humoros nőt tényleg becsábíthatnának majd, hogy vigyék a műsort, ebben a szériában ez nagyon hiányzott és emiatt az egész csak egy ovis utálkozós csúfolódós roncsderbivé alakult némi altesti humorral. Dani akár jó is lehetett volna erre a szerepre, de ő meg fiatal volt, nem elég érett személyiség. Itt viszont Peti és Loki nagy ötlet volt a castingosoktól, Naomi pedig egy Fanni-féle kincs lehet még.

Bujumburi 2015.02.27. 11:45:49

@nughop: Nóri egy töltelék eddig, ráadásul a többiekhez képest kevésbé mutatós, pont jó lesz arra hogy kiessen, mint a következő lány. Ki van ez találva, okos casting. :D

tomfree 2015.02.27. 11:57:23

Szerintem nem kell elájulni ettől a Lokitól. Eltér a többi agyhalottól külsőre, talán kicsit több az esze is mint a többi szerencsétlennek, de vakok között félszemű a király.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.27. 12:32:29

@sylerolam: Elvileg ugyanannyiba kerül 12 külön járaton vinni őket, mint 1-en az összeset. Bár ahogy nézem túl sok repcsi nem megy tőlünk oda. Vagy mindnek bekötik a szemét. .-))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.27. 12:42:18

@Axl__Rose: Igazából az a legjobb, ha előre lezsírozzák a döntősök, hogy kinek mennyi jut. Mondjuk 1-1 milkó a 2. helyezett pár tagjainak.
Ti mennyit adnátok, feltéve, ha szimpi lenne a másik páros. (gondolom a szerkik mindent elkövetnek, hogy utálják egymást a párok, bár ők mindenképpen kipengetik a 20 millát, max nem egy kézbe.)
És egyáltalán hogy dől el, hogy melyik pár nyeri a nagy zsét? Mármint amikor már csak 2 pár van versenyben

Sani · http://www.saniblogja.blogspot.com/ 2015.02.27. 12:43:31

A rózsás részről annyit, látszik mennyire igyekeztek a szerkesztők belenyúlni a műsorba.
A "legundokabban fogadott engem" kapta a rózsát, logikus, legyen még gecibb küldjön haza valakit.
Milyen érdekes, hogy a nulla szereplésszámú, érdektelen szereplőt tették ki, a kvázi egyetlen (eddig) értelmet mutató űrlény mellől. (Aki nem mellesleg SzentÁdám utánérzés.)

Ha ezért, hasonló húzásokért "használták többet Berkit", az nekünk is fog fájni, meg az agyhalottaknak is. Érdemes ott erőlködni, ahol mindentől függetlenül repülsz? (no szabálytalanság, no párválasztó, esett igy ki valaki eddig egyáltalán?)

Bő lé után a lényeg: nem lett jobb, nem lett kihozva eddig az a játékból, amit várnék.

sylerolam 2015.02.27. 12:43:57

@Majom1Parádé: Nem is a repülőjeggyel van igazán gond, bár sztm legfeljebb heti 1 mehet Costa Rica-ra, hanem akkor el is kell szállásolni őket, külön helyen. Már az első héten 12 arc szerepelt, tehát a legelsőt 12 hétig szállásolták?!?

mézescsók 2015.02.27. 12:46:52

@nughop: Az eddigi két szériában is volt un. "mag", akik valamitől különbeknek érezték magukat. Ezek általában az első beköltözők közül kerültek ki, akiknek szent meggyőződésük volt, hogy nekik úgymond jár, hogy végig bent maradjanak és valaki közülük nyer. Ez a másodiknál nem jött be, az elsőre nem emlékszem, de mindegy is.
@Axl__Rose: Ja, ezért írtam Monának, hogy 12,5-nél Kristóf ejtette a labdát, Alíz nem kapott semmit, a 25-ből megmaradó részen a másodikok osztozkodtak.
@Bujumburi: Berki, Cinthya nemtudomki és a kiesett Timi volt a műsorban, legalábbis abban a részében, amit láttam. Arról volt szó, hogy mit érzett, amikor kiesett,gondolta volna, stb. szokásos panelkérdések, majd a párokról is volt szó, mennyire tartja Timi erősnek, aztán szóba került Peti és vele kapcsolatban jegyezte meg röhögve Berki, hogy a dj, de nem tudják, hol, mert még nem látta senki.Ennyi, másra nem emlékszem és nem is kerestem rá sehol, de majd megteszem, ha érdekelni fog a dolog. Amúgy meg Berki nem jogforrás, úgyhogy a megjegyzései nem sokat számítanak a latban. Nekem.
Az első szériások addig érdekeltek igazán, amíg tartott a játék. A második széria végefelé beküldtek belőlük egyet kettőt - Kristófot is -, akkor volt róluk némi infó. Bulvárt nemigen olvasok, bár azért előfordul.
@Falatkányi: Kösz!
Alapból nem antipatikus Loki - nekem -, de majd meglátjuk. Az előző szériában volt egy srác, mintha valami zenész lett volna, de nem veszek rá mérget. Na, ő fantasztikusan nagy taktikusnak képzelte magát,volt is respektje kezdetben a többiek között, de aztán kihullott szépen. Mintha túltaktikázta (tematikázta?) volna magát.
A MTA pedig igazán odafigyelhetne a realitykre: a legújabbkori nyelújítás leleményei ezeken a helyeken születnek. Ez is még csak egy hete megy, aztán már megtanultuk, hogy maniperátor és a taktikázás helyesen tematikázás.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 12:50:39

@mézescsók: magyarul: se újságban se, neten nem láttam, így az övét nem/sem tudom felismerni.

De ettől persze még lehetnek tetovált farkú cimboráim, csak nem verik nagy dobra.
Meg hát ők se kötnek mindent az orromra. Úgymond.

Banyus83 2015.02.27. 12:50:43

@mézescsók: Szerintem a második szériában is az első hét beköltözői közül kerültek ki a nyertesek :-)

Womanity 2015.02.27. 12:51:11

@ByeKitty: Igen, ő lesz. A lány pedig Melanie, aki a való életben a menyasszony. Érdekes...

*Mazsola* 2015.02.27. 12:54:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: igen, meg ő is:) de csak azért mert nyelvújító:D

Banyus83 2015.02.27. 12:58:40

@Womanity: Komolyan még Aranypart Ádit is benyomták ide?

mézescsók 2015.02.27. 12:59:14

@sylerolam: Logisztika. Ismerik a játék menetét, tudják, hogy mikor megy haza nő, mikor pasi. Az új játékosnak nem kell 12 hétig ott dekkolnia, elég ha pár nappal előbb érkezik. A játék előtt a kezdők úgy tudom, már kint töltöttek pár napot, ismerhették egymást. És persze a castingról is. Továbbá az egyéb műsorokból. ahol már előfordultak.
@Majom1Parádé: A játék vége felé nem jön be új. Amikor már csak tizen maradnak, ejtegetik ki egymást. Aztán az előző szériából bemennek páran, akik eldöntik, hogy ki legyen a végső négy.
Többet nem írok róla, mert el kell száguldanom.

Mourinho már nem a király 2015.02.27. 13:01:03

Na valaki világosítson fel, én nem láttam a részt: szóval Topolka a fekete rózsával bárkit kiválaszthatott magának, és ezzel annak a csaját hazaküldi? A párválasztás nem úgy kéne menjen, hogy mindkét fél beleegyezik? Miva?

mézescsók 2015.02.27. 13:01:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jóvannnannnna !
Írtam, hogy miből gondoltam!
@Banyus83:
Valószínüleg így volt. Arra a srácra emlékszem nagyon - talán Krisz -, aki igen nagyarcú macsóként ment be (kivarrt autószerelő?) és igen nagyon pofára esett.
Kösz az infót.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.27. 13:02:52

@Sani: ugyanez megvolt a második évadba is.

Banyus83 2015.02.27. 13:03:16

@Mourinho már nem a király: De ez nem párválasztás volt. Topolkának pusztán meg kellett neveznie a neki legszimpibb srácot, akivel legszívesebben alkotna egy párt. Ő Petit választotta. Amúgy az éden Hotelben nem midíg úgy történik a párválasztás, hogy mindkét fél akarja :-9 Legalábbis a korábbiak tükrében...

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.27. 13:04:54

@Mourinho már nem a király: erre van a hogyvót. ez nem párválasztás volt, és alapból nem kell mindkét fél beleegyezése, ha védettsége van valakinek, oda áll, ahová akar, ő marad bent.

W.Jack. 2015.02.27. 13:15:35

@Womanity: Jajjj, Aranypart Ádám! Ő aranypartos vezetéknévvel is hozta ezt a formát, így teljesen hihető :)

Womanity 2015.02.27. 13:18:05

@Banyus83: @nughop: Igen, nagyon úgy tűnik. Ami viszont még érdekesebb, hogy a lány a videón, Melanie, a menyasszonya az életben. Így is lehet? :D

Womanity 2015.02.27. 13:19:56

@Banyus83: @nughop: Igen, nagyon úgy tűnik. Ami viszont még érdekesebb, hogy a videón szerelő lány állítólag Melanie, aki a való életben a menyasszonya. Így is lehet ezek szerint... :)

Banyus83 2015.02.27. 13:20:07

@Womanity: Hm, hát elméletileg nem. de én az előző szériáknál is tartottam a véleményem, hogy belenyúlnak a szerkesztők, a csatorna a játékba, szóval minden meglehet.
Amúgy, úgy utáltam Ádikát az Aranypartban, most miért kell idejöjjön????? :-( :-D

W.Jack. 2015.02.27. 13:20:46

@Womanity: :D Hát... Az egy fura és egyedi szitu, és mivel már a szereplőket beazonosítottuk, már csak az a kérdés, hogy tényleg ÉH-hoz köthető-e a felvétel. Vagy az már tény?

W.Jack. 2015.02.27. 13:22:59

@Banyus83: Adnak Neked még egy esélyt, hogy megkedvelhesd :) Gondolod, hogy ennyire nyilvánvalóan manipulált, elnézést: manuperált lenne a játék?

Banyus83 2015.02.27. 13:23:14

@Womanity: No, most gugliztam. Nyáron azt írták, hogy az éjjel-Nappal Budapestben kapott szerepet Ádika...akkor ez hogy van? Nem konkurencia?

Banyus83 2015.02.27. 13:24:44

@nughop: Bennem is ez merült még fel. Lehet, hogy nem is ÉH videó, csak egy kis reklám. A gugli azt mondja, hogy Aranypart Ádi a nyáron szerepet kapott az Éjjel Nappal Budapestben. Az emg igencsak konkurencia, nem?

Womanity 2015.02.27. 13:25:53

@Banyus83: Maximálisan egyetértek, menjen zenélni Levivel, pénzre úgy sem volt soha szüksége :D
@nughop: Ha lehet hinni a "lapoknak", akkor igen, hisz ez a botrány, hogy kikerült a felvétel, holott nem lett volna szabad. Bár ha tényleg megtörténik, és részt vettek a játékban, az szerintem elég nagy öngól.

Banyus83 2015.02.27. 13:25:55

@nughop: Nem tudom, az már durva lenne. De mondjuk a tavalyiban is annak gondoltam már, mikor Edina és Máté románcába azzal nyúltak bele, hogy kiutaztatták Máté (többiek elől eltitkolt) csaját és találkozhattak.

Banyus83 2015.02.27. 13:28:02

@Womanity: Én még nem figyeltem meg a fürdőszobákat az ÉH-ben. Van, amelyik hasonlít a videóban látottra?

lindaszücs 2015.02.27. 13:28:11

@sixx Péterre javasolnám a Dj Közgazdász megszólítást

Womanity 2015.02.27. 13:28:23

@Banyus83: Viszont facebookon megtalálható a lány Mandula Melanie néven, semmi álnév, mint a többieknél. Gondolom ez is szerzőéshez kötött, így ha ő is ott lett volna, akkor nem lehetne az igazi nevét használia, amíg a műsor tart. Tényleg lehet, hogy csak reklám, hátha erre felkapják az emberek a fejüket, Dennis és Fanni után szabadon :D

Womanity 2015.02.27. 13:30:20

@Banyus83: Fogalmam sincs, én sem figyeltem eddig a csempézést :D

Banyus83 2015.02.27. 13:31:11

@Womanity: Nem hiszem amúgy, hogy tiltva lenne nekik, hogy fent legyenek rendesen a face-en.

Womanity 2015.02.27. 13:33:28

@Banyus83: Onnan gondolom, hogy én Bencét ismerem, ismerősök is vagyunk és ő is hosszú időre fagyasztotta a lapját, majd a napokban "visszatért", de nem a saját nevén. Az ő lapjáról pedig eljutottam közös képeken keresztül a trióhoz, ők is más nevet használnak.

W.Jack. 2015.02.27. 13:37:23

@Banyus83: Ennek fényében tényleg kicsi a valószínűsége, hogy ÉH-s felvétel lenne (bár csempeügyileg én sem vagyok képben) Ha Máténak volt az idősebb barátnője, akkor arra még én is emlékszem, pedig azt az évadot csak felületesen követtem nyomon (elég komolyan befolyásolta az események folyamát azért az a húzás)

@Womanity: Reklámnak jó lehet minden, ami botrányos, akár ÉH-s akár nem :) Röhögnék, ha mondjuk az ÉNBP-nek lett volna eredetileg vmi kis reklám ez felvétel és sikeresen az ÉH malmára hajtják a vizet :D

Banyus83 2015.02.27. 13:37:44

@Womanity: Ja, értem. Így már más. Akkor még van remény, hogy nem kell ezt a figurát nézegetnem :-)

Banyus83 2015.02.27. 13:38:52

@nughop: Így van. És azért ha ennyire nyilvánvaló, hogy ők egy pár, akkor, ha betették őket külön a műsorban, az szerintem nem marad szó nélkül :-)

W.Jack. 2015.02.27. 13:40:06

@Womanity: Tehát más néven lehet akkor közösségi életet élni. Reméljük, hogy nem derül ki Számodra sem olyasmi, ami elveheti a meglepetés erejét, de azért izgalmas dolgok ezek :)
Bence amúgy a mindennapi életben is ilyen, mint amit eddig láthattunk belőle?

Womanity 2015.02.27. 13:41:52

@nughop: Visszanéztem az előző 18+ os posztokat és megegyezik a csempe. Sok pici apró csempe függőlegesen eltolva. A zöld és kék zuhanyzóban is ilyen van a képek szerint.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 13:42:49

"Loki becuccol a szingliszobába, leborotválja a hónalját, majd mennek le ismerkedési estre" ???hogymi? hogymi? :D:D ... méghogy Exploited. :D

W.Jack. 2015.02.27. 13:45:57

@Womanity: Ehhh....... :) Ez érdekes fordulatnak ígérkezik.

Womanity 2015.02.27. 13:48:10

@nughop: Bevallom őszintén, ami a bulizási szokásait illeti, azon egy kissé meglepődtem, és szerintem ezzel el is rontja az egészet, mert alapvetően egy értelmes és helyes fiúnak gondolom. A teste mögött megvan az esze is (még ha itt tényleg csak egy súlyt emelgető ostobának tűnik), két lábbal áll a földön, 15-16 éves kora óta dolgozik, magát tartja el. A Biotech USA szponzorált sportolója. Én többnek látom, mint ami eddig átjött belőle, remélem a későbbiekben ez változik.

W.Jack. 2015.02.27. 13:51:07

@Womanity: Érdekelne, hogy mennyire tud visszajönni ebből majd még. Szurkolok, hogy legyen még rá esélye :)

Axl__Rose 2015.02.27. 14:06:56

@Majom1Parádé: Amikor már csak 10-en maradnak elkezdik kijátszani egymást, amíg 4 nem marad. Volt aki maga döntötte el h hazamegy, hogy más maradhasson, mondjuk aztán semmit sem ért, mert a másik is kiesett később :-)

Ha 4-en maradtak, az öttagú (korábbi játékosokból álló) zsűri dönti el melyik páros menjen hűségpróbára. Legalábbis az 1. szériában így volt.

pogona vitticeps 2015.02.27. 14:12:21

A nyelvújításhoz, ugyanazon forrásból: ... folyóvizet megtörni = állóvizet felkavarni. A piluxoltam eredetével nem próbálkozom, lehet löbetű is kéne még bele... Azt viszont tudom már, hogy ha ketten vitázunk az ágyon, akkor mi biza két rossz házaspár vagyunk. :)

Magg. 2015.02.27. 15:37:03

@pogona vitticeps: sztem nem piluxol, hanem biluxol (nagyon figyel, de hiába, mert úgysem érti a látottakat)

perszepolisz 2015.02.27. 15:45:40

A műsort bemutató sajtótájékoztatón megjelentek figurák - akik a blog fejlécében is virítanak - spoilerek? Mert a csajok közül és a fiúk közül is legalább kettőn még nem látta a TV-ben. Pl a srácok közül a fejlécben lévő balról 2. kifejezetten ígéretes játékosnak tűnik.
Egyébként Loki szimpatikusnak tűnik. Mégiscsak egy rocker gyerek aki sörözik. Sőt szakállas. Hát hol voltak ilyenek eddig a valóságsókban?

perszepolisz 2015.02.27. 15:59:52

@perszepolisz: Atyaég mekkora gyíkságot mondtam! :DD Hát az Loki.

Bujumburi 2015.02.27. 16:23:59

@perszepolisz: :DDD egyébként én reménykedem, hogy nem feltétlenül ez volt a finálé- csapat, akiket a sajtótájékoztatón bemutattak, elég durva spoiler lenne.

Magg. 2015.02.27. 16:36:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Oki? Hogy jön ő ide? Vagy csak lemaradt az "L" betű? :DD

kanczy 2015.02.27. 16:39:44

Spoiler

A netre felkerült szexvideón Aranypart Ádám van, a tetkói alapján.

pogona vitticeps 2015.02.27. 16:53:31

@Magg.: Nómi Piluxot mondott. Ellenőriztem. Perverz vagyok, meghallgattam még 4x. :)

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.27. 17:00:42

@pogona vitticeps: biluxoltot mond, az meg létező szó.
@kanczy: jaja, tudjuk.

pogona vitticeps 2015.02.27. 17:08:49

@sixx: Ok. 2:1 oda. De nekem akkor is p... :D Amúgy meg mindegy, megajándékoz ő még minket szép szavakkal, jut is marad is.

Magg. 2015.02.27. 17:13:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ja, mert ez így nem jött át nekem, pedig visszanéztem, melyik kommentre válaszoltad. :)

Magg. 2015.02.27. 17:15:01

@pogona vitticeps: mint olvashatod, sixx szerint is bilux. :))
Lehet, h ez is olyan nyelvújítás, mint a tematikázás.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 17:20:05

@Magg.: :-D

Szeretem az ilyen bolondokat :-) Nem hiszem, h kellene, de mégis szimpatikus.

Magg. 2015.02.27. 17:21:25

Az feltűnt valakinek, hogy amikor Mariann beszél, a hanglejtése, a szavai (ezmiatt) és még a hangszíne is a VV Dóriéra emlékeztet? Ez biztosan a beépített implantoknak köszönhető. :DD

Pácsó Ármándó 2015.02.27. 17:22:55

@nughop: Máténál az ÉH2-ben a szerkik direkt elrepültették Mexikóba a barátnőjét, hogy megpróbálják megbontani a párosát Edinával :-)

Magg. 2015.02.27. 17:23:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Az Okit anno én is csíptem és most a Loki is egy szimpi fazonnak tűnik (egyelőre) :))

Gia Gianea 2015.02.27. 17:25:42

@Magg.: És nagyon jóban van az sss bötűkkel. :-)

W.Jack. 2015.02.27. 17:26:56

@Magg.: Igen, elég gyanús :) Mintha nehezére esne képezni az egyes hangokat. Nekem nagyon kell koncentrálnom, hogy értsem mit mond.

@Pácsó Ármándó: Igen én is így emlékeztem. De a barátnő idősebb volt, nem? Vagy csak annak tűnt?

Pácsó Ármándó 2015.02.27. 17:29:21

@nughop: Jóval idősebb volt, és Máté mondta E-nek, hogy elvált nő

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 17:40:23

@Gia Gianea: @nughop: konkrétan beszédhibás.

@Magg.: abszolút drukkolok magamnak, h élvezzem a műsort :-D

kamilla123 2015.02.27. 17:48:09

@sixx: Sixx, én csak most kapcsolódtam be az ÉH hogyvoltokba, és nem olvastam vissza a kommenteket, szóval, lehet,h már vki felfedezte a hasonlóságot, de nekem ez a Dominik tisztára (ifjabb) Baló György. Még ahogy beszél, meg a száját tartja, az is. meg ez az ijesztő halszem!!

*Mazsola* 2015.02.27. 17:58:15

hello:)

visszanéztem. Lokit csípem nagyon:)

pilux+1

*jinx* 2015.02.27. 18:03:00

@kamilla123: :))) tényleg!

Engem Peti Donra emlékeztet az első évadból. A szájszerkezetük, fogsoruk ugyanolyan. Nem lepődnék meg, ha kiderülni rokonok.

Pácsó Ármándó 2015.02.27. 18:04:05

@*jinx*: Engem egy kicsit a természete emlékeztetett rá, ahogy viselkedett

*Mazsola* 2015.02.27. 18:07:31

@Pácsó Ármándó: hádehogynem:)) amúgy az én fülemre nem köll adni, múltkor is Papolkát hallottam Topolka helyett:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:10:23

@*Mazsola*: jól van, megtartalak :-) Bíztam benned, teshókám :-D

Falatkányi 2015.02.27. 18:12:14

@Bujumburi: látomlátom! :) bár, ettől még lehetne másabb teste. De van 2m magas ismerősöm, aki kb 45kg és amerikai focizik, szóval.. :D

Falatkányi 2015.02.27. 18:13:30

@Pácsó Ármándó: mit jelent a bilux?? :D ezen a vidéken még nem hallottam :(

beacska 2015.02.27. 18:27:07

@Banyus83: Aranypart Ádám lánykori neve Éden Ádám volt...jegyzem meg csendben

Tóthi 2015.02.27. 18:30:40

@Falatkányi:
Eddig a következő értelemben találkoztam vele:
1. pislog, értetlenül bámul
2. villog (pl. index)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:35:13

@beacska: tényleg, a helyzet, h egyikben sem volt érdekes.

@*Mazsola*: de a vidék nagyon tetszik. Szép. Nyaralnék ott :-)

beacska 2015.02.27. 18:38:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jó, csak nekem bánccsa a szememet ;)...nem az Édenben adta az Aranypart Ádámot, hanem, ha nem lett volna közönséges a Paradicsomban, nem ment volna az Aranypartra...

kamilla123 2015.02.27. 19:13:23

még eddig nem olvastam vissza a kommenteket, mert csak most kapcsolódtam be, szóval lehet,h ezeket már kitárgyaltátok, de nekem pár dolog nem tetszik a korábbiakhoz képest ebben a szériában:
1. szarabb a zeni összeállítás, sokszor nem illenek a zenék egyáltalán a jelenetekhez
2. a főcímdal egy fos
3. a felhozatal sztem egyelőre nem olyan jó, valahogy nem látok nagy karaktert bent, de lehet,h ez még változni fog
4. folyamatosan spoilereznek benne, de nagyon durván
5.nem fordulatok vannak benne, hanem vhogy olyan túl direktek a csavarok. Szóval én tuti nem is taktikáznék bent, mert olyan szinten belenyúlnak a szerik, ahogy csak akarnak. Pl Apolka seggét most kétszer is megmentették (egyszer, amikor Marian beállt a pasija mögé, aztán meg amikor azt mondta,h ő volt vele barátságtalan az első este, mégsem esett ki)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 19:23:49

@kamilla123: huh,

1,2 egyetértek. 3,hátha változik.

4, ez is változhat, de tényleg béna.

5, egyetértek.

Gonosz törpe 2015.02.27. 19:34:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:
Figyeled, Dottyka, hogyan tud nézni Naomi?
Az a dominás nézés. Tanuld meg!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 19:41:28

@Gonosz törpe: az már kápó nézés, én kedvesen nézek :-D
Lehet, h ezért nincs sok kuncsaft ;-)

Gia Gianea 2015.02.27. 19:43:45

@Gonosz törpe: Azzal gyerekeket lehet ijesztgetni.. :-) Mondjuk Marianné sem jobb.

BarBwire 2015.02.27. 19:55:45

áááááá lemaradtam, pénteken hamarabb van?

Gia Gianea 2015.02.27. 19:56:48

@BarBwire: Nem az ismétlést nézed?

BarBwire 2015.02.27. 19:57:38

@Gia Gianea: ismétlés? Ezt még meg is ismétlik? 19-től?

*Mazsola* 2015.02.27. 19:58:25

@BarBwire: a frászt hoztad rám:DD ugyanúgy 20.20-kor kezdődik:)

Gia Gianea 2015.02.27. 20:02:15

A szuper tv2-őn ismétlik épp a tegnapi részt,aztán a rendes tv2-n lesz a következő rész.

Gia Gianea 2015.02.27. 20:04:18

Utána meg kapcsoljatok vicca a szuperre,mert jön a tabuk nélkül,meg az éjjeli kibeszélés.Ja,és hétvégén ne keressétek sehol az Éden műsort.Mert nincs.Majd hétfőőőn..

BarBwire 2015.02.27. 20:09:51

@Gia Gianea: Én is frászt kaptam, köszi az infókat. Azt hittem, hogy lemaradtam valamiről, de akkor nem.

malevil2050 2015.02.27. 20:15:19

Emeseeeeeeeeeee,keszdődiiikkkkkkkkkkkkk.

tryclops 2015.02.27. 20:16:42

Amúgy gratulálok a TV2-nek, hogy nincs élő streamjük, no para, akkor majd megnézem egy óra múlva reklámok nélkül. :DD

haruka 2015.02.27. 20:20:52

'stét! Überfos nap volt a mai, úgyhogy ajánlom, hogy a mai rész jó legyen!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.02.27. 20:23:05

Jo estet! Tegnap osszekevertem Bencet es Norbit, ti. hogy melyikre nem emlékeztem.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 20:29:59

@haruka: helló, holnap mmkk írok.

@*Mazsola*: tudtam én :-D

Vki közvetít?

*Mazsola* 2015.02.27. 20:30:04

hú, remélem Dominik kiesik

*Mazsola* 2015.02.27. 20:31:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Dominikot győzködi Apolka, hogy maradjon Nóri mellett, közben meg Lokit is meg akarják fűzni, hogy ő is Nóri mellé, és Dominik kipottyan. kb ez megy most:)

BarBwire 2015.02.27. 20:31:44

hehe, Man in Black zene.

BarBwire 2015.02.27. 20:33:44

A-polka megint énekel, énekesnőnek akar menni?

haruka 2015.02.27. 20:34:11

Levél, mindjárt párválasztó.

BarBwire 2015.02.27. 20:34:14

Leöevél: párválasztó ceremónia.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:34:30

küldik őket pakolni mert jön a párválasztó

BarBwire 2015.02.27. 20:35:09

Dominik ugy viselkedik, mint egy selyemfiú.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:35:31

Mariannak jó a ruhája:)

haruka 2015.02.27. 20:35:54

Kezdődik a párválasztó, megjött Berki.

BarBwire 2015.02.27. 20:35:57

A fiúk egész tisztességesen fel vannak öltözve.

BarBwire 2015.02.27. 20:36:39

A fiúk egész tisztességesen fel vannak öltözve.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:37:32

Nóri aszongya, hozzá is illene Peti, és Apolka mennyire kivirult Peti mellett

haruka 2015.02.27. 20:37:38

Adrienn boldog Patriktól, de azt nem jelentené ki 5 nap után hogy szerelmes.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:38:09

Patrik egyre jobban megbízik Adriban, és nem érzi szorosnak a gyeplőt

haruka 2015.02.27. 20:38:49

Nóri azt mondja, Adri és Patrik robbantható lesz később, mert Patrik annyira nem biztos Adriban.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:39:00

Dominik bízik Nóriban, de a riportban azt mondja, ezt csak tematikából mondta

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.02.27. 20:39:09

Adrienn es Patrik kozott dul a lamur, vagy ugy tunik. Peti hipszterjelmezben van most is.

BarBwire 2015.02.27. 20:40:46

Jéééé, Loki körbevágta a szakállát.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:41:48

Norbi is bízik Naomiban, de Loki szerint Naomi simán otthagyná

haruka 2015.02.27. 20:42:09

Naomi eléggé jobban van, mint tegnap, de olyan fejet vág mint aki szarba harapott. Loki aszongya úgy érzi Naomi pikkpakk lecseréli Norbit ha olyat tesz ami nem tetszik neki.
Norni szerint Loki sok.

haruka 2015.02.27. 20:43:33

A legjobban teljesített a kvízen Adrienn, mondja Berki.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:44:31

jutalma vmi progi lesz

haruka 2015.02.27. 20:44:49

Valahova menet majd valakivel. és végre kezdődik a párválasztás maga.

haruka 2015.02.27. 20:45:24

@*Mazsola*: nagyon jók vagyunk közvetítésből. :D

haruka 2015.02.27. 20:46:37

Loki választ majd utoljára, de most reklám. Szerintem Noémi mögé áll be. Utána meg úgyis majd leadják mi ment a párválasztó előtt, legalábbis remélem, régen így volt.

2015.02.27. 20:46:43

Loki nyugodtan mögém állhat :DD

'stét

*Mazsola* 2015.02.27. 20:47:25

@haruka: jó kis csapatmunka:) viszonzom Dottynak a tegnapit:)

haruka 2015.02.27. 20:50:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: annyit mondott Berki, hogy program, de hogy mi és kivel, az később derül ki. Mariann mondta még, hogy ebből kiderült, hogy Adri a legpletykásabb. :D

Krétagarbó 2015.02.27. 20:51:21

Lemaradtam az elejéről teljesen:( Volt vmi izgi?

BarBwire 2015.02.27. 20:52:21

@Krétagarbó: Loki levágta a szakállát.

haruka 2015.02.27. 20:53:16

Patrik kezd, odamegy Adrihoz. Adri erre számított.

haruka 2015.02.27. 20:53:46

Bence Mariannhoz megy persze

2015.02.27. 20:54:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Lobin mindjá hazamegy, kell valaki hogy ne unatkozzak. Hajlá Loki :D

jófej házisárkány 2015.02.27. 20:54:05

Volt már olyan, hogy vki mögé hárman is álltak? (Nyilván most nem lesz, csek kérdem)

*Mazsola* 2015.02.27. 20:54:31

Mariann tudja már, ki a B terve

Peti Apol mögé

haruka 2015.02.27. 20:54:36

Mariann szívesen maradna Bencével, de ha úgy alakul már van jelöltje
Peti Apolkához áll

*Mazsola* 2015.02.27. 20:55:10

Dominik hullasápadt és megy Nóri mögé

haruka 2015.02.27. 20:55:15

Hát úgy érzem nem lesz csavar, mindenki a párjához áll.

haruka 2015.02.27. 20:55:52

Nórinak jó a haja, sokkal jobb mint simán.

BarBwire 2015.02.27. 20:56:00

Dominik milyen kétszínű...

*Mazsola* 2015.02.27. 20:56:06

Norbi megy Naomi mögé

Krétagarbó 2015.02.27. 20:56:12

Lokinak védettsége van, vagy nincs?

*Mazsola* 2015.02.27. 20:56:42

Norbi aszonyga jól járt Naomival

haruka 2015.02.27. 20:57:05

Na most gyün Loki, és beáll Noémi mögé

Krétagarbó 2015.02.27. 20:57:08

@ornyim: Köszi:)

Loki hova áll? Naomi vagy Nóri?

haruka 2015.02.27. 20:57:46

Őket érzi a leggyengébbnek, azért állt oda.

@Krétagarbó: nincsen neki.

*Mazsola* 2015.02.27. 20:58:17

tetű upc

Dominik biztos Nóriban

Krétagarbó 2015.02.27. 20:58:34

Nóri jobban járna Lokival.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 20:58:37

@haruka: v baráccságos :-D

@fosch9: máris dobod? Szomorú lesz :-)

@Yooha: jó, azt tudom, de mégis mi az? Baájalex is az, de mitől? :-D

Szoba kilátással 2015.02.27. 20:58:52

@Szoba kilátással: a ruha meg rajta ... Milyen felsőteste van mar

BarBwire 2015.02.27. 20:59:15

Szerintem Dominik tipli van.

2015.02.27. 21:00:20

@Szoba kilátással: bubi :)
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: neeem egymás mellett elférnek már vasárnapig :D
@BarBwire: lokikánk bent maradt :D

*Mazsola* 2015.02.27. 21:00:43

Loki:DDDD és a Gekko hazamegy:) Nóri tudta, hogy a háta mögött szervezkedett

most mutatják, ahogy Apol győzködi Nórit, hogy Lokit válassza

BarBwire 2015.02.27. 21:00:58

@fosch9: nyugodság van, Lokinak nem a szakállában van az ereje :-D

haruka 2015.02.27. 21:01:02

És Lokit választotta, mert Dominik szervezkedett a háta mögött. Most mutatják hogy 1 nappal előtte Apolka fűzi Nórit hogy Lokit válassza.

2015.02.27. 21:01:44

@Krétagarbó: ez csak időszerű remélem, egy életrevalóbb csaj jobb lenne Lokinak

Norbi a málé is mehetne lassan.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:02:32

@BarBwire: :DDD

Breki izzasztja Dominikot:DDDD

haruka 2015.02.27. 21:03:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: van, Nóri kivan akadva Dominikra hogy szervezkedett, ráadásul idióta módon el is mondta másoknak is.

2015.02.27. 21:04:06

Lokcsi manó hogy figyel már ki a szemiből a kis szakálla mögött vigyorog meg köll zabálni.

BarBwire 2015.02.27. 21:04:31

@fosch9: Cukkermanó mosolya van.

Krétagarbó 2015.02.27. 21:04:54

@BarBwire: Hehehe, mutatták is, amikor beretFálkozott? :)

*Mazsola* 2015.02.27. 21:05:00

Nóri nem örül Lokinak, de ideig-óráig jó lesz

haruka 2015.02.27. 21:05:01

Na, vége a ceremóniának. Nóri nem örül Lokinak, le is akarja cserélni amint lesz lehetősége.

2015.02.27. 21:05:23

@BarBwire: nyiháháhá :D de jó vagy
gyere költözzünk be lokihoz :)

BarBwire 2015.02.27. 21:05:45

@Krétagarbó: Neeeem, csak mikor hónaljozott.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:05:47

hehe, Loki is ki akarja golyózni Nórit:)))
jó lesz ez:)

haruka 2015.02.27. 21:06:52

Nem viselte meg őket a távozás, Bencéék épp Dominikon röhögnek :D

BarBwire 2015.02.27. 21:06:52

@fosch9: Biztos örülne két csajnak.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:06:59

Loki Naomival bandázik, aztán csatlakozik hozzájuk Nóri

*Mazsola* 2015.02.27. 21:07:38

Naomi szerint Nóriék jó páros lennének hosszútávon

2015.02.27. 21:07:52

@Yooha: igen köszöm szépen nem találtam a szavakat :D
@haruka: Loki is :D
@BarBwire: aaaazzám :D lecsókolnád szája széléről a porcukort? :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.02.27. 21:08:16

A szajhoz emelt cigi miert van kitakarva? Siman kezben tartva meg nem.

BarBwire 2015.02.27. 21:08:35

@fosch9: Őszintén? Nem. De jó játékos.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:08:46

Mariann, Apol és Adri azt taglalják, hogy Nóri elcseszi, pedig szerintük is jó neki Loki

2015.02.27. 21:09:06

@BarBwire: nem esne kétségbe láttad hátán a csillag tetkót? :D wow

haruka 2015.02.27. 21:09:35

Nem értem mit beszél Mariann. :/

2015.02.27. 21:10:02

@BarBwire: nekem bejövős :D mókásfeje van

BarBwire 2015.02.27. 21:10:32

@fosch9: Volt egy cikk az összes tetkójáról, melyik miért lett felvarrva, és három csillaga volt, csak kettőt leszedetett. Vagy valami ilyesmi.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:11:27

Adri aszonyga, ha Patrik kiesik, ő megy utána

Krétagarbó 2015.02.27. 21:11:47

@fosch9: ez igaz, de úgy tűnik, egyik sem képzeli hosszútávon a másikkal. Nóri sztem hamar megy a hotelből haza.

2015.02.27. 21:12:16

@BarBwire: jaj azt majd elolvasom még nem néztem :))

haruka 2015.02.27. 21:12:31

Patrik-Adri smárolnak, meg cukiskodnak hogy ha az egyikük megy, a másik megy utána.

Peti a családjáról mesél, faterja orosz, el is mondta oroszul a nevét, de azt nem tudom leírni. :D Megszülte anyukája, aztán be is adta a válópert kórházból kifelejövet. Kemény. :D

*Mazsola* 2015.02.27. 21:13:38

Mariann nyalizik Apolnak

2015.02.27. 21:13:59

@BarBwire: adriék már matattak párszor hogy mennyire nem tudom
@Krétagarbó: mehet is málé nagyon mint a norbi

BarBwire 2015.02.27. 21:14:07

Bence már megint tintás.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:14:24

@BarBwire: téged is csak az érdekel :-D

Juj, adás van, dikk :-D

Krétagarbó 2015.02.27. 21:14:28

@BarBwire: akkor mégis lemaradtam a legjobb részről:)

Bence sírósra itta magát

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:15:23

Loki hátán a csillag tetkó mellett a 3 szinte láthatatlan 3 csillag h lett csinálva?

ByeKitty 2015.02.27. 21:15:29

Volt már olyan, hogy egyetlen héten két alapjátékos is kiessen?

2015.02.27. 21:15:33

mekkora gagyi már a faszik már imádják egymást smaci is lesz?

jófej házisárkány 2015.02.27. 21:15:35

Most miért bőgnek? Lemaradtam

haruka 2015.02.27. 21:15:51

@BarBwire: de most sírósrészeg, ilyen még nem volt.

*Mazsola* 2015.02.27. 21:16:25

@jófej házisárkány: vmi haláleset miatt, ami akkor volt mikor Bence 14 éves volt

Krétagarbó 2015.02.27. 21:16:34

@Yooha: biztosan szívni csúnya dolog...:)

Naomi és Loki? :)

*Mazsola* 2015.02.27. 21:17:14

Loki Naomit ölelgeti

haruka 2015.02.27. 21:17:27

Loki bement Naomihoz aztán ölelgeti az ágyban, Norbi illedelmesen kint várakozik a szoba előtt. :DD

2015.02.27. 21:19:25

@Krétagarbó: én tegnap már írtam, h jó páros lenne Naomi-Loki

Krétagarbó 2015.02.27. 21:21:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: hogy hány fok van Costa Ricán. Itt miért nincs mindig nyár? ???:)

nathalie 2015.02.27. 21:21:41

mennyire könnyű megnyerni ezt a játékot egy férfinak... nem kell mást tennie, mint puszilgatni a párját, meg kedvesnek lenni vele.

Krétagarbó 2015.02.27. 21:22:39

Jujujj, Apolkát baleset éri! Skorpió? Kígyó? Mérges pók?

Falatkányi 2015.02.27. 21:24:05

Ezek tök cuki jelenetek. De Marianna miért fürdette meg az urát?

Krétagarbó 2015.02.27. 21:24:18

@fosch9: nem egy hétköznapi pár lennének, az biztos. nekem is tetszene így.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:24:31

@nathalie: ehhez idióta, hülye libák is kellenek.

@Krétagarbó: mert én nem szeretem :-D san José holnap 29 fok, kicsit felhős .

Falatkányi 2015.02.27. 21:24:55

@Krétagarbó: Naomi lelöki a lépcsőn? :D Peti meg majd aggódik a váróban :))

nosce 2015.02.27. 21:25:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:

breki azt mondta nappal 40 fok volt és 80% párataírtalom, aállandóan cserélmni kellett a ruhát h ne legyen izzadtságfolt

2015.02.27. 21:26:06

@Krétagarbó: remélem meglépik :D
@Falatkányi: biztos megsajnálta

nosce 2015.02.27. 21:26:14

@Krétagarbó:
cápa, felúszott a mödanciéba

nathalie 2015.02.27. 21:26:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: akkor pipa, mert itt csak azok vannak.
egyébként sztem a nők 90%-nál bejön, bármennyire fájdalmas. olvadunk..

Krétagarbó 2015.02.27. 21:27:12

@Falatkányi: aranyosak voltak együtt Mariann és Bence, pedig külön-külön nem voltak szimpik. Mariann olyan kis gondoskodó Bencével.

beacska 2015.02.27. 21:28:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: úgy, h az exeit jelképezi, a szakítások után "ki lett tépve" jelentsen ez bármit is

Falatkányi 2015.02.27. 21:28:32

@Krétagarbó: én azon lepődök meg, hogy ezek a párok tényleg aranyosak együtt. Nincs karakter akit lehetne fröcsögve utálni.

Krétagarbó 2015.02.27. 21:29:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: genyó vagyol:) nem baj, lassan vége a télnek, nemsokára itthon is 30 fok lesz:)

malevil2050 2015.02.27. 21:32:29

Semmi meklepetés,sima papírforma,a 2 fix bejött.A következőkben etyenlőre csak 2 és 3 esélyek vannak.Mit keszd loki naomival és fordítva? és mi lesz esz a kórházi esemény?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:32:46

@nosce: én a holnapit néztem, de ezt olvastam. Biztos levegőt sem kapnék :-D

@Krétagarbó: tudod, h az vok, most min lepődtél meg? ;-)

@beacska: na, ezt honnan tudjuk?

nosce 2015.02.27. 21:32:58

@Krétagarbó:
klíma nélkül ? Kemény :)

Krétagarbó 2015.02.27. 21:33:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Falatkányi: remélem nem komoly, bár az volt az előzetesben, hogy vmiről dönteniük kell. Mondjuk fekvőgipsszel mondjuk nehéz lenne játszani ezt a játékot.

Bírom Hódit. Nagyon jófejcsi.

Krétagarbó 2015.02.27. 21:34:35

@nosce: a klímát nem bírom. tengerpart vagy mödanszié mellett? simán ki lehet bírni.

Falatkányi 2015.02.27. 21:34:52

@Krétagarbó: fiúkról néztek fényképet. A reklámban meg elspoilerezik Adri jutalmát és azt is, h Apolka lesz még a műsorban.

2015.02.27. 21:35:25

@malevil2050: nemsoká lesz naomi és loki szerintem
@Krétagarbó: hódi van? őt én is - cincit nem nézem

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:35:36

@nathalie: igen, én is vállalom, annyi, h csak ideig hagyom magam, de persze, h mindenkinek jó.

Krétagarbó 2015.02.27. 21:36:05

@nosce: @Krétagarbó: mödanszié cápa nélkül, persze:)

Krétagarbó 2015.02.27. 21:36:49

@Falatkányi: a reklámot már nem láttam.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:38:06

@Krétagarbó: igen, de vmi levelet olvastak, v fényképet, akkor háttal ott volt.

Pamela nekem nem jön be.

malevil2050 2015.02.27. 21:38:25

@fosch9: Nem tom itt natyon kevés logikus történés van.Sztem loki mekpróbájja megveszetni a lyányt,vaty csak,rossz nő nincsen,csak nem ittunk eleget effektus vót

beacska 2015.02.27. 21:41:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: hömmm, vki belinkelt ide egy cikket a lakók tetkóiról. h mi mit jelent, és miért került oda. abban volt....Lokié volt a leghosszabb :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:42:11

@beacska: hát, nekem ezek a random tetkók nem tetszenek.

Linket, plízzz :-)

2015.02.27. 21:42:47

@malevil2050: nem baj majd kavarják együtt a szart jó lesz az :D

beacska 2015.02.27. 21:43:08

Loki-Naomi páros? hmmm...nem tűnik rossznak...ez az első eset, h tetszik Naomi. nem játsza feleslegesen a keményt...

viszooont, úgy látom, megint pasi jön be! Norbi parázhat ;)

Falatkányi 2015.02.27. 21:46:34

@Krétagarbó: most másik volt, Apolka talán elesett, de ott ül mikor választhatnak h ki jön be

beacska 2015.02.27. 21:53:35

mi van, átmentetek a Villába? :(

nekem tetszett ez a mai rész: Apolka-Peti páros ari, de Marianna-Bence is, bár észre vettétek, h nem vágták be, h őket is faggatta-e Berki a Ceremónián? olyan kis érdektelenek...

és hát Loki-Naomi az új remények... (de fő favoritom egyelőre Peti-Apolka marad)

Krétagarbó 2015.02.27. 21:54:34

@Falatkányi: teljesen elrontják ezekkel az előzetesekkel.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 21:55:08

@beacska: na, Loki megtestesíti a gondolataimat, h miért utálom a tetkókat :-D

@Krétagarbó: heverni a parton, nekem menni kell mindig, azt meg nagy melegben nem jó :-D

Krétagarbó 2015.02.27. 21:55:43

@beacska: sztem igen, de már nem tart sokáig szerencsére:) Na én is megyek:)

Krétagarbó 2015.02.27. 21:58:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: néha az is jó lehet, van egy csomó könyv, amit kiolvasnék. De én is szeretek menni is...

beacska 2015.02.27. 22:11:27

@fosch9: +1 szolgálunk é' svédünk...ja, nem, az más ;)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.27. 22:22:03

@beacska: Az én voltam. Bár lehet más is megtette. Elég érdekes -legalábbis nekem- a tetkók története/jelentése

beacska 2015.02.27. 22:27:25

@Majom1Parádé: igen, akkor, ha VAN jelentése. úgy néz ki, h Lokinál legalább van. nekem ebben a témában a kedvencem a Memento című film ;)

malevil2050 2015.02.27. 22:52:17

" Dobozban szexelnek az új tévéműsorban " - nem akarok cocoh lenni,de loptam,,,, és utánna borszasztó okos cakemeberek kielemzik ,,,,nahh esztet aggyátok össze.esz meg ér 5 hihit...hihhihihihi

Banyus83 2015.02.27. 23:05:52

@Pácsó Ármándó: Én is ezzel érveltem ;-)@beacska: Melyikben? Nekem ez komolyan kimaradt, pedig láttam mind2 elődöt

beacska 2015.02.27. 23:12:14

@Banyus83: igazad van!!! az nem ádám volt!!!! Levi???

Banyus83 2015.02.27. 23:13:37

Egyébként valaki szólt már a tv2-nek, hogy az előzeteseket ritka szarul vágják össze? Mindig elspoilereznek valamit. Vagy csak én gondolom így?
Nekem Botox tiszta Horváth Éva :-)

Banyus83 2015.02.27. 23:14:20

@beacska: Igen, ő volt mindkettőben. Basszus komolyan azt hittem, ennyire kihagyok már :-)

beacska 2015.02.27. 23:16:42

@Banyus83: jaa, én meg annyira a hányásra fixáltam, h nem is tűnt fel a név :D...bocs, ha vkit félreinformáltam, de vhogy Dotty is vette az adást ;)

Banyus83 2015.02.27. 23:19:23

@beacska: Hihi :-) Én Beckstől várok hasonlót az mostaniban :-) Nekem valahogy ő hajaz Levire

beacska 2015.02.27. 23:23:08

@Banyus83: szerintem inkább Bence. hiába mondja Patrik, h a bulik nála KO-val szoktak végződni, szegény Bence tűnik olyannak, mint aki nem nagyon szokta az italt...

beacska 2015.02.27. 23:28:23

@Banyus83: néztem a Levi FB oldalát, teli van a kisgyerkőc képeivel...affene se gondóta vóna ;)

raspberrypie 2015.02.27. 23:31:09

ÉH1-ÉH2nél volt vagy 1000-2000 komment, most meg 400 :O mi történik? :(

Banyus83 2015.02.27. 23:36:22

@beacska: Én is megnéztem...Ltod, miből lesz a cserebogár :-) Bencét illetően igazad lehet.

beacska 2015.02.27. 23:36:44

@raspberrypie: még megy a VV. jövő héten már nem lesz

Banyus83 2015.02.27. 23:37:24

@raspberrypie: Szerintem még nem indultunk be rendesen...ott azért egy idő után kialakult, hogy ki kit kedvel, és többet ment a témázás, vagy tematikázás :-O

beacska 2015.02.27. 23:37:38

nna, én megyek, jójcakát! holnap ugyanitt tali ;)

raspberrypie 2015.02.27. 23:38:44

@beacska: Nézettségi adatokat most nem tudom, de bukott az ÉH? VV üti?

mocskosmacska 2015.02.27. 23:48:08

Amit nem értek: ott vannak a nagy egzotikus nyárba és ahelyett, hogy élveznék, azon agyalnak, hogy kit kellene legközelebb hazaküldni. Én tennék rá, amíg nem én vagyok az.

mocskosmacska 2015.02.27. 23:49:37

ez a Bence-patrik-norbi hármas lesznek azok a pöcsök, akik majd azt hiszik, hogy ők mekkora királyok és a hotel a birodalmuk.

Chuck Νorris 2015.02.28. 00:07:49

már megint nem megy az online?

kamilla123 2015.02.28. 00:40:37

az a baj ezzel az egésszel,h egyelőre iszonyat unalmas.

Pácsó Ármándó 2015.02.28. 08:09:47

@raspberrypie: Nem az első héten volt ennyi szerintem :-)

@Banyus83: Ahhoz képest Bence iszik a leghatásosabban :-)

@mocskosmacska: Hát ez az. Ha nem szervezkedsz, nagyon hamar véget vetnek a nyaralásodnak. Bár, ha szervezkedsz de bénán (lásd Dominik) akkor is :-)

2015.02.28. 08:35:53

mi lett a szavazás vége, szombaton vagy hétfőn kapjuk az öfit?

Gonosz törpe 2015.02.28. 08:56:06

@Falatkányi: Nekem van egy, Patrik.

jófej házisárkány 2015.02.28. 08:58:30

@fosch9: Én hétfőre szavaztam, és akkor a szombat nagyon vezetett, szerintem az nyert. Lehet, hogy szombaton sixx is tovább alszik :)

W.Jack. 2015.02.28. 09:07:29

@jófej házisárkány: Én is szombatra adtam a voksomat, de könnyen lehet, hogy sixx is tovább pihen, meg esetleg abból indul ki, hogy hétvégén nem kel más sem reggel 6-kor (csak akinek nagyon muszáj :))

2015.02.28. 09:11:25

@Pácsó Ármándó: @jófej házisárkány: én szombatot reméltem, kíváncsi vagyok mit döntött sixx mert én is szombatra emlékeztem, hogy arra szavaztak többen, de lehet felülbrálja, meglátjuk

mocskosmacska 2015.02.28. 09:15:09

@Pácsó Ármándó: -Ez hülyeség. Először is, mert itt nagyon sokminden múlik a véletlenen. (pl. timi kiesése vagy amikor az első részben visszajött a kiesett gyúrós gyerek csak azért, mert a szerkeztők éppen úgy gondolták.) Másodszor is a hülyén szervezkedők most éppen bentmaradnak és ez nem más, mint a tirumvirátus. Kitették Domikot és benntartották Lokit. Lokit, aki úgy összemelegedett Noémivel, hogy a csaj amint lehet dobja Norbit és bomlik a tirumvirátus. De ez az ő agyukig nem jutott el, abban az van, hogy: " hű ha kitettem dominikot, akit nem kedvelek, mekkora taktikás (majdnem taktikus írtam) vagyok." Ezek érzelmi alapon játszanak, nem reálisan. És ha bármeddig is eljutnak, annak a birkaszellem az oka. Ugyanis mindenki a kezdőcsapathoz akar tartozni és nyal nekik. Pókmajom azért volt frankó játékos, mert szembeszállt a királyi udvartartással és így végre színt és izgalmat kapott a műsor.
Szerintem itt a legjobb taktika: olyan pár, akiben megbízok és kitartunk egymás mellett, míg ha a másik végihugyozza a padlót, akkor is, élvezni a nyaralást és elleni mindenkivel, mert a többiek az alapján fogják kidobni az embereke, hogy kit kedvelnek és kit nem, nem az alapján, hogy ki a veszélyes a játékukra. A többit a szerencsére bízni, mivel a szerkik is elég keményen beleszólnak a dolgokba.

Pácsó Ármándó 2015.02.28. 09:15:50

@nughop: @fosch9: @jófej házisárkány: Igen, ez nem reggel hatkor jön :-) Sőt, egy finom reggeli után megírhatja szép kényelmesen most is, amikor ide kommentelgetünk :-)

Pácsó Ármándó 2015.02.28. 09:24:06

@mocskosmacska: A hülyén szervezkedő Dominik volt nálam, mert olyan embert környékezett meg, (Apolkát) aki egyáltalán nem való neki és mellé még elég feltűnően. Ráadásul nem beszélgetett a Hármassal, mindig elhúzódott. A Hármas meg iszik és ölelkezik, amit csinálnak az messze van a szervezkedéstől. Egyetértek a jó taktikáddal, csak először nem fejtetted ki ennyire :-) Azt írtad, hogy ne agyaljanak, csak nyaraljanak. És erre válaszoltam én, hogy az kevés :-)
Norbinak sürgősen néznie kell valakit, ha egy másik fiú (Loki) az ő párját ölelgeti esténként az ágyban :-)

2015.02.28. 09:27:24

gyertek van új :)

mocskosmacska 2015.02.28. 09:31:13

@Pácsó Ármándó: Szerintem totál értelmetlen volt kidobni egy befolyásolható, gyenge játékos tés bent tartani egy erőset.. Max így szép nyerni alapon. A csajokban peidg azt nem értem, hogy miért úgy akarnak nyerni, hogy folyton azt hangsúlyozzák, hogy ők mekkora végzet asszonyai, mindenkit csak kihasználnak és átvágnak. Aztán majd üres szemmel néznek maguk elé, amikor a párjuk már 500 000-nél eldobja az aranygömböt.

2015.02.28. 09:31:52

@Pácsó Ármándó: mégis hétfőn lesz rendes poszt ami jött az csak egy kis f.sz mutogatás

@mocskosmacska: én remélem, hogy loki és naomi meglépik, norbi nem szimpatikus a fiú hármas meg óvoda ahogy egymást ölelgetik, dehát jönnek itt még mások is és lesznek védettségek, remélem sok felbomlik a kezdő csapat párjaiból,
egy kis pókmajom vendégjátékot értékelnék

Pácsó Ármándó 2015.02.28. 09:32:35

@mocskosmacska: Azt mondjuk nem értem, hogy miért jó "mindenkivel elleni"? :-DD
Sok lenne a gyerkőc :-DD

mocskosmacska 2015.02.28. 09:37:11

@Pácsó Ármándó: Szerintem pókmajom rohadt izgivé tette a játékot.
Meg apolkát sem értem. Lobbizik Dominik kirakásért (aki bármikor előhúzható a kalapból, ha petivel gázok vannak) azért hogy loki (aki szövetséget akar kötni az apolkát kitenni akaró naomivel) bentmaradhasson. Ez mennyire rális?
süti beállítások módosítása