Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x101 - Denis a nők megmentője!

2015. február 25. 09:00 - Bruti

Az utolsó hétbe léptünk és rutinos VV nézők már tudják, hogy a műsor ilyen tájt leledzik a moslékos vödör legalján. Már nem segít a konfliktusok bejátszása, nem segítenek a szabadtéri programok, sőt még az se segítene, ha valaki a csillárról lógva hányná telibe a kamerákat. Csak egy módon lehet menteni a menthetőt, ha beküldenek néhány érdekes karaktert az előző szériákból. Ez történt tegnap és egy érdekes utolsó kiválasztás.

Bencével indítunk, ő meg egy kis szavazásra hívja a nézőket: Kire tenné a jelet? A szavazás csak azért érdekes, mert sokat megmutathat abból, hogy a nézők éppen kivel szimpatizálnak. Aztán ugrunk a kecóba, ahol éppen Kazaltól búcsúznak el a lakók. Kazal fejét stílusosan egy mini szolihoz erősítették, hogy valami ellensúlyozza a sötétséget. PVC kezdi, és valamiért nem hajtja el az anyjába, hanem viszonylag értelmesen búcsúzik. Robin dettó, de azért finoman beszól, hogy ő még mindig itt van, Kazal meg ugye… Nyálas retorikája semmit sem változott és az sem vált előnyére, hogy megnyerte a párbajt, mert még fölényeskedőbb, mint általában. Jön Komisz, aki láthatóan meg „le van ülve, mint az iszap” és „fogalma sincs, hogy milyen rendezvényen van”, csak, hogy az ő fordulatait használjam. Kifejti, hogy mennyire szereti Boglyafejűt, főleg a haját, meg a seggét. No, meg persze a belsejét is. Hát, azt tényleg lehet is.

x1.jpg

Nincs Kazal, reggel csendre, nyugira ébrednek a lakók. Nyálas ennek hangot is ad: „Erre gondolhattunk volna előbb is!” mondja, PVC meg nevetgél rajta. Hát, ja. Gondolhattatok volna, csak éppen azzal voltatok elfoglalva, hogy kéne egymás belét kitaposni. Máris jön a feladat, mindeni mondja el, hogy a másik miért nem nyerheti meg a játékot. PVC, Komisszal kezdi. Szerinte azért nem nyerhet, mert nem őszinte vele, meg szemét is, ő szívvel várta vissza a párbajról és erre ez a kretén meg hátba támadja. Van igazsága, na. Nyálas szerinte egy paraszt. Nocsak? No, jó nem így fejezi ki magát, de lényeg a lényeg. Aztán Nyálas kivédekezi és PVC, meg még helyeselget is neki. Sőt kifejti, lehet, hogy túl szigorú volt vele! WTF? Mi a fasz van ezzel a nővel? Lehet, ezzel az ide-oda hajlok a szélben viselkedéssel el lehet jutni a döntőig, de megnyerni? Jön Robin, aki azért nem nyerhet, mert egyszer csúnyán beszélt vele. OK, ez tényleg kizáró ok.

x2.jpg
Nyálas, PVC-vel kezdi. Ő azért nem nyerhet, mert vastagon benne van abban, hogy őt kiküldték az Ádinájával, Komisz meg azért nem, mert összebalhézott PVC-vel, mikor a lány mindig támogatta. Robin azért bukja a nyereményt, mert valaki meghúzta a sarokban. Erre még Robin is visszakérdezett, de a válasz ugyanaz:

„Sarokban való meghúzás”

Mindig is mondtam, tanult embernek nincs párja. Illetve még ez se igaz, mert ott van Ádina. Szóval, ha meghúzták a sarokban, ha nem, Robin megváltozott és ezt nem érti a mi MTA tagunk. Én meg azt nem értem, hogy mit akarnak ettől a szerencsétlen Robintól? Amíg nem szólt vissza az volt a baj, most meg, hogy visszaugat, mindjárt jön a „nézd már a harcicsivavát, hogy elkezdett játszani”.
Komisz kifejti, hogy nem utálja PVC-t, de ez nem az ő rendezvénye. Jól elvolt, ivott-evett, szolizott oszt’ ennyi. Robin azért nem nyerheti meg, mert jószívű, és mindig megbocsájt, ezen kicsit még elmélkednének, de Nyálas már úgy hőbörög, hogy ő jön, mintha rohannia kéne megszerezni egy PhD fokozatot. Na, akkor meg is kapja, hogy többek közt ezért se nyerhet, meg azért, mert nem tiszteli az ellenfeleit. Nyálas a riportban nagyon szimpatikusan elmondja, hogy pont leszarja ezt a három gecit és azért küldik mindig őt párbajozni, mert félnek kimenni. Én meg azt hittem, hogy azért küldik, mert utálják, mint Habony a vakut, de mit tudok én ezekről a dolgokról.

x3.jpg
Robin esküszöm vicces. Olyat odapiszkált Nyálasnak, hogy komolyan felröhögtem.


„Azért nem nyerhetsz, mert rosszul indítottál az elején, és NEM CSAK AZZAL, HOGY BEJÖTTÉL, hanem, hogy nagyképű flegma voltál…”


Aztán megkapja, hogy trágár, agresszív hazudós paraszt, aki mások háta mögött beszél. Ez mondjuk a fél villára igaz volt, szóval nagyon nem lógott ki a sorból, de ettől még jellemző. „És mi ez az arculatváltás?” Leckéztet tovább Robin mester. „Csak nem rájöttél, hogy ezzel a tahó éneddel nem mész sokra?” Hahaa priceless!
Jön Komisz, aki Kazal miatt nem nyerhet, meg mert exhibicionista. Hogy PVC miért nem nyerhet, az nem derült ki.

x4.jpg
Az uccsó hétre tehát beköltöztek a volt vellalakók: Anett, Iza, Szandika és Attila. Illetve ne feledkezzünk meg Arthur Bandiról se, nagyon jó fej blöki. Szóval berontanak, gyors ismerkedés, pia, bulika. Attila megjegyzi, hogy Nyálas, meg a humor nem járnak kéz a kézben, majd rámegy PVC-re. Közben Nyálas, Anettel flörtöl, de a csaj hamar Ádinára tereli a szót, mire a jó Lacink észbe kap: nem kiesni a hősszerelmes szerepből! Levél jön: A lakók döntsék el, hogy ki kivel alszik. Ez azért vicces, mert Komisz és Nyálas mindenképpen Attilát akarták megszerezni maguknak, de végül PVC kapta. Robinra rápattant Szandika, Komisz végül Anettel, Nyálas pedig Izával fog fetrengeni. Az est még tartogatott egy komolyabb beszélgetést. Anett és Robin, (akik egyébként egészen összemelegedtek) rámentek Nyálasra. Anett végighallgatja Laci eddigi villacsajozásait és közli, hogy neki nem hiteles ez a hősszerelmes státusz, Robin meg igazolva látja elméletét, amivel megint kihozzák emberünkből a parasztot.

x5.jpg
És itt az utolsó kiválasztás. Hál’ istennek most nem nézegetünk videókat, helyette a kiesettek segítenek a lakóknak. Az első kettő, Vikacsu és Sínésznő, akik Komisznak üzenik óvatosba, hogy PVC-t vigye. Jön Úszómestergeci aki Nyálasnak üzen, hogy az eszére hallgasson (nagy segítség a srác). Jabba, Komisznak, hogy Nyálast vigye. Fiastyúk PVC-nek üzeni, hogy… a fasztuggya mit üzen neki, leginkább azt, hogy „Hajrá, nagyon legyél ügyes”. Istenem, ez tényleg műsort vezet valahol? 12ker Robinnak: „Nem biztos, hogy az a legnagyobb ellenséged, akire te gondolnál, a szuperképesség meg visszaüthet”. Ms. Erdély kisszerelmének üzeni, hogy most menjen az, aki még nem volt, Kazal meg persze Nyálast ajánlgatja Komisznak.
A kiválasztást Robin kezdi, következetesen Nyálasra rakja a jelét. Komisz és Nyálas PVC-re pakol, PVC (aki közben megkapta Robin duplázó képességét) Komiszra tesz. Mivel így 2-2 az állás, Komisz dönti el, hogy ki megy. A hülyéje meg magát válassza. Persze lehet, hogy így lesz jó, de minek kockáztatni? Ráadásul eddig azt hangoztatta, hogy csajt nem vinne, Robint meg ugye minek, így marad Nyálas. Az meg kétes kimenetelű. No, de nem én ülök ott, annyira nem, hogy ezzel el is köszönök tőletek, mivel ez volt az utolsó VV7 hogyvoltom. A tippem a végére, ha megengeditek: Komisz-Nyálas párbaj jön, amiből visszajön Nyálas. A harmadik PVC lesz, majd mikor a legjobban fáj és karnyújtásnyira van a nyeremény, Nyálas elveszti a döntőt. Robin meg röhög és röhög... :D Cső!

x6.jpg

Címkék: vv7 dsns
1213 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr miss 2015.02.25. 09:21:18

mint mindig, tök jó poszt, köszi Bruti!
én már rég nem nézem, de vissza se a videókat. csak az eredmények érdekelnek még, na meg a hv. :)

Mona Vandervaal 2015.02.25. 09:22:50

Sziasztok!
Az utolsó két mondatot nagyon adom :-D ettől függetlenül már szombaton is lenne rá lehetősége, hogy a vasárnapi mókát Edussal kéz a kézben nézzék, de amit írt Bruti, az zseniális :-D

csiri bá 2015.02.25. 09:23:12

a 7dikk te magad légy. :)

Mona Vandervaal 2015.02.25. 09:23:54

(Fth ha Komisz Nyálast viszi persze.)

csiri bá 2015.02.25. 09:30:24

Kösz a posztolásokat Bruti... :)
"A harmadik PVC lesz, majd mikor a legjobban fáj és karnyújtásnyira van a nyeremény, Nyálas elveszti a döntőt. Robin meg röhög és röhög és röhög és röhög és röhög..." Így legyen. :)))

Axl__Rose 2015.02.25. 09:37:24

Miért kapta meg Robin szuper képességét PVC?

Ruadhnait 2015.02.25. 09:39:11

A Dori nagyon csalodottnak alcazta magat, hogy Dennisz nem ot valasztotta kivalasztottnak, csak azt nem ertem, hogy ha annyira menni akart, miert rakott duplat Denniszre? Mert nem akar menni. Annak ellenere, hogy a Dennisz beigerte, hogy nem megy novel, remelem lesz valami nagy balhe es meggondolja magat, es a Dori kiejti. Egyebkent nem orultem tegnap, mert Robin-fan vagyok es a Denniszt ki nem allhatom, de az adas utan meg az en szememben is Dennisz feljebb, Robin meg lejjebb csuszott. Robin lecsuszanasanak ket oka van: 1. Gyavan odaadta a duplat Dorinak, 2. Bedugta a fejet Anett mucicijei koze... Nagyon gaz...

lukacstoncsi 2015.02.25. 09:40:57

Bruti ez jól volt megírva.Pont annyi fikázással amit ezek is tettek egymásra.És jól látva a dolgokat.Azért látom Robint kedveled:D

csiri bá 2015.02.25. 09:43:07

@Ruadhnait: aztán mi a baj Anettka műcicijével? Ha Szandálkáé közé dugja, az jobb? Felnéz és Joker visszavigyorog rá... így is megkapta ágyastársnak, mint maradék... Te sem örülnél, ha reggel ébredéskor szembe kellene nézned vele éhgyomorra. :)))

csincsilla72 2015.02.25. 09:44:32

@Ruadhnait: gyáván odaadta? Ne viccelj már:-) Ez egy nagyon okos taktika volt.
A villa egyetlen értelmes játékosa, Dani üzente meg neki, hogy a szuperképességtől szabaduljon meg. Ezzel kikerült a tűzvonalból. PVC hálás lehet érte, Denisz figyelme más felé fordul. Nem tartom valószínűnek, hogy Robin kihívott legyen. Biztonságban eljut a döntőig, fájtoljon a többi.
Eddig is bírtam, de eztán már biztosan övé az összes szavazatom.:-)

lukacstoncsi 2015.02.25. 09:44:35

@Ruadhnait: Miért volt gyávaság?1.Dóri nem volt párbajozni akart is menni nem dobta oda a csajt hogy akkor takarodj ki,2.Lacira megvolt a jele nem mondott magának ellen, 3.Döntetlen lett és Dennis is meglepődött de most döntenie kellett ha annyira nyerni akar ahogy mondta bevállal egy párbajt aztán a nézők döntenek.4.Miért baj hogy van egy kis öröme erre az 1-2 napra?Nem lesz esküvő nyugi!:D

Mona Vandervaal 2015.02.25. 09:44:45

@Ruadhnait: az talán nem gyávaság, inkább egy okos taktikai húzás. Ezzel szerintem ő már az öltönyt húzhatja vasárnapra. Komisz viszi Nyálast, az meg essen ki, de amit Bruti írt, hogy amikor a legjobban fáj...szóval úgy legyen :-D

Ruadhnait 2015.02.25. 09:45:37

@csiri bá: Hat az igaz, a Szandikanak nem tudom mi van a fejevel, de nem birok ranezni, ha mutatjak el kell fordulnom. Szegeny. Az Anett mucicijeivel nincs gond, az Anettel annal inkabb. :)

csicserierika 2015.02.25. 09:46:00

Fanni egyértelműen Dórira utalt.
Örömmel vettem, h uccsó posztod a témában

csiri bá 2015.02.25. 09:49:43

@Ruadhnait: úgy sem lesznek ott 3 napnál tovább a vendégek... kb csütörtökön kicuccolnak, addig meg hadd legyen neki is kicsit jó. :))) Nem Anettkát kell szeretni, ez már nem az ő műsora, csak biodíszletnek van ott. :)))

Ruadhnait 2015.02.25. 09:50:16

@csincsilla72: Nekem gyavan jon le, ugyanis a Denniszt a haverjanak nevezi, es amikor odaadta a Dorinak, tudta, hogy a Denniszre rak majd, csak azt valahogy nem meri bevallalni, (es egesz jatek soran ilyen volt) hogy o rak duplat, mert akkor celkeresztbe kerul, de legalabb konfrontalodnia kell... Ez kicsit gyavasagnak jon le nalam, es szerintem meg sok embernel, ami azert rossz, mert en ugyan minden korulmenyek kozott ra szavazok, lehet, hogy szavazokat vesztett. A Dori meg, ha ki akart menni Dennisszel, es azert rakta ra a duplat, akkor egy hulye, mert eleg lett volna, ha nem csinal semmit, egyet rarak, o lesz a kivalasztott es kiviszi Denniszt.

csincsilla72 2015.02.25. 09:50:42

@Ruadhnait: Robin most pótolja be azt a három hónap simogatás-elmaradást, amit a többiek megkaptak, ő viszont nem.Anett buta, de női szemmel is kellemes megjelenés és nem gonosz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 09:51:43

"Nincs Kazal, reggel csendre, nyugira ébrednek a lakók. Nyálas ennek hangot is ad: „Erre gondolhattunk volna előbb is!” mondja, PVC meg nevetgél rajta. Hát, ja. Gondolhattatok volna, csak éppen azzal voltatok elfoglalva, hogy kéne egymás belét kitaposni."

Hát pedig gondolkodtak rajta, csak szólok. De két db, több hétre bevédős szerkesztői lilakendővel a seggében, bajosan tudtak volna hamarabb megszabadulni Fannitól.

csincsilla72 2015.02.25. 09:53:01

@Ruadhnait: ne viccelj már. Ebben a játékban nincs olyan, hogy gyávaság. Miért kellene konfrontálódnia, beleállnia bármilyen konfliktusba? Azzal csak veszélyezteti a pozícióját. Ezt a játékot megnyerni kell. Néhány nap van hátra, ez az utolsó párbaj. Akkor lennék nagyon csalódott, ha melldöngetéssel most akarná megméretni magát.

Mona Vandervaal 2015.02.25. 09:53:02

Anett miatt Robint megvetőknek mondom: ne sajnáljátok, hogy kapott egy nőstényt az utolsó napokra. Nem olyan csúf, a csöcs meg ha műanyag, ha nem, itt mindegy, ő ott most csak egy dísz :-) halkan jegyzem meg, hogy harminc felett jobban néz ki, mint pl Nyálas Edusa vagy Komisz Kazalja. Robinnak csak jó, ha valaki erre a néhány napra kedvességet ad neki, jobb, mintha ott ülne búvalbaszottan. Felvillanyozza kicsit, aztán csá, Anett funkciója ennyi kérem.

csicserierika 2015.02.25. 09:55:25

@Ruadhnait: igen, Robin megint megúszósra vette a figurát.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem is ez ugrott be, csak már fáraszt, h a posztoló sem tudja, h melyik adást nézi.

Ruadhnait 2015.02.25. 09:55:46

@csincsilla72: Robin, (persze o ezt nem biztos, hogy tudja) nagyon sok noi szavazot tud maga mellett. Az Anett egy persze, szep jelenseg, de semmi mas. Mar azt az egy het simagatasmentesseget kibirhatta volna, mert en eleg nagyot csalodtam benne, hogy egy ilyen semmilyen csaj az ujja kore csavarta fel nap alatt. Ne erts felre, Robinra teszek, csak attol felek, hogy szavazokat veszit ezekkel a dolgokkal es a vegen ki tudja mi lesz...

lukacstoncsi 2015.02.25. 09:57:32

@Ruadhnait: Nincs olyan ember aki mindig úgy cselekszik ahogy mi szeretnénk.Nem lehet mindig minden helyzetben jól dönteni hogy nekünk jó legyen és még szimpatikusak is legyünk.Ráadásul nem mi vagyunk benn.Ez az ő játékuk.Dennis nem hiszem hogy Robinra megorrolt ezzel.

Mona Vandervaal 2015.02.25. 09:58:37

@Ruadhnait: ez kajak úgy jön le, hogy a női szavazók féltékenyek Anettre :-) hülyék na.

Ruadhnait 2015.02.25. 09:58:58

@csincsilla72: Ha nem akarod gyavasagnak nevezni, akkor mondjuk, hogy megusz dolgokat, vagy elkeruli a problemakat. De ha most mar mi ketten tudjuk, hogy nincs gyavasag, a szavazok tobbsege lehet, hogy nem. Es a tegnapi resz utan: Robin gyavan odaadta a duplajat, Dennisz batran felvette a zoldet. Ettol felek, hogy ez lesz a megiteles.

Ruadhnait 2015.02.25. 10:01:29

@lukacstoncsi: En se felek attol, hogy a Dennisz megorrolt volna, vagy kivinne a Robint, meg ha meg is orrolt, akkor mi van? :D Azt probalom magyarazni, nem olyan sok sikerrel, mint szeretnem, hogy szavazokat veszithetett ezzel, hogy most o gyava volt (megint), Dennisz meg bator (megint).

csicserierika 2015.02.25. 10:01:32

@Ruadhnait: jó, de Bruti annyira szereti leírni, h nyálas. :D

csicserierika 2015.02.25. 10:03:13

@Ruadhnait: ebből vers lesz, nem ússzuk meg :)

Ruadhnait 2015.02.25. 10:03:53

@csicserierika: En is ettol felek :D jaaaj neee

Conchobhar 2015.02.25. 10:07:07

"A kiválasztást Robin kezdi, következetesen Nyálasra rakja a jelét." - Valahogy kimaradt az ismertetőből az, hogy Robin most is felhánytorgatta Lacinak azt, hogy az milyen galádul bánt Edinával. Robin úgy tesz, mintha ő lenne Edina távollétében az ügyeinek az intézője. Robin már sokadjára próbálja kéretlenül magára ölteni Edina ügyvédjének és védelmezőjének a tógáját (megfeledkezve arról, hogy a legundorítóbb dolgot ő követte el Edina ellen, mikor a párjával kényszerítette párbajozni)

mr miss 2015.02.25. 10:09:29

Robin helyében lenyeltem volna a szuperképességet, bent marad felhasználatlanul és kész. Hagyhatta volna Dórit mennit párbajozni, tutira Dennis-Dóri lett volna, no risk. Dennis viszont még lehet, hogy mégis Robint viszi, mert tart Lacitól mondjuk, ki tudja. Kicsit kockázatosabb, bár nem hiszem, hogy Dennisnek van esélye akármelyik sráccal szemben is.
Dani üzenete meg nettó baromság. Robin rég tudja, hogy Laci az ellenfele, szerintem, és hát ki más lenne?

csicserierika 2015.02.25. 10:11:53

@mr miss: maci vajon kire gondolt, h most legyen tökös Dennis és úgy cselekedjen ?

mr miss 2015.02.25. 10:13:06

@csicserierika: ahogy Bruti írta, Lacira gondolt. Igazából nem tudom, hogy ez alapján Maci valóban jót akar-e Dennisnek :)

Conchobhar 2015.02.25. 10:13:44

@Ruadhnait: "Azt probalom magyarazni, nem olyan sok sikerrel, mint szeretnem, hogy szavazokat veszithetett ezzel, hogy most o gyava volt (megint), Dennisz meg bator (megint)." - Most semmi gyávaságot nem lehet Robinra mondani (ő most is Lacira tett), sőt, Robin nagyon is jól tud kijönni ebből a helyzetből (hiszen önzetlenül átadta Dórinak a szuperképességét). Ami meg Dennis-t illeti, ő látszólag bátran cselekedett, mikor magára vette a zöld kendőt, holott a valóságban csak annyi választása volt, hogy a kék, vagy a zöld legyen az övé. Dóri ugyanis jó eséllyel őt vitte volna

Ruadhnait 2015.02.25. 10:14:55

@mr miss: Dani tanacsa arra vonatkozoan, hogy hagyja beken a Lacit, nem annyira hulyeseg. A dontoben szerintem maga ala tudja gyurni a Robin, de ha megint o lenne a kivalasztott, kiszor meg valakit, egyre szimpibb lesz a nezoknek. Igy meg, ha nem parbajozik kivagja maga alatt o fat, nem kell aggodni. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 10:15:27

@csicserierika: és erre rendszeresen utaltak is, minden kiválasztásnál v. menet közben.
Főleg, mikor Fanni teleszájjal üvöltözött valakinek lilakendővel a fején, hogy kiviszlek a gecibe és kinn hagylak! :D

mr miss 2015.02.25. 10:18:56

@Ruadhnait: ha erre gondolt, akkor elég rosszul fogalmazta meg, vsz.

Conchobhar 2015.02.25. 10:19:28

@mr miss: "Hagyhatta volna Dórit mennit párbajozni, tutira Dennis-Dóri lett volna, no risk" - Így meg nem kell Dórinak párbajoznia (mert Dennis aligha Dórit viszi). Robin jót tett egy hozzá közelállóval, ami Robin javára írandó

csicserierika 2015.02.25. 10:19:39

@mr miss: azt Bruti írta, na de mit gondolt Maci ?

Ruadhnait 2015.02.25. 10:21:39

@Conchobhar: A Lacira tett, igen, egyet. A kettot meg odaadta a Dorinak, hogy rakja ra a haverjara, a Denniszre. Sajnalom, de nekem ez visszas, nem tehetek rola. Beszelhetunk arrol, hogy jolelkuen adta oda, de semmit nem ertek el vele, sot.
En azt tudom, hogy a Dennisznek nem volt mas valasztasa, viszont azon aggodok, hogy sok ember ezt nem latja at, vagy ha megis, akkor is batornak hathat a szemukben. Itt nem te vagy en dontunk, hanem a nagy tobbseg, akik ki tudja mennyire alaposan figyeli ezt az egeszet.

zorja 2015.02.25. 10:24:08

@csicserierika:

Nekem Dóri ugrott be az "akit testvérként szerettél" jellemzésből, hiszen őt nevezte Dennis többször is a nővérkéjének...Bennem az maradt meg, hogy Dennisnek mindenki Dórit javasolta...

Ruadhnait 2015.02.25. 10:24:12

@mr miss: Nekem atjott. Nem mondhatta ennel nyilvanvalobban. Valami olyat mondott, hogy "nem az a legnagyobb ellenfeled most, akit annak hiszel." Vagyis nem a Lacit kell megszorni megint, mert egyre erosebb lesz. Majd a vegen lejatszak.

Ruadhnait 2015.02.25. 10:24:55

@zorja: Szerintem is a Dorira gondolt a Maci is.

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:25:20

Laci jópofizása Robinnak főleg a sírós dolog amikor ráadta a sapkáját meg a bajszát nekem nem tűlt túl kedvesnek.aztán hogy hármasban aludjanak..Robin annyira részeg volt hogy tuti ha azt mondják menjen ki a villából lehet megteszi.Laci ahogy beszél a másik három emberről az mindent elmond.Ahogy mindenki egy szar alak csak ő itt a szupermen meg változott benn holott csak taktikát váltott ennyi.Szereti az Edinát ez tény de még Dennis sem tolta ennyire ezt a lamúr dolgot ahogy ő párbaj ide vagy oda Edinával.Ahogy rájött nincs neki benn barátja Ádámon kívül Edinába kapaszkodott.Mondja már meg valaki mennyire bátor dolog azt mondani a csajának hogy Robinnal ne kommunikáljon?Ahelyett hogy Robin szemébe megmondta volna mennyire zavarja ez Edinát basztatta ezzel.Gyáva szar alak.

csincsilla72 2015.02.25. 10:25:29

@Ruadhnait: tételezzük fel, hogy a nézők legalább fele rendelkezik minimum 80-as IQ-val. Aki pedig rendelkezik ennyivel, az tudja, hogy egy tattikai játék nem a melldöngetésről, hanem az ügyes lavírozásról szól. Azért tattikai. Robin nem tökéletes, nem is különösebben okos, de a legügyesebben lavírozó játékos. Persze Dóri is ügyes megúszós, csak lányként az esélye kisebb, mint Robinnak.

Conchobhar 2015.02.25. 10:25:32

@mr miss: "Dennis viszont még lehet, hogy mégis Robint viszi, mert tart Lacitól mondjuk, ki tudja" - Dennis Danitól se tartott annyira, hogy ne merte volna kivinni. Lacit is ki fogja vinni (különösen, hogy Robin sose tett Dennis ellen)

MacákékIcukája 2015.02.25. 10:26:27

Pffft, van uj poszt, azt' nem szol senki :D

csicserierika 2015.02.25. 10:27:27

@zorja: ah tényleg, ezt a tesós részt valahogy figyelmen kívül hagytam.

csicserierika 2015.02.25. 10:28:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): én két helyre irkáltam, még át nem jön mindenki :)

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:29:58

@csincsilla72: Igen itt lavírozni is kell ez így van.De Robin nagy szerencséje hogy a természete nem az anyázós balhés fajta és mindenkinek volt mindig olyan balhája mással hogy ő max egy jelrakással el lett intézve.A másik meg az hogy nem hallotam senkitől azt hogy Robint tegyék ki a játékból cak az Edina-Laci balhé elött volt az hogy Robinnal dumálnak hogy ráteszik a jelet és vigye ki Lacit.Magyarul végezze el a trió helyett a piszkosmunkát.Na ez aztán klassz mi?ha meg nem ment volna bele akkor csak azért is megdobálják?

csincsilla72 2015.02.25. 10:30:21

@lukacstoncsi: nekem még mindig az a sejtelmes érzésem van, hogy Edinát lekoptatni akarta magáról a robinos baromsággal. Laci nagyon ambivalens, pont azért, mert tolja ezerrel a lamúrt, de a testbeszéde folyamatosan elárulta, hogy Edinát a háta közepére sem kívánja. A fejében is nagy lehet a káosz. Mintha végig azon tipródna, hogy vajon jó ötlet-e ez az Edina-tattika.

Conchobhar 2015.02.25. 10:30:50

@lukacstoncsi: "Ahelyett hogy Robin szemébe megmondta volna mennyire zavarja ez Edinát basztatta ezzel." - Ez hülyeség. Sokkal szarabbul vette volna ki magát az, ha ő Edina feje fölött próbálja Robint eltántorítani Edinától (ráadásul korántsem biztos az, hogy célt ér vele, hogy Robin hallgatott volna Lacira). Robinnak Edinától való távoltartását csak egyedül Edina tudhatja elérni

csincsilla72 2015.02.25. 10:32:09

@lukacstoncsi: Végülis ez is egy tattika.:-) Csak minekünk nem tetszett.

csicserierika 2015.02.25. 10:33:40

@csincsilla72: én ezt a testbeszédet Dennisen véltem felfedezni, h menekült volna már Fanni elől.

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:33:45

Lacitól egy gesztust nem láttam Edina felé.A lány viszont neki adta szuperjét és vakon rohant kb a kék kendővel párbajra...Nem Robinnak köszönhető ez mert Dóri, Fanni és Dennis ott volt a jelével.Lacit akart kitenni és ha Edina nem akkora hülye és Laci jól látta hogy ezek kettőjüket akarják kinn látni d még a kendőt se vette fel pont mint amikor Edina kérésére feltette a lilát.A nagy szerelmes...

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:35:07

@Conchobhar: Robin hadd döntse már el hogy kivel akar beszélgetni barátkozni és ne egy elvakul féltékeny pali mondja meg aki kisajátította őt hetekig magának.

Ruadhnait 2015.02.25. 10:35:39

@csincsilla72: Persze, ebben egyetertunk. De tegyuk hozza, hogy nagyon jo adottsagokkal bir. Nem is kellett szerintem turtoztetnie magat annyira, alapbol ilyen nyugodt tipus, szemleli a dolgokat, gondolkodik. Egy Fanninak, Edinanak, Lacinak vagy Adamnak ez nem ment, mert az o szemelyiseguk ettol tavol all. Ok hangosak, ingerlekenyek, elobb cselekszenek, aztan gondolkoznak. Nekik ezt nehezebb lett volna igy vegigvinni. A Robin mellett szol meg a kulseje is, sok noi szavazot hoz neki, es a szavazok tobbsege no, ezert sincs eselye a Dorinak. Bocs a fogalmazasert, de kozben dolgozok, aztan maszkalnak korulottem, remelem erted mit mondok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 10:37:33

Sziasztok, megint kérdezek, van itt profi angolos, aki kicsit művtöriben is otthon van? Annak küldenék egy üzenetet, van egy kérdésem.

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:38:25

Laci jól ismerte fel hogy a szerelmi dolog Edinával őt segíti és érzelmileg is erősíti.Nem maradt szinte senki aki már annyira kedvelte volna.Csak nagyon túltolta ezt az egészet.Ezt ő mint változást magyarázta de csak sima taktika és jó helyzetfelismerés hogy védve legyen.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 10:39:15

Amúgy én csaj vagyok ugyan, de Edina kurva jól néz i szerintem kinn. Nekem tetszik, ahogy a haját megcsinálják, vagy sminkelik.

csicserierika 2015.02.25. 10:39:31

@lukacstoncsi: Edina elég bután bízott Robinban, amit utólag belátott, h nagyon erőszakos volt a döntéskor. Lacci rámarhatott volna a kendőre, de ráhagyatkozott E. megérzésére, mint most is hallgatott rá a jelrakásnál.

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:40:06

@csincsilla72: Hát nem tudom de így szexelni akkor hogy tudott meg együtt aldni vele.Nekem azért ez nem így jött le.Ennyire jó színész lenne?Szerintem nem.

csicserierika 2015.02.25. 10:40:12

@-pkata-: FB-on is jók a képei még a villa előttiek.

Conchobhar 2015.02.25. 10:40:54

@csincsilla72: "nekem még mindig az a sejtelmes érzésem van, hogy Edinát lekoptatni akarta magáról a robinos baromsággal." - Csak az a sejtelmes érzés egy hülyeség, hiszen többször is megtehette volna a lekoptatást Laci, ha éppen ez lett volna a célja. Inkább arról lehet szó, hogy Lacinak nem tetszett az, hogy Dani fontosabb Edina számára, mint ő maga. Csakhogy Dani ellen nem volt tanácsos fellépnie (a lilakendő elvételekor Edina egyszer már Danit választotta Laci helyett, meg aztán Laci is inkább haverként tekintett Danira), éppen ezért kettőzött erővel lépett fel Robin befolyása ellen. És ami azt illeti, Lacinak igaza is volt: Edinának csalódnia kellett Robin barátságában (Robin a Dennis-Fanni páros helyett kétszer is Edina ellen tett, egyszer, mikor rárakta a jelet, egyszer meg mikor a párjával küldte párbajozni)

MacákékIcukája 2015.02.25. 10:41:15

Most jutott idom elolvasni, nagyon tetszett, foleg a vege "A harmadik PVC lesz, majd mikor a legjobban fáj és karnyújtásnyira van a nyeremény, Nyálas elveszti a döntőt. Robin meg röhög és röhög... :D" A zombis kepregenyre gondoltam kozben :DDD
Koszi Bruti es hajra Robin! :)))

csicserierika 2015.02.25. 10:42:26

@lukacstoncsi: meg napokig egymás száján lógni. Ha ez megvezetés, akkor viszont van magyar színészi Oscarunk is :D

egyemakisszíved 2015.02.25. 10:43:30

A lakóknak a kihívás előtt nem szabad elmondani, hogy kit hívnak ki, szerintem ez is benne van a vaskos szabálykönyvben, Lilu is mindig fel szokta rá hívni a figyelmet. Fura volt, hogy Dennist rákényszerítették, hogy már most mondjon valamit Dórival kapcsolatban. Amint Vastyúk írta éjjel, Robin tévesen Lacinak tulajdonított kérdése alapján, hogy a volt villalakók üzenete alapján váltott-e Dórira, úgy tűnik, Robin arra számított, hogy Dennis Lacira rak és Dennis-Laci egyenlőség esetén Lacit küldi, aki kiviszi Dórit magával, legrosszabb esetben meg Dennist, de mindenképp neki van a legkevesebb esélye párbajozni. Egyúttal megszabadult a szuperképességétől, aminek felhasználása szerinte biztos céltábla lenne a nyakában a kihíváskor. Viszont jól tették, hogy bejátszották a párbajok százalékos végeredményét, a bentiek láthatták, hogy a játék elején viszonylag nagy különbséggel győzedelmeskedő játékosok (Zsuzsa, Dani) később simán kiestek a második párbajukon, ezt végiggondolva, szerintem Robin nincsen biztonságban, Dennis inkább őt viszi, ha feltétlen pasival akar megmérkőzni. Én úgy emlékszem, hogy a kieső Dennis-párti játékosok Dórit javasolták neki ellenfélnek.

MacákékIcukája 2015.02.25. 10:44:03

@Ruadhnait: Dori mondhatta volna a ket fiunak, hogy pakoljak meg Robin duplajaval es akkor ki tudta volna vinni Deniszt.
Anett tenyleg csalodas, de tedd tul rajta magad :) A duplaatadast egyebkent Attis mondta Robinnak, nem kezdunk kamikaze-akcioba donto elott, plane nem egy Laci ellen.

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:44:07

@csicserierika: Pláne azok után hogy eltávolodott Robintól.Mit várt?Laci Robint és dórit nevezte most meg hogy ő miattuk volt ez az egész, holott ők egy olyan helyzetet kaptak már azzal hogy a pár döntse el ki menjen ls szerintem láttéák hogy laci gyáva is volt ezt mindenki egyöntetüen elmondta neki még akkor is magát mentette...taktikai játék.van egy büntetés ami a párbaj lett a többiek nem most kezdtek volna hősködni ki menjen a szabályszegőkkel.Nem lett kimomdva hogy nem lehet mást vinni kaptak az alkalmon hogy akkor kettőjök közül valaki vigye el a balhét és lacit utélták és benne is volt hát akko titokban reménykedtek nem az jön vissza.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 10:44:09

@csincsilla72: egyet értek.Ebben a játékban nincs olyan, hogy gyávaság. A mondást meg mindenki ismeri, a szakadék felé rohanó lóról, hogy "... nem vak az ,csak vakmerő!" :D
Valamelyik Belevalóban Éva is beszélt erről -már nem tudom kivel beszélgetett-, aki megkérdezte tőle, hogy ő pl. szeretett volna-e, akart-e párbajozni?
Mire Éva rávágta, hogy akart a fene, úgy fosott tőle, hogy csak na és hogy valójában SENKI nem akar párbajozni menni és lehetőleg mindent meg is tesz azért, hogy elkerülje.

MacákékIcukája 2015.02.25. 10:45:44

@csincsilla72: ja, hogy Dani uzente Robinnak a duplat? Nem azt uzente, hogy nem az a legnagyobb ellenfele, akit annak hisz?

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:46:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mihez képest mi a gyáva?Ez abszolut helyzet és emberfüggő.Meg mi másképp itéljük ezt kinn meg mint a játékban levők.A top 3-ba is be kell kerülni de egyáltalán minden hetet valahogy túl kell élni hogy ne legyen az ember párbajesélyes.

Conchobhar 2015.02.25. 10:47:11

@lukacstoncsi: "Robin hadd döntse már el hogy kivel akar beszélgetni barátkozni és ne egy elvakul féltékeny pali mondja meg aki kisajátította őt hetekig magának" - Ne Robin döntsön már egyedül! A kisajátítás baromságot meg hagyjuk már a csudába. A párjától mindenki távol akarja tudni a riválisait. Még te is!

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:48:07

@csicserierika: az első villa oscar ha már attila nem kapta meg:D

lukacstoncsi 2015.02.25. 10:49:10

@Conchobhar: jól van látom hozod a formád :D

Conchobhar 2015.02.25. 10:51:23

@lukacstoncsi: "laci gyáva is volt ezt mindenki egyöntetüen elmondta neki még akkor is magát mentette..." - Ez baromság. Laci nem gyáva, hanem papucs. Jellemzően a mostani kiválasztáson is Edina nézeteire hagyatkozott, és arra tett, aki még eddig nem volt párbajozni. Ahelyett, hogy arra tett volna, aki őt (legalábbis az elmondása alapján) utálja

Ruadhnait 2015.02.25. 10:51:47

@-pkata-: En kozel anyanyelvi szinten vagyok angolbol es epitesz vagyok, tehat muvtoriben is mondhatjuk, hogy, hat... hallottam mar rola, vagy probaltak tanitani rola. :D Ugyhogy ha akarod kuldd at a kerdesed hatha tudok segiteni.

Conchobhar 2015.02.25. 10:52:37

@lukacstoncsi: " jól van látom hozod a formád" - Mert valami szörnyűséget mondtam? Valami rendkívüli sértést?

csincsilla72 2015.02.25. 10:54:37

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Dani, ha jól emlékszem, utalt arra, hogy a szuperképesség visszaüthet. Ha nem használja, akkor kikerülhet a tűzvonalból. Ő viszont átadta Dórinak, ami jópont a csaj szemében. Attila hozzátette a magáét, így kerek a sztori.
@lukacstoncsi: jajnemár:-) Hogy tudott együtt aludni vele, meg szexelni? Van annyi pia és a főnyeremény is kellően vonzó. Edina készséges volt, ennyi elég is.

csicserierika 2015.02.25. 10:56:00

@lukacstoncsi: igen, taktikai játék, csak itt a nézők szavaznak, és nem szeretik, az antipatikus lépéseket.Eltávolodtak ? Robin ott picsogott a riportban, h meghatározta napjait az Edinával való beszélgetések. Jó kis barát! Ezért bízott annyira Edina, és ezért hallgatott rá Lacci is a kék kendőnél. Dóri meg simán megint csak megúszósra vette, amit nem vetek a szemére, csak ezzel nem lehet nyerni. Bár itt sztem senki nem is gondolja ezt .

2015.02.25. 10:56:19

Bruti: Zsiráf a poszt, de két megjegyzésem lenne:
1. Nem Úszómestergeci, hanem Úszógecimester :-D
2. Szerintem Pfffhánny Dorkát ajánlgatta: azt vigye ki, akit Pfffhánny tervezett kivinni ezen a héten: az Lackó nem lehet, mert az kint lenne, tehát Dórka. Szerintem.

csicserierika 2015.02.25. 10:58:48

@csincsilla72: józanul is állandóan együtt voltak,

egyemakisszíved 2015.02.25. 11:01:14

@Spitzbauer: Maci is azt üzente, hogy Dórit vigye, akit testvérként szeretett és a végén csalódott benne, és hogy az eszére hallgasson, ne a farkára.

csicserierika 2015.02.25. 11:01:31

a csatorna jóvoltából, Lacci szívott a legtöbbet. Érdekes, h egészen a múltkori kiválasztásig Robinkának nem kellett megmondani, h kire tenne, v tenne-e duplajelet. Kényelmesen, utolsóként ott dönthetett a táblánál, ahogy neki kedvezett.

2015.02.25. 11:01:37

@csincsilla72: Majd kitisztul a mi Lackónk feje, ha kijön. Ha nem nyer, Dinka egyből kuka. Lesz ott elég tetkós plázapics@, akit meg tud cidáztatni. Ha nem lenne, szerintem az itteni hölgykoszorú is rendelkezésre áll. :-DDD
Ha nyerne a mi kis nyálas, hősszerelmes hőscincérünk, akkor elképzelhető, hogy hálát érezne Dinka támogatásáért (nem), így akár 2-3 napig is elhúzná Dinkával.

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:01:45

@csicserierika: Miért robinon kell számonkérni?Már három jellel is Edina ment volna párbajra és ha döntetlen akkor nem fannit választja Dennis.Igen robin szar helyzetben volt és ha hibázott is nem rajta kne leverni azt hogy a szerkik hoztak egy merőben új felállást és hogy laci nem tette magára a kedőt pedig tudta hogy közös párbajuk lesz még lovagias sem volt úgymond edinával.és egyéni játék mindenki a seggét félti.de nem akarom ezt már sokadszorra elmondani.laci nem egy naiv srác aki vétlen volt.a kezdetektl nem kedvelték és kaptak az alkalmon hogy kitehessék.

oregdiak 2015.02.25. 11:02:26

Dennis! Vidd magaddal az amerikai specialistát as. NYÁLAS és hagyd kint. Ha annyira szereti a bajuszost, hát ott van , hamarabb együtt lehetnek.
Hajrá DENNIS!!!!

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:03:42

Láttátok Vikcsu egész"megszépült":D Biztos szerelmes.

Conchobhar 2015.02.25. 11:05:20

@csincsilla72: "Van annyi pia és a főnyeremény is kellően vonzó. Edina készséges volt, ennyi elég is." - Edina egyáltalán nem volt készséges, Edina Laci számára igenis problémás (Dani, Robin, belefojtja a szót, mindig keresztülviszi az akaratát stb). A főnyereményhez jóval simább utat is találni, mint az Edinával való kapcsolat

Conchobhar 2015.02.25. 11:12:48

@lukacstoncsi: " laci nem tette magára a kedőt pedig tudta hogy közös párbajuk lesz" - Laci szemére azt hányjuk, hogy nem vitatkozott/verekedett össze Edinával a kék kendőért? (Edina egyébként nagyonis határozott és eltökélt volt, mikor magára tette a kék kendőt. Arról nem beszélve, hogy épp Edina ötlete volt a pad alá bújás és szokás szerint azt is keresztülverte Lacin). A közös párbaj meg nem volt annyira elrendeltetett dolog, hiszen még maga az ötletgazda, Dóri is elbizonytalanodott (hogy a visszájára fog elsülni). Igenis csak Robinon múlt, hogy egymás ellen küldi Lacit és Edinát

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 11:14:43

@lukacstoncsi: csakis az ő szemszögükből nézhetjük. Mindenki a túlélésre játszik.

Az, hogy itt mi kinn mit látunk és arról mi a véleményünk, illetve hogy a látottak alapján mi mit tennénk (önismeretünkre alapozva), az más történet, amit az oldalvonalon túlról írunk. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 11:15:13

@Ruadhnait: @-pkata-: Ez igaz, de az alapanyaggal van kicsi baj - persze erről nem tehet.

csicserierika 2015.02.25. 11:15:16

@lukacstoncsi: én csak azt akartam ezzel mondani, h Lacci küzdött eddig a legkeményebben a szerkik jóvoltából is. Azt, h Edina hitt a mesében, meg a jó barátságban egy ilyen játékban, az naivitás volt.

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:15:42

@Conchobhar:Ki beszél itt összeverekedésről?Laci szóhoz sem jutott mert Edina már eldöntötte.Miről beszélünk akkor?Ha ilyen hülye volt vagy tudatosan csinálta magára vessen.Két emberről van szó mindegyik szólaljon meg nem így történt ez van.

Ditti82 2015.02.25. 11:16:08

@Ruadhnait: Akkor jól emlékeztem a bóti csöcsökre. :D
@mr miss: Egy ostoba kiélt fejű műcsöcsű libára? Nyilván. Bocs, de ez egy kiba. nagy LOL. :D

sélli_ 2015.02.25. 11:16:32

Kiraly a poszt Bruti! Koszi!
Robin ugyes volt hogy nem hasznalta fel a duplat, igy teljesen kikerult a tuzvonalbol. Okos. Ezzel bent van a dontoben.
Erdekes less hogy Denisz kit hiv ki, ugye egre folder eskudozik hogy not nem visz ki, viszont: a 6 uzenetbol 6 azt uzente neki hogy Dorit vigye (mert cask ellene van eselye visszajonni) ergo marad Laci. De ugye ne felejetsuk el hogy barmit is hisz Denisz hogy O mekkora spiler, azert LAci mar haromszor visszament, elen Fannika ellen... Fanni=Denisz. Tehat ha Denisz nem akar kiesni akkor segget kell csinaljon a szajabol es Dorit kell vigye. Egyaltalan nem vagyok benne biztos hogy Dori ellen visszamenne... Kivi leszek na.

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:18:02

@csicserierika: Ok de azért mert helyzetbe lett hozva és nyerni akar mint mindenki.Ki az a hülye aki nem küzd ha arra kerül a sor.Laci bevallottan az áldozatszerepre törekedett ez a taktikája el is mondta kinn.

Ruadhnait 2015.02.25. 11:20:01

@Ditti82: Hejj, na mivan a Robinnal? Eldobtad a Laciert? :O ... Enyem lehet? :D Vagy elobb Macakekicukaja, csak aztan en? :D

csicserierika 2015.02.25. 11:25:12

@lukacstoncsi: ez az, helyzetbe lett hozva. De miért ?? Áldozat szerepet sztem nem úgy képzelte, h mindig alátesz a csatorna is. Nem hülye átlátta, és hangot is adott Fanni seggének bevédésére is, így kellett eddig játszania ,mindig széllel szemben. Szóval jól megdolgozott , h ott legyen a fináléban még mások páholyból nézték ( nem Fanniéból :) )

MacákékIcukája 2015.02.25. 11:29:26

@Ruadhnait: nekem egy ilyen Anett utan nem kell, ki kene domestosozni :D
De azert o nyerje meg, ra szavazok ;)

@csincsilla72: ertem, koszi a kiegeszitest :)

Ruadhnait 2015.02.25. 11:30:16

@csicserierika: En is igy gondolom. Megdolgozott erte, kijar neki, hogy a finaleban legyen. A Dorinak mar kevesbe, de hat mit lehet tenni, alakinek harmadiknak is kell lenni.

Ken Adams79 2015.02.25. 11:31:58

Sziasztok!

Köszi Bruti, hogy végigszenvedted (te is) ezt.
Neked még írnod is kellett róla, maxi riszpekt! (még ha nem is találtam legtöbbször viccesnek, amit írtál)

Én nem tudom, miért gondoljátok (valakik), hogy gyáva az, aki nem akar párbajozni?!
Ki akar? Nyalván mindenki úgy akar nyerni, hogy 1mp-re se legyen rizikós az, hogy bent marad-e vagy sem.
Sőt... mindenki úgy akar nyerni, hogy ne kelljen küzdeni érte!
Milliókról van szó + hírnévről is + ugye ami fontos nekik, még Aurélióra is hasonlíthatnak :)

Ruadhnait 2015.02.25. 11:32:11

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Hat azert csak nem kufircoltak egy nap ismeretseg utan.... :O De latjatok ezt mondtam. Az, hogy most itt az Anettel kokettal, veszithet szavazatokat. Nem a mienket, de olyanoket, akik kevesbe voltak fanok. Jaj, Robin, de hulye vagy! :D

csicserierika 2015.02.25. 11:33:24

@Ruadhnait: a többiek is ültek az egy-egy párbajgyőzelmükön, és nézték, h szívatják Lacckót.

MacákékIcukája 2015.02.25. 11:33:44

@Ruadhnait: szerintem is hulye. Csomoan kiakadtunk tegnap. En azert is vagyok csalodott, mert nem szerelmi sztorit akartam volna nezni az utolso heten, hanem Robin-Laci hulyulest. Erre ez a ket idiota osszeveszett.

Conchobhar 2015.02.25. 11:33:58

@lukacstoncsi: "Ha ilyen hülye volt vagy tudatosan csinálta magára vessen." - Ha számodra hülyeség volt (Edina részéről) bízni Robinban, akkor hülyeség volt. De az előbb még mintha Lacit szapultad volna. Persze értem én, hogy számodra mindegy, Laci vagy Edina, vagy éppen, hogy mit mondasz, csak szapulhasd őket

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:36:57

@csicserierika: Megdolgozott vagy sem, mindenki küzd a maga módján és eszközeivel.A benntiek is tudják elég jól már ki az aki tényleg úgy játszik hogy a top 3 ban legyen.A nézők meg döntenek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 11:38:09

612. ? Oké, csak 123. vagy mi.
Denis férfiasan döntött, hogy magára rakta. Meg legalább választhat kit visz ki, de leginkább Lacira tippelnék.

Conchobhar 2015.02.25. 11:38:23

@sélli_: "Tehat ha Denisz nem akar kiesni akkor segget kell csinaljon a szajabol es Dorit kell vigye." - Dennis gyávának mutatkozott, mikor Dzseninek nem mondta el (férfi módjára), hogy mi következik, Dennis a saját kislánya esetében is 'gyáva' volt, viszont annyira bátor lesz, hogy Lacit kivigye

Conchobhar 2015.02.25. 11:40:40

@Majom1Parádé: "Denis férfiasan döntött, hogy magára rakta" - Mi azon a férfias, hogy kék és zöld kendő közül a zöldet választotta? (ha Dórit hagyja kiválasztottnak, akkor Dennis nagy eséllyel a kéket kapta volna tőle)

csincsilla72 2015.02.25. 11:42:36

Lacinak abból kellett főznie, amit összehozott magának. Az első pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy nővel az oldalán akarja végignyomni a dolgot. Dóri nem jött össze, se szex, se szerelmi szál nem lett belőle. Edina adta magát, le sem lehetett vakarni Laccról. Laci ebben láthatóan nem volt biztos. Amint Zsuzsánál is kinézett a dugás lehetősége, dobta volna Edinát, de aztán rájött, hogy a Megtört Szívű Szerelmes Lány komoly szánalmat és szavazatszámot generál a női nézőkben, úgyhogy egy huszárvágással pálfordult és beleszeretett Edinába. Onnantól nem volt visszaút. A csajok elfogytak, Laci elszigetelődött. Ha játékban akart maradni, tolni kellett a lamúrt. Mivel az egész nem szívből jön és nem természetes, sikerrel túltolta, nem érezte, hol a határ.

Ditti82 2015.02.25. 11:43:05

@Ruadhnait: Frászt, viszem mindkettőt. :D
A fél nap utáni kufircolás még popitakaró alatt is erős dolog. :D

Ken Adams79 2015.02.25. 11:44:36

@Conchobhar:
És mennyire "ugyan az"...élőadásban szakítani valakivel, x évig nem foglalkozni a kislányával...
de most bezzeg férfi, hogy egy játékban "kivisz" valakit....
Szerintem ez nem férfi- nem férfi kérdés...

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): : Én Robint teljesen meg tudom érteni.
A Villában Dóri volt bent, aki mindig visszautasította, és Edina... aki meg másnak a macája volt :)
Most jön 1 csaj, aki ki is néz valahogy, neki is tetszik valószínűleg Robin.
Alapból bármilyen külső inger jól tud esni... főleg, ha 1 csajszitól kapja, 3 hónap után

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 11:44:38

Izé... Anettel mi a baja az ittenieknek, azon kívül, hogy megindult Robinban a nyálképződés?:) Nem lett celeb, jól néz ki (rendben műmelle van, de bőven határokon belül: nem két ballont tetetett be), egy átlag vv-oshoz képest nem buta. Komolyan féltékenyek vagytok?!:)

lukacstoncsi 2015.02.25. 11:46:12

@Conchobhar: Igen felbéreltek hogy mindkettőt szapuljam.Jó pénzt kapok érte nyomikám:-)))))))))))))))

Ken Adams79 2015.02.25. 11:47:24

@csincsilla72:
Egyébként én el tudom képzelni, hogy a végére tényleg beleszeretett.
Az eleje számomra is egyértelmű kamu volt, de ha össze vagy zárva valakivel, más inger nem ér...
aki tényleg mindent megtesz érted (engedi, hogy telefonálj 1 családtagodnak)...
Szóval a végére...még akár... igaz is lehet(ne)

csincsilla72 2015.02.25. 11:47:26

@Cathcart_ezredes: Nekem pl. semmi.:-)
Robint kedvelem, hát megszavazom neki Anettet pár napra.
@Ken Adams79: +1

csincsilla72 2015.02.25. 11:48:16

@Ken Adams79: csak ne lenne a képben az a fránya 40 millió:-)

Ken Adams79 2015.02.25. 11:48:31

@Cathcart_ezredes:
Nagyon...nagyon.... nagyon buta szegény lány :(
Vezetett betelefonálós műsort.... uhhhhh

Ettől függetlenül, külsőre / arcra nekem is tetszik... :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 11:50:19

@Conchobhar: Ha nem Dórit viszi, akkor igenis nagylelkű, hogy az "áruló" Dórit önként és dalolva beküldte a döntőbe párbaj nélkül. :-) Ha mégis Dórit viszi, akkor meg szembeköpte magát, miszerint nőt nem visz ki. Nem kívánságműsor, de azt szeretném, ha Lacit vinné és kint is hagyná...

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 11:50:21

@lukacstoncsi: ne bántsd szegényt légyszi. Én akkor sajnáltam meg conchot, mikor leírta, hogy ő egy adást többször is megnéz. Kevés szomorúbb dolgot olvastam ennél aznap, pedig híreket is nézek.

2015.02.25. 11:51:39

Köszi Bruti! A te posztjaid voltak a legjobbak.
Sixx Candy holtversenybe ezüst :-)

Ruadhnait 2015.02.25. 11:51:56

@Ken Adams79: Nem azt tartom gyavanak, aki nem akar parbajozni. Azzal sincs semmi gond, ha nem akar, mert az a normalis, csak akkor ne jatssza el, hogy "jaj, a fenebe, pedig ugy akartam menni".

Conchobhar 2015.02.25. 11:52:01

@lukacstoncsi: "Igen felbéreltek hogy mindkettőt szapuljam." - Én nem hiszem, hogy téged bárki is felbérelt volna. De minek is fizetne neked bárki is azért, amit magadtól, saját elfogultságod miatt is megteszel

rearwindow 2015.02.25. 11:52:21

@Mona Vandervaal: Én akkor röhögtem amikor Anett megkérdezte Lacitól, hány évesnek nézi. Laci: 30? Erre Anett: igen, 30-nak nézek ki??? Laci teljesen kétdégbeesve: ööööööö 27? szerintem bárki, akinek feltették már ezt az idióta kérdést tudja, erre úgy szokás válaszolni, hogy a tippelt életkorból minimum 5-öt levon az ember és azt mondja ki, nehogy véletlenül megsértse a kérdezőt :))))

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 11:53:09

@Ken Adams79: nem emlékszem a műsorára:) Belevalóban meg a tegnapiban összefüggően értelmes mondatokkal beszélt, összetett mondatai is akadtak, és nem használt téves értelemben, vagy rosszul szavakat. VV szinten ez már MTA rendes tagság:)

Conchobhar 2015.02.25. 11:54:48

@Majom1Parádé: "Nem kívánságműsor, de azt szeretném, ha Lacit vinné és kint is hagyná..." - Mert szerinted Dennis különb ember, mint Laci? (Dzseninek nem mondta el férfi módjára, hogy mi következik, A saját kislánya esetében is 'gyáva' volt tenni a kislány láthatásáért, neveléséért)

MacákékIcukája 2015.02.25. 11:56:24

@Cathcart_ezredes: en Anettet regebben is iszonyuan ruhelltem, nagyon buta es unalmas csaj. Robin pedig vicces es hulyulos, ezert csalodas. Bar pont emiatt sztem nem fog sokaig tartani a kapcsolatuk, el tudom kepzelni, ahogy Anett forgatja a szemeit Robinra, hogy "uristen de gyerekes vagy".

Conchobhar 2015.02.25. 12:00:14

@Ken Adams79: "Szerintem ez nem férfi- nem férfi kérdés..." - De nem is mondta azt senki, hogy Dennis a te fejeddel gondolkodik (vagy épp az enyémmel). Dennis-nek a saját tetteire kel ideológiát gyártania, és már az elején megtette, mikor Lacinak többször is a szemére hányta, hogy az mit mondott Dórinak, viszont önmagát Dzseni miatt fölmentette (mondván, hogy azt egy kávé mellett meg lehet beszélni)

togez76 2015.02.25. 12:01:42

@Majom1Parádé: Igazad van, ez lenne a legjobb forgatókönyv mostmár. Komisz ott cseszte el, hogy nem PVC-t választotta, hiszen a jelet úgyis rátette, tehát őt akarta küldeni, a szupraképesség felhasználásával se tett volna mást... PVC meg szépen elvérezhetett volna...

Cérnahuszár 2015.02.25. 12:05:05

szóval itt vagytok :) bemásolom ide, erről mit gondoltok?

Kb 50-50 százalékban szavaznak az emberek. Ha most dennis bennmarad akárki ellen, akkor megnyerte a játékot, mert 50% az övé biztosan a fináléban, a maradék 50 meg eloszlik a másik 2 játékos közt. Ha Dennis kiesik, 50% Robiné,+ a saját tábora, mert a fanni-dennis drukkerek sosem hagynák hogy Laci vagy Dóri vigye el a nyereményt.

Ruadhnait 2015.02.25. 12:05:14

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): En inkabb azt mondanam ra, hogy semmilyen. Csinos, csinos, de hat ezen kivul semmi nincs benne. Szerintem epp ezert csalodas kicsit Robin, mert ugy jon le nekem, mintha ennyire feluletes lenne, hogy csak az szamit, hogy a kulso jo legyen, az meg tok mindegy, hogy igazabol olyan a csaj, mintha plusz egy szek lenne a tarsasagban, vagy valami betanult szoveget mondogatna.

Conchobhar 2015.02.25. 12:05:32

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): "Bar pont emiatt sztem nem fog sokaig tartani a kapcsolatuk, el tudom kepzelni, ahogy Anett forgatja a szemeit Robinra, hogy 'uristen de gyerekes vagy'" - Ettől a gyerekes jósolgatástól, tippelgetéstől nem bír szabadulni senki. Bár ez esetben inkább arról van szó, hogy a kommentelő jobbat, méltóbbat szeretne Robin párjául, mint ez a 33 éves Anett (noha szart se tudni még arról, hogy illik-e a kulcs a zárba, Anettben megtalálta-e a foltját Robinzsák)

Ditti82 2015.02.25. 12:06:55

@Cathcart_ezredes: De. Lacinak mondta, hogy Edina neked a destination?
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nekem is ezért csalódás a fiú.

mr miss 2015.02.25. 12:08:22

@Ditti82: "Egy ostoba kiélt fejű műcsöcsű libára?" nos igen, épp így ;)

togez76 2015.02.25. 12:09:45

@Ruadhnait: Azért ebbe a műsorba nagyjából az egymáshoz hasonló iq-val rendelkező embereket küldik, nem kivétel Robina sem. A VV-s (szériától függetlenül) csajok is minimális kivételtől eltekintve mind olyanok mint a plusz egy szék...

mr miss 2015.02.25. 12:12:34

@Ruadhnait: ugyan-ugyan, három hónap kiesett szegény fiatal srácnak, egyáltalán nem csoda, hogy rámozdult az első csajra, aki külsőre bejön neki.

sélli_ 2015.02.25. 12:12:54

@Conchobhar: Persze hogy gyava. Ez lesz a veszte. Mert O szentul meg van gyozodve hogy mekkora macso, de nem. Nem az. Egyaltalan.
Milyen erdekes hogy mar MOST azt mondja hat nem tudja mi lesz Fannival kint. Ebbol is latszik hogy kirakat az egesz kapcsolat.

Ruadhnait 2015.02.25. 12:13:36

@Cérnahuszár: Mondasz valamit. Viszont egy esetben biztos nem, ha Dennisz visszajon a Laci ellen (nem fog), akkor Robin fog nyerni mindenkepp, mivel ket mocsarlako lesz a finaleban, es szerintem az ok szavazoi is ketteosztodtak, van aki Dorival maradt, van aki Dennisszel. Az osszes Edina, Laci, Dani, mindenki drukker meg Robinra fog nyomni. Egyebkent szerintem a Dennisz ki fog esni most. Laci vagy Robin ellen tuti, Dori ellen valoszinu.

sélli_ 2015.02.25. 12:14:57

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Hat nem lesz egy hosszu eletu kapcsolat nyugi :) Szerintem Robin csak a szeretet hianyat probalja kompenzalni. Nehogy mar azt higgyuk hogy 1 nap alatt eletre szolo szerelmet talalt. :):):)

lukacstoncsi 2015.02.25. 12:15:18

@Cathcart_ezredes: Nem bántom én.Tulajdonképpen a héten még trollkodhat itt élvezze ki.:-)))

Ken Adams79 2015.02.25. 12:15:35

@Ruadhnait: :)
Hát... pedig az ember már csak ilyen :)
Jobban szeretjük magunkat pozitívabbnak feltüntetni :)
Főleg egy olyan játékban, ahol a LÉ a TÉT és ez a nézők szimpátiájára épül

Mona Vandervaal 2015.02.25. 12:16:50

@Cathcart_ezredes: Féltékenyek. Mintha tőlük "venné el" a csaj. Meg Anett 33 évesen nem öreg. Nem is kétbites, teljesen rendben van. Azt nem tudom hova tenni, hogy a néző számára ez miért ekkora bűn. Szerintem a Lacci lámúrja sokkal inkább az.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 12:16:52

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): én kedvelem Robint, és még az sem kizárt, hogy életemben először szavazni fogok miatta, de azért szigorúan nézve ő sem egy agytröszt.
@Mona Vandervaal: kettő. Amikor először regisztráltam elcsesztem a nicket, rosszul írtam a cathcart-et. De az új óta azt nem használom. Miért kérded? Kire tippeltél, hogy ő is én vagyok?:)

malevil2050 2015.02.25. 12:17:23

Jéhhh, újra itt van mr ja ,cak nem bírta ki,nahh akko ájnononoviszlát,etessétek mer sokat fotyott a pár nap alatt.

Ken Adams79 2015.02.25. 12:17:59

@Cathcart_ezredes:
Pedig a VV-ben aztán magasan van a léc :)

egyemakisszíved 2015.02.25. 12:18:51

@Cérnahuszár: Hát ez meg hogy jön ki? Miért nyerné meg Dennis, ha véletlenül visszamenne? Erre amúgy szerintem csak Dóri mellett lenne biztos esélye. De ha pl. Robin nem megy, a Robin-pártiak is szavaznak valakire, akár Dennisre, a százalék a neve mellett nem csupán az ő táborából adódik össze. Az eredmények mindig csak két ember viszonylatában érvényesek, a játék adott szakaszában.

Cérnahuszár 2015.02.25. 12:26:02

@egyemakisszíved: csak tippelek, egy finálét sem láttam eddig, nem úgy van hogy a 3 ember közül az lesz a harmadik, akire a legkevesebb jut? Így dennis kapna 50% biztosan, a többi eloszlik, vagy dóri vagy robin vagy laci megy a kukába, utána új szavazás van hogy a 2 maradékból ki nyerje vagy a megy a kukába a második kevesebb is? vagy netom. homályosítson fel valaki.

Ken Adams79 2015.02.25. 12:26:56

@Ruadhnait:
Hát... nincs nagyon más választási lehetősége Robinnak.
Szandika komoly párkapcsolatban él (!!! biztos egy pumpával), Izáról nem tudom ki, de Anett a "szabad préda"... gondolom, ha még érez 1 kis szimpátiát is a csaj részéről...
3 hónap után gondolom a kulcslyuk is, ha visszamosolyogna, csábító lenne számára...

Ruadhnait 2015.02.25. 12:29:05

@togez76: Ebben nem ertunk egyet, de lehet, hogy azert, mert nem ugyanazt ertjuk szek alatt. En nem azt aki nyikorog, vagy egy faek intelligenciajaval rendelkezik. :D En azt ertem szek alatt, aki semmi pluszt nem tud beleadni egy tarsalgasba, azon kivul, hogy talan dekorativ. Az Anett egy igazi szek tipus. :)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 12:30:46

@Ditti82: jó, én is utálom ha valaki feleslegesen használ angol szavakat, meg nem is feltétlenül jó szót használt, de a többi jóformán magyarul se tud, nemhogy pár angol szót:)
@Ken Adams79: klasszikust idézve a "legfölsőbb szinteken":)

traccsparty 2015.02.25. 12:33:45

@Bruti

"utálják, mint Habony a vakut" - köszi BRUTI!

"Kazal meg persze Nyálast ajánlgatja Komisznak."

Fanni nem nyálast ajánlgatja, hanem azt, akivel ő szeretett volna párbajozni, ha visszament volna a villába, az pedig Dóri. Szóval, Dórit ajánlgatta.

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:36:24

@Ruadhnait: ekg, ezzel teljesen egyetertek. Tucatcsaj az Anett.

@sélli_: valoszinuleg, sztem Robin az a tipusu srac, aki a szerelembe szerelmes.

@Cathcart_ezredes: nem hat :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 12:37:43

@Conchobhar: Lacit jobban utálom. . ÉS több galádságot követett el a villában, mint Komisz. Ennyike :-)

Aharon 2015.02.25. 12:38:50

Én azt kérdezném, hogy ebből a brigádból, aki most bent van, nem lehetne újra Attira szavazni? :)

mr miss 2015.02.25. 12:39:21

@Mona Vandervaal: mindenesetre elég vicces lenne, ha Robin ezért veszítene kamuLaci ellen a végén :)

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:40:20

@togez76: ezt adom. VV-kben vagy teljesen atlagos, semmilyen jellemu unalmas csajok vannak, vagy olyan torzult jellemuek, akik igencsak gyorsan tesznek azert, hogy ne kedveljuk meg oket. Ja meg 1-2 plasztikcica...

Aharon 2015.02.25. 12:40:46

Amúgy szerintem, ha más impulzus nem éri addig, Dennis lazán segget csinál a szájából, és kiviszi Dórit... és ő marad kint, örülhetnek majd egymásnak Fasznival.

A kiesési sorrend szerintem is Pennis-Dóri-Málé-Robindávid. És ez így kb. elfogadhatónak is tűnik.

Rémület 2015.02.25. 12:41:06

@csicserierika: Lacinál ott volt a joker. Ha nem használja el hülyeségre, minden másképp alakult volna. Az ő képessége volt az egyik legjobb. A későbbi kínlódásait magának köszönheti. Nem a szerkesztők tettek be neki. Ők elég jó tarisznyával indították útnak.

kszanaksz 2015.02.25. 12:42:32

Denisz az egyetlen vállalható lépést tette szerintem, nem is az, hogy most mekkora férfi, hanem ha nem magát választja, egy csomóan beletaposták volna a földbe és egy nagyon hatékony fegyvert adott volna maga ellen. Ezen kívül, ha jól értettem, azt mondta, hogy nőt nem küld ki párbajra, tehát nem azt, hogy nem visz ki. Igen, van különbség valakit kibicként kiküldeni, meg saját magával kivinni.

Aharon 2015.02.25. 12:43:02

@mr miss: Miért veszítene emiatt? Ember legyen a talpán, aki nem smárolná le, ha hagyná, kifejezetten szép nő, és VVs mércével határozottan intelligensnek is tűnik.... 33 év? Oszt'? Ki foglalkozik ilyen marhasággal, hogy hány éves, ha már kialakult a vonzalom?

Ruadhnait 2015.02.25. 12:43:36

@Cathcart_ezredes: A felesleges angolszo hasznalat nalam is kiveri a biztositekot. Nem tudom ki kezdte el hasznalni a "lefajtol" kifejezest is pl, de en a Zsu szajabol hallottam eloszor, aki pedig koztudottan nem tud angolul (lsd veni, vidi, vici, amikor szerinte a very very es valami angol, de o nem tudja) Es azon a velemenyen vagyok, hogy eloszor magyarul tessek megtanulni, aztan angolul es ha mar tudjuk mindkettot, akkor se alljunk neki keverni, mert agyf@szt lehet kapni tole, annyira idegesito.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 12:46:23

@Ruadhnait: By the way egyetértünk bro' ;)

mr miss 2015.02.25. 12:46:34

@Aharon: teljesen egyetértünk abban, hogy miért is ne csajozna, én egy szóval nem ítélném el, csak viccesnek tartom, hogy máris vannak csalódott hölgynézők.

Ditti82 2015.02.25. 12:47:37

@Aharon: Én Artúrbandira akarok!!!! Ő biztos nem játssza a szerelmet/szeretetet!
@Ruadhnait: Talán? :D

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:47:56

@Aharon: en is inkabb Attira szavaznek :))) Mindenesetre abban remenykedem, hogy legalabb miatta nyujt majd valami pluszt ez a het.

Az ejjeli on-ok pedig nem tudom hova tuntek, vegre lenne mit nezni, aztan nincsenek feltoltve :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 12:48:26

@Aharon: Ja, tegnap a kiválasztáson Bence elsütötte, hogy mindenki Attila nevét írta a borítékba. Kár, hogy a lakóknak ez nem jutott eszükbe -mekkora poén lett volna-

Ruadhnait 2015.02.25. 12:48:52

@Ditti82: Talan. :D Ugy ertem, hogy vannak ronda szekek is. Az Anett egy dekorativabb tipus.

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:50:05

@Ruadhnait: very very you you :DDD mai napig rohogok ezen :D

traccsparty 2015.02.25. 12:50:17

@mr miss:

ez olyan mint a Beatlesnél, titkolták Lennon első feleségét, hogy mind a négy srác még kaphatónak tűnjön a közönségnek, és a 2. feleségétől meg mindenki ki volt akadva, mondjuk ott volt is mire...

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:50:54

@Rémület: mikor is hasznalta el a jokert? Meg mire?

Ruadhnait 2015.02.25. 12:51:39

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): En is :D Aztan utana meg azt mondja Edinanak, hogy majd "lefajtoljak"... Nem tudom mit vallal ez a csaj. :D

Ruadhnait 2015.02.25. 12:53:11

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): A boltra. :D Megvasarolta a boltot a Macitol, vagyis azt a 20.000 krajcart, amit a Davidtol kapott a Maci.

vastyúk is .. 2015.02.25. 12:54:07

@malevil2050: nem is értem, pedig azt hittem immunis vagy. :D

lukacstoncsi 2015.02.25. 12:54:59

Remélem lesznek jó kis feladatok is hogy most 8-an vannak:)

MacákékIcukája 2015.02.25. 12:55:31

@Ruadhnait: jaaa, tenyleg :D a hulye :D pedig azzal le is lehet kapni egy zoldkendot, nem? Vagy csak a tobbi szuperkepesseget uti?
A lefajtol gettoszo, ezert ismeri :D

Kosztarika 2015.02.25. 12:56:59

Hello! :)

Most van az ismétlés, figyeljétek, ahogy Dennis magára köti a kendőt és visszamegy a helyére, a szájáról le lehet olvasni: ' A kurva anyátokat!"

Ruadhnait 2015.02.25. 12:59:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Csak a tobbi szuperkepesseget utotte volna szerintem. Tehat ilyen : "Dani nem veszed le rolam a lilat, mert elveszem toled, a levevot, hahaha." Vagy a sulihet utan: "haha Fanni, add csak ide azt a lilat a kezedrol, aztan menjel kifele parbajozni." Vagy: "Meggondoltam magam Edina, nem akarom, hogy te viseld a keket, add csak ide, aztan akkor nem egymas ellen megyunk." Ezeket a ziccereket hagyta ki, mert nem bir magaval es egetik a testet a szuperkepessegek, ezert azonnal meg kell toluk szabadulnia. :D

jófej házisárkány 2015.02.25. 12:59:55

@Cathcart_ezredes: szerintem az, hogy nem celeb, az nem anetten múlt, szívesen lenne ő élvonalbeli celeb, nem véletlen megy be1 0 év után is a villába. Egyébként szerintem nem csúnya, de nem is szép, és én kifejezetten ostobenkónak látom, meg humortalannak. Olyan sótlan valahogy. A műmellek nem zavarnak.
A legnagyobb baj mégis az vele, hogy robin rámozdult, na, azt' kitört belőlünk az irigység :D

Conchobhar 2015.02.25. 13:00:16

@Majom1Parádé: "'ÉS több galádságot követett el a villában, mint Komisz." - Mi volt az a sok galádság?

Ruadhnait 2015.02.25. 13:01:33

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): De hat ez most nem a tobbieknek volt koszonheto, csak a Dorinak, (meg kicsit kozvetve a Robinnak.)

egyemakisszíved 2015.02.25. 13:01:47

@Cérnahuszár: Ez pont így van a fináléban, ahogy mondod, de attól megelőző párbaj mondjuk 51 %-nyi szavazója korántsem biztos, hogy Dennis mellett lenne a fináléban, mert lehet, hogy az ellenfelének ellenszavazói teszik ki a nagyobb részét, akik a finálé hármasában már máshova szavaznak.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:05:28

@jófej házisárkány: Már kezdem Anett ügyvédjének érezni magam, de nem baj:) Ha jól emlékszem Anett volt azon kevesek egyike, aki kiesett vasárnap (szombaton? tök mindegy) és hétfőn már ment is be dolgozni a munkahelyére. Azért ez nem azt mutatja, hogy ő olyan nagyon celeb akart volna lenni.
Utolsó mondatodon felröhögtem, szeretem az öniróniát:))

Conchobhar 2015.02.25. 13:06:35

@Ruadhnait: ""Meggondoltam magam Edina, nem akarom, hogy te viseld a keket, add csak ide, aztan akkor nem egymas ellen megyunk." - Mi ez az ostoba egyoldalúság? Lacinak a szemére vetik, hogy nem vette el Edinától a kékkendőt, Fanninak viszont nem hányták a szemére, hogy nem tetette magára Robinnal a zöld kendőt, pedig elmondása szerint fájtolni akart Edinával is meg Lacival is (mivel ő fordított sorrendet akart, előbb Lacival aztán Edinával, ezért aztán ő nem is ment egyikkel se. Legalábbis saját akaratából)

2015.02.25. 13:07:01

Bruti jó a poszt, pedig ez már a híg fosból várat kategória.
"Nyálasnak üzen, hogy az eszére hallgasson (nagy segítség a srác)" :D

Attilát meg a blökit kicsit sajnálom, mit lehet kezdeni napokon keresztül, ennyi sötétséggel?!

Ditti82 2015.02.25. 13:07:15

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): És tényleg. :D Ő meg kikérte magának ugyanezt, nem? :D

MacákékIcukája 2015.02.25. 13:08:44

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): @jófej házisárkány: visszapartoltunk Robinhoz, ti is tegyetek azt ;)

@Ruadhnait: huhh jesszus, Laca sem egy eszleny, ami azt illeti...

Ruadhnait 2015.02.25. 13:10:10

@Conchobhar: Te elolvastad az egesz kommentet amit irtam? Es egyebkent, ha valamikor, akkor most a tenyekre szabadkoztam, ugyanis Laci hangoztatta, hogy ha lehetne, megvaltoztatna, ha meg lett volna a szuperkepessege, megtehette volna. Ennyit mondtam. A tobbit te kepzelted hozza. Olvasd vissza.

Conchobhar 2015.02.25. 13:11:13

@Cathcart_ezredes: "Ha jól emlékszem Anett volt azon kevesek egyike, aki kiesett vasárnap (szombaton? tök mindegy) és hétfőn már ment is be dolgozni a munkahelyére. Azért ez nem azt mutatja, hogy ő olyan nagyon celeb akart volna lenni." - Anett területi képviselő, politikus. Talán ő soha nem lopott a közpénzből, de amit csinál az a celebeskedésnek az egyik válfaja

Kosztarika 2015.02.25. 13:11:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): visszapártoltunk?? Én el sem pártoltam :P :D

2015.02.25. 13:13:18

Van itt valaki Denisz szimpatizáns?
Azt mondják szórakoztató, viszi a műsort, esélyes meg anyámkínja.
Hol, mikor, mivel, miért?
Komolyan kérdezem, mert én csak dugást láttam(már azt se) ahogy a viszkető orrát meg farkát vakarja.

Conchobhar 2015.02.25. 13:15:25

@Ruadhnait: "A tobbit te kepzelted hozza" - Én nem képzeltem hozzá semmit. Egyszerűen csak összehasonlítottam azt, hogy mit vetnek Laci szemére, és mit nem vetnek mások szemére. A kommentedben nem olvastam másnak a nevét, csakis a Laciét. Csak belátod tán, hogy egyoldalú volt a kommented?

MacákékIcukája 2015.02.25. 13:17:17

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): jaaa, akkor nem szoooltaaaam :))) levetted a Robin-t a neved mogul, azert hittem ezt :)

Ruadhnait 2015.02.25. 13:18:44

@Conchobhar: A Lacirol volt szo benne igen, de az egyetlen dolog, amit a szemere vetettem, hogy amiatt, hogy elhasznalta a joker szuperkepesseget, kihagyott egy csomo ziccert, amit meglephetett volna vele. Peldaul az a harom dolog, amit felsoroltam. Ennyi.

jófej házisárkány 2015.02.25. 13:19:06

@Cathcart_ezredes: Anett szériáját nem nagyon néztem, lehet igazad van. Öniróniából nálam nincs hiány ;)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:19:26

@Conchobhar: jaj conchobhar... a területi képviselő nem egyenlő az önkormányzati képviselővel :D Kevesebb VV, több információ a valós világról, azt ajánlom:D

ygan_rev 2015.02.25. 13:19:44

Hajrá Laci!!!! Nyerd meg! :D

jófej házisárkány 2015.02.25. 13:20:33

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Már írtam az előző posztnál valamikor hajnali 4 tájban, hogy ismét robin-fan vagyok ;)

Ruadhnait 2015.02.25. 13:21:00

@SmittyB: A Dennisz szerintem nagyobb tuja lett volna, mint barki mas, (es nem is a jo fajtabol) ha nem kezdi el a Fannit tocskolni. Fanni tette fel a terkepre. Nem hinnem, hogy mervado szavazoi tomeggel rendelkezik.

Kosztarika 2015.02.25. 13:21:26

@Conchobhar: Edina is csak azt modta, amit szinte mindenki: Dóri menjen párbajozni. Ez a logikus, nem kell ebbe többet belemagyarázni.

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.25. 13:23:22

@SmittyB: Fészbukon a VV oldalán rengeteg Dennis szimpatizáns van. Akik szerint Dennis egy poéngyáros, kedves mittomén, aki a hátán vitte a műsort.
Szóval nem kell leírni.
Épp azon filóztam, hogy mi van,ha mégis Dórit viszi.
Dennis visszamegy, a három fiú a döntőben. A Laci-Edina fanok Lacira nyomnak. Dennis-Fanni brigád nyilván Dennisre.
Ki szavaz Robinra? (Rajtam kívül, mer én mindjárt hármat, de az elég lesz, hogy ne legyen harmadik?)

Mona Vandervaal 2015.02.25. 13:23:31

Kedves Robint kedvelő Nő társaim, ne legyetek irigyek és féltékenyek, Anett betölti a funkcióját, Robinnak 100 napig nem volt senki, aki szeretgesse, a többiekkel ellentétben. Anett még mindig különb, mint a legtöbb eddigi nő villalakó és ő most ott csak vendég. Irigység és féltékenység: kuka. Písz

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 13:23:53

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): húbaszki, tényleg azt mondja. :D Kemény. :D

"Kosztarika" ?! kurvajó. :D:D:D

kszanaksz 2015.02.25. 13:24:16

VV-ben legtöbb esetben nem az volt a kérdés, hogy kinek mekkora szavazótábora van, hanem,hogy kinek mekkora ellentábora van. A legtöbb szavazás nálunk (a VV-t is beleértve) nem valaki mellett, hanem valaki ellen történik.

ygan_rev 2015.02.25. 13:24:37

A Dennis - Dóri párbajról fix. hogy nem menne vissza Dennis. Ott ásná el magát, ha kivinné. Még Istenes is megjegyezte, hogy ő nőt nem visz ki. Akkor miről is beszélünk? Dennis ilyen ostoba kijelentések miatt búcsúzhat a VV-től most szombaton.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 13:24:58

@Mona Vandervaal: sőt, ha meg is húzza Anettet (valamelyik sarokban), legalább könnyít magán és a végjátékra kisimult arccal és herével áll majd készen. :D

togez76 2015.02.25. 13:25:09

@Ruadhnait: Igen, így egy kicsit más a jelentés, de az általad értelmezett szék típusra is él, hogy nagyon kevesen tartoztak bele, maximum 1-2 fő. :-)

vastyúk is .. 2015.02.25. 13:25:25

kedves Denisz, vár az utca! Hajrá Laccccci!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 13:26:32

Szóval. Van egy játékos, akit szimpatikusnak találtak a lakók 100 napon keresztül, soha nem akarták kirakni a villából. Tehát, most meg kell büntetni őt egy párbajjal, mert micsoda dolog az, hogy jó kapcsolata volt a többiekkel.
A csücsöri szájú Lacccit pedig meg kell sajnálni, mert őt meg annyira utálták a többiek, hogy háromszor is kiküldték.
Jól értem?

kszanaksz 2015.02.25. 13:27:05

Nem emlékszem, hogy azt mondta volna, hogy nőt nem visz ki, csak arra, hogy nőt nem küld ki.

Kosztarika 2015.02.25. 13:27:32

@Spitzbauer: 'Lesz ott elég tetkós plázapics@, akit meg tud cidáztatni. Ha nem lenne, szerintem az itteni hölgykoszorú is rendelkezésre áll. '
Gondold már meg, mit beszélsz, ember!

togez76 2015.02.25. 13:27:47

@eatpray: Valóban érdekes lenne egy ilyen jellegű indoklás, de nem valószínű, hogy veszítene annyit, amivel PVC nyerne, mert ő elég jellegtelen, jelentéktelen.

Ruadhnait 2015.02.25. 13:28:31

@togez76: Hat en is ezt mondtam, hogy nagyon kevesen tartoznak bele a VV-bol. De te ezt irtad elotte: "A VV-s (szériától függetlenül) csajok is minimális kivételtől eltekintve mind olyanok mint a plusz egy szék..." Ebbol azt hittem, hogy azt mondod, hogy kb mind szek tipusu. Pedig nem is. :)

Mona Vandervaal 2015.02.25. 13:29:17

@czko: Én is hármat szavazok, Robinra. Komisz kiesik most. Laci itt csak tapasztalatot nyer. Ja bocs, Edust már megnyerte. Dorának már válogatják a ruhát vasárnapra ;-) ;-) ;-)

togez76 2015.02.25. 13:29:26

@kszanaksz: De akkor miért tette rá a jelét? (na nem mintha ezért elítélném, csak felesleges volt ilyesféle fogadalmat tenni, egy ilyesféle játékban)

MacákékIcukája 2015.02.25. 13:30:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hat de mirol beszelsz, kisimult hereje a Berkinek van, nem? :DD

Kosztarika 2015.02.25. 13:32:18

@csicserierika: Robin fanként is igazat kell, hogy adjak. :)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:32:22

@Conchobhar: Hé, csak most látom, hogy te nem is az igazi concho vagy! Vagy az igazi, csak kivágtak innen? Vallj színt, bizonyíts! És sikerült már megtalálni a lényeges különbséget a területi képviselő és az önkormányzati között?:D

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.25. 13:32:35

@Mona Vandervaal: Oké, akkor mi nyomunk hatot. Elég lesz? :)
Denisz sajnos nem fog kiesni most, nézelődök itt-ott, nem kevesen, ámde kurva sokan éltetik úgymond, számomra megmagyarázhatatlan okokból.

kszanaksz 2015.02.25. 13:32:57

Felesleges volt mondani, szerintem is, de a jelrakás sem és a kihívás sem kiküldést jelent (a jelrakás nem biztos, a kihívás meg nem küldés). Egyedüli kiküldés a szuperképességére hagyatkozva valakire kibicként azt mondani,hogy na, te menjél most.

Ruadhnait 2015.02.25. 13:33:17

@Mona Vandervaal: Meg hanyszor irod ezt le? :) Mar megbeszeltuk hatszor, hogy nem feltekenyseg, hanem csalodottsag volt bennunk, hogy Robin ennyire feluletes. Nagy vonalakban. Nyugi, senki nem feltekeny. ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 13:34:19

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): persze, tudom, de ő is valszeg azért vasaltatta ki, mert Pamela egy dög volt, aki nem foglalkozott vele és a szegény zacsi olyan szomorúráncosra aszalódott.. :D

togez76 2015.02.25. 13:34:34

@Conchobhar: Azt már az általános iskolásoknak is illik tudni, mi a területi képviselő és mi a politikai értelemben vett képviselő közötti különbség. 14 éven felül viszont szégyen nem tudni!

kszanaksz 2015.02.25. 13:37:43

Nem lehet a felületességét objektíven megítélni, mivel ez a néhány hónapos bezártság nagyon is speciális helyzet.
Az sem véletlen egyébként, hogy sok korábbi esetben a végén beküldött volt villalakók viszonylag normális embereknek tűntek az épp aktuálisan bent levők mellett, holott korábban, a saját szériájuk alatt ők is ugyanolyanoknak tűntek. A bezártság igenis okoz (szerencsés esetben ideiglenes) torzulásokat.

encek 2015.02.25. 13:37:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az enyém is!! Lehet, hogy Denisz szar alak, de Laci a játék kezdete óta irritál.

Mona Vandervaal 2015.02.25. 13:40:34

@Ruadhnait: felületes? Laci nettó két óra villalét után Dorával kavart, az a szellem gyerek meg szintén Zsuval, de Nyálas nem felületes.

Kan Csóka 2015.02.25. 13:41:28

Szasztok Véreim ! Kedvenc kis fosomat nem láttátok ?
Én az mondom immár 1000rel : HAJRÁ ROBIN !
Hogy leoltotta az beképzlet gettóharcos hülye gyereket tegnap is :) Meg Anettel is. Ahogy rábizonyították , hogy kamu szerelmes :) Utálom lacit, mint a szart és ha nem utálnám ádinát is akkor szinte már sajnálnám szegényt.... Kijön a hülyegyerek (napláne ha [indirekte tegyük fel] nyerne) és ádinának már köszönni se fog....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 13:42:14

@czko: Mert csak az a hibája, hogy suttyó. Nincs rossz természete, nem összeférhetetlen, nem gyűlölködik. Debil is suttyó, mégis nyert.

Ruadhnait 2015.02.25. 13:42:14

@Mona Vandervaal: A tobbiektol mi mar mind tudtuk mire szamitsunk. A Robintol meglepeteskent ert. Ennyi.

Conchobhar 2015.02.25. 13:42:27

@Cathcart_ezredes: "Hé, csak most látom, hogy te nem is az igazi concho vagy! Vagy az igazi, csak kivágtak innen?" - Nem tudom mi történt, egyszer csak nem enged Conchobar néven kommentelni. Nagyon nem izgat a dolog, mert már csak egy hét van a VV7-ből

togez76 2015.02.25. 13:42:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem feltétlenül tartották PVC-t szimpatikusnak, de mindig volt nála ellenszenvesebb, másrészt, mindig úgy nyalt segget, hogy elkerülje a párbajt, ami nem baj. Ennek a játéknak a lényege, bennmaradni a legvégéig, azt pedig a párbaj veszélyezteti, így miért ne akarná bárki elkerülni? Ezt csak Kazal ellen tűnt az agyhalottaknak jó érvnek, valamiért PVC-nél már nemigen számít (mert mindig a megfelelő segget nyalta) Azt én sem tudom mit esznek azon az unalmas, nyálas és sokszor szánalmas szerencsétlenen, akit (az információk szerint) bűncselekmény elkövetése miatt is elmarasztaltak...

Mona Vandervaal 2015.02.25. 13:43:12

@czko: hát a mi 6 szavazatunk nem, de remélem, hogy többségben leszünk ;-)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:44:20

@Conchobhar: És a másik kérdésemre hol a válasz? Hidd el, nem nyúlnék utánad ilyen kegyetlenül, ha nem lenne olyan stílusod amilyen, de így mindenképp szeretném olvasni a véleményed arról, hogy mekkora faszságot írtál a területi képviselőről. Nos?

togez76 2015.02.25. 13:44:48

@kszanaksz: Nem, de a jelrakás bizony eredményezhet kiküldést, lehet, hogy pont az az egy a döntő jel...

MacákékIcukája 2015.02.25. 13:45:16

@Cathcart_ezredes: ne orulj, o az igazi :D

@Mona Vandervaal: en is tudnek kettot szavazni, csak nem merem hasznalni a munkahelyi telefont. Latszana a tel. szamlan, hogy magyar szamra ment a regisztracios sms :(

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lol! :D De ne dobalozz ilyen magas labdakkal, ki a tokom az a Pamela? :D

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.25. 13:46:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Épp ezért nem kéne már megint egy suttyónak nyerni. Mert egy már úgyis volt.

Conchobhar 2015.02.25. 13:46:24

@togez76: "14 éven felül viszont szégyen nem tudni!" - Valóban nem politikus ("külön nagy öröm számomra, hogy a munkám is ehhez kapcsolódik, ugyanis fitneszitalok forgalmazásával foglalkozom"). És?

Conchobhar 2015.02.25. 13:47:30

@Cathcart_ezredes: "És a másik kérdésemre hol a válasz?" - Valóban nem politikus ("külön nagy öröm számomra, hogy a munkám is ehhez kapcsolódik, ugyanis fitneszitalok forgalmazásával foglalkozom"). És?

togez76 2015.02.25. 13:47:51

@Conchobhar: És nélkül érvényes az állítás!

Kosztarika 2015.02.25. 13:48:48

@Majom1Parádé: Férfiasan? Azt még ő is belátta (csoda), hogy mindenképpen Ő fog párbajozni. Igy legalább a látszat megmarad, hogy "bátor"

Kan Csóka 2015.02.25. 13:48:48

Nekem ugyan nem tetszik anett, sose tetszett de 3 hónap nem-dugás után szerintem és is telibeverném :) Legyen meg a kedver Robinnyó ! Láccít meg alázd szét ahol tudod. :)
Remélem Attis is szétszívatja valamivel !

Conchobhar 2015.02.25. 13:49:16

@Cathcart_ezredes: " Hidd el, nem nyúlnék utánad ilyen kegyetlenül, ha nem lenne olyan stílusod amilyen" - Mi gondod a stílusommal?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 13:49:37

@togez76"...:Ennek a játéknak a lényege, bennmaradni a legvégéig..."

Zseniális meglátásod felér Lacccink aranyköpéseivel.

Amúgy meg száz segget is kinyalhatsz, mégis kiküldenek, ha rühellnek.

kszanaksz 2015.02.25. 13:50:14

@togez76: az eredményezheti, az nem ekvivalencia. Kefírre barackléból lehet befosás, de mégsem ugyanaz a kettő. Adott esetben például el lehet érni időben a vécéig is.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:51:21

@Conchobhar: És milyen érzés szembesülni azzal, hogy önnön tévedhetetlenségébe vetett tudatodat a saját ostobaságod és elbizakodottságod zúzta apró kicsi zafír könnycseppekké?:(
És ráébredtél közben arra, hogyha ebben faszságot állítottál, akkor esetleg..talán..neadjisten...véletlenül... másban is?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 13:53:09

@Kan Csóka: Reméle@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Remélem, soha jobb dugásod nem lesz, mint egy telibeverés. Neked az úgyis elég.

Conchobhar 2015.02.25. 13:55:40

@togez76: "És nélkül érvényes az állítás!" - Tudod, ne csak szótár legyél (hogy mit jelent a területi képviselő), hanem valahogy meg kéne látnod a lényeget is (mit csinál, vagy mit nem ez a Béres Anett. Mennyiben vált celebbé)

togez76 2015.02.25. 13:55:41

@kszanaksz: Nem, de itt mindenki tudta ki mit tesz majd, meglepetés max a duplázó átadása volt, ami véletlen mint a befosás, de még elég a budihoz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 13:55:48

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): bocs, az előző nem tied.
Egyébként, ha már ilyen kifejezéseket használunk, akkor mondhatjuk, hogy bátor. Hiszen magára rakta a kendőt, és az nem látszat, csak ha annak titulálod.

Bujumburi 2015.02.25. 13:55:55

@Conchobhar: Ami mindenkinek, rosszabb pillanataidban már-már személyeskedő, minősítgető. Lekezelő, kioktató. Ám a legtöbben szerintem megszoktuk már, te vagy a társaság egyetlen Conchoja. ;) píííísz.

2015.02.25. 13:56:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: OK ezt megértem ha inkább valaki ellen szavazol
@Ruadhnait: szerintem is tuja, most látszik igazán, hogy nincs ott nője.
@czko: Hát ezt nem értem, hol volt a poén, mert én egyet nem tudok felidézni?

Kosztarika 2015.02.25. 13:57:48

@Ken Adams79: Egyetértek. És hülyeség már előre azzal jönni, hogy majd meglátjuk, kint is tart-e.
Nem voltunk benn, de el tudjuk képzelni - már aki -, hogy a bezártság mennyire felnagyítja, más megvilágításba helyezi az érzelmeket. ( lsd. pl. vv6 kakkantós Dorka és Zsolt hogy odavoltak egymásért, kint meg kb 2 hétig (se) tartott. Pedig az tényleg igazinak tűnt.) Szóval nem tudhatjuk. Szerintem most Laci tényleg azt érzi, amit mond. A többi kiderül. Akkor majd jön, hogy lám-lám hazudott, pedig lehet, hogy csak nagyobb lesz a rálátásuk a dolgokra.
Viszont:
Dennis (és mostmár Fanni is) úgy nyilatkoznak: "szerelmes vagyok, imádom-szeretem, megtaláltam a másik felemet.." fél óra múlva meg: majd meglátjuk mi lesz kint, randizunk, aztán kiderül. Szóval akkor ha nem jön össze, kint "félemberek" lesznek???

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 13:58:19

@Conchobhar: milyen lényeget?:DD Azt állítottad tévesen, hogy politikus, ezért celeb. Kiderül, hogy köze nincs a politikához, erre duzzogsz a másikra, hogy ő a szótár, miközben te idézgetsz Anettől szó szerint, hogy mit csinál?:D
Elképesztő figura vagy komolyan:)

kszanaksz 2015.02.25. 13:58:37

Jó. A jelrakás nem kiküldés.

Bujumburi 2015.02.25. 13:58:45

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Jó arc Attila, hogy egy kis életet lehel Dóriba, ugyanúgy, ahogy Anett Robinba. Ez a két szereplő mostanra már nagyon kiéhezett mindenféle testi/lelki figyelmességre. Nyilván Dennis és Laci is szeretethiányos mostanra, de nekik legalább egy darabig volt támaszuk, partnerük az ölelésben.

togez76 2015.02.25. 13:59:10

@Conchobhar: A szavaknak nemcsak súlyuk, hanem jelentésük is van, amíg ezzel valaki nincs tisztában kevéssé valószínű, hogy képes a sorok között adekvát módon olvasni, azaz a lényeget megtalálni. Erre jó példaként szolgálsz...

Conchobhar 2015.02.25. 13:59:56

@Cathcart_ezredes: "És milyen érzés szembesülni azzal, hogy önnön tévedhetetlenségébe vetett tudatodat" - És milyen érzés másoknak mindenféle tudatot tulajdonítani?

Mona Vandervaal 2015.02.25. 14:00:15

Nos végigfutottam Nyálas rajongótáborát. Blöááá, ha valaki megnézi, érti. Már közös szerelmes oldala is van Edussal. Fújb+

Kosztarika 2015.02.25. 14:00:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem a kendő a látszat, a bátorság. Tudta, ha Dórit küldi, akkor úgyis kiviszi őt.
Egyébként tényleg bátor: van bátorsága eltartani magát nőkkel, van bátorsága a képünkbe tolni a "szomorú apa" szerepet, közben egy érzéketlen kis senki.

Kosztarika 2015.02.25. 14:01:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mertem remélni,hogy azt nem nekem írtad :) Mert bár nem egyezik a véleményünk, erre azért nem adtam okot. :)

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.25. 14:02:09

@SmittyB: Én sem, de valamiért nagyon éltetik a hozzászólásokban.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:03:36

@Conchobhar: imádlak:D Maradj ilyen concho, mindig mindenhez érts jobban mindenkinél, minősítsd otrombán a tiédtől eltérő gondolatokat, és soha de soha ne ismerd be ha tévedtél. Legalább így soha nem fogsz fejlődni, és maradsz azon a megrekedt szinten, ahol tanyát vertél, de ez legalább mindenkinek elégtétel lesz, akit valaha felbosszantottál:)

Conchobhar 2015.02.25. 14:06:52

@togez76: A" a sorok között adekvát módon olvasni, azaz a lényeget megtalálni." - Csakhogy a lényeg nem a sorok között van, a sorokon kívül, hanem magában a sorokban

Conchobhar 2015.02.25. 14:12:15

@Cathcart_ezredes: "minősítsd otrombán a tiédtől eltérő gondolatokat, és soha de soha ne ismerd be ha tévedtél. Legalább így soha nem fogsz fejlődni" - Fiatal! Azt se tudod, hogy mit beszélsz. Azt írtam: 'Valóban nem politikus', tehát beismertem, hogy tévedtem. Bármivel is hülyíted magad, az én számomra nem okoz gondot beismerni a tévedésemet. Ami meg a fejlődést illeti, a próféta szóljon belőled, legyen még időm fejlődni

Kosztarika 2015.02.25. 14:14:24

@Ditti82: Nehogymá csak úgy simán nyerjen :( Játsszák le Macival ( a malaccal) :D :D

Conchobhar 2015.02.25. 14:15:37

@Cathcart_ezredes: 2 Kiderül, hogy köze nincs a politikához, erre duzzogsz a másikra, hogy ő a szótár, miközben te idézgetsz Anettől szó szerint, hogy mit csinál?" - Miért nem te idéztél? Így bizony nem vagy több te sem egy szótárnál (mit jelent a területi képviselő kifejezés)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:16:39

@Conchobhar: Jaj az istenért se húzd fel magad conchi, mert a végén még kevesebb időd marad rá. Mellesleg az ominózus hozzászólásod végén található "És?" elértéktelenítette a beismerésed. De persze ezt te is tudod, te kis mafla, csak még rágod a gittet:) Bár nagyon felvidítottál, de ennek ellenére mára én befejeztem veled, mert jóból is megárt a sok. Ölellek!

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:18:34

@Conchobhar: Látom meg utánam lőttél, és ez érdekel... Mikor idéztem nyuszifül?:)

Conchobhar 2015.02.25. 14:18:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "magában a sorban vagy magukban a sorokban" - Egy sorból álló írás esetén 'magában a sorban', több sorból álló esetén 'magukban a sorokban'. Te tudatosan akartad így megragadni az előző kommentemből a lényeget?

Conchobhar 2015.02.25. 14:20:16

@Cathcart_ezredes: "Mellesleg az ominózus hozzászólásod végén található 'És?' elértéktelenítette a beismerésed." - Mert?

Kan Csóka 2015.02.25. 14:22:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mi a problémád azzal Drága h. "telibeverni" ?
Szerintem Te nőnemű lehetsz vagy legalábbis nem voltál még kiéhezett faszi, ha nem tudod értékelni egy 'telibeverés' életmentő voltál ( telibeverni kb. annyi mint "dugod ahol tudod mint az állat aztán megtörlöd a farkad és megkönnyebbülve továbbmész :)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:22:17

@Conchobhar: Ha ezt önmagadtól nem érzed, akkor nem fogom tudni én sem neked megmagyarázni, sajnálom. :(

Conchobhar 2015.02.25. 14:22:42

@Cathcart_ezredes: "Látom meg utánam lőttél, és ez érdekel... Mikor idéztem nyuszifül?" - Úgy értve, hogy számodra az idézetek bűnös dolgot, szörnyűséget jelentenek? Te a világ összes kincséért sem használnál idézetet?

Kan Csóka 2015.02.25. 14:24:11

@Cathcart_ezredes: Kankóbár testvérünk ezért jár ide, ha még nem vetted volna észre :)
Alig várja , hogy valakivel kötözködni tudjon és ezen élvezkedjen. :D Eltartott egy darabig amíg rájöttem erre, volt hogy én is beleálltam :D :D

Conchobhar 2015.02.25. 14:24:30

@Cathcart_ezredes: "Ha ezt önmagadtól nem érzed, akkor nem fogom tudni én sem neked megmagyarázni, sajnálom." - Ha nem tudod megmagyarázni, akkor mi a fasznak hoztad föl ezt az 'És?' dolgot?

Kosztarika 2015.02.25. 14:24:36

@sélli_: Az értékrendjét pedig tükrözi a következő állítás: "Imádom Fannit , szép göndör a haja, jó a segge.." ha engem valaki csak ezért szeretne, nem kérnék abból a "szeretetból"
Felszínes és üresfejű, ráadásul gátlástalan és szívtelen (lsd kislánya)
Az már csak hab a tortán,hogy a faszos kezével összetapogat mindent (konyha, hűtő, kaja.. broaaaff)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:25:48

@Conchobhar: Ez már annyira alja "érvelés", hogy szerintem te nem is az igazi conchobar vagy. :( Rád meg nem pazarlom az időmet, kérem vissza az eredetit!

Conchobhar 2015.02.25. 14:28:13

@Kan Csóka: "Alig várja , hogy valakivel kötözködni tudjon és ezen élvezkedjen. :D Eltartott egy darabig amíg rájöttem erre, volt hogy én is beleálltam" - Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki összetévessze a kötözködőt avval, akivel kötözködnek? Szarcsóka számára is úgy kezdődött a dolog, hogy én visszaszóltam, 'visszakötözködtem'

Kan Csóka 2015.02.25. 14:28:42

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Úgy érted hogy nem göndör a hajad vagy hogy nem jó a segged ? :D

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:28:53

@Kan Csóka: ő kamu. Az igazi pl. soha nem káromkodott, és bár őrült volt, de a saját őrületében világos logikával érvelt. Ez meg csak összevissza dobál gumicsontokat. Nem kell:(

Kan Csóka 2015.02.25. 14:29:16

@Conchobhar: Persze tesó, úgy kezdődött csak ne izgasd fel magad :D :D

Kan Csóka 2015.02.25. 14:30:18

@Cathcart_ezredes: Lehet hogy igazad van, de az eredeti is erősen szociopata beütésű fazon volt....

traccsparty 2015.02.25. 14:33:07

@Kan Csóka:

Remélem szavazol is, nekem is Robin maradt, ezért kell most Deniszre szavaznu, jó volna, ha kint hagyná Lacit, biztos persze nem vagyok benne, hogy képes is rá, de akkor Robin mellett két gyenge maradna a végjátékban...

itt többen két lila kendőről beszélnek Fanni védelmében, milyen kettő? csak egyet nyert, megkűzdött érte az iskola héten, tudom, hogy itt sokan nem látják, hogy Fanni egy értelmes és szorgalmas lány (sok baja van persze, pl önsorsrontó, most ezekbe nem megyek bele, ha csak az eszén múlt volna a dolog, akkor megnyerhette volna a showt, de van egy természete is)

Szóval az iskolahetes lilát Fanni teljesen jogosan kapta... Mi volt a másik lila amit kapott a szerkesztőktől? nem emlékszem, szerintem ilyen nem volt... amúgy a műsort csak úgy tudták a felszínen tartani, hogy Fanni kiesése után keletkezett űrt négy régi játékossal próbálják kitölteni.

Ha Fanni nem enged az önsorsrontásnak nem vész össze Dórival a játék végén, és így a párbaján Laci ellen megkapta volna Dóri szavazóit is, sajnos ezt a lépést elvétette.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:36:16

@traccsparty: Nem hiszem, hogy Fanni érdemelte volna meg leginkább a lila kendőt az iskola héten, és elég durva szerkesztői befolyás volt. Például, hogy eddig mindig volt magatartás-szorgalom jegy, idén aztán hogy-hogynem nem adtak. Pedig a tesitanárnő fogdosása, meg az ordenáré verse miatti magatartás jegye tuti lehúzta volna annyira, hogy ne ő nyerje..

Conchobhar 2015.02.25. 14:36:37

@Cathcart_ezredes: " Ez már annyira alja 'érvelés', hogy szerintem te nem is az igazi conchobar vagy." - Mit látsz te érvelésnek? Mi ez az érvelés hülyeség?

Cérnahuszár 2015.02.25. 14:39:12

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): "Az már csak hab a tortán,hogy a faszos kezével összetapogat mindent (konyha, hűtő, kaja.. broaaaff) "

nekem is ettől fordul fel a gyomrom, de fokozom, az ilyen nem változik, képzeld el 60-70 évesen ahogy még mindig matatja
brrrrrr XDDD

aztán vedd le a kezed az appról hogy rá szavazz

Ronla 2015.02.25. 14:39:22

Az igazi Koncsít elvitte a lavina az őrbódéjával együtt. Ez itt csak koncsizta magát Koncsíról, meg sem közelíti az igazit.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:43:19

@Ronla: az elején szerintem jól nyomta, legalábbis engem megtévesztett, de aztán leesett. Remélem az igazi hamarosan visszajön, és jól lebasz minket, hogy offolunk:(

Ronla 2015.02.25. 14:44:25

Robin, egészségedre, öregem! Itt sokan azt hiszik, fából vagy, de három hónap az hosszú idő. Hülye lennél kihagyni egy kínálkozó alkalmat. :)

mobilos perpetuum 2015.02.25. 14:45:20

@eatpray: "Hajrá Laci!!!! Nyerd meg! :D" A harmadik helyet. Olimpián az már dobogós, szép bronzérmet kap érte, illik a sötét arcához.
Amúgy már nyert: Ádina szerelmét. (tele vagyok irigységgel. Most menjek Barótig, hogy egy ilyet találjak?)

Ronla 2015.02.25. 14:47:00

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Bizonyítsa be a másolat, hogy nem másolat! :D

mobilos perpetuum 2015.02.25. 14:47:40

@Cathcart_ezredes: Nem hiszem, bakker a templomba higgy, az iskolahetet nézni nehéz lett volna?

Mona Vandervaal 2015.02.25. 14:50:35

@mobilos perpetuum: ezen jót nevettem, Köszi :-D (mellesleg a második hely sokkal fájóbb lenne, ahogy Bruti írja a posztban)

lukacstoncsi 2015.02.25. 14:50:38

Laci kapja meg az első villa Oscart szerintem boldog lesz .Már hallom az áldozat illetve a mártír kategória nyertese... VV Lacci! :D

Kosztarika 2015.02.25. 14:51:08

@Kan Csóka: Meglepőnél, ha küldenék képet, de nem teszem :P Fannira nem hasonlítok (sem külsőre, sem belsőleg) és nincs okom panaszra. :)
Mondjuk a kérdésednek semmi köze nem volt ahhoz, amit írtam, sajnálom, hogy nem értetted, de azért válaszoltam, hogy megnyugodjál :D

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:51:22

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): :D
@Ronla: Az igazi most valami ilyet írna: "Bizonyára fiatal korod miatt nem tudod, de ha érdemben nem tudsz hozzászólni a témához, akkor az a netikett szerint úgynevezett offolásnak minősül, úgyhogy fejezd be!" :))

Ruadhnait 2015.02.25. 14:53:50

@traccsparty: Szia masodpeldeny, mar hianyoltunk. :D A ket lila kendot arra ertik szerintem, hogy volt egy egy lila, amit nyert a suliheten, a masik "bevedes" pedig az volt, hogy Laci es Edina kaptak egy keket ugye azzal az alapveto szandekkal a szerkesztoktol, hogy egymas ellen menjenek. Igy Fanni megint meguszta. Akarkin lett volna a zold Lacin vagy Edinan a Fannit vittek volna.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 14:54:51

@Conchobhar:Már rég nem olvaslak. Ez a baj veled. Egy normális kommentelő ilyenkor azt mondja, hogy jaj bocsi, elírtam, télleg. Egy troll meg odaáll szőrszál-hasogatni, meg támadni. Ez a lételemed. Nem kell válaszolni, csak kérdeztél, azért írtam.

Mona Vandervaal 2015.02.25. 14:55:19

@lukacstoncsi: Ő nyer itt a legtöbbet, villaoszkár, Edus, n+1 nőstény rajongó, tapasztalat.

csicserierika 2015.02.25. 14:56:32

@Rémület: a szerkik Fáni védettségével és az aránytalan nagy büntivel csak tetézték a képesség ellövő bajnok útját.

Exike 2015.02.25. 14:57:36

Kedves bruti,

sajnálom ha nem írsz több hogyvoltot, mostanában te vagy az egyetlen a csapatból, akin még érződik némi lelkesedés a VV7 iránt. :-)

Ami Dennist illeti... hát a Belevalóban nem győztek hőst csinálni belőle, pedig nem volt ez annyira jó húzás, akkor is úriember maradt volna, ha átengedi Dórinak az ellenfél-választás jogát. V ha ő is átengedi a szuperképességét Dórinak. :D

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 14:57:53

@mobilos perpetuum: Hát én már csak ilyen óvatosan fogalmazok: különböző kifejezésekkel jelzem, hogy ez a saját véleményem, és nem tartom megdönthetetlen alapigazságnak. Én úgy "hiszem, szerintem, én azt gondolom, véleményem szerint", stb. Erre lehet hogy reagálni, hogy "én meg úgy hiszem, szerintem meg, én meg azt gondolom, az vélemény szerint meg", stb és akkor intelligens embernek fogsz tűnni, meg lehet prosztó stílusban reagálni. Javaslom a jövőben az előbbit!

csicserierika 2015.02.25. 14:57:55

@Rémület: hehe tetézték az útját :D Már én is villanyelven kommunikálok. Szóval nehezítették az útját.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 14:59:07

Kazalnak a 2. lila kendője az, hogy a Laccci-Ádinka párbaj miatt megúszta a párbajozást. Csigecséééég!!

Kosztarika 2015.02.25. 14:59:50

@Cathcart_ezredes: az iskolahét elején, mikor bevitték a lila kendőt egy dobozban, valamelyik rá is kérdezett, hogy a vizsgaeredmény számít-e majd, vagy a heti teljesítmény, akkor azt válaszolták a tanarak, hogy a heti. Akkor pedig nem jogos Fanninak, hisz még vissza is fokozták elitből. Ez már mindegy is, csak a tényszerűség kedvéért. :)

Exike 2015.02.25. 15:00:16

Egyébként még mindig Dennisnek drukkolok, de az tényleg poén lenne, ha Laci lenne a második és Robin az első. :D

Látom Dórival szinte senki nem számol mint esélyessel.

traccsparty 2015.02.25. 15:01:05

@lukacstoncsi:

igen mártír oscar Laci,

viszont szellemességben Robin kezd feljönni Fannihoz, ezt imádom Robintól Lacinak:

„Azért nem nyerhetsz, mert rosszul indítottál az elején, és NEM CSAK AZZAL, HOGY BEJÖTTÉL, hanem, hogy nagyképű flegma voltál…”

jó ez a Robin gyerek, és már miért ne ölelgethetne végre egy lányt, akinek ő is tetszik, semmi komoly nem fog kettejük között történni, csak puszikák meg egy kis tipi-tapi, ennyi, nem tudom miért kellene ezért haragudni Robinra, csak erősítik a férfi imidzsét, meg arról is szó van hogy Laci mártírságának fokozódására számítanak, szerintem, attól meg már ki van a néző.

Szóval a legvégén hajrá Robin, de most egyelőre hajrá Denisz Laci ellen. Kicsit aggódom a fanatikus Laci-hívők miatt, de mit tehetünk, ez egy játék, sok önsorsrontó lány van, akik azt hiszik, hogy na majd ők, majd ők megszelídítik a vadembert, nos nem, a vadembert megszelídíteni nem fogjátok tudni sose, az csak egy hamis mitosz, a vadember csak magát szelídítheti meg.

Denisz lépése azért is jó lenne, mármint, ha valahogy kint tudná hagyni Lacit, bár erre sajna nincs sok esélye, mert azért a döntőben jó, ha van legalább egy nő, szebben fest a a top három egy nővel.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 15:01:30

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Tényleg, erre nem is emlékeztem, köszi!:)

Kosztarika 2015.02.25. 15:01:46

@Ruadhnait: álnéven.. nem meri felvállalni magát, de mi tudjuk :D :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 15:02:03

@csicserierika: :DDD Most rajtakaptunk. Te írtad nekik a kéziszótárt:DDD

Mona Vandervaal 2015.02.25. 15:03:35

@Exike: pedig a surranó pálya Doráé és ahogy az az úszóversenyeken lenni szokott, előfordul, hogy nem a 4-es vagy 5-ös pálya nyer, hanem az 1-es vagy a 8-as. Ettől függetlenül hajrá Robin :-)

Ruadhnait 2015.02.25. 15:03:56

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Csak azt nem ertem, hogy mi ertelme van alneven feljonni, mikor egyertelmu...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 15:04:52

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): De a vizsga számított, amit külön megkaptak. Az felölelte a heti anyagot, így értették sztm.

Kosztarika 2015.02.25. 15:05:49

@Cathcart_ezredes: én is ezzel próbálkoztam mindig, de akkor koncsi leoltott, hogy ne feltételezzek, bizonyítsak :) :)

Kosztarika 2015.02.25. 15:07:51

@traccsparty: ez aztán a hatalmas érv... jobban fest a döntőben. Gratulálok 2pld.

traccsparty 2015.02.25. 15:08:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Ezt a Laci féle logikát, logikát sohasem fogom megérteni.

ismételjük át a közismert tényeket:

1. Laci nem vette fel a kék kendőt, pedig megtehette volna. és akkor nem kellett volna Edinával párbajoznia, nagy valószínűség szerint.

2. Robin tehette volna a jelet Fannira, nem tette.

Akkor itt most, hogy lehet valamit Fannira kenni, ami nem Fannin múlott?

Amúgy meg, amikor Robin kérdezte fannitól, hogy ő mit akar, akkor Fanni azt felelte neki, hogy tegyen amit ő jónak lát, ha kell megy párbajozni, bár ő Lacival szeretett volna.

Robin azért tette Lacira akkor a jelet, mert biztos volt abban, hogy Edina jön vissza Lacival szemben, és akkor neki Edina lehetett volna játszótársa a végéig, viszont féltette Fannitól, mert Fannit erősebbnek hitte.

Ezek után miért sulykolja a hülyeséget még mindig Laci?, illetve, hát persze, hogy azért, mert van aki még mindig megkajálja.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 15:09:16

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): de szigorúan tényekkel!:) Amúgy meg le kell szarni a bizonyítási kényszerét, írd le a feltételezéseket aztán robbanjon szét valahol a feje, ha nem bírja :)

Kosztarika 2015.02.25. 15:11:26

@traccsparty: Ha nem tűnt volna fel, Fannikád már (hál'Istennek) kiesett, nem kell tovább kampányolnod. De, hogy neked is legyen valami kis örömed, nézd meg este a bv-ben. :)

csicserierika 2015.02.25. 15:11:57

éjszakai linket tud valaki ?

Ronla 2015.02.25. 15:12:30

Na, mi van, eltűnt a koncsi másolat? Pedig kíváncsi lettem volna, hogyan bizonyítja be, hogy ő az igazi.

Mondtam már, hogy az appot a fináléban Robinra tolom. Megérdemli a kecót, meg a verdát, és kívánom neki, szedjen össze valami jó nőt, hogy be tudja hozni a három hónapos kihagyást.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 15:12:32

@Cathcart_ezredes: Ezek a sztm-ek, meg véleményem szerint-ek kicsit túlhangsúlyozottak (nekem ilyen szdsz-es feelinget idézők), hiszen senki sem gondolja, hogy a szomszéd néni véleményét írod, meg azt sem, hogy axiómákat fogalmazol meg. Nem? A végén egy szmájli is mutatja a barátságos szándékot. :)

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 15:13:41

@traccsparty: De hát Fanni mondta, hogy bármelyikük is vállalja a kendőt, küldjék ki őket együtt mindenképpen.

lukacstoncsi 2015.02.25. 15:15:29

@traccsparty: laci nem fogja beismerni hogy a seggét féltette és akkor sem amikor edina kérésére felvette a lilát.de egyszer elmondta bocs amikor lilu kérdezte hogy ki a hibás a legutóbbi párbaj után dóri még bólogatott is mikor laci közölte hogy ő.beismerte.eddig ment a szajkózás hogy áldozatok vagyunk stb.egy taktikai játékban ha a másik oldal dönthet egy többség által utált emberről tuti kirakja.az hogy a szerelme már kékkendős volt kész tényként kapták.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 15:17:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Lehet igazad van, és én meg túlkompenzálok ezekkel concho meg a többi agresszív miatt, de látod hogy így is bele tud valaki kötni:) Ha azt írom, hogy nem Fanni érdemelte meg a lila kendőt, akkor ki vagyok én, hogy tényállítást teszek, és bizonyítsam. Ha hozzáteszem, hogy én azt hiszem, akkor higgyek a templomban. Én meg röhögök mindkettőn:)

Jozeph Pelikahn 2015.02.25. 15:17:15

Szegény Robin! Nem elég, hogy mindig lemelegezik, most még ágytársnak is megkapta a transzvesztitát!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 15:18:25

@Cathcart_ezredes: Én részemről biztosíthatlak, hogy tudom, ez a saját véleményed :DDDD

lukacstoncsi 2015.02.25. 15:18:30

Edina egyébként nem volt annyira a többik bögyében mint laci csak kapóra jött a többieknek a közös szabályszegésük és nem mérlegeltek pláne hogy edina eldöntötte ő megy.lehet ha laci magára teszi esetleg nem így alakul de nem biztos.sokan azt vizionálták hogy edina így akart lacitól megszabadulni hogy magával rántja de ez baromság.egy párbajt ezért kockáztatni hogy ki jön vissza...

Ruadhnait 2015.02.25. 15:21:57

@traccsparty: Tok mindegy ez mar, mivel a Fanni. Nincs. Jatekban. Tobbe.
Egyebkent meg azt mutatnak nekunk amit akarnak arrol, hogy a Fanni mit mondott Robinnak, hogy akar vagy nem akar menni parbajozni. Foleg, hogy a szaunas esetrol, (amirol annyira allitottad, hogy szegeny Fanni, jaj,) kiderult, hogy o maga tervelte ki, hogy betegyek es nekunk ezt sem adtak le, ahogy azt sem, ahogy kiprovokalta, csak egy kis bevagast, amibol az jott le, hogy a Laci egy fereg, mert ok nelkul berakta a szaunaba. Miert pont azt adnak le, ahogy konyorog a Robinnak, hogy ne kuldje ki? Ha a bentlevo jatekosok allitjak, hogy a Fanni megkerte a Robint, akkor elobb hiszem el nekik, mint neked, akit ugyanugy megvezet az rtl, mint masokat. Mondjuk lehet, hogy teged kicsit jobban.

csicserierika 2015.02.25. 15:22:14

most nézem a VV oldalát. Edina a Muzsika tv-ben énekel.
És tessék beküldték a tetkós lányt, akit annyian vártak, Szandikát és Lacci nem ugrott rá, sőt ( röhögök ) el van tolva az ágya Izáé mellől. Legyen egy rossz szavatok is :P

lukacstoncsi 2015.02.25. 15:23:52

Érdekes én is sok mindent máshogy látok emberekről pláne hogy kiderülnek dolgok illetve látszik valaki hogy mutatja ki a foga fehérjét vagy hogyan változik negatív vagy pozitív irányba.Vannak amikbe és akikbe én is többet láttam bele jó és rossz dolgokban de ez van.

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 15:26:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A eset: Bizonyítsd be, ne csak biztosíts róla!:) B eset: Ez most csak a saját véleményed volt, vagy axióma? :)

MacákékIcukája 2015.02.25. 15:38:48

@csicserierika: nincs mar ket napja ejszakai on link :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 15:40:56

@csicserierika: Teátrális, mint mindig. Szerepel. Az se igaz, amit kérdez.:DDDD

MacákékIcukája 2015.02.25. 15:41:30

@csicserierika: ez a user szokta feltolteni oket www.dailymotion.com/user/rajongoioldal/1
De lehet, hogy Fanni volt a kedvence es ezert mar nem erdekli :D

vastyúk is .. 2015.02.25. 15:42:54

@csicserierika: Szandikáról nekem is egyből a mesebeli tetovált lány jutott eszembe. Kicsit megsajnáltam Lászlót, mert ha már lúd, legyen szíííp. Azon meg külön sokat röhhögtem, hogy Laci nem akart lánnyal aludni, hogy még véletlenül se keveredjen kimagyarázhatatlan szituba. Nem zörög a haraszt, ha 'akurvaanyját' Hihihihi.

lukacstoncsi 2015.02.25. 15:43:03

a facén is belinkelik a játékosok oldalán ha van éjszakai illetve a valovilag postr oldalon is

csicserierika 2015.02.25. 15:43:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de nincs még éjszaka :D A tegnap estit, csak nem voltam egyértelmű .

csicserierika 2015.02.25. 15:48:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): 02.22.-ei az utolsó. tegnapit nem találom rajta :(
Igen, Fanni , reggel máris érezték a hiányát. :D

Ruadhnait 2015.02.25. 15:48:55

@csicserierika: Tegnap a Laci mondta, hogy "Nem akarok lany mellett aludni, mert nezi az Edina" :D Nem azert, mert van baratnoje, es emiatt kenyelmetlenul erezne magat... Vicces gyerek ez a Laszlo. :)

MacákékIcukája 2015.02.25. 15:50:10

@csicserierika: ez igy van, facebookon is irtak az emberek, hogy hetfo ejjel lett volna mit nezni, de nincs sehol link. Allitolag hetfo delelott lett valami feltoltve, de le is toroltek.
Hogyan lehetne egyebkent felvenni?

csicserierika 2015.02.25. 15:51:00

@vastyúk is ..: nehogy kiskiflizzenek, mint Robinnal :)

csicserierika 2015.02.25. 15:52:51

@Ruadhnait: jaj már, nem úgy értette, a látszatot is el akarja kerülni :) Gondolom, h ő lebontaná a villát, ha fordított esetben Edina Au-val aludna pl. :D

csicserierika 2015.02.25. 15:53:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): fogalmam sincs, én is szoktam kuncsorogni linkért, úgy szoktam követni.

kamilla123 2015.02.25. 16:02:18

@csiri bá: "Felnéz és Joker visszavigyorog rá..."

Atyaég, tényleg Joker!!

kamilla123 2015.02.25. 16:05:36

Bruti, köszönjük!!! :-) Az ÉH-ról is írsz majd, ugye?

jófej házisárkány 2015.02.25. 16:06:26

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Én úgy emlékszem, hogy azt kérdezte Robin vagy Dani, hogy a vizsgaeredmény számít-e, vagy az, hogy a kezdethez, szintfelmérőhöz képest mennyit fejlődnek. Erre az volt a válasz, hogy a vizsgaeredmény, nem a fejlődés.
De lehet, hogy rosszul emlékszem, nem láttam minden részt.

Kan Csóka 2015.02.25. 16:09:20

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Teljesen megértettem amit írtál csak gondoltam kiscit basz*tatlak :) és szívesen megnéznélek ha küldenél és lehet h. valóban elcsodálkoznék, sőt
lehet h. még nyálat is csorgatnék :) :)

csicserierika 2015.02.25. 16:12:54

@Bujumburi: de igázá ván. Még a piát is letette, h bizonyítson.

vastyúk is .. 2015.02.25. 16:17:31

@csicserierika: bizony, már csak reflexből is képes felvenni az ember ezt a pózt. :D

lukacstoncsi 2015.02.25. 16:17:57

@Bujumburi: Most mi lesz újra inni fog?:D

Bujumburi 2015.02.25. 16:22:50

@csicserierika: @lukacstoncsi: reméljük nem csuklik össze újra ez a nő, ha lecserélik egy Fannira. Aurelio meg nem egy diplomata, na.

jófej házisárkány 2015.02.25. 16:28:21

@Bujumburi: Jó ez a cikk, vannak benne olyan gyöngyszemek, mint "zörög a léc", meg "nem ismeri a szavainak a súlyát" :D

lukacstoncsi 2015.02.25. 16:28:56

@Bujumburi: Hát nem is volt az szerintem soha.Ahogy a Fanni "show"hoz asszisztált nagyon gáz volt a felveztés is meg utána is.

kis.herceg 2015.02.25. 16:29:26

az volt már hogy a nagy szerelmes denisz nem is köszönt fanninak a táblánál? na ennyit erről a majomról.

Bujumburi 2015.02.25. 16:30:40

@jófej házisárkány: :))) egyelőre még nem fejtettem meg a VV-s szereplők perverz kötődését a közhelyek turmixolásához... a hideget-meleget is futkos a hátamon. ;)

kszanaksz 2015.02.25. 16:31:47

Az lenne a kívánságom a műsorkészítők felé, hogy Dennisznek a párbajánál a bevonulás alatti kisfilmje egy permanens kitakart üzekedésfolyam legyen Fannival, alatta a Tears for fears együttes Sowing the seeds of love c. számával.

Bujumburi 2015.02.25. 16:32:00

@lukacstoncsi: Ja, meg egyébként is tré volt ekkora teret engedi a Fanni szintű gonoszságnak. Áh, az egész már szinte nekem volt kellemetlen ahogy néztem.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.25. 16:35:00

@traccsparty: "jó ez a Robin gyerek, és már miért ne ölelgethetne végre egy lányt, akinek ő is tetszik, semmi komoly nem fog kettejük között történni"

engem speciel az sem zavarna, ha megbaszná. nem is értem, h egyesek miért "fenyegetőznek" itt azzal, h ezért nem rá szavaznak. sejtésem van, de az meg már annyira tinilányos dolog volna, h feltételezni sem merem az ide kommentelőkről. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 16:35:34

"Óh igen, látom. Rajtad van, ki vagy.
Kicsi a kereszt, a halálfej nagy.
Bár a jelet a világ tette rád,
Szó nélkül álltad, lettél tetovált.

Melleden matróz, karodon "Anyám",
"1950" és "Zugló a hazám!",
"Szeretlek, Erzsi", "Haver vagy, János",
"Csapat csak egy van, a Ferencváros!"

Tetovált kép,
Tetovált gép,
Tetovált nép,
A tetovált szép.

Karodra írták, hogy "Bűn az élet".
Nevettél rajta. A bőröd égett.
A tű csak futott, a haverok
Röhögve olvasták: "Hülye vagyok!" "

velvet.hu/gumicukor/2015/02/25/vv_szandikarol_maris_lekerult_a_ruha/

csiri bá 2015.02.25. 16:41:01

@Schlomo Goldberg: mondtam én anno, hogy helye lesz a Fásy mulatóban....

Conchobhar 2015.02.25. 16:46:04

@kszanaksz: "Az lenne a kívánságom a műsorkészítők felé, hogy Dennisznek a párbajánál a..." - Aropó Dennis. Nem emlékszek arra, hogy Dennis a VV-győzelme esetére kilátásba helyezte volna, hogy a lakásához két kulcsot fog kérni (egyet magának, egyet meg a kislányának). Azt már eltanulta Lacitól, hogy a sok kúrás után már illendő a kúrt nő kapcsán szerelmet meg szeretetet emlegetni, de ezt a két lakáskulcsos dolgot még nem tanulta el tőle

kamilla123 2015.02.25. 17:02:45

nem volt időm ma kommenteket olvasni, szóval lehet,h Dóri külsejét már kielemeztétek, de engem teljesen meglepett, mennyire szép és finoman nőies volt azzal a fonott hajjal. Kifejezetten formás feje van és szép arca. Egyszerűen bűn, hogy négy hónapig azzal az ótvar sapkával a fején rohangált.

2015.02.25. 17:07:46

@kamilla123: Nekem is ez volt tegnap a legnagyobb revelációm. Mindig egyetértünk, csak nem mindig írom.

Raszputyina 2015.02.25. 17:21:15

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mint már egyszer írtam, régóta figyellek, és igen, te vagy az emberem!

vastyúk is .. 2015.02.25. 17:21:55

@Spitzbauer: hoppá, van amiben mégiscsak egyetértünk ;) - mondjuk annyi kitételem lenne, hogy nem áll jól neki, mikor rágcsálja a száját. :D

Ruadhnait 2015.02.25. 17:27:36

@kamilla123: En is felfigyeltem ra, foleg a Szandika! meg az azert Iza mellett is milyen szepnek tunt.

jimjim 2015.02.25. 17:41:15

@Bruti Köszönjük az egész évad hogyvótjait! Priceless :) Azért bízom benne, ha lesz élő döntős hv, oda még írsz!
A top3-at én se látom másképp.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 17:53:14

@jófej házisárkány: egyértelműen az eredmény és nem a fejlődés volt a cél. Az nehezen is lenne mérhető.

Ditti82 2015.02.25. 17:55:48

@kamilla123: Az arcplasztika nagyobb bűn volt azért. Tök helyes volt előtte.
@Ruadhnait: Jó, hát Szandika a rém. :D

Amúgy szép estét, kedves hogyvolt-lakók! :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 17:56:19

Egyet nem értek. Robin állandóan beígérte Lacinak a dupla jelet, hogy ráteszi. Akkor most miért adta oda Dórinak? Ja, meg azt sem értem, hogy minek mantrázza állandóan az Edina - Laci dolgot? Egyáltalán mi köze hozzájuk? Szerintem az az egész Laciékra tartozik, és neki semmi köze hozzá! Nézte valaki az éjjeli adást? Robin, írt már verset Anettnek? Ez minden nőbe beleszeret seperc alatt. Anettnek nagyon kiélt feje van, nekem semmi pénzért nem kéne. Úgy látom a csaj, rákattant a nyereményre. Biztos várni fogja kint Robint.=D =D // HAJRÁ LACI!!!

alsophila grahami 2015.02.25. 18:01:33

@kamilla123: ehhez én is csatlakoznék, Dóri kifejezetten helyes csajszi, leszámítva az arca fura püffedtségét (ami akármitől is lehet, mindegy), lényeg, hogy nagyon dekoratív bír lenni, ha meg van csinálva (smink, haj) nagyon jól tud kinézni, igazi modellalkat, akiből bármit ki lehet hozni, de számomra mégis csak fontosabb az, ami mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy a szíve a helyén van, korrekt, normális nő; szumma: ha rajtam múlna, én közte és Robinnyó között dönteném el a fődíj sorsát, a másik kettő nálam leves-kategória, mindkettő jellemtelen, nem érdemlik a főnyereményt.

BRUTINAK PEDIG KÖSZÖNET AZ EDDIGIEKÉRT, és titkon reménykedem,
hogy csak beszállsz majd még az ÉDENBE is, PLZ!!!!! ;)

Ditti82 2015.02.25. 18:02:18

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Valahogy én is ezt érzem Anettal kapcsolatban. :)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:04:34

@Conchobhar: ez mi, valami replika? xDDDD és ki rejtőzik a nick mögött, elárulod (legalább célozz rá, imádom a rejtvényeket!;) na és: hol van az IGAZI Koncsó??????

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:06:13

@kamilla123: /@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Sztm nem egy dolgot nem értesz, hanem sokat. Honnan veszed, hogy Robin beleszeretett Anettba? Nagy valószínűséggel te sem kellenél Anettnak - és nem csak azért, mert nincs nyereményed:DDD

kamilla123 2015.02.25. 18:07:51

@sui.generis: ezzel egyetértek. Denisz felé néha meginogtam,h nem rossz gyerek, de látva a tegnap előtti Fanni-műsort a BV-ben, nem akarom,h ez a nő bármiből is profitáljon, ami Denisz nyereménye. Sajnos a retek úgyis felkarolja majd. Amúgy én Zsu helyében beszóltam volna neki, hogy kis anyám, alig férsz bele a miniszoknyádba. Sztem padlót fogott volna.

Igen, Dóri és Robin is jó fej, nyerjenek ők. Néha Laci is szimpi, de Edinka se kaparintsa meg a nyereményt, jobb ha Laci nem viszi. Amúgy a tegnapelőtt Edinka valami hihetetlen ótvar módon nézett ki a BV-ben. Pedig amikor kiesett, másnap pl a Blikkben egész jól mutatott (magához képest). A BV-ben kicsit Beja ásszonyra hajazott valahogy.

kamilla123 2015.02.25. 18:08:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azt mondtam volna, h Robin beleszeretett Anettba???

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:08:47

@Conchobhar: Talán, mert tudja, hogy minden lakáshoz több kulcsot adnak.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:10:36

@kamilla123: Jaj, neeem, bocsi. Neked azt akartam írni, hogy tegnap mennyire nem volt puffadt PVC arca. Olyasmi volt, mint amikor bejött a villába. Sokkal jobban nézett ki, mint máskor.

kamilla123 2015.02.25. 18:11:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja jó:-) mert fáradt vagyok, de azért arra még emlékszem,h ilyet nem írtam :-)) na, szaladok, majd jövök este:-)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:12:44

@Conchobhar: ej, hát nem ismerted még ki azt a szimpla kis agyműködését neki? :P hát a VÉGÉRE tartogatja az ászt, majd a döntőben veti be, hogy kulcsot ajánl - rálicitálva Lackóra - KÉT szíve hölgyének is! aztán, hogy ki az a kettő, Fannyi és a kislánya, vagy Fannyi és a beköltözősóban kirúgott exe (akinek lássuk be, járna ennyi fájdalomdíjul;), azt majd meglásssuk, és EZ lesz az ő nagy dobása (vagy nem, mert nem jut be a döntőbe se :P) ;)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez óóóriási! xDDDDD köcce!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:14:32

@kamilla123:

Jujj, Ádinka és Bejja :)). Abban biztos vagyok, ha Komisz nyeri, Kazalka nem sokáig lesz mellette. Így is olyan sokszor az agyára ment. Emlékszel, mikor fűteni akarta Robint, de nem tudta rendesen végigmondani, mert Kazal folyton beledumált. Többször rá is szólt, hogy hallgasson. Nem lenne odaköltözés, abban biztos vagyok.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:15:15

@Ditti82: Szerintem is. Kint Ő felmérte, hogy Robin az esélyes. Most pénz áll a házhoz.:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:15:52

@sui.generis: bocsi, 4 hölgy van. Megfeledkeztél a kislány anyukájáról.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:16:36

@Ditti82: Láttam. Meghívták, hogy énekelje el a villa dalukat. Hiába na, beindult a biznisz.:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:19:41

Kamilla! Jól ismered Bejja asszonyt, tán csak nem rokonod?

alsophila grahami 2015.02.25. 18:21:11

@kamilla123: nagy-nagy egyetértés!! ;) minden szavaddal, ugyanígy látom én is ezeket, néha bekajázom én is, hogy mégse olyan rossz arcok azok ott ketten, de aztán mindig rá kell jöjjek, hogy DE, nagyon is, mind a kettő nagy "jellembajnok", egyikkel se szívesen találkoznák a való életben soha, az ilyenek szúrják hátba a másikat mindenféle gátlás nélkül, a "nőik" pedig mindennél többet mondanak mindkettejükről, de meg is érdemlik őket, ki-ki a magáét, haha :PP győzzön Robin vagy Dóri, én jelenleg nem tudnék választani közülük, hátradőlve nézem a fotelből a végjátékot, győzzön a jobb, én egyik esetben se leszek csalódott / annál is inkább, mert akik igazán irritáltak, már kívül vannak a vella falain, thx god! ;)

apropó, tegnapi Bv-ban volt valami szóra érdemes? ki volt, és kik voltak a meghívottak, mert lemaradtam róla (meg mostanában inkább az Édenre kattantam már rá;)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:22:27

@sui.generis: "találkoznák", ahhaha, most elárultam magam, milyen kis primkó is vagyok valójában xDDDD

alsophila grahami 2015.02.25. 18:23:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ó bakker, tényleg! xDD akkor még nagyobbat fog - szándékai szerint - robbantani (de nem :P) ;)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:24:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Honnan tudod? Netán ismersz? Tegyek fel egy képet magamról? Ááááá, mégsem...nem akarom, hogy leessél a székről.:) Jól nézek ki, elégedj meg ennyivel! :)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:26:06

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: na. hát van az a szint.... ahol ő is elmegy... döbbenet. (vagy nem)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:33:20

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: tapasztalataim szerint, aki ezzel a szar szöveggel jön, mindig kurvagázul néz ki.. most ez nem célzás (de), csak megjegyeztem, miután már másodszor futok bele ebbe a gagyi önigazolási kényszeres szövegedbe, szerintem állj le ezzel, mert egyrészről a kutyát nem érdekli, másrészt, elárulod magad vele, mert ha jól néznél ki, csak nevetnél minden beszóláson, ha viszont betaláltak vele, nos, akkor így neki állsz mosakodni, és ez gáz, na. ennyi/ke. xD

lobbantott tsilke 2015.02.25. 18:38:14

Besztelcei szilvából készült hàzi Söllel tudok szolgálni.Kettő kupicától infantilis lehetsz Te is.

user friendly 2015.02.25. 18:38:44

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: nekem úgy tűnik, Robin képtelen elszakadni a Laci a fő ellenfél tévképzettől, de érve nincs igazán, ezért mantrázza ugyanazokat a hülyeségeket. hol a Laci-Edina ügyet, hol azt, hogy Laci megsértette őt 3 hónappal ezelőtt.
szerintem a VV7-ben két ember szinte biztos, hogy nem fog nyerni: Dennis és Laci. Dórinak még vannak esélyei a surranópályán, Robinnak tőle kellett volna megszabadulni. van egy olyan érzésem, hogy Dani is erre próbálta rávezetni tegnap.

zorja 2015.02.25. 18:40:19

@sui.generis:

BV-ban Maci és Dani voltak, szerintem nem maradtál le semmi izgiről...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 18:41:06

@Raszputyina: hm....te egy surranóléptű talány vagy a számomra. :)

De megihlettél, mert Robin meglepő kis liezonja kapcsán eszembe jutott egy másik örökzöld...
Szóval szivbül kűdöm ezt a dalt Jászkarajenőrül. Árzsike és Jenő is üdvözöl.

Lehet szőke, lehet szép
Lehet festett, mint egy kép
Lehet barna, lehet kék
Varrjon, mint egy varrógép

Lehet okos, mint egy férfi
Dupla ágyban el fog férni
Lehet csendes, mint a sír
Mindent megkap, amit kér

Asszonyt akarok
Asszony kell nekem
Meleg száj, tiszta ing
Asszony kell nekem
Minden délben jó ebédet
ő főz majd nekem
És ha este nem lesz fáradt
Hozzábújhatok
Megáld majd egy szép gyerekkel
Ki olyan, mint én vagyok

Lehet hideg, mint a tél
Folyhat benne török vér
Tőlem lehet harisnyás
Úrinő vagy iskolás

Asszonyt akarok...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:42:14

Sejtettem. :( Nem vagyok klubtag. :( Csak lövid söl jál.

alsophila grahami 2015.02.25. 18:46:04

@user friendly: ahogy mondod, mindennel egyetértek, és Robin sztem azért nem tud szabadulni az "érveitől", mert nincs pepill már, amivel előhozakodhatna, csak azt nem vágom, és valaki végre felvilágosíthatna, hogy mi a jó francért gondolják ezek ott bent ilyen megveszekedett módon, hogy "érveik" kellenek, hogy legyenek egymás ellen?? minek? mire? mikorra? akkora hülyeség ez a rögeszméjük.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.25. 18:46:10

@user friendly: " érve nincs igazán, ezért mantrázza ugyanazokat a hülyeségeket."

viszont ő csinálja jól: úgy következetes, h mellette senkit nem bánt meg komolyabban (azaz nem rosszindulatú), nem trágárkodik, tud vicces lenni, remekül elkerülte a frontvonalat, miközben egy komoly döntést követően a szuperképességével hatással volt kiválasztás végeredményére.

bajnok kombináció, innen már csak elrontani lehet.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:48:52

@user friendly: Igen, csak annyiszor elmondta, hogy már unalmas. Pláne, hogy semmi köze hozzá. Napközben együtt hülyéskednek, amikor sírt Laci vigasztalta, másnap meg rádobja a jelet. Arra nem gondol, hogy akik nézik a VV -t, látják, és nem annyira hülyék!!! Bocs, de vannak páran.=D

alsophila grahami 2015.02.25. 18:49:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igaz, én meg még asztem, hogy magadnak kéred ki azt a két sölt, de most hogy ilyen kedvesen invitálsz.... ;) nem vok az a kimondott sörivoje, de akkor ide vele! :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 18:51:41

@sui.generis: Látod, lehet, hogy mégis 2 stampi lesz belőle. Egye fene, beletörődöm. Prosit!

alsophila grahami 2015.02.25. 18:54:13

@henrik_: így is van! +1 :) de sztem Dóri is jól nyomja, mert szimpi ő is, nem megy aljasodik le, amikor Dennisz kutyázza, viszonylag nyugiban tűri, és ha nem, akkor is csak annyira áll bele, amennyi még nem teszi ellenszenvessé... mintha a végére ő is ráérzett volna a játék lényegére (vagy Zsu súgott neki ennyire használható tippet? tényleg, vajon mi lehetett az...?? és főleg: hogyhogy a szerkik nem ugrottak rá, ilyet lehet? vagy másnak is engedtek külső infóhoz jutni..?)

alsophila grahami 2015.02.25. 18:55:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: prost, de milyen stampi az? me' olyan keserű gyógyszeres izét azt nem iszom! ;) / a végén még csak tied lesz mind a kettő (jól nyomod!;))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 18:56:34

@sui.generis: Biztos álmodtad! Még soha nem írtam itt magamról semmit, csak most mert kiprovokálta. Ja, amúgy nem szóltam hozzád eddig, és ezután sem fogok. Szép estét neked!

xukxuk 2015.02.25. 19:02:31

Ehh monntam a zöregnek ne tarcson má ennyi mustot a pincébe mert,,,,,,,,, de hiába.

Szoba kilátással 2015.02.25. 19:02:54

@vastyúk is ..@ lobbantották tsilke: hajlá Lobin!!!!

user friendly 2015.02.25. 19:05:18

@sui.generis: igen, tök hülyeség, hogy ragaszkodnak az érvekhez. bár gondolom erre valamelyest az rtl is presszionálja őket, mert elvárják a hosszasabb indoklást a kiválasztásnál. szerintem ez is tök fölösleges. elég lenne annyi, hogy X-re vagy Y-ra teszem a jelet, azért mert csak. az "érveiket" úgyis ismerjük a hatszáz veszekedést provokáló feladatból :)

@henrik_: nem biztos, hogy nyerő lesz Robinnak a rögeszmés Laci ellenesség, mert neki Dóri lehet az igazi ellenfele a fináléban. de ez csak az én véleményem.

malevil2050 2015.02.25. 19:07:03

Jó estét jó arcot,hát esz a fránya köd,pedig má lassan tavaszodik.

alsophila grahami 2015.02.25. 19:07:22

@Bujumburi: jézusom.... de gyagyi ez a nő! xDDD azért remélem, az ostoba Au-t is lecserélik a kövi szériára, mert bírom a fejét, de szegényem olyan antitálentum ebben a szakmában, hogy arras zó nem nagyon van, nem hsizem el, hogy nem találnak jobbat ezeknél - ott volt pl vendég-beugróként az előző szériából a nagydarab ninja-csajszi, akinek nem tudom a nevét most hirtelen (nem néztem az előző szériát), de istenemre jól nyomta!! letolta Au-t dózerrel a színről, és még olvasni is tudott, plusz: pörgősen tolta, nem olyan darabosan akadozva, mint csekély értelmű ex-villatársa, én kampányolok érte, komolyan mondom! ;))

alsophila grahami 2015.02.25. 19:12:44

@user friendly: jah, ebben igazad lehet, tényleg simán presszionálhatják őket erre a riportban... ki is ment a fejemből, köszi ;) na meg talán a párbaj is, hogy mind azt gondolják, hogy ott még eldőlhet bármi is... na persze a sót az szolgáltatja, ha egymásnak esnek - mint a legutóbbi párbajon is - ahhoz meg érvek kellenek egymás ellen, tehát a szerkik elemi érdeke, hogy gyűjtsék azokat... nah, igazad van! :)

vastyúk is .. 2015.02.25. 19:29:25

@Szoba kilátással: Én a Lackónak szulkolok... ugyis Lobiné a nyelemény.

traccsparty 2015.02.25. 19:31:03

@encek:

szia Encek!

Végre egy baráti arc!

A kommentelők között vannak olyanok, akik nem az adott témával, annak elemzésével foglalkoznak, hanem a személyeskedéssel, más kommentelők piszkálásával, értelmetlen kötözködéssel. Aztán csodálkoznak, hogy kiürül a hely, és csak egymással tudnak társalogni. "Nem értik".

malocz 2015.02.25. 19:36:49

Eddig is Robin volt az esélyes, de most hogy összejön Anettal... A csaj megnyerte neki a játékot, hálás lehet neki. :)

Kosztarika 2015.02.25. 19:37:50

Nekem a kiválasztáskor két dolog tűnt fel:
- Bence szól Dennisnek, hogy gondolja végig és válasszon, hogy Ő vagy Dóri. Máskor moccanni, szólni meg végképp nem szabadott, most meg Dennis kérdez és Robin válaszol, sőt Dóri is mond valamit. Ez megengedett? ??????
- Dennis a kendő felkötése után megy a helyére a szájáról tisztán leolvasható: " A kurva anyátokat"

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 19:39:59

@sui.generis: Hát, mert lobbantott blájen tsilke aszonta, hogy olyan besztelcei söl van, amitől kettőő kupicától infantilis leszek. Hát, nem hinném hogy olvosság:D:D:D:D

csicserierika 2015.02.25. 19:43:59

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): a kis sértődékeny komisz :) Plusz meg sem említi "szerelmét" sem a videóüzi kapcsán, sem a táblánál. Mintha el szeretne határolódni tőle. Az a vonat elment, erősen meghatározták egymás létét a villában.

user friendly 2015.02.25. 19:46:16

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): erről jutott eszembe, hogy nekem meg az tűnt fel, hogy Bence nem kérdezte meg Robint, hogy fel akarja-e használni a dupla jelet, hanem kapásból azt kérdezte, hogy átadja-e valakinek. érdekes, bár sok jelentősége valószínűleg nincs.

vastyúk is .. 2015.02.25. 19:49:23

@user friendly: hát mert Bencus nem azt a műsort nézi, amit mi, és ő már tudta, hogy ezt Robin Dóri megbeszélték egymás között. ;)

Kosztarika 2015.02.25. 19:51:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szelintem ő is azt issza, minden nap, szeldán, csütöltökön és vasálnap dupla adagot. :D

alsophila grahami 2015.02.25. 19:52:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát pedig pont ebből kéne tudnod, hogy olvosság lesz az! xDD

jaa igen, Viki! ő jó volt a BV-ban, meg fáj, hogy ezt le kell írjam, de Dani is ügyes volt, csak hát... a beszédhibája sajnos roppantmód zavaró bír lenni, de amúgy jól nyomta ő is (a jeti meg... pfff... minősíthetetlenül szahaaal! :P)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 19:55:09

@csicserierika: Egész biztos, hogy a Fanni szülei nem fogják eltartani Deniszt. Mivel nem nyer, majd amikor kijön keres magának egy öregecske pénzes hölgyikét. Elvégre celeb lesz.=D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 20:01:18

@sui.generis: Akkol nem csatlakozom. Maladok a sölnél és a felencválosi koktélnál:D

mobilos perpetuum 2015.02.25. 20:07:43

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Másik helyen kielemeztem, miért történt a drága Jenniferke ANYUKÁJÁVAL, hogy Dennis így lépett: A F.Jennifer irterjú tejes változatát elemeztem, és feltűntek ilyen megfogalmazások, mint "Szerettük és támogattuk mindenben" (Dennist), "annyira jól játszotta a szerepét amíg velünk élt hogy teljesen elhittük szeret bennünket.
"'Vannak olyan szülők, akik ...a már felnőtt gyermekükre szinte rátelepszenek, nem hagyva, hogy az élje a saját életét" - olvasom egy helyen, de előfordulhat, hogy a Jennikének is kényelmesebb volt az anyuka által garantált jólétben, biztonságban élni. Egy hozzászóló szerint: "Kitartotta a két hidrogénes fejű, de cserében csicskáztatták is Dennist rendesen, szava nem sok lehetett."
Lehet, hogy, ha én vagyok a riporter, rákérdeztem volna: anyjával aludtak-e egy szobában, és mondjuk Dennis kapott egy külön szobát?
Kis kitérővel, miért van annyi "anyós vicc"? (Pedig ők is édesanyák, anyázni viszont életveszélyes, főleg kocsmákban.) Pont ezért, mert tönkretehetnek kapcsolatokat, de legalábbis nem könnyű a gyámkodásukat elviselni, ebben élni.
Valahol már leírtam, hogy a "nyilvános adásban szakítás"-ra az induló szériának volt szüksége.
Jól hangzik, mint szalagcím.
(Nyilván a beköltözők az első este nem fognak egymással üvöltözni, valami különlegeset fel kellett mutatni, amin a bulvár elcsámcsoghat.)

user friendly 2015.02.25. 20:08:39

@vastyúk is ..: eggen, de így elspoilerezte :)

kamilla123 2015.02.25. 20:12:10

@sui.generis: tegnap Maci és Dani volt. Maci tök szórakoztató amúgy. Dani kicsit beszólogatott megint Zsu-ra, h nem érti, h Dóri hogy tudja kedvelni, meg mondta, h megy Ádinával haknizni Erdélybe. Hát egészségére!

vastyúk is .. 2015.02.25. 20:14:40

@user friendly: csak nem akarta, hogy meglepődjünk, mikor Dóri ledobja a földre a duplát jelentő jelet. hihihihi

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 20:14:51

@csicserierika: Szerintem meg futni...a pénzbehajtók a kapuban várják.:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.25. 20:18:33

Kezd az Éden, belenézek egy kicsit, habár nem tetszik. Berkit, még mindig nem bírom. Viszlát!

Raszputyina 2015.02.25. 20:20:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sztem semmi talányság nincs bennem; a jelek szerint ugyanazon a nótákon szocializálódtunk: HBB, Deák Bill, Beatrice, P. Box, P. Mobil, stb. Szóval akkor szerinted Robin tkp a nagypapa az Amarcordból?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 20:22:58

@Szoba kilátással: Számomra egy dolog furcsa csak. Az interjúban, amit Jennifer adott, sehol sem szerepel az, hogy "én", hanem mindig csak a "mi" (mármint Jennifer és az édesanyja). Ronda dolog volt a mód, ahogy csinálta Komisz, belepasszol abba a jellemébe, amit láttunk. Nem bírja a konfrontációt, inkább beszökött a villába. De ha az okokat találgatjuk, nekem van egy méla érzésem ettől a "mi"-től. A testvér levele sem valami bizalom gerjesztő. Nem egy hős ez a Komisz, de tudta azt, amit tud. Szerintem.

mobilos perpetuum 2015.02.25. 20:25:12

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Még az előző hsz-omhoz annyit, hogy a Jennifer-Jenniferanyuka-Dennis kapcsolatban az anyuka próbálta a VEZÉRHÍM szerepet betölteni, Dennis tűrte valameddig, aztán mikor szakítani akart, a csatornának kellett a SHOW, ami beindíthatja a gyűlölethullámot a kommentelők részéről: utálj mindenkit, de a többit még nem ismered, nesztek itt az első.

Szoba kilátással 2015.02.25. 20:27:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de ez nem változtat azon hogy akivel együtt elek akar 1 évig is azt nem hozom ilyen helyzetbe ( úgy hogy meg ki is használja belépőjének hogy megtapossa a nőt) a belinkelt be játszon is látszik hogy anya- lánya erős függés én vannak

Cérnahuszár 2015.02.25. 20:39:20

Szép dolog anya-lánya függéssel okolni a moslék lépést, nem kötelező senkinél ott lakni ha csicskáztatják. Ha mégis így van, inkább hiszem hogy használjuk ki a helyzetet döntés volt inkább.
"Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább."...

Petőfi tudott valamit.

user friendly 2015.02.25. 20:57:08

@vastyúk is ..: :D

@mobilos perpetuum: hát nem tudom. Dennis villában mutatott jellemébe tökéletesen belefért ez a szakítás, hogy megússza a konfliktust. lehet, hogy a csatornának kellett egy ilyen botrány, de ha így volt, az sem véletlen hogy kit lehetett rávenni a megvalósításra. másfelől meg nem hiszem, hogy Dennisnek kötelező lett volna a nőjével és annak az anyjával együtt élnie. ez nyilván kényelmes volt neki anyagilag. más szempontból meg talán nem volt kényelmes. valamit valamiért. mindenesetre az ő döntése volt az együttélés és az élő adásban szakítás is.

csipkebogyótea 2015.02.25. 21:07:28

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Abszolút egyetértek. Robin folyamatosan görénykedik Lacival. Anett szerintem nagyon, de nagyon egyszerű: "te bizos nem is vagy szerelmes, mert nem látok érzelmeket az arcodon......" vagy valami ilyesmi. Jajjj!!!

mobilos perpetuum 2015.02.25. 21:08:22

@Cérnahuszár: A "moslék lépésre" a csatornának volt szüksége, Petőfit ne keverd ide, mert egy fél Shakespeare-jelenetet idekopizok, és akkor mi van? Alapból egy kezdődő játékban első nap jópofizás, buli van, ami senkit nem érdekel. Kellet a BOTRÁNY. Ha elolvastad volna, Jennike: SZERETTÜK, persze, anyuval közösen, ők, a két domina, nézz rájuk, életükben fizikai munkát nem végeztek. Nem tudom sajnálni őket, majd találnak egy másik balekot, aki lesi a kívánságukat.

Cérnahuszár 2015.02.25. 21:08:44

@user friendly: igen sok ilyen ember van, akinek kényelmesebb hogy a másikat hibáztassa, de a döntés mindig mindenkinek a saját kezében van. Senki nem dönthet helyetted, azt mindig neked kell meghozni, és utána nem ér nyafogni. Akik ezt becopják, maguk is így élnek, nem irányítják az életüket csak hagyják hogy elteljen.

csipkebogyótea 2015.02.25. 21:10:19

@kamilla123: Én bírom Danit. Szórakoztató. Nekem hiányzott, miután kiesett.

Cérnahuszár 2015.02.25. 21:10:21

@mobilos perpetuum: fáj az igazság? :) sebaj.
Van még egy idevágó idézet ebben a versben, ha férfi vagy egyet kell értened vele, nem kell a duma meg a ködösítés.
"Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
„Koldúsbot és függetlenség!”
Ez légyen jelszavad."

csincsilla72 2015.02.25. 21:12:47

@csipkebogyótea: Miért, te láttál érzelmeket Laci arcán? Vagy itt bárki.

kamilla123 2015.02.25. 21:13:39

@csipkebogyótea: sztem is szórakoztató :-) nagyon jól szokott szerepelni a BV-kben

csipkebogyótea 2015.02.25. 21:22:03

@csincsilla72: És miért kéne, hogy érzelem legyen az arcán? Vannak emberek, akik nem tudják kimutatni az érzelmeiket. Ettől még lehetnek érzelmeik.

mobilos perpetuum 2015.02.25. 21:22:28

@Cérnahuszár: Ha már Petőfi, szegény elsírná magát, ha Lacit, vagy Robint közelebbről megnézné. Laci: akkor még a férfiak tudtak viselkedni. Robint most nem értékelem, nézek egy műsort.

mobilos perpetuum 2015.02.25. 21:24:15

@Cérnahuszár: És ha egy cérnahuszárt meglátna, elpusztulna a röhögéstől

Cérnahuszár 2015.02.25. 21:28:56

@mobilos perpetuum: úgy látom nagyon betaláltam :) Annyira tipikus hogy Dennist ért kritika miatt rögtön fel kell hozni lacit vagy robint, mintha az változtatna azon amit dennis tett.
A cérnahuszár néven való beszólás meg csak megmosolyogtat, ez csak egy név nem a személyiségem :) Ráadásul csak a te gondolatod hogy nevetne rajta, nem igazi szituáció.

Cérnahuszár 2015.02.25. 21:31:18

@mobilos perpetuum: egy jótanács, ez a valóságshow nem a te életedről szól, nem te vagy ott bent. Ne éld már bele ennyire magad hogy személyes sértésnek veszed ha a kedvencedet kritika éri, az nem te vagy.

kamilla123 2015.02.25. 21:32:41

tudna nekem vki adni két linket, amin az új lakók beköltözése óta eltelt két éjszakai van?

holnap nyugis napom lesz és végre tudnék mozizni :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 21:36:11

@Raszputyina: a talányt úgy értettem, hogy mindig meglepsz, ahogy időnként egyszer csak felbukkansz és közlöd, hogy figyelsz egy ideje. :)

csincsilla72 2015.02.25. 21:37:00

@csipkebogyótea:Ne keverjük! Aki nem tudja kimutatni az érzéseit, annak nem a mimikája hiányzik, hanem nem tud/nem akar beszélni róla, nem szeretné, ha kiderülne, hogy milyen érzéseket táplál valaki vagy valami iránt. Laci beszél róla.... abban nincs hiba. Csak az állítólagos nagy érzelmek nem tükröződnek rajta. Ez pedig nem hihető.

Fu Szekh Li 2015.02.25. 21:37:17

@Gonosz törpe: az hagyján, de még mi sem :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 21:38:19

@csincsilla72: a pókerarc nem hátrány. De nem is bűn. Sőt.

csicserierika 2015.02.25. 21:40:14

@csincsilla72: épp ez az, Lacci pókerarc MMKK. Mikor megdobálják jelekkel, v pl. mikor tanácsot adtak neki párbaj előtt. Nem tudtak semmit levenni az arcáról a többiek :)

Fu Szekh Li 2015.02.25. 21:40:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a felencválosi koktélt én is bílom. Én Staloplamen dalkot innék mellé.

Fu Szekh Li 2015.02.25. 21:43:14

@Cérnahuszár: József Attila is:

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

www.youtube.com/watch?v=hwe6tlmdlNg

Csak ügyesen! 2015.02.25. 21:43:38

@csincsilla72: Laci arcán konkrétan semmi nem tükröződik, vagy mit néztél te három hónapon keresztül? :D Anettka laikus pszichológizálását meg hagyjuk már, bunkóság volt, szemétség volt, nyilván ez volt neki kiadva feladatba. Aki eddig utálta Lacit, örült ennek, mert újabb!bizonyíték!, aki nem utálja, az meg a helyén a kezeli és annyi jelentőséget tulajdonít neki, amennyit kell (semmit). Max. úgy gondolja, h mi a f@szért kell olyasmivel csesztetni, amihez egyiküknek sincs köze és nem is tudhatnak róla semmit sem, de meg akarják neki mondani, h mit érez és hogy. Nyilván Anett és Robin egy nap alatt szárba szökkent érzései sokkal hitelesebbek lesznek ;) :D

lukacstoncsi 2015.02.25. 21:44:33

Sziasztok!
Úgy látom a dupla jel dolog átadás meg volt beszélve ami nem baj.Talán még az is ki kire rak.Robin nyílván nem ment volna párbajra ezt a kis beszédek is megerősítették Lacién kívül és jelet sem kapott.Számolnak vele mint ellenféllel de nem utálják mint a szart és nem akarják kirakni.Dennis és Dóri benne volt a pakliban és egymásnak is már megmondták hogy lefightolják ezzel nincs gond.Laci kapott jelet de most nem vinnék 3 párbajról jött vissza ki az az a hülye amki most kockáztat.Dennis szar helyzetbe került a nagyokos eddig verte a mellét mekkora ász.Dórit viszi a kinntiek is azt tanácsolják mert Lacit most nem érdemes vinnie Robint meg senki nem mondta neki.Ha visszanézték tudják szerintem hogy Dennis nem ártatlan de Dóri nem volt párbajozni és most mennie kell.

Mók_Ica 2015.02.25. 21:44:33

jó estét jó szurkolást :))))

csiri bá 2015.02.25. 21:47:34

@Mók_Ica: jó estvét... konténerek a helyükön? :D

2015.02.25. 21:47:50

@lobbantott tsilke: én kélek egy sölt

'stét
Hajlá Lobin!

Mók_Ica 2015.02.25. 21:49:21

@csiri bá: sskk nem hagynám a kedvenc komment társaimat megfelelő mennyiségű és tisztaságú konténer nélkül :)))))

Mók_Ica 2015.02.25. 21:50:07

@fosch9: szeva :))) én csak meleg teával szolgálhatok :))) gondolom az nem dob fel :))

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 21:50:18

@Mók_Ica: Neked is :)
@fosch9: Szia :))) Láttam,éjjel tájékozódtál és reagáltál :) EKG :))

lukacstoncsi 2015.02.25. 21:50:49

@csincsilla72: Még Edinának is olyanokat mondott amit már sok volt.Edina nem is tudta hova tenni ezt a nagy szó áradatot mondta is neki elég ha esténként elmondja szereti.Aztán a hirtelen dacoskodás meg besértődés meg az hogy a milliókat elveszi tőle meg hogy feladja stb.Aki szerelmes az nem így reagál.Sértődött gyerek kb.Laci ezekre sokszor tudatosan játszik rá mert Edina olyan hogy nem akar senkit megbántani akiket szeret még Robint is hanyagolta emiatt a pöcs miatt.Érzelmi zsarolás ezt így hívják.Mikor egyszer Edina nem reagált erre a végén már zavarta és gyorsan átment egy másik szerepbe.Nem mondom hogy nincs szeretet Edina iránt de aki ennyi kritika ért a pálfordulása miatt ott bibi van.

Mók_Ica 2015.02.25. 21:51:55

@DerültÉgből/tintával írok/: pusszancs :) mi volt éjjel? még posztcsit sem olvastam..... felvételi lázban égünk :))

Mók_Ica 2015.02.25. 21:53:19

@csicserierika: az majd az öfiből kiderül :))) gondolom mindenki másért :))) néhányan ugyanazért :)) aki szeretné, az használhatja :)))

csicserierika 2015.02.25. 21:54:38

@Mók_Ica: lehet, h oldalról belecélzok, mert Anett csókolózása Lobinnal unnaturális számomra :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 21:54:47

Kicsit ül az oldal :D Kezdünk kifáradni :) Vasárnap némán bámuljuk a monitort és már egy g@ci space-t is csak gondolatban ütünk:) Búcsúszentlászló forever :D

Gia 2015.02.25. 21:56:04

@DerültÉgből/tintával írok/: Az Édenen nyígunk,de mingyán jövünk..

Gia 2015.02.25. 21:56:40

@Gia: És hétvégén nincs Édenes műsor!

mobilos perpetuum 2015.02.25. 21:56:46

@Cérnahuszár: szórakozok, on-line játékban harcolok, te idézgetsz egy fél irodalomkönyvet, pá.:)

Mók_Ica 2015.02.25. 21:56:52

@csicserierika: csatlakozz :))) ettől én is hányok, mehetünk az első körre együtt :)))

@DerültÉgből/tintával írok/: édenhoteleznek a többiek..... gondolom mingyá jönnek..... remélem

malevil2050 2015.02.25. 21:57:24

Emeseeeeeeeeeeeee keszdődiiiiiiiiiiiiikkkkkkkk,tyere mer lemracc

csiri bá 2015.02.25. 21:57:44

@csicserierika: Szandálkával jobb lett volna? Vagy ha I. Mártír Lászlóval vált egy nyelvest? :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 21:57:56

@Mók_Ica: Kicsit olyan volt,mint az a kép,amit biztos láttál keringeni: otthonkás nénikék bámulják a laptopot és a szöveg:térfigyelő kamera :D Kicsit erőteljesre sikeredett a kommentelés :D

csicserierika 2015.02.25. 21:58:18

@kamilla123: én is kértem ma, de állítólag nincs fent.

Mók_Ica 2015.02.25. 21:59:00

@malevil2050: de ki az az emese?? :)))

@csiri bá: jaj te, lobin csak csókolózzon most már senkivel.... ennyike :)))

csicserierika 2015.02.25. 22:00:02

@Mók_Ica: kezdhetjük, mert elképzeltem, és máris jön :)

@csiri bá: Lobint már így szoktuk meg magányos ácsingózónak, erre beújít a végére. Kiesik a karakterből :)

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:00:10

Estet, lassuk a medvet! Meg az Attist :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:01:20

@Gia: @Mók_Ica: Én is néztem és igyekeztem olvasni is ,de még ez is nehezen ment együtt nem hogy írni is :D Le a kalappal a többiek előtt ezért.:) Kezdő-dikk:D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:01:35

@csicserierika: sőőőt, már itt is van bencus :)))

Mók_Ica 2015.02.25. 22:02:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): atti drága :))) az én favoritom :)) nem lehetne, hogy ezt is ő nyerje??? :))))

Cérnahuszár 2015.02.25. 22:02:47

@mobilos perpetuum: én legalább tudok idézni :) Ha te is, akkor kíváncsian várom a beígért shakespeare idézetet amivel alátámasztod dennis mekkora ász és csak a dominák áldozata szegény.
De ne fáradj, nem fogsz ilyet találni, a harci játék hasznosabb időtöltés neked, nőhet a kitartásod.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:03:19

ámor nyila... wazze.... kapja be ámor is és a nyila is..... ez nem szerelem.... pfff

Ditti82 2015.02.25. 22:03:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Arturbandit! :O

Iza. Bennetek. Hierarchia. Bahhh.

spinks 2015.02.25. 22:03:45

Anett tavaly is csábítóként lett bekuldve. Sztem minden évben várja ezt a hetet. Ilyenkor jut az egész évi fickóadagjahoz.

Gia 2015.02.25. 22:04:07

Robin olyan,mint Anikó volt régen,neki is mindenki megtetszett bent.

Ditti82 2015.02.25. 22:04:21

@Mók_Ica: Mióta hiszel Bencusnak? :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:04:25

iza is nyomja, hogy dórcika párbajozzon..... hmmmmmm

Ditti82 2015.02.25. 22:05:05

@spinks: Tavaly kire ment rá? Rélió? :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:05:22

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ekg :)))

@Ditti82: nem hiszek.... sőt a mödansziéjához viszlek titeket is hányni :))))

malevil2050 2015.02.25. 22:06:07

Asz men dora hanem dóóóóra ember,ne letyé má malevil!

Ditti82 2015.02.25. 22:06:24

Mintha Robin is ezt mondta volna még nem is olyan rég.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:06:31

szandálka szerint az legyen, ami :))))

2015.02.25. 22:06:31

nagyon jó volt az öfi Bruti most olvastam csak és viszlááát gyere máskor is

spinks 2015.02.25. 22:06:49

@Ditti82: mindekire aki szembejott:) mondom ilyenkor jut az éves flörtadagjahoz.

malevil2050 2015.02.25. 22:06:55

@Ditti82: Jól van má a hómeberbe is beleköcc.hihi

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:06:56

@Gia: es tenyleg :D

Dora mindig rovid o-val :D

Ditti82 2015.02.25. 22:07:20

@Mók_Ica: Hú, Robin most milyen hüjjjjje. Ha tudja, hogy Dóri ilyen, akkor phaszért pofázik?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:07:41

Vidd ki a chichkageccchhiiiit! :.-)))
Dóri felkapta a vizet a köcsög Lacira. Épp ideje. nehogymá elfelejtse hogy bánt vele anno a játék elején.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:08:23

mennyire durván nyomják ezek az exek ezt a dóri párbajt..... aztán mégsem jött össze :))))
deniszke magára vette a kék kendőt :)))

spinks 2015.02.25. 22:08:36

Cshhicskhaaaaghhecchhiiii

szmoti 2015.02.25. 22:08:40

őőőő most hol járunk az időben?

2015.02.25. 22:08:45

@Mók_Ica: de jó lesz köszönöm :)
@DerültÉgből/tintával írok/: stét :) hát remélem te nem ábrándítasz ki :D

Ditti82 2015.02.25. 22:08:48

@spinks: Háde a négyben, ha lehet hinni Izának, 3 lány volt és 1 fiú.

Na, Attis csak kamillázik. :D

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:09:21

Most mi baja van Dórinak? Miért gáz az, h esetleg párbajozni kéne tán? :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:09:30

@fosch9: Nem ígérek semmit :D ez a való világ (árnyéka) tuuudod :D

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:09:33

@szmoti: kivalasztas elott, vigyetek khi a gheccibe

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:09:51

Lacika, b+ ez a cél, hogy felidegeljenek. .-) És mint láccik jól csinálják ezt a részét.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 22:10:06

Laccu megint nem látja a fától az erdőt, szegény.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 22:10:14

Má mind levetkőzött a zuhany alatt, nem mindegy? :)

Ditti82 2015.02.25. 22:10:15

Robin feje, Attis szoptatja úgymond by Fáncsi.

Gia 2015.02.25. 22:10:16

Attila de gheci :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:10:30

Jóestét.:)
Nem értem, miért kéne párbajozni mindenkinek? Biztos butus vagyok, de nem az a cél, hogy a döntőbe jusson, és ott nyerjen? Ez miért aranyszabály? Attus nem arra játszott a saját szériájában, hogy had ússza meg? Iza okoskodása, hogy nem éli meg a párbajstresszt a megelőző héten. Aztán miből okoskodta ki, hogy aki nem megy párbajozni, az nem fossa le a bokáját egy hétig, míg jön a kiválasztás?
De mindegy is, holnap kiderük, csak nem értem, tényleg.
Attól még hajrá Robin.:)

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:10:36

Jesszus Attila meg Robin de viccesek :DDD

csiri bá 2015.02.25. 22:10:52

@Gia: de hülyeséget is beszél, mert már mind a maradék 4 volt pucéran a zuhany alatt...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:10:54

@Ditti82: Igaz. Au volt a fiú és Viki, Iza, Zsófika volt a 3 csaj.

Ditti82 2015.02.25. 22:11:07

@Csak ügyesen!: Mert fosik. :D

Jajjjjj, a zeném megint. Juanessssss!!!! <3

Mók_Ica 2015.02.25. 22:11:11

@Fu Szekh Li: ja, lobint :))))

@Ditti82: hát lobinka kicsit lehúzta magát egyébként is anett nyilával...... anett most olyan, mint maya gold, akit kielégítőnek küldtek be anno majkának ....:))))

jajjj.... attinak bejön dórci.....

jött egy felhő is... :)))

szmoti 2015.02.25. 22:11:52

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: köszönöm köszönöm :) volt egy kis kihagyásom, csak olvastam, nem néztem, illetve néha ment a háttérben némán :D de az exeket eddig nem láttam bent, Szandikától kicsit most megijedtem, pedig a saját szériájában kedveltem :D valahogy nem előnyös neki ez a hajszín, meg az a valami a pillája helyén

Szoba kilátással 2015.02.25. 22:12:22

@fosch9: hajlá Lobin!
melle voltál?Együk meg a lobbantották tsilkét!

csiri bá 2015.02.25. 22:12:32

lepasszolják Szandálkát Denisznek, hadd szokja? :D

Ditti82 2015.02.25. 22:12:54

Másfél után? Milyen kémia? Anyám. Mondjuk a fél liter után nem lepődök meg semmin Robinnal kapcsolatban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:13:20

Anett lát egy jó pasit és tinit játszik.:)

spinks 2015.02.25. 22:13:25

Anettet jól meg kéne 50 szürke árnyalatozni...

vastyúk is .. 2015.02.25. 22:13:54

megkésve bár, de törve nem, visszaértem nagynehezen :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:14:10

@szmoti: "Szandikától kicsit most megijedtem, pedig a saját szériájában kedveltem :D valahogy nem előnyös neki ez a hajszín, meg az a valami a pillája helyén" :DDD Te semmit nem tanultál Fancsitól? :D Szakadok :D

2015.02.25. 22:14:27

@DerültÉgből/tintával írok/: na akkor haggyuk is :)

@Szoba kilátással: szelvuszka :) tegnap művelődtem ma meg túlóráztam :(
lobbantott lossz volt hogy meg kell enni? :)
kinek hajlázol?
holnap lesz kihvás?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:14:37

@Ditti82: Robin lehet, hogy a reáltárgyakban jeleskedik.:D Szereti a kémiát.:D Dennisé a konyhaművészet, ő a lecsóstálért van oda.:D Többiek milyen tantárgy? :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:15:03

Denisz aztán megkezelné Izát. .-)))

agimano 2015.02.25. 22:15:09

Iza hogy röhög, jesszus, Sherezádé kéne még ide

Ditti82 2015.02.25. 22:15:17

Dennis, Fáncsi a vudubabádat szurkálja épp ezerrel.

Anett, a pénz szagát érzed, teeeee.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:15:23

@fosch9: töltöttem :)))

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezt akarja retek :)))) nem maguktól mondják :)))

iza ilyen foschul röhögött a vv6ban is ????

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:15:34

Szívlapátot kérek. Most. azonnal. Én ezt nem fogom bírni, ha most ez lesz még három napig.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:15:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: én úgy gondolom, hogy egy ideig kb. senkit nem zavar, hogy ki volt párbajon és ki nem (és közben persze mindenki igyekszik elkerülni), de amikor már kevesen vannak, urambocsá' meg is kedvelik egymást és keresik az indokot a jelrakásra/kihivásra, ez egy remek lehetőségként adja magát. :)

Mi az úrsitenen röhögnek ennyire, nem figyeltem.

Gia 2015.02.25. 22:16:18

Lobin lendesen lészeg...

Commodore 2015.02.25. 22:16:46

Kémia! Szerintem inkább egy pálinkásüveg!

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:17:02

Robinnak uritesi hianya van :DD

szmoti 2015.02.25. 22:17:02

@DerültÉgből/tintával írok/: valami lehet, hogy rémlik, de szerintem megkopott a lexikális tudásom :D

agimano 2015.02.25. 22:17:04

Robin bazdmeg mindenkibe beleszeret?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:17:33

Anettről, az arcáról, nekem mindig egy szép, kerek, sárga héjú trappistasajt-korong jut az eszembe.

spinks 2015.02.25. 22:17:38

@csiri bá: +1:) anett megkapja az éves sexadagjat.

Ditti82 2015.02.25. 22:17:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én se. Valaki homályosítson feeeeeel!

Hm, Edinának is ilyesmi szöveget tolt Robinnyó, nem?

2015.02.25. 22:18:03

@Mók_Ica: köszönöm cukker vagy :)
@Csak ügyesen!: na látod én nem nézem :D

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:18:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ők azért mondják, mert az RTL Dennis-Dórit akar. Ennél többet nem kell ebbe belelátni. A többiek álláspontja meg teljesen érthető szerintem, ennek a játéknak a lényege a párbaj, emellett stressz, kockázat, aki nem volt párbajon az összehasonlíthatatlanul kényelmesebben volt, mint a többiek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:18:27

A kis retkek mind ott hallgatózik....

malevil2050 2015.02.25. 22:18:32

Jahhh,mint a mesében,,,,,

agimano 2015.02.25. 22:18:35

"ugyanezt érzem Dóra iránt" epic

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:18:54

@Ditti82: Aranyásó, pfejjj... (Igen, ez a rosszindulatú énem)

Ditti82 2015.02.25. 22:18:57

Ezek meg hogy vihognak az ajtó előtt. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:19:09

@Mók_Ica: Háde akkor írják bele abba a hülye szabályzatba, a kötelező napi fürdés, meg a nembunkerezés közé, hogy mindenkinek kell min. egy párbaj. Mert így fos az egész és erőltetett és azt csodálom, hogy a Dóri nem jött még rá, vagy nem meri kimondani, mert nem biztos benne, hogy tényleg nem szabály. Na de az Attila minek erőlteti, mikor ő is erre játszott?

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:19:20

Anett nyilatkozta, hogy Robin fogja megnyerni a játékot. Innen nézve elég... hm...segìt majd neki elkölteni?

Mók_Ica 2015.02.25. 22:19:22

@agimano: én elfelejtettem.... pedig traki is megmondta: szamár :)))

atti ugyanazt érzi dórci iránt, mint robin anett iránt...... megyek a konténerhez :(((

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:19:24

Juj Robin hagyd abba, eluszik a cash!!!

agimano 2015.02.25. 22:19:24

mondjak egy verset?:DDD sírok

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:19:24

Robin persze most is kardigánban nyomul, beszarok. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:19:38

Ez az Anett milyen határozott.:D Engedj eeel. És közben fogja a vállát.:D

tvbuzi 2015.02.25. 22:19:50

Tök menő, hogy hallgatóznak:D

Szoba kilátással 2015.02.25. 22:20:12

Nem lossz, jo fajta ..
Lobinnak bubolék vagyok

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:20:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: Dóri szerintem levágta h mi a szitu, nyilván ezért voln annyira harcos a jelrakásnál. Ez a csapat jól olvasta a csatorna szándékait, végig a játékban.

agimano 2015.02.25. 22:21:02

minek ment vissza, geccci?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:21:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: Szegény Robin, férjem úúúúúúúúúúúgy sajnálja most.:D Mindig mindenkivel együttérez, akit felhúznak és otthagynak.:D

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:21:20

De baszki, Attis viszi a show-t

Gia 2015.02.25. 22:21:20

Anett megsajnálta Lobint..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:21:24

@dzsézön tetem: ő volt az az a hang?!! Én meg azt hittem, hogy Robin fuldoklik, mert amikor odapillantottam, akkor őt láttam vöröslő fejjel és nagyra nyitott szájjal. :D

Ditti82 2015.02.25. 22:21:30

@agimano: Ezt mondta? Ne már...

Attilaaaaaa! Imádlak! :D

Gia 2015.02.25. 22:22:10

Itt mindenkinek puha a cája... :-))

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:22:11

@tvbuzi: szerintem is jópofa :D Apukád visszakapta a mackónadrágját?

szmoti 2015.02.25. 22:22:23

@agimano: ha jól láttam, ezen Dennis is nagyon kuncogott :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:22:24

@dzsézön tetem: @MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): pontosan ...... pfffff de jáájjjjj, anett jól csókol ás feltölti robint.... pedig üríteni kéne, nem??

@tvbuzi: vicces volt :))

agimano 2015.02.25. 22:22:43

Robinnak eddig hány nő jött be?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:22:51

@agimano: gondolom ugyanazzal az egy nyomorult verssel próbál minden nőt levenni a lábáról. :D

agimano 2015.02.25. 22:23:32

@szmoti: tetszett neki a saját poénja, de jó is volt

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 22:23:35

mi van? Attila nem tud mit kezdeni a Dórival? :DDDD

spinks 2015.02.25. 22:23:52

Ki ne pukkadjon dóri implantátuma Attila maszirozasatol

Mók_Ica 2015.02.25. 22:24:12

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): masszírozza..... őőőőőőőő megcsapkodja dórit :)))) röhögök :)))

Rémület 2015.02.25. 22:24:12

Attila mikor lett ilyen csajozógép? :))))

c.miller 2015.02.25. 22:24:13

ez a picsa miért szívatja ezt a szegény robin-gyereket?

agimano 2015.02.25. 22:24:18

Attilának bejön a nagy műsegg

Commodore 2015.02.25. 22:24:33

Mintha az első nap lenne, mindenki szerelmes, dugna, masszírozna, házasodna, broááf! :-)

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:24:34

@Mók_Ica: @Ditti82: ekg mind a kettore :D ez kb ilyen reszeg hulyules volt, erre retekklub benyom valami romantikus szar zenet

@agimano: 28439 darab minimum

Attila fenekel? HELYES!

tvbuzi 2015.02.25. 22:24:37

@jófej házisárkány: igen, már leette az öreg a vacsoránál

agimano 2015.02.25. 22:24:50

Bencusnak milyen állat van ma a fején? lefeküdt a tarajos sün?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:25:09

Dóri: Ez annyira jó volt,hogy le kell feküdnöm" Kiiiiveeel??? :DDDD

Mók_Ica 2015.02.25. 22:25:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: eddig ott oldotta meg :))) még ezt a hetet kibírhatta volna :))))

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:25:11

Egyelőre csak Attila volt értékelhető eddig :D

Anett szívlapát. Robin szívlapát.

vastyúk is .. 2015.02.25. 22:25:23

@agimano: Attila Kingunellának is úgy udvarolt, hogy nekem pont az ilyen lányok jönnek be, mint te, az ilyen tenyeres-talpasok :D. Asszem a mintába beleillik Dóri is. hihihihi

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:25:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: részvétem a férjednek. Jelzem civilizált környezetben ez válòok.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ő-ő, a szamár

Ati most is hozza a tutit.

Ha két òra ismetettség után térdel a jány, én is meghatòdok. Könnyezem mindenhol :-P

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 22:26:23

@Mók_Ica: de emlékszel, hogy szó szerint ezt mondta PVC csókjáról is: Puha a szája és mézédes.:D:D

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:26:23

A videon ami a vv-oldalon fent van, Attila masszirozas kozben azt is mondta, hogy "o szarazon szereti, ha dorzsol es nem elvezed" :DDDD

agimano 2015.02.25. 22:26:29

@Rémület: végül is Kinga is megvolt neki

c.miller 2015.02.25. 22:26:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: egyébként hülye ez az anett, "26 éves vagy" ééés? akkor nem is lehet már csókolózni vele? :D

2015.02.25. 22:26:32

@Szoba kilátással: akkor már csak ketten vagyunk lobinbubolékok? :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:26:39

@agimano:
"Lehet szőke, lehet szép
Lehet festett, mint egy kép
Lehet barna, lehet kék
Varrjon, mint egy varrógép"

bocsi, tudom, hogy már beirtam ma egyszer, de nem birom ki. :D

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:26:43

@c.miller: segìt majd neki elkölteni a gubát

Mók_Ica 2015.02.25. 22:26:45

@-pkata-: deeeeee..... elfenekeli :)))

Mók_Ica 2015.02.25. 22:27:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: robinnak mindenki csókja isteni és mézédes??? OOOOO

Cathcart_ezredes 2015.02.25. 22:28:08

Biztos én vagyok az alsó küszöb, de ebben az évadban ez a rész a legjobb. Szétröhögtem magam:)

pomac 2015.02.25. 22:28:10

hajrá robin (anett) :DD mennyi féltékeny nő van itt :DD

agimano 2015.02.25. 22:28:17

Laccinak nem jut képernyőidő ennyi romantikázás mellett

Commodore 2015.02.25. 22:28:18

@spinks: Eldurranna a segge a finálé előtt... ÁÁÁ! ez ÁÁÁ!

kamilla123 2015.02.25. 22:28:19

nagyon cukik voltak, ahogy négyen hallgatóztak a fürdőszoba előtt. Atti annyira jó fej most :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:28:34

@Commodore: sztem inkább Szodoma és Gomora végnapjait látjuk. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:28:39

@Csak ügyesen!: Nem akarok vitázni, de ennek a játéknak a lényege a bennmaradás és a főnyereményhez minél közelebb jutás. Az seholsenincsen leírva, hogy ezt fél lábon stresszelve, vagy tujaként üdülve kell elérni. Sztem. Ha párbajtól függne a nyeremény, akkor most Lacus kellene nyerjen, eddig ő volt kint legtöbbet, vagy pl. Éváé kellett volna legyen, nem Aleké, mert ő is 4x volt. Az, hogy a retek mit akar, azt sosem lehet tudni, és ha nagyon akarnak valamit, akkor majd jól belenyúlnak. Én nagyon remélem,most elmarad ez, és Dóri marad. Nem mintha nagyon szeretném őt, vagy a ténykedését, de az is valami, hogy eddig nem volt kint. És nem használt fel, se ki ennek elkerülésére másokat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:29:17

@dzsézön tetem: baszki, már tök el is felejtettem, hogy röhög.. :D
Nekem valahogy Serié jobban megragadt az agyamban.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.25. 22:29:20

@Mók_Ica: Nemistom , lehet, hogy ez bevált, ha mondja.:)) Amúgy tök cuki volt:D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:29:20

@DerültÉgből/tintával írok/: Hát Dóri eddig megúszta a lefekvést, mint a párbajt.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:29:21

@c.miller: dehogynem, még szexelni is lehet..... de férjhez menni hozzá.... na az már meggondolandó.... és anett akart papot hívni..... :)))

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:29:25

Ezùton szeretném előre is megköszönni minden egyes Robinra leadott szavazatot, hogy azzal lényegében Anettet teszik meg a vv7 valòdi győztesének!

pomac 2015.02.25. 22:29:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hétvégén már jön a tisztítótűz :DDDD

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:29:58

Tok jo, hogy bekuldtek ezeket, Iza milyen viccesen rohog mar :DD
Anettnak szivlapatot, tok bena az a csaj. Talaltam youtube-on videot, amikor Pandora osztotta vv3-ban, hogy "Te amugy mindig igy affektalsz? Mert kib*szottul idegesito!" :DDD

Ditti82 2015.02.25. 22:30:03

@agimano: Aki csak betette a lábát a villába. :D

kamilla123 2015.02.25. 22:30:05

@pomac: én amúgy örülök,h látom Robint udvarlási fázisban, mert a három hónap alatt ő így nem jött helyzetbe. viszont sztem rizikós, h csökkennek a nyerési esélyei

Mók_Ica 2015.02.25. 22:30:18

au próbálja lopni bence sóóóját :)))

Szoba kilátással 2015.02.25. 22:30:34

@fosch9: hat ha ezek a csajok... Na de elegek leszünk mi ketten is ha meg meg kell valaki besölözzük lobbantkát úgyis tüzes a szentem

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:30:37

@dzsézön tetem: Anettnak kell a penz, nem megy a biznisz!

szmoti 2015.02.25. 22:30:37

@fosch9: én még maradok bubi :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 22:30:42

na most mi van? volt benn pap, és nem mutatták?

agimano 2015.02.25. 22:30:50

@c.miller: bejön neki is a Robin, csak azért gondolta, hogy 2 óra után nem kellene vele csókolózni, és jobb híján ezt vágta a fejéhez

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:30:59

Szandikának világit a szeme a sötétben.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:31:04

@Majom1Parádé: Ebből csak az egyik szimpatikus vonása :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:31:18

@dzsézön tetem: höhö :))

anett feje reggel...ébredés után.... szegénykém.....

Rémület 2015.02.25. 22:31:38

@agimano: Na de mit leművelt vele? Mint, aki még sose csajozott. :)))
Amúgy, akinek ilyen normális kutyája van, rossz ember nem lehet. :))

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:31:59

@Mók_Ica: lehet rágòt kéne cserélnie.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nevetése egy szamáré, a köpése meg egy lámáé.

agimano 2015.02.25. 22:32:03

lényegében ez jó hír a Robin fanoknak, mindenkinem van nála esélye

tvbuzi 2015.02.25. 22:32:24

@pomac: borzasztó, hogy még itt is féltékenyek a nők, sok kis edina és fanni

pomac 2015.02.25. 22:32:34

@Mók_Ica: örülnének páran ha ilyen fejjel ébredhetnének .)

agimano 2015.02.25. 22:32:43

@Rémület: Kingucit rendesen lelki terrorban tartotta a VV-ben

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:32:46

@kamilla123: +1, most ne csajozzon, azt majd jatek utan. Attila fel is idegesitette magat

Krétagarbó 2015.02.25. 22:32:48

@Mók_Ica: Még a végén Robin túlcsordul:))))

Ja, ma láttam AU-t egy kis Opellel jött szembe Budán, félrecsapott baseball sapek, nagy fülbevaló, szarok bele arc. Meg is állapítottuk a férjemmel, hogy tényleg mindenkinek adnak jogsit? :)

csiri bá 2015.02.25. 22:33:07

@Ditti82: Robinnyó a műanyagra bukik: a bótiakra. :)))

agimano 2015.02.25. 22:33:28

Izáék köpködték egymást a zuhany alatt anno?

Mók_Ica 2015.02.25. 22:33:57

@dzsézön tetem: mézes a rágója???....elképzeltem..... fúúúúúúúúúúúúúúj....

Commodore 2015.02.25. 22:34:11

Direkt nem rúgtam Be, ! MONDOM! Direkt!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.25. 22:34:11

Dóri de hüjjjeeeee.
Laci, igen, erre várunk, hogy végre betartsd amit mondasz b+ és télleg kimenj a g....-be

Rémület 2015.02.25. 22:34:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nem hinném, hogy Anett a nyeremény miatt Robinozik. Bejönnek egymásnak oszt jónapot. Én birom őket.

2015.02.25. 22:34:35

@szmoti: jajdejó én ennek nagyon örülök :) hogy tetszett ma lobin munkássága? én nem néztem mert éndent nézek de bubivélemény jöhet mit művelt ma Lobin

@Szoba kilátással: a kemény mag nem retten meg :D lobbantott biztos megitta a sölét mert sehol sem kínálgat
te nem borultál ki anett miatt?

pomac 2015.02.25. 22:34:37

@tvbuzi: :DDD engem szórakoztat , ilyenre féltékenynek lenni,meg hogy ezért nem nyer :DD vicc@kamilla123: sokan azért nem szeretik látni ezt mert titkon rá vágynak de így ha leköti magát :DD

Mók_Ica 2015.02.25. 22:35:07

@Krétagarbó: szia :)))) nem fog túlcsordulni :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:35:26

Azért Anett se lehet egy egyszerű csaj.....

www.storyonline.hu/cimlap/tommyboy_szegyellte_hogy_vv_anett/4346/

Tényleg azt lehet tudni, hogyTomiboj után volt egyáltalán pasija vagy Robinnak kell pókhálóznia majd? :D

Ditti82 2015.02.25. 22:35:30

@Mók_Ica: Tényleg mint egy nagy kerek trappista sajt. :D

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:35:57

@csiri bá: @Ditti82: hat o a Botox2, a homloka is tele van cuccal

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:36:01

@Rémület: Azé' ne legyünk ennyire naivak :D

Joe Bacsi 2015.02.25. 22:36:01

@pomac: Az tuti...mit sajnáljátok már szegény gyerektől ezt a kis sikerélményt ennyi idő után.Nem is értem mi a konkrét bajotok Anettel..aranyos kis lány(talán még Nórika volt még ilyen össz vissz a VV-k történetében) végig volt tartása amíg benn volt anno..nem trágár,nem igénytelen,nem áskálódó,nem fölényeskedő,nem harsány...jellemben,viselkedésben veri a 6-7 es összes női lakóját és még nagyon sok mindenkit..na bumm picit gyerekes és nem 120 az iq(de nem teljesen sík buta se..mint a Pinki zsófi)..azt hiszem a többi amit felsoroltam több problémát tud szülni egy kapcsolatban.

Teljesen passzolnak Robinnal..és mint mondtam..had élvezkedjen picit Robinka :D

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:36:21

@Rémület: 33 éves. Ne legyenek illúzióid.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:36:36

attit imádom :)))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:36:39

@c.miller: Érthetetlen.:) 6 év korkülönbség már annyira durvus.:D

c.miller 2015.02.25. 22:36:41

@Mók_Ica: be volt nyomva és bátor volt ahhoz, hogy nyomuljon. szerintem amúgy aranyos volt, olyan kisfiús. én biztos megjutalmaztam volna egy rendes smárral, na. :D

tvbuzi 2015.02.25. 22:36:52

Denisz disztingvált

agimano 2015.02.25. 22:37:15

jó gázsit kapott, jajajjjj sírok, Denisz recsáráztatta volna a kissámlin

szmoti 2015.02.25. 22:37:19

@fosch9: Anettet a sajátjában nem szerettem, most semleges nekem, Lobin meg szerintem keményen be lett folyásolva sok - sok pia által, legalábbis ezt mondta ébredés utána anettnak, hogy folyton itatta :D

c.miller 2015.02.25. 22:37:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: hét az a hat! :D de most mint egy pincsikutya olyan lett ez a srác.:/

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:37:30

Hát baszki, Dennis, ezért jutott neked egy Fannika, és minden pás pasinak más nő.:D
Ennyike.:D

tvbuzi 2015.02.25. 22:37:37

Lecsáráztatta volna :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 22:37:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nah. Megmondom a frankót.
A helyzet az, hogy ha én lennék aki párbaj nélkül jut a finishbe, akkor most az miért baj?, mindenki kapja be. :D
Ha én már voltam párbajozni, és van,a ki még nem, akkor az a véleményem, hogy nehogymá ő ne menjeeeeen! :D :D
Nah, remélem, így már világos. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:37:53

Attila... egyszerűen zseniális a faszi.. :D

agimano 2015.02.25. 22:37:53

Anett a komoly nő lufizik:D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:38:03

@pomac: jaj te :)))

@Ditti82: ilyenkor láCCik a kora..... +5 év :)))

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:38:20

Hulyek ezek, hat lattak egymast a teveben

Ditti82 2015.02.25. 22:38:38

Na jó, leviszem a kutyát. Jegyzeteljetek, mert majd beszámolót kérek.

Anett basszus úgy viháncol, mint egy tinipitsa.

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:38:56

Az itteni csajok többsége egy piros làbassal sétàlt volna be a villába. (by Üvegtigris):-)

A zene isteni!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:39:23

@c.miller: Anett 33, Robin 26.
Most tényleg ezt a tinilamúr lesz?
Amúgy már látszik, hgy Anettet nem Lacihoz küldték, az a hányásimitálás.

busifa 2015.02.25. 22:39:46

Ámor nyala betalált

Commodore 2015.02.25. 22:39:56

Kutyunak is finom puha a szája, nyelve! NA?!

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:39:57

Ati felvette a kardigánt. Remélem ki is viszi.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:40:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: az a 6 inkább 8, nem? robin 26, anett mingyá 34 ...

@c.miller: robin megérdemelte már, hogy teCCen egy nőnek :)))))

Krétagarbó 2015.02.25. 22:40:27

@kamilla123: sztem nem csökkenti, aranyosak Anettal. Mekkora háta van Robinnak, csak most tűnt fel. És egy kicsit pattis is a háta, ráfér már egy kis szeksz:))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:40:35

@-pkata-: Hátígy jóhogy. De ha néző vagy, akkor meg az a jó, ha játékot látsz. És az is egyfajta játék, hogy olyan jól ellavírozni, hogy eljutni idáig.

Commodore 2015.02.25. 22:40:53

Szétszopassák a maradék gárdát! :-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:41:07

Laci és az ő nagy titka. :D:D:D:D:D:D:D beszarok.

agimano 2015.02.25. 22:41:37

vicces ez a rész, sokat lehet nevetni, ez eléggé hiányzott eddig

Ditti82 2015.02.25. 22:41:38

@tvbuzi: Ez olyan tipikus, ha egy nő mond negatívat egy másik nőre, akkor féltékeny, ha egy pasi egy másik hímre, akkor az teljesen rendben van.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:41:41

@Commodore: honnan tudod? :P

@jófej házisárkány: borzasztó ez a kardigán....

2015.02.25. 22:41:50

@Szoba kilátással: nem baj le van carva csak lobin nyerjen :DD
@Mók_Ica: ici cukker vagy

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:41:53

Azt hittem Ati utálni fogja Lacit, ehhez képest egész egymásra hangolódtak :D

Rémület 2015.02.25. 22:42:05

@dzsézön tetem: Hát... A nagymamám nyolc évvel volt idősebb a második férjénél, a hugom meg hat-hét évvel idősebb a férjénél. Úgyhogy semmi furcsát nem látok én a helyzetben. :)))

pomac 2015.02.25. 22:42:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): 8 éves iromány.. hol volt hol nem volt ... hagyjuk már :D
@Joe Bacsi: ámen :D

vastyúk is .. 2015.02.25. 22:42:17

@Csakazértis én vagyok a királynő: Anett a reggeliben mondta, hogy Robin a favoritja, szóval nem volt kérdés, hogy kiért megy :D hihihi

agimano 2015.02.25. 22:42:19

Attilának minden megszólalásán szakadok

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:42:21

En az Attilara szavazok, a tobbi ejtve van!

szmoti 2015.02.25. 22:42:31

Milyen tatto vagy mi van Attin?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:42:33

@Mók_Ica: Bakker, elmentem aludni.:D Most nagyonszégyellem magam.:D Ám.:D

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:42:55

@Rémület: vv milliomosok voltak ők is?

pomac 2015.02.25. 22:43:02

most hogy mutatják a hűtőt ott a kontinenseket ,sok értelme nem volt mert nem tudtuk meg mi értelme volt :D

Krétagarbó 2015.02.25. 22:43:05

@Mók_Ica: öregszik, hihihi, ő is:))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:43:29

:D:D:D Attila....

Miért nem ilyen jeleneteket kellett hallgatnunk/látnunk az elmúlt hónapkban, kapják beeeeee..... :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:44:23

@Mók_Ica: Én is magamat, de ennyire mellészámolni.:D Ezt még a fiam is kiröhögné.:D Ok, nem sokat aludtam az éjjel, de akkor is.:D

tvbuzi 2015.02.25. 22:44:36

De undi ahogy Dóri rágja a száját.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 22:44:44

jó, csak ha ezt így most megbeszélték, és nekünk leadják, ugyanaz, mintha a Lacit megpakolták volna :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:44:49

@fosch9: pussz :*

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ugye? imádom :)))

@Krétagarbó: :))) azért nem rossz bőr.....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.25. 22:44:53

@Rémület: érdekes, mert én elképzelni nem tudom. Inkább a pasi legyen 10zel több, mint én egy nappal.

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:45:03

@Krétagarbó: off: azt álmodtam, hogy találkoztunk, és segítettél értelmezni a Ket.-et. Duuuuurva volt.

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:45:21

Izé, de így ugyanígy Lacira raktok voltaképp, vagy ez így most nincs meg? :D

pomac 2015.02.25. 22:45:26

akkor végül is ati adta oda a duplát :DD

Rémület 2015.02.25. 22:45:30

@dzsézön tetem: Nem. De, mint látod, nem csak akkor kellhet a fiatalabb fickó, ha milliomos. Bőven elég, ha olyan kis cukker, mint ez a Robin gyerek.

c.miller 2015.02.25. 22:45:35

@Mók_Ica: dehát sok nőnek tetszik, csak azok nem ott bent vannak...:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:46:22

Jaj, újra az üzenetek.
Még gusztustalanabb, mint tegnap. Ezek nem nézték?

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:46:51

@pomac: és vajon ázsia hogy került amerikától délre?

lukacstoncsi 2015.02.25. 22:47:03

@Mók_Ica: Dórival volt csak az bejött neki miért ne lehetne az anetté is olyan jó?

Admiral_General_Aladeen 2015.02.25. 22:47:18

Röné,Vikcsu, még mindig nincs képben :-)

Rémület 2015.02.25. 22:47:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nagymamám házasságánál jobbat nemigen láttam a kœrnyezetemben. :))) Nekik bejött.

pomac 2015.02.25. 22:47:44

@Mók_Ica: a bentlakók közül is volt nem egy akivel konkrétan " illesztgetni" is lehetett volna :D ahhoz képest is anett arca felüdülés :DD

Mók_Ica 2015.02.25. 22:47:46

@c.miller: ezt még nem tuGGYa robinka :)))) majd megláTTYa, ha kijön :)))))

@dzsézön tetem: akkor is wazze :)))

tvbuzi 2015.02.25. 22:47:50

@Ditti82:
1 nem írtam, hogy az rendben van
2 nem az annettre tett megjegyzésekből jön le a féltékenység

2015.02.25. 22:47:50

@Mók_Ica: :))))
@pomac: ha ati nem lenne mi lenne ott velük :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:48:20

@Mók_Ica: Amúgy ja, Robinnak kijár egy nő, mondjuk Icukának szántuk postázára, de hátha túlteszi magát rajta.:)

pomac 2015.02.25. 22:48:28

@jófej házisárkány: még napjainkban is mozognak a lemezek lehet lemodellezték előre :D

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:49:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ati òta hiszek a vv-ben. Minden évadban várom, hogy jön egy hasonló karakter. Sajnos(?), a fiatalabb korosztályt preferálják a szerkesztők, és ott meg ritka a tapasztalt, bölcs, geci ming Atilla.

jófej házisárkány 2015.02.25. 22:49:03

@Csak ügyesen!: tegnap, mikor megláttam szandikát, tudtam, hogy rémálmom lesz. Mondjuk a ket-re még így sem számítottam.

pomac 2015.02.25. 22:49:07

@fosch9: ezt már nem akartam írni ,mert erős lett volna :DD

Empty Bee 2015.02.25. 22:49:46

@dzsézön tetem: tapasztalt, bölcs gecit a vv8-ba!! :DD

Joe Bacsi 2015.02.25. 22:49:47

Ebben a 4 napban fog igazán megmutatkozni mennyire elcseszett brigád volt itt eddig odabenn..

Azért a producernek javasolnék egy Best of Villa szériát..ha nem is olyan hosszan,mert az sokba fájna nekik talán..de rövidebb verzióban az igazi Villa krémet össze lehetne zárni megint,mondjuk ehez tényleg kéne pici kreativitás hogy miröl is szóljon, mert megint ének,meg iskola hetek ne legyenek..de hajrá..ezzel még az anyacsatornára is vissza lehetne menni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:50:07

@c.miller: Ha a ránctalanító krém nem segít, akkor ez talán igen a kor csökkentésére, legalábbis látszólag.:D

pomac 2015.02.25. 22:50:10

ebben igaza volt denisnek ,bárkit is visz ki jó lesz :D

Mók_Ica 2015.02.25. 22:50:23

@lukacstoncsi: nem lehet mindenki csókja ugyanolyan finom..... :)))

@pomac: igen, ebben igazad van..... de ne vegyél már mindent ilyen komolyan :))) kicsit genyózunk... :)))

Csak ügyesen! 2015.02.25. 22:50:39

@dzsézön tetem: Ja, ebben a huszonelejei korosztályban nem lesz még egy Ati.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:50:40

@Rémület: az én nagymamám is 7-8 évvel volt idősebb, mint a nagyapám. Hatvanpár évesen halt meg papa, mamám túlélte még úgy 30 évvel. :D

vastyúk is .. 2015.02.25. 22:52:17

Ha Dóri annyira akart volna párbajozni, elég lett volna a szimpla jelét tennie Deniszre. :D De persze hogy nem akart menni.

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:52:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja, en tulteszem magam rajta. Csak az Anettet mar regen is ruhelltem, kurvara idegesitett a feje akarhanyszor meglattam a tv-ben vagy ujsagcikkekben.
Szal reszemrol ez nem a Robinrol szol, hanem Anettrol. Barcsak ne kellene neznem a szottyos fejet meg a cukiskodasait!

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:54:05

Na, a Segal a masik akitol hanyok...

tvbuzi 2015.02.25. 22:54:10

Fanni a vendég...jó éjt! Tv off.

Gia 2015.02.25. 22:54:11

Iza ki ellen is esett ki?

csincsilla72 2015.02.25. 22:54:16

@Empty Bee: + 1:-)
Plusz, némi eszet és tattikai érzéket is, pls.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:54:22

fáncsi és segal lesz au vendége a bv-ben....

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:54:24

Neeeeee, csak a Fannyt neeeeee!

Schlomo Goldberg 2015.02.25. 22:54:24

Fannika megint és sittes Szegál a BV-ban

agimano 2015.02.25. 22:54:27

Au Bencus ikertesója

Commodore 2015.02.25. 22:54:31

Ezek a foszsínű ruhák! Köszönet a ruhákért!

2015.02.25. 22:54:33

@pomac: hát ez a hét már életképtelen lenne az tuti

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:54:36

@dzsézön tetem: pontosan igy voltam/vagyok ezzel én is. Tudom, hogy nem lehet még egy Attilát találni, de legalább törekedhetnének rá. Tavaly jó, ott volt Viki, aki azért hajazott rá, de mivel nő és pufi volt, esélyt se adtak neki a nézők, hogy elvonatkoztassanak mindettől.
Itt meg valami teljesen más (szeksz, balhé) csapásvonal mentén válogattak szereplőket... kár.

csiri bá 2015.02.25. 22:55:06

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): majd tanácsokat ad a Mártírnak, milyen az élet Márianosztrán. :)))

Krétagarbó 2015.02.25. 22:55:07

@jófej házisárkány: az tényleg durva lett volna. Évek óta nem olvastam a Ket.-et:)))

c.miller 2015.02.25. 22:55:11

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): +1, olyan maníros ez a nő. nem szeretem az ilyen embereket.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.25. 22:55:32

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én annyira nem utáltam amúgy az Anettet, csak olyan semmilyen.:) Olyan kis szabályosan rajzolt barbibaba.

pomac 2015.02.25. 22:56:06

@Mók_Ica: én is csak genyózok, mert nagyon sok volt az ellen :DD nagyon egyoldalúan ment (veled ellentétben vannak akik véresen komolyan is gondolják:D)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 22:56:28

@vastyúk is ..: Úgy,úgy :)
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Örülök a túltevésnek :)))

Decemberi nyilas van-é ? :)

Schlomo Goldberg 2015.02.25. 22:56:36

@Gia: Csárli, kisiklott a sín aka Charlotte 501

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 22:56:38

@Mók_Ica: de kérlek, nyugtass meg, hogy csak vendég lesz.

Krétagarbó 2015.02.25. 22:56:39

@Rémület: Ennyike, az én férjem is fiatalabb nálam 4 évvel, és pont olyan cuki, mint Robin:)

Mók_Ica 2015.02.25. 22:56:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: icukának még postázhatjuk :))) anettel nem marad együtt robin :)))

@Commodore: "terep" színű.... eltakarja a "balesetet" :)))))

vastyúk is .. 2015.02.25. 22:56:55

@Csak ügyesen!: Lehet még az Dóri is, ahogy elnézem itt az ex-villalakók aknamunkáját ;)

pomac 2015.02.25. 22:57:09

@fosch9: minden évben így volt kis számok törvénye :DD

kamilla123 2015.02.25. 22:57:13

@Krétagarbó: sztem is cukik együtt. bár Anettnek nagyon öreg arca van ahhoz képest,h csak 33 éves. nem is tudom.. meg van plasztikászva? a szája tuti, de olyan fura. Szóval sztem gyorsan és csúnyán öregszik szegény. De sztem Robin meg nem az a típus, aki emiatt kiszeretne egy nőből, szóval lehetnek ettől még jó páros, és sztem a 8 év még nem olyan nagy korkülönbség.

agimano 2015.02.25. 22:57:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Viki más volt, mint Attila, Attila is tudott nagyon gonosz lenni, de Viki valahogy máshogy volt gonosz, engem nem érdekelt, hogy dagadt, vagy hogy nő, de mégsem tudtam szeretni a pozitívumai ellenére sem

Empty Bee 2015.02.25. 22:58:09

@kamilla123: a sok szoli öregíti így a bőrt. ha dohányzik, akkor az is.

csiri bá 2015.02.25. 22:58:19

@Schlomo Goldberg: beszélsz félre... ellene visszament, a 4 közt esett ki Zsófika ellen... hu.wikipedia.org/wiki/Val%C3%B3_Vil%C3%A1g_6 :)

dzsézön tetem 2015.02.25. 22:58:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): egy Agymenő széria kockákkal...nem, mett a felét nem értené a halandók, meg meghackelnék a tv-t, és neteznének rajra.

Mók_Ica 2015.02.25. 22:58:33

@pomac: ez csak agylezsibbasztás :))) jó néhányunknak :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nyugodj meg, igen csak vendég :)))

@Krétagarbó: és nem anettel smárol :)))) ez a lényeg :))))

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:58:51

@csiri bá: :DDD

@c.miller: azaz, ott a pont! Lazuljon mar meg beszeljen rendesen.
Izat nem birtam az elozo szeriaban, de most teljesen normalis es tok vicces ahogy nevet.

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem nagyon unalmas es irritalo sajna :-S

Attilanak ugyanakkor van a szulinapja, mint nekem B-)

Rémület 2015.02.25. 22:59:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ebből is látszi, hogy kár számolgatni. Úgyse tudhatju, mi lesz. Smárolni kell a zuhanyzóban bátran! A többi meg majd alakul ahogy. :))

agimano 2015.02.25. 22:59:08

@Krétagarbó: és nem zavar, hogy minden nap más nőnek ír verseket?:D

MacákékIcukája 2015.02.25. 22:59:44

@kamilla123: @Empty Bee: botox a homlokaban, es rengeteg szoli. 38nak nez ki

Krétagarbó 2015.02.25. 22:59:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ezt én is így gondoltam, aztán 29 évesen összejöttem a 25 éves azóta férjjel. Mondjuk nem látszott a különbség, mindig fiatalabbnak néztem ki a koromnál, így nem zavart. Gondolkodásban pedig a férjem 25 évesen is komolyabb volt, mint a korosztálya.

Gia 2015.02.25. 23:00:19

Köszönöm a Zsófikat!

Schlomo Goldberg 2015.02.25. 23:00:34

Sajnos Robin azt az egyet nem érti hogy rengeteg rószaszíntelefonos szavazatot veszít most, mert a csajok igen hajlamosak pinairigységre.
Egyébként Anett 33 évesen jobban tartja magát mint bármelyik csaj ebből a szériából.

2015.02.25. 23:00:53

@pomac: jah általában ilyenkor adom fel de most másfél hónapja jött el a mélypont :D
majd a döntőre ránézek addig csak olvasok

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:01:01

@csiri bá: @DerültÉgből/tintával írok/: Mindenesetre vicces, hogy el sem tudja képzelni, miért érzik "árulónak", mikor annak idején elég volt Edinának csak annyit csinálnia, hogy nem alázta Zsút, és Dóri hatására Vikcsu sárga szalagot adott neki. Egy ennyi kis szarért. Dóri meg többször váltott csapatot, mint Robin, most meg van lepődve, hogy a mocsár nem bírja feldolgozni a tattikáját. Dórikám fogadja el, hogy nem az egyenes utat választotta. Azért remélem a kövi VV-ben nem 13 tujával akarnak majd műsort csinálni. :D

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:01:04

@vastyúk is ..: ja, tokre taktikaznak a regiek, foleg Attis. De tole nem is varok mast ;))

tvbuzi 2015.02.25. 23:01:17

@Conchobhar: az egyáltalán nem volt undorító

Mók_Ica 2015.02.25. 23:01:30

mecsoda humor..... au bencushoz..... bencus au-hoz ..... rájáCCanak egymásra.... pfffff

Krétagarbó 2015.02.25. 23:01:32

@agimano: :DDDD Amíg nekem is ír, nincs gond. (nem is:)

Empty Bee 2015.02.25. 23:01:41

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): naja... bár még mindig jobb, mint Fanni, aki 21 évesen néz ki 35-nek

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:02:04

@agimano: Szerintem, azérz szerettük Atit, mert nem zsigeri gec volt, hanem agyalapi. Ergò nem gyűlölt senkit, csak kihasználta az észbeli fölényé. Viki pedig sértett kis büdösbogár volt, minden frusztrációjával együtt.

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:02:11

@malevil2050: Vágom, de azért hiányozni fog :D. És te?

Gia 2015.02.25. 23:02:47

Fannisz hízott még..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.25. 23:03:48

@vastyúk is ..: 13 pszichológust tennék be :D :D Győzzön a jobb :D
Na jó éjt skacok, majd elolvasom holnap, milyen volt Fannika :D Jó éjt

kamilla123 2015.02.25. 23:04:11

Fannika tényleg kövérnek néz i, meg olyan debella valahogy..

2015.02.25. 23:04:24

@Conchobhar: téged nem tiltottak már ki?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:04:25

@vastyúk is ..: Igaz. :) Ez a 13 tujás botanikus kert tetszett :DDD

Mók_Ica 2015.02.25. 23:04:25

segal a böriből :)))

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:04:31

@Mók_Ica: sztem vicces volt :D

@Empty Bee: tenyleg annyinak nez ki...

Meglepo modon szeretnem vissza a Fannit a villaba az Anett helyett :D

Commodore 2015.02.25. 23:04:32

Mi ez a ruci???!!! Lengyelpiac?

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:04:57

@Schlomo Goldberg: hagyd, ezek eltántorìthatatlanok. :-)

Gia 2015.02.25. 23:05:08

Segal összement a nagymosásban.. :-))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.25. 23:05:13

Azért segalt reklámozni kell, fog ő még sitten ülni.

c.miller 2015.02.25. 23:05:18

@Krétagarbó: ha elmegyek szórakozni, bulizni, engem MINDIG fiatalabb srácok környékeznek. a múltkor a tescoban a kasszássrác flörtölt velem finoman, aki egy kölyök volt, az anyám nem hitte el, amit lát. :DD

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:05:27

@-pkata-: hát nem tudom, ahhoz kellene csak a konténer.. jó éjt ;)

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Remélem keresztülverik a Denisz - Dóri párbajt :D

pomac 2015.02.25. 23:05:40

@fosch9: kulturálódj csak :D jövőre nagyobb lexikális tudással tudsz visszavágni mint én :DD

Ditti82 2015.02.25. 23:05:48

Na akkor egy gyors összefoglalást kérek szépen! Köszönömszépen!

Segal? Kiengedték?

lacuna666 2015.02.25. 23:05:52

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): szia. miért ne menne neki. Ő a MISSQ egyik modellje.

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:05:57

@dzsézön tetem: +1, nem lattam a szeriat de ez egyertelmu, Atti messze ertelmesebb, mint az osszes tobbi vv-jatekos.

Sittes Szegalt seggbekukkeroltak a bortonben vajon? Vagy o tette ezt masokkal? :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:06:09

@Gia: de legalább ugyanolyan gyökér, mint volt.

c.miller 2015.02.25. 23:06:43

@kamilla123: és ez a mintás ruci sem szerencsés választás. :-/

Commodore 2015.02.25. 23:07:06

Nem műsorvezetést fox tanulni! Deep throat-anal! Som Lajosra hajaz... khm pörög.

Empty Bee 2015.02.25. 23:07:10

@c.miller: Mert valamiért él a srácok fejében az a kép, hogy az idősebb nőket könnyű kalandra megkapni, mert kiéhezettek, stb. Nem tudom, mennyire igaz, de csomó sráctól hallottam

Mók_Ica 2015.02.25. 23:07:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: már volt.... 7 évet kapott... ezért varratta magára a 7 törpét.... hmmmm

2015.02.25. 23:07:51

@pomac: háh az én lexikális tudásom is megkopott a vv alatt mint a tiéd :D édent nézel?

Csak ügyesen! 2015.02.25. 23:08:07

@kamilla123: Igen, most látszik. h Lilunak miért kell olyan gebének lennie. Fanninak ahhoz h jól mutasson a képernyőn (nem a villában), egy tizest le kell majd adnia.

spinks 2015.02.25. 23:08:20

Nem kéne erőltetni ezt a Fannis műsorvezetest. Rendesen izgulok h ne legyen kínos a műsor.

jófej házisárkány 2015.02.25. 23:08:20

Komolyan félnék, ha egy ilyen segal bókolna nekem

Kosztarika 2015.02.25. 23:08:27

@Gia: lengeteg sölt ivott :D

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:08:39

@DerültÉgből/tintával írok/: REmélem a japán kert vonalon indulnak el, abban még lehetnek izgalmak.

csiri bá 2015.02.25. 23:08:48

@vastyúk is ..: az lesz majd a VV8 kertészet. :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:09:05

@Ditti82: Fanninak ki van vasalva a haja, nincs rajta műszempilla, van viszont rajta egy elképesztően ronda, VVÉvától örökölt állatmintás ruha és egy gladiátorszandál vagymi. A hangja és a nevetése meg üveget vág. Én meg eret.

Segál meg nincs olyan magas, mint amilyen széles. Tetovált és hadar. És már le is lépett.

Szoba kilátással 2015.02.25. 23:09:15

@Csak ügyesen!: ahhoz egy 30 ast kene leadnia hogy jól mutasson!!! :)))

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:09:16

@vastyúk is ..: aha, jo lenne. Dori tok aranyos, remelem nyer. Denisznel meg nem tudom... valahogy annyira szanalmas, tok rosszul erzem magam, akarhanyszor meglatom.

@lacuna666: szia, nem nagyon tudom az mi, de oke :) (gondolom ruhamarka)

pomac 2015.02.25. 23:09:21

@fosch9: nem élek vele :D bele bele nézek de az nem hoz lázba :D jön a tavasz ilyenkor már nem szeretek benn ülni :D

Kosztarika 2015.02.25. 23:09:52

Aszzondja Fáni: nagyon jó alanyom voltál Pfff nemcsak a hányáson, már a fogmosáson is túl vagyok :D

c.miller 2015.02.25. 23:09:52

@Empty Bee: engem a nők sem néznek annyinak, amennyi vagyok. mindig kb. 5-6 évvel alábecsülik a koromat, bárhová megyek, legyen az idős vagy fiatal, nő vagy férfi.

kamilla123 2015.02.25. 23:09:53

@c.miller: hát tegnapelőtt az a miniszoknya is gáz volt Annyira nagy és formátlan volt benne a feneke

de most ténylegez lesz? hogy állandóan Fannit kell nézni a BV-ben?

Schlomo Goldberg 2015.02.25. 23:09:58

@csiri bá: bocsi, félreolvastam a kérdést, azt hittem ki ellen nyert Iza

agimano 2015.02.25. 23:10:00

i don't care who you are where you from as long as you love me

Commodore 2015.02.25. 23:10:02

@spinks: Fanni + a Sittes! hhmmm izgi nem?

agimano 2015.02.25. 23:10:46

@jófej házisárkány: drogcsempészést, dílerkedés, ilyesmik

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:10:55

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nem? Láttad? Szerintem pòtold. A legjobb széria volt.

spinks 2015.02.25. 23:11:06

Miért van az h huszonéves lányok úgy oltoznek mint a hivatalokban dolgozó 40 es nők. Anett sportos tiszta stílusa sokkal jobb. Mint ez az asszonyos trampli feeling.

2015.02.25. 23:11:24

@pomac: pedig jó :D de megértem, hogy a jó idő vonz :D

csiri bá 2015.02.25. 23:11:27

@Schlomo Goldberg: azért volt kérdés, hogy ki ellen esett ki, mert Atinak mondta a cigiskanapén, hogy nem akarja, hogy Denisz elkövesse ugyanazt a hibát... mármint hogy utolsó párbajon essen ki, mint anno ő Zsófika ellen...

agimano 2015.02.25. 23:11:37

anyád mit szólt Fanni?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:11:49

@vastyúk is ..: @csiri bá: Mi meg majd itt kint nyírjuk a kis "bonsai"-okat :D (én kérek elnézést :D)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.25. 23:11:51

@csiri bá: nem jön be, csak már irritál is, eddig kevésbé volt antipatikus. :-D

nicu71 2015.02.25. 23:11:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem tudom miért erőltetik Fannit,Borzasztó.
Éva is nehezen kezdett de ez valami rettenetes.

Empty Bee 2015.02.25. 23:12:07

@spinks: mert lehet, hogy azok a huszonéves lányok hivatalokban dolgoznak, és úgy ott kell öltözni? :D

Gia 2015.02.25. 23:12:13

Nem olyan losszak Lobiék együtt,csak ezt nem most kellene..És nagyon nagy a korkülönbség..Meg amit Anett exe nyilatkozott,hogy Anett milyen felszínes,külsőségekre menő csaj..Hát nem'tom..

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:13:05

@csiri bá: Egyébként még szerencse, hogy közel a Campona, így a tropikáriumból kilépő embereket össze lehet fogdosni egy-egy kert nézésre egy sms-es parkolás áráért. Ott aztán lehetne szavazni, melyik a legszebb, és ki melyiket vinné haza. Kit nem bírna nézni még a szomszéd kertjében sem. :D

spinks 2015.02.25. 23:13:21

@Empty Bee: pl Fanni hivatalt csak tv ben látott. Hát mi ez a koravén cucc?

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:13:43

@dzsézön tetem: kulfoldon elek... a vv4-ben csalodtam Oliver kiesese utan, es az 5-osnek neki sem alltam es akkoriban nem is volt stream link (de eszembe sem jutott h keressek) es tok lassan bufferelnek a videok az rtl oldalarol. Visszaneznem, de emiatt siralmasan sokaig tartana :(

@jófej házisárkány: ja, drogugy volt a VV Indiannal, azt is lesitteltek asszem

Empty Bee 2015.02.25. 23:13:57

@Gia: Anett megmondta mielőtt most bement, hogy szerinte biztos Robin nyeri... de biztos érzelmek vezérlik :D

agimano 2015.02.25. 23:14:23

Fanni nem szerelmes, mi vaan?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:14:25

@kamilla123: ez a ruha meg olyan, mintha 2 számmal kisebb lenne rá. Azok az irdatlan combok majd szétrepesztik.

csiri bá 2015.02.25. 23:14:34

@vastyúk is ..: a szereplőket meg a Savoya parki Obiból szedik össze, az sincs túl messze. :))

Empty Bee 2015.02.25. 23:14:40

@spinks: lehet, hogy azt akarja, hogy komoly nőnek tűnjön, és kompenzálni akarja az útszéli imidzsét?

Commodore 2015.02.25. 23:15:03

Apa nem akar beleszólni. Majd robban, és benne lesztek a kékfénybe- híradóba :-(

agimano 2015.02.25. 23:15:21

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Indiánnak szerintem nem volt ehhez köze (vagy lemaradtam róla)

pomac 2015.02.25. 23:16:10

@spinks: mert a fiatalok komolynak akarnak látszani azidősebbek meg fiatalabbnak :DD

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:16:13

@csiri bá: hehehehhe. ott nem jó, múltkor két orchideát is kaptam onnan, és mindegyik tetves volt. Meg ahogy a mai híreket olvastam, feltörnék a VV-s autót a parkolóban.

Krétagarbó 2015.02.25. 23:16:57

@Ditti82: Fúúú de megviselődött, azért a 7 év kemény lehetett...

jófej házisárkány 2015.02.25. 23:17:04

@Mók_Ica: a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény.

2015.02.25. 23:17:05

@pomac: az jó progi
megyek belülről hesszelni a szemhéjamat - jócakát mára :)

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:17:06

@agimano: hát most már friss levegőt szív, tudja mit kell mondani.

csiri bá 2015.02.25. 23:17:19

@vastyúk is ..: mindegyik tetves volt - na és? ezek meg majdnem mind gombásak voltak, az jobb? :)))

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:17:46

@agimano: de, volt. Egyutt csempesztek a cuccost, es a hataron elkaptak oket. Emlekszem, mert Segalt utaltam es kimondottan orultem amikor lesitteltek :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: es ez miert nem lep meg...

Attila-show! yessss

spinks 2015.02.25. 23:17:48

@pomac: oriasi hiba ez a fiatal lányoknal. Ez a koravén feeling. Tramplik.

Empty Bee 2015.02.25. 23:17:53

@spinks: amúgy Fanni már a villában is csak ezt a két végletet ismerte öltözködésből: vagy seggkirakós, partiribanc ruhákban volt, vagy fapina hivatalnoknő stílusban. Simán csinosan, ízlésesen nem tud öltözni, mert nincs ízlése, de erről nem tehet.

malevil2050 2015.02.25. 23:18:10

@vastyúk is ..: Hátt,hoty is monnyam,asztat hittem jobb kiegészítő tevékeynség lecc ez a vv de én nem ilyen lovat akartam.És talán már a konkluziót is le lehet vonni,igen gyöngécske vót esz,mint bent és tózse itt kint is.De hát esz van.

Igen vágom én is,a pontos idő 4

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:18:12

@vastyúk is ..: @csiri bá: :D Mindent learattok ,amit ebből ki lehet hozni :DD

Krétagarbó 2015.02.25. 23:19:23

@Mók_Ica: közigazgatási hatósági eljárás szabályairól egy törvény. (Régen Áe volt a neve, az államizgatási eljárásról szóló tv.)

Mók_Ica 2015.02.25. 23:19:38

@jófej házisárkány: köszi :))) wazzzze :))) ez már sok lenne nekem, én csak Batv-t, htp-t meg ilyesmit olvasok :))))

Mók_Ica 2015.02.25. 23:20:38

@Krétagarbó: sárkányka megírta :))) válaszoltam is :))) @Mók_Ica: itt :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:20:49

@Commodore: oké, tudom, ez olyan felületes, de a FB profilképe alapján simán kinézem belőle.
Meg az anyja még az elején nyilatkozta is, hogy az apja teljesen befordult magába, amikor Fannika rákapott a Godzillára.

csiri bá 2015.02.25. 23:21:15

na visszaértem a konténertől... ez a tündérfalviság megterhelte a gyomromat. :))

Joe Bacsi 2015.02.25. 23:21:35

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Azt akkor tényleg sajnálhatod..ha az 5 ös szériát nem láttad..semmit se láttál..Best Ever ;)

csiri bá 2015.02.25. 23:22:04

Au-t megint szivassák. :))

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:22:07

@csiri bá: hihihihihi. tényleg. a gomba. hogy felejthettem el. Már csak az a kérdés, hogy a szaporodást mivel gátolnák, mert a Rako legfeljebb vízadagoláshoz lenne megfelelő.

Commodore 2015.02.25. 23:22:11

@Empty Bee: Uncsi már ez is, hogy senkiházit tesznek , képernyőre , élőben.. WTF!!!!! 1 icikepicike , tanulás, felkészülés???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:22:31

Au. búcsúzkodik, köszönget mindenkinek mindent ééééss sssiiiir... megeszem. :D

Mók_Ica 2015.02.25. 23:22:46

@csiri bá: segál nem? )))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nincs jó tapasztalatom velük....

au búcsúzik.... mint egy oscar díjas, úgy beszél :))) és a zene .... :))))

nicu71 2015.02.25. 23:22:55

üsse már le valaki

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:22:57

@Joe Bacsi: tudom, sajnalom is :(((

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: en sem, sztem ez az ember soha nem fog megvaltozni.

@agimano: de, sztem ot is... vagy lehet h o annyira nem volt benne, nem tudom.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:23:02

Az Oszkárnak :D össze is keverte,hogy hol van :D Jájj,ez az Au :))))

Commodore 2015.02.25. 23:23:04

Sírhaccis mert mész a ganajdombra!

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:23:07

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hm, gondolkodom, hogy mennyire reklámozzam, de szerintem megérné lehùzni a torrentről. Az Rtl stream tényleg gàz.

És Au alá vágják a bùcsùzenét. Ha ez nem priceless, askkor mi???? Sìrok!!!!

Csak ügyesen! 2015.02.25. 23:23:15

@@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nagyon szimpatikus volt az apukája a Fókuszban, még a műsor elején, ilyen kis moslygós. Persze, az csak néhány pillanat volt, szóval nem lehet tudni, h milyen egyébként.

Commodore 2015.02.25. 23:23:57

California über alles!

Kosztarika 2015.02.25. 23:23:59

@-pkata-: nem pap volt benn, hanem a papné, de az nem tetszett :D

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:24:37

De miért a Fartùròzás?

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:24:41

@malevil2050: oooo, szerintem túl szép pacira számítottál. Én nem néztem a fogát, nem bántam, hogy ilyen lett. Sajnálom azért, hogy csalódtál, de remélem azért nem ment el végleg a kedved.

Gia 2015.02.25. 23:24:43

Au felsorolta a stáblistát is :-)

jófej házisárkány 2015.02.25. 23:25:10

@Mók_Ica: na ehhez puskázni kellett. Hát akkor már inkább a ket :) Én lassan elteszem magam holnapra, mindenkinek jó éjszakát, jogszabályban szegény, robinban gazdag szép álmokat!

agimano 2015.02.25. 23:25:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hát nem tudom, én rákerestem, és nem írják, hogy benne lett volna, csak hogy ment érte a böri elé, na mindegy is igazából

Joe Bacsi 2015.02.25. 23:26:10

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Torrent..sajnos meghívóm nincs de ahol regizve vagyok ott fenn van..cirka 132 Giga

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:26:38

Centi levágva,megint egy nappal kevesebb :) Kitartást és jó éjt! :)

csiri bá 2015.02.25. 23:26:40

@vastyúk is ..: nem engedik be a méheket. :))

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:26:54

@Mók_Ica: szépek vagyunk, intelligensek, és hűek. És három àllìtásunkbòl egy mindig hazugság.;-)

Mók_Ica 2015.02.25. 23:26:54

@jófej házisárkány: jó éjt :))) álmodj szebbeket, mint az említett rövidítések :)))

pomac 2015.02.25. 23:27:19

@csiri bá: pálinka mindenre jó gyógyszer :D

Mók_Ica 2015.02.25. 23:27:28

@dzsézön tetem: hát ez az..... 2x megjártam :))))

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:27:53

@agimano: hmm, erdekes, en hatarozottan emlekszem, hogy o is benne volt vmi ilyesmiben...

@Joe Bacsi: es honnan lehet meghivot szerezni? :-O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.25. 23:28:50

@Csak ügyesen!: igen? Azt nem láttam, csak egy fotó róla, olyan rigorózusnak tűnik rajta.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:30:11

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): De jóó,már kezdtem magányosnak érezni magam :) Dec.1. :)

kamilla123 2015.02.25. 23:30:21

az a baj, h Au és Éva olyan alacsonyra tették a mércét, h Fannika egy zseninek tűnik mellettük a műsorvezetésben. amúgy sztem VV Viki, Dani vagy Maci is jobb műsorvezető lenne. vagy Dani és Zsu együtt, mint Fanni

csiri bá 2015.02.25. 23:32:18

@Krétagarbó: nem csak te... gyakorlatilag az egész VV7 bagázs, szóval nincs mit szégyellned. :)))

malevil2050 2015.02.25. 23:33:20

@vastyúk is ..: A jó franc tuggya,nem egy eccerű kérdés esz.Hosszú sorokban lehetne kifejteni a semmit.Asz meg nem én vok.

Mók_Ica 2015.02.25. 23:33:38

@csiri bá: ez jóóóóóóóóóóó :))) az aldi új reklám arca au lesz és ott kiabálhat :)))

@Krétagarbó: nem baj :)))

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:33:46

@vastyúk is ..: :) Állítólag nyilasnak születni már eleve szerencse :D amúgy meg miért most írjátok,amikor már elindultam aludni?! :DD Tényleg megyek,mert horror reggeleim vannak:( Sziasztok! :)

agimano 2015.02.25. 23:35:45

kéne egy vv all stars, azt mondom

Kosztarika 2015.02.25. 23:36:06

@Szoba kilátással: egy frászt! Annyit kellene leadnia, ahány kiló és meg sem jelenni a képrnyőn! :D

csiri bá 2015.02.25. 23:36:38

@DerültÉgből/tintával írok/: Állítólag nyilasnak születni már eleve szerencse - khmmm ez biztos? :)))

nicu71 2015.02.25. 23:37:19

@kamilla123: fannika zseninek tűnt ,bárkihez képest is?ugyanazt a műsort néztük? rettenetes volt.Teljesen alkalmatlan a képernyőre...

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:37:19

@malevil2050: Ha nem, hát nem :D. De ha meggondolod, csak szólj, mert szívesen meghallgatom, mert én meg kíváncsi-fáncsi (nem az ;) ) vagyok :D

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:37:37

@Mók_Ica: én kérek elnézést a kollégák nevében!

csiri bá 2015.02.25. 23:38:03

@agimano: sokan nem vállalnák, érthetően, de olyat meg lehetne oldani, mint a Survivorben, hogy egy-két régebbit is betenni az új évadba...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.25. 23:38:45

@dzsézön tetem::)
@csiri bá: Csak annyira amennyire az,hogy elmentem :DDD Basszus:( :DDD

Voltam :D

Mók_Ica 2015.02.25. 23:39:11

@dzsézön tetem: ők is jók voltak valamire...... mondjuk elrettentő példának :)))

dzsézön tetem 2015.02.25. 23:39:28

@nicu71: duna tv-s műsorzárònak jò lenne: lebegne egy akváriumban, halak csibràlnák. Sòhaj!

csiri bá 2015.02.25. 23:39:38

@DerültÉgből/tintával írok/: én a történelem könyvekben valahogy másként olvastam. :DDD

Mók_Ica 2015.02.25. 23:41:48

@csiri bá: nekem erről a holló színház (vagy a laár pour l'art társulat) horoszkópja jut az eszembe.... nyilas.... nos, nyilasokkal nem foglalkozunk :)))

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:44:34

@dzsézön tetem: koszi szepen! holnap meglesem mind a kettot :)))

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): milyen tulzasokba? annyira porog a blog, hogy mar reges reg elvesztettem a fonalat :DD

Mók_Ica 2015.02.25. 23:44:40

@dzsézön tetem: jó éjt :)

én is elteszem magam holnapra ... jó éjt!

Juvegrande85 2015.02.25. 23:46:28

@Gia: Arturo Vidal tényleg nagy király! :)

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:46:36

@Joe Bacsi: koszi az infot! :) Vettem, sajna ez van, de kaptam tippeket dzsezon-tol

Ditti82 2015.02.25. 23:47:14

@DerültÉgből/tintával írok/: November végi nem jó? Az már majdnem december! :D
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A kiválasztás utáni eseményekre gondoltam, de köszi. :) Fáncsit már volt "szerencsém" látni.
@c.miller: Rólam szilveszterkor nem akarták elhinni a kis 20 éves fiúk, hogy nem 22 vagyok. :D

vastyúk is .. 2015.02.25. 23:47:16

@Mók_Ica: jó éjt! Ha megbocsátod egy (kis)nyilasnak, azoknak meg lett bocsájtva. :Dhihihih

MacákékIcukája 2015.02.25. 23:47:17

En is mentem, joejt skacok :)

Kosztarika 2015.02.25. 23:47:23

@DerültÉgből/tintával írok/: jó fejek a nyilasok, nagy szabadságvággyal és igazságérzettel :D ;)

szmoti 2015.02.25. 23:50:10

én is november végi nyilaska vagyok :)

Kosztarika 2015.02.25. 23:50:11

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): vissza Fannit a villába Anett helyett?! Na... :D

Ditti82 2015.02.25. 23:51:35

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Na, akkor IGÁZÁM VÁN! Mindig mindenben minden körülmények között.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.26. 00:05:48

na, hát elolvastalak titeket, és még mindig nem értem, h mi bajotok van azzal (kinek nem Inge, annak Vilma), h Robin és Anett elszórakoznak egymással. pl felmerült, h milyen tinédzseresen nyomják, mert lufival játszanak. Robin mégis mit csináljon vele egy kibaszott "villában", vigye el a Costesbe? vagy nézzék meg a Liza és a rókatündért? meg ez, h "ne Anettezzen, hanem játsszon". a vége előtt 5 nappal mégis mit játsszon már? :DD vagy kihívják, vagy nem, aztán jön a döntő és csá, túl sok tennivalója már nem akad, max annyi, h senkit ne vágjon pofán, vagy pl ne hugyozzon le alvó embereket, de sztem neki ez valahogyan sikerülni fog.

szegény gyereket 3 hónapja az összes csaj elutasítja, hát ne sajnáljátok már tőle ezt a kis örömöt. :)

vastyúk is .. 2015.02.26. 00:11:35

@henrik_: Egyébként (épp a rókatündér zenéjét hallgattam hehehhe) szeritenm Anett jól csinálja, mert Robin így képernyőn van, és a közös beszélgetések alkalmával meg lehet kutyázni a Lacit pl. Szerintem ez csak szavazatokat hoz Robinnak, nem fog értani neki. Nekem szimpi a dolog, mert legalább van mivel kapcsolatban menjen a sus-mus a többiek között. Arik voltak, ahogy hallgatóztak, meg kész a fogmosás, meg ahogy másnap Attila szívatta Anettet. :D Szóval szerintem Anett jó választás volt Veronikával szemben, mert pörög, és elég faszán tudja kiemelni Robin jó tulajdonságait. :D

Montezuma13 2015.02.26. 00:14:52

Most néztem meg a mai összefoglalót és ezt a posztot is most olvastam. Megjegyzem utóbbi jó volt. Az Összefoglaló legjobb szereplője, pedig Attila volt. Mindig csíptem sajátos humorát, valahogy mindig a középpontba kerül.

A kihívással kapcsolatban viszont van egy feltevésem, ami Dórit illeti. Mégpedig egy eléggé ellentmondásos feltevés. Ahhoz, hogy Dórinak esélye legyen a Fináléban a nyerésre, ahhoz az kell, hogy most Denisz őt vigye ki párbajra. Azért mondom ezt, mert nem hiszem, hogy a nézők a Fináléban egy olyan játékost támogatnának, aki nem mérettette meg magát soha. Sokan nem tartanák igazságosnak, hogy egy ilyen játékos nyerjen.

Brutival egyetértek abban, hogy most egy Denisz/Laci párbaj lesz.

Még egy apróság. Szerintem a csatorna Robint szeretné végső győztesnek. Ez az összefoglalókból látszik. Bennem felmerült a kérdés, hogy vajon Anettet véletlenül küldték be? Lehetséges, hogy rendezői/szerkesztői utasításra flörtöl Robinnal? Egy új szerelmi szállal akarják erősíteni Robint?

Montezuma13 2015.02.26. 00:15:37

Most néztem meg a mai összefoglalót és ezt a posztot is most olvastam. Megjegyzem utóbbi jó volt. Az Összefoglaló legjobb szereplője, pedig Attila volt. Mindig csíptem sajátos humorát, valahogy mindig a középpontba kerül.

A kihívással kapcsolatban viszont van egy feltevésem, ami Dórit illeti. Mégpedig egy eléggé ellentmondásos feltevés. Ahhoz, hogy Dórinak esélye legyen a Fináléban a nyerésre, ahhoz az kell, hogy most Denisz őt vigye ki párbajra. Azért mondom ezt, mert nem hiszem, hogy a nézők a Fináléban egy olyan játékost támogatnának, aki nem mérettette meg magát soha. Sokan nem tartanák igazságosnak, hogy egy ilyen játékos nyerjen.

Brutival egyetértek abban, hogy most egy Denisz/Laci párbaj lesz.

Még egy apróság. Szerintem a csatorna Robint szeretné végső győztesnek. Ez az összefoglalókból látszik. Bennem felmerült a kérdés, hogy vajon Anettet véletlenül küldték be? Lehetséges, hogy rendezői/szerkesztői utasításra flörtöl Robinnal? Egy új szerelmi szállal akarják erősíteni Robint?

vastyúk is .. 2015.02.26. 00:22:23

@Montezuma13: Anett eleve úgy ment be, hogy Robinnak akart segíteni, mert neki drukkolt. Szerintem szimplán szimpátia, nem hiszem, hogy utasításból nyomult volna rá Robinra. Robint teljesen felesleges erősíteni, mert már most is ő a legerősebb. Kvázi mindenki neki drukkol, merthogy ő normális ember maradt a vellában. Szóval Robintól nem lehet már elvenni a nyereményt, ő az a kompromisszumos megoldás, akire egy Denisz/Fanni/Edina/Dani/Zsu rajongó is szívesen ráteszi a jelét, mert hát megérdemli.:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.26. 00:22:45

@Joe Bacsi: Joe bacsi! Jó volt a tegnap hajnali elemzésed a tegnapi előtti poszt alatt! :-)

kamilla123 2015.02.26. 00:25:43

én ma vettem észre itt a kommentekben, h elkezdődött az ÉH. Kicsit húzós időszakom volt. Erre látom most az oldalukon,h már három napja megy? Atyagatya! le vagyok maradva. Gyorsan mindent néznem kell és pótolni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.26. 00:26:21

@kamilla123: Daniról nem rosszat mondani, Zsu témát megbeszéltük. Zsu lehetőleg ne beszéljen, ne gondolkodjon, mert nem áll jól neki, hanem maradjon a beauty vonalon, meg a 40-es 50-es vállalkozókon! :-)

kamilla123 2015.02.26. 00:27:44

@VV Erőlegény: miért, az, h Dani és Zsu jó műsorvezető lenne, az rossz? vagy mire gondolsz? vagy nem erre mondod?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.26. 00:33:14

@kamilla123: Sztem nem lennének jó műsorvezetők együtt Kamilla, mert egyrészt Zsu nem tud szabadon összefüggően beszélni, másrészt a műsor általában abból állna, hogy Dani zrikálná, Zsu meg nem értené (vagy átmenne műsorvezetői mártírba). Az a jó páros, amelyik kölcsönösen tud évődni a másikkal pl. ilyen volt Liptai Klaudia meg Tilla (egy ideig).

kamilla123 2015.02.26. 00:55:05

@VV Erőlegény: hát sztem sajna ez teljesen elméleti beszélgetés, mert úgy tűnik, h a retek nem az értelmesebb típusokra épít jelenleg műsorvezetőként, legalábbis a bv-ben

vastyúk is .. 2015.02.26. 01:23:21

Denisz Fogat mos, Iza besétál mellé, és azon elmélkedik, hogy múltkor szerinte valami olyasmivel mosott majdnem fogat, aminek köze sincs a fogkrémhez. Megbeszélik, hogy szódabikarbónát szoktak használni a fehérebb fogakért, Iza fogkeféje meg lemerült, mert lehet, hogy otthon a fürdőjében csak akkor van áram, ha felkapcsolja a villanyt, de akkor miért megy a mosógép (Iza, nincs ellentmondás, annyi, hogy a mosógép bizony egy másik fázison van.) A bőrdzseki fogkrémes lett, egy enyhe bazmegelést elereszt Izu, de aztán valahogy csak túl lendül rajta. A hálóban már sötét van, Robin magyaráz valamit Denisznek, aki visszaszól, hogy nyugi mindjárt bezárom, egy másodperc.. És az ajtó bezárul. Folytatjuk... Szerintem a kameramanusnak át kell másznia a háló felöli kamerákhoz, ezért a felirat, mert nem értem miért ne lehetne egyből átváltani a háló képére.. persze tudom, nem kell ezt nekem érteni.

malevil2050 2015.02.26. 01:44:39

@vastyúk is ..: Jó lenne már aludni nem itt a napot lopni,hihi

vastyúk is .. 2015.02.26. 01:53:09

@malevil2050: meg nem vagyok álmos. úgy tűnik, hogy mára a szerkik nem szánták meg a kis bábszínházat etanollal, úgyhogy egyéb dolgokkal foglalom le magam :D

malevil2050 2015.02.26. 01:55:57

@vastyúk is ..: Tiszta éjjelei bagoly lettél,pedig én szóltam,ne szokjá rá!

vastyúk is .. 2015.02.26. 01:57:19

@malevil2050: majd vasárnap után visszaszokok ;) - remélem hihihihi

vastyúk is .. 2015.02.26. 02:01:52

On.: újra. már mindenki alszik. Horkolás van, meg mozdulatlanság. Asszem ezt az ont felesleges lesz keresnetek. zéró, lófasz, semmi nincs. Legalább húznák meg ennek a vesszőfutásnak a végét. Had üssek még párat.

malevil2050 2015.02.26. 02:02:08

@vastyúk is ..: Na jó,,,én asztat mondom h jóccakát mer minnyá verrad.

vastyúk is .. 2015.02.26. 02:03:51

@malevil2050: menjé alukálni, hogy holnap is tudj projektkedni, a baglyok meg had huhogjanak ;) Jóccakát. Ja és az elmaradhatatlan: Puszedli!

vastyúk is .. 2015.02.26. 02:57:15

On.: Egy pillanatra azt hittem lesz valami, mert valaki kiment. Szandika megkérdezi,hogy minden oké? Attila mondja, hogy ja, csak cigizett egyet, mert nem tud aludni. Szandika sem. Összekuncognak. Sajnos nem mennek ki beszélgetni, hanem megpróbálnak aludni.. ejnye. Attila mióta visszajött csak köhög, meg mocorog. Ugye-ugye, bezzeg ha kiment volna beszélgetni Szandival. A kamera ahelyett, hogy legalább Artúrbandikát mutatná Robin-Anettre van ráállítva, ahol semmi sincs (még kifli sem.), mert alszanak.

Ennyi, eddig bírtam. Megyek vissza a balettba ugrálni. pá ;D

lobbantott tsilke 2015.02.26. 04:51:07

Ojoj.Meg kellett volna állnom két kupica Sölnél.Hajlá Oki!

tvbuzi 2015.02.26. 06:23:27

Edina a muzsik tévén? Ott szerepeljen csak ezentúl.

lukacstoncsi 2015.02.26. 07:04:14

Jó reggelt!

@vastyúk is ..: A Robinos dologban neked legyen igazad!Mármint hogy ő nyeri.

Tegnap jól láttam hogy Dóri kérte el Robin jelét?Érdekes hogy Attila rögtön mondta hogy ok csinálják így.Hmmmm.Lacit is bepróbálkozott nála azzal a csók infóval Robinról de Attila már tudta.Ez a Laci is milyen kispályás istenem...Azért nem ivott hogy lássa a többiek hogy viselkednek.Beszarok.Meg hogy az lett amit gondolt.Na Lacikám egszerüen csak nem mertél inni mert itt vannak a többiek megjátszottad a jófiút szimplán.Máskor meg simán tajrészegre issza magát.
Robinék helyesek Anettel és pia ide pia oda tényleg van köztük valami kémia ezt nem lehet megjátszani.Ok ivott is Robin megint rendesen de még így is úriember volt.Dennis már rég megdugta volna a csajt ahogy mondta meg Laci is szerintem.Na ez a különbség ezek közt hogy Robin részegen közel 100 nap után sem megy át egy kiéhezett állattá vagy csak visszafogta magát mert tényleg úriember.

lukacstoncsi 2015.02.26. 07:09:30

@Montezuma13: Robint szeretné a csatorna győztesnek?Miből gondolod?Csak többet mutatják egy ideje mert tényleg érdekes lett és a többiek meg eléggé visszaestek korábbi önmagukhoz képest.Ő meg valahogy magára talált.És van most bőven anyag róla.

2015.02.26. 08:20:27

@lukacstoncsi: Abszolút 1et értek. Örülök, hogy egy platformra kerültünk Lackó-ügyben.

A többi hölgytől nem értem azt az elvakult rajongást. OK, hogy szép fiú, meg vádembör, de egy kisstílű, rosszindulatú, ostoba tahó.

minden végzet nehéz 2015.02.26. 08:44:28

Most hogy Attila bent van, a jelenlegi versenyzők úgy tekintenek rá mint a vv-ék professzorára.Laci meg , mint a kis óvodás , beárulja az ovó bácsinak,Jajj a Robin csókolózott.)))Az is röhejes volt amikor Laci meg Edina kézen fogva búcsúztak a villától,mint valami két szerencsétlen dedós totyogtak ott.Nekem nagyon ellenszenves ez a dedós macsó. ))))A külső ellent mond a kifelé mutatott felvett belsővel.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.26. 08:44:40

@vastyúk is ..: Ja, mióta tudom, hogy nem nyerhet csaj, alap, hogy Robin nyerjen. :-)

BarBwire 2015.02.26. 09:06:28

Sziasztoooook!

Hát szerintem nagyot dobott a színvonalon, hogy a régi VV-sek bementek. Attilát imádom, olyanokat tudok megint nevetni rajta. Jelentkezem Robin-fannak! Szerintem cukin műveli ezt a nyomulást. Nekem Laci vadember stílusa nem jön be, meg ez a "mondok egy titkot" He-He, mintha már nem tudta volna mindenki hogy szájrapuszi csattant.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.26. 09:12:15

@lukacstoncsi: nekem az volt az érzésem, hogy Laci azt hihette, hogy Attila és Anett között van valami, ezért kezdte úgy a mondandóját, hogy azt hiszem, elveszítetted Anettet (v. valami ilyesmi), amit Attila csodálkozó tekintetére, a csókolózással magyarázott meg.
Amúgy szerintem tök vicces volt az egész, ahogy megeskette, hogy nem mondja el senkinek, meg ahogy Attila reagált (téééényleg? )... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.26. 09:15:37

@lukacstoncsi: kémia.... hát ja. De az is lehet, hogy Laci szóhasználata megihlette és így a végjátékban megcsapta a potyapina szaga... :D
(én kérek elnézést :D)

BarBwire 2015.02.26. 09:22:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Van egy olyan érzésem, hogy Robin elég úriember ahhoz, hogy ne dugjon a villában.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.26. 09:25:57

úgy nézem, hogy nem nagyon maradtam le semmiről, hogy nem néztem a BV-t.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.26. 09:36:28

@BarBwire: persze, de attól szaglászni még lehet. :)

vastyúk is .. 2015.02.26. 09:50:51

@lukacstoncsi: egyébként vicces,mert azt hittem, hogy Attila a Deniszt fogja baszogatni, mint anno Christofert, de a a végén az lett, hogy Lacika ült fel a szopórollerre. A lényeg, hogy Attila semmit sem változott. Érdekes volt, hogy Plasztik reggel megint ment magyarázkodni, hogy mit miért mondott részegen, és hogy mennyire volt gáz. Az hogy Laci nem rúgott be, megint megmosolyogtató,nem akarta lejáratni magát a vendégek előtt. az meg hogy Robin nem csempészte be Anettnak, azt hiszem nem csak rajta múlott, azért az látszódott, hogy Anett eléggé nyomja a fékpedált. Anett sem úgy áll a dolgokhoz, hogy akkor a kamerák előtt had menjen.:D

csiri bá 2015.02.26. 09:59:54

@-pkata-: de lemaradtál... Fáncsika affektálásáról, Au bőgéséről, aláfestve a szokásos VV muzikkal. :)))

csiri bá 2015.02.26. 10:02:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): I. Pampula Mártír VV Lacc be is égett, tényleg azt hitte, hogy Attis és Anettka között van valami és ment Robinnyót mószerolni, csak ráfaragott, mert egyrészt Attis már tudott a smárról, Robinnyó elmondta neki, másrészt meg Attist PVC érdekli nem Anettka. :))) Szóval besült az ovis Lacc. :))

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:03:07

@Spitzbauer: ha mindig csak az úriemberekért rajonganának a csajok, kihalt volna az emberiség. Viccet félretéve, Lacit sokkal kevesebben támogatják a külseje miatt, mint Robint. Személy szerint azért Lacié a szavazatom, mert Robinnak nem hiányzik. Ha az egész játékot nézem, Laci végig szerepelt, adta a témát, és végig tartotta magát ahhoz, amit elképzelt. Áldozat tudott lenni.

czko · http://blog.hu/czko 2015.02.26. 10:03:24

@vastyúk is ..: Az előzetes szerint Attila most épp Lacit basztatja. Viszont erről egyből az jutott eszembe, hogy tavaly ugyanez volt Aurelioval. Hülyét csinált belőle, na nem mintha ehhez erőlködni kellett volna. Aztán mégis nyert.

Tordafia 2015.02.26. 10:03:41

Lehet, hogy Nyálas megtalálta élete párját az ÉH Botoxjában. Ott is tökéletes rezzenéstelen arc (nyilván más okból kifolyólag), a mimika teljes hiánya, szellemileg ugyanúgy az 1.0 -ás verzió. Talán még később kiderülhet, hogy szereti -e a birtokolt tárgyak szerepét, vagy ha csókolózás közben elkapják a nyakát, vagy tépik a haját. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.26. 10:04:15

@csiri bá: hajtépés nem volt? Azt olvastam, hogy Fáncsi kövérebb mint volt? (Mondjuk sztem nem volt az) A kamera tuti csal, mert a múltkor még Edina is vastagabbnak tűnt a fekete ruci ellenére.

lukacstoncsi 2015.02.26. 10:07:13

@vastyúk is ..: Hát én is azt hittem de szerintem Iza pátyolgatja mint sorstárs (uccsó párbajozó) meg talán Fanni miatt mert őt kedveli.Laci nekem már jóideje hiteltelen.Bejött egy macsó tetkós csávó tolta a nagy arcbát beszólt mindenkinek és Dórit leugatta.Aztán szerelembe esett még gondololtam is hogy végre visszavett meg kezd emberi lenni Edina miatt de ez csak részben ltt igaz.A párbajos hetükön végleg kimutatkozott mekkora szereplő és mártír.Ok ez egy játék d azt hiszem a nagy pálfordulásokat nem díjazza a közönség.És a bentiek sem.

csiri bá 2015.02.26. 10:07:20

@-pkata-: Nem, mert csak ők ketten voltak meg Segal, mint meghívott szagértő... :))

Gia 2015.02.26. 10:10:45

@-pkata-: Én teltebbnek láttam Fannikát,és arra gondoltam,hogy anyuka otthoni főztje megtette a hatását.De lehet,hogy tényleg csak csalós a kamera.

lukacstoncsi 2015.02.26. 10:11:07

@vastyúk is ..: A mártír dolog nem lett végig tolva igazán akkor jött elő nála mikor Edinával összejött.Még a Zsu-s affért sem tudja kezelni még mindig kiakad amikor szóba kerül.Abban mindketten egyformán hibásak.A potyanő, meg az olcsó nő meg őt minősíti.

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:13:14

@czko: Az Aurélió minta szerintem kiugró pont volt. Hiába van most is egy utánzata, a Denisz, mégsem érzem Esélyesnek. Inkább úgy látom, hogy Laci elárvult odabent. Iza Deniszt, Anett Robint, Attila meg Dórit juttatja műsoridőhöz. Szandika eltűnt és így Lackónak csak az az egy lehetősége marad, hogy Attila vicceinek tárgya legyen.

lukacstoncsi 2015.02.26. 10:13:24

Ma kiderül Dennis kit visz ki.Szerintem Dóri lesz.Laci most nagyon nagy falat és ő ennyire nem bátor de nem is kell annak lennie.Ez épp nem erről szól, és Dórira is vár egy párbaj bár tegnap amit részegen leművelt Szandika meg oltotta nagyon gáz volt.És Robin még mindig bízik benne....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.26. 10:17:20

@Tordafia: Mér, ismerik egymást? Vagy találkoztak már? Edina is jobban járna, ha Laccija lelépne Botox-szal.:-)

MacákékIcukája 2015.02.26. 10:20:43

@vastyúk is ..: tenyleg, a Szandika mi a manot csinal odabent?

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:22:18

@lukacstoncsi: szerintem az áldozatot már a legelején tolta. Mikor Dóri megmondta neki a frankót, Lacikából előbújt a Dóri áldozata lettem.. Én azt látom Lacin, hogy mindig nagyobbat próbál ütni, mint amekkora "pofont" kapott. Ezen a szemüvegen keresztül végig hozta a formát. Én nem látom a pálfordulást, csak a bizonytalanságo, meg a felfújt arcoskát, hogy a többiek ne támadják le egyből.

Kosztarika 2015.02.26. 10:25:07

@-pkata-: inkább úgy mondanám, hogy szerencsés vagy (és okos, amiért inkább aludtál) :D

Szép napot mindenkinek! :)

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:25:12

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): semmit. Mint segítő teljesen megbukott. Tegnap is mutatták, ahogy Laci és Robin arról beszélt, hogy bejött, mindenkit lebaszott, majd eltűnt a látóhatár mögött.

MacákékIcukája 2015.02.26. 10:30:10

@vastyúk is ..: na, hat akkor sok ertelme volt bekuldeni... Valaszthattak volna valaki mast a negyes vagy otos szeriabol :-/

Kosztarika 2015.02.26. 10:31:43

Miket nem írnak .. Tényszerűen tálalva egy "feltételezést", annyira undorító. Hány embert tesznek ilyenekkel padlóra (áltúújalánosságban) Fúúúj

Tordafia 2015.02.26. 10:32:57

@Majom1Parádé:

Nem, nem hiszem, hogy ismerik egymást, de ahogy kis hazánk "celebgyártása" zajlik, itt előbb utóbb bármi...
:)

Kosztarika 2015.02.26. 10:34:09

Basszus, nem tudok írni :)
* általánosságban
** a link

lukacstoncsi 2015.02.26. 10:40:18

@vastyúk is ..: igen 100x-osan adja vissza amit kapott.csakhogy amit kap az olyan mint amit ő is ad.ez nem a mentem az utcán és megütöttek dolog.Dettó sokszor mint Fanni....Laci magának köszönheti a párbajokat ezt még mindig nem látja be?De már az ő útjáról beszélt Attilának mint egy El camino-s:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.26. 10:40:50

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): a Blikkes cikket már belinkeltem reggel, ott Zsuzsa is beszélt.

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:41:40

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): ilyen a bulvár. A lényeg, hogy a szalagcím ütős legyen.

vastyúk is .. 2015.02.26. 10:49:52

@lukacstoncsi: Hihihi. Így igaz. Bár azt sem tartom bűnnek, hogy Lacika világának Lacika a középpontja. amiatt a póz miatt nem kedvelik, amit védekezésként hord nap mint nap. 'Ki ha én nem.' mindegyikükben benne van. Dóri tipikusan csak maga elé motyogja az igazát, Denisz a riportszobában keménykedik, Robin meg szendéskedik. Ezzel igazolják önmagukat.

csiri bá 2015.02.26. 10:56:09

@lukacstoncsi: ha Mártír együtt marad az asszonyával, még az is lehet, hogy közösen lépnek fel a muzsik tévén. :)))

minden végzet nehéz 2015.02.26. 11:00:08

@vastyúk is ..: Erről az a vicc jutott eszembe, hogy a paraszt legény meg a cigány legény összevesztek a vásárba.Otthon aztán meséli a cigány legény hogy , én tízet is ütöttem a kalappal még a paraszt egyet a lőccsel.

Tordafia 2015.02.26. 11:00:17

Lehet hogy a legközelebbi szériába elég lenne csak Attilát beküldeni pár újdonsült idiótával, hogy valamilyen szórakoztató jellege legyen egyáltalán a műsornak. Megdöbbentő volt látni tegnap, hogy ezt a műsort így is lehetett volna végig JÁTSZANI! Éles kontraszt.

Csak ügyesen! 2015.02.26. 11:24:35

@lukacstoncsi: Nem, Laci annak köszönheti a párbajokat h a saját csapatát kiszavazták mellőle. Amiben persze a csatorna keze is alaposan benne volt. Ennyi a történet.

traccsparty 2015.02.26. 11:29:28

Elég óvódás volt ahogy Laci "elpletykálta" Attilának a nagy hírt a csókról, ami tkp inkább puszikák voltak, de persze Attila már tudott róla, azon viszont röhögtem, hogy rögtön üzletet akart kötni vele "mit kapok cserébe?"

Hajrá Robin, Hajrá Dóri! De mostan párbajra Hajrá Denisz! Szegény kicsi kéményseprű fiú, hadd legyen már ott a top háromban.

reqcka 2015.02.26. 11:57:08

Csak meg ne bánja.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.26. 19:58:20

@csiri bá: Utólagos nagy visszavihogás / történelmietlen/ :)))
@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): @Ditti82: Nyilaskáim :))

Bocs,hogy most,de tegnap önfegyelmet gyakoroltam és tényleg ágyba bújtam. Remélem,azért eljut hozzátok itt is.Megyek az új poszthoz.
süti beállítások módosítása